Az emberek szerint a magyar – Nekünk a magyar V.
2013. július 03. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Az emberek szerint a magyar – Nekünk a magyar V.

nekunk_a_magyar.jpg

A mandineresek, a mikrobloggerek, az ifjú irodalmárok és a slam poéták után strasbourgi különkiadással jelentkezik Nekünk a magyar sorozatunk. Az év legmagyarabb fotója eddig; aki ezt a képet és a hozzá született kommenteket nem érti, nem érti Magyarországot sem.

„Tisztelt Orbàn Viktor Úr, ma délutàn a Kompiuteren keresztül halgattam az EU ülést. 45 éve élek Milanoban , de rendszeresen figyelem Magyarorszàg fejlödését,és mondhatom hogy ma szinte kétségbe voltam esve mert úgy éreztem hogy Önt körbekeritették a sajàt hazànk fiai. Szégyenletes volt az összes baloldali felszólalàs, a vàdaskodàs.Féltem hogy Ön feladja mert ez a Dàvid és a Goliat harcàhoz hasonlit.Érzem hogy valami rendkivúli erö viszi Önt elöre és nem adja fel mert " most vagy soha " , az orszàg megmentése a tét. Naponta halgatom a Kossuth ràdiot és hallom a titànikus eröfeszitést amit az Ön kormànya tesz. Borzasztó örökségböl kell kijutni, nagyon nehéz ezt megértetni az emberekkel, de szívböl kivànom hogy sikerüljön .Baràtaim naponta kérdezik aggódva ,mi történik Magyarorszàgon? .. Igyekszem elmagyaràzni nekik a valósàgot, nem történik semmi , csak végre kezdünk felébredni csipkerozsika àlmunkból.GOOD LUCK MISTER PRESIDENT.”

„Ön az első Miniszterelnők rendszerváltás óta, aki Magyarországért igy képes harcolni. Tudnia kell, hogy ezt mindenki érzi és látja, politikai hovatartozásától függetlenül. Én mint baloldali érzelmű, nagyon értékelem azt, ahogy megmutatta az EU-nak, hogy érvekkel, és nem mocskolódva kell politizálni. Legmélyebb Tiszteletem önnek! És amit tudnia kell, aki MAGYAR, az ön mellett van.”

„Ön egy államférfi! Aki ezt nem látja vagy műveletlen, vagy szándékosan gonosz. Ez olyan szónoklat volt, amely a legnagyobb alázattal, a leghatározottabban kiállt Magyarország értékei mellett. Éljen!”

„Kiváló beszéd, hatalmas politikus! Jól helyrerakta a 8 osztályt végzett, ferdehajlamú libsi bandát! Hogy jönnek ezek ahhoz, hogy egy 1000 éves államot gyalázzanak?? És senki ne jöjjön nekem azzal, hogy ők nem a magyarokat, hanem Orbánt gyalázzák, mert a parlament összetétele a népszuverenitást tükrözi. De jó dolga van az Eu-nak, hogy ebben a gazdasági válságban ez a legnagyobb bajuk... Bokros Lajosnak pedig el kellene gondolkodni azon, meddig akar még magyar útlevéllel flangálni Brüsszel és Budapest között! Még hogy mindenkit arra bíztat, fogadja el a Tavares-jelentést... A mocskosság legalja! Más országban az ellenzék próbálja menteni a menthetőt, még ha nem is értenek a kormánnyal egyet, ezek meg ütemre tapsolnak a hazájuk ellen!! Hát mégis kik ezek? kit képviselnek ezek? Vérlázító!!! Egy szónak is száz a vége: NEM HAGYJUK!”

„Ha valamelyik baloldali söpredék lett volna ott, az csak hajlongott volna az eu vezetői előtt. Az országunk érdekében ilyen kiállás kell miniszterelnök úr! Csak így tovább!XDD”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr55389036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.03. 11:45:10

Egy '68-as nemzedekhez tartozo milanoi otodik hadoszlopos ragja itt a magyar elet fajat! Szegyen rad, Mandiner, hogy lehoztad az Ellensegnek ezt a formedvenyet!

Robinzon Kurzor 2013.07.03. 11:46:07

Ferenc Jóska, Horthy, Kádár, Orbán.

És persze a nyugat megint a szakadék szélén, de mi ismét egy lépéssel előrébb járunk!

Hattory Hanzo 2013.07.03. 11:53:54

Egy-két további gyöngyszem:

"Megismétlem sokadszorra...e kor legnagyszerűbb Miniszterelnöke! Boldog vagyok...hogy ebben a korban élhetek! Szeretettel ölelem...engedelmével!"

" Ha tudnánk mikor érkezik a gépe, itthon is nagy tömeggel, szeretettel várnánk! Hajrá Orbán Viktor!"

" Akik bírnak legalább egy idegen nyelvet, sokat tehetnek hazájukért, ha kommenteket írnak külföldi lapok honlapjain és megvédik a magyar álláspontot,Magyarország érdekeit a maguk módján.Ne csak a kormánytól várjuk ezt el, hanem tegye mindenki, amire képes.Cseppekből lesz a tenger.Hajrá Magyarország!(Büszke vagyok a miniszterelnőkre).Aki hisz Istenben, imádkozzék az országért!"

vantaan 2013.07.03. 11:56:09

Csauseszku pácse, Csauseszku Pecsere! ....akkor is a Viktor a Kárpát medence géniusza!
Csauseszku pácse, Csauseszku Pecsere! ....akkor is a Viktor a Kárpát medence géniusza!
Csauseszku pácse, Csauseszku Pecsere! ....akkor is a Viktor a Kárpát medence géniusza!
Csauseszku pácse, Csauseszku Pecsere! ....akkor is a Viktor a Kárpát medence géniusza!

Zb74 2013.07.03. 12:05:23

Főleg az XDD tetszik az utolsó hozzászólás végén. Ezek szerint a kommentelő sem gondolja komolyan, amit írt.

www.chatslang.com/meaning/xdd

@vantaan: én mindig úgy értettem, hogy pityere ;-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.03. 12:07:27

Azért az nagyon jó érzés lehet, ha ennyire szeretik az embert! :-)

marko11 2013.07.03. 12:09:14

@vantaan: Te...nem minősítelek. A hozzászólásod minősít.
Csak azt kívánom, éltél volna Ceaușescu Romániájában!

Urfang 2013.07.03. 12:09:33

Most már biztos, hogy Rajcsányi trafikos akar lenni.

vantaan 2013.07.03. 12:11:23

nem pityere! P e C se R e = Románia kommunista pártja

vantaan 2013.07.03. 12:13:11

@marko11: .... és ha éltem? Mint most Magyarországon! Viktor! Viktor! Viktor!

Robinzon Kurzor 2013.07.03. 12:20:57

"Kedves, jó Kádár elvtárs!"

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.03. 12:21:29

@vantaan:

Ez az ünneplés nem Orbán személyének szól, hanem annak, amit tesz. Minket --- magyarokat --- rendre elárul vagy cserbenhagy az "elitünk", ha egyszer-egyszer úgy tűnik, hogy kiáll mellettünk, az valóban ünneplésre alkalmat adó esemény:-)

Robinzon Kurzor 2013.07.03. 12:21:49

@bbjnick: "Azért az nagyon jó érzés lehet, ha ennyire szeretik az embert! :-)"

Főleg, hogy az egész ország, egy emberként!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.03. 12:26:11

@vantaan: @Robinzon Kurzor:

Érdekesek vagytok ti is! Amikor Gy. Ferit abuzálták a nyugger nyanyusok, az nem volt csauseszkueroizmromániakommunizm, nem volt kedvesjókásárelvtárs?!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.03. 12:30:55

@Robinzon Kurzor:

Az biztos, hogy 1990 óta (előtte meg pláne) nem volt ilyen népszerű politikusunk, mint most Orbán. Aztán, hogy mit hoz a holnap; ki tudhatja azt?!

vantaan 2013.07.03. 12:35:09

@bbjnick: ...jaj elvtárs, de azok nyugger nyanyusok voltak Kádár kori ifjúsággal!
....de most nem nyugger nyanyusok hanem a jelen ifjú és közép korú haszonleső "kommunistái" "abuzálták" a vicc-tort akarom írni a Viktort!
"Csauseszku pácse, Csauseszku Pecsere! ....akkor is a Viktor a Kárpát medence géniusza!"

milner 2013.07.03. 12:43:30

@bbjnick: azért mert népszerű, attól lehet még gazember (hozzak egy pár példát vagy anélkül is érted)
azért mert valaki nem fideszes, az nem jelenti azt, hogy rajongója bármelyik másiknak
Orbán nem a magyarokért hanem saját bűnszervezetéért állt ki, hogy védje az összerabolt zsákmányt: és alapból egyik párt/szervezet sem vindikálhatja magának az a jogot, hogy folyton arról pofázzon, hogy ő a Nemzet, még akkor sem, ha megvan a kétharmad

Dzsentrisvihák 2013.07.03. 12:45:09

@bbjnick:

Ó, az sose volt/lehet (lesz...?) baj, sőt, az az üdvözítő megváltás, és a virágkoszorús mennybemenetel földi manifesztációja, melynek keretében a nép őszinte, szeplőtelen hódolatát fejezi ki megmentője felé :D

Hisz tudjuk: ha a baloldal van hatalmon, akkor ott progresszió, jogállam, demokrácia, kurvanagyjólét van, ha viszont a jobboldal, akkor retrográd, autoriter, faschisztanáczynyilasch diktatúra, és kizsákmányolás :)

vantaan 2013.07.03. 12:45:36

@vantaan: "....de most nem nyugger nyanyusok hanem a jelen ifjú és közép korú haszonleső "kommunistái" "abuzálták" a vicc-tort akarom írni a Viktort!" Persze az is lehet ,hogy azoknak a nyugger nyanyusoknak a gyerekei ezek! .... s akkor a kommunista lánc már nem is szakad meg.

Tudod mint a Kövér féle kommunista lánc vagy a Kún Béla féle ....

vantaan 2013.07.03. 12:46:48

@bbjnick: ... az előző természetesen neked szólt!

milner 2013.07.03. 12:52:52

"Az év legmagyarabb fotója eddig; aki ezt a képet és a hozzá született kommenteket nem érti, nem érti Magyarországot sem."

Mert miért is lenne ez az év legmagyarabb fotója? Mert az általatok támogatott jókirályt körülrajongják agymosott hívei? Ha valaki ettől nem dobja el magát az nem érti az Magyarországot?

Aztakurvaélet gyorsan egy Bencsik díjat ergének, ilyen meghatóan még ős sem tudott közelíteni vezénylő tábornokához.

Innen már szép egyenesen visz az út a kérényivé váláshoz (hopsz: ma született Kafka)

2013.07.03. 12:53:44

"aki ezt a képet és a hozzá született kommenteket nem érti, nem érti Magyarországot sem."

a képet értem csak a rajta lévő embereket nem

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.03. 13:14:52

@milner:

Figyelj! Ha neked ilyen büdösek a magyarok, akkor miért foglalkozol velük? Ott van neked Kafka, foglalkozz azzal:-)

Nem értem --- bár Kafka biztos értené:-) ---, mi abban a pláne, hogy folyamatosan leköpdösök egy népséget és közben azért ajvékolok, mert nem tudom magam közéjükvalónak érezni...?!

Robinzon Kurzor 2013.07.03. 13:24:34

@bbjnick: "Amikor Gy. Ferit abuzálták a nyugger nyanyusok, az nem volt csauseszkueroizmromániakommunizm, nem volt kedvesjókásárelvtárs?!"

De, volt.

Már megint rosszak a premisszáid, mert magadból indulsz ki.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.03. 13:26:26

@poszt: Szóval akkor a 2010 utáni Magyarország társadalmi szerződése úgy szól, hogy "Viktor a mi királyunk", és a közügyeket ebből kéne valahogy levezetni?

Mondjuk megértem, az utóbbi időben sok a patyolatposzt, ellensúlyozni kell.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.07.03. 13:26:35

@Belpo: Én a rajta levő embereket értem, de hogy erről képet, azt nem.

Robinzon Kurzor 2013.07.03. 13:27:18

@bbjnick: "Az biztos, hogy 1990 óta (előtte meg pláne) nem volt ilyen népszerű politikusunk, mint most Orbán."

Van ennek a páratlan népszerűségre vonatkozó kijelentésnek bármi objektív igazolása vagy csak erősen szeretnéd, hogy így legyen?

Urfang 2013.07.03. 13:34:47

Aki ezt a képet nem érti az nem csak nem érti Magyarországot, de nem is magyar.

És trafikja sem lesz soha.

milner 2013.07.03. 13:38:43

@bbjnick: értem én, hogy kretén vagy és súlyos gond a funkcionális analfabetizmus is.

Azért még egyszer fussunk neki, sehogy nem jössz te ahhoz, hogy más ember magyarságát megkérdőjelezd.

Értem, hogy neked büdös gondolkodni, meg nem is nagyon megy, akkor meg miért erőlteted?

marko11 2013.07.03. 13:51:13

@vantaan: Érdekes, akkor Romániában éltél, de aztán a kádári diktatúrát választottad inkább.
Hogy aztán bátran (?!) szidjad Kádárt és rendszerét? (Mint pl. Ara-Kovács és (elv)társai.) A helyett, hogy Ceaușescut és rendszerét bíráltad volna?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.03. 14:07:55

@Robinzon Kurzor:

"erősen szeretnéd, hogy így legyen?" --- írod.

És még nekem rosszak a premisszáim:-D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.03. 14:22:34

@milner:

"sehogy nem jössz te ahhoz, hogy más ember magyarságát megkérdőjelezd." --- írod.

Ez ugyan nekem eszembe sem jutott, de ha eszembe is jutott volna, te aztán végképp sehogy sem jössz ahhoz, hogy megkérdőjelezd a jogom ahhoz, hogy én bárki magyarságát megkérdőjelezzem:-)

Kafkai, mi?!:-D

Pelso.. 2013.07.03. 14:24:47

RG, hogy kell érteni Magyarországot? Jól jönne erre valami központi utasítás, nehogy néhány megátalkodott rosszul értse.

Hattory Hanzo 2013.07.03. 14:34:14

@bbjnick: Zámbó Imrét is sokan szerették nagyon.

Zb74 2013.07.03. 14:50:32

...egyébként a képen nem a nép egyszerű gyermeke, hanem egy közszereplő - ha nem tévedek, Kiss Károly dévaványai fideszes önkormányzati képviselő - látható. Ebből azért túlzás lenne arra következtetni, hogy a Zemberek úgy általában ennyire szeretnék OV-t. (Persze lehet, hogy így van, de egy párttárs baráti ölelése erre önmagában véve nem bizonyíték.)

vantaan 2013.07.03. 15:03:02

@marko11:
"Nem tüntettek Bajnai ellen, kirúgták őket

Spirk József
2013. július 3., szerda 10:44 |
Pár hónap alatt jutott a bírósági ranglétra tetejére az Országos Bírósági Hivatal elnökének kinevezett Handó Tünde két régi bizalmasa. Az elsőfokú munkaügyi bíróság bírónőinek a Kúriáig tartó emelkedésük közben többször is alkalmuk nyílt ítélkezni egy politikai diszkriminációs ügysorozatban, ahol minden esetben a fideszes önkormányzat nyert hat kirúgott köztisztviselővel szemben. A felmentett dolgozók úgy érezték, azért rúgták ki őket, mert nem vettek részt a Fidesz egyik nagy, Bajnai-ellenes tüntetésén. Az ügy megítélésében nem volt zavaró tényező, hogy több ítéletben szinte a teljes indoklást kopipésztelték úgy, hogy még a tanú elrontott nevét is átemelték."

"Csauseszku pácse, Csauseszku Pecsere! ....akkor is a Viktor a Kárpát medence géniusza!"

marko11 2013.07.03. 15:18:49

@vantaan: Ezt ugye tévedésből küldted nekem?
Vagy talán mégsem olyan vagy, mint Ara-Kovács, hanem az/ő vagy - személyesen.
mandiner.hu/cikk/20130703_ara_kovacs_attila_a_hetvenkedo_moricka_orban_strasbourgban

vantaan 2013.07.03. 15:30:46

@marko11: No az előbb azt hiányoltad, hogy nem bíráltam Csauseszku rendszerét, most hogy bírálom most meg nem tetszik?
Igaz Ez a magyar Csauseszku rendszere DE bírálom! Légy bátor bíráld Te is! Tudod demokrata nem fél bírálni egy democsokratát!
"Csauseszku pácse, Csauseszku Pecsere! ....akkor is a Viktor a Kárpát medence géniusza!"

S=klogW 2013.07.03. 15:32:23

@vantaan: "a fideszes önkormányzat nyert hat kirúgott köztisztviselővel szemben. A felmentett dolgozók úgy érezték"

az

"úgy érezték"

mellé kellettek volna legalább komolyan vehető érvek, a bizonyítékok nincsenek

milner 2013.07.03. 15:38:14

Végre! Most aztán nem lennék az imperialisták helyébe!
most.444.hu/2013/07/03/holnap-eliteljuk-az-uniot/

vantaan 2013.07.03. 15:40:04

@S=klogW:
" „Olyan világban élünk, ahol mindenki félti az állását, és még a bíróságon sem akarnak belenyúlni a kakába, nem akarnak a kormánypárt ellen ítéletet hozni” – jelentette ki a szervezési osztályról kilenc éves munkaviszony után kirúgott nő, aki szerint furcsa volt látni, hogy az ő tanúját a bíróság még csak meghallgatni sem volt hajlandó, míg a másik oldal tanújának szavait döntő fontosságúként kezelték.

Megkerestük Suba Ildikót is, hogy megkérdezzük, lehet-e létjogosultsága a politikai ügyek politikai megítélését felvető vádaknak, a bírónő azonban nem akart az üggyel kapcsolatos kérdésekre reagálni."

Jack Torrance 2013.07.03. 15:40:31

@bbjnick: neha nem tudom eldonteni, ironizalsz-e vagy komolyan beszelsz

legeslegujabbkor 2013.07.03. 15:55:43

A képet nem kell magyarázni, mert teljesen érthető mindenkinek, aki figyelemmel követte az utóbbi hetek történéseit.

Tehát a kép címe:

Orbán Viktort üdvözlik a trafiknyertesek.

2013.07.03. 16:06:33

@Pelso..:

"Aki nem lép egyszerre nem kap rétest* estére..."

* trafik, patika, úthíd felújítás, devizahiteles lakópark, dinnyetámogatás, föld akármi még

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.03. 16:16:24

@Jack Torrance:

Időnként ironizálok, máskor komolyan beszélek:-) Én abban bíztam, hogy a kommentekből kiderül, hogy mikor melyiket:-)

Jack Torrance 2013.07.03. 16:18:41

@bbjnick: legtobbszor ki is derul :) Most nem olvastam vegig a diskurzust, lehet, ez a baj.

Pelso.. 2013.07.03. 17:46:29

@Belpo: Nem fogadnék, hogy Ő is ezt akarta mondani, mondatják vele, gondolná stb:)

Google 2013.07.03. 18:51:36

A ballib oldalnak érdekes(?) tulajdonsága, hogy egyszerűen elvitatja emberek jogát ahhoz, hogy egy bizonyos politikát válasszon.
És ez az, ami ceausescuizmus: elvitatni a jogot a másként gondolkozáshoz.
Nem Orbánt és szavazótáborát kell kárhoztatni, jobban* kell csinálni! Ennyi.
*jobban, de nem erőszakosabban

Google 2013.07.03. 18:57:54

@Belpo:

Még a végén kiderül, sokan nyertesei a rendszernek.

vantaan 2013.07.03. 18:58:27

@Google: "Csauseszku pácse, Csauseszku Pecsere! ....akkor is a Viktor a Kárpát medence géniusza!"

"És ez az, ami ceausescuizmus: elvitatni a jogot a másként gondolkozáshoz."

Nem tüntettek Bajnai ellen, kirúgták őket!!

Spirk József
2013. július 3., szerda 10:44 |
Pár hónap alatt jutott a bírósági ranglétra tetejére az Országos Bírósági Hivatal elnökének kinevezett Handó Tünde két régi bizalmasa. Az elsőfokú munkaügyi bíróság bírónőinek a Kúriáig tartó emelkedésük közben többször is alkalmuk nyílt ítélkezni egy politikai diszkriminációs ügysorozatban, ahol minden esetben a fideszes önkormányzat nyert hat kirúgott köztisztviselővel szemben. A felmentett dolgozók úgy érezték, azért rúgták ki őket, mert nem vettek részt a Fidesz egyik nagy, Bajnai-ellenes tüntetésén. Az ügy megítélésében nem volt zavaró tényező, hogy több ítéletben szinte a teljes indoklást kopipésztelték úgy, hogy még a tanú elrontott nevét is átemelték."

ERRŐL ÍRSZ?

Google 2013.07.03. 19:03:10

@vantaan:

Jól élhettél Ceausescu alatt, ha neked ez: ugyanaz.
Ne feledd, tudjuk, annak a rendszernek is voltak haszonélvezői. Pont azt kiabálták, és úgy, mint te most.
Belejöttél?

Google 2013.07.03. 19:09:42

@vantaan:

Már mondták neked, hogy a szövegedben ott van , az az "úgy érezték".
Hát érezni lehet, de tudni is kell!
Bárkivel bármi történik, tudjuk, Orbán miatt van. És a félelem miatt. Ja. Viszont Gyurcsány idején még az volt, mekkora hülyeség ez a "Gyurcsány miatt".
És mi vajon miért nem féltünk akkoriban?
A tehetetlenség neve félelem.

vantaan 2013.07.03. 19:10:28

@Google:
"És ez az, ami ceausescuizmus: elvitatni a jogot a másként gondolkozáshoz."

Nem tüntettek Bajnai ellen, kirúgták őket!!

Akkor most mi van? Csau élt, Csau él, Csau élni fog? ... s pont itt Magyarországon? Elvtárs hát ezt meg hogy gondolja?
"Csauseszku pácse, Csauseszku Pecsere! ....akkor is a Viktor a Kárpát medence géniusza!?".... vagy nem?

vantaan 2013.07.03. 19:12:55

@Google: "....kirúgott nő, aki szerint furcsa volt látni, hogy az ő tanúját a bíróság még csak meghallgatni sem!!!!! volt hajlandó, míg a másik oldal tanújának szavait döntő fontosságúként kezelték."
No akkor ,hogy is érezték???

"Megkerestük Suba Ildikót is, hogy megkérdezzük, lehet-e létjogosultsága a politikai ügyek politikai megítélését felvető vádaknak, a bírónő azonban nem akart az üggyel kapcsolatos kérdésekre reagálni."

Apeiron (törölt) 2013.07.03. 19:19:11

@Zb74: " egy párttárs baráti ölelése "

Csók nem volt?

Google 2013.07.03. 19:23:33

Pazarolod itt a felkiáltó- és a kérdőjeleket, pedig a bíróság független hatalmi ág.
Igen, egyes ítéletek egyeseket, míg mások, másokat háborítanak fel. De a bíró, az bíró, átvenni tőle ügyet _még_ nem lehet.
Van viszont európai bíróság is, hadd örüljenek azok is, hogy eszik egymást a magyarok. És mindannyiunkat az amerikaiak.

Zb74 2013.07.03. 19:49:31

@Apeiron: Én azt honnan tudjam? Én is csak ezt a képet látom, mint te. Nem voltam ott.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.07.03. 20:17:35

Pedig szerintem is ez az év legmagyarabb fotója. És ez nagyon szomorú. Ergé meg ironizált, ne legyetek már ilyen nyünyik.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.07.03. 20:40:00

@vantaan: Mikor is voltak ezek a bajnai elleni tüntik? Helyezzük már el időben a bírói felemelkedéseket és a bajnai elleni tüntetések lehetséges időpontját, sioni!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.07.03. 20:47:55

@Kettes: Sioni, te nem vagy magyar, hanem csak magyar állampolgárságú zsidó. Mivel nem vagy magyar, ezt a fotót gúnyolnod rasszizmus. Ti ilyenek vagytok. Ezért lesz még sokáig Orbán a miniszterelnök.

vantaan 2013.07.03. 20:48:59

@Mr Falafel: Az ítélet mikor volt? Miért nem azt kérdezed?

S láss csodát a bírónőkett "fideszlift" vitte fel a ranglétrán.

vantaan 2013.07.03. 20:49:58

bírónőkett helyett bírónőket

vantaan 2013.07.03. 20:52:56

@Mr Falafel: te magyar vagy? Esetleg csak magyar állampolgárságú Fa lafel? Tudom neked Sztálin elvti adta a kutyabőrt, de magyar vagy-e?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.07.03. 21:25:43

@Mr Falafel: Részeg vagy, Falcsi, igyál még, hogy legalább vicces legyél.

milner 2013.07.03. 21:28:03

@Kettes: hàt kurva burkoltra sikeredett...

Zb74 2013.07.03. 21:35:45

@milner: Dehogy volt burkolt. Én is épp írni akartam neked, meg néhány olvtársnak, hogy alighanem félreértitek ergé motivációit a kép közlése kapcsán.

Azt már csak érdekes adalékként írtam le, hogy valójában nem tőrülmetszett eccerűember lapogatja a minelnököt a képen, hanem egy politikustársa.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.07.03. 22:50:29

@vantaan: Kérdéseimre ellenőrizhető, érdemi válasz mikor lesz, sioni?
Amúgy ja, magyar vagyok. Családunk nemesi címe elég régi keletű ahhoz, hogy a magyarságomhoz kétség se férhessen. Hacsak nem akarunk genetikázni, jó nácik módjára. Vagy várj csak! Genetikázni sioni szokás mostanság.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.07.03. 22:51:39

@Kettes: A rasszizmuson nem viccelődünk, hanem megyünk ajvékolni a Zeuba.

Bell & Sebastian 2013.07.03. 23:52:06

Ha Jimmyt emleget valaki, ne feledje, hogy nevelt fiacskája is benne volt a zalaegerszegi, gigantikus gázolajlopásban, aminek nyomozása pont akkor állt meg egy bizonyos miniszter ajtaja előtt, amikor aranytorkú hősünket éppen lepuffantotta a kakas, vagy hogy is volt?

Hogy eben az országban micsoda egy véletlen egybeesések nem vannak!

vantaan 2013.07.04. 02:40:37

@Mr Falafel: Ó Én a magyarságod után csak azért érdeklődöm mert Te mindenkit le "sioni"-zol akinek a véleménye neked nem tetszik. Talán így terelsz? Érdemi választ adok mindig, ha érdemi a kérdésed. A nemesi címed avítasságával, ódonságával kapcsolatban meg Te magad mondtad, írtad pár napja hogy fél évszázados. ... de amúgy Én aki több száz évre tudom visszavezetni a családfám történetét és egy több települést is alapító nemesi család ágilis ága vagyok szarok a nemesi címre!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.07.04. 07:16:56

ááá... magyarán a "fiatal" demokraták mára a kiöregedett háziasszonyok sztárjai az országházi mónika show-ban

nem lennék a tavares helyében!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.04. 07:30:09

@milner:

"hàt kurva burkoltra sikeredett..." --- írod.

Vagy csak képtelen vagy felfogni, mert egy "nyünyi" vagy!:-D

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.07.04. 09:20:46

@vantaan: Az elírást helyesbítettem anno. Nyelvbotlásba kapaszkodsz, mert mentális hómlesz vagy. A sionit a magyargyűlölő, a hungarofób helyett, azok szinonimájaként használom. Jelző, és nem főnév. Na, meg azért is, mert prüszköltök tőle, és ez szórakoztat.

milner 2013.07.04. 09:47:18

@bbjnick: érdekes, mert nagyon úgy tűntél, mint, aki lelkesen tapsol a poszthoz és erősen kétlem, hogy mögöttes tartalom miatt :))

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.04. 10:08:31

egy hátizsákkal érkezett falu szélére, tanult, dolgozott, kitartott, és megvédte az országot a baloldali söpredéktől.
egy igazi mese, ami vele és velünk történik, ez egy álom.
hogy harcol Magyarországért!
Aki ezt nem látja vagy műveletlen, vagy szándékosan gonosz.

Kandeláber 2013.07.04. 10:16:22

Arató András diszkós barom annak idején kezet csókolt Gyurcsánynak.
Ahhoz képest ezek a szövegek semmik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.04. 10:41:33

"A mai regényirodalom úttörői, nyomukban követőik és utánzóik seregével azon fáradoznak, hogy - kiváltképpen a pszichoanalízis tanaitól sugalmazva - megfosszák a szerelmet minden romantikus illúziójától, hogy kimutassák benne a puszta biológiai
tényt, hogy ez magában véve mennyire nevetséges és megalázó, ami pedig túlmegy rajta, amivel képzelődésünk és ábrándjaink körülaggatják,
mennyire unalmas, haszontalan és közönséges. Nem csodálható, ha az a nagy tömeg, kivált az ifjúság és a nők köréből, amely ezeket az írókat rossz lelkiismerettel és kellő intelligencia nélkül,
inkább kíváncsiságból, hiúságból és nagyképűségből olvassa, hovatovább rájuk hangolódik, teljesen elfásulva tekint a szerelemre, ha pedig mégis belesodródik, a csókban közömbösségét vagy unalmát lesi, az ölelésben pedig gyilkos ösztöneinek feltápászkodását. Mert a szerelem, úgy látszik, valóban nem élhet meg „romantikus” ihletei nélkül,
különösen differenciáltabb lelkiség és olyan bonyolult gazdasági rend esetén, amely természetes célratörésében meggátolhatja. Ahol tehát elfojtják, ott - a pszichoanalízisnek ebben nyilván igazat kell adnunk - álcázva vagy rejtett utakon furakodik elő. Ma alkalmasint a politika az a terület, ahol ezek az erotikus illúziók, jogos birodalmukból kiszorítva,
érvényesülni törekednek. Kétségkívül nem a hagyományos értelemben, szerelmi kapcsolatoknak a politikai életbe való beleszólalásaként, hanem éppen a politikába átlényegülve, vagyis: magának a
politikai tevékenységnek kifejtéséből származik ebben az esetben az az élmény, amelyet egyébként csak a szerelem romantikus illúziói nyújtanak. A hatalom mámoráról már eddig is szoktunk beszélni; arról is biztosítottak már bennünket, hogy ez a mámor felér a szerelem gyönyörűségeivel, sőt felül is múlja azokat. Nemcsak antik mítoszok emlékeztetnek erre, hanem Heliogabalus óta számos történeti egyéniség sorsával is példázza. De megfigyelte már valaki a propaganda hatásait a szolgalelkűek nagy tömegeiben? Ha igen, tapasztalhatta, hogy a szónoki megnyerésnek régi, még a szofisták által kidolgozott, de a modern ember ízléséhez alkalmazott fogásai, a hang dallamossága
és árnyalatai, a merész alakzatok és átmenetek használata, a logikus érvek halmozása, majd a robbanásszerűen odadobott következmény
mennyire az erotikus izgalomhoz hasonló lelki állapotot idéz elő a mai tömegekben." (Prohászka Lajos: A mai élet erkölcse, 1944)

vantaan 2013.07.04. 10:50:28

@Mr Falafel:
"Az elírást helyesbítettem anno. Nyelvbotlásba kapaszkodsz, mert mentális hómlesz vagy." Ó hát csak elírás volt .... na így mindjárt mááás. Ha tudtam volna .... csak hát annyi mindent írsz és az ember nem tudhatja ,hogy mit írsz el!

" A sionit a magyargyűlölő, a hungarofób helyett, azok szinonimájaként használom. " No itt van például ez is .... normális ember ezt is elírásnak gondolja .... de ez most nem az vagy az?
S mitől lenne egy sioni magyargyűlölő?
Nem tudom ismersz-e véletlenül egy Radnóti verset .... hogy asszongya hogy ....persze neked aki elír .... minek erőlködök.
Tudod a nemesi cím még nem jelenti azt, hogy az illető tisztességesebb vagy különb ember mint más .... "néha nagyon penészes, molyos, redvás az a kutyabőr" s sokan csak kitalálják maguknak!

vantaan 2013.07.04. 12:34:20

@bbjnick: "De megfigyelte már valaki a propaganda hatásait a szolgalelkűek nagy tömegeiben? Ha igen, tapasztalhatta, hogy a szónoki megnyerésnek régi, még a szofisták által kidolgozott, de a modern ember ízléséhez alkalmazott fogásai, a hang dallamossága
és árnyalatai, a merész alakzatok és átmenetek használata, a logikus érvek halmozása, majd a robbanásszerűen odadobott következmény
mennyire az erotikus izgalomhoz hasonló lelki állapotot idéz elő a mai tömegekben." (Prohászka Lajos: A mai élet erkölcse, 1944)"

Antal István Debrecenben kijelentette, hogy a "nemzeti propaganda gyógyszer, a bolsevista propaganda méreg." 1942 augusztus 18.

Szegény Prohászka ha tudta volna ... vagy tudnák a maiak s persze azt is ki a bolsevista!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.07.04. 22:21:59

@vantaan: Továbbra sem csinálsz mást, mint a 14 éves internetes pályafutásom során vétett, nagyjából tucatnyi elírás egyikén lovagolsz. Ennyire telik, sniccelt?
Neked és nekem a magyar nyelv szavai, kifejezései mást jelentenek. Hogy te egy hungarofób féreg vagy, az világos. Azon nincs mit elírni. Ismered a tű fokos mesét? Na, a tevének is könnyebb, mint neked magyarnak lenned.
Radnóti előtt és után más volt magyarnak, magyar zsidónak lenni. Elég baj szegénynek, hogy a most a rühes bolsevikfajzatok emlegetik a leginkább, akik Arafat csókolgatása után hirtelen olyan hithű zsidók, de főleg holokauszt áldozatok lettek, hogy az valami elképesztő.

vantaan 2013.07.05. 04:24:29

@Mr Falafel:
"Továbbra sem csinálsz mást, mint a 14 éves internetes pályafutásom során vétett, nagyjából tucatnyi elírás egyikén lovagolsz."

Egyre inkább úgy tűnik azok az elírások képezik a valód. A többi az szerep játszás, képzelgés nálad. Talán még lelki megnyugvást is biztosítanak hosszabb rövidebb ideig neked, de nem feledtetik még veled hogy más vagy, tehát van még remény.
Térj vissza önmagadhoz! Hozzászólásaid indulatossága és egy irányúsága közepes fokú paranoia jegyeit mutatja. Energiáid nagy részét felemészti az indulat s ez nincs így jól. Keresd a jót a szépet ... pl akár még a zsidóságban is! Légy toleránsabb. Meglátod szebb lesz a világ is. Lásd pl. Szegedi Csanád átváltozását ..... van remény.
Hiszem és tudom is Értékes ember vagy .... ne veszítsd el magad. Szép napot!

Baldrick68 2013.07.06. 08:52:47

Áááá drágáim ezek a beírások semmik.
El kell menni Orbán Viktor facebook oldalára na az a mérce :D
Ott olyan alányalásokat lehet olvasni, hogy ezek az ódák hahás diáktüntető rigumosoknak tűnnek azokhoz képest.

teknős 2013.07.06. 17:15:39

@vantaan: Na, menjetek ti a büdös francba!

20 éve lassan, hogy ez így megy, tetszik vagy nem. És most csináltok belőle problémát. Nem tudok egyetlen olyan polgármesterről sem, amelyik az ellenségeivel dolgozna. Ne gyertek itt a szakértelemmel, mert az önkormányzati dolgozók nagyrésze olyan sötét, hogy bármikor fennakadás nélkül kirúghatóak lennének!

Basszus, én nem vagyok pártaktivista, de ebből az utcából mindenkiről tudom, hogy melyik pártra szavaz. A városból is nagyon sok emberről tudom a pártszimpátiáját. Nem kell ahhoz semmilyen lista és semmilyen felhívás tüntetésre, hogy egy politikus fel ne ismerje az ellenségeit

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.06. 17:28:55

@teknős: Van pár kérdés, amelyet feltennék, állást nem foglalva abban, hogy igaz-e a cikk állítása.

1. Ellenség? Akkor miért nem lövi le?
2. Az önkormányzati dolgozó a köz alkalmazottja, nem a polgármesteré. Ha utóbbinak ellensége is, nem pártfunkcionárius. A polgármesternek szíve joga, hogy a kampánystábjába, pártszervezetébe pártállás szerint válogasson. Az önkormányzat viszont nem a párt része, hanem az államé.
3. Amikor a párt és az állam egymástól meg nem különböztethető, arra van egy remek magyar szó. Igen, az.

Pelso.. 2013.07.06. 19:44:36

@teknős: Nahát, micsoda izgi lehet az egész utca s a fél város pártszimpátiájával foglalkozni, no meg ilyen információt birtokolni egészéletes élmény.

teknős 2013.07.09. 11:23:17

@Pelso..: A vaknak hiába magyarázod, hogy milyen a hajnal!

Te nem tudod, hogy miről beszélsz, de azért mondod. Nyilán neked ez izgi!

teknős 2013.07.09. 11:29:14

Anyám borogass, ti tanulás után, vagy helyből vagytok idióták (@Pelso) ?

Talán először a valóság nevezetű dolgot kellene tanulmányoznotok, aztán megszólalni.

A politikai szájtokon megjelentek az idióták, akik nem pusztán elcsodálkoznak azon, hogy az oroszlán antilopot eszik, de tényként állítják, hogy olyan nem lehetséges, mert törénytelen. Ti meg csatlakoztok a szinvonalhoz.

Pelso.. 2013.07.09. 17:33:07

@teknős: Nem szégyen az, hogy neked ilyesmi a hobbid, inkább akut kórtünet.

Zb74 2013.08.09. 11:50:35

@Pelso..: Egyszerűbb ez ennél. @teknős: nő, és mint a nők általában, nyilván ő is imád pletykálkodni. Ezért "tudja" (véli tudni) az utcájában lakók mindegyikének a pártszimpátiáját. Ilyen egyszerű ez az egész.
süti beállítások módosítása