Kommentszűrés
’12 júl
16
15:15

Bándy Kata, a halálbüntetés és a gyász vámszedői

Írta: TuRuL_2k2

halalbuntetes_injekcio.jpg

  Kezdődik. Elfogták Bándy Kata (egyik?) gyilkosát, aki beismerte tettét. A különösen megrázó és nagy port kavaró bűncselekmények után szinte mindig akad valaki, aki előáll a Btk. szigorításával, vagy egyenesen az adu ásszal: a halálbüntetés visszaállításával. Nem meglepő, hogy a pécsi pszichológusnő halála is felkorbácsolta az indulatokat, most azonban nem a halálbüntetést újra és újra követelő Jobbik állt elő ezzel a javaslattal, hanem a Fidesz frakciójában ülő kisgazdák.

  A Kisgazda Polgári Szövetségpárt közleménye szerint „elfogadhatatlanok azok az ellenérvek, amelyek azt kívánják bizonygatni, hogy az állam nem jogosult az emberi élet elvételére”. Most tekintsünk el attól, hogy a valaha szebb időket megért, történelmi párt utód-utód-utódentintása még a KDNP-nél is kevésbé létező szervezetként rendelkezik képviselőkkel az országgyűlésben (eddig azt sem tudtam, hogy már így hívják őket, a Szövetségpárt mindenképpen korszakos jelentőségű nyelvi innováció): egy magát minden bizonnyal kereszténynek valló politikai erő hogyan léphet túl ilyen egyszerűen az Újszövetség alapvető tanításain, s miként követelheti vissza az Ószövetség szemet szemért, fogat fogért törvényét? 

  A demokrácia, a népfelség egyik feloldhatatlan – és így korlátjait szépen megmutató – ellentmondása, hogy a nép halálbüntetést akar, választott képviselői viszont kevés országban adják ezt meg neki, sőt, a legtöbb államban komoly nemzetközi szerződések tiltják ezt a büntetésnemet. Éppen ezért nagyon felelőtlen dolog a tömegek indulatára és vérszomjára (keresztre vele!, ugye) játszva napirendre venni a kérdést.

  A végére még egy rövid kitérő. Talán kevésbé veszélyes, de legalább ilyen ízléstelen, ha valaki Bándy halála apropóján csupa felkiáltójel, csupa szirup bejegyzéseivel szörfözik a lakossági lájkok és megosztások áradatán (persze hősünk amúgy sem túl válogatós, máskor koporsókkal pózol egy megindító, exkluzív Facebook-fotó kedvéért). 

Címkék: halálbüntetés Bándy Kata Vujity Trvtko Kisgazda Polgári Szövetségpárt

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr154659903

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kik is a legkegyetlenebb gyilkosok? 2012.07.19. 12:03:08

Nemrég olvastam egy érdekes cikket a tényleges életfogytigra ítéltekről. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ezek közül a legveszélyesebb bűnözők közül mennyi lehet a cigány származású? Lehet-e bármi is a szélsőjobb által hörgött elrettentő, halálos ...

Trackback: Fölmentünk vagy negyvenheten 2012.07.17. 21:37:56

Gyilkosság, bőrszín, halálbüntetés.Emberi jogok meg minden.     Nem voltunk soha puszipajtások, ez nyilvánvaló, de azért szegről-végről (és később az enigmatikus decsi gróf révén is) ismertük egymást. Középiskoláb...

Trackback: Ki a gyilkos? 2012.07.17. 12:51:52

Sok külföldön élő magyart is elért a Facebookon és a többi közösségi oldalon terjedő kérés a múlt héten, hogy keressünk együtt egy lányt, aki Pécsett tűnt el egy éjszakai séta után. Egyedül, buli után hazafelé, egy rossz hírűnek tartott környéken. Érte...

Trackback: Ki a gyilkos? 2012.07.17. 12:50:44

Sok külföldön élő magyart is elért a Facebookon és a többi közösségi oldalon terjedő kérés a múlt héten, hogy keressünk együtt egy lányt, aki Pécsett tűnt el egy éjszakai séta után. Egyedül, buli után hazafelé, egy rossz hírűnek tartott környéken. Érte...

Trackback: A Bándy gyilkosság margójára... 2012.07.17. 12:13:37

Most kéne észnél lenni. Ez az ország tele van gyűlölettel. Gyűlölik a cigányokat, a hajléktalanokat. A zsidókat, a libsiket, a melegeket. Gyűlöli a Főváros a vidéket, a vidék a Fővárost. Gyűlölik a bevándorlókat és a kivándorlókat, de gyűlölet tárgyai ...

Trackback: Ecce occisor: Bándy Kata, Pécs 2012.07.17. 10:00:56

2266 A közjó védelme követelményének megfelel az állam erőfeszítése annak érdekében, hogy az emberi jogokat és a polgári együttélés alapvető szabályait sértő magatartásformák terjedését megfékezze. A törvényes közhatalomnak joga és kötelessége a vétség...

Trackback: Irgalmat az ártatlanoknak! 2012.07.17. 00:50:56

Köztudomású, hogy a rendőrség határátlépési kísérlet közben elfogta a Bándy Katalin rendőrségi pszichológusnő meggyilkolásával alaposan gyanúsított P. Lászlót. Az is köztudomású, hogy ezt a bűncselekményt az illető töredelmes, bár kevéssé valószerűnek ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

annamanna 2017.05.23. 02:28:18

@Counter: Hát nézd, a fiának tuti volt belátási képességre kiható baja, látatlanban azt mondanám, hogy idült alkoholista volt a drágakisfijam.
Ha városban történt volna, drogra gyanakodnék, így csak a pálinka iránti szerelemre.

Bár sokkal kisebb botrány, de az alkoholista Alekosz a daganatos kutyáját nem kezeltette 10 éven át, a tacskón akkora dudor nőtt, hogy szinte a földre ért a mellkasa. Amikor állatvédők orvost hívtak hozzá, kegyetlenül bedühödött, káromkodott, és azzal vádolta az orvost, hogy meg akarja főzni a kutya húsát; az állatvédők pedig pénzéhes csalók. www.lokal.hu/2017-04-bortonbe-mehet-alekosz/#

Az oroszok totális közömbösségének is az egyik oka a vodka.
Persze, nem mindenre magyarázat a pia, de mondjuk alkoholista családokban szokásszerű a piás családtag mentegetése, a hibái elrejtése.
Lehet, hogy anyuci is azért nem kért segítséget, mert nem akarta lejáratni drágakisfiamat azzal, hogy folyton részeg, mint a csap.

"Csokonai Vitéz Mihály vendégségben volt egy pap barátjánál. Lementek a pincébe. De a hordóban nem volt csap. Csokonai ajánlkozott, hogy átmegy a szomszédba csapért. Ott meg éppen lakodalom volt. Mindjárt megkínálták, aztán a jó borocskától Csokonai elfelejtette a papot is, meg a csapot is (vö. O. Nagy: 102.)."

"Az a hűdeszoros falusi összetartás néphülyítő legenda."

Te falusi vagy?
Nem összetartásról írtam, hanem hogy tudnak egymásról, szemmel tartják egymást.
Régebben nem csak falun, de kisvárosban is "mindenki ismert mindenkit".

Ha nagyon elvadult emberekről akartak sztorizni, akkor adódott a puszta (Móricz: Barbárok) a világvégi bakterház, vagy a hegyi kalyiba Erdélyben.

De a falusi életérzésre inkább a megfigyelés alatt álló személy szorongása volt jellemző:

"Már én többet a főutcán végigmenni nem merek.
Mert azt mondják az emberek, hogy szeretőt keresek."

Mégis miről beszéltek volna egy zárt faluközösségben, ha nem egymásról?
mondokak.net/versek/14-versek/286-weoeres-sandor-pletykazo-asszonyok.html
pctrs.network.hu/clubpicture/1/4/1/2/_/offline_terfigyelo_rendszer_1412026_8089.jpg
www.humoroskepek.hu/images/elfinder/2013-jun/1044218_506897059379032_1112576548_n.jpg
s9.images.www.tvn.hu/2014/08/06/10/31/www.tvn.hu_f8d06db30541e4af2655ea271aa578ce.jpg?htr=1
Alkoholisták se nagyon voltak a hagyományos faluban (Kopp Mária közlése, csengeri szociológiai felmérés alapján, amit a háború előtt végeztek, aztán a komcsi időben megismételtek); régen is ittak az emberek, de az alkoholizmus csak a téesz-korban jelent meg.

Egy másik hagyományosabb közösségi rendszer a cigányoké. Figyeld meg, náluk nincsenek hajléktalanok, vagy nagyon elenyésző számban; aki roma és hajléktalan, az valószínűleg állami gondozásban nőtt föl. Hagyományos cigány közösségből nem nagyon lehet kiesni, vagy kiszállni. Válás se nagyon van. Inkább agyonverik egymást, de együtt maradnak.

Na mondjuk ez az anyuka is a kisfiával együtt maradt...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.05.23. 06:05:02

@annamanna: Fülöpházán sok riport készült Terike kapcsán. Olvastam számos, különféle szociográfiát is és a családban is hallottam ezt-azt.

Az igaz, hogy a puszta még elvadultabb lehetett.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.05.23. 09:34:38

magyaridok.hu/belfold/perbeszedek-burkaek-megujitott-eljarasaban-1731136/

Ők voltak azok, akik a 2000-es évek közepén első fokon úgy kaptak kártérítést az (akkor ártatlannak elkönyvelt) előzetes idejük miatt, hogy azt az egyénileg meglevőnek talált emberi méltóságuk mértékéhez igazította a bíróság, nem?

A perújításról volt hír pár éve, de a kormány lapja és veterán bűnügyi tudósítója szépen összeszedte az ügy kanyarulatait.

És persze fotó.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.05.23. 13:06:23

@grundigg: Tényleg, köszönöm a kiigazítást!

annamanna 2017.05.23. 14:04:29

@Counter: Kösz, hogy alátámasztod, hogy faluban odafigyelnek egymásra az emberek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.05.23. 21:43:50

Az apa megölte az anyát és hároméves gyereküket, majd rátámadt a kiérkező rendőrökre, akik aztán őt is megölték.

Természetesen magyarbűnöző volt, az elkövetés módjából ezt szinte ki is lehet találni.

Mindez azonban Bonn mellett történt, egy csendes, nyugodt elővárosban.

www.general-anzeiger-bonn.de/bonn/bad-godesberg/Mann-t%C3%B6tet-Ehefrau-und-Kleinkind-in-Plittersdorf-article3561738.html
"In Plittersdorf wurden am Montagmorgen ein totes Kind und eine tote Frau aufgefunden. Bei einer Auseinandersetzung mit der Polizei kam anschließend ein 40-Jähriger ums Leben.
...
Nach GA-Informationen haben die Eltern und das Kind die ungarische Staatsbürgerschaft. Vater und Mutter sollen beide in einem großen Unternehmen in Bonn gearbeitet haben."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.05.24. 23:21:14

@Doomhammer:
A plittersdorfi családirtás tanulságait elemzi a helyi katolikus pap. A családoknak segítség kell a stressz kezelésében, nem szabad hagyni, hogy az indulatok ennyire felforrjanak.

Tisztelendő úr el van tévedve, nem ismeri a magyarbűnözőket. Ezek simán kinyírják a családtagjaikat, ha valamin összevesznek. A génjeikben van a bűnözés.

www.general-anzeiger-bonn.de/bonn/bad-godesberg/Polizei-schoss-dreimal-auf-Familienvater-in-Plittersdorf-article3562955.html
"Der Bad Godesberger Pfarrer Wolfgang Picken sagte auf Anfrage zu der Bluttat in direkter Nachbarschaft: „Als Katholiken in Bad Godesberg und Plittersdorf haben wir die Tragödie mit großer Betroffenheit wahrgenommen.“ Die Pfarrei werde an Christi Himmelfahrt um 11 Uhr in einem Gottesdienst in der Rüngsdorfer Andreaskirche der Toten und aller Angehörigen und Betroffenen gedenken. Picken: „Ein Familiendrama dieser Art macht einmal mehr deutlich, wie wichtig es ist, dass wir unsere Familien unterstützen. Sie sind vielen Belastungen ausgesetzt“. Es sei wichtig, Hilfsangebote in Anspruch zu nehmen, „damit sich Konflikte nicht unkontrolliert entladen, sondern vielmehr lösen“."

annamanna 2017.05.25. 14:24:36

@Doomhammer: "Szijjártó Péter felszólalásában hangsúlyozta: a keresztény közösségek, ahogy mások is, szörnyű veszélyben vannak a térségben az Iszlám Állam terrorszervezet tevékenysége miatt, amely fel akarja számolni őket. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a nemzetközi közösségnek kötelessége a térségből elmenekült keresztény családok hazatérésének segítése." magyaridok.hu/kulfold/szijjarto-meg-kell-vedeni-kereszteny-kozossegeket-1743604/

A cikkben látható képet igen érdekes beállításban vették fel, finoman kiretusálták róla a Szíjjártó háta mögött ülő Nagy Magyar Keresztény Családokat Védő Politikust, aki nem más, mint Mikola István.
Ki lenne alkalmasabb a muszlim terror elleni szörnyülködésre, és a keresztény családok segítésére, mint Mikola István?
A magyar kormány Mikola Istvánt tartja erre a feladatra a legalkalmasabbnak; de úgy, hogy még a Magyar Idők olvasóinak sem kell tudniuk arról, hogy ott volt, nehogy még ők is felháborodjanak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.05.25. 20:37:44

@Doomhammer:
P. Csaba a Telekomnál dolgozott jól fizető állásban. Majd egy szép napon halálra késelte a feleségét, megfojtotta a három éves kislányát, majd rátámadt a kiérkező rendőrökre, akik lelőtték.

Pedig olyan békés, nyugodt család volt.
www.express.de/bonn/familiendrama-in-bonn-plittersdorf-csaba-p--metzelte-seine-frau-regelrecht-nieder-26961328

annamanna 2017.05.26. 01:31:07

@Doomhammer: lehet, hogy ez a nő is össze akart állni egy fiatal indiai migránssal, akit a fb-on szedett össze.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.05.26. 22:25:12

@annamanna:
Vagy esetleg egyszerűen bejelentette az asszony, hogy lelép és viszi a gyereket. Mint a legvalószínűbb szcenárió.

De persze lehet, hogy pénzen vesztek össze, vagy a férfi drogos volt, vagy a férfinél skizofrénia alakult ki, amit nem diagnosztizáltak elég gyorsan. Vagy a nő valamilyen szervezet titkos ügynöke volt és amikor a férfi rájött, végzett vele.

Referenciaként ott van József és Marika esete, akik szépen éltek kecskeméti házukban. Mindaddig, amíg a férfi meg nem ölte a feleséget, majd magát. Az ok tudomásom szerint sose derült ki.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c20342988

Mindazonáltal mondható, hogy a magyarbűnözőknél ez az elkövetés tipikusnak mondható. Valószínűleg ezért vannak sokkolva a békés bonni előváros lakosai - el sem tudják képzelni, hogy egyes idegen kultúrákban ilyen brutalitás is lehetséges.

annamanna 2017.05.27. 06:52:43

@Doomhammer: "A plittersdorfi családirtás tanulságait elemzi a helyi katolikus pap. A családoknak segítség kell a stressz kezelésében, nem szabad hagyni, hogy az indulatok ennyire felforrjanak."

Ez a pap nem is tud más okot elképzelni, mint a felgyülemlett, kezeletlen stresszt.
Rettenetes stresszes állapotban volt az a 21 éves apuka, aki földhöz vágta a gyerekét, mert miatta nem bír aludni.
Vagy az az anyuka, aki a lányába vágta a kést, mert az nem adta oda a kisebbeknek a papírforgót.
Vagy a 14 éves leányzó, akit az anyja nem engedett egy drogossal kefélni.
Vagy az agárdi család, akiknek élete a gyermek körül forgott.
Vagy a gyöngyösi Médea, akinek az anyja kettő éves korában öngyilkos lett, és ez olyan mérhetetlen stresszel járt, hogy a saját gyerekeit éhen akarta dögleszteni.
Vagy Á. Anikó, aki megtudta, hogy a lánya Németországba fog költözni.
Vagy aki megerőszakolta és megölte az élettársát a húga szeme láttára.
Vagy Sápi Andrea és Rezesova.
Vagy Thomas B., amikor megállította a rendőr.
Vagy aki pár forintért legyilkolta a trafikoslányt és így tovább....
ezek az emberek mind olyan rettenetes stressznek voltak kitéve, hogy nem csoda, hogy eldurrant az agyuk.

Ezeknek az indiaiakat is bizonyára a felgyülemlett stressz indította bűncselekményre: www.atv.hu/belfold/20170526-horror-a-ferjuk-szeme-lattara-az-autopalya-szelen-eroszakoltak-meg-a-noket

A német pap azt a szót, hogy 'ördög', nem is ismeri, van helyette menőbb, divatosabb, korszerűbb, polkorrektebb: 'stressz'! Felgyülemlett a stressz!

Mondjuk nem csak a német papság van ennyire megzavarodva.
"A férfi áldozata, Renner Erika döbbenten reagált tegnapi megkeresésünkkor a mise hírére.
– Imádkoznak a Bene családért? Persze, értem én, valahol ők is áldozatok. De katolikus emberként úgy gondolom, hogy a vallás alapvetően az elesetteket, az áldozatokat gyámolítja. Értem ki imádkozik? – tette fel a költői kérdést Erika"
www.borsonline.hu/aktualis/a-lugos-orvosert-imadkoznak-a-zugligeti-hivek/129640

"Arra sem válaszolt, hogy a gyerekek azért ölték-e meg a lány anyját, mert az asszony ellenezte a kapcsolatukat. Azt viszont elmondta, hogy a gyilkosság óta papok és lelkészek keresték meg, mert lelkileg szeretnék segíteni a 14 éves lányt."
velvet.hu/helyszinelo/2016/02/19/zagyvarekas_nem_a_lany_olhette_meg_az_anyjat/

Jézus is rohant Salomét leápolni, miután az megölette Keresztelő Jánost. Illés próféta is rendkívül aggódott Jézabel lelki üdvéért. A stressz! Csakis az okozhatta, hogy Jézabel megvadult!
Isten is rendkívül alapos lelki gondozásban részesítette Káint, miután az megölte Ábelt. Ez a nagy hajtás! Rettenetes!

Komolyan mondom, még egy gagyi musical is sokkal bonyolultabban képes ábrázolni a lelki folyamatokat, a motivációkat, mint egy felkent, hivatásos lelkigondozó:

"Én sose félek, hős tudok lenni.
Összeszedem magam, hogyha kell.
És egy macskát már ki is nyírtam;
Ez durva világ
Gyilkos egy hely!
Jaj, Mamácska
Oly jó ott lennem nálad!
Bárhova mész, sose viszel el!
A sok rossz árnyék mind ide gyűlt;
Mama, mért hagysz egyedül?"
www.youtube.com/watch?v=whbbB0hrz7s

"A sok rossz árnyék mind ide gyűlt."
Az nem ugyanaz, mint a felgyülemlett stressz.

Magyarázhatja az indítékot a felgyülemlett stresszel Bilkei Pál. De egy katolikus pap nyugodtan számon kérhetné a hit hiányát is, akár az egész közösségen: ha nem hisztek, nem vigyáztok, nem imádkoztok, akkor elszabadul az erőszak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.05.27. 10:41:26

@annamanna:
Halál volt? Nem volt.

Ezt már a jobbikosokkal is eljátszottuk, akik cigányok verekedéseiről vágtak be videókat folyton.

Egy mezei családirtás ezeknél nagyságrendekkel borzasztóbb. Mint itt is: a 3 éves gyereket is megfojtotta. Még szerencse, hogy csak egy gyerekük volt, mert ilyenkor az összeset meg szokták ölni.

annamanna 2017.05.27. 15:44:53

@Doomhammer: Volt halál: "A nőket kirángatták a kocsiból, és mind a négyüket megerőszakolták, míg a férfiakat megkötözték. Azt a férfit, aki ellenállt, és próbálta megvédeni a feleségét, agyonlőtték.
A rablók 300 ezer forintnak megfelelő összeget vettek el, illetve az áldozatok ékszereit. A két család egyébként egy családtagjukhoz indultak, aki a bulandshahri kórházban fekszik, őt szerették volna meglátogatni.
A rendőrök egyelőre nem találják az elkövetőket."

annamanna 2017.05.28. 05:38:22

@Doomhammer: Nem fogják tudni levetkőzni a beidegződéseiket. Nem tudnak átváltani europid üzemmódra.
Mi ezer éve élünk az osztrákok mellett, de nem vagyunk olyanok, mint az osztrákok.
Ezen a rövid szövegen nagyon megdöbbentem: mult-kor.hu/cikk.php?id=5564 Nem hosszú, érdemes elolvasni; egy osztrák katona írta, aki részt vett a mohácsi csatában, és elég sokkoló dolgokat ír a magyarokról. Addigra 500 év államiságon, kereszténységen voltunk túl, de az emberek úgy viselkedtek, mint egy majomhorda. Azóta még újabb 500 év telt el, a különbségek nyilvánvalóan csökkentek, ezer év tényleg sok idő, hogy alkalmazkodjunk az európai mentalitáshoz, de még mindig óriási a különbség Ausztria és Magyarország között. A különbségek legalapvetőbben az emberek eltérő viselkedéséből adódnak.
Mi is pontosan tudjuk, hogy noha a cigányok 600 éve élnek Magyarországon, csak részben zárkóztak fel, sok tekintetben ma is őrzik a különállásukat, az eltérő viselkedési módjukat.
Legkönnyebben akkor alkalmazkodik egy ember egy számára eltérő kultúrához, ha egyedül van, mert akkor nincs semmiféle hátországa, nincs senki, akivel bizalmasabban összefoghatna, mint a külvilággal; kénytelen az idegen kultúrájú emberekben bizalmat kelteni, és velük bizalmi viszonyra lépni. Tehát nagyon igyekszik alkalmazkodni hozzájuk.
De abban a pillanatban, amint van egy kis csoport mögötte, akikre jobban hasonlít, máris ellenáll a külvilág hatásának, és őrzi az eredeti szokásait. Minél nagyobb tömbre tud támaszkodni, illetve minél nagyobb a kulturális, civilizációs eltérés, annál erősebben és hosszabban ellenáll a bevándorló csoport az őt körülvevő többségnek.
A mostani migrációs krízis legjellemzőbb vonása a tömeges migráció. Eszük ágában sincs alkalmazkodni, mert nem is kényszerülnek rá, már csak azért sem, mert az európaiak sem kényszerítik rá őket.

Állítólag az erdélyi Babba Máriában egy ősi akkád holdistennő kultusza maradt fenn. www.bucsujaras.hu/tanulmany/daczo/babba.htm (A Csitár szó pedig állítólag akkádul katonai sátrat jelent; a székely rovásírásnak is vmi közel-keleti előzménye van állítólag).
Ha ez igaz, akkor azt jelenti, hogy egy migráns közösségben akár évezredekig is fennmaradhatnak olyan kulturális, civilizációs hagyományok, amik eltérnek az új környezettől.
Abban is teljesen biztos vagyok, hogy az olasz nemi szerepek, férfi-nő kép még a római birodalmi időkben gyökerezik, és azóta szívósan eltér az Európa északabbi részén élők nemi szerepeitől; és jóval közelebb van a muszlimok férfi- és nő képéhez, nemi szerepfelfogásához. Ezek a különbségek mindenféle vallástól függetlenek, és nagyon ősi múltban gyökereznek.
Teljesen reménytelen arra számítani, hogy a tömegesen ideáramló muszlimokat, egyéb bevándorlókat átnevelhetjük.
Már csak azért is jobban ragaszkodnak mindenhez, ami az eredeti lakóhelyükhöz köti őket, mert kifejezetten frusztráló egy teljesen más környezetben létezni; úgyhogy bármi, ami az eredeti otthonukra emlékezteti őket, számukra kifejezetten pihentető és felüdítő; mindent megszépít a távolság.
Ugyanúgy, ahogyan most óriási méretű a Kádár-kor iránti nosztalgia, és minden szépnek és jónak tűnik, ami akkor jóval nyomasztóbb volt.

Vagy vegyünk egy olyan egyszerű példát, mint a Hyppolit, a lakáj híres részlete, ahol az újgazdag Schneider Mátyás kijelenti, hogy „Mindennap végig fogja nézni, hogy én nem szmokingban eszem a vacsorát, hanem ingujjban. És a libasülthöz hagymát eszek. Mindenhez. A hagymához is hagymát eszek. A halat pedig késsel fogom enni. Két késsel.”
Ennek mai változata, amikor Kis Grófó kijelenti Rogán Antalról, hogy ő az igazi bulibáró, miközben Rogán elfelejti Havasi Balázs nevét; Orbán pedig magyarnótát húzat a prímással Kínában.
Annak a gyakorlása, amihez az ember hozzászokott, jelentős energiamegtakarítással jár, míg minden új szokás elsajátítása nagyon energiaigényes, fárasztó, ezért az ember ott igyekszik megspórolni a tanulásra fordított energiát, ahol csak tudja.
A szokásokhoz való ragaszkodás sok tekintetben könnyíti az életet, még akkor is, ha azok a szokások valójában szörnyűek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.05.28. 22:59:05

A legveszélyesebb szakma újabb áldozatot követelt: "Yenna" nevű magyar prostituáltat megölték Nürnbergben.

www.borsonline.hu/aktualis/megint-magyar-oromlanyt-gyilkoltak-meg-nemetorszagban/132967
"Ismét meggyilkoltak egy magyar prostituáltat Németországban. Az áldozat Yenna néven és 18 évesként hirdette szolgáltatásait az interneten.

Az észak-bajorországi nagyvárosban, Nürnbergben szerda éjfél előtt nem sokkal egy lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami egy új építésű társasház hatodik emeletén ütött ki. Oltás közben találtak rá a Magyarországon született, halott lányra a 33-as számú lakásban. Már az, amilyen pozícióban a testet felfedezték, egyértelművé tette: nem a tűz miatt vesztette életét. Fennáll a gyanú, hogy azért gyújtotta fel a lakást a tettes, hogy eltüntesse áldozatát, így a rendőrségen a gyilkosságiak vették át az ügyet."

Yenna képe a német lap cikkében megtekinthető:
www.bild.de/news/inland/todesopfer/feuerwehr-findet-ermordete-prostituierte-51908600.bild.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.03. 14:21:37

Anglia sokkban. Migránsbűnöző hajtott végre becsületgyilkosságot az élettársán.

Mivel abban a kultúrkörben, ahonnan a migráns jött, ez bocsánatos bűn.

Előzmények:
kgb2781.uw.hu/bk.html#c31295985

Verebes Miklós, a pizzabolti dolgozó:
www.dailymail.co.uk/news/article-4291098/Pizza-shop-worker-beat-ex-girlfriend-death.html

Az eseményeket a következőképpen rekonstruálták. Verebes verte és 12-szer megerőszakolta gyerekei anyját, Körösi Melindát. A nő végül megunta és bejelentést tett a rendőrségen 6 nappal a halála előtt. A rendőrök elkapták, de 2 nappal a nő halála előtt kiengedték. Miklós megkereste Melindát, agyonverte egy kővel és a kiérkező rendőröknek csak annyit mondott: "késő, már halott".

A rendőrök most vizsgálatra számíthatnak, miért nem állították meg Verebest.

www.dailymail.co.uk/news/article-4563668/Detectives-face-probe-woman-beaten-death.html

Igazságtalan őket vádolni, ezek az észak-angliai rendőrök nem készülhettek fel arra, hogy a migránsok olyan kultúrát hoznak magukkal, amelyben a partnert megölni nem bűn.

Egy megoldás van: a bevándorlás korlátozása. Meddig állnak a PC-harcosok ennek útjába?

annamanna 2017.06.03. 15:24:37

@Doomhammer: Allah Akbart üvöltve megkínozta orvosnő szomszédját, és kidobta az ablakon

Tiltakozik 17 vezető francia értelmiségi, mert a francia média elhallgatta, hogy két hónapja egy arab férfi kivégezte zsidó szomszédasszonyát. A 27 éves gyilkost Kobili Traorenak hívják, a rendőrök a lakásában fogták el, nyugodtan aludt. A brutális gyilkosság előtt évekig zaklatta orvos áldozatát, aki rengetegszer kért segítséget a rendőrségtől, de semmit nem tettek. A tiltakozás a Le Figaroban jelent meg, az aláírók között van többek között a nagy francia filozófus, Alain Finkielkraut, Jacques Julliard történész, Michel Onfray filozófus, Marcel Gauchet filozófus és Elisabeth Badinter író-filozófus is.
A gyilkosság még az áprilisi elnökválasztás előtt történt Párizs Belleville negyedében, egy lakótelepen. A 27 éves Kobili Traore hajnali négykor tört be orvos szomszédasszonyához, az erkélyen keresztül mászott be. A támadásról az egyik szomszéd hangfelvételt készített (segíteni nem mert), a felvételen hallatszik, hogy a gyilkos többször is azt kiabálja, hogy Allah Akbar, majd a Koránból olvas fel részleteket, miközben veri a nőt. A szomszéd sokkot kapott, azóta is a pszichiátrián ápolják.
Ezután a 65 éves orvosnőt, Sarah Halimit kidobta a harmadik emeleti erkélyről, ő pedig hazament aludni. A rendőrök ott fogták el.
A vezető értelmiségieket különösen az háborította fel, hogy Sarah Halimi korábban harmincszor jelentette fel Traorét, a rendőrség azonban nem tett semmit, valamint az, hogy a francia sajtó elhallgatta az antiszemita gyilkosságot. A baloldali lapok azóta is hallgatnak róla.
Franciaországban egyébként 2015-ben 1500 antiszemita indíttatású bűncselekmény történt, ezeket szinte mind muszlimok követték el.
www.origo.hu/nagyvilag/20170602-tiltakoznak-francia-ertelmisegiek-egy-brutalis-iszlamista-gyilkossag-miatt.html

Mit kellett volna csinálnia Körösi Melindának, ha a párizsi orvosnő sem tudott egyebet tenni, minthogy újra meg újra meg újra feljelentette a zaklató szomszédját?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.03. 18:59:48

@annamanna:
Az Origó cikke természetesen tele van pontatlanságokkal, dehát mit várhatunk egy "fake news" médiumtól?

A valóság sokkal érdekesebb.

www.timesofisrael.com/suspect-in-brutal-murder-of-french-jewish-woman-may-not-be-tried-lawyer-says/

A korábbi jelentésekkel szemben az áldozat és a gyilkos nem ismerték egymást. Nem voltak szomszédok se, a szomszédban egy Maliból származó család lakott, akivel a gyilkos jó barátságban volt. A gyilkos maga a szomszéd épületben lakott a szüleivel. Hajnali fél ötkor a barátaihoz tört be, de olyan agresszivitással, hogy ezek a barátok bezárkóztak a hálószobába és onnan hívták a rendőrséget. Azonban a gyilkos nem törődött velük, hanem átmászott az erkélyen az alvó Sarah-hoz, súlyosan megverte, majd kidobta az ablakon.

Simán lehet, hogy új típusú terrortámadás. Ezen rágódnak most a francia szervek.

annamanna 2017.06.04. 01:01:44

@Doomhammer: Itt egy másik hír:
"Halálos bombatámadás volt Kabulban egy politikus fiának temetésén
Kabulban az utóbbi napokban egyre több volt a terrormerénylet, az elmúlt négy napban három halálos támadás volt a városban. A hét elején egy öngyilkos merénylő több mint 90 embert robbantott fel. A kabuliak szerint az afgán kormány nem tett eleget a merényletek elkerüléséért, ezért tüntetéseket szerveztek.
A demonstrálókba belelőtt a rendőrség is, 5 tüntető halálát okozva. Az egyik halott egy afganisztáni szenátor fia volt.
Őt szombaton temették, és a temetésen is robbantottak, feltehetően egy terroristacsoport, de egyelőre senki nem vállalta a merényletet. A tálibok konkrétan tagadták, hogy részük lett volna a támadásban, az Iszlám Állam helyi szervezete pedig nem jelentkezett.
A hírek szerint legalább hatan meghaltak, és 84 ember megsebesült. Egyes beszámolók szerint hatnál jóval többen haltak meg, szemtanúk ugyanis azt mondták, hogy halomban álltak a holttestek, és hogy emberek darabokra szakadtak a robbanásban.
Kabulban katonai ellenőrzőpontokat állítottak fel, ellenőrzik a járműveket. A főváros néhány hónapja még az ország legbiztonságosabb része volt, most a legveszélyesebb."
444.hu/2017/06/03/halalos-bombatamadas-volt-kabulban-egy-politikus-fianak-temetesen

Mi a magyarázat arra, hogy különböző kultúrákban az emberek másképp viselkednek?

A földön nem mindenütt viselkednek egyformán az emberek. Általában alkalmazkodnak egy közösségi normához, és a norma közösségenként kisebb-nagyobb mértékben eltérő.

Számomra az egyik legmegdöbbentőbb életút Molnár Máriáé mindennapi.hu/cikk/kultura/kannibalok-kozt-halt-meg-a-magyar-misszionariusno/2011-09-10/7183 aki akkor költözött egy pápua szigetre, amikor az ottani emberek még emlékeztek az emberhús ízére, bár már leszoktak az emberevésről.
Tehát korábban közösségi norma volt az emberevés; amikor ez a norma megváltozott, akkor leszoktak róla és kész.
Mivel a közösségi normához nem tartozott hozzá a nemi erőszak, így ez a nő teljesen egyedül is képes volt köztük élni, nem kellett attól tartania, hogy zaklatják. Bár az is igaz, hogy messze nem volt Palvin Barbara, és nem volt fiatal, de ezek az emberek valószínűleg Palvin Barbarát is békén hagyták volna, mert a norma náluk ilyen volt.

Miközben például a dél-olasz norma része a nők zaklatása, a nemi erőszak: 444.hu/2017/03/12/roman-rabszolganok-termesztik-a-zoldsegeket-olaszorszagban-az-eu-orszagainak
"Többen számoltak be arról, hogy munkaadójuk teljesen természetesnek tekintette, hogy jár számára a nemi erőszak lehetősége. Volt olyan román nő, akinek a férje is jóváhagyta mindezt, mondván, hogy ez a főnök akarata.
A bántalmazások mellé embertelen körülmények járnak: az egyik nő arról beszélt, hogy macskatáppal etették őket és nem engedték, hogy orvosi kezelést vegyenek igénybe. Éjszakánként pedig a gazda barátai jártak át a munkásszállóra, hogy kedvükre erőszakoljanak meg, akit csak akarnak.
Egy olasz emberi jogi szervezet, a Proxyma Association becslése szerint a régióban dolgozó román nők mintegy felét kényszeríthette szexre a munkaadója. A rendőrség adatai szerint 7500 nő, többségük román állampolgár, élhet rabszolgasorsra emlékeztető körülmények között a közeli földeken. Napi 12 órás munkaidő, ivóvíz és pihenő nélkül, nem megfelelő szállás, bezártság. És ehhez jön még hozzá a bántalmazás és a nemi erőszak, illetve fenyegetések a családtagjaikkal kapcsolatban."

Ha egyetlen ember (teljesen egyedül) átkerül egy másik viselkedési kultúrába, akkor valószínű, hogy alkalmazkodni fog a környezetéhez, igyekszik átvenni annak a szokásait.
Ha nem egyedül kerül át egy másik kultúrába, akkor sikeresen képes ellenállni az idegen szokásoknak; minél inkább védi egy csoport, annál kevésbé fog hatni rá az új norma.
Persze a hatások így is megjelennek, csak lassan.
Leggyorsabban akkor hat valakire egy másik kultúra, ha egyedül van (pl tévét néz, filmet néz, olvas - ehhez például sehová sem kell elmennie otthonról, de a hatás működik, ezért pl a cigányok asszimilációját szerintem nagy mértékben segíti a televízió).

Visszatérve Körösi Melinda esetére: a párkapcsolat eleve az a terep, ami a legszívósabban képes megőrizni az egyén eredeti környezetének hatását, ez az az életterület, amire a külvilág a legkevésbé képes hatni, a külvilág a maga elvárásait a legkevésbé képes érvényesíteni.
A nemi viselkedésben akár évezredes szokások adódhatnak át változatlan formában, jó példa erre a dél-olasz férfiak részéről a "rabszolganők" szokásszerű megerőszakolása - pedig hol van már a római birodalom?
Cigány fiút hallottam már arról beszélni, hogy az apjának két felesége van; merthogy ami nekünk szerető, az nekik a második feleség; a két nő minden nap órákig trécsel (pontosabban üvöltözik) egymással, szóval napi kapcsolatban állnak; a viszony nem titkos, mert a norma szerint teljesen megengedett. Annak ellenére is őrzik ezt a szokást, hogy irtózatosan hosszú ideje élnek monogám normájú népek között.

annamanna 2017.06.04. 04:23:47

@Doomhammer: Ezt még bemásolom, mert szerintem igen tanulságos szöveg arra vonatkozóan, hogy különböző csoportokban tényleg más a normarendszer, és ez a nemi szerepekre, nemi viselkedésre különösen igaz:
"A „szép” – értsd: érzéki és ízléstelen – zsidó nő sztereotípiája igen gyakran feltűnik a napló lapjain. Klementine Tschiedel, Radnóti első szerelmének köre „zsidós társaság, zsíros kapitalisták, magyarok is, kövérkés, érzéki asszonyok 30-között.”[23] Vagy: „Délután kínos látogatás nálunk, Ibi Losoncról, éppen olyan geil, érzéki fekete zsidónő, mint azelőtt, ugyanazzal az éhes férfikereséssel”.[24] Megrója Klein Katalint, Schöpflin Gyula menyasszonyát is: „A régi vadóc, pikáns kis pofácskából nagyon erősen fülledt erotikájú, molett zsidóasszonyos jelenség lett, és erősen modoros is.”[25] Kovai Lőrincné a kisfiával érkezik hozzájuk: „Sajnálom szegényeket nagyon, de az asszony nem látszik megbízható embernek, olyan vidéki obskurus zsidófajta, erősen festi magát. Őrültség, ízléstelenség sárga csillagot viselni és vastagon rúzsozott szájat.“[26]

A férfi általában – egyfajta saidi értelemben vett orientalizmus jegyében – kivételes szexualitást és érzékiséget tulajdonít az eltérő etnikumú, vallású, általa egzotikusnak vélt nőnek, a feketéknek és a keleti nőknek egyaránt (török nő (pl. hastáncosnő), cigánylány (Mérimée Carmenje), zsidó nő),[27] mely érzékiség ráadásul kizárásos alapon mintegy megsemmisíti a szellemiséget, a lelki érzékenységet, s a szaporodásra irányul: az előítéletek szerint a zsidó nőt korai menstruáció és nagyobb termékenység jellemzi (pl. Gobineau-nál). A szép (hiperszexuális) zsidó nőre – aki olykor szembe van állítva az erőtlen testű, intelligens zsidó férfi sztereotípiájával – a 19. századtól kezdve pozitív, filoszemita példaként említhetők Scott Rebeccája, Balzac Esztere, Klimt nőalakjai, Krúdy számos regényszereplője, de Maupassant prostituáltjai is. Máshol – főként később – viszont átfordul az értékítélet, elég csak Weiningernek az antiszemitizmust és az antifeminizmust összekötő teóriájára gondolni, vagy Meyrink Gólemjének több szereplőjére. Clara Royer ezt az antimodernizmussal is társítja: „A század elején a szép zsidó nő mítosza egybecsengett az antiszemita diskurzusokkal, melyek, minden költészetet megtagadván mind a femme fatale-tól, mind a zsidó nőtől, a modernitással szemben érzett szorongást a rasszista hierarchiával társították.”[28] Konrád Miklós egyfajta jelképrendszer meglétéről beszél a zsidó reprezentációk tekintetében: a zsidó nő büszke szépségét hangsúlyozzák a romantika, Chateaubriand és Walter Scott Rebeccája óta, szemben a csúnya és nevetséges férfival; ugyanakkor a 19-20. század fordulóján a módos nő „vulgárissá” válik (ehhez hozzátartozik, hogy a zsidó nagypolgár férfivel szemben, aki a munkán kívül inkább láthatatlan volt a nyilvánosság számára, a nő jobban kitette magát a többségi társadalom tekintetének.) Ezt bizonyítja például André Dubosq budapesti beszámolója: „A zsidó nők kiválnak előnyös formáik bujaságával és kissé rikító öltözékükkel; kalapjukat fellobogózzák tollaikkal és szalagokkal. Minden nap látni őket a korzón.”[29]"
www.szombat.org/kultura-muveszetek/ki-a-masik

Nyilván minden ember egyéniség, de azért nem szabad lebecsülni a csoporthatást.

A fb-ot is azért kezdték szidni, merthogy mindenkit bezár a maga csoportnormáiba, és megerősíti benne a már kialakult előítéleteket. Például lehet, hogy az ilyen jelenséget is felerősíti a fb: 444.hu/2017/05/11/angolul-szolalt-meg-a-pizzas-a-kalvin-teren-a-migransgyulolo-magyar-vendeg-azonnal-megtamadta tehát hozzájárul a "párhuzamos társadalmak" kialakulásához.

Ezt a viselkedést nem Orbánék tanították, hanem a békés, meleg családi otthonban leste el az illető, szerető szüleitől, gyerekkorában: "Erre az arc elkezd üvöltözni velem is, hogy hugyagyú liba (!) ez Magyarország es o magyar es a többire nem emlékszem . Fejelgettett felém aztán pofán vágott , leesett a szemüvegen azt arrébb rúgta, üvöltözött még és elment ."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.04. 10:15:34

@annamanna:
"különböző csoportokban tényleg más a normarendszer, és ez a nemi szerepekre, nemi viselkedésre különösen igaz"

Ezt felesleges lenne tagadni, ugyanakkor eléggé meggondolatlan dolog emberek nagyobb csoportjait bűnözőnek és mindenféle nőgyülölőnek kikiáltani csak azért, mert a csoport egyes tagjai kriminális módon viselkednek. Ez különösen nekünk, magyaroknak nem okos dolog, mert 5 évnyi kommentfolyam után eléggé világos, hogy a magyar párkapcsolatok ijesztő gyakorisággal fordulnak extrém erőszakba. Az, hogy én propagandisztikus éllel becsületgyilkosságnak neveztem azt, hogy Miklós agyonverte Melindát azért, mert Melinda felnyomta a rendőrségen azzal, hogy megerőszakolta, csak az álláspontom sarkítására szolgál. Miklós nem fogadta el, hogy nem csinálhat azt a nővel, amit akar, ezért megölte. Szomorúan banális történet.

A pápuákkal kapcsolatban ezt a könyvet ajánlom.

www.amazon.co.uk/World-Until-Yesterday-Traditional-Societies/dp/0141024488

Szerzője személyesen követte végig a pápuák útját a kőkorszaktól a modernitásig (a magasföldi pápuák a '30-as évek végéig gyakorlatilag teljesen el voltak zárva más behatásoktól annyira, hogy még a partvidékiek se tudták, hogy százezrek élnek a hegyekben). Ebben a tekintetben különösen meglepő egy pápua nagypapa és unokájának története, a nagypapa még kőkorszaki társadalomban él, az unokája kereskedelmi repülőgépet vezet. Természetesen az éhhalál széléről a bőségbe érkező pápuák között arat az összes civilizációs betegség, pl. az elhízás és a cukorbetegség.

annamanna 2017.06.05. 05:12:05

@Doomhammer: A pápuák egyáltalán nem érdekelnek. Az már sokkal inkább, hogy 1928-ban (pontosabban már 1927-ben) az egyik leglelkesebb, leghasználhatóbb magyar keresztény úgy döntött, hogy elmegy ebből az országból. Na persze, nem egészen magától döntött így, tehát úgy is fogalmazhatok: Trianon után 7 évvel Isten azt mondta az egyik legjobb magyar hívének, hogy menjen el innen.
7 évvel Trianon után, 20 évvel a komcsi hatalomátvétel előtt, amit megelőzött a brutálisan véres második világháború.
Tényleg lett volna itthon is feladat. Volt még 20 használható év, amikor egy keresztény egyáltalán kinyithatta a száját, és valamit tehetett a magyar lelkekért.
Egy olyan országban, ahol a kereszténység mindig is keveredett valamiféle lázadó, úrhatnám magatartással, tehát ami egyáltalán nem nevezhető igazán "beművelt" területnek.
Azt is mondhatnám, hogy a legnagyobb dologidő közepén, valamiféle szellemi hajrában, egy fékevesztett futóversenyben, amikor a kommunista és náci veszély napról napra nőtt, amikor épp kitörni készült a gazdasági világválság, amikor az ország nyögött az önsajnálattól stb.... tehát egy hihetetlenül kiélezett szituációban, ami távolról sem nevezhető szellemi uborkaszezonnak.... egy ilyen helyzetben Isten azt mondta az egyik leghasználhatóbb, leginkább lelkes hívének, hogy menjen el innen a pápuákhoz???
Miért nem mentek oda ausztrálok, angolok, amerikaiak, franciák, belgák, dánok, akik marhára ráértek volna, mert az ő országuk előtt nem állt olyan sötét szellemi jövő, mint Magyarország előtt?
Miért ment el pont egy olyan magyar, akire itt is óriási szükség lett volna?
Most hányan mennek el innen az "emberevő" Nyugat-Európa földjére, mert ott is több megbecsülésben és sikerélményben van részük, mint itt?

A csoportok általánosítása pedig sajnos kikerülhetetlen, pl: 444.hu/2017/06/03/ne-szemetelj-tablaval-hergelik-a-magyarsagot-az-osztrakok

"Melinda felnyomta a rendőrségen azzal, hogy megerőszakolta"

Csakhogy ez évek óta tartott, és nem hagyta ott. A román nők is eltűrték az olaszok erőszakoskodásait, sőt, esetleg még a férj is beleegyezett, mint "szükséges áldozatba". Indiában a rablótámadás "természetes" része volt a nemi erőszak; azt a férjet, aki megpróbálta megvédeni a feleségét, lelőtték.
Ezeket nehéz úgy kezelni, mint elszigetelt, egyedi eseteket, és nem úgy, mint amik visszatükrözik egy adott népcsoport általános mentális állapotát.

"a nagypapa még kőkorszaki társadalomban él, az unokája kereskedelmi repülőgépet vezet."

"A sziget leányiskolája is az ő nevét viseli, hiszen nagy álmát, a bennszülötteknek épült protestáns leányiskolát már nem valósíthatta meg."
Érdekes, hogy ennek a misszionáriusnőnek miért pont az iskolaalapítás volt az álma? Sőt rögtön egy lányiskola?
"Oktatási rendszer[szerkesztés]
A népesség jelentős része írástudatlan. Az analfabetizmus különösen a nők körében magas. A legtöbb alapszintű iskolát a keresztény egyházak működtetik."
Ha ezt a területet - neadjisten - de európaiak helyett valami iszlám hadúr foglalta volna el, a kőkorszaki nagypapa unokája most vajon kereskedelmi repülőgépet vezetne? Maximum robbantana.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.07. 00:08:50

@annamanna:
" Az már sokkal inkább, hogy 1928-ban (pontosabban már 1927-ben) az egyik leglelkesebb, leghasználhatóbb magyar keresztény úgy döntött, hogy elmegy ebből az országból."

Már bocsánat, de mi érdekeset talál azon, hogy Magyarországon egy országrengető válság után rövid megingás után egy autokratikus hatalom, egy kvázikirályság rendezkedik be és azonnal megkezdi mindenki kiszorítását, aki nem nyal neki széles nyelvcsapásokkal, de legalábbis nem tartja a száját?

Ennél a pápuák sokkal, de sokkal érdekesebbek. Képzelje, két generáció alatt elértek a kőkorból a modernitásba. Milyen módon versenyezhetne ezzel a sztorival egy nyomorult kelet-európai autokrácia nagyonis unalmas története?

"Ha ezt a területet - neadjisten - de európaiak helyett valami iszlám hadúr foglalta volna el, a kőkorszaki nagypapa unokája most vajon kereskedelmi repülőgépet vezetne? "

A kérdést könnyű megválaszolni, ugyanis Új-Guinea szigetét nagyjából pontosan félbeosztja egy határ. Nyugati része Indonéziához tartozik, amely egy muszlim többségű ország. A szigetnek ezen a felén ugyan a keresztények döntő többségben vannak, de van 10% muszlim is.

en.wikipedia.org/wiki/Papua_%28province%29

A keleti fele majdnem teljesen keresztény és II. Erzsébet az államfője.

Robbantgatásokról szó esik, mivel van egy pápua gerillahadsereg, amelyik az indonéz hadsereg ellen harcol. Cserébe az indonéz hadsereget népirtással vádolják, mivel a gerillák ellen megesik, hogy túl keményen lép fel. Dehát már Algéria esetében is megbeszéltük, hogy ebben semmi meglepő nincsen.

Magasföldi pápuák mindkét országrészben élnek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.07. 00:10:48

Migráns gyilkolt Budapesten!

www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/orizetben-a-halalt-okozo-testi-sertes-0
"A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya eljárást indított halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Mint arról korábban hírt adtunk 2017. június 3-án hajnalban arról értesítették a rendőrséget, hogy két férfi egy Budapest VIII. kerületi szálláshelyen összeverekedett. A néhány perc alatt a helyszínre érkező járőrök egy erősen vérző férfit találtak, akihez mentőt hívtak. A mentőszolgálat munkatársai a sérültet kórházba vitték, azonban a férfi életét nem tudták megmenteni.

A rendőrök néhány órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt, N. Thomast, akit Józsefvárosban elfogtak és előállítottak. A nyomozók a 24 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.
"

Kész, itt a civilizációk közötti háború.

annamanna 2017.06.07. 04:05:32

@Doomhammer: Ebből a szempontból milyen érdekes, hogy Horthy unokája (és az anyja is) az indonéziai muszlim spiritizmus felé fordultak. "Sharif" Horthynak indonéz a második felesége és sokáig éltek Dzsakartában.
mandiner.hu/cikk/20151014_horthy_istvan_sharif_interju_valojaban_o_volt_az_apam - csak a 4. kép alatt kezdődik az ide vonatkozó szöveg.

És milyen érdekes, hogy amíg a pápuákat gyakorlatilag a keresztények iskoláztatják, mert majd' minden iskolát valamilyen keresztény egyház tart fenn, addig Horthy szubudja mélyen értelem-ellenes. Itt Horthy mondja el a szubud lényegét:

"Mi is a Szubud? A Szubud egy magasabbrendű hatalom mindennapi valóságként való tapasztalása az életünkben."
"A Szubud egyáltalán nem ilyen, mert itt semmiféle intellektuális erőfeszítésre nincs szükség. Semmit sem tanulsz. Szubudban az történik, hogy az egyik ember átad a másiknak egy kapcsolatot egy energiával vagy erővel. Az az ember, aki már megkapta és gyakorolta ezt, valahogyan képes arra, hogy átadja ezt a kontaktust egy közelében álló személynek."
"Szubudban nincs tanító. És nem is vallás, mert nem kell hinni. Senki nem mondja neked, hogy bármiben is higgyél."
www.subud.hu/tagoknak/bev.html

"mi nem teszünk semmilyen erőfeszítést, csak kinyitjuk magunkat és hagyjuk, hogy ez az erő mozgasson minket." "Van tehát nagyobb erő, amely vezetni tud minket, ha megadjuk neki magunkat."

Az erő!! Az a lényeg, tanulni semmit sem kell hozzá!
Az embernek csak meg kell nyílnia egy hatalomnak, és hagynia, hogy ez az erő átjárja.

Egyrészt érdekes, amit Horthy az arisztokratákról mond, akik közé a Horthykat is sorolja, pedig nem is voltak arisztokraták: "Először is: nagyon érdekelte a technika. Más életutat választott, mint ami az arisztokrata családokban normális volt. Mérnök lett, kiment Amerikába, a Ford gyárban dolgozott. Aztán hazajött, technikai dolgokkal foglalkozott. Acélgyár, aztán pedig a vasutat vezette. Komoly ember volt, egészen más, mint Nicky bácsi, a valódi arisztokrata. Nagy bálok, jó nők... Nagypapa is ezért választotta édesapámat támaszul, amikor már szüksége volt segítségre."

A lényeg ebből, hogy az arisztokrata szinonimája Horthy elképzelése szerint a léhűtő. Aki tanul, igyekszik, az nagyon nem arisztokrata módon viselkedik. Az nem "normális" (sic!) A munka, a tanulás, az erőfeszítés az alattvalók dolga. Az arisztokratáé pedig a hatalom, az erő, amit csak úgy kap, minden erőfeszítés nélkül, csak annyit kell tennie hozzá, hogy "kinyitja magát" egy hatalomnak, és átveszi annak az erejét.

Érdekes világlátás ez, és perszehogy Orbán Gazsi jut eszembe, aki azon nyígott (egy kitörölt videóban), hogy milyen fárasztó a református kereszténység, ő nem is ismeri a Bibliát, de amikor elment Ugandába, és ott látta, hogy "szellemben vannak" az emberek; igaz, hogy nem Isten szellemében, de ez akkor is micsoda realitás!! kereszteny.mandiner.hu/cikk/20160428_igy_vall_hitet_orban_gaspar

Érdekes, hogy Sharif Horthy is ezt a szót használta a szubuddal kapcsolatban: realitás: "Csak azt tudjuk, hogy ha van valaki akivel együtt elengedjük magunkat, akkor az a másik is megkapja azt a tapasztalatot, amit mi már korábban megszereztünk. Ugyanazt fogja érezni. Megpróbálom elmagyarázni, hogy ez milyen érzés, jóllehet mindenki számára más. Mégis ez a Szubud realitása."

Na, ezek is csak megnyitották magukat egy erőnek, amihez semmiféle erőfeszítés és tanulás gyakorlás nem kell, de azért jól át lehet érezni: www.youtube.com/watch?v=xD_8WRYiydY

Ami ezen a videón látszik, az nagyjából ugyanaz, mint amit a Németh Sándor-féle "istentiszteleteken" gyakorolnak. Kinyitják magukat egy "erőnek", amit Németh Sándor közvetít.

Ferenc pápa meg hit helyett érzésekről beszél (mint fentebb Horthy). A pápa szerint át kell érezni, például azt, hogy a hívőnek Szűz Mária az anyja. (Ez a tömény ökörség volt az egyik twitter-bejegyzése). Na és persze ki kell nyitni magunkat a drágajó menekülteknek.

Milyen kontraszt, hogy ezekkel szemben Molnár Mária így írt: " Tények kellenek itt is. Hiába hirdetem Jézus szabadítását, ha én magam hajlandó nem vagyok a halálba adni életem. Tények beszélnek. Amikor egy éjjel megyek egy beteghez, és a félénk kísérőmet hazakísérem, hogy én egyedül menjek éjfél után végig a szi­geten: ez imponál, ez beszél előttük. És hogy az ételemet, mely nem sok ugyan, de mégis megosztom azzal, aki kívánja, úgyhogy ők maguk látják, hogy nekem kevesebb van, erre hoznak annyi halat, hogy nem győzöm megenni. Így azután, ha kenura van szükségem, szívesen ad­ják, de csakis Mánuszról Pitilura, Pitiluról Mánuszra nem akarnak vinni, hogy itt maradjak állandóan az ő körükben.”
Na meg ez: "Egyszerre volt orvos, bába, védőnő, igehirdető, lelkigondozó, s ha kellett még tűzoltó vagy emberi jogi szakértő is."
"nagy álmát, a bennszülötteknek épült protestáns leányiskolát már nem valósíthatta meg."

Milyen furcsa, de figyelemreméltó különbség.

annamanna 2017.06.07. 05:06:59

@Doomhammer: Molnár azért ment oda, hogy innen vigyen, Horthy pedig azért, hogy onnan hozzon szellemiséget, spirituális tanítást.
Molnár Mária egyáltalán nem érzett keresztény magyarként szellemi kiéhezettséget, ürességet, Horthy Sharif, Edelsheim Ilona és Orbán Gazsi viszont annál inkább. Nekik Afrikáig vagy Indonéziáig kell futniuk, hogy a szellemi éhségüket, spirituális ürességüket csillapítsák. Mert az európai kereszténység számukra teljesen üres és semmitmondó.
Molnár Máriának nem volt az, érdekes.

És persze az is érdekes, hogy ahol muszlimok kontra pápuák vannak, ott népirtás van és robbantgatások és milicisták és gerillák és harc.
Ahol keresztény egyházak, ott meg iskolák.

De hát persze a keresztények unalmasak és nem tudnak semmit: "Mamának pedig sok pap ismerőse volt, katolikus papok. Néha kérdezgettem őket. Mindig úgy éreztem, hogy nem tudnak semmit."

De azért milyen érdekes, hogy mégsem esik jól olyan világban élni, ami felszámolja, eltiporja a keresztény vallást:
"- Családilag hogyan élték meg a forradalmat?
- Óriási hatása volt. Nagypapa azt hitte, hogy végre szabad lesz Magyarország és hazamegyünk. Neki borzasztóan hiányzott a hazája. Amikor aztán a szovjet tankok leverték a forradalmat, hatalmas volt a csalódása. Nem mondott semmit, de onnantól nem olvasta az újságokat, visszahúzódó lett. Belebetegedett. Két hónappal később meg is halt. Pedig szervi baja nem volt. Az orvos legalábbis azt mondta, hogy nem tudott megállapítani semmit."

És milyen érdekes, hogy amikor már baj van, akkor arra lehet támaszkodni, aki nem úgy él, mint egy "normális arisztokrata", hanem aki küszködik, tanul és dolgozik: "Nagypapa is ezért választotta édesapámat támaszul, amikor már szüksége volt segítségre."

Akkor volt már nagy a szükség, amikor a nácik jutottak hatalomra, akik szintén megvetették a kereszténységet, belesüppedtek az okkult spiritizmusba, és egészen Indiáig mentek az "árja" ősökért meg szimbólumokért.
És milyen érdekes, hogy az Apró és a Szakasits-családok sem a keresztényellenes kommunista mozgalomhoz fordultak segítségért, amikor bújniuk kellett a nácik elől, hanem a református Zsindely Ferenchez, mert róluk tudták, hogy "jó emberek": "Apró Antalné, Dobrev Klára nagymamája például 1944 végén egy horthysta minisztertől kért és kapott menedéket. Zsindely Ferenc volt miniszter (Zsindely 1943. március 29-től 1944. március 22-ig volt kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter a Kállay-kormányban) segítségét kérte Apró Antalné, mert úgy tudta, hogy Zsindelyék „tisztességes emberek”. Apró Antal, Dobrev Klára nagyapja – aki később az ötvenes évek megtorló korszakában vált hírhedtté – maga ment fel Zsindelyék budai villájába, ahol befogadást kért és kapott. Apró Antalnénak egy másik keresztény magyar adta oda a saját és elhunyt férje személyi okmányait, hamis papírokhoz juttatva őket." mno.hu/migr_1834/az-antiszemitakartya-467357

Ebben a videóban is nagy ám az öntudat: mandiner.hu/cikk/20170606_muszlim_zsido_vita_egy_amerikai_egyetemen
Miközben mindketten a kereszténység "ernyője" alá futnak, mert itt élhetnek békében és nyugiban, itt tanulhatnak, dolgozhatnak szabadon.
A saját "életterükben" félő, hogy bármelyik pillanatban csak egy véres hajcsomó marad belőlük.
Jézust és a kereszténységet közös erővel lenézik, megvetik, és együtt szívják el innen az erőforrásokat, amiket a balek keresztények szívesen biztosítanak a számukra.
Együtt sajnáltatják magukat, brühühű, de a keresztényeket nem sajnálják, mert ők a genetikusan alávalók. Inkább ide exportálják a saját poklukat. Ahelyett, hogy megtérnének.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.08. 10:38:16

@annamanna:
"És persze az is érdekes, hogy ahol muszlimok kontra pápuák vannak, ott népirtás van és robbantgatások és milicisták és gerillák és harc. "

Ez így van Írországban is, ahol katolikusok és protestánsok vannak.

A pápua konfliktus pedig vallási témától független; Indonézia akarja a területet, a pápuák pedig függetlenséget akarnak, amit a korábbi gyarmattartó (Hollandia) meg is ígért nekik, ezért a harc.

en.wikipedia.org/wiki/Papua_conflict

Mindkét oldalról kíméletlenül, természetesen. A gerillaháború már csak ilyen, hiszen a gerillák célja az, hogy a jóval erősebb állami hatalmat brutális elnyomóként láttassák.

"és együtt szívják el innen az erőforrásokat, amiket a balek keresztények szívesen biztosítanak a számukra"

Nem hiszem, hogy túl sok erőforrást van módjuk elszívni.

Azt pedig, hogy a keresztényeknek kisebbrendűségi érzésük van Európában, csak Kelet-Európában tapasztaltam. Erős nyugat-európai keresztény egyháztól (mondjuk az anglikántól) sose hallottam még olyat, hogy meg vannak alázva attól, hogy egy más vallású ezt mond vagy azt mond.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.08. 10:40:11

Migráns gyilkolt ártatlan nőt Németországban. Persze, hogy kelet-európai volt a gyilkos.

www.blikk.hu/aktualis/kulfold/romaniaban-is-olhetett-a-nemet-kocogo-no-gyilkosa/81pf0p2
"Legalább két nővel végzett az a férfi, aki a német rendőrök szerint végzett egy 27 éves nővel, Carolin G.-vel. A fiatal nő futni indult tavaly novemberben, ám soha többé nem tért haza. Kiderült, hogy gyilkosság áldozata lett, néhány napja pedig elfogták a feltételezett tettest is. A román származású gyanúsított felelhet egy másik nő, Lucile K. (+20) haláláért is, ráadásul a rendőrség szerint azt sem lehet kizárni, hogy Romániában is ölt már embert - írta a Bild."

Ez nem is meglepő, Németországban a külföldiek által elkövetett bűncselekmények között messze a kelet-európaiak vezetnek.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.06.09. 16:34:45

A kampány sikeresen uralta a pillanatot és minden határon túlmenő hatékonysággal tematizálta a közbeszédet.

index.hu/belfold/2017/06/09/azt_hitte_migrans_szallta_meg_az_anyjat_tort_rantott_ra/

"A vádlottban az a képzet támadt, hogy az édesanyja testét megszállta egy migráns és meg kell őt ölnie

- áll a bírósági ügyismertetésben.

A támadás 2016. július 8-án történt. A vád szerint az illető fogott egy 25 centis pengéjű dísztőrt, átment az anya lakrészébe, és ott hasba- majd hátbaszúrta a védekező asszonyt, akinek a segélykiáltására odafutott az emeletről az unokája és a fia. A vádlott akkor őket vette célba, ezt kihasználva az anyának sikerült kijutnia a házból, és később a többi családtag is ki tudott szaladni, a támadóra pedig rázárták az ajtókat."

Biztos, hogy tévképzet volt? Minden véleménynek joga van megjelenni a nyilvános térben, mert mi a szabadság pártján állunk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.09. 21:03:23

@Counter:
Nem akarnám a migráncskampányt védeni, de az a gyanúm, hogy ha nincs a kampány, akkor a fiatalember másnak képzeli az anyját és akkor is megszurkálja. Mondjuk azt képzelhette volna, hogy megszállta az anyját a gonosz.

www.borsonline.hu/aktualis/gyilkos-ordoguzes-jozsef-a-gonosz-miatt-verte-peppe-kalapaccsal-elettarsat/69435

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.06.10. 08:19:36

@Doomhammer: Könnyen lehetséges. Viszont a kampány sikerességét, átütő erejét jól mutatja, hogy a valóságtól igen messzire távolódók tudatába is sikerült beszüremkednie.

A Biblia és általában véve a vallásos szövegek mellett Napóleon és Bismarck, illetve a Brit Birodalom uralkodóháza volt ehhez hasonló hatással az emberiségre, hogy még a tébolyultak is tudomást vettek róluk.
És most a migráncskampány.

Kolosszális siker, no.

annamanna 2017.06.10. 12:15:00

@Doomhammer: "Ez így van Írországban is, ahol katolikusok és protestánsok vannak."

Magyarországon is vannak katolikusok és protestánsok is, mégsincs népirtás.

Már korábban is felmerültek az írek, mint a keresztény Európa fekete bárányai vagy szégyenfoltjai. Velük remekül lehet szemléltetni a kereszténység bűnös voltát, leginkább a Magdolna-mosodákat szokták felhozni, mint a gonosz kereszténység bizonyítékait.
Ez valóban elgondolkodtató, hiszen emellett még az is érdekes, hogy kevés európai országban alakult ki olyan társadalmi mozgalom, ami terrorcselekményeket követne el. Még a baszkoknál van ilyen (a szélsőséges politikai csoportok más kategória, azoknak nincs olyan társadalmi beágyazottsága, mint az ír és a baszk mozgalomnak).
Ráadásul az írek meglehetősen agresszívak is, erre példaképp a New York bandái c. film jut eszembe (bár nem láttam, de úgy tudom, kifejezetten írekről szól). Emellett még egy dolog jut eszembe: a katolikus vallás miatti nagy népszaporulat (www.youtube.com/watch?v=fUspLVStPbk ) És mindezt tetézi a nők megalázása, alávetettsége, szinte rabszolgai állapota a Magdolna-mosodákban.
Ez így összességében gyanúsan hasonlít arra, amikkel a muzulmánokat vádolják. Vallási fanatizmus, nők megalázása, nagy népszaporulat, erőszakoskodás, terrorizmus.
A katolikus egyház patriarchálisabb szemléletű, jobban őrzi a római birodalom beidegződéseit, mint a protestánsok. A dél-európai katolikus országok ráadásul eleve a római birodalomból sarjadtak ki, és ez a történelmi örökség bizonyára összefügg a modern társadalmi problémákkal, pl a baszk terrorizmussal, az olasz maffiacsaládokkal.
De önmagában a katolikus vallás nem elegendő magyarázat. Magdolna-mosodák nem jöttek létre minden keresztény vagy katolikus országban, ez egy helyi specialitás, nem a vallásból fakad. Valamiért a helyi társadalmi gondolkodás termelte ki és tűrte el.
Az ír katolikusok a középkor korai szakaszában nagyon is különutasak voltak, nem rendelték alá magukat a pápának: "A kereszténység elterjedése óta a szigetlakók elutasították a pápa fennhatóságát. Nagyon erősen szétvált ezen a területen a vallási és a polgári élet. Ahogy ezt Nicholls leírja, a vallási tanításoknak csekély hatása volt az olyan világi dolgokra, mint a házasság és a válás. Ez később odáig vezetett, hogy a Laudabiliter pápai bulla kibocsájtása után a normannokat (később az angolokat) szankciókkal fenyegették, ha az ír egyházat a pápa uralma alá hajtják." hu.wikipedia.org/wiki/%C3%8Drorsz%C3%A1g_t%C3%B6rt%C3%A9nelme#Vall.C3.A1si_.C3.A9let

Tehát, még egyszer: sok európai országban vannak katolikusok is és protestánsok is, mégsincs terrorizmus.
Az is igaz, hogy az íreknek nagyon sok sérelmük van az angolok ellen: "A legtöbben úgy gondolják, Anglia tehetett volna az éhínség és a kivándorlások ellen, ám szándékosan nem cselekedett. (...) Időközben a protestáns ír középosztály is megrendült látván Anglia tétlenségét az éhínség alatt"
"1841-ben Írország lakosainak száma 8 175 000 volt. Ezt a számot azóta sem sikerült megközelíteni. 1846-tól kezdődően több mint egymillió ember éhen halt, további félmillió pedig – legyengült szervezete miatt – valamilyen betegség áldozata lett. Több millióan Amerikába, Angliába, Ausztráliába vagy a világ más tájaira emigráltak az éhínség elől, és ott kolóniákat létesítettek."
Azért - hála a katolikus szaporodási taktikának - csak sikerült feltornázniuk a létszámukat: "Az írek egy etnikai csoport, amely az északnyugat-európai Ír-szigetről ered. Magán a szigeten az elmúlt évszázadok nagyfokú kivándorlása következtében ma már a mintegy 85 millió főt számláló ír etnikumnak csak töredéke (mintegy ötmillió) él."

Valahol ez a fajta szaporodási taktika olcsóvá teszi az emberéletet, visszaveti a tanulást, az előrehaladást, mert egy-egy gyerekbe keveset fektetnek a szülők. Ha kevés gyerek van és azzal sokat foglalkoznak, az a társadalom általános fejlődési potenciálját nagy mértékben megdobja.
Valószínűnek tartom, hogy az íreknél mostanában sokkal kevesebb gyerek születik, viszont többet tanulnak, és az íreké az egyik leggyorsabban fejlődő európai gazdaság.
Még példa erre: a cigányokra különösen jellemző, hogy nagyon keveset fektetnek egy gyerekbe; a kínai nők pedig állítólag 10x annyit foglalkoznak a gyerekkel, mint a fehérek: "Felmérések szerint a kínai szülők naponta átlagosan tízszer annyi időt töltenek el azzal, hogy a gyerekükkel az iskolai feladatokat gyakorolják és gyakoroltassák, mint a nyugatiak (ez úgy jön ki, hogy hétvégén is napi több órát szánnak erre), miközben a nyugati szülők a gyerekek sporttevékenységére áldoznak sokkal többet a saját idejükből." felicitasz.blog.hu/2011/02/19/keleti_szulok_nyugati_gyerekek

Tehát, ahol olcsóbb az emberélet, ahol az egyén fejlődésébe keveset fektettek, ott valószínűleg hamarabb jutnak el a terrorcselekményekig, mert nem látják annyira értékesnek az embert, hiszen nincs akkora teljesítménye, mint ott, ahol felkészítik, tréningezik, foglalkoznak és törődnek vele.

annamanna 2017.06.10. 12:15:47

@Doomhammer: hogy túl sok erőforrást van módjuk elszívni."

És ugyan mi akadályozza őket ebben?

"Azt pedig, hogy a keresztényeknek kisebbrendűségi érzésük van Európában, csak Kelet-Európában tapasztaltam. Erős nyugat-európai keresztény egyháztól (mondjuk az anglikántól) sose hallottam még olyat, hogy meg vannak alázva attól, hogy egy más vallású ezt mond vagy azt mond."

A kisebbrendűségi érzés, vagy megalázottság mást jelent, mintha valakinek az a benyomása, hogy elszívják előle azokat az erőforrásokat, amikért ő dolgozott meg.

Hajtok, hajtok mint egy barom
Leszakad mindkét karom
Hajtok, hajtok mint egy barom
mégis csak egy lyuk az otthonom

Hajtok, hajtok mint egy barom
Leszakad mindkét karom
Hajtok, hajtok mint egy barom
Tövit töröm, s gallya jut

Shall-la-la. Vígan megyünk tönkre
Shall-la-la. Vígan megyünk tönkre

Mi lesz a megoldás?
Egy idegösszeomlás
Zakatol a szívem reggelig
A kórházban kapok majd reggelit
www.youtube.com/watch?v=Vp7VPPplOSg

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.06.10. 12:41:26

@annamanna: Érdekes. De azt azért nem merném kijelenteni, hogy a kínai kultúrában olyan nagyon értékes volna az emberélet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.10. 13:05:18

@annamanna:
"A kisebbrendűségi érzés, vagy megalázottság mást jelent, mintha valakinek az a benyomása, hogy elszívják előle azokat az erőforrásokat, amikért ő dolgozott meg. "

Komolyan nem értem, milyen erőforrásokról beszél. A migráncsok megeszik a zsömlét a zsömleboltból, amit pedig a magyar emberek az arcuk verítékével kaszáltak le és szedtek marokba? Vagy mire gondol?

Olvastam régen egy érdekes cikket egy angol srác tollából, aki egy időt Erdélyben élt. Ő a kikötői vs. földművelő életmódból adódó világnézetek hatását fejtegette. Szerinte a kikötő lakója tudja, hogy ha nem jönnek mások (adni-venni) akkor ő éhen hal. Ezzel szemben a földművelő úgy látja, hogy egy falu határa adott számú embert tud eltartani és ha többen jönnek, valakinek nem jut étel.

Én úgy vélem, a magyar politikusok tudatosan játszanak erre a félelemre, hogy jönnek és megeszik. Pedig Magyarországon már régen nem a falu határában termelt gabonát eszik, hanem ugyanolyan "kikötői" ország lettünk, mint mondjuk Hollandia. Ez azonban nem csorgott le még a magyaroknak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.10. 13:12:05

@annamanna:
"Ez valóban elgondolkodtató, hiszen emellett még az is érdekes, hogy kevés európai országban alakult ki olyan társadalmi mozgalom, ami terrorcselekményeket követne el. "

Beszéljünk talán a németekről. Ma már nehéz elképzelni, de Németországban a '60-as, '70-es években korántsem volt ritka az utcai lövöldözés.

Itt van egy csinos gyűjtemény, van itt minden a RAF-tól palesztin terroristákon át becsületes német állampolgárokig.

en.wikipedia.org/wiki/Terrorism_in_Germany

Vagy a korzikai terroristákat ismeri? 2011-ben kiadtak egy közleményt, amelyben a megelőző 4 hónap 38 bombamerényletéért vállalták a felelősséget!

en.wikipedia.org/wiki/National_Liberation_Front_of_Corsica

Keresztény felekezetek közötti terrorizmus, mint ami Írországban van, elég ritka Európában most, de az ír probléma gyökere se a vallási tételekben rejtőzik, hanem a betelepítésben, amit az angolok vittek végbe.

annamanna 2017.06.10. 16:35:58

@Doomhammer: Hány migráns jött, és abból hány önfenntartó?
A háborúban lerombolt házaikat is majd az EU adományaiból építik újjá, Orbán már alá is írt vmi papírt egy komoly adományról.

"Szerinte a kikötő lakója tudja, hogy ha nem jönnek mások (adni-venni) akkor ő éhen hal. Ezzel szemben a földművelő úgy látja, hogy egy falu határa adott számú embert tud eltartani és ha többen jönnek, valakinek nem jut étel."

A kikötőbeli tudja, hogy aki csinál valamit (szállít, kereskedik) az megél belőle.
A falusi tudja, hogy aki csak nyújtja a markát és elveszi attól, aki termel, akkor a termelőnek kevesebb marad.
A kikötőbeli is tudja, hogy a kalózok, tolvajok csak elvesznek; és a falusi valószínűleg több gyereket nevelt fel, még annak a tudatában is, hogy a föld aprózódni fog.
A pláne ebben a munkamegosztás, a specializáció, amihez alapvetően az szükséges, hogy a speciális tudást megbecsüljék az emberek és értékeljék; így akinek speciális tudása van egy bizonyos terület felé, az szabadon tudja azt gyakorolni.
A másik feltétel persze az, hogy az eredeti "alap" feladatokra is maradjon elég munkaerő, tehát legyen elég élelem stb, különben hiába zenél a tücsök, ha nincs hangya, aki betakarítsa a gabonát.
A termelékenységet persze pont a specalizáció, a tudás- és technika szintjének emelkedése növeli, tehát a speciális tudást mindenképpen érdemes (volna) megbecsülni.

A magyarokba esetleg azért nem csorgott le a "kikötői tudat", mert itt nagyon jellemző az állami központosítás, az, hogy az állam osztja ki a feladatokat, és az mondja meg, hogy mit becsül meg és mit nem (azaz miért fizet és miért nem). Ha az állam nevezi meg, hogy milyen feladatokat kell ellátni és hány embernek, akkor ott a létszám korlátolt marad. Kell 100 ezer katona, 100 ezer rendőr, 200 ezer tanár, 200 ezer boltos, 300 ezer paraszt, 300 ezer hivatalnok és így tovább; aki ebbe nem fér bele, az látszámfölötti.
De ha egy közösségben az egyének maguk dönthetik el, hogy nekik mi fontos, akkor (a fölöslegükből) azt támogatnak, akit csak akarnak, például sárkányrepülő-oktatót. Amire a fenti állam nem tart igényt. Ehhez az kell, hogy a közösség minden tagja elég jól meg legyen fizetve, tehát eléggé értékelve; mert ebben az esetben szívesen fogja ő is más munkáját, produkcióját értékelni, megfizetni.
De ahol a közösség tagjai nyomorognak, ahol nincs semmi fölöslegük, ott képtelenek saját szakállukra bárkit is értékelni, tehát a specializációt, és ezzel a népsűrűséget felpörgetni.

"az ír probléma gyökere se a vallási tételekben rejtőzik, hanem a betelepítésben, amit az angolok vittek végbe."

Azért a történelem folyamán volt példa betelepítésre, betelepedésre, de nem fulladt mindegyik véres leszámolásba. Például sok német telepest telepítettek szándékosan Magyarországra és így tovább. Például német báró protestáns vidékre direkt telepített német katolikusokat, hogy hígítsa a vallási tömböt, változtasson a mentalitáson (ez konkrét példa, bár a kísérlet nem sikerült, a németek megbetegedtek és elvándoroltak, Magyarország más vidékéről kellett katolikusokat hozni, mert mindenképpen katolikusokat akart a báró egy protestáns helységbe telepíteni).
Az írek részéről szerintem ez egy összefüggő problémacsomag, aminek részei a patriarchális családszemlélet, a Magdolna-mosodák, a sok gyerek, a terrorizmus, az ír bandák stb; tehát van bennük valami olyan mentalitás, amit én keletiesnek mondanék, de ők meglepő módon roppant nyugatiak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.10. 20:38:36

@annamanna:
"Hány migráns jött, és abból hány önfenntartó? "

E szerint csak ez az egy cég 1000 körül hozott be.

www.hsakft.hu/blog/a-magyar-cegek-neha-ledobbentek-olyan-jol-dolgoznak

Ebben persze nincs benne a családjuk. Mivel hosszú távra terveznek, valószínűleg a családjuk is Magyarorságon telepszik majd le.

Ezek háborús övezetből jönnek, ki tudja, mennyi terrorista vagy háborús bűnös van köztük. Betegségeket is terjeszthetnek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.10. 21:19:57

Balogh Róbert pécsi szerzőt a rasszista sorozatgyilkosság ihlette könyvének megírásakor. Részlet a Durva a nyár c. alkotásból:

www.vasarnapihirek.hu/fokusz/balogh_robert_durva_a_nyar_/reszlet/
"–Élek! – üvöltötte el magát diadalmasan. Élek és él a családom is!

Apám hangja olyan kérlelhetetlenül és félelmetesen búgott a fagyos, késő őszi éjszakában, hogy anyám alig mert előjönni hálóingjében. A sógorék dorongokkal, ásókkal a kezükben érkeztek, ziháltak, szuszogtak…

Apám felkapcsolta a műhelyben a villanyt, de felgyulladtak sorra a Telepen a fények, előmerészkedtek a cigányok. Az elfogott kopasz rémült szemekkel próbált szabadulni, de esélye sem volt, a bőrövet késsel sem lenne egyszerű elnyiszálni.

Apám felnevetett, amikor észrevette, hogy a kopasz maga alá hugyozott félelmében. Tudta, mi várt rá. Anyám bement a házba.
A többire nem volt kíváncsi."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.10. 21:32:12

Orbán Viktor a gyilkosok pártján.

sztarklikk.hu/kozelet/orban-szemelyesen-dontott-az-azeri-baltas-gyilkosrol/325137/
"Bárándy Gergely szocialista képviselő Németh Szilárd nyilatkozatára úgy reagált: "édesapám, Bárándy Péter soha nem támogatta a jogerősen elítélt azeri baltás gyilkos (mai nevén: terrorista) szabadon bocsátását. A Fidesz-kormány ezt megtette" - írta, hozzátéve: "magyarázkodni tehát nem nekem, nem ügyvéd édesapámnak, nem a pártomnak, hanem annak az Orbán Viktornak kell, aki anyagi okokból, személyesen döntött a kérdésben." "

Szindbad 2017.06.10. 21:57:42

@Doomhammer: Hát ezt tudjuk, már akkor is mondta.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.10. 23:12:31

@Szindbad:
Egy kicsit másként mondta.
www.origo.hu/itthon/20120911-orban-viktor-dontese-volt-az-azeri-baltas-gyilkos-kiadatasa.html
"Éles vita alakult ki a Fidesz múlt heti elnökségi ülésén az azeri baltás gyilkos kiadatása miatt. Orbán Viktor információink szerint elismerte, hogy ő adta ki az utasítást Ramil Safarov kiadására, noha tisztában volt vele, hogy előbb-utóbb szabadon engedik. A lépés kockázataira többször figyelmeztették Orbánt, aki viszont szeretett volna gesztust tenni az azerieknek, abban bízva, hogy segíteni fognak a gyengélkedő magyar költségvetésen. A durva diplomáciai vihar miatt forrásaink szerint nem aggasztja magát túlságosan."

annamanna 2017.06.11. 10:36:48

@Doomhammer: Ezek a cégek direkt munkára toboroznak, tehát direkt az jelentkezik hozzájuk, aki dolgozni akar.
Akik a kerítés előtt toporognak, azok nem munkát kérnek. Eszük ágában sincs. Jó lesz a segíly is, mert az jár! Ezek a hülye európaiak csak úgy öntik rájuk, minden feltétel nélkül. Közben azon gondolkoznak, hogy "bajszos népünk győzni fog!"

annamanna 2017.06.11. 11:16:42

"Éjfél óta vízummentesen léphetnek az EU-ba az ukrán állampolgárok - tömegek érkezhetnek (...)
A vízummentesség nem teszi lehetővé a szabad munkavállalást, lakhatást, tanulmányok folytatását - állást keresni viszont lehet, csak utána munkavállalói vízumot kell hozzá szerezni otthon, és azután már munkát is vállalhat.
Az érdeklődés óriási: a múlt héten naponta több mint 20 ezer ilyen okmányt adtak ki"
hvg.hu/gazdasag/20170611_Ejfel_ota_vizummentesen_lephetnek_az_EUba_az_ukran_allampolgarok__tomegek_erkezhetnek

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.11. 21:33:32

@annamanna:
"Ezek a cégek direkt munkára toboroznak, tehát direkt az jelentkezik hozzájuk, aki dolgozni akar. "

Rosszul fogalmazott.

Ezekhez a cégekhez az jelentkezik, aki az EU-ban akar dolgozni, amit - mint maga is írta - nem tesz lehetővé a jelenlegi vízummentességi megállapodás, a korábbi helyzet pedig még kevésbé.

Ezek a cégek ráadásul az állam jótékony félrenézésével működnek. Tevékenységület nyilván nem jótékonyságból végzik, hanem profitért.

Nem akarnám őket embercsempésznek nevezni, de ezt a szót szokták használni az ilyen tevékenységre.

Miközben tehát az adófizetők pénzéből kerítést építünk a déli határon, aközben a keleti határon ezek a cégek akadálytalanul hozhatják be a migránsokat. Nekik bezzeg elintéznek munkavállalási engedélyt, miközben a munkaerejüket felajánló déli bevándorlókat az erőszakszervezetek minden módon zaklatják és természetesen munkalehetőségeket nem kapnak. Így aztán könnyű mondani, hogy "segílyből akarnak élni". Kellene az ukránoknak is szögesdrót alatt kúszniuk és gyűlöletkampány célpontjainak lenniük, majd mindjárt nem kapnának olyan könnyen munkát!

Arról nem is beszélek, hogy ezek az ukrán migránsok másvallásúak. Szent István hatalmas eredménye, hogy a magyarság a nyugati kereszténységbe tagozódott bele, most ezt az ezeréves történelmi hagyományt akarják megtörni ukrán migránsok kényszerbetelepítésével.

A terrorizmusról, háborús bűncselekményekről és fertőző betegségekről még nem is beszéltem.

annamanna 2017.06.12. 04:19:25

@Doomhammer: "a munkaerejüket felajánló déli bevándorlókat" ????

Egyetlen esetre emlékszem, a felrúgott fociedzőre, akinek Spanyolországban csakazértis felajánlottak egy edzői állást; később kénytelenek voltak felmondani neki, mivel az égvilágon nem csinált semmit, azt pedig nem a sportklubban tehették meg, hogy a semmire adjanak fizetést.

"ezek az ukrán migránsok másvallásúak"

Ha az ateizmus vallásnak minősül, akkor pont olyan vallásúak, mint a magyarok.

"A terrorizmusról, háborús bűncselekményekről"

Amelyikük imádja a háborút, az tán csak nem jelentkezik gyári szalagmunkára.

"fertőző betegségekről még nem is beszéltem"

Gondolom, a dolgozók átesnek orvosi vizsgálaton, és a szükséges oltásokat is megkapják.

Legalábbis itt www.youtube.com/watch?v=D-lKV2JdPkQ&t=70s rögtön az elején elhangzik, hogy közmunkához is kell orvosi vizsgálat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.12. 11:18:50

@annamanna:
"Egyetlen esetre emlékszem, a felrúgott fociedzőre, akinek Spanyolországban csakazértis felajánlottak egy edzői állást; "

Rossz irányba néz. Az illegális migráció legnagyobb forrása nem Szíria, hanem Banglades. Az a két migráns, aki pereli a magyar államot, az is bangladesi.

www.asylumlawdatabase.eu/en/content/ecthr-ilias-and-ahmed-v-hungary-no-4728715-articles-3-and-5-%C2%A7%C2%A7-1-and-4-14-march-2017

A bangladesiek pedig vendégmunkások. Majdnem egy millió dolgozott az Öböl-államokban, de most csökken ott a munkalehetőség, ezért próbálkoznak az EU-ban.

www.washingtonpost.com/news/monkey-cage/wp/2017/05/19/where-are-europes-illegal-migrants-coming-from-surprise-its-bangladesh/

Munkavállalási engedélyt nem kaphatnak, ezért vagy turistavízummal jutnak be, vagy illegálisan. Dolgozni mindenképpen illegálisan dolgoznak.

Nagyon szorgos munkások és mivel illegálisan foglalkoztatják őket, nagyon olcsók is. Nem értem, miért kell háborús övezetből menekülő ukránokat behozni (akik között tucatszám lehetnek háborús bűnösök, akik a felelősségrevonás elől menekülnek), amikor ott toporog a déli határon ezerszámra a bangladesi munkaerő. Arról ne is beszéljünk, hogy az ukrán bűnözők közismertek Magyarországon, ki tudja, hány bérgyilkos és gengszter bújik meg a gyári dolgozók között, akik csak a főnökeik parancsára várnak, hogy ártatlan magyar embereket öljenek meg.

A bangladesiekkel ilyen problémák nincsenek.

"Ha az ateizmus vallásnak minősül, akkor pont olyan vallásúak, mint a magyarok."

70%-a az ukránoknak ortodox kereszténynek vallja magát. Ez a vallás idegen, invazív vallásnak számít Magyarországon Koppány vezér óta.

"Gondolom, a dolgozók átesnek orvosi vizsgálaton,"

És a családtagjaik? Mert azokat is hozzák.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.12. 22:56:02

Fegyverbűnöző végzett egy magyar kislánnyal.

www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/halalos-loves
"A 112 központi segélyhívó számon tett bejelentést egy miskolci nő 2017. június 12-én a kora esti órákban, hogy a lakásukon 9 éves lányukat az élettársa egy pisztollyal véletlenül meglőtte.

A járőrök és a mentőszolgálat munkatársai azonnal a helyszínre mentek, ahonnan elsődleges ellátása után kórházba szállították a gyermeket, aki azonban olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy elhunyt.

A nyomozók a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságra állították elő az apát, akit gondatlanságból elkövetett emberölés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatnak ki gyanúsítottként.
"

annamanna 2017.06.13. 04:07:23

@Doomhammer: Ez érdekes, a bangladesi szál teljesen elsikkadt a migránsválság kommunikációjában.

Az ukránok meg pont annyira ortodoxok, mint amennyire Orbán Viktor református.

"Mutasd meg nekem hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom mutatni neked cselekedeteim alapján a hitemet. Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek. Akarod-e hát tudni, te ostoba ember, hogy a hit cselekedetek nélkül meddő." Jakab 2, 18b-20

Kislányt meg hogy lehet véletlenül agyonlőni egy lakásban?
Persze, nem ő az első: www.blikk.hu/aktualis/belfold/meghalt-a-11-honapos-csecsemo-akit-fejbe-lott-az-apja/7xk4dl1

annamanna 2017.06.13. 14:51:02

@Doomhammer: A lényeg amúgy, hogy nagyjából sehogy sem lehet segíteni annak a tömegnek, ami úgy nyomul, tolong, hogy közben semmit mást sem akar, csak felmarkolni azt, amit adnak neki. Vagy másképp: ami "jár neki". Csak elvesz, de közben nincs semmilyen terve arra, hogy ő maga mit adjon. Mint egy sáskahad.
Akik eleve biztosan munkavállalási céllal jönnek, persze azok közé is keveredhetnek rossz szándékúak, háborús bűnösök, maffiózók, terroristák, de perpill ez a kisebb gond, a nagyobb gond azokkal van, akik totál passzívan sodródnak.
Miért jön ekkora tömeg pont Európába? Miért nem máshová? Például a bangladesiek is miért nem mennek inkább Kínába dolgozni, amikor már régóta ott vannak a gyárak, nem itt?
A menekülő muszlimok meg miért nem mennek inkább Iránba, Szaúd-Arábiába vagy Kazahsztánba? Miért nyomulnak keresztény országokba, amikor teljesen nyilvánvalóan eszük ágában sincs alkalmazkodni a keresztény országok szokásaihoz?
Mert balek hülyének néznek minket, mi másért? Akiket ki lehet használni, akiknek le lehet szívni a zsírját, mert hagyják magukat, mert szoronganak és tele vannak bűntudattal, na meg euróval, amit könnyen osztogatnak ezek a birkák, bármiféle teljesítmény nélkül, csak úgy, alanyi jogon.
Ez nem segítség, ez baromság.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.13. 16:19:22

@annamanna:
"Ez érdekes, a bangladesi szál teljesen elsikkadt a migránsválság kommunikációjában. "

Meglepődött? Ez korunk politikai kommunikációs csodafegyvere. Ahogy a Cambridge Analytica egyik szakértője elmondta:

www.newsweek.com/2017/06/16/big-data-mines-personal-info-manipulate-voters-623131.html
"“It’s my privilege to speak to you today about the power of Big Data and psychographics in the electoral process,” he began. As he clicked through slides, he explained how Cambridge Analytica can appeal directly to people’s emotions, bypassing cognitive roadblocks, thanks to the oceans of data it can access on every man and woman in the country."

Vagyis amit ígérnek, az az, hogy adatbányász módszerekkel - pl. a Facebook-ból - felderítik az emberek pszichológiai tulajdonságait és olyan üzeneteket gyártanak nekik, amelyek az érzelmeikre hatnak megkerülve a "kognitív akadályokat", vagyis a racionális értelmüket.

A magyar kormány is lelkes híve ennek a módszernek. Vagyis hoznak egy döntést - az okokat nem kötik az orrunkra. Amikor a döntés megvan, akkor a propagandistáik akcióba lendülnek és előítéletekből, félelmekből, hiedelmekből, mélyen beültetett sztorikból gyártanak egy direkt érzelmekre ható történetet. Ennek a történetnek csak hatásosnak kell lennie, semmi köze nincs a döntés valódi okaihoz.

A migráncsoknál azt a beültetett sztorit használták, amely egész az Egri Csillagok című kötelező olvasmányig megy vissza, miszerint a mohamedán hordák gyerekeket rabolnak és elveszik az országot. ha a hős várkapitány - aki segítségre a "Nyugattól" ugyan hiába vár - ebben meg nem akadályozza őket.

A valódi ok teljesen más. Nyugat-Európa és különösen Németország munkaerőhiánnyal küszködik és kérdés, honnan vegyenek. Akárhonnan is vesznek, annak következményei lesznek, meg fog változni Németország, amint már meg is változott az elmúlt 20 évben a kelet-európaiak beözönlése miatt. Nagyon rossz lenne a kelet-európai politikusoknak, ha mondjuk a németeknek az az ötletük támadna, hogy tudnának ők az EU-n kívülről, mondjuk a Közel-Keletről, Afrikából vagy Bangladesből is hozni munkaerőt.

Hát indítottak egy érzelmekre ható kampányt, ami konrétan rasszista félelmekre apellál. Tudja, a betegségek meg az ártatlan nők megerőszakolása, meg a kulturális invázió - jól működtek ezek az üzenetek a XX. század elején vagy az I. vh. alatt is. Ott és akkor a "sárga veszedelem" volt a kulcsszó, tehát hogy a kínaiak megindulnak és elözönlik a világot.

"Persze, nem ő az első"

Sokkal rettenetesebb ez a történet.

www.blikk.hu/aktualis/krimi/18-ev-bortont-kapott-a-lanyat-fejbe-lovo-apa/798rmkt

Vagy vegyünk egy terrorista támadást:

24.hu/belfold/2016/12/06/papirdobozban-vitte-a-kalasnyikovot-a-kiskunhalasi-ugyeszsegi-lovoldozo/

Hihetetlen, de ezt az esetet nagyjából már mindenki elfelejtette (nem úgy Bándy Katáét).

Bármelyikünkkel megtörténhet, hogy egy fegyverbűnöző áldozatául esik.

grundigg 2017.06.13. 17:15:10

@Doomhammer:

A hivatkozott cikk szerint idén, az első negyedévben nőtt meg a bangladesi menedékkérők száma, méghozzá kifejezetten Olaszországban. Ezt úgy beállítani, mintha az egész migrációnak az lenne a lényege, hogy bangladesi tömegek érkeznek, kissé különös. Az elmúlt két évben kb. 2,5 millió menedékkérő jött az EU-ba, a linkelt cikk pedig 2800 bangladesiről szól... Csak hogy tisztán lássuk az arányokat.

Ha megnézzük az elmúlt két évet, toronymagasan vezet Szíria, amit Afganisztán és Irak követ, Banglades teljesen jelentéktelen.

ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/File:Countries_of_origin_of_(non-EU)_asylum_seekers_in_the_EU-28_Member_States,_2015_and_2016_(thousands_of_first_time_applicants)_YB17.png

2015 októberétől 2016 végéig összesen több mint 1200000 menedékkérő érkezett az EU-ba, ebből 16000 volt bangladesi (azaz 1,3%), míg az előbb említett három országból több mint 650000-en jöttek.

ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/File:First_time_asylum_applicants_in_the_EU-28_by_citizenship,_Q4_2015_%E2%80%93_Q4_2016.png

Magyarországra még kevesebben érkeztek Bangladesből: 2016-ban nem érte el az arányuk az 1%-ot, 2017. első negyedévében pedig a 7 darab palesztinnál is kevesebben voltak (ha voltak egyáltalán), a statisztika csak az "egyéb" alatt mutatja őket.

www.bmbah.hu/index.php?option=com_k2&view=item&layout=item&id=177&Itemid=1232&lang=hu

Amúgy Bangladesből (Afganisztánból, Szíriából stb.) is van mód Magyarországon legálisan munkát vállalni. Ennek módja nem az, hogy határokra, törvényekre fittyet hányva átcsörtetek a fél világon és erőszakkal betörök valahova.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.13. 17:58:37

@grundigg:
"Az elmúlt két évben kb. 2,5 millió menedékkérő jött az EU-ba, a linkelt cikk pedig 2800 bangladesiről szól... Csak hogy tisztán lássuk az arányokat."

Csak hogy tisztán lássuk az arányokat.

Ez itt egy 2016 áprilisi cikk.
www.voanews.com/a/eu-wants-to-repatriate-illegal-bangladeshi-immigrants/3271523.html
"Bangladesh says the EU officials told them that among the nearly 250,000 Bangladeshi immigrants in different EU countries, about 80,000 are staying there illegally and more are still arriving."

250 ezer az EU országokban, 80 ezer illegális és a hullám csak akkor indult meg (2016 elején).

Kiket akart Svédország deportálni 2016 elején?

www.businessinsider.com/sweden-to-deport-up-to-80000-asylum-seekers-2016-1
"EU statistics show most of those rejected come from the Balkans, including Albania and Kosovo, some of Europe's poorest countries. Many applicants running away from poverty in West Africa, Pakistan and Bangladesh also are turned away. Even people from unstable countries like Iraq, Afghanistan and Somalia can't count on getting asylum unless they can prove they, personally, face grave risks at home."

Lám, megint Banglades, de ott van Koszovó is, ami már régóta probléma, egyéb kelet-európai bűnözőkkel együtt is.

És ahogy mondta, a hullám csak most kezdődik.
www.independent.co.uk/news/world/europe/refugee-crisis-migrants-bangladesh-libya-italy-numbers-smuggling-dhaka-dubai-turkey-detained-a7713911.html
"In the first three months of last year just one Bangladeshi arrived in Italy, but the number for 2017 stands at more than 2,800, making the country the largest single origin of migrants currently arriving on European shores."

Vagyis a bangladesiek is felfedezték a tengeri utat.

Az pedig, hogy a magyar tranzitzóna körülményeivel kapcsolatos bírósági eljárás pont két bangladesiről szól, ugyancsak jellemző.

A beszélgetésünk annamanna userrel úgy kezdődött, hogy ő azt mondta, a bevándorlók tartják a markukat, szemben az ukrán kényszerbetelepítettekkel, akik dolgoznak. Nos, a bangladesiek mind vendégmunkások. Csak ők - szemben az ukránokkal - nem kapnak munkavállalási engedélyt.

Ismét írom: csak ez az egy cég 1000-nél is több ukrán kényszerbetelepítésében vett részt.

www.hsakft.hu/blog/a-magyar-cegek-neha-ledobbentek-olyan-jol-dolgoznak

Meddig kell tűrjük, hogy a magyar kormány idegenekkel cserélje le a magyarokat?

grundigg 2017.06.14. 01:12:03

@Doomhammer:

1. Te magad írod, hogy az EU-ban 170 ezer bangladesi él legálisan, és ugyanebben a kommentedben képes vagy leírni azt is, hogy a bangladesiek nem kapnak munkavállalási engedélyt. Kb. ennyit ér ez az egész fejtegetés, amit a bangladesiekről előadsz.

2. Olvastam az annamannával folytatott beszélgetésed, amiben azon keseregtél, hogy a délről érkező, "munkaerejüket felajánló" bevándorlóknak szögesdróttal, hatósági vegzálással és gyűlöletkeltéssel kell megküzdeniük, bezzeg az ukránok jöhetnek. Erre írta annamanna, hogy az ukránok dolgozni jönnek, a délről érkező migránsok meg nem, mire te előhúztad a bangladesieket. Tehát ha van bármi koherencia a szövegeidben, akkor az az állításod, hogy a szerb-magyar zöldhatáron (ahol a szögesdrót van meg a magyar erőszak-szervezetek) nagy tömegben érkeznek bangladesiek. Ez azonban egyszerűen nem igaz, ezt sem a magyar, sem az EU-s statisztikák (idéztem, linkeltem) nem támasztják alá, és az általad hivatkozott újságcikkek sem. A tény az, hogy 99%-ban nem bangladesiek vártak és várnak bebocsátásra Magyarország déli határainál. Így aztán teljesen mindegy, hogy te mit gondolsz a dolgos bangladesiekről. Biztos találsz még a neten jó sokk cikket, amiben szerepel a "Banglades" szó, de a fentiekből adódóan teljesen feleslegesen fáradsz.

3. Sajnos továbbra sem tudsz különbséget tenni legális külföldi munkavállalás és illegális bevándorlás között (még egyszer: Bangladesből is lehet legálisan jönni és Ukrajnából is lehet illegálisan), az pedig, hogy az Ukrajnából legálisan dolgozni érkező embereket kényszerbetelepítetteknek nevezed, valami olyan sajátos humor, amit én nem értek, de igazából nem is akarok érteni.

annamanna 2017.06.14. 01:57:03

@Doomhammer: "Hát indítottak egy érzelmekre ható kampányt, ami konrétan rasszista félelmekre apellál."

Nahát, ilyen kampány a filoszemita protestáns körökben már nagyon régóta van, hála ezért Németh Sándornak és a mögötte álló izraelita kapcsolatnak, de ha belegondolok, hogy Erdő Péter és Bölcskei kizárólag csakis az antiszemitizmus miatt emelték fel a szavukat, itt nálunk a hivatalos keresztény vezetés valószínűleg minden egyházban bezsidózó, és ennek megfelelő propagandát nyomnak. Ha csak a rendszerváltást veszem, már annak is majdnem 30 éve, azóta óriási lehetőségeik voltak emberek tömegét a zsidók mellett és a muzulmánok ellenében elkötelezni. A vallásos propaganda pedig mindig elképesztően hatásos, annak senki sem mer ellenállni, mert a pokol tüzét senki sem óhajtja kockáztatni. Nagyon nagy lelkierő kell az egyházi tanításoknak való ellentmondáshoz, ezt tapasztalatból tudom.
Hogy az egyházak hány embert dolgoztak meg, azt nem tudhatom, de az biztos, hogy akik bevették a mantrát, azok nagy része aktívan terjeszti is; ez nem fog látszani, ehhez egyetlen plakátot sem kell kihelyezni sehová, de valószínűleg sokkal hatásosabb, mint bármilyen más propaganda.

Ezen azért egyszer már túlestem, sőt egyszer gondolatban oda is eljutottam, hogy ha a zsidók a palesztinokat ennyire nem hagyják békén, akkor be kéne ide fogadnunk őket (a palesztinokat) cakkpakk, legalább akkor talán nyugi lenne. Persze azóta ezt az ötletet már bőven elvetettem. Ami először felbőszített, az ez a cikk volt: docplayer.hu/35487986-Antidogma-sved-nok-avagy-a-feminizmus-jarulekos-vesztesegei.html
Ezt különösebben nem használja ki a kormány, mert már csak mentett formában elérhető. Ezt 2013 végén olvastam, és annyira kiakadtam, hogy rögtön azon agyaltam, mivel lehetne megoldani a helyzetet; ha tényleg az van, hogy a nyugatiak ennyire tutyimutyik, mint írják, akkor - gondoltam - a Klicskók népét, az ukránokat kéne ráuszítani Nyugat-Európára, azok nem ijednének meg az araboktól, hanem kitakarítanák őket innen, és akkor nyugi lenne. Persze ez is marhaság, ráadásul alighogy eszembe jutott, a Majdan téren tüntetéssorozat kezdődött, meg lövöldözés, és Ukrajna a saját vérébe fulladt. De alig estem egyik ámulatból a másikba, máris nyakunkon volt a migránsválság, ahol egyetlen politikus elméjében sem ötlött fel, hogy ezeket az embereket zárt táborba kellene vinni, ahol normális (!!!) ellátást kapnak, de onnan nem kóborolhatnak sehová.
Ezen kívül www.youtube.com/watch?v=ZkF33y0zRG0 én már nem tudok más logikát felfedezni a "történelem" különös fordulataiban.

Azt viszont rendkívüli rövidlátás feltételezni, hogy a földön mindenütt egyformán viselkednek az emberek. Ez a muszlim nő belülről élte át a muzulmán világot, nem találgat, hanem tudja, hogy milyen:
- Azt is írja a könyvében, hogy a muszlim anyák terroristákat nevelnek. Ez azért elég erős kifejezés.
- Ha az ember belegondol, ez így van. A legtöbb terrorista férfi. Bár az utóbbi időben a nők is felzárkóznak. De tény, hogy a legtöbb terrorista egyszerűen balfácán. Csődöt mondott az iskolában, ezért csatlakozik mondjuk Németországból az Iszlám Államhoz. Ezek mind csődöt mondtak az iskolában, a környezetükben, egy olyan társadalomba érkeztek, ahol nem ők a nagybetűs Férfiak, nem ők a domináns személyek, pedig az anyjuk így nevelte őket. Kiskoruktól ezt hallották, mindent megadtak nekik, azt ismételgették, hogy milyen értékesek, bármit megtehetnek, amit csak akarnak. És ezt csak azért, mert férfiak. Aztán bekerülnek a német iskolába, és egyszer csak teljesíteniük kell, mert Németországban mindent el lehet érni, járhatnak egyetemre, mindenki képezheti magát, de ezt nem kapja ajándékba, keményen meg kell dolgoznia érte. Ezeket a kisfiúkat nem úgy nevelték, hogy bármit is tenniük kellene, hanem ők továbbra is elvárják, hogy csak úgy megkapjanak mindent, és ez vezet a problémákhoz. Kiközösítik őket, amire agresszívan reagálnak, verekednek, és ez így megy tovább. Nagykorúvá válnak, nincs képzettségük, nem fejezték be az iskolát, teljesen kifordulnak magukból; aztán ezekben a közösségekben végre úgy érzik, az igazi férfiak szólítják meg őket, és azt gondolják, én is ilyen akarok lenni - és terroristává válnak. Ezért a végső következtetés sajnos az, hogy az anyjuk rontotta el a nevelésüket.
www.hirado.hu/2017/03/04/zana-ramadani-a-muszlim-nok-is-felelosek-a-sajat-sorsukert/

Az elmúlt évek fényében, valóban, az ukránoknak sem örülök; de ha róluk azt állítják, hogy tényleg dolgoznak, akkor elhiszem. Bizonyára a bangladesiek is dolgoznának, de miért nem dolgoznak mondjuk Indiában? Itt hol akarnak dolgozni? Mit akarnak itt csinálni?
Gondolom, alig van némi képzettségük; ezeknek az embereknek szerintem inkább iskolára volna szükségük, mintsem aljas kulimunkára.
Mondjuk iskolára nagyjából mindenkinek szüksége volna, mert a világ változik.

annamanna 2017.06.14. 02:37:29

@Doomhammer: Mostanában eszembe jutott egy régi sztori a családból: az elődöknek volt egy lópatkoló kovácsműhelye, ami elég jól ment, de azért megérezték az idők szavát, és a mester megszerezte a jogosítványt, hátha jó lesz még az valamire. Nahát lett is, mert a háborúban besorozták, és nem lovakat kellett patkolnia a délceg huszároknak, hanem teherautót vezetnie. Azt mondta később, hogy ezért élte túl a Don-kanyart, "talpasként" teljesen biztosan megfagyott volna. Megmentette az életét egy kis tanulás.
A szocialista időszak alatt leginkább tanulni jöttek ide emberek a "fejlődő világ" országaiból. Ez egy nagyon jó ötlet, a jövőre leginkább tanulással lehet felkészülni.
Most viszont, évtizedekkel később, emberek százezrei, milliói özönlenek ide önkéntes rabszolgának? Ennek mi értelme?
Például ez önmagában elborzasztó: 444.hu/2017/03/12/roman-rabszolganok-termesztik-a-zoldsegeket-olaszorszagban-az-eu-orszagainak
Vagy ez: 444.hu/2014/04/04/vendegmunkasok-kordaban-tartasarol-beszelt-morahalom-fideszes-polgarmestere/
Vagy ez: mno.hu/hetvegimagazin/ilyen-a-huszonegyedik-szazadi-rabszolgasag-nyugat-europaban-2400618
És ezek Európán belüli példák, minek ezt még fokozni?

Ezt a borzalmat nem támogatni kell, hanem valahogy felszámolni, átalakítani, és annak mi más lehetne az egyik legfontosabb eszköze, mint az oktatás? Nyilván még sok egyéb más is kellene hozzá, de most hadd elégedjek meg csak ezzel a részével.

Már csak azért is, mert teljesen nyilvánvalóan kiderült, hogy a muszlim bevándorlók nem akarnak tanulni. Ha pedig nem akarnak tanulni, akkor mit lehet velük kezdeni?

A lövöldözős bűncselekményekről is most hirtelen ez jut eszembe: 24.hu/belfold/2017/06/13/felmeri-a-kormany-melyik-iskolanak-kell-loter/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.14. 17:37:22

@grundigg:
"Te magad írod, hogy az EU-ban 170 ezer bangladesi él legálisan, és ugyanebben a kommentedben képes vagy leírni azt is, hogy a bangladesiek nem kapnak munkavállalási engedélyt."

Engedje meg, hogy ezt sajátos humornak fogjam fel. Arról beszélünk, hogy már 2016-ban 80 ezer bangladesit akart az EU hazaküldeni, hogy pont Magyarországot pont két bangladesi pereli a tranzitzónák viszonyairól és 2017-ben ők voltak a legtöbben a Földközi-tengeren hajóval érkezők közül. Erre maga azt próbálja bemagyarázni, hogy nincs itt semmi probléma a munkavállalási engedélyekkel, hiszen vannak, akik megkapták. Egyébként ki tudja, mennyi idő után, hiszen az a 170 ezer egy része már jó régóta Európában lehet. Hagyja legyen szíves a szófacsarást: a bangladesiek nem kapnak munkavállalási engedélyt és kész. Magyarországra be se léphetnek, ahogy a két bangladesi esete mutatja. Az egy dolog, hogy ők nem menekültek, hanem gazdasági migránsok, de akkor milyen alapon hozhatnak be cégek ezerszám munkavállalókat máshonnan akadály nélkül, ha a bangladesieket még csak az országba se engedik be?

"Ez azonban egyszerűen nem igaz, ezt sem a magyar, sem az EU-s statisztikák (idéztem, linkeltem) nem támasztják alá, és az általad hivatkozott újságcikkek sem."

Vegyünk egy statisztikát: kik perelik a magyar államot a beléptetési gyakorlata miatt? Két bangladesi, éppen most fellebbez az állam az ügyükben, ugyanis az első kört ők nyerték. Ezek után az az állítás, hogy ők szinte elhanyagolható mennyiségben vannak jelen a belépni próbálkozók között, enyhén szólva nevetséges.

"az pedig, hogy az Ukrajnából legálisan dolgozni érkező embereket kényszerbetelepítetteknek nevezed, valami olyan sajátos humor, amit én nem értek, de igazából nem is akarok érteni. "

Megkérdezték a magyar embereket arról, hogy akarják-e, hogy ukránok vegyék el a munkájukat? Nem kérdezték meg. Csak megcsinálták, titokban, miközben minden a muszlim menekültekkel volt tele. Aztán közben kiderül, hogy cégek ezerszám hozzák be őket és nemhogy állami gyűlöletkampányt nem kapnak az arcukba, de szépen el is van simítva minden.

Ezek után álságos, hazug és inkoherens arra hivatkozni, hogy az ukránok jogszerűek, a bangladesiek nem. Kábé olyan álságos, hazug és inkoherens, mint arra hivatkozni, hogy a CEU tegyen eleget a törvénynek, amelyet ellene hoztak. Ugyanis semmi ok nincs feltételezni azt, hogy az ukrán kényszerbetelepítettek között nincs legalább annyi súlyosan problémás figura, mint mondjuk a szírek vagy a bangladesiek között. Az ukránok pont arról híresek, hogy könyékig benne vannak a nemzetközi bűnözésben.

Igen, a maga szövegét neveztem álságosnak, hazugnak és inkoherensnek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.14. 17:42:15

@annamanna:
" Bizonyára a bangladesiek is dolgoznának, de miért nem dolgoznak mondjuk Indiában? Itt hol akarnak dolgozni?"

Dolgoznak ők mindenhol, ahol van munka. Bangladesben ugyanis nincs, így a család férfitagjaitól elvárt, hogy külföldre menjenek és az ottani jövedelmükből eltartsák az otthon maradottakat. Közben nem integrálódnak a fogadó társadalomba és az első lehetséges pillanatban (ha már van elég pénzük) hazatérnek.

Nézze, itt egy cikk arról, hogyan lettek ők Róma legnagyobb zöldségkereskedői:
www.ipsnews.net/2016/09/italys-second-economy-the-impact-of-bangladeshi-migration/

"Even though they both make enough money at the grocery store to help support their families, Amit and his wife do not envision a future in Rome.

“Schooling is too expensive here and we wouldn’t like our children to study in Italian.” Even if they could not return to Bangladesh as a family, Amit would send his children back home when they reach the age of five, so they could go to school in Bangladesh and study in English. For Amit and his wife, one thing is clear: “We will return home.”"

Klasszikus gazdasági bevándorlók, akárcsak a magyarok Londonban.

annamanna 2017.06.15. 02:40:36

@Doomhammer: Ez egyáltalán nem igaz, mert a magyar gazdasági kivándorlók átlagosan magasabban képzettek, mint maguk az angolok; a bangladesi emberek 40%-a azonban írástudatlan, ÉPP EZÉRT nem is tud integrálódni sehová sem (ez természetesen azzal is összefügg, hogy a lakosság majd' 90%-a mohamedán, és magas a népszaporulat). Az ilyen kultúrákban nem sokat fektetnek a gyerek oktatásába, nem törődnek azzal, hogy magasabb társadalmi státuszt érjen el, kényelmesebben éljen. Beletörődnek abba, hogy nyomorgó rabszolgák, és azért jönnek ide is, hogy önkéntes rabszolgaként dolgozhassanak.
A románok sem kifogásolják azt, hogy ők a nyugatiak rabszolgái (de még Mórahalmon is rabszolgaként bánnak velük). Már a római korban is rabszolgának használták a meghódított területek (pl Dacia) lakosságát; talán már onnantól, vagy nem tudom, mikortól törődtek bele ebbe a szerepjátékba, aminek borzalmas lenyomata a román rabszolganők erőszakolása és macskatáppal etetése a dél-olasz farmokon. Nem tiltakoznak ellene!

Ezt miért kéne támogatni? A bangladesieknek nem rabszolgamunkára van szükségük, hanem iskoláztatásra, önbecsülésre.
Lefogadom, hogy a saját hazájukban is rengeteg feladat lenne, amit el kéne látni, ahogyan a román rabszolganőknek is inkább otthon kéne foglalkozniuk a saját gyerekeikkel meg idős szüleikkel stb, és a muszlim migránsok mindegyike találna otthon épp elég elvégzetlen feladatot, azokat ki fogja megcsinálni? Majd a jóisten? Vagy az otthon maradt női lakosság? Vagy majd a németek?
Nem a pénzről beszélek, hanem a feladatokról, plusz a tanulásról, fejlődésről.
Ehhez NEM KELL ELJÖNNI IDE.
A legjobb volna, ha mindenki hazatakarodna, és vagy tanulna, vagy észrevenné maga körül azokat a szükségeket, amiket perpill senki sem tölt be. Aki tanul, építkezik, kereskedik stb, annak nincs kedve se háborúzni, se kóborolni, mert épp nem ér rá.

Az Anyegin arra épül, hogy Anyegin pökhendiségével, lustaságával és céltalanságával végül egy ámokfutó, nyugtalanul bolyongó lélekké válik, aki sehol sem lehet már otthon és sehol sem lelhet nyugalomra.
A nyugtalanul vándorló életek mögött nagyon sokszor elrendezetlen bűnök, feloldozatlan szorongások állnak. Ezekkel kéne foglalkozni és megnyugodni, nem pedig feldúlni mások nyugalmát is. Ezt általánosságban értem, nem pont a bangladesiekre.

Ha valaki végigbolyongja az életét, mint ebben a filmben: indavideo.hu/video/Anyam_es_mas_futobolondok_a_csaladbol abban nincs semmi jó.
Nem azt mondom, hogy mindenki éljen röghöz kötve és fulladjon bele a posványos unalomba, de abban igenis biztos vagyok, hogy a legtöbb problémához nem kell a fél világot átszelni.
Például ezért kiakasztó Orbán Gazsi pimasz szövegelése arról, hogy Magyarországon ő nem talált elég jó keresztény példát, és Ugandába kellett elmennie, mert ott bezzeg szellemben élnek az emberek (igaz, hogy nem az Isten szellemében, de kicsire nem adunk). És ilyen szövegnek egy rakás fiatal bedől, mert annyira csiklandozóan hangzik.
Persze, tudom, ez utóbbi végképp nem tartozik a témához, pedig általános iránymutatás is lehetne az élethez:
Csel 17,26-28 És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait;
Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem:
Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképen a költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk.

Aláírom, hogy Banglades számára ez rettenetes probléma: "Majd' minden évben történik valamilyen természeti katasztrófa: árvíz, trópusi vihar, tornádó, cunami. A gyakori árvizek következtében számos település elpusztul és évente százezrek válnak földönfutóvá. Májusban, júniusban és októberben gyakoriak a Bengáli-öböl felől érkező, pusztító erejű ciklonok is.[3]
1970-ben egy hurrikán és egy szökőár együtt mintegy 300 000 embert ölt meg. 1991-ben egy hasonló másik 140 000 főt. A kormány ezt követően időjárásjelző rendszert létesített, hogy a lakosság időben elmenekülhessen. 1997. májusában 500 000 embert telepítettek ki lakóhelyéről egy hatalmas ciklon miatt.[7] Az 1998. szeptemberi árvíz idején az ország 2/3-a került víz alá és 30 millió embert vált hajléktalanná.[8]"
De nem fog megoldódni attól, ha egy rakás bangladesi rabszolgát befogad az EU. Ezt otthon kell megoldani, nem itt. Az itt kínkeservesen megkeresett filléreket otthon elmossa az árvíz, és mire megy vele?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.06.15. 17:40:53

"Mi megpróbáljuk megvédeni Európát, de lehet, hogy nem sikerül. Emiatt a mai napon, hogy megvédjem a migránsoktól Európát, kivettem két tőrt a fiókomból. És megmondtam, hogy ha kell, akkor a családomat is kiirtom. Ha ez az ára, hogy a migránsoktól megvédjem Európát. (...)"

Ismerős elszántság.

index.hu/belfold/2017/06/15/soha_ne_keverd_a_biofuvet_koztevevel/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.16. 00:39:48

@annamanna:
"Ez egyáltalán nem igaz, mert a magyar gazdasági kivándorlók átlagosan magasabban képzettek, mint maguk az angolok; a bangladesi emberek 40%-a azonban írástudatlan, ÉPP EZÉRT nem is tud integrálódni sehová sem"

Már miért ne lenne igaz az, hogy a bangladesi és a magyar bevándorló egyaránt gazdasági bevándorló Londonban? (ha eltekintünk itt az '56-osoktól) Ez még akkor is igaz, ha a magyart valami magasabb színvonalú állásba veszik fel, de ha pl. csak pizzasütőnél dolgozik, mint Kőrösi Melindát, akit az élettársa agyonvert később, akkor nehezen értelmezhető a végzettség.

www.newsandstar.co.uk/news/Judge-tells-Carlisle-murder-case-jury-to-put-aside-their-sympathy-d11040c5-0157-44fb-b3c9-932ef4d367b0-ds
"Outlining the background, Judge Openshaw described how Miss Korosi was a graduate English teacher who, after moving to the UK with Verebes, took jobs inappropriate for her qualifications."

Látja, az angol bíró sem értette, hogyan lesz egy angoltanárnőből süteménygyári majd pizzabolti dolgozó. Arról már ne is beszéljünk, hogy mindezt egy olyan ember kedvéért, aki megerőszakolással büntette rendszeresen a kétgyerekes anyát.

Viszont örülök, hogy lényegre tértünk és végre elfelejtettük a civilizációk harca maszlagot. Mert itt végre kibújik a szög a zsákból: a magyarok is Nyugaton akarnak dolgozni és a bangladesiek is Nyugaton akarnak dolgozni, egymás közvetlen vetélytársai vagyunk. Amennyivel több szír menekült dolgozik a német iparban, annyival kevesebb magyarnak jut hely. És ez itt a lényeges szempont, Orbán el is mondta annak idején.

Mindezzel nem is lenne baj, mert ha a magyarok megszavaznak egy olyan pártot, ami szinte kituszkolja őket az országból, hogy a nyugati jövedelmüket hazautalják, miközben munkaerőhiányra hivatkozással ukránok kényszerbetelepítését hajtja végre, hát hadd legyen. Még mindig jobb, mintha vasfüggönyt építene.

Viszont lehetne erről őszintén is beszélni, nem ezzel az uszító kerettel. A nyugatiak úgyis pontosan értik, miről van szó, a németek pontosan tudják, kiktől kell félniük a kocogó német asszonyoknak (sorozatgyilkos román kamionsofőröktől és akkor a koszovói és szerb maffiáról még nem is beszéltem), akkor minek a habzó szájú gyűlöletkeltés?

Hacsak nem a kevésbé intelligens, hullámzó kedélyállapotú, félelem-alapú üzenetekre fogékony szavazók megnyerése érdekében.
www.newsweek.com/2017/06/16/big-data-mines-personal-info-manipulate-voters-623131.html
"They, of course, insist they won’t be looking for low-cognition voters high in neuroticism who are susceptible to fear-based messages."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.16. 20:19:58

Olaszország első számú közellensége egy migráns. Egy vajdasági magyar sorozatgyilkos.

www.borsonline.hu/aktualis/rendor-segiti-a-bujkalo-gyilkos-feher-norbertet/134098
"A kudarc után most úgy gondolják, hogy Fehért segíti valaki: vagy egy nyomozásban részt vevő rendőr, vagy valamelyik bűntársa. A helyzetet nehezíti, hogy Fehér nem használja a rendőrség előtt ismert mobilját. Csak gyalog közlekedik, és csak éjjel. Eddig garázsban, csónakban, barlangban, farakás alá vájt gödörben húzta meg magát. Szabadkán élő családját a szerb rendőrök figyelik, de náluk sem jelentkezett, nem is üzent.

Olaszország első számú közellenségéről kiderült: az eddig is­mert három mellett még négy, az elmúlt években Ferrara környékén elkövetett gyilkosságban lehet része."

annamanna 2017.06.18. 06:07:03

@Doomhammer: A tanultság, a nyelvtudás, a közös kulturális hagyományok nagyon is szükségesek az integrálódáshoz, és ezek a tényezők a bangladesieknél hiányoznak.
Az alábbi cikk román nőkről szól:

"Az olaszok szívesen választanak román cselédet, mert nincsenek nyelvi nehézségeik (latin eredetű mindkét nyelv, rengeteg közös szóval), és mert szerény, megbízható munkaerőnek tartják őket, akik kevéssel is beérik. Ráadásul képzettek is, szinte mindegyiknek van legalább érettségije."
"a rokon nyelvet könnyű megtanulni"
"Érdekes mellékszál, hogy Romániából nemzetiségi hovatartozás alapján mennek külföldi munkára az emberek. A román anyanyelvűek Olaszországot, Spanyolországot és Franciaországot részesítik előnyben, főként a nyelvi rokonság okán. Ezzel szemben például a magyarok (és az erdélyi románok) inkább Németországba, Ausztriába vagy Angliába mennek. Hasonló a döntés az idősgondozásban dolgozóknál is: az erdélyi magyar nők osztrák vagy német nyugdíjasotthonokban dolgoznak szívesebben, rendezett körülmények között, míg a Kárpátokon kívüli román középkorú asszonyok kevésbé tehetős olasz családoknál vállalnak sokszor feketemunkát."
"Hivatalos adatok szerint egymillió román állampolgár él és dolgozik Olaszországban, így ők alkotják a legnagyobb külföldi közösséget a félszigeten. A valós szám jóval magasabb, mert sok a feketemunkás. Mindkét ország tagja az uniónak, nincs szükség vízumra, engedélyekre. Az idősgondozásban szinte kizárólag román ápolókat találunk: a helyiek azért a pénzért nem vállalják a hosszú, sok esetben lélekölő munkát. Az olaszok szívesen választanak román cselédet, mert nincsenek nyelvi nehézségeik (latin eredetű mindkét nyelv, rengeteg közös szóval), és mert szerény, megbízható munkaerőnek tartják őket, akik kevéssel is beérik. Ráadásul képzettek is, szinte mindegyiknek van legalább érettségije."
mno.hu/hetvegimagazin/ilyen-a-huszonegyedik-szazadi-rabszolgasag-nyugat-europaban-2400618

"kituszkolja őket az országból, hogy a nyugati jövedelmüket hazautalják"

Addig utalják haza, amíg tart a devizahitel, utána nem fogják.
hataratkelo.blog.hu/2017/05/29/miert_nem_ter_vissza_egy_kulfoldon_elo_magyar

De a korábbi felvetésem a magyarokra és a románokra is érvényes: amíg ezek az emberek elmennek innen, addig ki fogja felvenni azokat a terheket, elvégezni azokat a feladatokat, amiket itt hagynak?

"A román egészségügyben egy ideje új betegség jelent meg: az Olaszország-szindróma olyan pszichés állapot, amely a gyereket és az édesanyát egyaránt sújtja. A rokonok vagy a nagyobb testvér gondjaira bízott gyereknél a szülő hiányát nem pótolja az, hogy drága okostelefont kap karácsonyra, de még a Skype-on folytatott napi beszélgetések sem. Sokaknak az anya csak egy kép és egy hang lett a monitoron, ölelés és valódi kontaktus nélkül. Nem csoda, hogy tanulási zavaraik lesznek, pszichés problémák adódnak náluk. A román oktatási minisztérium felmérése szerint legalább százezer olyan diák van az iskolarendszerben, akinek a szülei külföldön dolgoznak.

A kint dolgozó anyák tünetei drasztikusabbak: a monoton környezet, a gondozottal kapcsolatos problémák felerősítik rossz érzéseiket. Gyakran kommunikációképtelen, Alzheimer- vagy Parkinson-kórban szenvedő betegeket kell ápolniuk, akik sok esetben agresszívak velük. Az ADRI vezetője azt mondja: az öngyilkosságok vagy az öngyilkossági kísérletek száma a szolgálók esetében többszöröse bármilyen más munkahelyen dolgozó románokénak. Az pedig szinte természetes a cselédeknél, hogy rendkívül instabil érzelmi állapotban vannak, liftezve a jókedv és a mély depresszió között.

Szakértők azt mondják, ez az állapot a családok teljes széteséséhez vezet. Az otthon maradt férjeket frusztrálja, hogy az asszony pénzén élnek. Féltékenyek, agresszívak lesznek, sokan az alkoholba menekülnek. Catalin Luca moldvai pszichológus szerint a nőknek az okoz traumát, hogy otthon sok esetben ugyanolyan állapotban vannak a szüleik, mint amilyen állapotú időst ők ellátnak Olaszországban; feloldhatatlan belső konfliktust okoz, hogy magukra hagyták szeretteiket."

"A műsorban megszólaltak olyan gyerekek is, akik édesanya nélkül nőttek fel, mert anyjuk Olaszországba ment idősgondozásra."
"a legtöbb cseléd memóriájába beleégett ugyanaz a kép: síró gyerek az autóbusz-állomás peronján, miközben a jármű elindul, fedélzetén az anyával. Érdekes módon ez erőt is ad egyeseknek ahhoz, hogy fejest ugorjanak az ismeretlenbe: az otthon maradtakat el kell tartaniuk, értük megéri vállalni az áldozatot."

A semmirekellő muszlim pasákról nem is beszélve. Amíg itt döglenek és segélyeztetik magukat, addig mi lesz a saját országukkal? Az ottani terheket ki veszi magára, azokat a feladatokat ki látja el?

Szerintem nem véletlen, hogy Banglades, ami szintén óriási nagy migránskibocsátó ország, szintén muszlim. Az iszlám, mint vallás sajnos tényleg erősen társadalom- és emberroncsoló hatású, ezt muszáj belátni, sajnos.

annamanna 2017.06.18. 06:54:06

@Doomhammer: „Egyre gyakrabban válnak a támadások célpontjaivá nők és gyermekek. Az utóbbi időben érkeznek hírek nemi erőszakról, csonkításokról, olyan jellegű támadásokról, amelyekhez korábban a felek jellemzően nem folyamodtak. A törzsi összetűzések eddigi hagyományos szabályait kezdik felrúgni.”
"A nemi erőszak nem is kérdés: az országban a Human Rights Watch szerint amúgy is a nők 70 százaléka (!) lesz szexuális erőszak áldozata."
index.hu/tudomany/2017/06/17/bedurvultak_a_papuak/

Ebből a cikkből ezt a részt most azért emelem ki, mert tényleg elgondolkoztam azon, hogy engedhette meg a német missziós társaság, illetve Molnár Mária saját maga hogyan vállalhatta azt, hogy teljesen egyedül elköltözik egy pápua szigetre. Érdekes, hogy akármilyen vadak is voltak, a nemi erőszak akkor még nem volt része a kultúrájuknak; bezzeg, hogy civilizálódtak, átvették ezt a szokást is, és máris 70%-os elkövetési aránynál tartanak.
Honnan szivárog ez át ilyen viharos gyorsasággal, ha nem Új-Guinea muszlim fennhatóság alatt álló területeiről, tehát a muzulmán kultúrából? Az eszelős harciassággal együtt? Szerintem elsősorban onnan terjedhet az erőszak, nem Ausztráliából.
Persze, vicces ez a Trump-világtérkép, de azért ideidézem a véleményét Indonéziáról: atlasofprejudice.com/the-world-according-to-donald-trump-b7ba72c7e38e

Vagy ezt például kikérem magamnak: comment.blog.hu/2017/06/17/a_szolgalolany_meseje
"A szolgálólány meséje megmutatja, milyen lenne a világ, ha keresztény fundamentalisták irányítanák."

A keresztény fundamentalizmus tanítása ez:

Mondának néki tanítványai: Ha így van a férfi dolga az asszonynyal, nem jó megházasodni.
Ő pedig monda nékik: Nem mindenki veszi be ezt a beszédet, hanem a kinek adatott.
Mert vannak heréltek, a kik anyjuk méhéből születtek így; és vannak heréltek, a kiket az emberek heréltek ki; és vannak heréltek, a kik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért. A ki beveheti, vegye be. (Máté 19:10-12)

A mik felől pedig írtatok nékem, jó a férfiúnak asszonyt nem illetni. (...)
Mert szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; de kinek kinek tulajdon kegyelmi ajándéka vagyon Istentől, egynek így, másnak pedig úgy.
Mondom pedig a nem házasoknak és az özvegyasszonyoknak, hogy jó nékik, ha úgy maradhatnak, mint én is.
De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni. (...)

Kiki a miben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt.
A hajadonok felől nincs ugyan parancsolatom az Úrtól, de tanácsot adok úgy, mint a ki irgalmasságot nyertem az Úrtól, hogy hitelreméltó legyek.
Úgy ítélem azért, hogy jó ez a jelenvaló szükség miatt, hogy tudniillik jó az embernek úgy maradni.
Feleséghez köttettél? Ne keress elválást. Megszabadultál feleségedtől? Ne keress feleséget.
De ha veszel is feleséget, nem vétkezel; és ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik; de az ilyeneknek háborúságuk lesz a testben. Én pedig kedveznék néktek.
Ezt pedig azért mondom, atyámfiai, mert az idő rövidre van szabva ezentúl, azért a kiknek van is feleségök, úgy legyenek, mintha nem volna.
És a kik sírnak, mintha nem sírnának; és a kik vígadnak, mintha nem vígadnának; a kik vesznek, mintha semmijök sem volna.
És a kik élnek e világgal, mintha nem élnének: mert elmúlik e világnak ábrázatja.
Azt akarnám pedig, hogy ti gond nélkül legyetek. A ki házasság nélkül van, arra visel gondot, a mi az Úré, mimódon kedveskedhessék az Úrnak;
A ki pedig feleséget vett, a világiakra visel gondot, mimódon kedveskedhessék a feleségének.
Különbözik egymástól az asszony és a hajadon. A ki nem ment férjhez, az Úr dolgaira visel gondot, hogy szent legyen mind testében, mind lelkében; a ki pedig férjhez ment, a világiakra visel gondot, mimódon kedveskedhessék a férjének.
Ezt pedig a ti hasznotokra mondom; nem hogy tőrt vessek néktek, hanem hogy illendőképen és állhatatosan ragaszkodjatok az Úrhoz háboríthatatlanul.
De ha valaki szégyennek tartja az ő hajadon leányára, ha virágzó idejét múlja, és úgy kell történnie, a mit akar, azt cselekedje, nem vétkezik; menjenek férjhez.
A ki pedig szilárdan áll a szívében és a szükség nem kényszeríti, hatalma pedig van a tulajdon akarata fölött, és azt végezte el szívében, hogy megtartja hajadon leányát, jól cselekszi.
Azért, a ki férjhez adja, az is jól cselekszi, de a ki nem adja férjhez, még jobban cselekszi.
Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, a kihez akar, csakhogy az Úrban.
De boldogabb, ha úgy marad, az én véleményem szerint; pedig hiszem, hogy bennem is Istennek lelke van. (1 Korinthus 7 fejezet)

Ebből a szolgálólány meséjét lehetetlen kiolvasni;
az nem "fundamentalista" keresztény történet, hanem MUSZLIM.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.19. 11:34:53

@annamanna:
"Érdekes, hogy akármilyen vadak is voltak, a nemi erőszak akkor még nem volt része a kultúrájuknak; bezzeg, hogy civilizálódtak, átvették ezt a szokást is, és máris 70%-os elkövetési aránynál tartanak. "

De, természetesen az volt. Ismét a World until yesterday c. könyvből:
"Women in the Fore area of New Guinea’s Eastern Highlands move from their natal village to
their husband’s village at the time of marriage. When married women later go back to their natal
village to visit their parents and other blood relatives, they may travel either with their husbands or
else alone. In traditional times of chronic warfare, a woman’s traveling alone involved the risk of her
being raped or killed while traversing enemy territory. Women attempted to minimize those risks by
seeking protection from other relatives living in the territory traversed. However, the dangers and the
protection were both difficult to predict. A woman might be attacked in revenge for a killing carried
out a generation ago; or her protectors might be outnumbered by those seeking revenge, or might
acknowledge justice in the demand for revenge."

Megjegyzendő, hogy a gyarmatosítók érkezése előtt a háború szinte állandó volt ("chronic warfare"), mivel mindig volt valami ügy (akár több generációval azelőtt), ami vérbosszúért kiáltott. Az, hogy a pápuák olyan gyorsan elfogadták a gyarmatosítók törvénykezését köszönhető a szerző szerint annak, hogy megtörte a vérbosszú ördögi körét. Ezért volt az, hogy egy-két holland rendőr óriási területen tudta biztosítani a rendet: a pápuák rájöttek, hogy ez nekik jó.

Ez egyébként az állami erőszakszervezeteken alapuló igazságszolgáltatás legfőbb feladata azóta is, a vérbosszút kell megtörnie. Az alternatíva vég nélküli háború.

Molnár Mária veszélyes misszióra indult, az ilyen misszionáriusokat gyakran megölték a pápuák. Nyilván baráti törzshöz ment, de akkor sem volt életbiztosítás.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.19. 16:57:21

Misi bácsi és Panni néni házassága példás volt, szerették és tisztelték egymást.

www.blikk.hu/aktualis/belfold/megolte-nejet-majd-ongyilkos-lett-a-vasarosfalui-exzsaru/68d47jr
"– Képzelheti, hogy mennyire megdöbbentünk, amikor megtudtuk, mi történt Misiéknél! – mesélte a házaspár egyik ismerőse. – Több évtizede éltek együtt Pannikával, példás házasság volt az övék, két gyermeket neveltek fel tisztességben. Misi annak idején rendőr volt, Panni pedig a helyi védőnő.

A neve elhallgatását kérő utcabeli elárulta: a pár egy ideje betegeskedett, így azt suttogják a faluban, hogy ez vezethetett a tragédiához.

– Szerették és tisztelték egymást, így elképzelhetetlennek tartjuk, hogy Mihály dühében végzett volna a feleségével. Azt tudjuk, hogy hosszú ideje betegeskedtek már, Misinek is nemrég volt műtétje, ami után nagyon rosszul volt, Pannika is súlyosan beteg volt. Misi még nem is olyan régen felhívta a fiát, hogy nagyon gyenge, fájdalmai is vannak, így nem tud vezetni, segítsen őt elvinni kocsival a vizsgálatokra. Végül a fiú talált rá. Bele sem merek gondolni, mit érezhetett, amikor meglátta a szüleit – mondta kön­nyeivel küszködve az asszony.

A rendőrség a két nyugdíjas halálának körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja.

– A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi bántalmazta feleségét, aki vélhetően ennek következtében a helyszínen életét vesztette. A férj önkezűleg vetett véget életének – tájékoztatott a tragédia részleteiről a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.21. 09:57:14

Bayer Zsolt a gyilkosok pártján.

magyaridok.hu/ahelyzet/feher-ferfi-1849639/
"Egy négygyermekes, fehér londoni férfi nem bírta tovább, és elkövette a legirracionálisabbat, legkártékonyabbat, legelfogadhatatlanabbat: ugyanazt a tettet hajtotta végre, amit az európai civilizációt és kultúrát megsemmisíteni szándékozó iszlamista állatok hajtanak végre ellenünk hetente.

Mentség nincs erre, még ha értjük is az indítékot."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.21. 10:05:03

@Doomhammer:
És megint egy pszichiátriai eset.

www.telegraph.co.uk/news/0/darren-osborne-everything-know-finsbury-park-mosque-suspect/
"Osborne was born in Singapore but raised by his parents John and Christine in Weston-Super-Mare, Somerset, where he attended Broadoak Mathematics and Computing College.

Mrs Osborne, 72, told ITV News her son was a "complex" person, adding: "I'm not going to defend him but you know he's my son and it's a terrible terrible shock and it's not just robbing the bank, it's an atrocity.

“At this moment in time I can't cope with it, I can't. It's a terrible, terrible shock."

She claimed he was "disturbed" and had been on medication for mental health problems. She said she had recognised him straightaway in television reports, describing it as "every mother's worst nightmare".

“My son is no terrorist — he’s just a man with problems and I don’t know how to cope with all this", she told The Sun.

Neighbours described Mrs Osborne as "long-suffering”. One said: "Christine is a great grandmother - Darren's nephew stays a lot.

"Darren's not had a bad life. He's had quite a privileged life. He's had more options than a lot of people."

His former drinking partners described him as a "loveable mentalist".

His sister, Nicola Osborne, 50, said her brother had been "troubled for a long time."

She added: "Sorry is not a word that you can use really. I'm sorry that my brother has been that troubled that it has taken him to that level of troubledness."

She insisted he was "not interested in terrorism"."

annamanna 2017.06.22. 03:35:50

@Doomhammer: A washingtoni magyar nagykövetség szintjén a gyilkosok pártjára állt:
"Magyarország washingtoni nagykövetsége levélben kér kegyelmet William Morvának, a virginiai halálsoron ülő, félig magyar rabnak."
"35 éves férfit azért ítélték halálra Virginiában, mert 2006-ban egy szökési kísérlet során lelőtt két embert. A kivégzést nemrég július 6-re tűzték ki. Ügyvédei még harcolnak érte, szerintük Morva mentális betegsége, a téveszméi vezettek a gyilkosságokhoz."
"Ügyvédei még harcolnak érte, szerintük Morva téveszméi vezettek oda, hogy egy szökési kísérlet közben két embert lelőtt."
"A petíció aláírói nemcsak a virginiai kormányzót szólították meg, hanem Szijjártó Pétert, Magyarország külügyminiszterét, illetve Hetesy Zsoltot, a Washingtoni Nagykövetség átmeneti ügyvivőjét is. Utóbbiakat arra kérték, szólaljanak fel velük együtt a magyar állampolgársággal is rendelkező William Morva védelmében. Hetesy levelével ez most a nagykövetség oldaláról meg is történt."

@annamanna: hu/2017/06/19/az-index-facebookos-feljelentesere-szervez-akciot-a-hitgyulis-hetek-rovatvezetoje-a-szolgalolany-mesejerol-szolo-poszt-miatt
Teljesen egyetértek, azért álljon már meg a fáklyás menet.
Illetve válasszák külön - van a bbjnick-féle, magát kereszténynek képzelő janicsár, aki ilyesmiről álmodik, meg van a normál keresztény, aki nem.

annamanna 2017.06.22. 04:32:35

@annamanna: A tömeges vándorlás okaival kapcsolatban még egy szempont:
velvet.hu/randi/2017/06/21/igy_nez_ki_egy_1_7_milliardos_luxuseskuvo/
Biztos voltam benne, hogy az a nő, aki beleröppen egy ilyen luxusba, csakis muszlim neveltetésű lehet. Hát persze hogy az, iráni.

Az örömanya: "a leggazdagabb nő közülük pedig Folorunsho Alakija, aki maga kereste meg 1,2 milliárd dollárnyi, vagyis 332 milliárd forintnyi vagyonát."

A menye majd segít elkölteni, amit az anyós megkeresett.
Amíg Zuckerberg kínai-vietnami felesége nem vesz meg egy nagyon drága cipőt, mert a vagyon "nem az ő pénze" , addig a közel-keleti, muszlim nőknek ehhez Istentől származó joguk van.
És valami különös ok miatt muszlim országokból menekülnek el a férfiak.
Teljesen biztos vagyok benne, hogy a tömeges menekülésük egyik oka ez, vagyis a nő (és az egész család) eltartásának kötelezettsége; amiért cserébe a nők kötelesek eltűrni bármilyen erőszakot.
Érdekes, hogy ebből a felállásból a férfiak menekülnek el milliószámra.

A kínaiak a szüleik felé vannak hasonlóan lekötelezve, nekik az jelent szörnyű terhet, ami alól nem szabadulhatnak másképp, csak ha elvándorolnak.

Mindkét elvárásnak persze van racionális alapja, de a kényszer pusztítóvá teszi, a fiatal generációt pedig ez a lelki kényszer (is) űzi el a szülőföldjéről. Hasonlít az adósságcsapdára, amiből soha nincs szabadulás.
www.youtube.com/watch?v=rO3EqaZBhd8

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.22. 08:22:53

@annamanna:
Hát örül a szívem, hogy Magyarország annyira elkötelezett a halálbüntetés ellen, hogy kiáll egy fegyveres rablóért, aki szökés közben kétszeres gyilkossá vált. Még akkor is, ha mindenféle nőügyek miatt most éppen nincs is nagykövetünk az USA-ban.

Pláne, hogy ez egy trend, hiszen Bayer Zsolt is kiállt egy zavart elméjű terroristáért.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.23. 20:27:10

Ki védi meg a magyar szépkorúakat a pornószínész unokabűnözőktől?

Kommentfolyamunk egyik legelképesztőbb története következik.

promenad.hu/cikk/evekig-kukaban-rejtette-nagyapja-holttestet-179016
"Több szempontból is morbid gyilkossági ügyet derítettek fel a BRFK nyomozói. Egy pornószínész ölte meg a nagyapját, majd két évig garázsokban tárolta egy szemetes kukába rejtve a holttestet. Idősebb kollégáját kérte arra, hogy a hivatalokban és adásvételeknél játssza el nagyapja szerepét, így tudta megszerezni a bácsi nyugdíját és pénzzé tenni ingatlanait - hangzott el az M1 Kékfény című műsorában.

M. István, a 82 éves áldozat egy panellakásban élt évtizedekig. Öt évvel halála előtt temette el feleségét. Akkor minden megváltozott. A bácsi magába fordult, megszakított minden kapcsolatot családjával. Egyedül az unokájával állt szóba, M. Márk hetente látogatta a papát, és kapott tőle havi 100 ezer forintot, hogy abból fizesse tanulmányait.

A fiú azt adta be neki, hogy egyetemre jár, ebből persze egy szó sem volt igaz. A nagypapa lakást is vett az unokájának Budán, de unokája be sem költözött oda. Titokban, messze áron alul négy hónappal később eladta azt, inkább albérletről albérletre járt a barátnőjével, aki szintén pornószínész.

Aztán 2015 tavaszán a papa szerette volna megnézni azt a lakást, amit vett az unokájának, aki folyton kifogásokat keresett, hogy miért nem tudja fogadni az eladott lakásban, aztán húsvét előtt megígérte neki: vendégül látja egy ebédre. Előtte azonban felment egyszer a nagypapához, csak ketten voltak a lakásban. Az öreg korábban már mesélt neki arról, hogy hogyan vágják le a disznókat. A garázsban tároltak is egy kábító pisztolyt. A bácsi megmutatta a fiúnak, hogyan kell használni, aztán az unoka kezébe adta a fegyvert, aki nagyapja hátához lépett és közelről fejbe lőtte.

M. Márk csak később fogta fel, mit tett. A garázsból felvitte nagyapja kukáját, a holttestet nejlonzsákokkal körbe tekerte, majd belerakta a szemetesbe. Levitte a garázsba, és otthagyta, a tetem több mint egy évig állt a garázsban.

Hónapokkal később M. Márk úgy döntött, túlad nagyapja lakásán. Ehhez segítségre volt szüksége, egy olyan megbízható idős alakra, aki eljátssza a halott bácsi szerepét az adásvételnél. Szétnézett a kollégái között, és talált is egy alkalmas személyt. M. György 72 éves, szintén pornószínész 100 ezer forintért vállalta, hogy eljátsza a nagyapa szerepét és a dokumentumokon aláírja a bácsi nevét. A csalás sikerült. jóval áron alul megváltak a paneltől.

Teltek-múltak a hónapok, a vádlottnak újra pénzre volt szüksége, a lakáshoz tartozó garázson akart túladni. Ismét felkereste az idős színészt, beballagtak az okmányirodába, előadták, hogy a nagypapa elhagyta a személyi igazolványát. Az unoka vitt magával egy születési kivonatot, azzal igazolta hamisan, hogy a vele lévő úr a nagyapja. Az idős színész fényképével kiadtak egy, a nagypapa nevére szóló személyit. Ezzel a dokumentummal akarták eladni a garázst.

Csakhogy M. Márk ott tárolta a bácsi holttestét a kukában. A fiú kibérelt egy másik garázst, kölcsönkért egy furgont, és a szemetessel együtt átvitte a hullát Kőbányára. Lepakolta a szállítmányt, visszafelé viszont lerobbant az autó, melyet otthagyott. A garázst sikerült eladnia, a holttestet pedig az új helyen tárolta, ő pedig élte tovább az életét, mintha mi sem történt volna.

Közben M. Márk apjának, az áldozat fiának feltűnt, hogy édesanyja sírja el van hanyagolva, pedig azt mindig példásan gondozta apja. Gyanút fogott, elment a nagypapa lakására, ahol kiderült, hogy apja már nem lakik ott. Bejelentést tett a rendőrségen, ahol felmerült, hogy súlyosabb bűncselekmény történhetett.

Unokája rögtön szóba került, mivel az áldozat senki mással nem tartotta a kapcsolatot. Feltérképezték a kapcsolatrendszerét, gyorsan kiderült, hogy a kollégája képe szerepel a hamis személyin. Aztán megtalálták a furgont, amivel M. Márk Kőbányára vitte a kukát. A tetemkereső kutya rögtön jelzett: holttest volt korábban a csomagtartóban. Bebizonyosodott, hogy a nagypapa halott.

A nyomozás közben az is kiderült, hogy a hamis személyivel az unoka elintézte, hogy barátnője számlájára érkezzen a papa 200 ezer forintos nyugdíja, melyet hónapokig ő vett fel. A rendőrök Győrben fogták el, egyszerre vitték be mindhárom felnőttfilm-színészt, a barátnőt és a nagyapát eljátszó másik színészt is. Holttest híján először csak csalás miatt vették elő őket.

A gyanúsítottat újra kihallgatták, aki először nem akart vallomást tenni, két órán át mesélt az életéről, hogy 15 éves kora óta abból élt, hogy mindenkinek hazudott. Végül az unoka bevallott mindent. Elárulta, azért nem ásta el nagyapját, mert szerette őt és nem akarta ezzel megsérteni a holttestét. Orvos-szakértők megállapították az idegenkezűséget, így M. Márk ellen hivatalosan most aljas célból elkövetett emberölés a gyanú."

annamanna 2017.06.24. 06:49:28

"Elárulta, azért nem ásta el nagyapját, mert szerette őt és nem akarta ezzel megsérteni a holttestét."

Lelőtte, mert szerette. Mit csinált volna vele, ha nem szereti?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.24. 11:51:04

@annamanna:
Hát csak elkábítani akarta a disznókábítóval. Mint egy disznóvágáson.

Tulajdonképpen jogos önvédelem volt.

És a 72 éves pornószínész haver, aki a nagypapának adta ki magát az okmányirodában? Az smafu?

annamanna 2017.06.25. 05:57:49

@Doomhammer: Hát persze, vele is dúlt a love. A barátnőjét is annyira szereti, hogy pénzért keféli kamerák előtt. Csak a pénzt nem szereti, mert attól igen hamar megszabadul.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.25. 20:40:21

Szikszói kettős gyilkosság, kit tudná feledni? 2011 áprilisában megöltek Szikszón egy idős házaspárt, állítólag brutális kegyetlenséggel.

Akkoriban Szikszó polgármestere kicsit kódoltabban, a kuruc.info viszont annál nyíltabban utalgatott arra, kiket sejt a bűncselekmény mögött.

kuruc.info/r/2/77917/
"Szikszó polgármestere épp ezért közleményében arra kéri Magyarország miniszterelnökét, hogy gondolja újra a rendőrség anyagi, szakmai, erkölcsi támogatásának lehetőségeit. Hozzátette azt is, a brutális bűncselekmények megakadályozása, megfékezése nemcsak rendőri, közbiztonsági kérdés. Szavai szerint nem született meg az a kormányprogram, amely kezelni tudná a mély szegénységben élők problémáit: a Szikszón élők azt tapasztalják, hogy a kilátástalanság egyre erőszakosabb és brutálisabb eseményekhez, bűncselekményekhez vezet."

A tettesek azóta sincsenek meg, most álrendőröket keresnek.
www.borsonline.hu/aktualis/alrendorok-oltek-meg-a-szikszoi-hazaspart/134608
"– Információk merültek fel arra vonatkozóan, hogy a pár életvitele és tevékenysége alapul szolgálhatott a bűncselekmény elkövetéséhez. Várjuk mindazok jelentkezését, akik konkrét tudomással bírnak a házaspárral üzleti kapcsolatba került személyekről. Azok is jelentkezzenek, akik sérelmére magukat rendőrnek kiadó személyek bűncselekményt követtek el – közölte az ORFK kommunikációs osztálya."

Mivel a mélyszegénységben élők szokták álrendőrnek kiadni magukat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.26. 11:34:34

Hát ez sok hasonló esetet megmagyarázna.

mno.hu/bunugy_baleset/vizsgalni-fogjak-beszamithato-e-a-pecsi-fekete-angyal-2404977
"Részletes, feltáró jellegű beismerő vallomást tett az az ápolónő, aki a gyanú szerint tudatmódosító szerrel „mérgezte” kollégáit. Arra azonban egyelőre nem adott magyarázatot, hogy mi volt az indítéka. Ezt mondta lapunknak Egerszegi Zoltán pécsi ügyvéd, aki jelenleg kirendelt védőként látja el a meggyanúsított ápolónő védelmét.

A pécsi rendőrkapitányság a múlt héten vette őrizetbe súlyos testi sértés gyanúja miatt a nőt, aki egy pécsi kórház ápolónője. A harmincas évei elején járó nőt azzal gyanúsítják, hogy munkahelyén, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ neurorehabilitációs osztályán „mérgezte” a kollégáit, kávéjukba, teájukba tudatmódosító szereket kevert. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.27. 10:01:00

@Doomhammer:
Természetesen ez se tudott magyarázatot adni a tettére, ahogy az karácsonyi éjféli mise után hazafelé tartó nőt megtámadó pécsi fiatal se.

Bizonyára a mediterrán napfény teszi, hogy Pécsen ilyen furcsákat cselekdnek az emberek ok nélkül.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.06.28. 09:37:36

Az arnóti gyilkosság vége: 8 év 8 hónap jogerősen.

civishir.hu/bun/2017/06/itt-az-arnoti-gyilkos

Ez az az eset, ahol a 27 éves elkövető elment anyja új élettársának a házához, mivel az anya elhagyta a családját - az apját és az elkövető három testvérét.

Hogy a testvéreit megvédje, Molotov-koktélt dobott a házra, majd a baltával kirohanó házigazdát szíven szúrta. Önvédelemből.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c24362879

A falu az elkövetővel érez együtt!

Mondani se kell, magyarbűnöző volt, ez az elkövetés módjából (családbűnözés, sunyi támadás) teljesen egyértelmű.

A bíróság nem vette meg az önvédelmi érvet, bár talált enyhítő körülményt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.06.28. 23:17:32

@Doomhammer: Kivel érezzenek együtt? A sértettel? Az már meghótt, szegény, fődbe tették.
Annak már mindegy.

De az elkövető! Az él. Az élő a fontos.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.07.02. 16:13:56

www.borsonline.hu/aktualis/ujra-olni-akart-a-kegyelembol-szabadult-kecskemeti-ferfi/135061

Ha a bűnözőket nem statáriálisan halálbüntetésre ítélő bírák felelnek a bűnöző minden bűnéért, amelyet a büntetés letöltése után valaha elkövet, akkor az életfogytiglanra ítélt bűnözőnek megkegyelmező köztársasági elnökkel mi legyen, ha a bűnöző újra ölni próbál?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.07.03. 09:29:37

@Counter:
A magyar emberek életét veszélybe sodró köztársasági elnököt meg kell fosztani a posztjától, ez nem is kérdés.

Viszont vádlottunkat a börtön jobb emberré tette, ez is nyilvánvaló.

kecskemetitorvenyszek.birosag.hu/targyalasi-jegyzek/20170628/folytatodik-szomszedja-fejbe-lovesevel-vadolt-ferfi-buntetopere
"A vádirat lényege szerint a vádlott és a vele jó viszonyban lévő sértett között vita alakult ki, mert a sértett a tulajdonában álló földterületet nem kívánta eladni a vádlottnak.

A vádlott emiatt indulatba jött és a sértettet egy-másfél méter távolságból, hátulról tarkó tájékon fejbe lőtte. A lövés következtében a sértett elesett, de eszméletét nem vesztette el, ugyanakkor az előzményekre nem emlékezett, magát rosszul érezte.

A történtek után a vádlott és a sértett testvére a sértettet közösen az orvosi ügyeletre szállították. A sértett az orvosi ellátás eredményeként életben maradt. A sértett sérülésének tényleges gyógytartama hat hónap volt, azonban a vádlott cselekményével maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást idézett elő a sértett egészségi állapotában. A vádirat tartalmazza, hogy a vádlottat korábban életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésre ítélték, melyből kegyelemből szabadult."

Vajon mi lehetett a korábbi bűncselekménye, ami miatt életfogytiglant kapott? Csak nem valami "üzleti" ügy?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2017.07.03. 23:35:45

ti vagytok a kísértetek? mi lett a többi bloglakóval?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.07.04. 08:50:36

@Mr Falafel:
Sose volt több. A többi nikk a Mandiner fizetett alkalmazottja volt. Nem vette észre? Pedig annyira nyilvánvaló volt.

maroz 2017.07.04. 09:09:40

@Mr Falafel: Megadták magukat mind. Már csak Onoda hadnagy tartja a frontot három társával.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.07.04. 22:45:24

@Counter:
Hát persze, hogy katona volt.

www.blikk.hu/aktualis/krimi/kegyelmet-kapott-most-fejbe-lotte-szomszedjat/qx4rwxs
"A vád szerint ugyanis Sz. Zoltán meg akarta vásárolni szomszédja, N. Jenő (49) telkét, amit a férfi nem akart neki eladni. Ezen Zoltán bedühödött, és közvetlen közelről kétszer tarkón lőtte Jenőt. A férfi csodával határos módon életben maradt, ám a támadás után semmire nem emlékezett, s maradandó károsodást szenvedett.

Sz. azonban állítja, nem ő lőtt, korábban azt vallotta, ő már vérző fejjel talált rá szomszédjára, akit ő maga vitt el a kórházba. A lőszerekre a kiérkező zsaruk találtak rá, addig senki nem sejtette, hogy Jenőt meglőtték. A férfi a tegnapi bírósági tárgyaláson is ezt hangoztatta: – Az én katonai múltammal olyan hibát nem követek el, hogy az eset után 2-3 nappal érkező nyomozóknak összelőporozott ruhát adok át. Már az árulkodó, hogy nem semmisítettem meg egy ruhát sem. Ha én lennék az elkövető, ilyet nem tettem volna – hangsúlyozta a férfi, aki rejtélyes kegyelméről is csupán annyit árult el: életmentésért kapta.

Az ügy egyik koronatanúja is segíthette volna a döntést, ám nem jelent meg a tárgyaláson. A férfi kijelentette, hogy csak akkor hajlandó vallomást tenni, ha a vádlott nincs jelen.

– Aki kegyelemért folyamodik, annak nagyon bizonyítania kell, hogy érdemes erre, s nem veszélyes a társadalomra. Kegyelmet csakis a köztársasági elnök adhat – magyarázta a Blikknek dr. Vidákovics Béla Zsolt ügyvéd, aki hozzátette, hogy minősített emberölés esetében elképesztően ritka a kegyelem."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.07.06. 09:46:34

O. István cigánybűnöző idős nők kirablásából élt.

Amíg aztán az egyiket meg nem ölte.

A tényállás az elsőfokú ítéletről beszámoló hírnél van leírva.

zaol.hu/hirek/a-betoresbol-rablogyilkossag-lett-1794479

Most a másodfokú ítéletnél kép is van róla.

hirtv.hu/ahirtvkekhirei/eletfogytiglant-kapott-az-idos-no-gyilkosa-1398759

Életfogytiglant kapott.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.07.08. 09:05:31

Vivien gyilkosának viselkedése kiszámíthatatlan. Ő volt az, aki a lánynak azt ígérte, hogy hazaviszi, helyette azonban egy erdőbe vitte, megpróbálta megerőszakolni, majd agyonverte. Természetesen jó ismerősök voltak, egyesek szerint korábban kapcsolatuk is volt.

24.hu/belfold/2017/07/07/elore-kitervelten-olhettek-meg-a-kakucsi-lanyt-vivient/
"Előzetes letartóztatásban marad további két hónapig az a fiatal, akit a 20 éves kakucsi lány, Vivien megölésével gyanúsítanak. Erről péntek délelőtt döntött a Budapesti Környéki Törvényszék. A nyomozási bíró

bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, a szökés, az elrejtőzés, és a gyanúsított kiszámíthatatlan viselkedése miatt tartja indokoltnak a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartását."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.07.10. 08:45:33

T. Zoltán nem ismerte be, hogy ő ölte volna meg Dominikát, a hallássérült 16 éves lányt. A jogerős ítélet szerint azzal csábította magával, hogy találkozhat a volt barátjával, akivel szakítottak. Ehelyett megpróbálta megerőszalolni, majd megölte. Interjú az áldozat apjával.

www.borsonline.hu/aktualis/szazas-szoggel-akarta-megolni-lanya-gyilkosat-drafi-janos/135515
"Hogyan tudta feldolgozni a feldolgozhatatlant?

Sehogyan, megtanultam vele együtt élni. Eleinte meg akartam ölni a lányom gyilkosát. Be is csempésztem a tárgyalására egy nagy szöget, de szerencsére ott volt józan észnek az ügyvédem. Higgadtan elmondta, hogy ez alsó hangon tizenöt év lenne, mert előre megfontolt szándékos emberölés lenne a vád. Akkor a másik két gyermekem apa nélkül maradna. Éreztem, hogy ezt nem tehetem meg. Akkor nyugodtam meg egy kicsit, amikor másodfokon jogerősen kimondták az ítéletet: Életfogytiglan.

Hogy élte meg a tárgyalásokat?

Rosszul. Főleg azért, mert első fokon úgy éreztük, hogy még minket néznek le. Engem a gyilkos mögé ültettek. De a legrosszabb az volt, amikor a volt feleségem meglátta a bíró asztalán azokat a fotókat, amiket kegyeleti okból nekünk nem mutattak meg. Ahol a kislányom volt látható a gyilkosság után, csupa vér volt. Fel is kiáltott a feleségem: Az én lányom? Mire a bírónő zavarában leejtette a mappát és szanaszét repültek a fényképek. Nem kívánom ezt senkinek, rettenetes látvány volt.

Sikerült választ kapni arra, hogy mindez miért történt?

Nem. A gyilkos végig tagadta, hogy ő ölt volna. Sőt amikor másodfokon az utolsó szó jogán felszólalhatott, annyit kérdezett, hogy hol perelheti be azokat a lapokat, amelyek takarás nélkül lehozták az arcát. A bíró meg is jegyezte, hogy ilyet ő még életében nem is hallott.

Végleg lezárult az ügy?

Sajnos még nem egészen. A gyilkos Strasbourghoz fordult és beperelte a magyar államot a fogvatartási körülményei miatt. Én meg egyszerűen nem akarom, hogy a lányom gyilkosságán nyerészkedjen, esetleg védelmet kapjon a börtönben."

Mi az, hogy védelmet kapjon a börtönben???

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.07.12. 11:07:25

Ajánlatot kapott homoszexuális szállásadójától, erre agyonverte.

Az eredeti jelentés szűkszavú volt:
kgb2781.uw.hu/bk.html#c31916555

A vádemelésből többet megtudni.

www.kisalfold.hu/gyori_hirek/vademeles_gyilkossag_gyorben_-_70_eves_szallasadojat_olte_meg_egy_ferfi_gyorben/2525843/
"A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 2016 decemberében ittas állapotban agyonverte 70 éves szállásadóját.

A vádirati tényállás szerint a 48 éves férfinak 2016 őszén nem volt sem munka-, sem lakóhelye, ezért kérésére 70 éves ismerőse fogadta be a győri lakásába. az ügyészség közleménye szerint a vádlott és a sértett is rendszeresen alkoholizált, ilyenkor a saját neméhez vonzódó sértett többször próbált közeledni a terhelthez, aki a közeledést mindig elutasította. 2016. december 6-án az esti órákban mindketten erősen ittas állapotban voltak, mikor a sértett szexuális ajánlatot tett a vádlottnak. Ettől a vádlott annyira dühös lett, hogy bántalmazni kezdte a sértettet: könyökkel, ököllel testszerte és fején is ütlegelni kezdte, majd miután a menekülő sértett elesett, kitartóan rugdosta.

Az idős sértett a bántalmazás okozta sérülések következtében szinte azonnal életét vesztette. Halálát megelőzően fej- és agysérüléseket, bevérzéseket, belső szervi sérüléseket, többszörös sorozat bordatöréseket szenvedett el.

Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő elkövetőt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja. A büntetési tétel 10 évtől 20 évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő. "

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.07.13. 15:53:10

www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/felhivasok/emberoles-kiserlete-miatt-keressuk-oket

Július 11-én éjjel 0 óra és 1 óra között két fiatal késelte meg áldozatát a VIII. kerületi Diószeghy utcában.

A rendőrség keresi őket.

Bűnügyi tudósítások gyakorlott olvasójaként rögtön tudhatjuk, hogy a fiatal elkövető, a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszköz, azaz a kés használata és az elkövetés helye, a nyolcadik kerület is mind-mind villogó neonreklámként utal arra, hogy itt megint a cigánybűnözés mutatkozott meg.

Tehát a rendőrségi fotón látható két fehér bőrű személynek cigánybűnözőnek kell lennie. Aki ezt tagadja, az a liberális jogvédőkkel fúj egy követ, hogy Soros nevessen a végén.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.07.17. 09:26:34

Az elkövetési módból azonnal lehet tudni, hogy egy fehérbűnöző volt.

www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/elfogtak-a-tiszaloki-keselot
"A rendőrök 2017. július 16-án lakóhelyén elfogták azt a 32 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint négy nappal korábban a hajnali órákban Tiszalökön több ember életére tört. A nyomozás adatai szerint a férfi 2017. július 12-én a nyitott ablakon keresztül bement volt élettársa lakóházába, ahol minden előzmény nélkül egy késsel megsebesítette a 37 éves nőt, valamint gyermekeit, egy 13 éves fiút, egy 15 éves és egy 18 éves lányt, majd ismeretlen helyre távozott. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.07.23. 21:08:36

A román orvosbűnöző akár már másfél év múlva magyar kezekben lehet.

www.blikk.hu/aktualis/kulfold/masfel-even-belul-kiadhatjak-a-gyilkos-roman-tudogyogyaszt/fedd52m
"Dan S.-t (55) jogerősen is elítélték ha­zá­jában tiltott fegyverhasználat és fegyvercsempészet miatt. Korábban a ma­gyarok attól tartottak, hogy a férfit hosszú évek után adhatják csak ki, hogy a gyilkosságért itthon felelősségre vonhassák.

– A két bűncselekmény miatt kapott büntetése ugyan 3 év 4 hónap, azonban ebből az előzetes letartóztatásban már leült több hónapot, ezenkívül várhatóan körülbelül másfél év múlva feltételesen szabadlábra helyezik, ekkor majd kiadják őt Magyarországnak – magyarázta a férfi ügyvédje, Lucian Negrutiu."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.07.26. 10:42:07

Az öngyilkosbűnöző esélyt se adott vétlen áldozatának. Persze párkapcsolati bűnözés volt ez is. Bármelyikünk lehet egy ilyen áldozata.

24.hu/belfold/2017/07/26/ongyilkos-autos-okozta-a-szolnoki-kettos-tragediat/
"A Zsaru magazin azt írja, a rendőrök épp tanúkat kerestek a helyszínen, amikor megállt a közelükben egy nő a kocsijával. Közölte, hogy felismeri az összetört járművet, mert a barátjáé. Elmondta, hogy párja egy háromgyermekes apuka, aki a válása után ismerkedett meg vele. Szerették egymást, de gyakran veszekedtek. Aznap reggel is vitatkoztak, sőt, szakítottak, de a nő szerint erre korábban is volt példa, és rendre kibékültek már aznap estére. A férfinak nem voltak drog-, vagy alkoholproblémái, és arra sem utalt soha, hogy foglalkoztatná az öngyilkosság.

Kivéve a tragédia napján. Aznap több ilyen tartalmú üzenetet küldött a nőnek, amit ő meg is mutatott a rendőröknek.

Ezekben egyebek mellett arról írt, hogy azt tervezi, nagy sebességgel belerohan egy kamionba, és, hogy “hatalmas lesz élete utolsó csattanása”. A történteket ezek után könnyebb volt rekonstruálni. Eszerint a férfi néhány perccel este 8 óra előtt a 103-as kilométernél szállt bele a kisbuszba, kamionnal ugyanis nem találkozott. A vétlen sofőrnek esélye sem volt a fékezésre, de még arra sem, hogy megpróbáljon kitérni, vagyis nem baleset, hanem gyilkosság történt. "

Még szerencse, hogy a gyerekeit vagy az élettársát nem ölte meg, ilyenkor azt is szokták.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.07.27. 22:52:28

Hogyan ölheti meg egy anya a gyermekét?

Counter blogtárs már az eset megtörténtekor rámutatott, hogy az elkövetés körülményei bizony fehérbűnözésre utalnak.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c31627179

Most további részleteket kapunk, amelyek tovább erősítik a népréteg profiljával kapcsolatos eddigi benyomásainkat.

24.hu/belfold/2017/07/27/haromszor-negyszer-vagta-foldhoz-kisfiat-a-cegledi-gyilkos-anya/
"Az ügyészség már novemberben részleteket közölt a megrázó bűncselekményről. Arról tájékoztattak, hogy a pár két kisgyermeket nevelt, illetve éppen várták a harmadikat. A férfi elvesztette a munkáját, alkalmi munkákból éltek, gyakran megélhetési gondokkal küszködtek. A viták, veszekedések és a mindennapok gondjai miatt a nő sokszor ideges volt, nem volt türelme a gyerekekhez. A gyilkosság napján a másfél éves kisfiú sírt, anyja pedig nem tudta megnyugtatni.

“A gyanúsított az egyre hangosabban síró gyermeket több alkalommal felemelte és nagy erővel a földhöz csapta. A sértett a fejét ért sérülések következtében életét vesztette” – fogalmazott ősszel ügyészség.

A bíróság csütörtöki tájékoztatásából újabb információk derültek ki a tragédia körülményeiről. Eszerint a gyerekek sírással és kiabálással kezdte a reggelt. Az anya éppen öltöztetni próbálta a kisfiút, majd először a díványról a szőnyegre lökte, majd kabátjánál fogva megragadta és három-négy alkalommal nagy erővel a földhöz csapta. A gyerek a fejét verte be. Ezután a nő a fürdőszobába ment magához téríteni a kicsit, de ő már nem reagált. A mentők megpróbálták újraéleszteni, sikertelenül.

Az asszony egyébként harmadik gyermekét – egy kisfiút – idén februárban szülte meg a tököli rabkórházban."

További képek a hivatkozott cikkben.