Olasz választások: Silvio, Mario, Beppe és a lóverseny
2013. február 23. írta: stefano.bottoni

Olasz választások: Silvio, Mario, Beppe és a lóverseny

grillo.jpg

Beppe Grillo, a meglepő siker előtt álló nagyhangú népvezér

Nincs könnyű helyzetben a vasárnapi olasz parlamenti választások kimenetelét jósolni kívánó elemző. Még a sokat látott parlamenti újságírók, az országos napilapok befolyásos kommentátorai is csak csóválják a fejüket és várnak. Ilyen őrült hajrára, négy egymással versengő párttal/koalícióval errefelé sem emlékezik senki. Mi lesz itt hétfő délután, az urnazárást követően? És mi történik majd kedd reggel, amikor a pénzügyi piacok ítélkeznek majd az olasz nép döntéséről? A kérdés egyáltalán nem költői.

2011 decemberében európai (német) hátszéllel és a nemzetközi sajtó támogatásával Mario Monti kormánya a súlyosan megbillent pénzügyi egyensúly visszaállítását tűzte ki célul. A műtét sikerült, de a páciens haldoklik. Egy év „országmentő”, durva adóemelésekkel operáló szakértői kormány után az olasz gazdaság soha nem látott mélységbe zuhant: tavaly 2,2 százalékkal csökkent a GDP, és közel 15 százalékkal az ipari termelés. A munkanélküliség húszéves csúcson áll, miközben a fogyasztás szintje az 1980-as évek szintjét sem éri el. De ami fontosabb és szembetűnőbb az olaszok derűs természetét ismerők számára: ez az ország már nem hasonlít a korábbi önmagához. Az emberek morcosak, idegesek, dühösek. Igyekeznek jól öltözködni, igényesen étkezni, de közben minden felesleges költséget kiiktatnak. Görcsösen spórolnak vagy eladósodnak, és egyre többen észrevétlenül csúsznak le a társadalmi lejtőn, kelet-európai módon proletarizálódva.

Ráadásul a kormányzásban gyakorlatilag minden nagyobb jobboldali (a Berlusconi-féle Szabadság Népe) és baloldali (a Pierluigi Bersani vezette Demokrata Párt) politikai erő részt vett. Szüzességi bizonyítvánnyal tehát senki nem rendelkezik, kivéve a Monti-kormányt mindvégig ellenző, de marginális szélsőbal és a belső hatalmi harcok és pénzügyi botrányok által megtépázott Északi Liga. A kényszer szülte nagykoalíció tagjai egymásra és a leköszönő kormányra mutogatnak. Az igazság viszont az, hogy egy nagy európai ország demokratikusan megválasztott politikusai folyamatosan engedtek a nemzetközi zsarolásnak, és minden intézkedését megszavazták a nemzeti és európai érdekre hivatkozva, ezzel súlyosbítva az átlagpolgár (és a potenciális szavazó) helyzetét.

Mivel Olaszországban tilos közzétenni a választások előtt két hétben készített közvélemény-kutatásokat, a leleményes olasz bloggerek trükkös módszerhez folyamodtak a Notapolitica.it oldalon. Valójában nem létező illegális lóversenyekként mutatják be az egyes intézetek által végzett felméréseket, ahol egyre gyorsabb köröket fut Varenne (alias Berlusconi), Fan Idole (Bersani), Ipson de la Boccon (Monti) vagy Igor Brick, azaz Beppe Grillo, az Ötcsillagos Mozgalom karizmatikus vezérré vált humorista és blogger.

italia.jpg

Berlusconi, Bersani és Monti, az öreg harcosok

A nagy bizonytalanság nem érinti a győztes vagy legalább az első helyezett várható kilétét. Egyértelműnek tűnik az utolsó nem hivatalos felmérések alapján, hogy a legtöbb szavazatot (kb. egyharmadot) és parlamenti mandátumot (közel a felét) a Bersani vezette baloldali koalíció fogja megszerezni. A posztkommunisták erős területi (önkormányzati) pozíciókkal, elkötelezett, kipróbált káderekkel és egy öregedő, de stabil bázissal rendelkeznek, ami nagy előny egy ilyen kiélezett küzdelemben.

A második helyezett valószínűleg Berlusconi koalíciója lesz. A jobboldalt közel húsz éve uraló médiamágnás utolsó választási küzdelmét vívja, és noha óriási hátránnyal indult a nem éppen briliáns kormányzása után, ma csak néhány pontos különbség választja el a szürkének tartott Bersanitól. Megelőzni nem fogja baloldali riválisát, de megakadályozta a jobboldal szétesését.

Jóval érdekesebb a harmadik helyért folyó küzdelem. Másfél hónapja még úgy tűnt, hogy a Mario Monti által gründolt középutas koalíció (melyek illusztris tagjai Gianfranco Fini házelnök, Pierferdinando Casini örökifjú kereszténydemokrata és Luca Cordero di Montezemolo üzletember) a szavazatok 18-20 százalékát megszerezve komoly alternatívát kínálhat a gyengülő jobboldalnak, és koalícióra kényszerítheti a baloldalt, amit a pénzügyi piacok is támogatnak. Mára azonban a koalíció ereje kifogyott, és tíz százalék körüli eredményt jósolnak neki.

A választások igazi győztese – a végleges eredménytől szinte függetlenül – Beppe Grillo Öt Csillag nevű protestmozgalma. Egy hónapja még 13 százalékon mérték, ma a 20 százalékos álomhatár sem tűnik lehetetlennek. De kik és mit akarnak Grillo hívei? A pár éve alakult internetes mozgalom valahol a német kalózpárt és a görög Sziriza között helyezkedik el: Európa-párti, de hevesen ellenzi a pénzügyi ortodoxiát, a környezetszennyező ipari beruházásokat, a szolgáltatás szektorban kialakult privatizált monopóliumokat. Erkölcsi téren és bevándorláspolitikában liberálisnak mondható, ugyanakkor a mikrotársadalom, a kisközösségek pártolója. Szavazói és aktivistái többnyire 35 év alattiak (ebben a választói szegmensen az Öt Csillag messze a legnépszerűbb párt): a velük interjút készítő szociológusok „végtelenül normális embereknek” jellemzik őket, akik rendezett környezetben élnek, mindennap ingáznak (természetesen nem autóval, hanem vonattal vagy busszal). De sok egyetemi hallgató, külföldön élő olasz és munkanélküli is erre a pártra fog szavazni, aminek legfőbb célja (még) nem a kormányzás, hanem a politikai elitnek adandó pofon.

A korábbi kormányok csődje, a teljes politikai paletta erkölcsi leamortizálása radikális hangulatot teremtett, és Grillo mozgalma a rendszerváltók gyűjtőpártjává nőheti ki magát. Hogy ehhez mit szól Európa, kedd reggel kiderül. Az ország kockázati felára meredek emelkedése intő jel: itt valami készül.

*

Szerzőnk történész, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr995097169

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Választás 2013 2013.02.26. 13:05:54

Na mi újság, Silvio? A legtöbben ezt a költői kérdést forgatják a fejükben, amikor ráklikkelnek egy hírre a nemrég lezajlott olaszországi előrehozott választásokról. Akit érdekel a nemzetközi politika, az leginkább arra kíváncsi, alakíthat-e kormányt ...

Trackback: Olasz választások: Silvio, Mario, Beppe és a lóverseny 2013.02.23. 11:26:01

A korábbi kormányok csődje, a teljes politikai paletta erkölcsi leamortizálása radikális hangulatot teremtett Olaszországban.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

greybull 2013.02.23. 08:42:19

ezzel a nagy hanggal együtt valahogy mégis rokonszenvesebb nekem az olasz politika, mint a magyar.

toportyánzsóti 2013.02.23. 09:30:25

A kultúremberek gyengeségét mutatja,a berlusconik hatalomra jutása!Ma ez a történelem legnagyobb kihívása,ki kell seprőzni közéletünkből,ezeket az elvtelen,erkölcstelen,hatalomtechnikára szakosodott oligarchákat!

Kandeláber 2013.02.23. 10:44:34

A lényeg: "A pénzügyi piacok ítélkeznek majd az olasz nép döntéséről."
De szép lesz, amikor majd a nép ítélkezik a pénzügyi piacok kufárjai felett.
Amikor majd lobognak a máglyák.

bélakirály 2013.02.23. 11:30:01

@Kandeláber: Még szebb lenne, ha a te fejedben is felgyúlna az értelem lángja egyszer.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.02.23. 11:32:22

18 év múlva úgyis lehagyjuk ezeket is, kit érdekel, hogyan fetrengenek a saját hányásukban? ha elég alázatosak lesznek, majd csatlakozhatnak a közgép-felcsút tengelyhez.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.02.23. 12:06:54

Én kulcstényezőnek gondolom, hogy a megszorításokat melyik párt fogja folytatni, hatalomra kerülése esetén.

Egyelőre úgy tűnik, az összes.

Ez gyakorlatilag megpecsételi mindegyik sorsát.

Grillo politikája egyébként nagyrészben a kétfarkú kutyapárt retorikájára hasonlít:

-éves alapjáradék mindenkinek
-30 órás munkahét
-energiatakarékosság, termelésben és felhasználásban
-ingyen WiFi az összes városban.

érezhető még egyfajta "zöld" hatás is, az energiakérdésben, valamint a nagy infrastruktúra-projektek abortálásában.

Nagyjából ha jól tudom, több mint 25 párt lett mára Olaszországban. Ez a weimarizáció ékes példája, amely megszorításpárti politika folytatása esetén egy új, még ismeretlen szélsőség számára készíti elő az utat.

amennyiben Grillo hatalomra jut, mondjuk a következő választáson, a tökéletes inkompetenciája gyorsuló lejtőre fogja tenni az államot.

Tehát végsoron elmondhatjuk, hogy Olaszország gazdasági összeomlásra van ítélve (mindegyik párt különböző mértékben megszorításpárti, a megszorítások pedig még soha sehol nem működtek, ide gazdaságélénkítés kéne ugyebár), valamint Grillo feltűnésével egyre nagyobb szerepe lesz a demagógiának.

Amikor a munkanélküliség elér egy bizonyos szintet (20-25%) onnantól idő kérdése, hogy mikor jönnek az egyenruhások. Persze ez akkor fog bekövetkezni, miután az összes többi lehetőség "kipukkant", politikai értelemben leamortizálódott.

A mostani választást valószínűleg a mostani legnépszerűbb balosok nyerik, leamortizálódnak, utánuk jön Grillo, lehet hogy alatta fog összeomlani minden, majd vagy totális káosz és polgárháború, vagy pedig egy erős rendpárti diktatúra fog kialakulni az üszkös romokon.

(A politikában egy új erő z esetek 99%-ában nem azért szokott győzni, mert annyira "lehengerlő", hanem azért, mert a többi párt már kiesett a sorból, ostobasága, tehetetlensége, naivsága, gyávasága stb. okán, így készítvén elő a kormányrudat az új erő számára.)

Nehéz évek jönnek Olaszországra.

Bell & Sebastian 2013.02.23. 12:08:19

Érdemes lejátszani mindet, mert ezzel a fickóval nagyjából mindig egyetértek.

www.youtube.com/user/telecaparezza

Bell & Sebastian 2013.02.23. 12:27:10

Ezt azért emelném ki, mert Olaszország most ilyen. Az esetleges párhuzam sem véletlen egybeesés.

www.youtube.com/watch?v=8lmVZstFqlU&list=UUn4UDdM2G-_soVW6B7WbEyw&index=15

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2013.02.23. 15:09:09

"folyamatosan engedtek a nemzetközi zsarolásnak" - mit fogtok ezért kapni européer balos olvasóitoktól :)

JohnnyLillibrogida 2013.02.23. 15:25:19

Jó a cikk, engem is nagyon érdekel mi lesz a választás eredménye!
Grillo mozgalmához egy jó adag csalódottság és letargia is kellett. Ősszel már nagyon nagy volt az elégedetlenség. Most tódultak az olaszok a kampányzárókra. Ma volt, pont a Kossuthon egy jó összeállítás a záró beszédekről. A politikusok teli torokkal ordítanak. Nem hiába "mentatlita ultas". Ott a politika és demokrácia komoly játék és igazán nagy biznisz.
Berlusconi hihetetlen, hogy megint ott van, ebben tényleg Orbánt és Gyurcsányt idézi. Montit meg Bajnaival szeretnék párhuzamba hozni. Mondjuk mindkettőt mindent aláírt.
De ki lesz Grillo? A Puzsér, a Hajós meg a Stumpf András összeklónozva?!:)

JohnnyLillibrogida 2013.02.23. 15:36:38

szóval
mentalita ultras
helyesen

az olaszoktól lehetett megtanulni a 90-es évek elején azt is milyen az ultrák plenáris ülése

az egyik legjobb olasz nóta bónusz az elején
www.youtube.com/watch?v=Pk-N9wVbXgw

radarr · http://radarblog.blog.hu/ 2013.02.23. 16:16:45

csak megvan játszva, nem igazi

Bell & Sebastian 2013.02.23. 17:06:22

> Ridi pure ma la situazione è tragica per chi è convinto che la maglieria sia magica, nessuna logica mi salva, sai, sono un fottuto nostalgico, non mi riprenderò mai.

G.Gambino 2013.02.23. 18:10:50

"De ami fontosabb és szembetűnőbb az olaszok derűs természetét ismerők számára: ez az ország már nem hasonlít a korábbi önmagához. Az emberek morcosak, idegesek, dühösek. Igyekeznek jól öltözködni, igényesen étkezni, de közben minden felesleges költséget kiiktatnak. Görcsösen spórolnak vagy eladósodnak, és egyre többen észrevétlenül csúsznak le a társadalmi lejtőn, kelet-európai módon proletarizálódva."

Ez abszolút így van. Évről-évre nehezebb az élet és hasonlóak a problémák, mint Magyarországon (gazdasági visszaesés, növekvő munkanélküliség, fiatalok elvándorlása). Olaszországban azonban az előbb felsoroltakhoz párosul még a nagymértékű bevándorlás, amely tovább eszkalálja a problémát. Franciaországban, Spanyolországban hasonló a helyzet. Az EU déli államai menthetetlenül csúsznak a szakadékba.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2013.02.23. 18:40:48

Az olaszoknak is szar a politikai világuk, meg nekünk is. Ott is vallásos imádattal tekintenek egyes futóbolondokra, mint nálunk.

De legalább a focijuk jobb, mint a mienk.

bolá 2013.02.23. 18:58:35

Forza Italia! Hajrá olaszok! Most vissza lehet vágni a germánoknak az actiumi csatáért!

bolá 2013.02.23. 19:16:34

@bolá:
Catalaunumi csatáért - a fene ezt a sok csatát!

bz249 2013.02.23. 19:33:36

@bolá: teutonburg... felteve, ha arrol a csatarol van szo, amikor az olasz illegalis bevandorlokat kitette a nemet Grenzpolizei

Éhes_ló 2013.02.23. 21:40:28

"A lényeg: "A pénzügyi piacok ítélkeznek majd az olasz nép döntéséről."
De szép lesz, amikor majd a nép ítélkezik a pénzügyi piacok kufárjai felett. ..."
Copyright by Kandeláber x 1

Bell & Sebastian 2013.02.23. 21:57:31

@immortalis: Hey cumi, a svejci fociról mi hír, Jótündi nem írt róla valamit?

Bell & Sebastian 2013.02.23. 22:05:12

@immortalis: Csak hogy mert ti itt szoptok a fasizmusban, az összekötő tiszt meg onnan jódlizik a kutyáinak. Neked nincs bőröndöd, vagy nem tudsz yiddishül, csak finnugarul? Sajnálatos.

bolá 2013.02.24. 07:11:44

@bz249:
Végeredményben minden csatáról, amelyben a germán hegemóniát akarták érvényesíteni.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.02.24. 14:32:07

@bolá: Azért elnézést, de pl. Teutoburg esetében (AD 9.) nem feltétlenül a germán hegemóniáról volt szó.

Inkább arról hogy Augustus császár odaküldött 3 légiót, hogy "pacifikálja" a területet.

Elég egyértelmű, hogy a germán törzsi társadalom és a római rabszolgatartó társadalom közül melyik volt a gyarmatosító, elnyomó, imperialista, illetve: "erőforrás-szivattyú". Hát nem a germán.

ha már itt tartunk, egy idézet Kopátsy Sándor honlapjáról www.kopatsy.hu/ :

"Még kevésbé tudatosult, hogy a fasiszta államok közül csak a puritán Németország, és a még puritánabb Japán volt sikeres. Az a két ország, amelyik a második világháború után jelentősen megelőzte a győztes nyugat-európai demokráciákat, gazdasági csodát ért el. A mediterrán, az argentin és a közép-európai államok sem a fasizmusban, sem a piacgazdaságban nem bizonyultak sikereseknek. Ez már azt bizonyította, hogy a sikerre csak a puritán népek képesek. A puritánok politikai rendszerüktől függetlenül sikeresek, a nem puritánok pedig semmilyen rendszerben nem lehetnek azok."
(2011-09-14
A NYUGAT)

Ha valamit tanulhatunk a németektől-japánoktól, akkor pont ez: hogy nem a rongyrázás megy, hanem hajlandóak egy jól felépített világnézeti rendszer (természetesen ez a mostani kormányzat részéről teljesen hiányzik) mentén dolgozni, ha kell úgy is akár, hogy nem adósítják el magukat nyakig ilyen-olyan hitelekkel, plazmatévéért meg új kocsiért cserébe, tetszik tudni!

Nyilván az említett két társadalom sem a régi, de ami működött náluk régen: kemény munka és az innováció, az működhet nálunk most is. Persze nem a mostani rendszerben, hanem majd egy normálisban.

bolá 2013.02.24. 16:22:05

@Nemzetstratégia:
És mi van a pozsonyi csatával?

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.02.24. 22:01:43

@bolá: Történelmünk egyik legdicsőbb győzelme, Kr. u. 907-ben. Árpád vezér tönkreverte a keleti frank és bajor seregeket. Egy bajor őrgróf, egy frank érsek és két püspök hagyta ott a fogát.

Természetesen ugye az 898 évvel később volt, mint amit példaként elő tetszett cibálni.

Csak hogy jelenlegi olasz helyzetről is szót ejtsünk: a szürke bürokraták (Bersani, Monti) és a tehetséges demagógok közül kinek kéne "megmutatnia" és micsodát?

Valószínűleg egy Bersani-Monti koalíció lesz a kormányzó erő egyébként ezután is, ugye a Montiról illik tudni, hogy melyik amerikai bank alkalmazottja volt (Goldman Sachs), mielőtt odakerült, ahová....

* * *

tesz-vesz, bolá és a többiek figyelmébe, akit érdekel:
találtam magyar feliratot.

nemzetstrategia.blog.hu/2013/02/16/there_is_no_tomorrow_dokumentumfilm_a_peak_oil_-rol

pre tridentine mass (törölt) 2013.02.25. 00:06:52

@Nemzetstratégia:

kitűnő filmek vannak erről fent a neten:)

ez a legjobb:

The Battle Against Rome 1/2
www.youtube.com/watch?v=D5n5rSn2tm4

The Battle Against Rome 2/2
www.youtube.com/watch?v=mAQqIcBamhs
süti beállítások módosítása