1. Nem tudjuk, hogy minden állambiztonsági papír megvan-e a levéltárban.
2. Nem tudjuk, hogy minden állambiztonsági papír fedi-e a valóságot.
3. A meglevő papírok nyilvánosak (pici abszurd csavarral, de azok), vagyis: aki listát akar csinálni, az fogja és csinálja meg abból ami van.
Utána ezt a listát bocsássa társadalmi vitára. Súlyozza, hogy melyik ügynök/tiszt hogy került oda, mit csinált vagy milyen kárt okozott (nem könnyű feladat!); egészítse ki oral history interjúkkal (már amennyiben hajlandóak interjút adni az érintettek); nyújtson be egy törvényjavaslatot kártérítésre és büntetésekre.
Közben egy picit elgondolkozhat, hogy az a párttitkár, aki nyilvánosan rúgott ki valakit az állásából, nem visel-e nagyobb felelősséget, mint az a megzsarolt ügynök, aki erre-arra tekeregve próbált kibújni a hálóból; és hogy egy kis lusztrációs törvény nem lenne-e (lett volna?) jobb, mint a listamánia.
Végül ha mindezt végigcsinálta, a zavaró gondolatokat elhessentette, akkor ne csodálkozzon, hogy:
1. a magyar állam kibogozhatatlan kártérítési igényekkel fog szembesülni (a rendszer működtetői-haszonélvezői és/vagy leszármazottaik nem fognak fizetni, helyettük a köznek kell).
2. a magyar biztonsági szervek hálózatait meg fogják szaggatni az ellenérdekelt szolgálatok. Miután ezt nem csinálta végig senki, a listázóknak el kellene gondolkodni a mondáson, hogy dobszóval nem lehet verebet fogni.
