Mától új időszámítás kezdődik Tusnádon
2013. július 23. írta: hercsel.adél

Mától új időszámítás kezdődik Tusnádon

tusnad.jpg

Idén több száz külföldi és magyar politikust és közéleti szereplőt, köztük külügyminisztereket, államtitkárokat, polgármestereket, egy magyar miniszterelnököt, számtalan kerekasztal beszélgetést, nagyjából húsz koncertet, rengeteg irodalmi, színházi, tudományos és sportprogramot – és remélhetőleg nulla darab tábori medvét sorakoztatnak föl július 23. és 28. között Tusnádfürdőn a XXIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői. Orbán Viktor, Deutsch Tamás, Tarlós István, Rétvári Bence, L. Simon László, Schiffer András, Papcsák Ferenc, Tőkés László, Nagy Feró és Demjén Rózsi a névsorban.

A politika nagyszínpadán, a Lőrincz Csaba sátorban már délelőtt elkezdődnek az aktuális közéleti témákat tárgyaló programok: a szerdai megnyitón Németh Zsolt, külügyi államtitkár, a Bálványosi Szabadegyetem egykori megálmodóinak egyike; Mihai Răzvan Ungurean, a román Forta Civica – Polgári erő párt elnöke, Románia egykori miniszterelnöke; Toró T. Tibor, a másik Tusnád-alapító atya, az Erdélyi Magyar Néppárt vezetője; Albert Tibor Tusnádfürdő polgármestere és Sándor Krisztina, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke tart sajtótájékoztatót arról, hogy az idei Tusványos miért kapta A mi időnk jelmondatot, ami a szabadegyetem megszokott sajátos időtágulására vagy éppen szűkülésére utal – vagyis arra, hogy a szabadegyetem hat napja alatt párhuzamosan több tucat rendezvény zajlik.

A tábori előzetesek szerint A mi időnk a szlogenben szereplő mi a bálványosi folyamat építőit jelenti, akik már húsz éve a párbeszéd, a bátorság jegyében gyűlnek össze a Tusnádon, hogy küzdjenek a tabuk kimondásáért, és az előítéletek levetkőzéséért. Az elmúlt két évtizedben az ő munkájuk eredményeként, a tusványosi műhelyekből indult útjára a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, itt rakták le az autonómiaküzdelmek alapjait, és itt kezdődött a státustörvény, és a kedvezményes honosítás jogszabályi kereteinek megteremtése is.

Forró politikai, közéleti tematikából idén sem lesz hiány, mivel a tábor ideológusai szerint autonómiából sosem elég: Tusványos minden napján valamilyen vonatkozásban szó esik a függetlenség fokainak kérdéséről. A Bálványosi szabadegyetem fesztiválkatedráin az alkotmánymódosítás, a romániai régióátszervezés, a nemzeti kisebbségek jogállása, az Európai Unió jelene és jövője is kiemelt témaként fog szerepelni; de szó lesz arról is, hogy a 2014-es magyarországi parlamenti választásokon első ízben szavazhatnak a könnyített honosítással magyar állampolgárrá is váló külhoni magyarok. A magyar-magyar és a román-magyar párbeszéd jegyében idén külön tanácskozást szentelnek a nemzeti értékek kontra globalizáció kérdésének, a magyar szakoktatás jövőjének, a sport és a közélet közti összefüggéseknek, de többek között az erdélyi magyar orvosképzés problémája és a közép-kelet-európai ügynökkérdés is terítékre kerül.

Szombaton érdemes lesz korán kelni, mert a Nagyszínpadon 10.30.-tól Orbán Viktor adja elő idei nagyívű politikai elemzését Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének társaságában. A MI IDŐNK! című program minden bizonnyal maratoni menet lesz a két államférfi részvételével.

A politikán túl a Dumaszínházból ismert népszerű stand up komikusok: Felméri Péter, Dombóvári István és Csenki Attila lazítanak a hangulaton. Továbbá esténként koncertezik a Budapest Bár, a Magna Cum Laude, a Csík zenekar, a Kutya vacsorája, a Ghymes, a Balkan Fanatik, a Magashegyi Undeground, Demjén Rózsi és a Beatrice is.

A szabadegyetem azonban nem merül ki ennyiben: a Corvina udvaron reggelente szentmisén, majd áhítaton vehetünk részt, és a „Végül is ketten maradnak, Isten és a bor” hamvasi mottójának jegyében délutánonként a legjobb magyar borvidékek borainak társaságában elmélkedhetünk. A borkóstoló után érdemes lesz a Magyar Teátrum Színházi sátrának Kapaszkodj belénk! című programjára ellátogatni, ahol többek között a Barátok köztből ismert, jelenlegi Játékszín-igazgató Németh Kristóf fogja a fesztivál résztvevőit vendégül látni. A színházi sátorban fognak a tusványosi gyermekmegőrzésről is gondoskodni: a Teátrumi Mocorgóban játszóházzal és logikai játékokkal várják a kicsiket és a nagyokat. Ugyanitt a Magyar Művészeti Akadémia állandó kiállítása fogja a látogatókat vonzani.

A válogatott kulturális programok sora itt sem ér véget: szerveznek nekünk időutazást a Pilvax korába; lesz kézműves foglalkozás az Erdélyi arcok, erdélyi történetek tematikájú Erdély Café Sátorban; az Élő könyvtárban „érdekes arcokkal” kávézhatunk; de a kreativitásunkat kiélhetjük a Sapientia Sátor animáció workshopján és a Keskeny út sátorban, ahol lesz bogozás, rajzolás, festés, agyagozás is. Tusnád nem telik el érdekfeszítő irodalmi estek és kötetbemutatók nélkül: péntek délután ismert erdélyi szerzők fognak a Tilos Kávéház színpadára lépni: a helyszínen László Noémi Föld, György Attila Bestiarium Siculorum és Király Zoltán: Szívtűzoltóautó című kötetének bemutatójára látogathatunk el.

Aki szeret veszélyesen élni, az meglátogathatja a tusnádi robotokat: csütörtökön a Sapientia sátorban Robot take-over címmel műszaki bemutatókat rendeznek, ahol a kísérletező kedvűek kipróbálhatják, hogy mit tud egy pneumobil-kapitány, megnézhetik, hogy működik felülnézeti kamera alapján a mobilis robotvezérlés és az Android tablet PC-vel távirányított versenyautó. A Puskás Ferenc Kávéházban pénteken az internet jövőjét és a jövő online háborúit fogják egy kerekasztal beszélgetés keretein belül megjósolni. A szórakoztató fizika jegyében látványos kísérletek alanyai lehetünk: kipróbálhatjuk a hanggal rajzolást, a CD buborékkészítést, a pénzégetést, a sugárhajtású rakétát, a tojásszippantást, majd a sör automatát, végül, ha nem vigyázunk, tehetetlenségi kísérletek elszenvedői is lehetünk.

Ha úgy pedig érezzük, hogy a tusnádi bulik vagy az élet végképp megviselt bennünket, akkor a reggelente a környéken az Accent Geo Ökológiai Szervezet jóvoltából gyalogtúrázhatunk, vagy filozófusokkal reggelizhetünk, miközben a körülöttünk lévő szemétből szobrokat építhetünk. A rekreáció jegyében zumbázhatunk, és bemutatkozik a Mentőcsoport sátorban egy kutyás mentő-műsorral az Erdély Mentőcsoport is. A fesztivál során lesz gyógytorna, ingyenes mérések, és a gyógytornász minden felmerülő kérdésre válaszol. Ha akarjuk, Tusnádon még a szenvedélybetegségeinktől is megszabadulhatunk, továbbá igény szerint a Csakegy sátorban a szülésre és az anyaságra is felkészülhetünk.

És ha ez még mindig nem lenne elég, bőven várnak még ránk további események: a Szélsőségek és jó gyakorlatok a közösségi érintkezés új színterein című beszélgetés; az Erdély Caféban az elfeledett erdélyi kastélyok helyzetének körüljárása; továbbá számtalan építészettel kapcsolatos program is vár minket. Foglalkozhatunk a moldvai magyar oktatás helyzetével, a Magyar Turizmus sátorban pedig Erdély távlatából ismerhetjük meg az Alföldet és a Balatont.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr975419391

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mától új időszámítás kezdődik Tusnádon 2013.07.23. 13:39:01

Idén több száz külföldi és magyar politikust és közéleti szereplőt, koncertet, irodalmi, színházi, tudományos és sportprogramot sorakoztatnak föl a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Samott 2013.07.23. 13:32:54

"Szombaton érdemes lesz korán kelni, mert a Nagyszínpadon 10.30.-tól Orbán Viktor adja elő idei nagyívű politikai elemzését Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének társaságában. A MI IDŐNK! című program minden bizonnyal maratoni menet lesz a két államférfi részvételével."

Uh, bakker.

vantaan 2013.07.23. 14:19:57

"Mától új időszámítás kezdődik Tusnádon" no fene csak nem 1955-öt fognak írni?

libertard 2013.07.23. 15:11:13

@Samott: micsoda parázs vita lesz! Mondhatni, sorsfordító csatája az intellektusoknak!

Kandeláber 2013.07.23. 15:42:59

@libertard: Hát nem lesznek ott a szárszói múmiák, az biztos...Konrád tata sem adja majd ki az ukázt, hogy ki legyen aki taposson, Hellerbanya sem feszít haspólóban. :D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.23. 15:46:22

szerencsétlenek, és ezek szavazhatnak majd, fogalmuk nem lesz a dolgok állásáról, bár mondjuk remélem az erdélyi krém olvas netet figyelmesen.

Kandeláber 2013.07.23. 15:56:22

@tesz-vesz: Miért, a mátészalkai és egyéb putrilakóknak, akik óvatos becslések szerint is másfél millióan vannak, vajon miről van fogalmuk?
Tegnap a hatodik kerületben söröztünk a haverokkal egy kvázi romkocsmában, és elmentem cigiért a legközelebbi trafikba.
Tiszta Harlem volt, fehér embert nem lehetett látni.
Hát ezeknél feltehetően átgondoltabban szavaz majd mondjuk egy korondi, dunaszerdahelyi, esetleg szabadkai magyar.

vantaan 2013.07.23. 16:07:44

@Kandeláber: No de az a korondi, dunaszerdahelyi,esetleg szabadkai az magyar-e? ....mert ugye itt volt ez az izsáki eset ..... no az is csak román állampolgár volt mert meghalt!

Kandeláber 2013.07.23. 16:21:02

@vantaan: Azért halt meg, mert román állampolgár volt?
Figyusz, tudom hogy nagy a hőség meg minden, de azért ez már túlzás...
Szerencsétlen, itt Magyarországon még bantu négerek is kaptak állampolgárságot, például Fekete Pákó, hinduk mint Joshi Bharat, akkor miért irigyled magyar anyanyelvű embertől?
A másfél millió rejtett tartalékról nem is beszélve.

vantaan 2013.07.23. 16:33:26

@Kandeláber: ....nem érteni a magyaroscht? Azért lett hivatalosan román mert meghalt!
Nézz utána a médiákban ... a köz tv és a köz rádió végig román állampolgárként emlegette.
....vagy olvass egy-egy bűnügyet hogy írnak le, mindig román állampolgár ha a székely vagy erdélyi magyar lop a boltba , sőt pl a Békés megyében "ezek" ellen a napszámos "románok" ellen küzd a "Szebb jövőt" (vagy mi a fasz ) polgárőr egyesület!

Rambo 2013.07.23. 16:42:22

Az Orbán lányok is fognak táncolni, vagy csak a fater fog pofázni?

Kandeláber 2013.07.23. 17:07:29

@vantaan: Te a szarházi, szenzációhajhász médiát még tartod valamire?
Sajnállak.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.07.23. 17:37:16

A Nagy Elemző múltkor börtönnek nevezte amottan a nyugatot, mostan mi lesz a slusszpoén?

vantaan 2013.07.23. 18:04:02

@Kandeláber: No de kérlek alássan ..... csak nem Te is?

No mind ilyenek ezek ..... addig eszik a nemzeti színű szart míg megcsömörlenek!

Kandeláber 2013.07.23. 18:30:13

@vantaan: Mostanában egyetlen hetilapot szoktam olvasni, a "Nevem Senkit."
Azoktól mindenki megkapja, nincs benne fideszimádás, de bajnaiszopás sem.
Sőt, a homárokat és a cigókat sem tisztelik. :D

vantaan 2013.07.23. 18:37:22

@Kandeláber: Az jó lap! ...sok benne a kép! ...no azért néha Orbán seggét pirosra nyalják!

Kandeláber 2013.07.23. 18:46:24

@vantaan: Te analfabéta, olvastál akár egy példányt is belőle?
Éppen hogy senkinek nem nyalnak.
De a hozzád hasonlók szerint ha valaki nem szopja bő nyállal az imádott Bajnaidat (akit mellesleg a Jobbik is leköröz), az csakis orbánista lehet.
Egyszerű vagy, mint a zsíroskenyér.

vantaan 2013.07.23. 18:55:19

@Kandeláber: No azért csak figyelj és olvass tovább ...és imádd a Vicctort!

Bell & Sebastian 2013.07.23. 19:53:50

Ismerek egy idekozmált csángót, nem tud rendesen magyarul. Jön a fejlettnyugati kamion tele szajréval, büszkén oda, hogy majd én. Háát, nem értett emberi nyelven, csak ja-nein, oké-no.

Csángó beszólt és öt perc múlva románul ittak. Második eset dettó, de az bolgár volt és ugyancsak értett románul. Harmadszorra azt kívántam, csak ne olasz legyen, mert a genyó még azzal is szót érthet. Hát nem egy székely jött és öt perc múlva románul ittak!

Hiába no, kár a gőzért, minek az sok nyelvek, ha itt elég a dákó és kitárul a vi..., akarom mondani hátsó udvar.

Nekem gyanús a koma, nem-e csángó cigány, mert olyan érzékien fogja a ceglédi kánát, amikor iszik a födőből.

Pelso.. 2013.07.24. 06:24:48

"A mi időnk" Vajon kik értendő mi alatt?
Mert értjük ám a tréfát, csak nem szeretjük.
süti beállítások módosítása