Kommentszűrés
’12 aug
3
10:31

Munkaszolgálatos olimpikon, német vaskereszttel

Írta: tauglich


fuchs_jenő_1908.jpgAz 1908-as londoni olimpia győztes magyar kardcsapata. Balról jobbra: Werkner Lajos, Gerde Oszkár, Fuchs Jenő és Tóth Péter

Dr. Fuchs Jenő ügyvéd 1882-ben született Budapesten, zsidó polgári családban. Mindig különc figurának számított, és ez az attitűd egész életét jellemezte. Ő volt Magyarország első egyéni kardvívó olimpiai bajnoka, sőt, társaival hosszú évtizedekre ők alapozták meg a magyar kardvívás hegemóniáját. Vívótechnikájára az olasz iskola szépsége és a hagyományos magyar vívókultúra egyedisége volt jellemző. Óvatos pengeváltásokkal vonta el ellenfelei figyelmét, majd határozott és villámgyors támadásokkal vitte be találatait. Miután egy királyi rendelet következtében a közös hadsereg és a magyar királyi honvédség kiváló vívótudással rendelkező katonatisztjei eleinte nem vehettek részt magyar versenyzőként az olimpiai játékokon – osztrák színekben pedig nem kívántak versenyezni –, így az első bajnokságokat polgári foglalkozású versenyzők hozták haza a kardszámokban. Fuchs Jenő az egyik legeredményesebb magyar olimpiai bajnokként összesen négy aranyérmet nyert: kettőt egyéniben, kettőt pedig csapatban. A huszadik század azonban beleszólt a szép életút alakulásába.

Fuchs az első két aranyérmet – egy egyéni, egy csapat – 1908-ban Londonban, a másik kettőt – szintén egy egyéni és egy csapat – pedig 1912-ben Stockholmban szerezte. Több olimpián már nem tudott részt venni, hiszen egyetlen egyesületnek sem volt tagja, amely később előfeltétele volt az olimpiai szereplésnek; valamint idővel már életkora és ebből adódó teljesítménye sem tette lehetővé a kvalifikációt. Ráadásul jó vívókban amúgy sem szenvedett hiányt az ország. Ezzel együtt a második világháború kitöréséig aktívan részt tudott venni a magyar sportéletben: vívó sikerei mellett versenyszerűen szánkózott és evezett.

A zsidótörvények Fuchs Jenő életét is alapvetően megváltoztatták. Hatvanévesen önként jelentkezett frontszolgálatra, de mivel honvédtisztként nem kerülhetett állományba, ezért munkaszolgálatosként került ki a frontra. Civil ruhában, sárga munkaszolgálatos karszalaggal hamarosan a III. szombathelyi hadtest munkaszolgálatos századán belül működő aknamentesítő raj parancsnokaként szolgált a Don-kanyarban. A III. hadtest parancsnoka ekkoriban a közismerten angolbarát Stomm Marcell altábornagy volt.

Egy hideg őszi napon történt 1942-ben, hogy Fuchs aknamentesítő rajára szolgálat közben szovjet erők támadtak. A melléjük rendelt négy honvéd a tűzharcban hamarosan elesett, majd Fuchs társaival az elesett keret tagjainak fegyvereit megszerezve tovább védekezett, és egy ellentámadással visszaverte a támadó szovjet alakulatot. Azzal együtt, hogy Fuchs a maga és társai életét megmentette, illetve nem került szovjet fogságba, még a birtokukban lévő értékes műszaki eszközöket sem engedte át az ellenségnek.

Az akció híre eljutott az azonos arcvonalon harcoló 323. német gyaloghadosztály egyik századosához, bizonyos Hoffmann századoshoz, aki Fuchs Jenőt a fenti cselekedetéért saját hadosztályparancsnokánál kitüntetésre terjesztette fel. A hadosztályparancsnok Friedrich Trompeter ezredes volt, egykori vívó és öttusázó, aki megdöbbenve szembesült azzal a ténnyel, hogy a felterjeszteni kívánt munkaszolgálatos, Dr. Fuchs Jenő az ő egykori vívótársa, akivel még az 1936-os berlini olimpiai játékok vendégeként barátkozott össze. Végül Fuchs tettéért megkapta a másodosztályú német vaskeresztet. Közben Jány Gusztáv vezérezredes, a 2. magyar hadsereg parancsnoka Fuchs kitüntetését felterjesztette viselési engedélyre a kormányzónál. A viselési engedélyt Horthy azonnali hatállyal jóváhagyta.

A kitüntetés után Jány hazarendelte az akcióban részt vett alakulatot, amely egy budapesti hadikórházban teljesített a továbbiakban szolgálatot. A háborút és a vészkorszakot a források szerint mindannyian túlélték. További, abszurdba illő történet, hogy közvetlenül a háború után, 1945-ben Fuchsot – mint az egyik jelentős német katonai kitüntetés fasisztának minősített birtokosát – az ÁVO elődje, a Péter Gábor vezette Politikai Rendészeti Osztály azonnal letartóztatta, így Fuchs egy darabig a Pestvidéki fogház lakója lett. Szabadulása után teljes nélkülözésben és elfeledve élt egészen 1955-ben bekövetkezett haláláig. Állami elismerésben saját hazája nem részesítette, azonban 1982-ben az International Jewish Sports Hall of Fame a tagjai közé választotta.

Dr. Fuchs Jenő ügyvéd, négyszeres olimpiai bajnok magyar kardvívó Budapesten nyugszik feleségével, a rákoskeresztúri Új köztemetőben.

Címkék: sport történelem olimpia második világháború munkaszolgálat vaskereszt fuchs jenő kardvívás

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr584691656

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.08.03. 11:00:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

evil overlord (törölt) 2012.08.03. 17:19:06

@tauglich: Agyára ment a Fospumpa diktatúrája :(

iparterves 2012.08.03. 17:46:19

@a nyugalom megzavarására alkalmas: Azé' mer" csak 98 %-os, majd 100 %-os lheteőségük vót a felvételre.

Ha 200000 %-os lett vón, akkor talán hozzáférnek, nem?

MareNostrum 2012.08.03. 17:52:52

@tesz-vesz:
Azt írod hogy nem akarsz mindig zsidókrol olvasni. Ez valahogy furcsa. A kis blogod cikkeiben csak úgy hemzsegnek a zsidók. Szerintem teljessen rá vagy cuppanva zsidó témára.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.03. 17:57:44

@tauglich:

"kezeltesd magad, bébéjé! Neked mostanában saját magaddal van a legnagyobb bajod." --- írod.

S az mit segítene rajtad? Attól kisebb pöcsfej lennél?

"szerintem bbj dekódolt valamit rettentően szarul." --- írod.

Te szálltál rám azzal a h*lyeséggel, hogy háborús bűnöst megtegetek, mert szóvá tettem, hogy egy '48-as csehszlovák népbírósági ítélettel (ami egykori jegyzőkönyvtöredékekből, tárgyalási naplókból és egy korabeli napilap cikkéből van "rekonstruálva":-)) próbálják manipulálni a "vadászok" a bíróságot, a politikát és közvéleményt. Ha már kódolás...

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.03. 17:59:16

@evil overlord:

Látja, magát ez a veszély bizonyosan nem fenyegeti:-)

ü
bbjnick

jan 2012.08.03. 18:08:27

Nagyon kozep-europai, egyszerre vegtelenul felemelo es groteszk tortenet.

evil overlord (törölt) 2012.08.03. 18:17:57

@bbjnick: Úgy látom nem tudja, hogy kivel veszekszik.

Nem én kelek és fekszem Kötsével :)

látjátok feleim szümtükkel 2012.08.03. 18:46:24

Ennek a vaskeresztnek az a legfontosabb tanulsága, hogy a jogszabályokat sosem azok hajtják végre, akik hozzák.

Ha a végrehajtó tisztességes ember, a rossz törvény is tisztességesen hajtódik végre. Ma is.

látjátok feleim szümtükkel 2012.08.03. 18:47:49

utóirat: azért szar dolog, ha egyesekkel kivételeztek, a ketteseket meg kiküldték a kéményen.

kapitalista 2012.08.03. 18:49:15

Koszonom Mandiner blog
Vegre valaki vegigkiserte egy magyar olimpiai bajnok roviditett tragikus elettortenetet, amibol a mai fiatalsag tanulhatna.Sajnos az ismeretek elsajatitasa helyett,a hozzaszolasokat iro munkanelkuli barmok serege,akik rengeteg szabadidovel rendelkeznek ,hozzaszolasaikkal ujra bebizonyitottak hogy Magyarorszag a BALKAN mintaallama lett.
Tisztelet a kivetelnek nagyon sajnallak benneteket, de menthetetlenek vagytok,igy feladom.

Kandeláber 2012.08.03. 19:15:09

Angyal István is megúszta a lágert, az elvtársak meg felkötötték.
Az Apró-villa eredeti tulajdonosának sorsáról lehet tudni valamit?

MézesRozi 2012.08.03. 19:31:53

@Virág et.:

már az eleje is hazugság. minek tovább olvasni?:
"Az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog alapján megválasztott Nemzetgyűlés"

hátpersze.

czjanos 2012.08.03. 19:33:50

Egy másik vívó-kiválóságról, aki szintén zsidó származású volt:
"Petschauer Attila (Budapest, 1904. december 14. – Davidovka, Ukrajna, 1943. január 30.) olimpiai bajnok kardvívó, újságíró.
Az 1928-as amszterdami és az 1932-es Los Angeles-i olimpiai bajnok kardcsapat tagja volt. Egyéniben Amszterdamban második, Los Angelesben pedig ötödik volt.
Az Európa-bajnokságokon 1930-ban Liège-ben és 1931-ben Bécsben csapatbajnok volt, egyéniben 1926-ban Budapesten és 1930-ban Liège-ben második, 1925-ben Oostendében és 1929-ben Nápolyban második, 1931-ben Bécsben harmadik volt.
A versenyzés befejezését követően újságíróként működött Az Est lapoknál. Népszerű figurája volt a két világháború közötti Budapestnek.
Zsidó származása miatt, 1942-ben munkaszolgálatra hívták be. Az ukrán Davidovka melletti táborban a táborparancsnok Cseh Kálmán, aki lovasként szintén részt vett az 1928-as olimpián, felismerte és rászabadította az őröket. Kárpáti Károly visszaemlékezése szerint az őrök felparancsolták egy fára, és vízzel locsolták. A víztől megfagyva, röviddel ezután meghalt."

picur3ka 2012.08.03. 20:14:06

Magyer emberekrol mert nem irnak ilyeneket. Faszt erdekli, hogy zsido! Dontsek mar el, hogy magyar allampolgarok-e, vagy sem?

Jogosztasnal, unneplesnel, igen, kotelessegnel nem?

Ha zsidok elsosorban ne akarjanak magyar allampolgari jogokat, olyanoknak, ertelemszeruen nem jarnak.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.08.03. 20:58:53

@bbjnick: csúsztatsz és hazudozol. Őszintén sajnálom, hogy ennyire torzul el a lelked. Ha javasolhatom, mostantól kerüljük egymás társaságát.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.03. 21:15:47

@tauglich:

Nyilván, ha te mondod, csak úgy lehet! Csak azt ne kelljen megmutatni, hogy hol is és miben is! Az a büdös nagy helyzet, hogy benéztél valamit és leesne az aranygyűrűd, ha be kellene ismerned. Régebben is így volt, ha rád hagyja valaki, akkor "kedves bbjnick", ha vitát nyit valaki, akkor "nem ért hozzá, nem kompetens, hülye, torzlelkű, nem normális". Ugyan már!

Na'szeva'!;-)

ü
bbjnick

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.03. 21:25:07

@tamtkr: mire alapozod, hogy Latinovits félzsidó volt? :)
vigyázz mit mondasz, mert elsőkézből vagyok informálva a családról és magáról Latinovitsról

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.03. 21:31:50

@tesz-vesz:

És hanyadrészben volt Latinovits zsidó? 1/1, 1/4, 1/8, 1/16, 1/32...? :-D

ü
bbjnick

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.03. 21:39:54

@khamul: :)

@MareNostrum: mutass ilyen cikket, de új legyen

@iparterves: olvastam, még? minek? ezt szinte tőle idéztem

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.03. 21:42:11

@czjanos: jaj, ne hozd fel Petschauert. ő itt tabu

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.03. 21:43:44

@bbjnick: én nem tudom, de ha a származása nem is, az identitása azért alkalmassá tenné, hogy beleszóljon a magyar közügyekbe ez az öngyűlölő zsidó :)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.08.03. 21:47:23

@bbjnick: "nem ért hozzá, nem kompetens, hülye, torzlelkű, nem normális"

Nagy vonalakban természetesen megint hazudsz, bár a "hülye", "torzlelkű" és "nem normális" jelzőket a te esetedben az elmúlt másfél nap után vállalom.

Na csá!

p.popovics 2012.08.03. 21:58:49

Kedves tesz-vesz! Önnek tényleg nincs jobb dolga, annál, minthogy különböző fórumokon zsidózzon?? Nem azért kérdem - biztos minden egyéb más intellektuális szabadidős tevékenységre ráunt már... Megértem. De komolyan, miből fakadhat e nagy lelkesedés a dolog iránt: kötelesség érzet esetleg..? - Vagy valamiféle perverz élvezet..?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.03. 22:07:47

@tauglich:

Tedd, mit tenned kell:-)

ü
bbjnick

picur3ka 2012.08.03. 23:44:57

@bbjnick:

Utalta a zsidokat, en azt hallottam.

Egyebkent, mi az, hogy zsido? Van ilyen nep, vagy csak a normal derogativ a szarfaszu alja hulyekre?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.04. 00:08:21

Végigpörgettem a kommenteket és (szerintem) egyértelmű, hogy (itt, a kommentsorban, legalábbis) senki nem rukkol elő olyan értelmezési kerettel és narratívával, amiben a mának szólóan is értelmezhetővé válik a fuchsi élettörténet. (Ezzel a poszt is adós marad.) A "kit érdekelnek a zsidók" és a "látjátok sz*rmagyarok, ilyen egy erkölcsileg magasabbrendű hős magyar zsidó olimpiai bajnok" , valamint az "arcok nagy hazafiaink pantheonjából" értelmezési keret és elbeszélésmód sem kielégítő, ha tényleg mondani (és főként gondolni is) szeretnénk valamit erről a történetről.

Én két olyan olvasatot tudtam "összeütni", aminek értelmét találtam: 1) Fuchs olyan mértékig opportunista volt, amilyen ember elméletileg nincs (de gyakorlatilag lehet); 2) A kor emberei a kor történelmét élték, s ez a kor nem olyan volt, amilyenek sokan ma látni/láttatni szeretnék: azaz, sok mindennel kalkuláltak a fuchsi történet szereplői, de a "holokauszt"-opcióval nem. S én azt a következtetést vontam le ebből (is), hogy ideje volna ejteni az ideológiai megközelítést és úgy elfogadni a kort, amilyen volt, akkor talán közelebb kerülhetünk azokhoz az időkhöz és eseményekhez és többet megérthetünk abból, ami akkor és ott valójában történt.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.04. 00:10:35

@picur3ka:

"Utalta a zsidokat, en azt hallottam." --- írja.

Aszongyák. Most mit szól hozzá?!:-D

ü
bbjnick

Herbert_West 2012.08.04. 00:24:15

@bbjnick: Szóval opportunistának lenni rossz?

Belpo 2012.08.04. 00:39:42

akkor Jány hadparancsa csak a miheztartás végett, hogy ne felejtsük:

www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/k30124.html

továbbá megtekintésre javasolt:
Sára Sándor: Krónika
(javasolt a teljes 25 rész)
www.youtube.com/watch?v=gqjz23BR62I

4 arany: na de zsidó, mondaná(és mondja is) a jobbikfidesznyik
sztem törölni kéne a zsidó aranyakat ugyebár ebből a 160-170-ből, mer az nem okés

gyenge próbálkozás ergétől a "jobbikfidesznyik" nácik megtérítésére, a "nulla összegű játszma" megváltoztatására, a szürke bevezetésére a fekete-fehér orbánizmus alatt. gratula, de kevés

hacsaturján 2012.08.04. 06:52:38

@czjanos:

eszt úgy kell mondani, hogy férfias tréfa tárgyává vált. röviden: mak mak.

Herbert_West 2012.08.04. 09:14:27

@bbjnick: Mi a baj az opportunizmussal?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.04. 09:29:20

@p.popovics: pont a posztban van a zsidózás, én csak erre reflektálok, mikor szólok, hogy unom, hogy minden történetbe kell egy zsidó.
amúgy már írtam, miért foglalkoztam, -ok annyit a zsidókkal magánéleti szempontból: gyerekkoromban sok holokauszttúlélő könyvét olvastam, de egyik se írt a pontos és tragikus szövegben úszómedencéről ausviccban

@Alfőmérnök: nem volt a felesége, nem engedték neki, hogy elvegye.
amúgy valószínű, hogy Ruttkai is egyetértett vele pár dologban
„Téptük egymást, de mi értettük egymást legjobban."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.04. 09:36:23

@p.popovics: a "kötelességérzet" az egy szó, ne unjon már rá ennyire a nyelvtantanulás intellektuális szabadidős tevékenységére

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.04. 09:43:34

@Alfőmérnök: ilyenkor amikor beleordibálsz ilyeneket a kommentsorba, akkor nekem te tűnsz bolondnak :)
nem hiába tiltanak loxonék.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.04. 09:49:05

@Tempó Vasutas!: de amikor kiderült, hogy a népbírósági levéltári anyagok között nem találhatók dokumentumok - letettem róla. "

nem tartod ezért hitelesnek?

Tempó Vasutas! · http://szegedi.in 2012.08.04. 10:06:41

@tesz-vesz: Dehogynem, csak semmi olyan plusz információhoz nem jutottam, ami alapján saját cikket írtam volna. Másolni nem szeretek.

Alfőmérnök 2012.08.04. 14:59:35

@tesz-vesz: Igazad van, Gábor Miklósnak volt felesége, Latinovitsnak "csak" élettársa.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.04. 15:33:38

@Herbert_West:

Ne fogja magát vissza, öntse ki a szívét!:-D

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.04. 17:46:43

A poszthoz:

"Kétségtelen, hogy a zsidókérdést is a világtörténelem hozta vissza ránk minden eddiginél súlyosabb alakban. Egyesek emlékeznek a `Kisebbségben` passzusára, amelyért a nyilasok annyira haragudtak. Ha a helyzet az marad, ami 1937-ben volt: Magyarországon harminc év múlva nincs zsidókérdés; a zsidóság elillan fölfelé, a gyermektelen jómód retortáin. Azóta minden őket reaktiválta. Elsősorban a zsidótörvények, amelyek nem engedték meg, hogy zsidók legyenek a zsidók; az "őskeresztény" középosztályból kellett zsidókat bérelniök. Elmagyarosodott, fél-, negyedzsidókat szorítottak a megbélyegzéssel közébük. A nemzeti ellenállás napilapjait csak az ő pénzükön lehetett megszervezni. Volt legitimisták, fajvédők, klerikálisok szorultak át az ő fennhatóságuk alá. S most itt van egy béke, amelynek ők lesznek a súgói, s ők lehetnek a kinevezett megváltói is. A zsidókérdésben én sohasem általánosítottam, kritikáim és írásaim ezt eléggé bizonyítják. Az azonban egészen természetes, hogy az önkritikátlan, bosszúszomjas zsidóságnak a szemérmes kultúratisztelővel szemben ebben a négy-öt évben rendkívül meg kellett erősödnie [s nagyon rossz füle van annak a késköszörülésre, aki nem hallja, hogy Shylocknak éppen a szív kell]."

www.okm.gov.hu/letolt/retorika/ab/szoveg/szov/nemeth.htm

ü
bbjnick

Ettelsbruck 2012.08.04. 19:26:51

Már-már komikus az, hogy annyi internetes vita, idézgetés, bizonygatás után némelyik túl okos jobboldali kommentelő nem tudja belátni az egyszerű tényt, hogy egy zsidó származású magyar is lehet éppolyan magyar, sőt magyarabb, mint bármelyik "ősmagyar". Aki szerint nincs olyan, hogy kettős identitás, az éljen csak pár évtizedet egy másik országban, és észre fogja venni, hogy hazafelé, a határt átlépve megváltozik az identitása, mert nem a származás alapján lesz valaki ilyen-olyan néphez tartozó, hanem a belélegzett levegő és kultúra alapján. Ennek megállapításához elegendő lenne kis időre kimenni "a világba" (nagyon egzotikus hely, naponta tartogat új meglepetéseket!) a számítógép elől.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.04. 20:20:07

@Ettelsbruck:

Ez nagyon meggyőző:-D S, mondd csak, a penetráns f*ngszagú üres fölényeskedés a többesidentitásúak mely identitásának domináns eleme?

ü
bbjnick

Ettelsbruck 2012.08.04. 20:57:34

@bbjnick: aha, meggyőzni nem akarok senkit a világért se semmiről, sőt, ha mutatsz egy olyan érdemi internetes vitát, amelyben bárkinek sikerült a másik felet bármiről meggyőznie, akkor az igen-igen-marha nagy kivételnek számít. Mellesleg attól, hogy a többes identitás számodra nem meggyőző, még mindennapos tapasztalat marad olyan emberek számára, akik kénytelenek valamilyen okból hosszabb ideig külföldön élni. De a mi identitásunk a nagyszüleink de még a szüleink korosztályától is különbözik abban, hogy rengeteget reflektálunk rá, keresgéljük, és nem találjuk (lásd a szerencsétlen Szabó Dezsőt, akiről pályatársa, Tamási azt írta, hogy SEMMI ismerőset nem fedezett fel az írásaiban) és ettől elvész az ártatlan naivitása, torzul, ha úgy tetszik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.05. 06:33:27

@Ettelsbruck:

többes identitás=bizonytalan identitás=torzult identitás?

ü
bbjnick

Ettelsbruck 2012.08.05. 10:37:50

@bbjnick: öö, egyáltalán nem, ez két külön gondolat volt.
Amint az ember elkezd reflektálni az identitására, muszáj, hogy elvessze a naivitását, de ez nem feltétlenül baj. És azt is, hogy mi már nem tehetünk úgy, mintha nem kéne keresnünk, hogy mi a valóban magyar. Lám, Szabó Dezső is mennyire kereste, aztán a nagy keresésben - Tamási Áron szerint - mégse találta (igaz, ő ezt diplomatikusabban fogalmazta meg).
A többes identitásról meg: igen, elfér, az egyik nem gyengíti vagy zárja ki a másikat.
Több olyan külföldivel találkozni, akik jobban játszanak tradicionális magyar hangszereken és több magyar nótát ismernek, mint a magyarok 90%-a, csak úgy, "hobbiból". Vajon ha Bayer Zsolt kezébe adnánk egy citerát vagy egy kobzot, mit tudna vele kezdeni?

Mennike 2012.08.05. 11:09:09

Valahogy már megint és mindig és egyfolytában a zsidókról és a holokausztról van szó. Minden kapcsán, legyen az olimpia, cukrászverseny, vagy bármi, a zsidók és a zsidók szenvedései és üldözései jön be fő témának.
Nem szabad feledni, ez igaz.
De a rohadt életbe, minden egyes ilyen alkalomkor meg kéne említeni névvel vagy név nélkül mindazokat, akiket olimpikonként vagy cukrászként vagy akárkiként a KOMMUNISTA TERROR ÉS DIKTATÚRA, A VÉRES ÉS GYILKOS KOMMUNIZMUS hasonlóképpen tönkretett. Mert 700 000 embert mégis ugyebár elvittek orosz kényszermunka-haláltáborokba, Szibériába, és azok között sok mindenki volt: falun összefogott bakfis lánykától olimpikonig...
És alaposan megbüntették a németeket, és valójában MINDENKIT, MINDENKIT, aki nem a kommunista csürhéből, a nincstelen senkik közül származott. Azt, aki kiagyalta, hogy az 56-os tüntetők közé vadászgépből kell lövetni sortűzzel, boldog, békés, JÓLÉTBEN megért öregkor várta ebben a mocsok kommunista diktatúrában. És az ő ivadékai máshonnan indultak a rendszerváltáskor, akárcsak a Biszku leszármazottai, mint a Kossuth téren vagy máshol legyilkoltakéi.

Minden egyes alkalommal említtessék már meg, csak a MEMÓRIA, AZ EMLÉKEZET miatt az is, hogy válogatott kínzásokkal öltek meg embereket a kommunisták uralma alatt. Táborokba zárták származási alapon a régi, keresztény világ minden képviselőjét: orvostól jogászig, gazdagabb paraszttól katolikus papokig, apácákig stb. Bosszú, bosszú. Lihegtek a komcsik Bauertől Rákosiig a vértócsában, boldogan, vörös csillagokkal glória helyett a mocskos pofájuk körül...

A megbonthatatlan szovjet barátság égisze alatt: tankok árnyékában a sok mocsok komcsi. És gyilkoltak, ahogyan a sztálini orosz időkből és a náciktól tanulták. Szorgalmas diákként.

evil overlord (törölt) 2012.08.05. 11:46:29

@bbjnick: Ha jl emlékszem, tauglich előző inkarnációjával nem voltak anyázó viszonyban.

@Alfőmérnök: Miért, ön szerint falangista barátunk nem az?

evil overlord (törölt) 2012.08.05. 11:49:24

@bbjnick: "többes identitás=bizonytalan identitás=torzult identitás?"
Ez a magyar svábokra is vonatkozik? Az Amerikába szakadt magyarokra is?

@Ettelsbruck: Önnek elég érdekes elképzelései vannak az identitástól, a magyar népzene ismerete (és szeretete) nem teszi az embert magyarrá.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.08.05. 11:54:09

@Mennike: és a másodosztályú vaskereszt az smafu!? Meg ami azért járt? :)

evil overlord (törölt) 2012.08.05. 12:04:03

@tauglich: Hagyja, Eisenbergerig nem jutott az olvasásban.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.08.05. 12:12:01

@evil overlord: mondjuk ezzel az összes itteni bíráló így van. Pedig amiatt a vaskereszt miatt van igazán töke ennek a történetnek. Elképesztő filmet lehetne belőle csinálni, persze nem halivúdit.

evil overlord (törölt) 2012.08.05. 12:15:15

@tauglich: Pontosan: a "nácik" mégis tudtak válogatni, a komcsik pedig nem.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.08.05. 12:25:58

@evil overlord: többek között ezért sem lesz belőle soha film. De nemhogy film, más-más okok miatt ez a történet olyan szinten tabu mind a fekete öves jobberek, mind a fekete öves ballibek körében, hogy ebben sem lesz soha a büdös életbe minimális közös nevező.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.08.05. 16:11:57

Off, de nagyon menő! Most is Londonban szurkol a 99 éves Tarics Sándor, az 1936-os berlini olimpia aranyérmes magyar vizipóló csapatának egykori centere. Jelenleg ő a világ legidősebb olimpiai bajnoka.

www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/15/88/55/cikk_2158855/640MIKI9361.jpg

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.05. 17:09:53

@Ettelsbruck:

"Vajon ha Bayer Zsolt kezébe adnánk egy citerát vagy egy kobzot, mit tudna vele kezdeni?" --- kérdezed.

Hát, annyit lehet, mint te az identitás fogalmával;-)

ü
bbjnick

Ettelsbruck 2012.08.05. 18:45:01

@bbjnick: Igen, ez van, ha valaki citerán el tud játszani egy akármilyen magyar nótát, az máris hitelesebb megnyilvánulás a szememben, mint Szabó Dezső vagy az autóval egymillió lépést megtevő Bayer egész életműve, több köze van a magyarokhoz, ha mondhatom így.

@evil overlord: ha valaki érintkezik egy nyelvvel, kultúrával, akár pl. a zenén keresztül, akkor egy idő után a részévé fog válni, éppúgy, mint az eredeti nemzetisége, és ettől az eredeti nem fog csökkenni benne, ez eddig is így volt, és a mai világban egyre inkább így lesz.

evil overlord (törölt) 2012.08.05. 19:38:40

@tauglich: A feketeöves ballibantakat még értem, de a feketeöves jobbereket nem. Ők (mi?) a KuK időket sírják vissza, akkoriban Fuchs tisztként szolgált volna a fronton.

@Alfőmérnök: Egy szóval sem azt állítom, hogy az őrmester komcsi ágens lenne, de szerintem nem akkora falangista, mint mutatja.

@Ettelsbruck: A népzene csak egy része a nép/nemzet identitásának. Egész tűrhetően tudok angolul, akkor angol/amerikai/ausztrál identitáson is van? Egy keveset franciául is tudok, de Trianon miatt nem nagyon csípem őket. Meghasonult a francia identitásom, vagy inkább arról van szó, hogy nincs is?

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.08.05. 20:11:02

@evil overlord: a k.u.k. időkben is sokszínű volt a politikai színtér, ráadásul a dualizmus politikai, illetve kulturális berendezkedésére kormányonként ilyen-olyan hangsúllyal, de egyaránt jellemző volt a szabadalvűség és a konzervativizmus. Szóval az identitását kereső egyébként posztmodern netjobber nem biztos, hogy ide akarna visszanyúlni. Persze a gyakran csak pozőrként mutatkozó, impotens nosztalgiával a múltba révedő netes pszeudokonzervativizmus is egy érdekes jelenség.

tistedur 2012.08.05. 20:14:51

@tauglich: "gyakran csak pozőrként mutatkozó, impotens nosztalgiával a múltba révedő netes pszeudokonzervativizmus" - ez de tetszik :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.05. 20:20:50

@evil overlord:

Látott már maga antikrisztiánus falangistát?:-)

ü
bbjnick

evil overlord (törölt) 2012.08.05. 20:29:11

@tauglich: Ezt mondta már Loxonynak és tölgynek is? (Én csak egy south parki monarchista vagyok.)

@bbjnick: Miért is lenne az őrmester antikrisztiánus? Hittanra járatja gyerekét, élvezettel rúg bele az ateistákba. (A fasiszták egyébként azok voltak.)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.08.05. 20:35:18

@tistedur: azért tegyük gyorsan hozzá, hogy a felvállalt honi politikai identitásokban en bloc elég nagy a kavarodás. Amíg a szociknak nem sok közük van a hagyományos szocdem értékrendhez, addig a hazai liberalizmus egykori fároszának tartott szadesz és annak mindenféle csatolt részei virtigli diktatórikus alakulat volt.

@evil overlord: ó, ezek már évekkel ezelőtt lejátszott meccsek voltak!

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.08.05. 20:38:25

@evil overlord: "Én csak egy south parki monarchista vagyok."

És legitimista, vagy szabad királyválasztó? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.05. 20:49:09

@evil overlord:

"Miért is lenne az őrmester antikrisztiánus? Hittanra járatja gyerekét, élvezettel rúg bele az ateistákba. (A fasiszták egyébként azok voltak.)" --- írja.

Padilla masszívan antikrisztiánus. A fasiszták ellenben nem voltak azok: a nemzetiszocialisták, pld., igen, de ők nem voltak fasiszták.

ü
bbjnick

Ettelsbruck 2012.08.05. 20:59:53

@evil overlord: Jó, nyilván nem csak a nyelvtudás jelenti ezt az identitást... ha esetleg köztük élsz egy ideig, akkor van rá esély, hogy rádragad valami, persze akkor se feltétlenül.

Van a Faustban egy rész, ami sztem kicsit illik ide, mármint hogy egyáltalán miért is akarna az ember "kibújni a bőréből", amikor arról beszél, hogy azt szeretné átélni magában, ami az egész emberiségre szét van osztva (a magyar fordítás kicsit döcögős, azért az eredetit is bemásolom):

FAUST: s mit az emberiség még várhat e világon,
bensőmben mind, mind visszhangozzam attól,
értelmem járjon mélyben és magasban,
javát, baját keblembe átitassam
s így az emberiség énjét énemmel élve,
hulljak végül vele a semmiségbe.

Und was der ganzen Menschheit zugetheilt ist,
Will ich in meinem innern Selbst genießen,
Mit meinem Geist das Höchst’ und Tiefste greifen,
Ihr Wohl und Weh auf meinen Busen häufen,
Und so mein eigen Selbst zu ihrem Selbst erweitern,
Und, wie sie selbst, am End’ auch ich zerscheitern.

Alfőmérnök 2012.08.05. 21:00:32

@bbjnick: Csak a felesége katolikus, meg a lányát is megkeresztelte.

evil overlord (törölt) 2012.08.05. 21:01:13

@bbjnick: Egy antikrisztiánus nem járatja hittanra gyerekét.
Téved, a fasiszta mainstream kezdetben egyházellenesek volt, később ez változott (hogy szimpatikusabb legyenek a konzerveknek?).

evil overlord (törölt) 2012.08.05. 21:30:15

@Ettelsbruck: Ha elég sokat ott él az ember (különösen, ha disszidált), akkor igen.

@tauglich: Ön legalább nem Györgyöt kinálgatja :)
Mit csináltak ezel a képel? Fel nem ismertem volna.

kornél 2012.08.05. 21:33:23

@evil overlord:

Aki a wikiből ismeri a történelmet, mint tauglich, de a hályogkovács magabiztosságával vitázik róla, azzal nem hiszem, hogy érdemes a témáról konzultálni((-:

Ebben az esetben másodnick nem takarja el az eredetit!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.05. 22:17:14

@evil overlord:

Ne zsibbasszon, inkább tolja nekem azt az antikrisztiánus fasiszta rezsimet!

(Megjegyz.: Nem tudom, maga hogy van vele, én nem érzem magam felhatalmazva, hogy egy itt jelen sem lévőnek a családi életéről értekezzek; de ha már másodszor veti fel, kénytelen vagyok reagálni: milyen hittanról beszél maga egy 1-2 éves gyerek esetében?)

ü
bbjnick

evil overlord (törölt) 2012.08.05. 22:48:04

@kornél: Ön meg kinek a másodnickje? Tauglich kapcsán pedig azt hiszem téved.

@bbjnick: Ezt írtam: A fasiszta mainstream kezdetben egyházellenes volt, később ez változott (hogy szimpatikusabb legyenek a konzerveknek?). Állítottam, hogy ez a változás a "Gleichschaltung" után történt? Mussolini egyébként ateista volt.
Lehet, hogy megcsalt a memóriám, de úgy rémlik, hogy g-ként írta. Lehet, hogy jövő időben írta?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.05. 23:00:53

@tauglich: ez nagyon jó, miért ne hívják be a stúdióba??
a döntőbe lehetne segédkommentátor!!

Alfőmérnök 2012.08.05. 23:37:35

@kornél: Na, most már sejtem, hogy ki vagy. Nem is tudom, kinek volt a mániája ez a wikizés.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.06. 05:15:06

@evil overlord:

Nem ezt írta. Azt írta: "Téved, a fasiszta mainstream kezdetben egyházellenesek volt, később ez változott (hogy szimpatikusabb legyenek a konzerveknek?)."

Eszerint: téved, aki magát szobatisztának tekinti, hiszen, előfordult már életében, hogy bepakolt a pelenkába.

ü
bbjnick

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.08.06. 06:31:59

@tesz-vesz: egyébként simán. Tegnap láttam az öreggel egy interjút. Teljesen friss szellemileg, tizenöt évet letagadhatna a korából.

@evil overlord: pedig ilyen az osztrák playboy imidzs. :)

evil overlord (törölt) 2012.08.06. 07:57:10

@tesz-vesz: A kiegyezés után?

@Alfőmérnök: Ha jól emékszem, Doom szokta kapni a wikizés vádját.

@bbjnick: Attól, hogy mainstream, még nem kellett hatalmon lennie.

@tauglich: Inkább így néz ki: meszarosmarton.files.wordpress.com/2010/02/k_epa20100209049.jpg
BTW, ön republikánus? Miközben a Pojáca és szekértolói a res publica legnagyobb őrei :)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.08.06. 08:12:11

@evil overlord: nekem nincsenek ilyen tripjeim, mármint hogy belebújjak valamelyik skatulyába. Ugyanakkor a respublika alternatívájaként a potens monarchista erőknek még a csírája sem bukkant fel a láthatáron, úgyhogy maradok várakozó állásponton. Von haus aus persze evidens a monarchizmus eszméje, de majomkodni nem fogok itt a blogoszférában a családi örökséggel.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.08.06. 08:19:31

@evil overlord: érdekes ez a két Habsburg fiú. Amíg az Ottó idős korában is egy snájdig ember volt, a Károlynál és a Gyurinál teljesen visszaköszön a Velazquez festményekről is ismerős, kissé degeneratív jegyekre utaló magas homlok, húsos száj.

evil overlord (törölt) 2012.08.06. 08:34:49

@tauglich: Nem véletlenül vagyok south parki monarchista: 90-ben még talán lett volna esély, de 22 évvel a módszerváltás után már nem nagyon.

Valóban, nem túl szép Ottó két fia. Bár II. Károly spanyol királyt nehéz überelni, igaz, hogy az ő ősei mindent elkövettek, hogy retardált legyen.

Alfőmérnök 2012.08.06. 08:51:09

@evil overlord: Nem rá céloztam. ("Wikizésen" itt azt értettem, hogy ha valaki egyszer valahol hivatkozott a wikire, akkor azt folyamatosan az illető orra alá dörgöli annak csalhatatlan bizonyítékaként, hogy dilettáns. Valószínűleg középiskolai tanárnak képzeli magát, akinek folyamatosan arra kell figyelnie, hogy a diákjai nehogy a wikiből copyzzák a házidolgozataikat.)

evil overlord (törölt) 2012.08.06. 09:05:40

@Alfőmérnök: Tudom, de nekem csak ez rémlik. Viszont a kornél mögött álló személy téved, tauglich nem ilyen. Egyébként k. elég fura, fő tevékenysége Horkay és ön baszogatása ill. a blogmotor rugdosása.
Egyszer vagy kétszer láttam már szakdolgozatban is wiki hivatkozást, ami azért gáz, de középiskolában talán elmegy (ha a diák a helyén kezeli a forrást).

Alfőmérnök 2012.08.06. 09:41:36

@evil overlord: Ha a wiki megjelöli a forrást és az a forrás megbízható, akkor nagy valószínűséggel a wikis adat is megbízható. Szakdogába tudtommal jobb helyeken nem fogadják el a wikit forrásként, ezért általában a wiki által megjelölt forrást írják bele, akik wikit használnak. :)
Na, de hagyjuk ezt a kis fikanicket, nem érdemel ennyi szót, hagyjuk, hadd szórakázzon inkább saját magával. :)

evil overlord (törölt) 2012.08.06. 09:52:14

@Alfőmérnök: Igen, de a buta diák nem megy utána. További gond, hogy utólag is elronthatják a cikket.
Muhaha!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.08.06. 09:52:26

@evil overlord:

Maga is counterkórt kapott?

ü
bbjnick

evil overlord (törölt) 2012.08.06. 09:55:00

@bbjnick: Nem. Azonban ne akarja kitekerni, amit mondtam!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.06. 11:06:27

@evil overlord: aha
hát most is vannak, akik annak nevezik magukat

evil overlord (törölt) 2012.08.06. 11:19:59

@tesz-vesz: Hacsakúgynem. A kurucmánia egyébként a komcsi történelemszemlélet következménye.

picur3ka 2012.08.08. 02:10:30

Van valami is a cikkben, ami a cimmel osszhangban van?

Vagy csak en nem talaltam meg?

Ha senki nem tud erdemben valaszolni, zsido propagandanak kell, hogy nyilvanitsam az irast.

tomwar 2013.02.07. 12:49:04

@tauglich: Koszonom, jo es erdekes iras. Es tanulsagos, ahogy a kommentelok hozzaszolasai is...csak maskeppen.
A Mandin volt egy cikk, ahonnan eljutottam ide, a jobboldal altalt megturt rasszizmusrol. Talan meg sem vol akkor tevedes....

Tomycat 2013.02.10. 10:16:31

Ez az ember tobbszor is olimpiai arannyal a nyakaban, buszken magyar lehetett elete elejen es ennek akart megfelelni elete hatralevo reszeben. Legalabb is ez tunik ki az irasbol. Van meg rola info?
Jo lenne tudni osszesen hanyan voltak kozvetlenul meg vele akik ilyen modon megusztak ezt a nehez idoszakot. Vajon csaladjanak mi lett a sorsa? Probalom megerteni es sajnalom is ot. Dontesei, cselekedetei pedig azon dillemmak sorozata amelyek mind a mai napig az eppen uralkodok napi politikai erdekei szerint hol pozitiv, hol negativ tettnek iteltetnek. Neki pedig ott masodpercek alatt kellett dontenie - es ugy tunik magyarsaga donto erv volt. Borzaszto lehetett szamara vegig elni azt, hogy amig a hazaert harcolt, hazaja elobb kikozositette, majd vedte, aztan internalta, kozben hosse avatta, utana ellensegge nyilvanitotta ...stb. Valoszinuleg feludules volt szamara elete vegen, hogy elfeledtek.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu