A szabadságot visszametsző alkotmánymódosítás
2013. március 11. írta: Lakner Dávid

A szabadságot visszametsző alkotmánymódosítás

61403_alaptorveny.jpg

Sólyom László már leírta, mi a probléma a negyedik alkotmánymódosítással a hatalommegosztás, a fékek és ellensúlyok meglétének szempontjából – Török Gábor pedig ennek mentén kitért arra, miféle visszaélésekkel járhat később is az, ha egy kétharmados többség esetleg élni is kíván azzal, hogy az alkotmánymódosítást tartalmi-érdemi szempontból ne vizsgálhassa felül sem az Alkotmánybíróság, sem az államfő. Mindkettejüknek igazuk van: amikor a volt köztársasági elnök azt írja, hogy „lehetősége van a kétharmados többségnek arra, hogy alaptörvény-módosításnak nevezve bármely rendelkezést meghozzon, legyen az akár szöges ellentétben az alaptörvény más rendelkezéseivel”, akkor azt szó szerint kell érteni. Főként, hogy ezzel a lehetőséggel a kétharmados többség most is élni kíván: az életvitelszerűen való utcán tartózkodás tiltását lehetővé tevő rendelkezés az emberi méltóság elvével nem fér össze, a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó pont pedig nyilván a szólás szabadságát metszi vissza egy az alkotmányozó hatalomnak tetsző állapotra.

A módosításban foglalt cikkek nagy része ugyanis a rendszerváltással létrejött szabadságot kívánja bizonyos korlátok közé szorítani. Az államszocializmus bukása magával hozta, hogy az ember végre szabadon beszélhetett, szabadon mozoghatott, egyáltalán: szabadon rendelkezhetett sorsáról. Nem lépett már fel az állam őt korlátozó erőként, mint amelyik az egyént saját rossz döntéseitől is igyekszik megóvni. A változást jó páran kritizálták is: úgy érezték, az embereket az államnak afféle gondos szülőként kellene terelgetnie a helyes irányba, és ha rossz útra tévednének, akkor keményen vissza kell őket fogni, mielőtt még tönkreteszik saját életüket. Többen továbbra is vallották, hogy az állampolgárokat nem szabad felnőttnek tekinteni. Ez köszön vissza a hajléktalanság rendészeti kérdéssé züllesztésében is: a „most bezzeg kevesebben fagynak meg” érvelés épp azt mutatja, hogy sokan még mindig hisznek abban, az egyént meg kell menteni önmagától, akár erőszakos módszerek árán is. Ennek alkotmányba kerülésével súlyosan csorbul az ember saját sorsa feletti rendelkezésének joga: azt mondják, hogy egy bizonyos ponton túl az egyént meg kell fosztani a szabad mozgásra vonatkozó jogától, még akkor is, ha egyébként semmiféle törvényt nem sértett. Másrészt ezzel valóban a többség komfortigényéhez próbálják igazítani az egyén legszentebb jogát. Azt, hogy ha nem vétett a törvény ellen, akkor oda mehet, ahova szeretne.

A hallgatói szerződés ugyanúgy a felsőoktatásból kikerülőket korlátozza abban, hogy szabadon tervezhessék jövőjüket. A más élethelyzetben lévő szavazópolgárok fülének kedves, „adófizetők pénze”-féle populista és demagóg szöveggel elérték, hogy a hallgatóknak ajándékként kelljen tekinteniük saját egyetemi éveikre. Pedig ha a felsőoktatást egy olyan védendő, önmagában vett értéknek tekintjük, amely befektetésnek is elsőrangú, akkor nem próbálunk még több feltételt támasztani azokkal szemben, akik már kivívták maguknak a bekerülés jogát. Érthetőbben mondva: ahogy a nyugdíjasok is pusztán korukból fakadóan utazhatnak ingyen és vehetnek igénybe egyéb kedvezményeket, nyugdíjat pedig a ledolgozott éveiknek köszönhetően kapnak, úgy egyes hallgatók is azért járhatnak ingyen az egyetemre, mert korábbi tanulmányi eredményeik ezt lehetővé tették számukra. A felsőoktatásban töltött évek során pedig folyamatosan újraértékelik a hallgatókat, hogy tanulmányi átlaguknak köszönhetően továbbra is jár-e nekik az ingyenes képzés. Az elvándorlásra ez a legrosszabb válasz: azt mondja, hogy ha benned nincs kellő szolidaritás az iránt, hogy itt kamatoztasd a tudásod, akkor majd szabadságod visszametszésével ezt kicsikarjuk tőled. Hogy érezd, te csak a mi jóvoltunkból tanulhatsz, és nem azért, mert a tudásos alapján ezt kiérdemelted.

A szabad véleménynyilvánítás jogát súlyosan korlátozza, hogy innentől egyesek alkotmányos joguknak tekinthetik méltóságuk verbális átlépésének méricskélését. Ebbe pedig, lássuk be, végképp beleeshet bármi. Leírhatja az egyszerű zsurnaliszta, hogy „ezek, kérem, megőrültek”, aztán bizonyítsa kórlapok segítségével a kijelentés valóságtartalmát, ha tudja. Ráadásul sejthető, hogy az alkotmányba becikkelyezett előírások sem azokon fognak csattanni, akiken a leírtak szerint kellene (az „ezek egy része állat” például nyilván az ezek méltóságát sérti), hanem éppen az egyszeri kommentelőkön (mint a népszavás esetben), vagy a hatalom által kevésbé védetteken. De egyébként senkin sem kellene: a szabad szólás- és véleménynyilvánítás joga ugyanis nem teher, hanem védendő érték, a disputák pedig elősegíthetik az egyén és a közösség tudatosodását.

Különösen cinikus, ahogy a hatalomban lévők azt próbálják sulykolni, hogy a család csak egyféle, az alkotmányba is becikkelyezett lehet – ahogy Orbán Viktor a varsói egyetemen hozzátette, ezt nem ő alakította így, hanem a Jóisten. Csakhogy a család ezzel szemben ezerféle lehet: meddő pár kapcsolatát ugyanúgy megilleti, hogy annak lehessen tekinteni, mint mondjuk egy homoszexuális párét. Egyértelmű, hogy ha az élettársi viszonyt a jövőben nem illetik meg ugyanazok a jogok, mint a házasságot, akkor a csak bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíteni képes homoszexuális párokat sem fogja. Egyébként meg mindenkinek saját joga, hogy akként definiálja magát és társas kapcsolatát, ahogy csak szeretné. Még ha nem kapcsolódik hozzá semmiféle jogszerű következmény, akkor is nevezheti magát családnak egy homoszexuális pár, bármit is mondjon erről nagy cinikusan Kövér László.

De felesleges pontról pontra végigmenni. A felsoroltak ugyanis egy párt politikájának részét képzik, nem pedig – ahogy Ablonczy Bálint is írja – a nemzet konszenzusos alapját. Épp ugyanolyan pártos gondolatok azok, amelyeket most az alkotmányba írnak, mint mondjuk a trafiktörvény, a vizitdíj, a tandíj vagy akármi más. Itt már nem számít, kinek kedves ideológiáját tekintve egy-egy pont: ezek igenis a demokráciát sértik, mert a társadalom egésze nem ért velük egyet, mégis leválthatatlan programpontokká kívánják őket tenni. Másrészt a jogállamban való bizalmat is végképp erodálják: az alkotmány ugyanis nemcsak egy papír, és ezt nemcsak a jogászoknak kellene érteniük. Aki szerint a jog és az alkotmány ilyen könnyedén megerőszakolható, és az egyén úgyis megkeresheti magának a kiskapukat, az nem érti, mi volt a baj az államszocializmussal. Az nem barátja a szabadságnak, higgye ezt bármennyire is.

És ez mind közül a legszomorúbb: hogy nincs társadalmi konszenzus abban, hogy ezt így nem lehet. Hogy Sólyom Lászlón kívül szinte a teljes jobboldal hallgat, és a volt államfő is csak a Népszabadságban tudja publikálni az alkotmánymódosítást elítélő véleményét. Hogy Schmitt Pál lemondásának szükségességében ki tudott alakulni (egy amúgy üdvözlendő) egység, addig az annál sokkal fontosabb ügyben a jobboldal egy része vagy hallgat, vagy inkább a baloldal 2006-os taktikáját választja: a tiltakozókon és a tiltakozásokon köszörüli a nyelvét. Pedig pártpolitikának nincs helye a nemzet alapját megtestesítő alkotmányban. Nincs szükség leválthatatlan párprogramokra. Sem nekünk tetszőkre, sem az ízlésünknek kevésbé megfelelőkre. A reakció nem minden – a demokrácia pedig nem csak akkor fontos, amikor az ellenfél tevékenységét lehet abból kiindulva kritizálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr385127323

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az álom én vagyok 2013.03.12. 07:49:11

A négyszögletű kerek erdőben megszületett az Alaptörvény 48-dik módosítása. A módosítást XIV. Viktor király saját maga terjesztette be, önmagával vitatta meg és egyhangúlag fogadta el. Miután néhány éve megszüntette az alkotmánybíróságot, majd a f...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.11. 23:19:04

@komplikato:

Nézd, ennyire még én sem vagyok madár!

Egyrészt: van olyan szolgáltatás, amely hatóságiáras és van amelyik nem. A hatósági árral (melyek kialakításában erősen szerepet játszanak az elmúlt húsz év "érdekes" privatizációs szerződései is) dolgozó szolgáltatókat sem gátolja senki, hogy olcsóbban szolgáltasson.

Másrészt: a szolgáltatás ára csak egy dolog! A szolgáltatói (monopol)helyzettel való visszaélés, a fogyasztók rendszeres megtévesztése egy másik.

Az van, hogy én (ilyen szempontból) egy rátarti s*ggfej vagyok, elvből nem csinálok semmiféle hátralékot vagy tartozást, de ha sz*vatnak, akkor nem hagyom magam. S ahogy engem is utolérnek a szemétségeikkel (pedig, mondom, életemben nem volt még tartozásom vagy hátralékom), úgy, nyilván, olyanokat is (egyszerűbb, szelídebb embereket is), akiknek sem idejük, sem erejük, sem kellő ismeretük, tájékozottságuk nincs a velük (ú. é. a szolgáltatókkal) való árnyékbokszoláshoz és iszapbirkózáshoz. Az államnak kötelessége (lenne) ezeket az embereket is megvédeni, ettől a monopolhelyzetével rendre visszaélő, tolvaj, szélhámos bandától!

sisszi 2013.03.11. 23:19:35

@aristo: a code civil bármi volt? azért volt valami: alapja a polgárjognak, magántulajdon védelmének és az állam és egyház teljes szétválasztásának, stb... ó azok a felvilágosult 1700as évek :D. kár hogy Napoleon aztán becsúszott a korona alá

Bell & Sebastian 2013.03.11. 23:41:42

@sisszi: Mi üvegben tartjuk a kistörpét, ott fulladjon meg!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.11. 23:43:30

@Herr SturmLikudnik:

Lehet nyikhajkodni, üres fölényeskedéssel megpróbálni pótolni az érveket, de a lényegen az mit sem változtat!

"nagyrészt egyezik a 2 alkotmány, de ENNEK ELLENÉRE minden pontban le van szarva a régi joggyakorlat" --- írod.

Igaz, hogy a Zalaptörvény az előző alkotmányhoz képest sok vonatkozásban nem változott, de harmadában, negyedében mégiscsak! Tehát, a kontextus, amiben a problémák fölmerülnek, új. Már csak ezért sem lehet az elmúlt huszon év AB határozatait automatikusan átvenni.

"ráadásul elvész az AB joga arra, hogy esetleges ellentmondásokat értelmezzen/feloldjon" --- írod.

Igaz ugyan, hogy mostantól (elvileg) az AB nem bírálhat felül alkotmánymódosításokat, de azt bármikor megteheti, hogy kijelenti: egy-egy alkotmánymódosítás, mivel ellentmondásossá teszi az alkotmányszöveget, megnehezíti vagy épp ellehetetleníti a törvények alkotmányos (felül)vizsgálatát. Erre minden kormány, ha csak nem öngyilkos hajlamú, lépni lesz kénytelen.

Bell & Sebastian 2013.03.11. 23:43:31

@Herr SturmLikudnik: Úgy-úgy, le van szarva! Akkor maga minek lép bele?

unionista (törölt) 2013.03.12. 00:14:15

@Nemzetstratégia:
az is egy opció, hogy kelet-közép-európa nem integrálódik. akkor majd ezek az államok sorban elbuknak. mert ebben az esetben európát egy föderális nyugatra és feudális keletre kell osztani.

ez a térkép elég pontosan mutatja, hogy meddig működik a "közös piac".
en.wikipedia.org/wiki/File:Haplogroups_europe.png
a másik opció, hogy nagyjából ugyanannyi
-- keleti és nyugati indoeurópaiból (R1a),
-- kevés északi (I1) és déli proto-európaiból (I2)
-- nyugatos és keleties eurázsiaiból (R1b)
a duna-száva vonaláig kreálni kell egy közép-európai államszövetséget. aminek a határán ott van zágráb és belgrád. kell néhány északi és déltengeri szabad kikötő. szerintem ez az optimum.

a B-terv egységes belső piaci szabályokkal visszaállítani a monarchiát. a harmadik lehetőség valamilyen kárpát-medencei együttműködés. na most ezek megvalósulásának valószínűsége majdnem 0. de nincs jobb.

nem nagyon gondolom, hogy valaha is lesz magyar nemzetállam. ti. sohasem létezett. a másik probléma, hogy a magyarok nem laktak be teljesen semmilyen tájegységet. leszámítva dunántúli hegyeket. hányan akarnak uránbányászok lenni? egy radart se lehetett építeni a mecsekben, mert megjelent sólyom lászló azzal, hogy majd letapossák a virágot. a dunántúli dombokon hányan lennének vevők egy új eocén programra? a balaton északi részéről hordjuk el a hegyet. hányan támogatnák ezt?

bányaművelésnek a felföldön van tradíciója. csakhogy az jelentős részben szlovákia. olajat bányászhatsz az alföldön. de annak értékesebb része szerbia. a közeli szabadkikötők horvátországban (rijeka) és olaszországban (trieszt) vannak. a dunai folyami hajózásnak is akkor van értelme ha szövetségi keretek között valósul meg.

valamilyen közép-európai fed. közös fiskális és monetáris tanács. bundesbank, szövetségi befektetési és tartalékalap. és közép-európai jogegység. mondjuk egy közös felsőház. közép-európai legfelső bíróság. egy federal supreme court. és egy szövetségi iskolarendszer. azért, hogy legyen pénzügyi stabilitás, jogbiztonság, szakképzett munkaerő.

most értem persze, hogy találjuk fel a szakszervezeti beutalót. de ez az egész úgy működik, hogy egy idegen idejön a balatonhoz. a megtakarítása egy részét itt költi el. és abból lesz többletjövedelme a hazai vállalkozónak. ha ez egy provinciába be van zárva, akkor nem lesz. hiába bocsátunk ki nem konvertibilis pénzhelyettesítőt.

a közép-európai régiót se lehet bezárni. mert akkor abból egy népi kína lenne. tehát mitteleuropa gazdaságának is nyitottnak kell lennie. csak nyilván nem lenne olyan sérülékeny, mint a magyar. mert mindent elő tudna állítani. lenne benne elég alföld, hegy, folyó, tenger. most értem persze, hogy többnyelvű lenne. de most mit csináljunk. már 300 szóval is el lehet boldogulni.

amondó vagyok, hogy a hazai kézben levő minimális high tech iparunkat kössük a globális gazdasághoz. a tradíciót (amiben a magyarok inkább jók) közép-európához.

unionista (törölt) 2013.03.12. 00:33:44

@Nemzetstratégia:
a kárpát-medence egy tucat régió:

először is vannak a fővárosok agglomerációi:
-- BUDAPEST
-- POZSONY
-- ZÁGRÁB
-- BELGRÁD (balkáni határváros)

és most nézzük a vidéket:
-- osztrák-magyar BURGENLAND (az alsó és a felső őrvidék)
-- szlovák-magyar FELSŐ-PANNÓNIA (szlovák-magyar kisalföld)
-- szlovák-magyar FELVIDÉK (észak-magyarország és dél-kelet szlovákia)
-- szlovák-lengyel TÁTRA
-- lengyel-szlovák-ukrán-magyar-román KÁRPÁTALJA
-- magyar-román TISZÁNTÚL (észak alföld és a partium)
-- TÖRTÉNELMI ERDÉLY a székely kulturális autonómiával
-- magyar-szerb-román DÉLVIDÉK (dél-alföld, a banat és vojvodina)
-- horvát-magyar ALSÓ-PANNÓNIA (dél-dunántúl és panonska hrvatsa)
-- KÖZÉP-MAGYARORSZÁG (a jászság, a kis és a nagykunság)
-- BALATON
-- ADRIA

ezeknek a régióknak valahol egymással versenyezve-együttműködve kellene a kultúrát szervezni. senki se mondja, hogy ezeknek nincs hagyománya. mert mindegyiknek van. csak eltérő. olyan nincs, hogy MAGYAR NEMZETI kultúra. legfeljebb nagy-magyar (aka. kárpát-medencei). de az se egységes. mert mindenféle népek laknak/laktak errefelé. most mit csináljunk.

bandigyerek 2013.03.12. 06:22:46

Ne mossuk már össze a család és a házasság fogalmát: a család az utódokat létrehozó egyének és az utódok együttélése, a házasság meg klasszikus értelemben egy vagyonjogi szerződés, és volt idő mikor ez a szerződő felek beleegyezése, sőt tudta nélkül jött létre( föld a földhöz, MOL részvény a MOL részvényhez). A melegházasságról: ezt semmi nem tiltja sem Magyarországon, de szerintem sehol a világon, egy meleg férfi bármikor elvehet egy meleg nőt. Az azonos neműek házassága esik tiltás alá.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.03.12. 06:59:03

@bbjnick: "Lehet nyikhajkodni, üres fölényeskedéssel megpróbálni pótolni az érveket, de a lényegen az mit sem változtat!" ez magadra nézve olvasd el szépen, mert az alkotmányjoghoz aztán nincs sok közöd. folyt köv.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.03.12. 07:00:12

@Bell & Sebastian: feladat: megfigyelni a rügyező sövényt. hátha madárka röppen ki belőle.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.03.12. 07:25:51

@Belpo: senki nem mondta, de a Fideszre akkor is biztosan lehet majd szavazni, ez gondolom, tiszta..

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.03.12. 07:27:25

2011 év végén azt írtam, h a magyar demokrácia még sosem volt olyan rossz állapotban mint akkor. Tévedtem...

negyven rabbi 2013.03.12. 07:47:23

@politicus:

szerintem is inkább rohamosztaggal lövetni kellene a csőcseléket

negyven rabbi 2013.03.12. 08:01:14

@komplikato:

leginkább jogszabályokon. hoppá!

azt meg gondolom még egy magadfajta szemforgató söpredék is kénytelen elfogadni - ha legalább minimálisan hajlandó az igazsághoz ragaszkodni -, hogy adott időpillanatban egyszerre csak egy jogszabályról lehet gondolkozni, vitatkozni, dönteni

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.03.12. 08:05:08

@negyven rabbi: ne méricskélj máshoz, ez a story önmagában is megáll.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.12. 08:20:41

@Szindbad: örülj neki. ha apuka liberális, hát meghúzza'

negyven rabbi 2013.03.12. 08:30:51

@jose maria padilla: ennek a veszélye akkor is fennáll, ha apuka pap - vagy rabbi

azok között is van bőven gyerekmolesztáló, csak "valahogy" ez nem olyan "érdekes"

Szindbad 2013.03.12. 08:53:19

@politicus: És ez még csak a kezdet :PPP

Jack Torrance 2013.03.12. 09:20:23

@aristo: jaj ne tetesse már magát hülyének, nagyon égő. Hajléktalanok, családok (mármint akik eddig annak számítottak), egyházak, diákok, és úgy en bloc azon állampolgárok akiknek az érdekérvényesítési és jogorvoslati lehetőségei szűkülnek...

Jack Torrance 2013.03.12. 09:26:58

@aristo: "Ha fontos számukra a család megnevezés - márpedig láthatóan maga szerint az - akkor miért nem mennek el az anyakönyvvezetőhöz? "

És azt meg tudja magyarázni, hogy (azon kívül, hogy maga szerint fontos) miért kéne ezt tenniük? Főként, hogy kereszténység ide vagy oda, szimpla polgári esküvőről beszélünk.

TG69 2013.03.12. 09:28:01

@aristo: Az öregek ma is élnek több generáció óta ebben a liberális fertőben és a munkájuk függvényében többnyire a szolidaritás elvén kapnak nyugdíjat. Egyébként nem tudom hogy gondolod, az emberek hogyan lesznek ateisták, de hogy erőszakkal nem az biztos. Így gondolom, ha jön egy liberális apokalipszis, akkor majd kell lennie keresztény aristoknak, akik a keresztényi könyörület nevében meg kell hogy mutassák kiket is kell agyonverni és akkor el lehet gondolkodni rögtön az új keresztényi világban, hogy tényleg mennyire frankóbb is az. Hát kb össze is foglaltuk e kettő közti különbséget...

sztd 2013.03.12. 09:32:22

@Lakner Dávid:
OK. Ez esetben - ha jól értem - a jövőben is javasolható a bizalom a (mindkétoldali) médiumok irányába.

@unionista:
Tudomásom szerint létezik jogsegély-egyezmény, polgári per, stb. Képzeld el hogy ott tanulsz Oxfordban, ottani hitelből, majd fizetés nélkül lelépsz. Tényleg azt gondolod, hogy ezt következmények nélkül megteheted?

Ha valaki középiskolás korában lelép, akkor már nem itt fizetik az egyetemét. Az orvosi képzést az értelmesebbje egyébként itt végzi (különösen az első két évet).

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.03.12. 09:45:01

@unionista: jó rendben, maradjunk annyiban, amit írtál:

"na most ezek megvalósulásának valószínűsége majdnem 0."

Realista meglátás.

"nem nagyon gondolom, hogy valaha is lesz magyar nemzetállam. ti. sohasem létezett. a másik probléma, hogy a magyarok nem laktak be teljesen semmilyen tájegységet. leszámítva dunántúli hegyeket."

Azt kell mondanom, hogy a tények ismeretében: tévedsz.
A magyar népesség a honfoglalás után pár évtizeddel az egész ország területét, ha néhol szórványosan is, de belakta. Ebben szerepe volt az ittmaradt avar néptöredékeknek, akik valószínűleg a magyarhoz hasonló nyelvet beszéltek. László Gyula kettős honfoglalás-elméletét ajánlom figyelmedbe.

az hogy modern értelemben vett nemzetállam nem létezett (trianon utánig).....ez így van, de csak játék a szavakkal. Magyar nemzet létezett, magyar nemzeti királyság (Árpád-ház, de a vegyesházi királyok javarésze is ide írandó -Anjou, Hunyadi) is létezett, tehát magyar nemzetállam is létezett, persze nem XX. századi értelemben, de létezett. Egységes kultúra, egységes (köz)nyelv, egységes irányítás.

Ezek történelmi tények. Ezek fényében nem vagyok hajlandó elfogadni a "keverék, gyülevész népség, aki mindenki elől csak menekült stb" narratívát.
907, Pozsonyi csata.
hu.wikipedia.org/wiki/Pozsonyi_csata

egy gyülevész, menekülő, egységes irányítással és kultúrával nem rendelkező nép képtelen lett volna a keleti frank szövetséget megverni. De megverte. Ez is történelmi tény.

ami régiókat fölsoroltál: egyiknek sincs olyan identitása mint pl: "bajor", (Bayern) "sváb", (Baden-Württemberg) stb. Ezeknek nincsen hagyománya. Milyen pl. a "budapesti" identitás? egységesen nincs ilyen.

Végzetes hibát vétesz, amikor a nemzeti gondolkodást lebecsülöd. Németország nemzetállam. Svájc nemzetállam. Usa nemzetállam. mind3-nál van egy államalkotó nemzet, amely az identitást adja. Svájcnál ez a német, Németországban német, az USÁban a wasp (fehér, angolszász, protestáns).

Amit te mondasz (mitteleruropa -sok kicsi népecske összeáll és majd lesz valami), gyakorlatban sehol sem létezik.

"mert mindenféle népek laknak/laktak errefelé"

a nemzetiségi kérdés a török kiűzése után kezdődött, amikor habsburgok megosztó szándékkal idegen népeket telepítettek be tömbökben a török által elpusztított területekre. Ez történelmi tény.

Úgy látom nagyjából mindent megbeszéltünk, ha akarod folytatni, akkor katt a blogomra, és folytathatjuk ott. Részemről ezt a témát *itt* befejeztem.

Jack Torrance 2013.03.12. 09:58:34

@bbjnick: ugye nem keverjük a szezont a fazonnal, és egy szolgáltató ügyfélszolgálati balfaszkodását nem próbáljuk büntetni egy elmebeteg tarifarendszerrel? És ugye nem keverjük bele az ügybe a független bíróságokat?
Vagy neked már a kicsinyes bosszú is elég?

vantaan 2013.03.12. 10:07:38

Egyre inkább úgy tűnik ,hogy a miniszterelnöknek elment az a csöppnyi kis esze is amit eddig feltételeztünk róla!
Egyre inkább a totális alkalmatlansága látszik minden cselekedetén. Hoznak döntéseket s már az első megmérettetésen kiderül hogy balfaszság s megbukik. Lásd a bírósági döntés ami az érvényes mai magyar törvényeken alapszik.
.... vagy itt van ez az ércnél maradandóbb "k)alap(szar)törvényt" ami díszkiadásban kis-asztalon az önkormányzatoknál ....
....Viktor, Jenő, Béla, és a többi alkalmatlan balfasz maga NOOOOOORMÁLIS??????

sjános 2013.03.12. 10:33:17

Hát én ennél a "puhapöcs" megközelítésnél tovább mennék!
265 nemzetáruló nevét tudtuk meg tegnap!
Akiknek a nemzet csak az, akik szavaztak rájuk!
Akiknek fontosabb a saját fizetésük, nyomorult életük, a szolga lelkük, mint az egész nép aki itt él!
Remélem, sőt, akarom hogy bűnhődjenek!
Akár, az egész családjukkal egyetemben.
Pont ugyanolyan nem törődöm módon fogom becsukni a szemem, ha megtörténik és remélem megtörténik, ahogy Ők nyomogatták a gombokat és gázoltak át "családokon", embereken, elveken!
Keresztényi elvek....röhögnöm kell! És köpnöm! Azokra, akik így értelmezik!
A tegnapi arcpirító döntés, Magyarország egyik legszégyenteljesebb tette volt a 21 században! Persze...van még egy kis idejük überelni!
Ki is nézem ebből a hordából!
Ezek után felhatalmazva érzem magam arra, hogy bárkit, aki kiejti jelenlétemben hozsannázva ennek a Kormánynak és bármely embernek a nevét aki megnyomta az igen gombot, leköpjem! Csupa csupa "keresztényi jóindulatból"!
Nálam betelt a pohár.
Elegem van ebből a cinikus, pofátlan retrokommunista, nemzetiszocialista bandából!

unionista (törölt) 2013.03.12. 10:42:00

@Nemzetstratégia:
egyezzünk meg abban, hogy kölcsönösen idiótának tartjuk egymást.

Szindbad 2013.03.12. 10:50:40

@sjános: Hajrá netharcos, onlinehuszár barátom! Le a puhapöcs megközelítéssel!!!4!

2013.03.12. 10:51:55

a demokrácia, a jogállam ellenségei:

Ágh Péter (Fidesz) Igen, Dr. Ángyán József (Fidesz) Igen, B Nagy László (Fidesz) Igen, Babák Mihály (Fidesz) Igen Bábiné Szottfried Gabriella (Fidesz) Igen, Dr. Bácskai János (Fidesz) Igen, Balázs József (Fidesz) Igen Balla György (Fidesz) Igen Balla Mihály (Fidesz) Igen Balog Zoltán (Fidesz) Igen Balogh József (Fidesz) Igen Bányai Gábor (Fidesz) Igen

Bartos Mónika (Fidesz) Igen Bebes István (Fidesz) Igen Becsó Zsolt (Fidesz) Igen Bencsik János (Fidesz) Igen Dr. Bene Ildikó (Fidesz) Igen Berényi László (Fidesz) Igen Bíró Márk (Fidesz) Igen Bodó Imre (Fidesz) Igen Bodó Sándor (Fidesz) Igen Dr. Bohács Zsolt (Fidesz) Igen Dr. Bóka István (Fidesz) Igen Boldog István (Fidesz) Igen
Borbély Lénárd (Fidesz) Igen Borkai Zsolt (Fidesz) Igen Brájer Éva (Fidesz) Igen Dr. Braun Márton (Fidesz) Igen Dr. Budai Gyula (Fidesz) Igen Csampa Zsolt (Fidesz) Igen Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz) Igen Cseresnyés Péter (Fidesz) Igen Cserna Gábor (Fidesz) Igen Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz) Igen Csizi Péter (Fidesz) Igen Csóti György (Fidesz) Igen Csöbör Katalin (Fidesz) Igen Czerván György (Fidesz) Igen Dr. Czira Szabolcs (Fidesz) Igen Dr. Czomba Sándor (Fidesz) Igen Czunyiné Dr. Bertalan Judit (Fidesz) Igen Dr. Daher Pierre (Fidesz) Igen Dr. Dancsó József (Fidesz) Igen Dankó Béla (Fidesz) Igen Demeter Ervin (Fidesz) Igen Demeter Zoltán (Fidesz) Igen Dióssi Csaba (Fidesz) Igen Dr. Dorkota Lajos (Fidesz) Igen Ékes Ilona (Fidesz) Igen Ékes József (Fidesz) Igen Erdős Norbert (Fidesz) Igen

Farkas Flórián (Fidesz) Igen Farkas Sándor (Fidesz) Igen Farkas Zoltán (Fidesz) Igen Dr. Fazekas Sándor (Fidesz) Igen Fejér Andor (Fidesz) Igen Dr. Fónagy János (Fidesz) Igen Font Sándor (Fidesz) Igen Földesi Gyula (Fidesz) Igen Fülöp István (Fidesz) Igen Gajda Róbert (Fidesz) Igen Gelencsér Attila (Fidesz) Igen Dr. Gruber Attila (Fidesz) Igen Gulyás Dénes (Fidesz) Igen Gulyás Gergely (Fidesz) Igen Dr. Gyimesi Endre (Fidesz) Igen Gyopáros Alpár (Fidesz) Igen Győrffy Balázs (Fidesz) Igen Dr. György István (Fidesz) Igen Gyutai Csaba (Fidesz) Igen Hadházy Sándor (Fidesz) Igen Halász János (Fidesz) Igen Hanó Miklós (Fidesz) Igen Dr. Heintz Tamás (Fidesz) Igen Dr. Hende Csaba (Fidesz) Igen Herman István Ervin (Fidesz) Igen Hirt Ferenc (Fidesz) Igen Dr. Hollósi Antal Gábor (Fidesz) Igen Dr. Hoppál Péter (Fidesz) Igen Horváth István (Fidesz) Igen Dr. Horváth János (Fidesz) Igen Horváth László (Fidesz) Igen Horváth Zoltán (Fidesz) Igen Dr. Horváth Zsolt (Fidesz) Igen Dr. Horváth Zsolt (Veszprém) (Fidesz) Igen Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz) Igen Dr. Illés Zoltán (Fidesz) Igen Prof. Iván László (Fidesz) Igen Ivanics Ferenc (Fidesz) Igen Jakab István (Fidesz) Igen Kapus Krisztián (Fidesz) Igen Kara Ákos (Fidesz) Igen
Dr. Karakó László (Fidesz) Igen Dr. Kerényi János (Fidesz) Igen Kiss Attila (Fidesz) Igen Dr. Kocsis Máté (Fidesz) Igen Koncz Ferenc (Fidesz) Igen Kontrát Károly (Fidesz) Igen

Kontur Pál (Fidesz) Igen Kósa Lajos (Fidesz) Igen Koszorús László (Fidesz) Igen Kovács Ernő (Fidesz) Igen Kovács Ferenc (Fidesz) Igen Dr. Kovács Ferenc (Fidesz) Igen Dr. Kovács József (Fidesz) Igen Kovács Péter (Fidesz) Igen Dr. Kovács Zoltán (Fidesz) Igen Kozma Péter (Fidesz) Igen Kőszegi Zoltán (Fidesz) Igen Kővári János (Fidesz) Igen Kövér László (Fidesz) Igen Kubatov Gábor (Fidesz) Igen Kucsák László (Fidesz) Igen Kulcsár József Ferenc (Fidesz) Igen Dr. Kupcsok Lajos (Fidesz) Igen Dr. Kupper András (Fidesz) Igen

L. Simon László (Fidesz) Igen Lakatosné Sira Magdolna (Fidesz) Igen Dr. Láng Zsolt (Fidesz) Igen László Tamás (Fidesz) Igen Lasztovicza Jenő (Fidesz) Igen Lázár János (Fidesz) Igen Lezsák Sándor (Fidesz) Igen Lipők Sándor (Fidesz) Igen Lukács László (Fidesz) Igen Mágori Józsefné (Fidesz) Igen Magyar Anna (Fidesz) Igen Manninger Jenő (Fidesz) Igen Márton Attila (Fidesz) Igen Dr. Mátrai Márta (Fidesz) Igen Meggyes Tamás (Fidesz) Igen Menczer Erzsébet (Fidesz) Ig.távol Dr. Mengyi Roland (Fidesz) Igen Dr. Mihalovics Péter (Fidesz) Igen Dr. Molnár Ágnes (Fidesz) Igen Dr. Molnár Attila (Fidesz) Igen Nagy Csaba (Fidesz) Igen Dr. Nagy Gábor Tamás (Fidesz) Igen Nagy István (Fidesz) Igen Dr. Nagy István (Fidesz) Igen Dr. Navracsics Tibor (Fidesz) Igen Németh Szilárd István (Fidesz) Igen Németh Zoltán (Fidesz) Igen Németh Zsolt (Fidesz) Igen Nógrádi Zoltán (Fidesz) Igen Dr. Nyitrai Zsolt (Fidesz) Igen Obreczán Ferenc (Fidesz) Igen Dr. Ódor Ferenc (Fidesz) Igen Orbán Viktor (Fidesz) Igen Örvendi László (Fidesz) Igen Pánczél Károly (Fidesz) Igen Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) Igen Patay Vilmos (Fidesz) Igen Dr. Pesti Imre (Fidesz) Igen Pichler Imre László (Fidesz) Igen Pintér László (Fidesz) Igen Pócs János (Fidesz) Igen Pogácsás Tibor (Fidesz) Igen Pokorni Zoltán (Fidesz) Igen

Polics József (Fidesz) Igen Dr. Pósán László (Fidesz) Igen Potápi Árpád János (Fidesz) Igen Dr. Puskás Imre (Fidesz) Igen Rácz Róbert (Fidesz) Igen Dr. Répássy Róbert (Fidesz) Igen Révész Máriusz (Fidesz) Igen Riz Gábor (Fidesz) Igen Riz Levente (Fidesz) Igen Rogán Antal (Fidesz) Igen Román István (Fidesz) Igen Rónaszékiné Keresztes Monika (Fidesz) Igen Sági István (Fidesz) Igen Schmidt Csaba (Fidesz) Igen Sebestyén László (Fidesz) Igen Dr. Selmeczi Gabriella (Fidesz) Igen Dr. Simon Miklós (Fidesz) Igen Simonka György (Fidesz) Igen Szabó Csaba (Fidesz) Igen Dr. Szabó Erika (Fidesz) Igen Dr. Szabó Tamás (Fidesz) Igen Szabó Zsolt (Fidesz) Igen Dr. Szakács Imre (Fidesz) Igen Szalay Ferenc (Fidesz) Igen Dr. Szalay Péter (Fidesz) Igen Szatmáry Kristóf (Fidesz) Igen Szedlák Attila (Fidesz) Igen

Szekó József (Fidesz) Igen Székyné Dr. Sztrémi Melinda (Fidesz) Igen Szijjártó Péter (Fidesz) Igen Szólláth Tibor Zoltán (Fidesz) Igen Dr. Szűcs Lajos (Fidesz) Igen Talabér Márta (Fidesz) Igen Tállai András (Fidesz) Igen Tamás Barnabás (Fidesz) Igen Dr. Tapolczai Gergely (Fidesz) Igen Tasó László (Fidesz) Igen Tessely Zoltán (Fidesz) Igen Dr. Tiba István (Fidesz) Igen Tiffán Zsolt (Fidesz) Igen Dr. Tilki Attila (Fidesz) Igen Tóth Ferenc (Fidesz) Igen Tóth Gábor (Fidesz) Igen Dr. Tóth József (Fidesz) Igen Törő Gábor (Fidesz) Igen Dr. Turi-Kovács Béla (Fidesz) Igen Ughy Attila (Fidesz) Igen V. Németh Zsolt (Fidesz) Igen Vantara Gyula (Fidesz) Igen Varga Gábor (Fidesz) Igen Dr. Varga István (Fidesz) Igen Varga József (Fidesz) Igen Varga Mihály (Fidesz) Igen Vargha Tamás (Fidesz) Igen Dr. Vas Imre (Fidesz) Igen Vécsey László (Fidesz) Igen Vigh László (Fidesz) Igen Vincze László (Fidesz) Igen Dr. Vinnai Győző (Fidesz) Igen Dr. Vitányi István (Fidesz) Igen Dr. Völner Pál (Fidesz) Igen Wintermantel Zsolt (Fidesz) Igen Wittner Mária (Fidesz) Igen Dr. Zombor Gábor (Fidesz) Igen Dr. Zsiga Marcell (Fidesz) Igen Zsigó Róbert (Fidesz) Igen.

vantaan 2013.03.12. 10:53:11

@Szindbad: ..... no Te asztán kemény vótál wazze ...

vantaan 2013.03.12. 10:56:13

@Belpo: ...pedig ha ezek mind pl. szemetet szedett volna tegnap?

unionista (törölt) 2013.03.12. 11:00:07

@sztd:
szerinted a németország, franciaország ki fogja utasítani a diplomásokat? már most elmagyarázzák, hogy a röghöz az uniós joggal ellentétes. könnyen lehet, hogy a magyar kormány ebben a formában nem járhat el egyetlen uniós állampolgárral szemben sem. mert majd lesz aki elmegy strassbourg-ba. szinte minden kormányzati szándékra az a válasz, hogy akkor ki kell lépni az unióból. és csak azért nincs kizárás, mert mindenki tudja, hogy akkor abból egy menekülthullám lenne. mindenki azzal számol, hogy a jelenlegi után újabb 500 ezer hagyja majd el az országot.

ma már inkább erre játszik a nyugat. olcsóbb külvárosi szálláshelyeket építeni, mint az infrastruktúrát idehozni. arról nem beszélve, hogy ezzel a helyi kis üzem, kis üzlet forgalmát növelik. megállítható a népességfogyás. anélkül, hogy félni kellene attól, hogy a bevándorlók erőszakos bűnözői csoportokba tömörülnének, vagy mecsetet építenének. a nyugatnak a "röghöz kötés" teljesen jó. ha kelet-európa feudálissá akar válni, akkor csak rajta.

windex 2013.03.12. 11:03:16

@jose maria padilla: komcsiproletárdiktátor, üdvözöllek az emberek köreiben :-)

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.03.12. 11:04:03

@Jack Torrance: Nem nekem fontos, nekik fontos, mert ők óbégatnak hogy az alkotmányban nem neveztetnek "családnak".

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.03.12. 11:10:20

Úr Isten! A patkányok listáznak. Továbbá néhány kommentelő jócskán túllépi a gyűlöletbeszéd-törvény által leírt kereteket és konkrét bűncselekményre buzdít. Íme a libsi humanitás és demokráciafelfogás, mikor "névtelennek" gondolják magukat. Meghökkentő lenne, ha nem ismernénk őket.

sjános 2013.03.12. 11:13:26

@Szindbad: Gondolod "csak nethuszár"?
Sosem kerültem a konfliktust...:)
Erről mesélhetne Minden Gázóra Felszentelt Őre, Vitéz Áldóima Németh Szilárd "Úr"!
Észérvek hatnak ám rám...tényleg...nem mondanám...de mégis..:)
Sőt...betudom látni ha nincs igazam!
De utálom amikor a lakáj, a segg buta, az érdekember osztja az észt! Ráadásul összevissza hazudozva!
Ész érvet nem hallottam a 4. módosításról...( a többiről sem) csak azt...hogy ami jog szerint nem ment át...majd beerőszakoljuk a kiskapun...amit robbantottunk.
És tudod....az arrogancia arroganciát szül, az erőszak, erőszakot!
Csak nem értem!
Ez a cél???
Ez a lényeg hogy az emberek egymásnak essenek??
Ez okoz kéjes örömöt "dicső Vezérünknek" és sleppjének?
Boldogan dörzsöli a kezét, vagy mást, a klotyón ülve hogy nahhhh.....de jó....ma is sikerült összeugrasztanom "pár embert"...ez ám a szittya kormányzás, ihajcsuhaj????

sjános 2013.03.12. 11:19:47

@aristo: Gyűlölet beszéd????? Magyarországon?
Sohaaaaa!
Mindig a másik mondja!
Egyébként meg, Bayer óta tudjuk....még egy 8800as darabszámú újságban megjelenő, "irtsuk ki az állatembereket" felhívás sem gyűlöletbeszéd ma Magyarországon...max "magánvélemény"!
Ugye érted és nem fogsz mellé beszélni és azzal jönni más mit mondott és mikor??

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.03.12. 11:29:51

@sjános: Nem tudom másutt, máskor, kik mit írtak. Azt azonban tudom, hogy ilyen undorító és konkrétan bűncselekményre uszító kommentek eddig itt nem jelentek meg. Nem fogok magával "vitát" kezdeni, mert maga egy aljadék kommunista, aki - mint azt az efféléktől megszoktuk - nagypofájú és undorítóan gyáva is. Ne higgye, hogy névtelenül mindent lehet, nincs az a névtelenség, amely sokáig tart. Kérdezze csak patkánytársait.

TG69 2013.03.12. 11:30:05

@aristo: "akkor majd - talán - eszükbe jut, hogy mekkora marhák voltak mikor hittek maguknak, ahelyett, hogy agyonverték volna."

:)

Szindbad 2013.03.12. 11:33:23

@aristo: Várj, én azt hittem, a kommunista te vagy, akkor eldöntenétek?

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.03.12. 11:34:07

@TG69: Ha maga szerint amit én írtam és amit ez a szerencsétlen patkány itt felettünk, egyforma, akkor magánál is súlyos gondok vannak.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.03.12. 11:35:34

@Szindbad: Az, hogy maga mit hisz, vagy mit nem az tökéletesen jelentéktelen. Majd ha kigyógyult az apakomplexusából jelentkezzen. Addig irány a pszichiátria.

caralho voador 2013.03.12. 11:39:44

@Szindbad: te szerencsétlen, lelkibeteg barom.

sjános 2013.03.12. 11:43:51

@aristo: Igen...csatlakozom Szinbád felvetéséhez..:)
Ki most a kommunista??:)
De látom...az érv rendszer nem változik....kb 15 éve a Fidesz háza táján...:)
Aki nem velem....az ellenem!
És aztán jöhet sorban...gyűlölködő....majd libsikomcsicigányzsidó...szabadon beilleszthető..majd a végén laza kis nemzetellenesség..:)...az el lehet menni innen..:)
Tévedsz!
Te tapsolsz lelkesen az újra épülő államszocializmusnak!

sjános 2013.03.12. 11:50:35

@aristo:
De hogy ne személyeskedjünk..:)...bááár...khmmm....na....hagyjuk is..:)
Szóval..mint mondtam meggyőzhető vagyok ész érvekkel!
Mondjon 1, egyetlen egy, olyan intézkedését az elmúlt 3 évből ennek a kormánynak, ami jelképezi hogy egy polgári értékrendet képviselő, jobb oldali, konzervatív, keresztény pártról beszélünk most a Fidesz képében!
(a keresztény egyházaknak juttatott ajándékok most nem játszanak!)
Szóval...várom azt az 1-et!

fonak71 2013.03.12. 11:53:35

@sjános: "Irtsuk ki"-t még senki sem írt, "legszívesebben kiirtanám az összeset" is csak közületek valaki.
Persze ha "közszereplőket" vesszük.

is 2013.03.12. 11:53:46

@poszt: "vagy inkább a baloldal 2006-os taktikáját választja: a tiltakozókon és a tiltakozásokon köszörüli a nyelvét"

nem is tudom ... ez egy tiltakozás: www.youtube.com/watch?v=ohz9NzpkrQ8 ? ha szerinted ez egy sima tiltakozás, akkor persze igen, onnantól jöhet az egyenlőségjel. nálam ez Fradi B-közép
szintű rombolás. ezzel civilizált ember egyet nem érthet, amit ezen a videon lát.

is 2013.03.12. 11:56:15

@aristo: "Azt azonban tudom, hogy ilyen undorító és konkrétan bűncselekményre uszító kommentek eddig itt nem jelentek meg. "

Hahaha. Rosszul tudod. Minden beidézett Galamusos cikk alatt ott vannak. Te direkt próbálod ezt letagadni, a mundért védeni. Már semmi se számít, csak a konok hazudozás, olyan szinten, aminek 25 másodperc alatt lehet utánanézni, hogy nem igaz.

Tudod még magasabbra húzni az orrod, hogy akkor már velem sem állsz szóba?

sjános 2013.03.12. 11:58:53

@aristo:
De hogy legyen min elmélkedned...idézek a Főnöködtől!
Ma mondta! Kapaszkodj!
"A szakképzésről szóló viták hátterében antropológiai kérdések állnak, emberfelfogásbeli különségek vannak. Az a kérdés, hogy mérnökként, vagy bölcsészként állunk hozzá a kérdéshez. Bizonyos embereknek meg kell mondani, hogy fiam, te a kezedből fogsz megélni, és nem valami "ködös, jóisten tudja, milyen papírt kapsz", amiért majd a fizetésedet kéred. Orbán úgy vélte, ez egy becsületbeli ügy, a kommunista rendszer szakmunkásképzési rendszeréből lehet meríteni.

Köszönöm.....taps! Vagy sírás???

sjános 2013.03.12. 12:03:37

@fonak71: Közülünk???...Ki az a közülünk??
Kiről beszélsz??....miről??
Egyébként meg mea culpa, ha nem idéztem helyesen szó szerint azt a trágyadombot, amit Bayer "Úr" mint magánvéleményt összehordott!
Valóban hibáztam!

TG69 2013.03.12. 12:21:15

@aristo: Nem tudom eldönteni, mert ezen a szinten nem szoktam létezni. Mindenesetre egyik sem "szeretetbeszéd", bár ha mégis jobban belegondolok az agyonverés és a leköpés között látok némi különbséget :).

Szindbad 2013.03.12. 12:30:18

@aristo: Már maga is megmondaná, hogy mit csináljak, igaz? Mindig rá akar kényszeríteni valamit másokra, ezt ismerem elég jól. Szomorú történet.

2013.03.12. 12:36:08

@aristo:

Tisztelt aristo!

1. a véleményemet közöltem, ezt gondolom a fent felsoroltakról. (talán tévedek)
2. a listát
www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_adat?p_ckl=39&p_izon=9929
itt is meg lehet találni, tehát nem önkényesen összeállított lista, máshonnan szedtem, teljesen nyilvános!!!!!
3. elte hök lista úgy tűnik nem volt bűncselekmény, szépen el is aludt, akkor az én listám miben más?(amúgy nem az enyém)
4. én ezekre az emberekre mérhetetlenül dühös vagyok
5. Ez nem lista, hanem a szavazás eredménye.
6. maga dehumanizál itten egyeseket
7. ezt a listát maga felteheti úgy hogy ön szerint ezen emberek a demokrácia, jogállam védői, két ellentétes vélemény.
8. kubatov-lista
9. amennyiben demokrácia van, véleményemet kifejthetem, és ön szerint az van. akkor szerintem is, de ennek ellenére a fidesz képviselőit a magyarországi demokrácia rombolóinak látom
10. rengeteg, ismétlem rengeteg uszító komment jelenik meg a mandineren, tőlem ilyet nem talál

OftF 2013.03.12. 13:21:30

Nem értem, miért féltek a buziktól, engem sem akart még seggberakni egy se, titeket tán naponta leszólítanak? Mert akkor nem kéne olyan csábítóan öltözködni :)

sjános 2013.03.12. 13:27:07

@TG69: @Belpo:
Jaaa...most esett le..:))....na jóóó nem...:)
Én vagyok a gaz uszító undorító és bűncselekményre biztató...hmm...
Hát...bizony milyen érzékeny lesz hirtelen mindenki, ha a saját bőrén érzi...ha belekerül a szórásba...

2013.03.12. 13:40:35

@sjános:
ugyan. elég megnézni a törzskommereit a mandinak, te hozzájuk képest terézanyu. aristo kolléga ugyanúgy patkányozik stb mint bárki. pl nálam kubatov-lista, hök lista után "listázni" hát kicsit már azt se tudja mit beszél. bayer zsóti után meg szitásra hivatkozni hát izé. :) deutsch tomitól is lehetne idézni, saller osztás kokizás. :) főleg a mai orbán beszéd után a szegény mandin jobboldali, konzervatív keresztény műhelynek nevezni..... :)

amúgy aristo is ízesen tud patkányozni, nem ? :):):)

Jack Torrance 2013.03.12. 13:42:51

@aristo: erősödik a gyanúm, hogy maga nem tetteti...

Jack Torrance 2013.03.12. 13:47:03

@aristo: "Azt azonban tudom, hogy ilyen undorító és konkrétan bűncselekményre uszító kommentek eddig itt nem jelentek meg. "

hazudsz

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.03.12. 14:03:18

@Jack Torrance: És maguknak itt esztelenkedő patkányblogosoknak mindez magyarázat, ürügy arra, amit maguk művelnek?

Jack Torrance 2013.03.12. 14:09:39

@aristo:
1. fogalmam sincs, kiről beszél
2. próbáljon már valami értelmet csempészni abba amit mond (ha jól értem, beismerte, hogy hazudik, de maga szerint ez nem ürügy arra, hogy itt kommenteljek? igaz, hamis, nincs összefüggés).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.12. 14:58:35

@Jack Torrance:

Ha a te fogalmaid szerint a (monopol)helyzettel való visszaélés és a fogyasztók tudatos, rendszeres és módszeres megtévesztése (nem más, mint) "ügyfélszolgálati balfaszkodás", akkor, a te fogalmaid szerint, igazad van.

Jack Torrance 2013.03.12. 15:05:32

@bbjnick: miért, ha "(monopol)helyzettel való visszaélés és a fogyasztók tudatos, rendszeres és módszeres megtévesztése" az eset, akkor a rezsicsökkentő program megoldja a problémát? Különös tekintettel a független bíróság befolyásolására?

Biztos túl pragmatikus vagyok az efféle dolgokban, de szerintem akkor a fent említett esetről kéne törvényt hozni, praktikusan olyat, ami összhangban van a meglévőkkel. Pusztán a szolgáltatók seggberugdosása nekem óvodás módszernek tűnik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.12. 16:06:40

@Jack Torrance:

"miért, ha "(monopol)helyzettel való visszaélés és a fogyasztók tudatos, rendszeres és módszeres megtévesztése" az eset, akkor a rezsicsökkentő program megoldja a problémát? Különös tekintettel a független bíróság befolyásolására?" --- kérdezed.

A rezsicsökkentő program csak egy elem (számos szolgáltató adózás utáni mérlege világosan mutatja, hogy komoly extraprofitokat érnek el, a szolgáltatások jelentős része erősen túl/felülárazott). Ugyanilyen fontos a fogyasztóvédelem és a felügyeleti szervek megerősítése, a fogyasztók "öntudatosítása". Ezekhez minden eszközt (törvényalkotás, adminisztráció, tömegtájékoztatás stb.) igénybe lehet és kell vennie a hatalomnak.

És: nem tudom, honnét veszed, hogy bárki is befolyásolni akarná a független bíróságot?! Ha jól értettem Orbán szavait, valami olyasmit mondott, hogy felháborítja a bírósági döntés és újra az Országgyűlés elé viszik a kérdést, keresnek egy olyan jogi megoldást, amellyel úgy tudják elérni a rezsicsökkentést, hogy azt bírósági úton ne lehessen megtorpedózni. (Mi ebben, hol van ebben a független bíróság befolyásolása?)

Jack Torrance 2013.03.12. 16:29:53

@bbjnick: "A rezsicsökkentő program csak egy elem (számos szolgáltató adózás utáni mérlege világosan mutatja, hogy komoly extraprofitokat érnek el, a szolgáltatások jelentős része erősen túl/felülárazott). Ugyanilyen fontos a fogyasztóvédelem és a felügyeleti szervek megerősítése, a fogyasztók "öntudatosítása". Ezekhez minden eszközt (törvényalkotás, adminisztráció, tömegtájékoztatás stb.) igénybe lehet és kell vennie a hatalomnak. "

Nyilván. De egyikkel magyarázni a másikat nincs értelme.

Igazad van, a befolyásolás erős szó, de általában kommentálni sem nagyon illik így. Nem illendő a törvényhozónak azon felháborodnia, hogy az általa alkotott törvényeket a bíróság betartatja. Természetesen jogában áll a törvényeket megváltoztatni, de ez nem a bíróság dolga.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.03.12. 16:59:26

@Jack Torrance:

ismerősöm cége éppen a napokban kapta meg az értesítést, hogy a "rezsicsökentésnek" hála, a cég számára innen kezdve magasabbak lesznek a közüzemi díjak. persze őket nem védi a kormány, mert mocskos profithajhász kapitalisták. :)

bömböcz 2013.03.12. 17:02:38

@mavo:
Mi közünk a maga jeruzsálemi péksegéd szerelme főnökének gondjaihoz?!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.03.12. 21:46:41

@bömböcz:

szarabb a MAGYAR vállalkozóknak? rohattzsidók!

bömböcz 2013.03.12. 21:50:40

@mavo:
Az IGAZ MAGYAR vállalkozó a Nemzetért is vállalja, hogy most egy kicsit jobb!
Üdv.:
Oli Garchia

Sola Scriptura 2013.03.12. 22:14:21

@bbjnick: Marhára nem úgy született. Az ószövetségi kánon - amit mellesleg zsidók kanonizáltak - már kész volt, amikor az újszövetségi még épp csak íródni kezdett (70-es, 80-as évek).

Sola Scriptura 2013.03.12. 22:27:25

@Bell & Sebastian: Miért ne volna? A deponens ige az ógörög óta ismert nyelvi jelenség.

Sola Scriptura 2013.03.12. 22:37:24

@Bell & Sebastian: Ha nagyon érdekel, ez egy ún "passivum divinum" volt - mármint az "íródni kezdett" kifejezés -, nem pediglen visszaható ige. Főképpen nem Logosz, hiszen mint tudjuk az a Logosz "én prósz ton Theón".

bömböcz 2013.03.12. 22:47:09

@Sola Scriptura:
Hát igen...a többezer éve legendás zsidó kultúra és annak tárgyi bizonyítékai...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.12. 22:55:26

@Sola Scriptura:

Hát...

"Az Ószövetség keresztény kánonja. 1. A LXX mint az ÓSz ker. kánonja. Az ÓSz ker. kánonja tört-ét leegyszerűsített formában így lehet fölvázolni: az Egyh. az ÓSz-et a zsidóságtól a LXX formájában vette át, mely a deuterokanonikus kv-eket is magában foglalta. Ezeket a deuterokanonikus kv-eket tehát mondhatni magától értetődően elfogadta az Egyh., és az 1-2. sz. ker. szerzői egyértelműen a deuterokanonikus kv-eket is magában foglaló LXX-t tekintették az ÓSz kánonjának. Csak a 3-5. sz: a zsidókkal folytatott viták következtében gondolt némelyik egyházatya arra, hogy a rövidebb zsidó kánonhoz igazodjék. Az Egyh. egészén belül nem sikerült fölfogásuknak érvényt szerezniük, és az Egyh. a szinodusi határozatokban egészen a trienti zsin. (1545-63) állásfoglalásáig a LXX tartalmazta kv-eket fogadta el kánoninak. Elvileg helyénvaló, hogy az egyházatyák a LXX-t tekintették ÓSz-nek, Szentírásnak, de azért nem szabad elfelejtenünk, hogy a zsidó LXX-t nem ismerjük; a ker. LXX bizonyosan eltért a zsidó LXX-tól. Az egyházatyák nem azt tekintették kánoninak, amit a LXX-ban együtt találtak, hanem amit kánoninak tartottak, az került bele a LXX kézirataiba. „Hogy az egyházatyák használták a LXX-t, az természetes, hiszen a görög kultúra körén belül éltek és írtak... De hogy vele egy bizonyos kánont is átvettek volna, az azért nem lehetséges, mert abban az időben minden bizonnyal egyes könyveket tartalmazott a LXX szövege, nem az egész Ószövetséget” (J. Goettsberger). Ugyanakkor a LXX ránkhagyományozása terén is találkozunk egyenetlenségekkel. A Codex Sinaiticusban a Bölcs, Sir, Jud, Tób 1 és 4Mak maradt fönn; azt, hogy Bár és Jeremiás levele is megvolt-e benne, nem tudjuk, de vsz. Ezzel szemben a Codex Vaticanusban Mak soha nem volt, de a Bölcs, Sir, Jud, Tób, Bár és Jeremiás levele megvolt benne. A Codex Alexandrinus a kat. kánon minden ósz-i kv-ét felöleli, ezenkívül megtalálható benne 3-4Mak és a Manassze imája is, és eredetileg a Salamon zsoltárai c. apokrif iratnak is meg kellett benne lennie. A Codex Vaticanus és a Codex Alexandrinus 3Ezd-t is tartalmazta, melyet - ahogy Th. Denter kimutatta - mind a gör., mind a régi lat. hagyomány kánoninak tekintett; és a Codex Sinaiticusban is benne volt. Tehát a LXX kz-ainak mai (H. B. Swete és A. Rahlfs-féle) kiadásaiban nemcsak a föntebb említett deuterokanonikus kv-ek találhatók meg, Dán-lel és Eszt-rel kiegészítve, hanem 3Ezd, 3-4Mak, továbbá Salamon zsoltárai és a Manassze imája is, melyek a hivatalos egyh. kánonba nem kerültek bele. Mindebből nyilvánvaló, hogy amit az első egyházatyák kánonnak tekintettek, arról milyen óvatosan kell beszélnünk. - 2. Az egyházatyák közül a nevesebbeknél mégis azt a rövidebb kánont találjuk, mely a Kr. u. 1. sz. végétől a hivatalos zsidóság körében érvényben volt. De azért esetenként külön vizsgálat tárgyává kell tenni, hogy ez v. az az egyházatya vajon saját meggyőződését juttatja-e kifejezésre, v. pedig taktikai szempontoktól (teol. viták a zsidókkal) vezetve csak a zsidó kánonra hivatkozik. Ezért Jusztinosz pl. csak olyan szerzőkre hivatkozott, akiket a zsidók elismertek. Az első egyházatya, Szardeszi Meliton (†190 k.), akitől fönnmaradt egy kánonjegyzék, azt állítja, hogy K-re utazott és pontos értesüléseket szerzett az ÓSz kv-eit illetően. Ezután közli a jegyzéket, ahogy Palesztinában minden kétséget kizáróan a zsidóktól megismerte. Ez a jegyzék csak a protokanonikus kv-eket öleli föl, de ezek sorából is hiányzik Eszt (vö. Euszébiosz). Órigenész állásfoglalása nem látszik következetesnek. Mint tanítója, Alexandriai Kelemen, ő is állást foglalt a deuterokanonikus kv-ek mellett, de csak a protokanonikus kv-ekhez írt magyarázatot. Az ÓSz kánoni kv-einek jegyzékében, melyet Euszébiosz nyomán a Zsolt 1 magyarázatához csatolt, nyilvánvalóan csupán tájékoztatásul és tartózkodva a személyes állásfoglalástól a zsidók rövidebb kánonjába fölvett kv-eket sorolta föl. Atanáz is különbséget tett a 22 kv. között, melyek a tanítás alapjául szolgálnak, vagyis a protokanonikus kv-ek és a kv-ek egy további csop-ja között, melyeket „olvasókönyvek”-nek nevezett. Egyébként egyes egyházatyák elméleti álláspontja és a gyakorlata a kánon kérdésében nem vág egybe: szóban a zsidó kánon mellett foglaltak állást, de a gyakorlatban a deuterokanonikus kv-eket éppúgy fölhasználták. Ez egyaránt áll Atanázra, Jeruzsálemi Cirillre, Epiphanioszra és Nazianzi Gergelyre. A lat. egyházatyáknál a 4. sz. előtt legföljebb azt illetően találunk állásfoglalást, hogy a különféle kv-ek kánoniak-e v. apokrifok, de arról, hogy a zsidó kánon mely kv-eket foglalta magában, nem nyilatkoztak. Így csak közvetve, az általuk idézett részletekből lehet kikövetkeztetni, hogy az ÓSz mely kv-eit ismerték ill. ismerték el. Ennek során nem szabad szem elől téveszteni, hogy a →Vetus Latina kv-eit nem egy helyen és nem is egyazon időben fordították, és hogy egyetlen kódex soha nem tartalmazta a Vetus Latina ósz-i részét. Tertullianus pl. soha nem használta föl 1-2Mak-t, jóllehet kitűnő anyagot szolgáltattak volna érveléseihez; nyilván azért, mert az ő LXX-példánya, mely egész biztosan több kódexet tett ki, 1-2Mak-t nem tartalmazta; ugyanakkor ismerte, ill. elismerte Dán deuterokanonikus részeit. A K-i atyák hatására a rövidebb kánont némely Ny-i egyházatya is átvette, így ezt találjuk Poitiers-i Hilariusnál, Rufinusnál. A Ny-i atyák közül Szt Jeromos volt a legtekintélyesebb, aki a rövidebb kánon mellett foglalt állást; ez érthető is, hiszen élete 2. felét Palesztinában töltötte, és ott eleven kapcsolatot tartott fönn a zsidókkal. Mégis, mind a gör., mind a lat. egyházatyák zöme elfogadta a deuterokanonikus kv-eket is. A lat. atyák közül Szt Ágoston volt legkiemelkedőbb tanúja az egyh. hagyománynak a bővebb kánon elfogadása formájában. Jóllehet Szt Jeromos kortársa volt, és állandóan vitában álltak egymással, ő hagyta ránk azt a kánont, melyet később a trienti zsin. szentesített. - 3. Egyházi döntések. Szt Ágoston hatására a 4. sz: hozták az első zsinati határozatokat a kánoni kv-ek kérdésében. 393: a hippói zsin., valamint 397: és 419: a 3. és a 4. karthagói zsin. kimondta: „ut praeter Scripturas canonicas nihil in Ecclesia legatur sub nomine divinarum scripturarum” (= „a kánoni könyveken kívül semmit nem szabad az Egyházban Istentől kinyilatkoztatott írásként olvasni”), majd fölsorolták a Biblia azon kv-eit, melyek jegyzékét később a trienti zsin. alapul vette. 1441: a firenzei zsin. is ezt a jegyzéket tette magáévá. A trienti zsin. első teendőjének tekintette a szentírási kv-ek kánonjának megállapítását. Ehhez közvetlen indítékul azok a támadások szolgáltak, melyek a reformátorok részéről érték a hagyományos egyh. kánont. Szt Jeromos szellemében a rövidebb kánon mellett Erasmus és Kajetán bíb. tört lándzsát. - A reformátorok közül 1520: A. von Karlstadt nyitott vitát a kánonról, De canonis Scripturis c. művével. Tisztán tört. szempontok vezették, és Szt Jeromos hatása alatt a rövidebb palesztinai kánon mellett szállt síkra. Luther, aki az ósz-i kv-eknek a ker. tanításhoz való közelségét tekintette a kánoniság föltételének, nemcsak a deuterokanonikus kv-eket nem ismerte el, hanem több protokanonikus kv-et is kizárt a kánonból: Eszt, Krón, Préd. Idővel visszatért Karlstadt fölfogásához. Teljes bibliakiadásában (1534) elkülönítve a függelékben a protokanonikus kv-ek is benne vannak Apokryphen címen. Kálvin sokkal radikálisabb volt: ő egyértelműen kiiktatta a Bibliából a deuterokanonikus kv-eket. - Hosszas tárgyalások után a trienti zsin. 4. ülésszakán a kánonról kiadott dekrétum ilyen megfogalmazást kapott: (Ecclesia) „omnes libros tam Veteris quam Novi Testamenti... pari pietatis affectu ac reverentia suscipit et veneratur” (Az Egyh.) „mind az Ó-, mind az Újszövetség összes könyvét... egyforma kegyelettel és hódolattal fogadja el és tiszteli”). Ezzel elhárult minden megkülönböztetés a proto- és deuterokanonikus kv-ek között. Ami pedig a kánon terjedelmét illeti, a zsinat az egyh. hagyományt vette alapul: azokat a kv-eket kell kánoninak tekinteni, „prout in Ecclesia catholica legi consueverunt et in veteri vulgata editione habentur” („amelyeknek olvasása a katolikus egyházban szokásban volt és a régi Vulgata-kiadásokban megtalálhatók”), mégpedig „cum omnibus suis partibus” („teljes egészükben” - célzás Eszt és Dán deuterokanonikus részeire). A kv-ek jegyzéke azonos a firenzei zsin-on elfogadottal. - Az ortodox egyh. kánonja megegyezik a kat-sal, de a LXX-hagyomány értelmében még 3Ezd és 3Mak is megtalálható benne."

lexikon.katolikus.hu/S/Szent%C3%ADr%C3%A1s%20k%C3%A1nonja.html

killercsiga 2013.03.12. 23:04:03

Sokan sokféle véleményt hangoztattak, hogy a szerző nem jól gondolja stb.
Szerintem csak annyiban hibázott, hogy túl sok dologról írt, és közben a lényeget nem hangsúlyozta ki. Nem az a baj ugyanis, hogy egy jelentős kormánypárti többség az ideológiájának megfelelő törvény(eke)t hoz. Hanem az, hogy ezt az ideológiát alaptörvényi szintre emeli.
Ezeknek a dolgoknak nem itt lenne a helye, ezek nem a lehető legszélesebb társadalmi konszezuson alapuló alapvető törvények. Tessék belegondolni mi lenne, ha a felsőoktatás örökös ingyenességét, vagy a hajléktalanok érinthetelenségét tennék alaptörvénybe, vagy esetleg a holokauszt tagadását, mint köztörvényes bűnt.
Ez nincs végiggondolva, rosszabb mint bűn, hiba.

Sola Scriptura 2013.03.12. 23:04:15

@bbjnick: A többoldalnyi fölösleges ömlesztvényt lerövidítve: a jelenlegi katolikus kánon az alexandriai zsidó kánonra (azaz az LXX-re) épül, ami Kr.e. III. századi, a jelenlegi protestáns kánon pedig a palesztinai zsidó kánonra (amit a palesztinai rabbik az I. sz. 70-es, 80-as éveiben véglegesítettek; abban van vita hogy zsinaton vagy nem zsinaton, de az I. sz. végére már készen volt). Az újszövetségi kánon pedig ekkor, az I. sz. végén kezdett kialakulni, a II. századból már több utalás van ezeknek az iratoknak az elkülönítésére, de pecsét csak a IV. sz. végén kerül rá (a keleti egyházban 367, a nyugatiban 381 az újszöv. kánon lezárása).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.12. 23:19:42

@Sola Scriptura:

Hát, ha a többoldalnyi felesleges ömlesztvényt lerövidítjük, akkor azt mondhatjuk: a keresztény Biblia kb. úgy született, hogy a kanonizált újszövetségi szövegek fényében átvilágították, majd ezután kanonizálták az ószövetségi szövegeket. :-)

Hiszen, míg az újszövetségi kánon kérdésében a IV. sz. után érdemi viták (érdemi személyek részéről) nemigen folytak, addig a keresztény ószövetségi kánon kérdésében még a XVI. sz.-ban is. :-)

Sola Scriptura 2013.03.12. 23:30:04

@bbjnick: Viták azok ma is folynak, mind az ószövetségi, mind az újszövetségi kánonról. Csakhogy az ószövetségi kánon Kr. u. 70-80 óta nem változik (kizárólag abban vannak viták, hogy a több könyvet tartalmazó alexandriai, vagy az autentikusabb zsidó palesztinai kánont tekintsék kánonnak), az újszövetségi kánon még a IV. századig alakul (még ha a magja már a II. sz. közepén több egyházatya által is leírásra kerül).

Nem az a lényeg a kánon kialakulása szempontjából, hogy meddig vannak róla viták, mert viták mindig is lesznek (a legújabbak pl. épp az újszövetségi kánont érintik - Júdás evangéliuma pl.), hanem hogy mióta változatlan az a kánon. És az ószövetségi bizony vagy 300 évvel korábban lett változatlan, azaz lezárt. Két, eltérő hagyományra épülő ószövetségi kánon van, és ezen temészetesen mindig is lesznek viták, de mindkettő változatlan már vagy 1930 éve, az alexandriai pedig jóval régebb óta.

Sola Scriptura 2013.03.12. 23:33:26

@bbjnick: arról nem is beszélve, hogy a zsidó kánonhoz a keresztényeknek eleve vajmi kevés közük volt, egyszerűen csak átvették. azt Nem kanonizáltak azon semmit, azt a zsidók megtették már korábban. A mai héber biblia ugyanazt a kánont tartalmazza mint a keresztyén Ószövetség, csak a könyvek sorrendje más.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.12. 23:47:01

@Sola Scriptura:

Ajánlom figyelmedbe a többoldalnyi felesleges ömlesztvényt:-)

Sola Scriptura 2013.03.12. 23:54:24

Köszönöm, de több mint 1000 oldalnyi hasonló - ennél jóval pontosabb és összeszedettebb - "ömlesztvény" van a birtokomban bevezetéstanból.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.13. 00:08:04

@Sola Scriptura:

Nos, akkor az 1000 oldalnyi ömlesztvényben olvass utána, hogy arról, hogy "amit az első egyházatyák (keresztény ószövetségi) kánonnak tekintettek, arról milyen óvatosan (is) kell beszélnünk":-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.13. 00:10:16

@bbjnick:

hogy arról, hogy "amit=hogy arról, "amit

Bell & Sebastian 2013.03.13. 00:35:31

Elnézést, hogy belepofádzok, de a keresztény és ortodox Ószövetség bővebb a deuterokanonikus könyvekkel, mint a Héber Biblia (Genesis, Kivonulás, Léviták, Számok, Deuteronomium, ezek együtt a Tóra, az írott tan, amitől elválaszthatatlan a lejegyzett szóbeli magyarázat, azaz Talmud).

Melyek ezek a pluszok az Ószövetségben?
Makkabeusok első, Makkabeusok második, Bölcsesség, Jézus, Sirák fia, Báruk, Tóbiás, Judit + bonus track

Ortodoxoknál ezeken felül:
Makkabeusok III.-IV., Ezsdrás II.-III., Manassé

Bell & Sebastian 2013.03.13. 00:39:43

Ez a Jézus nem az a Jézus és szégyenszemre nem fújom kívülről, a ráadásról már fogalmam sincs.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.13. 04:03:46

@Bell & Sebastian:

Nos, mosottagyú szektás barátunk, a jó @Sola Scriptura, abba próbált belekötni, hogy hogyan mondhatunk már olyat, hogy az újszövetségi kánon fényével átvilágítva született meg az keresztény ószövetségi kánon; hiszen már Kr. e. 300 körül létezett a(z) LXX (a Septuaginta), ami egy Egyiptomban, Alexandriában született, zsidók által összeállított és görögre fordított, vallásiszöveg-gyűjtemény (azaz már akkor is létezett "ószövetségi" kánon), s az Egyházatyák (leginkább) ez alapján ismerték és tanulmányozták (az újszövetségi iratokban hivatkozott) zsidó szövegeket.

@Sola Scriptura barátunk azt bölcsen elhallgatja, hogy a(z) LXX-nek csak "keresztény másolatai" maradtak ránk (s azok sem egységesek), tehát, hogy eredetileg pontosan mit is tartalmazott (a zsidó kánon), azt csak sejthetjük. Ő kiáll amellett, hogy a keresztény ószövetségi kánon a(z) LXX átvétele (ami valószínűleg legnagyobbrészt így is lehet), tehát (és ez a lényeg, erre megy ki az egész @solascripturás csúsztatás) keresztény ószövetségi kánon előbb létezett, mint újszövetségi kánon. Azt ugyan nem vitathatja, de megpróbálja eljelentékteleníteni, hogy az Egyházatyák (és keresztény kortársaik) nem zsidó kánonként, hanem (az újszövetségi iratokban hivatkozott) zsidó vallási szövegekként olvasták a(z) LXX-et, aminthogy azt is (megpróbálja eljelentékteleníteni), hogy már a kezdetektől egészen a XVI. századig komoly viták folytak arról, keresztény szemszögből/szempontból mi is tekinthető ószövetségi kánonnak (tudjuk, teljes egészében nem is egyezik a katolikus, az ortodox és a protestáns keresztény ószövetségi kánon).

A többit, szerintem, már magától is ki tudja találni:-)

Bell & Sebastian 2013.03.13. 11:19:03

@bbjnick: Úgy emlékszem, közben előkerült az original változat (Tora), de görög fordításban. Javítson ki, ha tévedek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.13. 19:32:25

@Bell & Sebastian:

Meséljen!:-)

Bell & Sebastian 2013.03.13. 21:36:09

@bbjnick: Némi kutakodás után úgy találom, máma mégis mese nélkül kell elaludnia, ez az igazság.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.13. 22:42:29

@Bell & Sebastian:

Pedig szívesen olvastam volna arról, mire is gondol. Majd legközelebb!:-)

sztd 2013.03.13. 23:38:08

@unionista:
"szerinted a németország, franciaország ki fogja utasítani a diplomásokat?"

Tisztázzuk:
ha pontosan akarunk fogalmazni, akkor nem röghöz kötésről, hanem hallgatói szerződésről van szó. Nem tiltja a munkavállalást máshol, csak feltételekhez köti (azt is csak akkor, ha államilag finanszírozott felsőoktatásban vett részt az illető). Bizonyos feltételek esetén anyagi ellentételezést ír elő. Azt nem tudom, hogy anyagi kötelezettséget hogyan lehet behajtani Németországban és Franciaországban, szóval az egyéni esetekre fog vonatkozni, de a polgári rendszerekben erre meg szokott lenni a törvényes megoldás.

" már most elmagyarázzák, hogy a röghöz az uniós joggal ellentétes."

Nem gondolom, hogy ellentétes lenne. Ha az lenne, akkor egy cég sem köthetne a munkavállalójával szerződést, hogy fizeti a tanulmányait, cserébe bizonyos ideig ott kell dolgoznia a cégnél.
A munkaerő szabad áramlását sem akadályozza, csak anyagi kötelezettséget ír elő bizonyos feltételek esetén.
Ettől függetlenül nem vagyok jogász, és az EU egyértelműen támad minden egyes lépést, szóval sok esetben kételkedem a törvényes eljárásban. Szóval függetlenül attól, hogy objektíven vizsgálva mi lenne az eredmény (végső soron ezt sem tudom), azt gondolom, hogy dönthet úgy a bíróság, hogy a hallgatói szerződés ellentétes az uniós joggal.

" könnyen lehet, hogy a magyar kormány ebben a formában nem járhat el egyetlen uniós állampolgárral szemben sem. mert majd lesz aki elmegy strassbourg-ba."
A fent leírt esetben nem tudom, hogy mi lenne az eljárás, simán lehet neked igazad (de csak az után, hogy az Európai Bíróság is úgy találta, hogy a szabály uniós jogot sért).

"szinte minden kormányzati szándékra az a válasz, hogy akkor ki kell lépni az unióból. és csak azért nincs kizárás, mert mindenki tudja, hogy akkor abból egy menekülthullám lenne. mindenki azzal számol, hogy a jelenlegi után újabb 500 ezer hagyja majd el az országot.

ma már inkább erre játszik a nyugat. olcsóbb külvárosi szálláshelyeket építeni, mint az infrastruktúrát idehozni. arról nem beszélve, hogy ezzel a helyi kis üzem, kis üzlet forgalmát növelik. megállítható a népességfogyás. anélkül, hogy félni kellene attól, hogy a bevándorlók erőszakos bűnözői csoportokba tömörülnének, vagy mecsetet építenének. a nyugatnak a "röghöz kötés" teljesen jó. ha kelet-európa feudálissá akar válni, akkor csak rajta."

Ha jól értelek, arra játszik a nyugat, hogy Közép-Kelet Európából mennek tömegesen bevándorlók? Ezt egyébként el tudom képzelni. Az mondjuk nem világos, hogy a bűnözői csoportoktól hogyan óvnák meg magukat, de igaz, hogy itt alacsony az iszlám-hívők aránya.

Bell & Sebastian 2013.03.14. 00:38:42

@bbjnick: Ha nem lett volna világos, ordenárét tévedtem, nagyjából mint a Jerevánban Ladákat osztogatnak. Inkább ne firtassa, ha kedves az élete. :)
süti beállítások módosítása