Katona Zoltán írása partnerünk, a MúzeumCafé magazin 30. számából. Fotó: Dezső Tamás.

*

A Székelyudvarhely melletti Szejkefürdő múltja és jelene összefonódik a legnagyobb székely, báró Orbán Balázs nevével. Az egykori fürdőtelep felvirágzása is az ő nevéhez fűződik – ezredfordulói romlása persze már nem. Sírja ma zarándokhely, a kies völgy a környék turisták által egyik leglátogatottabb helye. Négy éve a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum egy különleges „kirendeltséget” teremtett itt: Székelyföld ásványvíz- és fürdőmúzeumát.

A Székelyudvarhely nyugati kijáratánál elhelyezkedő Szejkefürdő gyógyvizeit Orbán Balázs leírása szerint egy pásztor fedezte fel az 1840-es években, amikor észrevette, hogy a sós víz gyógyítja a köszvényét. Ennél is korábbi azonban Kibédi Mátyus István orvos 1766-ból származó leírása, amely szerint „a város közelében levő forrás szürkés, tengervízhez hasonló büdös vize gyógyítja a sebeket és a bőrkiütéseket”. Az 1850-es évekig a hely úgynevezett parasztfürdőnek számított, ekkoriban épültek csak az első medencék, deszkakabinok és lakóházak – az első házat egy Verebélyi nevű személy építette. A feljegyzések, eddigi kutatások említik továbbá Csiszár Mihály, valamint Horváth Dániel nevét: előbbi 1856-tól kezdődően négy évig volt a fürdő bérlője, és három deszkakabint építtetett, utóbbi 1860-tól hat év alatt egy hatszobás lakóházat, tizenkét fürdőszobát és további kabinokat létesített. A több tíz hektáros területet 1866-ban a lengyelfalvi báró Orbán Jánosné vásárolta meg, aki öt évvel később fiának, Orbán Balázsnak adta azt tovább. Szejkefürdőt tulajdonképpen a nagy székely író, politikus és tudós fejlesztette olyan fürdőteleppé, amelynek messze földön híre ment. Az úgynevezett Attila-forrás köré építtetett egy kőmedencét, ezenkívül több meleg fürdőt, valamint egy nagyvendéglőt, villákat és parkot is létesített. A közeli Nagymál oldalába sétányokat vágatott, a vendégek szórakozását tekepálya és térzene is szolgálta. Ekkoriban (1871 és 1890 között) pecsétje is volt a fürdőtelepnek, Szejkefürdő Igazgatósága felirattal, és Székelyudvarhelyről óránként omnibuszokkal lehetett kimenni a fürdőre. Orbán Balázs korából, vagyis a Szejke aranykorából az azóta többször felújított nagymedence, az országút és a medence között lévő emeletes fürdőgondnoki ház, valamint az író sírja előtt álló első székely kapu maradt meg. A többi épületet lebontották, a Szejkén keresztülvezető országutat 1941-ben építették.

Orbán Budapesten halt meg 1890. április 19-én. Végakarata szerint Szejkefürdőn temették el, a fürdőtelep közelében. Édesanyjával helyezték közös sírba, majd egy családi kriptát emeltek ettől a helytől nem messze, a Borvízoldalban, amire Orbán Balázs pénzt is hagyott hátra. 
A családi kriptát azonban nem gondozták, elhanyagolták, végül több földcsuszamlás és egy villámcsapás hatására 1919-ben összeomlott. Ki is rabolták, az érckoporsó anyagát elhordták. 
A maradványokat még ugyanabban az évben a kripta mellett újratemették, majd 1921. június 19-én következett a harmadik, immár díszes temetés. A második világháború után azonban a sírkertet megint elhanyagolták. A hatvanas években néhány lelkes udvarhelyi vetett véget ennek az áldatlan állapotnak: 1969-ben elkészült a mostani síremlék, rajta a híres író és politikus portréjával; a domborművet Orbán Áron szobrászművész készítette.

*

A legnagyobb székely sírjához különös „múzeum” vezet. A székelykapu-múzeumot a hetvenes években létesítették – a sír melletti legelső kaput még Orbán Balázs állíttatta a Szejkére halála előtt két évvel, 1888-ban. Utána sorban a dombon lefele állnak a kapuk, összesen tizenöt. 
A hetvenes években volt egy „kapumentő hullám” – az ekkor idekerültek között van az egykori udvarhelyi tüdőgyógyászat, az úgynevezett Haberstumpf-villa előtt állt kapu, amit a tüdőbetegek készíttettek hálából a szanatóriumnak. Emellett főképpen a közeli falvakból származó, fenyédi és máréfalvi, 19. századi kapuk láthatók itt. Az eddigi legutolsó régi darabot 2009-ben állították fel. A sír és a felső székely kapuk mellett néhány kereszt is van – a Haáz Rezső Mú-zeum itt egy úgynevezett szakrális kertet szeretne létrehozni: régi temetőkből és más helyekről kikerült fa- és kőkeresztek, kopjafák állnának itt, egyfajta mementóként.

Manapság csak a vidék hasonlít az Orbán Balázs korabeli állapotokhoz, az viszont elmondható, hogy a 20. század második felében különböző tömegrendezvények is híressé tették a Szejkét. Intenzív rehabilitációba kezdett a kilencvenes években a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum is, ezt jelzi a tőzegláp védetté nyilvánítása, valamint a borvízmúzeum felépítése és működtetése. A fürdőmedence is a „helyére került”, a telepen jelenleg gyógykezelés is folyik. A Szejke-patak által kettészelt völgy változatos rendezvényeknek ad otthont. Manapság a környék azáltal is az udvarhelyiek kedvelt szabadidőközpontjává vált, hogy a különböző majálisokat leszámítva 1967 ősze óta itt rendezik meg a Szejke Népzene- és Néptánctalálkozót. 2000 nyara óta évente itt tartják az unitárius világtalálkozókat, 2001-ben és 2002-ben itt volt az Erdélyi Diáktalálkozó (a mai Félsziget Fesztivál elődje).

A gyógyvizek mellett az ásványvízforrások is jelentősek: 
a főforrás vagy Sarolta-forrás vize szolgáltatta a város ivóvizének jelentős részét. A borvizet még az aranykorban, a 19. század végén kezdték Udvarhelyre szállítani bivalyos szekerekkel, jellegzetes, háromliteres cserépkorsókban. Ekkor még szénsavas, buborékos volt – ez így is maradt az 1946-os fúrásig. Az első világháború előtt palackozták is, az üvegeken a „Szejke savanyúvíz Sarolta forrás” felirat volt.

A népiesen, székely nyelvjárásban „szejkeborvíznek” hívott ásványvízről ma is megoszlanak a vélemények, mert vannak, akik erre esküsznek, és vannak olyan idősebb udvarhelyiek, akik szerint a háborút követő próbafúrásokkor „elment az ereje”. Utána is hordták ugyan még be a városba – a visszaemlékezések szerint akár napi hétezer liter ásványvizet is bevittek Udvarhelyre a bivalyos szekerek –, de állítólag már nem volt az igazi. Ma autóval, zsákban, igen praktikusnak, de nagyon környezetszennyezőnek bizonyuló műanyag palackokban hordják az udvarhelyiek és a környékbeliek.

*

A szejkefürdői Ásványvíz- és Fürdőmúzeum 2008 tavaszán nyitotta meg a kapuit – a tervek több éve készen álltak, az építkezés is elkezdődött néhány évvel azelőtt, de a 2005. augusztus 23-i, a környéken összesen 16 halálos áldozatot szedő árvíz súlyos pusztítást vitt véghez. Nemcsak az akkor épülő múzeumnál volt nagy a kár, hanem másutt is: a Szejke-patak vashídját nagyjából 15 méterre sodorta el az áradat. 
A Szejkefürdő északi oldalán elkészült új épület 2008. május 21-én nyílt meg a látogatók előtt. Kétszintes, 268 négyzetméteres, fából készült épületről van szó, amelynek egyértelmű a rendeltetése: kiállításon bemutatni a Székelyföld ásványvíz- és fürdőkultúráját. Az intézmény fenntartója a Haáz Rezső Múzeum, valamint Székelyudvarhely önkormányzata.
Zepeczaner Zsolt, a borvízmúzeum gondnoka vezet végig a kiállításon. Ahogy belépünk 
(a belépőjegy mellé egy régi, bivalyos szekeret ábrázoló képeslapot is kap a látogató), rögtön a borvizeskorsók és -üvegek tűnnek szembe. Ezekből szerencsére sok fennmaradt, és közelről is szemrevételezhető, hogy az egykori Udvarhely polgárai miben szállították és tárolták mindennapi ivóvizüket. Az egykori bivalyos szekér (ráférne egy restaurálás) egyébként az épület mellett áll – ott, ahol az egyik fennmaradt forrásból a látogatási idő alatt bárki megkóstolhatja a szejkevizet, és vihet is magával. És itt nemcsak a látogatókról van szó, hanem a városlakókról is, hiszen az udvarhelyi családok némelyikének a mai napig megmaradt az a szokása, hogy az ivóvizet a Szejkéről hozza. A kút szerkezete a régi, ahogy a borvíz íze is.

Visszatérve a kiállításra: bal oldalt Bányai János geológus saját kézzel készített térképei láthatók – Bányai a borvizek kiemelkedő kutatója volt, erről rengeteg cikke és tanulmánya is tanúskodik, hagyatékát, könyvtárát a Haáz Rezső Múzeum egyik emeleti termében őrzik, ott is látogatható. A szemben levő falon idén tavasszal helyeztek el egy időszakos kiállítást: a borvizesüveg-címkéket felvonultató kiállítás új színfolt a múzeumban. Az első világháború végétől napjainkig mutatja be azokat a címkéket, amelyeket az itteniek tettek az ásványvizes üvegekre. Főleg háromszéki címkék vannak itt, lévén hogy a két gyűjtő-tulajdonos, Ütő Gusztáv képzőművész és Kisgyörgy Zoltán geológus-közíró sepsiszentgyörgyiek, és ők kölcsönözték a múzeumnak ezt a kiállítási anyagot. Ütő összesen hatvannyolc borvizes címkét gyűjtött össze; esetében grafikai szempontból is nagyon érdekes gyűjteményről van szó. Kisgyörgy Zoltán gyűjteményének darabjai fóliákban, egymás mellett láthatók. A kiállítás időszakos, 2012 őszéig, 
idényzárásig marad a Szejkén. A borvízmúzeum ugyanis csak tavasztól őszig látogatható. 
A földszinti nagyterembe belépve rögtön szembetűnik Orbán Balázs szobra – az egész alakos alkotás gipszből készült. Tulajdonképpen pályamunkáról van szó: ezzel a szoborral pályázott 1993-ban Hunyadi László szobrászművész az Orbán Balázs-szoborpályázatra, amelyet meg is nyert. A kiöntött bronzszobor 1994 februárja óta Székelyudvarhely főterét ékesíti, a gipszmodell pedig ide, a fürdőmúzeumba került. Orbán Balázs életének legfontosabb adatait is megtudhatjuk, ugyanakkor a legnagyobb székely fényképeiből is kerültek ide reprodukciók. A nagy utazó a híres francia írótól, Victor Hugótól tanulta el a fotográfusmesterséget, itt is láthatunk olyan fotót, amelyen Orbán mestere társaságában látható. Ami a saját fotóit illeti, A Székelyföld leírása szerzőjének munkáiból inkább tájképeket, vidéki életképeket láthatunk: Orbán Balázs évekig járta szűkebb hazáját, monumentális munkájához rengeteg fényképet készített korabeli technikával, a látogató ezekből csodálhat meg a borvízmúzeum falain néhányat.

A teremben kapott helyet Bányai János kőzetgyűjteménye is: a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban 2009 májusában nyílt meg az Ásványok-Kőzetek-Kövületek című kiállítás, amely egy év múlva a borvízmúzeumba került, és itt lelt állandó otthonra. A múzeum tulajdonát képező Bányai-hagyatékot a székelyudvarhelyi Tóth Attila geológus leltározta, a gyűjtemény legszebb, legkülönlegesebb, legértékesebb darabjait állították itt ki.

Lépcső visz fel az emeletre – oldalt olyan fényképeket láthatunk, amelyeket más egykori székelyföldi fürdőkről készítettek, például a Solymossy-féle gyógyfürdőről, amelyik a székelyudvarhelyi Jézus-kápolna melletti völgyben volt, a Köszörűkő tövében. Régebben, még a hatvanas években is beteg embereket gyógyított ez a víz, amely manapság még felbugyog ugyan a földből, de már nem használják fürdővízként. A szejkeihez hasonló fürdőhely volt egyébként a Fernengel-féle gyógyfürdő is a városban, de ennek már a nyomait sem lehet megtalálni, csak a helyét, és csupán néhány fotó tanúskodik arról, hogy száz évvel ezelőtt Székelyudvarhelyen milyen virágzó fürdőkultúra volt. De nemcsak udvarhelyi, hanem borszéki, tusnádfürdői, homoródfürdői, kirujfürdői fotók is láthatók itt: Székelyföld híres volt egykor ezekről a településekről gyógy- és ásványvizeik miatt, mára azonban már csak kevés működik. Ezeknek a fürdőknek az egykori mindennapjairól szól az emeleti kiállítás. Nemcsak fényképek, de üdvözlőlapok is vannak itt, valamint olyan tárgyak (például ásványvizes üvegek), amelyek az adott fürdő történetének szerves részét képezték egykor. A felső teremben több információs tábla előtt is elidőzhet a látogató, amelyekről az egyes fürdők történetét ismerheti meg.

*

Tavaly nagy sikerű tematikus, időszakos kiállításnak adott otthont a fürdőmúzeum a budapesti Petőfi Irodalmi Mú-zeum jóvoltából: Írók fürdőruhában címmel olyan fényképeket lehetett megtekinteni, amelyek a 20. századi magyar irodalom és művészetek néhány jelentős alakját mutatták meg fürdőzés közben. Déry Tibor, Füst Milán, Karinthy Frigyes, Tersánszky Józsi Jenő, a zeneszerző Kodály Zoltán és mások voltak láthatók a korabeli fotók reprodukcióin; összesen tizenhárom ismert személyiségről készült nagyméretű képet helyeztek el a borvízmúzeum falain.

Ami a múzeum látogatottságát illeti, arról Zepeczaner Zsolt elmondta, hogy főleg július és augusztus hónapokban van csúcsforgalom. Olyan napok is voltak, hogy tolongtak a turisták a borvízmúzeumban, sokan fényképezkednek Orbán Balázs szobra előtt. A legtöbben természetesen Magyarországról érkeznek, de tavaly óta már szép számmal jöttek román turisták is, sőt a vendégkönyv bejegyzései szerint olasz, spanyol, holland, német, észt, izraeli és cseh látogatók is voltak. Számuk az első két évben több mint kétezer volt, az elmúlt két évben viszont csökkent valamelyest, de az ezerötszázat szerencsére azért mindig elérte. A látogatószám csökkenésének az is lehetett az oka, hogy két éve kezdődött a Borvíz Útja nevű program, ami tulajdonképpen a Szejkefürdő (és több más székelyföldi „borvizes” hely) külcsínének a rendbetételét jelenti. Emiatt az épület körül, sőt az egykori Szejkefürdő egész területén építkezések voltak, utak, sétányok létesültek, szebbé varázsolták a helyet – viszont a munkák miatt a borvízmúzeum nehezen volt megközelíthető. Ennek a felújításnak a turista- és látogatócsalogató hatását feltehetően idén tapasztalja majd meg a múzeum. Nem mellékesen a fürdőmúzeum szokott kedveskedni is az udvarhelyi iskolásoknak, hiszen minden év szeptemberében az idényzárásig az iskolai csoportok, osztályok ingyen tekinthetik meg a kiállításokat. Kérésre természetesen az idényzárás után is van lehetőség csoportos látogatásra. Ha valaki betért a múzeumba, és végignézte a kiállítást, nem marad más hátra, mint hogy kifele menet megigyon egy pohár jó szejkei borvizet. Nem fogja megbánni. Benne van a Székelyföld íze. 

*

Képek:

1. Üvegek, amelyekben az udvarhelyi polgárok egykoron mindennapi ivóvizüket szállították a Szejkéről a városba

2. Részlet a Szejkefürdő történetét bemutató kiállításból: így jutott egykor a víz a forrásokból a városba