Kommentszűrés
’13 feb
5
07:01

Színház, taps és kultúrharc

Írta: aristo

alfoldi.jpg

Talán kevesen tudják, de Goethe egy időben színházigazgató is volt Weimarban. Persze volt, amikor az útépítések felügyeletével is megbízták, végül is egy költőfejedelem mindenre alkalmas. Történt, hogy a kutyabarát nagyherceg elő kívánta adatni az Aubry kutyája című melodrámát, melyben – meglepetés – szerepelt egy kutya is. Goethe azonban (nem tudni, milyen okokból) megtiltotta, hogy a színházban kutyák jelenjenek meg a színpadon. Kész volt a skandallum: kinek lesz igaza? A kutyabarát nagyhercegnek, vagy a kutyaellenes költőfejedelemnek? Ahogyan az lenni szokott, nemigen eldönthető, hogy egy vitában kinek van igaza; az azonban, hogy ki a főnök, a legtöbbször nyilvánvaló. Goethe tehát az első próba napján kijelentette, hogy az olyan színházhoz, ahol kutyák játszanak, neki semmi köze. Pár nap múlva el is csapták intendánsi állásából. Hja kérem, ahogyan mondani szokták: „aki fizeti a prímást, az mondja a nótát”.

A történet azóta is intő példaként állhat minden komédiás előtt: fontos a művészet, a közönség és a szabadság; de a legfontosabb a gázsi, ami akár veszélybe kerülhet, ha összerúgjuk a port a szponzorral. Annak apropóján mesélem ezt, hogy Alföldi Róbert begerjedt. Persze nem akarom Alföldit Goethéhez hasonlítani – tartsunk mértéket. Egyszerűen arra gondolok, hogy ahogyan közeledik a Nemzeti élén a tényleges direktorváltás, mindenki – így Alföldi is – rátesz egy lapáttal a művészet szabadságáért folytatott küzdelemre.

Nyilván teljesen véletlenül, de egy időben ad Alföldi interjút és hozzák az újságok, hogy Vidnyánszky nem akarja a Mefisztót; ugyanekkor neves osztrák művészeti személyiségek, mint Elfriede Jelinek – aki volt kommunista párttag és Nobel-díjas – nyilatkozatban fejezik ki aggodalmukat a művészi szabadság magyarországi helyzete miatt. Ez a Jelinek egyébként is egy rejtély számomra. Tudott dolog, hogy a Nobel-díj már-már biztosítéka az irodalmi tehetségtelenségnek; azonban ennyire rossz, olvashatatlan írókat még ott sem szoktak díjazni. Mindegy, sok dolog van ezen túl is, amit nem értek; de most vissza a művészet szabadságáért folytatott honi küzdelem sűrűjébe.

A darabválasztás – a Mefisztó – szintén véletlenül kerülhetett Alföldi direktorkodásának végére, amikor a sötét fasizmus ismét igyekszik megfosztani a művészeteket a szabadságtól. A magyar valóságra lefordítva ez azt jelenti: a hatalom nem fizet eleget azért, hogy szidalmazzák. Maga a mű, a Mefisztó, kitűnő lehetőséget nyújt a fasizmus bomlasztó hatásának bemutatására: már Szabó István is futott egy sikeres kört vele, két jelentés között. Az apja, Thomas Mann árnyékából kilépni sohasem tudó, nagyon közepesen író, homoszexuális, alkoholista és idegbeteg Klaus Mann regénye a fasizmus és a művészet, a művész kapcsolatáról szól: arról, hogy egy színész hogyan lesz alantassá. Mondjuk jellemző, hogy Szabó nem arról rendezett filmet, ahogyan egy rendező lesz a diktatúrában alantassá, pedig a megélt élményeknek nincs párja. Meghökkentő, hogy Mann pont egy színészt használ ilyen didaktikus célokra. A komédiás ugyanis az, aki a legkevésbé „független” – bármit jelentsen is ez – a művészek közül.

A 20. század eredményeként a művészetek és a művészek jórészt függetlenítették magukat a közönségtől. Könnyedén tehették ezt, hiszen munkájuk nem nagyon igényelt komoly befektetést. Egy vászon, az olajfestékek, vagy az írógéppapír – manapság a bitek a merevlemezen – nem igényel komoly beruházást. (Bár a festék ára komoly tényező lehet a művészi érték meghatározásánál, legalábbis a reneszánszban a festmények értéke az „anyagköltség + annak százalékában a munkadíj” képlet alapján lett meghatározva, és mivel a kék és az arany volt a legdrágább, a rossz nyelvek szerint ezért oly gyakoriak ezek a képeken...)

*

Más a helyzet a színészettel és a színházzal. Ehhez rengeteg minden kell: épület, fűtés, világítás, egyebek, és mindezek igencsak költségesek. Kell azonban még valami is: a közönség. Bár a modern színházművészet mindent megtett azért, hogy a közönség-nélküli színház megvalósuljon – a dolog mégsem sikerült. Az ok nem másban, mint a művész személyiségében rejtőzik. Akármekkora is valamely komédiás szája, ha látja, hogy két felvonás között a közönség nagyobbik része eltűnik, a lelke mélyén összeomlik. A taps létszükséglet számára, mint az oxigén. Persze nem mindegy, hogy milyen tapsról van szó.

A magyar színház tragédiája ugyanis, hogy mindig tapsolnak. Lehet, hogy kevesebben, mint ahányan elkezdték nézni az előadást, de tapsolnak. A magyar színházban nincs bukás. Nem fütyülnek, nem dobálnak záptojást, hanem akkor is tapsolnak, ha nem tetszett, amit láttak a pénzükért. Ennek gyökerei mélyre nyúlnak, a szocialista brigád-mozgalom ingoványába. Fiatalabbak kedvéért: a munkahelyeken az átkosban ún. szocialista brigádokat kellett alakítani a szocialista öntudat növelésére. Ezeket regényes alakokról nevezték el, mint Clara Zetkin vagy Zalka Máté – itt most nem részletezném, hogy pl. a nevezettek miről voltak híresek, ez nem is fontos, a brigádtagok sem tudták.

A brigádok számára kötelező volt kulturális programokon is részt venni, és a legelviselhetőbb kulturálódási forma a színházlátogatás lett a proletariátus és vele szövetséges parasztság körében. A téeszekben is voltak ugyanis ilyen brigádok. Képzeljük el, amikor a borjúnevelde Clara Zetkinről elnevezett szocialista brigádja megtekinti az Antigoné előadását a Nemzetiben. A mozgalom mindenesetre garantálta a telt házakat a színházban. A nevezettek semmiféle támponttal nem rendelkeztek annak eldöntésére, hogy az általuk megnézett előadás milyen minőséget képvisel, ezért aztán a pártrendezvényeken megszokott módon hosszan, hangosan és ütemesen tapsoltak, bármit láttak is. Persze a „Marica grófnő” után kissé hangosabban. Ebből azután szokás lett, az előadás után tapsolni illik. Minden jóban van valami rossz, ezért ennek az első látásra színészbarát szokásnak is lett hátulütője: ahol nincs bukás, ott nincs siker sem. Tudják: ha nincs sötét, nincs világos sem. A magyar színházi élet azóta sem tud igazi sikert felmutatni, kivéve talán a vájt fülű értelmiségiek között. Ők azonban kevesen vannak a tapsoláshoz, és különben is tiszteletjeggyel mennek. Így azután senki sem tudja, hogy melyik a „jó” és melyik a „rossz” színház. De a szocialista színháztörténeti kitérő után vissza a mi Róbertünkhöz és művészi szabadság honi állapotához.

*

A magyar színházi struktúra a szocializmusban alakult ki, és a mai napig hordozza annak vonásait. A szisztéma alapja a kőszínház és az ehhez tartozó állandó társulat. Ez így rendkívül költséges megoldás, hiszen a magas fenntartási költségeken túl ott van még a trupp fizetése is, függetlenül attól, hogy szerepel-e az aktuális darabban, vagy hogy sikeres vagy sikertelen. A társulatok azután tele vannak „örökös” tagokkal, hiszen kinek van szíve egy öregedő, húsz éve tehetségtelen színészt, aki egyébként egy kedves ember, kidobni az utcára, hogy ott éhen haljon?

A felmerülő költségeket az önkormányzatoknak „kötelező” kifizetni, és mivel ezek többnyire igen ramatyul állnak anyagilag, a pénz mindig kevés. Azért kötelező fizetnie az önkormányzatoknak, mert – ugyancsak a szocializmusban gyökerező módon – van egy olyan vélekedés, miszerint a művészeteknek „népnevelő” hatása van, jelesül tanítanak, nevelnek és szórakoztatnak. Természetesen, még ha el is fogadjuk azt a metafizikai állítást, miszerint mondjuk Bóni gróf jellemfejlődésének ábrázolása a Csárdáskirálynőben jó hatással van a széles néptömegek erkölcsi állapotára; akkor sem kaptunk választ arra, hogy mindezt miért kell olyanok pénzéből finanszírozni, akik nem akarnak színházba járni? Tapasztalataim szerint, aki szeret színházba járni, az hajlandó fizetni is érte. A népnevelés egyébként is problematikus dolog: csak akkor elfogadható, ha feltételezzük, hogy a „nép” maga kevés ahhoz, hogy felismerje saját érdekeit, és ezért derék értelmiségiekre szorul, akik megmutatják neki a megigazulás útját. Tekinthetünk így is a társadalomra, gyanítom azonban, hogy az ilyesféle társadalomfelfogást sokkal inkább tőlem várja el a nyájas olvasó, és nem a társadalmi és emberi egyenlőség libi élharcosaitól.

A kötelező jellegű önkormányzati-állami finanszírozás azután a művészeti korrupció alapjává válik. Mert mivel tudja a színház honorálni a feléje kimutatott jó szándékot – a primadonnának a döntéshozóknak nyújtott személyes szolgálatain túl, aminek egyébként óriási haladó hagyományai vannak a színháztörténetben? Természetesen az aktuális kurzus ízlésének és igényeinek kiszolgálásával. Ennél pedig mi sem egyszerűbb. Az a helyzet ugyanis, hogy igen vékony a határ a „jobboldali” és „baloldali” – politikai jellegű – művészet között.

A magyar művész nem pasztellekkel dolgozik, ha politizálni akar. Nem is igen teheti, hiszen megrendelői nem értik és nem kedvelik a pasztelleket. Harsány színek kellenek és hangos ordítás. Alföldi pedig rutinos komédiás, ami azt jelenti, hogy pontosan tudja, mit kell tennie protektorainak kegyeiért. A darabválasztás nyilvánvalóan tartalmazza az utalásokat a direktorváltás körülményeire, és Mefisztó szerepét bizonyára egy korpulens, nagyon rövidre nyírt hajú színész fogja játszani – rendkívül magas művész színvonalon, természetesen.

Címkék: kultúra színház kultúrharc kulturkampf Nemzeti Színház Alföldi Róbert Vidnyánszky Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr395062154

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mahírt eszik a rozsda 2013.02.05. 15:54:36

Az egyik legjobb dolog az V. kerületben, hogy itt nincsenek ocsmány óriásplakátok. A felszínen egy se, talán csak a metróalagútban van néhány. Nálunk főleg Mahír-oszlopok vannak, amíg a hirdetők plakátjai összetartják őket. Még egy-két csapadékos hét, ...

Trackback: Bővebben a honi művészetről 2013.02.05. 15:44:00

Ami a kultúrát illeti, attól már tényleg csak felfordul az ember gyomra. Ami az úgynevezett régi művészetet illeti, poshadt és kilúgozott és kiárusított, figyelmünkre már jó ideje semmivel sem szolgál rá, ami azonban a kortárs művészetet, egy fabatkát ...

Trackback: Színház, taps és kultúrharc 2013.02.05. 12:00:01

Ahogyan közeledik a Nemzeti élén a tényleges direktorváltás, mindenki – így Alföldi is – rátesz egy lapáttal a művészet szabadságáért folytatott küzdelemre.

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.02.05. 11:13:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.02.11. 20:14:55

@Alfőmérnök: Mi a helyzet a forradalmatokkal, töki? Lassan médiasztár leszel, amolyan haha-celeb . )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.02.11. 20:34:34

@Alfőmérnök: Jajj, de elcsendesedtél...

ü.
smith ügynök . )

Alfőmérnök 2013.02.11. 22:22:49

@bömböcz: Ja, kurva szar volt, mert aki mellettem ült, annak borzalmas fokhagymaszaga volt.

bömböcz 2013.02.11. 22:36:34

@Alfőmérnök:
Beépített ember lehetett: így tették autentikussá a környezetet a nézőknek. Gumicsimma volt-e rajta?

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.02.12. 08:39:53

@Robinzon Kurzor: Na de Herr Sturmbannführer! (Engedelmével lefokoztam annyira ostoba) A menekülési kísérlete majdnem jó, hogy ne mondjam ötletesen hazudozik. Azonban. CSAK az a baj, hogy bizony ott van az a CSAK szócska, az pedig - egy felsőbbrendű SS-tiszt számára is - nagyobb-kisebb viszonyt tételez fel, amint azt @gloire kolléga is találóan megjegyezte.

Így járt. Magukkal az a legnagyobb baj, hogy annyira meg vannak győződve a saját csalhatatlanságukról, hogy képtelenek veszíteni, ezért keverik egyre nagyobb kakiba magukat. Tanácsolom, hogy ez ügyben ne jöjjön többet házhoz a pofonért. Tartsa csukva a klaviatúráját és próbáljon következtetéseket levonni a dologból.

Alfőmérnök 2013.03.22. 09:24:33

@MézesRozi: "nézzék csak meg a fent likelt osztrák és német oldalakat: szó szerint ugyanazt hozták le a kitüntetésügyről. nyilván, mint az alexandriai biblia-fordítók: isteni sugallatra történt, nem szervezett akcióról volt szó. "

Így lesz valakiből paranoiás. Beütötték a gúgliba a kulcsszavakat, és ezt dobta ki a gép. Ennyi.
Ettől függetlenül még műxik a libi hálózat.
7ora7.hu/hirek/kulturbotrany-strasbourgban-vidnyanszky-korul
Ez azért elég vicces:
"A színház az elmaradt előadások egyikének időpontjára, április 13-ára vitát szervez a művészeti szabadság témájában, amelyre Vidnyánszky Attilát is szeretettel várják."
Szóval előbb visszamondják a meghívást, utána meghívják a művészeti szabadságról vitatkozni. :)

Mihailu de Munkachevo 2013.03.22. 10:13:45

@Alfőmérnök:

"Beütötték a gúgliba a kulcsszavakat, és ezt dobta ki a gép."

sőt maga a gugli írta cikket és csak átvették, csakis ezért sikeredtek egyformára!
micsoda fasságokat tudsz te összehordani ...

Alfőmérnök 2013.03.22. 16:06:57

@Mihailu de Munkachevo: Hát te meg kiafasz vagy a 13 kommentedel, hogy belepofázol? Mindegy is, az értelmi színvonalad kb. rozikájéval azonos. Egy teljesen ésszerű feltételezést megtoldasz egy faszsággal és utána az én eredeti feltételezésemet nyilvánítod faszságnak.

Bell & Sebastian 2013.03.22. 19:26:06

Valószínűleg Luke lehet, ha ismeri az észjárásod, postó.

Alfőmérnök 2013.03.25. 23:03:16

@Alfőmérnök: "Francia értelmiségiek álltak ki Vidnyánszky Attiláért
2013. március 25. hétfő, 11:35

Elfogadhatatlannak és felháborítónak tartják francia értelmiségiek – köztük Jean-Pierre Thibaudat, Valère Novarina, Jacques Le Ny, akik a nyilvánossághoz fordultak hazájukban –, ahogyan Vidnyánszky Attila személyét nemkívánatossá nyilvánították a Strasbourgi Nemzeti Színházban."
szinhaz.hu/szinhazi-hirek/51279-francia-ertelmisegiek-alltak-ki-vidnyanszky-attilaert

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.03.27. 08:40:54

@Alfőmérnök: Proxy war.

Francia értelmiségiek szegődnek a magyar kulturkampf zsoldjába. Nagyhatalom vagyunk.

Robinzon Kurzor 2013.04.05. 13:10:09

@gloire:

Szövegértés, egyszerű barátom, szövegértés.

A "csak" nem az én nézőpontomból "csak", hanem azokéból, akik a saját értékrendjük szerint "csak" kisnyilasok lehettek, pedig SS-katonák szerettek volna lenni.

Az egész (eredeti) kommentem arról (az ilyen aristo-félékről) szólt, akik a saját beteg értékrendjük szerint nem érnek el olyan szintet, ami szerintük megilletné őket, és ezért valaki mást (zsidókat, cigányokat, akárkit) hibáztatnak és komplett világmagyarázatokat gyártanak arra, hogy az egész világ ellenük esküdött össze.

És igen, elbasztad, ezentúl hivatkozható lesz ez a kommented arra, hogy kb. egy alsó tagozatos szintjén vagy szövegértés tekintetében. ;-)

Robinzon Kurzor 2013.04.05. 13:15:13

@aristo:

Lásd a fenti választ.

Így jártál te is: CSAK annyi eszed van, mint egy másodikosnak.

Próbálj meg elvegyülni az alsósok között, járj be magyar órákra mondjuk harmadiktól, ott kezdenek ilyen egyszerűbb szövegértési tesztekkel.

Nem mondom, hogy neked is könnyű lesz, de azért ne add fel ilyen könnyen.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.04.05. 14:07:59

@Robinzon Kurzor: Mein Herr Sturmbahnführer Krausz! Majd két hét kellett ahhoz, hogy ezt a szánalmas gyermeteg és nyögvenyelős izét kiizzadja magából. Nagyon gyenge teljesítmény. Mi az hogy nem a "maga szempontjából"? Maga lett Sturmbahnführer, azt írja és EHHEZ a magára jellemző kiemelkedő genetikai teljesítményhez KÉPEST lettek a többiek azok amik. Hogy a többiek mik szerettek volna lenni az az eredeti szövegében sehol sem szerepel, azt az elmúlt két hét alatt költötte hozzá kínjában. Még egyszer mondom: szánalmas teljesítmény. Csak nehogy megint elkezdjen zsidózni is.

Alfőmérnök 2013.04.05. 14:37:50

@Robinzon Kurzor: Nem olyan rossz a szövegértése, mint mutatja, csak aljas és paranoid. Azt is el tudom képzelni, hogy éppen azonosnak gondolt veled, és egy kommentet úgy akart magyarázni, hogy a jövőben károm származhasson belőle.

Robinzon Kurzor 2013.04.05. 14:40:46

@aristo:

Látom a naptári alapfogalmakkal is gondban vagy; hét, hónap, ilyenek.

Meg persze a magad egyszerű lelkivilágából kiindulva azt hiszed, hogy ez pont olyan kurvára fontos része az életemnek, mint a tiédnek.
Lám, közel két hónapos szünet után 1 órán belül ugrottál.

Tényleg, az órát ismered? Csak hogy ne terheljelek ennyi új ismerettel egyszerre.

Ezek után nem is csodálkozom, hogy nem értesz semmit.

Már az eredeti szövegben is pont az szerepel, hogy azok a magadfajta kisnyilas szarjankók mire vágytak és ehhez képest milyen csalódottak voltak.
Hogy a saját nyomorult személyiségeddel terhelten mit próbálsz ebbe belemagyarázni, az téged minősít, nem engem.

Bebuktad ezt is, mint a "délceg SS-tisztet", amit szintén csak te találtál ki.
Nem megy ez neked, akárhány órát, napot, hetet vagy hónapot hagyok neked, hogy összeszedd magad.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.04.05. 14:51:01

@Robinzon Kurzor: Tényleg túlbecsültem magát még rosszabb, jóval több mint két hét kellett hogy ezt kiizzadja magából. Elnézést.
Idézné nekem, hogy az eredeti szövegből ez hol derül ki? mert nem derül ki belőle. tanácsoltam: ne jöjjön házhoz a pofonért, de magának hiába beszélek.

Robinzon Kurzor 2013.04.05. 15:05:28

@aristo:

Az egész kommentből ez derül ki.
És hogy te ezt nem érted, az már régen kiderült.
De megpróbálhatunk segíteni ezen a problémán.

Szóval kezdjük egyszerű szövegértési feladattal: szerinted én azt írtam valahol, hogy "délceg SS-tiszt".

Tudnád idézni, hogy hol?
Nem várok semmiféle magyarázatot, elemzést, semmit.

Csak egy linket és a tőlem származó idézetet.

Menni fog, kicsit huszár?
Ha nem megy, elismered, hogy hazudtál?

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.04.05. 17:16:36

@Robinzon Kurzor: Az egész kommentből ez derül ki.

Azonban: maga Herr Sturmbann Fhürer kezd egy megbocsáthatatlan bűnt elkövetni: untat. Amíg megpróbált a maga primitív informatikus módján "érvelni" addig vicces volt a dolog, de most, hogy arról is letett és az óvoda homokozójának stílusába "akkor is nekem van igazam beee" adja elő, unalmassá vált.

Alfőmérnök 2013.04.05. 18:05:21

@Robinzon Kurzor: Ilyenkor jut el oda az ember, hogy nem tud már mást írni, mint hogy vascsővel kéne ütni az illetőt, abból talán tanulna.

Google 2013.04.05. 18:38:25

Maga valami kohómérnök, vagy a vasiparban érdekelt, hogy úgy a kezére áll a vascső?

Alfőmérnök 2013.04.05. 21:26:44

@Google: Ritkán találkozom ekkora tahókkal, ilyen gátlástalan hazudozókkal, így a vascső használatára is csak ritkán kényszerülök.

Dinamuki 2013.04.06. 11:39:41

ennek a "vitának" a stílusáról annyi jut eszembe (képszerűen), hogy a lurkók a játszótéren egymás fejére lapátolják a homokot. Annyi értelme van. És ezek volnának a "konzervatív" kommentelők, te jó ég.

Alfőmérnök 2013.04.06. 13:58:51

@Dinamuki: Itt egyetlen magát "konzervatívnak" valló kommentelő van: aristo. Robinson Kurzor (szerintem) liberális, gloire meg egy magát "rendpártinak" nevező ÁVH-s/nyilas geci patkány.

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 09:44:26

@aristo: "Amíg megpróbált a maga primitív informatikus módján "érvelni" "

Na, egy újabb fóbia.
Az a sok szorongás matek órán, a frusztráció, hogy nem érted, pedig anyuci szerint te egy olyan okos kisfiú vagy ...

Untatlak, kicsi huszár?
Hát ne válaszolj!

Mondjuk a "délceg SS-tiszttel" azért kezdhetnél valamit.
Mondjuk idézd, hogy hol mondtam ilyet.
Vagy ismerd el, hogy nem tudsz ilyet idézni tőlem.

Nagylelkű leszek veled: utóbbi esetben annyiban maradhatunk, hogy "tévedtél".
Egyébként marad az, hogy hazudsz.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.04.08. 11:32:07

@Robinzon Kurzor: Ezt a daliás dolgot Herr Sturmbannfhürer már megindokoltam, pontosan olyan elmélyült részletességgel mint maga azt, hogy kinek a szempontjából "csak" - tudja, az a csak ahol szokása szerint zsidózott. Tényleg untat találjon ki valami újat.

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 11:55:27

@aristo: "már megindokoltam"

Idézni tehát nem tudsz.
Nem csoda, hiszen nem beszéltem a "daliás SS-tisztről", az csak a te fantáziádban született.

Tehát hazudsz, lebuksz és ezek után még te vádaskodsz.

És ezzel a jellemmel te valami oktatóféle vagy főállásban, itt meg erkölcsi kérdésekben önkéntes mérvadó.

És ez innentől kezdve nem csak téged minősít, hanem a Mandiner szerkesztőit is.

Leskelődő 2013.04.08. 12:06:07

@Robinzon Kurzor:
Nehogy véletlenül azt gondolja, hogy már mindenki elvesztette a fonalat. Ezért megerősítem:
bizony inkriminált megjegyzéséből minden, kicsit is olvasni tudónak az derült ki, hogy Maga büszkén állt az SS legények között.

Na. És most cáfolgasson tovább nyugodtan :)

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.04.08. 12:16:08

@Robinzon Kurzor: Halálos pontossággal idéztem. Ott van egy fél mondattal az előtt, ahol arról beszél, hogy a "csak" kinek a szempontjából van. Keresse meg.

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 12:43:07

@aristo: "Halálos pontossággal idéztem"

A "délceg SS-tisztet"?

Na gyerünk Safranek, ne tetesse magát hülyébbnek mint amilyen.

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 12:54:18

@Leskelődő:

Nocsak, egy fogadatlan prókátor.
Vagy fogadott?
Netán egy lelkes tanítvány?

A dolog úgy áll, hogy nekem nem kell semmit cáfolnom.
Annak kell bizonyítania, aki állít, konkrétan zsidózással vádol.

Az Kertész Ákosnál meg aristonál (és hű kobzosainál) módszer, hogy zsidózással vádolunk, aztán cáfoljon, ha tud.

A "minden, kicsit is" kezdetű lepkefing kizárólag arra nézve bizonyíték, hogy nincs érdemi érv.

Argumentum ad populum.

Nézz utána, készülj fel jobban, mert nem csak magadat, de szegény aristot is még jobban égeted: az egyik posztnál maga MrFalafel segített aristo segítségére (tömény zsidózással, persze), most jössz te ezzel gyerekes mellébeszéléssel.

Leskelődő 2013.04.08. 13:03:44

@Robinzon Kurzor:
Nem vitatkozni jöttem. Tényt közlök:
Inkriminált megjegyzése szerint Maga büszkén állt az SS legények között.

Alfőmérnök 2013.04.08. 13:03:59

@Leskelődő: Bogárka, a következő történt:
Először aristo zsidózott. Azaz krauszozott, ami abban a kontextusban zsidózás.

"aristo · aristo.blog.hu/ 2013.02.05. 10:00:20
Na megérkezett a patkányblog teljes személyzete. Robinzon Krausz hol van?”

Ez azt jelenti magyarul: hol van az a liberális zsidó?
Csak ezt aristo nem meri vállalni, mert esetleg tölgy sorsára jut. Úgyhogy azzal védekezik, hogy csak belemagyarázás, hogy zsidózott, és az általa lezsidózott nick egyik kommentjébe próbálja belemagyarázni, hogy zsidózás.

tevevanegypupu 2013.04.08. 13:11:36

@Alfőmérnök:

Nem szivi. Az azt jelenti, hogy Robinzon Krausz hol van? Es ha maga ezt ugy forditja le, hogy aristo zsidozott, az a maga fantaziajanak szulemenye. Mi ebben a zsidozas, hogy Robinzon Krausz, magyarazza el reszletesen..vagy esetleg egy nev utan mar maga elkezd zsidozni? Ejnyejenye. Csunya fiu.

Alfőmérnök 2013.04.08. 13:13:29

@tevevanegypupu: Nem, te ostoba liba, mert az eredeti nickneve Robinson Kurzor, a Krausz meg jellemzően zsidó név.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.04.08. 13:14:52

@Alfőmérnök:
így. gyáván zsidózni köpedelem. vagy vállaltan, vagy sehogy. de a belbudai jócsaládok ilyenek. ugyanígy kollaboráltak kádárral.

tevevanegypupu 2013.04.08. 13:16:34

@Leskelődő:

Ne folytassa legyen szives kedves Leskelodo..:)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.04.08. 13:16:58

@tevevanegypupu: :-) ne tettesse már a hülyét. ez rótmanózás

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 13:18:38

@Leskelődő:

"minden, kicsit is olvasni tudónak az derült ki, hogy "
vs.
"Tényt közlök"

Nem, egyszerű barátom, te nem tényt közöltél.
Legtöbb, amit műfajilag egyáltalán közölhetsz, az egy vélemény.
Ami jó esetben a tiéd, továbbá (ugyancsak jó esetben) a tények megfelelő interpretációján alapul.
Esetedben ez nem nagyon sikerült.

Még egy kicsit segítek: a "minden, kicsit is" kezdetű mondatrész attól még nem lesz tény, hogy érvnek szar.
Sőt, attól semmi nem lesz tény, hogy "minden, kicsit is".
Nézz utána, ne égesd magad.

tevevanegypupu 2013.04.08. 13:19:01

@Alfőmérnök:

Krausz az zsido nev? Nahat..azt hittem a Robinzonra gondol..de latja padilla is megirta, hogy maga milyen ravaszul zsidozik..ezt pont magarol nem gondoltam volna.

Alfőmérnök 2013.04.08. 13:21:03

@tevevanegypupu: Ezek vagytok ti: ostoba, képmutató, álszent gyáva szarok.

tevevanegypupu 2013.04.08. 13:22:15

@jose maria padilla:

Ne irja kisbetuvel Roth Mano nevet..gerebnek is ki kellett javitani a noteszeben csupa NAGYBETURE!

Leskelődő 2013.04.08. 13:23:11

@Robinzon Kurzor:
Szép dolog a rabulizmus :)
Ettől még a tény tény marad.
Inkriminált megjegyzése szerint Maga büszkén állt az SS legények között.

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 13:25:03

@tevevanegypupu: "Az azt jelenti, hogy Robinzon Krausz hol van?"

A krauszozásban az az epikus, hogy egyrészt pont úgy néz ki, mint egy zsidózás (vö: "Adj gázt!"), másrészt a Robinzon-ág úgy jön ide, hogy aristo paranoiája szerint a vele vitatkozó nickek mögött személyi átfedések vannak és persze mindenkit az ún. "patkányblog" küld rá.

A körülötte zajló események értelmezéséhez ki-ki a saját komfortzónájában lévő sémákhoz nyúl, aristonál ezek vannak kéznél.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.04.08. 13:29:12

@Robinzon Kurzor: Mi van? Nem találja azt, hogy hol van az hogy a "csak" kinek a szempontjából van? Csak nem hazudott amikor azt állította, hogy benne van? Maga kis huncut és még zsidózik is.

Alfőmérnök 2013.04.08. 13:33:06

@Leskelődő: Nincs benne, hogy büszkén állt.

"Én SS-tiszt lettem, és ők ezért nagyon irigyeltek, mert ők adottságaikat tekintve (hogy te is értsd: genetikailag) erre alkalmatlanként csak kisnyilasok lehettek."

Az van, hogy ott állt, mások meg irigyelték.
De ebben a történetben számomra nem aristo ostobasága és gerinctelensége az érdekes. Hanem gloire aljassága.

tevevanegypupu 2013.04.08. 13:33:24

@Robinzon Kurzor:

Fogalmam nincs mi az a patkanyblog, ennyire azert nem vagyok jartas a blogok vilagaban. Maga elegge liberalisnak tunik, lepjen at a gyanusitas felett, bar szerintem egyaltalan nem serto az, ha valakit zsidonak gondolnak. Nem kell tagadni, sem vedekezni, gondolja el, egyik volt miniszterelnokunk nyakaban a tablaval is vallalna, hogy zsido pedig nem is az.

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 13:33:33

@Leskelődő: "Inkriminált megjegyzése szerint Maga büszkén állt az SS legények között"

Szép dolog a fantázia, de ettől még nem lesz tény semmi.
Inkriminált megjegyzésemben a fentiek közül nem szerepelt:
- büszkeség
- hogy bárki állt volna
- egy vagy több SS-legény

Ez az egész a te interpretációd, ami nem hogy nem tény (hanem egy értelmezés, amint az a "szerint" szóból is kiderül), de még interpretációnak és ostoba és/vagy hazug.
(Ennek kiválasztását rád bízom.)

Nem írtam továbbá sehol "délceg SS-tisztet", ez meg aristo képzelgése, amiről nem tud számot adni, de jellembeli problémái miatt ezt a hazugságát elvállalni sem hajlandó.

Leskelődő 2013.04.08. 13:46:49

@Robinzon Kurzor:
Direkt nem idézte az inkriminált megjegyzést?
Sebaj, Alfőmérnök úrnak hála, ismét szem elé került :)

Maga, Robinzon Kurzor, tehát ezt írta:

"Én SS-tiszt lettem, és ők ezért nagyon irigyeltek, mert ők adottságaikat tekintve (hogy te is értsd: genetikailag) erre alkalmatlanként csak kisnyilasok lehettek."

Akarja még néhányszor újraolvasni?

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 13:50:27

@tevevanegypupu:
"Fogalmam nincs mi az a patkanyblog""

Én is csak tippelni tudnék, de majd jön aristo és felvilágosít minket.

"lepjen at a gyanusitas felett, bar szerintem egyaltalan nem serto az, ha valakit zsidonak gondolnak"

A "gyanúsítást" leszarom, nagyon kevés ember rólam alkotott véleménye érdekel, és csak nehogy félreértés legyen, aristo nem tartozik közéjük.

Ellenben szórakoztat annak tanulmányozása, hogy amikor hazugságon kapok önmagukra erkölcsi nonpluszutraként tekintő vezérmegmondókat (aristo, bébéjé stb.), akkor ez mit hoz ki belőlük.

aristoból kihozta a benne szunnyadó "ballib publicistát", aki egyedül és megfellebbezhetetlenül eldönti, hogy ki zsidózik, ki nem.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.04.08. 13:59:28

@Leskelődő: Hagyja a fenébe. Most azt választotta, hogy még annál is hülyébbnek tetteti magát, mint amilyen. Szánalmasan debil és tagadni próbálja a tagadhatatlant. Két hónapig gondolkodott rajta és nem tudott semmi újat kitalálni. Most azt játssza, hogy ami nincs benne valamiben szó szerint az egyáltalán nincs benne. Például, mivel nem írta szó szerint, hogy ő ember, ezért nem az. Mondjuk ez igaz.

Az SS-tiszthez a délcegség hozzátartozik, mint az egyenruha, vagy a parabellum pisztoly. Mikor valaki SS-nek mondja magát akkor délcegnek is. Ezt ez a szerencsétlen is pontosan tudja - bár egyre bizonytalanabb vagyok - csaknem tudja beismerni. Ezeknek a szerencsétlen patkányblogos libsiknek ugyan az a baja: olyan okosnak tartják magukat, hogy egy világ omlik össze bennük mikor kiderül, hogy mégsem.

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 14:02:06

@Leskelődő:

Ezt írtam én:
"Én SS-tiszt lettem, és ők ezért nagyon irigyeltek, mert ők adottságaikat tekintve (hogy te is értsd: genetikailag) erre alkalmatlanként csak kisnyilasok lehettek."

Ezt írtad te:
"Inkriminált megjegyzése szerint Maga büszkén állt az SS legények között"

Az én mondatomban hol van, hogy (ha már "tényeknél tartunk")
- én büszke vagyok
- büszkén állok valakik között
- ezek a valakik "SS-legények"

Segítek, sehol.
Ezek ostoba és/vagy hazug interpretációk, amelyeknek szinte semmilyen logikai kapcsolata sincs az általam leírtakkal.
A komment az SS-tiszti szerepre áhítozó kisnyilasok lelkivilágáról szólt. (Irigyeltek engem, mert engem SS-tisztnek válogattak ki.)

Az első tagmondat ("Én SS-tiszt lettem") szól rólam, és ha már itt tartunk ez pl. tényközlés.
A második tagmondattól kezdve az egész "inkriminált megjegyzésem" a kisnyilasoknak az ehhez, továbbá azon másik tényhez való viszonyulásáról szól, hogy ők meg nem lettek azok.

Mindenki, aki kicsit is tud olvasni és nem saját ostoba, beteges előítéletei és/vagy mószeroló szándéka vezeti, pontosan érti, hogy az "inkriminált megjegyzésem" mit jelent.

Szóval eldöntheted, hogy hülye vagy-e, vagy esetleg rongyember. Vagy talán mindkettő?

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.04.08. 14:04:37

@tevevanegypupu: A patkányblog - helyesebben patkányblogok - a Vincent, Vastagbőr, Véleményvezér és társaik. Ezeken ugyan az a néhány fizetett libsi újságíró blogol a legkülönbözőbb álnevek alatt. Az egyik ilyen a mi Krauszunk.

A patkányblog címet a @Tölgy ellen folytatott aljas lejárató kampány kapcsán érdemelték ki, szorgos munkával.

Leskelődő 2013.04.08. 14:17:44

@aristo:
Rendben.

Az inkriminált mondatot azért eltettem, mert úgy látszik, @Robinzon Kurzor: szereti olvasni.

Robinzon Kurzor ugyanis ezt írta:
"Én SS-tiszt lettem, és ők ezért nagyon irigyeltek, mert ők adottságaikat tekintve (hogy te is értsd: genetikailag) erre alkalmatlanként csak kisnyilasok lehettek."

Viszlát! :)

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 14:26:34

@aristo: "Az SS-tiszthez a délcegség hozzátartozik, mint az egyenruha, vagy a parabellum pisztoly. Mikor valaki SS-nek mondja magát akkor délcegnek is."

Két szinte jelentéktelen probléma van ezzel az okfejtéssel.

Egyrészt nem mondtam magam SS-nek, ez már a te képzeleted szüleménye.

Másrészt ez a mikor --> akkor szerkezetű, következtetésnek látszó tárgy még baromira nem lesz általános érvényű attól, hogy leírtad.
Számodra minden SS-tiszt délceg. Oké. És?
Ebből ennél több sehogyan sem következik.

Szóval a képzelgéseid helyett maradjunk a tényeknél: mivel te délceg SS-tisztnek képzeltél engem a szövegértési problémáid miatt, ezért a magad korlátolt agyával úgy gondoltad, hogy én is annak képzelem magam, sőt, tkp. ezt is írtam magamról.
Pedig nem.

Próbáld megemészteni, hogy nem te döntöd el mások véleményét, hiába próbálsz olyan tartalmat is a szájába adni, amit nem mondott.

Akármekkora hazugságból is próbálod kimosni magad, ez nem fog így sikerülni.

Azzal próbálj meg vitatkozni -- ha tudsz --, amit írtam, ne azzal, amit az az ostoba és/vagy hazug interpretációd szerint jelent.
Csak hogy ez -- mindketten tudjuk -- nem megy, ezzel beégtél.
Marad a hazudozás, meg az ovis majmolás.

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 14:30:08

@Leskelődő:

Hát most nagyon megijedtem, hogy "elteszed".

A teljes eredeti kommentet nyilván azért nem "teszed el", mert annyit már tudsz megjegyezni.

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 14:32:44

@aristo: "libsi"

Tessék mondani, ez egy mozaikszó?
És még azt tessék elmesélni az aristo bácsinak, hogy milyen szavakból lett összerakva és pontosan mit jelent?

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.04.08. 14:35:44

@Robinzon Kurzor:
Logika óra óvodásoknak 1
"Egyrészt nem mondtam magam SS-nek, ez már a te képzeleted szüleménye." majd "Az első tagmondat ("Én SS-tiszt lettem") szól rólam, és ha már itt tartunk ez pl. tényközlés." mindkettőt maga írta, mikor hazudott?

Logika óra óvodásoknak 2
"Számodra minden SS-tiszt délceg. Oké. És?" nem számomra délceg, hanem objektíve az, mert olyanok voltak a fizikai kiválasztási kritériumok. Lehet, - mi több valószínű - hogy maga golyvás, nyüzüge és tyúkmellű, akkor viszont az SS-tiszti kiválasztással kapcsolatban hazudott. És aki SS-tiszt lett mint maga, lásd fent, az délceg is egyben.

Logika óra óvodásoknak 3

Itt megismétli az 1-nél tárgyalt logikai abszurdot. Bármit állít innen valamiben biztos, hogy hazudott, továbbá tapló is amikor belebeszél mások beszélgetésébe.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.04.08. 14:43:37

@Robinzon Kurzor: Igen mozaikszó, a liberális és a bolsevik szavakból, hogy mit jelent? magát.

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 14:48:03

@aristo:

1. Egy szerep nem azonos a színésszel (statisztával).
Zenthe Ferenc igaziból nem is volt taxis, tudtad?
(Nem is mondta magát taxisnak.)
Tehát nincs ellentmondás, cserébe egy újabb érdekességet tudtál a meg a világról (a színész nem azonos a szerepével, csak eljátssza.)

2. Nem volt "délcegségi" kritérium. Sem az SS-ben anno, sem a statisztaválogatáson.
Ezt is buktad.
(Segítek: a délcegség egy szubjektív fogalom, bármiféle katonai alkalmasságnál meg objektív kritériumok vannak.)

3. Ezt akkor az 1-nél már kitárgyaltuk, ott buktad.

Hazudtál, aristo, ez van.

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 14:55:47

@aristo:

Akkor vegyük az aristo-féle módszert: a libsi a liberális és a bibsi szavakból képzett mozaikszó.
Ezt mindenki tudja.

Tehát aki libsizik, az egyben zsidózik is.

Most azt választottad, hogy még annál is hülyébbnek tetteted magad, mint amilyen. Szánalmasan debil vagy és tagadni próbálod a tagadhatatlant.
Most azt játszod, hogy ami nincs benne valamiben szó szerint az egyáltalán nincs benne. Például, mivel nem írtad szó szerint, hogy "zsidó", ezért a "libsi" meg a "Krausz" nem zsidózás.

Ezt ez a szerencsétlen arsto is pontosan tudja - bár egyre bizonytalanabb vagyok - csaknem tudja beismerni. Ezeknek a szerencsétlen fideszblogos náciknak ugyan az a baja: olyan okosnak tartják magukat, hogy egy világ omlik össze bennük mikor kiderül, hogy mégsem.

Szóval így működsz, aristokám, igazán egyszerű oprendszered van.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.04.08. 15:01:37

@Robinzon Kurzor: Herr SS-Schütze Krausz! (lefokoztam közlegénynek, mert olyan hülye.) A maga esetében nem csak egy szerepről volt szó, hanem az arra való genetikai alkalmasságról és az más. Tudja a szappanoperában - ahonnan láthatóan műveltsége származik - nincs olyan, hogy valaki genetikailag taxis. De már erre is kitértem hamarabb.

Akkor mi volt a kiválogatás szempontja hogy mégis maga lett SS-tiszt és a többiek nem? A füle formája volt SS? Amúgy az SS-ben voltak kiválogatási feltételek, csak maga a történelemhez is hülye. valamint notórius hazudozó, de ezt már eddig is tudtuk.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.04.08. 15:05:43

@Robinzon Kurzor: Ha maga tudja miért kérdezte? Csak nem csapdába akart csalni maga kis huncut, nézzenek oda milyen ravasz. magának Krausz annyi esze van mint egy döglött hintalónak. Nyilván maguknál antiszemitáknál, akik zsidózni szoktak így tartják nyilván a szó eredetét, de mi, decensen gondolkodók nem. Persze erről magának fogalma sem lehet.

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 15:37:55

@aristo: "Akkor mi volt a kiválogatás szempontja hogy mégis maga lett SS-tiszt és a többiek nem?"

Amint egy korábbi kommentben már kifejtettem: szem- és hajszín. (Kék és szőke, ebben a sorrendben.)

Ezek mindenkinél genetikailag meghatározottak, ha nem tudtad volna. Még azoknál is, akik nem szőkék vagy nem kékszeműek.

A kisnyilas elvtársai nem voltak sem szőkék, sem kékszeműek, ezért genetikailag alkalmatlanok voltak.

"Tudja a szappanoperában - ahonnan láthatóan műveltsége származik"

Taki bácsit kifejezetten a kedvedért hoztam példának, nehogy az legyen a probléma, hogy nem eléggé közismert.
Alacsonyra tettem a lécet, hogy te is át tudd ugrani.
Tudtad, hogy kiről van szó, nem? Na, ugye ...

"Amúgy az SS-ben voltak kiválogatási feltételek, csak maga a történelemhez is hülye"

Már megint túl nagy az a mellény.
Egy újabb csúsztatás, amit persze megint nem fogsz elismerni. (Nem genetikai, hanem jellembeli okokból.)
Ugyanis sehol sem írtam, hogy az SS-ben ne lettek volna kiválogatási feltételek.
Azt írtam, hogy "délcegségi" kritérium nem volt.

Az ismételt krauszozásból pedig látszik, hogy próbálsz magadnak lelkifröccsöt adni.
Mondjuk nem csodálom.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.04.08. 15:42:05

@Robinzon Kurzor: Milyen az a "délcegségi" kritérium?

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 15:44:30

@aristo: "Csak nem csapdába akart csalni"

Nem csaltalak, jöttél te magadtól.

És nem most, hanem amikor az első délcegezés után nem visszakoztál, hanem beleálltál mint egyszeri Gyurcsány az Igazságbeszédbe.

Libsizés és krauszozás ... nos, erről meg magyarázkodhatsz, mint nemzeti érzelmű motoros az Adj gázt! rendezvényről.
Kb. azon a szinten vagy amúgy is.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.04.08. 15:51:01

@Robinzon Kurzor: Mondja, maga élvezi ezt, hogy az egész blogszféra előtt égeti magát? Attól hogy hajtogat valamit az még nem lesz bizonyított vagy igaz. Maga délceg SS-tisztnek nevezte magát - ezen semmi sem változtat.

A maga szellemi képességeivel csendben abba kéne hagynia ennek a nicknek a futtatását és valamelyik másikon trollkodni tovább. A fizetését így is megkapja, a gazdái még ütődöttebbek mint maga.

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 15:55:31

@aristo:

Ezt neked kéne tudni, te hivatkoztál rá, te hoztad elő az az egész baromságot a délcegséggel.

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 16:02:21

@aristo: " Maga délceg SS-tisztnek nevezte magát"

Idézet?
Az nincs, a tényeket aristo ködös képzelgései sajnos nem pótolják. Túl sokat képzelsz magadról.

"Az egész blogszféra előtt" ... egy újabb adalék a szakorvosi diagnózishoz, túl sokat képzelsz magadról.

"A fizetését így is megkapja, a gazdái még ütődöttebbek mint maga."
És még egy kis adalék, nyilván magadból indulsz ki.
Ki a gazdád?

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.04.08. 16:14:50

@Robinzon Kurzor: Maga nem tudja mit jelent a "délcegség"? Akkor hogyan írhatja azt hogy "Azt írtam, hogy "délcegségi" kritérium nem volt." Nem tudja mi az de azt tudja, hogy nem volt? Ejnye Krausz, ez még magához képest is szégyenletes ostobaság.

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 17:24:40

@aristo:

Jaj, már megint ez Pravda-módszer: felteszel egy kérdést, aztán a következő mondatodban már állításként hivatkozol rá.

Ezzel akarsz meglógni a bizonyítás elől?

Ez maga egy beismerő vallomás arra nézve, hogy nem tudod idézni tőlem azt, amihez makacsul ragaszkodsz, hogy márpedig mondtam. (Tudod, a "délceg SS-tiszt".)

Ha tudnál (ha tényleg mondtam volna), akkor nem kényszerülnél ilyen szánalmas módszerekre.

A továbbiakban elképzelető, hogy kissé késve válaszolok a minden bizonnyal újra előtörő hazugságaidra -- sajnos első a munka és csak utána jön a szórakozás.
Persze onanizálhatsz azon, hogy biztos a frappáns visszavágásoddal nem tudok mit kezdeni, vághatod a centit (hiszen az magadfajta infantiliséknél az már "érv"), csak legalább a naptári és idő mértékegységeket tanuld meg (átváltás is!), hogy ne keverd.

Bár a "hetet havat összehord" kifejezésre már amúgy is te vagy szótári illusztráció.
És jól van ez így.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.04.08. 17:43:57

@Robinzon Kurzor: Tudja kedves Krausz, itt a vége. eddig, merő állatszeretetből válaszolgattam magának, meg - mit tagadjam - kitűnő demonstrációs anyag lett, a pszichológus hallgatók egy csomó dolgozatot írnak majd magáról, mint ütődött barátjáról @Alfiról. De ennek vége, tökéletesen unalmassá vált és úgy látom nem tesz jót magának ha egy ennyivel maga fölött állóval vitatkozik. Kap egy szűrőt, mint a többi elmebeteg és volt nincs. Úgyhogy - ismét csak a maga érdekében - agyő.

Alfőmérnök 2013.04.08. 17:55:43

@aristo: Dehogy barátom Robinson Kurzor. Abból, hogy magát mindketten egy hitvány szarkupacnak gondoljuk, ne vonjon le ilyen következtetéseket.
Maga úgy viselkedett most, mint a legostobább nyilas. Pedig valójában nem az, csak egy szánalmas pojáca, de a jellemtelensége, emberi silánysága erre a szerepre kényszerítette.

tevevanegypupu 2013.04.08. 18:47:18

@aristo:

A, kosz szepen. tenyleg megerdemlik az elnevezest.

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 18:53:54

@aristo:
" a pszichológus hallgatók egy csomó dolgozatot írnak majd magáról", valamint
"úgy látom nem tesz jót magának ha egy ennyivel maga fölött állóval vitatkozik"

Epic.
Fekete Lovag.
Meg hát a "vitatkozás" ugye; én vitatkoztam veled, csak hazugságon kaptalak, te meg vergődtél.
Most meg inkább elmenekülsz.

"Kap egy szűrőt [...] és volt nincs."

Ez úgy 3 éves korig szokott működni, egészséges szellemi-lelki fejlődést feltételezve.

Alfőmérnök 2013.04.08. 18:59:53

@aristo: Mit tettél a tölgy-ügy érdekében, te gennyes, csúszómászó féreg?

Robinzon Kurzor 2013.04.08. 19:00:07

@tevevanegypupu:

Patkányblog(ok): a népi demokrácia ellenségei, vö: jugoszláv kém.

Alfőmérnök 2013.04.08. 19:02:01

@aristo: Csak hogy maga is lássa:
" Robinzon Kurzor 2013.04.08. 18:53:54
@aristo:
" a pszichológus hallgatók egy csomó dolgozatot írnak majd magáról", valamint
"úgy látom nem tesz jót magának ha egy ennyivel maga fölött állóval vitatkozik"

Epic.
Fekete Lovag.
Meg hát a "vitatkozás" ugye; én vitatkoztam veled, csak hazugságon kaptalak, te meg vergődtél.
Most meg inkább elmenekülsz.

"Kap egy szűrőt [...] és volt nincs."

Ez úgy 3 éves korig szokott működni, egészséges szellemi-lelki fejlődést feltételezve. "

tevevanegypupu 2013.04.08. 19:08:12

@Robinzon Kurzor:

Nezze, antiszemitanak lenni nem bun, sokan nem szeretik a zsidokat vilagszerte, Magyarorszagon ez szinten igy van. Bar tulajdonkeppen antileberalbolsevik megnevezes helyesebb lenne nalunk. Es hat tortenelmunket vegigtekintve ez is magyarazhato..Kulonben ezeket a jelzoket, hogy fasiszta, antiszemita sot naci, annyira lejarattak mar es tok foloslegesen, hogy elveszitettek jelentesuket. Ha valaki kritikat gyakorol egy mas valaki felett mert helytelennek iteli viselkedeset, nezeteit, provokativ tevekenyseget es ezt szova teszi, azt kapasbol lenacizni, antiszemiazni vagy fasisztazni azert, mert a kritizalt szemely eppenseggel zsido..Ez hulyeseg es a rendszervaltas utani rendkivulen sok hipokrita megnyilvanulas egyik leggyakrabban elofordulo hibaja. Es az, hogy valaki meg mereszeli oket nevezni - ahogy mondjuk egyik neves torteneszunk tette a kommun vezetoivel kapcsolatban - akkor olyan ossztuz zudul ra, mintha eppenseggel o hazudott volna. Na de kerem..

Alfőmérnök 2013.04.08. 19:19:58

@tevevanegypupu: "antiszemitanak lenni nem bun"

Akkor aristo miért tiltakozik, mikor annak nevezik, ami?
A krauszozás és a libsizés ugyanis - pejoratív kicsengésű - zsidózás. Tehát antiszemita megnyilatkozás. Aki ezt tagadja, az hülye, vagy hazudik.

tevevanegypupu 2013.04.08. 19:35:25

@Alfőmérnök:

Jaj, nem mindegy? Nem halotta meg azt a kifejezest zsidotol es nem zsidotol, hogy a zannya Krausz??:)Ne vegyen mar mindent olyan tragikusan.

Alfőmérnök 2013.04.08. 21:04:17

@tevevanegypupu: Most akkor maga szerint ebben a kontextusban a krauszozás nem zsidózás volt?
Azt hittem, @jose maria padilla: már meggyőzte az ellenkezőjéről. :(

tevevanegypupu 2013.04.08. 22:27:07

@Alfőmérnök:

jose maria ram azert nincs olyan nagy hatassal..:)

Alfőmérnök 2013.04.08. 23:06:29

@tevevanegypupu: Tehát akkor nem zsidózás? Vagy esetleg ilyen összekacsintó célozgatás, mint a Kádár-rendszerben mondjuk '56 emlegetése, hogy ha akarom, akkor nem is az, ami, de akik "vevők" arra, amire célzunk, azok értik a mögöttes tartalmat?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.09. 00:01:29

@Alfőmérnök: gondolod, bekapcsolta a szűrőt?

Lófaszt. :D

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.04.09. 10:05:31

alfi, találtam egy kitűnő és értelmes feladatot! lakner dávid karaktergyilkosságát. derítsed ki -egyelőre- milyen nikken kommentelt korábban, stb :)

Alfőmérnök 2013.04.09. 10:46:08

@Hepci: Mittomén, még az is lehet, hogy bekapcsolta. Ezek a magukat sztoikus bölcseknek kiadó konzervatív makimajmok sem tudják a végtelenségig eljátszani, hogy mindenre higgadtan reagálnak. Pl. mikor sarokba szorítják őket, agresszívvá válnak, ilyenkor tehetetlen dühükben vagy kilépnek a szerepükből, vagy elkezdenek moderálni, szűrni, stb.

Alfőmérnök 2013.04.09. 10:50:31

@jose maria padilla: Minden híresztelés ellenére nem szokásom valós személyeket lekaraktergyilkolni. Nickek közül is csak azokat, akik féregként viselkednek. Egyébként eddig egyedül VI. Bélát sikerült leradíroznom a képernyőmről azzal, hogy megemlítettem, hogy szerintem azonos Téglagyári Megálló.
Botos Mátét persze továbbra is szívesen kibaszatnám valahogy a dékáni székből, de ahhoz egyedül kevés vagyok. A jósdások lelkesedése meg már alábbhagyott, főként miután felmerült annak a lehetősége, hogy aristo mögött Botos áll.
(Azon mondjuk jót röhögtem, mikor országos sajtóhír lett belőle, hogy egy kommentben feltártam Morvai Krisztina CEU-s, leszbipárti múltját. :) )

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.09. 10:58:18

@Alfőmérnök: ha még azt is tudtad volna, hogy az egyik barátom megnézte MK nuniját.
Az oviban.

MK sértődésből lett nagyonnemzeti hölgy. Gycsótány valami nővédő nemzetközi posztot helyette az ex-osztálytársamnak (gendertudós, khmmm) akart adni, akkor jött a nagy fordulat.

Alfőmérnök 2013.04.09. 11:07:46

@Hepci: Én azt hittem, hogy Balóval kiosztották maguk között a szerepeket: ő lesz a nemzeti celeb, Baló meg a baller.
Az mindenestre tény, hogy Morvai metszett farkincákon küdötte föl magát oda, ahova. :)

Robinzon Kurzor 2013.04.11. 15:06:45

@tevevanegypupu:

Hogy sokan nem szeretik a zsidókat, az tény.
(Hogy mit lehet nem egyes embereken, hanem emberek azonos származású csoportján en bloc szeretni vagy nem szeretni, az persze egy másik kérdés.)

Antiszemitának lenni szerintem sem bűn.

Antiszemitának lenni annyit tesz: egyes emberek emberek (vagy egy egész embercsoport) vélt vagy valós -- és persze általában rossz -- tulajdonságait közvetlenül a származásából levezetni, ezen emberi tulajdonságokat alap értelmezésben a csoport minden tagjára a származás okán ab ovo érvényesnek tekintetni.

Egyszerű lenne azt mondani, hogy antiszemitának lenni szimplán ostobaság, a gyenge értelmi képesség egyik lehetséges indikátora.
(Nyilvánvaló ugyanis, hogy emberek tulajdonságai nem következnek közvetlenül a származásukból.)

Ezzel szemben az antiszemita nem feltétlenül buta, sokkal inkább önértékelési problémái vannak.
Nem a zsidókkal van igazából baja, hanem a saját magával.

Robinzon Kurzor 2013.04.11. 15:09:53

@tevevanegypupu: " Ha valaki kritikat gyakorol egy mas valaki felett mert helytelennek iteli viselkedeset, nezeteit, provokativ tevekenyseget es ezt szova teszi, azt kapasbol lenacizni, antiszemiazni vagy fasisztazni azert, mert a kritizalt szemely eppenseggel zsido..Ez hulyeseg es a rendszervaltas utani rendkivulen sok hipokrita megnyilvanulas egyik leggyakrabban elofordulo hibaja."

Ebben egyetértünk.

De az egyik nem menti a másikat.
Legfeljebb részben magyarázza.

Robinzon Kurzor 2013.04.11. 15:19:43

@tevevanegypupu: "Es az, hogy valaki meg mereszeli oket nevezni - ahogy mondjuk egyik neves torteneszunk tette a kommun vezetoivel kapcsolatban - akkor olyan ossztuz zudul ra, mintha eppenseggel o hazudott volna."

Itt ellenben az a kérdés, hogy a származásuk milyen kontextusban kerül "megnevezésre".

Mire érv, mit bizonyít?
Ha csak annyi a szerepe a "megnevezésnek", hogy a származásuk tényéből legyen levezetve bármi, akkor ott vagyunk, hogy csak a legostobább emberek hisznek abban, hogy emberi tulajdonságok és viselkedés származási alapon determináltak.

tevevanegypupu 2013.04.12. 06:56:23

@Robinzon Kurzor:

Ketsegtelen, hogy a szarmazas talan nem sokat bizonyit, a szarmazasbol adodo kornyezet nevelese, befolyasolasa viszont azert igen. Ha maga egy viszonylag zart kozossegben el, illetve ez a kozosseg ugy erzi, hogy maga oda tartozik, kotelezettsegei vannak a kozosseggel szemben, a kozossegnek elvarasai vannak magaval szemben..az mindenkeppen orientalja az eletvitelet, gondolkodasmodjat. Ebben a kontextusban tehat feltetlenul szamit a zart kozossegben a szarmazas mar csak a megbizhatosag, hatekonysag, erzesvilag, vilgszemlelet szempontjabol is. Persze vannak kivetelek, de mondjuk eppen a kommun 133 napja alatt a vezetoseg, a kirobbantok es aztan a vegrehajtok szemelye megiscsak azt bizonyitja, hogy egy - szarmazasilag azonos helyrol jott - csoport volt az, aki az egeszet iranyitotta. Ennel szebben es tapintatosabban nem tudok fogalmazni..:)

Robinzon Kurzor 2013.04.12. 10:37:11

@tevevanegypupu:

Emlékszel arra (környezetismeret, 3. osztály), hogy "minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár"?

A zsidók (így, általános fogalomként) nem zárt közösség.

Egy jogász szakkollégium, az egy zárt közösség: arra érvényesek, amit írtál.

A kommün vezetői, azon kívül, hogy jelentős részük adott esetben zsidó volt, ténylegesen milyen közös, zárt közösségből érkeztek, amire a feltevésedet építeni lehet?

Antonin Nalpas · http://youtu.be/EXy7lsGNZ5A 2014.07.04. 10:59:03

Lehetetlen színházról beszélni, ha nem bujkál az előadás mélyén a kegyetlenség valamelyik eleme. Elfajult állapotunkban csak úgy tudjuk befogadni a metafizikát, ha a bőrünkön át tápláljuk vissza a szellemünkbe.