Venesz József a Nemzeti Könyvtárban – Ilyen ország pedig nincs CCCLXXIV.
2013. március 23. írta: pelikán*

Venesz József a Nemzeti Könyvtárban – Ilyen ország pedig nincs CCCLXXIV.

venesz.jpg

Azt a vinkójózsefit neki! Ezek tényleg kiadták a Veneszt. Pár napja, amikor először hallottam, még nem hittem. Egy témára fogékony kolléga rontott be az ajtón olyan lila fejjel, mint aki Újpest-szurkolókat inhalált, hogy tebazmeg, a Kerényiék új kötete a Nemzeti Könyvtárban Venesz József A magyaros konyhája. Vágod, a Konzumex-osztályvezető tervgazdálkodási konyhás Venesz.

Egy vagonnyi érvem van amellett, hogy miért lett volna égető szükség a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott (röviden TNKGMEKMKÉMFÖFEFMM) udvarában egy gyanakvó segédszerkesztőre, aki csupa jóindulatból megejt egy tétova Google-keresést, hogy mégis.

Pedig ma már olyan egyszerűnek tűnik: a magyar konyha kádárista, csak nekünk híres megfejtésétől, a teljesen kamu magyaros (árulkodó szuffixum kiemelése tőlem – p*) ételektől elfele vezető út rohadt hosszú ideje kulináris chartával, abszolút vállalható gasztoblogokkal és -lapokkal, reményt adó Bocuse d'or-helyezéssel van kikövezve.

Nem kezdem tehát elölről. Az imént hivatkozott Bűvös Szakács blog szerzőpárosa tavaly megírta a Kommentár folyóirat tizenkét káros kötetet felsoroló összeállításában Venesz József történetét. Innen fogok idézni. Aztán mindenki döntse el, hogy mennyire van helye az öregnek egy Nemzeti Könyvtár néven futó 21. századi sorozatban.

*

b2842a0d8e80170ddf82e39c554842c7.jpg„Az MSZMP KB pedig úgy dönt, hogy a magyar konyha propagandafegyver lesz, a külföldön működtetett éttermek valutát is hoznak majd a fejlődő szocialista hazának. Erről Venesz József szakácsmester, Konzumex-osztályvezető nyilatkozik a Vendéglátás című lapnak.  […] 1962. január 1. Életbe lép a belkereskedelmi miniszter 81/61. BK. M. sz. utasítása: állami vendéglátó-ipari üzemben kizárólag a Venesz István és Túrós Emil által jegyzett új Egységes vendéglátó receptkönyv és technológia című kötet receptúrái és nyersanyaghányadai alkalmazhatók. A »Venesz« trónra lépésével megszületik a magyar népi demokratikus tervgazdálkodási konyha. »Az olyan ételeknél, amelynek receptúrája a Receptkönyvben nem szerepel, az étel receptúráját az átszámítási lap előírásszerű vezetésétől függetlenül, egy külön lapszámozott receptkönyvben kell tintával bevezetni.« Olyan pillanat ez, mint mikor feláll a műtőasztalról Frankenstein szörnye: életre kel egy rémmítosz, és mindennapjaink részévé válik. A magyar szakácsszakma már a II. világháború előtt sem táplálkozott mindig friss és tiszta forrásból. A Venesz most végképp lehúzza a rolót: kőbe vési a korábbi tévedéseket, és új dimenziókat nyit a minőségrombolás terén. Ideológiája: egységes, laktató tömegétkeztetés kell az új embertípusnak, első-, másod- és harmadosztályú szinten.

Emelkedő liszthányadok mellett megjelenik a gazdaságos szocialista pecsenyelé (sütőzsír + liszt + paradicsompüré + víz vagy csontlé), generációk tanulják ettől kezdve rizottó néven a piláfot, finzerv néven a Duxelles-t, hollandi, béárni, tartár néven azt, ami nem az. A technológiai leírások gyengék, félrevezetőek, magától értetődő az év minden napján a konzerv (a »borjúcomb tavasziasan« zöldborsókonzervvel és zöldbabkonzervvel készül, I. osztályú üzemegységben spárgafejkonzervvel egészül ki).  […]

A könyv (Venesz József és Turós Emil Egységes vendéglátó receptkönyv és konyhatechnológia c. kötetéről van szó - p*) tulajdonképpen a slamposítás és a középszerűség manifesztuma. Zárójelbe kerül az alapanyag- és a technológiaismeret, a szezonalitás, a kreativitás; a kulináris intelligencia fejlesztése fel sem merül. Azt gondolná az ember, hogy mindez a ’60-as évek elmúltával, majd a rendszerváltozással végképp feledésbe merülhetne. A Venesz mellett máig használatos jogutód-tankönyvek azonban (több is van belőlük) meg sem kísérlik a kitörést. Ellenkezőleg: maximálisan kiteljesítik a veneszi szellemet, anyagát tragikus és tragikomikus ételekkel egészítik ki.”

(megjelent a Kommentár 2012/4-es számában)

*

Köszönöm, hogy ma is velünk voltak. Most pedig a lelki egyensúly kedvéért hallgassuk meg együtt a világhírű Tormentor zenekar A Hétszünyű Kaponyányi Monyók c. dalát.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr105149301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2013.03.24. 15:09:58

@ArmaGedeon: Tudtam, hogy nem hagyja ki! :)
Szkítákról, Saggitariusról, kentaurokról mit tud? Ne is mondja, úgy is kitalálom... :)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.24. 15:13:30

@Bell & Sebastian: még semmit, mert túlterhelt a hálózat és nem érem el a wikit! :-)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.24. 15:18:09

@Bell & Sebastian: Itt az érdekeltek felvilágosjtanak, hogy a francia ág felfelé néző nyilakat használ, épp, mint a falangisták és a mellékelt ábrán a nyilakat összefogó szalag hajlatai épp két olyan patkót formálnak, mint az 1933-as Falange-címerben az iga:

www.rothschildarchive.org/ib/?doc=/ib/articles/data_faq_5arrow

Én mérget vennék rá, hogy a Rócsikéról mintázták.

Bell & Sebastian 2013.03.24. 15:31:40

@ArmaGedeon: Vagy mindenki a tehetséges, zsidó Oppenheim Mórickánál rajzoltatott, akinek mindenről a nyilacska jutott az eszébe, mivel az általa ismert Tschicsónénak öt lánya volt és mindet meg akarta nyilazni.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.24. 15:35:58

@Bell & Sebastian: Rócsi bácsinak ő tervezte a címert, a falange már készen kapta Rócsiéktól. Egyébként eredetileg forradalmár jellegű párt, ha nem téved a wiki...

tevevanegypupu 2013.03.24. 16:26:57

@Tehetetlen Dodó:

Csak 1983? Valahogy meg regebbinek gondoltam, az eszembe sem jutott, hogy megnezzem mikor adtak ki az elsot..A 99 husetel azert tetszett meg mindjart, mert a husok melle szolo volt a korites, es a szulovarosomban Sorpnban sok husfelet keszitettek es keszitenek gyumolccsel. Es akkoriban meg, a etvenes evek vegen, nyolcvanas evek elejen ez nem volt olyan magatolertetodo. Viszont olyan vendeglokben, ahol vadeteleket is keszitettek - akkoriban ez is ritkasag volt, ha jol emlekszem eloszor talan Szombathelyen jartam ilyenben - akkor mar a vaddiszno meg szarvas melle jart az afonyaszosz is..

tevevanegypupu 2013.03.24. 16:26:57

@Tehetetlen Dodó:

Csak 1983? Valahogy meg regebbinek gondoltam, az eszembe sem jutott, hogy megnezzem mikor adtak ki az elsot..A 99 husetel azert tetszett meg mindjart, mert a husok melle szolo volt a korites, es a szulovarosomban Sorpnban sok husfelet keszitettek es keszitenek gyumolccsel. Es akkoriban meg, a etvenes evek vegen, nyolcvanas evek elejen ez nem volt olyan magatolertetodo. Viszont olyan vendeglokben, ahol vadeteleket is keszitettek - akkoriban ez is ritkasag volt, ha jol emlekszem eloszor talan Szombathelyen jartam ilyenben - akkor mar a vaddiszno meg szarvas melle jart az afonyaszosz is..

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.03.24. 16:34:39

@Robinzon Kurzor: ezek fidelitasosok, tehát valószínűleg fideszesek gyerekei.
vidéken talán, épülhetett a párttól független pártegység, de még vidéken is odafigyeltek arra, hogy minden ilyen igazi nemzeti sejtet egy jóelvtárs vezetőként azért felügyeljen, gondolom.
ezeket - ahogy Ángyánt akarták (ez egy bevált módszer) - kihasználták a komcsik. ahogy tán Lola szüleit a Pázmány alapításakor. (persze nem ismerem őket, nem akarom sértegetni azzal őket, hogy ők valójában nem is azok, aminek kiadják magukat, nem tudom, nem ismerem annyira a munkásságukat, talán ha nagyon felszínesen írnak alátámasztás nélkül a konzervatív értékekről, pl házasság pártolása, akkor lehet, hogy tényleg csak egy felvett szerep ez.)
de ahogy látom, Lola nagyon naiv ("miért nem nyilvánosak az ügynöklisták, ezt én se értem"), tehát valószínűbb, hogy szüleiket kihasználták (vagy csak Lolát nem avatták be, mindegy).

szóval lehet, hogy tényleg szolgalelkűek az igazi nemzeti fideszesek, pártagok, de nem egy nagy szellemi teljesítménnyel rendelkeznek, ha semmi se gyanús nekik, és semmi se kifogásolni való, követik a felettes parancsokat, "a párt jó, de vannak benne olyan erők, amik kényszerűségből, kompromisszumból rossz felé visznek", na persze.
születnek ilyenkor az "ezek", akik a pártban a mszmp-s "megtérteket" jelent, a kikeresztelődött kommunistákat :)
pozsgaiék, kerényiék, szűrösék, akik befolyásolják rossz hatással, hülyeségekkel a jókat. pedig nem is sejtik, hogy a jók csak kihasználva vannak, ld Ángyán, csak ezek nem mernek szólni, ha végül sose az lesz a pártban amit ők akarnak, nem mindenki Ángyán, nem mindenki szól, lép ki, és szakít az elveiért a
nem mindenki olyan értelmes, a hívő ember hisz, ezek hisznek a pártban is, olyan nekik ez mint egy csapat, akinek szurkolnak, egy zenekar, akiért rajonganak, és magasabb szintnek gondolják magukat a csápoló tininél, de ugyanaz a színvonal, csak az életkoruk más. viszont a legtöbb tini már nem rajong egy zenekarért, ha az már csak rossz számot játszik, de itt ez lassabban megy végbe, mert a zene ugyan borzalmas, a zeneszámok kritikái viszont továbbra is harsogják hogy milyen kitűnő ez az együttes, de el fog még jönni, hogy a fidesz is kiesik a parlamentből, ahogy az szdsz.

a hoffman rózsák, akik csak "kényszerből lettek mszmp-sek", magam is ezt hittem két éve, hogy hoffmann a jó oldalon áll. de ő is csak egy elvtelen kommunista. nem akar ő mást, csak jó fizetést.
orbán még mindig nem esett le a nagy többség fidesz-gyerekében. ő még harcolt a kommunizmus ellen 1989-ben! ez a kép nem megy ki a fejükből.
orbán nagyon buta ember lett, szellemileg elhízott, neki mindig is a magaskultúra a vidi meccs volt csányival, a gazdasági komcsipápával,soha nem volt igazán intellektuálisan kifinomult ember, több száz tanácsadó maszkírozza, de érezzük hogy nagyon műanyag az íze a beszédeinek, a cselekedeteinek.
persze "majdnem beszervezték", apja véletlenül hozzájutott bányákhoz, amik ma is üzemelnek.
értékek nélküli kommunista kölyök.

de az is lehet, hogy pontosan tudják a mandarinok, hogy komcsik a fideszesek, azért ez a sok felesleges porhintés, sok csúsztatás. nem hinném ezt. l. simonok kölykei csak a pénzt szórják, "gazdálkodnak" ahogy csányi kölyke, ahogy orbán kölyke fog, ld meier dietmart, semmilyen értéket nem kapnak ezek otthonról.
a mandinerek, turul, ergé (novák nem tényező, elvtelen humanista jobb esetben is) ilyenek mint lola, csak nem merik elszólni magukat:
"miért nem nyilvánosak az ügynöklisták? nem akarom elhinni, hogy én végig kommunistákat szolgáltam, a szüleim kommunistákat szolgáltak"

bár ergé azért kiakadt azon, mikor orbán fényezte kínában az elmúlt 60 év közös sikereit, kádárostul, rákosistul.
ilyenkor jöhetne a másik elnök lemez: "talán kósa jobb elnök lenne" kósa is biztos vagyok benne, hogy vkinek a gyereke. olyan buta és olyan törtető tapló, látom rajta hogy komcsivér. kivakarták 2-3 generációnyira innen.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.24. 16:43:46

@S=klogW: ezzel spec egyetértek.

@tevevanegypupu: úgy néz ki, amelyik arab országban monarchia működik, nincs különösebb probléma. Iszlám kultúrájú országban eddig legfeljebb csak a törökök voltak képesek működő köztársaságot létrehozni. Ehh, az a szabadkőműves Kemál pasa... :)

@Hepci: és melyik az a három hely szerinted? Tényleg, a Gold bisztró, amiről anno a Bűvszakin és saját blogján muskotály küvé értekezett nagyszerűeket, még működik?

tevevanegypupu 2013.03.24. 16:51:11

@tauglich:

Na szabadkomuvesek azert ott is vannak, nem fogja kitalalni milyen tanacsadok formajaban..De szerencsere a kiralysagokban erdekuk a nyugalom es a beke, mert az arab felkelok altalaban nem szoktak nezni, ha kitornek, hogy ki a szabad es ki a rabszolgakomuves..:)

2013.03.24. 16:54:21

@tesz-vesz: Ebben sok igazság van sajnos. De az, hogy a politikai elit úgynevezett jobb és baloldala (helyesebben: a nacionalista és internacionalista baloldal) tele van volt párttaggal vagy párttagok gyerekeivel, nos ez visszavezethető arra, hogy a történelmi magyar elitet (arisztokrácia, tőkés és nagypolgári réteg) a két diktatúra kiirtotta, kifosztotta, elüldözte, aki meg itt maradt, azt is megnyomorították és nem engedték érvényesülni.
Ugyan kikből állna ma a magyar politikai elit, ha "régi uralkodó osztály" már rég nincs? Illetve van, csak a leszármazottak külföldön élnek zömmel, aki meg itt van, az a nulláról kezdett mindent, semmiféle kárpótlást vagy segítséget nem kapott, az úgynevezettt jobboldali kormányoktól sem. A ma napig nem kaptak semmilyen kártérítést, még erkölcsit se, még az előnevüket sem használhatják, pedig attól, hogy valakinek bele lehetne írva a személyijébe, hogy gróf, az még nem fedualizmus.
Megjegyzem: Antall Jóska tkp. a "saját fajtáját", a saját "osztályát" is elárulta a nevetséges tragikomédiává fajult "kárpótlással".

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.24. 17:15:21

@bbjnick: "Szerinted a Venesz azért jelent meg, mert a jelenlegi kormány a kádárista hagyományokat szeretné erősíteni?"

Természetesen nem. Nem is a napi ballibbant hiszti felől közelítem meg a kérdést, hanem simán balfaszság egy ilyen jellegű sorozatban kiadni a Veneszt. Megint csak az bizonyosodik be, amit Gyurgyák János mondott ama bizonyos interjúban, amit hónapokkal ezelőtt linkeltem neked: a kormány kiadta a kultúrát gebinbe, ahol viszont önjelölt, teljesítmény nélküli csoportok és személyek marakodnak azon a kevés pénzen, ami rendelkezésre áll. Ennek egyik, egyébként hangyafingnyi jelentőséggel bíró állomása a Venesz újrakiadása.

Kerényi meg bizonyára jó színházi szakember, de semmiféle keresnivalója nincs egy ilyen jelentőségű poszton.

"Azt hogy magyarázod, hogy azokban a posztkomm országokban, ahol nem volt venesz, ott is tarol a hawaiipizzás, mekis, fornettis sz*r?"

Úgy magyarázom, hogy messze nem tarol, legfeljebb jelen van és messze nem olyan mértékben, mint nálunk. Sőt a délszlávoknál még annyira sem. Mondjuk Csehországról nem tudok nyilatkozni, a tót haluskát meg aligha lehet elcseszni, ahogyan a román micset és a ciorba de burta-t sem. Az oroszok és a kaukázusi népek konyhája meg egészen frenetikus a mai napig. Persze silányság és átcseszés mindenhol van, nem csak a posztkommer országokban

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.24. 17:25:35

@tauglich:
a pacalleves, mint minden egyszerűen csodálatos dolog, bizony nagyon nehéz műfaj.

de eszembe juttatott egy szép posztot:

gozdom.blogspot.hu/2010/04/normal-0-21-microsoftinternetexplorer4.html

:)

2013.03.24. 17:28:24

@tauglich: Szinte minden szavával (egyetértek)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.24. 17:40:27

@jose maria padilla: és az egyszerűségében elementáris dolgokat könnyen lapátra lehet tenni. Többek között ebben volt hatékony Venesz et. hathatós közreműködésével a kádári bendősovinizmus.

@Lion K: ennek őszintén örülök.

Alfőmérnök 2013.03.24. 17:54:30

Kenyér-ügyben egyet kell értenem ezzel a Magyarországon élő német faszival:
"A kenyér elvesztése - számomra ez a jelenség sokkal többet mutat, mint a sebesülés mértékét; számomra ez maga a vérző seb. Hogyan engedheti meg magának egy ország, hogy veszendőbe menjen a saját kenyere? Húsz éven át nem okozott számomra gondot, hogy a magyar kenyéráruk klasszikus kínálatában megtaláljam kedvenc péksüteményemet, amellyel elkezdődhetett a napom: az óriáskiflit. A külseje ropogós volt, a belseje illatos: kora reggel magával hozta a sütőkemence melegét, a gabona és az élesztő találkozásának édes titkát. Legjobban azt szerettem, amelyik sötétbarnára sült. Három évvel ezelőtt vette kezdetét a baj. A sarki élelmiszerüzlet másik péktől kezdett vásárolni, de kétszáz méterrel arrébb még volt egy tejbolt, ahol megtaláltam, amit megszoktam; csakhogy a boltot felszámolták, a kiflinek nyoma veszett. Kaptam egy ötletet, miszerint a hentesnél, hétszáz méterrel lejjebb a hegyen, még megvehetem a kedvencemet. A reggelim költségesebb lett, ennek fejében viszont végre sokkal jobb is. Négy hét óta azonban a hentes is másik pékségtől szerzi be az árut. Azt mondja, régi szállítója csődbe ment. Az új kenyér íze szerinte sem közelíti meg a régiét. Megint kaptam ötleteket, de a város másik végébe kellene utaznom, hogy megtaláljam azt a pékárut, amely korábban mindenütt kapható volt. Most mindenhol sütési kísérletek kiszámíthatatlan összevisszaságát találom, amelyek nevükben a magyar koronára, a svábokra, Bajorországra, Párizsra vagy éppenséggel Isztambulra hivatkoznak. Hetekig kaphatók, aztán megint nem. Hol keményre száradtak, hol meg gyanúsan puhák, mintha soha sem láttak volna kemencét, csak felfújták volna őket. Időnként az ízük is jó ezeknek a különlegességeknek, de sohasem annyira, mint a sváboknál, Bajorországban, Párizsban vagy Isztambulban. A kenyér ugyanúgy nem kedveli a helyváltoztatást, ahogyan a fák sem, s mindig rászorul azokra az emberekre, akik számára ott, helyben sütik - miként a fa is rászorul a talajra, amelyből kinő. A baguette-nek kizárólag Franciaországban van baguette-íze. A dicsőséges francia forradalom azonnal megismétlődne, ha a franciáktól elvennék a kenyerüket. Budapesttől viszont elvették a sajátját, s mindössze tanácstalan háziasszonyok vállrándítása és öregemberek lemondó panaszkodása utal időnként arra, hogy valami történt és történik. Így hal meg egy város."
epa.oszk.hu/00000/00003/00012/droste.htm

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.24. 18:06:46

@Alfőmérnök: teljesen igaz!
Egyébként ez az eckermanos Droste?

Megjegyzem, vagy másfél évtizede eszem a solymári Ludwig péksüteményeit és szerintem stabil, jó minőséget képvisel, bár klasszik magyar fehérkenyeret nem csinál. Viszont ezt a sváb vonalat jól tolja. Pesten viszonylag jónak számit az egyébként Kecskeméten sütött lőkösházi parasztkenyér (pl. Fény utcán a tejesnél), illetve eleinte nem volt rossz a Lipóti háromkilós, ami ma már majdhogynem az ehetetlen kategóriába ment át. Budán a CBA üzletek egy részébe egy bizonyos László pékség szállítja a dolgait, a kifli és a zsemle meglepően jó, ha nagyon muszáj, még másnap is.

S=klogW 2013.03.24. 18:52:50

@ArmaGedeon: csak nem azt akarja mondani, hogy Józsue Mirjam maszatos, Glockson meg a pesztonkája, és épp ezért olyan otthonosak a témában?

Tehetetlen Dodó 2013.03.24. 19:34:04

@tevevanegypupu: Utánanéztem: a Húsételek a második kötet volt, az első az Előételek, az is '83-ban jelent meg először.

S=klogW 2013.03.24. 20:14:09

@Bell & Sebastian: azt ne mondja, hogy a végén alfi lesz a jófiú a jósdasztoriban :)

pocaklakó minimanó 2013.03.24. 20:16:58

@tauglich:

"Nem csoda, hogy a rendszerváltást követően egyenes út vezetett a hawaiipizzás, mekis, majd fornettis világba."

Mi a baj a hawaii pizzával vagy a burgerekkel?

Alfőmérnök 2013.03.24. 20:42:36

@S=klogW: Mi van faszkalap, nem bírod ki, hogy ne olvassál? :)

tevevanegypupu 2013.03.24. 21:20:13

@Tehetetlen Dodó:

Nekem a 99 korites es fozelek nincs meg, a tobbi igen, ugyhogy elmegyek az antikvariumokba es utana nezek. Elvegre ez egy sorozat lenne es nem is kotelezo belole fozni, de olyan szepek.:)

S=klogW 2013.03.24. 21:27:50

@pocaklakó minimanó: nem tudom a gasztromakiknak pontosan mi a baja, de az biztos, hogy botrzasztóan egészségtelenek és fewltünésmentesen lehetnek silány minőségűek:

odafigyelt már a hamburgerre amit eszik? meg is rágja vagy csak nyeli? ha megrágja észreveszi a csombékos textúrát és előbukik a majonéz/ketchup mögül az ízetlenség

vagy próbálta már kihűlve elfogyasztani a hamburgerét?

arról már nem is bezsélve, hogy ki tudja mit darálnak bele, pár éve pl. a marha pajzsmirigyét is beledarálták. maga akar marhapajzsmirigyhormon-terápiában részesülni?

marko11 2013.03.24. 22:11:34

@tauglich: Aranycipó?
Bár pécsiek, ill. pécsváradiak, de most már van az Árkádban is (alsó szint).

pocaklakó minimanó 2013.03.24. 23:02:13

@S=klogW:

"odafigyelt már a hamburgerre amit eszik? meg is rágja vagy csak nyeli? ha megrágja észreveszi a csombékos textúrát és előbukik a majonéz/ketchup mögül az ízetlenség"

Ja, hogy itt a gyorséttermi változatról van szó? Szólhattak volna. :)

"arról már nem is bezsélve, hogy ki tudja mit darálnak bele..."

Az enyémbe darált marhahús és marhafaggyú szok' kerülni. Ezeket pedig termelőtől vásároljuk.

S=klogW 2013.03.24. 23:20:30

@pocaklakó minimanó: "Ja, hogy itt a gyorséttermi változatról van szó?"

talán hagyományos népi étel, a vasárnapi családi ebéd elmaradhatatlan eleme a hamburger magyarországon?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.25. 00:57:38

@tauglich: a Lipóti hálózat totál kamu.
A legtöbb pékárujuk minősége megegyezik a hipermarketek szaraival.

tevevanegypupu 2013.03.25. 05:47:13

A Lipotnal nem rossz a szilves es meggyeslepeny, meg a csokoladeba-kokuszba forgatott mezessuti. A fornettinel a kis sajtos es toportyuspogacsa de rogton megedve amig meleg es gyomoregest okoz, jo a negymagos szeletelt, mindenfele mesterseges biszbasszal tartositott csomgaolt kenyer a sparban..a feher zsemlyes es soskifli az borzalom a kadarihoz kepest szinte mindenhol, a kis krumplis bagett elmegy, a grahamkenyerszeruseg is..De jobb ha tisztaban van vele mindenki, hogy itthon ugy korulbelul minden pekaru hamisitott..fix, hogy egyik sem keszul abbol amibol kellene, illetve azokbol van a legkevesebb bennuk.:)

tevevanegypupu 2013.03.25. 05:54:13

Ja igen, es teljesen eltunt a vajaskifli,meg a kisbrios is, a magyar csokoladek borzalmasak lettek..nem is beszelve a pilotakekszrol, a csokiparanyrol meg a barackmagrol vagy diakcsemegerol..es a rumosmeggyrol. Most hirtelen csak ez jutott eszembe.Ugyhogy szidhatjak nyugodtan a venesz fele szakacskonyvet, meg hogy milyen hulyek akik ezt bevettek a nemzeti nemtudommibe, de az tuti, hogy Venesz elvtars (meg en is) meg ettunk igazi, hamisitatlan, magyarosch ennivalokat a szocialista szellem konyhajaban.:)

Alfőmérnök 2013.03.25. 07:58:14

@S=klogW: Mindenesetre Loxon úgy tűnik, hogy visszavonult, mióta részleteket közöltem a magánlevelezésünkből. :)

Alfőmérnök 2013.03.25. 08:00:58

@tevevanegypupu: És ha valaminek az íze emlékeztet arra, amilyennek lennie kéne, arra ráírják, hogy "retró". :)

gyalog.galopp 2013.03.25. 08:53:31

@tevevanegypupu:
Régebben láttam egy filmet a francia mezőgazdaságról szólt. A filmben kis és nagyüzemi gazdák nyilatkoztak.
A lényeg, a francia gabona már lassan takarmányozásra sem jó a kemikáliák miatt. A nagyüzemi termőföldek visszavonhatatlanul sivatagosodnak, műtrágya nélkül már a fű se nől bennük. A gabonából készült termék ízét alapvetően a műtrágyát előállító üzemek határozzák meg, amely kihat a takarmányozott állatok ízére is.

A francia sütőipar argentín, esetleg ausztrál búzát használ.

Marketing célból , óriási támogatás mellett meghagytak hagyományosan termelő kis és közepes üzemet is, de ez leginkább a felső kategóriás élelmiszereket érinti, lásd pl. bresse-i csirke.

A magyar mezőgazdaság ma takarányt termel az osztrák és német gazdák számára, akik vágott disznót küldenek vissza. Hogy milyen búzából van az a liszt , amit a boltban veszünk, a fene tudja. A sütőipar mindenféle kiegészítő lisztjavítók nélkül nem tudja használni. Talán a malom ipar tudna erről mesélni.
A "gazdák" a támogatási rendszer következtében takarmány termelésre álltak át, ha akarnának se tudnának állatot tenyészteni, mert a hiteleiket nem tudnák fizetni. Az EU tőlünk csak takarmányt vesz át, a hűtőházaik kipukkadásig tele vannak húsáruval.

Lehet szidni Veneszt, a TSZ rendszert, de ezek 50 év alatt nem okoztak olyan károkat, mint a rendszerváltás 20 év alatt.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.25. 09:24:43

@gyalog.galopp: Nana, a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság elkezdte a mához vezető pusztítási folyamatot, amia módszerváltás után még pusztítóbb fázisba lépett.
Az ŐSBŰN a kollektivizálás volt. Nyugaton is megtörtént, csak más módszerekkel. A vegyszeresítés meg ugyanolyanokkal.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.25. 09:24:43

@Alfőmérnök: hehe.. mivel környékbeli, nagyjából azonos boltokban vásároljuk a kenyeret. :)

@pocaklakó minimanó: szerintem itt senki nem gyalázta a burgereket.

@marko11: hát, akkor ezért nem ismerem.

@Hepci: eleinte a parasztkenyerüket és csakis azt vettem, aztán nagyon hamar zuhant a színvonal, most meg már franchise-ban nyomják az egész országban. Pffff

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.25. 09:29:23

@gyalog.galopp: "Lehet szidni Veneszt, a TSZ rendszert, de ezek 50 év alatt nem okoztak olyan károkat, mint a rendszerváltás 20 év alatt. "

Csatlakozom @ArmaGedeon: -hoz. A mai állapotok láttán illik nagyobb összefüggésekben gondolkodni és felismerni az ok-okozati összefüggéseket. A rendszerváltás után ugyanis nem történt más, mintsem hogy a egy totál gallyra tett és mind indentitásában, mind gazdasági potenciáljában padlóra tett ország brutális gyorsasággal kapta arcába a vadkapitalizmust. Innentől kezdve hibás a párás szemű félmúltba tekintés.

Kavics 2013.03.25. 09:32:35

@Doomhammer:
Akkor mégse én vagyok hülye??? semmit nem tudtam még ehetően megsütni a Jamie Oliver-ből!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.25. 09:52:05

@Kavics:
Mondok egy rosszabbat: ettem az ettermeben es az ott felszolgalt kajaval kapcsolatban is bizonytalan erzeseim vannak.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.25. 10:18:50

@tauglich: Nem pont ide jön, de most egy kicsit kéjes örömmel láthatjuk Titanicunk süllyedése közben (a fedélzetről láthatjuk...), milyen brutális gyorsasággal kapják arcukba a vadkapitalizmust pl. az orosz oligarchák Cipruson!!! :-)

Ezek a faszik magasabbra jutottak a globális vadkapitalizmus táplálékláncában, mint mi, de úgy tűnik, ők is elhitték, hogy a "pénz" nevű elektronikus jelek valódi vagyont jelentenek. És erre most jókora része elpárolog! Áramszünet van, vagy mi... :-)

gyalog.galopp 2013.03.25. 10:19:42

@ArmaGedeon:

Inkább úgy mondanám, a Tsz-ben is megvolt a tendencia, de megszűnésük után nagyon felgyorsult a folyamat. Indokolatlanul gyorsan, indokolatlanul sok ember veszítette el a megélhetését. Nem csak Mari néniről van szó, akinek elvették a háztájiját, sarokba dobta a kapáját, itt egy komplett iparág lett lehúzva, kutató intézetekkel, termelő és feldolgozó üzemekkel , szakemberekkel.

@tauglich:
Egyáltalán nem sírom vissza a Tsz-t, abban a formában már rég túlélte önmagát, fenntarthatatlan volt.
A Venesz féle menza kaját többnyire kerültem, inkább otthon ettem.
Most akkor te próbálj meg nagyobb összefüggésekben, rendszerben gondolkozni, hová vezet az a folyamat, amikor egy ország primitív takarmány és ipari növény termelésre áll be európa legjobb termőföldjein, a magas hozzáadott értéket képviselő képviselő élelmiszert pedig kintről hozza?

A nagyobb összefüggéshez hozzátartozik, ha nincs állattartás, nincs szerves trágya, csak kemikália, ez pedig visszafordíthatatlan folyamathoz vezet. Ennek a folyamatnak csak az egyik eleme az ízetlen élelmiszer.

Nincs párás szemű félmúltba tekintés, de én emlékszem arra, hogy aki annak idején lassítani próbált, óvatosságra intett, az elég gyorsan eltűnt a közéletből. Amit a pofánkba kaptunk az nem a vadkapitalizmus volt, hanem egy primitív, rövid távú, a nagy összefüggéseket teljesen mellőző gondolkozás volt, vagyis politika.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.25. 10:25:24

@gyalog.galopp: "a sütőipar mindenféle kiegészítő lisztjavítók nélkül nem tudja felhasználni"

Biztos sokat romlott a liszt minősége, de a sütőiparé még többet. A Kádár idejében szokásos minőségű pékáru ma legfeljebb ínyencboltokban-eldugott pici sütödékben található meg manapság, már vidéken is. Illetve megfizethetetlen, ha be akarom árazni a budai hegyvidéken 1000 Ft körül kapható 60 dekás cipócskákat.

Érdekes módon mi otthon normális kenyeret tudunk sütni a szimpla bolti, 150 forintos lisztből (BL 55), adalékok és dagasztás nélkül. Annyira nem jó, mint a sznobpékségek és a legjobb éttermek kenyerei, de a bolti volumen 99,9999999999 százalékát simán veri.
Csak azt szeretném ezzel jelezni, hogy nem a liszt a fő akadálya a javulásnak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.25. 10:25:47

@tauglich:

"a kormány kiadta a kultúrát gebinbe, ahol viszont önjelölt, teljesítmény nélküli csoportok és személyek marakodnak azon a kevés pénzen, ami rendelkezésre áll" --- írod.

No, ha valamiben, akkor ebben soha nem volt közöttünk vita.:-) Ez köccse: a fenomenológiai feketelyuk mindent elnyel, miért pont a kultúrával ne tenné ezt?!(Ezt köznapibban úgy is le lehetne írni, hogy a vélt vagy valós napi politikai érdek fölülír mindent, de a fenomenológiai feketelyuk (szerintem) pontosabb és mélyebb leírása a jelenségnek, mivel átfogóbb és lényegibb.)

S, szerintem, abban sincs közöttünk vita, hogy mit óhajtanánk: felelős és értő kultúrpolitikát, felelős és értő kultúrpolitikus(ok) által! De úgy látszik, a hatalom, jelenleg, nem tartja ezt időszerűnek/nem tart erre igényt.

Ami pedig a Nemzeti Könyvtárat illeti: nagyon is koncepcionális történet ez/az! Nagyon is világos politikai logika szerint működik ez/az a történet.

Fentebb már írtam, ez a könyvsorozat "identitáserősítő" sorozat. A célja az, hogy elköteleződést erősítsen és (re)prezentáljon. A jelenlegi hatalom (így-úgy) híveinek nem adhatod a kezébe Széchenyi Önismeretét, Pázmány prédikációit vagy Kemény Zsigmond regényeit stb., mert nem tud(ná)nak velük mit kezdeni, de Jelky András kalandjaival vagy Venesz Magyaros konyhájával (talán) igen; s nem adhatsz a kezükbe praktikusan kezelhető kritikai kiadásokat, mert minek, hanem nagyméretű, világító piros borítójú köteteket, amelyeknek gerincén böhöm fehér betűkkel, messziről olvasható a cím, hogy a kötetek tulajdonosai fölrakhassák a polcra, egymás mellé, Tormayt és Karinthyt, az '56-os emlékkönyvet és a Magyar Húsvétot, az Eszterházy János-monográfiát és Kriza székely népmesgyűjteményét; hogy ha ránéznek, akkor tudhassák kik is ők és ha más ráéz, az is tudhassa (kik is ők).

(Pld.: Tegnap láttam a tévéhíradóban nyilatkozni egy helyettesállamtitkárhelyettes asszonyt, aki a vörösiszapos MAK RT.-vel kapcsolatos jogi-gazdasági helyzetről nyilatkozott: mögötte, a könyvespolcon, ott virítottak a Nemzeti Könyvtár nagy piros gerincei...)

És: nem tudom, tudod-e, hogy ez a fajta identitásépítés/erősítés a klebelsbergi kultpolnak is meghatározó része volt, tkp. anno ezzel nyitottak --- természetesen, a kornak megfelelően, összehasonlíthatatlanul magasabb szellemi színvonalon (de csak identitásépítés/erősítés volt az is!).

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.25. 10:27:29

@gyalog.galopp: Nincs vitánk abban, hogy a gengszterváltás egy bűnös folyamat volt, nem is csak rablás, hanem gyakran öncélú rombolás. Csakhogy a szocializmus ennek nem valami ellentéte, hanem korábbi kiadása.
A nagyüzemi mezőgazdaság mindenestől veszteséges volt, pénzügyileg és energetikailag is. Azért létezhetett, mert az olcsó szovjet importenergiából fenn lehetett tartani, ebből lehetett szubvencionálni. A kollektivizálás előtt a mezőgazdaság hasznot termelt és nettó energiatermelő volt. Még a szocialista rezsim se vette semmmi hazsnát az átszervezésnek, kizárólag ideológiai alapon egy kicsit csökkentette az ország gazdaságából kinyerhető hasznot. Durvább kiadásban Sztálin a holomodorral elpusztította a termelőerők egy jókora darabját (most nem éppen emberi kategóriában nézve, hisz egy ember halála tragédia, millióké statisztika), ahelyett hogy pl. az erőltetett iprafejlesztésbe terelte volna ezeket át. A nagy semmiért hullottak rakásra az egybeterelt jószágok és a jószáguktól megfosztott emberek milliói... Ez nem rablás, ez irracionális rombolás.
A TSZ-szervezés ez volt kicsit moderáltabb kiadásban.
Nyugaton egy picit még moderáltabban. Nem csak a vegyszeripar haszna mozgatta a folyamatokat ott sem, hanem egy öncélú modernizációs ideológia.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.25. 10:32:43

@tistedur:

Magának/neked is csak azt tudom mondani, amit @tauglich:-nak. ITT: @bbjnick:

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.25. 10:40:57

@bbjnick: azt akarod mondani, hogy tahókban, tahók által nehézkes építeni a nemzeti kultúrát, így aztán marad Jelky András? :D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.25. 11:43:08

@Hepci:

Remélem, ennél azért valamivel többet mondtam:-)

tevevanegypupu 2013.03.25. 12:28:43

@gyalog.galopp:

Volt egy Gundel szakacskonyv is amit kiadtak, par tenyleg magyaros ennivalo volt benne az etterem adta ki, nagyon szep kis konyv, elkeszitheto etelekkel es azok ehetoek is. A Venszerol gozom sincs ki, de ha a magyar Konyhat o talalta ki, akkor jogos, hogy beveszik ebbe a sorozatba..nagyon jo kis karacsonyi sutireceptek voltak egy szamaban peldaul Csehak Judittol.:) Es tenyleg erdekes volt, korulbelul olyasmi mint az Ez a divat is volt Fenyo Janos divatfotoival. Tobbek kozott..Mar az ujsagok jo minosege es kiallitasa is megerdemli, hogy emlekezzunk rajuk.

A liszt - a mostani - kulonben olyan mint a finom cementpor vagy a homok..nem konnyu vele dolgozi, akarmilyen logo alatt is aruljak. Talan a buzadara a regi..:)

Jack Torrance 2013.03.25. 12:45:18

@bbjnick: pontos elemzés, sajnos.
Az a baj, hogy az identitás erősítése mellett a gondolkodás leépítése is a fő célok között van.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.25. 12:50:17

@bbjnick: mennyiségileg s árnyaltságban feltétlenül...

gyalog.galopp 2013.03.25. 13:23:25

@Hepci:

Egy pék ismerősöm mondta, hogy a malom a sütőipar számára fontos anyagokat, sikér, meg mitoménmiket kivesz a lisztből ezt külön, emelt áron árulja, nekik.
Ez az egyik ok, a másik, pedig a dömping árverseny. Egy kis pékség, egy átlag településen nem tud versenyezni az áruház láncokkal, meg a másik kis pékséggel, csak ha olcsó, tuningolt alapanyagot és költséghatékony technológiát használ.

Van egy kis pékség, amelyik a hagyományos kovászolt, vastag héjú kenyeret készíti és szállítja néhány boltba. Egy Coop üzlet felmondta a szerződést, mondván nem kell neki mert drága. A fülem hallatára tört ki a balhé, az üzletben. Több , idősebb vásárló egyértelműen értésére adta az üzletvezetőnek, ha kapják vissza kenyerüket, többet be sem teszik a lábukat az üzletbe. Másnap volt kenyér.

gyalog.galopp 2013.03.25. 13:33:44

@tevevanegypupu:

Néz én nem hinném, hogy egy nemzeti izé, könyvtárnak csupa felemelő pátoszos dolgokat kellene tükrözniük.
Le kell már arról szokni, hogy kb 50 évenként átirkáljuk a történelmet, és mindent a szemétbe dobunk, ami addig volt.
Nem hinném, hogy egy Venesz szakácskönyv létén, vagy nem létén múlna az ország felemelkedése. Aki így gondolja, ott nagy baj van, ha meg igaza van, akkor még nagyobb baj van. A Venesz szakácskönyv hű tükörképe egy adott korszaknak , sufni nyaralókkal, Trabantokkal és sok egyéb mással együtt, ne féljünk már tőle, nem harap.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.25. 14:10:35

@Jack Torrance:

Kérdezhetek? Mennyivel nagyobb ellensége a jelenlegi hatalom csúf pragmatizmusa a gondolkodásnak, mint az elmúlt két évtized ideológiai terrorja --- de fordítva is kérdezhetném ---, mennyivel volt kisebb ellensége a gondolkodásnak az elmúlt két évtized ideológiai terrorja, mint a jelenlegi hatalom csúf pragmatizmusa?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.25. 14:11:35

@Hepci:

A mennyiség itt minőségbe csap át. Remélem:-)

Jack Torrance 2013.03.25. 14:32:10

@bbjnick: az egyszerű válasz az lenne, hogy semennyire. De szerintem ennél azért bonyolultabb a helyzet. Bár te megnevezed, hogy melyiket minek tartod, szerintem a jelenlegi épp hogy nem "csúf pragmatizmus", hanem az elmúlt két évtizedénél sokkal terrorisztikusabb. Nem volt jó az sem, de ez a mostani durvább és agresszívebb, és nem csak kultúrában, hanem minden oldalról a tahóságot nyomja. Leértékeli a tudást, a tudományt, a hozzáértést és a kultúrát is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.25. 16:26:28

@Jack Torrance:

Hát, szerintem az úgy van, hogy minden rendszernek vannak haszonélvezői és kárvallottjai. És vannak, akiket egy-egy rezsim (vagy akár rendszerváltás) érdemben nem (vagy nemigen) érint.

Akik kárvallottjai egy-egy váltásnak, bizonyára nagyon rosszul élik meg.

Végiggondoltam a saját helyzetemet és arra jutottam, hogy én az elmúlt 24 év valamennyi rendszer- és rezsimváltásának (mikor inkább, mikor kevésbé, de) effektív kárvallottja voltam:-) Ennek a mostaninak is. De ezt komolyan mondom.

Szóval, én nem látom most azt a rettenetes durvulását és agresszivitását a tahó hatalomnak, amiről te beszélsz, mert az előző(ek) sem kenegettek hájjal. (Például, a szoclib érában kétszer is veszítettem el állást egyértelműen ideológiai okok miatt.)

Úgyhogy...

tevevanegypupu 2013.03.25. 16:29:13

@gyalog.galopp:

A magam reszerol nagyon sok mindent megoriztem volna amit felelotlen gondtalansagukban kidobtak, azt hiven, hogy majd lesz helyette mas vagy uj. Olyan dolgokat is, amik a korszakra jellemzoek voltak es egyaltalan nem voltak rosszak, dehat koponyeg utan eso. Mindenesetre azt aki evekig nem volt itthon azt sokk-kent erte, hogy eltunt az orszag es lett helyette egy masik Csak az apparatus maradt, azok eltavolithatatlanok. .Az allam viszont nagyon sok ertekeset eldobott magatol, most szedegeti ossze a cserepeket es probalgatja osszeragasztani amit sikerul.

Jack Torrance 2013.03.25. 16:47:48

@bbjnick: ha már coming out, akkor bevallom, nekem az előző rezsim nagyjából indifferens volt (se hasznom, se károm nem származott belőlük), a mostani pedig - magas jövedelmű sokgyerekes lévén - kimondottan előny, ha pusztán anyagi szempontból nézzük. Viszont családom egyéb tagjait kimondottan hátrányosan érinti, nem anyagilag, hanem biztonság, munkahelyi környezet szempontjából.
De én alapvetően nem erre gondoltam, hanem az általános üzenetre, amit a mostani rendszer közvetít.
Mindent erőből, az ellenvéleményeket nem csak figyelmen kívül hagyják, de látványosan megbosszulják, ésatöbbi. De hát te ezt sokkal szebben elmondtad már.

Jack Torrance 2013.03.25. 16:49:05

@tevevanegypupu: "most szedegeti ossze a cserepeket es probalgatja osszeragasztani amit sikerul."

Bárcsak látnék ilyen törekvést, de nyoma sincs...

gyalog.galopp 2013.03.25. 16:51:14

@Jack Torrance:
Talán, ha levennéd a kötést a szemedről... :)

pocaklakó minimanó 2013.03.25. 19:03:08

@S=klogW:

"talán hagyományos népi étel, a vasárnapi családi ebéd elmaradhatatlan eleme a hamburger magyarországon?"

Ha meg ennyire rétegkaja, akkor miért aggódni miatta?

S=klogW 2013.03.25. 19:16:39

@pocaklakó minimanó: senki nem aggódott, inkább fintorgott

azt értem, hogy saját készítésű húspogácsával más a sztori, de azért még úgy is híján van ez a fajta étel - mind konkrét mind metafizikai létében - az esztétikumnak

pocaklakó minimanó 2013.03.25. 19:37:00

@S=klogW:

"de azért még úgy is híján van ez a fajta étel - mind konkrét mind metafizikai létében - az esztétikumnak"

Semmivel sem esztétikusabb egy margherita. Minden a készítéstől és a tálalástól függ.

Tehetetlen Dodó 2013.03.25. 20:38:51

@Hepci: Ezt aláírom. Hű nőm otthon süti a kenyeret, közönséges bolti lisztből, hol BL55-ből, hol BL80-ból, attól függően, hogy mit akar összekreatívkodni.
Az ügy egyetlen hátránya, hogy az egész családban már senki sem hajlandó a bolti szemetet elfogyasztani.

Tehetetlen Dodó 2013.03.25. 20:43:34

@bbjnick: Nincs ebben semmi újdonság: 50 éve a marxengels virított a káderek polcain, ma a nemzeti könyvsorozat. Egy dologban még hasonlítanak is: egyiket sem olvassák.

S=klogW 2013.03.25. 21:07:59

@Tehetetlen Dodó: "Az ügy egyetlen hátránya, hogy..." meg az energiafogyasztás

vagy van beltéri fatüzelésű kemencéjük amivel egyúttal be is fűtenek?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.25. 21:28:33

@gyalog.galopp: már ott deformálódott a hazai közgondolkodás, hogy egy kistermelő a hiperek áruival teszkógazdaságosságban akar versenyezni. Ez kb. olyan, mintha egy tudós nagyobbat akarna hazudni, mint egy politikus.
Egy átlagos településen egészen biztos lehet(ne) találni pár száz embert, aki hajlandó megfizetni 30% felárat a normális pékáruért, és ezzel eltartanak egy családi vállalkozást. Ebből persze nem lesz évente új Merdzsó, nem is fogják a papa f*szát szopni a közismert honi celebnők, de ennyi a mai sanyarú gazdasági környezetben talán még vállalható.

Tehetetlen Dodó 2013.03.25. 21:41:35

@S=klogW: Energiafogyasztás jelentéktelen 1800 watt nem egész egy órán keresztül + a keverőmotor fogyasztása.

S=klogW 2013.03.25. 21:41:52

@Hepci: ezért kell plasztikai sebésznek vagy ügyvédnek, brókernek menni pék helyett. egy fenomenális fellatio könnyen feledteti a silány kenyeret a konyhában, hacsak nem épp ott épp a kenyértartó mellett kapja le/be a ffiembert a celebnő :)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.26. 06:02:18

Jó reggelt, jó szurkolást!

Ajánlom Vinkó József cikkét, mely azért némileg szellemesebben közelíti meg a veneszi univerzum lényegét, mint ama poszt, ami alatt kommentelünk.

"A szerző [Venesz József] gondolkodását jól tükrözi 1952-es felszólalása a Belkereskedelmi Minisztériumban. "A szocialista vendéglátóiparnak semmilyen közös vonása nincs a kapitalista állam élelmezési magánvállalataival - hirdeti. - A kapitalista vendéglátóipar fő feladata a lakosság egy vékony rétegének, az élősdi burzsoá rétegnek ellátása", ezzel szemben a szocialista vendéglátás fő szempontjai: "a dolgozók ellátásának szakadatlan javítása", "egészségének megvédése", "munkateljesítményének emelése.(...)a nyugati világ hiányosan táplálkozik, az élelmiszerek többségét nem ismeri". Aztán értekezik még "a magas kultúrájú szovjet vendéglátás" bevezetésének lehetőségeiről."

hetivalasz.hu/gasztronomia/tovabb-a-veneszi-uton-61416/

@gyalog.galopp: "A Venesz féle menza kaját többnyire kerültem, inkább otthon ettem."

A Venesz-féle gasztroterror nem a menzákon, hanem a Duna-parti szállodai éttermektől a debreceni Arany Bikán át a balatoni gebines világig és az útmenti csárdákig, meg az utolsó, meleg ételeket kínáló kocsmákig mindenhol jelen volt. Aztán mindez szépen, szívósan felszivárgott az otthoni étkezési kultúrába is.

A többire most nem reagálnék, nálam sokkal összeszedettebben megint csak @ArmaGedeon: fogalmazta meg a lényeget. :)

"Amit a pofánkba kaptunk az nem a vadkapitalizmus volt, hanem egy primitív, rövid távú, a nagy összefüggéseket teljesen mellőző gondolkozás volt, vagyis politika."

Már miért zárná ki a két fogalom (politika és gazdaság) egymást? Sőt. Amúgy meg politika volt a tsz világ is, igazi paternalista tervgazdálkodás, ami az évtizedek alatt egyértelműen vezetett a csődhöz.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.26. 06:07:39

@tauglich: a paternalista tervgazdálkodás esetében természetesen a teljes kgst rendszerére gondolok.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.26. 09:19:25

@bbjnick: nem smúzolni akarok, de amit írsz, azzal most teljes mértékben és tételesen egyetértek és csak sűrün bólogatok itten.

Ezzel pedig különösen: "ez a fajta
identitásépítés/erősítés a klebelsbergi kultpolnak is meghatározó része volt, tkp. anno ezzel nyitottak --- természetesen, a kornak megfelelően, összehasonlíthatatlanul magasabb szellemi színvonalon"

Ez tényleg így van. Mind az oktatásban, mind az irodalmi életben, a képzőművészetben és az építészetben, vagy akár a sport területén olyan maradandó és máig érvényes produktumok, illetve eredmények jöttek létre, melyek jelentős része teljes mértékben vállalható. Persze volt hová visszanyúlni, volt miből építkezni, léteztek biztos alapok. És ezt azzal együtt mondom, hogy ízlésemmel és ha úgy tetszik, gondolkodásmódommal ama produktumok egy része nem minden esetben egyeztethető össze.

Aztán az megint egy másik kérdés, hogy a jelenlegi kultúrpolitika hivatkozási alapnak tekinti ezt az időszakot, ugyanakkor gyakran nyúl mellé és emel túlontúl magas polcra vitatható minőségű dolgokat.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.26. 09:22:08

@Alfőmérnök: a konzi csaj, aki a boltban mindig a Mancsot veszi le az újságos polcról? Együtt még nem láttam őket. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.26. 10:26:24

@tauglich:
"a nyugati világ hiányosan táplálkozik, az élelmiszerek többségét nem ismeri"."

Ez a problema a mai napig letezik. Azota csak annyi valtozott, hogy mi is merget eszunk.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2012/02/pedigre.html

Alfőmérnök 2013.03.26. 11:17:08

@tauglich: Szerintem csak azért vett Mancsot, mert el akarta olvasni, hogy mit ír a vili. ;)
( magyarnarancs.hu/harom_hollo )

Karcolt lendület 2013.03.26. 13:23:07

@Kavics:
Nekem úgy rémlik, nem lehetetlen Jamie Oliverből jót főzni - de már régen próbáltam. (Hozzáteszem, fordítási hiba egész biztos van a kiadott könyveiben: az eredetileg és némi tapasztalattal sok helyen értelemszerű római kömény helyett - angolul cumin - kömény szerepel - angolul caraway. A kettőnek csak a neve hasonló, de egész más ízvilághoz tartoznak...)

Gordon Ramsayban viszont biztos vagyok: az ő receptjei nagyon jók szoktak lenni, eddig csak baromi jókat főztem belőle.
Nem csoda, hogy szakemberektől többet várnék és egy átlag magyar étteremben vagy mondjuk egy balatoni strandon eléggé húzom a számat a legjobb Venesz-hagyományok alapján készült, az emberi fogyaszthatóság határán lévő szar ételeken. Vagy Almádiban, amikor ugyanabból a pangáziuszból készül a ponty-halászlé és a harcsapaprikás...

Wolff 2013.03.26. 16:43:23

@pelikán*: És téged ez tulajdonképpen nem is zavar, amíg elhiheted, hoy Orbán támogatása Széll Tamásnak, Lévai Anikó szerk. biz. tagsága nem arról szól, hogy szavaztok reményében lenyúlja valaki olyan sikerét, amihez neki aztán végképp semmi köze, hanem arról, hogy egyetért a magyar gazstronómia megújításával.

gyalog.galopp 2013.03.27. 06:13:36

@tauglich:

Amit leírtál, abban közöttünk nincs vita. Valahol még az elején azt írtam, " nem Venesz lekvár kavarta a nagymamát", Venesz egy rendszer igényt szolgált ki.

A KGST egy mini globalizáció volt, fejletlen gazdasági háttérrel, életképtelen ideológiával. Ráadásul pont fordítva akart működni, az ideológia akarta meghatározni a gazdaságot, ennek csupán egyik torzszülöttje Venesz szakácskönyve.

Saját tapasztalatból tudom milyen volt a 70-es, 80-as évek éttermi kultúrája, pocsék. De akkor is a múltam része.

Nem tudom milyen a szakácskönyv, de ha annyira rossz, akkor nagyon jó, mert hű képet ad egy rendszer ideológiáról, okulásul az utódoknak. Aki ért hozzá , tud belőle olvasni, aki meg nem az megeheti, amit főzött, azzal a kajával nem fogja visszacsinálni a Kádár rendszert.

pocaklakó minimanó 2013.03.27. 07:47:19

@Hepci:

"Egy átlagos településen egészen biztos lehet(ne) találni pár száz embert, aki hajlandó megfizetni 30% felárat a normális pékáruért, és ezzel eltartanak egy családi vállalkozást."

Az átlag mindig költség-, nem pedig minőségérzékeny volt. Ez most sincs másképpen. Sajnos.

pocaklakó minimanó 2013.03.27. 07:48:39

@tauglich:

"...a jelenlegi kultúrpolitika hivatkozási alapnak tekinti ezt az időszakot, ugyanakkor gyakran nyúl mellé és emel túlontúl magas polcra vitatható minőségű dolgokat."

Bármelyik mostani kultúrpolitika.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.27. 09:45:51

@Doomhammer: na ja, régi nagy kérdések ezek:

www.fastcocreate.com/multisite_files/cocreate/imagecache/slideshow-large/slides/slide-2-Campbells-soup.jpg

@Alfőmérnök: :D

@gyalog.galopp: én sem gondolom hogy különösebb vita lenne közöttünk. Ezzel együtt, amennyire ki tudom venni ennek a sorozatnak a szándékait, olyan elfeledett, vagy éppen évtizedekig indexen lévő (már nem jogdíjas?) munkák újrakiadásával foglalkozik, amellyel valamiféle vélt, vagy valós konzerv irodalmi és kulturális kánont igyekszik felállítani. Most éppen a förtelmesen rosszemlékű Veneszt emelték át ebbe a halmazba, nyilvánvalóan balfaszságból.

Felőlem egyébként akár ki is adhatják a Veneszt, de akkor azt egy olyan sorozat részeként, príma kritikai jegyzetekkel tegyék, amely a hamis és hazug retróérzés cáfolataként rávilágít a Kádár korszak rögvalóságára. Ezzel szemben a mostani kiadáshoz az általam egyébként igen tisztelt Szigethy Gábor írt kimondottan dícsérő szavakat. Érdemes elolvasni:

www.nemzetikonyvtar.hu/venesz-jozsef-magyaros-konyha

gyalog.galopp 2013.03.27. 10:55:09

Őőőő, igen ez a méltatás elég gáz, sőt több, mint gáz. Venesz nem mérföldkő, hanem buktató a magyar konyha történetében. Egy átlag falusi lagzi gazdasszonya hírből sem ismerte Veneszt, de akár 4-5 fogást a megfelelő szervírozással kirakott a nép elé.
Ki kell adni mellé egy Czifrayt, pl.
(Mellesleg azon töröm a fejem, hogy a padlásról előkotorom a gyereknek, Marx, Engels , Lenin műveit, De különösen a szocializmus politikai gazdaságtana, meg tudományos szocializmus, stb könyveket. :) )

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.27. 12:08:11

@tauglich:
röviden kifejtené, hogy mit tisztel a vizesnyolcas szigetin?

S=klogW 2013.03.27. 17:52:27

miért importálunk több lóhúst mint amennyit exportálunk?

miért az olaszoktól importálunk főleg, miközben ők maguk a legnagyobb importálók, főleg lengyelországból?

www.sankey-diagrams.com/intra-eu-horse-meat-trade/

www.sankey-diagrams.com/wp-content/gallery/e_gallery_202/horse-exports-eu-sankey-demo.png

2013.03.27. 23:37:46

@tauglich: Az nekem se kerek, Szigethy miért írt ilyen dicsérő szöveget. Ő pontosan tudhatja, mi volt a szocialista Kádár-étkezde, mi a "magyaros konyha", és ki volt Venesz.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.03.28. 08:23:18

@gyalog.galopp: tegnap beugrottam egy Libri könyvesboltba, ahol egy jó és egy rossz élményben volt részem, kezdem az utóbbival. Kezembe vettem a Nemzeti Könyvtár egyes darabjait, de már messziről feltűnt a taszító színvilág. Aztán ott van a minősíthetetlen tipográfia és a silány papírminőség. Egyszóval mindaz az igénytelenség együtt van, ami miatt az ember nem szívesen vesz a kezébe könyvet, legyen a tartalma bármennyire is értékes. Ráadásul alacsony költségvetésből is lehet ízléses könyvet csinálni.

És akkor a jó élmény. Nemrég jelent meg először nyomtatásban Simai Kristóf felvidéki piarista szerzetes, drámaíró kéziratos szakácskönyve, mely a Czifrayhoz hasonlóan elég pontos rálátást ad a zsiradék, hagyma, fűszerpaprika szentháromság kialakulását megelőző időkre, így újabb képet kaphatunk arról, hogy mennyire változatos volt egykor a magyar konyha.

bookline.hu/product/home.action?id=107757&type=22&_v=Simai_Kristof_Simai_Kristof_szakacskonyve_Nemely_etkek_keszitesi_modja

@SontPent: szerintem simán balfékség, hozzánemértés, ilyenek. Szigethy szövegéből egyértelműen kiderül, hogy nem egy gasztromókus, nincs sok lövése a gasztronómiáról. Elvállalta, írt egy közhelyes szöveget, ennyi.

@jose maria padilla: a tiszteletnek főként személyes okai vannak, amit eme virtuális univerzumban nem fogok megosztani. :)

Steve the Great 2013.03.28. 08:59:31

Ugyan baromira kiesik ez a látókörből, de más posztot nem akarok szétoffolni. Kerényi mester gondoskodik a szórakoztatásunkról - avagy a NER és a jogkövetés:

index.hu/belfold/2013/03/28/kerenyi_imre_kalozkiadassal_gyozi_le_a_liberalis_kanont/

„Hallottam, hogy van valami gubanc, de úgy tudom, a jogok rendezés alatt vannak. A Nemzeti Könyvtárnak szándékában áll megoldani ezt az ügyet.”

pelikán* 2013.04.02. 10:23:27

@tauglich: pont most jutott eszembe, hogy ezt kihagytam a posztból, pedig megér egy-két karaktert: ezek a könyvek ócskák. Mondjuk mióta először meghallottam, hogy demokratások tolják az egész projektet, nem is számítottam másra. Az 1998 és 2002 közötti Millenniumi Könyvtárról is születtek kritikák, de mégis olyan figurák álltak mögötte, mint Domokos Mátyás vagy Gyurgyák János, ott azért jogos minőségi kivetnivaló nem nagyon lehetett.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.02. 11:57:22

@pelikán*: na, Pelikán, olvastál valamit ebből a könyvből?
Egyszer már kérdeztem...
süti beállítások módosítása