Legyek urai – mi folyik a HÖK-ökben?
2013. február 22. írta: Redakció

Legyek urai – mi folyik a HÖK-ökben?

legyek_urai.jpg

Vendégszerzőnk évekig egy nagy budapesti egyetem hallgatói önkormányzatának tisztségviselője volt.

* 

Az egyetemisták körében sokan elégedetten csettintgetnek a nyelvükkel, hogy no, most végre lelepleződtek a HÖK-ösök. A baloldalhoz kötődő sajtó megmutatja, hogy bizony ezek a HÖK-ösök, akik most jól lelepleződtek, jobbára a Jobbikhoz köthetőek. Azok, akik valaha is jártak egyetemre, egykedvűen konstatálják, hogy az ő idejükben is így volt, nincs ebben semmi meglepő, a HÖK-ösök lopnak és egyébként is az összes kisstílű maffiózó vagy politikus volt már akkor is. Kellenek az ilyen esetek, igazi össztársadalmi összekacsintásról van szó. Olyan ez, mint amikor a Youtube-on nézzük a Mónika Show legbotrányosabb jeleneteit, közben kicsit ingatjuk a fejünket, hogy ilyen emberek léteznek, de azért közben fel-felnevetünk: nahát, ilyen emberek is léteznek. És persze gyorsan igazolva látjuk a feltevéseinket, amelyeket eddig is tudtunk.

Csakhogy a Mónika Show korábbi sikerének titka is az volt, hogy munka után hazaérve még a Híradó előtt (nyilván a Híradóra várva, mert mindenki csak azt nézi a tévében) kicsit lehetett nevetni a hiányos fogazatú „lumpenpanelprolicigókon”, majd jó polgár módjára tájékozódni a közügyekről. Az ELTE BTK HÖK botránya is hasonló ehhez. Van egy vélekedés, amelyet „mindenki tud”, nevezetesen, hogy a HÖK gittegylet, amely csupa olyan emberből áll, akit az iskolában kigúnyoltak, a szülei nem beszéltek vele és sosem voltak barátai. Majd elmegy a HÖK-be, találkozik hasonszőrűekkel és minden sértettségét kiéli, vélt hatalmától megrészegülve listázza a jó seggű zsidó lányokat, a többi egyetemista pénzéből él, és fontoskodik a dékánnál. Igen, nyilván van ilyen HÖK-ös is, de ha a konkrét esettől egy lépéssel hátrébbről szemléljük, hogy mi történt, akkor talán könnyebben megértjük, hogy mi a felsőoktatásban lévő hallgatói önkormányzatiság legnagyobb problémája.

Ma a felsőoktatásba jellemzően 18-20 évesen kerülnek be a hallgatók. Az első élménye a többségnek az egyetemről a gólyatábor, amelyet – néhány intézmény, például a Corvinus kivételével – általában a HÖK szervez. Ezért a hökösökhöz mindenki viszonyul valahogy. Vannak, akiknek imponál, hogy a szervezők menő lányok, srácok, vannak, akik felfuvalkodott hólyagnak tartják őket, de mindenképpen fognak hozzájuk viszonyulni valahogy. A hökös testesíti meg első pillanatokban a jól értesült egyetemistát, aki mindent tud, aki ismeri a dékánt, akinek érdekes sztorijai vannak olyan időkből, amikor a többség még középiskolás volt. Hiszen gondoljunk csak bele, valójában a 17 éves középiskolás és a 19 éves másodéves egyetemista életstílusa között szakadéknyi a különbség. A másodéves egyetemista a bennfentesek biztonságával és önbizalmával jelenik meg a gólyák előtt. Így nem olyan nehéz biztosítani a hökös utánpótlást. Mivel a rendszer úgy működik, hogy nincsenek egymással párhuzamos hökös csoportok, hanem egy karon mindig egy HÖK működik, ezért az újonnan belépő vagy idomul a HÖK értékrendjéhez, vagy otthagyja az egészet.

Ha már valaki meglépte az első egy-két lépést a HÖK felé, és elkezdik befogadni, kap apróbb feladatokat, „szaladgálós emberré” válik rendezvényeken, apránként elkezdi a csoport identitását a saját értékrendjébe építeni. Ha a HÖK-ben az a módi, hogy minden pénteken fát ültetnek a Duna parton, akkor nagyon hamar ő is faültetővé válik, lájkolja a Facebookon az Ültess fát mozgalmat és beszélgetésekben, ha erre terelődik a téma, nagyon fontos lesz neki a faültetés ügye. A fent leírtakban nincs semmi újdonság, viszont jól érzékelteti, hogy a HÖK valójában nem egy demokratikus intézmény. Valószínűleg a többség valóban azért kezd el höközni, mert szeret szervezni, nyüzsögni, tenni a közügyekért. De van egy fontos mozzanat. Csak akkor lesz belőle valóban hökös, ha elfogadja az adott HÖK értékeit. Természetesen vannak választások, csakhogy azok nem sokat jelentenek. Lehetséges, hogy valaki „kívülről” belepottyan a HÖK-be. Megnyeri a körzetét és akkor lesz belőle közgyűlési tag, de nem lesz tisztségviselő, nem lesz a banda tagja csupán ettől, és valójában vajmi keveset fog tudni tenni a közösségért. Még egy másik lehetőség is van, hogy két banda akar egy HÖK-ben lenni. Ilyenkor az a szokás, hogy megpuccsolják egymást, valamilyen módon ellehetetlenítik a működést. Feljelentik a dékánnál, főtitkárnál, bárhol a másik felet és nehezen átlátható szabályzatokra hivatkozva valahogyan megpróbálják leváltani az ellentétes oldalt.

Legitim érdekképviselet

A HÖK-ök nem alulról szerveződnek. Mindig van egy vezetés, amely kijelöli az utódokat. A kiszemeltet elviszik ide-oda, fontossá teszik, kinevelik. Ennek köszönhetően a választások túlnyomó többségén egy elnökjelölt szokott lenni, vagy van egy ellenjelölt, aki aztán 0 és 2 közötti szavazatszámmal idealista szabadságharcosként bukik el. A HÖK de iure sem túl demokratikus. Ahhoz, hogy egy HÖK teljesen legitim módon működjön, elegendő a nappali képzésben részt vevő hallgatók 25 százaléka. Ez a 25 százaléknyi hallgató választja meg a közgyűlést, akik meg fogják választani az elnököt (nem mindenhol van pontosan így, de a legtöbb HÖK így működik). Ezután a HÖK-elnök kinevezi a csapatát.

Fun fact: A 25 százalékos küszöb miatt előfordulhat az a helyzet, hogy egy megválasztott HÖK-elnök mögött az összes hallgató 10 százaléka áll. Majd ezek a HÖK-elnökök és a közgyűlés által delegált néhány hallgató megválasztja az egyetemi HÖK-elnököt és a HÖOK-delegáltakat, akik megválasztják a HÖOK elnökét. Vagyis a legitim HÖOK-elnök úgy lesz megválasztva egy egyszerű „mezei” hallgató szemében, hogy az ő delegáltja választ egy delegáltat abba a testületbe, akik delegálnak delegáltakat a HÖOK választó közgyűlésre. Pofonegyszerű, nem? És hát gránitszilárdságú legitimitás van a HÖOK-elnök mögött. A HÖK-ök érdekeltek abban, hogy ne legyen sokkal magasabb a választási részvétel, mint a minimum. Ha nagy az érdektelenség, akkor kevesebben fognak beledumálni a működésbe.

Hol itt a biznisz?

A HÖK-ök viszonylag nagy pénz fölött diszponálnak. Sok egyetemen a hallgatói normatívát (hallgatónként 119.000 forint/év) ők osztják szét a hallgatók között. Ennek az elosztásnak a kereteit törvény szabályozza. Az összeg nagyobbik részéből kerül kifizetésre a tanulmányi és szociális ösztöndíj, azonban egy jelentős részét a hallgatói önkormányzat kulturális, sport, közéleti ösztöndíjak keretében tud kifizetni viszonylag szabályozatlanul. Emellett a legtöbb egyetemen az egyetem központi költségvetéséből is kapnak a HÖK-ök működési támogatást. Ez az állami oldalról jövő támogatás. Emellett egy-egy karon több ezer fiatal van, akiknek lehet mindenféle bulit, utazást stb. szervezni. Különböző hallgatói alapítványok, amelyek többnyire volt HÖK-ösök irányítása alatt állnak, erre szakosodnak. És mivel monopol helyzetbe tudnak kerülni egy-egy egyetemen az ilyen alapítványok, egyesületek, viszonylag nagy profitot termelnek.

A monopol helyzet azt jelenti, hogy a Tündérgyár Egyetem hallgatói önkormányzatának sítáborát mindig a Tündérgyári Hallgatókért Alapítvány szervezi. Közben a Tündérgyár Egyetem HÖK-je besegít az Alapítványnak infrastruktúrával, szervezéssel, humánerőforrással. Cserébe a HÖK néhány tisztségviselője ingyen megy síelni. Ennél még nagyobb üzlet, különösen vidéki egyetemeken, hogy az egyetemi buli mindig az Tündérgyári Hallgatói Kft. által üzemeltetett szórakozóhelyen van, oda szervezik a bulikat. Ez megéri a régi hökösnek, mert kap olcsó és általában megbízható munkaerőt, mindent leszerveznek helyette, neki csak biztosítania kell a helyszínt és a bulit. És így a régi hökösök érdekelté válnak abban hosszú távon, hogy folyamatosan rajta tartsák a kezüket a HÖK-ön.

Ugyanígy nagyon jó bázis lehet politikai pártoknak is folyamatos utánpótlás biztosításához, ahogy ezt a Jobbik felismerte. A Jobbik jelentős részben az ELTE BTK HÖK-ből nőtt ki, és ma is erős a kapcsolat a két szervezet között. Elég megnézni, hogy a BTK HÖK elmúlt éveinek tisztségviselői közül hányan töltenek be a pártban ilyen-olyan tisztséget, szerepelnek jobbikos rendezvényeken, reklámokban stb. Ráadásul egy politikai szervezetnek rendkívül gazdaságos is együttműködni a HÖK-kel, hiszen a HÖK-ök gyakran szerveznek kirándulásokat, vezetőképzőket a saját tagjaik számára a HÖK költségvetéséből. Ezek az alkalmak kiválóak a társaság összekovácsolására és akár politikai fejtágításra. Mindezt valójában állami pénzen.

És ezt az egyetemek tűrik?

Hát hogy a fenébe ne tűrnék! Sőt, igazából érdekeltek a mutyi fenntartásában. Egy rendkívül olcsón megszerezhető, de egyetempolitikai szempontból hatalmas erővel bíró szervezetről van szó. A HÖK egyharmaddal képviselteti magát az egyetemek szenátusaiban, ahol a legfontosabb döntéseket hozzák, például megválasztják a rektort. A HÖK egyharmada azért rendkívül erős, mert jellemzően mindig egyfelé szavaz, míg a többi szavazat sokkal elaprózottabb. Megoszlik mindenféle szervezeti egységek, általában karok között, akik egymással komoly harcokat vívnak a szűkös erőforrásokért és gyakran ellenérdekeltek. Így nem olyan könnyű őket egy csapatba hozni. Ezzel szemben, ha valamely egyetemi szereplő – és ez általában a rektor meg tudja nyerni a HÖK támogatását a saját ügyének, akkor nyert helyzetbe kerülhet. És mindennek nagyon alacsony ára van. Csupán annyi kell, hogy nem bolygatja a HÖK kusza ügyeit, úgy csinál, mint aki komolyan veszi őket. Néha leül velük kávézni, beszélgetni, engedményeket tesz kisebb ügyekben, és megvan az egyharmados támogatás. Egy egyetem költségvetéséhez képest a HÖK-ök támogatása aprópénz, viszont politikai súlyuk hatalmas. Viszonzásképpen a HÖK nem fog élesen szembe menni az egyetemi vezetés érdekeivel. Azáltal, hogy a HÖK nem független szakszervezetként, hanem az egyetemi szervezet részeként működik, sosem fog az egyetemmel szemben hallgatói érdeket képviselni. Egyszerűen nem éri meg neki, sőt, többnyire fel sem merül. Egyébként pedig a HÖK nagyon jó szolgálatot tesz az egyetemeknek. Elég elmenni egy Educatio Kiállításra: a standoknál jellemzően HÖK-ösök állnak, és tájékoztatják a leendő hallgatókat, reklámozzák az egyetemüket. A HÖK-ök szervezik az egyetemi élet nagy részét, gólyabálokat, bulikat, szakesteket, részt vesznek konferencia-szervezésben. Vagyis egy sor olyan feladatot ellátnak, amelyeket az egyetemnek kéne, ha nem lenne a HÖK. Viszont a HÖK olcsóbb és egyszerűbb megoldás.

Az HÖK-ök saját magukat az egyetem erős tartóoszlopának tekintik, mint akik a rendszer részei, nem a rendszer felhasználóinak érdekeit képviselő szervezet. Az ilyen szerepfelfogásból következnek a ’72-es KISZ-t megszégyenítő nyilatkozatok. És ne csodálkozzunk, hogy a HÖOK sem képviseli a hallgatókat markánsan a minisztériummal szemben. Nem érdekük összerúgni a port túlzottan, hiszen akkor a kormány esetleg rászállna a játszóterükre és mivel a HÖOK füle mögött is bőven van vaj, nem érdeke, hogy megkapirgálják. Egyébként, ha jó fiúk maradnak, akkor azért itt-ott kinézhetnek jó állások a politika holdudvarában.

Nagyon fontos leszögezni, hogy a Hallgatói Önkormányzatokban lévő diákok nem velejéig romlottak, korruptak, gonoszak, sérültek, hanem van egy hosszú évek alatt felépült rendszer, amely nagyon kényelmes a felsőoktatás döntéshozóinak. Akár bal-, akár jobboldali kormány van, a jelenlegi rendszert érdemes fenntartani, mert olcsó és nem kell jelentős politikai ellenállástól tartani. Néha szervez tüntetést, néha csinál ezt-azt, de nem fog sohasem egyetemfoglalást vagy más radikális megmozdulásokat szervezni, hiszen (és ezt a mindenkori kormányzat és egyetemi vezetések pontosan látják) elég kimenni egy kicsit a kempingszéken üldögélő HÖOK-elnökhöz, és meg lehet oldani a problémákat.

A HÖK-ök működése a közoktatás szégyenfoltja is egyben. 18 éves korukig a diákok túlnyomó többsége olyan oktatási rendszerben tanul, amely a tekintélyre, a tekintély elfogadására, az egyoldalú kommunikációra épít. A hatalom többnyire nem megkérdőjelezhető, legalábbis nyilvánosan biztosan nem. Majd ezek a diákok végeznek, elmennek egy egyetemre, főiskolára, ahol elkezdenek höközni, és valamekkora befolyásra tesznek szert, amely komoly hatalomnak tűnik abban a pillanatban. Olyan pozícióba kerülnek, amelyre nem voltak felkészítve, nem tapasztalták korábban. A korábban tapasztalt minták alapján a hatalomhoz mindig társult valamilyen hierarchikus viszony.

Így nem meglepő, hogy egy hökös diák, aki részt vesz a többi hallgató szociális ösztöndíjainak kiszámításában, a hallgatók kollégiumi helyeinek elosztásában, különböző ösztöndíjak adásában, azt érzékeli, hogy magasabban van a hierarchiában, mint a többi hallgató. Ezt a hatalmat nem tanulták meg kezelni és hülyeségeket csinálnak, például listát a gólyákról. Gyerekes hülyeségnek tűnik, de amikor ilyen jelzős szerkezetekkel illetnek embereket minthogy langy fideszes, belpesti zsidó, egészséges világlátású, akkor ott valami nagyon nagy baj van, és mivel már nem gyerekek, ezért viselniük kell a hülyeségük következményeit. Az egész listázás-ügyet vélhetően nem egy ember csinálta szabadidejében, hanem ott volt mögötte a szervezet, amely igazolta, hogy ezt lehet csinálni. És ezek a 18-20 éves fiatalok el fogják hinni, hogy ez hozzátartozik a politikához, a hatalommal bármilyen módon – bármekkora is legyen az – lehet így élni és visszaélni. Ez lesz a normális és elfogadott. Majd amikor valóban hatalmi pozícióba kerülnek a későbbi életük folyamán bárhol (nem feltétlenül politikában), akkor ezekhez a mintákhoz fognak visszanyúlni.

Az, hogy ilyen a felsőoktatási hallgatói érdekképviselet, végeredményben a felsőoktatás döntéshozóinak a felelőssége. Évek óta ilyen, évek óta készülnek listák, évek óta pofára megy, hogy ki lakjon a kollégiumokban, évek óta rendszeresek a visszaélések, a mutyi. Nyílt titkok ezek a rendszerben, de akik hozzányúlhatnának, nem teszik, kényelmesebb fenntartani a rossz rendszert, csakhogy nem pusztán az egyetemi érdekképviseletet mérgezik meg ezzel, hanem szélesebb körben egy vállalhatatlan, antidemokratikus, gátlástalan és romlott politikai kultúrát legitimálnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr175096679

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.02.22. 11:39:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Legyek urai – mi folyik a HÖK-ökben? 2013.02.22. 09:52:01

Évek óta készülnek listák, évek óta pofára megy, hogy ki lakjon a kollégiumokban, évek óta rendszeresek a visszaélések, a mutyi.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2013.02.22. 12:08:51

@Frick László Emlékzenekar: Tőlem ugyan nem kapott semmit, mert egyrészt magam is átmentem a szivárvány alatt, másrészt egy utód is, így ez meg is látszik a véleményünkön, no meg a diplomák mindösszesen-árán.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.22. 12:16:49

@Kandeláber: A liasta, mint a fing, az én listám nem is lista, szinte nemes-sajtszerű bukája van, tenzides, tkp egészségügyi szükséglet, a svejcinémet gesun'haitaa-t kíván reéá. Bezzeg esküdtellenségeim fingja, akarommondani listája gyilkosgáz és purcantása ajjastett!

Bell & Sebastian 2013.02.22. 12:21:27

@Frick László Emlékzenekar: Ezt az okfejtést már elsütötte, vagy csak olvasta valahol. Ein Sau hat satt, ami a büfögésre adható, legadekvátabb válasz.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.22. 12:24:33

@Bell & Sebastian: Tényleg, mi van azzal az indexiánus móccerral, hogy uccaegyetemistáját meg az uccaegyetemistája apjátanyját is megkérdezik, pl mi a HÖK vagy hogy folyt a gólyatábor vagy mért veszik ki a szülők a gyerekeiket a kollégiumból... mért kell egy kollégiumban tivornyatilalmat elrendelni 23ó után ... pedig még akkor mindig ott van a vágóasztal, ahol jól meg is lehetne kompilálni a fasza kis riportot a prekoncepció szerint...

sajtoskenyér 2013.02.22. 12:27:01

A kormány szerint sem működnek törvényesen a HÖK-ök, ráadásul a kommer Népszavának nyilatkozták ezt épp tegnap. Hahóóóó, diákok!!!!

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=624185

radarr · http://radarblog.blog.hu/ 2013.02.22. 12:36:58

látszik, hogy megvan játszva, nem valódi, mondhatnám úgy is, hogy hamisítvány

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.22. 12:48:20

A "Zsidó?" oszlopot azért beletehették volna Pistáék a listába, én legalábbis kíváncsi lennék rá, hogy hány rusnyaképű hahás bibsi fog felbukkanni a bolsi utódpártok soraiban a következő "megújulásnál".

Mikka-Makka 2013.02.22. 12:48:32

köszi az írást, feltűnt h itt mandin is sokaknak nincs fogalma róla mi folyik a hök-ökben, és mi is a probléma velük

kurgan 2013.02.22. 12:50:33

Almássy Kornél egykori HOÖK-elnök előbb az MDF-et puccsolta meg Fidesz-megbízásból, aztán gyorsan betömték a száját A BKK Közút vezérigazgatói posztjával. Néha nyilatkozgat a tévében kátyúkról.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.22. 12:52:33

@Mikka-Makka:

Gondolom, az, hogy nem tüntettek együtt Jeruzsálemért. Vagyis nem demokraták, nem legitimek.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.22. 12:54:41

Egyébként milyen önkormányzat az, amit bezárat egy bolsi vicerektor?

Mikka-Makka 2013.02.22. 12:55:18

@Negyvenértelmiségi: ha te is elolvasnád/értelmeznéd a posztot az igazán jó lenne, köszi!
nem az a baj h az btk hök jobbikos, nem minden hök jobbikos

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.22. 13:00:37

@Mikka-Makka:

Nincs túl sok bolsi az egyetemeken. Aki van, az mind Heller Ágnesre csápol a hahás haverokkal.

Az egyetemeken már valóra vált, amiről a mértékadó bolsik fantáziálnak jó ideje, vannak a jobbikosok meg a mégjobbikosok, csak az a "baj", hogy a bolsik erősen kiszorultak, leginkább az oktatói-vezetői karban maradt még néhány elvtárs, főleg a rektorok között.

Bell & Sebastian 2013.02.22. 13:00:47

@Frick László Emlékzenekar: Megtörtént, az Index mi vagyunk. A citadellát visszafoglalni nem kell félnetek, amíg másznak a létrán, ásni lehetne a CEU alá, hadd szálljon az a demokrácia szerteszét!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.22. 13:03:15

Egyébként pont leszarják a hallgatók a "listázást".

Akkor is, ha a cionista portálok olyanokat írnak bele minden cikkükbe, hogy "sokkolta a hallgatókat a listázás", "az egész diákság megdöbbent".

Teljes mértékben leszarja mindenki rajtuk kívül.

Esetleg röhögtek egyet, hogy haha, én vagyok a Pistának való.

Mikka-Makka 2013.02.22. 13:03:41

@Negyvenértelmiségi:
szóval az értelmiségi a nicknévben megtévesztő
ne higgyen el mindent amit a médiában olvas az egyetemista fiatalokról

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.22. 13:04:03

@Negyvenértelmiségi: még szerencse, hogy nemrég te magad is az etikaoktatás mellett kardoskodtál egy másik blogon.

" Aprólékos, szisztematikus, következetes munkára van szükség, hogy eltűnjenek a közéletből a rákként burjánzó ordas eszmeiségek. Ennek része lehet az etikaoktatás is, ami az emberi értékek fontosságára hívja fel a gyermekek figyelmét. "

a most leírt mondataidban kedvenc részem a " kíváncsi lennék rá, hogy hány rusnyaképű hahás bibsi fog felbukkanni.. " részlet, amely pontosan mutatja, hogy számodra milyen fontosak az emberi értékek

maitre barátod egy másik blogon tegnap ugyanebbe futott bele, már csak keszei sándor 'bá szükséges és kész is van a triumvirátus az erkölcs magas szintű védelmében

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.22. 13:07:55

@balage_81 reloaded:

Emlékszem rád, te akartad fizikailag megsemmisíteni a "radikális keresztényeket" vagy kiket.

Én a szólásszabadság híve vagyok, és a fizikai erőszak ellensége.

Te egy szarcsimbók vagy, kiiratkoztál az emberi lények sorából.

Nem az egyébként ocsmány bolsi dumáid miatt, hanem mert meg akarod semmisíteni embertársaidat világnézetük miatt.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.22. 13:07:55

@lehet más a propaganda: ha egy hök-tag vagy vezető ott hagy egy "jó seggű zsidó csaj" megjegyzést valaki neve mellett, akkor viszonylag mindegy, hogy ki írta oda, ez a hök-tag valószínűleg egy cinikus, érdektelen seggfej. ezért több ez az ügy, mint egyébként lehetne

Bell & Sebastian 2013.02.22. 13:16:26

Ha a jobbiknak megy a szekér, az után futnak. A politika is termék, ha van piaci rés, hát betöltik. Minden párton meglátszik, hogy mekkora katyvasz van a fejükben, végső soron konjunktúra -lovagokkal van feltöltve mind, basic ideológia, csörtetés és törtetés.

Minden problémát kommunikációs eszközökkel kezelnek, itt a piros - hol a piros, csak ne a kezemet figyeljék! Hol vannak már a tűzben edzett megmondók, ezek csak pótanya nevelte hígpempőn, ettől bolhacirkusz, marakodás a lóvén.

Képviseleti demokrácia a keresztlevele szerint, bújtatott cenzus abortált Numerus Claususoknak, kontraszelekció a valódi elit kárára, rakétakilövő az Assbookba.

dr Smittpálelnökúr 2013.02.22. 13:27:53

Idegbetegeknek semmi kifogása a különböző listák ellen - amíg nem ők kerülnek bizonyos listákra.

Gyökerek vannak minden politikai oldalon, a különség annyi, hogy ha jobboldali idióták buknak le listázással, vagy bármi mással, akkor az erkölcsi fölény rögtön lebutul arra, hogy "a komcsik is ezt csinálták".

Ami tiszta röhej.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.02.22. 13:28:00

És így tanul bele a diák az országos mutyiba... Ez az igazi Nemzeti Együttműködési Rendszer! :(

Frick László Emlékzenekar 2013.02.22. 13:29:42

@Bell & Sebastian: de ez kinek az érdeke? Ki dolgozta ki azt a takarékos, neki[k] szinte semmibe nem kerülős móccert, amiben először nagyonrossz lesz [tudniillik a Jobbik gömböce jónagyra feldagad 2014-re], hogy utána az emberek [= mondjuk 47% kétharmada 2018-ban] könyörögjenek nekik a Visszajövetelért?

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.22. 13:31:32

@Negyvenértelmiségi: kiirtani biztosan nem akartam senkit, ez egyfelől hazugság, másfelől te egy keszei sándor vagy. önmagad paródiája, ahogy olyan mércét próbálsz felállítani és olyasmivel vádaskodsz, ami téged jellemez. nem véletlen, hogy az etikaoktatást is azok szorgalmazzák, akiknek takargatnivalójuk van

Frick László Emlékzenekar 2013.02.22. 13:32:12

@Bell & Sebastian: Olyasmivel tolni a jobbik szekerét, mint a szegedi tanárbácsik 2011-es "felmérése" www.belvedere.meridionale.hu

www.belvedere.meridionale.hu/kotetek/1/

www.belvedere.meridionale.hu/szerzoink/

DezInf 2013.02.22. 13:32:17

@Kandeláber:

A cikk elég világos képet fest a jelenlegi helyzetről.
Teljesen korrekt, nehéz a megállapításaival vitázni.

A jobbik az más tészta. Keményen beépült a diákszervezetekbe, illegálisan ( kvázi törvénytelenül ).

Erre vannak bizonyítékok,amit persze szeretnél nem annak láttatni.
Ebből a jobbik jól nehezen tud kijönni.

Ezért is gyúrcsány a hibás,ja meg bajnai :))))

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.22. 13:36:07

@balage_81 reloaded:

"nem etika kell ide, hanem radikális keresztényeket irtó spray"

Ezt nem te írtad, szarházi?

Flúgatlan 2013.02.22. 13:37:37

Nagyon jó írás!

Remélem, a botrány arra jó lesz, hogy visszavágjanak a jogaikból mindenütt. Pl. a 1/3-os szenátusi arányukból. Lehetne ez akár jó is, de a gyakorlat nem ezt mutatja. És "vicces" is, hogy pl. egy egyetemi docensi pályázat végső elfogadásába a hallgatók 1/3 súllyal szóljanak bele. Talán ha a HÖK-öknek kisebb lenne a hatalma, kevésbé vonzaná a korrumpálhatókat, kevésbé tenne korrupttá és egy jobb szervezetté válhatna.

sezlony 2013.02.22. 13:40:21

@Kandeláber: Azért érdemes lenne picit hátrébb lépni.
A politikai jobboldal - és tollnokai, lelkes hívei (mint most te) - épp úgy minősítenek, ítélkeznek, maguknak követelik, hogy eldöntsék bárkiről, hogy jó vagy rossz, azon az alapon, hogy velünk van-e vagy ellenünk. Épp úgy megpróbálják bedaráni, lejáratni a konkurens-ellenoldali csoportokat (mint a HaHa, ugye). És bármikor készek arra a csavarra, hogy ha a mieink elkövetnek valamit, a másik oldalt vádolják meg azzal, hogy hiteltelen a bírálat, mert azok is elkövették. A tett helyett a reakciókat bírálják.
Na, kábé ezért nem működnek a dolgok.
A polgároknak egyáltalán nem kellene átvennie a politikai oldalak és a tollnokaik által kialkított nézőpontokat. Nem olyan nehéz egyként elítélni a HÖK-ös és a HVG-s listát egyaránt, elvégre mindkettő nettó genyóság. Mert hát mennyiben változtatja meg a HÖK-ös lista lényegét, hogy balról (is) bírálják? Semennyire.

DezInf 2013.02.22. 13:43:11

@Negyvenértelmiségi:

Amennyiben ezt rád írta,hát nem nagyon tévedett.
Valamilyen elmebetegséget írtó sprével kellene téged felfújni :))

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.22. 13:47:07

@DezInf:

Nem rám írta, hanem a radikális keresztényekre.

Ettől még lehet, hogy engem is kiirtana az elvtársad, ha módja lenne rá.

Bolsi körökben általános konfliktuskezelési módszer a gyilkolás, akasztás, tömegbe lövés és lövetés.

Ezeket akarják bagatellizálni azzal, hogy rámutatnak a Pistára, hogy na tessék, ő sem jobb, ő meg listázza a jó seggű csajokat.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.22. 13:50:25

@Negyvenértelmiségi: ügyes terelés, de arra még mindig nem adtál választ, hogy miként lehet egyszerre etikaoktatást szorgalmazni és közben lazán libsizni és mégis védeni az "embertársakat". ez a kettő hogy fér össze? mert te - velem ellentétben - nem átvitt értelemben beszélsz.

és ha már átvitt értelem: te láttál már radikális keresztényeket irtó sprayt? megijedtél, hogy jövök, és lefújlak vele? ezt ugye azért lenne fontos tisztázni, nehogy kiderüljön, hogy ez a cikk rólad szól:

w.blog.hu/2008/07/18/judgement_day

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.22. 13:55:44

@balage_81 reloaded:

Nekem csak ne "humorizáljon" egy bolsi mások kiirtásával.

Én senkit nem bántanék, és senkinek a fizikai bántalmazását nem mentegettem sosem, de ettől még kurvára kivan a faszom a bolsikkal, világos?

Ocsmány szarházi banda az egész fajtád, "elvtárs", az emberiség rákfenéje.

LallyPop 2013.02.22. 13:56:42

Hát kábé annyira érdekel a HÖK most, mint amikor egyetemre jártam.

Azt sem vettem észre hogy van olyan.

DezInf 2013.02.22. 13:59:12

@Negyvenértelmiségi:

Megtiszteltél,hogy nem a te elvtársadnak tituláltál,mert azt felháborodva utasítottam volna vissza:)

Náci körökben általános konfliktuskezelési módszer a gyilkolás, akasztás, tömegbe lövés és lövetés.

Szóval ne bolsizz le lécci mert nem szeretem a hétszilvafás sprét.

Lehettem volna III/III.-as ügynök is,az sem voltam.
Azért keresgélhetsz még cimkét,hátha rám illik valamelyik :)

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.22. 14:00:07

@Negyvenértelmiségi: ismét terelsz - egyre gyengébb színvonalon. mert ugye nem csak bolsikról tetszett beszélni, hanem konkrétan bibsizni tetszett. sima antiszemita vagy, és egyre röhejesebb, ahogy a bolsizással ügyeskedsz és velem próbálsz riogatni. ha lehet, te inkább ne szorgalmazd az etikaoktatást és ne védd embertársainkat. tisztán látható, hogy nem vagy rá alkalmas

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.22. 14:01:30

Teljesen egyetértek. Nem újszerű a dolog, már az első HÖK-ök megalakulásakor is téma volt, hogy a tagok kiszervezik a pénzzel járó feladatokat saját cégekbe és lenyúlják az egyetemek pénzét, az egyetemi vezetőket pedig a szavazati súlyukkal zsarolják.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.22. 14:04:07

Látom, a kommentekben megint megy a bolsizás és a nácizás. Ilyenkor irigylem Amerikát, ahol egyik sem volt és hiába tartozott valamelyik neves elnökük éppen a másik párthoz, ugyanúgy elismerik a tetteit a demokraták és a republikánusok is.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.22. 14:06:28

@balage_81 reloaded:

Valamirevaló etikaoktatás nem nélkülözheti az antibolsevista alapállást, vagyis az emberi egyenlőség tagadását, a békeharc elutasítását és általában az erőszakmentességre nevelést.

Nem csoda, hogy tüsszögtök, ajvékoltok ellene.

Meg ti azt hazudjátok, hogy Győzike is van akkora magyar, mint Széchenyi volt, ti nácikat, radikális keresztényeket akartok irtani "a békéért", ti szemkilövetésben gondolkodtok, ha tüntetnek ellenetek.

Bizony az etikaoktatás az úgy ér valamit, ha nem "értéksemleges", vagyis véletlenül sem bolsi, éppen ellenkezőleg.

Egyenesen kimondja, hogy a bolsik szarházik, míg Széchenyi, Andrássy vagy Klebelsberg kitűnő hazafi volt. Közéjük egyenlőségjelet tenni semmilyen sanda megfontolásból nem lehet.

Kitűnő eszköz lehet az etikaoktatás a bolsi böszmeiségtől való békés megszabadulásra.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.22. 14:07:54

@Távmunkás:

Ja, imádják a "demokraták" Busht, legalább annyira, mint a republikánusok Obamát.

Nem kéne már hülyeséget beszélni csak azért, mert messze van ide Amerika.

reccs 2013.02.22. 14:09:22

@Negyvenértelmiségi:
Nem elég, hogy erkölcstelen vagy, de ráadásul az unalmasabbik, agyhalott fajtából.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.22. 14:11:20

@reccs:

Nettó személyeskedésen kívül másra nem futja? Mert azt pont leszarom, mit gondolsz rólam.

Fejesrob 2013.02.22. 14:24:03

Úgy tűnik, mindezt a tejjel-mézzel folyó kánaánt a HA-HA meg is próbálja lenyúlni.

Nem fog nekik menni, ha vannak rossz arcok, akkor ezek azok. 90 előtt párttámogatással is kínosak voltak, de ma nagyon gáz.

Persze, az is nyilvánvaló, hogy az egyetem vezetése rendesen belenyúl a "demokratikus" folyamatokba, de azért az is, hogy ők is azért a jó arcok között szemezgetnek.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.22. 14:29:57

@Negyvenértelmiségi: látom a bibsizés és a gyűlölködés mellett az általánosítás nagymestere is vagy. csak hogy értsd, fekete györgyök, kerényi imrék és itt a neten a magad fajták teszik a legtöbbet azért, hogy kormányváltás legyen, etikaoktatás meg ne legyen. ezen kívül egy aljas antiszemita is vagy, de ezt már mondtam.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.22. 14:43:09

@balage_81 reloaded:

Mi lenne, ha a metélt faszoddal foglalkoznál helyettem?

Nem fogsz most sem tartósan elvinni a témától, leszarlak és átléplek. Te se szólj hozzám, bolsi.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.02.22. 14:51:33

@Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára: így teszek:) mindössze az volt a célom jelen esetben is, hogy kicsit megbökdössem, látszódjon csak, miféle emberek vannak. remélem, a nem hozzászóló olvasók is levonják a szükséges tanulságot. szegény pici ember, egyből metéltfaszozik, ha megbolygatják a kicsi világát. szar élet lehet:)

zorro172 2013.02.22. 14:56:24

Messze egyetértek a szerzővel, amit a HÖK-ök szerkezetéről ír, mindössze kiegészíteni szeretném:
Még a HÖK hőskorában voltam hallgató (1994-), jelenleg a katedra túloldalán ülök.
A kezdetekben még lelkes és jó képességű hallgatókkal indult meg a HÖK. Sajnos nagyon hamar elindult abba az irányba, amit a szerző leír egy olyan negatív többlettel, hogy a képességek sokat romlottak. Sokadéves, buliről-bulira járó hallgatók adják a HÖK-ök gerincét. Pl. a mi (mérnöki) karunkon egy 5 éves képzésből BSc.-be lebukott, majd azt 1 év plusszal elvégző, de nyelvvizsga nélküli, ezért jelenleg FSZ-es hallgató az elnök, aki maga szerint is "hallogató". Szinte az összes tag természetesen szeretne majd MSc-re is menni, igaz hogy a BSc is csak 1-3 év plusszal sikerül. Nehéz elszakadni a mézesbödöntől.
Az egyetem vezetése valóban a HÖK kezében van, nálunk még egy rektor-helyettest is újraválasztásakor velük buktatták meg.
Nem egy mikor már végleg eltelik az 6-8 év, akkor valamilyen szerződéssel átkerül a foglalkoztatottak közé. Sajnos ez egy modern KISZ:((
Összefoglalva a hallgatók már itt megtanulják, hogyan használják ki a rendszert, miként legyenek "nyertesek"...

EgyetemistaPartyzán (törölt) 2013.02.22. 15:02:03

2013 a Listázás éve lesz.

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2013.02.22. 15:03:02

@balage_81 reloaded:

Na ja, az ilyen toprongy vajon amikor szarni megy, akkor mindig bekukkant a fajansz mögé, meg a tartályba, hogy nincs-e ott egy-két zsidó? :-D

zorro172 2013.02.22. 15:07:52

@Negyvenértelmiségi:
Kedves Imeretlen!

Úgy hiszem, a kommentek arra szolgálnak, hogy a megjelent írást minősítsük, és nem a mindenféle egyéb véleményünket a másikat sárba taposva, megalázva közzé tegyük. Javaslom, hogy az elvakultságot félretéve, észérvekkel higgadtan térjen vissza.

Soha nem vezet sehová, ha valaki nagyobb "hazafi"-nak" vagy "demokrata"-nak tartja magát, mert azzal a másikat akarja alázni, magát felsőbbrendűnek gondolva. Nem azért vagyok jobb, szebb, okosabb, mert én azt mondom, hanem azért, mert mások annak gondolnak. Nem véletlen, hogy az érettségitől az akadémiáig bizottságok szavaznak és nem önjelöltek döntenek.

Kérem ne jöjjön semmiféle minősítésemmel, mert:
görögkatolikus vagyok, mérnök, egyetlen családtagom sem volt MSZMP párttag (más sem) stb.

$pi$ 2013.02.22. 15:14:30

Ritka az indexen az ilyen korrekt cikk. A szerző nagyon is jól látja a kialakult helyzetet, gratulálok!

csuszi11 (törölt) 2013.02.22. 15:15:41

@Negyvenértelmiségi:
Zsidó, rusnyaképű bibsi, bolsi, bolsi vicerektor, elvtárs, szarcsimbók, ocsmány bolsi dumáid, szarházi, fajtád, metélt faszoddal, leszarlak és átléplek
---->
"Nettó személyeskedésen kívül másra nem futja?"

hm. ahogy elnézem a hozzászólásaid, úgy vagy te szelíd értelmiségi, mint én helikopter.
elképzelem, ahogy állsz a tüntetésen és virágszálat dugsz a puskacsőbe, mert te olyan erőszakellenes vagy.

az külön szép, milyen bonyolult és sokszínű a világ számodra:
aki nem velünk, ellenünk.
aki ellenünk, az bolsi hazaáruló, metéltfaszú szarházi.
tudom, tudom, nem szivárvány, hanem vagy fekete vagy fehér az egyenlet eredménye. de te olyan értelmiségi és szelíd vagy. :))
megkérdezhetem hogy nevezted el a világot amiben élsz? terapeuta látott már? gyógyszert szeded?

csuszi11 (törölt) 2013.02.22. 15:22:22

jaaa, itt lehet szűrni. hála isten :D
szerbusz kedves negyvenretard.

értelmiségi, háhogyne, eszem megáll... :))

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2013.02.22. 15:28:13

Jó írás, csak rémisztő.
Mármint arra gondolva, hogy ebből rendszerből kerül miajd ki a jövő döntéshozója, de végül is a legtöbb képzett értelmiségi, aki majd nyilván befolyással lesz az én sorsomra is, meg mindenkiére.
A listával kapcsolatban nem is az volt az igazi kérdés, hogy hamis-e vagy valódi. Nagyon reálisnak tűnt, mert simán beleillik a képbe, hogy működnek ezek az jobbos ifjűgárdisták.

Lehet, hogy azért, mert én még éppen a rendszerváltáskor végeztem, lehet, hogy azért, mert csak főiskola volt, nem az ELTE, de se gólyatábornak, se HÖK-nek nem láttam nyomát se, hála istennek.
De ha lett volna, akkor se igazán érdekelt volna egyik se, tanulni mentem, szakmai tudásért, nem fontoskodni és mások felett hatalmat gyakorolni.
Járta annak idején egy mondás nálunk, bár szerintem oda-vissza ezek megvoltak minden egyetemen-főiskolán: valami olyasmi, hogy mi tanuli, a bölcsészek bulizni járnak oda. :)
Akkoriban még külön kellett feliratkozni gépidőre, hogy a programot megírja az ember, vagy éjjelente a koleszban építgette és tesztelgette az áramköreit.
Nem értünk rá ilyen marhaságokra, mint ez a HÖKözés, ha lett is volna... :)

Fejesrob 2013.02.22. 15:33:27

@DezInf: "Náci körökben általános konfliktuskezelési módszer a gyilkolás, akasztás, tömegbe lövés és lövetés."

Nézd már, nácizod a kommunistákat, pld. Horn Gyuszit?

Kristl 2013.02.22. 15:43:20

Nagyon jó írás, és a legszebb, hogy a hök általában tényleg ilyen. :]

Arról nem is beszélve, hogy tényleges hatalom addig van a hök kezében amíg egységes. Amint érintetté válik az egyetemek berkein belül a karok és tanszékek közötti és azokat átszövő érdekcsoportok közti harcokban,
például egy csoport tudatosan máshova szavaz, kivételesen nem érdekből, hanem józan mérlegelés után általában a csoportból 1-2 tagot a kellően "erős" egyetemi tanárok közül valaki megszivat. Pl megbuktatja vizsgán, nem egyszer, sokszor.

Hisz mindent nem tudhatsz, vagy elég jól nem... és ezen urak meglehetősen nehezen kikezdhetők.

komplikato 2013.02.22. 15:50:38

@Mikka-Makka: A hozzászólások alapján egy csomón vagy az írásból sem értették meg vagy el sem olvasták csak tépik szájukat feleslegesen (write only mód), de ettől még jobban égetik magukat ...

DezInf 2013.02.22. 15:50:56

@Fejesrob:

Megtanultál olvasni? :))))
Olvass kicsit vissza is:D

komplikato 2013.02.22. 15:51:34

@Fejesrob: Mondott egy féligazságot, erre te egy másikat. Tegyétek össze! :D

2013.02.22. 15:53:27

@csuszi11:" elképzelem, ahogy állsz a tüntetésen "

Nem tudom elképzelni hogy emberek közé menne.
Viszont.
Don't feed the troll. :))

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.22. 15:54:14

@zorro172: @csuszi11:

Szigorúan fogalmazok, de nem akarok kiirtani, bántani senkit fizikailag, ellentétben az itt is napvilágra kerülő bolsikkal. Nem is tettem ilyet sosem, és nem is mosdattam sosem pl. szemkilövőket.

De már írtam, bolsiknál a szemkilövés és a jóseggű csajok listázása az 1-1, a választás közöttük ízlés dolga jó esetben, rosszabb esetben a jóseggű csajokat listázókat még be is kell tiltani, ellentétben a szemkilövetőkkel, akik a demokrácia letéteményesei.

Mint ahogy én is 1-1 vagyok a bolsik szerint a keresztényirtani vágyó olvtárssal a biboldók biboldónak nevezése miatt.

Sőt.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.22. 16:13:35

@Negyvenértelmiségi: Ki beszél Bushról vagy Obamáról? Jelentős elnökökről volt szó: Jefferson (rep), Johnson (dem), Lincoln (rep), Wilson (dem), Roosevelt (dem). Valahogy nem vitatja a másik párt a jelentőségüket.

zorro172 2013.02.22. 16:15:28

@Negyvenértelmiségi:
A szemkilövés sajnos valóban megtörtént, de még ma is jól emlékszem arra, aminek ez a folyománya volt. Senkinek nem kívánom, hogy egy akkori "békés tömeg" felgyújtsa az autóját, betörje a kirakatát...
Igaza volt az egyik komentelőnek: ne a reakciót, hanem az akciót ítéljük meg. Tudom, tudom "Gyurcsány öszödi beszéde", de ez senkit nem jogosít fel a rombolásra. Emlékezzünk, hiszen csak 6,5 éve volt kik voltak az utcai csőcselék tagjai!!! Rá 2 hétre (október 23) készültek az újabb menetre, ekkor ügyesen politikai gyűlésre rávezették a rendőröket.

Mindig is könnyebb volt rombolni, mint építeni. Sajnos a mai politikusaink emberségből elégtelenek. A hátsó szándékok pillanatnyi érdekeket generálnak, ha éppen hatalmon vannak arroganciát, ellenzékben pedig "álmegértést". Majd ha fordul a kocka, változik a viselkedés is:(

Elnézést kérek mindenkitől, sajnos én is eltértem az eredeti cikk mondanivalójától. Javaslom, az összes többi komment csak azzal foglalkozzon, ne a többieket alázza!!!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.22. 16:23:33

@Távmunkás:

Széchenyit ma már a bolsik is elismerik, mi több, alig győznek hivatkozni rá, amikor magyarázzák, hogy miért jó, hogy 13,6 billió forinttal adósították el az országot 8 év alatt.

Nagy példaképei mára a "csendes többségnek" a '48-asok, akiknek annak idején a szemét is kilőtték volna legszívesebben a későbbi tetteik alapján.

De ez nem jelent semmit, hamis, amit írtál, hogy ott aztán hú de nagyon elismerik és szeretik egymást a republikánusok és a "demokraták".

@zorro172:

Ismerem ezt az interpretációt, egy hetekkel korábban, kilométerekkel arrébb, más személyek által felborított kuka volt a "jogalapja" a jogtalanul tartott és használt fegyverekkel fejmagasságban lövöldözéseknek, szemkilövéseknek, csonttöréseknek, kínzásoknak, koncepciós pereknek.

Örülnek most a bolsik, a többiek sem jobbak, hiszen ők meg listázzák a jó seggű csajokat.

SPYD3RM4N 2013.02.22. 16:59:23

@sezlony: "A polgároknak egyáltalán nem kellene átvennie a politikai oldalak és a tollnokaik által kialkított nézőpontokat."

Ez az a mondat, amit nagyjából az összes, politikai témában magyar nyelven megjelent írás bevezetőjébe kötelező módon be kellene tetetni. Mert a magyart sajnos olyan szar néppé gyúrta át a történelem, hogy csak fölfelé képes nézni, csak a Nagyságos Politikus Urak nyálcsorgatását lesni, böfögéseiket nagy levegővel élvezettel mélyre szívni, és a kognitív tevékenység lespórolása végett, pótcselekvésként visszaböfögni. A politikus jól jár, hiszen az agyatlan barom magyar bicepsze a GDP-t ugyanúgy termeli, adózni ugyanúgy adózik, mintha saját véleménye lenne, csak így - a magyar nép gondolkodásának 100%-os hiányában - a Nagyságos Politikus Úr kénye-kedve szerint döntheti el, hogy a befizetett adót melyik offshore cégének utalja át. Ezért hívjuk a jelenlegi politikai szereplőket magyarellenes kiirtandó népellenségnek.

zorro172 2013.02.22. 17:00:07

@Negyvenértelmiségi:
Felborított kuka, ezek alapján a II.vh. vihar volt egy biliben.
De nem ez a lényeg, nem erről szólt a cikk, vagy mégis??? Van akinek igen, mások viszont nem a sorok között olvasnak, hanem a betűkből formálnak szavakat, szavakból mondatokat.

zellerlevél 2013.02.22. 17:15:01

Ez elemzés meglehetősen átfogó és tárgyilagos. Azonban van ezzel pár probléma.

Egyrészt ezek az emberek nem 18-20 évesek, hanem sokadévesek. (Miért nem lehet kikötni, hogy csak olyan képviselheti a hallgatókat, aki nem csúszik, vagyis a tantervet maradéktalanul teljesíti?)

Másrészt a hibás döntéseiknek nincs valós következéménye. (Pl. amikor valaki azért nem kap szoc.támot, mert a HÖK-ösnek nem engedelmeskedett, amikor kampányolni kérte, és ezért fellebbez, akkor a dékán ugyan utasítja a felülvizsgálatra, felül is vizsgálja, de a későbbi megállapítás miatt már nem az eredeti összegre jogosult, csak a töredékére. Kénytelen lesz a következő évben kampányolni az ilyen bűnözőnek (mert ez mi, ha nem bűnözés?), mert különben megint kevesebb szoctámot fog kapni... Vagy miért lehet, hogy olyan viszont kap kollégiumot, aki nem is éri el a szükséges pontszámot, de együtt jár a HÖK képviselőjével?) Ha lenne valós következménye a mulasztásnak, szabálysértésnek, akkor annak lenne visszatartó hatása.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.22. 17:18:50

@zorro172:

A cikk arról szól, hogy a HÖK az ab ovo ilyen.

Mert nem önkormányzat, hanem az egyetem szervezete. (Pont ezért tudta felfüggeszteni az egyetemi halljakend.) Ez egy helyes meglátás, és sok minden következik belőle, főleg azok, amiket a cikkíró felsorol. Ez egy jó cikk.

Viszont a konkrét esettel és az adatkezeléssel nem foglalkozik, nyilván nem véletlenül.

Na most.

Auditált jogosultság-kezeléssel felvértezett vállalatirányítási rendszert számon kérni a HÖK tagjain, abszurd. Emiatt büntetőeljárással megfenyegetni őket tőrőlmetszett bolsi módszer.

Főleg, ha egy olyan gyakorlatot követett egyébként a HÖK, ami teljesen megszokott a mai világban.

"A CPI (California Psychological Inventory) teszt a cégek és a fejvadászok egyik legkedveltebb kiválasztási eszköze. Legtöbbször már az első forduló alkalmával bevetik, hogy kiszűrjék az alkalmatlan jelölteket.

A teszt megbízhatóságát jelzi, hogy közel 50 éve használják a pszichológusok, pszichiáterek. Kezdetben az amerikai hadsereg katonáin alkalmazták, hogy felmérjék alkalmasságukat, képességeiket, személyiségjegyeiket. A CPI-t mintegy 25 éve alkalmazzák a munkaerő-kiválasztás során. A kérdőív segítségével a becslések szerint mára már több mint 50 millió emberről készítettek jellemzést a szakemberek.

A CPI segítségével a munkaadó általános képet kaphat a pályázó személyiségéről, annak hiányosságairól, erősségeiről. "A teszt négy fő csoportban ad képet a jelöltek személyiségéről: kiegyensúlyozottság, interperszonális hatékonyság; szocializáltság, felelősségérzet; teljesítménymotiváció; a személyes érdeklődés irányultsága" - mondta el Hámori Péter, a teszt értékelésében több éves tapasztalattal rendelkező szakpszichológus.

300 állítás: igaz vagy hamis?

Magyarországon az eredetileg 480 kérdés helyett csak 300-at szükséges megválaszolniuk a jelölteknek. Pontosabban 300 állításról kell eldönteniük, hogy igaz vagy sem. Mivel maximum 10 másodperc alatt meg lehet adni a választ például arra, hogy "Egy héten többször is megyek moziba", a teszt kitöltése a "kérdések" nagy száma ellenére sem vesz sok időt igénybe. "

www.hrportal.hu/hr/pszichologiai-tesztek-(1)-300-valasz-jellemrajz-20060314.html

Ilyen jellemrajzokkal van tele az ország.

És most lecsaptak Pistára a bolsik, hogy listázza a jó seggű csajokat és a hosszú hajú rockereket.

Nevetséges a felhördülés, a rácsodálkozás, és szánalmas a büntetőeljárás belengetése.

Ha a listázás zavarná a bolsikat, akkor megkérnék Schiffert, hogy csináljon egy fasza adatvédelmi törvényt, és megszavazzák.

De nem a listázás zavarja a bolsikat, hanem a Jobbik.

Jack__Bauer 2013.02.22. 17:26:35

"Megnyeri a körzetét és akkor lesz belőle közgyűlési tag, de nem lesz tisztségviselő, nem lesz a banda tagja csupán ettől, és valójában vajmi keveset fog tudni tenni a közösségért."

Van még egy ügyes módszer, amivel a mostanában emlegetett SOTE-s instruktorok kerültek a húsosfazék mellé 2002-2003-ban: miután a HÖKösök megszavazták maguknak a közéleti ösztöndíjat az addig a HÖK iránt közömbös IÖCS tagok nagy számban indultak a SOTE-s HÖK választáson, közismertségük miatt nyertek, majd átvették az irányítást az egész szervezet felett.
Egyébként az instruktor listában vannak olyan finom részletek, amikből látszik, hogy nem hamisítvány (de legalábbis olyan ember készítette, akinek volt IÖCS-ös ismerete).

Lecsaptak Pistára a bolsik (törölt) 2013.02.22. 17:43:10

@Jack__Bauer:

Valamiért mégis nagy a csend az IÖCS-ös lista körül.

Felmerül a gyanú, hogy az jó listázás volt, hasonlóan a HR-es jellemrajz-készítéshez, de ellentétben az ELTE-s rossz listázással, jobbikos listázással.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.22. 18:14:59

@Negyvenértelmiségi: Olvass már és ne fantáziálj arról, amit írtam. Nem írtam, hogy Amerikában szeretik egymást a demokraták és a republikánusok. Azt írtam, hogy nem ástak árkot, hasonló a történelemszemléletük.

cz80 2013.02.22. 18:17:03

Miskolcra jártam a jogra, jó évtizeddel ezelőtt. Talán igaz se volt, olyan régen volt. A HÖK-ös buziság sose érdekelt, mert egyrészt nem helyi lakos voltam, előadások után buszoztam haza, nem pedig szavazgatni maradtam, másrészt meg nem is voltam az a közösségi nyüzsgős típus. De arra emlékszem, hogy a kari HÖK-ben is volt egyszer megpuccsolás, ahogy a cikk is írja. Abból nem maradhatott ki senki, mindenki erről beszélt, mentek a feljelentgetések, gáncsoskodás, még saját lapot is adott ki, ha jól emlékszem, a két frakció. Barátokból ellenségek lettek, az volt a legfurcsább. De igazából csak nevettem, hogy annyira de annyira szánalmasok vagytok, b.sszátok meg, ezen a nevetséges kis szemétdombon. Majd amikor megtudtam, hogy mekkora pénzekről van szó, akkor már egészen más volt a véleményem.

lehet más a propaganda 2013.02.22. 18:51:08

@balage_81 reloaded:
""jó seggű zsidó csaj"

Valljad be buzi vagy és antiszemita, azért zavar a bejegyzés

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.02.22. 18:52:14

@Távmunkás:

Tény és való, hogy a bolsikkal ellentétben egyik sem rontott még rá a saját nemzetére.

Talán valahol itt gyökerezik az a csúnya megosztottság.

Tudnál mondani olyan országot még, ahol olyan párt vagy jogutódja kormányozott az elmúlt 20 évből legalább 12, na jó, 1 évet, amelyik korábban rárontott a nemzetére?

Mondok egyet: Kína. Te jössz.

lehet más a propaganda 2013.02.22. 18:56:49

@beyo:
Haha "(konkrét összetűzés csak az ELTE BTK HÖK-el volt). "

A Haha létezése gyakorlatilag az Elte Btk-ra korlátozódik, máshonnan csak szórványban vannak szimpatizánsai, de szervezetileg nulla. Ahol nincs ott nem csinálhat konfliktust, ugye

pimpalini 2013.02.22. 20:20:12

Egy darabig olvastam a kommenteket, s ha a szokásos egymásnak "udvarlás" fölött elsiklik az ember, akkor megdöbbenhet azon az érdekes jelenségen, hogy a posztban leírtakon valaki ma még őszintén meg tud döbbenni.:)

Hölgyeim és Uraim!

Az egyetemek - s azon belül a HÖK-ök - politikai élete az országos nagypolitika leképezése kicsiben. Egyszerűbben fogalmazva ezekben a szervezetekben teljes mértékben hasonló folyamatok zajlanak, mint a "nagyhalak" világában.

Valaki a cikkel kapcsolatban megemlítette, hogy valszeg a debreceni egyetemről beszél virágnyelven a szerző. Hát nem egészen, vagy inkább úgy mondanám, hogy nem egészen biztos, mert hasonló szervezetek, vagy pl. a rendezvényszervezés monopóliuma más egyetemeknél is hasonlóan ügyes módszerrel lett/van megoldva.:) Erről (is) tudnék mesélni.

Viszont hogy a cikk végkövetkeztetéséhez is hozzászóljak: nem értem a szerzőt, amikor antidemokratikusnak nevezi az általa jellemzett rendszert. Szerinte mi lenne demokratikus?
Mert a választások nagyban is így zajlanak le. Ez a demokrácia. Jó reggel kívánok!
Kicsinek tartja a legitimitást? Mert kevés hallgató szavaz? Hallottam olyan választásról, ahol a szavazó diák ajándékot kapott azért, hogy szavazott, mivel annyira nem érdekli az egyetemisták többségét a közélet, hogy magasról fütyültek a szavazati jogukra.
Lehet itt a ló egyik oldaláról szemlélni a történetet, de illik átnézni az érem másik oldalára is. Nem biztos, hogy azért alacsony a szavazati részvétel, ha úgy tetszik a legitimáció, mert azt a HÖK emberei így akarják, hanem azért is lehet ez így, mert maguk a hallgatók ezzel a lehetőséggel nem élnek.

A listáról: természetesen polkorrekt kiállással szemlélve ez sajnos megdöbbentő.
De ha a dolgok gyakorlati oldalát nézzük, akkor megint ki kellene kelni az álszentség és képmutatás ellen a jól felépített tömeghisztéria láttán.
Mert gondolni szabad valakiről, hogy büdös náci/jobbikos k*csög/libsi bibsi, de leírni már nem.
Értem én, csak nem szeretem ezt a hozzáállást. Tipikus amerikai/angolszász típusú képmutatás.
Mosolygok a munkahelyen a munkatársamra, máshol meg pakizok, de szigorúan a háta mögött.
Az egyes szám első személyt nem illik félreérteni.:)

Ráadásul azt is érdemes lenne kutatni, hogy ki szellőztette meg ezt a dolgot, s miért? Lehet, hogy az ellentábor, aki kb. fél évvel ezelőtt nem tudta megbuktatni az aktuális HÖK-vezetést, hogy a mutyiba bele tudjon ülni, s most hisztériát teremt az egész rendszer körül.
Mert a jobbikos mutyi ugye rosszabb a másfajta mutyinál...:)

pimpalini 2013.02.22. 20:25:28

Még valami: valaki fentebb leírta a lényeget lista-ügyben. Rutintalanok voltak a srácok, hogy a minősítő jelzőket le is írták, s nem csupán egymás között beszélték meg.

Persze, csúnya dolog ez, meg a másik ember minősítgetése, haj, bőrszín, fizimiska, hobbi, sport, stb... alapján, de nagyon kevés olyan ember van ebben az országban/világban, aki ezt meg tudja állni. Csak vannak a jól nevelt sötét bunkók, akik nem mondják ki a prekoncepcióikat, meg vannak az ostobák, akik igen.

pimpalini 2013.02.22. 20:33:09

Megint egy OFF, de a témába vágó megjegyzés.:)

A Jobbiknak, mint pártnak, ez a botrány nem árthat túlságosan sokat.

A Jobbik komolyságát akkor veszítette el végleg, mikor kiderült Szegedi Csanádról, hogy zsidó származású.:)))))

Olyan jókat nem gyakran kacarásztam politikai ügyeken, mint akkoriban.

Mert mennyire vehető komolyan az a szélsőjobboldali politikai erő, amely a harmadik (!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) emberéről egy évtizedig azt sem tudja, hogy kicsoda?:D

De még jobb volt a reakció erre:
az addig picikét antiszemita (vagy ha polkorrekt akarok lenni, akkor azt írom, hogy antiszemita megnyilvánulásokat is elejtő) SzCs, miután megtudta a valóságot, szinte gondolkodás nélkül elment egy budapesti főrabbihoz, hogy "beilleszkedjen" a rendszerbe, felvegye a megfelelő kereteket.:)

Érdekes politikus az, aki hangoztat bizonyos dolgokat, de mikor kiderül, hogy rá is vonatkoznának, akkor szépen átmegy a másik oldalra...:)

Bloodscalp 2013.02.22. 21:01:54

@Negyvenértelmiségi: és itthon most is ők uralkodnak, tényleg szar

Bloodscalp 2013.02.22. 21:08:54

@Távmunkás: anno első évben még azt hittem tök jó buli a hök, jó arcok gyülekezete, aztán 2. után jött amit írtál, és leesett hogy gerinces ember hök-irodától, választástól távol tartja magát.

Bloodscalp 2013.02.22. 21:22:35

@pimpalini: aha, viszont miért kellene hogy érdekeljen egy átlag egyetemistát egy ilyen választás? megsúgom hogy sokszor a hök elnök-jelöltek kb az orbán-bajnai-fletó szintet se érik el, de megesik hogy valaki poénból indul el, és esélyes lesz!

viszont ha tisztában vagy hogy is megy-vagy visszaolvasod, tökmindegy ki lesz sokszor az elnök-aki akar benyalhat neki így megkapva a támogatásokat, mehet sítáborba stb. - a rendszer nem változik, és ezt tudja a mindenki. ezért írtam feljebb hogy becsületesebbje inkább elkerüli őket.

persze nagyon szép arra hivatkozni hogy szervezés, és közösségépítés, de ez rohadtul nem erről szól:)

Ennél már csak az a röhejesebb amikor arra hivatkoznak hogy ebben nincs semmi meglepő, mert ez "nyílt titok" régóta...háhá...az egyetemi ribancokról mikor esik szó? Az is nyílt titok hogy a lányok ..harmada?így szedi össze a tandíjt.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.22. 22:35:49

@Bloodscalp: Engem első félév végén keresett meg a HÖK-elnök, hogy szeretnék-e HÖK tag lenni. Aztán megkérdeztem a lemondott a HÖk-tagot, akinek a helye megüresedett és úgy döntöttem, nem akarok politizálni és mutyizni.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.23. 03:16:38

@Bell & Sebastian: Magára a csodálatos tanári kiadóvállalatra. Amelyik a "felmérést" végezte.

- duplagondol 2013.02.23. 09:28:00

Ha olvasom a fészbúkon bármelyik nem BTK-s volt HÖK-tisztviselő ismerősöm kommentárját, hallgatom BTK-s hallgatóim mostani (nem feltétlen 2009-es) pusztán személyes, jó, pozitív véleményét (azt, amit a saját szűk tapasztalatukból nyernek), az egész cikk visszaadja a cigánybűnözés effektet. Logikailag hibátlan a szerző érvelése, egy óriási nagy bajt látok én, de ez tényleg hatalmas: "egy nagy budapesti egyetem" címzetű intézmény nem létezik.

gyeprefing padrafos (törölt) 2013.02.23. 09:36:56

@radarr: Ez nem a subba, itt nem értik bazki. :-)

Kandeláber 2013.02.23. 10:48:11

@sezlony: A hahát nem kell lejáratni.
Megteszik ők maguk. Persze a HÖK is.

pimpalini 2013.02.23. 12:25:56

A HAHA egyértelműen pártpolitikai érdekeket szolgál. Nem az egyetemistákat képviseli, hanem az ellenzéki pártokat.

Nils. H 2013.02.24. 18:32:28

@Tündér_Lala: " hanem a kormánnyal megállapodó szervezet ellehetetlenítéséról"

Az ne zavarjon, hogy a höok nem állapodott meg a kormánnyal, sőt át lettek baszva az elnök szavai szerint.....

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.02.24. 19:19:52

@Negyvenértelmiségi: A Mikroszkóp Színpadon Sas és társai két poént ismernek: a cigányosat és az orbánosat. Ami náluk amúgy egy. Idétlenül utánozzák a cigányokat, hogy milyen szarul beszélnek magyarul, hogy igénytelenül öltöznek és viselkednek, és hogy agyilag totál zoknik. Vajon rasszizmus ez? Mert engem például nem zavar. Ahogy a gólyatáboros lista sem. Viszont, ha a gólyatáboros lista bűncselekmény, akkor a Saskabaré is az.

HOK_Bela 2013.02.26. 22:42:46

A cikkben sok igazsag van. A mi hokunk is kb. igy mukodott. Ettol fuggetlenul a manapsag "elharapodzo" lista-orulet lehet, hogy csak a fantazia meg egy uj oszloppal megtoldott excel tabla szulemenye.

Sosem tudhatjuk, hogy igazak-e a listak. Jo pelda erre a sote-s lista, ami a mult heten jelent meg. Nem is golyak voltak benne felsorolva.
A hugom jar a sote-ra, ott nem is a hok szervezi a golyatabort, hanem valami hallgatoi csoport mar vagy 100 eve. A rossz nyelvek szerint azert "szivargott" ki a lista, mert a hok uj vezetese eppen ezt az "aldatlan" allapotot akarja felszamolni. Eddig a sote hok-ot egy regimodi elnok vezette, aki hagyta, hogy a tabort ez a csoport szervezze. Csakhat valtoznak az idok, a regi elnok es haverjai vegeztek vagy otthagytak a hok-ot. Az ujak pedig mindenre ki akarjak terjeszteni a "fennhatosagukat".
Fantaziat latnak a taborban. Penzt, menozest, kiralykodast es a hok klienturaepitesenek lehetoseget. Ebben volt eddig mas ez a tabor, aminek egyszer meg az utolso napjara is lemehettem, mert az akkori csajom sotes volt. Nem is ertettem, hogy ott miert beszelgetnek az egyetemrol meg ugralos csapatepitos programokrol es a csoportok beosztasarol. Nalunk az egesz a bulirol meg a csajokol szolt, no meg a meno szervezokrol meg hokosokrol. Akik kozul a fonokok nagyon jo kocsikkal jottek le.

Szoval a soten az egesz lehet egy sima lejarato kampany, hogy a hok megszerezze a tabor rendezesi jogat...

A regi sote hokosok pedig forognak a sirjukban, hogy a hokos mult immar az o oneletrajzukban sem lesz mas, mint egy fekete folt.
süti beállítások módosítása