Új politikai pólus alakulásáról esett szó az Ökopolitikai Nyári Egyetem utolsó napján: az LMP, a 4K!, a Szolidaritás, a Milla alkotnák ezt az új politikai csoportosulást, ami Csigó Péter cikksorozata nyomán egy 25 százalékos, főleg bizonytalan, de a tanulmány szerint a „rendszerkritikus erőkhöz” húzó választói tömb szavazataira számíthatna. Vagy nem. Milyen utak állnak az LMP előtt?

A 2010-es választás vízválasztó volt – s ilyen minőségében talán egy még nagyobb változás első jele. A szocialisták óriásit buktak, kiesett az MDF és az SZDSZ, bekerült a Jobbik és az LMP, a Fidesz pedig példátlan felhatalmazást szerzett arra, hogy kezdjen valamit a rendszerváltás eltékozolt, elherdált, ellopott húsz évével.

Az, hogy 2010 végül csak a változás előszele lett, teljes mértékben a Fideszen múlt. Két év után úgy tűnik, hogy a kétharmados legitimációt összehozó problémákra nem született érdemi megoldás. Az erőből átvitt, gyakran vitatható döntéseket hozó, s azokat általában rosszul kommunikáló kormány nem, vagy csak részben tud választ adni a szocialisták alatt leromlott, azóta pedig legjobb esetben is stagnáló gazdasági, illetve az ijesztő extremitásokba átcsapó társadalmi helyzetre.

A szocialistáktól vagy az egy éve végképp bohócüzemmódban működő Gyurcsánytól semmiképpen sem várhatunk megoldást: nagyrészt ők okozták a problémákat, Csigó véleménye szerint a Fidesszel kartellben. A balliberális értelmiség jó része és a velük szembenálló, mainstream jobboldali véleményformálók is reménytelenül beleragadtak a kilencvenes évekbe.

A két új párt, a Jobbik és az LMP viszont a nagy fülkeforradalom oldalvízén képes volt bekerülni a parlamentbe, ami azt jelzi, hogy valóban van igény a változásra. Kezdjük a Jobbikkal: miközben a párt komoly belső problémákkal küzd (így jár az, aki konteó-hívőkből szervez pártot), a fent nagy vonalakban vázolt kérdésekre faék-egyszerűségű részmegoldásokkal válaszol. Rossz gazdasági helyzet? Zsidók! Elkeserítő társadalmi helyzet? Cigányok! Miközben sokan, így Csigó is Fidesz-Jobbik koalícióval riogat, egy ilyen formáció többet ártana a két pártnak és az országnak, mint amennyit bárkinek is használna.

Az LMP viszont komoly válaszút előtt áll. Egyrészt mindenképpen igaznak tűnik, hogy a társadalom egy jelentős szelete elidegenedett a két nagy párttól, ezzel együtt nem tudja elfogadni a Jobbik egydimenziós problémakezelését, valamint demokrata, liberális, européer, ilyesmi nézeteket képvisel. Az LMP azonban egyedül nem képes ezt a feltételezett választói tömböt megszólítani. Így három út állhat Jávorék előtt:

1. Minden józan megfontolás ellenére egyedül indulnak a 2014-es választásokon. Ebben az esetben a végkimenetel kétséges, kormányra biztos nem kerülnek, de egy nagyobb ellenzéki párt, hosszútávon kormánypárt még lehet belőlük. Ez tulajdonképpen a Fidesz útja lenne, ami viszont járhatatlan némi populizmus nélkül, az pedig egyelőre nem igazán megy Jávoréknak (bár atomügyben a nuclear lobby has to go nem is olyan rossz próbálkozás). Ez a megoldás, ha a rövidtávú cél a kormányváltás, nem kifizetődő.

2. Szövetkeznek a Fidesz-kormány ellenében szerveződő társadalmi mozgalmakkal. Ennek a megoldásnak már nem csak perspektívája, de a fenti hír alapján realitása is van. Kérdés marad viszont továbbra is, hogy mennyi értelme vagy haszna van ennek. A három ilyen jellegű mozgalom a párnacsatás 4K!, az ellenzéki dalok gyártásában és a dokumentumfilmek betiltatásában hírnevet szerező Milla, valamint a szocialistákkal parádézó Szolidaritás. Egyik mozgalomnak sincs országos lefedettsége vagy presztízse, egyikük sem rendelkezik számottevő támogatottsággal, és nem tettek le semmi különösen értelmeset, előremutatót az asztalra. Az biztos, hogy az ezeket a szervezeteket támogató választók egyben potenciális LMP-szavazók is, így nyilván érdemesebb az említett mozgalmakat az LMP-hez becsatornázni vagy a pártba beolvasztani, minthogy egyszázalékos pártocskákra szóródjon el a szavazat. Nem véletlenül használtam a beolvasztani igét: szövetkezni ezekkel az inkább komolytalan, tömegbázissal nem rendelkező kezdeményezésekkel hátulütőket is tartogat, ráerősíthet a leláncolós vonalra, ami persze figyelemfelkeltő, de egy idő után teljes mértékben komolytalanná teszi a politikusokat.

3. Rendszerkritikus olajfa-koalícióként, vagy akár egyedül szövetkezni a szocialistákkal. Ez az az út, amit az LMP-nek, ha meg akarja tartani a hitelét, el kell kerülnie. Ez ugyanis az SZDSZ útja. A szocialistákkal – bármennyire is elkerülhetetlennek tűnik a kormányváltáshoz – nem szabad szövetkezni. A Csigó által feltételezett 25 százaléknyi szavazó jó részét egy ilyen lépés minden bizonnyal elijesztené.

Az LMP helyesnek tűnő útja tehát, ha csak a párt szempontjait nézzük: a kis mozgalmak beolvasztása, a szocialistákkal történő bármilyen szövetkezés elkerülése és a hosszú távú építkezés. Emellett gyorsan meg kell találni azt az emblematikus figurát, aki arccal képviselheti a pártot a választók felé. Ezt a szerepet nem vállalta az egyébként alkalmas Schiffer András, kívülről nézve úgy tűnik, Jávor Benedek sem alkalmas a szerepre. A most létrejövő formáció nem új pólus lesz, hanem a rendszerkritikus mozgalmak logikus beolvasztása az LMP-be. És ez az első lépés ahhoz, hogy így idővel létrejöjjön egy komolyan vehető, kormányképes balközép párt, és körülötte egy új pólus.