Kommentszűrés
’13 már
28
11:01

Akiktől biztosan nem fél Orbán Viktor

Írta: Lakner Dávid

prk.jpg

Miként független értelmiségünk több tagja, nemrég Ara-Kovács Attila is megírta saját dicshimnuszát a nagypolitikával még csak most ismerkedő egyetemistákhoz: Kitől fél Orbán Viktor? című publicisztikájában egyértelművé tette, hogy a miniszterelnök nem egykori önmagától fél, dehogy: jóval inkább a harminc egyetemfoglalótól és a negyven Angliából üzengető, liberális fiataltól. Ara-Kovács tökéletesen összefoglalja, miről is szólnak az Orbán Viktornak webcamon keresztül odamondogató ifjak üzenetei: „ezek a fiatalok valami olyasmit tudnak, amit az előttük járó politikusi és civil generációk tagjai már nem: laza, könnyed, de magabiztos mozdulattal új kultúrát, élhető és elfogadható életmintát teremtenek, ráadásul közösségük élményét képesek megosztani bárkivel, azzal is, aki a racionalitást igényli tőlük, és azzal is, aki az érzelmeket. Nem vitás, ők lesznek, helyesebben: ők kell legyenek elitünk új, meghatározó figurái, s ez minél előbb történik meg, annál jobb az országnak. Még a jobboldalnak is, hisz az egyre kevésbé látszik ki saját mocskából”. 

Nézzük akkor, kik azok, akiktől biztosan nem kell félnie Orbán Viktornak.

Biztosan nem kell tartania a miniszterelnöknek azon fiataloktól, akik 2010-ben még állítólag bíztak a Fideszben, most viszont már úgy gondolják, Orbán „elmebeteg diktátor módjára viselkedik”. Még kevésbé kell tartania olyan fiataloktól, akik bár állításuk szerint mind egyetemisták (némelyek ráadásul külföldön tartózkodnak Erasmus-ösztöndíjjal), mégis a legócskább közhelyeket képesek csak felvonultatni annak kapcsán, mi is olyan tragikus a mai Fidesz-kormányzásban. Tisztelet a kevés kivételnek, például Kemény Zsófinak. A miniszterelnököt biztosan megtagadná egykori önmaga – sütik el megannyian az évtizedes klisét, majd rátesznek egy lapáttal. Orbán Viktornak ma már csak mint diktátornak van esélye bekerülnie a történelemkönyvekbe, utalgat serényen Papp Réka Kinga. Merthogy ezek a fiatalok, bár többen is hangsúlyozzák, micsoda történelmi lehetőség és esély volt a kétharmad, ma már mind konszenzusra jutottak: a Fidesz nem érdemes a bizalomra, hiszen nem liberális politikát képvisel.

Legbelül mindig zokogok, amikor egy önmagát nem annyira elvi okokból, mint inkább önnön nagyszerűségének hangoztatása céljából liberálisnak tartó polgár avagy egy széljobbos megmondóember nagy általánosságban közöl valamit a „szegények, melegek, hajléktalanok, cigányok, zsidók” lista összes tagjáról – és, fájdalom, az Orbán Viktornak üzenő fiatalok jó része így is tesz. A listázottaknak tényleg csak és kizárólag Orbán Viktor miatt rossz?

Nem véletlen, hogy a Nem tetszik a rendszer videóból kétperces megmondások erejéig kilépő fiktív szereplők színrelépéseként is tekinthetünk ezekre a videókra: itt mindenkinek eleve el kell utasítania a jelenlegi kurzust, miközben ugyanazokat a fárasztó liberális sablonokat pufogtatják, amelyek az egykori SZDSZ-t is jól jellemezték. Jellemző, hogy ezek a fiatalok elsősorban Heller Ágnes és Ara-Kovács Attila szerint fiatalosak és lazák; míg egy átlagos huszonéves inkább csak fogja a fejét, hogy mi ez a végtelenített modoros nyavalygás, ez az évtizedes magyarliberális klisékből összegyúrt flegma viktorozás. Valóban ők lennének az új remény a HaHa-fan értelmiség szemében? Ők, akik semmi érdemlegeset nem tudnak mondani, miközben állítólag egy új politikai kultúra letéteményesei? Mivel mondtak ezek a fiatalok többet, mint az MSZP kampányfilmjében szereplő civilek? Miféle alternatívát kínáltak, miféle frissességet hoztak a magyar közéletbe?

A Fideszt nem azok fogják megbuktatni, akik amúgy sem szavaztak rá soha; valamint új politikai kultúrát sem azok fognak bevezetni, akik a már jól ismert (ál)liberális dogmákat elevenítik fel. Sőt: még csak politikai kultúráról sem szívesen beszélek olyanok esetében, akik szellemesnek találják a „ha a pokolban egy asztalhoz kerülünk, én mindig adok majd önnek a tányéromból” jellegű beszólásokat. Ráadásul a mai kormánypártokhoz kapcsolódó sablonok felsorolásával annak is tanúbizonyságát adják, hogy fogalmuk sincs, miként működik a Fidesz: a rendszerszerűséget panaszolják ott, ahol éppen a káosz a legnagyobb probléma, a baloldali-liberális gondolatok hiányát emlegetik azok esetében, akik már lassan két évtizede éppen azokkal szöges ellentétben álló politikát próbálnak képviselni. És igen, az alkotmány esetében tényleg tűrhetetlen, ha abba nem a nemzet közös alapja foglaltatik. Na de nehogy már amiatt kelljen a Fidesz-kormánynak buknia, mert egyesek most ocsúdnak, hogy nem liberális politikát képviselnek.

„Inkább legyen külföldön honvágyam, mint otthon” – fogalmazza meg egyikük a sokuknál felmerülő panaszt: itt már nem is lehet élni. Van, aki hozzáteszi, hogy azért (még) honvágya van odakint, más fenyegetőzik egy sort, hogy végleg elhagyja Magyarországot. Ez az elem kétségkívül a legelszomorítóbb a fiatalok beszédeiben: az, hogy bár állítólag egyetemre, főiskolára járnak, és a magyar kultúra fontosságát hangoztatják; mégis felmerül bennük a rendszerváltás után több mint húsz évvel, hogy egy éppen hatalmon lévő párt miatt ezt az országot el kell, el lehet hagyni. Értem én, hogy „a haverok, a rokonok disszidálnak” meg hogy most az „egyre szarabbul érzem magamat a hazámban” a trend. Na de nem lehet, hogy itt éppen a magyar kultúra, a magyar mindennapok, a küzdés maga miatt érdemes élni, egy adott – akármilyen színezetű – kormányzat regnálása pedig demokráciában egyszerűen nem lehet elég indok a távozásra?

Sajnos Orbán Viktor köré a hívein kívül éppen a mostani üzengetőkéhez hasonló mentalitás teremtett mítoszt: a szekértáborokba az ellenoldalról betagozódók is ugyanúgy formálták Orbán alakját eltúlzott kritikáikkal, mint mondjuk az Orbán személye mellett elkötelezettek az irracionális rajongásukkal. „Orbán, takarodj!”-ból új politikai kultúra nem igazán sarjad: utóbbi megjelenését, félek, amúgy sem Ara-Kovács Attila és Heller Ágnes fogja elsőként felismerni.

Címkék: videó társadalom ellenzék ifjúság Fidesz Orbán Viktor Hallgatói Hálózat HaHa Ara-Kovács Attila

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr935176898

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ez most valami "új"? 2013.03.28. 15:01:38

Ha már kaptak dicséretet és elmarasztalást is azok, akik videóüzeneteket küldözgetnek Orbán Viktornak, kár lenne tovább ülni ölbe tett kézzel, sőt: itt van két problémakör, amely már a cikkek első olvasásakor méltán az érdeklődés középpontjába került. ...

Trackback: Akiktől biztosan nem fél Orbán Viktor 2013.03.28. 11:26:01

Mi ez a végtelenített modoros nyavalygás, ez az évtizedes magyarliberális klisékből összegyúrt flegma viktorozás?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Presszós Laci 2013.03.28. 14:16:48

Orbán csak Chuck Norristól tart egy kicsit.

unionista (törölt) 2013.03.28. 14:19:10

@Donjon:
ebből a csapdából nem olyan nagyon bonyolult kitörni. orbán viktor például kicsit félhet egy kárpát-medencei zöld párt megalakulásától. ha schiffer andrás rájön, hogy az menő lenne, akkor a határon kívülre irányuló kampánnyal simán bekerülhet a parlamentbe. különben két szék között a földre ül. de a székelyföldi autonómia tüntetésen már ott volt. a "kárpát-medencei zöldek" nevű formáció szerintem simán ott lehet a parlamentben. jelölteket viszonylag könnyű lesz állítani. egy ilyen párt simán behúzhat egy tizedet, vagy még többet.

na most ez nyilván nem egy gój motoros egyesület. de kellőképpen hazafias ahhoz, hogy ne lehessen őket támadni. schiffer a kis-cigányokért való aggódását lecserélheti a kis-székelyekre. nemzeti populizmus (a mai magyar jobboldal) és a a szociális demagógia (a mindenkori baloldal) egyik alternatívája az a naiv regionalizmus, amit magyarországon a "lehet más a politika" képvisel.

na most erre róna péter lehet, hogy azt mondaná: gyerekek. ezt már azért mégse kellene. de lehet, hogy azt. valóban, a természeti erőforrásokat a magyarországot körülölelő európai nagytáj (a kárpát-medence) szintjén kell kiaknázni. "kárpát-medencei zöldek" ötlete nem is akkora hülyeség.

persze lehet, hogy ez fel sem merül. vagy az is lehet, hogy igen. de elvetik. legalább egy fél tucat olyan alternatíva van, amit a jelenlegi felosztásban se balra, se jobbra nem lehet igazán besorolni. kérdés, hogy a nép melyikre, vagy melyekre lenne vevő. jelen állás szerint a teljes népességnek az ötöde, vagy a hatoda szinte bármire beszavazna, ami nem orbán viktor. és nem baloldali ellenzéke.

Bell & Sebastian 2013.03.28. 14:33:37

@unionista: Többnyire a lét a tudatot, sikeres külpolitika a föltámadást. Amíg bohócok szavazata dönt Brüsszelben, a legértelmesebb alternatíva a Visegrádi rajosodás, hogy nehezebben babrálhassanak ki velünk.

Úgy látszik, az oszd meg... -elv hatékonysága kimúlóban van (az EU szintjén), máshol is szorul a kapca. Orbán jobb a külpolitikában, mint az itthoni gazdaságélénkítésben.

Ez a legnagyobb feloldandó ellentét, nem a bazsarózsák élőhelyének veszélyeztetettsége.

Ha több millió főemlőst fenyeget a kihalás, akkor kit érdekel az ökológia? Egyelőre senkit, csak szépen, sorjában azokkal a problémákkal.

Alfőmérnök 2013.03.28. 14:40:33

@Pável: Mostantól akár le is szophatsz.

Donjon 2013.03.28. 14:48:03

@unionista: tized alatt 0,1%-ot értettél ugye? Mert egy 10%-os párthoz a jelenlegi palettán eszméletlen sok pénz, kapcsolat és ember kell.
Az emberek passzívak, nem látnak megoldást a politikában. Ezért minden második ember szerintem távol fog maradni a szavazástól.
A Fiddesznek van stabil 2M körüli szavazótábora, ez elég lesz sztem alapból 50% körüli eredményhez. ehhez még jöhet 2-300K bizonytalan és megvan a biztos többség.
Ha ez nem jön be nekik akkor sem lesz a baloldali ellenzék 40%-nál erősebb. Ez azt jelenti, hogy akár jobbikkal megvan nekik a többség.
az mindenképpen érdekes helyzet lenne. Nem tudom mit tenne a Fidesz, ha a Jobbikka kellene szövetkeznie.

Bell & Sebastian 2013.03.28. 14:53:02

@Donjon: Ezt.
Orbán: - Mi a kívánságod, kisgazdám?
Vona: - Kisgazda ám a morva anyád!

unionista (törölt) 2013.03.28. 14:55:49

@jose maria padilla:
azért ez ennél bonyolultabb. ma az európai unióban nagyjából az egyetlen épkézláb elképzelés a következő: a kontinenst két részre osztják: létrejön a föderális nyugat, és mellette lesz egy rest of europe. ami a keleti konföderáció. és ez a két brancs (mint amerikában észak és dél) megvív egy mini kereskedelmi háborút. nem kérdés, hogy ki fog nyerni. ami a természeti erőforrásokról szól.

na most ebből a legértékesebb nem a föld, vagy a bánya. az rendkívül fontos. a növény és az állat is. de azért az ember még mindig ezek felett áll.

németország önmagában el tudná vinni a kelet-középeurópai "hasznos" munkerő egészét. képzeld el azt, hogy az újraválasztott merkel kancellár azt mondja, hogy a jövőben épül 1000 bundesschulzentrum a bevándorlók gyerekeinek. ennek az ára a német gdp 1%-a. az egyik opció, hogy ennyivel megdobják az államadósságot. ennek a fele a kincstár számára adók formájában közvetlen megtérül. ezzel megrendelést kap a német nagyipar. a bevándorlók pedig foglalkoztatják a kisüzemeket és a kis-üzleteket. ugyanezt kicsiben meglépheti bécs. ennek a nagy vesztese magyarország lenne.

unionista (törölt) 2013.03.28. 15:05:03

@Donjon:
patthelyzet esetén lázár-vona kormány következhetne. vagy navracsics-vona. ami nagyjából olyan lenne, mint a schüssel-haider. de az megbukna.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2013.03.28. 15:15:05

@Alfőmérnök: beállok a sorba :D
@Bell & Sebastian: :D

Alfőmérnök 2013.03.28. 15:25:12

@Pável: Azért ne bízd el magad. :D

unionista (törölt) 2013.03.28. 15:38:08

@jose maria padilla:
az őszi választások után derül majd ki, hogy mit lép berlin.

TG69 2013.03.28. 17:09:57

@poszt:

" Tisztelet a kevés kivételnek, például Kemény Zsófinak"

Ezt nem nagyon értem, elég komolyan odamond a kormánynak, kaszát is ragadna, ez most mennyivel jobb, mint inákbb külhonban kibekkelni a NER-t? Vagy legyen még több hazai munkanélküli? Megint az van, hogy egy proto szdsz-liberálisnak nincs joga bírálni? Vagy mifene?

unionista (törölt) 2013.03.28. 17:47:11

@Bell & Sebastian:
nem kell túlbecsülni "ejrópát". de mostanában, mintha lebecsülné mindenki. a "nyugati föderáció" gondolata elég erős. már csak azért is, mert másik nincs napirenden elképzelés.

egy brit vagy egy francia azt kérdezi: vajon miért kellett felvenni magyarországot, romániát és bulgáriát a nemzetközösségbe? ezek az országok sem nem "rendes" gyarmatok, sem nem "rendes" szövetségesek. nyugaton mindenki örül annak, hogy ez három ország nem része az euroövezetnek.

a térségből szlovákiát hozhatják olyan helyzetbe, hogy kilépjenek. egyszerűen azt mondják, hogy az n+1-edik uniós mentőcsomagba rakjon be százcsillió eurót. illetve ott a "ciprusi modell". pozsony rakjon kétötöd önrészt a neki kínált óriás mentőcsomagba. ami gyakorlatilag felszólítás a kilépésre. ha nagyon akarják, akkor összeállhat a nyugati föderáció.

ezen a ponton a nagyjából azonos fejlettségű csehország és szlovákia újra összállna. nem csak az x-faktor szintjén.

a lengyeleknek meg ott van németország. az addig rendben van, hogy a "polak wegier dwa bratanki" facebook csoport elég sok lájkot kapna mindkét oldalról. a lengyeleknek különösebben nem érdeke összeállni a magyarokkal. a mezőgazdaságban konkurensek vagyunk. az ipar csak nagyon lazán kapcsolódik össze.

en.wikipedia.org/wiki/File:Poland_topo.jpg

lengyel-cseh sziléziát, és lengyel-szlovák tátra létrehozása közvetlen érdek. kaczynski se állna össze orbánnal azért, hogy harcoljon berlin ellen. jön néhány tüntető vonattal. de lengyel-magyar vasúttársaság aligha lesz. két opció van: osztrák-magyar, vagy közép-európai.

persze lehet, hogy széles gábor kezében ott a "csoda". amivel ő emír, orbán viktor pedig sah vagy padisah lesz. erre az esetre tanuljanak meg egy abszolút monarchiát rendesen összerakni. :-)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.28. 18:23:35

@Donjon:

"a kiábrándultak többsége, legyen az fiatal-öreg, elsősorban nem fog szavazni"

Pontosan ezt érzem én is.

birkakhoz 2013.03.28. 18:42:12

Orbannak tenyleg komoly gondokkal kuzdhet a fejeben ,foleg egy best of Vitya osszeallitas megtekintese utan :):). En mar tul vagyok rajta es a kovetkezokre jutottam , semmilyen kovetkezetesseg nincs ebben az emberszabasuban , pillanatnyi erdekei szerint szonokol! Ez kabe olyan mint egy foci drukker aki mindig a gyoztes csapat tamogatoja , a tokeletes tudathasadasos allapot orvosi lova a mi szent es serthetetlen szocialisan egyaltalan nem erzekeny miniszterelnokunk. Pont ezert nem lehetne senkinek a peldakepe .

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.28. 18:43:27

pedig sokkal jobban tenne, ha nagyon felne....

talan ovatosabb lenne.

mondjuk igy egy eletre be lehet zaratni majd a csutihitlert:-)))

valamit valamiert:-D

zobod 2013.03.28. 18:50:27

Éretlen gyerekek ezek, akik szerepelni akarnak.

unionista (törölt) 2013.03.28. 18:52:00

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
ez nem most dől el. hanem fél, háromnegyed év múlva, vagy jövő ilyenkor.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.28. 18:53:44

@bbjnick: mar megint a fideszes legendarium..

nem szegyeltek ennyi ember elott hazudozni?:-DDD

tenyleg ennyire be vagytok szarva, hogy mar hazudni kell az ellensegkepet, mert mar annyira alacsusztatok gyurcsanynak...?:-D

unionista (törölt) 2013.03.28. 18:55:02

@birkakhoz:
van erre egy politikailag inkorrekt kifejezés a magyarban: "cigánykodás". de az ellenzéknek nem így kellene érvelnie.

zobod 2013.03.28. 19:01:34

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: ismered biztos a mondást: a vélemény olyan mint a segglyuk, mindenkinek van. Nekik is. Ráadásul az ő véleményük elég kis butácska, és éretlen.

unionista (törölt) 2013.03.28. 19:10:47

@TG69:
errefelé a konzervatívok ellenreformáltak. félnek mindentől, ami protest. ezért nincsenek nyílt viták.

ha egy liberális azt mondja: "hö". akkor arra egy konzervatív nem tud felelni. legfeljebb csak hozzávágja a másik fejéhez a "szocialista" gyakorlatot. és azt mondja: "höhö". mire a liberó is elmeséli, hogy mit csinál a "nemzeti" kormány: "höhöhö".

a liberális oldalon: világos elvek és egy bukott gyakorlat áll. a konzervatív térfélen régen elbukott felvilágosulatlan elképzelések. egyik se jó.

unionista (törölt) 2013.03.28. 19:11:43

@zobod:
te se mondtál túl okosat a segglyukaddal.

unionista (törölt) 2013.03.28. 19:17:22

@bbjnick:
aztán hol van draskovics tibor. el lettek takarítva. nem?

zobod 2013.03.28. 19:23:51

@unionista: szegények észre sem veszik, hogy parasztok Bajnai sakktábláján. Bár, van amelyiknek egész jól áll a szerep.

nemecsek ernő áruló 2013.03.28. 19:24:38

Azt, hogy Orbán Viktor retteg a 30 iPad-es gizda "székházfoglalótól" az hétszentség, különben nem küldött volna rájuk börtönviselt gyilkosokat.

kifordított nagyanyó 2013.03.28. 19:25:28

viki akkor is fél amikor nem kéne neki.

Nero Bianco 2013.03.28. 19:37:53

Kicsit mintha a mandiner is túllihegné már a dolgot.

Szerencsétlen mozgolódó fiatalok már minden voltak, bajnaibérenctől elkezdve soros pénzelte amerikai kiképzésű liberális hazaárulókon át a tuggyukik-ig.

És közszolgálatitól a nyaloncmédián át gyakorlatilag mindenkit harcba küldözgetett a kormányzat, hogy marginalizálják ezeket a fiatalokból álló csoportokat, és buta, politikailag megvezetett droidnak állítsák be őket, mert amúgy a rendszer tökéletes, tehát nincs ok a hőbörgésre.

Most tényleg ezeken a fiatalokon kell számonkérni azt, hogy nem mondanak tuti megoldásokat?

A kormánypárti politikusok többsége sokkal nagyobb szamárságokat beszél, mint ezek a kölykök, selmecziről vagy kocsismátéról nem is szólva.

Egyébként meg ha már "orbánozás".
A projekt célja az orbánnak való üzenés, de ez nem azt jelenti, hogy mindennek a megoldása orbán menesztése.
De azért annak vannak jelei, hogy ebben a szerencsétlen országban van egy jelentős hatalommal bíró párfős társaság, és a mögé kontraszelektált 10 000-es bólogatójánosok tömege.

És ezt nézni nem túl szívderítő.

Ráadásul a politizálni kívánó zömnek a facebookon meg a webes csatornákon túl marad az utca, oszt ott vége is a történetnek.
Ugyanis a zöm maga ki van csukva a demokráciából, el van zárva a demokráciaélménytől, egyátalán attól, hogy társadalmi kérdések megoldásában partner lehet.

Akkor miért is kell őket ütni-vágni úton útfélen?

Pelso.. 2013.03.28. 19:55:25

" Fidesz nem érdemes a bizalomra, hiszen nem liberális politikát képvisel"
Ja, beszélj csak mellé, mulattató.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.28. 19:55:28

@unionista:

No, és kit érdekel drazsé?! @Sipike, az óriásnudlipöcsarc, lehazugozott és én szembesítettem vele, hogy ő a hazug kutya.

Amadeus62 2013.03.28. 20:08:46

Orbánt és az egész fideszes csürhét rögtönítélő népbíróság elé kell állítani, és azonnal KI KELL ŐKET VÉGEZNI !

A rosszindulatú, gonosz és a megvezetett embereken kívül senki nem támogatja már őket. (csak sajnos túl sok az ilyen ember még mindig)

cellular 2013.03.28. 20:10:08

Lehet, hogy nincs is semmi baj. Sokan oda vannak Viktorékért. És aktívak. Távlatokban nem tudnak és nem is akarnak gondolkodni. De erős bázist alkotnak. Nekik jó az, ami van.

Akinek meg nem jó, az lelép, vagy szenved. De hát ez kell itthon. Kicsit a középszerűség alatt. Nem tudom már, hol olvastam, de igazat adok neki: A magyarok megelégednek egy kettes alával. Jó a szar tömegközlekedés, amíg az összeomlás innenső határán van. Jó az egészségügy és az oktatás is így.

Demokráciából sem kell nekünk a jó féle, nem is értjük igazán. Jó nekünk annyi, hogy 2 közül kiválasszuk mindig ugyanazt.

Jó egyetemek sem kellenek. Jó az a középszar, ami van. Vagy említheném a focit is. Andorrát és San Marinot megverjük, a lichtensteiniekkel izzadunk, de ennyi elég is.

Persze morgunk, és elégedetlenkedünk, de megvezethetőek vagyunk azzal, hogy magyar szabadságharc folyik a külföldi érdekek ellen. És ez elég. Na meg nyugdíj emelés és rezsi csökkentés. Nem kell nekünk valóban magasabb életszínvonal. Elég, ha pár dolgot olcsóbban kapunk. Mert olcsó. Ha elég olcsó, akkor is kell, ha amúgy nincs rá szükségünk. Olcsójánosok vagyunk. És igénytelenek. Elviselnénk, ha jobb lenne, de áldozatot nem akarunk hozni.

Mindeközben büszkék vagyunk magunkra. Pedig csak pár kiválóság volt, aki felülemelkedett ezen a szürke posványon. a az ilyeneket is egyből visszahúznánk.

A mostani fideszt mi termeltük ki. A mi igényünk szülte. Sőt, mi vagyunk a fidesz. Közülünk hányan mondanának nemet a főnöknek, ha az kirúgással fenyegetne? Hányan mondanánk neki ellent? Vagy inkább rossz szájízzel, de végrehajtanánk az utasításokat, cserébe egy egész jó anyagi helyzetért.

Foxtrotty 2013.03.28. 20:23:33

Ezek télleg felejtős kissrácok meg csajok. Mindegyikre gondosan felkenve a nyál-mázas értelmisségi szplín

nnnnnnnn 2013.03.28. 20:39:26

@Amadeus62: kérdezd már meg érdekel-e bárkit is a véleményed hülyegyerek.

maroz 2013.03.28. 21:45:08

@TG69: Szerintem az lehet, hogy a szerző olyan megnyilvánulásokat óhajtana, amelyektől tényleg félhetne Orbán, és azt azért lássuk be, hogy ezek sajnos nem olyanok. ;)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.28. 21:49:24

@Bell & Sebastian: Lióóóóót mezőőőőőő!!! Az összes elmeháborodottnak tűnik. Valami spéci zsidó zárt intézetből valósiak.

Bloodscalp 2013.03.28. 21:53:55

@bbjnick: persze hogy nincs diktatúra&sajtószabadság is
van, csak épp politikusról kommentben jót vagy semmit, mert feljelent ugye, hogy jó narancsos kurva anyjukat.

earlyrat 2013.03.28. 21:54:30

@Donjon: szerintem a rezsicsökkentéssel húzták meg az adu ászt. ezzel még a maradék csepeli szoci szavazók is átállnak. és az a szép benne, hogy ezért vállalják -a teljes nyugati média haragját kiváltva -az energia multicégek szivatgatását is.

Amadeus62 2013.03.28. 22:07:09

@Donjon:

Valljuk be: az mszp és a fidesz is csak a nyuggerek kegyeit keresi. Mindegy mi lesz az országgal, de a nyuggereket muszáj megnyerni ilyen-olyan populista szarokkal! Nyugger tömegek nélkül nem lehet választást nyerni, ezt ők jól tudják. Az ország gazdasága meg kit érdekel??!!

pocaklakó minimanó 2013.03.28. 22:22:11

Iszonyatosan keményen tolják a fúik-lányok a szöveget. Szájban már izmosabbak, mint Svarci és Csák Norisz együttesen. :)

A nagy kedvencem, a FB csillaga, Veres Dávid, aki kőkeményen beszól Viktornak és fenyegetőzik a messzi távolból emígyen: "Tehát, amennyiben legközelebb Ön vagy tanácsadói elhatározására a „magyarság egésze” kifejezéssel szeretne élni, javaslom azt a pici fordulatot tegye hozzá - a jövőbeli magánjogi jogviták elkerülése érdekében -, hogy Veres Dávid magyar állampolgár nem támogatja ezen javaslatokat, vagy Veres Dávid magyar állampolgár ezen javaslatokat alkotmányellenesnek, antidemokratikusnak, és baromságnak minősíti. Ugyanis, HA legközelebb, még egyszer a „magyarság egésze” kifejezéssel merészelne élni, AKKOR FELJELENTEM ÖNT." (www.youtube.com/watch?v=IMYi1B8PJT8)

Már nagyon várom, hogy Viktor végre kimondja a tiltólistás szöveget és roppant mód szurkolok Veres 'Karakán-De-Nem-Szájhős' Dávidnak, hogy irgalmatlanul perelje be őt ezért.

Hajrá! Győzzön az Igazság! Nagy i-vel. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.03.28. 22:23:26

paprika kinga már régóta megbízható utcai káder: ő volt a batthyányi téren egy melegházasság főszereplője, a népszabiban elmondja, hogy milyen szörnyű is, hogy az egyetemisták zömmel (radikálisan) jobboldaliak, egy Gárda avatáson a takarításnál a hősök terénél ő volt a brancs fényképésze, aki kurvaistenezett, egy ócska kis olcsó provokátor, nyilván aki ilyeneket tesz annak alapból kell lennie vmi lelki beütésnek, hisztérika, elmebajos

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.28. 22:28:39

@tesz-vesz: Vagy egyszerűen csak egy etnikum nevét kellene mondanunk.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2013.03.28. 22:31:03

Nem vagyok egy buta gyerek, de megkérdem:
Miről szól ez a cikk?!
Mintha egy jobboldali Török Gábort olvasnék, aki maga sem tudja, hogy kiket szeretne meggyőzni és miről...
Olvassatok inkább Frady Endrét és használjátok fel az ingyenes locsolóverseit:
fradyendre.blogspot.hu/
Abcúg politika! Hajrá Fradi!
:)

Nero Bianco 2013.03.28. 22:35:43

"Na de nem lehet, hogy itt éppen a magyar kultúra, a magyar mindennapok, a küzdés maga miatt érdemes élni"

Küzdeni akkor van értelme, ha van esély a pozitív befolyásolásra, érdekérvényesítésre, szakmai alapú befolyásolásra, ha van értelmes lehetőség a közéleti vagy szakmai tevékenységre.

Jelenleg a mai magyarországon hiányoznak a feltételek az értelmes élethez, az érdemi küzdéshez az átlagos értelmiségi számára.
Szomorú, de ez van.

pocaklakó minimanó 2013.03.28. 22:50:26

@Nero Bianco:

"Jelenleg a mai magyarországon hiányoznak a feltételek az értelmes élethez, az érdemi küzdéshez az átlagos értelmiségi számára."

Röviden: marhaság!

J.László 2013.03.28. 23:09:39

Ara-Kovács sem a Holdon él, mint liberális elvbarátai:
"Nem vitás, ők lesznek, helyesebben: ők kell legyenek elitünk új, meghatározó figurái, s ez minél előbb történik meg, annál jobb az országnak."

Hogy hívják a fiatalok körében legnépszerűbb pártot? Tessék szíves lenni megtekinteni néhány közvélemény-kutatást.

Nero Bianco 2013.03.28. 23:23:12

@pocaklakó minimanó:

"Röviden: marhaság! "

Sok szempontból persze túlzás, viszont a többség számára napi életérzés.
Lehet ezzel vitatkozni, de a tény az tény, hogy azoknak, akik nem nyalnak csontig a kormánypártoknak, egyszerűen nem terem babér.

Nero Bianco 2013.03.28. 23:24:18

@J.László:
"Hogy hívják a fiatalok körében legnépszerűbb pártot?"

Nincspárt.

Amadeus62 2013.03.28. 23:32:05

@J.László:

Hát messze nem a Zsidesz.

Alfőmérnök 2013.03.28. 23:34:11

@negyven rabbi: Kedves troll néni, ha valamennyire ismerné a bölcsészeket, tudhatná, hogy nem sokat változtak az elmúlt cirka 40 évben. Akikre maga céloz, azokat bölcsészkurvának hívják.

pocaklakó minimanó 2013.03.28. 23:40:59

@Nero Bianco:

"Sok szempontból persze túlzás, viszont a többség számára napi életérzés."

Ez is marhaság. Honnan tudhatnád, hogy mi a többség és hogyan érez? Honnan tudhatná bárki is?

Ennyi erővel azt is el lehet mondani - és legalább ennyire igaz -, hogy a többség nagyon megkönnyebbült, hogy nem az előző rezsim országlása van most.

Pont olyan jó állítás ez is.

"...de a tény az tény, hogy azoknak, akik nem nyalnak csontig a kormánypártoknak, egyszerűen nem terem babér."

Miért, eddig mi volt? Pontosan ugyanez. A csontig benyalók megkapták az állami zsetonokat, a többinek jutott egy-egy zacskó zizi azzal a felkiáltással, hogy a piacgazdaságban éljenek meg a piacról. Most a váltás után a piacról való megélhetésről szóló szöveg meg hirtelen büdös lett. Nahát! :)

Ha már benyalás és pénzek: Miért siránkozik Mester Ákos, hogy az "ojság" olyan kevés állami zsetont kap? És miért nem volt ez probléma másoknál? Máskor.

Röviden összefoglalva egy idézettel egy "klasszikustól": "Ezért vagyok rémült, hogy ha még Te is berekeszted a szolgáltatást, végleg megszűnik számomra minden felület, és te tudod, hogy ez nem egzisztenciális kérdés. Nem ebből élek. Lassan semmiből se élek."

Mpatikus Eszetlenellenes 2013.03.29. 00:06:41

@Jack Torrance:
BEEEZONY EZ AAAAA NAGYMAGYAR VALÓSÁG!!!

Itthon meg lehet a maradéknak püfölni boxxzsákként egymást. Úri muri,és a hét szilvafa legalább még megvan.

Bell & Sebastian 2013.03.29. 00:16:46

@Mr Falafel: Gondolja, hogy egy libsikeltetőből való tojások? Annyira azért nem érdekel, hogy megnézzem a dossziéjukat az elhárításnál.

Drang 2013.03.29. 00:25:35

Van ezek között olyan, aki nem bölcsész? Meg nem kettős állampolgár? A borderline tüneteiket gondolom a beltenyészet okozza.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2013.03.29. 00:26:32

"nem lehet, hogy itt éppen a magyar kultúra, a magyar mindennapok, a küzdés maga miatt érdemes élni?"

Tök vicces játék a magyart más nemzetekre cserélni.

nyisziati 2013.03.29. 01:13:10

@Nero Bianco: "Küzdeni akkor van értelme, ha van esély a pozitív befolyásolásra, érdekérvényesítésre, szakmai alapú befolyásolásra, ha van értelmes lehetőség a közéleti vagy szakmai tevékenységre.

Jelenleg a mai magyarországon hiányoznak a feltételek az értelmes élethez, az érdemi küzdéshez az átlagos értelmiségi számára.
Szomorú, de ez van. "

Szívemből szóltál.

+1

buxa44 2013.03.29. 01:16:47

@cellular: Köszi ezeket a sorokat.Benne van minden amit Magyarországról ma gondolok.És ez ma a második ilyen hozzászólás!!!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.29. 07:11:36

Pajeszos tini bibsi telesírja a kamerát, hogy jönnek a nácikok és viszi sviccelni. Ennek lehet egy élete. De a többi is király. Az egyik nem túl fehér sivatagi magyar megadja az alaphangot: szeretem Magyarországot. - Ja, mint én a spenótot. Szereti, mint Izraelt palesztinok nélkül. Ezeknek Magyarországgal is csak a magyaok a bajuk, semmi más, mert amúgy szeretik.
Egyébként baromi kontra produktív az egész. Minél hangosabban rikácsolnak a zsidók, annál biztosabb a Fidesz-győzelem 2014-ben, 2018-ban... 3824-ben.

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2013.03.29. 07:15:58

" a magyar kultúra, a magyar mindennapok, a küzdés maga miatt érdemes élni"

A tandíj milyen jól szolgálja a kultúrát! Hát még a Kerényi-féle jogdíjmentes könyvkiadás.

A küzdés meg tök buli. Az éhenhalás élvezet, azért már tényleg érdemes itt élni.

kornél 2013.03.29. 07:34:37

@Pável:
A tartalmat és formát válaszd szét, elvtárs! Aki nem tudja, hogy a felkelő nap háza az egy menhely, szegényház, az ne írogasson róla. Tovább nem is hallgattam a kis hölgyet, minek is ezt a rímelgető-modoros közhelyverseményt?

Pussy Riot (törölt) 2013.03.29. 07:46:27

"Fidesz nem érdemes a bizalomra, hiszen nem liberális politikát képvisel."

Vaslogika amit ezek a fiatalok képviselnek.

Virág et. 2013.03.29. 08:31:51

Napi kemény odamondogatás a 18 éves gyerekeknek - pipa.

Leborulok a szerző bátorsága előtt. Ritka, hogy egy tollforgatóban a merészség, a tántoríthatatlanság és a hibátlan erkölcsi iránytű együtt ennyire meglegyen. A vicces videóbetétek, amelyek ANNYIRA illenek a témához és cseppet sem 5-10 évesek, pedig még inkább azt sejtetik, hogy a szerző nemcsak tudja, hanem érti is ezt a korcsoportot. Mestermű. Teljesen hallatlan, hogy gyerekek nem úgy fejezik ki magukat, mint egy 20+ éve aktív politikus vagy kormányszóvivő. Vagy hogy néha butaságokat mondanak, szenvedélyesebbek. Végre valaki erre is rámutatott! Bezzeg a tisztességes jobboldali fiatalok csupa bölcseletet tudnak a világba szellenteni, pl. felgyújtják a Szabadság teret, ami mennyivel polgáribb és konzervatívabb már!

Lehetett volna pl. Közgép-megrendelésekről, érdekes jövedelmi viszonyokról, orosz-magyar barátságról, rezsicsökkentés hátteréről, Széles energiaforradalmáról, az alaptörvény újabb kiegészítéséről is írni, de a szerző nem hagyja magát eltántorítani. Azok végül is csak választott politikusok, közhatalom gyakorlói, nagytőkések, a napi életünk alakítói: egyszóval érdektelen bagázs. Na de a gimnazisták!

Szerzőnk szeme a horizonton, ujjai a klaviatúrán.

gmihaly 2013.03.29. 08:32:49

Ideje lenne szociológice még jobban megvizsgálni a "nem konzervatív", uram bocsá' neoliberó elit azon korosabbjainak a pártállami időkben kialakított sundám-bundám hazai, még inkább külhoni "kapcsolati tőkéjét" is, akik a leginkább komprádor "európaiakká" váltak később. Az is érdekes, hogy bizonyos elvtársvilági tabuk "demokratikus" alapelvek álcája mögött továbbra is fennmaradtak. A demokráciát illetően is a blablát a valóditól el kéne választani (lásd: sz@rt a májtól). A rendszervált(oz)ás korai szakaszának gazdasági és igazgatási rendszerét is újra kellene értékelni.

Virág et. 2013.03.29. 08:35:51

Azért ilyen kemény cikk után kicsit aggódok a bátor szerzőért. Vajon el tud majd ezek után helyezkedni a minisztériumnál? Megmarad-e a tanácsadói szerződés? Lesz-e még fenntartott helye a Videoton meccsen? Sikerül-e tovább fejlesztgetni, karbantartani az orbanviktor.hu weboldalt?

Külön tisztelet, hogy a fenti veszélyek tudatában sem hagyta magát eltántorítani és megosztotta a világgal ezt a remek írást. Nagy ember, nagy mű.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.29. 09:58:34

@bbjnick: ugy is van, ugralj ostoba paraszt..

"nesze hulye paraszt, itt egy sor, mondd ezt velem es majd jol szorakozol"

:-DDD

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.29. 11:26:48

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

Ha szembesítenek az alantasságunkkal, akkor hőbörgünk, fröcsögünk, gyalázkodunk, uniós polgár?! Ez az ejrópaimódi?:-D

Google 2013.03.29. 11:55:19

Ha ez nem lenne elég, már a nyugati művészeket is fenyegeti az Orbán miatti alkotói válság:

www.hvg.hu/vilag/20130329_Orbanek_ellen_irt_kialtvanyt_50_nyugati_m

Jó, hogy ezeket az alkotókat az nem zavarja, hogy Ciprusba kamionokkal szállítják valahonnan a friss pénzt, és előzőleg aki tudta, onnan a zsozsóját máshova menekítette - bár a bankok zárva voltak. Ha ez nem, akkor mi fojtja meg a demokráciát?
A művészek mindig ilyen jól politizáltak? Hitler idejében is?
Apropó, az Occupy Wall Street-tel mi lett vajon?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.29. 11:58:06

@Google: "Nyugati művészek", így hívják a kurvára keleti zsidó bevándorlókat?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.29. 12:07:22

@bbjnick: igen
ez

a kliberalizmus nem az, amit te a keresztenyseg hgazudsz, naci:-)

ha nekem megutod az egyik orxcamat a leszakitott kezddel verlek agyomn a nyilt utcan, fideszpartaszt. mert liberalis vagyok. es a liberalizmus kiralyok veret itta csecsemokoraban es a bastille romjai volta a bolcsoje..:-)

erre keszuljetek..:-)

cellular 2013.03.29. 12:39:55

@buxa44: Köszönöm az elismerést. Bár szívesebben ítam volna azt, hogy mi magyarok mindig a legjobbra törekszünk, és nem érjük be a középszerűnél némiképp (sokkal) gyengébbel.
És persze, hogy ezért keményen dolgozni is képesek vagyunk, olyakor lemondással, mindezt szolidárisan másokkal. Hogy befizetjük rendesen az adót, mert tudjuk, hogy az általunk választottak, a minket képviselők felelősen bánnak a pénzünkkel. És amennyiben ez nem így történik, - ideológia ide, vagy oda - kíméletlenül megtagadjuk tőlük a voksunkat.

Stb. stb.

pocaklakó minimanó 2013.03.29. 12:41:10

"ha nekem megutod az egyik orxcamat a leszakitott kezddel verlek agyomn a nyilt utcan, fideszpartaszt. mert liberalis vagyok. es a liberalizmus kiralyok veret itta csecsemokoraban es a bastille romjai volta a bolcsoje..:-)"

Imígyen, szóla Sipi, a Fotelek Chuck Norrisa. Rettegjetek! :)

S=klogW 2013.03.29. 12:41:51

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

index-féle etikus címadás

nyilván békemenet az, ami a háborús mozgósítást támogatja

Google 2013.03.29. 12:43:01

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

Egy kicsit nyugodj meg, végy mély levegőt - mielőtt újabb lázító cikk olvasásába kezdenél bele, hvg-ből, indexből, vv-ből stb.
Lehet, hogy békemenet támogatja Kim akárkit is, de az ő szavazói nem kellenének az Együtteknek, a Fideszéi annál inkább kívánatosak lennének. De így hogy?

cellular 2013.03.29. 12:49:32

Egyébként meg miért ne írhatna a mandineren a szerző azt, amit akar? Nincs előírva, hogy blogban tilos butaságokat összehordani. És igazából amit leírt, abban van is rendszer. Ráadásul a helyzet sem fekete-fehér. Nincs olyan, hogy 'a diákok'. Ez is egy heterogén csoport, akiket leginkább az életkoruk és a felsőfokú tanulmányaik sorol közös címke alá.

Számomra maga a kiindulás nem szimpatikus. Hogy adott politikai párt és oldal az igazodási pont. Miért nem a saját gondolataink, világlátásunk? Én gondolok a világról ezt, meg azt. Vannak pártok is, és törvényszerűen nincs olyan párt, ami pontosan lefedi az én világlátásomat. Ezért aztán szabadon tudom szemlélni a pártokat, mindenféle közösségvállalás nélkül.
Ez a fajta gondolkodás nem nagyon létezik, ezt bizonyítja az is, hogy a kommentelők is igyekeznek a társaikat besorolni valamilyen pártok, politikai oldalak alá.
Pedig honnan tudjam, hogy bal ,vagy jobboldali vagyok, ráadásul milyen értelemben? És miért kéne itgazodnom bármelyik párt véleményéhez is?

buxa44 2013.03.29. 13:02:43

@cellular: Na ezt hívják liberalizmusnak.
Gyengébbek kedvéért.

cellular 2013.03.29. 13:13:14

@buxa44: Pontosan, de ebben is van csavar. Mert -legalábbis szavakban- sokan ellenzik a liberalizmust, miközben az, hogy ezt megtehetik, pont annak a liberalizmusnak is köszönhető, amiben élnek.

A másik érdekesség pedig az, amikor épp a liberálisokat támadják azért, mert éppen egy kérdésben nem éppen liberális állásponton vannak. Ami nekem kicsit így hangzik: " mi nem szeretjük, amit ti képviseltek, de most nem azt képviselitek (ergó aztképviselitek, mint mi), és ezt most számon kérjük rajtatok."

És, mint annyi minden más is, a liberalizmus sem egybites. Fokozatok vannak, a fokozatok végtelen skálája. És azzal nincs is problémám, ha valaki belövi magát a skála valamely pontjára, és ezt tudja magáról, és konzekvensen ehhez is tartja magát.

Például egy náci vállalja fel, hogy ő az, és hogy ő fajgyűlölő, valamint az árppádsávos zászlót sem történelmi mivolta miatt lobogtatja.

Mint ahogy a melegfelvonuláson résztvevők sem mondják azt, hogy ők aztán azonos neműekkel soha.

Nyilván van különbség a két eset között, mert amíg az egyik két ember szabad akaratából és beleegyezésével történik, addig a másik egyoldalú, bántó, félelmet keltő.

Na de nem akarok jobban ilyen vizekre evezni, mert ez nem az a fórum, és nem az a téma.

buxa44 2013.03.29. 13:22:48

@cellular: Jó,ne menjünk bele,csak mostanában ez valamiféle szitokszóvá alakult és sokan azt sem tudják mit szidnak.
Tessék kedves kommentelők,lehet szidni ezeket a gondolatokat és utána odaírni a frankót.

pocaklakó minimanó 2013.03.29. 13:44:08

@cellular:

"Nyilván van különbség..."

Nyilván.

Innen kezdődik újra az, hogy minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.

Vulgárliberalizmus.

buxa44 2013.03.29. 13:50:48

Inkább szidjuk a patás orbánt.Ez tényleg nem az az oldal. :(

cellular 2013.03.29. 13:57:59

@pocaklakó minimanó: Pontosan mire gondolsz, mert nekem nem jött át. Meg tudnád fogalmazni kicsit másképp?

Egyébként meg persze, hogy van különbség. Egy példa: szabad döntése mindenkinek, milyen ősmagyar motívumot ábrázoljon a tarsolylemeze (vagy hord mai stílusú övtáskát). Ez nyilván nem ugyanolyan, mintha valaki szabadon megválasztja azon gyermekek korát, akikkel aztán fajtalankodni fog.

A példáim most és feljebb is szélsőségesek voltak, de lehet találni más példát is.

Az pl. egyenes beszéd, hogy mindenki annyit ér, amennyit keres. Aztán lehet vele egyetérteni, meg nem egyetérteni.
Az már kevésbé egyenes, hogy csak mi vagyunk a demokraták, ezért minden más formációtól elvesszük a kormányrakerülés lehetősőgének jogát, hiszen mi vagyunk a nép felhatalmazottjai.
Mint ahogy az sem járja, hogy liberálisként mondjuk be akarnám tiltani a katolikus egyház működését.

Először megamat kérdezzem meg, mit is gondolok a világról? Helyezzem el magam, de ne úgy, hogy van egy kedvenc pártom, és igyeksem magamat is olyanra formálni.

Ha a tiszta sport híve vagyok, de a kedvenc versenyzőmről kiderült, hogy doppingolt és csalt, akkor ne az legyen a válaszom, hogy ezentúl egyetértek a doppingolással. De legalább ne AZÉRT.

Tehát ne aszerint legyek az egykulcso adó híve, hogy épp az SZDSZ, vagy a Fidesz propagálja. Illetve lehet ezt is, csak a szememben ez kevésbé hiteles :)

pocaklakó minimanó 2013.03.29. 14:21:00

@cellular:

"Ez nyilván nem ugyanolyan, mintha valaki szabadon megválasztja azon gyermekek korát, akikkel aztán fajtalankodni fog."

Nem is. Az országot kell kiválasztania a szexuális másságot megélni kívánónak. Mert amíg az a spanyoloknál 13 (logikusan), addig a máltaiaknál 18 (logikusan). Tehát... Hogy is van ez? Ésmosteztígyhogy?

pocaklakó minimanó 2013.03.29. 14:25:20

"Az már kevésbé egyenes, hogy csak mi vagyunk a demokraták, ezért minden más formációtól elvesszük a kormányrakerülés lehetősőgének jogát, hiszen mi vagyunk a nép felhatalmazottjai."

Pedig többé-kevésbé ezt játsszák mindenütt - csak fű alatt.

cellular 2013.03.29. 14:44:47

@pocaklakó minimanó: Ok, akkor a példámban a gyermek kora <10 év legyen. De nem csak a kor a lényeg, anem, hogy a másik fél beleegyezik-e.

Hogy mindenhol azt gondolják a hatalmon lévők, hogy csak ők a demokraták... nem gondolom, hogy így lenne. Azt már inkább, hogy az elveikről azt gondolják, hogy azok mellett érdemes kiállni. De nem is lényeges, hogy hány helyen játszák ezt. Mint ahogy az sem jó érv, hogy máshol is sok gyilkosságot követnek el.

pocaklakó minimanó 2013.03.29. 15:13:01

@cellular:

"De nem csak a kor a lényeg, anem, hogy a másik fél beleegyezik-e."

A hollandok élen járnak ezen a területen is. A hollandok példáját egy magára valamicskét is adó demokrata errefelé mértékadóként "szokja" emlegetni. :)

"...nem gondolom, hogy így lenne."

Attól, hogy te másként gondolod, még úgy van.

"Azt már inkább, hogy az elveikről azt gondolják, hogy azok mellett érdemes kiállni."

Elvekkel meg padlást lehet rekeszteni.

cellular 2013.03.29. 15:24:28

@pocaklakó minimanó: Te most trollkodsz? Mert nagyon határozottan tudni vélsz olyasmit, amit azért egyrészt bizonyítani is nehéz. A legtöbb, amit mondhatsz, hogy erősen sejthető. Mondhatom én is azt, hogy attól, hogy határozottan állítod, még egyáltalán nem biztos, hogy úgy van. És akkor ezt a nemes vitát a végtelenségig folytathatjuk :)

Nem tudom, mire gondolsz a hollandokkal kapcsolatban.

Az elvekkel az a baj, hogy hiányoznak. Ha megnézed a parlamenti pártjainkat, akkor igencsak hiányoznak az elvek. És ugyanígy az értékrend. Amit képviselnek. A legmarkánsabb ismertetőjegyük az, hogy ők különböznek a másiktól. De az nem derül ki, hogy kiket és miként akarnak képviselni, miért pont azokat, stb.

És sokszor a pártok választóinál is ezt látom. Ha a kedvenc pártom ma A-t mond, akkor azzal értek egyet, ha holnap B-t, akkor meg azzal. Ha a párt segít ezt megideologizálni, akkor még jobb, kisebb belső vívódást okoznak vele.

Erre isegy példa: Ha valakinek határozott értékrendje és elvei vannak, az nem tudja pl. a fideszt támogatni folyamatosan az elmúlt 23 évben. Mert amit pár éve, vagy hónapja állították, azt most ellenzik. (most ezt más párttal is mondhatnám)

Ha viszont elvek helyett a pártom jelenti az igazodási pontot, akkor definíció szerint lesz mindig az igaz, amit a pártom mond és tesz, hiszen az igasz szó takarja azt, amit a pártom épp tesz. Nos ez az, ami nekem annyira nem tetszik.

Hasonlatokba és példákba kár belekötni, mert azok csak érzékeltetni hivatottak a mondanivalót.

pocaklakó minimanó 2013.03.29. 15:31:24

@cellular:

"Mert nagyon határozottan tudni vélsz olyasmit, amit azért egyrészt bizonyítani is nehéz."

Nem értem a kifakadásodat, hiszen te ugyanezt teszed, amikor kinyilvánítod, hogy "van különbség."

"Ha viszont elvek helyett a pártom jelenti az igazodási pontot, akkor definíció szerint lesz mindig az igaz, amit a pártom mond és tesz, hiszen az igasz szó takarja azt, amit a pártom épp tesz. Nos ez az, ami nekem annyira nem tetszik."

Üdvözöllek a való világban! Eddig hol éltél? Az emberek legtöbbje - mármint azoké, akik kötődnek valamilyen indíttatástól fogva egy párthoz/ideológiához - mindig úgy nyilatkozik, ahogy a számára kedves ideológia akkor és ott elvárja.

pocaklakó minimanó 2013.03.29. 15:32:44

@cellular:

"Nem tudom, mire gondolsz a hollandokkal kapcsolatban."

A beleegyezésre.

"Az elvekkel az a baj, hogy hiányoznak. Ha megnézed a parlamenti pártjainkat, akkor igencsak hiányoznak az elvek. És ugyanígy az értékrend. Amit képviselnek. A legmarkánsabb ismertetőjegyük az, hogy ők különböznek a másiktól. De az nem derül ki, hogy kiket és miként akarnak képviselni, miért pont azokat, stb."

A politikai pártokra világszerte ez a jellemző.

cellular 2013.03.29. 15:38:37

@pocaklakó minimanó: Különbség mindig van, mert eleve nem két ugyanolyan dologról írok. Melegek és nácik között is van különbség, még akkor is, ha van átfedés. Ezért nehéz összetéveszteni egy meleg és egy náci felvonulást. Tehát különbség létezik. Abban is különbség van, hogy ezeket a különbségeket ki mennyire érzi, és tartja lényegesnek. Nyilván egy náci szemében a náci felvonulás jó, a melegfelvonulás meg utálatos. Én tudom a saját verziómat erről, amit helyesnek gondolok, különben nem így gondolnám.

"Üdvözöllek a való világban! Eddig hol éltél?" - nem mondtam egy szóval sem, hogy most világosodtam meg, de attól, hogy sokak fejében ez így van, még nem tartom jónak, nem szeretem, sőt!
A bajom az vele, hogy minden kulturált és gyümölcsöző, vagy normális vitát megöl. Ha a JÓ definíciója az, hogy amit a pártom tesz, akkor az én JÓ-m és a te JÓ-d ellentéten állnak egymással.

cellular 2013.03.29. 15:59:02

@pocaklakó minimanó:
"A politikai pártokra világszerte ez a jellemző. " - látom rágyúrtál az egymondatos bölcsességekre :) Nem ismerem az egész világ politikai palettáját. És ez sem fekete-fehér. Magyarországon is nagy különbségek vannak. Pl. a Fidesz jóval többször cserélt elveket és értékrendet, mint az LMP, az SZDSZ, vagy a Jobbik. Az MSZP-ről meg nem tudok nyilatkozni, mert ők a legritkább esetekben próbáltak bármiféle értékrendek vagy elvek mögé takarózni.

Az, hogy világszerte mi van, még nem jelenti azt, hogy szeretnem kell. Van a világnak olyan része, ahol ha kell, meg is ölik/öletik egymást a politika résztvevői. Ettől még nem leszek teljes mértékben elégedett a hazai politikai élettel.

Kamélia 2013.03.29. 16:01:10

@zobod: 1990-ben a Viktorka és társai ( a kollégisták) is csak szerepelni akartak? Vagy a világot megváltani? S mi a törekvésük napjainkban?

sötéthülye.tahóbarom 2013.03.29. 18:31:32

Orbán Viktor természetesen senkitől nem fél (talán Simicskát kivéve), miért is félne, a kérdés az, hogy ki nem fél Orbán Viktotól. Mert az hagyományos, jobboldali, tekintélytisztelő, kádári értelemben picsán lesz rúgva.

pocaklakó minimanó 2013.03.29. 18:41:59

@cellular:

"látom rágyúrtál az egymondatos bölcsességekre"

Tudod, hogy van ez mifelénk. Amilyen az adjonisten... :)

"Az, hogy világszerte mi van, még nem jelenti azt, hogy szeretnem kell. Van a világnak olyan része, ahol ha kell, meg is ölik/öletik egymást a politika résztvevői. Ettől még nem leszek teljes mértékben elégedett a hazai politikai élettel."

Nem is várom el. :)

sjános 2013.03.30. 15:16:53

@Donjon: Megmondom én most! Szövetkezne a Jobbikkal!
Nincs erkölcs....nincs elv!
Hatalom van! És ahhoz a görcsös ragaszkodás!
Bármi....és értsd tényleg szó szerint,...bármi áron!

halvanyelo 2013.04.01. 18:29:56

Kedves Lakner Dávid!
Az üzengetők liberális maszlagot hajtogatnak? Aha! Szóval azt kéne kifogásolniuk pl, hogy nem eléggé központosított és populista a kormányzás bazdmeg? Vagy mi? Azzal, hogy dekraláltad, hogy ez liberális nyavalygás egyértelművé tetted, hogy ez egy ilyen valamiféle SZDSZ maradvány csökevény értelmiségiek belterjes tábora, és egyértelműen a baloldalhoz köthetőek. Aha! Jó, akkor biztos Angela Merkel azon kijelentése, hogy Magyarország a diktatúra felé halad, -így nyersen mondta, nem finomkodott-, is valamiféle baloldali-kommunista-liberális maszlag, mellyel a Kedves Vezetőt próbálják lejáratni. A gaz hazai baloldal ugye.
Én egyértelműen baloldalinak tartom magam és liberálisnak is, ami szerintem ma kb. annyit jelent, hogy nem vagyok fasiszta. És ezt a klasszikus értelemben gondolom, nem a magyar politikai baloldalra értve. Mert általános az a nézet a magyar emberek között, hogy aki szidja a Fideszt az a Gyurcsányt várja vissza. Baloldaliságom pedig abban merül ki, hogy támogatom a társadalmi igazságosságot, hogy lehessen az életben hibákat elkövetni, és még ezek után is lehessen valaki a társadalom megbecsült tagja, vagy pl. a rendőrök végezzék a dolgukat és ne a legkiszolgáltatottabb hajléktalanokat basztassák, mint ahogyan immár a csodálatos Alaptörvényünk 4. módosításában ez Alkotmányban rögzített feladatuk lett. Legyen társadalmi mobilitás, támogassuk a hátrányos helyzetűeket, ne csak akinek kitűnő érdekérvényesítési képessége van! Pl. ilyeneket, és erről vitatkozhatnának szakemberek, hogy mit és hogyan kéne csinálni, ütközhetnének érvek, vannak szakemberek jobb és bal oldalon elegen. De nem erről szó sincsen! 10%-os általános rezsicsökkentés! Kurva jól hangzik, kurva jól kommunikálható, csak éppen ezzel adtunk a gazdagoknak sok pénzt, a szegényeknek meg egy keveset, de örüljenek neki. Ki találta ezt ki? Nincsen valaki a Fideszben aki szólni merne Orbánnak, hogy Miniszterelnök Úr, ez így nem lesz jó, mindenképpen szükség lenne valamilyen sávozásra, az ésszerűség ezt követeli! De látszólag nincs.
Nekem nem az a bajom a Fidesszel, hogy jobboldali, hanem, hogy egy populista szarszemét párt, ami tönkre teszi éppen Magyarországot gazdaságilag, szociálisan, és kulturálisan is. Én független vagyok Bajnai gyülekezetétől, az MSZP-től és DK-tól is. Az LMP-re szívesen szavaztam volna, de sajnos kettément. A megalakulásoknál 2009-ben végeztem egy kis aktivista tevékenységet, és érdekes nem azért mentem oda, mert rajongtam az SZDSZ-nek nevezett és liberálisnak csúfolt, szerintem is valóban belterjes formációért. És a FIDESZ sem utálta érdekes módon a frissen megalakult LMP-t. (Ma már biztos vagyok benne, hogy ennek az az oka, hogy elvitték a szavazatokat az SZDSZ-től, ugyanis már nem gondolom, hogy a FIDESZ-nek lennének elvei és gátlásai.) És nem tudom kire fogok szavazni, a politikai jobboldalon egészen biztos, hogy senkire, mert hazaáruló populista véglényeknek tartom őket, akiket a legkevésbé sem érdekli az ország és az emberek sorsa, max. a haveroké, és csak és kizárólag a saját hatalmuk. Igen kurva nehéz lesz így választani.

Azt mondod az Orbán Viktornak üzenőkről, hogy azt állítják magukról, hogy egyetemre járnak. Mi van nem hiszed el nekik?? És bazdmeg, ha kb. már minden normális EU ország beszólt Magyarországnak, akkor nem lehet, hogy mégiscsak valami baj van? Vagy ezt a Mesterházy csinálta? (Bocsánat Le Pen megvédte Orbánt.) Komolyan azt hiszed, hogyha valaki kimeri nyitni a száját és pofázik, akkor az valamiféle SZDSZ-szel összemosható kis lelki nyomorult? A kommunizmusban is lehetett pofázni bazdmeg! Nem hiszed el, hogy az embereknek lehetnek önálló gondolatai, amik nem egy párt állítólagos ideológiájához köthetőek?
Mikor kiszivárgott az őszödi beszéd, széjjel lett verve a város, és rendszeresen összecsaptak a rendőrökkel. Szociális népszavazás 2008! Megszavaztam én is, majd elsírta az ember magát Orbán beszédén, hogy ha lett volna tandíj, akkor ő nem tanulhatott volna egyetemen.. (Nem a faszt nem!)
Akkor szétverték a várost elküldték a jelenleginél sokkal kisebb tandíjat a búsba a "szociális népszavazáson"! És volt még, működött egy un. Alkotmánybíróság, talán te is hallottál róla valamit.
Most sokkal nagyobb érdeksérelmek történtek, szociális katasztrófa van az országban, mindenkit seggbekúrt a Kedves Vezető, és mindenhová a saját kutyáit rakja, vagyis olyan embereket, akiknél nem a tehetség, a szakmai felkészültség a lényeg, hanem a feltétlen hűség. Na ez történik, ha valaki meg beszól, az nemzetvesztő baloldali. Az emberek pedig kussolnak, talán elfáradtak. Fölment a Fidesz népszerűsége, a rezsicsökkentés hatására. Jaj de kurva jó, kár, hogy így is magasabb a rezsijük a 2010-esnél! Kezdem azt hinni, hogy az embereknek tényleg nem a kommunizmussal volt bajuk, hanem a kommunistákkal. De ha nemzeti maszlaggal leöntve csinálnak diktatúrát, az már mehet.
Apropó mi a véleményed a Fidesz gazdaságpolitikájáról, amit minden épkézláb szakember súlyosan kritizált, de változtatni rajta, na azt már nem! És emiatt 3 éve csökken a GDP, de nyomják a sikerpropagandát bazdmeg!
És ha valaki nem akar bárgyú barom módjára viselkedni, hanem megpróbál valamit tenni, nem szeretné többé passzívan tűrni, hogy a hazája folyik le a csatornába, azt te itt jól lefikázod! Gratulálok! Én tudom, hogy nekem van igazam, és ki is állok érte! És kíváncsian figyelem a jobboldalt is kinek lesz végre valami értelmes ötlete, és bátorsága, hogy lehetne ezt az ámokfutást befejezni, és új normákat teremteni, új alkotmányt írni. Eddig azt tapasztalom, hogy a jobboldalon talpnyaló passzív senkik gyülekezete van, győzzetek meg az ellenkezőjéről!