Hogyan viszonyuljon az állam a kortárs művészetekhez?
2013. április 20. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Hogyan viszonyuljon az állam a kortárs művészetekhez?

hosoktere.jpg

Milyen szerepet kellene vállalniuk az állami kiállítóhelyeknek a hazai kortárs képzőművészet bemutatásában? Partnerünk, a MúzeumCafé körkérdésére a magazin 34. számának Disputa rovatában Szoboszlai János, Petrányi Zsolt, Fabényi Júlia és Keserü Katalin művészettörténészek válaszoltak.

*

Szoboszlai János művészettörténész,  a Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet  Tanszékének megbízott vezetője, a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet művészeti vezetője

A kortárs képzőművészet intézményeinek missziójával, finanszírozásával és személyi kérdéseivel kapcsolatos aktuális vita hozzászólói egyetértenek abban, hogy a helyzet minden szempontból tarthatatlan. Eddig is az volt, de a 2012 és 2013 fordulóján kibontakozó heves diskurzus valószínűleg egy új időszak kezdetét jelzi. Amiről itt szó van, az a rendszerváltás, mint befejezetlen projekt. A képzőművészet világa nem mutat más képet, mint a nagy ellátórendszerek állapota: itt is elmaradt a politikai ciklusokon átívelő, a korábbi politikai-gazdasági-kulturális rendszert leváltó policy kialakítása, és az ezen alapuló új, működőképes struktúra lépésenként való bevezetése. Egy, a kormányzati ciklusokon túlmutató, a képzőművészetre és annak intézményeire vonatkozó koncepció alapjaiban hiányzik annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy milyen szerepet kellene vállalniuk az állami fenntartású kiállítási intézményeknek a hazai kortárs képzőművészet bemutatásában.

Több dilemma jellemzi az alaphelyzet tisztázatlanságát. Az adófizető és a parlamenti/önkormányzati képviselő egyik jogos kérdése, hogy ha társadalmilag nem jelentős a kortárs képzőművészetet fogyasztó társadalmi csoport létszáma, akkor miért kellene a minden csoport által befizetett adóból fenntartani intézményeit, produkcióit. A másik alapvető kultúrpolitikai dilemma az, hogy a művészi önkifejezés szabadsága milyen keretek között és meddig finanszírozható közpénzből. Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban nincs a művészeti világ és a politikai döntéshozók között egyetértés, tehát az alapvető kérdésekre ma nincs a társadalom számára elmondható konszenzuális válaszunk.

Nem tudjuk hitelesen elmondani, hogy melyek a kortárs művészet alaptulajdonságai, milyen egy alkotás hatásmechanizmusa, milyen módon és mikor válik és kinek az elméjében világnézeti összetevővé, tetteit befolyásoló meggyőződéssé, illetve hogy sokféle mű létezik és sokféle ez a mechanizmus. Hogy a kortárs művészettel foglalkozó intézmények és a kurátorok nem csak regisztrálják a művészeti tendenciákat, de a kultúra aktív létrehozói. Egy helyi döntéshozó sem képes elmondani azt a választóinak, hogy miért érdemes tolerálni – például finanszírozni – azt is, amit nem kedvelünk, és fenntartani másoknak a jogot és lehetőséget arra, hogy kedveljék azt. Ez persze demokratikus alaptudás feltételezése lenne, amelynek elsajátítása a társadalomban szintén befejezetlen projekt.

Jelentős probléma, hogy a kortárs képzőművészeti intézmények fenntartásának és a projektfinanszírozásnak gazdasági alapja jelenleg egy nem átlátható és nem fenntartható, valamint állandóan változó képletet mutat. Az intézményvezetők számára minden szempontból lehetetlen egy, az egyes intézmények alaptermészetéből kötelezően következő közép- és hosszú távú tervezés. Az állam nem lép ki a kultúráért felelősséget vállaló hagyományos kultúrpolitikai szerepéből, mert ezáltal központosíthat, befolyásolhat, ellenőrizhet, illetve ellen-periódusonként decentralizál, autonómiát hirdet és megengedi a kultúra szövetének önálló burjánzását. Mint nagyrészt egyedüli fenntartó, az állam – az önkormányzati hatástól nem megtisztítva – a pénzügyi keretek szűkösségére hivatkozva bír ilyen nagy befolyással. Olyan, alapvetően új finanszírozási szerkezetet kell megteremteni, amelyben a közpénzek szerepe kevéssé domináns, amelyben jelentős, ámde kontrollált szerepet játszik a magántőke, és amely nincs kiszolgáltatva a mindenkori politika kénye-kedvének (az MMA is beszél erről, de nem gazdasági értelemben, hanem a politikai pártok adok-kapok meccsének jelenlegi állásából). Ehhez valóban független, szakmai testületeket kell létrehozni, amelyeknek tagjai ellenőrizhető módon érdek-semlegesek. Nem lehetetlen ez, nyugat-európai és EU-s modellek állnak rendelkezésre.

Egy másik alapvető probléma, hogy az intézményrendszer szerkezete nem megfelelő az adott viszonyokhoz és elvárásokhoz képest. Van Kunsthallénk (van?), gyűjteményeket kezelő csúcs-múzeumunk, vannak szintén közpénzből gazdálkodó vidéki múzeumaink, vannak műteremlakásaink, alkotóházaink, művésztelepeink, rezidencia-programjaink, és volt egy kiváló lektorátusi programunk az elmúlt pár évben. Ez a keret azonban koránt sem teljes, mert kicsi a kapacitása a hazai művészeti produkció igényeihez képest, valamint hiányzik az olyan funkciójú intézménytípus, amely horizontálisan és vertikálisan is képes lenne a ma élő művészek képviseletére (mint a német Kustvereinek). A meglévő intézmények közötti feladatmegosztás elvi és gyakorlati alapjait eddig egyik kormányzat sem fektette le.

Hiányzik még egy lényeges elem. A képzőművészet stakeholderei (művészek, az intézmények kollektívái, művészeti adminisztrátorok, döntéshozók, fogyasztók) között mindeddig nem alakult ki széles körű, a helyzet komplexitását belátó árnyalt vitakultúra. Nézetazonosság egy-egy művészeti szubkultúrában persze létezik, de a képzőművészeti lobbi léte, nem léte, feladatai és felelőssége szempontjából itt sem dominálják a vitát olyan alapelvek, mint a tolerancia, a tisztelet és a szolidaritás. (A MMA autoritását kritizáló véleményekre zsigerből jövő válasz születik: aljas politika van az esemény mögött.) Nyilvánvalóan nem a mindenre vonatkozó egyetértés hiányzik, ami viszont igen, az nem más, mint az érdekazonosság felismerése és ennek alávetve a közös érdekvédelem gyakorlata: a pragmatikus szemlélet. Túl kellene lépni a balliberális-jobboldali szembenálláson, és meg kellene határozni a prioritásokat, fontossági sorrendbe rendezni a tennivalókat: a kortárs képzőművészet integrációját az oktatásba, a hazai kultúrába és a nemzetközi szcénába. Egy részletesen kidolgozott vízió megvalósításához vannak közpénzekből finanszírozott eszközök (a közoktatás, maga a kortárs képzőművészeti intézményrendszer, beleértve a Balassi Intézeteket) és a magángalériákkal régóta meglévő, de ki nem használt szinergia.

Tehát az érvényes kérdés nem az, hogy mely művészek mely munkáját hogyan interpretálva kell eljuttatni a közönséghez, és hogy mely intézmények mely vezetői kapjanak milyen mennyiségű közpénzt. Az alapokig kell visszanyúlni, arra kell keresni a választ, hogy hogyan lehetne egy épeszű, hatékony és fenntarthatóan fejlődő intézményes keretet kialakítani nem csak elviekben, hanem a jelenlegi hazai és globális viszonyoknak megfelelően. Nincs mese: létre kell hozni a régóta sürgetett partneri viszonyt a közpolitika döntéshozói és e meglehetősen összetett szektor szakemberei között. El kell kezdeni az alapelvek és a praxis kidolgozását azokkal, akik erre hajlandók, és akik keresik az érdekazonosságot és a nézetazonosság meglévő elemeit. Azokkal, akik a művészeti aspektusokhoz kapcsolódó közgazdasági, közigazgatási, jogi és kommunikációs vonatkozásokat egységben látják. A jelenlegi tragikomikus helyzet sok inspirációt nyújt erre.

Az átalakításra a kormánynak vannak sajátos elképzelései. Azonban a múzeumi szakemberek, kurátorok, kritikusok, múzeumpedagógusok, a kultúra gazdaságát ismerők és a művészek nagy számban ellenzik ennek elvi alapjait és gyakorlatát. Olyan sokan gondolják ezt, hogy nem lenne szabad lesöpörni őket, és úgy gondolni rájuk, mint a nemzet és a nemzeti összefogás ellenségeire. Amíg ezeket a kérdéseket hatalmi szóval válaszolják meg, alapos tájékozódás, kiterjedt, ámde hatékony szakmai diskurzus és hatástanulmányok nélkül, addig nincs értelmes válasz arra, hogy milyen szerepet kellene vállalniuk az állami fenntartású kiállítási intézményeknek a hazai kortárs képzőművészet bemutatásában. Másfelől, ezekre a kérdésekre egy koherens rendszer megrajzolásával válaszokat kell adnia a nyilvánosság előtt az önkéntes policy-munkásoknak akkor is, ha a döntéshozók nem állnak velü(n)k szóba.

*

Petrányi Zsolt művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője

A válasz első megközelítésben nagyon egyszerűnek hangozhat: az állami fenntartású intézményeknek a jelenkori művészet meghatározása révén közvetítői szerepet kell vállalniuk – csak az a kérdés, hogy mit közvetítsenek, kinek, és milyen résztvevői attitűddel. A mai kultúrával foglalkozó állami kiállítóhelyek alapvető szerepet játszanak abban, hogy állást foglaljanak a művészet ma zajló fordulatairól, alakulásáról, értékeiről. Ezt azért kell megtegyék, hogy hozzásegítsék a nézőt és a szakmát a véleményformáláshoz, illetve ezen túlmenően a művészet iránt érdeklődőket a kérdésfelvetés és a bemutatás módjával inspirálni tudják. A dilemma ennek kimondásában nyilván az, hogy ki dönti el és milyen alapon, hogy mit nevez mai, inspiratív művészetnek. Ez a jog és felelősség minden esetben az intézmények vezetőire és kurátoraira hárul, akik folyamatos hazai és nemzetközi tájékozódásuk alapján alakítják ki azt a véleményüket, hogy milyen témák vagy művészek bemutatása mentén alakítják kiállítási programjukat. Ez az állásfoglalás nemcsak a közönség ítéletére vagy igényeire épít, hanem azon túlmutatóan igyekszik témákat, képzőművészeti megnyilvánulásokat, új trendeket és kérdésköröket is bevonni a múzeumi kommunikációba.

Ha a közönségről esik szó, fontos megemlíteni az edukációs és a szórakoztatási múzeumi célok különbségét és egyidejűségét. A kortárs művészet közvetítése azt jelenti, hogy az intézmények bemutatják mindazt, amiről úgy gondolják, hogy a közönségnek fontos tudni, hogy mi érték, hogy mi történik a művészeti világban, de ez az információ csak akkor éri el a befogadót, ha kellően elmagyarázott és körülírt. Ehhez nemcsak a kommunikációs felületek segítenek hozzá, de a megfogalmazott koncepció is, hogy egy-egy kiállítás vagy egyéb bemutató milyen szakmai, társadalmi, közéleti vagy egyéb kérdést állít a maga oldalára, hogy a művészetet tágabb összefüggésrendszerbe helyezze. Ha kifejezetten jelenkori művészetet közvetít az intézmény, akkor ez az informálás – be kell látnunk – missziószerű, azaz tömegeket csak alkalomadtán mozgat meg. Ennek ellenére a közönség folyamatos bővítése fiataloknak és felnőtteknek szóló pedagógiai programokkal, társművészeti eseményekkel soha nem adható fel, ennek a célnak a részét képezi. A mai alkotásokkal foglalkozó intézményeknek tehát egyszerre kell magas színvonalon kulturális kikapcsolódást nyújtaniuk és segíteniük a vizuális nevelést.

A kortárs magyar művészet bemutatásának másik fontos sarokköve, hogy milyen értékek mentén mozog. Ezeket az értékeket a különböző művész generációk esetében másként és másként határozzuk meg, mert a több éve a pályán lévők esetében a hazai és a külföldi szakmai jelenlét lehet egy ilyen értékmérő a művek tartalma mellett, a fiatal generációnál viszont a fogalmazásmód jelenidejűsége, érdekessége, kommunikációs lehetőségei képezhetnek egy más aspektust. A kvalitás megnevezésében a magyar művészet összehasonlító elemzése mellett nélkülözhetetlen a globális mértékkel való mérés és ítélet, mert a magyar művészet soha nem lesz elválasztható az európai művészettől és azon keresztül a világ tendenciáitól. Kultúrtörténetünk éppen arról szól, hogy a lokális értékek és témák milyen módon tudtak kapcsolódni a nemzetek fölötti felvetésekhez. Ez a művészeti diskurzus, ez az a kommunikáció, ami a művész-értelmiségi helyzetét, kapcsolatait, kitekintését, problémákról alkotott képét és ezen keresztül a műalkotás létrejöttét is meghatározhatja.

Ez a „nemzetközi kontextuskeresés” természetesen azt is jelenti, hogy a kortárs művészettel foglalkozó intézmények nem lehetnek a politikai reprezentáció felületei. A politika egyetlen érdeke – és egyben feladata – a kortárs intézményekkel kapcsolatban az lehet, hogy fenntarthatóvá tegye a működésüket, hogy jól végezhessék a feladatukat, és ezáltal bizonyságát adják egy ország kulturális színvonalának, sokrétegű művészeti életének és annak nemzetközi kommunikációs készségének. Más út nincs, mint az intézmények és a fenntartók érdekegyezsége abban, hogy a művészeten keresztül mutassák meg azt, hogy egy ország – a mi esetünkben konkrétan Magyarország – Európa részeként éli a kulturális életét.

Ehhez az összefonódáshoz kapcsolódik a szervezeti fenntartáson, működtetésen túl a művészeti produkcióban való aktív részvétel. Az állam és intézményei – minisztériumi vagy alapítványi források, valamint a magántőke bevonásával – nem hagyhatják magukra azokat a művészeket, akik megteremtik a kiállítóhelyek által megkívánt színvonalat, munkáikon keresztül megvalósítják művészi céljaikat egy-egy konkrét kiállítási projekt kapcsán. A közvetítés ugyanis csak akkor sikeres, ha az adott mű, amelyet az intézmény közvetít, magas technikai színvonalon jelenik meg, ehhez pedig részt kell vállalni a műalkotás létrehozatalában, valamint az arról készülő dokumentáció, katalógus, egyéb publikáció kiadásában és terjesztésében. Az az időnként felmerülő dilemma, miszerint a kiállítások nyomában megnövekvő művészeti presztízs értékét a műkereskedelem révén a magánszféra fölözi le, azért nem releváns, mert ha a fenntartó az alkotás folyamatát nem segíti, csak számon kéri, annak a veszélyével játszik, hogy az intézményrendszer nem olyan léptékű és igényű műveket mutat be, amelyek érdekesek lehetnének akár határon innen, akár határon túl.

*

MC34_DISPUTA_1.jpgIllusztráció: Kovács Lehel

Fabényi Júlia művészettörténész, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója

A kérdést részletekre bontanám, mert több lényegi tagolás és meghatározás szükséges a megválaszolásához. Állami fenntartású intézményekhez soroljuk valamennyi szakintézményt, amelyek az ország működéséhez elengedhetetlenek: a NAV-tól kezdve a kórházakon keresztül egészen a kiállítóterekig. Valamennyi szakintézmény, amely felelősséggel látja el a feladatát, szakirányú végzettséggel rendelkező szakemberek munkája révén. Kórházat nem vezet festőművész, és a NAV-ot sem irányítja orvos. Míg azonban az előbbi kör tevékenységét a jogszabályok szigorú ismerete és betartása határozza meg, ezért kötött és szigorúan ellenőrizhető mozgásterű, addig a kulturális és művészi terület lényegesen nyitottabb, szabadabb struktúrájú. A művészeti élet szereplői a szellemi folyamatok, a tudományos és társadalmi fejlődés közvetett és közvetlen hatásainak részesei, ami sem jogilag, sem matematikailag nem modellezhető folyamat. Ugyanakkor a kulturális és művészeti intézmények a viszonylagos kötetlenség okán támadhatók is, mert itt szabad terük van a szubjektív értékítéleteknek. Az intézmények szerepe a kortárs művészettel egyetemben alakul, és ennek a változásnak nem lineáris következménye a szerepvállalás – intézményi identitás – megértése a széles közvélemény körében.

Az állami szerepvállalás a majdani kortárs kiállítás bemutatásában az államilag fenntartott intézmények színre lépése előtt kezdődik. Az állami szerepvállalás a kortárs művészetet illetően akkor kezdődik, amikor a művészeket és a művészettörténészeket egyetemi szinten kiképzi. Ezzel az állam és a kulturális politika elismeri a szakág felsőfokú tudományos minőségét, és ennek megfelelően kifejezi a kortárs képzőművészettel szemben támasztott igényét is. Szerepet vállal, és elismeri a szakág létjogosultságát és feladatát, a kortárs képzőművészetet bemutató intézmények fenntartását kulturális missziójának, azaz szakpolitikai feladatának tekinti. Az állam szerepet vállal az intézmény működtetésében, és ennek ellentételezését a szakmai megfelelésben várja el.

Az állami fenntartású kortárs kiállítási intézményeket illetően meg kell különböztetni gyűjteménnyel rendelkezőket és gyűjteménnyel nem rendelkezőket. Az előbbi – sarkítva – szervesen fejlődött gyűjteményét helyezi feladata homlokterébe. A gyűjtemény azért is élvez prioritást a szakmai program és koncepció kialakításában, mert már szerves része a nemzeti kulturális örökségnek, és folyamatos elemzésével (bemutatásával, újrarendezésével, kiegészítésével, kiállítások hozzárendelésével) lehetőséget biztosít új értékek feltárására. A kortárs muzeológia elengedhetetlen feladatának tekinti a gyűjtemény támogatására vonatkozó kiállítások rendezését, mert ezek segítséget nyújthatnak a gyűjtemény fejlesztésében, akár koherens egységbe rendezéssel, akár kitágítással, az aktuális tendenciák országos és nemzetközi szintű bemutatásával. Kölcsönhatásban a gyűjtemény és a kiállítás a művészet aktuális tendenciáinak jellegét – néha történelmi előzményeit – is képes felszínre hozni. Ugyanakkor természetszerűleg igyekszik az új művészettörténet-írásban érvényes autentikus és korszerű jelenségeket a gyűjtemény számára megszerezni.

A másik típusú kiállítási intézmény nem rendelkezik gyűjteménnyel, így látszólag teljes szabadságot élvez a kortárs képzőművészet bemutatását illetően. A szabadság fogalmát azonban relativizálni kell, mert bármilyen hiteles és magas minőségű a bemutatásra kerülő művészet, ha az intézmény anyagi okokból más, műfajidegen tevékenységekre szorul a magasabb bevétel megszerzése érdekében, hiszen akkor a munka kárára kell kompromisszumokat kötnie.

Nagyon lényeges szempont, hogy gazdaságilag és kulturálisan milyen közegben működik az intézmény. Ha gazdaságilag leszakadtban és kulturálisan is ingerszegényben, az hihetetlenül nagy kihívás az intézmény számára a közösségformáló erők generálása, a kortárs kiállítások tematikáin keresztül való reflektálás az adott közösség érzékeinek és értékeinek a felébresztésére. Vagy gazdaságilag szegény, de kulturálisan igényes a közeg, ahol szinte a legkönnyebb a közeggel kölcsönhatásban támogatni új és autentikus művek létrejöttét és bemutatását. Az intézmény feladatkörét és feladatvállalását minimum ezek a tényezők befolyásolják.

Az állami támogatás lényege eleve azon a feladaton alapszik, hogy kiegyensúlyozott helyzetet biztosítson – és ne a megélhetési vagy túlélési kényszer örvényében működjön a mindenkori szakintézmény, amelynek vállalt feladata a hiteles kortárs művészeti pozíciók bemutatása. Az állami szerepvállalással a művészeti élet valamennyi szereplőjét – művészt, intézményt és befogadó közeget – figyelembe kell venni, mert erre az összességre irányul és terjed ki a feladata. Az állami szerepvállalás akkor sikeres, ha bizalmi alapon delegálja kulturális küldetését a szakintézmény felé. Ez közvetett szerepvállalás a művészettel szemben. (A közvetlen szerepvállalás is legitim forma, de ott nincs intézmény közbeiktatva, a feladat kiemelt kormányfeladattá válik, például egy 1956-os emlékmű esetében.)

Amikor az intézmény koncepciója kialakult, mert mindazt mérlegelte és számba vette, ami az intézmény sikerét szolgálja, szakismeretét illetően hiteles művészetet mutathat be. A művészeti kínálat sokrétű. Horizontális értelmezésben az azonos minőségű hiteles alkotások skálája rendkívül széles. Az állami támogatású intézmények feladata folyamatosan részt venni a művészet feltárásában, gyakorlati és elméleti talajt biztosítani, és generálni a nézői, befogadói közeg vizuális művelődését. Az intézményi felelősségvállalás – a minőség képviselete – nem az a megmondó szerep, amit pedig olyan gyakran az intézmények szemére vetnek.

A magángalériákkal szemben az állami fenntartású intézményeknek sokkal nagyobb a kísérletezési lehetőségük, ez szakmai feladatuk, és ezért is kapják a fenntartói pénzt. A „kockázat-viselési teher”, ami elsősorban piaci kényszerből adódik, nincs ezeken az intézményeken, tehát részt kell vállalniuk új, érvényes tendenciák szakmai támogatásában. Új művek létrejöttében eddig is és a későbbiekben is az állami intézmények pénzügyi adottságai biztosíthatják a kivitelezési költségeket (például installációk vagy drága technológiával a mindenkori kiállításra előállított művek), amelyek sikeres megjelenés esetén bekerülhetnek a „piaci” körforgalomba, tehát áttételesen a gazdasági mozgás résztvevőivé is válhatnak.

Az állami fenntartású intézmények – legyenek azok gyűjteménnyel rendelkezők vagy csak időszakos kiállításokra szakosodott kiállítási helyek – feladata a kortárs képzőművészet érvényes minőségének felfedezése és képviselete a szakmai elkötelezettség mentén. Ez lehetőség és adottság egyben, de mindenképpen pozitív kihívás.

*

Keserü Katalin művészettörténész, az ELTE Művészettörténeti Tanszékének docense

A kiállítási intézmények eredendően nem a mindenkori kortárs és nem is csak a magyar művészet számára vannak fenntartva, ez a kérdés alkalmanként a vezető(i program) és a döntéshozó/fenntartó közti megbeszélés tárgya lehet. Magyarországon egyetlen ilyen intézmény van: a Műcsarnok (ha nem számítjuk az önkormányzatok által fenntartott in-téz-ményeket). Talán ez is az oka annak, hogy az egykor ideiglenes kiállítási pavilonnak szánt épület története annyi kellemetlen eseménnyel, negatív kritikával telített. A Műcsarnok jelenleg tehát éppúgy lehet befogadó hely, mint kiállításokat alkotó műhely, bármely történeti vagy jelenkori témát tekintve. (Valaha magam is szorgalmaztam küldetésének megfogalmazását a fenntartó képviselőjénél, azaz a kulturális kormányzatnál, de eredményre nem jutottam. A nem egyértelmű funkció jelenthet szabadságot, de folytonos támadási felületet is ad az erre berendezkedett agyak számára.)

Tény, hogy a mai Magyarország egyetlen Kunsthalléja mellé nem sorakoztak fel az időközben született kortárs művészeti intézményformák (például a kiállítóinál jóval szerteágazóbb működésű kortárs művészeti központok).

Ez újabb zavart jelent a Műcsarnok feladatát tekintve, hiszen még ha úgy is tekintjük, mint a történetileg kortárs művészet kiállítóhelyét, a kritikai értelemben vett kortárs művészet fogalom attól lényegileg különbözik. (A nyolcvanas években a szükségletek iránt érdeklődő Soros György és alapítványa végül más típusú, az elektronikus médiumokra és a társadalmi kommunikációra koncentráló intézményeket hozott létre, de nem róható a számlájukra az, amit maga a kortárs magyar művészet nem hozott létre magának. A rendszerváltáskor már a Műcsarnokban működő Soros Alapítvány Képzőművészeti Dokumentációs Központ, majd Kortárs Művészeti Központ tulajdonképpen az egyetlen műhellyé vált ezen a téren, jóllehet minden lehetőség megvolt, hogy a hazai alkotói egyesületek – a maguk szélesebb körű dokumentációs anyagával – hasonló értelemben megújuljanak.

Ám az is lehetséges – mint azt a megújulás elmaradása példázza –, hogy ez az elvárás naiv volt. Mindenesetre emiatt – és ismerve a hazai művészet sokféleségét, amelyre magam is nyitott voltam a Műcsarnok igazgatójaként – nem tekintettem tisztességesnek az egyetlen szervezettel való kivételezést, amit az ingyen hely és az éves kiállítás jelentett. Ez utóbbiak – legalábbis az én időmben – nem is voltak túlságosan meggyőzőek.) A Műcsarnok mindenesetre készen állt arra, hogy egy a múlttól függetlenedő kortárs művészeti műhellyé váljon. Az épületrekonstrukció során azonban helyreállt eredeti szépsége, így óhatatlanul reprezentatívvá vált, kevésbé műhelynek valóvá, ami egy kortárs művészeti központot inkább jellemez. Az örökölt intézménnyel öröklődött a reprezentatívabb funkció is, talán a fenntartó (az állampolgárok) igényeinek megfelelően is. Mindenesetre az egyáltalán nem biztos, hogy ennek az épületnek egy kortárs művészeti központ szerepét kellene betöltenie, annál inkább egy olyan szellemi műhelyét, amely a szerteágazó kurátori munkáé, a témaválasztástól (esetleg történelmieket is beleértve) a kommunikációig.

Ha a kérdést csak a hazai kortárs művészet felől tesszük fel: az intézményt egyszer a hazai kortárs művészekre kellene bízni, mert – mi tagadás – eddig (a rendszerváltozás óta) semmilyen vezetői kísérlet nem volt egyértelműen sikeres a körükben. (Nem is biztos, hogy annak kell vagy lehet lennie.) Persze már a Műcsarnok történetének első periódusában kiderült, hogy a művészi vezetés is kudarcos. Ennek köszönhető jelentős alternatív intézmények megerősödése, mint például az egykori Nemzeti Szaloné. Az ötévenkénti vezetői profilváltások viszont azért mondhatók szerencsésnek, mert így legalább többféle szemlélet érvényesülhet, még ha csak egymás után is. Előbb-utóbb persze kialakulhatna a művésztársadalomban az egymás iránti figyelem, megértés és türelem, megbecsülés és érzékenység, amit most már nem kellene történelmi okokra hivatkozva felülírni sokszor méltatlan érvényesülési szándékokkal. Lehet, hogy éppen a közös munka segítené ezt a csiszolódást. (Hasonlóan elsatnyult a művészetkritika saját belső kommunikációja is. Hadállások kialakítása és erősítése helyett érdemi feldolgozásra vár jó ötven év hazai művészete, különösen ha a Nemzeti Galéria esetleg – átmenetileg – megfosztódik ennek a munkának a lehetőségétől; amit, úgy vélem, senki nem kíván).

Ugyanakkor folyamatos tisztázásra vár az is, hogy mi a művészet. Ha – mint azt a francia új filozófia az 1960-as években tette – el is fogadjuk a művész személyének, szerepének „dekonstruálását”, egyáltalán nem biztos, hogy csak azokon a területeken fogadhatjuk el újrakonstruálását, amelyeket utóbb a művészetkritika jelölt ki; ráadásul nálunk (mivel megkésett) kevéske helyet hagyva a művészet saját jelentkezésének, jelenlétének, és egyre kevésbé törődve azzal a kérdéssel, hogy – az alkotói deklaráción és a kiállítóhelyen történő szereplésen kívül – mi teszi művészetté az adott tevékenységet. Másrészt rendkívüli az a kortárs történet, amelyben a művészet – amúgy a nézőnek szellemi izgalmat hozó, a művészettörténetben vissza-visszatérő, valójában kegyetlen – öndekonstrukciója nyomán, egyéni utakon újrakonstruálódott, amint az a dekonstrukciótól függetlenül kibontakozott művészet is, amit az alkotó munkássága hitelesít, vagy a „semmiből” művészetet kreáló életművek előttünk való felépülése, amelyekből alig látni valamit a Műcsarnok termeiben. Pedig ezek – több évtizedes munkával – maguk kanonizáltak régi-új művészeti gondolkodásmódokat, szemléleteket és módszereket. Kérdés, hogy e folyamatok bemutatásának mellőzésével elvárható-e egyáltalán, hogy a „fenntartó” (vagy akár a művész- és kritikustársadalom, a nemzetközi művészeti szcéna) megismerje a folytonos le- és újraépítésből szövődő művészet lényegét és éppen ebben megmutatkozó példáját, amely a folyton változó, mozgásban lévő egyetemes emberi lét (valamint intézményesült területei) összekapcsolódásának valóban méltó reprezentánsa. És kérdés, hogy e nélkül az „alapismeret” nélkül van-e értelme az új kommunikációs kultúrában aktuális összefüggésekből született alkotástípus intézményi megjelenésének, ami egyre kevésbé a művészeten belüli beszédet mélyíti el, sokkal inkább egy minden lehetséges területről merítő és azokat behálózó beszédmóddal él. Ez a jelenség a művészet természetes folyamatába tartozik – de vajon oda tartozónak mondja-e magát? És mi van akkor, ha nem? Ha a Műcsarnok nem is érdekli? Ha a centrum és periféria, a high and low ellentéte megszűnt, akkor kérdés, hogy ki(k) tudja(-ák) a megkülönböztetett művészetet jelképező Műcsarnokot megtölteni tartalommal. Ennek megválaszolásához azonban egy élő beszélgetésre lenne szükség.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr955235067

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.20. 18:00:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pocaklakó minimanó 2013.04.22. 10:06:42

@Illyés Edith:

Bár egyértelműsíthető és általános lenne, mit tekinthetünk minőséginek és mit nem.

De mivel ez is ízlés kérdése legtöbbször, ezért nem hinném, hogy dűlőre jutunk a minőség terén.

Alfőmérnök 2013.04.22. 12:39:09

@pocaklakó minimanó: Ha Edith elgondolkodna az "ízlés" fogalmán, akkor a bölcsészettudomány ingoványos területére tévedne, amitől viszont hisztériás rohamot szokott kapni. Pedig nem buta lány, csak egy antibölcsész. Informatikusnak is nevezhetnénk, de annál azért értelmesebb.

sjános 2013.04.22. 14:35:25

@pocaklakó minimanó: "Olyannyira, hogy már az ókori görögöknél is kiakadtak azon, hogy vannak, akik a minőséget és az eredetiséget összekeverik a folytonos újdonságra és meghökkentésre való törekvéssel.

Régi lemez. :)"

Régi...régi....de ez van..:)
És bizony a sok gagyiból...uram bocsáss, hülyeségből szokott kiemelkedni az a kevés jó és értékelhető "izmus"...ami aztán "többet", de feltétlenül mást ad....ami halad a kor embereinek szellemiségével.
Ahogy a reneszánsz felváltotta a barokk....vagy ahogy abból visszanyúlva de mégis átalakítva jött a klasszicizmus....stb...stb...
Ez már csak így szokott lenni...:)

sjános 2013.04.22. 14:46:25

@pocaklakó minimanó:
"A művészetet, mint fogalmat már meghatározta jó pár filozófus...ezen most nem kéne rágódni!"

Miért is nem?

- mert a post nem erről szól hanem a finanszírozásáról, az irányításáról.

"Eleve a probléma ott jön, hogy az állam, az éppen aktuális hatalom, magának vindikálja a jogot, hogy meghatározza, mi a jó, mi a modern vagy mi a tömeg kultúra....és mit ad Isten, mindig a házi művészei felé hajlik a keze!"

Ez az alapállapot. Mindig is ez volt, amikor állami pénzek kerülnek szóba - és mások zsebébe.

- ezt lenne üdvös elkerülni, ne az állam ossza a pénzt, saját önös érdekei miatt.

"Én, az állam, fizetek a házi, kiszolgáló művészeimnek, akik jó propagandista módjára szépen vissza is nyalják a kezem!"

Amikor meg nem az állam fizetett, akkor ott voltak a mecénások, akik megrendeltek pl. egy festményt és meghatározták, hogy mit ábrázoljon.

- ez így is van! De a mecénás a saját pénzéből rendel, jótékonykodik, finanszíroz és arra költi amire akarja! Nem közpénzből duhajkodik..:)

"A szakma tűnt el az egészből!"

Mennyivel lenne jobb és igazságosabb, ha az a bizonyos hivatkozott "szakma" döntené el, kinek mennyi kerüljön a zsebébe? Talán ott nem érvényesülnek a politikai-ideológiai-művészeti elfogultságok?

De még mennyire, hogy igen!

- Nyilván belekerülne a politika...sajnos főleg nálunk, ahol minden átpolitizál már...de azért a művészek között ismertek ám a művészeti, az elismertségi, a sikerességi viszonyok!
Vannak mértékadó személyiségek...mindig is voltak....szkanderozzák Ők le egymás közt. hogy kinek hová mennyi...az állam ne akarjon mindent jobban tudni, mert nem is tud!
Csak a törvényesség kereteket tartassa be!
Pl. az elbíráló (pénzosztó) bizottságba se az állam delegálja az embereket, mert akkor egyből a saját embereit nyomja be oda...ezt láttuk régebben is és most is!
A szakma...a szakmai szakszervezetek, kamarák majd szépen megválasztják a küldötteiket....demokratikusan!
Hááát valahogy így kéne..:)...na persze lehet csak szerintem..:)

pocaklakó minimanó 2013.04.23. 22:29:57

@sjános:

"ezt lenne üdvös elkerülni, ne az állam ossza a pénzt, saját önös érdekei miatt."

Megoldható. Ott a piac, tessék onnan megélni.

Ja, hogy jöjjön is, meg ne is, adjon is, meg ne is... Úgy nehéz lesz.

"De a mecénás a saját pénzéből rendel, jótékonykodik, finanszíroz és arra költi amire akarja! Nem közpénzből duhajkodik."

Akkor tessék mecénást keresni, nem pedig olyan forrásokra ácsingózni, amelyek elosztása mindenhol olyanok reszortja, akik nem odaillők.

"...de azért a művészek között ismertek ám a művészeti, az elismertségi, a sikerességi viszonyok!"

Amely ismét nem magyaráz igazából semmit. Hadd magyarázzam el egy roppant egyszerű példával.

Nagyjából bő száz éve körbekérdezték az angol nyelvű irodalmi elitet a véleményük szerinti legmodernebb, legújítóbb, legértékesebb és legminőségibb alkotókról. A válaszokból listát készítettek, afféle helyi slágerlistát.

A listán szereplők legtöbbjét ma már csak a korral foglalkozó irodalmárok ismerik. Ők is csak érintőlegesen.

"Vannak mértékadó személyiségek...mindig is voltak....szkanderozzák Ők le egymás közt. hogy kinek hová mennyi...az állam ne akarjon mindent jobban tudni, mert nem is tud!"

Élek a gyanúperrel, hogy a "mértékadó" személyiségek is csak úgy döntenének, hogy a cimbijeiknek osztogatnának. Ld. Joseph Pulitzer-emlékdíj és a szakmaiság netovábbja. :)

Vagy említsük a mihancsikzsófiai hübrisszel teli minőségtudatot? :)

"A szakma...a szakmai szakszervezetek, kamarák majd szépen megválasztják a küldötteiket....demokratikusan!"

Aha. Szóval akkor mégis belemászott a naivbogár a fejedbe. :)

sjános 2013.04.24. 09:59:59

"Aha. Szóval akkor mégis belemászott a naivbogár a fejedbe. :)"

Ez mondjuk vicces hogy a finanszírozásról azt mondod amit én....majdnem..:)...de naivnak nevezel.:)
Pontosan ezt mondom én is....az állam ne finanszírozzon....ne közvetlenül ossza a pénzt! Különítsen el egy keretet....ééésa közelébe ne menjen..:)
És igen....mecénást kell keresni!
Sajna nálunk már a cégek is a vezetőik is politikai előítéleteik szerint költenek médiában, támogatásban....szinte mindenhol...na ez is közröhej!
És roppant sajnálatos.
Egyébként meg, a szakmai bizottságokkal szembeni hozzá állásod is innen származhat....már semmit nem tudsz másképp megítélni...csak bal...meg jobb oldali viszonyban! Az amit idéztél....az meg annak az eredménye..amilyen az angol iskola rendszer.....ami szintén (mint a magyar) nem foglakozik a kortárs művészetekkel..mintha nem is létezne... Na pl ezen faragna az oktatási rendszer átalakításakor a Fidesz...nem pedig erkölcstan...meg hasonló tantárgyak...amiket alapvetően otthonról és a társadalomtól kéne átvenni, automatikusan..beleszületve és átvéve....nem külön tanulni!

pocaklakó minimanó 2013.04.24. 14:01:12

@sjános:

"Pontosan ezt mondom én is....az állam ne finanszírozzon....ne közvetlenül ossza a pénzt! Különítsen el egy keretet....ééésa közelébe ne menjen..:)"

De én egyáltalán nem ezt mondom. Gondoltam, jelzem. Naivbogárilag.

a) Ha állami pénzeket osztogatnak, akkor aki osztogat, az rendeli meg a dolgokat.
b) Ha magánzsebből megy, akkor meg az.
c) Az elvárás meg az lenne, hogy bárki adjon is zsetont, ne szóljon bele annak elköltésébe.
d) Ez a naivbogár-szindróma. :)

Tessék megélni a piacról vagy tessék alkalmazkodni a mecénások igényeihez.

pocaklakó minimanó 2013.04.24. 14:05:30

@sjános:

"Sajna nálunk már a cégek is a vezetőik is politikai előítéleteik szerint költenek médiában, támogatásban....szinte mindenhol...na ez is közröhej!
És roppant sajnálatos."

Nem. Ez a realitás. És nem csupán itt jellemző, hanem mindenhol.

"Egyébként meg, a szakmai bizottságokkal szembeni hozzá állásod is innen származhat....már semmit nem tudsz másképp megítélni...csak bal...meg jobb oldali viszonyban!"

Mivel a realitás azt mutatja, hogy minden a pólusokkal kapcsolatosan dől el, miféle más életképes megoldás lehetne?

"...nem foglakozik a kortárs művészetekkel..mintha nem is létezne..."

Miért kellene foglalkoznia velük? Miért követelmény, hogy ezzel foglalkozzon, mással meg nem? Miért itt követelmény? Miért most?

"...nem pedig erkölcstan...meg hasonló tantárgyak...amiket alapvetően otthonról és a társadalomtól kéne átvenni, automatikusan..beleszületve és átvéve....nem külön tanulni!"

Ehhez képest még a németek is nyomják a dolgot. Most akkor vagy ők is tévednek (és igazítsd már el a buta fejüket, légy szíves) vagy pedig tényleg szükségesnek látszik; szükségesebbnek, mint bármely kortárs izével kapcsolatos ismeretek.

pocaklakó minimanó 2013.04.24. 16:02:55

@sjános:

"Pontosan ezt mondom én is....az állam ne finanszírozzon....ne közvetlenül ossza a pénzt! Különítsen el egy keretet....ééésa közelébe ne menjen..:)"

Kedves Állam bácsi! Azonnal add a pénzt a zsebedből, mert neked ez kötelességed, de nehogy beleüsd már az orrodat abba, hogy mi mire akarjuk azt költeni. A te feladatod az, hogy virítsd a lóvét, osztjónapot!

Alfőmérnök 2013.04.24. 20:03:23

@Illyés Edith: Te mennyit olvastál a modern művészetről? Lefogadom, hogy kevesebbet, mint Pezenhoffertől. És visszakézből ökörségnek tartod és elutasítod? Szerinted ez intelligens viselkedés? :)
Egyébként itt van egy tradicionalista szerző írása két modern művészről (Tanguy és Bartók).
hamvasblog.blog.com/2011/04/06/hamvas-bela-patmosz-i-5/

Illyés Edith 2013.04.24. 20:20:21

@Alfőmérnök: Én egy zeneelméleti/matematikai eszmefuttatásra hivatkoztam, te erre mondtad, hogy ökörség, anélkül, hogy olvastad volna.

Ez nem ugyanaz a kategória, mint az, hogy - úgymond - nem olvastam a modern művészetről. A modern művészeti "alkotásokat" ugyanis látom a múzeumokban, a médiában, a hatásukat meg az utcán, a szembejövő emberek arckifejezésén.

(Egyébként olvastam elég sokat rajztanulás mián, számos kortárs "alkotó" munkásságát ismerem, pár hazai arcot személyesen is. Ökörségnek egyáltalán nem tartom az ún. kortárs művészetet, annál sokkal veszélyesebb. De legalábbis rossz atmoszférát teremt maga körül.)

p.s.: Bartókról Gedeon készül valami anyaggal. Nekem is régóta piszkálja a csőröm, főleg az, ahogy az iskolában tanítják.

Illyés Edith 2013.04.24. 20:22:27

@Alfőmérnök: Kérlek linkeld be azt, ahol hisztériás rohamot kaptam - bármitől.

Illyés Edith 2013.04.24. 20:48:26

@ArmaGedeon: Igen. Legalábbis a 2010-es közhasznúsági jelentés szerint: www.fugeprodukcio.hu/_content/fuge-statikus/fuge-kozhasznu-jelentes.pdf (7. oldal)

TÁMOP: 1.248.000
Egyéb belföldi támogatók: 1.100.000
Külföldi támogatók: 7.182.000

A TÁMOP a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség projektje (Társadalmi Megújulás Operatív Program): www.nfu.hu/doc/5

Alfőmérnök 2013.04.25. 08:32:03

@Illyés Edith: Na ne bassz, tényleg Klee, Kandinszkij, Bartók műveinek a hatását látod az utcán szembejövő emberek arckifejezésén? Hol laksz?

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.04.25. 09:03:18

@Illyés Edith: "A modern művészeti "alkotásokat" ugyanis látom a múzeumokban, a médiában, a hatásukat meg az utcán, a szembejövő emberek arckifejezésén."

Csak kiváncsiságból. Mi volt az az utolsó öt kortárs, illetve a maga szóhasználatában "modern" képzőművészeti kiállítás, amit látott mostanában, s mindezek hatását az utcán szembejövő emberek arckifejezésén miként érzékelte?

Illyés Edith 2013.04.25. 09:09:33

@tauglich: www.gagosian.com/exhibitions/rachel-whiteread--april-11-2013

Érdemes az ismertető szöveget elolvasni, kb. egy az egyben fel lehet tenni a Modorosblogra. :)

Utcán szembejövő emberek arckifejezése: nihil.

pocaklakó minimanó 2013.04.25. 10:03:56

@Alfőmérnök:

Cy Twombly sokkal menőbb. Azok a sötétszürke esőcseppnyomok a világosabb szürke háttéren. Húúú és hűűű! :)

pocaklakó minimanó 2013.04.25. 10:06:24

Vagy akár ezek a falon függő (link: i.telegraph.co.uk/multimedia/archive/01939/twombly2_1939292b.jpg) festmények, amelyek kiforrott tudásról, biztos ecsetkezelésről és eredeti nézőpontról tanúskodnak, amelyek bármelyikéről oldalakat lehetne írni Tamás Gáspár Miklós stílusában, idegen szavakkal és bombasztikus szófordulatokkal; szerintem a legtöbb kép csillókat ér. Minimum. :)

pocaklakó minimanó 2013.04.25. 10:07:51

Jé, a bemásolt link nem hozza be a képet.

Akkor gugli (.com) és 'Cy Tombly images': Paintings by Cy Twombly in the Brandhorst modern art museum, Munich, 2009.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.04.25. 11:17:03

@Illyés Edith: ez egy koncept művészeti program, ami a kortárs művészetnek csak az egyik, de messze nem kizárólagos kifejezési módja, eszköze. De amit ez a nő előállít, abból még nehéz lenne messzemenő következtetéseket levonni a kortárs művészet egészéről, úgyhogy kiváncsian várom a további négy élménybeszámolót. :)

És még mindig nem látom, hogy maga szerint hol található meg a kapcsolat a kortárs művészet és az utca embere között, legalábbis itt, Magyarországon. Mert szerintem jelenleg aligha létezik ilyen kapcsolat, aminek okait most nem szálaznám szét, de a felelősséget nem csak az alkotó környékén kell keresni, hanem érdemes átgondolni, hogy a társadalom, illetve az átlag hogyan jutott el a vizuális analfabétizmus azon szintjére, ahol éppen manapság tart.

@Alfőmérnök: kinek milyen környék adatik lakóhelyül. :)

pocaklakó minimanó 2013.04.25. 11:55:14

@tauglich:

"...illetve az átlag hogyan jutott el a vizuális analfabétizmus azon szintjére, ahol éppen manapság tart."

Mert lehetséges, hogy az átlagember esztétikai behuzalozása annyira eltér az "érzékeny művészlélekben" zajló forradalmi és minőségi viharoktól, hogy több örömet nyújt neki egy gombolyaggal játszó cica szakmányban lepingált giccses képe, mint egy sokcsillió pénzért aukciókon, vad érzelmek közepette ajnározott "Világosfehér alapon sötétfehér pöttyök avagy a bézstarka nihil apoteózisa No. 666" címen ismert kortárs festmény.

Lehet a befogadó közeg vizuális analfabetizmusára fogni a dolgot, bár szerintem sokkal inkább ésszerűbb lenne, ha az érzékeny művészlelkek ignoráns vizuális analfabetizmusát helyeznénk előtérbe.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.04.26. 07:22:16

@pocaklakó minimanó: számos übermodoros elemmel átszőtt egyvágányú következtetés. :(
Megjegyzem, anno dacumál még a cőgerájban is tanították a szabadkézi rajzot, szóval valahol ottan keresgélje (legalább részben) a válaszokat.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.04.26. 07:22:54

@pocaklakó minimanó: számos übermodoros elemmel átszőtt egyvágányú következtetés. :(
Megjegyzem, anno dacumál még a cőgerájban is tanították a szabadkézi rajzot, szóval valahol ottan keresgélje (legalább részben) a válaszokat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.04.26. 08:00:02

A napokban láttam a tévében:

Koncept-kiállítás Pakson:-)

videotar.mtv.hu/Videok/2013/04/23/10/KorTars_2013_aprilis_22_.aspx

Szerintem tök buli --- csak helyiértéken kell kezelni:-)

Alfőmérnök 2013.04.26. 08:22:49

@tauglich: Nem érdemel ennyi figyelmet a csaj (I.E.). Annyira nem hülye és nem féreg, hogy élvezet legyen belerúgni, meggyőzni viszont úgyse lehet semmiről. Nincs érzéke a modern művészethez (valójában a XX. századi művészetről van szó, amit durva leegyszerűsítés a modernnel azonosítani, de ez mellékszál), és az egyszerűbb, megúszós utat választja, összességében valami destruktív dolognak, sőt, valami összeesküvés részének tartja.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.04.26. 08:27:30

@tauglich:
"társadalom, illetve az átlag hogyan jutott el a vizuális analfabétizmus azon szintjére, ahol éppen manapság tart"
és az alkotók. éppen annyira analfabéták. :)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.04.26. 10:44:16

@jose maria padilla: természetesen az átlag részét képezi az alkotók egy igen jelentős számú halmaza, ezt magam sem vitattam soha.

@Alfőmérnök: mondjuk én tényleg őszintén kiváncsi vagyok arra, hogy milyen ismeretek és személyes tapasztalatok alapján jutott azokra a következtetésekre, amelyekből ítéletet mond az általa modernként detektált művészetről, jelentsen az most bármit is.

tevevanegypupu 2013.04.26. 11:01:26

Nalunk meg a kiserletezes lehetosege sincs meg manapsag..

Alfőmérnök 2013.04.26. 11:05:11

@tauglich: Szerintem olyan összbenyomás a részéről, és egyébként mint ilyen nem is olyan nagy mellélövés. De mondjuk a további négy példájára én is kíváncsi lennék. :)

Ezt már asszem egyszer linkeltem, csak most eszembe jutott, érdekes beszámoló/dokumentum (akik nem tudnák: igen, zsé a fickó).
"Az a szomorú ebben a dologban, hogy bármennyire is eszköztelen, bármennyire is nem kíván főiskolát az avantgárd tevékenység, végül is azt veszem észre, hogy egy őrületes szakmává vált az avantgárd is. Mert most már nagyon sokan, szinte mindenki ezt űzi. És néha rajtakapom magamat, hogy azt mondom valamire, hogy szakmailag rossz. Persze egész más szakmát értek alatta, mint a Kondor annak idején. Nem mesterségről van szó, hanem hogy valaki egyszerűen nem ismeri a szempontokat, nem tudja, hogy mire vonatkozik az egész ügy, nem eléggé tájékozott, és mint ilyen, végül is rossz epigon. Mert az avantgardisták 99 százaléka epigon. Azoknak mondjuk 10 százaléka jó epigon, és a többi meg rossz epigon.

Az, aki ebben a dologban tényleg valóban újat merészel csinálni, és nem a minták alapján bátorodik fel, hanem a saját sorsából, mondjuk egész szélsőségesen, a saját sorsa bátorítja föl arra, hogy bizonyos döntésekhez jusson, ez borzadályosan ritka. És mivel úgyis csak az epigonok világában mozgunk, hogyha valaki epigon, akkor legalább legyen tájékozott, hogy mi történt idáig, miért kezdték el az egészet, és legalább jól folytassa, mert azért nem állítom, hogy mindenki másolja, tehát megértve folytassa azt az irányt, amit valaki elkezdett valamikor, és ne félreértve. Hát ez mondjuk ilyen kényes kérdés. "
artpool.hu/Erdely/Kondor.html

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.04.26. 11:37:09

@Alfőmérnök: nem emlékszem hogy linkelted, de teljesen igaz amit Erdély állít, ráadásul ezelőtt sok évtizeddel. Persze én sem állítom, hogy nincs probléma a kvázi akadémizmusba merevedett avantgárd utánlövések jelentős részével, ugyanakkor amíg nincs a közoktatás minden szintjét átfogó alapfokú vizuális kultúrára nevelés, vagy amíg ennek hiányát nem képes pótolni az ábrázolóművészet iránt pusztán alapjáraton érdeklődő családi, társadalmi közeg, addig esély sincs arra, hogy az egyszeri befogadó a teljes elutasítás helyett képes legyen legalább minimális szinten kortárs műveket "olvasni".

Alfőmérnök 2013.04.26. 16:01:16

@tauglich: Szerintem is a közoktatás a felelős a helyzetért. Most is csak a testnevelés óraszámokat nevelik, ami tök jó, de nem ártana nagyobb hangsúlyt fektetni a művészeti képzésre is.
Én nagyon nem vagyok Waldorf-párti (R. Steinert egy veszélyes fazonnak tartom), de ebben pl. az állami iskoláknak lenne mit tanulniuk tőlük. Én azt tapasztalom, hogy a Waldorfos diákok (már akiket ismerek) sokkal fogékonyabbak, nyitottabbak.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.04.26. 18:59:22

@Alfőmérnök: fúú, nem tudom. Nekem a waldorfos cucc úgy ahogy van, nagyon nem jön be. Viszont abban van igazság, hogy a vizuális kultúra megismertetésében és alkalmazásában tényleg vannak eredményeik, bár ez is leginkább pedagógusfüggő dolog. Amúgy meg azt gondolom, és ezt már párszor szerintem le is írtam kommentben, hogy az irodalomoktatás mellett jelentős óraszámban kéne tanítani valamilyen formában a vizuális művészeteket is. Ehelyett mindenhol ezek a megúszós órák, amik amúgy is minimális óraszámban vannak jelen.

Alfőmérnök 2013.04.26. 21:59:16

@tauglich: Pedagógus-, iskola- és gyerekfüggő. :)
Akkor voltam ált. iskolás, mikor bejött Magyarországra ez a Waldorfos cucc, akkor nagyon irigyeltem, akik oda jártak. De mióta megtudtam egyet s mást erről a - lényegében - szektáról, már nincs túl jó véleményem róla. Néha az az érzésem, hogy a pozitív eredményei is annak köszönhetőek, hogy eleve művész/értelmisi családból kerülnek oda gyerekek.
Természetesen nem arra gondoltam, hogy egy-az-egybe át kéne venni dolgokat, hanem arra, hogy bizonyos hangsúlyokat úgy kéne máshova helyezni, ahogy a Waldorfban is máshova vannak helyezve.
Mondjuk akiket ismerek, azok többnyire jófejek, de tényleg nem tudom, hogy a családi háttér, vagy a képzési rendszer teszi őket azzá. Mindenesetre néha elég czifra dolgokat mesélnek.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.04.27. 08:24:36

@tauglich:
pedig ez egyszerű. a vizuális kultúra használata nem kíván szellemi élénkséget, ismereteket. primitív dolog. a szellem legegyszerűbb játéka. még csak nem is hasonlítható a zenéhez vagy az íráshoz. ezért waldorfos idióták számára is elérhető :)

Alfőmérnök 2013.04.28. 00:24:45

@jose maria padilla: Belefojtottad a szót szegény tauglichba. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.04.28. 00:29:54

@Alfőmérnök:

avagy hogyan tipsi-tapsikoljunk egy otromba fasznak a leegyszerűsítő, primitív véleményéért. ez azért még gúnynak is erős, bazmeg. :)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.04.28. 09:10:05

@Alfőmérnök: nem fojtott belém semmit. Legutóbbi ittlétem óta bőven akadt jobb dolgom annál, mintsem hogy provó szövegekkel baszkódjak itt a neten.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.04.28. 09:12:20

@Alfőmérnök:
ugyan, csak nem szereti a provo szövegeket. biztos faszkalap.

Alfőmérnök 2013.04.28. 09:55:43

@tauglich: Pedig a maga provokatív módján fontos kérdéseket feszeget. És a vizuális kultúra termékeinek úgy 90%-ára szvsz igaz is, amit ír.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.04.28. 10:31:15

@Alfőmérnök: hát, ha nem is a 90%, de nagyrészt gáz, ami ma a vizualitás terén körbevesz minket, legyen szó hétköznapi, személyes környezetünkről, vagy bármilyen produktumokról. Ezt felém felesleges bizonygatni.

pocaklakó minimanó 2013.04.28. 11:23:38

@tauglich:

"számos übermodoros elemmel átszőtt egyvágányú következtetés. :("

A modorosság jó. Köszike! :)

pocaklakó minimanó 2013.04.28. 11:25:34

@tauglich:

"Persze én sem állítom, hogy nincs probléma a kvázi akadémizmusba merevedett avantgárd utánlövések jelentős részével, ugyanakkor amíg nincs a közoktatás minden szintjét átfogó alapfokú vizuális kultúrára nevelés, vagy amíg ennek hiányát nem képes pótolni az ábrázolóművészet iránt pusztán alapjáraton érdeklődő családi, társadalmi közeg, addig esély sincs arra, hogy az egyszeri befogadó a teljes elutasítás helyett képes legyen legalább minimális szinten kortárs műveket "olvasni"."

Azért mennyire gáz már az, hogy külön "felkészítő tanfolyamok" szükségesek ahhoz, hogy egy műalkotásról az ember véleményt tudjon nyilvánítani.

Alfőmérnök 2013.04.28. 14:00:13

@pocaklakó minimanó: Egyáltalán nem gáz. A klasszikus alkotások befogadásához is előismeret és -képzés szükséges.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.04.28. 16:06:52

@pocaklakó minimanó:

maga egy mekkora tahó! de rég láttam ilyet!
még hogy botrány, hogy felkészültség kell valamilyen intellektuális dologhoz, hát ez beszarás. :)

pocaklakó minimanó 2013.04.28. 17:06:44

@jose maria padilla:

"még hogy botrány, hogy felkészültség kell valamilyen intellektuális dologhoz"

Még ha biztos lenne, hogy intellektuális dologról lenne szó. De amikor tudható, hogy Congónak, a festő csimpánznak a műveit 26 ezer dollárért vásárolták meg azon a 2005-ös Bonhams-Aukción, ahol Renoirt és Warholt is kalapács alá pakoltak, akkor számomra fura Congo festményeinek megértéséhez szükséges felkészültség. Még akkor is, ha tudom, hogy a képeit a szakértők (biztos ők is kiváló vizuális oktatásban részesültek az áltsuliban) csalhatatlanul a lirikus absztrakt impresszionista körbe sorolták.

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/3f/Chimpanzee_congo_painting.jpg

pocaklakó minimanó 2013.04.28. 17:09:04

@Alfőmérnök:

"Egyáltalán nem gáz. A klasszikus alkotások befogadásához is előismeret és -képzés szükséges."

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/3f/Chimpanzee_congo_painting.jpg

Várom a magyarázatodat. Vajon hogyan oktatnánk a fenti linken megadott kép befogadásához szükséges dolgokat?

Alfőmérnök 2013.04.28. 18:43:16

@pocaklakó minimanó: Ennek a képnek kb. három üzenete van.
1. Biológiai (a csimpánzok mentális képességeiről és kézügyességéről).
2. A művészet intézményesült formáit (aukciók, stb.) kritizáló (lám, minden gagyit el lehet adni milliárdokért).
3. "esztétikai", még ha csekély esztétikai értékkel is bír. (Lehet esztétikai értéke egy falevélnek is, azt sem ember csinálja.)

pocaklakó minimanó 2013.04.28. 19:29:12

@Alfőmérnök:

Aha. De ha a vizuálisan kifejlett kultúrád elé pakolnának 3 képet (szerző neve nélkül), hogy mondanád meg, vajon melyik miféle és elemeznéd aztán őket, hirtelen a verbális kultúra és a vizuális kultúra összeakadna.

Amúgy ez szok' működni az irodalmi művek véleményezésénél is. Ott is hivatkoznak a megfelelő alapműveltség megszerzéséhez, de általában a legtöbben akkor érzik magukat biztonságban a művek értelmezését és minősítését illetően, ha ismerik a szerzőt is és tudják, hová kell őt besorolni művészeti minőségileg.

Ó, hányszor eljátszottam már ezt a játékot! :)

Alfőmérnök 2013.04.28. 19:46:24

@pocaklakó minimanó: Az absztarkt expresszionizmus művei közé sorolnám. Természetesen ezen irányzat műveinek jelentős része szemétbe való (ráadásul CIA-project volt), de önmagában korántsem reprezentálja a "modern", vagy "XX. századi" művészetet.
Egyébként simán lehet elemezni a színhasználatot, a kompozíciót, de ehhez is előképzettség szükséges. Nem sok, minimális. Általában azok szoktak ilyeneken rugózni, akiknek ez a minimális sincs meg.

pocaklakó minimanó 2013.04.28. 19:51:56

@Alfőmérnök:

"Egyébként simán lehet elemezni a színhasználatot, a kompozíciót, de ehhez is előképzettség szükséges. Nem sok, minimális. Általában azok szoktak ilyeneken rugózni, akiknek ez a minimális sincs meg."

Aha. Így szokott lenni. De az előképzettség fabatká sem ér, ha nem tudja előre az ember, kinek a művét kell értelmeznie. Nagyobb magabiztosságot ad, ha a név is ismeretes, mert ahhoz már hozzá lehet igazítani a véleményalkotást.

Mint az irodalomban.

Aztán megy a vita, hogy melyik bír nagyobb érvényességgel: a hagyományos, a kognitív vagy a metakognitív attitűd. :)

pocaklakó minimanó 2013.04.28. 21:48:14

Épp ma olvastam Jorge Luis Borges 1939-ben írt rövid, másfél oldalt kitevő kritikáját Joyce éppen abban az évben kiadott Finnegans Wake (Borgesnél még a Work in Progress munkacímen is szerepelt) című könyvéről, amely kritikáról elmondható, hogy nem túl hízelgően ír a nyelvi leleményeken alapuló, nemlineáris cselekményű, álommítoszként és kaotikus anarchiaként hivatkozott műről. Röviden összefoglalva azt mondja, hogy Lewis Carroll sokkal ügyesebben csinálta ugyanezt.

De ki olvas manapság Joyce-t? Vagy akár Borgestől és Carrolltól bármit is. :)

pocaklakó minimanó 2013.04.28. 21:55:02

Finnegans Wake...

a) "..."the most colossal leg pull in literature since Macpherson's Ossian" (O. Gogarty)
b) ""Nothing so far as I make out, nothing short of divine vision or a new cure for the clap can possibly be worth all the circumambient peripherization." (E. Pound)
c) "...you have turned your back on common men, on their elementary needs and their restricted time and intelligence [...] I ask: who the hell is this Joyce who demands so many waking hours of the few thousands I have still to live for a proper appreciation of his quirks and fancies and flashes of rendering?" (H. G. Wells)
d) "My God, what a clumsy olla putrida James Joyce is! Nothing but old fags and cabbage-stumps of quotations from the Bible and the rest, stewed in the juice of deliberate journalistic dirty-mindedness – what old and hard-worked staleness, masquerading as the all-new!" (D. H. Lawrence)
e) "...nothing but a formless and dull mass of phony folklore, a cold pudding of a book, a persistent snore in the next room [...] and only the infrequent snatches of heavenly intonations redeem it from utter insipidity." (V. Nabokov)

És végül egy másik...

"Az író e művével a prózaírás lehetőségeinek legvégső határáig érkezett el. A különös szerkezetű, nyelvi lelemények sokaságát felsorakoztató regény az ember bukásának és felemelkedésének örök körforgását szimbolizálja. A sajátos szóképzésekben bővelkedő, tucatnyi nyelv elemeinek textuális kontaminációjából szerkesztett, meglehetősen nehéz olvasmány értelmezését terjedelmes bevezető szöveg könnyíti meg.
- A modern irodalmi kísérletek iránt érdeklődő olvasóknak ajánlható. " (Legeza I.)

Alfőmérnök 2013.04.28. 22:24:30

@pocaklakó minimanó: "De az előképzettség fabatká sem ér, ha nem tudja előre az ember, kinek a művét kell értelmeznie. Nagyobb magabiztosságot ad, ha a név is ismeretes, mert ahhoz már hozzá lehet igazítani a véleményalkotást."

Most már csak azt kellene megindokolnod, hogy ez miért baj?

pocaklakó minimanó 2013.04.28. 22:32:54

@Alfőmérnök:

"Most már csak azt kellene megindokolnod, hogy ez miért baj?"

Mert nem a termék maga számít, hanem a márkanév.

Mennyivel őszintébb is lenne, ha a produktumból magából kiindulva lehetne véleményt mondani. De az bonyolult, hiszen ha egy festményre nincs rápingálva, hogy ki festette, ha egy könyv szövegéből nem derül ki az írója neve, ott áll a vizuálisan és egyéb módon kitanult ember és azon töpreng, vajon mit mondjon, miként is nyilvánuljon meg a műről.

Alfőmérnök 2013.04.28. 23:31:50

@pocaklakó minimanó: A kontextus is számít, nem csak a jel. Nincs ebben semmi különleges, vagy újszerű.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.04.28. 23:51:21

@pocaklakó minimanó:

Értelme-ízlése mindenkinek van:-) Az egy másik kérdés, hogy az értelem és az ízlés fejleszthető, s így felmérhetetlenül nagy a felelőssége a nevelőknek.

Míg a magaskultúra kevesek kiváltsága volt, addig volt érték és mérték, amely ha (nyilván) formálódott és alakult is, eléggé megalapozott, kidolgozott és kifinomult volt ahhoz, hogy biztonsággal el lehessen sajátítani és lehessen használni.

Az elmúlt közel kétszáz évben a kultúra más irányokat vett: tömegesedni és ugyanakkor bomlani kezdett: amit mi ma látunk-tapasztalunk bomlástermék és az azt körülvevő folyamatok és jelenségek bomlásfolyamatok és bomlásjelenségek.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.04.29. 08:36:33

a csimpánz kép csak a nagy lajosi igazságot bizonyítja: a zsidó, a majomtól származik.

mek.oszk.hu/00900/00992/00992.htm#48

pocaklakó minimanó 2013.04.29. 19:31:34

@Alfőmérnök:

"A kontextus is számít, nem csak a jel. Nincs ebben semmi különleges, vagy újszerű."

No jó, de mit ad a kontextushoz az, hogy egy regény borítóján Hajmási Péter vagy Hajmási Pál neve áll?

Alfőmérnök 2013.04.29. 19:42:04

@pocaklakó minimanó: Fárasztó egy idióta maga.

@jose maria padilla: jajj. :) Ezt a poént egyszer már ellőtted, ismerős volt valahonnan, csak nem emlékeztem, honnan.

pocaklakó minimanó 2013.04.29. 20:16:33

@Alfőmérnök:

"Fárasztó egy idióta maga."

Nyugodtan leírhatod, hogy nem tudod megindokolni az állításodat. Hidd el, nem fogok rád neheztelni emiatt. :)

pocaklakó minimanó 2013.04.29. 21:37:04

@Alfőmérnök:

Szóval akkor mégsem fog menni egyszerű magyar nyelven annak megmagyarázása, hogy vajon egy adott mű értékelésében mennyire fontos szerepet játszik az, hogy ki a szerző.

De akkor minek a sok link?

Alfőmérnök 2013.04.29. 21:43:06

@pocaklakó minimanó: Miért kéne egy magyarázatnak egyszerűnek lennie? Nem mindenki olyan értelmi fogyi, mint maga.

pocaklakó minimanó 2013.04.30. 17:36:19

@Alfőmérnök:

Aha. Engedd meg, hogy idézzek: Nem vagy te olyan okos, hogy képes legyél egyszerű is lenni. :)

Alfőmérnök 2013.04.30. 20:34:45

@pocaklakó minimanó: Olvasgasd az Ablak-Zsiráfot, az elég egyszerű neked.

pocaklakó minimanó 2013.05.01. 09:35:26

@Alfőmérnök:

"Olvasgasd az Ablak-Zsiráfot, az elég egyszerű neked."

i) Aha.
ii) Akkor ezek szerint mégsem lesz arra magyarázat, hogy vajon egy mű minőségéhez mennyit ad hozzá az, ha tudjuk, ki a szerző.
iii) Köszönjük, Emese! :)

pocaklakó minimanó 2013.05.01. 10:14:03

"A few years ago an ill-conceived act by a possibly delusional artist occurred in a gallery and became known as the Phaedrus Incident. It has since been faithfully and widely reported by many media outlets. It has been discussed in contexts of vandalism, museum security, art validation (THE ORIGINAL CANVAS WAS BLANK) and more.

Most of these miss an intriguing aspect of the eventual outcome.

Incident details for those unfamiliar

The event itself seems surprisingly pedestrian. Cy Twombley’s Phaedrus Tritych was on show in Avignon when A YOUNG LADY WENT UP TO A PANEL AND KISSED IT. Fair enough. However, RED LIPSTICK is not a great addition to a FULLY RENDERED SOLID WHITE PANEL. Afterward Rindy Sam (the protagonist) claimed she was an artist and that THE ACT WAS AN UNCONTROLLABLE RESPONSE TO BEAUTY. She obviously doesn’t play by the same rules as the rest of us.

A French court FINED HER FOR DEFILING THE $2 MILLION-VALUED WORK. €1000 went to the painting’s owner, €500 to the showing gallery and a token €1 to the artist." (theinquisition.eu)

&

"The BBC is reporting that Cy Twombly's painting, Phaedrus, was defiled by a woman who was "so attracted" to the painting, that she couldn't resist an impromptu kiss (...) This is interesting, because an act like this, perpetrated against what is described as an "all white canvas," perfectly illustrates why something so simple, so obvious, can be called art.

In this case, the canvas itself is an expression: An empty space says a lot, and it says something different to almost every person who looks at it. It represents limitless possibility and beginnings. Place a single black dot in the center of that canvas, and you suddenly have a dialogue about racial inequality. Divide it in half with another swatch of color, and the meaning changes again. Most importantly, the meaning and the emotion is going to be unique to every individual who stands in front of the canvas.

By choosing to present a blank canvas, Twombly is at once saying nothing, while at the same time saying everything. The power of doing so is evidenced by the fact that this woman, so overtaken by the infinite number of possible interpretations, was moved to kiss the canvas, instantly altering the meaning of the piece. At that point, it became her painting, and Wombly's vision became secondary. His exploration of infinite possibility became her expression of lust and desire." (brianford.newsvine.com)

Ahogy az "elkövető" mondta: "Ce geste était un acte artistique provoqué par le pouvoir de l'art."

Art... my ass. :)

Alfőmérnök 2013.05.01. 10:48:41

@pocaklakó minimanó: A mű a befogadóban születik meg, ehhez "külső" információk is szükségesek, így a szerző személyének, a kornak amiben élt, stb. az ismerete. Elég egyszerű voltam, nyominger?

pocaklakó minimanó 2013.05.01. 11:05:44

@Alfőmérnök:

"A mű a befogadóban születik meg, ehhez "külső" információk is szükségesek, így a szerző személyének, a kornak amiben élt, stb. az ismerete."

a) Ez is egy nézet.
b) De nem az egyedül üdvözítő.
c) Például a hatvanas évekig az irodalomkritikában pl. Ransom és Eliot által is propagált 'New Criticism' volt a trendi, amely vajmi kevés kapcsolódási ponttal szolgál ahhoz, amire te hivatkozol.
d) Amúgy pedig a kor ismerete alapból elégséges kellene hogy legyen. A szerző ismerete általában azért szükséges, hogy a véleményezők az aktuális trendekhez és kánonhoz igazodva tudjanak érvelgetni.
e) Ha a szerző személye nem lenne ismeretes, sok véleményező hirtelen nagyon nehéznek találná, hogy egy műről véleményt nyilvánítson, hiszen nem lenne meg neki az elsődleges viszonyítási pontja, a szerző személye és elismertsége.

"Elég egyszerű voltam, nyominger?"

Az voltál. Az is vagy és az is leszel. :)

Alfőmérnök 2013.05.01. 11:29:32

@pocaklakó minimanó: Nyuszifül, amiről te itt most vitatkozni próbálsz, annak könyvtárnyi irodalma van, nálad jóval okosabb emberek ezerszer átgondolták a kérdést. Vannak, akik elhanyagolhatónak tartják a szerző személyét, de tévednek. Csak józan paraszti ésszel gondolj bele, nincs olyan olvasó, akit nem érdekelne a szerző személye. Néhányan eljátszadoztak azzal, hogy álnéven írtak (pl. Hesse, Esztezházy), de ők is arra apelláltak, hogy majd elkezdenek érdeklődni a szerző iránt, és akkor leleplezik magukat.

pocaklakó minimanó 2013.05.01. 15:54:52

@Alfőmérnök:

"Vannak, akik elhanyagolhatónak tartják a szerző személyét, de tévednek."

A szerző személyének az elemzés és a kritika szempontjából kellene elhanyagolhatónak lennie.

"Csak józan paraszti ésszel gondolj bele, nincs olyan olvasó, akit nem érdekelne a szerző személye."

Ez így van. Nem is állítottam az ellenkezőjét.

"Néhányan eljátszadoztak azzal, hogy álnéven írtak (pl. Hesse, Esztezházy), de ők is arra apelláltak, hogy majd elkezdenek érdeklődni a szerző iránt, és akkor leleplezik magukat."

Ld. feljebb.

Amiről én írok, az viszont nem ez. De elmondom neked egyszerű módon, hogy ne bonyolódj túlzottan bele.

A létrehozott művek elemzése annyira függ a szerző személyétől és annyira függ a szerző kanonizáltságától, hogy nem teszi könnyűvé a valós értékek megjelenítését.

Azaz másképpen: Ha egy kanonizált/menő/trendi szerző művét elemzik, akkor a szerző személyének ismerete nagyobb szerepet szokott játszani az általa létrehozott mű értékénél, míg amennyiben olyan szerző művéről van szó, aki nem kanonizált vagy nem divatos és trendi, akkor a személy ismeretében a mű értékelése is a személyhez fog inkább kötődni, mintsem a műhöz.

Ha nem vili a dolog, leírhatom még egyszerűbben is.

Bár szerintem érted.

Alfőmérnök 2013.05.01. 16:19:50

@pocaklakó minimanó: "A szerző személyének az elemzés és a kritika szempontjából kellene elhanyagolhatónak lennie."

Szerintem meg nem.
De van ilyen kritika és elemzés és kritika, ha érdekel. Pl. a strukturalista. Tessék, jó szórakozást:
szovegolvasas.blog.hu/2010/10/21/roman_jakobson_claude_levi_strauss_charles_baudelaire_a_macskak_c_verse_41_53_o

pocaklakó minimanó 2013.05.01. 17:04:08

@Alfőmérnök:

Tök jó, hogy csapongsz a szélsőségek között. :)

pocaklakó minimanó 2013.05.01. 17:08:02

Persze azért azt is jó megemlíteni, hogy ez utóbbi szélsőség is sokkal hasznosabb a divatos "a-költő-itt-arra-gondolt-hogy" és "a-híres-szerző-ezen-munkájából-is-kitűnik-a-progresszív-értékek-melletti-elkötelezettsége" jellegű értelmezéseknél.

bömböcz 2013.05.01. 19:50:24

@Alfőmérnök:
Gondolom maga a AE-bizottságot is komolyan vette...

Alfőmérnök 2013.05.01. 20:35:57

@pocaklakó minimanó: Egyébként kifejtené, hogy melyik szélsőséges állásponttal azonosultam?

pocaklakó minimanó 2013.05.01. 21:49:06

@Alfőmérnök:

"Egyébként kifejtené, hogy melyik szélsőséges állásponttal azonosultam?"

Ki beszélt itt azonosulásról? Csapongásról írtam. Egyszer az egyik szélsőség, másszor a másik az érvelés során. Azonosulásról szó sem esett.

pocaklakó minimanó 2013.05.01. 21:51:15

@Alfőmérnök:

Biztos izgalmas és mélyenszántó nóta lehet, de azért kaparnia kell a bandának, hogy a Fásy-birodalom szupersztárjai közé bekerüljenek. Oda, kérem, minőség kell. :)

Alfőmérnök 2013.05.01. 22:27:29

@pocaklakó minimanó: Te viszont bevallottam az egyik szélsőséggel azonosulsz.

pocaklakó minimanó 2013.05.01. 22:34:23

@Alfőmérnök:

"Te viszont bevallottam az egyik szélsőséggel azonosulsz."

Mondjuk úgy, hogy az írott szövegek értelmezése és értő olvasása vélhetőleg nem a te szakterületed. :)

Alfőmérnök 2013.05.01. 22:38:27

@pocaklakó minimanó: Valóban nem. De nem is a tied. :)
Aki azt állítja, hogy mindegy, hogy ki írt egy szöveget, hülye. De minimum - te szavaiddal - az egyik szélsőséget képviseli.

pocaklakó minimanó 2013.05.01. 22:41:42

@Alfőmérnök:

"Aki azt állítja, hogy mindegy, hogy ki írt egy szöveget, hülye."

Azt állítom, hogy nem kellene olyan szerepet játszania, mint amilyet játszik, ugyanis a mű értékelésénél fontosabb a mű tartalma, mint a szerző személye.

De főleg azért állítom, hogy nem lenne szabad nagyon jelentős szerepet játszania, mert az értékelők legtöbbje az értékelését annak függvényében alakítja ki, hogy ki a szerző, nem pedig annak alapján, hogy mi a mű.

Mondjam még egyszerűbben?

Alfőmérnök 2013.05.01. 22:44:55

@pocaklakó minimanó: "mit ad a kontextushoz az, hogy egy regény borítóján Hajmási Péter vagy Hajmási Pál neve áll?"

Ez a kérdés azt sugalmazza, hogy irreleváns, hogy H. Péter, vagy H. Pál írta a könyvet.

pocaklakó minimanó 2013.05.01. 22:49:19

@Alfőmérnök:

"Ez a kérdés azt sugalmazza, hogy irreleváns, hogy H. Péter, vagy H. Pál írta a könyvet."

Nem. Azt sugalmazza, hogy túljátsszák a szerző szerepét.

De megkérdezhetném úgy a dolgot, hogy miként elemeznél egy olyan művet, amiről nem tudod, hogy ki a szerzője és miként változna a véleményed, ha tudnád?

Alfőmérnök 2013.05.01. 22:58:45

@pocaklakó minimanó: De, azt sugalmazza.
De megkérdezhetném azt is, hogy hol, kik játsszák túl a szerepét? A kortárs irodalomkritika? A strukturalizmus? A posztstrukturalizmus? A recepcióesztétika? A pszichoanalitikus elemzések?
Vagy a közoktatásban? Ha erre gondol, nincs igaza. Ugyanis a közoktatás feladata nem csak a műelemzés, hanem a kultúra- és művelődéstörténet oktatása is.

pocaklakó minimanó 2013.05.01. 23:00:37

@Alfőmérnök:

"De megkérdezhetném azt is, hogy hol, kik játsszák túl a szerepét?"

"Szokol" olvasni műelemzéseket erre szakosodott folyóiratokban vagy a neten? Eléggé jellemző a szerző személyének "túltengetése."

"Ugyanis a közoktatás feladata nem csak a műelemzés, hanem a kultúra- és művelődéstörténet oktatása is."

Igen. Az más. Azért nem is esett szó róla.

Alfőmérnök 2013.05.01. 23:09:10

@pocaklakó minimanó: Már egy ideje nem olvasok ilyeneket, sőt, kortárs irodalmast se nagyon.
De mutasson egy példát egy olyan műelemzésre, amiben maga szerint "túltengetik" a szerző személyét, és akkor megmondom, hogy (abban a konkrét esetben) egyetértek-e önnel, vagy sem.

pocaklakó minimanó 2013.05.01. 23:19:34

Mert nem direkt műelemzés...

Alfőmérnök 2013.05.01. 23:31:19

@pocaklakó minimanó: Oké, majd elolvasom és reagálok. Kicsit megnehezíti a dolgomat, hogy nem olvastam a könyvet és Kardos G. Györgyről sem sokat tudok.
Vonnegut szerintem túlértékelt, de a Börleszk szórakoztatott.

pocaklakó minimanó 2013.05.01. 23:33:08

@Alfőmérnök:

Jó olvasást! Amióta feladtam a tévét, sok jó könyvet olvastam.

Alfőmérnök 2013.05.02. 20:37:34

@pocaklakó minimanó: Ahogy Te is írod, ez nem műelemzés. Ez beszámoló egy irodalmi beszélgetésről.
Az ilyen típusú esteknek a koncepciójába abszolút belefér, hogy a szerző személyéről is beszéljenek – mivel egy adott kor felidézése (is) a cél.
Mindemellett a beszámolóból az derül ki, hogy ez az este „szándékoltan magát a művet vizsgálta, és nem annak írójáról sztorizott” (szemben ugye a tanítványaival, akik „Kardos személyén, a jóemberségén keresztül méltatják igazművészetét”).
Egyébként szimpatikus kezdeményezés, és jó érzékkel válogatják a szerzőket (különösen jó ötlet volt a Csengey-Balassa levelezést elővenni www.litera.hu/hirek/elohivas-balassa-peter-es-csengey-denes-levelvaltasarol ), de a meghívott beszélgetők személye miatt nyilvánvalóan libi performance-ok lehetnek. De inkább ilyenekre járjanak a zemberek, minthogy a retekklubot nézzék.

pocaklakó minimanó 2013.05.06. 00:23:56

@Alfőmérnök:

"De inkább ilyenekre járjanak a zemberek, minthogy a retekklubot nézzék."

Maximálisan egyetértek.
süti beállítások módosítása