Fidesz, Együtt 2014 és LMP a dobogón – A Mandiner olvasói 2013-ban I.
2013. június 03. írta: Redakció

Fidesz, Együtt 2014 és LMP a dobogón – A Mandiner olvasói 2013-ban I.

Ahogy 2009 óta minden évben, idén tavasszal is megkérdeztük olvasóinkat arról, mi a véleményük a magyar közéletről, illetve a Mandinerről. Kérdőívünket 1579-en töltötték ki, nem reprezentatív felmérésünk teljes adatállományát közzétesszük majd további elemzésre. A 2013-as adatokról szóló első posztunkban válaszadóink politikai preferenciáit vizsgáljuk meg.

Mandiner_felmeres_2013_politikai_ertekvalasztas_560.png

Olvasóink közül legtöbben, 43 százaléknyian jobboldalinak vallják magukat (2012-ben 46% nyilatkozott így). Minden negyedik válaszadó nem tudta vagy akarta besorolni magát (2012-ben 24%), 16 százaléknyian tartják magukat liberálisnak (2012-ben 17%). Még két világnézet képviselteti magát számottevő nagyságban olvasóink körében, 7 százaléknyian baloldaliak (2012-ben 5%), 5 százaléknyian pedig radikálisan jobboldaliak (tavaly 6%).

Látható, hogy tavaly óta nem sokat változott olvasótáborunk világnézeti összetétele – 2010-ben még olvasóink 70%-a volt jobboldali.

Mandiner_felmeres_2013_valasztasi_reszveteli_hajlandosag_560.png

A 88 százalékos választási részvételi hajlandóság valamivel magasabb, mint a tavalyi 83 százalékos mutató – és persze messze-messze meghaladja az országosan jellemző 50 százalék körüli aktivitást. 

Mandiner_felmeres_2013_partvalasztas_560.png

Továbbra is a Fidesz a legnépszerűbb párt olvasóink körében, de a tavalyi 41%-hoz képest némiképp szerényebb, 37%-os eredménnyel. Tavaly ősszel, az Együtt 2014 indulását követően az éves rendes felmérésünkön kívül egy másikat is készítettünk, akkor a Fidesz 32 százalékot kapott, ehhez képest erősíteni tudott a kormánypárt.

A második legnagyobb, 18 százalékos támogatottsággal az Együtt 2014 bír, egy évvel ezelőtti felmérésünkben még nem szerepelhettek, viszont feltűnő, hogy tavaly novemberben még olvasóink 28%-a választotta volna őket.

Egy mandineres választáson az LMP állhatna fel a dobogó harmadik fokára a maga 14 százalékával. Egy éve, még a párt szakadása előtt 17 százalékot kaptak volna, tavaly ősszel – még mindig a Párbeszéd Magyarországért kiválása előtt, de az Együtt 2014 indulása után – viszont csak 13 százalékot.

Ha olvasóinkon múlna két pártot juttatnának még be a parlamentbe, a 7 százalékos támogatottságú Jobbikot (egy éve 9%-ot kaptak) és a 6 százalékos eredményt elérő MKKP-t (akiket egy évvel korábban 8% támogatott).

Az összes többi párt az 1-2 százalékos tartományban teljesített, a DK-t például egészen pontosan ugyanannyi, egy százaléknyi válaszadónk támogatja, mint az MSZP-t. Náluk a 4K!, a PM és a KDNP is jobban szerepelne egy mandineres választáson a maga két százalék körüli támogatottságával.

Mandiner_felmeres_2013_partok_elutasitottsaga_560.png

A legelutasítottabb pártok között a tavalyi eredményhez hasonlóan továbbra is a DK-é, az MSZP-é és a Munkáspárté az első három hely. Érdekes, hogy a maga 31 százalékos mutatójával  az LMP a legkevésbé elutasított párt, tavaly még a válaszadók 39%-a nem választotta volna őket semmiképpen.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr885341378

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 1. Fidesz, 2. LMP, 3. Együtt, 4. DK, 5. Jobbik – így szavaznának olvasóink 2014.01.02. 14:02:02

A 2013 utolsó napjaiban készített villámfelmérésünkben 794 olvasónk válaszolt rövid kérdőívünkre. A nem reprezentatív adatok alapján most vasárnap a Fidesz-KDNP 36,9, az LMP 14,4, az Együtt-PM 12,8, a DK 10,1, a Jobbik 7,1, az MKKP pedig 6,4 szá...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.03. 11:26:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vizipipa 2013.06.03. 11:29:21

Remélem ti is érzitek, hogy a 25% nem besorolható eléggé súlyozza az eredményeket.

teknős 2013.06.03. 11:43:04

Azért ismerjük el, a legnagyobb politikai mester az szdsz vagy minek is nevezzem. Liberalizmus vagy mi az ördög. Vagy amit annak neveznek ma magyarországon.

Sehol a világon nem lenne támogatása egy nemzetellenes pártnak, itt látszik, hogy az emeszpé elviszi a balhét az eszdéesz- Együtt2014 néven- szinte az 1990-es szintről tud startolni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.03. 12:16:28

@teknős:

"Liberalizmus vagy mi az ördög." --- írod.

Leginkább az utóbbi:-[

Erről jut eszembe:

„Sok részérdek sérül azért, hogy a közérdek összességében érvényesüljön.” (Bajnai György Gordon, 2009. szeptember)

Erről pedig ez jut eszembe:

"(...)

– Ilyet nem hogy kitalálni, de még megjegyezni se’ tudnék, úgyhogy gyorsan fel is írtam egy cetlire, mikor hallottam: „Sok részérdek sérül azért, hogy a közérdek összességében érvényesüljön.” Te érted ezt a mondatot, Z.?

– Nem értem, de tudom mi ez.

– Mer’ mi ez?

– Láttad te a Halálhajót?

– Azt, amibe’ a Sam Neill is…?

– Azt, amibe’ a Sam Neill.

– Azt láttam.

– Elég baj az neked.

– Hát, az a film tényleg nem embernek való.

– No, látod, ez a mondat éppen úgy működik, mint az Eseményhorizont nevű űrhajó gravitációs hajtóműve.

– Gondolod?

– Gondolom.

(...)"

magyarido.blog.hu/2009/09/19/az_esemenyhorizonton

Magustanonc 2013.06.03. 12:23:37

Akik a Fideszre szavaznának még mindig, azok milyen értéket látnak a pártban és az embereiben, azon kívül, hogy "nem az MSZP és társai"?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.03. 12:29:09

@Magustanonc:

"milyen értéket látnak a pártban és az embereiben, azon kívül, hogy "nem az MSZP és társai"?" --- kérdezed.

Miért, az nem elég?:-)

Magustanonc 2013.06.03. 12:30:22

@bbjnick: Nekem kevés, amikor legalább akkora gazemberek, mint a maszop. :)

Bell & Sebastian 2013.06.03. 12:47:08

@Magustanonc: Gondolom, a többi még büdösebb. Ajánlom figyelmébe az alábbi, két aranyszabályt:

- a politikai emlékezet 2 hónap
- a kommunikációt egy 14 éves gyerek szintjéhez kell szabni

Ebből is látható, kik fognak dönteni. Ennyit ér az úgynevezett demokráciánk, szűz királylány helyett mindig egy buzi kriplit ad ki a végén.

Kandeláber 2013.06.03. 12:47:38

Nagyon sok az a 16 %, aki "liberálisnak" vallja magát.
És még több ha tudjuk, hogy az E 2014 az szdsz reinkarnációja szellemiségében, a déká pedig személyeiben.
Paradox módon jövőre a maszop fogja bronzéremre szorítani őket, mert Meseházy bezengte, hogy min. eln. lelölt szeretne lenny.

Kandeláber 2013.06.03. 12:56:44

Bocs, mindent elütök.

Bell & Sebastian 2013.06.03. 13:00:09

@Kandeláber: Na de ez egy neokonzi/trad.libero blog. Elég szomorú, hogy az itt acsarkodó, úri közönségben csak ennyi van belőlük.

Nero Bianco 2013.06.03. 13:08:11

@Kandeláber:
"Nagyon sok az a 16 %, aki "liberálisnak" vallja magát."

Ők máshol kommentelnek szivesebben.
De teheted őket szűrőre is, és akkor nem is látod a gonosz liberálisait.
:))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.03. 13:14:01

@Kandeláber: @Bell & Sebastian:

Akik itt liberálisként és Együtt 2014 szavazóként határozzák meg magukat, azok (egy-egy kivételtől eltekintve) nem liberálisok, hanem [cenzúrázva]

(Egyébként kíváncsi volnék, hogy összesen hányan csinálják itt ezt a floodfesztivált: valószínűleg meg tudnám számolni őket a két kezemen (és esetleg még a két lábamon:-])

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.03. 13:16:42

@Bell & Sebastian:

"ez egy neokonzi/trad.libero blog" --- írja.

No, ahány neokonzi/trad.libero van Magyarországon, azokért fölösleges volna blogot működtetni (annál is inkább, mivel valószínű, hogy valamennyien személyesen ismerik egymást:-))!

Robinzon Kurzor 2013.06.03. 13:17:03

Mintha olyan kérdés is lett volna külön, hogy ha nem külön indul az összes ellenzéki párt, hanem ilyen-olyan tömbökben.

Abból mi jött ki?

Bell & Sebastian 2013.06.03. 13:19:42

@Nero Bianco: Például hol kommentelnek szívesebben? Tán csak nem a Vinszenten, ami köztudottan annyira liberális, mint Zsiguli csomagtartóján az injektoros nyulak.

Bell & Sebastian 2013.06.03. 13:21:47

@bbjnick: Én például egy valódi liberális vagyok, csak még nem sikerült igazolást kapni erről, mert akik adják, pont azok nem azok.

Kandeláber 2013.06.03. 13:24:05

@Nero Bianco: És akkor önmagammal vitatkoznék?
Virágozzék minden virág - mondta Mao, a '68-as generáció egyik nagy tanítómestere. A vélemények különbözősége nélkül nem érne semmit az egész.
@Bell & Sebastian: Neokonok és tradicionális liberálisok - igazándiból őket sem kedvelem jobban, mint a szoclibeket.
@bbjnick: Nagyjából annyian vannak, mint akik az atv-n alámondanak egymásnak, és mint a hahás forradalmárok.

Nero Bianco 2013.06.03. 13:24:44

@Bell & Sebastian:
"Például hol kommentelnek szívesebben?"

Máshol.
Ahol szegény Kandelábert nem botránkoztatják meg, pusztán a létükkel.
:)))

Nero Bianco 2013.06.03. 13:25:34

@Kandeláber:
"És akkor önmagammal vitatkoznék? "

Bakker, te sokalltad őket.

Bell & Sebastian 2013.06.03. 13:38:15

@Kandeláber: Történelmi liberálok alatt a Deák-Andrássy-Eötvös -vonulatot értem, neokon hagyományok meg hazánkban nincsenek.

A konzi frazeológia átvétele csak olyan, mint mamusz a lólábon, be lehet vele menni a szalonba.

Az SZDSZ -féle, bolsevik ideológia, vagy az uniós, szexbolsevik attitűdnek semmi köze a valódi liberalizmushoz, inkább minordiktatúrának nevezném.

Robinzon Kurzor 2013.06.03. 13:38:36

@Magustanonc: "Akik a Fideszre szavaznának még mindig, azok milyen értéket látnak a pártban és az embereiben, azon kívül, hogy "nem az MSZP és társai"?"

Csak ezt látják benne.
Az élet nagy kegyetlensége, hogy még ez sem igaz.
De ezt már nem lehet beismerni, mert önmaguk előtt válnának menthetetlenül hülyévé, innen már nincs visszaút.

Bell & Sebastian 2013.06.03. 13:40:19

@Nero Bianco: Tartok tőle, magát oda ezen a néven csak akkor engedik be, ha fizet érte.

Robinzon Kurzor 2013.06.03. 13:41:35

@bbjnick: "Egyébként kíváncsi volnék, hogy összesen hányan csinálják itt ezt a floodfesztivált: valószínűleg meg tudnám számolni őket a két kezemen (és esetleg még a két lábamon"

Mindenki magából indul ki.
Te amúgy hány nicket pörgetsz?
(Egyszer MézesRozi válaszolt a nevedben, arra emlékszem. Persze lehet, hogy csak közös kommunában éltek.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.03. 13:43:01

@Robinzon Kurzor:

"innen már nincs visszaút." --- írod.

Jajjj, hát akkor most mi lesz (most)?! Ötven évig orbándiktatúra?

Robinzon Kurzor 2013.06.03. 13:46:37

@bbjnick:

Nem erősséged a szövegértés, fuss neki még egyszer.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.03. 13:49:14

@Robinzon Kurzor:

"Te amúgy hány nicket pörgetsz?" --- kérdezed.

Egyszerre mindig csak egyet:-)

(Szerintem itt --- rajtad kívül --- mindenki tudja, hogy "kik vagyunk" én:-))

Bell & Sebastian 2013.06.03. 13:49:46

@Robinzon Kurzor: A jobberek mind egyformák, szőrösek és kicsit alacsonyabbak, van valamilyen nyelvvizsgájuk és felettébb gyanús üzleti kapcsolatban állnak az Orbán családdal, ennélfogva szabadon csereberélhetők egymással.

Nero Bianco 2013.06.03. 13:51:14

@Bell & Sebastian:
"Tartok tőle,..."

Nincs oka ilyentől tartani.

Kandeláber 2013.06.03. 13:51:35

@Nero Bianco: De ez nem azt jelenti, hogy szűrném is őket. Talán véleményt nyilváníthatok a számszerűséggel kapcsolatban, vagy nem?@Bell & Sebastian: Úgy rendben.
Valóban, ezeknek az anti- tolerenciabajnokoknak maximum az önmaguk által is használt elnevezésük emlékeztet csak a szabadelvűségre.
Az anarcho-pederaszták pedig külön kasztot alkotnak.

Robinzon Kurzor 2013.06.03. 13:52:50

@Bell & Sebastian:

Gondolod?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.03. 13:53:36

@Robinzon Kurzor:

Nem kell rinyálni! Megint írtál egy butaságot, szembesítetek vele. Megesik ez mással is. Csak a többség beismeri vagy lenyeli, esetleg maga is derül magán egyet és nem kezd el +30 kommenten keresztül rinyákolni.

Bell & Sebastian 2013.06.03. 13:56:12

@Kandeláber: Jaja, mindenki kiküldte hűlni az otthoni felesleget Brüsszelbe, akik aztán adnak ott a politikának seggre pacsit.

Robinzon Kurzor 2013.06.03. 13:59:51

@bbjnick: "Szerintem itt --- rajtad kívül --- mindenki tudja, hogy "kik vagyunk" én"

És amúgy ki nem szarja le, hogy "kik vagytok" te?

Jelenség szinten vagy csak érdekes: másod-, harmad- és sokadnickekkel azt feltételezed másokról, hogy ők is így tesznek.

Nem látsz ki saját korlátaid mögül, de hát ez sem most derült ki.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.03. 14:01:29

@Robinzon Kurzor:

"És amúgy ki nem szarja le, hogy "kik vagytok" te?" --- kérdezed.

Te forszíroztad!:-D

Nero Bianco 2013.06.03. 14:01:38

@Kandeláber:
"Talán véleményt nyilváníthatok..."

Sehol nem írtam, hogy ne tehetnéd.
Jómagam is pusztán csak véleményt nyilvánítottam az ügyben.

Robinzon Kurzor 2013.06.03. 14:06:07

@bbjnick: "Nem kell rinyálni!"

Akkor ne rinyálj!

Megint kéretlenül belepofáztál valamibe, amit nem neked írtam: elkapott a hév, hülyeséget írtál, és most egyre jobban belehajszolod magad, egyre nagyobb hülyét csinálsz magadból.

Meg sem értetted ami írtam, le sem tudnád írni saját szavaiddal, amire reagáltál.

Robinzon Kurzor 2013.06.03. 14:07:44

@bbjnick:

Szövegértés, ostoba barátom: a kérdés egy darabszámra vonatkozott, nem arra, hogy ki vagy te még.
Az ugyanis a ki nem szarja le kategória.

teknős 2013.06.03. 14:22:48

@Bell & Sebastian: ez a minordiktatúra tetszik
@Robinzon Kurzor: ezt nem is tudtam, hogy ha válaszolok egy másik nicknek feltett kérdésre, akkor azonos leszek azzal a nickkel is. Vagy hogy ezt tilos.

2013.06.03. 14:23:39

fasza írás, érdekes és tanulságos.. év vége / jövő év eleje fele is kíváncsi lennék mi lesz

Kandeláber 2013.06.03. 14:24:25

Azért kíváncsi vagyok, hogy a patkányblogon és a var-ánuszon milyen eredmények születnének egy hasonló felmérés alapján.

Robinzon Kurzor 2013.06.03. 14:32:48

@teknős: "ezt nem is tudtam, hogy ha válaszolok egy másik nicknek feltett kérdésre, akkor azonos leszek azzal a nickkel is"

Érted-e vajon a különbséget:
- válaszolni egy másik nicknek feltett kérdésre
- egy már zaj párbeszédet egy másik nickkel, de az eredeti nick nevében folytatni

Ha nem tudod, miről van szó, akkor miért is kell beleokoskodni?

németh györgy 2013.06.03. 14:33:12

„A legelutasítottabb pártok között a tavalyi eredményhez hasonlóan továbbra is a DK-é, az MSZP-é és a Munkáspárté az első három hely.”
Ezen nincs mit csodálkozni: egyik felsorolt pártnak sincs az eddigi működése alapján olyan tradíciója, emléke vagy a társadalomra ható élménye, amivel a mai magyar emberek többségének jövőképet tudna mutatni.

Táskás Tóni 2013.06.03. 15:07:30

@Kandeláber: Én pedig arra lennék kíváncsi, hogy ilyen földbotrány, trafikmutyi és 500 milliárdos simicska, többmilliárdos századvégezés, plagi botrány......után van-e még ezen a patkányblogon kívül más ,ahol fidesz "győzelem" születne. A mynp-i vagyon elkúrását és az államadósság növekedését már szóba sem hozom. DDD

teknős 2013.06.03. 15:11:23

@Robinzon Kurzor: Pont ezért. Éppen azt állítod, hogy ti ketten beszélgettek és más nem teheti magáévá az egyik fél álláspontját és nem "okoskodhat bele".

Kandeláber 2013.06.03. 15:40:10

@Táskás Tóni: Én pedig arra lennék kíváncsi, hogy az időközi választásokat miért bukja el sorra az ellenzék.
Netán mandis agitátorok és szimpatizánsok járják inkognitóban a vidéket, és addig győzködik a választókat, amíg azok többsége nem Bajnai új szdsz-ére szavaz?

global001 2013.06.03. 15:48:42

Melyik párt listájára NEM szavaznál semmiféle képpen ?

Fidesz 43 %

Élég sokan kiírták magukat a NER-ből ... :))

Táskás Tóni 2013.06.03. 15:49:44

@Kandeláber: Nézz meg bármilyen "kikérdezést" az utca emberétől.Fogalmuk sincs, és jól beszopják a milliárdokból fényezett fidesz hazugságot. Az átlagon felüli pedig ki van trafikozva.
Ennyi hazugságot amit ránk zúdít a maffiakormányfő és cselédei, még a szociktól sem lehetett hallani.....
Ja és jól elő volt készítve az emútnyócév, ilyen genya ellenzék a földön nincs.
"Bajnai új szdsz"----mintha a hazug, primitív slejmeci mondaná.....

Kandeláber 2013.06.03. 16:00:14

@Táskás Tóni: No igen, a Szende és elvbarátai a szakértelem és a tisztesség megtestesülései.
Bajnai szerényen kijelentette, hogy a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése az ő és az ő kormányának az érdeme.
Mint ahogyan a mítosz szerint '98 és 2002 között az ország a zseniális Bokros gazdaságpolitikája miatt volt - viszonylag - sikeres.
Orbán a rezsicsökkentéssel és egyéb hókusz-pókuszokkal kilóra megveszi a választókat.
Sok száraztésztát és konzervet kell osztogatnia az ellenzékkel, ha ezt überelni akarja.
Sorry.

Táskás Tóni 2013.06.03. 16:08:46

@Kandeláber: Elmondanád a véleményed a trafiküggyel és a földosztással kapcsolatban. Esetleg Simicskával kapcsolatban is. Valóban érdekel, mert ez a háromévi ténykedésük valósága. Vagy mi a véleményed Orbán szabadságharcáról? Kösz.

Kandeláber 2013.06.03. 16:30:57

@Táskás Tóni: Hülye szlogenek, mint fülkeforradalom, szabadságharc (ebben a kontextusban) , nemzeti ismerkedési est, békemenet stb... nem igazán érdekelnek.
Azok a kevésbé pallérozott elméjű polgártársaknak valók.
A lényeg az, hogy elzavarták az eszdéesz-maszop bagázst.
Ja, hogy ők is lopnak? Ez teljesen természetes, mindegyikük lop, ha hatalomra kerül.
Azért, mert nem szopták le bő nyállal az ájemefet meg az EU-t, még a trafikokat is elnézem nekik.
Persze nem fakadnék sírva, ha buknának, annyira azért nem vagyok elkötelezett.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.06.03. 16:39:13

Ilyen érdekességekről marad le, aki csak a mandinerről és a jobbersajtóból tájékozódik:

atlatszo.hu/2013/06/03/egyetemi-diplomaja-sincs-a-zoldhatosag-vezetojenek/

Aki szeretné magát az SZDSZ pincéjébe zárni, hogy magyar Natascha Kampuschként onnan hívhassa dalban a megmentő narancslovagokat, annak figyelmébe ajánlom, hogy a zöldhatóság jelenlegi elnöke a szadeszban kezdte.

Táskás Tóni 2013.06.03. 17:05:04

"A lényeg az, hogy elzavarták az eszdéesz-maszop bagázst."
Mit csináltak szarabbul, mint ezek? Ahogy leírtad nincs különbség...Orbán még túl is teljesítette az eu kérését, 1.9%-os hiányt produkált. Tehát túlnyalt. Az, hogy itthon 1-2 faszságot kinyilatkoztat, pontosan arra jó, hogy a legalantasabb tulajdonságokat kihozva hergelje a "közönségét".
Ja, és kurvára nem természetes az, hogy ők is lopnak ezerrel.

Táskás Tóni 2013.06.03. 17:08:07

@Holger Hartland: Küldjük őt is a NOB-ba , Plagi mellé.
Ott megtűrik az áldoktorokat...

toportyánzsóti 2013.06.03. 17:09:23

@Kandeláber: Erős a kultúrfölényed,kár volt iskolába járatni téged.

Kandeláber 2013.06.03. 17:21:44

@Táskás Tóni: Mit csináltak szarabbul?
Csak annyit, hogy 2009-re, amikor Gyurcsány végre elhúzott, államcsőd közeli helyzetbe került az ország, amiből valóban Gordonka kormánya húzta ki, persze némi aprópénz segítségével, amit az IMF-től vett fel.
A lopás nem természetes?
'90-ben, az első "szabad" választások előtt ezerrel ment az MSZ(M)P-s propaganda, hogy hagyni kell a régieket, mert ők már eleget lopta, de az újak még éhesek...
Ismerős?
Amellett az egész ideológiájuk visszataszító volt, az az eszdéeszes internacionalizmus mindenhol, összevegyítve egy kis emeszpés plebejus mellékízzel, ugyanakkor kiállás a nagytőke primátusa mellett. A mindent, ami mozdítható, privatizálni, eladni és leszedni a sápot.
Hát ez nem tetszett, persze jött 2006, akkor aztán végképp hányingert kaptam tőlük.
Addig csak nem igazán rosszindulatú hülyéknek tekintettem őket, attól fogva utáltam őket.

Táskás Tóni 2013.06.03. 17:31:23

@Kandeláber: Gordonka sokkal jobb feltételekkel vette fel az IMF-től a pénzt, mint a volt ügynök ,Matolcsi a magas kamatú kötvényekkel. ...és még mindig megvolt a 3000 milliárd ft mnyp-i vagyon. Aztán elkúrták Orbánék fél év alatt....
A legnagyobb bűn pedig Antall lelkén szárad, akkorát rontott a gazdaságon az elhibázott privatizációval, meg a kárpótlással, amit a többiek valóban csak tetéztek. De a szocik nem loptak el komplett iparágakat maguknak, mint most Orbánék.Szörnyű azt mondani, hogy a szocik jobban csinálták, de igaz. Azt pedig nem szívesen hallom, hogy a lopás természetes.

Kandeláber 2013.06.03. 17:39:54

@Táskás Tóni: Antallal kapcsolatban tökéletesen egyetértek. Az általa folytatott, még az MSZMP-érában elkezdett egyáltalán nem spontán privatizáció (magyarán az állami vagyon ellopása) óriási károkat okozott az országnak, persze ezt a gyakorlatot az összes többi kormány folytatta.
Horn-Kuncze idejében történt az energiaszolgáltatók elkótyavetyélése (garantált profittal!).
Bajnairól meg azt írtam, hogy tulajdonképpen megmentette az országot az államcsődtől, gondolom ez nem sérti az érzékenységedet.

Nero Bianco 2013.06.03. 17:50:15

@Kandeláber:
"Csak annyit, hogy 2009-re, amikor Gyurcsány végre elhúzott, államcsőd közeli helyzetbe került az ország, amiből valóban Gordonka kormánya húzta ki, persze némi aprópénz segítségével, amit az IMF-től vett fel."

És valóban, téged a tények tényleg nem zavarnak a tisztánlátásban és a nagy odamondogatásban.
Elemi dolgokkal nem vagy tisztában bakker. :))))

Táskás Tóni 2013.06.03. 18:00:50

@Kandeláber: Sőt. Okoztál meglepetést, és nem kellemetlent.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.06.03. 18:04:14

@Holger Hartland:
vannak megigazulások, ez is egy ilyen. ahogy maga meg elzüllött.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.03. 18:25:57

@Robinzon Kurzor:

A szövegértés feltétele az értelmes szöveg!:-)

No, de ennyi volt a rinyafeszt?! Azt hittem hosszabb lesz!:-D

Magustanonc 2013.06.03. 18:26:51

@Kandeláber: Miért is természetes, hogy a Fidesz is lop? Sőt! Miért természetes az, hogy mindent ellop?

Mi más pozitívumot tudsz, ami miatt jobb a Fidesz az országnak, mint a többi párt?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.03. 18:27:42

@Robinzon Kurzor:

B*szod, itt tényleg mindenki csatakh*lye rajtad kívül! [............................................................................................/.]

Robinzon Kurzor 2013.06.03. 20:32:38

@teknős: "Éppen azt állítod, hogy ti ketten beszélgettek és más nem teheti magáévá az egyik fél álláspontját és nem "okoskodhat bele"."

Hol állítottam, hogy nem okoskodhat bele?

Robinzon Kurzor 2013.06.03. 20:33:56

@bbjnick: "A szövegértés feltétele az értelmes szöveg!"

Az eddig is világos volt, hogy te nem érted.
Te ebből nem az következik, hogy a szöveg nem értelmes (mert te nem érted), hanem hogy buta vagy hozzá, hogy megértsd.

Robinzon Kurzor 2013.06.03. 20:35:07

@bbjnick: "B*szod, itt tényleg mindenki csatakh*lye rajtad kívül! "

Egyáltalán nem mindenki.
Te, speciel, igen: most panaszoltad el, hogy nem érted, amihez hozzászóltál.
Pedig nem olyan bonyolult.

tevevanegypupu 2013.06.03. 23:19:56

@Robinzon Kurzor:

Ajaj, latom egy okos van itt es ez maga. Nagy kar, hogy senkit nem erdekel mit mond.:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.04. 06:44:02

@tevevanegypupu:

Engem érdekel!:-D (...) :-D (...) :-D ...

hoplita 2013.06.04. 06:53:40

Ebből a nem túl reprezentatív felmérésből is világosan kivehető, hogy fityiszes felszopóbajnokok, kriptokomcsik és lilaködös köldöknézegetők alkotják a blog látogatóinak derékhadát.
Egy kalap híg fost nem ér a háromnegyede az egész kupinak, beleértve a posztolókat.
Viszont szórakoztató is tud lenni.:)

szanisz 2013.06.04. 10:29:16

Egészen addig nincs értelme egy ilyen besorolásnak, amíg az emberek jelentős része nincsenek tisztában a fogalmakkal, és azt sem veszi észre hogy a jelenlegi (hehe, jobboldali) kormány milyen érdekesen ötvözi a neoliberális gazpolt (1kulcsos szja) a kommunizmus ijesztő elemeivel ( piacellenesség, centralizáció, államosítások, kézivezérlés, titkosítások, mutyi, személyi kultusz, multik és nyugat elleni retorika). A jobboldaliság kimerül a pálinkában, a nemzeti oligarchiában és a barackfában.

Mielőtt valaki az MSZP-vel jönne (tipikus forgatókönyv), igen, ők sem voltak baloldaliak, de

szanisz 2013.06.04. 10:30:01

@szanisz: ...de most a showt a fityisz viszi

Robinzon Kurzor 2013.06.04. 19:31:26

@tevevanegypupu: "Ajaj, latom egy okos van itt es ez maga."

Nem, itt több okos ember is van.
Te nem tartozol közéjük, ami abból is látszik, hogy azt hiszed: csak egy okos ember van itt.

Robinzon Kurzor 2013.06.04. 19:33:29

@tevevanegypupu: "Nagy kar, hogy senkit nem erdekel mit mond."

Hát persze, azért reagáltál most is, mert nem érdekel...

cutcopy 2013.06.05. 08:41:26

@Magustanonc:

Különös, hogy az átlagpolgár semmit nem hisz el a szociknak kivéve azt, amikor a Fideszt gazemberezik..

Magustanonc 2013.06.05. 09:23:53

Azért ez nem a Fidesz érdeme. :)
süti beállítások módosítása