Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
      Kommentszűrés
’13 feb
11
14:31

Lemondott a pápa: mi folyik a Vatikánban?

Írta: Zsigmond és Péterfy

9129_benedek_papa.jpg

Bejelentette lemondását XVI. Benedek pápa, egészségügyi indokokra hivatkozva. Hogy tényleg ennyi lenne a háttérben, azt egyelőre senki nem tudja megmondani. Rajta kívül négy lemondásról tudunk a pápaság történetéből, ebből kettő történt önként. IX. Benedek nem önként mondott le 1045-ben; az őt lemondásra kényszerítő VI. Gergely úgyszintén kényszerből mondott le 1047-ben, de ezek kaotikus idők voltak, amikor hárman is igényt tartottak a pápa trónra, így bizonytalanok a lemondások is. A leggyakrabban emlegetett példa a pápai lemondásra V. Celesztin (1294), aki bencés szerzetes volt, s a szemben álló frakciók kompromisszumként választották meg őt pápának. A később szentté avatott egyházfi boldogan távozott a trónról, és folytatta visszavonult életét, utána jött VIII. Bonifác. S végül XII. Gergely pápa 1415-ben mondott le önként a pápai trónról.

Ezt követően egészen mostanáig, közel hatszáz éven át nem mondott le pápa, bár II. János Pál idején állandóan találgatott a média, hogy mikor fog lemondani az egyház éléről. XVI. Benedek a legidősebb pápa XIII. Leó óta, aki 93 évesen, 1903-ban hunyt el. XVI. Benedek áprilisban lesz 86 éves, 2005 óta ül Szent Péter székén. Számos jelentős intézkedés kapcsolódik a nevéhez: 2007-ben jelent meg a Summorum pontificum pápa rendelkezés, amellyel liberalizálta a régi rítusú, tridenti, avagy latin misét, így azóta nem csak püspöki engedéllyel lehet ilyen misét mondani. Emellett egész pápaságára jellemző volt, hogy különösen odafigyel a liturgia szépségére, és ellenzi a liturgikus újításokat.

Ugyancsak jelentős esemény volt, hogy az anglikánok számára lehetővé tette (egyébként az ő kérésüknek megfelelően): csoportosan, hagyományaikat megtartva térjenek át a katolikus hitre, egyfajta személyi püspökségeket felállítva több angolszász ország katolizált anglikán híveinek. Évek óta tartanak a tárgyalások a II. Vatikáni Zsinatot elutasító X. Szent Piusz Papi Testvérülettel, amelynek visszatérését láthatóan szívügyének tekintette a pápa (lásd erről ezt a posztot). Emellett számos, a papi pedofíliával kapcsolatos szigorítás is kapcsolódik a nevéhez: egyértelműen küzdött az ilyen ügyek eltussolása ellen. Végül a vatikáni pénzügyi reformot is elindította.

A pápa lemondása mindenkit váratlanul ért, például korábban már bejelentették a márciusi pápai szertartások rendjét is. Felmerül a kérdés, hogy nem duplikálódik-e majd a pápai hatalom. A helyzet az új pápa megválasztásával jogilag tiszta lesz; ám nyilván okoz feszültséget, ha például az új pápa eltérő irányvonalat követne, mint az előző, és Benedek híveinek forrófejűbb csoportja csak a lemondott egyházfőt ismeri el csak pápának. Ugyanakkor valószínű, hogy Joseph Ratzinger lemondása után visszavonult életet fog élni, és soha, senkinek nem fog nyilatkozni, hogy megkönnyítse utóda dolgát. Az is kérdés, utóda miként fogja kezelni elődjét és munkásságát. Ratzinger megválasztása előtt nem sokkal még nyugdíjas korára felvételét kérte a vatikáni levéltárba, ahol kedvére kutatgatott volna.

Amit most ismerünk, az XVI. Benedek nyilatkozata a lemondás bejelentésével:

Drága Testvéreim!

A konzisztóriumot nem csupán a három kanonizáció miatt hívtam össze, hanem egy olyan döntést is közlök, amelynek nagy jelentősége van az egyház életében. Miután többször megvizsgáltam lelkiismeretemet az Úr előtt, megbizonyosodtam arról, hogy  előrehaladott koromnak köszönhetően  erőm már nem alkalmas a péteri szolgálat megfelelő betöltésére. Tisztában vagyok azzal, hogy e szolgálat alapvető lelki természeténél fogva nem végezhető el kizárólag szavakkal és tettekkel - imádságra és szenvedésre is szükség van hozzá. A mai világban – amely annyira gyorsan változik és annyi, a hívő élet szempontjából mély jelentőségű kérdés rázza meg  Szent Péter bárkájának kormányzásához és az evangélium hirdetéséhez mind a szellemi, mind a testi erő szükséges. Az ehhez szükséges erőm az utóbbi hónapokban fakult meg olyan mértékben, hogy észlelnem kellett: nem tudom betölteni a rám bízott feladatot. Emiatt  és e tett komolyságának teljes tudatában  teljes szabadságom birtokában kijelentem, hogy lemondok a római püspöknek, Szent Péter utódjának posztjáról, amellyel a bíborosok 2005. április 19-én bíztak meg. Így 2013. február 28-án 20 órától Róma széke, Szent Péter széke megüresedik és az új pápát megválasztó konklávét az arra feljogosítottnak kell majd összehívnia.

Testvéreim, a legőszintébben köszönöm nektek mindazt a szeretetet és munkát, amellyel szolgálatomban támogattatok és bocsánatot kérek hibáimért. Most pedig bízzuk az Anyaszentegyházat legfőbb pásztorunkra, az Úr Jézus Krisztusra és könyörögjünk anyjához, Szűz Máriához hogy anyai gondoskodásával segítse a bíboros atyákat az új pápa megválasztásában. Magamról szólva, a jövőben is az Anyaszentegyházat kívánom szolgálni egy, az imának szentelt élettel.

Vatikánból, 2013. február 10-e

XVI. Benedek pápa

Annyi bizonyos: érdekes időknek nézünk elébe. S vajon ki lesz az új pápa?

Címkék: vallás egyház pápa keresztény katolikus Vatikán XVI. Benedek

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr455074362

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bontsuk fel a vatikáni szerződést! 2013.02.11. 18:46:36

Csehországban a kormány által aláírt vatikáni szerződést nem ratifikálta parlament, előrébb is jár a gazdaságuk. Mi fizetjük a sarcot.   Erről szó volt a 2005 februári Pallas Páholy Állam-Egyház-Politika rendezvényen is, melyet az Egyenlítő Tá...

Trackback: Vallásreform és az új egyház-finanszírozás 2013.02.11. 18:41:04

Vallásreform és az új egyház-finanszírozás egy új értékrendet teremt és végre tényleg az az irány, melybe Magyarországnak el kellene indulnia ahhoz, hogy mostani nehéz helyzetéből ki tudjon törni. Ha úgy látjuk, hogy a vallásreform törvény gyakorlati m...

Trackback: Biztosan keresztény vagy? 2013.02.11. 18:39:58

A magyar ember nem bolond, legfeljebb igyekszik túlélni a hülyékhez való toleranciával az elnyomó valláspolitikai viszonyokat. Most kb. ugyanannyi keresztény van az országban, mint 1990 előtt MSZMP párttag. Ja és többnyire azonosak is a személyek. Az ...

Trackback: Lemondott a pápa: mi folyik a Vatikánban? 2013.02.11. 14:52:01

Felmerül a kérdés, hogy nem duplikálódik-e majd a pápai hatalom.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 21:28:33

@mk27soundmaster:

A franc se tuggya, a mi horogkeresztényeinknek már saját Jézusuk van, aki nem zsidónak született, hanem Pártusi herceg.

És ugyebár a turuly és Emese románca se egy Bibliai Ádám - Éva történet.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.11. 21:33:33

@Anyád, a szúnyogok!!!:

"De mit fog szólni egy esetleges négus Pápához a kuruc.info önmagát kereszténynek nevező közössége és a Fideszbe beépült széljobb?"

Azokban a körökben nemigen jellemző a katolicizmus.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 21:33:33

@ErtelmetlenSzajkarate:

Szavazzuk meg, oszt ültessük a gonosz, imperialista nyugatiak nyakába :O)))

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 21:37:59

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Honnan tudod Maxi?

Én oda járok röhögni, elég sok marha díszkereszténykedik náluk.

Nesze, a keresőjük ezt dobja ki:

"Keresés pontos kifejezésre: "keresztény"
Cikkek száma: 2737
kuruc.info/to/0/10/%22kereszt%E9ny%22

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.11. 21:39:30

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Önmagában ez nem jelent semmit. Tetszik nekik ez a szó, ennyi.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 21:40:24

@Anyád, a szúnyogok!!!:

A katolikusra se sokkal kevesebbet:
Keresés pontos kifejezésre: "katolikus"
Cikkek száma: 2173
kuruc.info/to/0/10/%22katolikus%22

¿Qué tapas hay? 2013.02.11. 21:40:38

@Anyád, a szúnyogok!!!: Igen, csak nem ezt idézted. Amúgy részleteiben a Jugenddienstverordnung szabályozta a kötelező HJ-tagságot:

§ 1. Dauer der Dienstpflicht. (1) Der Dienst in der Hitler-Jugend ist Ehrendienst am Deutschen Volke.
(2) Alle Jugendlichen vom 10. bis zum vollendeten 18. Lebensjahr sind verpflichtet, in der Hitler-Jugend Dienst zu tun,

teljes szöveg: www.verfassungen.de/de/de33-45/hitlerjugend36.htm#vo39-2

bömböcz 2013.02.11. 21:42:18

@mk27soundmaster:
Mit szól a lemondáshoz hangmájszterkém?
Nem egy megszokott eljárás rk-éknál...

Bell & Sebastian 2013.02.11. 21:42:28

@mk27soundmaster: És mondja csak, mesterkém, mit írnak még? Elkezdődnek végre a programok - ha jól fordítok latinból?

egysmás 2013.02.11. 21:44:32

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: de van!
Hogyne lenne!

Csak a katolikus dogmák eredetének értelmezésére nem jó módszer az, hogy vannak az isteni eredetű dogmák, meg vannak az újkori dogmák.
Mert ezzel hülyeséget állítasz, mégpedig fundamentális helyen.

Kb. mint a poszt szerzője, aki egyházfinak titulálta V. Celesztint, bemutatva ezzel a konzervatív-keresztény műveltséget, valamint az iskolarendszerünk által nyújtani képes minőséget.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 21:44:38

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Maxi, nemcsak nekik tetszik, hanem ez azt jelenti, hogy az egyházaknak is tetszik, hogy kurucéknak tetszik a keresztény szó.

Legalábbis soha nem tiltakoznak, hogy annak nevezik magukat, azok, akik nem azok.

A faszsetuggya másoknál hogy van ez, de én a saját környezetemben megválogatom, hogy kikkel hoznak közös nevezőre.
Igaz, én nem vagyok egyház :O)))

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 21:49:04

@¿Qué tapas hay?:

"Ehrendienst" az becsületbeli kötelezettséget jelent.
Nem kényszerítő jellegűt.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.11. 21:50:19

@egysmás:

Nem vagyok katolikus, azaz az én szempontomból ebben nincs ellentmondás.

Ha katolikus lennék, másképp fogalmaztam volna.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.11. 21:51:34

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Nem tiltakozhat egy keresztény, hogy mások kereszténynek vallják magukat. Akkor sem, ha esetleg furcsa ez.

bömböcz 2013.02.11. 21:55:57

@Bell & Sebastian:
Az én Ráchel kislányomnak meg is mondtam a frankót:
Idejétmúlt gumicsizmás klerikálisokkal nem kell foglalkozni!
És lám: a főnökük is lepattant a boruló szekérről...

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 22:02:33

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Aztán miért nem?

Különben nem igaz. Mert ha nem megkeresztelt és nem fizet egyházi adót a kliens, akkor se a gyerekeit nem keresztelik meg, se egyházi temetést, esküvőt, etc. nem kap.
Tehát az egyház kirekeszti a nem keresztényeket a közösségi szolgáltatásaiból.

De mondom, ha valami büdöslábú ganyé úgy szerepelne, hogy a haverom, barátom, az ellen én bizony tiltakoznék, mivel megválogatom azt, akivel egy platformon emlegetnek.

A kereszténység se nem család, se nem nemzet, hogy az ember beleszülessen. Rokont se választ az ember, odabasszák melléje :O)))

¿Qué tapas hay? 2013.02.11. 22:02:47

@Anyád, a szúnyogok!!!: Nochmals:

(2) Alle Jugendlichen vom 10. bis zum vollendeten 18. Lebensjahr sind verpflichtet, in der Hitler-Jugend Dienst zu tun

Azaz: Minden fiatal(korú) 10. életévétől a 18. életéve betöltéséig köteles a Hitler-Jugendben szolgálatot teljesíteni.

Kivételek (kizáró és felmentő okok) 3.§-8.§-ig felsorolva.

negyven rabbi 2013.02.11. 22:05:52

el van már e hímes világ sora baszva
mert nem nőttünk lélekben csupán araszra

Bell & Sebastian 2013.02.11. 22:08:53

@¿Qué tapas hay?: A lógósoknak és keverékeknek hagytak kisajtót. Persze számon lehet azt is kérni, hogy miért nem vitt alkalmatlansági igazolást, ahelyett, hogy részt vett az alapkiképzésen és átvette az igazolványát.

A kérdés inkább az, hogy egyáltalán van-e értelme a kérdés ilyetén felvetésének, vagy ezt csak a szómágia kívánja meg, elvégre Hitlertől a neve az ifjúsági szervezetek egyikének; fiúk, 14 - 18 éves korig.

És mi van a többivel, azok nem károsak? Vagy le vannak szarva, mert nincs bennük az, hogy Adolf?

Szerencsére az Allgemeine SS -t azóta békén hagyják, mióta kiderült, hogy három divízióban 13.000 önkéntes zsidó ütötte az arabokat a zászlójuk alatt.

Az a baj, hogy Ratzi nem kóser, ez a lényeg!

negyven rabbi 2013.02.11. 22:10:17

pápabácsi valószínű súlyos beteg lehet,

valószínű rákos

Alfőmérnök 2013.02.11. 22:14:48

Szerintem ez valami vakoló belviszály.
Ez számomra csak abból a szempontból érdekes, hogy a katolikus hit alapjait érinti. A katkó hitnek az alapja ugyanis a tekintélytisztelet, nevezetesen, hogy amit a Vatikánban mondanak, azt kételyek és feltétel nélkül el kell fogadni.
Na most mi a fasz van akkor, ha a Vatikánt a szabadkőművesek irányítják?

Bell & Sebastian 2013.02.11. 22:18:52

@Alfőmérnök: Mi a helyzet a HaHa -bulin hálózati ember, inkább arról meséljen, mert feltűnt a képe a lapokban.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 22:20:14

@¿Qué tapas hay?:

§ 1. Dauer der Dienstpflicht. (1) Der Dienst in der Hitler-Jugend ist Ehrendienst am Deutschen Volke.

Ne jogászkodjunk, mert nem értek hozzá.
Annyit azért igen, hogy a törvényszöveg magasabb rendű, mint a magyarázat.

A törvényszövegben pedig az áll, hogy a Hitlerjugend becsületbeli kötelessége, szolgálata a német népnek.

Ratzinger 1939ben már 13 éves volt, az életrajzírói viszont azt hazudják, hogy csak 1941ben lett a Hitlerjugend tagja.

Készséggel elfogadom, hogy besorozták és kivágták a frontra vagy háttérszolgálatra Németországba. Az mindenesetre kiderül, hogy 1939 és 1941 között nem volt a Hitlerjugend tagja, tehát törvényileg nem volt kötelező. Sőt, ha az lett volna, és két évet bujkál, akkor biztos nem úszta volna meg KZ nélkül, se ő, se a családja.

Bell & Sebastian 2013.02.11. 22:22:56

@Alfőmérnök: Furcsa fogalmai vannak a római katolikusokról, nem mondom. Mennyiben bír ez befolyással mondjuk egy pléhbániai közösségre, ezentúl majd kötelezően tesznek ki csirkefarhátat az éhező ügyvédeknek, vagy mi?

bömböcz 2013.02.11. 22:23:51

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Látszik a képeken, hogy szorong. Még nem ragadta magával a demokrácia szelleme, pedig az ecserin vett wrangel farmert és S-modell-es felsőben virít az építési területen...
Szerencsére mi, mára már levetkőztük a kishitűségünket!
Hajrá Mink!

egysmás 2013.02.11. 22:24:39

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Szóval szerinted a katolikusok Isten szájába adnak olyan dolgokat, amit az nem is mondott...

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 22:26:18

@Alfőmérnök:

Broaff, az ellenség mocskos mancsa a Vatikánba is betette a lábát :O))))

bömböcz 2013.02.11. 22:29:49

@Alfőmérnök:
Az kizárt dolog, mert akkor zsidók is lehetnének érsekek, meg pápák is... és akkor mivé lenne a zsidó-keresztény egyházi hagyomány?!
www.youtube.com/watch?v=CDFX_X0oSVU&noredirect=1

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 22:34:30

@egysmás:
Asszem a hit szerint a Pápa Isten földi helytartója, kvázi intézője, tolmácsa, ő tehet isteni kinyilatkoztatásokat.
A pápai csalhatatlanság mintha erről szólna.

Isten letelefonál, oszt a Pápa meg odalöki az üzenetét a plebsnek.
Amíg nem volt modern tyechnyika, addig meg álmában súgott neki.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 22:39:33

@bömböcz:

Annyira szorongott, hogy még fényképezni is engedték a papáját a DDRes soldatok :O)))

Nagykövet lehetett a fater vagy kibaszott jó seftes, aki kilóra megvette még a Stasisokat is :O)))

negyven rabbi 2013.02.11. 22:40:50

Orbán

a pápát is megbuktatta? mikor is volt Orbán a pápánál?

bömböcz 2013.02.11. 22:46:29

@negyven rabbi:
Ezt nem gondolhattya komojan!
Még a családi fotóckodást is Őszentsége instrukciói alapján csináltuk 2 éve...

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 22:46:44

@bömböcz:
Ő az Egyházalapító, a Kőszikla.
Rá van alapozva ez a 2000 éves sztori.

egysmás 2013.02.11. 22:47:59

@Anyád, a szúnyogok!!!: A pápa csalhatatlansága a katolikusok szerint sem úgy megy, hogy kinyilatkoztatja a pápa, hogy a pi utolsó számjegye a 6, és akkor az az, hanem ez amolyan korlátolt csalhatatlanság.
Kizárólag olyan dolgokra vonatkozik, amiket elviekben sem lehet megvizsgálni. Ez mellesleg egy egész intelligens rendszer. Mármint a maga módján intelligens.
Csak itt birca, az eretnek pogány tagadja az Élő Istent, miközben védi a katolikusokat.
Úgy csinál, mintha a Katolikus Anyaszentegyház nem Isten Igéjének a hirdetője lenne, hanem egy szimpla politikai szervezet, amelyiknek a márkaterméke lenne a deszkára szegelt csóringer...

Ami mellesleg szerintem pont így van.

egysmás 2013.02.11. 22:50:48

@negyven rabbi: gondolkodtál már azon, hogy a magyarokkal is közösködött Orbán?
A konzultáció, pl...
Aztán félmillió már lelépett, a többiek meg úgy fognak járni, mint Berlusconi, vagy Mubarak.

A két lábon járó pestis.

Putyin is szarul van, csak nem vallja be.

negyven rabbi 2013.02.11. 22:56:04

@egysmás: nem értem barózónak miért nincs még valami gondja

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 22:56:07

@negyven rabbi:
Vazze, csak nem megmerényelte egy mérgezett esernyővel?

Most hogy kirúgták a Néppártból a Kereszténydemokrata Internacionáléban kezdett el kavarni.

Még a végén igaza lesz Alfinak, ezek tényleg olyanok,mint a Vakolók, Világúnió, minden faszom van benne:
lexikon.katolikus.hu/K/Kereszt%C3%A9nydemokrata%20Internacion%C3%A1l%C3%A9.html

¿Qué tapas hay? 2013.02.11. 23:00:00

@Anyád, a szúnyogok!!!: Valóban kár jogászkodni, a vonatkozó, akkor hatályos jogszabályok releváns szakaszait mind idéztem, úm:
1) HJG (Hitler-Jugend-törvény 1936. (RGBl I. S. 993) 1. § (21:09-kor)
2) JdVO (rendelet az ifjúsági szolgálatról, a HJ-tv. II. végrehajtási rendelete, 1939. (RGBl I S. 710f) 1. § (1) és (2) (22:20-kor)

A többi a Bell&Sebastian által idézett szómágia. A törvény szerint HJ-szolgálatnak számított a DJ, JM és BDM keretében teljesített ifjúsági szolgálat is, noha azokat a szervezeteket nem HJ-nek hívták. Ratzinger 1927-ben született, tehát ő az 1921-1929 közötti átmeneti korosztályokhoz tartozott (vö. JdVO 13.§) akik esetében a Jugendführer des Deutschen Reiches határozta meg a szolgálat megkezdésének idejét.

Bevallom, annyira nem érdekel a dolog, hogy részletesen utánanézzek, hogy R. teljesített-e DJ-szolgálatot, vagy sem.

bömböcz 2013.02.11. 23:00:44

@negyven rabbi:
A Vidi edzője is hipp-hopp elszelelt...

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 23:00:50

@egysmás:
Nyáron még ő tanította repülni a darvakat, baszod.

Csabi. 2013.02.11. 23:02:04

na de 8 éve még nem volt öreg a posztra, most meg igen?

¿Qué tapas hay? 2013.02.11. 23:07:22

@Anyád, a szúnyogok!!!: Mindazonáltal köszönettel tartozok neked, mert itt a nagy keresgélés során megtaláltam az eredeti scannelt RGBl-szövegeket is, és már csak ezért is megérte egy kicsit vitatkozni.

alex.onb.ac.at/cgi-content/alex?aid=dra&datum=1939&page=941&size=45

Rigor Mortis 2013.02.11. 23:08:59

@csavari: He? Az nem tűnt fel, hogy ők alapították? Szt. Péter szerinted mi volt, eszkimó?

bömböcz 2013.02.11. 23:11:07

@¿Qué tapas hay?:
Állítólag maguk meghasonlással szaporodnak BundS!
(laczának is vannak ám dossziéból lopott lapjai...)

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 23:13:17

@¿Qué tapas hay?:

Ennyire slamposak nem voltak a nácik, hogy két évig parkolópályán lehessen lenni.

Úgyhogy hazudnak Ratzinger életrajzírói.

Amúgy törvényszöveget még a náciknál se írhatott felül végrehajtási rendelet vagy magyarázó szöveg.

Az pedig egyértelműen becsületbeli kötelezettséggel indít.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 23:16:00

@egysmás:
Dehogy halnak, a jó Putyin elvtárs tanította őket repülni, sárkányrepülővel.

Ő volt a motoros vezérgúnár :O)))

karpatinfo.net/cikk/ukrajna/szallnak-darvak-putyinnal

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 23:20:15

@Csabi.:

Lehet, hogy ott is hozott valami nyuggertörvényt a 2/3, oszt elhajtották nyugdíjba a kisöreget :O)))

egysmás 2013.02.11. 23:22:42

@Anyád, a szúnyogok!!!: Jóvan na!
Kicsit le vagyok maradva!
Azt hittem, hogy ahogy az Úristen a bokréta Orbán Viktor kalapján, úgy a darvakat is repülni tanítja!
De látom már, azt hatalmas kegyelmében átengedte Putyinnak.
Mellesleg a hódarvak a kihalás szélén állnak!
Ha nem tanítanák őket kloákacsókra is, tutira eltűnnének a Föld színéről.

bömböcz 2013.02.11. 23:23:16

@Anyád, a szúnyogok!!!:
Állítólag ez a Ratzinger anyai ágon ószövetségi...

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 23:25:58

@bömböcz:

Akkor nem Hitlerjugendba sorozzák be, hanem KZba.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 23:28:40

@egysmás:

Viktor a turulyt tanítja repkedni.

Csak néha elbasszák, oszt kopasznyakú keselyűnek szoborják az udvari szobrászai:O)))

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.11. 23:41:32

Apááámm, mekkora dumagép ez az Erdő Péter, ha eccer kirúgja Orbán Giroszászt vagy lelép Selmecibarbi, akkor elmehet kormányszóvivőnek!

"A tisztségéről lemondó egyházfő ezért példával jár előttünk és éppen a betegek világnapját választotta e szembenézésre.
Miután XVI. Benedek pápa lemondásának meglepő hírét a Vatikán is megerősítette Erdő Péter bíboros, prímás Az esztergom-budapesti érsek a Budapesti Onkológiai Intézet kápolnájában tartott szentmisén kifejtette: a pápa, "aki éppen a betegek világnapját választotta arra, hogy közölje az egyházzal és a világgal lemondását, szembenézett a betegséggel, és az egyház iránti szeretetből" hozta meg döntését. "
www.bevezetem.hu/cikk/papa-szembenezett-betegseggel-mondta-erdo-peter

Bíboros uram, én szivesen követném a Pápa őszentsége példáját, cukros vagyok, a szivem szar, egyszóval van egy rakás betegségem.
Úgyhogy én mint példakövető szivesen lemondanák a posztomról, csak el kéne intézni a Benedekéhez hasonló kisnyugdíjat, biztos jövedelmecskét, hogy teljes legyen a példakövetésem! :O)))

bioLarzen 2013.02.12. 00:12:30

@tiboru: "Mindent bírok, csak a körömletépést nem. Úgyhogy ha azt belengetik, kurvára mindent elmondok bárkinek."

Ezt tanúsíthatom.

bio

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 00:14:13

@Alfőmérnök:

Meg lesz ódva a lakásprobléma, most hozott nekik a Viktor 6 vagonnyi ropogós húszezrest :O)))

Gyurcsany F. 2013.02.12. 00:18:07

"Mi folyik a Vatikánban?"

Mintha nem tudnank, hogy mi folyik. Ugye azt mindenki tudja, hogy a keresztenyek, csak gyerekekkel szexelnek, es most az egyik 8 eves beperelte, hat ezert mondott le.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 00:31:32

@Gyurcsany F.:

Ejnye Ferikém, hova lett a gyialektyikus materializmus?

Polityka ez baszod 2000 éve, a kiskölkök csak a desszert a kiélt , kiégett, szarkavaró köcsögöknek!

Nemhogy Vityka venne egy Pápát, abból a 6 vagonnyi húszezresből, amit idetalicskáz a labancoktól.

"Utoljára magyar király mondatott le pápát"
www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20130211-utoljara-zsigmond-magyar-kiraly-mondatott-le-papat.html

spinat 2013.02.12. 06:36:06

@Bell & Sebastian: jó, nem mind az, vagy csak nem hirdeti nyilvánosan. Viszont egyik püspöküket emiatt ismeri a nagyközönség.

alien 2013.02.12. 07:20:25

úgy rémlik VIII Bonifác és Odo Colona afférja a lemondással kicsit más mint ez a mai

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.02.12. 07:32:08

Ha pápa lettem volna, és ilyen idős, én is lemondtam volna a bekövetkező eseményeket látva...

1., Egyiptom Iráni békülés
2., Maliban szerzett idegenlégiós veszteségek
3., Lefoglalt föld levegő rakéta gyártására alkalmas technológia
4., Török Izraeli konfliktus
5., Orosz Izraeli konfliktus
6., Szíria jelenlét
7., Libanoni izraeli konfliktus
8., Palesztina elismerése
9., 67-es határok visszaállításának a követelése
10., India Pakisztán konfliktus
11., Japán Kína konfliktus
12., É-Korea Dél-Korea konfliktus
13., Fokozódó Magyar-Szerb-Szlovák-Román konfliktus
14., Afgán-USA konfliktus, drónkivégzések
15., Skót-Brit konfliktus
16., Ír-Brit konfliktus
17., Szerb konfliktus

Az Arab Liga semmibe vette egyetemlegesen az Irán elleni szankciókat

A jog hatalma a Földön lecsökkent... olyan folyamatok vannak lezajlóban, amit nem igazán lehet megoldani már békés eszközökkel! A pápának egyszer már volt tapasztalata egy világháborúról, a győztesek igazságtalan arroganciájáról!

Szerintem egyszerűen csak a lelkiismerete nem tud megküzdeni a jövő árnyaival!

MézesRozi 2013.02.12. 08:28:29

@Anyád, a szúnyogok!!!:
"Marx könyvei zárt irodalomnak számítottak az ántivilágban, kivéve egy-két rövidke átírt propagandaanyagot, ahhoz hogy kikérd egy könyvtárból, külön engedély kellett."

édesistenem. ezt a baromságot honnan szedte? a maga megítéléséhez elég lett volna az a tátongó garat, amit minden második kommentje végére kirak. felesleges volt az a ráadás.

MézesRozi 2013.02.12. 08:32:04

@Anyád, a szúnyogok!!!:
"Mert ha nem megkeresztelt és nem fizet egyházi adót a kliens, akkor se a gyerekeit nem keresztelik meg, se egyházi temetést, esküvőt, etc. nem kap."

még egy méretes hazugság. magából mitől folyik ez a trutymó?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.12. 08:38:07

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Minek egy nem-kereszténynek keresztény egyházi szolgáltatás?

ghavin 2013.02.12. 09:17:31

www.slate.com/articles/news_and_politics/fighting_words/2010/03/the_great_catholic_coverup.html

Ma már tudjuk, hogy bíborosként fontos szerepet vállalt a pedofil botrányok eltusolásában, amely feladattal II. János Pál bízta meg, akit most rohamtempóban próbálnak szentté avatni, nevezetesen úgy, hogy elkülönítsék a kamu csodajelentéseket az "igaziaktól" (örülnék, ha ezt a baromságot én találtam volna ki, de nem, a katolikusok tényleg ennyire őrültek).

Ratzingert/Bennit egyébként fel lehetne terjesztetni a pedofilok védőszentje címre. Ehhez persze előbb ki kellene múlnia, ám ami késik, nem múlik, nézzetek csak rá. Igazi csodatéteménye pedig az, hogy mindeddig nem került bíróság elé.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.12. 09:19:56

@bömböcz:

Most döntsd el: HJ-tag vagy zsidó. A kettő egyszerre nem megy.

Bell & Sebastian 2013.02.12. 09:20:32

@spinat:

"In January 2009, Williamson denied the existence of Nazi gas chambers in a TV interview with a Swedish documentary program. He also questioned the general consensus among historians that 6 millions Jews were killed during the Holocaust."

Ezt még maga Simon Wiesenthal is relativizálásnak postjudikálná, de maga a tény, hogy sem tartalmilag, sem formailag nem tagadott holocaustot, legfeljebb arra mutatott rá, hogy nem jár piedesztál ezeknek a tömeggyilkosságoknak, kétséges a hatmilliós szám és a gázkamrák utólag épültek, valószínűleg csak a túlhajtott képzelet szülöttei.

Nem kétséges, hogy ezek a kijelentések nagyban zavarják a zsidó/keresztény vallás összeolvasztásának folyamatát és a holohitű, holobizniszben utazók fején ettől bukfencet vet a sábeszdekli.

De nem tagadott holocaustot, ezt csak beleképzeli, például a MAZSIHISZ. Az igaz, hogy gyakorlatilag ők döntik el, hogy ki a holocaust tagadó.

Richard Williamson püspök nem az, szögezzük le!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.12. 09:22:27

@bömböcz:

Bármilyen nemzetiségű ember lehet egyházi vezető, zsidó is.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.12. 09:23:06

@Bell & Sebastian:

Olvasd el a HJ szabályzatát: zsidók nem léphettek be.

Bell & Sebastian 2013.02.12. 09:24:27

... de maga a tény, ... ,_azóta sem zavar senkit a megítélésében_.

Lemaradt a körmondat lezárása, bocs.

Bell & Sebastian 2013.02.12. 09:26:44

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Zsidó, félzsidó, negyedzsidó, nyolcadzsidó, elsőrendű árja, másodrendű, ..., szóval, árnyaltabb volt ott a kép, mintsem azt egy birka el tudná képzelni.

spinat 2013.02.12. 09:28:42

@Bell & Sebastian: mert ha csak holokausztrelativizáló, akkor már jóember?

A Vatikán a sátánt is befogadná ha ez növelné a hatalmát :)

Bell & Sebastian 2013.02.12. 09:32:48

@Ghavin: Nagyon jó meglátás, teljesen korrekt, ordas káromkodás, mosd ki a pofád, bibas.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.02.12. 09:34:06

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Ez nem igaz! Nemzeti önrendelkezés egyetemes joga!

A csoportok a világban egymással versengenek! Az egyik nemzet(csoport) nem nyomhatja el a másikat, az érdek összeférhetetlenséget ki kell küszöbölni!

A keresztény csoportoknak csak 3. generációs patrióta lehet érdekképviselője, ha ez nincs.. akkor jöhet a 2. és első...

egy nemzetnek csak egy saját nemzetisége...

Egy iskolának csak az ott dolgozóokból kerülhet ki, másik intézményi vezető nem...

győri lakos nem lehet szegedi képviselő!

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata... nemzeti önrendelkezés...

Amennyiben valaki megsérti, az kémkedést rosszabb eseteben más népen való uralmat valósít meg...

Bell & Sebastian 2013.02.12. 09:37:03

@spinat: Jó ember, mert ellene van a Sátánnak. És a zsinkretista, szabadkőműves nyomulásnak. Mondjuk az apró ördögöket (a Sátán fajzatait) én sem szívlelem -max. elviselem-, dolgom nincs velük, ha nem akadnak az utamba. De nincs nekem ekkora szerencsém.

Tehetetlen Dodó 2013.02.12. 09:39:04

@Anyád, a szúnyogok!!!: Kérj meg valami németül tudót, hogy fordítsa le neked az 1. paragrafus többi pontját is, akkor nem kellene ennyit erőlködnöd.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.02.12. 09:40:16

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Sokat rögök az írásaidon...

Nation, családot jelöl, nésönt... magyar is használja nős...

A nation szó, valaminek a népét jelenti.. pl a keresztény egyház népét...

Mondjuk a szellemi sérülteknek is van joguk a vélemény kifejezésére... de.. rasszista neonáci bűncselekményt azért nem kellene nap elkövetnie...

Alfőmérnök 2013.02.12. 10:42:02

@MézesRozi: Jellemző, hogy a leghülyébbekkel állsz le vitatkozni.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.12. 11:49:08

@spinat:

Szerintem, te nem tudod, mit beszélsz (írsz).

Ha te liberálisnak tartod magad, akkor miért provokálsz hitvitákat? (Kvázi) Teológiai fogalmakkal leírni történelmi eseményeket (pld. holokauszt, holokauszttagadó, holokausztrelativizáló stb.) egyenes út az "inkvizícióhoz" (azaz, ennek szekuláris változatához, a totális, totalitárius ideológiákhoz s az ezekre épülő diktatúrákhoz).

A "holohitűek" a liberalizmus albigensei. Ebből a "kanonizált holoizéből" nagyobb gebasz keveredhet, mint az összes kommancs és náczi sületlenség(ből) együttvéve.

spinat 2013.02.12. 11:52:38

@mk27soundmaster: ki mondta neked, hogy liberálisnak tartom magam?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.02.12. 12:02:55

@mk27soundmaster: Gebasz már most is van!

Lásd magyarországi holokauszt!

A magyarok annyira gyűlölték őket az izlandiakat, hogy az antiszemitákat börtönbe zárták.. lásd Szálasi!

Amikor Bakiék állítólag deportálni akarták az izlandiakat, akkor annyira gyűlölték a zsiráfokat, hogy Bakiékat letartóztatták és kivégezték...

Sőt, a gettó története sem semmi, annyira gyűlölték az izlandiakat a magyarok, hogy a Dunába lőttek egy egész kerület keresztény magyar lakosságát, és oda ingyen és bérmentve beköltöztették a zsiráfokat!

A magyar kormány annyira gyűlölte az izlandiakat, hogy vett nekik repülőjegyet és hajójegyet az USA-ba...

Annyira antiszemiták voltak, hogy az egyházi iskolákban pl elrendelték, hogy a keresztények pénzén, kell tanítatniuk az izlanidakat, népesség arányos kétszeres létszámban...

Nah az meg pláne antiszemita lépés volt, amikor Genfi felszólításra, az állami patikák és közbeszerzések részesedését 100%-ról, népesség arányos 6%-ra csökkentették törvényileg..

és stb...

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.12. 12:26:10

@spinat:

Ha nem, hát nem!

Akkor viszont megnyilatkozásod tudatos provokáció és nyílt agresszió. S aszerinti elbíráslást érdemel.

Zb74 2013.02.12. 13:44:23

"S végül XII. Gergely pápa 1415-ben mondott le önként a pápai trónról."

Őt tudtommal Zsigmond magyar király mondatta le.

negyven rabbi 2013.02.13. 10:26:49

@egysmás:
@Gyurcsany F.:
@Túl Hosszú Captcha:

még a saját közösségükből indított theawarenesscenter oldalt is felszámolták

de a hírekbe azért ma már bekerül ez is: frischropogós

www.independent.co.uk/news/uk/home-news/senior-british-rabbi-filmed-telling-alleged-child-abuse-victim-not-to-go-to-the-police-8471779.html

Senior British rabbi filmed telling alleged child abuse victim not to go to the police.

Rabbi Ephraim Padwa, who is leader of the UK’s Strictly Orthodox Jewish community, told the alleged victim that it was “mesira”, or forbidden, to report a suspected Jewish sex offender to a non-Jewish authority.

negyven rabbi 2013.02.13. 10:38:09

@negyven rabbi:

a PEDOFIL ZSIDÓK nem tűrik a leleplezést:

Man arrested in bleach attack on NYC rabbi who exposes child abuse claims

Published December 12, 2012

Associated Press

NEW YORK – A man has been arrested on charges he threw bleach into the face of a New York City rabbi who publicizes claims of child sexual abuse in the ultra-Orthodox Jewish community.

Police say Meilech Schnitzler turned himself in on Wednesday and was arrested on charges of felony assault, menacing and criminal possession of a weapon. A woman who answered the phone at his home says he's not going to speak to anyone.

Rabbi Nuchem Rosenberg told The New York Times a man he recognized tossed the liquid in his face as he walked in Brooklyn's Williamsburg section on Tuesday.

Police say the two were involved in an "ongoing dispute."

Rosenberg runs a website that publicizes child sexual abuse victims in the Satmar Hasidic community.

www.foxnews.com/us/2012/12/12/man-arrested-in-bleach-throwing-attack-on-ny-rabbi/

negyven rabbi 2013.02.13. 11:32:06

@negyven rabbi:

PEDOFIL RABBIK ausztráliában is:

Chabad Leaders Intimidating Victims In Child Sex Abuse Scandal, Rabbi Claims Child Victims Consented To Sex And Were At Fault For The Abuse

VICTIMS of child sexual abuse in Melbourne's Jewish community are being ordered by religious leaders not to report incidents to police.

Jewish community insiders say Melbourne's ultra-Orthodox Chabad community has banded together to cover up cases of sexual abuse.

failedmessiah.typepad.com/failed_messiahcom/2012/11/australian-media-confirms-chabad-leaders-intimidating-victims-in-child-sex-abuse-scandal-345.html

negyven rabbi 2013.02.14. 01:16:32

@classical liberal: te majd bisztosch megmondod bibschi :)