Átlátszó átláthatatlanság
2013. április 30. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Átlátszó átláthatatlanság

atlatszo.jpg

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének kezdeti pillanatait idéző, elsöprő lendülettel ment keresztül a törvényhozáson az az indítvány, amely a Ptk. helyett az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényekben szabályozná a közérdekű adatszolgáltatást. Vasárnap benyújtották, hétfőn kivételes sürgős eljárással megtárgyalták, és kedden délelőtt el is fogadták az országgyűlésben. És mindezt persze egyéni képviselők – név szerint Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester-képviselő és Vas Imre autószerelő-jogász budapesti képviselő – útján. Vagyis a kényelmetlen, hosszas, szőrszálhasogató társadalmi egyeztetések nyűgjét kikerülve, ahogy azt 2010 óta megszokhattuk, s amitől úgy tűnik, a konszolidáció korszaka alatt sem szívesen válik meg a Fidesz.

És hogy mi ennek az indítványnak a lényege? A törvénymódosítás szövegéből kiderül. „Az Infotv. 30. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki: »(7) A közérdekű adat megismerése iránti igény teljesítése nem eredményezhet a külön törvényben szabályozott ellenőrző szervek ellenőrzési jogosítványaival azonos mélységű és terjedelmű adatbetekintést és adatkezelést.«”

Az indokolásban pedig ezt olvashatjuk:

„A közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való alapjog alapvető célja általában is a közfeladatot ellátó szervek működésének, a nemzeti vagyonnal, a közpénzekkel való gazdálkodás átláthatóságának biztosítása, ily módon a nyilvánosság általi ellenőrzés megteremtése, amely azonban nem feltétlenül azonos az ellenőrző vagy felügyeleti szerv általi ellenőrzés módjával, terjedelmével és mélységével, különösen, ha az adatigénylés ellentétes az eredeti jogalkotói szándékkal, esetleg más alkotmányos alapjogba ütközik.”

„Mivel a külön törvényben ellenőrzésre feljogosított ellenőrző szervek (pl. ÁSZ, KEHI) törvénynél fogva kötelesek ellenőrizni a közfeladatot ellátó szerveket, ezért az olyan visszaélésszerű, akár bizonylati szintű adatigénylés, melynek keretében az igénylő általánosságban kér mindenféle adatot, amelynek teljesítése az adatkezelő működését jelentős mértékben és hosszú időre akadályozná, nem teljesíthető. Ilyen esetben az adatkezelő az Infotv. 28. § (3) bekezdése alapján felhívhatja az igénylőt az igény pontosítására.”

Tehát miközben elismerik, hogy a közérdekű adatok megismerése és terjesztése alapjog, az eddigiekhez képest mégis korlátozzák a közérdekű adatok megismerésének lehetőségét. Nagyjából arra hivatkozva, hogy az ÁSZ és a KEHI, mint állami szervek pont elegendők az ellenőrzésre; így másoknak, civileknek avagy a sajtónak nem kell annyira turkálnia a közérdekű adatok között, nincs ott semmi látnivaló. Hiszen még az is megeshet, hogy visszaélésszerűen, csak úgy általánosságban kérnek mindenféle adatot. Sőt, akár még az eredeti jogalkotói szándékkal is ellentétes lehet az adatigénylés, őrület!

Azért hadd emlékeztessünk arra mindenkit: az emberiség történelme során mindig és mindenhol volt példa arra, hogy esetleg maga a jogalkotói szándék vált ellentétessé a közérdekkel. Ebből aztán levontak pár komoly tanulságot, így a 21. század elejére a nyugati civilizáció demokráciáinak nagy része eljutott arra a szintre, hogy a minél nagyobb, és nem a minél szűkebb nyilvánosságra törekedjenek a közérdekű adatok megismerhetősége terén. Mert lehet, hogy az Állam úgy gondolja: ő kiválóan ért ahhoz, hova is kell pakolnia a köz pénzét, de azért hadd legyen legalább valami fogalma a köznek is a machinációkról; s a nyilvánosság kényelmetlen pressziója esetleg arra is alkalmas lehet, hogy ne engedjen az Erő sötét oldala örök csábításának a köz szolgája.

Az eddig érvényben lévő magyar szabályozás a korábbi évtizedekhez képest természetesen nagy előrelépés volt a közérdekű adatok nyilvános megismerhetősége ügyében. De az napnál is világosabb, hogy a fenti, két szűk nap alatt elfogadott módosítás korlátozza ezt a jogot. Ráadásul egy méretes gumimegfogalmazással teszi ezt: „amelynek teljesítése az adatkezelő működését jelentős mértékben és hosszú időre akadályozná, nem teljesíthető”. Ismerve a magyar bürokráciát, egyáltalán, magát a bürokrácia természetét, vajon milyen gyorsasággal válik majd hivatkozási alappá az, hogy a teljesítés „jelentős mértékben és hosszú időre” akadályozza az adatkezelő működését. Mindezzel természetesen az elutasítást indokolva, hogy aztán majd hónapokig, évekig jogászkodhassanak az adatigénylők a bíróságon, mit is jelent a jelentős mérték és a hosszú idő.

És ahogy arra az Átlátszó is felhívja a figyelmet: Magyarország épp a legutóbbi időszakban csatlakozott az Open Government Partnership kezdeményezéshez, amely a minél nyitottabb és átláthatóbb kormányzás megteremtése mellett áll ki a világ körül, Norvégiától Uruguayig. Legutóbb, többek között Trinidad és Tobago, valamint Libéria társaságában hazánk is elkötelezte magát a kezdeményezés fő elvei, többek között a kormányzati tevékenységről szóló információk elérhetősének növelése; a civil részvétel támogatása és a közpénzügyek menedzselésének átláthatósága mellett. Annyira friss a hír, hogy április 26-ai, azaz múlt pénteki (!) hír a Fidesz.hu-n: Magyarország csatlakozott egy az átláthatóbb állami működést segítő kezdeményezéshez.

S mi lesz az Alaptörvény 39. cikkével? „(1) A központi költségvetésből csak olyan szervezet részére nyújtható támogatás, vagy teljesíthető szerződés alapján kifizetés, amelynek tulajdonosi szerkezete, felépítése, valamint a támogatás felhasználására irányuló tevékenysége átlátható. (2) A közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával. A közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni. A közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok.”

Vajon mennyire felel meg ez a gyorsan áttolt törvénymódosítás a hazánk által is vállalt elveknek, a mostani kormánypártok által elfogadott Alaptörvény rendelkezéseinek és szellemének?

Ha valami, akkor ez a történet az, ami igazán átlátszó.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr225254114

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.30. 14:52:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Átlátszó átláthatatlanság 2013.04.30. 13:13:01

Miközben elismerik, hogy a közérdekű adatok megismerése és terjesztése alapjog, az eddigiekhez képest mégis korlátozzák a közérdekű adatok megismerésének lehetőségét.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.04.30. 15:13:04

@kispolgár:

egy kis forradalom nem is ártana. meg lehetne magukkal tölteni a börtönöket

Oblomov 2013.04.30. 15:13:19

@jose maria padilla:
Belekattintottam tegnap az Amarcordba. Nemhogy élhetővé, de egyenesen boldoggá tud varázsolódni a fasiszta időkben zajló gyerekkor. Egy reneszánsz típusú trafikosnő is sokat lendíthet a dolgon.

DezInf 2013.04.30. 15:16:00

@Dobóhátvéd:

Csak nem bizsergést érez a nyakánál ?

Bell & Sebastian 2013.04.30. 15:17:30

@Prof. Dr. Simon Templar: Minket ez nem érint, majd területvédelemre rendezkedünk be, ezer négyzetmétert próbálunk megtartani, ha már a földön lévő szilva- és diófákat nem sikerült.

középcsatár 2013.04.30. 15:19:02

@DezInf: Nem, de jobban felfegyverkeztem, mint egy búr, egy izraeli telepes és egy texasi farmer együttvéve. :D

Bell & Sebastian 2013.04.30. 15:22:01

@Doomhammer: Én tudok olyat, hogy valaki direkt visszavette a régi nevét, csak hogy nyerhessen. Mert az új nem csengett elég jól, túl sokan ismerték.

Vitéz nagypapa foroghat a sírjában.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.04.30. 15:23:37

egyre inkább úgy tűnik, hogy a jogállam kereteit lebontásra kerülnek. Igen, a jogállam kereteit törvényesen is le lehet bontani.

jakobinus terror is az utolsó betűig törvényes volt, a Felhatalmazási törvény 1933-ban is törvényes volt.

Technikai szempontból most már késő nyivákolni. a főbb hatalomkorlátozó tényezők szerepét leépítették, megszüntették, korlátozták, a saját embereikkel töltötték fel.

Érdemes azt is megnézni, hogy a szuggesztív, történelminek tartott figurák nem azért kerültek helyzetbe, mert jelenlétükkel lehengerelték a tömegeket. az csak egy részlet volt, de az összképet tekintve kevésbé fontos.

Napóleon úgy került hatalomra, hogy előtte a főbb (politikai értelemben vett) riválisai (pl. a a jakobinusok) frakcióharcokban felszámolták egymást.

Hitler úgy került hatalomra, hogy 3 kormány bukott meg előtte: Brüning, Schleicher, Papen. Fontos megjegyezni, hogy a nemzetiszocialista egyeduralom önmagában nem Hitler találmánya: Papen vezette be, 1930-tól, gyakorlatilag diktátorként uralkodva, az elnök (Hindenburg) megbízásából.

Ejtsük szót Sztálinról is: Ha annak idején Kamenyev és Zinovjev nem vele, hanem Trockíjjal fog össze, akkor sikeresen ki tudták volna szorítani a Politbüró vezetéséből. Viszont így először Trockíjt szorították ki, majd idővel sorra került Kamenev és Zinovjev is

Érdemes megjegyezni, hogy Sztálin úgy szerezte a befolyását, hogy a főbb megüresedett helyekre a saját embereit ültette, vagyis a káderpolitikája eléggé markáns volt. Láthatólag a Fidesz sokat tanult ebből.

Az is jellegzetes, hogy a fidesz mennyire profi módon osztja meg az embereket, hogy csinál közellenséget az épp adott társadalmi csoportokból.
Így lettek kvázi közellenségek a rendvédelmi dolgozók, az orvosok, a diákok, a hajléktalanok.

Egy kicsit más téma:
Néhányan szoktak arról beszélni, hogy az összes párt szocialista (~erős állami szerepet hirdető) gazdaságpolitikát követ, míg Magyarországnak egy jobboldali (~gyenge állami szerepet hirdető, "éjjeliőr-állam" típusú) gazdaságpolitikára van szüksége.

Ez igaz, persze csak azzal a megszorítással, hogy SZAVAKBAN. Mert a "nemzeti" Antall-kormány is privatizált, a "nemzeti" I. Orbán-kormány is privatizált (többek között a 12 állami gazdaságot, ugye emlékszünk rá?) és most a II. Orbán kormány is PRIVATIZÁL.
Persze előtte újraállamosított, de ez részletkérdés, mert végeredményileg ugyanúgy magánkezekbe került a biznisz.

Ha a kormány őszintén hinne az államosításban, akkor nem osztaná vissza a haverjainak. Ennyire egyszerű.

Tehát itt mennek félre azok a libertárius értelmezési kísérletek, amelyek itt "kommunizmust" vizionálnak. kommunizmusban nincs privatizáció, itt meg van. Pont most osztottak ki egy évi 500 milliárdos fogalmat jelentő üzletágat, _magánkezekbe_.

Tehát szavakban minden elmúlt20éves párt kollektivista, TETTEKBEN viszont elsőtől az utolsóig individualista, libertárius, minimalista állam-hívő.

A veszekedés azért megy, hogy a minimalista , mindenből kiszervezett, kiprivatizált államot ki uralja. Miért? mert uralkodni mindig kell valakinek, azért. Fenn kell tartani a látszatot. A látszat pedig a kollektivista-nemzeti máz, amivel az egész, korrupciótól , individualizmustól és kilátástalanságtól fertőzött valamit leöntik.

A helyzet, történelmi léptékben a következő:

2010-re minden jelentős állami tulajdontól sikerült megszabadulni. ebben nagy szerepük volt a mszp-szdsz kormányoknak, bár az antall-kormány(és azon belül _Matolcsy_György_) történelmi felelősségéről sem szabad elfelejtkezni.

Mivel az orbán-kormánynak nem maradt mit szétosztania a holdudvarnak, ezért az újraállamosítás+ szétosztás (=a piac újraosztása) módszeréhez folyamodott.

Alapjában téves tehát a libertárius-individualisták (nagyjából: "jobboldali liberálisok") álláspontja, mellyel itt a kommunizmus visszatértéről értekeznek a trafikbotrány kapcsán.
Ez egy balkáni posztkommunista maffiaállam kórképe.

Egyébként a hazánkban széleskörű, világszinten is az élbolyba tartozó individualizmus pont ennek hatására alakult ki, már a kádár-korban: _Szavakban_ ment a propaganda, de azért a maszekot élni hagyták. Ez a "rendszerváltás" óta fokozódott, egyre távolabb került egymástól a "gondoskodó állam"propagandája és a véres valóság. Kialakult tehát egy nagyon erős disszonancia,, amiből egyenesen következett a széleskörű kiábrándultság.
Vázlatosan így lehet megfogalmazni: "mindegyik kormány azt ígéri hogy gondoskodik rólunk, de mégis pont az ellenkezőjét csinálja". Mindenki "összefogást" hirdet, közben meg egyedül az számít, hogy egyénileg (személy szerint) mennyire vagy közel a húsosfazékhoz.

Ez a hihetetlen ellentét a szavak és valóság között, a kiábrándultság, a keserű felismerés hogy csak magadra számíthatsz, vezetett el a hihetetlen extrém individualizmushoz, (más szavakkal: önzéshez), ami ebben az országban uralkodik.

Persze ezt szinte senki sem meri kimondani, mindenki a saját érdekeinek megfelelően csűri-csavarja, ami persze tovább gerjeszti a széthúzást, az önzést.

DezInf 2013.04.30. 15:24:21

@Dobóhátvéd:

Helyes. Egy amerikában élő írta :

"Jótanács:
1.) A sörétes puska a barátod.
2.) A C4 explosives szintén a barátod.
3.) Sose fizess be annyi adót, hogy ezeket ne tudd megvásárolni.
4.) Ezeket a tanácsokat egy barátodtól kaptad. "

A listát kibővíteném néhány hasznos dologgal,de azok említése egyenként is büntetést érdemel a regnáló hatalom részéről és még a figyelő szemek is összerándulnának:)

2013.04.30. 15:25:45

teljesen korrekt cikk, grat!

Bell & Sebastian 2013.04.30. 15:28:46

@Alfőmérnök: Nem valószínű, hogy valaha is pelenkázni foglak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.04.30. 15:30:41

@Bell & Sebastian:
Ez is csak azt mutatja, a mediaterroristak milyen elkepeszto modon felemlitik meg az embereket. Ezert volt szukseges megvonni toluk a lehetoseget, hogy "hiteles" adatokbol hiszteriat hozzanak letre a nemzeti kozjo ellen. Szep dolog a nagy "szabadsag", de ahogy Alaptorvenyunk oly' szepen irja, a szabadsaghoz mindig felelosseg is jar. Az informacioszabadsagot ezek a mediaterroristak erre hasznaltak fel, a felelosseget teljesen sutba dobva. Ne legyenek ketsegeink, ez egy haboru es szeplelku idealizmussal semmire se megyunk. Atgazolnak rajtunk, ahogy Schmitt Maria mondja.

Oblomov 2013.04.30. 15:33:22

@Alfőmérnök:
Rémlik. Geraldine-t minden családtag saját aberráltsága szerint használta. Az nyomasztó film volt.

Bell & Sebastian 2013.04.30. 15:43:26

@Doomhammer: Betehetnék még egy csavart az eseményekbe. A többség azt gondolja, hogy tiszta szemű vérfideszesek kaptak koncessziót hála- vagy bizalmi alapon, esetleg mindenki négerstróman. Pedig dehogy, akad itt mindenféle, őskomcsitól egészen a címeres b.-töltelékig.

Akkor hát mi volt itt a rendező elv? Színesebb fantáziájúak előnyben a válaszadásnál.

Alfőmérnök 2013.04.30. 15:44:11

@Oblomov: Az. És a Franco-rezsimről szól.

mozzie 2013.04.30. 15:47:37

Látszatfelháborodás.

Mandiner.hu hitelességjelző - évek óta zéró.

Holnaptól megy minden tovább a maga megszokott medrében. Majd újra odadörgölődznek a gazdi lábához.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.04.30. 15:47:52

@Bell & Sebastian:
"Akkor hát mi volt itt a rendező elv?"

Na most nehogy azt mondja nekem, hogy ki kinek a szeretoje!

Bell & Sebastian 2013.04.30. 15:52:05

@Doomhammer: Kinek mi okoz nagyobbfajta öhömöht, úgy helytálló.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.04.30. 15:55:18

@Bell & Sebastian:
Aztan majd csodalkoznak, hogy egy volt nevelointezetes sorba oli a trafikosokat.

"Ismet trafikost olt a kegyetlen sorozatgyilkos!"

DezInf 2013.04.30. 15:55:20

@Doomhammer:

hvg.hu/itthon/20130430_trafikmutyi_Szekszard_fideszes_kepviselo

Valószinüleg ez lehetett a rendező elv.
Persze ez túl logikus,főleg hogy olyasvalaki mondja el aki részt vett a mutyi lerendezésében.

@Bell & Sebastian:

A szocikat és a jobbikosokat kizárták a nyertesek közül:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.04.30. 15:59:36

@DezInf:
Kerdezze meg B&S-t, eros a gyanum, hogy van ennek a Hadhazynak egy masik neve is.

DezInf 2013.04.30. 16:01:41

@Doomhammer:

Ez mennyiben tenné hiteltelenné azt amit állít?

Bell & Sebastian 2013.04.30. 16:02:38

@DezInf: Nana, ha az apja is az meg a fia is, akkor csakis a fehér holló esetével állhatunk szemben, ugyebár. Mint a mesében.

Bell & Sebastian 2013.04.30. 16:05:37

@Doomhammer: Inkább száma lesz, ha így folytatja.

Oblomov 2013.04.30. 16:09:03

@Alfőmérnök:
Ne piszkáld, Padilla csak egy (alkotmányos) monarchista, aki a pukkasztás módszerére esküszik, és hergeli kutyuját Bell-t. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.04.30. 16:16:14

@Bell & Sebastian:
Ne kinozzon, halljuk a pletyot!
Hogy hivtak ezt a vitez Hadhazyt korabban, Bergernek?

Bell & Sebastian 2013.04.30. 16:16:42

@Oblomov: Már megszöktem tőle, azóta dobál szikkadt kenyérrel. És azt már felvetette magában, hogy ki kinek a dílere itten?

Bell & Sebastian 2013.04.30. 16:18:57

@Doomhammer: Miért pont nekem küldené a TEK -et? Amikor vannak itt erre érdemesebbek is.

Oblomov 2013.04.30. 16:19:59

@Bell & Sebastian:
Nem igazán követem már a blogot, nem tudom, ki kinek a micsodája itten.

Alfőmérnök 2013.04.30. 16:24:03

@Oblomov: Ismerem a köcsögöt. Még jövök is neki három rugóval. :)

Bell & Sebastian 2013.04.30. 16:26:47

@Oblomov: Nem is nyert, nem is vesztett, az idén én is inkább pecázni járok majd, kezd untatni a jólmegmondológia értelmetlensége.

utalom a politologusokat 2013.04.30. 16:28:24

b+ fidesz! meddig megy meg lejjeb a banyajarat?

index.hu/belfold/2013/04/30/elso_dijat_nyert_orban_rahel_sziget-fesztivalos_szakdolgozata/

Orbán Ráhel nyerte el az első díjat a Magyar Turizmus Zrt. „Az év turisztikai témájú szakdolgozata” című pályázatán.

Bell & Sebastian 2013.04.30. 16:28:39

@Alfőmérnök: Van az több is, mert kamatot is számolunk, nem vagyok én őskeresztény.

Oblomov 2013.04.30. 16:34:58

@Bell & Sebastian:
Áder Janihoz kell csapódni. Arrafele harapnak majd igazán az édesviziek.

Bell & Sebastian 2013.04.30. 16:35:22

@utalom a politol_ó_gusokat: Ja, ha tudná, hogy miről szól, könnyen belátná, hogy megérdemelte. Különben is, ez tipikusan Y -generációs, magyar név, nincs min röhögni, mert adottság.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.04.30. 16:39:02

@Bell & Sebastian:
Ne a TEK-tol feljen, hanem tolem!

Bell & Sebastian 2013.04.30. 16:43:11

@Doomhammer: Mit gondol, miért vagyok udvarias és tisztelettudó? Mert enyhítő körülmény, azért.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.04.30. 16:53:29

@Bell & Sebastian:
Sokra megy az udvariassagaval, ha a horgaszladikjat megtamadja egy bekaember.

aszterixagall 2013.04.30. 16:57:09

Új hozzászólókat a mandinerre!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.04.30. 17:22:51

@Alfőmérnök:

Az Anna és a farkasoknak, (kb.) annyi köze van a Franco-rezsimhez, mint (mondjuk) Jancsó Égi bárányának a Horthy-rezsimhez:-)

Saura nagyon jó filmes. Szerintem a legjobb korszaka az volt, amikor ezeket a freudista-szimbolista filmeket tolta:-) Nekem az Életem, Elisa a kedvencem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.04.30. 17:24:31

@bbjnick:

mint (mondjuk) Jancsó Égi bárányának a Horthy- vagy akár a Kádár-rezsimhez:-)

tevevanegypupu 2013.04.30. 18:47:05

@thetriggerhappy:

Maganak goze sincs arrol, hogy a nemzetkozi brigadok mit muveltek Spanyolorszagban? A franciak nem veletlenul nem engedtek at a fegyverszallitmanyokat a voros gazembereknek..Tudja mit muvelt Gero Erno akinek meg ott is szadista gyilkos hire volt? Egyebkent Franco tabornok volt az, aki segitette amennyire csak tudta a zsidok menekuleset a II. vilaghaboru idejen amikor a demokratikus erok elkergettek oket mindenhonnet..relativizaljon.

kispolgár 2013.04.30. 19:11:43

@Dobóhátvéd:
Én nem fantáziálok, hanem félek. Tudja van olyan, hogy utolsó csepp. És amilyen hülye a Fidesz náluk fog megtelni a pohár.

Alfőmérnök 2013.04.30. 19:38:52

@Bell & Sebastian: 2013.04.30. 16:28:39
Majd a vascsövem őskereszténnyé varázsol.

Bell & Sebastian 2013.04.30. 19:38:55

@Doomhammer: Kiül az oromra és elpengeti a Give peace a chance -t? Ja nem is, az a békeember Gerendás.

Alfőmérnök 2013.04.30. 19:44:32

@bbjnick: Hát ebben lehet valami. :)
Az Elisát nem láttam, de amúgy ja.
Nemrég meg csinált egy filmet Bunuelről meg Daliról, az már nagyon gagyi.

Bell & Sebastian 2013.04.30. 19:48:48

Alfőmérnök, húzogass mást és meglásd, az is jó lesz.

Virág et. 2013.04.30. 19:59:16

Nincs itt semmi meglepő, először megy a balhé, aztán meg a nyomok eltüntetése. Ti meg jövőre újraikszeltek ezeknek. Egytől-egyig, kérdés, felvetés, kritika, ellenvélemény nélkül. Ahogy szoktatok, mint egy rock-zenekar groupie-jai.

Nem párt ez, hanem szekta, én már régóta mondom.

thetriggerhappy 2013.04.30. 20:43:11

@tevevanegypupu:

valóban nincs, segíts, művelj, okíts!

mellesleg ki a faszom beszélt arról, hogy a köztársaságiaknak nem voltak meg a maguk hóhérai? ez menti bmiben francot? gernikának pld mi köze is volt polgárháborúhoz, azon kívül, hogy kellett az éleslövészet?

tevevanegypupu 2013.04.30. 20:59:48

@thetriggerhappy:

A Guernicanak az volt a koze a polgarhaboruhoz, hogy a spanyol republikanus kormany rendelte meg a parizsi vilagkiallitasra Piacssotol. Gondolom jol meg is fizettek erte.

thetriggerhappy 2013.04.30. 21:04:30

@tevevanegypupu:

azért az szép, hogy még egy baszkországi, menthetetlen vérengzést is képes vagy relativizálni.....franco valóban emberi volt, igazad van, felesleges vitázni is erről.

sztálint mikor kezdjük el mentegetni?

calabria007 (törölt) 2013.04.30. 21:08:43

@thetriggerhappy:

mindenkiben lehet találni emberi vonásokat

tevevanegypupu 2013.04.30. 21:14:13

@thetriggerhappy:

Tudja, hogy Oroszorszagban milyen sokan szeretik Sztalint? Sokan szerettek egyebkent nalunk is..sok szep verset irtak a szuletesnapjara magyar koltoink is..:)Nem relativizalok egyebkent semmit, a vilag tele volt es van verengzessel, gyilkosagokkal, haborukkal. Egyet-egyet kiemelnek a sok borzalom kozul ki tudja miert..es minek. Aztan fordul egyet a tortenelem kereke..es ami gyuloletes volt azt esetleg hirtelen tisztelni kell..es forditva.

calabria007 (törölt) 2013.04.30. 21:28:13

@tevevanegypupu:

a rossz fiúknak mindig van rajongótáboruk:)

mondjuk a nyugatra menekült lánya egy szóval aposztrofálta:

SZÖRNYETEG

ő már csak tudta...

calabria007 (törölt) 2013.04.30. 21:29:57

@tevevanegypupu:

egyébként Sztálin sokkal érdekesebb figura mint amilyennek első pillantásra tűnik

a papi szeminárium után egy ideig valószínűleg maffiózó volt

a pártot is rablásokkal segítette

pl. a tifliszi bankrablással

tevevanegypupu 2013.04.30. 21:33:54

@calabria007:

Sztalin meg sok meglepetest tartogat - kulonben nem kell a lanyanak lenni ahhoz, hogy tudja az ember - valoban szornyeteg volt. Erdekes szornyeteg.

thetriggerhappy 2013.04.30. 21:34:59

azért egyes kommentelők elég szépen el tudják téríteni a poszt és a hozzá fűzött megjegyzések irányát. amíg francoról és sztálin emberi vonásairól csevegünk, legalább nem foglalkozunk a bolsevizálódó állampártunkkal.

gomorra 2013.04.30. 21:55:10

Azt a kurva rohadt gazember Orbánt, Szíjjártót, Lázárt és a többi szarjankót, lámpavasra velük, de gyorsan!!!

gomorra 2013.04.30. 22:03:38

@Doomhammer: Apád faszát dorhammer, soha nem kell politikai döntést hozni, csak gazemberek hoznak ilyet. Így tett Gyurcsány is, politikai döntés született címszóval épp az ellenkezőjét tette, mint amivel a köz jól járt volna, most ez a gazember Orbán meg bandája hozott politikai döntést.
A lényeg az előző hozzászólásom!

gomorra 2013.04.30. 22:07:25

@gomorra: Apád faszát, Doomhammer, bocs...

Grrr 2013.04.30. 22:27:32

Rajcsányiék ezerszer többet tehetnek annál az ország jövőkének szebbé tételéért, hogy egy darab x-et hova tesznek. Engem nem zavar, tegyék a Fidesz mellé. Amit ők tehetnek, az pont az, amit ténylegesen tesznek is - szóvá teszik a nekik nem tetsző ügyeket, "táboron belülről", ami különösen fontos! Befolyásolják valamennyire az értelmiségi hátteret, a vezető politikusokat és a tagságot. Visszajelzést adnak.

Bell & Sebastian 2013.04.30. 22:44:57

Guernica: mítosz és valóság

"... az akciót az olasz légierő indította el, és ehhez csatlakozott a Condor-légió néhány gépével. A szerző szerint azért esik következetesen csupán a németekről szó, mert a legenda nagy része egy angol újságíró, George L. Steer fantáziadús tudósításaiból származik. Az újságíró azzal akarta fegyverkezésre sarkallni hazáját, hogy félelmetesre duzzasztotta a Luftwaffe potenciálját, és "kitalált" még valami új robbanóanyagot is a németek számlájára. Guernicában a célpontok nem lakóházak voltak, hanem a Renteria híd az Oca folyón. A városnak volt stratégiai jelentősége is, két fegyvergyár működött benne, és 2000 köztársasági katonával három zászlóalj állomásozott itt.

Steer akkor is elferdítette a tényeket, amikor azt írta, azért volt annyi áldozat, mert akkor tartották a hagyományos hétfői vásárt. A háborús helyzet miatt akkoriban felfüggesztették a vásárokat, a támadás különben is 16.30-kor kezdődött, amikor a vásárok általában már véget értek.

Minden szemtanú egyetértett abban, hogy a támadás után csak a házak 10 százalékában észleltek kárt. De közülük égett néhány, és - mivel nagy szél volt, valamint a bilbaói tűzoltók sokára érkeztek meg -, a hagyományosan fából készült épületek 70 százaléka leégett.

A halottak számát illetően a városi statisztikai könyvek is megerősítették, hogy mintegy 120 ember halt meg, köztük sok katona. A polgárháború három éve alatt sokkal tragikusabb események is történtek, de - a körülmények egybeesése folytán - Guernicából lett legenda."

A festmény eredetileg torreádor siratónak indult, de Sztálin küldött egy kis lóvét arra, hogy átfazonírozva bemutathassák a világkiállításon.

Ennyit a kommancs propagandáról.

@utalom a politologusokat:
Nagyon sajnálom, de nem sikerült jól értelmezni azt, ami általam vagyon odaírva.

calabria007 (törölt) 2013.04.30. 22:54:02

@thetriggerhappy:

egyes kommentelők pl. bele se néznek a fent lévő cikkbe:)

de ha a véleményemre vagy kíváncsi, akkor szvsz ez az átlátható kormányzás egy ménkű nagy mókusvakítás

sehol sincsen átlátható kormányzás...

decentralizált rendszerek vannak, átlátható kormányzás nincs...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.30. 23:12:22

@thetriggerhappy: @calabria007:
Fene a kommentelőkbe (főleg egyesekbe), épp most ült volna egy fél ország a képernyő elé, hogy olvasson itt a trafikmutyi és a Portik-Laborc-ügy összefüggéséről, de a kommentelők mindenről csak elterelik a figyelmet. Kíváncsi vagyok, a ma esti Real-Dortmundot ki és mikor fogja bedobni figyelemelterelésképpen.

tevevanegypupu 2013.04.30. 23:17:05

@Bell & Sebastian:

A verfurdo amit a voros nemzetkozi brigadok meg maguk a spanyolok is veghezvittek peldaul zardakban, kolostorokban es a polgari lakossag koreben..hat arrol hallgat a tortenelem. . Van egy jo, koztarsasag parti film errol, legalabbis ezt ismerem, La Guerre est fini..Alain Resnais rendezte, Yves Montand nagyon meggyozo benne..A liberalisok kommunikacioja mar akkor is hathatosabban mukodott.:)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.30. 23:22:48

Ugyanez a Vastagbőrön:

vastagbor.blog.hu/2013/04/30/visszaelesszeru_adatigenylo_vagyok_es_buszken_vallalom

Sajnos a blogmotorjuk átesett egy komondoron, de különben érdekes összehasonlítás az itteni poszttal.

fidler 2013.05.01. 00:01:37

Ez volt talán az utolsó csepp, hazánk demokráciájában, de ez is szertefoszlott!!! Üdv Néked, és a demokráciának, szerbusz Unió! Mi már elmegyünk, csak a szívünket hagyjuk itt, de Te azt sem érdemled!!!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.01. 10:29:39

@gomorra:
"Azt a kurva rohadt gazember Orbánt, Szíjjártót, Lázárt és a többi szarjankót, lámpavasra velük, de gyorsan!!! "

Így beszél a Btk.

"Lázadás

140. §323 (1) Aki olyan tömegzavargásban vesz részt, amelynek közvetlen célja, hogy
a) az Országgyűlést,
b) a köztársasági elnököt,
c)324 a Kúriát,
d) a Kormányt
alkotmányos jogköre gyakorlásában erőszakkal vagy ezzel fenyegetve akadályozza, vagy intézkedésre kényszerítse, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő; a tömegzavargás szervezője vagy vezetője öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki lázadásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) Nem büntetendő lázadás miatt az a résztvevő, aki a tömegzavargást önként vagy a hatóság felhívására az erőszakos cselekmények megkezdése előtt elhagyja."

Sajnos feljelentési kötelezettség is van.

"150. §341 (1)342 Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, az alkotmányos rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, hazaárulás, hűtlenség, ellenség támogatása, kémkedés készül, vagy még le nem leplezett ilyen bűncselekményt követtek el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz jelentést, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Javaslom, álljon el a lázadás szervezésétől, ezzel megkíméli a kommentek olvasóit attól, hogy eleget kelljen tegyenek feljelentési kötelezettségüknek.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2013.05.01. 10:31:16

@rajcsányi.gellért (ergé): Egy szot sem irsz a trafikokrol, csak a torvenyrol. Az okot kvazi nem emlited, de a kovetkezmenyt kritizalod.
Ugyis felfoghatjuk, hogy a sulyosbito korulmenyt lazan elhallgatod, ami meg elesebbe tenne a kritikat. Pitianer.

Vidéki 2013.05.01. 10:44:24

" az olyan visszaélésszerű, akár bizonylati szintű adatigénylés, melynek keretében az igénylő általánosságban kér mindenféle adatot, amelynek teljesítése az adatkezelő működését jelentős mértékben és hosszú időre akadályozná, nem teljesíthető."

Szerintem teljesen ésszerű az indoklás.

A parlamenti munka akadályozására, megbénítására ismert és alkalmazott módszer volt az obstrukció.

A korlátlan, határtalan adatigénylés lehetősége megbéníthatja az intézmények működését, ha rosszindulatú alakok úgy ugráltathatják az intézményeket, mintha csicskásaik lennének.

Ha a trafik pályáztatásokkal kapcsolatban a több tízezer pályázó részletes adatit követelik, akkor az intézmény hosszú hosszú ideig mást sem tehetne, mint az adatokat gyűjtögetné.

Felmerül a kérdés, ez a követelőzés mennyire van összhangban az adatvédelem szintén fontos szempontjával?

Orwell 1984 című műve, nagyon jól bemutat egy diktatúrát, ahol a totális átláthatóság totálisan megvalósul A Gondolatrendőrség még a gondolatokba is beleláthat.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2013.05.01. 10:51:58

@Vidéki:

"Szerintem teljesen ésszerű az indoklás. A parlamenti munka akadályozására, megbénítására ismert és alkalmazott módszer volt az obstrukció. A korlátlan, határtalan adatigénylés lehetősége megbéníthatja az intézmények működését, ha rosszindulatú alakok úgy ugráltathatják az intézményeket, mintha csicskásaik lennének."

Erre emlékszel? Mi erről a véleményed?

"A Fidesz országgyűlési frakciója a napokban váratlanul rekordmennyiségű, több mint 1300 írásbeli kérdést nyújtott be a miniszterekhez, melyeket azoknak január 5-ig mind meg is kell válaszolniuk."

mandiner.blog.hu/2008/12/22/a_fidesz_frakcio_bekes_nyugodt_unnepeket_kivan_a_miniszteriumi_dolgozoknak

Vidéki 2013.05.01. 11:05:57

@rajcsányi.gellért (ergé):

Ha akkor a Fidesz ezt tette, akkor nem jól tette, irracionálisan cselekedett.

A Hírszerzőn annk idején volt szerencsém elolvasni az LMPválasztási programját.

Szimpatikus volt számomra ígéretük:

A parlamentben racionálisan érvelnek majd és észérveket bárhonnan befogadnak.

Ehhez képest obstrukciós politikát folytatnak ők is.

A parlamentben azt tapasztalhattuk, hogy az MSZP-LMP-Jobbik bármilyen javaslatot „kézből kontráz”,

értelmetlen hülyeségnek, vagy ártó szándékú rosszindulatú, kártékony tevékenységnek minősítve azt.

Az MSZP-LMP az alkotmányozással kapcsolatban úgy viselkedett a parlamentben, mint a durcás kisgyerek, akinek elvették a játékát.

Obstrukciós taktikájuk kényelmes ugyan,

nem kell fárasztani magukat gondolkodással és érveléssel,

de sok ember szimpátiáját elvesztik, mert nem ilyen magatartást ígértek választási kampányukban.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.01. 12:03:38

@rajcsányi.gellért (ergé): Mert ugyanarról szólnak. Az övék odamondós és egyszerű, ez pedig finomkodó. Az Alaptörvényre hivatkozásról pedig nem akarom eldönteni, hogy ravasz húzás, vagy nyusziság. Az Alaptörvény ugyanis legális, de illegitim.

A 3 per hármas nyúl 2013.05.01. 13:23:58

@Holger Hartland: Foglalkozz inkább a hangyagyerekeiddel.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.01. 14:06:05

@A 3 per hármas nyúl: Hozzád ki szólt? Ha kell valami, írj a főnickeden.

nincs1itt 2013.05.01. 14:53:41

@Doomhammer: Ha, jól értelek, akkor mostantól nekünk már jó, mert nem a multikok mérgezik a NERtársakat??

Azoknak a csökött osztrákoknak+németeknek a dohányforgalmazási szabályaik, meg kifejezetten a németek+osztrákok kiirtását szolgálják??

Ugyan, ugyan, ennyi erővel a margarin piacot is fel lehetne osztani hasonló módon, mert akkor a hidrogénezett növényi "zsír"(ja, persze, levendula töpörtyű), ami nem annyira jó az egészségnek, máris "hazai" kézbe kerül?

Sikamlós Jim DiGriz 2013.05.01. 14:59:01

@Vidéki:

"ha rosszindulatú alakok úgy ugráltathatják az intézményeket, mintha csicskásaik lennének."

Az (adófizetőkből álló) állam kiszolgálása a feladatuk. És miért kell alapból úgy venni, hogy rosszindulattal kérdeznek ezek az "alakok"?

"Orwell 1984 című műve, nagyon jól bemutat egy diktatúrát, ahol a totális átláthatóság totálisan megvalósul A Gondolatrendőrség még a gondolatokba is beleláthat."

Csak éppen pont a másik irányba, fordítva tartottad a könyvet, vagy mi?

Pan Modry 2013.05.01. 14:59:52

@Vidéki:
Ez teljesen termeszetes, adofizetokent tamogatom az olyan reszlegek fenntartasat amik transzparensse teszik azt mire koltik a penzt, illetve a tendereken mennyire valosul meg a fair play.
Adofizetokent viszont ellenzem azt hogy ne lathassak bele abba mire koltik a kozpenzt.

A te magyarazatod kaki, a transzparencia ugyanis a kormanyzopart erdeke is lenne ha nem lenne mutyi, mert akkor egyszeruen tudna cafolni az ellenzek tamadasait.

Most a fidesz szavazoknak is egyertelmu hogy oriasi mutyi volt, ha nem lett volna mutyi akkor a nemzeti dohanyakarmi publikalta volna az osszes palyazatot es a biralok ertekeit. Az egesz nehany oranyi szkennelgetes lett volna 5 embernek.

Nem tudod vedeni a vedhetetlent, pont az ilyen aljassagok miatt nem fogok ujra szavazni a fideszre.

nincs1itt 2013.05.01. 15:00:13

@Vidéki: Egyet is érthetnénk, amennyiben arról lenne szó, amit írsz=obstrukció. De ez a törvénymódosítás ismét, "Érdekes" időpontban lett megszavazva. Az "érdekes" alatt értem, a trafikok körüli purparlét. Meg sok-sok "közbeszerzésnek" láccó biznictet, amit a Turul tojt, tökteljesen véletlenül, az aktuális helyi fideszes kiskirályfi, kacsalába mellé. Az meg nem volt lehajolni és baromi jól járni... Ezek persze a valósággal semmiféle hasonlóságot nem mutatnak, csak a szokásos "üzletmenetet" rajzoltam körbe, mint Doszpot az áldozatot.Ez volt az elmúlt sok-sok évtized "bevett szokása", de most pofátlanodtak el annyira a "politikusék", hogy már törvény is van arra, hogy meg ne tudja az eccségsugarú, hova is lett az adója, EU-s pénzek stb...

Pan Modry 2013.05.01. 15:15:10

@nincs_itt:
Az ilyet semmileyen korulmenyek kozt nem lehet obstrukcionak nevezni.
Az allam koltsegeit az adofizetok alljak es mint ilyen termeszetes joguk van arra hogy belelassanak kedvuk szerint hogy az allam mennyire hatekonyan kolti el azt a penzt amit toluk kapnak, illetve a koztulajdonnal, ahova a koncesszios jog is tartozik hogyan gazdalkodnak.
Ez olyasmi mint egy forditott vagyonosodasi vizsgalat, ahogy egy allampolgarnak is be kell fizetnie a torveny szerinti adokat es ez ellenorizheto az allam reszerol, ugyanugy az allampolgarnak is joga kell legyen ahhoz hogy ellenorizhesse hogy mennyire jol kezeli az allam a vagyont.

kpityu2 2013.05.01. 15:22:18

Vajon hányan nyertek a trafikpályázaton csak azért, mert bennfentes információval rendelkeztek az árrésváltozásról?

Vidéki 2013.05.01. 15:26:02

@Pan Modry:

Az ön pihent agyában minden nagyon egyszerűnek látszik, mert Ön szereti "más dárdájával verni a csalánt".

Több tízezren pályáztak. Ön azt képzeli hogy tízezernyi pályázat minden részletét olyan könnyű nyilvánosságra hozni?

Akik úgy gondolják, hogy mutyi van tegyenek feljelentést és bízzák az illetékesekre a kivizsgálást és az arra hivatott bírókra az elbírálást.

De itt most az önjelölt bíráskodók agyában egyszerre születik meg a vádirat és az ítélet is.

A pályázat jellegéből következik, hogy ha túljelentkezés van, akkor szükségszerűen vannak nyertesek és vannak vesztesek.

Sokan vannak olyan vesztesek, akik ilyen helyzetben elkezdenek kígyót-békát kiabálni a nyertesekre.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2013.05.01. 15:56:11

@Vidéki: "Több tízezren pályáztak. Ön azt képzeli hogy tízezernyi pályázat minden részletét olyan könnyű nyilvánosságra hozni?"

XXI. század hatalmas kihívásai! Tízezer dokumentum internetre való feltöltése, 2 programozónak kb 1 napi munka.
1969-ban az ember holdra szállt. Bizonyára eltörpül amellett a kihívás mellett, mint feltenni az internetre pár dokumentumot. Gratulálok vidéki fülkeforradalmár elvtárs.

Pan Modry 2013.05.01. 16:27:09

@Vidéki:
Amennyiben nem csaltatok volna, akkor eleve rendszerezetten meglenne az ertekelesi anyag. Igy egyszeruen nyilvanossagra lehetne hozni.
Csak akkor macera az ilyen nyilvannosagra hozatala ha eleve csaltatok, loptatok mert igy nem is all rendelkezesetekre az anyagok professzionalis es fair kiertekelese.

Hefebier 2013.05.01. 16:35:58

@Doomhammer:

A fideszes trafikos csak magyar cigarettát fog árulni?

És csak magyar üdítőitalt?

Mert ha nem, akkor csak mutyi.

bömböcz 2013.05.01. 16:46:47

Csak a politikai gazdaságtan judeo alapvetése szerint cselekszem. A holokauszt bizniszt is sokra tartom.
Mindenki bekaphattya...
Üdv:
Fel-és Alcsuti doktor vitéz de Pocakos Olstein-Orsós
és kiszcaládja

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2013.05.01. 16:50:48

Ez teljesen nyilvánvaló, aki ezt képes megmagyarázni az egész trafikmutyival együtt, az:

I.: Menthetetlenül segghülye, agyhalott, totálisan felejtős, hívő zombi.

II.: Szemét, velejéig rohadt gazember, aki pontosan tudja, merre hány méter, de mivel érdeke fűződik hozzá, így tapsikol neki.

Erre a történetre aztán már tényleg nincs mentség, nincs magyarázat, nincs bocsánat, nincs kibúvó.

Hefebier 2013.05.01. 16:53:02

@Bell & Sebastian:

Csak 120 ember. Az semmi.

Simán megérte. De mit is..?

bömböcz 2013.05.01. 17:00:01

@Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Maga most kapott egy kubatov-stigmát a pedigréjébe.
Remélem igyekszik kijavítani a világnézettyét...
még mielőtt nem késő!

Hefebier 2013.05.01. 17:00:35

@Vidéki:

"Ha a trafik pályáztatásokkal kapcsolatban a több tízezer pályázó részletes adatit követelik, akkor az intézmény hosszú hosszú ideig mást sem tehetne, mint az adatokat gyűjtögetné."

Nem ezt csinálták idáig? Akkor lehetséges, hogy tényleg mások döntöttek.

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2013.05.01. 17:04:05

@bömböcz:

Kubatov leszophat egy talicskányi aprómajmot, persze csak akkor, ha az állatvédők nem nehezményezik, hogy egy ilyen féreg érjen szegény aprómajmok bögyörőjéhez.

bömböcz 2013.05.01. 17:31:26

@Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Még egy strigula...
maga mostanra kiírta maga-magát a NER-ből!
Remélem tisztában van a várható következményekkel...

gomorra 2013.05.02. 06:47:15

@Doomhammer: Akkor mondd meg mit tegyek, mivel nem akarok olyan országban élni, ahol semmi de semmi lehetőségem arra, hogy felemelt fővel járhassak, ahol tudom, hogy a munkát megfizetik, ahol az igazságtalanságot megbüntetik, ahol egy kemény, de működő gazdaság van.
Elmegyek börtönbe szívesen ha úgy gondolod, de akkor ki dolgozik az összes szarházira?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.02. 07:59:10

@gomorra:
Nézze, ha nem akar olyan országban élni, ahol a munkát megfizetik, ahol az igazságtalanságot megbüntetik és ahol egy kemény, de működő gazdaság van, akkor javaslok valami kiesőbb helyet. Sri Lankához mit szólna?

Magyarország a maga feltételeinek nem teljes mértékben tesz eleget.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.02. 08:01:16

@Hefebier:
A fideszes trafikos figyelembe fogja venni a nemzet létharcának az érdekeit is, amikor dohányt ad el. Például nem ad el dohányt annak, aki értékes a nemzet számára, de sok dohányt ad el a potyautasoknak. Így szolgálja a szomatika a nemzet érdekeit.
süti beállítások módosítása