Ezüstsirály hidroplánok a Balatonon
2013. március 26. írta: Redakció

Ezüstsirály hidroplánok a Balatonon

A Balaton a két világháború között is emblematikus helye volt az idegenforgalomnak, ezért repültek már 1923 júniusától a Junkers F13 hidroplánok naponta igény szerint Budapestről Siófokra. Napközben pedig a helyiek által csak Ezüstsirályként emlegetett hidroplánok a tavon szolgálták a közönséget.

A Junkers F-13 alumínium hullámlemezekkel borított, a világ első teljesen fémépítésű modern repülőgépe volt, szárazföldön kerekes futóművekkel, vizen úszótalpakkal üzemeltették. A korszak luxus dizájnját jól mutatja, hogy a kabin előtt a pilótafülke nyitott volt, mint kezdetben a sofőrülések az országúti limuzinokban. Rövid repülésekre az egyik pilóta helyére néha beengedtek utasokat is. A hidroplánok reggel lerepültek körülbelül negyven perc alatt Pestről Siófokra, este pedig visszamentek. Érkezés után, elutazás előtt menetrend szerinti repülések voltak kikötővel rendelkező balatoni fürdőhelyek között a Siófok – Almádi – Füred – Földvár útvonalon.

Vendégszerzőnk írását a balatoni hidroplánozásról Balaton blogunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr965173961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

veny 2013.03.26. 22:53:18

Ja, és jelentkezzen az a polblog olvasó, aki az "Ezüstsirály hidroplán"-ból nem asszociált azonnal Sirályt és Ezüsthajót... :)))

Bell & Sebastian 2013.03.26. 23:36:00

A Tante öccséből 330 darab épült, földi vagy úszótalpas változatban igazi exportsiker volt. Itt látható egy rövidfilm a típusról és egy kanadai példány restaurálásáról. A korabeli alubőrönd márkája Rimowa.

www.rimowa-in-the-air.com/en/junkers_f13.html
süti beállítások módosítása