Csá, Alex!
2013. március 05. írta: pinter.bence

Csá, Alex!

byealex.jpg

Nem mintha számítana, hogy ki képviseli Magyarországot az Eurovíziós Tánc- és Rémdalfesztiválon. Az országimázs építésének lehetősége elhanyagolható: az indulókból, de még a győztesekből is ritkán lesz nemzetközi sztár. A dalok nagy átlagban vagy iszonyatosan idióták, vagy csillogóan unalmasak. ByeAlex szombati győzelme ennek megfelelően a hazai trash-celebek között kavarta a legnagyobb port.

A fent felsoroltak ellenére évről-évre megnézem a dalversenyt, mert szinte mindig akad egy-két olyan őrült előadó, aki miatt érdemes végigszenvedni a huszonnyolcadik ugyanolyan hangú énekesnőt: ilyen volt a 2007-es ukrán induló Verka Serduchka, vagy tavaly a montenegrói Rambo Amadeus. Évek óta reméltem, hogy az MTV is fog egyszer rendes, demokratikus előválogatót tartani. Ez a vágyam tavaly teljesült: felvonult boldog-boldogtalan, a gyenge mezőnyből végül a kellemesen semmitmondó Compact Disco jutott ki, s lett majdnem utolsó a megmérettetésen. Persze megfigyelhető a Földi Bence által leírt tendencia a szimpátia-szavazói blokkokról, szóval a győzelemre, helyezésekre nem is érdemes több szót vesztegetni.

Sokkal izgalmasabb tehát az itthoni válogatót nézni: legalább is az első két műsort, mert utána ugyanazt az egy dalt adják elő a továbbjutó versenyzők még vagy háromszor. A műsor maga megüti a tűrhető szintet, Gundel-Takács tulajdonképpen a süllyedő Titanicot is biztonságos kikötőbe vezetné, Novodomszky Éva épp ezért teljesen felesleges volt. A zsűri olyan nevetséges, mint maga a verseny: Rakonczay Viktor, Walkó Csaba és Rúzsa Magdi értelmeseket is mondanak, Csiszár Jenő és Rákay Philip közül viszont nehéz eldönteni, ki az idegesítőbb. Talán Csiszár, aki a tavalyi válogatót egy könnyed leszarom-üzemmódban tolta végig; idén kicsit összekapta magát, és teljesen értelmetlen, bár szakmainak tűnő bullshitet öntött a tévénézőkre. A „lihegőben” (borzalmas egy szó) tevékenykedő Buda Márton is kellemes meglepetés volt.

Az idei mezőny sok újdonságot nem hozott: X-Faktor-Megasztár-Voice All Star, megspékelve egy-két ismeretlen vagy lecsúszott énekessel és zenekarral. Ebből a mezőnyből hamar kitűnt ByeAlex: nem azért mert olyan eszméletlen jó dalt írt volna, hanem azért, mert a Kedvesem című dal, valamint előadója kicsit sem passzolt ebbe a mezőnybe. Egy hallgatható dal, egy szokatlan szöveg, egy őszinte előadó a rengeteg fröccsöntött, értelmetlen szövegű produkció között? Én szívesen láttam volna ezt a dalt a dalfesztivál színpadán, de gyorsan elkönyveltem, hogy teljesen esélytelen: ott volt a megható Pál-Agárdi duó, a jó hangú Radics Gigi, a jó pénzű Cserpes Laura, meg a többiek az unalmasabbnál unalmasabb dalokkal. Szinte mindenki esélyesebbnek látszott a szakállas fiatalembernél. A szombati döntő azonban mindenkit meglepett, még a zsűrit is, akik Kállay-Saunders Andrást hozták ki győztesnek. A hipszterkommandó elszabadult: a nézők ByeAlex produkcióját találták a legjobbnak.

Én már csak azért is köszönöm Márta Alexnek az indulást, mert győzelme teljesen elszabadította az indulatokat a magát mostanában Facebookon kifejező hazai trashceleb-szcénában. A magyar bulvár állócsillagainak egy része nyílt anyázással reagált az outsider fiatalember győzelmére, Hajdú Péter például nem érti, hogy „egyáltalán, hogy állhatott egy színpadon Radics Gigivel ás Kállay Saunders Andrással ByeAlex??? Ezt elk**ták, nem kicsit, nagyon!”. A Hajdú-családot komolyan megviselte az eset, Sarka Kata például azt írta, hogy „a sok ízléstelen ember szégyellje magát! Idén először lett volna esélyünk valamit elérni az Eurovíziós Dalfesztiválon! Két világklasszis tehetség is volt a döntőben”. A Jóban-Rosszban sorozatban pappal évődő Szabó Zsófi kisírt szemmel feküdt le aludni, Kovács Áron szerint „a zenének, mint művészetnek, vagy szakmának, (amit tényleg csak az arra hivatottak művelhetnek), 2013-ra nulla a becsülete!”

Még a mostanában leginkább adótartozásaival kitűnő Gáspár Győző is megszólalt egy kis önkritikával vegyítve bánatát: „Sikerül lejáratni majd Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon a nyertesnek nevezett énekkel, ha annak nevezhető. Iszonyat! Így én is mehetem volna!!” Megengedőbb hangok is feltűntek, Vujity Tvrtko például törökgábori magaslatokba emelkedő szöveggel: „ByAlex nyerte »A Dal« döntőjét, Ő képviseli Magyarországot Malmőben. Eddig tartott a nemzeti verseny, a zsűri és a közönség izlésével, döntésével lehet vitatkozni, ugyanakkor a végeredmény megszületett! Ez van, úgyhogy Svédországban Hajrá Alex, hajrá Magyarország!!!”

A valóság pedig az, hogy ha félretesszük a szimpátia-szavazó blokkokról szóló okoskodást, akkor láthatjuk, hogy a dalfesztivál közönsége az utóbbi időben honorálja az őszinte dalokat, jó hang ide, nagy mell oda. Márta Alexből és dalából pedig ugyanaz az őszinteség sugárzik, mint Lenából, vagy Alexander Rybakból. Aki egyrészt csak azért is magyarul fog énekelni, másrészt pedig ilyen reakciókat vált ki a magyar bulvár mély bugyraiból, az megérdemli a tiszteletet és a szurkolást. Hajrá, Alex, én veled vagyok!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr745115886

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A közönségkedvenc filozófus 2013.03.05. 14:52:28

És most dicsérni fogom az m1-et. A tavalyi borzalomról szóló posztomat ezekkel a mondatokkal fejeztem be: Valahogy a köztévének politikai kurzustól függetlenül nem megy ez showműsorba ágyazott keresgélés. Talán a jövőben nem kéne erőltetni... Ör...

Trackback: Hipsztergyerek Malmőben – az esélytelenek nyugalmával 2013.03.05. 14:19:37

Egy kötött sapkás, szakállas, vastagkeretes szemüvegben a világra magasról tevő, azaz „átlagos” hipsztergyereket küldünk Malmőbe, hogy megnyerje az Eurovíziós Dalfesztivált. Amire egyébként nincs esélye – nem azért, mert hipszter, hanem azért, mert m...

Trackback: Csá, Alex! 2013.03.05. 14:13:01

ByeAlex kicsit sem passzolt a rengeteg fröccsöntött, értelmetlen szövegű produkció közé.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balt 2013.03.05. 18:19:12

@Alfőmérnök: Basszus, te kultúrmisszionárius vagy: sose tudtam volna, hogy innen van az "Ácsi, gitár!"! :))

cso zsi 2013.03.05. 18:19:41

Műanyag szar, amit a celebek, meg a kereskedelmi rádiók tolnak....
A Petőfi rádió az mi? Ha a "lihegőben" a mikrofonos csávó az, aki a Petőfin reggelenként még a Balázshoz hasonlóan irritáló hangon vinnyog (hálistennek egy ideig egyedül, majd egy filmesztétával), és mit ad isten, egy olyan nyeri a versenyt, akinek a számát napi háromszor tolja Petőfi rádió. Persze, ez csak puszta véletlen, és cseppet sem baj, hogy a többi induló bebukott, mert az is mind egy rakásra való volt.
A fiatal, tapasztalatlan duettpárost a vak kislánnyal leszámítva. Talán ők az elsők, akik a gagyiműsorokból kiemelkednek (majd egyszer...)
Mindezek mellett a győztes fiatalember "énektudása" sok kívánnivalót hagy maga után, de egy szövegíró, és egy zeneszerző sem ártott volna meg.

Sajnos a hazai popipar is itt tart:
d3na4zxidw1hr4.cloudfront.net/site_media/uploads/images/posts/b/beyonce-freddie-mercury-mem_jpg_630x640_q85.jpg

regress 2013.03.05. 18:21:00

@dr. Közbiztonság Szilárd: mi vagy te?önkéntes népművelő?mindenki hülye,csak te osztod az észt?gondolj bele milyen szar lenne,ha mindenki egyformán gondolkozna.nem lenne értelme lottózni sem,mindenki egyformán töltené ki a szelvényt

kvadrillio 2013.03.05. 18:21:29

nu, annyira ő is jó lesz, mint a Compact Disco.
mind3 számát meghallgattam és azon gondolkodtam, vajhhh.... MIKOR KEZD EL ÉNEKELNI ???!

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2013.03.05. 18:21:47

@dr. Közbiztonság Szilárd: Nem. A yuppie (jelentése: young professional) egy harmadik kategória. A yuppie a legújabb divat szerint öltözködik, rendszerint corporate-típusú munkahelye van, mainstream filmeket néz és mainstream klubokban szórakozik, míg a hipster hangsúlyozottan az alternatív kultúra iránt vonzódik és sokszor láthatjuk retro öltözetben - tweedzakó, fekete keretes Buddy Holly-szemüveg. Jól mutatja a különbséget e három karakter: Janis Joplin - hippi; az Amerikai pszicho főhőse - yuppie; Tom Waits - hipster.

vikiliksz 2013.03.05. 18:25:18

Az elején szeretném rögzíteni, hogy az egész sztorit csak a médiavisszhangokból ismerem, így nem tudok egyetlen teljesítményt sem megítélni.
Azt viszon nem értem, hogy min háborognak a bírálók. Tudtommal a közönség szavazott.
Ezek pont ugyanazok a szavazók - felháborodott celebjeinket is idértve - , akik 20 éve - minden kormányt tokkal vonóval ideértve - csak olyan politiksokat képesek a parlamentbe/kormányba segíteni, akik a legpopulistább ígéreteket teszik számolatlanul... ennyit a megfontolt döntésekről és az elvárásokról. Ha pedig tényleg szar a srác, semmivel sem fog jobban égetni minket, mint amenyire már most is égünk.

Balt 2013.03.05. 18:26:37

@bbjnick: Ez a ZP miaf...? Egész jó. :) Tiszta EK.

Fényeslitke pont az "ácsi gitáros" Döge mellett van.

mirx 2013.03.05. 18:26:39

@Csiken Disztroly: a hipszter semmiképp nem hallgat jazzt, a jazzhez általában értő fül kell, vagy legalábbis jó hallás, hangszeres előélet, komplexebb ízlés. a hipszter kimondottan indie-t hallgat, de abból is fontos, hogy csak teljesen ismeretlen zenekarokat, mert csak az a kúl. minden más neki "mainstream", és az gáz ugye.

www.youtube.com/watch?v=nyqarEWn4yI

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.05. 18:27:09

@dr. Közbiztonság Szilárd:

1) hu.wikipedia.org/wiki/Dodekaf%C3%B3nia

2) Hát mi a Crimson, ha nem pop?

3) Gyanítom, neked a zenészekről is olyan komoly fogalmaid lehet, mint a dodekafóniáról:-)

Balt 2013.03.05. 18:29:36

@Gery Greyhound // (Két vonal, nem Kubatov barátja): Akkor nagyon mellé néztél, mert Vastag Csaba nevű versenyző nem is indult. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.05. 18:29:54

@bbjnick:

a zenészekről is olyan komoly fogalmaid lehet= a zenészekről is olyan komoly fogalmaid lehetnek

sárospataki 2013.03.05. 18:38:25

@szellemkor: a dodekafónia az hülyeség, én úgy értelmezem, mint egy tehetségtelen zeneszerző (Schönberg) különcködését, és mint ilyen, a másságán kívül az sem sok értéket bír felmutatni.

Vannak a popzenében is értékelhető megmozdulások, bár az igaz, hogy a popzene nem kizárólag vagy akár elsősorban zene, inkább előadásmód, azonosulási tárgy, satöbbi. Azért vannak ott is általánosan elfogadott értékelési kritériumok, nem sok, de van. Például a fogós téma. Vagy színpadi kiállás. Esetleg szöveg. Még a tisztán éneklés is lehet ilyen (bár nem mindig). Igazából a "jó" ezek tetszetős egyvelege.

sárospataki 2013.03.05. 18:41:03

@Balt: és, akkor meghívtál volna kávézni, te kis huncut? :-) Direkt csinálom, lehet trollkodni az identitásokkal, bár nem vagyok elég feminin, így sokszor lebukok ...

Balt 2013.03.05. 18:46:06

@Angyall Szellő: Ebből csak az Apple-t vettem le. :)

Balt 2013.03.05. 18:49:19

@szellemkor: :)) Ez a női(es?) analógia tetszik.

A többire (meg arra is): legfontosabb a jó marketing. Nőknél is. Meg ByeAlexnél is. Még jobb, ha diszkrét, láthatatlan, kvázi gerilla~. :) (Nőknek meg talán: házigorilla.) :)

Balt 2013.03.05. 18:52:06

@Alonee: Jé, ezen átszaladtam: @garrett27: Igen, így lehet.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2013.03.05. 18:52:59

@mirx: Én azért ennél tágabb értelemben használom a szót, de tény hogy használatos ilyen negatív értelemben is. Eredetileg egyébként a hippik (és a beatnikek) előfutára és a bebop jazz zenészektől ered.

Balt 2013.03.05. 18:58:16

@sárospataki lány: :) Nem kvzom, Patak meg messze van. De ha erre jársz, ihatunk valamit, persze szigorúan szexmentesen. :)

sárospataki 2013.03.05. 19:01:32

@Balt: rendben, semmi buzulás.
Viszont jövőre kampányoljunk már, hogy ez menjen az euróvízióra:

www.youtube.com/watch?v=z5XIaF9xUMo

Balt 2013.03.05. 19:03:51

@sárospataki lány: :)) Ez se rossz, rímel a Bye-ra. :)

BigPi 2013.03.05. 19:04:32

Tetszett Sanders és Alex is, de én szívem szerint őket küldtem volna.:
www.youtube.com/watch?v=1lCMIf-jFKQ

Balt 2013.03.05. 19:05:45

@Balt: És még a vajszerbek is szavazhatnak rá. :) Peace & Love. Meg persze szex, drugs & R'n'R. :))

mirx 2013.03.05. 19:12:25

@Csiken Disztroly: ha már wikipédiázunk, akkor nézd meg a contemporary culture-ben való jelentését is, ott egyértelműen különválik a 40-es évek hipsztere, meg a mai, akik a "90-es években jelentek meg" - eddig azt hittem, az utóbbiról beszélünk, a kettő igencsak különválik, míg az elsőt a bepop hallgatása, a másodikat leginkább a "nem mainstream divatérzékenység" és a független zene (tehát a klasszikus indie) és filmek és stb iránti vonzódás határozza meg, tehát annyi köze van a jazzhez, mint mondjuk pap ritának.

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.05. 19:13:46

@regress:
Nem mindenki hülye, de te láthatóan igen.

@bbjnick:
Ügyes vagy, megtaláltad a Wikipédián.
Most már csak el kéne olvasnod és meg kéne értened. Tudom, ne kérjek lehetetlent.

A Crimson leginkább progresszív rock, annak is egy elvontabb/alternatív változata.

Abban meg biztos vagyok, hogy mind a dodekafóniáról, mint a zenészekről kicsit pontosabb fogalmaim vannak, mint neked.
Csak én láttam Robert Frippet játszani más zenekarokban is, és hát nem nagyon illett a képbe, csak kereste a helyét. Ezért nem igazán tartom őt zenésznek például.

@sárospataki lány:
Mi az, hogy semmi buzulás?
Ne állj már ennyire ellent a korszellemnek, te maradi!

@BigPi:
Ez egy elég gyenge szám, ráadásul a műfajon belül tipikusan a 12 egy tucat változatból.
Fankadelinek valamikor voltak jó szövegei, de már elmúlt egy ideje.

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.05. 19:15:55

@Csiken Disztroly:
Jaja, és ami nem passzol a skatulyádba, az nem létezik.
Arról nem is beszélve, hogy marhaságokat hordtál össze.

Dekatlon 2013.03.05. 19:29:04

Az énekesek Kétfarkú kutyája, elvitte a protestet :)

Alfőmérnök 2013.03.05. 19:39:53

@dr. Közbiztonság Szilárd: "Ezért nem igazán tartom őt zenésznek például."

Akkor minek tartod Robert Frippet?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.05. 19:56:14

@dr. Közbiztonság Szilárd:

Világosítsd meg elménket, fejtsd ki nekünk a probléma velejét!:-)

treasure troll 2013.03.05. 20:24:08

Ez sosem volt a vájtfülűek kedvenc versenye. A többi induló dalát nem hallottam, de az utóbbi évekből kiindulva szerintem ez jobb a korábbi évek győztes produkcióinál. Fülbemászó, egyszerű, neonaív. A tömeg ezt szereti. Jobb lett volna valami Zséda-szerű?

gnme 2013.03.05. 20:38:52

szvsz ha a húgycsövem eldugul, annak a hangja is jobb lett volna

www.youtube.com/watch?v=m8Vq2-LAaxQ

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.03.05. 20:46:15

Látom, Uhrin Benedek mellett többen is felsorakoztunk.

Tartok tőle, hogy Sándor körül most így verik a habot Hajdú elvtársék, és nem úgy, mint mondjuk VV Gigi vagy ki a faszom körül. Puzsér kellett a színpadra, Szakma által fizetett ellenzéki.

Ezzel együtt - bár a többi majmot nem hallgattam meg - látatlanban azt mondom, hogy Sándor volt a legjobb ezzel a semmivel, ami igazából nem is szar, csak jellegtelen, a hangszíne meg igazából kellemesnek is mondható.

Nagy piros pont a magyar nyelvért.

(Elég gáz, hogy erre pluszpont jár manapság.)

"Kovács Áron szerint „a zenének, mint művészetnek, vagy szakmának, (amit tényleg csak az arra hivatottak művelhetnek), 2013-ra nulla a becsülete!”"

Ezen jót nevettem, a Szakmai Állásponton.

Ki a faszom az a Ján Slota, pardon, Kovács Áron?

rognork 2013.03.05. 20:46:52

szerintem mostmár ideje lenne a pornóról írni, az kb annyira anti-mainstream mint ez a fasz. megpróbáltam meghallgatni, nem ment. hallgassatok proszektúrát, basszátok. ez a hátratolt sapka ezzel a szemüveggel szétkúrja az agyam.

tevevanegypupu 2013.03.05. 20:55:43

Errol eszembe jutott ket regesregi szam, az egyiket Nemenyi Bela egyuttese dalolta: Draga bakter ur a sorompot mer' nem nyissa fel..meg a Csongoradi kisbiro unokaja Juliska kedves szep..ezt nem tudom kik jatszottak, de mindket dal nagy sikert ert el a kimittudokon..gondolom azoknak a szulei juttattak tovabb ezeket akiknek gyermekei most Alexet is megszavaztak..Ez meg viccnek is rossz kulonben, Alex korulbelul a kulvarosok kulturhazvetelkedoinek also szinvonalan mozog, de ugy tunik az orszag nagy resze valami tobbet lat bele..hogy mit..

is 2013.03.05. 20:58:05

@poszt: Tipikus magyar vagy. Véleményed nincs, vagy legalább is nem vállalod. Az alapján határozod meg magad, hogy kiválasztod, hogy kit _utálsz_, és akkor azzal szemben. És abba a tévképzetbe esel, hogy akkor már biztosan a jó oldalon vagy. Ezt nyomtad politikában is 2010-ig, most meg pislogsz, hogy milyen szarban is vagy benne.

És itt is jól pofára estél. Jól letrashezheted,akit akarsz, de zeneileg ez a szám a nulla környékén van, a szövege meg 6 éves gyerekek stílusában írodott, de ez ugye konkrétan nem is érdekes, úgysem érti senki, tehát marad a zene. Remélem hamarosan meghallgathatod a karaoke verziót belőle, és majd csodálkozhatsz te is.

És szégyelld magad ezért a hozzáállásért, hogy utálkozásból van véleményed, semmi másból.

gnme 2013.03.05. 21:00:23

"...A zsűri olyan nevetséges, mint maga a verseny..."

+

16:27 - 17:20

www.youtube.com/watch?v=KEoq8PJdBf4

gnme 2013.03.05. 21:40:09

@Negyvenértelmiségi: szívesen megnézek bármilyen versenyt, ahol a zsűriben benne van:

Földes László, Lovasi András, Bauxit, Potondi Anikó, Csepregi Éva, Deák Bill Gyula

a többi kamu

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.05. 21:43:35

@treasure troll: Tömeg? Te azt hiszed, hogy a kannásbor vedelő alternaiv fajtád a tömeg? A kurvaanyádba ilyen ostoba?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.03.05. 21:48:46

@szellemkor: Háhá! =D Már értem. =D
Nálam már nem kell bevágódni... =)

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.05. 21:48:53

@Alfőmérnök:
Valamiféle kísérletező művésznek, mint (legalábbis zenei téren) mondjuk Lois Viktort.

@bbjnick:
Fölösleges lenne, atomfizikát sem magyarázunk olyanoknak, akiknek felfoghatatlan az s=v*t képlet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.05. 21:54:13

@dr. Közbiztonság Szilárd:

Ócsinger, gizda, rájszoló, szánalmas kamugép vagy!:-] De lehet, hogy csak nagyon buta és egy kicsit hibbant.

treasure troll 2013.03.05. 21:56:33

@Mr Falafel: ? Valamelyikünk nem tudta értelmezni, amit a másik írt.

billy reed 2013.03.05. 21:58:38

@is: "És itt is jól pofára estél. Jól letrashezheted,akit akarsz, de zeneileg ez a szám a nulla környékén van, a szövege meg 6 éves gyerekek stílusában írodott, de ez ugye konkrétan nem is érdekes, úgysem érti senki, tehát marad a zene. Remélem hamarosan meghallgathatod a karaoke verziót belőle, és majd csodálkozhatsz te is.

És szégyelld magad ezért a hozzáállásért, hogy utálkozásból van véleményed, semmi másból. "

Miért, a te hozzászólásod mi, ha nem utálkozás???

Imádom ezt "a gyerekek is jobbat írnak" típusú "érvelést".
Tessék, meg lehet próbálni! Ki lehet állni vele a porondra, és lehet nyerni a nézők szavazatai alapján!

Ahogy Alex tette. Remek kis dal ez, őszinte, és egyszerű.
Nincs benne semmi mű, vagy giccses. Szerintem.

Gond, ha valakinek teszik? Nem.
Gond, ha valakinek nem tetszik? Nem.

Tökéletes ez a dal? Nem.
Közülünk bárki tökéletes? Nem.
Akkor?

Azt kellene végre megérteni, hogy ha neked/nekem valami nem tetszik, az nem "szar" vagy "szégyen", vagy "monnyonle" vagy akármi.
Hagyjuk már meg az egyénnek, hogy ő döntse el mit szeret, és mit nem! Ne egyetlen ember akarja megmondani a tutit. Itt a kommentelők között is akad szép számmal ilyen mentalitású ember.

Ajánlom mindenki figyelmébe az alábbi idézetet:
"
"Álljon meg a menet egy pillanatra tisztelt úr! Hiszen éppen ott kezdődik minden baj, hogy akadnak a világon olyan abnormis emberek, akik azt mondják, hogy mindenkinek azt kell hinni, amit ők gondolnak ha nem, hát kampec. Kitörik az ember nyakát...És mindez miért? Mert akadt egy beképzelt figura, aki azt állítja, hogy ő egyedül okosabb mindenkinél, és majd ő megmutatja az egész emberiségnek, egész Ejrópának, hogy hogyan kell ezután élni." /Márkus László az Ötödik pecsét c. filmben."

Amíg ezt valaki nem értette meg, addig nem sokat ért a világból.

armand 2013.03.05. 22:14:44

Na megnéztem ezt a Wéber Helgát. Igen jó csaj, a hangja kurva sz*r, de ez lényegtelen, vizuálisan nagyon ott van. kár, hogy már kicsit öreg, legalább 28 éves, hanem több...azért jó lenne találkozni vele, biztos össze tudnék vele jönni

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.05. 22:40:45

@gnme:
Bauxit meg Potondi Anikó?
Ez viccnek nem volt rossz.

(Annak ellenére, hogy Anikót vagy 27-28 éve imádom.)

zembertelen 2013.03.05. 23:04:26

Kellemes színfolt ez az Alex gyerek! Még soha nem szavaztam, de most - hogy nehogy má' a manírosok nyerjenek - 2-t is nyomtam rá.Bejött!
Fentieken túlmenően már az is megérte, hogy a sok nulla celeb - bele értve szegény Szabó Gyula tehetségtelen lányát is - kibukott. Bár szerintem már minden szart megragadnak, hogy a sajtóba kerüljenek.

tundrazuzmo (törölt) 2013.03.05. 23:14:36

Azzal kezdi, hogy "az én kedvesem egy olyan lány". Ezzel máris meggyőzött, ebben a langyi kultúrában.

És eredetibb mint Wolfkati nyekergése.

A Győzike, meg a sok belülről kitapétázott álember pedig elmennek a búsba!

Alfőmérnök 2013.03.05. 23:23:14

@dr. Közbiztonság Szilárd: Szerintem nincs igazad (lásd pl. a Brian Enoval készített lemezeit), de erről a Lois Viktorról most olvastam először, köszi.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2013.03.05. 23:31:18

@dr. Közbiztonság Szilárd: Nagyszerű eredmény, hogy rájöttél, skatulyákról van szó. Egyéb érdekes meglátás?

@mirx: Persze, az új nem ugyanaz mint a régi, ez majdnem mindennel így van és sokszor merül fel, hogy lehet-e egyáltalán a régit és az újat is ugyanazzal a névvel illetni. A problémák, amiket említesz, is jelen vannak a kultúra szinte minden szegletében. Úgy értem, a külsőségek felé fordulás, képtelenség az elmélyülésre, eltömegesedés általános, nem pedig kizárólag a hipszterekre jellemző jelenségek.

Netuddki. 2013.03.05. 23:45:55

Ki a tököm az a hajdu?

"Leona" 2013.03.05. 23:58:52

www.youtube.com/watch?v=I9zpnLBtwwg
Most nem azért,ez is hasonló kis dalocska.
A csaj nem énekel benne 2 oktávos áriákat, minden kis tingli-tangli, mégis jóó:)

JewRivers 2013.03.06. 00:03:06

Kraftwerk - Pocket Calculator
KFT - Bábu vagy
Trio - Da Da Da
Manu Chao - Bongo Bong
ByeAlex - Kedvesem

Megy ez már régóta. csak a sok celebphus már nem emlékszik

A hozzászólás kitiltás miatt törölve. 2013.03.06. 00:05:17

Örülök neki, hogy nem thomaSaunders vagy a Dzsidzsi nyert! És annak is, hogy ezt nem a magasan jegyzett szakmai zsűri döntötte el.

Bell & Sebastian 2013.03.06. 00:20:51

@rognork: Zenepornó, ez jó, te nyertél.

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.06. 01:55:47

@Alfőmérnök:
Eno szintén szeret kísérletezni, de ő tud zenélni is, más műfajokban is, elég sok mindenkivel játszott.
Fripp meg csak ezt tudja játszani, ebből is leginkább csak azt, amit ő maga írt.

Amikor fiatal voltam, és nagy divat volt a progressízv rock, hallgattam több lemezét a Crimsonnak, de már akkor is inkább csak karistolásnak tűnt a nagy része, persze néhány számot (21st Century Schizoid Man stb.) kétségkívül jól elkaptak, azokban nincsenek is a fent említett dodekafonikus részek.
Az emberi fülnek vannak bizonyos hangközök, amelyek kellemesek, meg vannak, amelyek kifejezetten idegesítőek, a dodekafónia igen nagy mértékben ez utóbbiakra épít. Utóbbi hallgatására is rá tudja magát venni az ember, ahogy a szarszagban üldögélésre is - főleg ha valaki azt mondja, hogy ez mennyire modern, és aki érti az igazi művészetet, az ezt csinálja -, de ahogy ez nem kellemes neki, az sem az. Hogy elviseli, az más kérdés.

Lois Viktorra meg esetleg keress rá Tundravoice néven, ez volt a zenekara. De már vagy 10 éve Amerikában él.
Valamikor a 1997-1998 körül jelent meg a sok kísérleti zene (értsd: szentendrei képzőművészek által végzett hangszercsapkodás) után egy valóban zenét tartalmazó kazettájuk - sajnos, nagyon pocsék keveréssel - a Crossroads kiadónál Bálványbál néven, zeneileg és énekben egészen jó anyag, nekem megvan, Viktor mellett két egész jó zenész (Silye Ákos és Kristófi Ákos) meg két nagyon jó hangú énekes csaj (Réz Ágnes, Réz Judit, gondolom, testvérek) előadásában. Még koncertjeiken is voltam párszor, igaz, ott csak egy énekesnő volt emlékeim szerint, Réz Judit, csinos, vékony csaj.

A Tundravoice érdekessége, hogy Viktor kiselejtezett gépalkatrészekből készített hangszerszobrain - szoborhangszerein zenélt a zenekar.

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.06. 01:58:04

@JewRivers:
Hát ha ezek neked egy kategória, akkor te is jeltolmáccsal jársz koncertekre...

Bell & Sebastian 2013.03.06. 02:11:07

@dr. Közbiztonság Szilárd: Kihagyta a hallhatatlan, ám élettani hatásokkal bíró hiper- és szubfrekvenciákat.

Amelyekkel szeret eljátszogatni egynémely koncertguru. Mondjuk nem lennék szívesen a környékén sem annak, akit fél-egy Hertzes ultrahanggal, vagy negyvenezres infrahanggal kínoznak.

raydo (törölt) 2013.03.06. 04:45:16

@is: Hát, most jól ledorongoltad szegény kukacposztot azért, amit hiányolsz tőle. :) Azt meg valamifajta "fújj, de magyar" utálkozásból észre sem vetted, hogy nem valaki, hanem valami ellen íródott az a pár sor, amit jól félreértettél. Sebaj... nem könnyű olvasni a magyart.

De hová tűnt Columbo felesége? 2013.03.06. 09:46:05

@dr. Közbiztonság Szilárd:
"Magyaroszágról nem szavazhatsz magyar versenyzőre (ahogy senki a saját országából a saját versenyőjére).
Illetve szavazhatsz, csak azt nem számolják."

Nem Magyarországról fog szavazni. Pont ez a lényeg.

"De tudod, a buzik olyan műértők meg művészhajlamúak. Meg a faszom tudja, egy csomó ilyesmi még.
Szerintük legalábbis."

Michelangelo. Ő pont ilyen. Buzi és és művészhajlamú is. Jobban megnézve műveit, talán még műértő is lehetett.

"Szokott írogatni egy sixx nevű segg az Indexre. Annak a húga. Korábban Nikki Bellucci néven volt pornós kurva."

Nana.
Egy megmondóember jobban vigyázzon, mit mivel és kit kivel mos össze.
Szerintem.
De te tudod.

Atisz 2013.03.06. 10:10:26

ByeAlex dalának nagyszerűsége tényleg az egyszerűségében rejlik és ez az amivel esélyünk lehet a teátrális, illetve kommersz tucatzenék között. Tipikusan az a "nagyot hasalhat, de akár nyerhet" is szám.
Hajrá ByeAlex, hajrá Magyarország!

Atisz 2013.03.06. 10:16:25

@is: Én viszont örülök annak, hogy te tipikus nem-magyar vagy, mert akkor most szégyenkezhetnék miattad :)

2013.03.06. 10:23:01

Nézzük a tényeket:

1. Az előadó nem tud énekelni

2. A zene 3 akkordból és 1 oktávból áll, iszonyatosan repetitív, a minimálzene legalja

3. A szöveg minden második sora "kedvesem"-re végződik - akik szerint ez tiszta költészet (pl. Dopeman mondja ezt videójában), azok még életükben nem olvastak verset. Ez a szöveg semmivel nem jobb, mint bármelyik másik.

4. A kinézete borzalmas, már csak egy szütyő hiányzik az oldaláról.

Sajnos, azt kell mondjam, hogy a celebeknek igazuk van, még ha a helyükben én befogtam volna a számat. Ezzel a számmal még a döntőbe se fogunk bekerülni. Ezzel ellentétben a valóban kellemes Kállay-Saunders számmal lett volna esélyünk domborítani, különösen, ha angolul énekli (az sokkal jobb lett, mint a magyar, de lehet, hogy csak keverési probléma miatt). Megnyerésről természetesen szó sincs, itt a részvétel a lényeg.

2013.03.06. 10:27:37

@JewRivers: Jézusatyám, a Bábu vagyot ne említsd már egy lapon ezzel az idiótasággal. Semmilyen paraméterben nem egyezik. Pl. a szövegben nem szerepel mindössze 3x a bábu szó és picit több a tartalom is. Az éneklés meg profi és a dal nem egy oktávból áll.

Alfőmérnök 2013.03.06. 11:00:54

@dr. Közbiztonság Szilárd: "ott csak egy énekesnő volt emlékeim szerint, Réz Judit, csinos, vékony csaj"

Őt is beépítette a szoborba? :)

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.06. 13:53:04

@Bell & Sebastian:
Ultrahanggal kínozni?
Gondolom, te sem sokat foglalkoztál ilyesmivel...

Másrészt koncerteken nem nagyon kínoznak sem infra-, sem ultrahanggal, mert a koncerteken használt hangfalak 50 Hz és 20 kHz közötti átvitelűek. Mármint a legjobbak.

@De hol van Columbo felesége?:
Hát humorérzékre kicsit gyúrjál még. :-)

@iii:
Tudnék sorolni jó pár zenét, ami max. 3 akkordból áll, és mégis nagyon jó (pl. Therapy: Diane, Dave Brubeck Band: Take Five, Lynyrd Skynyrd: Sweet Home Alabama, Cseh Tamás: Ha Koncz Zsuzsával (2 akkord), Európa Kiadó: Európa Kiadó (2 akkord), Iggy Pop: Sick of You (2 akkord), Residents: Ramblin' Man (2 akkord), Black Sabbath: Solitude (2 akkord) stb.), Ozzy pl. szintén nem fog át egy oktávot (ahogy Laár sem a Bábu vagy-ban), nem ezen múlik.

Ja igen, a KFT Pénztárcámat c. száma: 1 akkord, és 2 kivételével minden sora a pénztárcámat szóra végződik. :-)
(Jó, mondjuk elég szar szám is, de eleve inkább kísérletnek készült, mint zenének. :-)

@Alfőmérnök:
Nem, ő énekelt. Ha rákeresel a neten, vannak képek is a zenekarról. A szobrokba gépalkatrészeket épített be.

De hová tűnt Columbo felesége? 2013.03.06. 13:58:36

@dr. Közbiztonság Szilárd:

Nos, akkor humorérzékre kicsit (jobban) te is gyúrj, oks?

Jolka40 2013.03.06. 15:15:01

Én is tudom, hogy ByeAlex nem egy nagy énekes. Valamit mégis elért: hogy szívből drukkoljunk neki (vagy ellene). Valamit megmozdított. A többi szám közül egyik sem lett volna képes erre.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.06. 19:59:38

@Alfőmérnök: Brian Eno végtelenül unalmas. Talán a David Byrne-nal készített lemeze elmegy, és egy-két Schulze-s koncert.

Alfőmérnök 2013.03.06. 20:05:41

@Mr Falafel: Háttérzenének, vagy elalváshoz szoktam hallgatni maximum. Amúgy eredetileg is háttérzenének készült néhány lemeze (Music for Airports).

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.06. 20:29:10

Szerintem annak is unalmas. :-)
Mi régen Robert Schroederre aludtunk el. Az esküvői szertartásunkon a zene Tangerine Dream volt.

Bell & Sebastian 2013.03.06. 23:21:16

@dr. Közbiztonság Szilárd: Ne kábíts, pubi, ha még nem láttál 20 Hertzes infra szub-basszus ládát. Van aki még ez alá is megy, csak nem a bivalybasznádi falunapon, ahol megfordulhattál. Ultrahangot meg síppal, dobbal, akár nádi hegedűvel is lehet csinálni, erősítése csak elhatározás kérdése.

zgabi 2013.03.07. 08:56:58

@Hefebier: Igen, pénzt adtam ki arra, hogy "csakazértis" ByeAlexre szavazhassak, ha már a zsűri 3 tagja úgy dönött, helye van a 4 között. Igaz, " véletlenül" a céges telómról küldtem az SMS-eket, de tévedni emberi dolog. Nehogy már a zsűri 3 tagja azzal MANIPULÁLJON , hogy bejuttat a legjobb négy közé egy nulla énektudású és megjelenésű trubadúrjelöltet, aki elvinnyog egy nagy kalap xart érő számot, s teszik ezt azért, mert úgy gondolják, senki sem fog rászavazni. Csakazértis ByeAlex! És nekem nagyon nem mindegy, hogy a 39. vagy a 38. helyen végzel. Az észtek "dala" ugyanis még a tiedet is alulmúlja. Pedig qrva nehéz dolgot volt a baltiaknak, de megoldották. Mint ahogy az eurót is sokkal előbb bevezették, mint mi.

Balt 2013.03.07. 13:20:30

@iii: Egyetértek. A Bábu vagy is elég minimalista nóta volt a maga idejében, de pontos, nehéz dallamvezetéssel, minden részletében kidolgozott (a színpadon zseniális), lényegi mondanivalóval.

Balt 2013.03.07. 13:25:34

@zgabi: :) Nem látom az összefüggéseket, de szinte biztos vagyok benne, hogy a szavazók többségét nem ilyen "hátsó szándék" mozgatta.

2013.03.07. 13:42:06

@dr. Közbiztonság Szilárd: Önmagában a 3 akkord még elmegy, így összességében azonban gáz. Az általad felsoroltak egy része szintén pocsék :) (pl. Európa Kiadó), más részüket viszont nem lehet egy napon említeni, mert vagy a dallam, vagy a ritmus bőven pótolja.

Azt elhiszem, hogy sokan truccból rászavaztak, bár inkább a tábortűznél 3 akkordot pengető népek mélylelkét érintette meg. Ennél még a Börtön ablakából-lal is nagyobb esélyünk lenne :-D

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.07. 15:58:54

@Tehetetlen Dodó: Bazmeg!!!
Mentségemre legyen mondva, tegnap egy olyan elmebeteg nap után voltam, hogy hajnalban keltem, és korrigálnom kellett az előző napi elkúrásokat.
Amúgy nem a Ricochet. Az Optical Race-ről a Sun Gate, valamint a Le Parc-ról a Yellowstone Park. Utólag visszagondolva nekem a Tangerine Dream-nek a Franke-s időszaka jött be. Ezért is kedvelem inkább Chris Franke zenéit. Az ambientbe csúszó Schulze-s időszak nem az én világom. Tetszett néhány lemez abból az időszakból, amikor a TD nem volt más, mint Edgar Froese. Linda Spa és Zlatko Perica jó hatással voltak rá.

bömböcz 2013.03.07. 16:03:03

@Mr Falafel:
A byaleksz-projekt pörög tovább, bármennyire is próbálja elmószerolni!
Üdv:
dj jhv

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.07. 16:10:40

@bömböcz: Ja, ma is ezt erőltették egész nap a music fm-en. Mivel egész nap vezettem, kénytelen voltam hallgatnai. Minél többet hallom, annál szarabbnak tartom, ha ez lehetséges, tekintve, hogy az elmúlt 40 év leggagyibb "slágere". Esetleg Papp Rita ér "fel" ezekbe a mélységekbe a Csovi, csovi Dzsaszperrel.
A magyarok elmeállapota azon a szinten van, ha egy reklámban a zsidó uralkodóitok azt hirdetnék, hogy az ürülék finom, a szar lenne a legkelendőbb portéka.

bömböcz 2013.03.07. 16:20:54

@Mr Falafel:
Autóvezetés=veszélyes fegyver=nem hallgatunk mást, csak forgalomtechnikaikag nekünk hasznos hertzeket...
Ez a 2/3.os demokrácia lényege!

wirth6 2013.03.07. 17:05:33

@zembertelen: ő is pont ugyan annyira maníros, csak másképp.

tewton 2013.03.07. 20:55:28

a zenéje alapján vicces és kicsit bárgyú ... de mostanában mindenki lovasi köpenyéből bújik elő.

de amikor (ld. a quart-interjú) valaki filozófia szakos létére belátja, hogy a megírt szakdogája ellenére az analitikus és tudományfilozófia helyett igazából sokkal jobban érdekli a kontinentális filozófia, az valami. riszpekt :)

bömböcz 2013.03.07. 21:01:25

@tewton:
Zs kategóriás miden szinten...

tewton 2013.03.07. 21:33:46

@bömböcz:
ne használja a zs betűt, mert elviszi a gondolatzsendőrség!

bömböcz 2013.03.07. 21:57:57

@tewton:
Látttya: még egy falusi zsé miatt is...

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.10. 00:11:09

@iii:
Majd ha leszerelték a botot, ami most a füled helyén van, és képes leszel már jeltolmács nélkül is zenét hallgatni, gyere vissza.

Addig ne, mert süketekkel fölösleges zenéről beszélgetni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.10. 04:34:11

@iii: Senkit nem érintett meg semmi, csak a klasszikus kondicionálás. Elsős tananyag pszichológia szakon. A gyereket adásról adásra úgy tolták tovább, hogy közben közönségkedvencnek nevezték. Erre a zsűrivel ratetettek egy alpáttal, hogy lám, mi szigorúak vagyunk, de a közönségnek van szíve, és szív is kell, mert szív nélkül élni nem lehet, bla-bla. Ettől még nem kezdtek el szavazni veszettül, de ott volt bennük a szív. Aztán természetesen csalással megnyerették vele, majd minden lehetséges médiában előadták a közönség szívét. Bő egy hónapos klasszikus kondicionálás elég volt ahhoz, hogy anyám, aki világ életében utálta az ilyen zenét, lájkolja a "kisemberek győztesét". Mert anyám rühhelli az ilyen zenét, de kisemberként élte életét. Ennyi a történet. Ez az ország az agyhalottak országa.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.03.13. 23:08:57

@Balt: soha nem néztem, kintit se , bentit se, csak a youtubon párba belekatingattam
amúgy a posztra reagáltam

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.06.05. 23:53:39

@JewRivers: "...Megy ez már régóta. csak a sok celebphus már nem emlékszik..."

www.youtube.com/watch?v=vPnzxrSDMBY&feature=youtu.be

epic . )

Tehetetlen Dodó 2013.06.06. 12:45:41

@Mr Falafel: Manapság minden ország az agyhalottak országa.
süti beállítások módosítása