Mire jó a NATO 2013-ban?
2013. május 15. írta: Redakció

Mire jó a NATO 2013-ban?

Soha nem teljesítettük a 2 százalékos GDP-arányos befizetési kötelezettséget, talán már a NATO fekete báránya vagyunk? Vajon a katonai szövetségben is aggódnak-e a magyar demokrácia állapota miatt? De egyáltalán, minek vagyunk benne a NATO-ban? Mire jó egyáltalán ez az szervezet 2013-ban? A NATO jelenlegi kihívásainak jártunk utána.

Magyarországot leginkább azért mutatnák be egyesek az Észak-atlanti Szövetség rossz tanulójaként, mert a GDP előírt 2 százaléka alatti a befizetésünk, a költségvetési hozzájárulásunk. Csakhogy a 28 tagországból összesen négyen teljesítik ezt a kötelezettségüket: az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Észtország és Görögország. A New York Times nemrég arról írt: az Egyesült Államok egymaga mintegy háromnegyedét állja a NATO költségvetésének. Közel vannak a 2 százalékhoz a franciák, a törökök és a lengyelek. Ugyanakkor ettől a befizetési „ideáltól” a legtöbben egyre távolodnak, hiszen a válság a védelmi kiadások csökkentésében is megmutatkozik. Meg is orrolt Washington, s felszólította Európát: tegye bele rendesen a részét a NATO-ba. A magyar hozzájárulás a hazai GDP 0,7 százaléka körül van.

Megtudtuk: a NATO-diplomaták többnyire úgy vélik, hogy hazánk sem nem sereghajtó, sem nem éltanuló a szervezetben. Magyarország szerepvállalását kifejezetten pozitívan ítéli meg a közösség. Amit mi vállalunk, azt teljesítjük, konstruktívak vagyunk – és terepre is megyünk, akármilyen kis kontingenssel is. Volt, aki kiemelte: hazánk az elsők közt van a „műveleti részvételt” illetően. Ott vagyunk Afganisztánban (a százezres csapatból hatvanezret állt Washington, mi a jelenlegi afganisztáni NATO-misszióban, az ISAF-ban 445 fővel vagyunk jelen). A mi vállalásunk az, hogy ezer főig veszünk részt a NATO-s kötelezettségekben.

Saját érdekszféránk a Balkán, erre koncentrálunk. S hogy érvényesíteni tudjuk akaratunkat, annak épp az 1999-es belgrádi bombázások voltak a bizonyítékai. Nem sokkal korábban csatlakoztunk a szervezethez, mégis adtak a szavunkra, hiszen van terepismeretünk. Például kikötöttük: úgy kell intézni a katonai műveleteket, hogy azok ne érintsék a vajdasági magyar kisebbséget. Részint ezért tett le a NATO a szárazföldi beavatkozásról, ami csak hazánk felől lett volna lehetséges. És persze azért is, mert ha véletlenül a fagyi visszanyalt volna, azaz a szerbek megtámadták volna Magyarországot, akkor életbe lépett volna a híres „ötödik cikkely”, ami arról szól, hogy a bármely tagállam elleni támadást a NATO minden tagja a saját maga elleni támadásnak tekinti, azaz közös védelem jár a megtámadottnak.

Szilvay Gergely riportját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr475301615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2013.05.15. 19:53:15

Valahogy mintha alábbhagyott volna a lendülete a honvédelmi képességünk visszaállításának -gondolom, elfogyott a kedvünk-, így aztán itt maradtunk félig kiherélve, vagy tán egészen is.

Nem tudhatom, hogy mekkora kamu az, hogy a TEK -nek jobb PSZH -i vannak, mint a Honvédségnek, de ha ez így van, akkor ríjunk együtt rajta.

Ez a NATO mán csak olyan, hogy rebellió vagy ribillió esetén őt kapjuk az arcunkba, nem az Ármíját.
(Kisebb rendbontás esetén az Egyesült Csendőrséget.)

Nem gondolom, hogy erősíti a pozícióinkat a hadianyaggyártás khm..., privatizálása, hogy a mindenkori hatalom fosik fegyvert adni ennek a rebbellis, náci népségnek a kezébe, hogy erős, izraeli kontroll alatt tartanak bennünket és a szabadságfokunk kimerül abban, hogy szabadon eldönthetjük, évenként mennyi megélhetési militánst küldünk a mákszüret zavartalanságának biztosítására.

Tartok tőle, hogy akinek se atomja, se hordozója, se Nautilusa, az bizony csak nyalhat.

Ennélfogva kussolhat. Nem hiszem, hogy Antallnak osztottak lapot a jugoszláv konfliktus idején. Kaptak tőle AMD -ket a horvátok, ennyi volt benne a biznisz.

A nagyobb haszon persze Sam bácsié, Titóék is pont úgy jártak vele, mint az arab terrorpisták, fordult a kocka, hát eltakarították az előretolt helyőrséget (JU) az útból, nincsen hely újabb középhatalomnak, csak egy hegylakó maradhat.

A NATO Amerika legfontosabb, elnyomó terrorszervezete és punktum. De van még több is, ez a rossz hír.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.05.15. 21:18:09

@Bell & Sebastian: Azért nagy szavak vannak, kérdés pénz is lesz-e pénz is.

"...Újrafegyverkezést hirdetne a magyar kormány..."

jozanparaszt.info/cikkek/magyarorszag/ujrafegyverkezest-hirdetne-a-magyar-kormany.html

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.05.15. 21:21:16

@Bell & Sebastian: "...Kaptak tőle AMD -ket a horvátok, ennyi volt benne a biznisz..."

Meg eszméletlen mennyiségű lőszert hozzájuk. Azóta sok víz lement a Dunán és pontosan látszik, hogy éppenhogy "engedély" nélküli magánakció volt. Gyakorlatilag a volt munkásőrség teljes fegyverzete átsuhant a határon.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.05.15. 21:29:41

@Bell & Sebastian: "...a mákszüret zavartalanságának biztosítására..." Ez egy érdekes kérdés. Senki nem tud semmit pontosan. Mindenesetre a heroin valamelyest visszaszorulóban van, ez látható, és átveszi a szerepét a sok szintetikus anyag. Kérdés, hogy valóban sikerült az alapanyagelőállítást komolyan visszaszorítani, vagy másról van szó?

Az mindenesetre nagyon furcsa dolog, hogy van egy hatalmas - tulajdonképpen több országot magában foglaló - terület, ahonnan a világon forgalomba kerülő heroin alapanyagának több mint 90%-a származik. Bemegy és harcoskodik a szovjet, majd a jenki ármádia, majd megverve kivonulonak. Mindenesetre nehéz elképzelni, hogy a tálibok annyira érdekelnék a világot katonailag uraló feleket.

2013.05.15. 21:50:30

Nem jó semmire se a NATO-tagság. Az mitől magyar érdek, hogy Afganisztánban halnak meg a magyar katonák?
Azt pedig lefogadom, hogy USA nem védene meg egy úgymond antiszemita, antidemokratikus országot, ha esetleg a románok a Tiszáig jönnének.
Ugyanis Románia is NATO-tag, a NATO tagok csak akkor védenek, ha nem NATO támadna meg minket, úgyhogy ilyen esetben nincs semmi, az "erősebb kutya akarata érvényesül" elv létne életbe.
Lásd még jelenleg a ciprusi-török konfliktus. Mit csinál most a többi NATO tagállam? Semmit. Oldják meg. Belügy.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2013.05.15. 22:01:27

Hát izé... azért van egy most már Budapesten élő magyar ismerősöm, akinek lakását az újvidéki híd bombázásakor sikerült "collateral damage" alapon szétlőni.

Ennyit a vajdasági magyar kisebbség érintettségéről...

S=klogW 2013.05.15. 23:22:32

@Bell & Sebastian:

ebben nagy igazsága van: ettől voltak beszarva legjobbna a hidegháború idején: az atommeghajtású tengeralatjáróktól, melyek könnyedén eltöltenek heteket a felszín alatt észrevétlenül

és még atomtöltetre sincs feltétlenül szükségük, elég egy cirkálórakéta meg műholdas felderítés

Bell & Sebastian 2013.05.15. 23:26:42

@gloire: Geopolitika fekvése és ásványkincsei, ez a további két érv Afganisztán mellett. Vagy ellen.

Vajon a csigatáras PPS -ekkel mi lett? Úgy emlékszem, a Munkásőrség átfegyverzése géppisztolyról gépkarabélyra még nem fejeződött be a leszerelésükig.

S=klogW 2013.05.15. 23:33:06

@Bell & Sebastian: afganisztán szerintem olyabá működik mint egy vár, a lényeg nem feltétlenül ott van, de nem lehet elfoglalatlanul hagyni mert akkor az ellenségnek biztosít bázist

Bell & Sebastian 2013.05.15. 23:36:49

@gloire: Úgy veszem le, csak ránk sózzák az amcsik a kiszuperált vackaikat, ami Hende kezében van az egy M16 tiszti (kommandós) változata, a helikopterek meg a Vietnamból megmaradt UH-1 Irokézek.

Ami mélyreható változásokat sejtet, itt szó sincs területvédelemről, inkább gerilla-harcmodorhoz szabták ezeket az eszközöket. Támadó harcászat.

Bell & Sebastian 2013.05.15. 23:39:22

@S=klogW: Szó esett már erről itt évekkel korábban, ennél rövidebben nem tudom összefoglalni: stratégiai jelentőségű, ritka fémek, geopolitika, kábítószar.

S=klogW 2013.05.15. 23:39:41

@gloire: @Bell & Sebastian:

gondolom hallottak a Great Game-ről: ez továbbra is zajlik, a háttérben most India és Kína versengése áll állítólag
van egy orosz-ind tengely meg egy kína-pakisztán tengely a régióban és ezek között ott figyel ez a szerencsétlen afganisztán egy Vakan-folyosó nevű csodálatos konstrukcióval megáldva
en.wikipedia.org/wiki/Wakhan_Corridor

Bell & Sebastian 2013.05.16. 00:11:42

@S=klogW: Ha lemezvetődés, akkor érdemes birtokolni, mert az olyan, mint télapuska zsákja, van ám benne minden jó, aranydió, mogyoró.

Kandeláber 2013.05.16. 08:30:11

@marquis Van de Boeven a' Thoeqoem: Ezt Raffay Ernő is felvetette, de nem volt rá fogadókészség. '99-ben meg azzal rémisztgettek egyesek, hogy a NATO tőlünk indul délre Szerbia felé szárazföldi csapatokkal.
Persze kamu volt, csak szétcseszték az újvidéki hidakat, a legtöbb bombát a Bácskára szórták, oszt jó napot.
Állítólag mindezt a a koszovói albánok védelmében tették volna.
Ki nem állhatom a szerbeket, de a tolvaj albánokat hagyhatták volna a francba.
És a híres lopakodójukat egy magyar tüzér lőtte le.

Mindfield 2013.05.16. 09:29:09

Aki szerint '99-ben komolyabb katonai beavatkozás kellett volna, tegye már fel a kezét, hogy ki ment volna a szerbek ellen, ki lett volna hajlandó meghalni a hazáért?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.16. 09:37:45

A NATO a szovjet fenyegetés ellenében jött létre. Nincsenek már szovjetek, így a NATO teljesen felesleges. A népszavazáson én annak idején NEMmel szavaztam a belépésre.

Valandil 2013.05.16. 09:59:16

@gloire: Rekordtermés várható/van. A tálib-uralom idején Nyugaton hiányzott a mák, mint alapanyag. Mostanra a tálibok rájöttek, hogy ha az ellenség jó pénzért meg akarja ölni magát (kábítószer-fogyasztás), akkor azt neki nem kell megakadályoznia...
A szintetikus drogok részben az időleges hiány miatt indultak be, és mára már jelentősen felfutott a drogipar ezen szegmense.

deuscreator 2013.05.16. 10:00:43

Úgy látszik ebben az országban nem csak 10 millió fociedző, de ugyanennyi biztonságpolitikus is van.

A teljesség igénye nélkül:

"jönnek a románok, oszt akkor nem jönne a NATO"
Persze. A világ jelenleg legerősebb katonai szervezete tapsikolna örömében egy ilyen - amúgy csak a kurucinfó legvéresszájúbb kommentelőinek agyában reális - konfliktus láttán. Ahogy Cipruson sincs senki, aki elválasztaná a feleket... csak az egyik legrégebbi ENSZ misszió, ahol igen, magyar katonák is szolgálnak. Leül, egyes.

"be kellett volna vonulni a délvidékre"
Jól hangzik, talán ment is volna még akkor, bár valószínűleg nem kevés áldozat árán, valamint az esetlegesen elfoglalt területeken tuti beindultak volna (méginkább) a magyar lakosság elleni tisztogatások. Emellett (és talán ez volt a legfőbb érv), Magyarország ezzel a lépéssel újjáalakította volna a kisantantot. Bizonytalan kimenetelű, politikai hazárdírozás lett volna. Utólag osztani az észt könnyű, megnézném, hogy az itteni billenytyűzethuszárok közül hány lett volna képes meghozni a döntést, ami potenciálisan honfitársaink ezreinek halálával járt volna és a végén talán semmit nem profitáltunk volna (a határok sérthetetlenségének elve elég keményen beivódott az európai gondolkodásba a 2. VH után..).

"a NATO feleselges, hiszen a hidegháború terméke, a VSZ felbomlása után nincs értelme"
Na ja, ez egy régóta hangoztatott érv, de az elmúlt két évtized azért rácáfolt erre. A NATO keretet adott a délszláv válság és egy tucat másik konfliktus rendezésének/kezelésének, alkalom, hogy többnemzeti képességeken keresztül csökkentsük a haderők méretét, politikai fórum, ahol előbb tárgyalnak, aztán lőnek. Ez mind-mind hasznos.

Szóval tudom, hogy ezzel most egy szép nagy adag trolltápot adtam, egészségetekre!

Nemozoli 2013.05.16. 10:03:17

"Soha nem teljesítettük a 2 százalékos GDP-arányos befizetési kötelezettséget"

"a GDP előírt 2 százaléka alatti a befizetésünk, a költségvetési hozzájárulásunk"

Vannak azért itt téveszmék...

Nincs olyan, hogy "befizetés" a NATO-ba. Az egyes országok nem pénzt ajánlanak fel, hanem a haderejük bizonyos elemeit, illetve azok "szolgáltatásait". A GDP-arányos 2 százalék a védelmi költségvetésre egy ajánlás, nem kötelező érvényű. Amit az adott ország jónak lát, hogy a saját honvédségére fordítson, abból tud gazdálkodni. Az egyedüli tényleges "befizető" a haderő nélküli Izland, amely "megveszi" a NATO védelmét.

Nemozoli 2013.05.16. 10:14:14

@deuscreator: "Úgy látszik ebben az országban nem csak 10 millió fociedző, de ugyanennyi biztonságpolitikus is van."

Mélyen egyetértek. Én nem szoktam hozzászólni ilyen dolgokhoz, mivel érintett vagyok a dologban, és nem veszi ki jól magát az "állásfoglalás". A fenti ökörségeket azonban már nem bírtam ki...

A vélemény-nyilvánításhoz mindenkinek megvan a joga, ugyanúgy, mint a szavazáshoz. Valahogyan mégis beléptünk a NATO-ba... úgy tűnik, akkor nem fanyalogtak elegen.

Lehet, hogy a NATO ellen most fanyalgóknak jobban tetszene Ukrajna jelenlegi hozzáállása, a "blokkokon kívüliség politikája", esetleg a szép emlékű "körkörös védelem". Ehhez azonban a GDP-nek nem 0,7%-ára, nem is 2%-ára, hanem jóval többre volna szükség. Lehetnénk semlegesek, de az is sokba kerül, ráadásul csak akkor ér valamit, ha:

1. van egy ütőképes, jó haderő + rengeteg tartalékos katona,
2. a többi ország is tiszteletben tartja ezt.

Ukrajna pl. most az Oroszországi Föderáció és az EU között lavírozik, mind a két oldaltól szeretne pénzt szerezni, miközben a hadereje egy kisebb, határ menti konfliktus gyors rendezésére sem volna képes. Ez volna a NATO-ellenesek vágyálma?

Kandeláber 2013.05.16. 10:18:03

Tegnap nyomták a film+-on sokadszorra a Rambo 3-at, amelyikben Stallone egyedül kinyír egy századnyi ruszkit Afganisztánban.
A végén az ezredessel együtt elköszön az afgánoktól, akiknek azt mondja: "Insallah".
Megjelenik egy felirat: "A filmet a hős afgán szabadságharcosok emlékének ajánljuk."
Szétröhögtem magam.
Persze mindez '88-ban.

kennyking 2013.05.16. 10:21:34

@deuscreator:
" Leül, egyes."
Ez olyan a liberálisoknál, mint az indiánoknál az "UFF" ?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.16. 10:27:18

@SontPent:

Ciprus nem jó példa, hiszen Ciprus nem NATO-tag. Ott egy NATO-tagállam megtámadott egy nem-NATO-tagállamot. Ez esetben a NATO-nak nincs semmilyen közvetlen tennivalója.

Tennivaló akkor lett volna, ha törökök megtámadják Cipruson Akrotirit vagy Dekeliáét, ezek ugyanis brit területek, nem tartoznak a Ciprusi Köztársasághoz. De persze a törököknek annyi eszük volt, hogy ezt ne tegyék meg: amikor elkezdtek haladni dél felé, pont Dekelia határánál megállították az offenzívát, így ma Dekelia északról Észak-Ciprussal határos.

Ez az egyetlen hely egyébként a szigeten, ahol nincs ENSZ-ütközőzóna, mivel nem is kell, hiszen itt nem érintkezik egymással közvetlenül Észak-Ciprus és a Ciprusi Köztársaság.

S=klogW 2013.05.16. 10:31:07

@deuscreator:

"a határok sérthetetlenségének elve elég keményen beivódott az európai gondolkodásba a 2. VH után"

jugó felbomlás
koszovó

tanulság: aki, ha adódik alkalom, hajlandó kockáztatni, nyerhet is

arris beszélve, hogy a 2. vh után is tele van a világ nyíltan és hivatalosan kinyilvánított területi igényekkel, és a diplomáciai szembenállás és küzdelem folyamatosan zajlik, pl. Kuril szigetek, Dél-Kínai tenger szigetei, Falkland

de a magyr vezetők még idáig sem voltak hajlandók elmenni, hogy a világ közvéleményében tudatosítsa a határon túli magyarok helyzetének VALÓS gyökereit szemben a román szlovák szerb propagandával

deuscreator 2013.05.16. 10:33:01

@kennyking:
A hülyeség pártsemleges és univerzális. A felvázolt lehetőség hülyeség, ezért azt mondtam rá, hogy hülyeség az idézett kifejezés segítségével. Szerintem ez pont a durván PC liberális oldalon nem annyira gyakori, de hívtak már csúnyább neveken is (mint hogy "liberális") szóval üdv a vitában a konstruktív hozzászólásoddal együtt.

Nemozoli 2013.05.16. 10:34:42

Egy kis adalék az angolul tudóknak a GDP 2% és Görögország problematikájához:

nomadicpolitics.blogspot.com/2012/10/nato-closer-look-at-mitt-romneys-two.html

Szép, hogy a görögök jó sokat költenek a GDP-jükből a védelmi kiadásokra, azonban ennek egy oka van: Törökország.

Szociknak vége 2013.05.16. 11:06:35

Az önmagában semmit nem jelent hogy az USA állítja elő a NATO bevételének nag részét. A NATO meg a felszerelés 90%-át az USA-tól vásárolja.....

Üzletileg mindenkinek bukó az USA-n kívül..:DDD

deuscreator 2013.05.16. 11:15:43

@S=klogW: Jugoszláviánál belső határok jöttek létre. Nagyon más tészta. A többi példa pedig nem Európa és emiatt nehezen hozható fel komoly precedensként.

A kormány gyenge propagandatevékenységével nem tudok és nem is akarok vitatkozni. A kérdés az, hogy megéri-e az egész világ előtt trianonozni, amikor ezzel leginkább a határon túli honfitársainkat szivatjuk meg. A "békés" újrarendezés, a határok kvázi lebontása pedig pont az ilyen szervezetek, az EU és a NATO-n keresztül érhető el a legkönnyebben. Csak ehhez sokkal összeszedettebb külpolitika kellene.

2013.05.16. 11:27:37

Jugoszlávia felbomlása után minden nép tudott önálló államot alakítani, területeket megszerezni, kivéve a magyart. A magyarok még egy falut se tudtak visszaszerezni. Ennyit a magyar külpolitikáról, meg a határok "sérthetetlenségéről".

De mondom tovább. A határok sérthetetlenségének elvére szarnak pl. a románok is akik régóta dédelgetik a Moldáviával való egyesülést. Még a mérsékelt "magyar-barát"-nak elkönyvelt Basesceu is elmondta, hogy népszavazást akar az egyesülésről.

Sőt, kedveseim kapaszkodjatok meg! Romániának hivatalos területi követelései vannak a másik Eu-tag és NATO-tag Bulgáriával szemben is.
"Nem, nem az nem lehet, az ilyen az EU-ban elképzelhetetlen" - mondaná a kovács lászlói "reális" magyar külpolitika.
Nézzük csak! A népszabi is megírta:

nol.hu/archivum/valami_uj__teruletvita_tort_ki_romania_es_bulgaria_kozott

Maga a román külügyminiszter (!) mondta, kedves pajtások, csak hogy pontosak legyünk:

kitekinto.hu/europa/2012/03/24/teruleti_kovetelesekkel_allt_el_romania#.UZSlSxRxGWM

Ezek után 1, baromság az hogy a 2 vh után a határok sérthetetlenek
2, nem kurucinfos paronia, hanem nagyon is reális forgatókönyv, amire fel kell készülni, hogy a románok miután egyesültek Moldáviával (vagyis Románia határa módosult), utána az utolsó lépést is megteszik: a Tiszáig érjen az ősi román föld!
A Dnyesztertől a Tiszáig!!!!! Ahogy a drága Eminescu nagy román költő is megmondta már 1850 körül.

Paranoia? Őrültség? Elképzelhetetlen? Legalább annyira, mint 1982-ben a Szovjetunió összeomlása 10 éven belül. A világ mindig változik, a magyar érdekeket képviselő politikának 10 évre, 20 évre, 40 évre előre kell gondolkodnia.

2013.05.16. 11:36:31

@deuscreator: Amikor Meciar elterelte a Dunát, azzal megváltoztatta a magyar-szlovák határt önkényesen. Ezzel megszegte a párizsi békeszerződést, és a "határok sérthetetlenségét". Állítólag akkor Antall azt mondta, ha Meciar eltereli a Dunát, akkor "hadmozdulatokat fogunk tenni". Már készültek páncélkocsi dandárok is. Aztán ki tduja miért, nem történt semmi!

A románok meg egyértelmű hogy határt akarnak módosítani, itt a népszabi hír is. Ezt a hülye nem látja. Ez nem a paranoia, ez tény és 100 éves tapasztalat. Persze ott is vannak "román Jobbikosok" akik nyíltan beszélnek erről, a többiek csak mérsékelten és néha szólják el magukat. Ott a legmérsékeltebb román politikus is full nacionalista, legfeljebb nem hangoztatja nyíltan.

De kérdem: ha Románia egyesülhet Moldáviával, akkor miért is ne igényelhetünk erdélyi területeket? Persze nincenek illuzióim. Majd megnézem mint fog lépni komcsi magyar külpolitika, ha románok szépen terjeszkedni fognak. ;)

Az meg hogy itt nyomod a "határok az EU-ban eltűntek" című kovács lászlói hazug mantrát csak magadat járatod le. Semmivel sem lett jobb a határon túliaknak az eu-ban, sőt ugyanúgy megy tovább szemétkedés és asszimiláció, csak finomabban. Népesség fogyás is egyértelmű, főleg Szlovákiában.
Ha így megy tovább minden kb. 30-40 év múlva nem lesznek magyarok a környező országokban.

Végül: az hogy nincsenek határok, azt így hitte Sólyom László is, amikor át akart menni a hídon. De a szlovák katonák emlékeztették arra, hogy azért vannak határok, ácsi!

deuscreator 2013.05.16. 11:41:39

@SontPent: A Jugoszláv példa továbbra is sántít, de valóban, a magyar kissebbség nem tudott önálló államot alakítani, vagy visszatérni hazánkhoz. Erre viszont nem is volt felkészülve a magyar politika (lásd a kisantantra vonatkozó megjegyzést). A román-moldáv egyesülés két állam közös döntése lehetne, a határok sérthetetlenségénél pedig - ha ez nem lett volna tiszta - az erőszakos határmódosításra gondoltam. A bolgárokkal való határvita meg azért korántsem annyira komoly.

A román "támadás" terve jelen pillanatban paranoia. Egyszerűen nem jöhetnének ki jól belőle. Ráadásul közös a légtérvédelmünk, ismerjük egymás eljárásait, közösen gyakorlatozunk, kölcsönösen vannak román katonák Magyarországon és magyarok Romániában és még sorolhatnám egy román támadás akadályait. Ráadásul egy ilyen támadást hónapokig kellene konkrétan a szemünk előtt előkészíteni (csapatösszevonások, logisztikai bázisok áttelepítése, gyakorlatok, etc.). Kb. fél évvel azelőtt, hogy az első román tank megindulhat, már rég tudná/látná a világ, hogy mi készül. Gondolod, hogy nem lenne a háborún kívül eszköz ennek megakadályozására?

Azt, hogy 40 év múlva mi lesz, nem tudja senki és igen, készülni kell több eshetőségre is, de ilyen erővel készüljünk arra is, hogy Ausztria újjálalkítaná a Habsburg birodalmat Szlovákia és Csehország újraegyesül és lerohan minket meg hasonló vészforgatókönyvekre. Nem mondom, hogy teljesen kizárt, de igen-igen valószínűtlen..

is 2013.05.16. 11:47:52

@Bell & Sebastian: szarva és farka is van, tüzet is okád, szűzeket is eszik, gyerekeket is rabszolgaként dolgoztat az ólombányákban. ez mind az USA, és még tovább is van.

ugye? ja, és hétpettyes a páncélja, mint a katicának.

is 2013.05.16. 11:49:14

@poszt: ez a poszt miről szól? mert konkrétan semmiről. nem is csodálom, hogy senki nem vállalta fel névvel, hogy ő írta.

esetleg holnapután kijön majd egy dádá a NATOtól, hogy de, tessék csak többet befizetni, és ez már arra való ellenpropaganda?

deuscreator 2013.05.16. 11:50:36

@SontPent: Hála az égnek, hogy nem akartunk fegyveres konfliktust csinálni a nagymarosi blamából..

A határok nem tűnnek el, az EU ezt nem oldja meg magától, de hatékony külpolitikával igenis lehet segíteni az ottani magyaroknak. Sokkal jobban, mint azzal, ha fegyverkezünk és agresszívan lépünk fel. Tök jó lenne, ha Magyarország mind méretében, mind gazdasági teljesítményében, mind katonai potenciáljában komoly játékos lehetne. De nem az. Ekkora népességgel, ilyen mentalitással, ezekkel a lehetőségekkel nem is lesz soha katonai nagyhatalom. És ha nem akarunk eltűnni a süllyesztőben, felesleges úgy gondolkodnunk. Ha megfeszülünk se tudjuk túlfegyverkezni a szomszédaink zömét. Egészen egyszerűen nincs választásunk, hogy okos külpolitikával, vagy a fegyverek erejével érvényesítsük az akaratunkat..

Kell a jobb érdekképviselet a külhoniaknak. Kell egy jobban átgondolt nemzetstratégia, ami a népességfogyásra és az asszimilációra is választ tud adni, de remélem nem gondolod komolyan, hogy ehhez az agresszív katonai fellépés is hozzátartozik.

is 2013.05.16. 11:51:08

@deuscreator: "de ilyen erővel készüljünk arra is, hogy Ausztria újjálalkítaná a Habsburg birodalmat Szlovákia és Csehország újraegyesül és lerohan minket meg hasonló vészforgatókönyvekre."

ez a Für Lajos-i körkörös védelem. halálkomolyan erre készültek.

is 2013.05.16. 11:54:50

@SontPent: "minden nép tudott önálló államot alakítani, területeket megszerezni,"

ez már a globális felmelegedés miatt lehet. ha minden nép szerzett területeket, akkor nyilván az összterület megnőtt, Jugoszlávia felfújódott, új területek keletkeztek.

ha meg arra gondolsz, amire, akkor meg majd nyilván annak is fogsz örülni, ha a cigányok elcsatolják Borsodot meg a Nyírséget, és területeket szereznek, meg államot alakítanak.

S=klogW 2013.05.16. 11:57:17

@is:

holnapután BOMBÁZNI fogják Magyarországot:

A dunaföldvári Pannonia Ethanol figyelmeztette az Európai Bizottságot, hogy problémák lehetnek a Platts árjelző funkciójával. Az EB versenyfelügyeleti eljárást indított az ügyben, amiben érintett a Shell, a BP és a Statoil is. Amennyiben beigazolódik a kezdeti gyanú, akkor az hatalmas botrányhoz vezethet a nemzetközi energiapiacon - számol be a Reuters.

A dunaföldvári Pannonia Ethanol társaság bejelentette, hogy hivatalosan figyelmeztette az Európai Bizottságot arról, hogy vélelme szerint problémák lehetnek a nemzetközi olajkereskedelemben kiemelt árjelző szerepet betöltő Platts társaság árjelzési tevékenységével.

Az Európai Bizottság versenyfelügyelete ma közölte, hogy a vizsgálatot indított a kérdésben, mert gyanúja szerint három olajtársaság összejátszva a valóságtól eltérő áradatokat szolgáltathatott a Platts számára olajtermékek és bioüzemanyagok esetében. A vizsgálat során az Európai Bizottság ellenőrei meglepetésszerű házkutatásokat tartottak a Shell, a BP és a Statoil irodáiban. Később kiderült, hogy az EB az Eni olajtársaságtól is adatokat kért be, de az olasz társaságot jelenleg nem vizsgálja a versenyfelügyelet.

A Pannonia Ethanol amiatt kereste meg az EB-t, mert tavaly áprilisban jelezte a Platts felé, hogy szeretne bekapcsolódni a referenciaár képzésébe, azonban a Platt folyamatosan újabb és újabb adatigényléssel élt velük szemben, és nem adott egyértelmű iránymutatás az átvilágítási procedúrával összefüggésben. Az etanolgyártó meglátása szerint a Platts viselkedése nagyon furcsa volt, ezért fordultak az Európai Bizottsághoz, amely meghallgatta panaszukat. A Platts azzal védekezik, hogy nagyon szigorú minősítési eljárásrenddel rendelkezik annak érdekében, hogy a lehető legjobb minőségű árjelzést szolgáltathassa a piac számára. A társaság hangsúlyozta, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal.

A Pannnonia Ethanol, amely évi 220 millió liter bioüzemanyagot szállít be az európai piacra jelezte, hogy rendszeres érékesít a Platts által közölt árszintek alatt. Hozzátették, társaságuk vélhetően egy kisebb elemét képzi a Bizottság átfogó vizsgálatának, de tapasztalatik relevánsak lehetnek a Platts működésével összefüggésben.

A Reuters felhívja a figyelmet, hogy a kritikus szemléletű elemzők szerint az európai etanolpiac meglehetősen illikvid, ezért a nagyobb szereplők könnyen befolyásolhatják a Platts által nyújtott referenciaár alakulását.

A nagyobb kereskedőházak, mint a Glencore, a Vitol, a Trafigura, a Gunvor és a Mercuria úgy nyilatkoztak, hogy a versenyfelügyelet nem vizsgálta őket. A francia Total szintén arról számolt be, hogy a versenyfelügyelet nem tartott házkutatást az irodáiban.

Amennyiben beigazolódik az EB gyanúja, akkor az komoly botrányhoz vezetne, ugyanis a Platts által szolgáltatott referenciaárak alapvető fontossággal bírnak az energiapiacon. A társaság által közölt árjegyzések részét képezik számos nemzetközi beszerzési szerződésnek, de például több magyar jogszabály is hivatkozik a Platts árjelzéseire.

www.portfolio.hu/vallalatok/energia/csaltak_a_cegek_hatalmas_botrany_korvonalazodik_az_olajpiacon.184008.html

(Mondjuk én a bioetanolos meg biomasszás energetikavámpírokat is úgy rúgnám p.csán a bolygóról, hogy még egy utolsó levegővételt se tudjanak magukkal vinni a sztratoszférán túlra.)

is 2013.05.16. 12:00:21

@SontPent: "ha Románia egyesülhet Moldáviával,"

de nem egyesülhet. ha a nagyanyámnak kereke lenne, ő lenne a miskolci gyorsvonat. de nincs neki.

ja, és Pakisztán meg India folyamatosan harcol Pundzsáb környékén, bár ugye az nem háború. és Afrikában 10-20000 km2-t rabolnak egymástól törzsi hadurak, hát akkor mi miért is nem csináljuk ezt? hát az afrikaiaknak lehet, nekünk meg nem? hol itt az igazság?

miért nem ölhetünk meg 50 ezer románt és 150 ezer magyart? miért kell békében maradnunk? öljünk már, öljünk!

S=klogW 2013.05.16. 12:06:42

@is: "de nem egyesülhet." ezek szerint tőled függ, te meg már nyilván intézkedtél, hogy nem.

kennyking 2013.05.16. 12:08:41

@deuscreator: Bármikor.A konstruktivitás a lételemem.

deuscreator 2013.05.16. 12:10:17

@is: A körkörös védelem nagy komolyság... A Zrínyin elképedve hallgattuk az akkor aktív katonáktól, hogy hogyan is gondolták a hadrendeket, amelyeknek ezt kellett volna biztosítaniuk.

A közgázon pedig tanított Jeszenszky Géza bácsi, tőle is megkérdeztük, hogy akkor azt hogyan isképzelték el, háát, vakarta a fejét az öreg...

deuscreator 2013.05.16. 12:12:44

@kennyking: :D

Köszi a humoros választ, sorry, ha arrogáns voltam.

kennyking 2013.05.16. 13:19:33

@deuscreator:
:)
Egyébként sok dologban egyetértek veled.
például ezzel 100 %-ban:
"Tök jó lenne, ha Magyarország mind méretében, mind gazdasági teljesítményében, mind katonai potenciáljában komoly játékos lehetne. De nem az. Ekkora népességgel, ilyen mentalitással, ezekkel a lehetőségekkel nem is lesz soha katonai nagyhatalom. És ha nem akarunk eltűnni a süllyesztőben, felesleges úgy gondolkodnunk. Ha megfeszülünk se tudjuk túlfegyverkezni a szomszédaink zömét. Egészen egyszerűen nincs választásunk, hogy okos külpolitikával, vagy a fegyverek erejével érvényesítsük az akaratunkat..

Kell a jobb érdekképviselet a külhoniaknak. Kell egy jobban átgondolt nemzetstratégia, ami a népességfogyásra és az asszimilációra is választ tud adni, de remélem nem gondolod komolyan, hogy ehhez az agresszív katonai fellépés is hozzátartozik.

2013.05.16. 13:33:34

@deuscreator: Hülyeségeket beszélsz, én NEM állítottam, hogy fegyveresen kell lerohanni a "kisantant" államokat. A honvédség mint neve is mutatja a hont védi. legalébbis elvileg.
Én pusztán arra hívtam fel a figyelmet, hogy a magyar külpolitikának területi követelésekkel esetleges katonai támadással számolni kell. Nyilván nem holnap. De mi pl. ha a székely megyék feldarabolása a régiósitás kapcsán kitör egy székely lázadás? Isten ne adja, én sem szeretném, de fel vagyunk erre készülve?

A határmódosítással kapcsolatban pedig cáfoltam az érvedet. Az érved az volt, hogy a 2 vh után nincs határmódosítás, illetve a 2 vh mindota a "sérthetetlenséget". Erre hoztam példának pl. a Duna-elterelést, ami konkrétan a párizsi békeszerződés megsértése.
És a másik példa: Románia is aki szeretne határt módosítani, csak mivel EU tag ez egyelőre nehéz. Bulgáriától is területek akar. Szerinted ez nem komoly. Szerintem meg igen, mert egy Eu tag külügyminisztere bejelenti hogy egy másik Eu tagtól terültet akar. Képzeld mi lenne, ha mi kérnék Partiumot (Szatmárt)

"EU, EU, EU.ban nem lesz katonia támadás." De kérdem ugyan az EU örökre fenn fog állni? Nem úgy látszik hogy recseg ropog az egész. Nem az látszik, hogy simán összeomolhat az egész akár 5-10 év múlva is. Lehet hogy nem. De nekünk erre is komolyan készülni kell.

Nem valószínűtlen forgatókönyvekre, hanem reális veszélyekre kell felkészülni. A magyar honvédségnek nem az az elsődleges feladata, hogy masírozzon augusztus 20-án vagy hogy Afganisztánban járőrözzön a tálibok között.

2013.05.16. 13:35:20

@is: De, egyesülhet. Simán. Ez a tervük. Csak te be vagy hülyítve. A népszabi is megírta, hogy Bulgároktól is akarnak területet. Ez is kamu?

A románokat, meg a "nagy román" Eminescu "a Dnyesztertől a Tiszáig!" szövegeit ugyan melyik magyar politkus vette komolyan a századfordulón (vagyis 1900 körül). Ők is úgy gondolták ahogy te, kérem, ilyen paranoid hülyeségekkel, hogy a románok elfoglalják Erdélyt, meg pláne Budapestet, ilyenekkel ne foglalkozzunk.
Aztán húsz év múlva tudjuk mi lett.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.16. 13:37:41

@SontPent:

"ha Románia egyesülhet Moldáviával, akkor miért is ne igényelhetünk erdélyi területeket?"

Igényelni lehet, a válasz: nem.

Ellenebn 2 ország szabadon egyesülhet egymással, ebben semmi gond nincs.

Hozzáteszem: sosem fog Moldávia egyesülni Romániával, amoldáviai kisebbségek miatt. Ugyanis az egyesülés egyenes következménye lenne, hogy a már de facto most elvesztett Transznisztria örökre elveszne, s menne még hozzá Gaguzia is, sőt valószínűleg a bolgár többségű területek is.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.16. 13:39:49

@SontPent:

A bolgár.román vita a tengeri határ kijelöléséről szól csak, s teljesen komolytalan az egész.

Persze aromán szélsőjobb szeretné megkapni Dél-Dobrudzsát Bulgáriától, de ezt egyetlen másik román párt sem támogatja.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.05.16. 13:41:28

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Úgy is lehetne fogalmazni: "Transznisztria de facto elveszett, a két román állam de facto már egyesült". Elképesztő ütemben adják meg a román (tehát uniós) állampolgárságot az ott élőknek.

Bell & Sebastian 2013.05.16. 13:43:25

@is: Nem hétpettyes, hétágú, de a többi stimmel.

2013.05.16. 13:45:17

@kennyking: Az asszimilácó és népességfogyása három és csakis három dolog jelent megoldást: 1, a területi autonómia a székelyeknek, 2, Erdély mint kétnyelvű független állam, 3, a határmenti még magyar többségű vagy sok magyar által területek (Csallóköz, Szatmár, Bácska, stb) visszacsatolása. Minden más - osztálykirándulás, magyar vermondóverseny, magyar ovi Kassán a full szlovákoknak - mind elhanyagolható hatású.
Minek építünk kerékpárutat a szlovák-maygar határon át, ha a végén úgyis szlovákok bicikliznek rajta? Minek újítjuk fel a templomokat, ha végül a román pópa misézik benne? Persze fontos a mindenféle támogató program, meg a osztálykirándulás, meg óvodai programok, de ne legyenek illuzióink.

A magyarok nyelvi jogai akkor vannak biztosan biztosítva, ha az adott terület Magyarországhoz tartozik. Ez a biztos. A román s pontosan érti ezt. Abból semmi baj nem lesz, ha egy adott terület Romániához tartozik. Ja hogy vannak nem románok is? pl. oroszok Moldáviában. És akkor? Elég gyakorlatunk van az elmúlt 100-120 évből a "románosításban" (lásd: erdélyi németek eltüntetése)

Másik megoldás, ha területi autonómia van, amit komoly kétoldalú nemzetközi szerződés véd. Nem ígéret, hanem nemzetközi vállalás.
Most az van hogy ígergetnek fűt fát a románok meg a szlovákok, ha már nagyon szemétkednek mint most Pontáék, akkor megy a magyar külügy, oszt azt mondja, léci, léci, ne! "Ne bántsd a magyart!" - ez Martonyi jelmondata. Kissé defenzív, nem? Miért nem mindjárt az mondja, hogy: "alázatosan bocsánatot kérünk, hogy még élünk".
Az EU-t meg láthatóan nem érdekli a kérdés, a melegjogok meg a tyúkketrecek sokkal jobban izgatják őket, mint az őshonos ksebbségek, amit amúgy hivatalosan nem ismer az EU jog. Az EU jog szerint a székelyek pont olyan megítélés alá esnek mint a vietnámiak Romániában. Mind a kettő nyelvi kisebbség, oszt jó napot.

2013.05.16. 13:47:01

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Sose fog egyesülni? Persze, ahogyan Erdély sose lesz a románoké. Micsoda paranoid hülyeség hogy jönnek és elfoglalják Budapestet, a Magyar Királyság székesfővárosát?

deuscreator 2013.05.16. 13:51:43

@SontPent:

Vegyük sorra.

Az EU biztosan nem örök életű, a NATO sem, de a belátható jövőn belül jó eséllyel fennálló katona, gazdasági, politikai erőviszonyokat megjelenítő szervezetek. A forgatókönyvek, melyeket mantrázol, természetesen nem kizártak, csak annyira csekély valószínűséggel bírnak, hogy egyszerűen nincs arra lehetőség és forrás, hogy ezekkel számolva, ezekre is felkészülve fejlesszük a haderőnket. Ha erre valamilyen igazán komoly jel lesz, újra kell értékelni a dolgot. A területvédelem mára nem lehet az elsődleges szempont, pusztán azért mert sokkal nagyobb védettséget generál számunkra az, ha a NATO-ban aktív, megbecsült tagok vagyunk, mintha lecsökkentjük a missziós szerepvállalást és árnyékokra vadászunk a román határon. Az afganisztáni misszióban (és igazából mindegyikben, KFOR, EU missziók, MFO, etc,) való részvételnek pedig megintcsak a teljesség igénye nélkül azért van jópár előnye:
- olyan külpolitikai tőkét adott nekünk amit szinte semmi más (más kérdés mennyire használjuk ki)
-modern haditechnikai eszközöket és a hozzájuk való kiképzést kaptunk
-katonák ezrei tudott harctéri tapasztalatot szerezni, ami az egész állomány harcértékét növeli
-erősítette a bilaterális kapcsolatainkat több nemzettel is, akikkel együtt kellett működnünk (pl. német-magyar-usa kórház Mazar-e-Sharif-ben)

Nem, a honvédségnek nem csak a határokon belül kell az országot védenie. Ezt el kell már felejteni, erre nincs pénz. De megnyugodhatsz, a románoknak sincsen már meg igazából az a képessége, hogy pikk-pakk lerohanjanak minket.. sőőt.

A határmódosítós példák akkor sem jók, de úgy látszik ezt nehéz elmgyarázni. Nem mondtam, hogy nincs határmódosítás, azt modtam, hogy a kérdés piszkosul érzékeny és senki se szereti piszkálni. Ezért a román-bolgár kérdésben akkor lesz előrelépés, ha a két fél szépen megtárgyalja. A szomszédaink amúgy feketeöves szájkarate-bajnokok, az ilyen kiszólások a belpolitikának szólnak.

2013.05.16. 13:51:52

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nem komolytalan, mert a románok szerint gázvezetékek építése szempontjából stratégiai fontosságú. Meg mi az hogy csak tengeri határ? Ez itt 17 négyzet km ami egy másik, szuverén szintén EU-s ország területe.
Ennek nem lenne szabad megtörténnie.
Amikor a Dunát elterelte Meciar, az is csak a "folyóhatár" kérdés volt? Elvett területet Mo-tól. Most az mindegy hogy ezer négyzetkm vagy kettő. Akkor is megsértette a párizsi békeszerződsét. Ami nem is említi Szlovákiát, hanem Csehszlovákiának adta a területet. Persze a barom Antall elsőnek ismerte el Szlovákiát mint független államot. Miért nem mondtunk azt hogy ácsi, a párizsi béke Csehszlovákiának adta a területet, mi nem simerjük Szlovákiát mint jogutódot, pláne hogy a Dunát is elterelték ezzel megváltoztatva a magyar-szlovák (vagy magyar- csehszlovák) határt.

Észnél kellett volna lenni!

S=klogW 2013.05.16. 13:52:23

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Moldávia kisebbségének jelentős része Transznisztriában él,
ez pedig a románoknak csak jó, örömmel hagyják veszni transznisztriát.
Nincs túl sok geopolitikai érzéked ...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.16. 13:58:35

@gloire:

Ez igaz, de a moldávok (moldáviai románok) szeretnék megtartani egész Moldáviát. Ezért sok egyébként magát románnak valló sem akarja az egyesülést.

Van is ilyen haverom. Félig román, félig ukrán származású. Magát hangsúlyosan moldávnak nevezi és nem románnak. Persze aromán útlevelet ő is kiváltotta, praktikus okokból (moldáv útlevéllel nagyon nehézkes utazni, a románnal meg a fél világ vízummentes). Az egyesülésre ő azt mondta "hülyeség, a többség nem támogatja".

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.16. 14:01:18

@SontPent:

Nem szabad valamit elfelejteni, Ha Erdélyből valami miatt független állam lenne, akkor az egy ROMÁN állam lenne. Kb. ugyanaz lenne, mint amikor Csehszlovákiából kiváltak a volt magyar területek és lett belőle Szlovákia 1993-ban, nem szlovák-magyar állam lett, hanem szlovák állam.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.16. 14:04:31

@SontPent:

"Miért nem mondtunk azt hogy ácsi, a párizsi béke Csehszlovákiának adta a területet, mi nem simerjük Szlovákiát mint jogutódot"

Mert ellenkezik a hatályos joggal. Az államutódlásról szóló nemzetközi egyezményt Mo. is aláírta. Márpedig amikor Csehszlovákia megszűnt, teljesen szabályosan lett 2 jogutódja, egyszerűen nincs min vitázni ezzel kapcsolatban.

Ilyen vita Jugoszlávia esetében volt 1992-ben, de ott sem magáról az utódlásról, hanem annak módjáról.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.16. 14:09:14

@S=klogW:

Ez tényszerűen nem igaz. Moldáviai lakosságának 76 %-a vallotta magát moldávnak vagy románnak a legutóbbi népszámláláson, az pedig csak azokon a területeken zajlott, mely ténylegesen a kormány ellenőrzése alatt van, azaz Transznisztriában nem volt moldáviai népszavazás.

Egyébként Transzniszriában 34 % vallotta magát moldávnak vagy románnak az ottani népszavazáson.

is 2013.05.16. 14:11:32

@S=klogW: "Pannonia Ethanol tulajdonosa az ír érdekekeltségű Ethanol Europe Renewables Ltd. és az amerikai Fagen Inc. "

ejnye, ejnye, ezt az infot hogy lehagytad. Magyarországnak ehhez semmi köze, ez egy ír és amcsi cég, és persze, hogy szívatja a holland és angol olajcégeket. aludj nyugodtan, nem fognak BOMBÁZNI.

@SontPent: mondom én, legyen háború, öljünk, öljünk, gyilkoljunk le sokszázezer románt és magyart. akkor talán Bukarestbe is bevonulhatuk. vagy a románok megint Budapestre.

mindegy, csak öljünk!

is 2013.05.16. 14:18:58

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: az oroszok miatt nem fog egyesülni Moldávia Romániával. a szovjet utódállamok szépen csöndben ülnek a seggükön, egyedül Abbháziában eshetnek egymásnak, de ott nincs is semmi. meg az amcsik miatt, akik nem akarják újra nyitni a párizsi békéket. az 1938-as határok maradtak. slussz.

értelmes ember azon dolgozik, hogy ezek a határok kb. annyit jelentsenek, mint az USA-n belüli államhatárok. nem értelmesek minden máson agyalnak.

2013.05.16. 14:56:42

@ikaljan: Jobb lett volna, ha collateral damage néven az egész várost szétlövik?

Zb74 2013.05.16. 16:07:18

"kikötöttük: úgy kell intézni a katonai műveleteket, hogy azok ne érintsék a vajdasági magyar kisebbséget"

Az akkori kormánynak - a jó Torgyán doktor meghatározása szerint: az Orbán-Torgyán-polgárkormánynak - valóban volt olyan kérése, hogy a negyvennegyedik szélességi körtől északra eső jugoszláv területeket ne bombázza a NATO; csakhogy ezt nem teljesít(h)ették. Lerombolták az újvidéki hidat, találatot kapott a horgosi csárda, és úgy általában is rengeteg bomba hullott a magyarlakta területekre.

Szilvay nagyon gyerek lehetett még akkor, ha erre sem emlékszik.

vizipipa 2013.05.16. 16:53:38

Ausztria újraalakítaná a Monarchiát?

Ez a kérdés 1990-ben nemhivatalos megbeszélés tárgyát képezte az MDF és az ÖVP egyes pártszerveinek megbeszélése során.

Értsd: programon kívüli szabad beszélgetésben. És persze nem a Monarchiát, hanem valamilyen dualista jellegű szorosabb kapcsolatot.

Feranzo 2013.05.17. 00:22:38

Ez egy nagyon fontos szöveg, létfontosságú információkat tartalmaz, innen bárki letöltheti:

www.4shared.com/office/yZBNuxF_/MAG_Zrt_tmogati_levl_-_3D_Scen.html-

Feranzo 2013.05.17. 00:24:25

Ez az előző kommentemhez tartozik:

A Pentagon katonai céljait képviselő és a budapesti amerikai Nagykövetség égisze alatt működő Védelmi Együttműködések Irodája pár hónapja járt Szegeden a Polygon Informatikai Kft irodaházában. A gyümölcsöző amerikai kapcsolatok meghozták az eredményt, mivel a Polygon Informatikai Kft több száz milliós pályázati támogatást kapott a MAG Zrt-től ezzel párhuzamosan. Az amerikaiak színfalak mögötti erős lobby tevékenysége újra érezhető magyar földön, ha hatalmi érdekeik úgy kívánják….

Bővebb infot az alábbi letöltési linken találtok:

www.4shared.com/file/sbJKTQU1/ODC_mission_brief_Mar_2013.html-

Márai Sánodr012 2013.05.17. 01:23:54

A Pentagon katonai céljait képviselő és a budapesti amerikai Nagykövetség égisze alatt működő Védelmi Együttműködések Irodája pár hónapja járt Szegeden a Polygon Informatikai Kft irodaházában. A gyümölcsöző amerikai kapcsolatok meghozták az eredményt, mivel a Polygon Informatikai Kft több száz milliós pályázati támogatást kapott a MAG Zrt-től ezzel párhuzamosan. Az amerikaiak színfalak mögötti erős lobby tevékenysége újra érezhető magyar földön, ha hatalmi érdekeik úgy kívánják….

data.hu/get/6547558/MAG_Zrt._tamogatoi_level_-_3D_Scenner.pdf

thor80 · http://www.index.hu 2013.05.19. 19:45:35

@SontPent: "Az asszimilácó és népességfogyása három és csakis három dolog jelent megoldást: 1, a területi autonómia a székelyeknek"

Bocs, de hülyeségeket beszélsz.
- A területi autonómia nem fogja megállítani a népességfogyást
- A székely területi autonómia olyan helyen alakulna meg, ahol amúgy sincs asszimiláció (sőt inkább fordított)

egy székely

2013.05.19. 20:58:00

@thor80: Ne beszélek hülyeséget. A területi autonómia gazdasági előnyökkel jár, ahol van munkahely, van jövőkép, ott nincs elvándorlás és asszimiláció. A többi kettőtől meg el is feledkeztél.
Az indexről meg ossza nekem az észt senki, akár székelynek nevezi magát, akár nem.

2013.05.19. 21:03:52

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nem biztos, hogy egy román állam lenne. A románok vannak többségben. De az a kérdés, kié a politikai hatalom, és a kulturális szupremácia. Mindenesetre sokkal jobb lenne egy független Erdély, már ha a nyelvi és kisebbségi jogokat tudná biztosítani. Egy független Erdélyen belül a székelyek és a partiumi magyarok is sokkal jobban érvényesülnének. Igaz hogy kisebbség lenne, de mások lennének az arányok.
Sok száz évig működött Erdély mint független állam, miért ne lehetne most is?

2013.05.19. 21:04:53

@is: Nem írta senki, hogy "öljünk", ilyet ne adjál a számba. Baromságot beszélsz.

2013.05.19. 21:12:11

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A Duna elterelés miatt elég ok lett volna legalább nem elismerni Szlovákiát, amíg a kérdést nem rendezzük. Liechtenstein pl. csak pár éve ismerte el Szlovákiát, mert a hercegnek jó pár birtokát ellopták a tótok. Jó, tudom Liechenstein senkit nem érdekel, de mégis érdekes.

Továbbá, nem katonai támadás az egyetlen opció. Lehetett volna kérni népszavazást a határmenti magyar lakta területek kérdéséről (Csallóköz, stb.).
Ahogy Kárpáralja esetében is lett volna lehetőség, sőt ott konkrétan állítólag Kucsma is mondta: ha kell, vigyétek.
De más is mondok: az hogy Hrucsov komoly felajánlotta Kárpátalját 1964-ben Kádárnak, az történeti TÉNY. Ezt Kun Miklós is elmondta.
Kádár, a hazaáruló pedig egy tréfával elütötte a dolgot (Jó hogy már nem Baskíriát!). 1964-ben!

Ez továbbá megint cáfolja hogy a 2 vh után fel sem merült, hogy változzanak a határok. Ez ismét egy ellenpélda. Maga az egyik szpuerhatalom vezetője komolyan felvetette, hogy Kárpáralját visszaadja.
És ha nem lett volna hazaáruló kormányunk, simán meg vissza volna szerezni. A 68-as csehszlovák bevonulás után is akár lehetett volna kérni valamit cserébe, legalább népszavazást, vagy valamiféle területi autonómiát a magyaroknak. stb.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.19. 21:17:20

@SontPent:

Jobban érvényesül a magyar kisebbség Szlovákiában, mint Csehszlovákiában? Miért lenne ez Erdélyben másképp?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.19. 21:18:31

@SontPent:

Ezek legendák. Eleve Kárpátalján a magyarok aránya 15 % lehet, abszurdum lenne Mo-hoz csatolni.

2013.05.19. 21:32:53

@deuscreator: A honvédséget mindenki elsimeri, hogy fejleszteni kell. A Gripeneken kívül szinte minden régi 30-40-éves szovjet ócskavas. Nagyon spéci fegyvereket úgyse kapunk USA-tól, pláne ingyen. Mindent nekünk kell kifizetni, saját zsebből. Akkor meg?

Én nem nagyon látom az a hatalmas külpolitikai előnyt, amit pl. az afgán misszió jelent. Valamelyik USA fejes megveregeti néha a vállunkat, hogy "very good" aztán ennyi. Jó kiképzés kell a katonáknak, azt meg megkaphatják afgán misszió nélkül is.
Elárulom, USA-nak egyébként Kelet-Közép Európa nem tényező, Magyarországot meg konkrétan leszarják, annyit tudnak rólunk hogy "gulash", oszt jó napot. Ahogy 56-ban is szartak ránk.
Nincs semmiféle kétségem, hogy egy esetleges katonai konfliktusban USA egyetlen egy amerikai katona életét nem kockáztatná a magyarokért. Mert egyszerűen ez nem érdeke. Ja, hogy vannak mindenféle szerződések? És? Kinél lehet reklámálni? Bepereljünk az USA-t, ha nem segít?

A külpolitika helyzet meg változik. A románok is békét kötöttek 1916-ban a Monarchiával, és lemondtak minden területi követelésről. Két évvel később jött Erdély, a Tiszántúl és Budapest megszállása.

Még egyszer hangsúlyozom. USA-nak nincsenek barátai. USA-nak érdekei vannak. Ahogy minden nagyhatalom így gondolkodik. Maximum Lengyelország az, ami érdekli őket az is csak azért, mert 1, nagy, 2, oroszok miatt.
Nagy naivitás azt gondolni, hogy itt a magyarokat szerető nagy és bátor amerikai seriff, aki megvéd minket, ha baj lenne (nem fog).
USA jó, USA bátor, USA a barátunk, minden ok, nem is kell nekünk semmit se fejleszteni, semmiféle módon nem kell készülni.
NEM! A történelem (pláne a viharos magyar történelem) arra tanít, hogy ha fel akarsz készülni a békére, tartsd szárazon a puskaport!

2013.05.19. 21:37:57

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: nem legeda, 1964 az történeti tény. Hruscsov népszavazás akart. Igenis oda akarta adni.
A 15 %-ról meg annyit, hogy annyi terület kellett volna csak, ahol többségben (vagy legalább 40%-ban) vannak a magyarok. Beregszászt és környékét simán vissza lehet volna szerezni. Munkácson, Ungváron is akkor még (1964, illetve 1990) jóval több magyar volt.
Egyébként meg engem nem zavart volna kb. 100-200 ezer ukrán sem.
Ha (cseh)szlovákokat meg a románokat se érdekelte Trianonban hogy több millió (!) magyart is kaptak, ráadásul tömbben. Nem érdekelte őket. És hát nekik van igazuk.
Mint a fociban. Amíg nálad van a labda, addig nincs gond.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.19. 21:40:07

@SontPent:

Komolyan elhiszed ezeket a legendákat? Remélem, nem.

2013.05.19. 21:43:47

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Miért, ha Ponta megcsinálja a székely megyék szétdarabolását, akkor olyan régiót lesz, ahol 20 % a magyar. Az jobb lesz?
Erdély történelmi magyar (vezetésű) állam, nem román. Szlovákia meg egy mesterségesen létrehozott tákolmány.

És gondolom egy független Erdély megalakulásában nagy szerepe lenne az ottani magyar politikának is. Azért kell Erdély, hogy biztosítva legyenek a nyelvi és kisebbségi jogok. A föderális Románia az EMNP programja. Fosnak is tőle románok, mondván a magyarok fel akarják darabolni Romániát.
Kelet Európa Svájca lehetne Erdély. Akár még a szászok is visszatérhetnének.
Minden jobb, mint ami most van, amikor Ponta vagy bármelyik nacionalista barom naponta szívatja a magyar kisebbséget. Marosvásárhelyen se engedték a magyar kart. Utcanévtáblákon meg magyar feliratokon vitatkoznak.

Hokiválogatottja már van "Erdélynek", miért nem lehetne önálló állam? Nem szabad pesszimistán hozzáállni.

2013.05.19. 21:52:34

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"Százhúszezer magyarunk van – magyarázta Hruscsov 1964 augusztusában a
tanácskozás csupán nemrég napvilágot látott jegyzőkönyve szerint a szovjet pártvezetés
tagjainak. – Mondjuk azt, hogy itt ez a százhúszezer magyar, és mi népszavazás útján
rendezni kívánjuk a kérdést, az ő kívánságuknak megfelelően. (...) Jó lenne odaadni őket. Ez
semmi problémát nem jelent. Viszont kolosszális hasznot hozhat."

"Mondtam is Kádárnak, maguk elrabolták őseink földjét. A magyar parlamentben
van egy kép: Árpád fejedelem megérkezik a seregével. Vizet, földet és füvet kér a szlávoktól.
Adnak neki. Erre Árpád azt mondja: »Na, akkor ti odaadtátok nekem a földeteket.« Eszébe juttattam ezt Kádárnak. Ő meg azt mondta: »Mi az Uralon túlról jöttünk. Adjon nekünk területet az Uralon túl.«" Kádár tehát végül valóban tréfával ütötte el az ajánlatot. Hruscsovot
1964 késő nyarán a jelek szerint nagyon komolyan foglalkoztatta e terv. "Ha véghezvisszük, az a románokat is érintheti. De nem baj. Az igazság legyen igazság. Ez mindenkire érvényes"

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.19. 21:57:51

@SontPent:

Minden állam mesterséges tákolmány, a magyar is az, azaz ez nem érv.

Erdély egy román állam lenne, kis magyar ksiebbséggel. mit ahogy a Felvidék meg szlovák állam, szintén kis magyar kisebbséggel. Semmi értelme.

S=klogW 2013.05.19. 22:02:31

@SontPent: abszurd módon volt néha valami abszurd rend is abban az abszurd rendszerben

épp ma volt a rádióban valamelyik beszélgetős műsorban, hogy a magyraországi kommunsta vezetés arra építette hatalmát, hogy nekik egy fasiszta országot kell átalakítani, ennek szellemében pedig elutasítottak mindenféle kisebbségvédelmi vagy revizionista lépést

2013.05.19. 22:04:57

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hülyeség. Ha csak a számot nézzük kb. 5 millió román vs 1,3 millió magyar Erdélyben. Ez kb. 19 vs 1,3 egész Romániában. Most ennek nem néztem utána, de a lényeg az hogy egész mások az arányok (természetszerűleg).
Felvidék meg ne legyen önálló állam, hanem a határmenti területek kerüljenek Mo-hoz.
De önálló állam lenne "Dél-Szlovákia", akkor is mások lennének az arányok az úgymond kisebbség és többség között. Attól főgg persze hol húzzunk meg "dél-szlovákia" határát. De az egész területen most 10 % (se), úgy meg mondjuk akár 40% lenne magyarok aránya.

2013.05.19. 22:06:18

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hát akkor sajnálom. Én adtam egy véleményt és egy (lehetséges) forrást, de te eddig semmit ne adtál, csak azt szajkózod, hogy nem hiszed el. Mire alapozod, hogy nem volt ilyen?

2013.05.19. 22:08:36

@S=klogW: Rákosi is azt panaszolta, hogy neki 9 millió fasisztával kell kommunizmust építenie.
De a magyarországi kommunisták alapból is internacionalisták voltak, nem csak azért mert politikai érdekből tán féltek "revizionizmustól", meg a "nacionalizmustól", nekink ez volt az alapbeállítottságunk.

Mondjuk ez nem magyarázza Antallék beszariságát 90 után.

S=klogW 2013.05.19. 22:10:56

@SontPent:

Antall banda gyáva (be)szar(i) volt

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.20. 08:08:04

@SontPent:

Semmi sem igazolja Kun állítását. Azaz ez az ő meséje.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.20. 08:10:14

@SontPent:

"Felvidék meg ne legyen önálló állam, hanem a határmenti területek kerüljenek Mo-hoz."

Ez teljesen irreveláns a független Erdély elméleted szempontjából. Ennek az erdélyi megfelelője a magyar többségű erdélyi területek átcsatolása lennek.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.20. 08:10:55

@SontPent:

"Ha csak a számot nézzük kb. 5 millió román vs 1,3 millió magyar Erdélyben."

S ez nem egy román állam lenne? :-)

2013.05.20. 12:23:29

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nem. Erdély lenne. Kétnyelvű, független állam, székely autonóm tartománnyal. Az egyes tartományokban a helyi többségnek megfelelő hivatalos nyelv (magyar vagy román). Tudod, mint Svájc. Fővárosa Kolozsvár.
Jelenleg Románia van 19 millió románnal, és az "egységes és oszthatatlan nemzetállam" koncepciójával. Itt a magyaroknak alkotmányosan is jóval kevesebb joguk van, kollektív jogokról meg hivatalos nyelvről már ne is beszéljünk.

2013.05.20. 12:29:09

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Te adtad a számba, hogy az önálló Felvidék szlovák állam lenne kis magyar kisebbséggel, erre írtam, hogy 1, Felvidék ne legyen önálló, hanem a magyaroknak az lenne a legjobb ha a határmenti területek Mo-hoz kerülnének, 2, kisebbség meg attól függ, hol húzzuk meg a határt.
Én mindent a magyar közösség és annak megmaradása szempontjából nézek.
Erdély 5 millió románnal ne csatlakozzon Mo-hoz. Ennek semmi értelme. Itt a maximum amit el lehet és el kell érni egy független, kétnyelvű Erdély, ahol a magyaroknak autonómiája és teljes körű jogaik vannak.
Ahol vannak határmenti még relatíve magyar többségű területek (talán Szatmár és Partium egyes része is ilyenek lehetnek), ott az optimális megoldás természetesen a visszacsatolás lenne. A magyarok jogai a legjobban Mo vannak biztosítva. Ha nálunk van a labda, abból nincs gond. Persze ez egyhamar nem fog bekövetkezni.

2013.05.20. 12:38:47

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Belinkeltem egy szöveget, nekem hitelesnek tűnik. Nem voltam a szovjet levéltárban, ahogy gondolom te sem. Közvetlen bizonyítékom nincs. Ahogy a történeti tények legnagyobb részéről is csak történészek és történelemkönyvekből tudunk.
De semmi okom nincs kételkedni Kun Miklós közlésében. Nem látom miért lenne oka hazudni.

Aztán: Raffay Ernő aki hadügyi államtitkár volt az Antall kormányban, elmondta, hogy a 90-es évek elején az ukrán elnök Kucsma azt mondta, ha kell Kárpátalja, vigyétek. Ez is érdekes.
Megint csak nem voltam ott, lehet hogy Raffay hazudik vagy rosszul emlékszik, de ezt eddig senki nem cáfolta. Nem látom, miért lenne oka Raffay-nak (aki szintén történész) hazudni.

S=klogW 2013.05.20. 13:10:48

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: mindkettőre tudhatod a választ magadtól is

sorhajóhadnagy 2013.05.21. 01:19:02

@SontPent:

Maxvalnak is üzenem, hogy Kun Miklós félelmetesen tájékozott ezekben az ügyekben, hiszen nyaranta az aligai pártüdülőben is első kézből hallgathatta az első titkár tájékoztatásait. De komolyabban: K.M. sztorijait mindig kissé kiszínezi, hivatalos papír erről a Hruscsov-ajánlatról nincs. Mondhatni, Nyikita Szergejevics kissé megmámorosodhatott a vadászat utáni vodkázástól, és félrebeszélt. (1945-ben vérrel megszerzett területet feladni? Indokolhatatlan lett volna a szovjet apparátus előtt!) De az is lehet, - és így érthetővé válik Kádár óvatossága - hogy tudatos provokációról volt szó: ha igent mondana, Moszkva máris elkönyvelhetné, hogy itt van még egy nacionalista felforgató, aki ég a vágytól, hogy megismételje a lázadást.

A kor összes dokumentumát és sztoriját meg kell próbálni úgy (is) értelmezni, hogy ki miben hazudhatott/füllenthetett benne.

sorhajóhadnagy 2013.05.21. 01:21:44

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

A jelenlegi demográfiai tendenciák alapján ötven év múlva alig lézeng majd a Kárpát-medencében magyar. Talán be kellene hívni megint a besenyőket és a kunokat.
süti beállítások módosítása