Kommentszűrés
’13 jún
1
08:01

Budapest, 1945 – egy amerikai hagyatékon keresztül

Írta: tauglich

budapest_czerniuk_1.jpg

A háború gyötörte Budapest első békés hónapjaiban járunk. A rádió már naponta játsza Karády Katalin eredeti oroszból rakétasebességgel magyarított új dalát, a Katyusát; a Vilmos császár útján pedig sorra cserélik az utcatáblákat az egykori krakéler huszártiszt, majd fajvédő, később németellenes kisgazda – honi balliberális zsargonban antifasiszta – ellenálló, végül a nyilasok által 1944 karácsonyán Sopronkőhidán kivégzett Bajcsy-Zsilinszky Endre nevére. Ekkor készül ez a némileg szokatlan fénykép is az Országház előtti Kossuth téren.

Édesanyákat, valamint önfeledten játszó gyermekeiket láthatjuk az aknák és repeszek szaggatta Kossuth-szobor lépcsőjén, miközben a kép függőleges tengelyében, a szoborcsoport főalakja alatt egy koszorút közrefogva két amerikai katonatiszt pózol laza eleganciával a fényképezőgép irányába. Egyikük, a koszorútól jobbra álló férfi minden bizonnyal Edward J. Czerniuk, az amerikai hadsereg lengyel származású tisztje, akinek hagyatékából nemrég magyarországi vonatkozású fotógyűjtemény került fel a Flickr fotómegosztó portálra.Czerniuk a Szövetséges Ellenőrző Bizottság amerikai missziójának tagjaként tevékenykedett Magyarországon. Bár neve nem sok hazai vonatkozású forrásban szerepel, azonban annál érdekesebb Grősz József – ezekben a hónapokban a hercegprímási feladatokat is ellátó – kalocsai érsek 1945 augusztus 20-i naplóbejegyzése, amely nem is akármilyen kontextusban említi az amerikai törzstiszt nevét. Az időszak közhangulatát néhol patetikusan, ám mindenképpen autentikusnak tekinthető katolikus szemszögből megvilágító szövegrész így hangzik:

„Ma reggel a szentmise előtt olyan meglepetés ért, amely könnyekre fakasztott. A főnöknő odasúgta, hogy itthon van a Szentjobb. A Magyarországon működő amerikai misszió tagjai hozták haza Salzburgból. Napközben megtudtam a részleteket. A kezdeményező Kovach George Stephen alezredes volt, aki a miniszterelnökség útján augusztus első napjaiban írást kért Witz Béla érseki helytartótól, a Szentjobb őrétől a Szentjobb hazahozása ügyében. Ezzel az írással elindult. Társai voltak a vállalkozásban: Simonite Henry ezredes, Czerniuk Edward őrnagy és Schmergel Stephen őrmester. Salzburgban csatlakozott hozzájuk Diefenbach Ralph katolikus századoslelkész. A salzburgi amerikai katonai parancsnok táviratilag kérte a Szentatya engedélyét a drága ereklye hazaszállításához; (…) A Szentjobbot hozó autót páncélos autó kísérte fegyveres amerikai katonákkal(…) Szent István napján futótűzként terjedt el a városban a hír, délután pedig 120 000-es tömeg köszöntötte boldogan a főváros utcáin végigvonuló Szentjobbot, amely hitet, reményt hozott a meggyötört magyar szíveknek. A Szent István-bazilika elé érkező Szentjobbot tapsorkán fogadta, P. Badalik beszéde alatt a hatalmas tömeg lelkesen éljenezte az amerikaiakat és a szónok által hirdetett igazságokat. A körmenet után 8-10 000 résztvevő tüntetést rendezett az amerikai követség és a katonai misszió tagjainak lakása előtt.”

A következmények is izgalmasan alakulnak, így a másnapi naplóbejegyzés a következőképpen folytatódik:

„Amilyen boldogság volt a Szentjobb hazaérkezése minden jóérzésű magyar számára, olyan kellemetlen meglepetés volt a baloldaliaknak. Az amerikaiakba nem mertek belekötni, a körmeneten történtek ellen sem tehettek semmit, annál szorgalmasabban kutattak a körmenet utáni tüntetés ügyében. Ma már korán reggel megjelentek híres rendőrségünk emberei az A.C. központjában, a Szoc. Testvéreknél, a Dominikánusoknál és mindenképpen meg szerették volna tudni, hogy ki rendezte és melyik rendőrtiszt engedte meg a tüntető felvonulást. Nem tudtak meg semmit. A lelkesült tömeg csinálta – volt a válasz – rendőrtisztet pedig nem is láttak.”



Azonban a naplórészletek után térjünk vissza a fotográfiákhoz. Czerniukról feltételezhetően még két fotó található a most előkerült hagyatékban. Rendfokozatai alapján a felvételeken látható tiszt még századosi rangot visel, ugyanakkor más forrásokból is következtethetünk arra, hogy éppen magyarországi szolgálata idején lépett magasabb, őrnagyi rendfokozatba.

budapest_czerniuk_44.jpgA századosi rangot viselő amerikai tiszt egy német 88 mm-es légvédelmi ágyú mellett pózol a budavári Mátyás-templom mögött. A háttérben az ostromot sértetlenül átvészelő Szent Gellért és Julianus barát szobra látható. Antal Károly munkáját 1937-ben avatták fel.

budapest_czerniuk_45.jpgSzovjet őrposzt a Margitsziget déli csúcsának közelében az 1945 tavaszán emelt ideiglenes cölöphídon, háttérben a margitszigeti Sportuszodával. 1946-ban itt épült fel a Manci néven illetett pontonhíd.

Noha a fotóanyag mindenféle hasznos információ nélkül került publikálásra, ráadásul a hazájában végül tábornoki rangig emelkedő, s 2003-ban, életének kilencvenedik évében elhunyt Czerniuk neve is helytelenül szerepel az album címében, azonban a fényképek között található egy, a magyar főváros címerének fő elemeit szimbolizáló, 1946. november 23-án kelt emléklap, amelyet Edward J. Czerniuk – ekkor már őrnagy – számára dedikáltak. Bár a rövid és baráti hangú sorokat író magyar személy kilétéről vannak feltételezések, erről bizonyosat még nem mernénk kijelenteni.

Maga a fotógyűjtemény egyébként számos ismert felvételt tartalmaz, amelyek évtizedek óta fellelhetők különféle publikációkban, illetve megtalálhatók több hazai és külföldi – így a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, illetve a német Bundesarchiv – gyűjteményben. Néhány, a romos Budapestet ábrázoló felvétel nemrég a Fortepan gyűjteményébe is felkerült, ahol forrásként egy amerikai hadimúzeum, a Military Museum of Southern New England neve szerepel. Ugyanakkor egyes feltűnően rossz minőségű, ám korabali reprodukció mellett akad jó néhány olyan felvétel is, amelyek jól láthatóan vintázs kópiák, vagyis az eredeti negatívokról készült korabeli nagyítások, így a kollekció elsősorban eszmei értéke miatt fontos. Azonban az ismert felvételeknél talán sokkal érdekesebbek azok az eddig publikálatlan amatőr felvételek, amelyek a háború borzalmait átélt ország – bombázások, német megszállás, egy folyóparti tömeges kivégzés megdöbbentő képei, ostrom, a rommá lőtt Vár, romeltakarítás, stb. –, benne a főváros mindennapjait mutatják be, és a történelmet a professzionális haditudósító-, illetve sajtófotókkal ellentétben jóval személyesebb nézőpontból hozzák közelebb az érdeklődőhöz.

Bár teljesen rendszertelenül vannak feltöltve a fotók, némi válogatás után nagyjából pontos időrendi, illetve tematikai sorrendet lehet felállítani a képek között, ahogyan azt végül egy szűk válogatásban magam is megtettem. A fotográfiákat elnézve, a válogatás eredeti koncepciója alapján feltételezhető, hogy Czerniuk őrnagy valamiféle repi ajándékként juthatott az anyaghoz, amiből meglehetősen tendenciózusan  – érezhetően baloldali narratíva alapján –  kap képet az amerikai törzstiszt Magyarország háborús éveiről, valamint az azt követő időszakról. Ez a tény azonban semmit nem von le az anyag dokumentum értékéből, még úgy sem, hogy a megszálló Vörös Hadsereg rémtettei, valamint a nyomukban visszatérő magyarországi kommunisták egyre terjedő terrorjának fotódokumentumai értelemszerűen nem gazdagítják a gyűjteményt. Az esetlegesen fellépő hiányérzet helyett inkább idézzük felütésként az 1944 és 1948 közötti időszak egyik legpontosabb korrajzát megíró Márai Sándor Föld, föld!... című művét.

„Voltak emberek, akik felfedezték, hogy a romok között több számukra a lehetőség, mint volt a múltban, amikor még a helyén állott minden. A harmadrangú hirlapíró, aki soha nem vitte többre, mint riporterségre egy napilapnál, gyorsan belépett a Pártok valamelyikébe, és örömteljes meglepetéssel észlelte, hogy a közeljövőben államtitkár is lehet. A tisztességtelenség úgy terjedt, mint a bubós pestis. Jog és igazság nem volt sehol, de a népbíróságok már működtek, és a politikai kivégzések mindennapos szórakozási lehetőséget nyújtottak a munkanélküli söpredéknek, mint Caligula idejében, Rómában. A Tabán elpusztult, de megrögzött öreg alkoholisták elérzékenyült zarándokútra keltek, mert híre járt, hogy az óbudai bormérések sértetlenek. A költő, aki megmenekült a munkatáborból, öntevékenyen, lelkiismeret-furdalás nélkül birtokba vett a budai lankán egy elhagyot villaházat, melynek tulajdonosa éhen halt a náci sintértelepen (»burzsuj« volt, tehát nem kellett »sajnálni«), vagy elmenekült Nyugatra (tehát »fasiszta« volt és azt sem kellett sajnálni...). Az enyém-tied írott és íratlan törvényei groteszk társalgási szójátékok változatai lettek.”

budapest_czerniuk_4.jpgBudapest utolsó békeévei.

budapest_czerniuk_3.jpgAz Oktogon (1936 és 1945 között Mussolini tér) a Nagykörút irányából.

budapest_czerniuk_6.jpgEgy Mercedes-Benz 770-es várakozik a királyi palota északi főbejáratánál, a Szent György téren. Balra a sikló budavári állomásépülete látható.

budapest_czerniuk_8.jpgA keleti fronton repülőhalált halt kormányzóhelyettes, Horthy István főhadnagy budapesti temetési menete, 1942 augusztus 27-én.

budapest_czerniuk_10.jpg
Német SS alakulatok az 1944 október 15-i kiugrási kísérletet követően a budavári Szent György téren. A háttérben az ostromot viszonylagos épségben átvészelt, ám az 1960-as években lebontott József főhercegi palota látható.

budapest_czerniuk_9.jpgA Várat megszálló német katonák pihenője közben egy magyar baka felnyergelt, lovas nélküli fehér lovat vezet el a királyi lovarda épületének közelében. 1944 október 15-ével véget ért a Horthy-korszak negyedszázada.

budapest_czerniuk_13.jpgAz előtérben az egykori Palota téren az ostrom során súlyosan megsérült Lovas tüzérek 1937-ben emelt emlékműve látható, mely Ligeti Miklós alkotása. Ezen a helyen jelenleg az 1961-ben emelt, erőteljes szocreál  stílusjegyeket viselő Dózsa-emlékmű, Kiss István munkája áll. A háttérben a királyi palota Tabán felé néző szárnya és a koronaőrség laktanyája látható, melyet a lovarda épületével, a testőrségi laktanyával, valamint a József főhercegi palotával együtt bontottak el végleg az 1960-as évek végén.

budapest_czerniuk_14.jpg„Átmentem a Dísz téren, amely most olyan üres és dísztelen volt, mint Pompeji télen, amikor már elutaztak a turisták. A királyi várból nem maradt meg semmiféle pompázatosság, és ami mégis maradt, rossz emlékeket keltett a sétálóban. Ez a palota éppen olyan ízléstelen tömegépület volt, mint a legtöbb királyi palota Európában, és most, romjaiban, talán még Gandhinak sem tetszett volna, mert arányai, méretei, mindene túlzott volt, dagályos és sivár. Látszott a palotán, hogy nagystílűen, de nem szívesen építették. Ferenc József, az uralkodó, aki elsőbben itt lakott, úgy maradt meg a történelmi köztudatban, mint aki »rugalmasan lépdel« és az után érdeklődik, »milyen volt a termés«? A kormányzó – aki Ferenc József szárnysegédje volt, mielőtt beköltözött a királyi várba – a köztudat szerint »nyájasan elbeszélgetett« a látogatókkal és aztán »országolt«.

budapest_czerniuk_16.jpgA királyi palota bálterme.
„A kormányzó itt székelt a Várban – nem »lakott«, hanem »székelt«, mert a neobarokk dzsentrietikett, amely a Ferenc József-i spanyol etikettet helyettesítette, megkövetelte az ilyen finom árnyalati különböztetéseket. És innen »országolt«, a Várból – nem »kormányzott«, hanem »országolt«. És mindig nyájas volt.”

budapest_czerniuk_18.jpgA Szent György tér a József főhercegi palotával, a Honvédelmi Minisztérium épületével és a Sándor palota romjaival, valamint egy Steyr 55 gépkocsi roncsaival, mely típust korábban a csendőrségnél is rendszeresítettek.

budapest_czerniuk_19.jpgLátkép a Várkert északi részéről.

budapest_czerniuk_20.jpgLátkép a Halászbástyáról.

budapest_czerniuk_21.jpgA romos Mátyás templom és a Halászbástya az ostromot sértetlenül átvészelt Szent István szoborral.

budapest_czerniuk_22.jpgA Magyar Kir. Pénzügyminisztérium épülete és a Szentháromság szobor a Szentháromság téren.

budapest_czerniuk_23.jpg
A Bécsi kapu téri Kazinczy-emlékkút. Pásztor János ostromot túlélt alkotását 1936-ban avatták fel.

budapest_czerniuk_24.jpgA Bécsi kapu a budavári evangélikus templommal.

budapest_czerniuk_26.jpgA Várfok utca, Mátray utca sarka a Széll Kálmán tér felé. 1945 február 11-én este a Várfok utca volt a Várat védő német és magyar erők fő kitörési útvonala.

budapest_czerniuk_28.jpgA Margit körúti Regent-ház romjai. Az ostrom idején a németek lőszerraktárnak használták a földszinti kávéházat, valamint több itteni üzlethelyiséget, ám a tüzérségi lőszerek 1945 januárjában felrobbantak. Ekkor az épülettel együtt elpusztult a ház pincéiben tartózkodó több mint kétszáz lakó, akiknek jelképes síremléke ma is megtalálható a Farkasréti temetőben. 1947-ben, a romok takarításakor szabályos kincsvadászat indult ezen a helyen, mivel olyan hamis hírek terjedtek el a városban, miszerint jelentős értéktárgyakat rejtenek a romok.

budapest_czerniuk_33.jpgA Ferenc József híd pesti hídfője a Fővám térnél, a háttérben a Gellért fürdő kupolája látható. A híd koronás magyar középcímerét már Sztálin elvtárs portréja takarja. A két megmaradt pillér között ekkor még a szovjetek által épített pontonhíd biztosítja az átkelést Pest és Buda között.  Az 1946 augusztus 20-án elsőként átadott régi-új Duna-hidat ekkortól hívják Szabadság hídnak.

budapest_czerniuk_34.jpgSzovjet katonanő, egy meglepően nett „bárisnya” a pesti utcán.

budapest_czerniuk_35.jpgAz Ereklyés országzászló helyén, de annak alapjain újonnan felállított szovjet hősi emlékmű a pesti Szabadság téren.

budapest_czerniuk_39.jpgRogyion Jakovlevics Malinovszkij marsall (középen) tisztjei körében, a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű koszorúzásakor. Malinovszkij a 2. Ukrán Front főparancsnokaként 108 nap alatt foglalta el Budapestet. Nevéhez köthető a hírhedt malenkij robot elrendelése is, melynek során a hiányzó hadifogoly-létszámot pótolandó, mintegy százezer polgári személyt Budapestről és a környező településekről fogdostak össze a szovjet katonai egységek.

budapest_czerniuk_41.jpgVadonatúj vizuális elemek a romos főváros utcáin. A bolsevik ikonográfia jellegzetes alakjai között először tűnik fel a kommunisták által gleichschaltolt József Attila.

budapest_czerniuk_43.jpg„A Moszkvából ideküldött emberek – kezdetben nyájasan, később cinikusan, mindig következetesen – úgy viselkedtek, mint a hittérítők, akik egy vad területen missziót teljesítenek: ideküldték őket, hogy kényszerítsenek egy pogány népet, térjen meg és vegye fel az egyedül üdvözítő diadalmas világvallást, a kommunizmust.(...)A Vörös Hadsereg nyomában érkeztek, lomposan, vándorbottal. Kis batyu volt a poggyászuk. Paroláztak, így kezdették. Megjöttünk, mondták széles vigyorral, és drasztutyéztak. Éhesek és kopottak voltak. Gyorsan kiöltöztek, csámcsogva lakmározni, hencegve autózni kezdettek. Érkezésük után néhány hónappal már olyan pöfetegen éltek, ahogy a kommunizmus nyomorúságában eltöltött évtizedek alatt erről álmodni sem mertek.”

*

A több mint száz felvételt tartalmazó fotóanyag teljes egészében itt tekinthető meg.

A képek alatti idézetek ugyancsak Márai Sándor Föld, föld!... cmű művéből származik.

Címkék: fotó történelem háború 1945 Budapest Márai Sándor Edward J. Czerniuk Szent Jobb

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr305194287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

HgGina 2013.06.01. 23:32:53

@oswald lee harvey: pont azt nem lehet látni, hogy magyar katonák lennének, szerintem meg ruszkik is lehetnek vagy épp pirézek. Ahogy azt is érdekes lenne tudni, miből gondolod, hogy az utolsót behajtják és vadásznak rá? Nem lehet, hogy épp elengedik? Vagy esetleg az első? Vagy csak valamelyik fürdeni megy?
Szégyen, amikor teljesen azonosíthatatlan dolgokba, képekbe mindenféle feltételezést belemagyaráz valaki.

HgGina 2013.06.01. 23:36:10

@S=klogW: Van az 300 ezer is. És aki aláírta magyar részről a háború utáni malenkij robot egyezséget, azt Nagy Imrének hívták. Ugyanolyan erkölcsi hulladék volt, mint az összes többi zsimmunista.

Dr. No 2013.06.01. 23:39:32

Az enyém-tied írott és íratlan törvényei nem 1945-től borultak fel, hanem 1919-től kezdve folyamatosan.

l_andras 2013.06.02. 01:12:26

@HgGina: Na igen, nyilván elengedték, mellette meg hőforrás bugyog a vízben.

afazekas 2013.06.02. 01:25:40

@cogito verus:
Az orosz katyusák lőtték rommá Budapestet!

afazekas 2013.06.02. 01:27:55

@cogito verus:

"Az oroszok nem jókedvükbe jöttek ide. "
De távozni sem siettek!

"megmentették többszázezer magyar életét,"
És legalább annyit hurcoltak ki oroszföldre!

afazekas 2013.06.02. 01:29:57

Azért az ezen a pár fotón is jól látszik h a németek nem spóroltak a Királytigrissel ha Budapest megszállásáról volt szó!
Pedig kellett volna az nagyon az orosz frontra...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.02. 07:17:07

Két idézet Márai 1946-os naplójából:

„A zsidókkal baj van. Nem az a baj, hogy a sok szenvedésből és nyomorúságból nem tanultak semmit – ki tanult valamit? Senki. Nem, az a baj, amit tanultak. Megtanulták a fasizmust, s a maguk zsidó módján csinálják tovább. Megtanulták, hogy a nihil forradalma, ez az anarchikus életérzés lehet üzleti, társadalmi gyakorlat. Minden szabad és lehet, csak mert lehet. Ennél veszélyesebb leckét nem is tanulhattak. S hajlamuk van erre.”

„Nem hiszek semmiféle olyan megoldásban, mely a »zsidókérdést« megnyugtatná. A kunmadarasi pogromot követő napon zsidó tüntetők járták be Budapest utcáit – a néma és jogos tüntetés helyett fenyegetőzve kiabáltak, két útjukba akadó keresztényt megvertek, majd B. páternek, mikor a miniszterelnökség nevében megnyugtató szavakat mondott nekik, ezt kiáltották: »Halál a keresztény papokra!« Tehát a kunmadarasi gyilkosságot újabb kunmadarasok követik majd. A fasiszta kivégzések közönsége nagyrészt zsidó söpredékből áll össze, vérszomjas szemet szemért alakokból; azok a szegények, akik igazán szenvedtek, akik ártatlanul elszenvedték a zsidóüldözések vesszőfutását, akik megkínzott, nyomorult halottaikat gyászolják, otthon maradtak. De ez a nagyvárosi, hangos, szemérmetlen és kegyetlen alzsidóság, ez a söpredék, amely üzletben, utcán, hivatalban képviseli most a zsidóságot, igen nagy veszélyeket idéz föl a megmaradt zsidóság egésze számára. S nem lehet tenni semmit ellene. A zsidók számára egy út van: legyenek keresztények, lelkükben is, életmódjukban is. A kereszténység mint életforma és pedagógia, igen nagy erő. Más utat nem látok a zsidóság számára.”

jános515 2013.06.02. 08:03:06

@Kandeláber: Lehet bárki nemzeti érzelmű és ez nem baj, sőt...
Csak nem kell félremagyarázni a hülye dolgokat, el kell ismerni hogy a Horthy-féle agyatlan politikusoknak köszönhetjük hogy kb: 200-300 ezer ember halt meg ,"mert a Don-kanyarnál védte a hazát" !Ugye , aki hülye, az ezt a maszlagot elhiszi.

De vajon a halottakért, akiket a frontra küldtek, és megszentelve a fegyvereket, akik és amelyek gyilkoltak-- bocsánatot kért-e valaki az elmúlt kor tettesei közül ?
Lehet szidni, köpködni az oroszokat vagy ahogy neveztük őket annak idején--a szovjeteket. Lehet itt keleti hordázni, Csak 1 dolgot nem kell elfelejteni, hogy nem ők jöttek ide először, hanem a marha úri-kasztok küldték a magyar fiatalokat, katonákat meghalni a Donhoz, a Kárpátokhoz. Ma pedig azok a hősök akik a halálba küldték őket, az egyszerű katonákat. Akik pedig meghaltak, hősiesen küzdve a senki földjén, védve a semmit és a nap minden percében harcolva az életükért és reménykedve, hogy látják még a családjukat mielőtt meghalnak--őket elfelejtik !!! Na látod ez a szégyen és nem az hogy valaki véleményt mond és ír,Mert lehet hogy valakije a családból, talán esetleg, " valahol a Don-kanyarnál, piros vérét idegen föld issza.... ".
És ebben az a szánalmas, hogy mindig megtalálják, egyesek azt hogy mit , miért és mi okból tettek egykoron , valaha azok, akik felelősek ezekért a hős , idegenbe küldött katonákért, ezek haláláért és az eltünt, megnyomorodott emberekért ! Na ez aztán a szégyenletesen szánalmas és a magyarázkodás , amivel a bünösöket, az úrinak mondott barmokat még most is védik!

pelikán_józsef 2013.06.02. 08:10:31

@JohnHenry:
Lágymányosi
Esztergom-Párkány
Megyeri
Szekszárdi
Dunaújvárosi

+ a Bajai kiszélesítése

csabakirályfi 2013.06.02. 08:24:31

Kicsit hozzájárulnék a Márai idézetekhez:
- "A kommunisták csak végrehajtják azt, amit a szűrös gatyás jobboldaliak tervelnek. […] A kommunizmus tragédia, de az igazi ellenfél mindig a »nemzeti« jelmezbe öltöztetett, képmutató, kapzsi jobboldal.” (Napló, 1984–1989.)
- "Huszonöt éven át – nemzeti, társadalmi, erkölcsi vonatkozásban! – mind csak félmondatokat írtunk le; a mondat másik fele benne maradt a töltőtollban s az írók idegrendszerében. Az a finom szellemi rémuralom, mely nem dolgozott bitófával és bikacsökkel, csak címergyűrűs hivatalnokok kézlegyintésével, szemvillanásával vezényelte negyedszázadon át a magyar szellem hangversenyét! Ki tud erről?…"
- "Jobb felé egyetlen lépést sem tehetek, mert lélegzettel sem vagyok hajlandó támogatni a tisztességesebb jobboldal mögött is fütykössel és rohamkéssel ólálkodó fasizmust."

Különben Budapest és az ország akkori romos állapotáért a) Gyurcsány b) a ballibek a felelősök.

lobster thermidor 2013.06.02. 08:35:11

Szánalmas dolog a Mandiner részéről, a még soha nem látott kiváló fotók mellé, ilyen egyoldalúan tematizált szöveget firkantani.

jog-ász 2013.06.02. 08:38:35

a képek nagyon jók- megdöbbentőek..jó lett volna ha a posztnak van tanulsága azon kivül hogy bevezet a balliberális szakzsargonba meg bajcsy-zs. elhelyezésébe az új ner előírásainak megfelelően..mondjuk pl a háború tanulságairól, meg arról hogy talán a bpestieknek a mai pesten jobb lehet élni mint a 45 utániban akárhányév balliberális demokráciája után..de most komolyan, nem lehet arról beszélni mivé tesz egy háború egy országot?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.02. 08:52:17

nem semmi képek, némelyik nagyon sokkoló. :S

jobbrolbandita 2013.06.02. 09:18:21

@cogito verus: Fejezd már be ezt a szánalmas, kényszeres, okoskodó, kádárista, ostoba hablatyot, te sikeres őskeresztény. Fárasztó ahogy mantrázod a buta közhelygyűjteményedet, ez a szint az szdsz parlamentből való kipottyanása óta már régen nem trendi. Senki nem kíváncsi a logikátlan, nemzetellenes, pszichopata gűnyolódásodra. Te valóban egy frusztrált, irígy kis libbancs lehetsz, akit mindig megvertek az iskolában, mert állandóan okoskodott :) Ünnepeld meg minden évben április 4-ét, de ne fáraszd a nálad okosabbakat ha lehet, te kis lelki leninfiú.

csabakirályfi 2013.06.02. 09:36:24

Újból Márai, a mandíner által sem olvasott "jobboldali" zászlóshajó:

”Ki felel ezért? Van-e bosszú, amely felelhet? Minden kevés és minden reménytelen. S a
végső felelősség mégis Horthyé és embereié, akik engedték nőni, tenyészni a szellemet,
amelyből mindez kérlelhetetlen végzettel következett. ... és mi itt maradunk, tetemek és
romok között, s ődöngünk majd a szemétdombon, melyet örökségül reánkhagytak a “keresztény nemzeti” Magyarország vezetői és pecérei?” Napló 1943-1944

konrada 2013.06.02. 10:04:39

Azért mielőtt itt is egymás torkának ugrana a két tábor, szükséges a történelmi áttekintés.
Magyarország sorsa a XX. században determinált volt itt a hadak útján.
közvetlen nyugatra a fasizmus, keletre a kommunizmus fogta harapófogóba az országot, így más út nem volt, mint ezen kettő között lavírozni.

A kommunizmusról azt tudjuk, hogy Hitler még bele sem kezdett a maga népirtásába, mikor már Sztálinék sokkal több embert öltek meg békében, mint azok háborús viszonyokkal sújtva fognak. Azaz ez az út nem volt járható.
Innentől fogva azokhoz kellett alkalmazkodni, akik akkor még kevésbé látszottak veszélyesnek az európai értékrendre. Ez azért az adott körülmények közt elég jól sikerült, hiszen - igaz elvesztegetett hadseregek árán - de egészen 44 elejéig viszonylag polgári körülmények közt sikerült tartani az országot.

S most kell megvizsgálni a lehetőségként nem létező 3. utat. ellenállni a németeknek úgy, hogy nem hozzák be segítségként már 4-ben az akkor még egyébként se háborúra kész szovjet seregeket:
Nem áll be azon németek mögé, akiknek hasonlóan céljuk az igazságtalan béke kiigazítása, hanem azokhoz csatlakozik az ország, akik feldarabolták.
Ez esetben is ugyanúgy s..rban hagytak volna minket, mint ahogyan tették ez a lengyelekkel, csehekkel, jugókkal, görögökkel, de!
Nem százezreket gyilkoltak volna meg 3/4 év alatt, hanem gyakorlatilag mindet, ahogyan a felsorolt országokban is tették. Nem tudtak volna megmenekülni azok sem, akiknek ez a +4 év az életüket jelentette, legyenek lengyelből, szlovákból, délvidékről menekültek. (Nem véletlen, hogy Horthyt ezért nem is tették be a háborús bűnösök közé.)

Nem a Horthy rendszert akarom felmenteni, csak jeleztem, az ország sorsa determinált, rajtunk kívüli okoktól függött, és ebből - ahogyan Kádár később - a lehető legtöbbet hozták ki.

...ítélkezni tehát ítélkezhetünk utólag, mert ha van más út, kell egy szilárd erkölcsi rend, hogy később a jót válasszunk, de mindig tisztában kell lenni, mi a valós alternatíva.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.06.02. 10:22:41

@konrada: Megkapó, ahogy foximaxin edzett terminológiával és eszmefuttatásokkal (történelmi determinizmus) mented fel a háború előtti vezetést.

Gondolom, amellett, hogy nem felelősek semmiért, hiszen nem volt döntési lehetőségük, elismerésre méltó az is, hogy "szélesítették az ország mozgásterét".
Hogy a kettő, azaz a teljes meghatározottság és a szélesedő mozgástér egyszerre hogyan létezett, azt ne firtassuk.

Hiába, basszameg: győzött a Hazafias Népfront. Igaz, hogy húsz évbe telt, hogy számos szervezeti váltáson kellett átmenni érte, de győztek. És most ők következnek.

Kandeláber 2013.06.02. 10:26:35

@jános515: Rengeteg kitűnő könyv és tanulmány született arról a korszakról, éspedig nem pusztán szobatudósok és eszmetörténészek meg hasonlók tollából, hanem az eseményeket átélő, esetleg aktívan alakító személyektől is.
Érdemes elolvasni néhány ilyen könyvet, nem csupán a wikipédia "műveltséget" fitogtatni, esetleg elkopott frázisokat pufogtatni.
@cogito verus: Semmi közöm a "keletről fúj a szél" és hasonló szlogenekhez, a jurtákban lakó bagázshoz, és pogány hitű sem vagyok. Közelebb áll hozzám egy ír, olasz vagy osztrák, mint egy azeri vagy örmény.
Erről ennyit.
Az alaptémáról pedig annyit, hogy nem fogom magam flagellánsként ostorozni a hungarofób Rákosi-utódok bűnös népezése miatt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.02. 10:30:57

@Counter:

Ha már ennyire ráindult a történelmi analógiákra, akkor nyálazza meg ezt is: inkább egy hazafias népfront, mint egy moszkovita zsidó terror.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.02. 10:35:24

@lobster thermidor: @jog-ász:

B*sszus, hogy mekkora egy tróger g*ci ez a @tauglich, hogy nem kérte fel (mondjuk) Krausz Tamást és (mondjuk) Vásárhelyi Máriát, hogy kiegészítő, kiegyensúlyozó, értelmező, helyreigazító (szél)jegyzetekkel lássák el csökött blogbejegyzését!:-D

Kandeláber 2013.06.02. 10:48:12

@cogito verus: Gratulálok, tényleg van sváb felmenőm, sőt még lengyel is.
Maga nyilván kizárólag székely lófő ősökkel büszkélkedhet, azért (is) érzi feljogosítva magát az észosztásra.
Vagy nem.
Persze az általam egyébként igencsak tisztelt Nobel-díjasok emlegetése továbbá az antiszemita kártya fölütése egészen más eredetre vall.

jános515 2013.06.02. 11:00:41

@Kandeláber: Igen, ezt magyarázd meg a nagyapám testvérének--ha kimész a Don kanyarhoz és megkeresed a sirját, --hogy miért kellett neki is--miként több mint 200 ezer embernek--meghalni.!
Majd tudasd velem hogy mit mondott, ha leszel olyan szives .
De ugyanúgy viselkedel, mint azok akik partizánokká váltak a II.vh után, mert itatás közben tökön rúgta őket a csendőr lova. Nagyokat mondol, hivatkozol mindenkire, holott azt sem tudod, hogy kik voltak a 36-os tüzérek, ahol a nagyapám és testvére harcolt, szolgált.
Te csak olvass tanulmányokat, kitünő könyveket, azoktól akik a frontvonal közelében sem voltak. Mert ők aztán tudják hogy mi is történt ott, hiszen első dolguk az volt, hogy fejvesztve rohantak hazafelé a lopott, rablott holmival, magukra hagyva a szerencsétlen katonákat. Ezek az igazi hősök és tudósok, te pedig mint hű követőjük, még el is hiszed ezt.

De ha már a valóságról irsz és hallani látni akarod a túlélők --akik közül már alig él egy-két ember--vallomását, nézd meg a Sára Sándor dok. filmjét.
Talán az áll az igazsághoz a legközelebb és nem a mesedélutánokat tartó és leiró, önmagukat fényező "hires, hősök ",akik mossák a saját maguk által összeszart szennyesüket, besározva a hős katonák emlékét , akiket kihajtottak a vágóhídra, mert Horthy és a barom politikai elit, azt hitte hogy meg tudják hóditani az orosz föld nagy részét !

Csak álmodozz tovább és dicsőitsd a nagyszerü Horthy korszakot, amelyről jót csak annyit lehet elmondani, hogy hála Istennek, elmúlt. Bár borzalmas árat fizettünk ezért a nagyszerünek nevezett politikáért, mert elvesztetünk 200-300 ezer embert, és ittuk sokáig a Horthy-féle baromságnak a levét.

Szemethy 2013.06.02. 11:09:12

@cogito verus: Nézd meg a youtube videót is.

Buga.Jakab 2013.06.02. 11:14:32

utálom mind a nácikat (hortit), mind a büdös komcsikat...

egy hitvány rohat alkalmatlan gerinctelen csúszómászó mind...

és a mai "utódaik" is orbán és mesterházi.... stb

Kandeláber 2013.06.02. 11:18:15

@jános515: Amikor Örkény könyvét, a "Lágerek népét" először kiadták talán '47-ben, egy újdonsült funkcionárius megtámadta az írót a kommunista pártlapban, mondván a dicsőséges szovjet Vörös Hadseregről nem lehet elhinni, hogy sebesült magyar katonákat száz kilométereken keresztül étlen-szomjan hajtott volna a fogolytáborba.
Örkény egy válaszcikkben megkérdezte a buzgó muszkavezetőt, hogy volt-e a fronton, a válasz természetesen nemleges.
Tényleg, azért mert a boldogult nagyapád és a testvére a 36-os tüzéreknél harcolt, az a te dicsőséged?
Ez olyan, mint amikor a tanyasi gyereket megkérdezik, hogy látott-e villamost, mire büszkén feleli: én nem, de a bátyám már látott!

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2013.06.02. 11:22:23

@bbjnick:
"A zsidók számára egy út van: legyenek keresztények, lelkükben is, életmódjukban is. "

Ezt a Márai-idézetet valami úton-módon a soron következő Orbán-beszédbe kellene csempészni.

cogito verus 2013.06.02. 11:35:05

@afazekas:
Az oroszok nem jókedvükbe jöttek ide. Ez tény. Az is tény, hogy a szövetségesek (amerikaiak, angolok) bombázták Budapestet. Valamint az is, hogy Hitler a végsőkig tartotta Budapestet (Festung Budapest), hogy védje Bécset. A katyusák biztos sokat romboltak, de azért mert a németek és a szövetséges magyar csapatok a végsőkig kitartottak és halomra lőtték a magyarokat is.
A

cogito verus 2013.06.02. 11:46:20

@jobbrolbandita: Voltál már orvosná? Súlyos eset vagy....Érvek, tények helyett csak gyűlölködés és acsarkodás. Erre vagy képes, semmi gond.@Kandeláber: A neofiták szoktak a leginkább arra törekedni, hogy megfeleljenek valamilyen elvárásnak. Nyilván maga a legnagyobb magyar a hasonszőrü társaival együtt. A Nobel díjasokatm azért emlegetem, mert igen büszkék szoktunk rájuk lennei...
Mindenképpen megpróbál zsidónak tartani - ami számomra nem lenne probléma - de nem vagyok az.
Jó lenne, ha a magyarok között is lenne annyi tehetséges, szorgalmas és törekvő ember, aki támogatja a többi magyart, mint közöttük... Mint a levelezésből kitűnik: a veszekedés, a gyűlölködés a jellemző ránk. Sajnos.
Gyógyulást kívánok magának és a magához hasonló tiszta és nem tiszta magyaroknak!

Kandeláber 2013.06.02. 12:12:00

@cogito verus: Meglehetősen szánalmas a "neofitázás" - utoljára ezt a szöveget megboldogult Déri János műsorában hallottam úgy '91 táján, amikor Andrassew Iván meg hasonszőrű figurák írásainak idézgetésével próbálta gúnyolni a keresztényeket, mondván hogy akinek kereszt van a nyakában, az neofita.
Jobbrolbandita tökéletes kórismét állított föl magáról, csak magának nincs betegségbelátása.
Leporolja és újratölti a huszonvalahány-éves szadesz szövegeket.
Ugorgyunk, mondaná Pósalaky úr.

cogito verus 2013.06.02. 12:23:27

@Kandeláber: Valóban be kell fejeznünk. Maga képtelen felfogni, amit írok. Tényekkel nem vitatkozik, mert nem tud.
A neofita számomra azt jelenti ebben az ügyben, hogy valaki, aki etnikailag igen kevert, megpróbál másokat lehungarofóbozni, ha nem nacionalista, nem öntömjénező elfogúlt a felfogása, véleménye.
Nem lep meg, hogy egyetért az észnélkűl gyülölködővel. Érvek nincsenek, csak düh és acsarkodás.
Erre képesek, ilyenek. Nincs mit tenni.
Befejeztem. Reménytelenek!

Nikos Galis 2013.06.02. 12:37:11

@Szemethy: Egy méretes koton. Mi más lenne?

lobster thermidor 2013.06.02. 12:51:07

@bbjnick:

Nos, én nem pont erre gondoltam, de ha a te titkos vágyaidat ők személyesítik meg, akkor legyen így...

HajraFidesz (törölt) 2013.06.02. 13:09:32

@cogito verus:
"Én azokat tekintem hazafiaknak, akik felismerik a történelem szükségszerüségeit és aszerint cselekszenek"

Akkor abban egyetertunk, hogy Horthy hazafi. Ugyanis pont ezt tette, amikor 44-ig a nyilas hatalomatvetelig kenytelen-kelletlen a nemetek oldalara allt. Ha nem igy tesz, a csehek, lengyelek, stb megszallt orszagok sorsara jutunk, a helyi zsidosaggal egyutt.

De mar olvasom is a standard libsi valaszod, mely a fotelharcosok jellemzoje: majd ti libsik megmondjatok ki a hazafi.

Igen sikeres ember lehetsz, ha blogon bizonygatod idegeneknek... LOL

jános515 2013.06.02. 13:41:44

@Kandeláber: Az hogy ott harcoltak nem az én dicsőségem, de az hogy azt a Horty rendszert hirdeted jónak, és véded, azokat akik felelősek a sok-- sok szenvedésért és halálért, az a te butaságod és ostobaságod.

Részemről a vitát befejeztem. Hogy miért ?
Mert össze-vissza hordasz itt hülyeséget, mint a buta tanyasi gyerek, akitől megkérdezték hogy ült-e már villamoson. Mire a gyerek válaszolt, én nem, de a bátyám már evett is olyat.
Na ilyen vagy te is. Valaki hallotta, hogy valakinek mondták és az a valaki hallotta hogy neki is azt mondták, hogy a Horthy milyen rendes ember volt.
Ezt ismételgeted itt, hol burkoltan hol nyíltan. Pedig ez akkora baromság, hogy ettől nagyobbat csak ritkán hallani !De olvasni most olvastam tőled!

afazekas 2013.06.02. 13:44:54

@cogito verus: nem csak az anyagi kárról van szó!

50ezer abortusz volt csak Budapesten (a dicsőséges felszabadító vörös hadsereg) ezek miatt a vadállat muszkák miatt...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.02. 14:39:18

@csabakirályfi:

Ezt kérdezem én is: mi(féle) megmondást tartalmaz a kommented? Ha így érthetőbb számodra: milyen üzenetet szeretnél eljuttatni vele a világnak?:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.02. 14:47:14

@lobster thermidor:

Te ne az én titkos vágyaimon fantáziálj, inkább olvasd el, mit is sikerült (össze)kommentelned!

cogito verus 2013.06.02. 15:23:51

@HajraFidesz:
Azt, hogy én mit mondok, azt te nem tudhatod, mert más a gondolkodásunk. A libsi nálatok mbibsi, ami meg zsidót jelent. Te standard antiszemita vagy.
Horthy megitélése természetesen nem olyan egysíku ahogy te gondolod. Horthy többszáz ezer embert megfosztott emberi és polgári jogaitól. Nem kellett volna akkor belépni a háboruba, amikor belépett, nem kellett volna Amerikának hadat üzenni és nem kellett volna az állami erővel a zsidókat megkülönböztetni, begyüjteni és Eichmann igényeinél is ngyobb ütemben deportálni. Nem kellett volna a munkaszázadokban az emberek életére törni, nem kellett volna Ukrajnában emberek tízezreit legyilkoltatni a németek kiszolgálására... stb.stb. stb. Nem kellett volna a szegény embereket úgy másod vagy harmadrendü állampolgárnak kezelni, ahogy a rendszeere tette. 44-ben meg pipogya módon viselkedett Hitlerrel Klessheimben, meg okt. 15.-én stb.
Az hogy a magukfajták mit gondolnak az számomra világos.

cogito verus 2013.06.02. 15:25:42

@afazekas: és mennyi gyilkosság volt a magyar hadsereg jóvoltából Ukrajnában a polgári lakosok, zsidók ellen.. Nem mintha a szovjet hadsereg magyrországi akcióját helyeselném., de a magyar hadsereg jött először... Elfelejtette?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.02. 15:50:30

@cogito verus:

Nem szeretnélek lehangolni, de, szerintem, ezt a kik mentek-kik jöttek-f*szságot ne nagyon erőltesd, mert csak a csököttségedet teszed vele közszemlére!

A szovjet csapatok nem azért szállták meg Magyarországot, mert a magyarok "odamentek", hanem azért, mert a jaltai konferencián a Szövetségesek (a háború utáni új világrendben) részben szovjet érdekterületként határozták meg Magyarországot. Nézd meg, hogyan jártak a lengyelek! Pedig ők "nem mentek oda" (épp ellenkezőleg történt: a németek és a szovjetek (gyakorlatilag) közösen rohanták le és semmisítették meg a lengyel államot). Vagy nézd meg az olaszokat! Ők "odamentek" (olasz csapatok harcoltak német szövetségben az orosz fronton), de mivel Jaltán angolszász érdekterületté minősítették őket, így ők nem részesülhettek abban a "kegyben", hogy a Vörös hadsereg szabadítsa fel őket.

Szóval, többet ésszel, mint ész nélkül!

csabakirályfi 2013.06.02. 15:52:28

@bbjnick: Különösebben nem kommenteltem, az idézetekkel kicsit igyekeztem helyrebillenteni a blog szerzőjének és bbjnick kommentelőnknek Márairól alkotott képét. Mert milyen ütős a polgárikereszténymagyar Márait (eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik) idézgetni?!

Szemethy 2013.06.02. 15:59:27

@Nikos Galis: Akkor azért van olyan kielégült feje a nőnek.

cogito verus 2013.06.02. 16:08:22

@bbjnick: Ha egy picit gondolkodnál, akkor már rájöttél volna, hogy Jalta nem úgy kezdődött, hogy az oroszok megtámadták Magyarországot. Ha nem támadjuk meg Hitler kérése nélkül Oroszországot, ha nem veszünk rögtön részt ebben az emberellenes háborúban, akkor az oroszok nem jöttek volna be. Lehet, hogy a németek igen, de akkor lett volna esélyünk arra, hogy a trianoni határokat újra tárgyaljuk. Így nem volt.Az a duma se jó, amit szoktatok hangoztatni, hogy akkor még több zsidót gyilkoltak volna le: Dániában, Bulgáriában is ott voltak.... Ez egy nagyon olcsó duma, csak nem igaz.
Ha ezt nem látood be, akkor kár az újadat koptatni, inkább gondolkodj!

csabakirályfi 2013.06.02. 16:17:06

@bbjnick: "A szovjet csapatok nem azért szállták meg Magyarországot, mert a magyarok "odamentek", hanem azért, mert a jaltai konferencián a Szövetségesek (a háború utáni új világrendben) részben szovjet érdekterületként határozták meg Magyarországot."

Ezt meg miért erőltetitek folyton? Az oroszok is, meg az angolszászok is a németekkel harcoltak, ha át kellett menni Magyarországon, átmentek, ha Lengyelországon, azon is átmentek. Mégis mit gondolsz, miért somolygott a pipás, amikor a szivaros azt írta, 50:50? Miért fogadta el a szivaros a 80:20-at?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.02. 16:24:04

@csabakirályfi:

Honnét tudod te, hogy @tauglich vagy @bbjnick mit tud-mit nem tud Márairól, milyen egyikük vagy másikuk Márai-képe?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.02. 16:25:25

@csabakirályfi:

"Ezt meg miért erőltetitek folyton? Az oroszok is, meg az angolszászok is a németekkel harcoltak, ha át kellett menni Magyarországon, átmentek, ha Lengyelországon, azon is átmentek." --- írod.

Hát, épp ezt magyarázom én is!

csabakirályfi 2013.06.02. 16:40:58

@bbjnick: Nem egészen ezt magyarázod. Mert pl az angolszászok nem mentek át Svájcon. Pedig útba esett. Viszont az oroszok átszaladtak Ausztria jelentős részén, holott az nem volt az érdekeltségük. Vagy az amik Erfurt körül mozogtak, ahol nem kellett volna.

csabakirályfi 2013.06.02. 16:46:39

@bbjnick: Nem rocket science. Miért azt idézi @bbjnick, mikor Márai zsidózgat? Miért azt idézi @tauglich, mikor arról értekezik, ki mint viselkedik 45 után, írt Budapest romjairól meg a felelősségről elég szépen. Csak az valahogy nem smakkol, ugye?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.02. 17:06:36

@cogito verus:

Figyelj, te tényleg ennyire ergya vagy vagy fizetnek azért, hogy add a h*lyét?!

"Ha nem támadjuk meg Hitler kérése nélkül Oroszországot, ha nem veszünk rögtön részt ebben az emberellenes háborúban, akkor az oroszok nem jöttek volna be..." --- írod.

Nem jöttek volna be, hanem, hátukban hagyva a német megszállókat, kikerültek volna minket:-)

"Lehet, hogy a németek igen, de akkor lett volna esélyünk arra, hogy a trianoni határokat újra tárgyaljuk. Így nem volt." --- írod.

Ha a Németek bennünket 1940-ben lerohannak (akkora volt Magyaro. stratégiai jelentősége, hogy, nyilván, nem hagytak volna minket itt molyolgatni) és szlovák és román megszállókra bízzák az országot... Folytassam?

"Az a duma se jó, amit szoktatok hangoztatni, hogy akkor még több zsidót gyilkoltak volna le: Dániában, Bulgáriában is ott voltak.... Ez egy nagyon olcsó duma, csak nem igaz." --- írod.

Dánia nem érdekes: 1) 1700 zsidó élt az országban. 2) Nyugaton egészen más megszállási taktikát alkalmaztak a németek, mint keleten. Jugoszlávia már érdekesebb: ott --- úgy, hogy a területi adottságoknak köszönhetően végig partizánháborút tudtak folytatni a német megszállók ellen, tehát az ország területe soha nem került egészében német fennhatóság alá --- a 70000 jugoszláv zsidóból kb. 10000 maradt életben a háború végére.

Valamint Bulgária: 1) Bulgária német szövetségesként nem az orosz fronton, hanem a jugoszláv és görög hadszíntéren harcolt. Az jobb? 2) Bulgária stratégiai jelentősége összehasonlíthatatlanul kisebb volt, mint Magyarországé, így a német megszállás veszélye sem fenyegette úgy, mint Magyarországot. 3) Bulgáriának soha eszébe sem jutott szembehelyezkedni Németországgal. 4) Bulgáriában kb. 50000 zsidó élt. ezek közül kb. 16000-et még 1941-ben deportáltak német táborokba. A többieket már '41-től olyan kegyetlen zsidótörvényekkel sújtották, amilyenek nálunk sohasem léteztek (teljesen jogfosztottá váltak, minden vagyonukat elkobozták stb.), az Egyház tiltakozása miatt a deportálásokat '41-ben leállították és elnapolták, de a bolgár zsidókat helyi koncentrációs táborokba zárták.

No, most Magyarországon, ahol pld. a bulgáriai 50000 zsidóval szemben legalább 800000 zsidó élt, gondolod, hogy egy is túlélt volna egy többéves német megszállást?!

csabakirályfi 2013.06.02. 17:19:24

@bbjnick: "... és szlovák és román megszállókra bízzák az országot... Folytassam?"

Igen, csak folytasd! Merthogy ugye, 1919-ben inkább a románok, mint a vörösök - mondják a virtigli jobboldaliak. Horthy apátok se csak úgy jutott a hatalomhoz, volt ott hősiesség is bőven. Szóval ez egy pozitív lehetőség volt, nem, ki kellett volna használni!? Most meg ezzel ijesztgeted a magyart? Hiszen, továbbvíve, akkor a kormányzó a kisebb rosszat valasztotta, a szovjet megszállást. Akkor minek siránkozni?!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.02. 17:32:01

@csabakirályfi:

Most őszintén! Azért floodolsz, hogy bizonyosan belefulladjon a h*lyeségbe a téma?

"az angolszászok nem mentek át Svájcon. Pedig útba esett. Viszont az oroszok átszaladtak Ausztria jelentős részén, holott az nem volt az érdekeltségük. Vagy az amik Erfurt körül mozogtak, ahol nem kellett volna." --- írod.

1) Mert Svájcban német megszálló csapatok voltak, ugye?!

2) Mivel a szovjet csapatok korábban értek Ausztriába, mint a nyugati szövetségesek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.02. 17:33:29

@csabakirályfi:

"Miért azt idézi @bbjnick, mikor Márai zsidózgat? Miért azt idézi @tauglich, mikor arról értekezik, ki mint viselkedik 45 után...?" --- írod.

Tudod, mi a poszt témája?:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.02. 17:45:39

@csabakirályfi:

Mondom, hogy floodolsz! Direkt f*sod a h*lyeséget, hogy f*sbafúljon a téma!:-[

1940-ben szembeszállni Németországgal --- amely néhány hónap alatt lerendezte (szovjet közreműködéssel) Lengyelországot (s amelynek, mármint Németországnak, '41 júniusáig megnemtámadási szerződése volt a Szovjetunióval), lerendezte Norvégiát, a Benelux-államokat, Franciaországot, teret foglalt Észak-Afrikában stb. --- úgy, hogy német birodalmi területek és szövetségesek vesznek minket körül, valóban egy pozitív lehetőség...

lobster thermidor 2013.06.02. 18:19:05

@bbjnick:

Nem nekem kell olvasnom, te nem érted...

cogito verus 2013.06.02. 18:36:07

@bbjnick: Én nem minősítelek.. A stílus mmaga az ember. Te ilyen vagy. Amiket felsorolsz feltételezések, természetesen azok is amit én írtam.
Nincs mi lett volna ha.
Viszont vannak a tények:
1. Magyarország 1919 után faji megkülönböztetetést vezetett be.
2. Tények a zsidó törvények.
3. Tények, hogy Eichmann - a saját információja szerint - panaszkodott, hogy a magyar közigazgatás az általa kért ütemet néha a többszörösen felülmúlta, amit se vagon se megsemmisítő kapacitással nem bírtak
4. Tények, hogy Horthyt senki nem kérte a háboruba való belépésre. Horthy és honvéd vezérkara a románokkal való versengés miatt küldött hadsereget a Szovjetúnióba.
5, Tény, hogy teljesen butaság volt Magyarországnak hadat üzenni az USA-nak..
6. Tény, hogy Hitlert még akkor is kiszolgálta az ország, amikor már teljesen világos volt a nácizmus veresége
7. Horthy le tudta állítani a deportálást, ergo nem igaz az, hogy csak a németek miatt történt a vidéki zsidóság deportálása
8. Tény, hogy a munkaszolgálatot kifejezetten a kiküldött emberek megsemmisítésére találták ki.
És még sorolhatnám.
Amit mondasz Dániáról és Bulgáriáról (mindkét országban bent volt a német katonaság) az elviekben semmiképpen nem igaz. Nálunk semmiféle ellenállás nem volt, mindaddig, amiíg meg nem fenyegették Horthyt, hogy a háború után felelősségre fogják vonni. A zsidóságot kvázi védőpajzsnak tekintette a Horthy féle hadvezetés: úgy vélték, hogy a szövetségesek kevésbé bombázzák a fővárost, ha itt vannak a zsidók.
Horthy életét az mentette meg, hogy Sztálin a szerencsétlen okt. 15.-i fegyverszünet kérés miatt nem akarta a szövetséges bíróság által elitéltetni.....
Horthy a Salazar fasiszta diktatúra védelme és költségén nyaralt Estorilban. (Érdekes, hogy megkisérelte visszaszerezni a Hitlertől születésnapi ajándékként kapott jachtot a szövetségesektől, mert keveselte a kapott pénzt).
Nem folytatom: a jobboldal szerecsenmosdatása csak
azoka gőzi meg, akik nem ismerik a tényeket).
Gondolkodj, olvass, tanúlj!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.02. 21:05:52

@lobster thermidor:

Úgy tolod, mint egy h*lyegyerek a homokozóban...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.02. 21:19:17

@cogito verus:

Édes jó Istenem!

"Nincs mi lett volna ha." --- írod.

Ha nincs "mi lett volna ha", akkor miért f*stad tele a kommentsort "mi lett volna há"-kkal? Én is egy nagy kupac "mi lett volna há"-dra reagáltam előző válaszommal.:-]

"Viszont vannak a tények" --- írod.

Tények valóban vannak, csak te nem tudod megkülönböztetni azokat a véleményektől. Végig lehetne venni a kommentedben felsorolt állításokat (azokat az állítólagos tényeket), hogy melyik minek minősül, de hát kinek van arra energiája, hogy egy handabandázó trollface, soha el nem apadó, zagyvaságait korrigálgassa?! Akibe szorult egy kis értelem, az úgyis átlát a halandzsádon, akibe pedig nem, annak meg úgyis mindegy...

Bell & Sebastian 2013.06.02. 21:41:25

@cogito verus: A kedves, lubavicsi időutazó honnan jött?

hot-spot (törölt) 2013.06.03. 08:00:00

@fingerbangs: Mert a közmunka az nem málenykij robot tán 22 ezerért?

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.06.03. 08:32:54

@csabakirályfi: pedig nem is olyan bonyolult ez.
A posztban két helyen is említem Márai Föld, föld!... c. művét és négy helyen idézek is belőle: két idézet (az egyik ráadásul csak részben) a kommancsokat érinti, kettő pedig a Horthy-korszak félreérthetetlen kritikájaként értelmezhető. Hogy ez nem a számodra talán otthonosabb kommancs - nota bene hazug - narratíva? Nyilván von Hause aus mások a pozicióink.

Továbbá. Jelen posztban publikált fotógyűjtemény legkésőbb 1947-ben állt össze és a háború utáni politikai légkör erőteljesen rányomja a bélyegét a válogatásra, ergo annak az időszaknak a hangulatát kívántam néhány eszközzel megidézni. Így már vili?

lobster thermidor 2013.06.03. 08:55:44

@bbjnick:

Fogalmaznék én máshogy, de sajnos sokan még így sem fogják a dolgokat...

hot-spot (törölt) 2013.06.03. 09:18:18

Mennyi üres lakás és üzlet lehetett...

Kandeláber 2013.06.03. 10:09:17

@csabakirályfi: "Az angolszászok nem mentek át Svájcon, pedig útba esett."
Ön elmebeteg?
Svájc semleges volt a II. Világháborúban, ezért legfeljebb a maga bomlott agyában ment volna át rajta néhány hadviselő fél.
Auusztriát pedig az oroszok csak az Enns folyóig szállták meg, a többi részére bizony az angolszászok vonultak be.
De ezt a kisegítő iskolában nyilván nem tanították.

Kandeláber 2013.06.03. 10:11:37

@hot-spot: Kis hülye, olvasd el mondjuk az "Iván Gyenyiszovics napját", aztán hasonlítgasd össze a közmunkát a málenkij robottal.
Az út szélén füvet saraboló cigót a bányában dolgoztatott magyar nővel.
Idióta.

Kandeláber 2013.06.03. 10:12:28

Iván Gyenyiszovics három napját.

Rakovszky · http://rakovszky.blog.hu 2013.06.08. 18:04:19

@cogito verus:
Horthy nem fosztott meg senkit az életétől, ugyanis, a zsidók hozzánk menekültek a környező országákból.
Az 1944 március 19-i német megszállásig biztonságban is voltak. csak amikor az SS és a Gestapo bejött és hazánkat elkezdte gyarmatként kezelni és magyar hazafiakat és zsidókat letartóztatni, internálni majd meggyilkolni, akkor Horthy alig tudott valamit tenni ellene. Az utolsó próbálkozás a Lakatos kormány volt, melyet Horthynak már Julius közepén ki kellett volna neveznie, hogy a németeknek kevesebb ideje legyen a puccs előkészítésére, de 6 hétig habozott mig Veesenmayer két németspiclit beerőszakolt az új kormányba, hogy azok minden szót azonnal a kabinet-űlés után elmondhassanak neki. Ezért is mondhatta nagybátyám, ki a lakatos kormány főszervezője volt, a nyilasok vallatása közben, hogy "erről a kormányüléseken nem beszéltünk, erről szo sem esett ott", ugyanis előre meg volt beszélve, hogy a kiugrásról titkosan "privát" beszélnek Jurcsek és Reményi-Schneller távollétében.

Rakovszky · http://rakovszky.blog.hu 2013.06.08. 18:07:01

Érdekes megfigyelni, mi maradt meg épen:
a Szent István szobor és Szent Gellért és Juliánus barát szobrai: legyen ez nekünk ösztönző példaképünk, mondhatnám "égi jelünk".

Rakovszky · http://rakovszky.blog.hu 2013.06.08. 18:10:28

Mivel Hazánk 1944-től egy megszállt ország volt, melyben a németek annyi kárt tettek mint az oroszok, miést nem fizettek jóvátételt, mint ahogy azt a franciáknak, belgáknak stb. tették?
Ezért hangoztatják hazug módon, hogy Magyarország "végig szövetségesük volt", mert így akarják a bűneiket a magyarokra tolni. Annak ellenére, hogy Horthy 1944 októberében végleg felmondta a "szövetséget".

cogito verus 2013.06.08. 18:43:40

@Rakovszky: Kedves Uram: rosszúl emlékszik, vagy szektív a memóriája. Nyilván nem hallot a zsidó törvényekről, az orosz fronton aknaszedésre használt fegyver és egyenruha nélküli muszosokról (cca. 50 ezer), a hideg naokról, az Eichmann kommandó napi igényeit mehaladó zsidó deportálásról, az Erdélyből, a Felvidékről összeszedett, judaizáló székejekről stb. Nem sorolom. Informálódjon. Ahogy júliusban meg tudta Horthy állítani a zsidók deportálását, megtehette volna korábban is. Gyilkos rabló háború tettesársa volt. Sztális kegyeiből menekűlt meg az akasztástól!

Alfőmérnök 2013.08.27. 20:10:51

Egy igazi féreg feljegyzései (Nyáry Krisztián facebook-bejegyzése):

"Talált sorok

Kering egy mélyen igaz Márai-idézet az interneten az elvtelen, eszméiket rég föladó kommunistákról, amelyet – többnyire pontatlanul – gyakran idéznek a jobboldali sajtóban is: „A kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki nem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az Eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt.” Ez persze a kommunisták mellett minden hitehagyott, hatalmához ragaszkodó politikai haszonlesőre igaz, de elég pontos megfigyelés. Most találtam egy másikat, amelyet nem idéznek. Illyésről, Veresről és Kovács Imréről sokkal jobb a véleményem, mint neki, de valamit tízezer kilométerről mégis nagyon pontosan leírt. Bejegyzés a 84 éves, antikommunista, regisztrált republikánus Márai Sándor naplójából:

1984. május 23.

„A közelmúlt évtizedek magyar politikai állatkertjében a gusztustalan ketrecek egyike volt a Nemzeti Parasztpárt. Mint a Rákóczi úton valamikor a Nemzeti Ruhaházhoz cégtáblázott üzlet, ahol megkérdeztem a tulajdonost, Gerő urat, miért „nemzeti” a felöltő, amit árul és azt felelte: „A parasztok feljönnek ködmönt venni Budapestre, a Keletin érkeznek, végigmennek a Rákóczi úton és ha azt olvassák egy cégtáblán, hogy »nemzeti«, akkor könnyebb a parasztot behúzni”.

Illyés Gyula, Veres Péter és a velük társult műparasztok úgy képzelték 45-ben, ha nemzetiszínű gatyában felsorakoznak a kommunisták mögött, nem kell más, csak megvárni, amíg a kommunisták elvégzik a piszkos munkát – elveszik a birtokot, a bankot, a zsidó és grófi vagyont –, és akkor ők, kézdörzsölve, előlépnek és átveszik a készet. Andris bá és Örzse nénő megkapja az osztásban a magáét. A népi irodalom műkedvelői kiadták államköltségen műveiket és minden nemzeti lesz és paraszt. A kommunisták tudták ezt, egy ideig használták a nemzeti parasztokat, majd valamennyiüket bedugták a zsákba. Kovács Imre, egyik vezérürüjük, idejében meglépett, a többi engedelmesen tűrte, hogy „normalizálják”.

Szeretném még egyszer látni szülőhazámat, szeretett és szép kis Magyarországot – ez nem valószínű, mert elmúlt az időm, de ha úgy fordulna, hogy ezek a nemzeti parasztok még egyszer szóhoz jutnak az országban, ez a magyarság egyik tragédiája lenne. A kommunisták csak végrehajtják azt, amit a szűrös gatyás jobboldaliak tervelnek. Ahogy Bethlen István mondta a parlamentben a nyilasoknak: „Az urak azt hiszik, hogy jobbra mennek, de a valóságban körbe járnak, és addig mennek jobbra, amíg megérkeznek a szélsőbalra.” A kommunizmus tragédia, de az igazi ellenfél mindig a „nemzeti” jelmezbe öltöztetett képmutató kapzsi jobboldali.”"

bömböcz 2013.08.29. 20:14:26

@Alfőmérnök:
A nyárihrisztián felhívta a figyelmet egy hasonszőrű fajtársa írására...És?!

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.09.01. 06:19:55

@Alfőmérnök: Márai közismerten rühellte a népieket, s tette mindezt úgy, hogy közben meglehetősen érzéketlen volt a magyar vidék és a magyar parasztság problémái iránt. Nem is igen foglalkozott ezzel a kérdéssel, a nagybirtokrendszert is legfeljebb csak érintőlegesen bírálta. Amennyire tűpontosan rajzolta meg Márai a bolsevizmus karakterét, olyannyira falsul ítélte meg a népiek törekvéseit azzal a kétségtelen ténnyel együtt, hogy pl. a '45 utáni Nemzeti Parasztpárt valóban tömve volt szarháziakkal, a népiek egy része pedig a maga vérmérséklete, valamint gerincének hajlékonysága szerint, de valahogyan mégiscsak legitimálta Kádár '56 utáni rendszerét. Szerintem inkább az a féregség, ahogyan Nyáry pörölyként adja a Facebook ballib birkanyájának kezébe Márai naplórészletét egy olyan kérdésben, amiben a közismerten elitista polgári eszményeket valló író értékítélete aligha releváns vélemény.

tevevanegypupu 2013.09.01. 06:41:16

Marianak fantasztikus sikerei voltak abban az altala oly melyen megvetett idoszakban..Na persze ez nem jelenti azt, hogy nem lehetett meg a velemenye azokrol akiknek ezeket a sikereket koszonheti, de az ami 45 utan tortent nyilvan olyan keseruseggel tolhettel el, hogy talan elfelejtkezett azokrol az idokrol..

Alfőmérnök 2013.09.01. 11:07:30

@tauglich: Majdnem egyetértek, kivéve, hogy a Márai-féle nyárspolgárokat (talán mert félig diszópásztor-ivadék volnék) zsigerileg gyűlölöm.
Mondjuk az se felejtsük el, hogy Márai mindezt emigrásként, a karosszékből írta.

Persze, ahogy ezt Nyáry odadobja a közönségének, az mindennek a legalja.

tevevanegypupu 2013.09.01. 13:38:09

@cogito verus:

Vajon az avh-miert nem allitottak le, mikor ezerszamra hurcolta el es telepitette ki az embereket?? Hogy a gyilkossagokrol ne is beszeljunk..amiket a torveny neveben hajtottak vegre? Vajon a szovjet felszabadito hadseregnek miert nem alltak ellen a moszkovita negyek es a tobbiek, akik koztunk szolva - kezdve a tanacskoztarsasag kikialtoitol - mind zsidok voltak? Ha jol tudjuk akkor mar nem volt haboru, maximum bekeharc..Csak a parhuzam kedveert ugyan mondja mar meg..Horthy leallitotta a budapesti zsidok deportalasat (nagyon erdemes volt, valoban halasak is erte) de vajon a zsido vezetok miert hagytak, hogy artatlan emberek tizezreit hurcoljak meg es tegyek tonkre?? Bekeidoben??

Alfőmérnök 2013.09.01. 14:52:54

@Alfőmérnök: jav. Majdnem egyetértek, azzal a különbséggel...

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.09.01. 17:36:39

@Alfőmérnök: @tevevanegypupu: azt hiszem hogy Márai polgárságról vallott eszményképe számos utópisztikus vonást tartalmaz, legalábbis ami a mindenkori magyar viszonyokat és lehetőségeket illeti. A féldzsentri, félpolgári Krisztinavárosban élve mindig Kassával és a kassai polgárvilággal példálózott, ami talán csak írói munkásságában volt ilyen éterien tökéletes. És való igaz, Márai, amikor a harmincas évek második felében már a csúcson volt, sikereit főként ennek a féldzsentri, félpolgári világnak és a művészetkedvelő Várbéli arisztokrata köröknek köszönhette, akikről egyébként '45 után még Magyarországon, majd közvetlen távozása után Salernóban elég pontos kritikákat fogalmazott meg.

"Mondjuk az se felejtsük el, hogy Márai mindezt emigrásként, a karosszékből írta."

Igen, ráadásul a nyolcvanas évek közepén, közel négy évtizeddel az országból történt távozása után.

bömböcz 2013.09.01. 17:48:27

@tauglich:
Márai a soha be nem vallott félzsidóságával férkőzött be az elhallgatottak közé!
Langyi.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.09.01. 18:36:03

@tauglich: jav: először nem Salernóban, hanem Nápoly mellett telepedett le.

@bömböcz: s melyik szülője volt az?

bömböcz 2013.09.01. 20:29:14

@tauglich:
Az anyja által, egyenes ágon, mint oly sok más irodalmi hősünknek...

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.09.02. 07:36:59

@bömböcz: ezek a Ratkovszkyk tudomásom szerint tótból elmagyarosodott hardcore pápisták voltak. Forrás?

Alfőmérnök 2013.09.02. 17:18:08

@tauglich: Nem hiszem, hogy zsidó volt az anyja (a felesége volt az, Eszterházynál is ezt keverik), ha mindenképpen a (kétségtelen) írói tehetségén kívüli okokban keressük a felkapottságát, akkor nekem már a szabadkőművessége gyanúsabb.
De inkább arról van szó, hogy sokan szeretnének hinni abban a póóóóógáári eszményben, amit ő képviselt.
(És nem csak a jobboldalon. Ismert ballib mantra, hogy valójában póóógári Magyarországra lenne szükség, csak a zorbánék kisajátították a fogalmat, ezért nem lehet póóógári Magyarország.)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.09.02. 21:08:48

@Alfőmérnök: én sem hiszem, de lehet hogy bömböcz tudja a tutit. :)
Amúgy Márai nem volt szabadkőműves, ezek csak felületes és téves feltételezések, következtetések. Sikereit inkább annak a konzerv, szabadelvű középosztálybeli közegnek köszönhette, akik a független Magyarországban bízva úgy a hitlerájt, mint a sztálinizmust egyaránt elutasították, mindamellett hittek még az európai polgárság már akkor erősen kifingófélben lévő eszményében.

A ballibek - már akik - egészen pontosan a k.u.k. nosztalgiát lovagolják meg, lásd pl. Gerő Andrásék Habsburg-buzeranciáját. Máraira legfeljebb csak politikailag semleges regényei, illetve azon '45 utáni naplórészletei esetén hivatkoznak, ahol lehetőség szerint a keresztény középosztályt ekézi. Ezen túl Márai nekik sem frankó, mert hát mégiscsak ünnepelt írója volt annak a kornak, aki bejáratos volt miniszteri tanácsosok és műkedvelő arisztokraták köreibe, tagja lehetett az Akadémiának és könnyeivel küszködve tudósított Horthy 1938-as kassai bevonulásáról. És a ballibek azt sem teszik ki az ablakba, ahogyan Márai ír a vészkorszakot túlélt polgári, nagypolgári zsidóság azon tagjairól, akik immár a 2. Ukrán Front árnyékában építetik kilencmillió fasisztával a honi kommunizmust.

Alfőmérnök 2013.09.02. 21:20:45

@tauglich: Elég valószínű, hogy vakoló volt.
Nem csak a metapedia, hanem a galilei nagypáholy honlapja szerint is.
www.galilei.hu/hires/hires.html#mm

A többi o.k..

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.09.03. 07:31:28

@Alfőmérnök: "Ez az oldal indulási állapotában Kiszely Gábor “A leleplezett szabadkőművesség” (Korona Kiadó, Budapest, 2000.) című könyvében szereplő listán, valamint az Interneten közkézen forgó “Famous Masons” lista magyar nyelvű fordításán, valamint a Deák Páholy által megjelentetett “Híres Magyar Szabadkőművesek” kiadványon alapszik. A lista természetesen semmiféle értelemben sem teljes, másrészt elképzelhető, hogy egyes neveket tévesen tartalmaz."

Ahogy meggyőződésem, hogy Márai is tévesen került erre a listára. De aki egy kicsit is jobban, a szabadkőműveseket illető jobber, konzerv sztereotípiákon tovább lát, az Márai irodalmi oeuvr-jéből is sejtheti, hogy minimum hidegen hagyta a szabadkőműves gondolat. Ugyanakkor hagyatékából sem került elő semmi olyan, akár magánlevelezéseiből kigereblyézhető félinformáció, miszerint aktív kapcsolatban lett volna például emigrációs magyar páholyokkal. Pedig az olaszországi magyar emigrációban hagyományosan erős volt még a hetvenes években is a szabadkőműves jelenlét, talán jobban is, mint az Államokban.

Alfőmérnök 2013.09.03. 21:22:20

@tauglich: Mondjuk ebből is látszik, hogy mennyire beteg dolog ez a szabadkőművesség, hogy még ők maguk sem tudnak pontos forrást adni rá, hogy ki tartozik közéjük és ki nem. :)
A kutatásukba, leleplezésükbe is csak belezakkanni lehet (lásd: Loxon, Armagedeon, stb.).

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.09.04. 08:33:00

@Alfőmérnök: szerintem arról van szó, hogy a mai magyar szabadkőművesség inkább csak amolyan vicces dolog: szerepe és jelentősége a társadalomban a nulla felé konvergál, többnyire balfék pozőrök alkotják a ma már nem is olyan titkos páholyok tagságát. Náluk ma már a Rotary is jelentősebb szervezet. És hát a honi szabadkőművesek utoló nagy dobása 1867-el kezdődött, amikor Andrássy Gyula egyenesen a párizsi Grand Orient-ből érkezett a magyar kir. miniszterelnöki székbe. Na nem ők küldték, csak a dualizmus korának gazdasági politikai és kulturális életét valóban erőteljesen meghatározta a szabadkőműves gondolat.
Szerintem a mai szabadkőművesség úton-útfélen történő leleplezése ugyancsak a balfékség jele és önnön hibáink és balfaszkodásaink terapikus célú elkendőzését szolgálja.

Alfőmérnök 2013.09.04. 21:13:51

@tauglich: Én meg azt gondolom, hogy aki nagyon intenzíven foglalkozik ezzel, az nagy valószínűséggel maga is vakoló. Vagy valami köze van hozzájuk.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.09.05. 06:07:24

@Alfőmérnök: na igen. Annak idején rá is kérdeztem a blogoszféra ördögűzőjénél, hogy jómaga nem-e vakoló. Emlékeim szerint a válasz kedélyesen el lett bagatellizálva. :)

@bömböcz: veled viszont ott hagytuk abba, hogy Márai anyja zsidó volt. Forrás?

Alfőmérnök 2013.09.05. 07:54:15

@tauglich: A dolog természetéből adódik, hogy leleplezni csak az tudja, aki belülről ismeri.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.12.09. 03:35:57

Hogy ez a Márai mekkora egy féreg volt!

"Bajor Gizi halála felől Márai elfogultan és csapongóan vélekedett. Első érzéseit a rádió híradása nyomán rögzítette. (Hallani vélte a morfiumos öngyilkosságot, de a Liska könyvében olvasható rádióközlemény nem egyezik Márai hallomásával. Feltehető: az író képzelete is már alakította a tragikus hírt.) Jegyzete indulatból fakadt; utolsó találkozását, közös ebédjüket idézi fel: “Különösen viselkedett. Látnivalóan úgy, mint aki a letűnt világ emberének tart, és nem vállal többé közösséget velem…” Felmerül a kérdés: Bajor Gizi, a társasági élet nagy játékosa, aki férjével a népszerű s általa is nagyra becsült írónál vendégeskedik, ugyan miért viselkedett volna osztályszempontú neveletlenséggel? Amire példát egyetlen róla szóló emlékezésben, tanulmányban sem olvashatunk. Vajon ez nem Márai kései, túlérzékeny közérzetének megnyilatkozása? A második bekezdésben igazolódik feltevésünk, mert az emigráns lélek nyomorúsága már bántó gondolatmenetben villan elő: “Elgondolkozom, mit érez az öngyilkosság hírére Illyés s még néhány otthon maradt »tehetség«? Illyés sunyin, azt hiszi, hogy majd negyedórával zárás előtt ír a vörös rezsim ellen egy verset, s ezzel igazolja magát.” Mélylélektani elemzés tárgya lehetne Márai mániákus Illyés-gyűlölete, s főként hogy önigazolásként az otthon maradást és írótársait ily megvetően és végzetes dimenzióban láttatja. Bajor sorsát így összegezte Márai: “Bajor tehetséges volt, utolsó pillanatban megtalálta a nagy lelépés végszavát.”

Néhány lappal később még egy feljegyzés áll Márai naplójában. Posillipói otthonában kéziratban elolvasta Csathó Kálmán emlékezését, amelyben a Nemzeti Színház egykori rendezője Germánt őrültnek, Bajor gyilkosának mondta. Márai Csathót “agyafúrt, de primitív ember”-nek jellemzi, aki “nem is különösebben okos és nem emberismerő”. S ezt követően Márai előad egy filléres ponyvába illő elgondolást: Germán nem volt őrült, de “valószínű, hogy meggyűlölte ezt az öregedő színésznőt, a feleségét, aki egy életen át ágyról ágyra és színpadról színpadra, szerepből szerepbe tántorgott, és gügyögve nem bírta abbahagyni ma sem ezt a tántorgást: a népi demokráciától éppen úgy megkövetelte és elfogadta a díszlakást, autót, kivételezett, fényűző életmódot, a kocsi-előállt életformát, mint az előző rendszerektől…” Nem folytatom az idézetet, amelyben Márai már-már proletkult indulattal vádolja Bajort. Vajon: a művésznő egykoron talán valamelyik darabjának főszerepét nem vállalta el, avagy az író közeledését utasította vissza? – kérdezhetjük Márai irracionális gyűlöletét érzékelve. Korábbi jegyzetében még tartózkodónak tűnt Bajorral, utóbb már mérget füstöl lelkéből. A kiváló író okfejtése Csathó nívójára alacsonyodott. Márai Sándor álláspontja szerint: “Lehet, hogy ezt a görcsös, szemérmetlen, hisztérikus kapaszkodást megutálta Germán, és végzett vele.” Ténybeli tévedésekre is ragadtatta magát Márai: ahogy állami autóval nem rendelkezett Bajor, úgy a “díszlakás” is a házaspár sajátja volt, ahol az ostrom idején, annyi száműzött között, Tamási Áron is tartózkodott. S az uralomváltást követően is családtagok, rokonok, ismerősök, barátok, vendégek raja élvezte a házaspár alkalmi vagy tartós vendégszeretetét. A villában a Germán–Bajor-pár valóságos élettere alig volt nagyobb, mint Márai Sándor Mikó utcai lakása. Ami ismert volt művészkörökben, de Márait, a tények számbavétele helyett, indulatai sodorták, már-már az alpáriságig. Ilyenformán megbénult benne az írói képzelet, és nem érzékelte Bajor Gizi és Germán professzor tragédiájának rétegeit."
epa.oszk.hu/01300/01343/00013/essze.html

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.12.09. 09:19:54

nem érzékelem amit maga. márai egy segg, de ezekben semmi nincs ami nem igaz. bajor kurva volt, illyés meg egy geci.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.12.09. 15:57:57

@jose maria padilla: Máig tisztázatlanok Bajor halálának körülményei, de Márai az összes gonoszságot leírta, ami az ügy kapcsán az ember eszébe juthat (és nem feltétlenül igaz).

"A rádió mondja, hogy Bajor Gizi meghalt, morfiummal öngyilkosságot követett el. Nem tudom, igaz-e a hír, de lehetséges, mert Bajor Gizi elmerült a vörös világban, s valószínűleg nem tudott más kiutat… Néhány héttel elébb, mintsem elutaztam Pestről, nálunk ebédelt férjével, G. tanárral. Különösen viselkedett; látnivalóan úgy, mint aki a letűnt világ emberének tart és nem vállal többé közösséget velem… Ez a tehetséges, de modoros színésznő a »letűnt világ«-tól igazán megkapott minden elismerést. Nem volt joga ítélni e világ felett, sem elfordulni attól. De meghalt, s ezzel – felsőbb fokon –tisztázta magát és megnyerte perét. Nem tehetett mást… Elgondolkozom, mit éreznek ez öngyilkosság hírére Illyés, s még néhány otthonmaradt »tehetség«? Illyés, sunyin, azt hiszi, hogy majd negyedórával zárás előtt ír a vörös rezsim ellen egy verset, s ezzel igazolja magát. Lehet, hogy erre módja is lesz így. Meghalni – akárhogyan is – föltétlenebb igazolás. Bajor tehetséges volt, utolsó pillanatban megtalálta a nagy lelépés végszavát.”
www.gondola.hu/cikkek/6778-Sors_szimfonia.html

Albu 2015.02.19. 03:58:02

A Szabadság téri képen még ott vannak az irredenta szobrok (!) a szovjet megszállási emlékmű mögött (a teret sem ők nevezték el, csak úsznak a farvizén, pedig pont ők segítettek leverni a szabadságharcot).