A ZDF, a zellenzék meg a zinternet
2013. március 25. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

A ZDF, a zellenzék meg a zinternet

zdf.jpg

Én tényleg nagy rajongója, kedvelője és megértője vagyok a németeknek, tudok egyet s mást a történelmükről, a szellem- és kultúrtörténetükről, s arról is, hogy mi folyik manapság a Fel-Duna meg a Rajna vidékén. Van valami fogalmam arról is, mi hogyan és miért sikerül jól avagy sikerül félre a mai Németországban, a politikában és a társadalomban. Beszéltünk már eleget a német sajtó végletes félresiklásáról is, már ami a magyarországi ügyek bemutatását és értékelését illeti. Egyszerűen kialakult egy olyan magyar országimázs a német sajtóban, ahol létező és valóban aggasztó jelenségek totális felnagyításával, és a komplex magyar valóság s annak számtalan normális eseményének, jelenségének teljes elhallgatásával alakítottak ki egy alternatív Magyarország-képet. Mégse lehet erről eleget beszélni, mert a német sajtóban kialakult virtuális Magyarország nyomán már olyan kommentárok is születnek arrafelé, amelyeknek egyszerűen nincs közük a valósághoz. Például ma is. Ungarn: Eine Revolution geht offline (Magyarország: offline-ra vált egy forradalom) – szól a hangzatos cikk címe, amely a ZDF német közszolgálati adó honlapján jelent meg (magyarul itt, MTI-hírben).

A cikk tartalma röviden: más ellenálló harcosokkal szemben a magyar kormány ellen lázadók szinte láthatatlanok az interneten. Sokan el is tűnnek az internetről, aminek az oka: „a félelem”. Félelem attól, hogy az állam felügyeli őket, ellenőrzi a Facebook-oldalukat, meghackeli a hálózataikat. A ZDF cikke Tunéziát és Egyiptomot bezzegországokként (!) hozza fel, ahol a neten szervezhették a forradalmat; de Magyarországon a kormány már ezen a felületen, időben megakadályozza az ilyen aktivitást. Sőt, „aki a neten véleményt nyilvánít, azt az államilag kontrollált sajtó árulónak bélyegzi”!

A ZDF szerint nem csak a tiltakozó csoportok aggódnak: mindegy, hogy ki mit közöl a neten, nagy az aggodalom, hogy a kormányzat azt olvassa vagy látja. A cikk kitér a Sirály aktuális ügyére is, a német szöveg egyszerűen zsidó kocsmának (jüdische Kneipe) nevezi a helyet. Kiderül még az is, hogy a legbátrabb ellenállókon kívül alig akad olyan magyar a neten, aki kormánykritikus fotókat, tartalmakat tovább merne osztani másoknak. A cikk végül azzal zárul: az ellenállók azért nem írnak sokat angolul, mert „ha valaki sokszor publikál angolul, azt gyorsan megvádolják azzal, hogy külföldi összeesküvésben vesz részt”.

A német közönséget ily tényszerűséggel tájékoztató közszolgálati ZDF-cikket egyébként egyszerre három újságíró hölgy, Lisa Altmeier, Magdalena Schmude és Charlotte Haunhorst hozta össze.

Három német újságíró és két megszólaló magyar ellenálló csak nem tévedhet! Talán tényleg én vagyok a helikopter, hogy mindenhonnan akadálytalanul ömlő, a jogos kritikáktól a vad marhaságokig, a tényszerű elemzésektől a nettó propagandáig terjedő kormánykritikus tartalmakat; jól és rosszul sikerült mémek folyamatos áradatát; kismillió, egymással is rivalizáló, de a kormánnyal szemben mindenképp kritikus pár fős vagy akár százezres online csoportot; no meg blogot, mikroblogot, kommentelőt, bloggert és publicistát vizionálok a magyar internetre.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr925170608

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.26. 10:52:33

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: A ZDF, a zellenzék meg a zinternet 2013.03.25. 15:26:01

A ZDF szerint Magyarországon „aki a neten véleményt nyilvánít, azt az államilag kontrollált sajtó árulónak bélyegzi”.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. mesterséges színezék 2013.03.26. 15:06:18

@veny: A szójáték jó, de még igaz is: az itt dolgozó németek és az ott dolgozó magyarok tanúságtétele legalább akkora véleményformáló, mint a ZDF.

(Erre lehet egy bittel azt mondani, hogy ha itten dógozik, ne pofázzon bele, vagy húzzon eeefele, de Viktor nem tud annyi kólát inni, hogy megoldja a munkanélküliség problémáit, ha az utóbbi mellett döntenek a cégek, saját menedzsmentjük és technikai személyzetükről le nem mondva.)

dr. mesterséges színezék 2013.03.26. 15:16:58

@J.László: És csak mosogatsz továbbra is összefele.

Nem a szám a lényeg, még csak nem is annak az emlegetése, hanem hogy mit kezdenek azzal a kétharmaddal, a kétharmadra hivatkozva.
Itt ismerszik meg a bulldózert természete.

Tudom, érted te ezt, csak a NER doktrinájában már megjelent (ha Simicskának bejött, kár volna kidobni), hogy hülyének lenni is merni kell.

veny 2013.03.26. 15:19:21

@bbjnick: "A TNS március 8-dikai sajtóközleménye Debrecent egy ukrajnai „magyar enklávéba" helyezi!"

Godolom Vidnyánszki szül. helyét keverték az előző munkahelyével.

Viszont a TNS nem sajtó, hanem színház, tőlük elnézhető. Shakespeare írt cselekményt Bohemia tengerpartjára... :)

is 2013.03.26. 15:23:19

@poszt: na, kéthavonta egy hülye cikk? nálunk mi az arány, amikor hülyeséget kell mondani az emberek szemébe akármiról is? nálunk újságok, TV-k és rádiók 100%-ban azért dolgoznak, hogy a magyarok hülyeségeket képzeljenek, halljanak, lássanak. erről volna-e esetleg gondolat? vagy inkább

"Egyszerűen kialakult egy olyan német országimázs a Mandinernél, ahol létező és valóban aggasztó jelenségek totális felnagyításával, és a komplex német valóság s annak számtalan normális eseményének, jelenségének teljes elhallgatásával alakítottak ki egy alternatív Németország-képet" ?

is 2013.03.26. 15:25:07

@veny: bezzeg a királynőre még ott sem lehet lődözni :)

is 2013.03.26. 15:27:25

@Kalmár: "Ami új nekem, az a rezsicsökkentés adóvonzata....mi van?
Mitől lesz kevesebb bevétel?? "

A gázszámlában van ÁFA. 27%. ha 10%-kal csökken a számla végértéke, akkor (az eredeti teljes számlaértékre vetítve) 2,7%-kal csökken az ÁFA-bevétel is. Jónapot, negyedikes általános matek.

is 2013.03.26. 15:30:49

@MACISAJT: " véletlenül a 90-es évek elején Magyarországon volt, khm... SZDSZ -közeli."

azaz FIDESZes, hiszen a 90-es évek elején a FIDESZ is khm... SZDSZ közeli volt, ugye? nem nagyon tudsz olyat mondani a 90-es évek elejéről (ki a faszom az a Thomas Melia?), aki az SZDSZ-t segítette, a FIDESZ-t meg nem. ekkora öngólokat már ne rúgjál, még van Cavinton egyeseknél, nem sikerült teljesen eltörölni a történelmet mindenki agyát átmosva.

veny 2013.03.26. 15:31:22

@rabelais: "Amikor Angela Merkel kritizálta Orbánt, akkor ő is kommunista befolyásoltság alatt volt?"

Mármint Orbán? Igen.

Szindbad 2013.03.26. 15:33:10

@aristo: Nincs abban semmi újdonság, hogy a Fidesz választást nyer, ez nagyjából fix. De az is fix, hogy nem a jó kormányzásuk miatt.

is 2013.03.26. 15:33:55

@Kalmár: "A világháború óta kialakított világrendjük dől össze éppen. Az eddig adósrabszolgaságban tartott népek kezdenek fészkelődni, szorít a bilincs"

Lásd németek. A világháború után őt bilincselték meg leginkább, ugye, 2000 után fizették ki az utolsó jóvátételi pénzt. Most viszont a németek ezt tovább nem hagyják, hogy pl. a mitugrász magyarok szórakázzanak itt. Dől össze a magyar mitugrászkodás, többek között, bizony.

J.László 2013.03.26. 15:34:00

@dr. mesterseges szinezek:
Ez a számtant ti vezettétek be. Persze nem '94-ben, hanem 2010-ben.

Mondok jobbat is. Idézet harmadik kedvenc országotok alkotmányának preambulumából (kiemelés tőlem:
"Im Bewußtsein seiner Verantwortung vor GOTT und den Menschen,
von dem Willen beseelt, als gleichberechtigtes Glied in einem vereinten Europa
dem Frieden der Welt zu dienen, hat sich das Deutsche Volk kraft seiner
verfassungsgebenden Gewalt dieses Grundgesetz gegeben."

Nicsak. Isten benne van az alkotmányban? Fasiszták!

A legnagyobb botrány: Németország nem köztársaság többé. Nem látom, hogy ez le lenne írva az alaptörvényben, valahogy úgy, ahogy a magyarban, vagy a weimari alkotmányban, idézem: "Das Deutsche Reich ist eine Republik.". Keresek valami ilyesmit, de nem találok.

Azt hiszem, nagyon érik már Németország ellen egy EU eljárás.

Liberálbolsiknak a források:
www.gesetze-im-internet.de/bundesrecht/gg/gesamt.pdf
www.dhm.de/lemo/html/dokumente/verfassung/

dr. mesterséges színezék 2013.03.26. 15:39:30

@J.László: Mostan már áruld el nekem, léccilécci, hogy ki az a "mi", mert nem tudom, kiket képviselek.

is 2013.03.26. 15:39:40

@aristo: Kádár Jánosnak is mindig bejött ez az imprlista fenyegetéssel való hadoválás. Még inkább Rákosinak, a Fényes Szelek pont ez volt, amit most te csinálsz, elhíve, hogy ez aztán a fasza dolog, majd mi jól megmutatjuk az imprlistáknak, szocialista/kuruc (ugyanaz a faszmutogatás) népünk győzni fog.

Ja, Kádárnak is harminc évbe tellett csődbe vinni közben az országot. Kurucsággal máshova nem is lehet. Megírta ezt már Petőfi, Ady, Móricz, Mikszáth, Jókai. De legyen, majd 50 év múlva tanítják a mai írókat, akik szóltak, és az akkori kurucok büszkén mutogatják, hogy igen, ezek voltak a nagy írók/költők, és közben észre sem veszik, hogy már megint a bilibe lóg a kezük.

Legyél kurva büszke rá, hogy a kádári nihiles csőd felé viszed az országot, te kuruc.

veny 2013.03.26. 15:39:45

@J.László: "Németországban 1990 óta (23 éve) stagnál az életszínvonal."

Hazudni méltóztatsz.

hdrstats.undp.org/en/countries/profiles/DEU.html

veny 2013.03.26. 15:44:45

@is: Szép összefoglalás.

dr. mesterséges színezék 2013.03.26. 15:49:30

@is: Nem Kádár védelmében, hanem Orbán igazi értékét aláhúzandó mondjuk el, hogy Kádár úgy várta az imprilizmus halálát, hogy a pánszláv maci szerető ölelésében eszébe sem juthatott mást várni - de nemzeti sport volt, még az MSZP-közeli humoristák körében is kiröhögtetni és kiröhögni az egészet.

Orbánt semmi se kényszeríti erre - az viszont elképzelhetetlen, hogy a Szent Gondolataira baráti lövészárokból tüzeljenek a zidegenszívűség vádja nélkül.

Balt 2013.03.26. 15:50:22

Lol. Ez ütött.
Csókoltatom Alzheimer Fraulein küsztihendjét!

Alfőmérnök 2013.03.26. 16:13:55

@aristo: Mi van te nyomi, a saját posztodnál kiütött Edith?

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.03.26. 16:21:44

@is: Kádárnak sohasem jött be az imperializmus elleni harc. Mindenki - kivéve magukat és elődeiket - röhögött rajta. Annak meg, hogy ki visz mit és hova a kétharmad a mértéke és pl. a dunaharaszti választási eredmények. Maguknak liberálfasisztáknak persze mit sem számít a népakarat, demokrácia ilyenek.

veny 2013.03.26. 16:58:18

@aristo: "Annak meg, hogy ki visz mit és hova a kétharmad a mértéke "

A hovának a mértéke?!
Ma már ne igyál... :-P

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.03.26. 17:15:35

@veny: Tudja van olyan, hogy cél, akinek kétharmada van az kitűzhet célokat és el is juthat oda. Hova? A céljaihoz természetesen. Maga egyáltalán ne igyon.

dr. mesterséges színezék 2013.03.26. 17:51:23

@aristo: "akinek kétharmada van az kitűzhet célokat és el is juthat oda"

Különösen megkönnyíti az odajutást, ha ma azt tűzi ki célul A-ban állva, hogy B-be jut, holnap pedig, B felé negyedúton, hogy A-ba.
Ha valaki felvetné, hogy ezt helyben toporgásnak hívják, feltalálja a láthatatlan haladás fogalmát, amely láthatóvá tételének akadályául megnevezi az apacukákat, és aki ebben az egészben nem hisz, azt egyszerűen hetedíziglen lecsufipofázná, és rendelne fél stadionnyit a magyar és lengyel anyanyelvű hivatásos siker- és apacukahívőkből.

Nero Bianco 2013.03.26. 18:22:31

@aristo:
"akinek kétharmada van az kitűzhet célokat és el is juthat oda."

Akinek nincs, az is.

Tehetetlen Dodó 2013.03.26. 20:24:47

@aristo: Nem bírnak megbarátkozni a gondolattal, hogy a kutya ugat, a karaván halad.

aszekelyek 2013.03.26. 20:26:00

@Nap Pali: nofene itt is rontod a levegőt? nem rettegsz te is? kár..., pedig a ZDF tudja,... hogy azé nincs jelen a sok kis ellenzéki gyávaság, mer félnek... Szavazni is féltek elmenni 2010-ben ? Megosztottam, persze csakis félelemből ezt a cikket, a németeknél élő barátnőmmel is.

aszekelyek 2013.03.26. 20:33:30

@aristo: dehogynem számít nekik ! Arra számítanak , hogy valaki beveszi , hogy most nincs sokkal inkább demokrácia nálunk , mint amikor ők nyomorították a démoszt.
Az ideológiailag nem elég képzettek tömege a célcsoportjuk. Már a 40 forintos kérdésnél is kiestek sokan , akik milliomosnak mentek a játékba.... , legalább is. Azt hitték , tudnak valamit. Egyet tudnak. Zorbánozni.

aszekelyek 2013.03.26. 20:52:44

@J.László: minimum. Szolíd szőnyegbombázást. Debrecent , Budapest kerületeit , egyet kivéve .. .. És még pár gócot.

@Balt: :)) Most mit hüjéskedik itt kend? Mikor ekkora nagy vész van ? Há lűnek az ellenzékre , azé félnek... Vagy elolvassák őket.

Ebben nem biztosak a hölgyek , hogy mék , mikó vót de a lényeg , hogy azorbán , az kérem nácifasisztautoriterdiktatúrát üzemeltet. Aztat nekik tutira mögmondták.

Az a lényeg. Hogy azé nem döntötték még meg , mer félnek , hogy elolvassák őket. Csak az a pár , lézengő bátor van , akik itt és a tüntiken. De ők is nagyon félnek. Hogy rájuk néz a kakas , vagy mitől.. ? Ja, megvan, hogy elolvassák , amit írnak.

Akar velem rettegni ? Naaa, lécci, lécciiii

VAn az a Woody Allen film, amivben egy paranoiást alakít, aki végigrettegi a filmet, töltött fegyverrel járkál és a végén ő öl meg valakit, aki semmit nem ártott de nem is akart senkinek. Valahogy így vannak ezzel a félelemmel nálunk is... Úgy kinyírnák a zorbánt , ha tehetnék...

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.03.26. 21:46:23

@aristo: A népakarat és a demokrácia a cselédek és a disznópásztorok uralma, te szenilis fasz. :)

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.03.26. 21:56:20

@Kettes: Maga a vicceket sem szokta érteni, ugye? Kellemetlen lehet mindig elmagyarázni magának a poént.

Bell & Sebastian 2013.03.26. 22:21:16

@rabelais: Grundgesetz für die Bundesrepublik Deutschland

"Artikel 146

Dieses Grundgesetz, das nach Vollendung der Einheit und Freiheit Deutschlands für das gesamte deutsche Volk gilt, verliert seine Gültigkeit an dem Tage, an dem eine Verfassung in Kraft tritt, die von dem deutschen Volke in freier Entscheidung beschlossen worden ist."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.26. 22:30:08

@Kalmár:
"Az eddig adósrabszolgaságban tartott népek kezdenek fészkelődni, szorít a bilincs."

Így van.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2011/09/kizsakmanyolasi-dij.html

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.03.26. 23:02:33

@aristo: Épp ellenkezőleg, nagyon ritkán kell elmagyaráznom a poént.

zotyesz11 2013.03.26. 23:10:27

Mi?
A ZDF egyszerűen lezsidózta a Sirály mélyen értelmiségi közönségét?!
Ajjaj...

Sok kárpótlásban fog ez kerülni nekik.

Bell & Sebastian 2013.03.26. 23:12:03

@Kettes: Pucéran várod a fán, mikor jön már?

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.03.27. 05:27:45

@Bell & Sebastian: fél pont. egyébként ettől függetlenül is igaz, hogy átmeneti jellege van a német alaptörvénynek, ezért is nevezik alaptörvénynek. most gondold meg, mit sugall ez Orbán alaptörvényéről.

azt viszont nem látom, miért lenne demokráciadeficit, hogy Németországnak olyan alkotmánya van, amelyet eredetileg átmenetinek szántak, de bevált, így sose csináltak újat, inkább módosítgatták.

Kalmár 2013.03.27. 08:51:20

@almodhi: Te tényleg nem érted? Még ha áfamentes szolgáltatást is vesz. Aki a pénzt kapja előbb utóbb vesz belőle egy sört valahol. A lényeg, hogy a szolgáltató külföldre vitt profitja sokkal jobb helyen van a lakosságnál.
Nem csak az áfa marad, hanem az áfa alap is a gazdaságot erősíti.

Adókiesésről beszélni egetverő ostobaság.

@is: látod, ezért nem negyedikesek vezetik az országot, mert azok is ilyen vaslogikával rendelkeznek.
Persze ők később továbbtanulnak.
Furcsa, hogy te így megrekedtél és még büszkélkedsz is vele....

Sajnos a gazdasági matek, nem egyenlő a számtani alapműveletekkel.

veny 2013.03.27. 09:10:10

@Kalmár: "a gazdasági matek, nem egyenlő a számtani alapműveletekkel."

De nem is megy nélkülük... :-P

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.03.27. 09:35:47

Teljesen értelmetlen. Azt hiszem végletesen sikerült kettéosztani az országot, és sok-sok emberrel elhitetni, hogy valamiféle harcban állunk.. de könyörgöm, mi értelme van ennek? Nem mind egy országban lakunk? Nem vagyunk ellenségek, csak más a véleményünk, és ha szavazunk, ezt meg is mutatjuk.
Én büszke vagyok arra hogy liberálisan gondolkodom, és hogy számomra fontosak ezek az értékek. Nem értem miért lenne szitokszó a liberalizmus? És ahhoz mekkora butaság kell hogy a bolsevizmussal kössék össze? A jelenleg az EU-ban működő képviseletei demokrácia a jelenlegi fékekkel és ellensúlyokkal egy liberális vívmány, és bár nem tökéletes, erényeit mutatja, hogy azokban az országokban ahol jólét van, képes értelmes kereteket adni az együttéléshez.

Véleményem szerint a jelenlegi kormány ennek az eszmének a felszámolása mellett van. Teszi mindezt úgy, hogy ő maga a rendszerváltáskor ennek az eszmének a megtestesítője volt, sőt vezetője Orbán a liberális internacionálé elnöke volt. Joga van persze megváltoztatni a véleményét, és ahhoz is joga van hogy most mást képviseljen. De engedtessék meg, hogy ne korlátoz mások jogát arra, hogy kitartsanak eredeti elképzelésük, hitük, elveik mellett. Azzal hogy a Fidesz a legmegdöbbentőbb módokon távolodik el azoktól az alapoktól, melyek az EU működésének lényegét adják, majd egy olyan pályára kezd állni, amely olyan erőteljes hatalomkoncentrációt feltételez, amelyet jelenleg nem fogad el az európai közösség, azt éri el, hogy azok akik nem értenek egyet vele, vagy éppen az a dolguk hogy erről beszámoljanak, ezt megteszik. Ahogyan egyre durvulnak a dolgok, egyre durvábban teszik meg.
Engedtessék meg a más vélemény, és engedtessék meg hogy mindezért ne legyen megbélyegezve bolseviknek, "átkeresztelve" zsidónak, Gyurcsányistának, vagy bárkinek az, aki vállalja véleményét, érvel. Akik nem liberálisok, hanem konzervatívként bántja őket ez az Orbáni igyekezet, azokat bizonyára szintén bántja hogy 'leliberálisozzák" őket, még ha engem ez nem is zavar, és azt hiszem az eltérő véleményemnek nincs is sok köze ehhez a tényhez.
Sajnos hazánkban az egyetlen liberálisnak nevezhető párt mindössze pár évet ért meg,majd alaposan megváltozott. Az is nagyon szomorú volt, akkor is ellenvéleményt fogalmaztam meg.

Bell & Sebastian 2013.03.27. 10:11:24

@rabelais: Mindkettőben kimondatlanul benne van a Szentkoronatan és egy így helyes. A német tartományi szempontból föderatív, cserébe nekünk kétkamarás parlamentre lenne szükségünk, persze, ha meg tudnánk tölteni belevalóval.

Mert még egy ilyen ország a világon nincs, ahol ennyi nemzetáruló (értelmiség? / elit?) csóválja a politikát.

Mondjuk a német önrendelkezés is a formalitásba csúszna, amennyiben alávetnék magukat a EU -nak, vagy a Világkormánynak.

Persze mindez csak puszta spekuláció és egyáltalán nem jelenti azt, hogy adott esetben például egy jó diktatúra, egy közvetlen demokrácia, egy szindikalista állam, egy royalista demokrácia vagy más, egyéb konstelláció nem működhet jobban a jelenlegi, liberális mázzal leöntött, multi-tőkés diktatúráknál.

Mert ne feledjük, az effajta -általunk is preferált- közvetett, azaz képviseleti demokráciák nagyon gyengén teljesítenek.

Nincsen univerzális recept, ám annyi tudható, vészhelyzetben az autoriter megoldások üdvözítőbbek.

Azt meg ki tagadná, hogy a nemzetközi helyzet egyre csak fokozódik?

Bell & Sebastian 2013.03.27. 10:28:02

@rabelais: Azt tudni kell, hogy a német Alaptörvény megszövegezésének legnagyobb dilemmája a Népfelség, vagy eredő-hatalom belehorgolásának módja volt.

Ezért kezdődik egyformán a magyarral. A demokrácia deficitje abban mutatkozik, hogy kvázi-igazságtalanul osztják szét ezt a hatalmat, sőt, továbbmegyek, rugalmasan alakítják a súlyozását.

Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy egy Alaptörvény valahol félúton van a nagy semmi (azaz az íratlan, ám szervesen kifejlődött hagyomány) és a kőbe vésett Alkotmány közt.

Formailag persze, mert az egyáltalán nem mindegy, hogy az adott laza, vagy szoros kereteket milyen tartalommal töltik meg, ha úgy tetszik, hogyan váltják aprópénzre az alkimista receptet.

Mert azt azért lássuk be, egyik sem több elvonatkoztatott sejtéseknél, oszt vagy lesz arany a végén, vagy lószarban tapicskolunk.

A magyar verebek az utóbbinak jobban örülnek - szó se róla!

Bell & Sebastian 2013.03.27. 11:02:28

Talán még annyit, hogy a Preambulum mindkét esetben az állam etikai alapjainak forrását is kijelöli, azaz az én olvasatomban ez azt is jelenti, hogy a Sólyom által rajongással emlegetett Láthatatlan Alkotmány nem más, mint az Isteni Törvények.

Azaz az állam (mint baloldal) mégsem operálható szét a hagyományosan keresztény etikától (mint jobboldal).

Így valósul csak meg az Egység, a legfelsőbb szinten. Nem elegendő tisztázni a hatalom szétosztásának mikéntjét, rögzíteni kell a rendezőelvet is.

Ami ebben az esetben eleve kizárja, hogy túlhatalom összpontosuljon egyetlen ember kezében, a követendő minta inkább a r.k. Egyház szervezeti és működési szabályzata, amely eddig időtállóbbnak bizonyult bármi másnál.

Ezekből az evidenciákból az is világosan következik, hogy aki az Alaptörvény alól kihúzná vagy kicserélné az etika szőnyegét valami másra vagy a semmire, az vagy nem tudja mit cselekszik, vagy nagyon is jól tudja, milyen sötét célok vezérlik.

Büntetlenül nem lehet keverni a rasszokat, kultúrákat és vallásokat, vagy legalábbis annak, aki integrálódni akar, alá kell vetnie magát a befogadó kultúránk és vallásnak. Ha nem megy, létezhet szeparáltan is, ha kap autonómiát.

Lefordítva köznapi nyelvre, 1,5 millió cigánynak nem sok választása marad, másról nem is beszélve.

Olyan nincs, hogy a többség hajol be a valagba rűgásért, még a németeknél sem!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.27. 11:25:38

@Bell & Sebastian:
"Büntetlenül nem lehet keverni a rasszokat, kultúrákat és vallásokat, vagy legalábbis annak, aki integrálódni akar, alá kell vetnie magát a befogadó kultúránk és vallásnak. "

Helyesen: az emberi egyutteles szabalyait mindenkinek be kell tartania es ezt akar hivhatja befogado kulturanak is. Szokasos szohasznalat szerint a befogado kultura es vallas ennel tobbet jelent, de a bekes egyutteleshez ennel kevesebb is eleg. Nagyjabol annyi, ami a Btk.-ban es Ptk.-ban benne van.

Ha azonban nacionalizmust akar, annak kellemetlen kovetkezmenyei lehetnek. Ha a Mi Kutyank Kolyke fontosabb, mint az O Kutyajuk Kolyke, akkor a ebbol logikusan kovetkezik, hogy az O Kutyajuk Kolykevel rosszabbul banhatunk, mint a Mi Kutyank Kolykevel.

Ennek a gondolkodasnak a mindennapi eletben torteno lecsapodasat ket esettel vilagitanam meg. Az elsoben egy orszag kormanya ugy gondolta, hogy kulfoldi bankokat szo nelkul ki lehet pakolni, ha a Mi Kutyank Kolykei megszorulnak. A masik esetben egy romaniai ciganybandanak nem okozott lelki torest brutalisan kirabolni del-pesti magyar nyugdijasokat (5 halott is volt), mivel ok nem tartoztak a torzshoz.

A termeszetjogbol kovetkezo torvenykezes eseten mindket eset buncselekmeny. A masodik sulyosabb, mivel emberek is meghaltak. A logika azonban mindket esetben ugyanaz.

Bell & Sebastian 2013.03.27. 11:41:12

@Doomhammer: Mondja, a bank ugyan miféle rassz, kultúra és vallás parancsait követve játszott eddig kifosztásra? És aláveti magát a Btk. -nak Ptk. -nak?

Én úgy látom, teljes -bár láthatatlan- autonómiát élvez a bank, amit pontosan ugyanúgy vindikált magának, származtat a maga isteni etikájából, mint az Alaptv. a magáét.

A bank a goj birkák maradéktalan megkopasztására játszik, amit nem fogok bizonyítani, mivel a legjobb példa erre a nemlétező, svájci frankban felvett hitel.

ANagykutya kölke semmivel sem előrébb való, mint a kiskutyáé.

A cigók áldozataival meg számoljon el az, aki nem csipszelte még meg őket nyomkövetővel, mint egy kutyát!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.03.27. 11:47:00

@Bell & Sebastian: Szentkoronatan, az hiányzik még ennek az országnak, mint tanyára a villany.

"Mert ne feledjük, az effajta -általunk is preferált- közvetett, azaz képviseleti demokráciák nagyon gyengén teljesítenek."

Fogalmazzunk úgy, hogy vannak akik jól teljesítenek, és vannak akik nem. Ugyanakkor az látszik hogy a teljesítmény mértéke nem a mechanizmusból fakad.

Azonban az tény, hogy nem ismerünk sem a jelenben, sem a múltban olyan társadalmat, amelyikben szívesen élnénk, és valami másféle mechanizmus alapján működött volna.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.27. 11:56:29

@Bell & Sebastian:
"A bank a goj birkák maradéktalan megkopasztására játszik, amit nem fogok bizonyítani, mivel a legjobb példa erre a nemlétező, svájci frankban felvett hitel."

Maga ellensegkepet gyart, hogy megindokolja, miert jogos kipakolni a bankot.

Ez gyakran megtalalhato azoknal a bunozoknel, akik foglalkoznak egyaltalan azzal, hogy megindokoljak (maguknak), miert sertik meg a torvenyt (a tobbsegnek a bunozes egyszeruen egy foglalkozas, mint a villamosvezetes). Azok a bunozok, akik ideologiat is gyartanak, azok gyakran hivatkoznak arra, hogy az aldozatoknak volt (penz, szocialis statusz, stb.), nekik meg nem volt es ez igazsagtalan. Mashogy ez nem tortenhetett, mint hogy az aldozat Rossz volt es ez megindokolja, amit tettek vele. Ez egy klasszikus ellensegkep-kepzo racionalizalas.

Nem kisebb szemelyiseg, mint Lazar Janos hasznalta ezt, amikor megindokolta, miert bocsatott ki annak idejen devizaban kotvenyt Hodmezovasarhely neveben. Azert, mert az akkor elonyos volt (neki es a varosanak). Aztan amikor mar nem volt elonyos, akkor pedig megzsarolta a bankot es ideologiat is gyartott hozza (a bank meg az o extraprofitja).

Bell & Sebastian 2013.03.27. 12:01:50

@Legelő Őse: Mert ugye maga tisztában van a Szentkoronatannal, fújja fülétől a farkáig. Mennyen má...

Bell & Sebastian 2013.03.27. 12:04:33

@Doomhammer: Vagy nem. A bank ugyan mitől Szent Tehén? Há mer fajspecifikus. Ennyi és nem több.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.27. 12:11:30

@Bell & Sebastian:
Marmost ki tekintette szent tehennek a bankot? Az egyutteles szabalyai rajuk is vonatkoznak, ha tisztessegtelen szerzodest kotottek, akkor ok a hunyok.

A kormany azonban masfele logikat hasznalt. Vilagossa tette, hogy ha intezkedesei miatt magyar bank kerul bajba, azt megmenti. Ha viszont kulfoldi, annak vallalnia kell a vesztesegeket. Vagyis torzsi alapon valasztotta ki az aldozatait, elfogadhato celpontta teve azokat, akik nem Mi vagyunk. Pont olyan logikat hasznalt, mint a del-pesti nyugdijasokat terrorizalo (es sokszor megolo) romaniai ciganybunozok.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.03.27. 12:18:35

@Doomhammer: Hát azért a dél-pesti nyugdíjasok nem rabolták ki előtte a cigányokat.

Bell & Sebastian 2013.03.27. 12:19:29

@Doomhammer: A mindenkori, beszari magyar kormányok hányszor fizették ki a bankok rossz hitelkihelyezéseit? Négyszer? Há mer hitelből ment a gyurcsótányok meggazdagodása, a mi pénzünkön.

Aztán úgy rászoktak a bevált módszerre, mint siheder a ...ára.

Legfőbb ideje lenne leszokni róla, a bank kockázatvállalás nélkül csak egy pénzgyár, ha túlmegy a pofátlanság határán, szóvá kell tenni - valahogy.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.27. 12:24:07

@aristo:
"Hát azért a dél-pesti nyugdíjasok nem rabolták ki előtte a cigányokat."

A hodmezovasarhelyi kotvenyt kibocsato bank se rabolta ki Hodmezovasarhelyt. Amikor Lazar a kotvenykibocsatas mellett ervelt, akkor az elonyos felteteleket emelte ki. Mint ahogy azok, akik hazra es autora felvettek, azok is az elonyos feltetelek miatt vettek fel.

Csak amikor a feltetelekrol kiderult, hogy korantsem olyan elonyosek, akkor lett ideologia az elvetelre. Pontosan ilyen logika alapjan lopja a cigany a fat az erdobol vagy oli meg azt, akinek van egy te've'je. Neki volt, de nekem kellett.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.03.27. 12:24:20

@Bell & Sebastian: pont annyira vagyok tisztában vele, hogy egyértelmű véleményem legyen róla. A 21. században Európa közepén, talán előre kéne lépkedni.

Nem mellékesen, te a mechanizmusokat, a berendezkedés hatékonyságát és eredményeit kevered a szakpolitikák pl.: gazdaságpolitika stb. működésének deficitéből származó eredményekkel. Magyarul nálunk és sok más országban nem azért nem jó élni mert demokrácia van, vagy mert nem tudtunk a Szent Korona részévé válni, beleértve az állam vagyonát is... azért nem jó élni, mert a hatékony, stratégiák szakpolitikák működtetése helyett aktuálpolitikai célzattal kormányoznak az aktuális kormányok.
Ez ennyire egyszerű.
Ha mindezeken nem változtatunk, akkor egyáltalán nem lesz jobb. Ha kilépünk az Unióból, és elindulunk valamiféle archaikus berendezkedés felé, attól lehet hogy néhány Jobbikos elélvez, de ettől az ország adósságai, a fizetőeszköze, az ellátó és elosztó rendszerei, az oktatása, az életszínvonal a béka segge alatt lesz továbbra is.
Lehet hogy ezt próbálja a világ elmagyarázni az Orbán kormánynak is? Hogy árnyékharc helyett talán el kellene kezdeni szak-politizálni.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.03.27. 12:25:52

@Bell & Sebastian: mitől szent tehén? Atyaég. Mert a kisbetétesek pénze van benne attól! Az emberek pénze. Mindenkié. Mi van veled???

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.27. 12:29:31

@Bell & Sebastian:
"A mindenkori, beszari magyar kormányok hányszor fizették ki a bankok rossz hitelkihelyezéseit? Négyszer?"

Bocsanat, az egy masik ugy.
"Aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön és ezzel kárt okoz, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Van egy friss ugy: egy uzsoras kizsigerelt egy vallalkozo parost (mindenki cigany a tortenetben), akik cserebe megoltek es kiraboltak. Ez ket buncselekmeny: az elsot az uzsoras kovette el a vallalkozo paros ellen, de a per nem errol szol, hanem a masodikrol, az emberolessel kombinalt kifosztasrol. A birosag nem fog enyhebb iteletet hozni a masodik esetben csak azert, mert korabban a masodik eset elkovetoi voltak az aldozatok.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.03.27. 12:31:18

@Doomhammer: Szerintem nem analóg dolgokról van szó. Lázárnak rendelkezésére állt egy csomó pénzügyes, könyvelő, akárki, tehát valóban illett volna kiszámítania, hogy mit kockáztat és nem a bankot hibáztatni utána.
Más a helyzet a magánemberekkel, akiket - szerintem - igenis megvezettek, ahogyan az egyre jobban kiderül. Az ő esetükben jogos kirablásról beszélni.

Bell & Sebastian 2013.03.27. 12:33:42

@Legelő Őse: Szerintem az Unió már régen kilépett belőlünk, amikor a perifériákból elkezdte a pénzt a centrumba, majd Amerikába pumpikálni.

Nem hiszem, hogy a Merkel -féle, bugyin a flastrom -kezeléssel fenntartható. Eltértek az alapító atyák eredeti céljaitól, beléjük bújt az usraeli ördög, oszt annyi is lett az egésznek.

Ezt egészen biztosan nem Orbán kúrálta el, hanem a sárközi cigány és az endékás Brünhilda, amikor beengedték az USÁ -t ide, szétteríteni a hiányát.

Az röhög a markába, más meg szívja a jólétüket. Nem tűnik túl demokratikus szereposztásnak, legfőbb ideje oszlásnak indulni.

Google 2013.03.27. 12:36:43

@Doomhammer:

Kipakolni a bankot..., ami úgy kezdődött, ugye, hogy először is jól meg kellett konszolidálni őkelmét. Telepakolni, más szóval.
Utána jó hazai svejci frankot adtak kölcsön; fülüket, szemüket befogva - mert kit érdekelt akkor egy olyan apróság, mint a kölcsönkérő anyagi helyzete?
Éveken át szedték a sápot, és hát még most sem sírnának együtt (2014), de hát mit tegyenek, elfogyott a lovetta.

Ami pedig a mai félelemben élőket illeti, előttük is voltak valakik ellenzékben. És azok nem féltek. Pedig könnygázt, lovasrendőröket, és ki tudja, hogy még kiket, miket vetettek be ellenük. De abban az időben a demokraták még nem féltek. Nem illett nekik félni.
A mai demokraták sem félnek igazából: hazudni minden hullámhosszon, külföldön szennyest mosni, és mosatni, bemászni más pártok székházába, egyetemet foglalni stb. Ilyesmikért lecsürhézték volna a kényes ízlésű képmutatók a hajdani ellenzékieket, vagy nem?
Fél, fél, de nem fél hazudni, lázítani, árulkodni, félreinformálni. Arra ott az egész valója.

Bell & Sebastian 2013.03.27. 12:38:04

@Doomhammer: Ismeri Dosztojevszkijt, nem vagyunk egyenlőek. Az állam sem egyenlő a bankkal. Nincs demokrácia, valaki mindig szív, most az egyszer szívjon más, ha lehet egy kívánságom az aranyhalhoz.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.03.27. 12:39:52

@Bell & Sebastian: maradjunk annyiban hogy ez a te látásmódod, és összeesküvés elméleted világa. Az EU nem hibátlan, és szerintem is lenne hová fejlődnie. Én nagyon nem értek egyet veled, sőt, szerintem egy sokkal erősebb EU lenne a megoldás, nem egyre gyengébb..
Tehát az EU nem tökéletes. Azonban az elmúlt 15 év alatt a régió vezető gazdaságából a sereghajtóvá váltunk. Ebben nagyon vastagon benne van Orbán is, de abban egyetértek, nem egyedül. Ez nem az EU miatt van. A környező országok növekednek. Mi nem.

Bell & Sebastian 2013.03.27. 12:40:28

@Legelő Őse: A kisbetétesek pénze államilag garantált. A nagybani befektetőké nem. Kár, hogy ezt pont tőlem kellett megtudnia.

Bell & Sebastian 2013.03.27. 12:43:35

@Legelő Őse: Összeesküvés-elméletek ügyében forduljon díleréhez, vagyonkezelőjéhez. Esetleg Aristohoz, aki majd jól elmagyarázza, boszik már csak Funtinelben vannak, ott is erősen korlátozott példányszámban.

Google 2013.03.27. 13:05:16

@bbjnick:

Ha már félelem, akkor e francia hölgy nevét se hagyjuk ki: Julie Brochen, a TNS igazgatónője.
Ő egyelőre csak Vidnyánszkytól (mesterkurzusaival szennyezte volna ott a levegőt) fél, de innen is van még tovább. Például patás ördögök a barlangfalon.

2013.03.27. 13:11:58

@Google: Dehát már szavazni is félnek a diktatúra ellen.

Félnek demokraták lenni. Ahogy Dunakeszin is legutóbb.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.03.27. 13:23:16

@Bell & Sebastian: "A kisbetétesek pénze államilag garantált. A nagybani befektetőké nem. Kár, hogy ezt pont tőlem kellett megtudnia."

ööö... ez mire volt válasz, melyik hozzászólásomra?

Kalmár 2013.03.27. 13:28:32

@veny: Ennek van értelme szerinted?
Érted amit írtam?

Alfőmérnök 2013.03.27. 13:35:58

@Lion K: Nem MézesRozinak tetszik lenni véletlenül?

veny 2013.03.27. 14:12:01

@Bell & Sebastian: "A kisbetétesek pénze államilag garantált. "

Az állami garancia egy dolog ellen nem véd, és ez történetesen épp a legmagyobb kockázat manapság idehaza: az állam mohósága. Lásd a manyup vagy a visszamenőleges 98%-os adó esetét.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.27. 15:30:54

@aristo:
" Az ő esetükben jogos kirablásról beszélni."

Nyilvan tisztessegtelen szerzodest akart irni, mivel a kirablas buntetojogi kategoria.

Arra hivatkozhatna, hogy a felek szolgaltatasainak feltuno aranytalansaga all fenn, esetleg uzsoras szerzodesre is hivatkozhatna. Csakhogy abbol kell kiindulnia, hogy ezek a szerzodesek a megkotesuk idopontjaban feltunoen elonyosek voltak. Vagyis a jelenlegi allapotukat tekintheti normalisnak (egyesek szerint egy svajci frank alapu szerzodes meg ma is elonyosebb, mint ha annak idejen forintban kotottek volna). Tehat a szolgaltatas feltuno aranytalansagat vagy rejtve maradt szerzodesi feltetelt nem fog tudni talalni, ahogy eddig senki sem talalt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.27. 15:39:22

@Bell & Sebastian:
"Az állam sem egyenlő a bankkal. "

Valoban nem: az allam garantalja a bank tulajdonat ugyanis.

Az Alaptorvenybol (Alkotmany hijan):
" Magyarország független, demokratikus jogállam."
"Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik."
"Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait."
"Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár."
"Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.27. 16:16:17

@Doomhammer:

Nincsen ám igaza!

Ha én vásárolok egy doboz cigarettát vagy egy csomag dohányt, azon színes fénykép díszeleg lekonyult pöcsökkel, szétrohadt fejekkel, kiterített hullákkal stb. Az állam kötelezi a gyártót, hogy tájékoztasson az esetleges kockázatról. Mivel anno ingatlanvagyonommal álltam jót egy családtagom devizahiteléért, így volt szerencsém egy ilyen hitelügylet anatómiájába belelátni. Ott minden volt, csak korrekt tájékoztatás nem...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.27. 16:21:04

@bbjnick:
"Ott minden volt, csak korrekt tájékoztatás nem... "

Valoban nem tudta volna, hogy ha a svajci frank-magyar forint keresztjen a forint gyengul, akkor tobbet kell majd fizetni?

Bell & Sebastian 2013.03.27. 17:02:11

@Doomhammer: Maga szerint a bank tulajdona a betétesek pénze? Vagy elgondolkozott már azon, mi lenne akkor, ha egyszerre venné ki mindenki a pénzét?

Ki tudná fizetni a bank? Akkor mit is tulajdonol a kereskedelmi bank a székházán kívül?

Maga szerint minden esetben teljesült korábban a magyar, üzleti bankokkal szemben is támasztott hármas követelmény; a biztonság, likviditás és jövedelmezőség?

Mert ha igen, mitől harapott fűbe annyi, miért kellett többször is kitömni őket, vagy honnan a rekordnyereség, évről -évre?

Az nem lehet, hogy az ultra-liberális szabályozásnak, vagy szabályozatlanságnak köszönhetik a kivételezett helyzetüket? A bank az nem csak egy egyszerű, mezei vállalkozás, nemhiába osztogatnak rá licenszeket.

De ezt maga mind tudja, megint csak engem túráztat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.27. 17:13:10

@Doomhammer:

Nem kell ám a fölényeskedő, nyikhaj, cinikus arcoskodás, mert attól még senkinek nem lett igaza!

Mivel már többször leírtam, így most csak zanzásítva teszem:

A banki ügyintézők végig manipulálták az ügyfelet (a rokonomat). Jelen voltam, így saját szemeimmel láttam, saját füleimmel hallottam. A beetetés időszakában, minden kérdésre mosolygós igen volt a válasz, amint a szerződéskötés eldöntött ténnyé vált az ügyintéző elfoglalt lett és már nemigen volt ideje válaszolni. A szerződés aláírása előtt hosszan várakoztatták az ügyfelet, majd siettették az aláírást (ha nem lettem volna ott, a rokonom nem tudta volna meg, hogy konkrétan mit tartalmaz a jó 40-50 oldalas szerződés --- én ragaszkodtam hozzá, hogy végigolvashassam, ebből kisebb szóváltás is kerekedett, az ügyintéző nehezményezte, hogy föltartjuk). A szerződés szövegével kapcsolatos kérdésekre rendre kitérő válaszokat kaptam (az ügyintézőtől), pld. harmadjára volt hajlandó egyértelmű igennel válaszolni arra a kérdésre, hogy a szerződés tartalmazza a bank egyoldalú szerződésmódosításának lehetőségét. ---

--- Mivel a rokonom előtörleszteni szeretett volna, a következő meglepetés akkor érte, amikor közölték vele, hogy erre nincs módja (a szerződéskötéskor még lett volna, de azóta megváltoztak a feltételek). Majd miután izmoztunk, jogi utat emlegettünk, végülis lehetőséget biztosítottak részleges előtörlesztésre. Azt azonban elfelejtették közölni, hogy a kezelési költséget továbbra is az eredeti hitelösszeghez mértén számítják ki, így az az abszurd helyzet alakult ki, hogy a havi kezelési költség magasabb volt, mint a havi törlesztőrészlet:-] ---

--- Nem ragozom tovább. Az egész ügylet és eljárás egy kibaszott visszaélés volt minden elemében. Mi még 2008 előtt letudtuk a törlesztést, így a javából még ki is maradtunk: mit művelhettek akkor a bankok, mikor az árfolyamok is elszálltak?! ---

--- És: bármennyire próbálok visszaemlékezni, sokmindenről szó esett köztünk és bank között, de az árfolyamkockázat szó (szerintem) egyszer sem hangzott el:-[

Bell & Sebastian 2013.03.27. 17:14:48

@veny: Ez így van, csakhogy az előzményekről meg tetszik feledkezni, egy könyveléstechnikai vita és a jegybank feletti ellenőrzés visszavétele is a csomag része volt. A magánnyugdíjkasszák visszavétele ettől függetlenül is bekövetkezett volna, legfeljebb nyugodtabb körülmények közt. Mert rossz gazdái voltak, felzabálták a hasznot.

Másra jobban kellett, ez van, nem egy öröm. Volt még egy opció, a feltétlen megadás, csak akkor már régen nem itt beszélgetnénk.

Az hazudik, aki azt állítja, hogy átlátja ezeket a folyamatokat (mi helyes és mi (kényszer szülte megoldás?), mivel minden információval még egy csúcspolitikus sem rendelkezik, rulett ez a javából.

Pedig -mint tudjuk- összeesküvések nincsenek. Ááá, dehogy...

Bell & Sebastian 2013.03.27. 17:25:34

@Legelő Őse: A St. Cow témájában az affelett érzett értetlenkedésre írtam, hogy jajacsúnyabácsikelveszikapénzet a ma született bárány -ártatlanságú banktól.

Vagy nem, a fene se tudja már ebben a nagy mágneses viharban, hogy magának pont mitől görbült el az orra?

Bell & Sebastian 2013.03.27. 17:27:13

Nem affektálok afelett érzett bánatomban, hogy azt írtam; affelet.

2013.03.27. 17:31:45

@bbjnick: Mit csináltak a bankok 2008 után?

Önkényesen és egyoldalúan hangolták a szerződeseiket.

A sok hülye lapostévés és lakóparkos jól meg is szívta.

Bell & Sebastian 2013.03.27. 17:35:52

@Lion K: Ne legyen igazságtalan, mert a renccerváltás után is volt egy hárompontos átbaszásuk bankszektoréknak, amikor az OTP -s hitelek kamatait -egyoldalúan- piacosították.

Akkor kellett volna nagyot rúgni először a buxájukba!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.27. 18:06:55

@Lion K:

Én nem nagyon hülyézném (úgy általánosan) ezeket a szerencsétleneket, nagyon sokaknak nem volt más lehetőségük a lakásvásárlásra, mint (ez a fajta) eladósodás.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.27. 18:16:16

@Bell & Sebastian:

"a renccerváltás után is volt egy hárompontos átbaszásuk bankszektoréknak, amikor az OTP -s hitelek kamatait -egyoldalúan- piacosították." --- írja.

Én még világosan emlékszem azokra az időkre, amikor ez történt. Először felajánlottak egy kedvezményes előtörlesztési lehetőséget, majd azoknak, akik ezzel nem tudtak élni, legalább ötszörösére felemelték a hitelük kamatját. (Egy-két éve olvastam, hogy volt olyan család, akinek akkortájt árverezték a lakását, miután évtizedeken keresztül fizette ezt az OTP-s hitelt, de a családfő lebetegedése miatt bebukta.)

S még arra is emlékszem, hogy mekkora felháborodást váltott ki ez a hitelkamat-emelés (úgy nevezték ezt anno, hogy kamatadó). Még alkotmánybíróság elé is került, de a Sólyom-féle alkotmánybíróság alkotmányosnak minősítette:-|

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.03.27. 19:09:05

@Bell & Sebastian: szélsőjobbossal a hülye ideológiájáról nem vitázok

Bell & Sebastian 2013.03.27. 22:02:23

@rabelais: Vedd megtiszteltetésnek, hogy szóba álltam veled, több ilyen úgysem lesz.

Bell & Sebastian 2013.03.27. 22:07:27

@bbjnick: Sajnos akkoriban még két kezes is kellett a hitelfelvételhez, sokan nem aludtak nyugodtan, akkor sem. Tudok olyan példát, hogy tíz éves hitelt tíz évig fizetett, és tíz év után több volt a tartozása, mint amikor elindította. Már akkoriban sem volt egyszerű az élet.

Aki kutyával hál, bolhával ébred! -amint azt az őrmester -helyesen- megjegyezte.

Bell & Sebastian 2013.03.27. 22:18:38

A konkrét eset úgy szólt, hogy négyszázezerre fizetett havi tízet tíz évig, az 1.200.000 és még fennmaradt ötszázötvenezer. Ebből a fele a szocializmusra esett. Ilyen THM -re még a híresen szerény Provident is megnyalná a négy patáját.

_pataj 2013.03.29. 03:30:34

a mandinernek ez a probléma azért remélem megoldható: egy német nyelvű blog, pár jóbarát az olvasottabb hírportálokon, 2-3 év ennek e tehetséges csapatnak elég is lesz.

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2013.03.29. 06:39:31

"Magyarországon ez nem lenne lehetséges, ha ez a Magyar TV-ben történne, a felelősök azonnal repülnének." (a független televízióból)

Akkor most van ok félni, vagy nincs?

Késes Szent Alia 2013.03.29. 10:16:24

Orbánt bohócként ábrázolta a német tévé:

"... A mostani bohócos műsorban – amelyben megismételték a magyar hivatalos körökben felháborodást keltett gyerekhíradó-részletet is – végül is azt a mondanivalót szűrték le, hogy a magyar kormányfő nem bírja elviselni a kritikát. E szerint számára csak az a hír, amely rá nézve pozitív. Más szóval az inkriminált gyerekhíradó valójában csak az igazságot mondta ki – állapítják meg összegzésükben."

hvg.hu/vilag/20130329_Orbant_bohockent_abrazolta_a_nemet_teve

Google 2013.03.29. 12:54:49

@Késes Szent Alia:

Szegény német gyerekek! Még kaptak egy adagot politikából, kérték vagy nem, megkapták.
Német barátaink soha nem voltak szégyenlősek, Hitler-jugend, ugyebár.
Német újságíróknak pedig biztosan nincs más dolguk, mint más háza táján műveljék a politikát, keressék a szerintük bohócokat. Uszítsanak, vagy ahogyan Jelinek mondaná: szítsatok lázadást! Máshol.

2013.03.29. 14:12:16

@Késes Szent Alia: Szegény német gyerekek.

Már aludni sem tudnak ettől a félelmetes bohóctól :(

Alfőmérnök 2013.03.30. 12:10:56

@Lion K: Azért elég vicces, hogy egy állítólag felnőtt ember dedós rajzfilmekből választ avatart meg nicknevet magának.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.03.30. 20:30:59

@Bell & Sebastian: "Mert rossz gazdái voltak, felzabálták a hasznot."

Marhaság. Tizennyolc éve tartom ott a pénzem, egyszer, a válság mélypontjában volt negatív a hozam, amikor egyébként a saját portfólióm is veszteséges volt. Ezt a szart egy Selmeczi-intellektusú nyomingerek találták ki Selmeczi-intellektusú nyomiknak. De neked pont jó lesz.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.04.02. 08:42:37

@Google: Ja, csak hogy ez már nem gyerekműsorban jelent meg. De a németek nem hülyék. Pontosan értik, hogy mit jelent az a mondta, amiben egy miniszterelnök arról beszél, hogy ha ez és ez jelenne meg a tévében, akkor azok akik csinálták, már nem dolgoznának ott. Ilyet nem mond egy demokrata. Érted? Egy bohóc, az mond!
süti beállítások módosítása