Latin: utunk Félázsiából Európába
2013. január 07. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Latin: utunk Félázsiából Európába

pompeii.jpg

Politikai graffiti Pompeii-ben

A Hoffmann-féle oktatási államtitkárság régóta híres kreatív nyelvoktatási ötleteiről, a mai nap menüjén a latin nyelv oktatásának forszírozása szerepel. Az Eduline szerint bevezetnék a kötelező latinnyelv-oktatást a nyolcosztályos gimnáziumokban. A decemberben közzétett, szeptembertől érvényes kerettantervek alapján a nyolcosztályos gimnáziumok ötödik és hatodik évfolyamán bevezetik a „latin örökségünk – az európai műveltség latin alapjai” nevű tantárgyat, amelyet az intézményeknek be kell építeniük az órarendbe, míg a hetedik évfolyamtól a latin választható második idegen nyelv lesz. A latin örökség-órákon az Eduline szerint nyelv alapvető nyelvtani szabályairól, fontosabb szavairól, a római művészetről, irodalomról és mitológiáról tanulnak majd, de a világ más tájait érintő, illetve középkori, elsősorban magyar témájú forrásokat is feldolgozzák.

Ahogy olvasom, a hír hallatán itt-ott máris beindult a szokásos hápogás, ami bármilyen hoffmanni tervet kísér a magyar blogoszférában. Ez a terv azonban igencsak különbözik, pl. az angol nyelvoktatás nyakatekert háttérbe szorítási kísérleteitől.

Először is: a klasszikus műveltség szinte totális eltűnése miatt aggódó kultúrkonzervatívok elégedetten csettinthetnek a hír hallatán: a középfokú oktatás legalább egy részében kötelezővé válik a jó öreg latin oktatása, amely az elmúlt évtizedekben szinte teljesen eltűnt a közoktatásból. A latin a klasszikus műveltség egyik alapja: minél többet vissza tudunk menteni ebből a műveltségi kincsből a jövő nemzedékek számára, annál inkább meg tudunk valamit őrizni a sokak által hanyatlónak vizionált nyugati civilizáció gyökereiből és erejéből. E sorok írója egy évig tanult latint a felsőoktatásban: arra mindenképp elég volt, hogy élvezettel silabizáljon latin feliratokat Róma rommezőin vagy itt-ott elérhető régi iratokban; s persze arra is, hogy a latint legalább egy kicsit átlátva hozzátegyen valamit az európai kultúrtörténettel kapcsolatos ismereteihez.

Másodszor: a latinoktatás nem csak élére vasalt konzervatívok, hanem bárki – végső soron az egész társadalom – számára kedvező lehet: anómiás és atomizált jelenünkben mégis csak felszívódik egy kis kultúrtörténeti tudás a fiatal fejekbe, netán még azok a rejtélyes államtitkársági érvelések is tartalommal telítődnek meg, melyek szerint a latin nyelv oktatása megalapozza a tanulókban „a közjóra, a nemzeti és társadalmi összetartozásra való törekvést”.

Harmadszor: a kormány filozófiájával sokszor és sok helyütt jogosan szembeállított bezzegnyugatozó érvelés a latin nyelvoktatás erősítésének kritikájában nem fogja megállni a helyét. Sőt. A latin gyökerű országokban, mint Olaszország, Spanyolország, kötelező a latin oktatása, de ugyanez igaz Görögországra, sőt, Hollandiára, a nagyrészt tartományi szinten szabályozott oktatáspolitikával rendelkező Németország egy részére is (a németeknél a latin a harmadik legnépszerűbb idegen nyelv az oktatásban). Az Ausztriában szintén széles körben tanított, ma újra egyre népszerűbb latint ma nagyjából olyan módon tanítják, mint ahogy itthon a latin örökség órát elképzelnék: kultúrára, életmódra, történelemre, civilizációra, sőt, az egyesült Európa eszméjére kiterjedő, diákok számára érdekes kultúrtörténeti tárgyként.

Egy hasonló, jól megalapozott, a latin nyelvtan egyszerű alapjait és az egész Európát és benne hazánkat évezredek óta formáló latin kultúrát bemutató órát be lehetne vezetni a magyar középiskolákban – persze megfelelően súlyozva a most is kötelezően tanított, valamint a régóta fájóan hiányzó vagy alig tanított (pl. pénzügyi, jogi, demokrácia-) ismeretekkel. Ha bele tudják illeszteni túlterhelés nélkül egy 21. századi magyar diák elengedhetetlen tanulmányai közé, tegyék. De csak akkor. Veszíteni biztosan nem veszítene vele az egyszeri magyar diák.

A latin nyelv, kultúra és szellem ismerete: a magyarok útja Félázsiából Európába, immár ezer éve.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr355002976

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hoffmann Rózsa és a kötelező latintanulás 2013.01.08. 02:37:40

A kormány több bölcsész-szakot tandíjassá tesz, mert a munkaerőpiacon "felesleges" tudást ad, a tankötelezettséget pedig 16 évre csökkentették. Ehhez képest Hoffmann Rózsa kötelezővé tenné a latint a nyolcosztályos gimnáziumokban. Ebben elég nehéz logi...

Trackback: Latin: utunk Félázsiából Európába 2013.01.07. 13:52:01

Az Európát formáló latin kultúrát bemutató órát be lehetne vezetni a magyar középiskolákban – persze megfelelően súlyozva minden más szükséges tantárggyal.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alfőmérnök 2013.01.08. 20:17:32

@mk27soundmaster: Ezekben a kérdésekben nem az ember saját magáról alkotott véleménye a mérvadó. Madam Xotic is szépnek tartja magát, csak hát...
www.youtube.com/watch?v=DRIhQU0z6es

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.08. 20:28:38

@Alfőmérnök: Aha. Sejthettem volna. Csak valahogy sosem voltam az a nagy nickfejtő. Ha jól rémlik, őt is eltanácsolták, mint olyant, aki nem üti meg a mércét. Legalábbis valami ilyet olvastam anno Loxontól. Mindegy, nekem nincs vele bajom, s valahogy Boltzmannként sokkal konszolidáltabb. Vagy csak én beszélem be magamnak.

És azzal mi van, hogy azért nem lehet a román meccsen magyar szurkoló, mert az Izrael elleni meccsen zsidózás volt? Most mitől félnek, hogy szőröstalpúzás lesz?

Alfőmérnök 2013.01.08. 21:02:29

@Mr Falafel: Nem szoktam sporthíreket olvasni, de látom, index-címlapos a sztori.
Egyrészt az ilyen szurkolókat szemétdombra való emberi selejteknek tartom (mondjuk Mussolinivel meg az iráni zászlóval nem értem, mi a problem), másrészt felháborít a dolog.
Kíváncsi lennék példának okáért, hogy egy magyar-szlovák meccsen miket kiabálnak a magyarokra, és hogy ezt milyen szankiciók követik.

Boltzmann 2013.01.08. 22:17:32

@Alfőmérnök: és aki ilyen videókat talál meg, az milyen ember?

Alfőmérnök 2013.01.09. 09:47:49

Ezt a Madam Xoticot össze kéne hozni Molnár F. Árpáddal. Szép pár lenne!
www.youtube.com/watch?v=GgqmmB1aRUA
www.youtube.com/watch?v=Z6srd-LJz8o

Boltzmann 2013.01.09. 12:13:03

@Alfőmérnök: maga képes ilyeneken fantáziálni? beteg.

Robinzon Kurzor 2013.01.09. 15:19:39

@mk27soundmaster: "Ritka kis köcsög vagy:-("

Na, ennyit ér a latin szótár ...

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.09. 16:25:46

@Robinzon Kurzor:

Leírhatom latinul is, ha ragaszkodsz hozzá!:-)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.09. 19:32:33

@mk27soundmaster: Most már nem ússza meg. Addig nyilván megy, hogy "tu est rarus/rara/rarum...", de hogy fordítjuk a köcsögöt latinra? És a "kis" jelzőt külön tegyük oda, vagy oldjuk meg kicsinyítő képzővel, pl. vasa-vasula? De ha helyes is a "tu est rara vasula" mondat, egy római erre aligha sértődne meg, inkább csak nézne, hogy mi a fenét is akartunk mondani azzal, hogy ő egy ritka edényke. Olyan latin kifejezés kell, ami a "köcsög" szóhoz hasonlóan sértő. Most írjon ide egy latintanár! :)

tewton 2013.01.09. 20:47:11

@Holger Hartland:
egyértelmű, hogy vasellum lesz, a jelzős szerkezet nagyon buzis (dilettánsos). másrészt a mondat nyilván elliptikus lesz, a létigét ki lehet hagyni, nem is kell, hogy kijelentés legyen. persze ha a tartalmat precízen és viccesen akarjuk körülírni, akkor catullust, talán ovidiust, meg a latin graffitiket és erotikus költészetet kellene átnyálazni. :)

Boltzmann 2013.01.09. 21:45:52

@tewton: a kisujjat is jelzősen mondjuk: digitus minimus

Robinzon Kurzor 2013.01.09. 21:47:31

@mk27soundmaster:

Csak rajta!

A malis vituperari laus est.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.09. 21:56:21

@Alfőmérnök: Ami igazán szép, hogy a FIFA nem magától kezdett el vizsgálódni, hanem magyarországi és bécsi zsidók feljelentése nyomán. És ez jó. Fontos, hogy mindig, minden szinten, minden témában megnyilvánuljon, hogy a magyar és a zsidó ellenségek, ellentétek, összeegyeztethetetlenek. A magyaroknak végre ideje lenne meglátniuk az ellenségeiket, és azokat ellenségként kezelni.

Bell & Sebastian 2013.01.09. 22:24:06

Róma eddig négyszer egyesítette a világot, először fegyverrel, majd a kereszténységgel, utána a római joggal, utoljára a latinnal.

Míg csak német földön egy millióan tanulják, nálunk tízezren. Szent Ágoston vezette be a latin nyelvű misézést, Magyarországon olyan hosszú ideig használták, hogy a belső logikája teljesen átalakította a magyar nyelvet. Talán még a németről mondható el teljes joggal, hogy a latinhoz idomult.

Az angol mellett is sok minden szól, például a szókincse, amibe az óangolt is beleértve, a legnagyobb a világon. Ugyanakkor gátlástalanul asszimilál mindent, szétesett, szétágazott többfelé. Vádolható primitívséggel, egyszerű szerkezete okán, amiből az következik, hogy kevésbé árnyalt, mint például felmenője, vagy a magyar.

Aki olvasott már eredeti nyelven bármit és mellette annak akár "művészi" fordítását, az nagyon jól tudja, hogy egy bizonyos szint felett magyar ember számára kikerülhetetlen a német és a latin.

Ezúttal nem szúrta el a kultusztárca a koncepciót, ez a szilárd meggyőződésem.
Jellemző módon csak az fikázza, akinek a yeah-yeah -nél véget ér a tudománya.

A szláv nyelvekről meg azt gondolom, hogy egy más világ, aki bírja valamelyiket, tekintse isteni ajándéknak. Kelta-német-szláv-frank erőtérben élünk, jóhogynemmá a héber lett a második kötelező.

Bell & Sebastian 2013.01.09. 22:26:10

@tewton: Építse inkább a vaselinum köré a mondatot és máris meglesz a megoldás.

Bell & Sebastian 2013.01.09. 22:35:38

@Mr Falafel: Tehetne pár distinkciót, magam sem rajongok értük, de azért egy kalap alá nem venném mindet.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.09. 22:44:53

@Bell & Sebastian: Személyes kapcsolataimban teszek. Ám személyes kapcsolataim során is mindig elmondom, helytelenítem azt a cinkosságot, amit tagadni értelmetlen volna. Vannak a földön kifáradt kultúrák, kifáradt, öreg népek. Ilyen a zsidó és a magyar is. Egyikben sincs már meg a helyes önvédelmi mechanizmus. A zsidók például éppen az önvédelem helytelen értelmezésébe fognak belepusztulni. Kár, hogy magukkal rántják a világot.

capacete 2013.01.09. 23:16:36

@Bell & Sebastian: A római jog aligha egyesítette a világot, max. a kontinentális Európának adott igazodási pontokat.
Az angolszász jogrendszer nem a római jogból fejlődött ki, az ázsiai jog sem eredetileg (más kérdés, hogy a XIX. századtól sok mindent átvettek).

Bell & Sebastian 2013.01.09. 23:18:40

@Mr Falafel: Máma elég -ikus hangulatban van. :)
Mire gondol, oldjuk meg ember exporttal, mint a többi krumliágyás -nép, az angol, német, osztrák, egyebek?

A belső tartalék, aki itt szaporodik, a pesti zsidó és mindenféle cigány. Ne szarozzunk, mondjuk ki, szoft népirtás folyik itt kérem!

Az önvédelmi reflex legfőbb mutatószáma, ha gyerekbe "fektetnek", nem államkötvénybe, például. A népszaporulat tendenciáján és összetételén áll vagy bukik az egész. Egyszerű demográfia.

Mi is egy nép? Amelyben bizonyos tulajdonságok kulminálnak, kumulálódnak. Látjuk, hogyan jártak a németek, Európa. Zsidók? Azok hát!

Úgy döntöttek, sokan vagyunk itt okos emberek 93 ezer négyzetkilométerre. Tízmillió legelésző állat, csak az kéne ide, vagy hárommillió magyar.

Bell & Sebastian 2013.01.09. 23:24:35

@capacete: Igaza van, ha ismert világot írok, úgy jobb? Elárulom, hogy a latin nyelvvel foglalkozó könyvek recenzióiból vettem kölcsön érvként ezeket a -vissza-visszatérő- gondolatokat.

Úgy tűnik, egyik sem szemenszedett hülyeség, csakúgy, mint a klasszika-filológia sem.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.09. 23:33:13

@capacete: Minden európai jogrendszer a római jogból fejlődött ki. Hogy aztán később hogyan változtak meg, az más kérdés. A magyar római jog oktatásban valóban van egy irányvonal, amelyik szereti a római jogi alapokat úgy tekinteni, mintha azok nem lennének. Sőt, maga a jog fogalma onnan a rómaiaktól ered. Tantárgyként nem rajongtam a római jogért, de nélkülözhetetlensége felől kétségem sincs. Nagy kár, hogy egyes, magukat jogállamnak nevező európai banánköztársaságok eltávolodtak a római jog szellemiségétől.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.09. 23:40:23

@Bell & Sebastian: Emberexport? Isten őrizzen! A belső tartás, a morális alapok megteremtésében látom az egyetlen járható utat. És igen, a gyermekvállalás az egyik legjobb fegyver. Sajnos erről leszoktatták a magyarságot. Gyerek helyett mindenki új iPhone-t, LED tv-t vesz és autót lízingel. A zsidók meg egy öngyilkos parazita faj. Tevékenységükkel siettetik pusztulásukat, ám annyira belevájtak az emberi faj zsigereibe, hogy a faj is velük pusztul. A zsidókon, és így az emberi fajon is a helyesen értelmezett cionizmus, a tóra és talmud tanításainak kötelességszerű végrehajtása segíthetne. Helyette a zsidók már nyugaton is bolsevizálódnak, ami a biztos kipusztulás jele.

capacete 2013.01.09. 23:45:38

@Bell & Sebastian: Szerintem senki sem mondta, hogy a latin nyelv úgy, ahogy van hülyeség, legfeljebb azt, hogy hülyeség kötelezően előírni gimnáziumban.

Nekem is titkos vágyam a latin elsajátítása, nyugdíjaskori projektként szerepel a listán. :)

capacete 2013.01.09. 23:50:47

@Mr Falafel: A common law nem a római jogból fejlődött ki, bár érdekes, hogy alapszerkezetében van hasonlóság: az eredeti common law is keresetközpontú volt, tehát a jogérvényesítés lehetőségéből indult ki.

"A magyar római jog oktatásban valóban van egy irányvonal, amelyik szereti a római jogi alapokat úgy tekinteni, mintha azok nem lennének."

Tudnál példát mondani? Én ilyennel nem találkoztam, sőt, tapasztalataim szerint a világon kevés helyen oktatnak az általános jogi képzésben olyan mélységben római jogot, mint Magyarországon.

"Sőt, maga a jog fogalma onnan a rómaiaktól ered."

Ez azért így nem igazán helytálló, a görögök már a rómaiak előtt hosszas traktátusokat írtak a jog fogalmáról, szerepéről, sőt, még drámákat is!

capacete 2013.01.09. 23:53:11

@Mr Falafel: Furcsa ember maga. Semleges témákban kifejezetten értelmes hozzászólásai vannak, de ha a zsidókra terelődik a szó, akkor leereszkedik a ködfátyol.

Mondjuk az öngyilkos faj egész jól túlélte az elmúlt néhány ezer évet, hol vannak például már a rómaiak? :)

Boltzmann 2013.01.10. 01:13:42

ANIMVLA VAGVLA BLANDVLA.
HOSPES COMESQVE CORPORIS.
QVAE NVNC ABIBIS IN LOCA.
PALLIDVLA RIGIDA NVDVLA.
NEC VT SOLES DABIS IOCOS.

tewton 2013.01.10. 06:58:39

@Boltzmann:
naná, amikor 5 fajta ujj van, akkor kell a megkülönböztetés.

tewton 2013.01.10. 07:03:18

@Holger Hartland:
annyit is ér, mint bármi, ami online.
a megadott szavak max. metaforikusan jelentik, hogy buzi, de szerintem úgy se. leginkább azt jelentik, hogy gyümölcs .)

Robinzon Kurzor 2013.01.10. 08:49:07

@Bell & Sebastian: "Úgy döntöttek, sokan vagyunk itt okos emberek 93 ezer négyzetkilométerre."

Hát, ha esetleg így is lenne, megnyugodhatsz: nem rád gondoltak.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.10. 09:25:41

@capacete: A rómaiak az olaszok, ugyebár. Elsősorban a dél-olaszok. Akik ugyan keveredtek a trójából menekült népekkel, valamint görög törzsekkel, de ettől még vitathatatlanul a mai olaszok ősei.

Tudomásul kell venni, hogy az emberi faj dekadenciába hajlik, és a társadalmi leépülés egyre gyorsabb ütemű. A migrációs jelenségek intő jel kellene, hogy legyenek. Mindennek hátterében az USA által kedvezőtlenül befolyásolt világgazdaság áll. S amikor USA-t mondok, valójában a világ bankároligarchiáját értem, az pedig kivétel nélkül zsidókból áll.
Ellentétben azonban másokkal, akik kritizálják a zsidókat, vagy éppen gyűlölik hozzám hasonlóan, én nem akarom kiirtani őket. Retorikámban ugyan előfordulnak szélsőséges kijelentések, például amikor Dunába lökdösést írok, de tessék tudomásul venni, hogy ez egy internetes virtuális nemvalóság. Azt szoktam mondani, ez nálam írói plaszticitás. S ebbéli kijelentésemet talán év végére még Magyarországon is megértik. Tehát más, a zsidókkal szemben kritikát megfogalmazókkal ellentétben én nem kiirtási szándékkal teszem azt, hanem egyfajta ostorozásként, ösztökélésként, hogy nézzenek magukba, nézzenek körül, s vegyék észre, hogy amit tesznek, - akár itt, Magyarországon is - az helytelen, idegen az emberi faj alaptermészetétől. Amely a hollywood-i filmekben gyakran elhangzó mantrával ellentétben nem önpusztító. Az emberi faj alkotó természetű. pusztítást csak a hatalomvágy okoz, amely lényegesen kisebb százalékban jellemzi az emberi populációt, mint a teremtési vágy. Ezt megfigyelhetjük a vallásainkban is, amelyek fő és pozitív motívuma a teremtés körül forog, s a pusztítást, mint az ördög tevékenységét elítéli.

Azt is gondolom, hogy a magyar társadalomban eltagadhatatlan zsidó-magyar ellentétet nem szabad baloldali és jobboldali politikai értékrendek szembenállásaiként tálalni, mert az egyszerűen hazugság, és csak mélyebbre lök minket a dekadenciába. Fel kell vállalni, hogy a probléma etnokulturális jellegű, és nagyon sokat kellene beszélni róla őszintén, feltáróan, s uram bocsá' önkritikusan a kritikai hangok mellett. A végső cél pedig a kölcsönös tisztelet párbeszédből való megszületése lenne. Mindaddig, amíg ennek nyomát sem látom provokálni fogok, sarkosan és agresszívan, mert csak annak lehet eredménye. Ez az én krédóm, ha úgy tetszik.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.10. 09:33:27

@capacete: Nem vagyok jogtörténész, csak általában sokat foglalkozom a joggal, ha akarok, ha nem. A common low alapjai szerintem igenis a római jogból eredeztethetőek. Ebben egyetértek Földivel, pedig egy végtelenül nagy barom. Az antik görög társadalomban a jog nem volt elkülönült tudományterület, azt a római birodalomban figyelhetjük meg először a világon. Ezért mondjuk, hogy a jog (a jogtudományra értem természetesen, s ha ez nem volt először világos, akkor sorry) a rómaiak találmánya.
Szívesen folytok erről hosszabb vitát is akár, délután, mert most szét kell szednem a házat, mivel mindent kihajítok, illetve bedobozolok és bezsákolok, ami nem marad itt. Februártól bérlőknek adjuk ki, és addig végeznem kell.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.10. 10:06:05

@tewton: Nem tudok jobbat, nekem két év latin után kb. ennyi maradt meg:

amo amare amavi amatus
dic duc fac fer
Video patrem venire.

Oroszul is tanultam, abból még ennyi se maradt.

A nem használt nyelv tudása ugyanúgy elvész, mint bármi más tudás, amit nem használunk, az atommag energiájának kiszámításából is csak annyira emlékszem, hogy négytagú képlet volt, és a tagok híres fizikusokról voltak elnevezve, pl. Pauli, Coulomb.

bz249 2013.01.10. 13:20:28

@Holger Hartland: plusz Terfogat meg Felulet?

(de hat tudjuk, hogy a tudomanyban ket fontos dijat lehet elnyerni, a legnagyobb tudosok szeme elott az Alfred Nobel hires sved kemikusrol elnevezett Nobel-dij lebeg... az atlagos kepesseguek inkabb a Giancarlo Napi ismeretlen olasz matematikus emlekere alapitott napidijat probaljak bezsebelni)

Boltzmann 2013.01.10. 13:51:44

@bz249: na ippeg ama tematikus okosoknak, akiket emleget, több díjra is esélyük van

capacete 2013.01.10. 14:33:22

@Mr Falafel: A római jog szerintem a kánonjogon keresztül gyakorolt némi hatást a common law-ra, de azért alapvetően önállóan fejlődött ki, valódi befolyást csak a skót jogra gyakorolt. Viszont én sem vagyok jogtörténész, úgyhogy nem akarok valódi kompetencia nélkül ezen akadékoskodni.

Abban valamennyire igazat adok, hogy a rómaiak kezdtek igazán komolyan a jog sajátszerűségeivel foglalkozni, de ennek is volt görög előképe, hiszen a szofisták egyik fő tevékenységi iránya pont a megfelelő jogi érveléstechnika kidolgozása volt. Az viszont tény, hogy a rómaiaknál ez egy magasabb szintre került.

capacete 2013.01.10. 14:36:46

@Mr Falafel: Azért az olaszokban nagyon nagy adag germán vér csörgedez, a gótok csak eljutottak Rómáig... :)

Ami pedig a zsidókat illeti: alapvetően nem értek egyet azzal, amit gondol, de azzal igen, hogy kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédeket kellene folytatni. Azt viszont beláthatja, hogy egy ilyen párbeszédet nagyon erősen megnehezít a sarkos, és agresszív, néha egyenesen szélsőséges retorika...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.10. 16:21:03

@bz249: T. Erfogat és F. Elület valóban híres török fizikusok voltak, de a képlet másik két tagját nem róluk nevezték el, abban biztos vagyok. Nem ugrik be a két név, a képletet pláne nem tudnám felírni már, pedig ötösöm volt belőle.

Jó dolog a Napi-díj, olyat én is kaptam. Az idősebb tudósok még reménykedhetnek a Jesper Njugh norvég biokémikusról elnevezett Njugh-díjban is, bár állítólag pár évtizeden belül elfogy rá a fedezet.

Boltzmann 2013.01.10. 17:47:33

@Holger Hartland: kell, hogy legyen benne egy Planck is

bz249 2013.01.10. 17:55:02

@Holger Hartland: errol Njugh-rol mindig azt hittem, hogy kambodzsai, ma is tanultam valamit.

Boltzmann 2013.01.10. 18:05:57

@bz249: akkor elég rossz a nyelvérzéke. de ha már cambodiát említi, emlékezzünk meg Armatúráról:

Documents uncovered from the Soviet archives after 1991 reveal that the North Vietnamese attempt to overrun Cambodia in 1970 was launched at the explicit request of the Khmer Rouge and negotiated by Pol Pot's then second in command, Nuon Chea.

en.wikipedia.org/wiki/Cambodia

Boltzmann 2013.01.10. 18:29:57

@bz249: @Boltzmann: ugyanis az nj páros nem igazán kmeres

Tenderized Amen 2013.01.10. 19:54:15

@Robinzon Kurzor: Édes fiam, többet ne piszkáld a Főnököt, mert legközelebb nem véd meg a vallássérült nick támadásától és a szénába harapsz, vagy hogy is mondják ezt nálatok, retrórománoknál.

Sárika tanuló, 6/b 2013.01.10. 19:57:51

@Mr Falafel: Táborba tetszik költözni a bácsinak és most koncentrálnia kell a pakolásra? Azt üzeni az apukám, hogy pont tud is egy ilyet.

Feljelent Elek 2013.01.10. 20:04:15

@Tenderized Amen: @Sárika tanuló, 6/b: Na gyerekek, húzás vissza a Hitlerájúgendbe mert nem sokáig vincelek, ha még egyszer felizgattok közösség ellen. Kettes, ezek már ki vannak tiltva? Jelentsen.

Alfőmérnök007 2013.01.10. 20:05:58

Hogy mennyi buzi köcsög csődült itt össze, különösen Loxon.

Dr. S. J. B. Manó 2013.01.10. 20:13:34

@Alfőmérnök007: Ügyvédnek születtem, nem is göbét terelgettem búgatni a kanhoz. De az unokaöcsém praktizáló elmeorvos, akar beszélni róla?

Boltzmann 2013.01.10. 20:13:37

@Mr Falafel:

hát a common low-t(!) azt elérte az ország

Bell & Sebastian 2013.01.10. 20:15:53

Exegi monumentum aere perennius.

Robinzon Kurzor 2013.01.10. 20:27:20

@Tenderized Amen: " vagy hogy is mondják ezt nálatok, retrórománoknál"

Te attól félsz, hogy téged románnak néznek, Zerge doktornak az alkohollal vannak gondjai, bébéjé meg állandóan homoerotikus tárgykörben próbál sértegetni, ő azon a környéken nincs kibékülve magával.

De engem baromira nem érdekel egyikőtök önértékelési problémája sem.

Robinzon Kurzor 2013.01.10. 20:29:58

@Boltzmann: "hát a common low-t(!) azt elérte az ország"

Ez talán a közmondásbéli közös ló akart lenni, csak az illető már khitsit felejteni madzsar, nem medzs máhr junó, gúdináf a hejesihrás ...

Tenderized Amen 2013.01.10. 22:07:53

@Robinzon Kurzor: Most már elég legyen ebből a rasszista, kirekesztő, a Der Stürmer náci vezércikkeit idéző beszédből! Személyemben a teljes román kultúrnemzetet sértette itt meg, többek között. Az alkoholistával, buzival és kereszténnyel együtt.

Meg fogunk keresni bozgor, pont négy személyes kocsim.

Alfőmérnök 2013.01.10. 22:30:09

@Mr Falafel: "A zsidókon, és így az emberi fajon is a helyesen értelmezett cionizmus, a tóra és talmud tanításainak kötelességszerű végrehajtása segíthetne."

Ezt kifejthetnéd bővebben.

Alfőmérnök 2013.01.10. 22:42:04

Csak szólok, ha valaki nem tudná, hogy Tenderized Amen, Alfőmérnök007, Sárika tanuló, 6/b mind az elmebeteg rongyember B&S sokadnickjei.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.10. 22:44:05

@Alfőmérnök: hogy itt mennyi elmebeteg van. :)
Csak győzze őket exGrift diagnosztizálni...

Tenderized Amen 2013.01.10. 22:55:58

Rendőrök

- Nézd, pont ott jön a főnök, bukjunk le gyorsan!
- Hahó, főnök!

Boltzmann 2013.01.10. 23:08:38

@Alfőmérnök: Maga ilyen spitzlireflexű? Nem lep meg, drága Keszei, csak kérdezem.

Alfőmérnök 2013.01.10. 23:10:07

@Hepci: A nickek többsége szimpla internetfüggő (mint én), de van egy-két elmekórtani eset is.
Vannak, akik engem is annak tartanak, bár megindokolni nem tudják, max. azzal, hogy „csúnyán” beszélek, és a karakteres véleményemet nem rejtem véka alá. Ellenben én meg tudom indokolni, hogy miért tartok valakit elmebetegnek és rongyembernek.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.10. 23:13:57

@Boltzmann: Most néztem utána, @bz249: -nek volt igaza, a maradék két tag névadója T. Erfogat és F. Elület:
vajk.mile.hu/reka/fizika/12_magfiz/12MagOf.html

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.10. 23:17:24

@Alfőmérnök: ki köllene tiltani innen a kesztyűbábozókat...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.10. 23:18:28

@bz249: A kis Njugh valóban Kambodzsából érkezett a szüleivel, menekültként egy hajókonténerben. A norvég szociál- és oktatáspolitika tette lehetővé, hogy tehetsége ne vesszen el a világ számára.

Boltzmann 2013.01.10. 23:40:40

@Holger Hartland: az mindenestre kiderült, hogy maguk nem tudnak kambodzsaiul (gy. k.: khmerül)

Boltzmann 2013.01.11. 00:19:34

Negyedmillió ügynök lehetett a pártállamban

2012. október 9. 14:33 MTI

Negyedmillióra becsülhető a pártállami rendszerben Magyarországon ügynökként tevékenykedők száma, eddig mintegy négyezer azonosítását segítette elő az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL), és négyszáz körül van azok száma, akiknek a neve a széles nyilvánosság elé került - mondta Gyarmati György, a történeti levéltár főigazgatója kedden Budapesten.

www.mult-kor.hu/20121009_negyedmillio_ugynok_lehetett_a_partallamban

Miért nem volt elszámoltatás a rendszerváltás után?

2012. szeptember 14. 18:02

Bölcs döntés volt a konszenzusra jutott rendszerváltók részéről, hogy a rövid, 1918 és 1990 közötti 20. században látott összesen nyolc rendszerváltás után kilencedszerre már nem folyamodtak a "leszámolás" eszközéhez - fogalmazott Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója a Levéltári kutatások a rendszerváltozás előtti évtizedek történetének feltárására című, a Magyar Levéltárosok Egyesülete és a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár közös konferenciáján rendezett kerekasztal-beszélgetésen. Horváth Sándor történész-levéltáros itt elmondta, hogy az ügynöklistákra társadalmi igény van, de nehéz meghúzni a határt a hősök és az áldozatok között, mivel a kettő között átjárás van. A beszélgetésen Szakolczai Attila annak az aggályának adott hangott, hogy a jelenlegi törvények inkább a bűnök elkövetőit, mintsem az áldozatokat védik, s szerinte különbséget kell tenni az adatok megismerése és nyilvánosságra hozatala között.

www.mult-kor.hu/20120914_miert_nem_volt_elszamoltatas_a_rendszervaltas_utan

Boltzmann 2013.01.11. 00:27:50

@Holger Hartland: a g jellemzően önmagában nem áll és nem h-val alkot diftongust

Boltzmann 2013.01.11. 00:28:46

@Holger Hartland: @Boltzmann: amint az az ausztroázsiai nyelvcsaládban jellemző

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.11. 00:58:21

@Boltzmann: Honnan tudja, hogy nem Njung-ról norvégosított?

picur3ka 2013.01.11. 01:52:44

@Hepci:

Azt mondom, hogy a trollok egyik fo ismertetoje ez. Definiciojukban szerepel es tobb forum szabalyzataban: aki a tema helyett helyesirast kezd el megvitatni, azt kitiltjak.

picur3ka 2013.01.11. 02:02:33

@mk27soundmaster:

Ez akkoribol lehet, mikor az akom-bakom szot kitalaltak a latinul nem beszelo tomegek.

picur3ka 2013.01.11. 02:06:54

@Vidéki:

"Azok számára,
akik két nyelvet tanultak az általános iskolában, ennek a két nyelvnek a tanítása
folytatódik a gimnáziumban nem kezdő szintről."

Kivancsi lennek, ezt hogy ko-ordinaljak.

"A nyolc évfolyamos gimnáziumok sajátossága, hogy kötelezően latint tanulnak a
tanulók. "

Ez is erdekes lesz. Orvokepzo lesz ?

picur3ka 2013.01.11. 02:11:51

@Hepci:

Alfa semmit nem tud rolam, csak szemelyeskedik mindenkivel, aki nem ert vele egyet valamiben.

tewton 2013.01.11. 03:13:43

@Holger Hartland:
mert maga hagyta magát a vaskorba szocializálni .)
bezzeg ha tiltott-elérhetetlen lett volna a latin, mint a mi időnkben!

az orosz meg pont annyit ért, amennyit az egyén IQ-jával ésvagy szorgalmával ésvagy akaratával ki tudott hozni belőle. én harmadikas gimis koromban összeszámoltam, hány évet töltöttem orosz tanulásával (ingyér, ha már a kismajmok ezen is ugrálnak), és számot vetettem. arra jutottam, hogy átlagosan normális képességű gyerek vagyok, és ha áltisk 4.-től gimi 4.-ig tanulom, az kilenc év az életemből, rendes órákkal. annyira meg nem vagyok balfasz (gondoltam), hogy 9 végigtanult év ne legyen elég a középfokúhoz egy indoeur nyelvből. meg is lett :)

tewton 2013.01.11. 03:20:52

@Holger Hartland:
a nem használt nyelv tudása is segít egy csomó mindenben. barátkozzon nyelvészekkel :)
egyrészt az agyat barázdálja, terhelhetővé teszi stb. másrészt meg: amikor az embernek hirtelen egy sose ismert kultúrnyelven kell elolvasnia egy tanulmányt (bár ez kicsit gádzsó dolog, valóban), akkor átolvassa a az adott nyelv leíró nyelvtanát meg szerez egy szótárat, aztán hajrá.* aki erre meg nem képes k-k-euban, az szopjon a google translattel :) ha van hozzá áram

*pl. portugál, holland, olasz, spanyol, de lengyel és rokonnyelveire is

picur3ka 2013.01.11. 04:57:26

@tewton:

Na jo, de nem magarol beszelunk, hanem tomegoktatasrol.

Honnan lesznek a tanarok egyebkent? Ezt mar ketszer eljatszottak a kommunistak: a haboru utan bevezettek az oroszt, a 90-es evekben az angolt. Soha nem volt tanar hozza. Eredmeny: soha senki nem tanult es beszelt semmilyen nyelvet.

Boltzmann 2013.01.11. 05:30:15

@tewton: "amikor az embernek hirtelen egy sose ismert kultúrnyelven kell elolvasnia egy tanulmányt "

mit segít a latin a kínaiban?
:)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.11. 09:20:56

@capacete: Egyébként én is kánonjogra gondoltam, mint közvetítőközegre. Szigorlaton éppen kánonjogot húztam. :-)
Van egy jó haverom a virtuálisban. Egymás hosszú éveken át tartó, válogatott sértésekkel tarkított ekézése kölcsönös tiszteletté alakult. Ő hitét tartó zsidó, és a világnézete oly' mértékben távol áll az enyémtől, hogy az kimondhatatlan. Ugyanakkor rájöttünk, hogy vannak univerzális érvényű kérdések, amelyekben pedig egyetértünk, és azok a témák fontosabbak, mint azok, amelyek szétválasztanak. Az illető olyannyira a barátom itt a virtuálisban, hogy sokan úgy vélik, egy és ugyanaz a személy ír két nicken. Én úgy vélem, irritációval, provokációval sokszor hamarabb és tartósabb eredmény érhető el.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.11. 09:27:38

@Alfőmérnök: A cionizmus eszméje az egységes zsidó állam létrejötte. A cionisták elutasítják az internacionalizmust és globalizmust. Alapvetően konzervatív gondolkodású zsidók. Ezért is üldözték őket Rákosiék, a bolsevik zsidók. Sokan a globalista oligarchikus törekvéseket nevezik cionizmusnak, ami orbitális butaság. A világuralmi törekvéseket a legjobban a bolsevikok fogalmazták meg a szocialista világrend fennállása idején. A szocialista világrend megszűnt, de az ideológiája soha ilyen népszerű nem volt, mint most.
A tóra és talmud tanításai szerint élő zsidók rendes emberek. Nem a vallási fanatikusokra gondolok, mert azok minden vallás esetén idióták. A tóra és a talmud nem tartalmaz semmi olyan köbkilométernyi ostobaságot, mint ArmaGedeon szokott összehordani. Amit a jósdában olvashattál a talmudról vagy a tóráról, abban nem volt egyetlen értelmes mondat sem.

Boltzmann 2013.01.11. 09:39:30

@Holger Hartland: a j sem igazán jellemző ilyen pozícióban az ausztroázsiai nyelvekben

Alfőmérnök 2013.01.11. 10:02:30

@Mr Falafel: Nem csak a jósdáról szerzem az ismereteimet. :) (Loxon és Armagedeon tudatlanságán – és magabiztosságán - én is jókat derültem.)
Mindenesetre Izrael állammal valami csak nincs rendjén, úgyhogy a cionizmus programja akkor félrecsúszhatott valahol.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.11. 10:32:37

@Alfőmérnök: Izraelben élő ismerősöm szerint valami 5-6%-os fanatikus párt tartja sakkban az egész országot.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.11. 11:04:58

@tewton: Az oroszt utólag bánom, hogy ellazsáltam, de most már így marad. :( A németből sok megmaradt, de a németekkel is folyton angolul beszélünk. Viszont megállapítottam, hogy a német+angol kombináció hatására úgy-ahogy tudok olvasni hollandul. :) Agybarázdálásra sok minden jó a latinon kívül, például a szike...

Bell & Sebastian 2013.01.11. 12:42:09

A többség kiszállt az orosznál, a maradék java a németnél, a latinig alig jutottak, ógörögöt csak a masiniszta látott.

Nagyon bájos, ahogyan a peronon ácsorgók angolul átkozzák a vonatot. Gyökerek.

Robinzon Kurzor 2013.01.11. 13:12:29

@Holger Hartland: "Viszont megállapítottam, hogy a német+angol kombináció hatására úgy-ahogy tudok olvasni hollandul. :)"

A holland nyelv, amint az egyébként közismert, eleve úgy jött létre, hogy részeg angol tengerészek megpróbáltak németül beszélni.

Bell & Sebastian 2013.01.11. 13:17:02

@Alfőmérnök: Drága bakter úr, mióta hívják a drogot internetnek? Nézzen szembe a ténnyel, hogy a Jósda kitette az ámokfutó kábszeresek és kétes egzisztenciák szűrét. Maga az előbbi kategória, mielőtt még megtippelné.

A mosdatlan szája a kisebb baj, az öncélú kekeckedés a sokkal nagyobb.

Méricskélje a farkincáját másokhoz, ha megkérhetem.

Alfőmérnök 2013.01.11. 13:24:43

@Bell & Sebastian: Fordulj pszichiáterhez.

Bell & Sebastian 2013.01.11. 13:39:29

@Alfőmérnök: Miért én, ha téged nem viselnek el mások? Nem látom az összefüggést. Ha te mész az agyára a normálisabbaknak, míg én ügyesen leplezem, hogy kiadták a diliflepnimet, akkor melyikünk az antiszociális magatartású, amúgykedvesfiú?

Alfőmérnök 2013.01.11. 13:45:34

@Bell & Sebastian: Bazmeg te ostoba elmebeteg fasz, egyszer olvasd vissza, hogy miket írtál.
Az, hogy néhány beteg faszkalapnak a jósdán mi a véleménye rólam, nem oszt nem szoroz.
Téged úgy kibasznának bárhonnan, ahol moderáció van, hogy a lábad nem éri a földet. Csak a jósdán viselnek el, mert annyit értenek a zavaros beszédedből, hogy a zsidókat utálod, tehát jófej vagy.
És ismétlem, kopj le rólam buzi, és ne használj Alfőmérnökös nickeket.
Ismét szűrés.

Boltzmann 2013.01.11. 13:53:29

@Alfőmérnök:
idézlek:
ostoba elmebeteg fasz
beteg faszkalapnak
buzi

Alfőmérnök007 2013.01.11. 14:30:39

@Alfőmérnök: Te hívtál életre, mert a személyiséged része vagyok. Döntsd már el végre, mihez kezdesz velem!

Bell & Sebastian 2013.01.11. 14:47:56

@Alfőmérnök: Visszaolvastam, fogalmam sincs hogy mit akarsz mondani. Bizony oszt meg szoroz, mert felver még az álmodból is, hogy kosarat kaptál. A Vince meg is tette, nemcsak pofázott, mint te. Most is engem olvasol, nem? Ezek szerint a Jósdán a zavaros beszéd legalább annyira elterjedt, mint agyadban az idegen kemikáliák? Az nem lehet, hogy az utóbbi zavar meg az értelmezésben, esetleg csak buta vagy, mint a föld és semmit sem olvastál, amire hivatkozok?
Persze hogy utálom egy részüket, ez a minimum a történések után, de a jófejségnek nem ez a legfontosabb kritériuma.

Esetleg szétnézhetnél a szinonima szótárban is néha, ha már feltételezed magadról, hogy férfi vagy, bedrogozva. Hogy jönnek ide a buzik, tán bántottak?

Szeretnél csoportterápiás meghívót? Fordulj díleredhez.
Vagy pukkadj meg, hogy számodra is érthetően öntsem szavakba, hogy mekkora egy hólyag vagy te, Alfi.

Alfőmérnök 2013.01.11. 19:11:50

@Boltzmann: Már a jósdán is súlyosan szerepzavaros voltál, mikor fegyelmezgettél nickeket. Itt meg duplán az vagy.
De ha a "fasz"-t sokallod a szövegben, a felét behelyettesítheted "szar"-ral, ha úgy jobban tetszik.

bömböcz 2013.01.11. 19:29:30

Eztet remílem itten jáccák lefele!
(Cak szólok, hogy közben nem ír zsidrákozni...)

picur3ka 2013.01.14. 23:23:11

Na, az magyar blogoszfera olyan demokratikus tud lenni, hogy nem nyithatsz topikot, mint kommentelo rajta, szoval ideteszem a kerdest (tudom, valasz nem lesz ra, koltoi, bunozokhoz).

Milyen banankoztarsasagnak tartjak ezek a bloggazdak az orszagot?

Mer' tiltogatnak embereket anelkul,

- hogy megmondanak nekik miert,

- hogy megmondanak nekik, be vannak tiltva

- es ezek kritizaljak a kormanyt meg az 'egyeb' oligarchakat

- meg csak mukodesi szabalyzatuk sincs, ami alapjan betilthatnanak

Ettol Rakosi is jobban demokralt, gyerekek!

Alfőmérnök 2013.01.14. 23:35:36

@picur3ka: Egy aprócska különbség: Rákosi Recskre küldött volna téged, bogárka.

picur3ka 2013.01.20. 00:58:35

@Alfőmérnök:

Lehet, ez veletlenszeru, de nem kuldott.

Alfőmérnök 2013.01.20. 18:21:33

@picur3ka: Mert még időben megszökött Angliába.
süti beállítások módosítása