Gyarmati Fanni 100
2012. szeptember 08. írta: Szelli

Gyarmati Fanni 100

gyarmati_fanni.jpg

A Pozsonyi út 1. szám alatt lakik egy idős hölgy. A ma százesztendős asszony hetvenhét éve, 1935-ben költözött ide a néhai Radnóti Miklóssal, házasságkötésüket követően. Gyarmati Fanni, a feleség, a múzsa, a társ, megannyi csodálatos szerelmes vers ihletője csendben, visszavonultan éli napjait, történeteit, emlékeit pedig inkább megtartja saját magának és a hozzá közel állóknak.

 „Számomra Miklós halálával lezárult egy fejezet, ezt ma már nem lehet és nem is akarom kinyitni. Maradt körülöttem néhány barát, akik értenek, de úgy általában az emberiségről megvan a véleményem. Nem volt az sem jobb világ, amelyben mi voltunk fiatalok, a férjem a Töredékben meg is írta, hogy »Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nem csak parancsra\«, de visszafelé tekintve mindig szebbnek tűnik a múlt, főleg azok miatt, akik akkor még itt voltak velünk.

 Sokszor úgy érzem, Miklós még ma is itt van, és vár rám az otthonunkban. Gondolatban sem térhetek úgy vissza hozzá, hogy a közös emlékeinket kiszolgáltattam a nyilvánosságnak.”

 Isten éltesse Fifi nénit!

radnóti_fanni.JPG

Tétova óda

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.

1943. május 26.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr894761966

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Radnóti Miklósné és Radnóti Miklós 2012.09.08. 22:19:06

Él egy kilencvenhét esztendős hölgy a Pozsonyi úton, abban a lakásban, amit házasságkötésük, 1935 óta béreltek férjével. A második emeleti névtáblán ma is ez olvasható: dr. Radnóti Miklós. Felesége, a magyar irodalom legszebb szerelmes verseinek ihle...

Trackback: 100 éves Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 2012.09.08. 15:31:52

Ma ünnepli 100. születésnapját Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni, Fifi néni. 2005-ben, a Városházán volt szerencsém két percre személyesen találkozni vele, ahol díszpolgári címe alkalmából jelent meg. Amikor kértem, hogy dedikálja nekem a mellékelt, Radn...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Segna 2012.09.08. 23:29:08

@bbjnick: na, kurva nagy agyonhallgatás, benne van az irodalmi lexikonban....
nem mintha Nyírőnek vagy bármely más irónak/költőnek ettől jobbak lennének a művei...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.09.08. 23:31:25

@Segna:

"Aztán egészen halkan kérdezem, odaültetted a gyermeked magad mellé, Fanniról olvasva, és elolvastál neki egyetlen verset is? Mert én megtettem. Radnótit, és Weöres Sándort, Lászlóffy Aladárt, mert azt kérte." --- írod.

Ha elhiszed, hogy különb vagy, már bizonyos, hogy nem vagy az!:-) Tudod, a genetikusan alattvalók is olvasnak a gyerekeiknek mesét, verset, ezt, azt, amazt:-) S most épp egy olyat fogtál ki (mármint genetikusan alattvalót), aki spec. már 4-5 éves gyerekeivel (a számtalan mese és verses mese, valamint vers mellett) megismertette (felolvasta nekik) a Toldit. És, láss csodát, a genetikusan alattvaló kis majmok vették és értették az adást!:-D

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.09.08. 23:36:16

@Segna:

"na, kurva nagy agyonhallgatás, benne van az irodalmi lexikonban....
nem mintha Nyírőnek vagy bármely más irónak/költőnek ettől jobbak lennének a művei..." --- írod.

Miért, nem kellene bennelennie? :-D

ü
bbjnick

Segna 2012.09.08. 23:38:56

@mavo: :-) Hát persze! W van a nevében. Az olyan gyanús!! Németes. Aki meg itten német, az zsidó. világos nem?!
Az óvonénijük biztos nem mondta, hogy a bóbita a WS bácsi verse...

almodhi 2012.09.08. 23:40:07

@bbjnick:

Dehogy vagy te genetikusan alattvaló. Csak hülye.

Segna 2012.09.08. 23:41:56

@bbjnick: te mondtad, h agyonhallgatják, "Kérdezd ezt azoktól, akik Tormayt, Wasst, Nyírőt, Sinkát, Szabó Dezsőt vagy épp Csurkát és még a Jó Ég tudja, hogy ki mindenkit, ki szeretnének törölni a magyar emlékezetből!"
erre utaltam, h nincs kitörölve...

Segna 2012.09.08. 23:52:14

@bbjnick: akkor most olvastatok ma vagy sem?
De ha te magad is olvasol a gyerekeidnek (üdv a klubban!) Akkor miért kérdezel akkora marhaságokat, hogy ettől különbnek hiszem-e magam.
De tudod mit? Végig gondoltam, és igen, ettől különbnek érzem magam, hogy olvasok sőt közösen olvasunk a gyerekemmel. Szeretném azt hinni, h ettől különb egy szülő.
Mi ebben a baj? Az olvasás vagy a különbségre törekvés? Különb és jobb akarok lenni, törekedni mindig a jóra és a szépre. Ezt hányod a szememre? Miért? Mert a te véleményed rólam (kb. 5 hozzászólásomat olvasva ) az, hogy én egy liberálbolsevik genetikus alattvaló vagyok (akármi is ez a zagyvaság) vagyis egy lenézendő ostoba, az egyetlen üdvözítő üdvtan nélkül élő pária vagyok, aki nyilván semmi jóra nem képes.
Másként gondolkodom mint te. De képzeld el, teljesen másként gondolkodom nagyon sok más embertől is.
A vers olvasással meg arra akartam célozni, h az irodalommal foglalkozzunk.
Várnám a kedvenc költőd, kedvenc sorát... Őszinte kíváncsisággal.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.09.08. 23:52:54

@Segna: @mavo:

A bolsevikok a szociáldemokratáktól a többségi elvre és érdekre, valamint a doktriner marxizmusra hivatkozva különültek és vetették el a szociáldemokrácia demokratikus elemeit.

Ma a liberalizmusnak a politikai színtéren számottevően csak két irányzata létezik: a neokon és a ballib (liberálbolsevik). Európa (baloldali) politikai elitje a kilencvenes évekre szinte teljesen a '68-asokkal telítődött. Ezek számára a liberalizmus egyértelműen balliberalizmus: a demokráciát felváltotta a demokratizmus (mint doktrína), a tolerancia elvét a pol. korrekt.-izmus (mint doktrína), a piac, mint önszabályozó rendszer elvét a globalizmus (mint doktrína). Ehhez az irányhoz igazodnak a mai (egykor volt) szocdemek is. Ma Európa baloldala gyakorlatilag egységes: liberálbolsevik.

ü
bbjnick

robot_ 2012.09.08. 23:57:09

Boldog Szülinapot!
Ezeket a "seggvizen bla-bla.." kommenteket csak azert nem ertem, mert ha nem vitatom el, hogy valojaban valaki felesegeként él a koztudatban, mint ahogy elismerem, tenyleg igaz, akkor is elmondhato, hogy kb beszelgettek vele 5 percet. Most ebben mi a nagy dolog?
Egy olyan vilagban ahol kb allatkertbol szabadult lenyek mutatjak a kameraban a vaginajukat meg a farkukat es erre lehet sms-ben szavazni.... es ezek heti 10-20 orakat vannak a madniner-nel szelesebb korben latogatott media focimoldalan, akkor a 100. szulinapja alkalmabol egy hires magyar kolto huseges ozvegye nyugodtan kint lehet par sor erejeig, nem?
Mert ha most kapott volna egy full extras VW-t vagy mittomenmi, es ennyi lenne az indok, akkor azt mondom tenyleg fura, de hogy itt megjelenik vele par sor, abban tenyleg nem latom mi a rossz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.09.08. 23:58:30

@bbjnick:

és ilyenkor azon gondolkodom, hogy magadtól vagy olyan ostoba fasz, hogy nem tudod, hogy hívják, akinek az irodalmi kánonba emelését annyira szorgalmaznád, vagy csak átvetted a laciéktól, akik szintén nem tudták. jó, ők a keresztnevét sem, és valóban, az kínosabb.

tudod ez a nyirő az egyébként igen nagy hájpnak örvendő halinás könyvek egyik szerzője volt ugye. jó, meg általában az erdélyi kézművesnek, de nem ez az érdekes.

hanem az, hogy ha tudnád használni a guglit tudnád miről beszélek te erkölcsi lángoszlop. legalább próbáld meg. bepötyized, hogy nyirő meg hogy halina, kattintasz, hogy képek, aztán halljam a csobogást ahogy süllyedsz.

vagy valld be, hogy vicceltél. ugye csak erről van szó?

nincs egységes írásmód, írod. ízlelgetem. a borítókon elég következetesnek és egységesnek tűnik az írásmód, de hát I és I között durva különbségek tudnak lenni, ha nagyon muszáj. és nem, nem azért nincs ékezet az i betűn. az ő-n és az ó-n is igen feltűnően ott van.

Segna 2012.09.09. 00:03:56

@péniszirigy feminista szűz strihkurva: nem tudom én eléggé szerettem Radnóti verseit akkor is amikor nem tudtam hogy élt, és halt meg. A zsidó/nem zsidó témakört meg merőben nem értettem anno, mert a 80' évek vidéki városában nem is hallottam erről a felekezetről se - sokáig. Lehet ezeket a sorokat relativizálni? Kevéssé szíven ütő lenne, ha túléli? Nem hiszem.

" Vérzett az erdő és a forgó
időben vérzett minden óra.
Nagy és sötétlő számokat
írkált a szél a hóra.

Megértem azt is, ezt is,
súlyosnak érzem a levegőt,
neszekkel teljes, langyos csönd ölel,
mint születésem előtt."

"Mögöttem két halott,
előttem a világ,
oly mélyről nőttem én,
mint a haramiák;
oly árván nőttem én,
a mélységből ide,
a pendülő, kemény
szabadság tágas és
szeles tetőire."

Segna 2012.09.09. 00:07:31

@bbjnick: beidéznéd ezeket ki írta?

Amúgy kedvenc verssor?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.09.09. 00:07:40

@Segna:

bébézsuzsika nyirőt is olvas, mert annyira zseniálisnak tartja. ugyan azt sem tudja, hogy írják a nevét, de igen, higgyük el neki, hogy nem hazudik. :)

az én kedvenc íróm pedig kúrt vóneggut. sokat olvastam tőle, és zseniális író, tessék nekem becsszóra elhinni, hiszen a nevét is hogy tudom.

ez a baj amúgy ezzel. a magyar jobbódal (ismét elnézést kérek magamtól) pár hónappal ezelőttig azt sem tudta, hogy ő a kedvenc írója. de mivel megmondták neki, ezért tudja, hogy nyírő. és még örüljünk bazmeg, hogy a gyulában nem ilyen holtbiztosak, mi lenne itt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.09.09. 00:19:22

egyébként komolyan, olyan mókás, gyarmati fanni és radnóti a kiindulópont, de lelkes fajvédőink révén már nyirőnél és a liberálbolsevizmusnál tartunk. cion bölcsei is lesznek, vagy fog még annál magasabbra is emelkedni a színvonal?

Segna 2012.09.09. 00:20:45

@mavo: nem voltam rest és megnéztem a halináinkat, oszt tényleg rövid i-vel van a borítón! Viszont belül a címlapon hosszú í! Vagyis ingadozó erőst. Sőt az 1926-os köteten mindkét helyen rövid, az 1934-esban meg nem.

A halinákról mondjunk már el annyit, hogy az erdélyi szépmíves céh adta ki Kolozsváron, a két vh között és a népnemzeti-keresztény(opcionálisan őssámánisztikus) lelkek által sem sokat emlegetett drága Kós Károly gondozásában. A halina elnevezés onnan van, h durva vászon kötésben, vagyis halinában vannak a könyvek. Én nem kanonizálnám ezt a sorozatot, attól, h valakit akkor kiadtak benne, nem lesz örök érvényű nagy klasszikus. Kósék egyszerűen annyit akartak vele, h lehetőséget biztosítsanak a kor erdélyi íróinak. Sem többet, sem kevesebbet.

tistedur 2012.09.09. 00:24:00

@Segna:
" nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, "

Segna 2012.09.09. 00:26:47

@mavo: én folyamatosan kapacitálom itt a közönséget, h írja le a kedvenc verssorát, de bbjnick ISmindig elengedi a füle mellett ezt a kérést.
Már-már kezd gyanús lenni, h nincs neki olyan...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.09.09. 00:27:03

@bbjnick:

a bolsevizmus egy tipikus diktatúra volt te szerencsétlen agyhalott. a proletár(micsoda?) is, és rákosizmus és a kádárizmus is. a liberalizmustól (akármi is legyen az) a diktatúra áll a legmesszebb. de mint a hozzád hasonló férgektől jól tudjuk, a zsidók a nácizmusért, és a fasizmusért, a bolsevizmusért és a kapitalizmusért szinkron felelősek. a feketéért és a fehérét egyszerre még nem, de ahogy elnézem készültök. meg persze a tetszőleges bármiért, ami a hozzád hasonló patkányoknak az eszébe jut.

Segna 2012.09.09. 00:33:01

@tistedur: köszönöm, nekem is ez a titkos favoritom,
árnyékot írna lassan a lassú délelőtt

ahogy ülsz a hűs verandán (míg hűl a szilvalekvár) és valahogy már semmi sem sürgős, minden olyan ráérős lett, talán a melegtől, talán a szabadságtól?

A másik ilyen sor a "Szerbia vak tetejéről, búvó otthoni tájra..."
Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,
hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,
szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, -
jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,
s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.09.09. 00:37:08

@tistedur:

mondom beírod nyirő, de tőlem nyírő is lehet, leszarom, kipróbáltam, úgy is működik. talán egy erdélyi kiadó, amelyik tonnaszám adta ki a műveit, jobban tudta egy erdélyi író nevét, aki a magyar rajongók jóvoltából egy darabig gyula is volt, mint tudjuk.

Segna 2012.09.09. 00:38:45

@tistedur: igen, külön aranyos, h ő maga is rövid i-vel írja a hosszú í-s címlapon!
Nem ez számít. Lehet, h felvett név azért nem érdekes neki? ;-)
Ki tudja? Egyszer Máthé Gábor szólt rá a riporterre, hogy ő th-val írja a nevét, és haragszik ha nem úgy írják. Aztán megállt és elmondta, hogy ez egy felvett név, miért is hisztizik itt ő tulajdonképpen? És kinevette magát. Na, ez nem megy sok embernek...

tistedur 2012.09.09. 00:42:54

@Segna:
"Most érkezett, egész nap messze járt,
kezében egy nagy mákvirágszirom
s elűzi azzal tőlem a halált."
vagy ha már hónapok:
"Szirom borzong a fán, lehull;
fehérlő illatokkal alkonyul.
A hegyről hűvös éj csorog,
lépkednek benne lombos fasorok.
Megbú a fázós kis meleg,
vadgesztenyék gyertyái fénylenek."

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.09.09. 00:43:47

@Segna:

rég volt a kezemben halinás, nem mondod, hogy belül bírták hosszú ível írni ... már az erdélyiekben sem lehet bízni. de legalább nem gyula, mint az első rajongó írta. esküszöm, nem egy nyirő volt a kezemben, és ez nekem kimaradt. akkor elhiszem, hogy bébézsuzsika jól emlékezik, bár vele ellentétben nekem nyirő csak futó emlék.

ha már szóba került, a kós károly erdélyi szépmíves erdély című kötetét ismered a színhibás litográfiákkal? :) a sárga kemence nagyon odavág. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.09.09. 00:44:20

@mavo: @tistedur: @Segna:

Létezik más szerzőknél is többes írásmód. Görgey például hol Görgeiként, hol pedig Görgeyként írta alá a nevét.

Nekem erős a gyanúm, hogy itt is erről van szó. Vagy talán csak annyit történt, hogy mivel a korabeli írógépeken nem volt í, így Nyírő első munkái nevének i-s változatával jelentek meg (a szövegben értelemszerűen javította a szerkesztő az i-ket í-re ahol kellett, no de a névben...).

Látni kellene az anyakönyvet, hogy tudjuk, hogy is hívták valójában a mestert!:-)

Nyírő maga is, hol i-vel, hol í-vel írta alá nevét:-)

www.vasiszemle.t-online.hu/2009/01/alairas.jpg

2.bp.blogspot.com/-2No5L_0UVl4/T6Oy4nQZDtI/AAAAAAAAAT0/qYKxKdOHL1I/s1600/levelezolap.jpg

ü
bbjnick:-)

Segna 2012.09.09. 00:46:27

@mavo: hát a világ mán csak ilyen, a mindenkori elit mindig is keres magának vonatkozási pontokat és legitimitási eseményeket. Aztán ahogy a régi mondás tartja, egészséges ember nem besszél a sz*rásról (lévén, h minden rendben van vele) egészséges lelkületű politikai elit sem pofázik bele (nagyon) az irodalomba, és nem keres magának frissen kultúrhéroszokat. De hát mindenki arról beszél, amije nincs, Franciaország a nagyságról meg a dicsőségről, ezek meg a kultúráról és a műveltségről. Előbbire nem költenek, utóbbijuk meg nincs.
Erdély meg 90 éve megemésztetlen trauma. Na ezek együtt meg ilyen ámokfutásra képesek. Kéne valami nemzet-pszichiáter. De sürgősen mielőtt bevitetnek minket!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.09.09. 00:46:52

@tistedur:

és tőled is elnézést, ez nem az én napom. ettől még (te is látod, ha rákerestél) az erdélyi szépmívesek borítóin elég egységesen rövid i. úgy is, hogy direkt hosszú í-vel kerestem rá.

Segna 2012.09.09. 00:47:24

@bbjnick: naa, ez korrekt volt.
Kedvenc verssor?!
:-)

tistedur 2012.09.09. 00:47:49

@mavo: azon a képen, amit linkeltem a szerző dedikációja olvasható, itt rövid i-vel írta a nevét :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.09.09. 00:49:05

@bbjnick:

"Látni kellene az anyakönyvet, hogy tudjuk, hogy is hívták valójában a mestert!:-)"

ebben egyezzünk ki.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.09.09. 00:50:46

@Segna:

"akkor most olvastatok ma vagy sem?" --- kérdezed.

Nálunk már a gyerekek olvasnak föl az öreg szüleiknek:-)

"Várnám a kedvenc költőd, kedvenc sorát... Őszinte kíváncsisággal." --- írod.

Nekem nincs olyanom:-)

ü
bbjnick

Segna 2012.09.09. 00:50:56

Bocsánat, de mennem kell, rám szóltak, h teljesítsem házastársi kötelességeimet, de legalább kapcsoljam le a kisvillanyt :-)
megyek megrázom a szárnyaimat, majd valami szép Radnóti idézettel megpróbálom kiengesztelni, bár ez nem olyan mint a magyar szavazó, nem hisz már a cirmos szép szavaknak!

2012.09.09. 00:52:01

Ha a mai szélllibsik egy fikarcnyi "Radnótival" is bírnának az agyuk és szívük helyén feketéllő mélységes Magyarország-gyűlölés, és ezen nép mindenek felett való utálata közepette, ha volna bármi tényleges közük a fentebb is beidézett soraihoz,

és ha egy fikarcnyi, Radnótiéhoz mérhető valódi, őszinte kultúra- és emberszeretet volna bennük , nem volna miről vitatkozni, és egy ilyen cikk alatt egyetlen nagy "Isten éltessé"-t lájkolna mindenki, amúgy minden más kár volna a virtuális tintáért.

Így azonban Radnóti emléke csak egy minduntalan orr-alá-dörgölt ballib eszköz, egy fegyver a magyarság bántásában, melynek mai, idegen parancsra uszuló élharcosait a valahai költő inkább csak leköpné, bármennyie is idegen volt is ez a gesztus tőle.

Gondolom, azok a drága (szabad) demokraták, a (teljesen szabad véleménnyilvánításuk mellett) szabad sajtóért, a (valójában nép)köztársaságért sírók, és a magyarokat etnikai alapon gyilkolók hős védelmezői éjjel-nappal ki se bújnak a Radnóti-összesből, ami persze aztán jól meg is látszik rajtuk ...

Hunor Levente 2012.09.09. 00:52:29

@hebab: Bizonyos begyepesedett ideológia egyes híveinél az az érdem, ha valaki egy zsidóból kereszténnyé lett, naiv patrióta verset író költő felesége. Azért kerülhetett ide. De az a nem semmi, hogy szegénynek a barátait kivéve a komplett emberiségről, azaz az emberi fajról megvan a véleménye. Rasszistább, embergyűlölőbb nem nagyon lehetne.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.09.09. 00:53:37

@tistedur:

és tényleg. na ez a beszarás, ezek szerint szegénykém saját maga sem tudta, hogy mi a neve. pedig kár, mert jó poén volt, hogy a nagy magyarok azt sem tudják, hogy írták a pár hónapja hatalmas kedvencükké vált írófejedelem nevét, aki lám, most is csak előjött a közepesnél csak egy paraszthajszállal jobb biboldó költő kapcsán. de mondom, pár hónap alatt már végre nem gyula a nemzet ikonja, és ez is valami. :)

Segna 2012.09.09. 00:54:33

@bbjnick: Emlékszel amikor először olvasott fel? Én nem vagyok az az érzékenykedő típus, de erősen nyeldekeltem. Beteg voltam (nátha mittomén) és melléült az ágyamnak és a Bóbitából "olvasott" nekem. Követte a kis ujjával nagy komolyan, ahogy tőlünk látta, és mondta kívülről. Lehetett vagy 4 éves. :-)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.09.09. 00:59:03

@ekszvájzed:

édi kis mutogatni való náci vagy. mesélnél nekem, hogy ha a proletárdiktatúra mintegy hatszáz áldozata az a magyarok etnikai irtása volt, akkor pár évtizeddel később mi a halál retkes fasza is történt szeretett hazánkban?

Segna 2012.09.09. 01:02:54

@Hunor Levente: "naiv patrióta verset író költő felesége" Radnóti munkássága nem a Nem tudhatomból áll. Legfeljebb te nem olvastál mást tőle. Légy szíves pótold.
"De az a nem semmi, hogy szegénynek a barátait kivéve a komplett emberiségről, azaz az emberi fajról megvan a véleménye. Rasszistább, embergyűlölőbb nem nagyon lehetne. "
Az a szerencse, h neked nincs ilyen rossz véleményed, sem a "begyepesedett ideológia egyes híveiről" sem egy aranyos 100 éves hölgyről, aki tisztességesen végigdolgozta az életét, és gondozta a férje hagyatékát, de leszarta a magunkfajta róla is szájat tépőket. Most sem adott interjút, mint ahogy az elmúlt 70 évben sem.
Véleménye meg lehet az emberiségről. Neked is van, csak neked nem 100 év tapasztalat van a hátad mögött. Nem ölték meg a kedvesed, nem verték szét a városod az életed stb.
Rossz napod volt? Beugrottál egy kicsit zsidózni, nyugger szidni?
aztán kedvenc verssorod van-e, Bárkitől. Na jó Justin Bieber nem ér!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.09.09. 01:04:02

@Segna:

konkrétan, ha már itt tartunk (például) weörest mi az általános iskola maximum harmadik osztályában tanultuk, mert a liberálbolsevikek ennyire titkolták előttünk.

Segna 2012.09.09. 01:09:10

@mavo: haggyd, ez Hunorka mag a másik hobbináci már az a mélység, ahol csak a foszforeszkáló algák élnek meg. Ide már nem érdemes lemenni. Ide már nem gyógypedagógus, ide már pszichiáter kellene...
Amúgy ezek hogy meglepődnének, ha hirtelen visszakerülnének az imádott '30 évekbe! De nem kívánok ilyen rosszat egy 16 évesnek sem. Annyinak saccolom kis hobbinácit.
Régen az a mondás járta, aki nem kommunista 20 évesen, annak nincs szíve, és ha még az 30 évesen, nincs esze. Úgy látszik itt most ősmagyarnak, sőt hunnak lenni divat. Kinövik, vagy tovább tanulnak...

Hunor Levente 2012.09.09. 01:11:17

@Segna: Szalmabábozzál mással, ne velem.

Segna 2012.09.09. 01:13:06

@mavo: Nehéz Weöres még középiskolában is. Szenvedtünk a többrétegűségével, ill. vannak olyan témái, amit egy tizenéves nem is nagyon érthet. Én a Pszichét olvastam el tőle, merthogy "pornó" nem is értettem meg belőle sokkal többet. Később 30 után olvastam újra. Meglepődtem.
Ilyen volt még Solohov (Nappalok és éjszakák - a sztálingrádi csatáról... döbbenet volt.)

tistedur 2012.09.09. 01:14:31

@Segna:

"Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!
Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott
tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján?
hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot
ittak a fürge barátok a szépszemü karcsu pohárból?"

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.09.09. 01:15:05

@mavo:

Nem akarlak elszomorítani, de olvasd el Lenin áprilisi téziseit és látni fogod, hogy a bolsevizmus nem azt jelenti, hogy diktatórikus módon kormányzunk, hanem azt, hogy békés permanens forradalommal (szó sincs itt még erőszakról) haladunk az utópia megvalósítása felé. Természetesen, ez nem demokratikus cél, de nem nélkülözi a demokratizmust (mint elvet és eszközt). Nem ugyanezt vallják-e korunk liberálbolsevikjei (ballibjei, újbalosai és szocdemjei)?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.09.09. 01:17:22

@Segna:

"Emlékszel amikor először olvasott fel?" --- kérdezed.

Természetesen:-) Bár nem ma volt, mivel az "enyimek" már mind "egyemisták".

ü
bbjnick

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.09.09. 01:20:46

@Segna:

a téma kapcsán újból elolvastam a radnótiról szóló wiki oldalt, tragikomikus. nincs rá jobb szó. "1944. február 1-jén rendes tagjává választotta a Magyar Filozófiai Társaság", majd három hónappal később a hazája halálba küldte, ahogy megérdemelte.

Segna 2012.09.09. 01:21:48

@mavo: ha már szóba került, a kós károly erdélyi szépmíves erdély című kötetét ismered a színhibás litográfiákkal? :) a sárga kemence nagyon odavág. :)

Nem, az én nagyapám csak hibátlanokat vett... véletlen, vagy ilyen volt az öreg nem tudom, de van olyan zeneszerzők élete sorozat, amiben én vágtam fel a lapokat (1936 óta ennyit forgatta a család.) vagyis lehet, h színhibást nem vett, :-)
Imádom Kóst, bármi jöhet tőle! A Varjú nemzetséget meg egyenesen kötelezővé tenném!!
Egy vidéki nagyvárosban, az első lakásunkat azért vettül meg, mert egy Kós Károly tervezte vasutas házban volt. Beleszerettünk az ablakok íveibe, a téglás homlokzattagolásokba... :-)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.09.09. 01:24:02

@Segna:

az más. nem véletlenül akartam eredetileg célozgatni bódyval, csak aztán legyintettem és lemondtam róla.

Segna 2012.09.09. 01:24:32

@mavo: Örkény:

Ismeri Ön Herdert? - kérdezte Dr. KHG.
Nem - válaszolta az őr
És Nietschet?- kérdezte újra Dr. KHG
Nem -válaszolta z őr?
És Kantot?
Nem! - válaszolta az őr, majd lelőtte dr. KHG-t.

sajnos nem szószerint

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.09.09. 01:25:48

@Segna:

Nálad ez kedvenc verssor valami fixáció?:-)

ü
bbjnick

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.09.09. 01:30:56

@Segna:

abszolút egymás között, de rohadjak meg, ha értem, úgynevezett értelmiségi emberek miért rajonganak az úgynevezett vágatlan (valójában a könyvkötészeten hibásan vágott) példányokért. hibás kötetek. értem én, hogy valahol egyediek, de hogy rajongás tárgyai az komikus. mintha az autóbuzik azokra az autókra gerjednének, amik képtelenek elindulni, vagy nem lehetne beléjük ülni, nem is tudom, mi a legpasszolósabb analógia. vicc.

Segna 2012.09.09. 01:32:08

@mavo: most látom, h van egy blogod.Most látom, h volt egy blogod. :-(
Na, majd beleolvasok, mert k-ra tetszett a jelmondatod.
Ahogy Mátyás kapcsán írta egy könyvajánlóban Szily László: .). "az ember a hétköznapi életben ugyan földet túr, uralkodik és felfedez, esetleg dögöt nyúz, filozofál, istent imád, vagy mindenkinél magasabbra ugrik egy hajlékony rúdba kapaszkodva, de az idő nagy részében mégis csak a pinára gondol. "
De most tényleg mennem kell...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.09.09. 01:35:17

@Segna:

valóban nem szó szerint, mert Hölderlin ist ihnen unbekannt, de metszően éles.

uramisten, de késő van, aludnom kéne.

Segna 2012.09.09. 01:36:23

@mavo: na, puff neki és meg azzal, h felvágtam őket, h rendeltetésszerűen használhassam csökkentettem az értékét?! :-)
Nagyapám szerintem nem ezért vette, csak jól ment a másfél mázsás art-deko íróasztala elülső üveges polcára. Pont passzolt, meg színes volt...
Nálunk elég sok érdekes könyv van, nem is tűnt fel, h ezek különlegesek. Azt hittem milleneumi Magyarország története, meg Pallas lexikona mindenkinek van... Aztán lesznoboztak és koppantam...

Segna 2012.09.09. 01:37:19

@mavo: megkopott a németem!
Köszönöm a beszélgetést és Jó éjt!

Segna 2012.09.09. 01:40:00

@tistedur: ezt kerestem őrülten... Köszönöm!!!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.09.09. 01:42:43

@Segna:

megmondom őszintén, valahogy elfogyott a szusz. nem vagyok rá büszke, de ez történt. néha visszaolvasom a 4-5 évvel ezelőtti írásaimat akár az alap blogról, akár a politikus verzióról, és csak nézek, hogy jé, azt én írtam, és még most is tetszik. az utolsó fél év év termése meg (szerencsés kivételeket leszámítva) borzalmas. hát ez van. elbutulunk, megöregszünk, meghalunk, megyek is picsogni, nekem már csak ennyi jut. :)

Segna 2012.09.09. 01:45:15

@bbjnick: iegn, Várok... vagy reggel megnézem a rohadt erős feketém mellé.
kíváncsi vagyok melyik korszakból választasz
ez egy régi játékom, akit jobban ismer az ember egy idő után a költőt is megsaccolom.
aztán nagy pofára esések vannak, mert a vers az valami olyamit árul el, ami a hivatalos viselkedésből meg a sugárzott képből nem jön le...
tkp. egy kicsit olyan, mint meglesni a főnök feleségének a melltartóját...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.09.09. 01:49:47

@Segna:

most kitör belőlem a sznob, szóval azért eléggé nem mindegy, hogy milleniumiból melyik van meg. pallasból se. utóbbiból például a leggyakoribb, amit én láttam minimum három keveréke, és ez még mindig jobb, mint amikor a reprint révaira büszke a család, ne adj isten a reprint borovszky samura, nem tudom, a magyar könyvkiadásnak melyik a nagyobb szégyene.

pocak 2012.09.09. 02:13:30

Dicséret

Fénylő ajkadon bujdokoló nap
a mosolyod; szelíden süt rám és meleg.
Hangodra kölyökként sikoltanak
a záporoktól megdagadt kis csermelyek.

Pillantásodtól nő a fű, kihajt
a száraz ág és tőled piroslik a vér.
Ha meghalsz, meghalok; porainkból
egyszerre sodor majd forgó tornyot a szél.

emzéperiksz 2012.09.09. 03:01:58

Boldog szülinapot, Fifi néni! Sajnálom, hogy olyan emberekkel vagyok egy országban, beszélik ezt a nyelvet, akik a nyilas Nyírőt képesek voltak a férjedről elnevezett művelődési házban éltetni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.09.09. 06:19:46

@Segna:

No, de most komolyan! Ez a "kedvenc verssor" ez olyan csajos dolog; nem? Olyasmi, mint pld.: mi a kedvenc színed?:-) Neked mi a kedvenc színed?:-)

Én már öreg vagyok, elég sokat láttam, hallottam, éreztem, olvastam, tanultam stb. ahhoz, hogy felismerjem bármiben, ha valami:-) Pld. egy jó versről felismerjem, hogy jó vers; és azt az utolsó cseppjéig (újra és újra) "kiélvezzem". Lehet az bárkitől és bárhonnan, ha jó, akkor jó!

De ha ragaszkodsz egy vessorhoz, akkor mondok egyet (mondhatnék mást is, de most ezt mondom:-)):

"Ó, te szomorú, idehallgass!"

Ez egy zseniális és elmondhatatlanul szép verssor.

Ha azt kérdeznéd, hogy mondjak egy költőt, akkor valószínűleg azt mondanám: Arany János; ha pedig azt kérdeznéd, hogy mi a par excellence magyar költészet, akkor valószínűleg Ady költészetére szavaznék (amiről pld. Kosztolányi azt mondta, hogy silány), mivel, sajátos módon, minden, ami előtte magyar költészet volt, Ady költészetében összpontosul, és minden, ami utána lett, az ő hatását is magán viseli.

ü
bbjnick

ydoki 2012.09.09. 06:24:53

@Bafana: Jóságos ég és ki volt Sértő Kálmán,ki volt vitéz Somogyváry Gyula meg még sorolhatnám. Tán vannak, akik tudják ... Meg ki volt Jaczko-Vizi (ha jól írtam). Ám azt sem tudják ki is Faludi Gyuri (nem a költő)...meg még mennyien vannak, akikről ma már senki nem emlékezik meg. Mi kialakítottunk magunknak egy csövet, amelyen csak akkora luk van, amilyet beállítottak nekünk, és azon nézzük a világot, abba az irányba, amerre a cső-látó be van programozva.

helenA 2012.09.09. 07:21:15

Csak most látom, hogy semmit sem vesztett az aktualitásából. Ez nagyon szomorú.

Kortárs útlevelére

Surranva kell most élned itt, sötét
vadmacskaként, ki néma hittel ugrik
és karmol is szörnyen, tíz feszes körömmel;
ki hogyha alszik, félig alszik és
szembehasal a vésszel akkor is
s villanva eltűnik, ha fáj a küzdelem.

Vagy sárként kell majd tapadnod orvul,
lábat, ha rádlép, nyalogatni puhán
s mutatnod a hátad, hogy nyomát viseled
és hogy mily becses néked az emlék!
medália hátadon s az asszonyod
ott a piacon, délidőn róla dicsekszik.

Ha ezt követed, élhetsz valahogy;
bólinthatsz meleg ételek fölött
és az esti csöndben leköpheted magad!

Vagy föllázadsz, mindezt ha nem tudod
és híredet most itt nem hirdetheti
semmise akkor és legelső fürdőd is –
hiába volt! Mert mocskol e kor. De
híred jövő, fiatal korokon
vonul át égi fényeknél fényesebben!

Gondold el! hogyha lázadsz, jövendő
fiatal koroknak embere hirdet
s pattogó hittel számot ad életéről;
számot ad és fiának adja át
emlékedet, hogy példakép, erős fa
legyen, melyre rákúszhat a gyönge növedék!

Behajtó70 2012.09.09. 09:25:57

@emzéperiksz: Ott a bőrönd! Oszt vissza se nézz!

Behajtó70 2012.09.09. 09:29:02

@mavo: Te meg pont az vagy, akiről ír! Egy minden ok nélkül, hivatalból nácizó, rettegő senki. Az!

2012.09.09. 09:36:05

@mavo:

Ezért írtam ide be azt, amit - az ilyenek vélemnyei miatt. Te is egy szép példája vagy mindannak, amivel a vitákban bajom akad.

Hát mi a "náci" abban amit mondtam a magyarok ellen hörgőkről? Ha valaki számon kéri, miért bántják a népét, miért "náci" az?

Saját népét szerető ember miért "náci", mikor Radnóti is szerette ezt a népet és országát - ő is "náci" volt?

Értelmes, intelligens embernek tűnsz - mégis olyan vadul gyűlölöd azt, aki nem a te nézetedet osztja, hogy az minden egyebet felülír. Ez viszont az intelligenciát mindenképpen kizárja.

És éppen ezt, a magyarságot, a magyarság iránti szeretetet lenácizva háborgó, mocskoló, uszuló gyűlölést nem értem én, aki az iskolában, - többek között Radnótitól is - éppen az ellenkezőjét tanultam.

phaszfej 2012.09.09. 09:53:10

Egy restaurált női zsidó jézus. Elképesztő, hogy az élet milyen vicces.

2012.09.09. 10:27:32

@mavo:

Nem a proletárdiktatúrára gondoltam, hanem arra, ami MA történik, htáron belül és kívül, és ti, szélballib, tapsoltok hozzá. Szerintem tudod jól, mire célzok.

Ami pedig 1919 után történt szeretett hazánkban, nem én vagyok a felelőse, és senki sem, aki érző emberként képes szereti a magyart. Annak az a felelőse, aki 1919-ben tette, amit tett, meg aki 1920-ban büntette az országot - igaz nem ezekért, hanem a nagy büdös SEMMIÉRT.

És az is a felelőse, aki ezek után nem hagyott más kiutat, mint azt ami a végén a ma naponta meglobogtatott szuper fétisetekhez vezetett. Aminek kapcsán Radnótit hánytorgatod. És persze azoké, akik részt vettek benne, (bár NAGYON sokszor egyáltalán nem "önként, kéjjel", legalábbis ezen a tájékon nem)

- akikhez pedig ma élő értelmes, normális embernek továbbra sincsen semmi köze és aki azt állítja, hogy mégis van, az rosszabb, mint akkor azok voltak. Mert spec. én inkább borozgattam volna egy Radnótival, mintsem árokba lőttem / lövettem volna, dehát te aztán csak tudod, ki itt a náci ...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.09. 10:40:30

@ekszvájzed: "nem hagyott más kiutat"

Szép kis "kiút". És úgy kényszerítették ki, "azok". Ennél gyalázatosabb mondatot rég olvastam.

És persze mindig, mindenért és bármiért más a felelős. Azért is mást teszel felelőssé, hogy nem tudsz szívből gratulálni, sőt azért is valaki harmadik személyt, hogy másvalakik sem tudtak.

Csak a saját tettéért ne feleljen senki, ez a lényeg: hát mivé lennénk akkor?

2012.09.09. 10:52:33

@Counter:

Egy biztos: annak felelősei nem azonosak azokkal a ma élő személyekkel, akiket ma támadtok, és számon kértek, az állandó hajánál-fogva-előrángatásokkal.

A történelem pedig nem az egyes embernek, vagy kizárólagos elkövetőinek felelőssége, hanem a szárnyát Indiában megrebegtető pillangóé, nem tudtad?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.09. 11:18:03

@ekszvájzed: Gyorsan terelnél, ugye?

A tett felelőse az, aki a tettet megteszi. S addig felelős, amíg él – morálisan mindenképpen.

2012.09.09. 12:00:58

@Counter:

Tereljen téged a puli, meg a komondor, mi vagy te, tarkamagyar? :)

Akkor örülj, hogy özv. Radnótiné kortársai közül megrángatatsz még egy-két koporsó-szökevény hajdani tintanyaló skriblert. Tudod, az olyanokat, akik a pöcsétet lehelték, amikkel is ellátott dokumentet aztán a vagonra ragasztottak, okos.

Gondolom azon eseteknek még a néni is tapsol(t), vagy őt nem kérdeztétek?

Hát legyél te is gyors, mint atom, mert lassan csak a sírjaikon ugrálhatsz, vagy pózolhatsz rajtuk, á la napiszar és tsai. Ide (is) delegált gázai telepesgomba barátunk meg szedje össze magát, mert így nem fog világítani a sötétben ... :)

almodhi 2012.09.09. 13:17:11

@ekszvájzed: Élõben is szoktál születésnapi bulikon az asztalra szarni?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.09.09. 14:02:27

@ekszvájzed: egy olyan féreg mint te, akit nyugodtan tekinthetünk az árokba lövetők egyik szellemi örökösének, hogy meri szájára venni Radnótit?

2012.09.09. 14:16:28

@almodhi:
@.Pierre Bezuhov.:

Hát nem pont erről, azaz tirólatok beszéltem, mindez idáig itt, a kultúra mai, érdemtelen örököseiről, akik mint a koncra, idejönnek, az olyan viszonylag visszafogott, kedélyes csevegőket, és édes szülőhazájukat gyalázni, mint szerénységem ...

Ha magatokhoz méltót kerestek, van elég szép oldal ahhoz is, nem hiszem, hogy én volnék a ti hátranyilazó bőrfejű szittyátok.

A ti asztalotokra szarni amúgy, bárki is teszi, dicsőség, és fájlalom, hogy én még ahhoz sem érzek semmi gusztust mert sajna attól nem az asztal piszkolódna be :)

Ennek a kedves néninek az asztalára pedig azok szarják a legnagyobbat, akik eszközként kezelve a centenáriumát, azt az ő végelenített magyarokba-rugdosásukra használják fel, de ez legyen a ti saratok, kedves "kultúrlények", ti világ urai. Majd felnőttök egyszer, talán, és legalább cizelláltabbak lesztek tőle, ha már emberségesebbek nem is.

Tán nem olvastatok el végig mindent, amit eddig ide írtam?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.09. 14:24:00

@ekszvájzed: A kedves néni szerető férjének, szerelmének, a magyar költőnek testi-lelki nyomorítását, agyonlövését pedig te láttad "kiútnak".

Bár végül is – az: kiút az emberségből.

Te ezzel köszöntöd, és mi mást kívánhatni viszonzásul, mintsem hogy egyszer majd téged is köszöntsenek így.

2012.09.09. 15:02:31

@Counter:

Lásd így ha jólesik, de nem hiszem, hogy erről beszéltem. Az ország útját megszabó erőkről, és az általuk szedett vámról. Arról, ami azok feje felett népek jövendő sorsát dönti el előre azoknak beleszólása nélkül, elvégre pl. mi akkor diktatúra voltunk, méghozzá háborúban, elfelejtetted? Tudod, a népet most sem kérdezik, ahogy akkor sem tették - még "konzultációval" sem ...

Amiből nem következik az, hogy ma, 68 év eltelte után itt kell hallgatni a végtelen szalagon, beragadottan pörgő, masszív fasisztázást, ami egyre több és több embert fordít el tőletek - köztük engem is, aki 2006-ig veletek értettem egyet, és most is veletek csépelném itt a 'rosszfiúitokat', ha nem kezdek el végre odafigyelni rá, mit és hogyan fikáztok

2012.09.09. 15:11:00

@Counter:

És akkor még visszakérdeznék, bár valszeg téged nem érint, ahogy engem sem a költő kálváriájának előidézése, mivel a humánum nevében elítélem a tetteseit, mint mondtam volt:

A Radnóti és a többi ártatlan után, immár az újabban felállott halálbrigádok által agyonvertek, megnyomorítottak, kisemmizettek, páriává tett ártatlan emberek tömegeinek ill. kimagasló egyéneinek (akik még korábban megírottan Radnóti szerint is "bűntelenek" voltak) sorsa mikor gerjeszt hasonló érzelemre bárkit is manapság a demokrácia hősei közül? Róluk, ill. az ő hátramaradottjaikról mikor szólnak majd a blogok tucatjain?

Jut is eszembe: Radnóti konkrét gyilkosai után mégis mekkora intenzitással folyt a kutatás anno és azóta?

Segna 2012.09.09. 15:34:53

@mavo: melyik milleneumi pallas? Na levettem a polcról, az van beleírva, hogy: Budapesten Pallas Irodalmi és nyomdai részvénytársaság 1896
köv. oldal: nyomtatott
a Pallas nagy lexikona számára készült famentes papíron
a Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság
nyomdájában
a gerince arany-cirkás, a pallas nagy lexikona felirat piros alapú pajzs-szerű hátteren van. A szám kis kerek, valaha tán kék, most zöldes-szürke kis körben. Most olvasom először hogy köré meg az van írva, h AUFRECHT ÉS GOLDSCHMIED *BUDAPEST*
Már eléggé elavult, de gyönyörű ábráit megboldogult tanár koromban használtam szemléltetésre...
Ez melyik kiadás?

Segna 2012.09.09. 16:02:50

@bbjnick: "No, de most komolyan! Ez a "kedvenc verssor" ez olyan csajos dolog; nem? Olyasmi, mint pld.: mi a kedvenc színed?:-)" A csajos egyenlő ostoba?
Nem azt kérdeztem, h mi az EGYETLEN kedvenc vers-sorod, mert az tényleg nettó ostobaság, és nagyívben kerülendők azok az emberek akik ilyennel rendelkeznek, csak kíváncsi voltam, h ma (ill. tegnap) radnóti kapcsán melyik vers-sort érzed közel a hangulatodhoz...
ez is Weöres: "A por siet, a kő ráér..." 1969.

" Neked mi a kedvenc színed?:-)" a türkiz, ami másnak kék, nekem zöld... :-)

"Ha azt kérdeznéd, hogy mondjak egy költőt, akkor valószínűleg azt mondanám: Arany János; ha pedig azt kérdeznéd, hogy mi a par excellence magyar költészet, akkor valószínűleg Ady költészetére szavaznék (amiről pld. Kosztolányi azt mondta, hogy silány), mivel, sajátos módon, minden, ami előtte magyar költészet volt, Ady költészetében összpontosul, és minden, ami utána lett, az ő hatását is magán viseli."
Aranyt gondoltam rólad.
"Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek...
Majd a földre hintik a zizegő szalmát...
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát."
Adyt nem. Ady túl felzaklató, túl őszinte és kíméletlen... - gondoltam én, és mekkorát csalódtam, kellemesen. Igen, igazad van, ha az orosz irodalomban mindenki Gogol köpenyegéből bújik ki, a magyar költők nem mentesek Ady hatásától...
"Csalódás-kő ránk nem zuhant
S mégis sujtódottan, szédülten,
Sustorgó ázott-fák a tűzben,
Panasszal égünk, lángtalan."
Örülök, h bár szerinted minden baloldali és vagy liberális az bolsevik és nemzet-ellenes, de megegyezhetünk abban, hogy Ady a vonatkoztatási pont a modern magyar költészetben.
Ez nekem óriási megnyugvás.

Segna 2012.09.09. 16:09:37

@ekszvájzed: Nem fárasztó ennyi pátoszos, dagályos és ezért rohadtul őszintétlennek ható mondatot írnod? Valami saját, szívből jövő gondolatot olyan szívesen olvasnánk tőled. Lehetőleg az irodalomról, a versekről.
Vagy egy verssort. Kommentárok és szekértáborok emlegetése nélkül.
Ady Endre: Valaki útravált belőlünk
"...Nem tudjuk szeretni magunkat
És nem hisszük el, hogy szeretnek,
Ákombákomos szépeket
Idegen, váró embereknek
A régi tussal nem irunk,
Mert mi csak magunknak bókoltunk,
Asszony-énünkért, szertelen,
Érte voltunk jók, ha jók voltunk
És kacérok és hűtlenek
És most sírva megözvegyedtünk..."

2012.09.09. 16:45:31

@Segna:

Szerintem pedig nem dagályos vagyok, hanem korszerűtlen, és nem illek ebben a tőmondatokban, minimalista, köznyelvi szinten beszélő, és megnyilvánuló, reflexből ítélkező, anyázós világba. Talán ez is oka annak, hogy ellene beszélek.

Ha már így kéred, szeretnék is bemásolni ide néhány saját írást, de tényleg. Csak azt tart vissza, hogy kik olvasnák el még, (pl. azok, akik az előbb leszóltak). Ahogy egész életemben is, mert inkább csak azoknak hozakodom elő velük, akik közelállók. Talán csinálok erre egy blogot, majd egyszer, ha kedvem lesz hozzá.

És félek, hogy nincs is az irkálmányaim között túl sok ideillő. Mivel nem is vagyok költő, és nincs jogom egy igazi lélek nevében a "költőséget" bitorolni, ezért majd azokra bízom magam, akik, ismerve engem, értenek.

És a versek ill. a költészet, a költők szeretete, úgy látom, a sötét oldalról elég kevés embert ragadott ki még, az elmúlt cca. 6000 év során, vagy ha mégis, akkor hasonlóan jártak azok is, mint fennebb taglalt szerzőnk, akármi szépet olvastak, vagy írtak.

Sőt még fenti két felelősségre vonóm szeme is nyilván átfutotta a hozzászólásokban idézett gyöngyszemeket, mégsem maradt meg bennük azok szelleme.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.09.09. 17:43:43

Én például a Nem tudhatomot ismerem leginkább,de ez nekem elér,mert már ezért félisten a számomra Radnóti.
Pont az ő nőügyeire nem emlékeztem,aszt hittem neki is több kalandja,nagy szerelme volt.

Nagyzee 2012.09.09. 18:24:41

Nem kellett volna elolvasnom a kommenteket. Nekem ez magas, nem tudom felfogni, hogy egy ilyen ártatlan cikk alá hogy tudtak egyesek ilyen okádékot termelni.

Ez lenne a kultúrharc? Hahó, Radnóti nem a lövészárok másik oldalán van, hanem közel 70 éve halott. A felesége pedig visszavonultan él, nem egy Heller Ágnes pl., szóval nem tudom, hogy miért éreztétek feljogosítva magatokat, hogy odaszarjatok ez alá a rövid születésnapi köszöntő alá. Akinek nem inge...

smartdrive 2012.09.10. 12:07:30

az isten szerelmére, ne Radnótiról beszéljetek, hanem az özvegyről, elvégre őt ünnepeljük

ő mit dolgozott?

smartdrive 2012.09.10. 12:20:33

azért az vicces, ahogy megtalálva érzi magát egy csomó háztartásbeli

tistedur 2012.09.10. 13:56:57

@smartdrive: nyelvtanárként dolgozott egész életében

almodhi 2012.09.10. 14:00:02

@smartdrive: összegyűjtötte és gondozta férje (kéziratos) hagyatékát, amit 2009-ben az MTA-nak ajándékozott.

pirimogyoró 2014.02.16. 11:19:15

@Hunor Levente: " Bizonyos begyepesedett ideológia egyes híveinél az az érdem, ha valaki egy zsidóból kereszténnyé lett, naiv patrióta verset író költő felesége."

Háááát... a bányabéka segge több ezer méterrel feletted és ezen már semmi nem változtat. Ez van. A hullabogaraknak is van helyük ezen a földön, elférsz te is.

2014.02.18. 00:15:12

Azt hiszem, elég szánalmas, hogy ebbe a posztba kell belecsinálniuk azoknak, akik a tárgyban nem találnak mostanság eleget. Én pl. nem is keresek, mert nem kívánom az anyázást és a durvulást olvasni e tárgyban. Szerény véleményem szerint ugyanis Radnóti és özvegye becsületes emberek voltak, és több jó volt bennük, mint ez a világ el tud képzelni.

Az "Oly korban éltem"-et R. nyugodtan leírhatná ma is, és akkor sem kizárólag csak a náci birodalomra vonatkozott - hisz mások is öltek abban a korban "önként, kéjjel", és ölnek az ő szellemi-lelki-vérszerinti utódaik, ma is - épp R. saját, de otthagyott népének a mai hazájában, hogy mást most ne mondjak - csakhogy Radnóti állítólagos rajongói azok gaztetteiről hallani sem akarnak.

Radnóti köpésre sem méltatná mai, habzó szájú citálóit - már csak azért sem mert tőle még a köpés is idegen volt - akik az ő hazaszeretetéből SEM értenek semmit, csak szeretik a náci fantom fejére minduntalan ráolvasni. Unásig, mint valami mantrát, hogy "itt van, nézzétek, ezt öltétek meg" mármint mi, az ekszvájzedek, meg a többiek, nem ám az általa írott "bűntelenek, ugyanabban a versben, ugyi. Csoda, hogy ezt a kitételt a ballibbancsok még nem cenzúrázták ki belőle ...

Nem mellesleg pedig a mai állítólagos "radnótisták" és "fannisták", akik az ő példájukkal folyamatosan felhozakodva, most, e szomorú alkalommal is állandóan vádaskodnak és számonkérnek, és feszt acsarognak arra a hazára és népre, melyet ők mind a ketten szerettek,

azt pl. vidáman nézik végig, hogy Fanni néniéhez közelítő korú anyókák és apókák vagy az utcán fagynak éhen, az ő imádott bankosaik jóvoltából, vagy egy á, egyáltalán nem náci és bűnös nép á, egyáltalán nem rasszista tagjai végeznek velük, úgy, hogy ahhoz képest egy német kápótól kapott tarkólövés a lágy cirógatás szinonímája.

Hunor Levente 2014.03.15. 06:32:41

@pirimogyoró: lám, kibuggyant belőled az a nagy keresztény szeretet! a bibliából ezt tanultad! csak így tovább, te elvetemült, aljas szörnyeteg!
süti beállítások módosítása