Kommentszűrés
’12 júl
16
15:15

Bándy Kata, a halálbüntetés és a gyász vámszedői

Írta: TuRuL_2k2

halalbuntetes_injekcio.jpg

  Kezdődik. Elfogták Bándy Kata (egyik?) gyilkosát, aki beismerte tettét. A különösen megrázó és nagy port kavaró bűncselekmények után szinte mindig akad valaki, aki előáll a Btk. szigorításával, vagy egyenesen az adu ásszal: a halálbüntetés visszaállításával. Nem meglepő, hogy a pécsi pszichológusnő halála is felkorbácsolta az indulatokat, most azonban nem a halálbüntetést újra és újra követelő Jobbik állt elő ezzel a javaslattal, hanem a Fidesz frakciójában ülő kisgazdák.

  A Kisgazda Polgári Szövetségpárt közleménye szerint „elfogadhatatlanok azok az ellenérvek, amelyek azt kívánják bizonygatni, hogy az állam nem jogosult az emberi élet elvételére”. Most tekintsünk el attól, hogy a valaha szebb időket megért, történelmi párt utód-utód-utódentintása még a KDNP-nél is kevésbé létező szervezetként rendelkezik képviselőkkel az országgyűlésben (eddig azt sem tudtam, hogy már így hívják őket, a Szövetségpárt mindenképpen korszakos jelentőségű nyelvi innováció): egy magát minden bizonnyal kereszténynek valló politikai erő hogyan léphet túl ilyen egyszerűen az Újszövetség alapvető tanításain, s miként követelheti vissza az Ószövetség szemet szemért, fogat fogért törvényét? 

  A demokrácia, a népfelség egyik feloldhatatlan – és így korlátjait szépen megmutató – ellentmondása, hogy a nép halálbüntetést akar, választott képviselői viszont kevés országban adják ezt meg neki, sőt, a legtöbb államban komoly nemzetközi szerződések tiltják ezt a büntetésnemet. Éppen ezért nagyon felelőtlen dolog a tömegek indulatára és vérszomjára (keresztre vele!, ugye) játszva napirendre venni a kérdést.

  A végére még egy rövid kitérő. Talán kevésbé veszélyes, de legalább ilyen ízléstelen, ha valaki Bándy halála apropóján csupa felkiáltójel, csupa szirup bejegyzéseivel szörfözik a lakossági lájkok és megosztások áradatán (persze hősünk amúgy sem túl válogatós, máskor koporsókkal pózol egy megindító, exkluzív Facebook-fotó kedvéért). 

Címkék: halálbüntetés Bándy Kata Vujity Trvtko Kisgazda Polgári Szövetségpárt

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr394659903

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kik is a legkegyetlenebb gyilkosok? 2012.07.19. 12:03:08

Nemrég olvastam egy érdekes cikket a tényleges életfogytigra ítéltekről. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ezek közül a legveszélyesebb bűnözők közül mennyi lehet a cigány származású? Lehet-e bármi is a szélsőjobb által hörgött elrettentő, halálos ...

Trackback: Fölmentünk vagy negyvenheten 2012.07.17. 21:37:56

Gyilkosság, bőrszín, halálbüntetés.Emberi jogok meg minden.     Nem voltunk soha puszipajtások, ez nyilvánvaló, de azért szegről-végről (és később az enigmatikus decsi gróf révén is) ismertük egymást. Középiskoláb...

Trackback: Ki a gyilkos? 2012.07.17. 12:51:52

Sok külföldön élő magyart is elért a Facebookon és a többi közösségi oldalon terjedő kérés a múlt héten, hogy keressünk együtt egy lányt, aki Pécsett tűnt el egy éjszakai séta után. Egyedül, buli után hazafelé, egy rossz hírűnek tartott környéken. Érte...

Trackback: Ki a gyilkos? 2012.07.17. 12:50:44

Sok külföldön élő magyart is elért a Facebookon és a többi közösségi oldalon terjedő kérés a múlt héten, hogy keressünk együtt egy lányt, aki Pécsett tűnt el egy éjszakai séta után. Egyedül, buli után hazafelé, egy rossz hírűnek tartott környéken. Érte...

Trackback: A Bándy gyilkosság margójára... 2012.07.17. 12:13:37

Most kéne észnél lenni. Ez az ország tele van gyűlölettel. Gyűlölik a cigányokat, a hajléktalanokat. A zsidókat, a libsiket, a melegeket. Gyűlöli a Főváros a vidéket, a vidék a Fővárost. Gyűlölik a bevándorlókat és a kivándorlókat, de gyűlölet tárgyai ...

Trackback: Ecce occisor: Bándy Kata, Pécs 2012.07.17. 10:00:56

2266 A közjó védelme követelményének megfelel az állam erőfeszítése annak érdekében, hogy az emberi jogokat és a polgári együttélés alapvető szabályait sértő magatartásformák terjedését megfékezze. A törvényes közhatalomnak joga és kötelessége a vétség...

Trackback: Irgalmat az ártatlanoknak! 2012.07.17. 00:50:56

Köztudomású, hogy a rendőrség határátlépési kísérlet közben elfogta a Bándy Katalin rendőrségi pszichológusnő meggyilkolásával alaposan gyanúsított P. Lászlót. Az is köztudomású, hogy ezt a bűncselekményt az illető töredelmes, bár kevéssé valószerűnek ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.03.24. 20:50:15

@annamanna:
"Nem tudom, Tompa Eszter ügye illik-e valamilyen sémába, mert ő is vonzó szőke lány volt, és különös következményei lettek az ügyének: "

Én nem tudok arról, hogy Tompa Eszter ügyét bárki is politikai célra akarta volna felhasználni. A halott újságírónőt pedig jó messzire találták meg Sashegypusztától.

A politikai célú felhasználás egyik kirívó esete a tényői családirtás. Itt a vizsgálat eredménye szerint a férj kiirtotta az egész családot, magát is beleértve. Sajnálatosan banális történet, fiatal férfiak szoktak ilyet csinálni, amikor skizofrénia tör ki rajtuk.

Viszont a Jobbik és köre évekig hintette, hogy brutális bűnözők végeztek a családdal.

kuruc.info/r/2/125051/

Tekerjen csak lefelé, ott a vonzó szőke asszony képe.

maroz 2017.03.24. 21:13:38

@Disznóvári: Te tényleg komolyan hiszed, hogy rajtunk kívül olvas téged a kutya is? Van vagy három olvasód, akiket nem becsülsz semmire, és vannak a nemolvasóid, akik felé tolod a captatio benevolentiae-t. Érdekes stratégia.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.24. 21:55:50

Egészen biztos vagyok benne, hogy többen olvasnak, mint 3 eszelős. Lehet, hogy csak 1 tucatnyi ember, de tudnék mondani a világtörténelemből példát, hogy valakit csak ennyien követtek, oszt mégis tényező lett belőle.
Amúgy egy központozási hibát, vagy azt, hogy fentebbi kommentemben a "végzett" szót kétszer használtam egy mondatban, nagyobb hibának tartom, mint hogy valakit lehülyepicsázok, elküldök a kurvaanyjába, vagy hogy csak vascsővel tartom meggyőzhetőnek (valami Anatole France mondta állítólag, hogy "érvekkel senkit nem lehet meggyőzni" - akárki is mondta, igaza volt), csak sajnos a blog.hu-n nem lehet utólag belejavítani a kommentekbe, én meg automatikusan írok, nem olvasom el amit írok, mielőtt elküldöm.

maroz 2017.03.25. 05:58:59

@Disznóvári: Jól fejlett megváltó-komplexus? :)))

annamanna 2017.03.25. 06:03:50

@Doomhammer: Nahát ami azt illeti, a jobbik (vagy az önjáró kuruc infó) elég vaskosan merít mindenféle ügyekből. Elég csak a fejlécet megnézni, milyen témakörökkel foglalkoznak:

CímlapAntimagyarizmusHolokamuHumorBevándorlóbűnözésCigánybűnözésPolitikusbűnözésZsidóbűnözésVideók

Ebből: Cigánybűnözés Cikkek száma: 12642
Zsidóbűnözés Cikkek száma: 4119
Politikusbűnözés Cikkek száma: 928
Bevándorlóbűnözés Cikkek száma: 883

@Disznóvári: "Kérdésekre nem válaszolok, a konzekvenciák levonását az olvasók intelligeciájára bízom."

Nahát ez a baj, látod. Idézel valamit, amit más írt, más gondolkozott rajta, más járt utána, más fogalmazta meg, te ehhez az égvilágon semmit sem tettél hozzá önállóan, azon az őrjöngésen kívül, amivel lenullázod a hitelét még annak is, amit idézel.
Ilyen ámokfutással akarod bebizonyítani, hogy a nők bántalmazzák a férfiakat? Ez nyomokban emlékeztet arra, amikor meztelen nők rohangálnak a templomban, és sikítoznak, hogy őket ne nyomják el.
Amit ilyen módon elérhetsz, az pont az ellenkezője annak, mint aminek szánod.
Például azzal a dallal is, amit linkeltél, mit szerettél volna bebizonyítani? Konkrétan nőkön csúfolódik, Margaret Thatcher-ön és Mary Whitehouse-on: hu.wikipedia.org/wiki/Pigs_(Three_Different_Ones)
Nem világos, hogy ezzel hogyan bizonyítható a férfiak súlyos fizikai bántalmazása.

És a linkelgetés és másolgatás után még ki is jelented, hogy kérdésekre nem válaszolsz. Miért nem? Nyilván, mert nem tudsz. Ez igen hasonló azokhoz az interjúkhoz, amikor az egyszeri választókat megkérdezik, hogy kire és miért voksolnak, és néha egészen megdöbbentő, mennyire makognak, amikor válaszolni kell. Még megdöbbentőbb, hogy a parlamenti képviselők is pontosan ugyanígy viselkednek, és nincs semmiféle önálló gondolatuk azzal kapcsolatban, ami körülöttük zajlik, nincs érvük, önállóan megfogalmazott véleményük a döntések és szavazások tekintetében. Ha így viselkednek, az milyen hitelességet kölcsönöz az ügyeknek és elveknek, amiket képviselnek?
Ha nem tudják érvekkel megvédeni azt, amiben részt vesznek, akkor tulajdonképpen miért vannak ott? Miért vesznek benne részt? Mi a valós motivációjuk?

Szerintem neked is van valamiféle rejtett motivációd, ha folyamatosan másokra mutogatsz. Másokat idézel, másokat vádolsz, téged senki ne kérdezzen, de azért ez élet-halál fontosságú ügy a számodra. A dolgok már csak így működnek.
Ha netán párttá alakul a Férfihang (a választások közeledtével ez nem teljesen lehetetlen gondolat), akkor gondolom, valami ügyvezető alelnöki poszt máris le van stoppolva a számodra, mert annyira hitelesen képviseled a bántalmazott férfiakat.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.25. 07:05:16

@annamanna: A tényeket képviselem a hazugságokkal szemben.
Hogy te nem vagy képes ezt felfogni, téged minősít, ostoba ribanc.
Btw. a többiek is tudják rólad, hogy egy ostoba liba vagy, de inkább melléd állnak, mint hogy belássák, hogy a feministák átbaszták őket, meg az egész közvéleményt (magyarán statisztikát hamisítanak, pánikot keltenek, közösség ellen uszítanak), ezért is szaremberek, többek között.

annamanna 2017.03.25. 07:50:19

@Disznóvári: tehát viseled is a képet, nemcsak mutatod.

maroz 2017.03.25. 08:34:26

@Disznóvári: Olyan jó lenne, ha legalább egy embert fel tudnál mutatni, aki társad ebben az agybajban...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.03.25. 09:23:34

@annamanna:
"Nahát ami azt illeti, a jobbik (vagy az önjáró kuruc infó) elég vaskosan merít mindenféle ügyekből. Elég csak a fejlécet megnézni, milyen témakörökkel foglalkoznak:

CímlapAntimagyarizmusHolokamuHumorBevándorlóbűnözésCigánybűnözésPolitikusbűnözésZsidóbűnözésVideók "

Ez a kommentfolyam nem azért fut 4 éve, mert bűncselekmények történnek. Azok történtek és történni fognak, kábítószerkereskedőket megölnek, vidéki városi maffia (az "elit") szőnyeg alá söpör olyan ügyeket, amelyek nekik kellemetlenek.

Itt az történik, hogy köztörvényes ügyekből politikai kampánytémák lesznek. A politikusok illetve a mögöttük álló történetmesélők nem sokat cicóznak az igazsággal, lecsupaszítják a sztorit és ráaggatják a saját témáikat. Például amikor megölték a kaposvári trafikoslányt, Orbán nem véletlenül dobta be a halálbüntetést (pont Pécsen volt egyébként akkor). Tudta, hogy az ő felelősségük jókora, mert nem véletlenül van az a fólia a trafikok kirakatán. Ezért aztán az ügyet azonnal átfazonírozta valami olyasmire, ami neki jól jöhet.

A hosszú távú károkkal meg nem foglalkozott. Azzal majd akkor foglalkozik, ha éppen ott ég a ház.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.03.26. 15:31:37

Vácszentlászló, a szívcsakra.

www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/egy-33-eves-ferfit-vettek-orizetbe-a-pest-megyei
"Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály D. András 33 éves budapesti lakos ellen.

A férfi és élettársa 2017. március 25-én a délelőtti órákban jelent meg a sértett Vácszentlászlói családi házánál. D. András és a sértett családja között vita alakult ki, amelyet követően a gyanúsított a vele lévő nő autójába ült és elindult a helyszínről.

A fővárosi férfi ekkor az úttest szélén álló sértettet szándékosan elgázolta, aki az autó alá került. D. András áthajtott rajta, majd a helyszínről megállás nélkül továbbment.

A sérült férfit a mentők kórházba szállították, azonban ott a gondos orvosi ellátás ellenére néhány órával később életét vesztette.

A rendőrök a 33 éves férfit a bűncselekmény elkövetését követően rövid idővel Gödöllőn vonták intézkedés alá. Elfogták, előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették."

Kisteherautóval csinálta, a képe megtekinthető itt:
hirpress.hu/index.php?pg=cikk&id=44160

annamanna 2017.03.27. 06:51:13

@Doomhammer: "bűncselekmények történnek. Azok történtek és történni fognak"

Na igen, csakhogy ez nem ilyen egyszerű, hogy történnek, pont. Van, ahol kevés, és van, ahol nagyon sok bűncselekmény történik, és ha nem tudjuk, hogy miért "szabadul el a pokol" valahol, akkor nyilván segíteni sem lehet azon, hogy a helyzet javuljon.
Persze, maguk a bűncselekmények valóban csak szimpla tények ahhoz képest, hogy miképp vannak tálalva. A politika akárhogy felhasználhatja őket a maga érdekében (mint ahogyan a világon bármilyen tényt a saját szája íze szerint interpretálhat). Természetesen annak az okait is lehet kutatni, hogy a politikusok miért manipulálnak a tényekkel, és meg lehet kísérelni erre a folyamatra hatást gyakorolni, tehát a tények interpretálásának folyamatára.
Szerintem ennél fontosabb magukra a tényekre hatást gyakorolni, tehát valamiképp elérni, hogy egy közösségben minél kevesebb legyen a bűncselekmény.

Nem mondom, hogy teljesen haszontalan a politikai manipuláció ellen küzdeni, de ha tényleg csak valaminek a tálalási módját akarja valaki megszigorítani vagy megtisztítani, akkor ennek a purizmusnak áldozatul eshetnek a viccek vagy a különböző tréfás feldolgozások is, amik szintén sérthetik valakik érzékenységét, viszont nem kevés kreativitást tartalmaznak (már ha békén hagyják őket). Például egyetlen videóról rengeteg feldolgozás született: www.youtube.com/results?search_query=Mi+folyik+itt+Gy%C3%B6ngy%C3%B6s%C3%B6n és ezek nagy részét biztosan be kéne tiltani, ha nagyon polkorrekt beszédmódra törekednénk (pláne az Orbános paródiát).

Mellesleg az (eredeti videóban bemutatott) úriember már volt börtönben (talán többször is), a feleségét megszurkálták. És sajnos nem valószínű, hogy ezen bárki is csodálkozik, mert mindenféle politikai manipulációtól függetlenül is köztudott trend, hogy a cigány férfiak nagyobb arányban kerülnek börtönbe, mint a magyarok. Inkább magát a jelenséget lenne jó megszüntetni, mint a róla való beszédet kontrollálni. Noha nyilván az utóbbinak is van haszna.

De azért az is eszembe jut, hogy az EMMI is milyen kínosan ügyel a purista szóhasználatra, és egy körlevélben kifejezések sokaságát tiltotta be, például a 'stadion'-t.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.03.27. 17:14:26

@annamanna:
"Van, ahol kevés, és van, ahol nagyon sok bűncselekmény történik, és ha nem tudjuk, hogy miért "szabadul el a pokol" valahol, akkor nyilván segíteni sem lehet azon, hogy a helyzet javuljon. "

Erre szolgál a kriminológia, nemde? A kriminológia pedig mindig azt mondta, hogy bár a cigányok valóban túl vannak reprezentálva néhány kisebb súlyú bűncselekmény-csoportban (pl. a kisebb értékű vagyon elleni bűncselekmények között), de például pont a súlyos élet elleni bűncselekmények kategóriájában nem ez a helyzet. Ehhez képest a Jobbik azt próbálta sulykolni, hogy brutális cigánybűnözők ölik a magyar embereket. Bárhol, ahol cigány ölt meg magyart ott voltak, ennek legkirívóbb esete a nagybörzsönyi gárdavonulás és hisztéria. Ott az eset két régi ismerős részeg verekedése miatti emberölésről szólt.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c20140617

Sajnálom, de ez nem arról szól, hogy liberofasiszták meg akarják akadályozni annak az elmondását, hogy egyes helyeken a cigányok lopják a biciklit, hanem a kisebbség elleni uszítás (Btk. kategória) tiszta esete.

"És sajnos nem valószínű, hogy ezen bárki is csodálkozik, mert mindenféle politikai manipulációtól függetlenül is köztudott trend, hogy a cigány férfiak nagyobb arányban kerülnek börtönbe, mint a magyarok. Inkább magát a jelenséget lenne jó megszüntetni, mint a róla való beszédet kontrollálni. "

Ugye most viccel, amikor azt mondja, hogy a cigánybűnözés-téma igazából a cigányok sorsának könnyítése végett lett felhozva? Hallottam már korábban és talán a cigánygyilkos alakulat 6 ártatlan áldozatát kellene megkérdezni róla, az ő sorsukon könnyített-e ez a politikai kampány. Nem, itt nyers politikai haszonszerzésről volt szó, amikor a Jobbik a cigányellenesség hátán akarta felfuttatni magát. Olyan ez, mintha egy lacikonyhás rájönne, hogy olcsóbban jön ki, ha döghúsból készíti a pecsenyét. Ez ugyan törvényellenes, de le a politikai korrektséggel és mondjuk ki nyíltan az igazságot, hogy a hús drága.

Egyébként ha tényleg segíteni akarnának, kimondhatták volna az igazságot. Interjú Lakatos Helénával:
www.hetek.hu/interju/201702/telepi_drogosbol_menedzser
"Mikor jött be a drog a bagi cigánytelepre?

– 2004 körül. Sajnos eléggé elterjedt a drogozás, és nemcsak a fiatalok körében, hanem a szülők és idősek között is – ez kortól független. Én is köztük voltam. Extasyt szedtem, aztán speedet, végül intravénás használó lettem.
A szer valahogy elfeledtette a kilátástalanságot, a szegénységet, felszabadulttá tett, nem gondolkodtam és nem szenvedtem. A drogozás alatt az emberek semmit nem látnak, csak azt, hogy meglegyen a mindennapi adagjuk. Így a kapcsolataik is teljesen tönkremennek.

Nem is akarnak kijönni ebből?

– Sokan félnek attól, hogy mi vár rájuk, ha abbahagyják a drogot.

A te példád nem lehet reménykeltő a számukra?

– De igen, csak ez nem elég, mert ha a drog az uralma alá veszi az embert, akkor az akaraterejét is elveszti, nincs megállás. A legtöbben azért nem tudnak kijutni ebből a helyzetből, mert nincs hozzá elég motivációjuk, nem kerülnek le egy olyan mélypontra, hogy most már elég, nekem segítség kell. Ez egy olyan pont, ahonnét vagy fölfelé vezet az út, vagy a végállomáshoz, ami a halál vagy a börtön."

Látja, itt a gondok gyökere. A mérhetetlen szegénység, amiből nem lehet kijutni, ebből jön a szerfogyasztás, ami korábban az alkohol volt, de ma már a dizájnerdrog. Nem egyedi eset, például az USA fekete/hispano gettóiban pont ez van és ott is vagy meghalnak a fiatal férfiak, vagy mennek a börtönbe.

A Jobbik azonban sose említette a kampánya során a drogot. Sőt, mintha kifejezetten arra törekedett volna, hogy a téma elő se kerüljön. Mint például a domonyvölgyi esetben, ahol még az Avas lakótelepen is vonultak a cigánybűnözés ellen. Ha emlékszik, az eset arról szólt, hogy egy volt rendőr fia drogos lett, adósságokat halmozott fel, ezért gépkocsirablásokat követett el és az egyik ilyenben halálra késelte az áldozatot. Ha ez nem drogosbűnözés, akkor semmi. De a Jobbik sose ejtette ki ezt a szót a száján. Mintha kifejezetten kerülték volna a témát. Vajon miért?

annamanna 2017.03.28. 04:48:40

@Doomhammer: "nem kerülnek le egy olyan mélypontra, hogy most már elég, nekem segítség kell"

Szerintem nem létezik mélypont. Csak önbecsülés létezik, hogy én ennél többet érek, ennél többre vagyok képes, nekem ennél több jár. Ahhoz pedig az kell, hogy legyen némi fogalma arról az időről, amikor ez még másképp volt vele, amikor jobban mentek a dolgai.
A Tékozló Fiú visszaemlékezett arra, hogy neki az apjánál mennyivel jobb volt, és hazament. Aki nem emlékszik arra, hogy neki valaha is jobb volt, nincs semmilyen emléke vagy kötődése valami jobbhoz, annak a számára nincs mélypont.
Ugyanez érvényes a betegségre is; vannak emberek, akik egyáltalán nem tesznek semmit a gyógyulásukért, nem mennek orvoshoz, vagy már túl későn, és akkor sem veszik ki a részüket a gyógyulási folyamatból.
Ugyanez érvényes az anyagi helyzetre; aki jó körülmények közül lecsúszik, az kapaszkodik felfelé; aki nem ismeri a jó helyzetet, az nem kapaszkodik.
Ugyanez érvényes a CSBE-re; nem az tűri el, akinek még nem fáj eléggé, hanem az, akinek nincs emléke arról, hogy lehetne jobban is élni.
Ugyanez érvényes a munkakörülményekre, iskoláztatásra, barátságokra, társadalomra, lakókörnyezetre, vallásra, fogyókúrára és minden másra.

Lakatos Heléna konkrétan azért tudott küzdeni, mert volt emléke arról, hogy gyerekkorában rendezett, tiszta, normális körülmények között élt, kiegyensúlyozott, józan emberek vették körül, vigyáztak rá és ápolták, tiszta ruhában járt, rendesen evett, biztonságban és melegben volt.

"Látja, itt a gondok gyökere. A mérhetetlen szegénység, amiből nem lehet kijutni, ebből jön a szerfogyasztás"

Szerintem nem ez a gondok gyökere, hanem hogy nincs olyan másik minta, amibe erősen bele tudnának kapaszkodni, mert ők nem csúsztak le sehonnan.
"Oly sokáig voltunk lenn,
nem is tudjuk, milyen fenn."
"Tudom, azt hiszed rólam,
Ismerem jól a világot,
De nem tudok mondani semmit,
Magam is csak várok, várok."
www.youtube.com/watch?v=cm6WzLcQFHI

Érdekes például, hogy ha egy cigány kitör a mélyszegénységből, akkor azt sokszor valamilyen "egérúton" teszi, és nem a középosztálybeli életmódot célozza meg, hanem rögtön a fényűzést, pl: www.youtube.com/watch?v=aJGXgC-7jsQ

Ahogy az is közismert, mennyire kötődnek a dél-amerikai szappanoperákhoz, amik szintén a gazdagok világáról szólnak, ez pl egy jellegzetes házbelső, ahol ugyebár a dél-amerikai emberek élete szokásszerűen zajlik: www.youtube.com/watch?v=whnusWd867Y

Az elit bizonyos szempontból jobban hasonlít a nyomorban élőkre, mint a középosztályra; a nyomorgók azért nézik ezeket a sorozatokat, mert ebbe a világba könnyebben bele tudnak helyezkedni, mint egy középosztálybeli történetbe. Itt ugyanis nincs munka, rutin, fegyelem, az élet az intrika, erőszak, hiszti köré szerveződik, az egymás elleni háborúskodás, családi viszály adja az élet sava-borsát, és nem a teljesítmény miatti sikerélmény.

Ez az eset (és házbelső) már konkrétan szóba is került egyszer: www.delmagyar.hu/szeged_hirek/gepfegyveres_rendorok_fogtak_el_a_prostihalozat_alapitoit_szegedtol_csanytelekig/2467816/

Hogy a társadalom két szélsőséges része milyen könnyen összeérhet, arra szép példa Gyurcsány Ferenc életútja.
Akinek bombabiztos középosztálybeli háttere van, azt talán jobban taszítja az ilyen vagy olyan irányban kilengő szélsőség. Ebben persze nem vagyok biztos, abban viszont igen, hogy az igazi cél a középosztály. Nem akkor él valaki jól, ha felül van, hanem akkor, ha középen, és erre José Mujica élete talán már túl tökéletes példa is.

Lakatos Heléna valóban a középosztályt célozta meg, oda törekszik, és a külseje is láthatóan ennek megfelelően alakult át. Kinézet alapján, pláne képről már nem tudnám megmondani róla, hogy cigány, és azt vettem észre, hogy más esetekben is így vagyok vele.
Ennél a képnél viszont biztos lennék benne, hogy cigánylányt látok a képen: 444.hu/2017/02/28/a-rendorseg-keresi-nemeth-klaudiat Rá kellett jönnöm, hogy ennek leginkább az erős smink az oka. Aki így néz ki, az nem a középosztályt célozza meg, hanem valamiféle társadalmon kívüli lebegést.

Talán a prostitúció az, ahol a nyomor és az elit a legkönnyebben utat talál egymáshoz, és ezért (is) lenne különösen fontos a nőket a középosztályi minta felé terelni.
Ahogyan a muszlim nőket, ahogyan régebben az olasz és általában a patriarchális családszerkezetben élő nőket. A nők társadalmi szerepe szerintem talán a legfontosabb kulcs egy népcsoport viselkedéskultúrájának megértéséhez és megváltoztatásához, mivel a családon belül, a falak mögött nem érvényesek a külvilág szabályai, és ha a nőnek semmiféle érdekérvényesítő képessége nincs, akkor marad a puszta ököljog; és ha ez megszokottá válik a falak mögött, akkor kifelé, a társadalom felé is megszokottá válik.

Amíg a nő a társadalmon kívül lebeg, addig nincs érdekérvényesítő képessége. Amíg Lakatos Heléna nem tudta felmutatni, hogy van otthona és fix keresete, addig csak a két szép szeméért nem kapta volna vissza a gyerekeit.

annamanna 2017.03.28. 06:08:41

Lehet, hogy a folytatással nagyon szemét leszek és lehet, hogy nincs is igazam, de a fenti erősen sminkelt nőről, ami szinte "fajtajelleg"-ként teszi felismerhetővé a cigány lányokat, eszembe jut a következő cikkrészlet:

A „szép” – értsd: érzéki és ízléstelen – zsidó nő sztereotípiája igen gyakran feltűnik a napló lapjain. Klementine Tschiedel, Radnóti első szerelmének köre „zsidós társaság, zsíros kapitalisták, magyarok is, kövérkés, érzéki asszonyok 30-között.”[23] Vagy: „Délután kínos látogatás nálunk, Ibi Losoncról, éppen olyan geil, érzéki fekete zsidónő, mint azelőtt, ugyanazzal az éhes férfikereséssel”.[24] Megrója Klein Katalint, Schöpflin Gyula menyasszonyát is: „A régi vadóc, pikáns kis pofácskából nagyon erősen fülledt erotikájú, molett zsidóasszonyos jelenség lett, és erősen modoros is.”[25] Kovai Lőrincné a kisfiával érkezik hozzájuk: „Sajnálom szegényeket nagyon, de az asszony nem látszik megbízható embernek, olyan vidéki obskurus zsidófajta, erősen festi magát. Őrültség, ízléstelenség sárga csillagot viselni és vastagon rúzsozott szájat.“[26]
(...) a 19-20. század fordulóján a módos nő „vulgárissá” válik (ehhez hozzátartozik, hogy a zsidó nagypolgár férfivel szemben, aki a munkán kívül inkább láthatatlan volt a nyilvánosság számára, a nő jobban kitette magát a többségi társadalom tekintetének.) Ezt bizonyítja például André Dubosq budapesti beszámolója: „A zsidó nők kiválnak előnyös formáik bujaságával és kissé rikító öltözékükkel; kalapjukat fellobogózzák tollaikkal és szalagokkal. Minden nap látni őket a korzón.”[29]
www.szombat.org/kultura-muveszetek/ki-a-masik

Ez egy olyan fajta életstílusra, társadalmi viselkedésre utal, ami - a mai cigány elithez hasonlóan - kikerüli a középosztályt, és inkább az elithez, a maga kora nemeseihez, a dzsentrikhez idomult.
És aztán az történt, hogy a háború vihara egyszerűen elsöpörte őket - mindkét réteget, a nemesi úri osztályt, a dzsentriket is, ahogyan korábban az orosz nemesi osztályt is, mivel nem gyökereztek bele igazán mélyen a társadalomba, hanem valahol azon kívül lebegtek, nem tartották magukra nézve érvényesnek a társadalom egészére vonatkozó szabályokat és törvényeket. Még korábban az amerikai rabszolgatartó ültetvényeseket is elfújta a szél, nyilvánvalóan hasonló okból és így tovább.

Bár másra vonatkozik, de azért idehozom ezt az igeszakaszt:
"Valaki én hozzám jő és hallgatja az én beszédimet és azokat megtartja, megmondom néktek, mihez hasonló.
Hasonló valamely házépítő emberhez, a ki leásott és mélyre hatolt, és kősziklára vetett fundamentomot: mikor aztán árvíz lett, beleütközött a folyóvíz abba a házba, de azt meg nem mozdíthatta: mert kősziklán épült.
A ki pedig hallgatja, de nem tartja meg, hasonló ahhoz az emberhez, a ki csak a földön építette házát fundamentom nélkül: a melybe beleütközvén a folyóvíz, azonnal összeomlott; és nagy lett annak a háznak romlása."

A társadalom stabil, sziklaszerű része a középosztály, ami nem csak azt jelenti, hogy valakik, akik a fent és a lent között vannak, hanem az a réteg, akik a leginkább hajlandóak betartani a szabályokat, a legtöbbet teljesítenek, a leginkább reális énképpel, önbecsüléssel rendelkeznek, racionálisan és kiszámíthatóan viselkednek és másokért is hajlandóak felelősséget vállalni.

Aki nem így viselkedik, az vagy nagyon alulra vagy nagyon fölülre kalibrálja be magát, ahol már a törvények és szabályok érvényüket vesztik.

Hogy a Jobbik mit hangsúlyoz és mit hallgat el, az számomra nem túl érdekes, mert a politikai divatok változnak, de az emberi társadalom - legalábbis amíg ember él a földön - örök.
Az emberi társadalom addig tud fennmaradni, amíg a középosztályt annyira szét nem verik, hogy végleg elveszti a stabilitását; a két szélsőség nem tétel, mert azoknak nincs tartásuk.
Onnantól kezdve bandák lesznek meg csürhe (ld migránshordák, amikben kimutathatatlan a középosztály, épp ezért nulla a társadalmi stabilitásuk; felelősségvállalásról, kiszámíthatóságról, teljesítményről az esetükben perpill nem lehet beszélni).
A teljes lepusztulást megelőzni, és az egyensúlyukat vesztett embereket visszaterelni a középosztályba, annak a szabályozott világába..... hát..... (pláne, ha soha nem is volt kiegyensúlyozott életük....)

"Fiú! Nem érted most, hogy ezt miért mondom el neked.
Fiú! egyedül tiéd az élet nem lehet,
Másnak is kell, hogy valamit adjál,
Egy betût ebbõl a szóból.
Másnak is kell, hogy valamit hagyjál,
egy cseppet a marék sóból. (...)
Figyelem, figyelem!
Csak az jöjjön, aki bírja,
aki tudja, hogy végigcsinálja.
Csak az jöjjön, csak az jöjjön."
www.youtube.com/watch?v=AYz4LP1mnv4

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.03.28. 13:25:01

@annamanna:
"Ez egy olyan fajta életstílusra, társadalmi viselkedésre utal, ami - a mai cigány elithez hasonlóan - kikerüli a középosztályt, és inkább az elithez, a maga kora nemeseihez, a dzsentrikhez idomult. "

Azt gondolom, hogy maga eltúlozza a stílus jelentőségét, amiről mint tudjuk, nem vitatkozunk. Ha már a kirívó stílusról beszélünk, akkor külföldiek gyakran jegyzik meg, hogy a magyarok szürkék és ezzel nem is lehet nagyon vitatkozni, elég végignézni egy budapesti metrókocsin vagy villamoson a reggeli csúcsforgalomban.

Van, hogy az emberek fel akarnak tűnni és van, hogy el akarnak tűnni. Ennek módszerei kultúrafüggőek, ha már a túlsminkelés kerül szóba, nekem elsősorban az orosz nők jutnak eszembe.

Az viszont, hogy a szegénység szerfogyasztást okoz (mindenhol a világon), az nem kultúrafüggő. Nem véletlenül az egymillió alkoholista hazája Magyarország. Az újdonság csupán az, hogy az alkoholizmus mellett megjelent a drogfüggőség. Ráadásul a relatíve kevésbé veszélyes szerek - pl. marihuána - helyett a szuperveszélyes dizájner drogok. Ez pedig érinti a társadalom összes szegmensét a mélyszegényektől az "elitig" (ők kokainnal csinálják).

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.03.28. 13:44:53

index.hu/belfold/2017/03/28/borton_veres_koma/

Egy kis bűnözőbűnözés. Ez - szemben a bűnözéssel általánosságban - kifejezetten kívánatos jelenség, hiszen minél rosszabb börtönben lenni, annál kevesebben fognak bűnözni. Aki nem hiszi, az hasonlítsa össze Norvégiát és Brazíliát.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.03.28. 14:56:17

@Counter:
Nem akarunk wellness-börtönöket!
Azt se akarjuk, hogy Soros-ügynökök kavarjanak a magyar nemzeti börtönök körül!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.03.28. 14:57:11

Se az elkövető, se a sértettek nem voltak együttműködőek.

www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/elozetes-letartoztatasba-kerult-sz-laszlo
"Emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya Sz. László 38 éves albertirsai lakos ellen.

A jelenlegi adatok szerint a gyanúsított 2017. március 20-án 22 óra körül a váci vasútállomás peronján várakozó sértettekkel veszekedni kezdett, majd a ruházatukat égésgyorsítóval lelocsolta. A folyadékból a földre is öntött, amit egy égő cigarettacsikkel próbált meggyújtani. Ezt az időközben a peronra érkező vasúti biztonsági őr oltotta el.

Sz. László a cselekmény elkövetése közben folyamatosan szidalmazta a sértetteket és a ruházatából egy kést vett elő, azzal nyomatékosította a fenyegetését.

Ezt követően a helyszínről távozott, de közben egy másik, szintén a peronon várakozó férfit is megfenyegetett a nála lévő késsel.

Az eset kapcsán 2017. március 20-án közösség tagja elleni erőszak bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás. Az akkor rendelkezésre álló adatok és a sértettek közreműködésének hiányában a körülmények tisztázása nem volt lehetséges, és nem álltak fent a rendőrségre előállított férfi őrizetbe vételének törvényes feltételei, ezért a nyomozók őt szabadon bocsátották.

A sértettek felkutatását és kihallgatását követően a nyomozást a rendőrség emberölés kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatta tovább. A bűncselekmény elkövetése kapcsán azonban a gyanúsított kihallgatása nem volt lehetséges és mivel a felkutatására tett rendőri intézkedések nem vezettek eredményre, ezért a Pest megyei nyomozók elrendelték a körözését.

A rendőrök a 38 éves férfit 2017. március 25-én a késő esti órákban – állampolgári bejelentés alapján – fogták el Erdőkertesen. Előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. "

annamanna 2017.03.28. 14:57:29

@Doomhammer: Az orosz nők között is jóval nagyobb a prostituáltak aránya, mint a nyugatiak között; és nyilván ez a többi nő kinézetére, viselkedésére is kihat. Az arab nők is erősen festik magukat és kihívó ruhákat hordanak, kihívóan mozognak a csador alatt, mert számukra ez a társadalmi elvárás.
Ezzel szemben egy szürke pesti nő: www.szombat.org/files/2016/05/9-Fanni-1959-ben-1.jpg
És a színes amerikaiak: www.youtube.com/watch?v=ghrDIQ-K8mg

"a szegénység szerfogyasztást okoz"

Mr. Gyöngyös biztosan belecsúszott valamibe: www.youtube.com/watch?v=GgNqB0ySxhw
Az a recski cigány apa is, aki földhöz csapta a gyerekét; az a mátraderecskei cigány fiú is, aki szíven szúrta magát, mert megszállta a Sátán.

"érinti a társadalom összes szegmensét a mélyszegényektől az "elitig""

Szerintem erre is igaz, hogy a mélyszegényeket és az elitet jobban veszélyezteti, mint a középréteget, pontosan azért, mert a szélsőségekre nem érvényes az a szabályszerűség, rendszeresség, fegyelmezettség, amit a középréteg elfogad, aminek aláveti magát. A középréteg nem ér rá a drogra, mert hajtania kell, tele van kötelezettségekkel, amiknek alárendeli az életét.
Szerintem ez egy tipikus kulcsmondat: "Ausztria császárának semmit sem muszáj!"
Bővebben a jelenet: www.youtube.com/watch?v=4J-X2WhogY8#t=02m41s

"Vácszentlászló, a szívcsakra."

Egy gyerek láthatása miatt kellett meghalnia a nagypapának: www.borsonline.hu/aktualis/vegyetek-rollert-az-unokamnak-mondta-a-bosszubol-halalra-gazolt-attila/129445

"– Három évet élt együtt ná­lunk Vivien és a bátyám. Mi­u­tán különváltak, a bíróság a testvéremnél helyezte el Brendont, mert a zűrös lánynak sosem volt állandó lakhelye. Nagyjából félévente szokott erre járni, a saját gyermeke szinte nem is ismeri az anyját. Így érthető, hogy va­sárnap, a láthatás idejére sem akart velük elmenni. Mindezt nem akarták megérteni, rendőrt kellett hívni. De még ez is kevés volt nekik – emlékszik vissza a Borsnak Kanalas Márkó, az elgázolt férfi egyik fia. Miután kiderült, hogy Brendon nem tart Viviennel, a nő és barátja, D. András beszállt platós kocsijukba és a kisfiú szeme láttára padlógázzal nekihajtottak a nagypapának.
– Tolókocsiba kerülsz, megdöglesz! Ezt kiabálta fennhangon az őrült nő az apámnak, mielőtt elütötték. Nagydarab ember, de könnyedén a kocsi alá került"

Ebben az esetben a sztori mozgatója a nő, aki kívül áll a társadalmon, rá nem vonatkoznak a szabályok. Ez azért fontos, mert a nők nagyobb hatást gyakorolnak a férfiakra, mint fordítva. Ahogy Kanalaséknál így van ez, úgy a fenti videóra is igaz, ott a szálakat Zsófia főhercegnő mozgatta, és persze ő is felül állt minden törvényen.

Bár állítólag ennek van pozitív hozadéka is: "mind a kreativitás, mind a becstelenség hátterében az a filozófia áll, hogy „a szabályok arra valók, hogy megszegjük őket”."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.03.29. 21:38:39

@annamanna:
"Az orosz nők között is jóval nagyobb a prostituáltak aránya, mint a nyugatiak között; és nyilván ez a többi nő kinézetére, viselkedésére is kihat."

És mi van a magyar nőkkel? Budapest Kelet-Európa Bangkokja, mégis szürkék a magyar emberek?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.03.29. 21:44:25

Az anyja öngyilkos lett, a fiút a nő élettársa ki akarta tenni a házból. Így hát megölte. Majdnem sikerült neki a tökéletes bűntény, ugyanis az áldozatot senki sem kereste.

www.delmagyar.hu/csongrad_hirek/par_eve_egy_kis_tavat_asott_a_kertben_zoltan_-_ujabb_reszletek_a_csongradi_gyilkossagrol/2512832/
"Beismerte a 27 éves, csongrádi P. Zoltán, hogy ő ölte meg 2012-ben az édesanyja élettársát. Állítólag az idősebb férfi a nő halála után ki akarta tenni a házból a gyanúsítottat.

– El voltunk képedve, mi történt. Zoli anyjának több élettársa volt. Amikor a rendőrök ásni kezdtek a kertben, az első gondolatom az volt: biztos azok közül keresik valamelyiket – hallottuk egy csongrádi idős asszony véleményét. Arról, hogy a Petneházy utca egyik kertjében hétfőn egy holttestet találtak, itt találják cikkünket, amelyben folyamatosan követtük az eseményeket.

Azóta kiderült, hogy az elhunytat 2012-ben ölték meg, egy akkor 52 éves férfiról van szó. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya tegnap reggel azt közölte: gyanúsítottként hallgattak ki egy 27 éves férfit, aki jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztését tölti, a bűncselekmény elkövetését beismerte. A ház tulajdonosáról, P. Zoltánról van szó. Az áldozat az édesanya élettársa volt. Állítólag a nő halála után az idősebb férfi azt szerette volna, ha egykori párjának fia kiköltözik a házból. P. Zoltán nem akart távozni, ebből komoly konfliktus alakult ki köztük.

P. Zoltán három éve késsel próbált kirabolni egy helyi üzletet, emiatt került börtönbe. – Akkor kezdett lecsúszni, amikor az édesanyja öngyilkos lett. A házon nagy hitel van, Zoli nem bírta fizetni a részleteket. Pár éve egy kis tavat ásott a kertben. Kérdeztük is: minek az neked? Most már arra gondolunk, hogy oda temette a halottat – emlékezett vissza a nyugdíjas nő. – Az iskolában, a munkahelyen is volt vele gond, kicsit „szalajtós" volt – jellemezte a férfit egy szomszéd. A környéken élők azt mondták: sosem gondolták volna, hogy megöl valakit.

Igaz, hogy az utóbbi években, ha ivott, „zsályázott" – ez egy kábítószerféle –, agresszívvé vált, de ha nem volt szer hatása alatt, csendesen viselkedett. A ház, mióta a tulajdonosa börtönben van, üresen áll, sok mindent elloptak onnan. Az egy sarokkal odébb élő Mihály Lajos titokzatosan annyit mondott, hogy ő sejti, némi kedvezmény reményében ki dobta fel a börtönben a gyanúsítottat. "

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.29. 22:17:01

@maroz: Akkor olvass, szarházi!
"Hello, Lucian Vâlsan vagyok. Üdvözletem küldöm Magyarországra minden elvbarátomnak és munkatársamnak! A közelmúltban neveztek ki az A Voice for Men angol nyelvű weboldal európai hírigazgatójának. Ahogyan talán már sokan tudják ez a lap egy a férfiak problémáival foglalkozó, hiteles tényekre építő férfijogi hírforrás. Az A Voice for Men azon férfiak és nők egyre jobban növekvő táborának lapja, akik azt mondják: “Elég, most már elég!” Jómagam és mások, többek között talán a legtöbb olvasója ennek a magazinnak egyéni erőfeszítéseket teszünk a fiúkkal és férfiakkal szembeni együttérzés és igazságosság kivívása érdekében. Már sok éve a férfigyűlölet problémájáról írok és minden eszközzel küzdelmet folytatok a feminizmus szemétáradata ellen. De most, tekintettel arra, hogy a feminista propaganda egyre inkább az Európai Unió hivatalos politikájának részévé válik és egyre több kormány teszi sajátjává a feminista retorikát a gender-egyenlőség programjaként, nyilvánvaló, hogy egyesítenünk kell az erőinket. Alig telt el néhány nap azóta, hogy kézhez kaptam az A Voice for Man-től az európai hírigazgatói kinevezésemet és máris számos csoport kezdeményezésével ismerkedtem meg, és ez nagyon jó dolog. Bár legutóbb közel két órán keresztül beszéltem az A Voice for Men internetes rádió műsorában, mégis ez az idő is kevésnek bizonyult arra, hogy bemutassam az európai helyzet sajátosságait.
(...)
Az én következő évi munkaterveim közé tartozik, hogy az erőfeszítésekkel nem takarékoskodva beazonosítsam a RadFem Hub férfigyűlölő eszmeiségű, radikális feministákat tömörítő internetes portál Magyarországon és Romániában élő tagjait. Köreikben olyan magas státuszú személyek találhatóak, mint például két romániai egyetemi professzor, akik szponzorálják azt a szerveződést, amely a férfinem kiirtását követeli. Úgy gondolom, hogy a nyilvánosságnak meg kell ismernie ezeknek az egyetemi professzoroknak a nevét, akik az emberiség egyik felének meggyilkolásáról gondolkodnak. Úgy hiszem, hogy együttes erővel reflektorfényébe állíthatjuk őket, hogy a közvélemény dönthessen a további sorsukról. Nem járunk könnyű úton, mivel különös figyelem irányulhat ránk és sok esetben támadások is érhetnek minket; akár engem, akár a nemzetközi A Voice for Men-t, akár a Férfihang.hu-t, legfőképp a gondolkodási sablonjaikba merevedett emberek részéről. De úgy hiszem; nincs mitől tartanunk! Ha nem adjuk fel az erőfeszítéseinket, akkor a nyilvánosság előbb-utóbb keresztül lát majd a feminista hazugságokon, és szembesülni lesz kénytelen azzal a gyűlölettel, amely szerves része a feminizmus alantas, marxizmus által inspirált ideológiájának. Talán néhányak számára ez nem tűnik fontosnak, azonban ahhoz, hogy a főáramlat meghatározó részévé váljunk, meg kell birkóznunk ezekkel az ügyekkel és szükség van valakire, aki rámutat erre. Újra csak azt mondom; nincs mitől tartanunk! Mivel egyetlen logikus érvük sincs, ezért mást sem kell tennünk, minthogy kiteregetjük a szennyesüket a közvélemény elé, hogy az által ítéltessenek meg. A többi már megy magától is. Tartsuk észben: Megpróbálhatnak semmibe venni minket (remélve, hogy méltóságunkat veszítjük és befogjuk a szánkat), megpróbálhatnak kigúnyolni és nevetségessé tenni (különböző feminista megszégyenítő taktikákkal, remélve, hogy méltóságunkat veszítjük, befogjuk a szánkat és visszamegyünk dolgozni az átpolitizált hipergámiáért), és csak akkor harcolnak velünk, ha félelmükben megsejtik, hogy az érveik kártyavárként dőlhetnek össze, de akkor már győzni fogunk!"
www.ferfihang.hu/2012/11/29/az-a-voice-for-men-europai-hirigazgatojanak-levele-a-ferfihang-hu-olvasoihoz/

Jean Sol Partre 2017.03.29. 22:54:23

@Disznóvári: de hát ő is csak lózungokat mond, semmi konkrétum, értelmetlen buzdító beszéd.

maroz 2017.03.30. 06:55:26

@Disznóvári: Idézel egy román faszit, tehát megmutatod, hogy kinek a seggét nyalod te, ami nem egyenértékű azzal, hogy ki nyalja a te segged. Ki az, aki veled, Disznóvárival ért egyet, ilyent mutass, ne azt, hogy melyik elborult román csókát komálod bis zum tövig.

Egyébként ez a Lucian Vâlsan csak egy szokványosan elborult szerencsétlen, aki azt a módszert követi, hogy teljesen lényegtelen elvi kérdéseket boncolgat és egy jót komcsizik. Például kiszúrja, hogy Argentínában volt valami bohóckodás egy orangután "emberi jogai" miatt (www.aljazeera.com/news/americas/2014/12/argentina-court-grants-orangutan-basic-rights-20141222224116508511.html ), majd ebből a semmi hírből habosít egy jajjistenemjönnekakomcsik-szarságot: www.anacronic.ro/o-insanta-din-argentina-urangutanii-au-drepturi-de-baza

Ilyen furcsán elborult faszikból (hogyaszongya nyolc nyelven beszél, IT-szakember, vállalkozó és roppant jelentős lapokba ír, mint például ez is: solib.ro ) nekünk is van jónéhány, és te most pont úgy nézel ki, mint ha valaki Molnár F. Árpád echelon-tanúra hivatkozna, mint társára a Teljes Igazság feltárásában.

Jean Sol Partre 2017.03.30. 14:05:53

@Disznóvári: hát most jobban beleolvastam.
Klassz, összeszed sok dolgot, ahol a férfiak hátrányban vannak, korábban halnak, de semmi ok okozati összefüggést nincs. Tényleg a feministák, meg a diszkrimináció miatt halnak meg többen mondjuk háborúban??? A nők miatt lesznek öngyilkososk?

Nem sipákolni kellene akkor, meg ujjal mutogatni a feministákra, hanem kikutatni az összefüggéseket és azután mondani valamit, ha bizonyítható egy állítás, ez így bullshit.
A többi meg, hát, gondolom nagyon alaposan összeszedte a férfiak elleni "bűnöket", a nők ellen egy hét alatt több erőszakot követnek el mint az ő tejes listája. Komolyabb dolog kellene ide.

De továbbra is az a legnagyobb bajom, hogy semmi értelmeset nem tudsz elmondani a te véleményedről, hogy neked mi a bajod a feministákkal, a nőkkel, a feminizmussal. Van-e személyes tapasztalatod, vagy csak a belinkelt cikkekből veszed az információt?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.03.30. 15:24:11

Á. Anikó megölte tőle külön élő kislányát, akit láthatásra vitt. Halálbüntetést kért magára.

444.hu/2016/06/07/halalbuentetest-kert-magara-a-kislanyat-egy-tatai-panzioban-106-szor-megszuro-no

Tényleges életfogytiglant kapott.
www.kemma.hu/komarom-esztergom/kek-hirek-bulvar/enyhitesert-fellebbezett-az-eletfogytra-itelt-gyilkos-anya-716973/
"A bíró kizárta a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét ítéletében, amely ellen Á. Anikó és védője fellebbezett. A nőt tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték, amiért megölte kislányát.

Detrői Ferenc bíró kizárta a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét. Indoklásában leszögezte, a legsúlyosabb büntetés kiszabásával "azt az üzenetet kell közvetítenem a társadalom többi tagjának, hogy a családi konfliktusok megoldásának nem az a módja, hogy a hozzátartozót - különösen a gyermeket - megölöm". Á. Anikó száznál is több késszúrással végzett 8 éves lányával 2015 húsvétján, egy tatai panzióban.

A vádirat szerint nő panzióban tudta meg, hogy a gyermek apja és annak új családja a kislánnyal együtt korábban akar véglegesen külföldre költözni annál, mint amiről ő tudott. Ugyancsak a panzióban szembesült a nő azzal, hogy a lány apja élettársát anyunak szólítja.

Á. Anikó a korábbi tárgyalásokon elmondta, hogy a hallottak hatására elkezdte bevenni a nála lévő 30-40 szem különféle nyugtatót, majd két üveg pezsgőt ivott, ezt követően nem emlékszik a történtekre.

A szakértői vélemények szerint az asszony lányát először pezsgővel itatta, amelyben nyugtatókat oldott fel, majd elkábult állapotban megütötte és egy kilenc centis késsel száznál több alkalommal megszúrta a gyermeket. Később a már élettelen testet zsineggel fojtogatta.

A nő a cselekmény elkövetése után elaludt, majd felébredve tovább ivott, telefonon és SMS-ben megtévesztő tartalmú információt adott hollétéről és a gyermek állapotáról a kislány apjának és az őt kereső barátnőjének.

Időközben a panzió alkalmazottai a körözés alapján felismerték a kislányt. A rendőrök a szobában fogták el a nőt és az ágyban letakarva találták meg a gyermek holttestét."

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.30. 17:14:33

@maroz: Ja, hogy te román vagy? Akkor értem, hogy lehetsz ilyen ostoba okádék alember.

@Jean Sol Partre: Van személyes tapasztalatom.
"mi a bajod a feministákkal, a nőkkel, a feminizmussal"
Ezerszer leírtam, mi a baj a feminizmussal. Nem a nőkkel - hogy te összemosod a két dolgot, abból látszik, hogy sejtemed sincs a feminizmusról, és semmit nem értettél meg abból, amiket írtam/idéztem.
Mondjuk nem is azért írtam, hogy néhány seggarcot meggyőzzek. Elég sokan vannak, akik értik, amit írok, és a véleményük megegyezik az enyémmel.
Az igazság úgyis ki fog derülni előbb-utóbb. Ti meg csak vergődjetek és szopjátok be a feministák összes néphülyítését.

Jean Sol Partre 2017.03.30. 17:23:13

@Disznóvári: abból, amiket leírtál meg idéztél, világosan látszik, hogy fogalmad sincs a feminizmusról. És szerintem a nőkről se.
Még saját véleményed sincs, csak másokat idézgetsz.

Jean Sol Partre 2017.03.30. 17:25:27

@Disznóvári: "nem is azért írtam, hogy néhány seggarcot meggyőzzek"

Pedig ha harcolsz, jobban teszed, ha minél több embert próbálsz meggyőzni, mert szemlátomást kevesen vagytok, és abból a kevésből is jelentős számú az idióta.

Jean Sol Partre 2017.03.30. 17:26:55

@Disznóvári: ja, tényleg, ez saját vélemény. Mondjuk nem a feminizmusról, de azért valami.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.30. 17:29:34

@Jean Sol Partre: És ha nem hazudnál, hanem igazad lenne, az változtatna valamit? Ha valaki mást idézek, az nem tükrözheti a saját véleményemet. Na ugye hogy de.
Ennyire ostba vagy.

Jean Sol Partre 2017.03.30. 17:33:38

@Disznóvári: tükrözheti, de mégiscsak hitelesebb, ha magad mondod el. Vitatkozni is könnyebb a te véleményeddel, mint egy linkkel.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.30. 21:53:15

@Jean Sol Partre: Világosan leírtam a véleményemet. A nők patriarchális elnyomásának elmélete - amiben minden feminista egyetért - egy mítosz. Valóságalapja volt kb. a XX. század első harmada előtt, a muzulmán világban meg ma is van, de a mai nyugati világban egy téveszme. A téves alapfeltevésekre épített elméleteket én meg egészében elvetem.
A mai feministák a gombhoz varrják a kabátot, ezért "kénytelenek" össze-vissza hazudozni statisztikákat hamisítani, megtévesztve a közvéleményt (pl. a családon belüli erőszakkal, vagy a nők állítólagos bérkülönbségével kapcsolatban). Meggyőződésem , hogy néhány "nőjogi" szervezet a pánikkeltés, a közösség elleni uszítás bűncselekményét is megvalósítja.
Más kérdés, hogy a feminizmusnak vannak kevésbé kártékony (pl. mikor kékharisnyák arról értekeznek, hogy a női írók ki vanak rekesztve a kánonból) és kártékonyabb formái (ezek nyomulnak az ensz-ben, az unicefben és egyéb nemzetközi szervezetekben, ami ellen fel kell venni a harcot).

maroz 2017.03.31. 06:26:42

@Disznóvári: "amiben minden feminista egyetért"

És aki mégsem, az nem is feminista, vagy hazudik, vagy vascső. Ja, tudok jobbat: azokat meg se hallod, mert nem olvasod el, amit írnak. "Úgyis ugyanazt mondja mindegyik, minek elolvasni?", gagyogod, és utána tele tüdővel mondod a baromságot.

"A téves alapfeltevésekre épített elméleteket én meg egészében elvetem. "

Kezdd a sajátoddal, mert az spekulációkra és konkrét téves tudásokra épült. Persze nem muszáj, mert ha nem veted el, akkor sincs semmi, ez a kártékonyság egy marhaság, te sem vagy az és Molnár F. Árpád sem az. Viccesek igen, azok vagytok, de kártékonyak speciel nem. Hasznosak sem, egészen egyszerűen nulla a hatásotok. De ettől még kibaszhatnád a hóra a téves alapfeltevésekre épített elméletedet. Itt a tavasz, gyújts alá a szalmabábodnak.

Jean Sol Partre 2017.03.31. 10:45:11

@Disznóvári: " A nők patriarchális elnyomásának elmélete - amiben minden feminista egyetért - egy mítosz"

de hát ez egy baromság, nem is erről szól a feminizmus, nem is ért egyet benne minden feminista.
kicsit frissítened kellene az ismereteidet.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.03.31. 11:35:20

@Jean Sol Partre: De, egyetért.
Pofátlan ember vagy, mert bár alig tudsz valamit a feminizmusól, rajtam kéred számon az ismerethiányt.
ignore on

Jean Sol Partre 2017.03.31. 12:14:04

@Disznóvári: "De, egyetért"

Nehéz dolgod van, mert már egyetlen kivétel is bizonyítaná azt, hogy nincs igazad (avagy hazudsz patkány), de rengeteg kivétel van, például a magyar feministák jelentős többsége. Szóval maradjunk annyiban, hogy: de nem ért egyet.
Márpedig ha erre fűzöd fel az egész elméletedet, akkor nagy bajban vagy, mert téves az alapvetés tehát téves az elmélet.

maroz 2017.03.31. 12:33:04

@Disznóvári: Inkább román legyek, mint Dinsznóvári.

Vicces, hogy mindeközben a lieblinged is román. Idézed Lucian Vâlsant, de nem tudod róla, hogy román. Mivel azt mondja, amit hallani szeretnél úgy mutatod be őt, mint aki veled ért egyet és nem te ővele.

Namost, mivel velem nem értesz egyet, és mivel az agytekervényeid helyett a zsigereiddel gondolkodol ezért én, a románul is tudó magyar román leszek, így viszont már érthető is, ha okádék alember vagyok, hiszen jaaaa, a románok mind azok!

Kivéve Lucian Vâlsan, akinek a faszát buzgón szopod.

maroz 2017.03.31. 12:34:50

@Disznóvári: A lelke mélyén mind egyetért. Amelyik tagadja, az ért a legjobban egyet!

Keveset bízol a véletlenre.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.01. 00:31:02

A jótét lélek két hajléktalant fogadott be a lakásába és mi lett a hála? Pécsi történet, csavarral természetesen.

Zsaru magazin, 2017 március 29-i szám:
"Egy 44 éves pécsi férfi befogadott két hajléktalant, de a lakhatásért koldultatta és időnként meg is verte őket. Az egyik aztán megunta, és egy téglával visszaütött, tragédia lett a vége. A nyomozók Cs. Lajost (55) emberöléssel gyanúsítják.

A házigazda egykori katonatársa hívta szeptember 17-én a zsarukat, hogy a férfi meghalt. A helyszínen a járőrök számára egyértelmű volt, a csupa vér ember bűncselekmény áldozata lett.

A bejelentő Alsóhavi utcai lakásában talált rá ismerősére, az ott magát meghúzó, de az utcán kolduló B. György (68) hívta oda, aki felkészítette rá, a házigazda meghalt - tájékoztat Emődy Szilárd százados, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának főnyomozója. Az elhunyt önkormányzati lakásába két hajléktalant fogadott be.

A zsaruk számos nyomot rögzítettek, közben próbálták a lakótársakat kikérdezni, de Cs. Lajos és B. György képtelenek voltak normális kommunikációra. Később kiderült, erre erőteljesen rájátszottak, tettették magukat, és el akarták hitetni a zsarukkal, hogy nincs közük a halálesethez.

- Voltak azonban gyanús körülmények, például hiányzott a sértett mobiltelefonja. Aztán megnéztük a közterületi kamerák 16-ára virradóra készült felvételeit. Látszott, az áldozat sérülten egy rendelőintézethez tartott, de ott nem volt éjszakai ügyelet. Onnan ment haza, s ott érhette a halálos csapás - folytatta a százados. - Ekkorra megtudtuk, a sértettnek időnként eljárt a keze, bántalmazásai alanya Cs. Lajos volt. Többször veszekedtek, verekedtek, de aztán alkohol mellett mindig kibékültek.

Azon az éjszakán is ez történt, de Cs. Lajosnak elege lett, és egy téglával halálos sérülést okozott a házigazdának."

annamanna 2017.04.01. 02:04:39

@Doomhammer: Érző lelkek. Sérülékenyek, mint a mimóza, és minden tettüket a szeretet vezérli.
"Széles mosollyal az arcán lépett be a tárgyalóterembe Á. Anikó, aki különös kegyetlenséggel megölte kislányát. A nő több mint 100 késszúrással végzett gyerekével. Mielőtt belépett a tárgyalóterembe, puszit dobott egy férfinek, majd vidáman leült a vádlottak padjára."
"A nő rezzenéstelen arccal fogadta a döntést."
www.blikk.hu/aktualis/belfold/ezt-mondta-az-utolso-szo-jogan-a-gyermekgyilkos-a-aniko/w8gk2pw

„Gondolom, ha megöl és elás, az azt jelentené, hogy még jobban szeret” 444.hu/2017/03/28/gondolom-ha-megol-es-elas-az-azt-jelentene-hogy-meg-jobban-szeret

"Többször veszekedtek, verekedtek, de aztán alkohol mellett mindig kibékültek."

@Jean Sol Partre: "nem is erről szól a feminizmus, nem is ért egyet benne minden feminista."

Ebben igazat adok disznóvárinak, szerintem egyetért, mert sajnos tapasztalat. Nem csak a muszlimoknál tapasztalat a nők másodrendűként való kezelése, hanem itt is.
Kicsi példa, de jellemző: a neten rólam elég sokszor azt hitték, hogy férfi vagyok, mert egy nő lehetetlen, hogy értelmesen írjon.
A magyar televízió így kívánt boldog nőnapot: mandiner.hu/cikk/20170308_mucsi_zoltannal_kivan_boldog_nonapot_a_kozteve
És ezek nagyon enyhe példák; a sor eddig folytatható: www.borsonline.hu/aktualis/hihetetlen-elve-elastak-az-ujszulottet-de-tulelte/129491
"Indiában sok családban teherként tekintenek a leánygyermekre, főleg a kiházasításkor adandó nagy hozomány miatt. Bár a törvény tiltja a magzat nemének megállapítását, vidéken még gyakran előfordul, hogy titokban elvetetik a lánymagzatot.
Március elején Mahárástra szövetségi államban 19 leánymagzatot találtak egy szennyvízcsatornában.
Egy 2011-es brit tanulmány szerint a megelőző három évtizedben akár 12 millió leánymagzat is a nemi szelekció áldozatául eshetett Indiában."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.02. 20:43:54

Mégis csak a fia volt.

24.hu/belfold/2017/04/02/a-mernyei-gyilkos-ratalpalt-anyja-fejere/
"Szombat este egy 42 éves férfi egy szóváltás után megkéselte és bántalmazta édesanyját, aki életét vesztette. Az eset a Somogy megyei Mernyén történt, és a Kapos.hu szerint volt előzménye. A lap azt írja, a nő már többször feljelentette fiát, szóval volt előzménye a dolognak.

“Minden nap ittasan jött haza” – mondta a gyanúsítottról a megölt nő testvére. Szerinte sok veszekedés volt, a férfi máskor is megütötte az édesanyját. A nő lánya pedig arról beszélt, a feljelentéseket mindig visszavonta az áldozat, mert mégis a fia volt az illető. Hozzátette: “Öcsivel nem lett volna baj, ha nem iszik.” Ha ivott, akkor néha nagyon agresszív volt a gyanúsított, de olykor csupán békésen elaludt az utcai padon. A gyilkosság idején a megölt nő élettársát is megsebesítette a férfi.

Egy szemtanú a gyilkosság idején játszótérre vitte a gyerekét, azt látta, hogy az áldozat már kint fekszik az utcai járdán, majd az elkövető teli talppal négyet-ötöt rátalpalt a fejére, de mint az élsportban.

A nő élettársa ekkor ellökte az elkövetőt, majd megérkeztek a rendőrök és megállították őt. "

Jean Sol Partre 2017.04.03. 10:16:52

@annamanna: "Ebben igazat adok disznóvárinak, szerintem egyetért, mert sajnos tapasztalat."

Neked is mondom, már 1 ellenpélda is cáfolja az állítást, de van sok.

annamanna 2017.04.03. 11:05:10

@Jean Sol Partre: A nők saját magukat is másodrendűnek minősítik. Jó példa erre a fenti bűnügy, ahol egy fickó megölte az anyját. Mi vezetett ide? Nők tömegei gondolják úgy, hogy önmagukban nem egészek, az érdekeiket nem tudják érvényesíteni, nekik férfira van szükségük; és mivel más nem védi meg őket, hát legfőbb támaszuk az édes kisfiuk, ezért aztán édes kisfiamnak bármi megengedhető, cserébe azért, hogy bármikor a mami védelmére kel, ha annak szüksége van rá, hiszen a nő önmagában semmi. Legjobb, ha örökre vele marad, mint valami lelki társ és férjpótlék. A mernyei férfi egy újabb bizonyítéka annak, milyen zseniálisan okos gondolat ez. Megnéztem az ügyhöz kapcsolódó kis riportot, a fickó nővére elképesztően ernyedt, erőtlen benyomást kelt (a 120 kilója ellenére, vagy pont azért), és szinte mentegette a testvérét "Öcsivel semmi baj nem lett volna, ha nem iszik". Hozzá vannak szokva, hogy férfi nélkül életképtelenek, és még azt is eltűrik, hogy megölik őket, annyira magatehetetlenek. Na persze a rendőrség sem segít "Amíg vér nem folyik, nem csinálnak semmit". Az anyának annyira nehezére esett érvényesíteni az érdekeit, hogy többször visszavonta a feljelentést, mert "mégiscsak a fia".

Jean Sol Partre 2017.04.03. 11:18:00

@annamanna: "A nők saját magukat is másodrendűnek minősítik. Jó példa erre"

néhány példa nem elég az általánosításra, főképp nem arra, hogy kimondjuk: "minden...".

annamanna 2017.04.03. 11:50:28

@Jean Sol Partre: Te biztos nagyon szerencsés helyre születtél, én sajnos nem, úgyhogy rengeteg példát tudok, amikből könnyű általánosítani.
Egy másik téma a nők önleminősítésére: a társadalmi ranglétra legalján álló takarítónők megbecsülése. Szerinted egy nő jobban megbecsüli a takarítónőket stb, mint egy férfi? Kiderült, hogy a Parlamentben a nők koszosabban hagyják maguk után a budit, mint a férfiak: www.origo.hu/itthon/20131014-a-vece-helyes-hasznalatara-tanitjak-a-noket-a-parlementben.html
Vagy ami nagyon általános: ha nők egymást leszólják, annak lényege az, hogy valaki vagy túlságosan, vagy túl kevéssé nőies. A nőiesség fogalmán pedig a férfihoz való sikeres kapcsolódást kell érteni.

Vagy legyen egy példa a vallásos megbecsülés témaköréből. Egyszer megkaptam a következőt: "De kinyílt a csipád, mert ott áll mögötted egy férfi." Természetesen senki sem állt mögöttem, egyszerűen volt véleményem valamiről, amihez ráadásul még ragaszkodtam is, és ez olyan hihetetlen volt, hogy csakis annak tudható be, hogy mögöttem áll egy férfi. Saját magamtól nem lehet véleményem. És ez nem a 19. sz-ban, hanem a 21-ben, diplomás európai neoprotestáns keresztény társaságban. Nem kell ahhoz Ákos, Kövér meg a katolikus egyház, hogy a nőt genetikusan alávalónak tartsák.
És nem csak férfiak, hanem a nők is egymást.

annamanna 2017.04.03. 12:37:34

@Jean Sol Partre: a vallásos erő-, avagy férfikultuszra két példa (persze, ez sem teljesen általános, de azért mégis elég jellemző, sajnos):

"Közös imádságot szerveznek a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián családjáért a Zugligeti Szent Család Egyházközösség tagjai. A plébános szerint magánügy, ki és miért imádkozik."
"katolikus emberként úgy gondolom, hogy a vallás alapvetően az elesetteket, az áldozatokat gyámolítja. Értem ki imádkozik? – tette fel a költői kérdést Erika"
"Bene új barátnője igen vehemensen védi kedvesét internetes bejegyzé­seiben."
www.borsonline.hu/aktualis/a-lugos-orvosert-imadkoznak-a-zugligeti-hivek/129640 (plusz a felesége is kiáll a "doktor úrért", mindezek után....)

"Arra sem válaszolt, hogy a gyerekek azért ölték-e meg a lány anyját, mert az asszony ellenezte a kapcsolatukat. Azt viszont elmondta, hogy a gyilkosság óta papok és lelkészek keresték meg, mert lelkileg szeretnék segíteni a 14 éves lányt."
velvet.hu/helyszinelo/2016/02/19/zagyvarekas_nem_a_lany_olhette_meg_az_anyjat/
Ebben az esetben ugyan a gyilkos egy lány, őt rohanták le a segítő szándékú papok, de miért is? Mert az apa fontosember volt, aki még holtában is többet ér, mint a neje; és mivel a leányzó imádta a papát, így hát biztos az anya hibája, hogy az apaimádó lány megölte: "A katolikus iskolába járó Zoé jó családból származott, édesapja a település háziorvosa és egyben alpolgármestere is volt. Szinte sokkolta a helybelieket, amikor István doktor 2012 nyarán elhunyt." "Vizsgálni kellene, hogy milyen viszonyban voltak az édesanyjukkal, ami ehhez a kegyetlen gyilkossághoz vezetett – vélekedett dr. Bilkei Pál kriminálpszichológus." (fordítom: szaranya vót!) www.blikk.hu/aktualis/belfold/eltiltotta-szerelmetol-ezert-kaszabolta-halalra-anyjat-a-zagyvarekasi-tinilany/51x7n77

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.05. 12:08:49

Sissy, a magyar prostituált és kuncsaftja nézeteltérése vitába torkollott, majd ...

www.borsonline.hu/aktualis/penztarca-miatt-fojtottak-meg-a-magyar-prostit-nemetorszagban/129922
"Nyilvánosságra hozta a német ügyészség Sissy, a Németországban dolgozó magyar prostituált meggyilkolásának körülményeit. Mint ahogy a Bors megírta, az örömlány holttestére tavaly novemberben találtak rá egy lakókocsiban, gyilkosát de­cemberben kapták el.

A Sissyt megölő német férfi a nő egyik kuncsaftja volt, a gyilkosság napján is vendég volt. Az együttlét után a 35 éves férfi hazaindult, de útközben megállt tankolni. Fizetéskor vette észre, hogy nincs meg a pénztárcája. Azt hitte, a lakókocsiban hagyta a bukszát, de felmerült benne az is, hogy Sissy nyúlta le. A férfi visszament a nőhöz és kérdőre vonta, mire veszekedni kezdtek. A vita tettlegességig fajult, aztán Sissy a földre került, ahol a férfi a nő mellkasára guggolva megfojtotta. Hogy rablógyilkosságnak tűnjön, a férfi elvitte a lakókocsiban található pénzt és tévét, valamint a nő mobiltelefonját is, nehogy a rendőrök megtudják, kik voltak a nő kuncsaftjai.

A nyomozók a telefontól függetlenül kiderítették, kik voltak Sissy kuncsaftjai a gyilkosság napján. Az elkövető úgy döntött, nem menekül el, hanem szemtanúként vallomást tesz, így elterelve magáról a figyelmet. A gyilkos pontos leírást adott egy másik férfiről, így hamarosan fantomképet tettek közzé a rendőrök. Egy második meghallgatáson a férfi viszont többször ellentmondásba keveredett. Végül azzal bukott le, hogy olyan részletekről mesélt a nyomozóknak, amikről nem is tudhatott volna. Történetesen, hogy Sissyt megfojtották és kirabolták.

A férfi december óta börtönben ül, gyanúsítottként nem tett vallomást. Emberölés miatt áll bíróság elé.

Az elveszettnek hitt pénztárca, amiért a magyar nő az életével fizetett, a férfi nadrágzsebéből került elő."

A gyilkos pedig egy németbűnöző volt.

annamanna 2017.04.05. 15:32:00

@Doomhammer: lazán kapcsolódik ehhez a következő eset:

Két magyar gázolt halálra két iskoláslányt Manchesterben. Képek.
www.manchestereveningnews.co.uk/news/greater-manchester-news/man-charged-oldham-hit-run-12406698

www.manchestereveningnews.co.uk/news/greater-manchester-news/man-charged-oldham-hit-run-12406698

Kommentek: "Helina Kotlarova a maga állítólagos 12 évével eléggé gyakorlott útszéli kinézetű..."
"Kotlář = Kesselschmied = kazánkovács / üstfoltozó"
"Üzleti vita lehetett ez."

Ha tényleg csak dolgoznának, akkor is kurvaként vannak kezelve a keletiek: 444.hu/2017/03/12/roman-rabszolganok-termesztik-a-zoldsegeket-olaszorszagban-az-eu-orszagainak

Így terjed jó hírünk a nagyvilágban. :(
Minél keletibb származású egy nő, annál könnyebben hiszik róla, hogy alázatos szexrabszolga. A magyarok is ezt hiszik a tőlünk keletibb származásúakról.
Elég nagy baj, hogy ez sokszor igaz is :(

annamanna 2017.04.05. 21:15:56

@annamanna: Vagyis itt összesen négy magyar volt érintett: Gabor Hegedus, 38, David Orsos, 18, Janos Kalanyos, 50, and Zoltan Peto, 49
Az elkövetőt az ezüstös luxusszófa teszi eltéveszthetetlenül cigányos kinézetűvé. A lányokkal kapcsolatban pedig az erős arcfesték kelti fel a cigány és a kurva képzetét a kommentelőkben. Korábban írtam, hogy ez már bennem is rögzült; ha valaki erősen festi magát, könnyebb romaként azonosítani. A prezis Lakatos Heléna visszafogott benyomást kelt, és máris kevésbé "beazonosítható".
Ha nyugaton a helyiekkel telítve lenne a piac, akkor a roma (és egyéb kelet-európai) szexmunkásokra nem volna kereslet, nem tudnának ilyen lazán kitelepülni.
A feminista nyugati társadalmakban a nők valahogy nem a testükből akarnak megélni; bezzeg az antifeminista romáknál és úgy általában a patriarchálisabb keleti(bb) társadalmakban ez elfogadott női karrier. Nem a nyomor játszik ebben szerepet (Kelemen Annácska sem nyomorog, és még csak nem is buta).
Magyarországon természetes, hogy sztárként kezelnek pornósokat, szexmunkásokat és madámokat, az ország hatalmas prostituált-kibocsátó nyugat felé, illetve nyugatról is sokan szexturistáskodni jönnek ide (mint az a szerencsétlen angol, akit ledobtak egy 3. emeleti gangról) - ez legalább olyan biztosan jelzi a nyugathoz való felzárkózás esély(telenség)ét, mint a gdp-mutató, az egyetemi rangsor vagy bármi egyéb.
Nem fogunk hamarabb nyugatosodni, mint ahogy a patriarchális viszonyaink elkopnak. Minél patriarchálisabb egy társadalom, annál kevésbé fejlődőképes, ez az összefüggés könnyen belátható.

Jean Sol Partre 2017.04.05. 22:29:10

@annamanna: és a miniszterelnök sem foglalkozik nőügyekkel. Én sem születtem sokkal szerencsésebb helyre.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.05. 23:14:33

@annamanna:
A temetési menetet is érdemes megnézni.

www.bbc.com/news/uk-england-manchester-38623492

Különösen a 6. képet fentről.

Az 5. egy jobb kép az áldozatokról (sose vonjon le tanulságokat egy Facebook-os profilkép alapján).

annamanna 2017.04.06. 02:05:04

@Doomhammer: ezt a cikket kihagytam, ebben is van egy csücsörítős szelfi: www.dailymail.co.uk/news/article-4375384/Hungarian-driver-pleads-guilty-mowing-two-cousins.html
az egészet meg persze innen szedtem: kuruc.info/r/35/171314/

a 12 éves lány már biztosan gyakorlottan űzte az ipart, de lehetséges, hogy a 11 éves is. matisz klárika is anya volt már 11 évesen.
valóban elképesztő, hogy ezek a "bugris bunkók" pedofíliából ilyen jól megélnek. elgondolkoztat, hogy sok ember ennyi ésszel miért nem született inkább növénynek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.06. 22:04:00

@annamanna:
Nekem meg a jó hírünk a világban témáról a "bőröndös gyilkos" jut eszembe Londonban.

Kovács Alexandráról van szó, akit Gyarmati László ölt meg Londonban. Alexandra pénzügyi főiskolán végzett, de a válság miatt külföldre ment, onnan támogatta kiskorú testvérét egyedül nevelő anyját. Előbb Ausztriában szobalánykodott, majd Londonban takarított, a végén könyvelőként is dolgozott. Itt van róla néhány kép:

www.dailymail.co.uk/news/article-2380779/Pictured-Alexandra-Kovacs-woman-dead-suitcase-boyfriend-Laszlo-Gyarmati-appears-court.html

Döbbenetes, néha mintha nem is ugyanaz a nő lenne.

Az hazugság, hogy az éjszakában dolgozott volna.

www.borsonline.hu/aktualis/rita-szenvedjen-elete-vegeig-bortonben-a-lanyom-gyilkosa/66592

Már csak azért is nagyon vigyázott Alexandra, mert legjobb barátnőjét (ugyancsak pénzügyi főiskolát végzett) fél évvel korábban gyilkolták meg Győrben, ahol "társasházi ügyintézés" fedőszöveggel prostituáltként dolgozott. Egy férfit kiforgatott a pénzéből, majd mikor már a férfinak nem volt pénze és ezért dobni akarta, a férfi megölte.

24.hu/belfold/2013/06/28/tizenket-ev-a-gyori-prostitualt-gyilkosanak/

Korunkhoz illő történet, minden van benne, ami kell. Mindenekelőtt minden gyanú felett álló emberek, akikkel furcsa dolgok történnek és akkor jön a döbbenet, hogy mi minden fenyegeti az ártatlan járókelőket.

annamanna 2017.04.07. 16:26:29

@Doomhammer: Ha nem lenne ilyen szörnyű az ügy, még nevetnék is rajta:
"A Borsnak a tárgyalás után sikerült elérni az életfogytiglanra ítélt Gy. László egyik legjobb barátját, akit sokkoltak az események. – Úgy érzem, mintha egy testvéremet szakították volna el a családomtól. Biztos voltam benne, hogy ártatlan… Amit elkövetett, az szörnyű, de túlzottnak tartom az ítéletet. Nálunk 6-7 évet ülnek ilyenért, a britek pedig 17 évre ítélték. Nem vették figyelembe azt sem, hogy drog hatása alatt állt. Hol itt az igazság? – tette fel a kérdést a barát."
www.borsonline.hu/aktualis/hazahozhatjak-a-borondos-gyilkost-angliabol/75318

Amúgy, ha jól olvasom, Alexandrának apját is megölték, ő maga is épp hamis házasságok megszervezésén ötletelt (bár a kérdéses éjszakán elég valószínű, hogy pénzért szexelt); a barátnője prosti volt.... hát.... legalább az öccséhez ki kellene nevezni egy gyámot, aki valamilyen szinten felelősséget vállal érte, mert az anya szerintem nem képes rá. Ilyen háttérrel nem tudom, mi menti meg az öcsikét attól, hogy felnőve bűnözővé váljon. Félő, hogy teljesen beleég, hogy ilyen a világ, másképp nem lehetséges élni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.08. 01:12:46

@annamanna:
És akkor még további szaftos részletek is vannak, például hogy a britek utánanéztek, más országokban nem követett-e el hasonló gyilkosságokat Gyarmati (nincs infó arról, ha igen, de a 17 év az nagyon sok valóban).

blikkruzs.blikk.hu/aktualis/drama/londoni-gyilkossag-muszaj-volt-latnom-a-lanyom-holttestet/d1b9sxk

Vagy hogy a lány lakótársai hallották a sikolyt, de nem tettek semmit.

www.times-series.co.uk/news/10689250._If_she_screamed_once_more__maybe_she_would_be_alive_/

"Amúgy, ha jól olvasom, Alexandrának apját is megölték, "

Ezt nem is tudtam, hol a forrás?

Az eset kétségkívül dobogós a "jó hírünk a világban" témában, erős versenyben a Thaiföldön honfitársai által bebetonozott magyar üzletemberrel.

Magyar cigók elgázoltak két lánykát az éjszakában, akik talán szintén cigányok voltak? Kispályás.

annamanna 2017.04.08. 02:46:16

@Doomhammer: a fentebb linkelt cikkben volt, csak nem az apa, hanem a nagyapa, nem jól emlékeztem:
"Édesapámat megölték, most a kislányom is halott. Azt hiszem, egy anya nem bírja ezt ép ésszel, de Martinért tartom magam, ahogyan csak tudom." www.borsonline.hu/aktualis/rita-szenvedjen-elete-vegeig-bortonben-a-lanyom-gyilkosa/66592

Ez az anya szempontjából fontos; eddig is nagyon nehezen bírta elviselni a terheket, egy megölt apa emlékét; eztán nem volna szabad egyedül hagyni a fiával, mert: "Az öccse sem fogta még fel. Először hisztérikus sírásban tört ki, majd egy sarokban ollóval szabdalt fel papírokat. Azóta szinte sokkban van, nem hajlandó tudomásul venni, hogy a nővére, aki a példaképe és a legjobb barátja is volt, nincs többé."

A kisfiúnak nagyon fontos lenne egy normális férfimintát látnia.

"a 17 év az nagyon sok valóban"

Inkább kevés.
"Gy. Lászlóval még nem találkoztunk, de az itteni rendőrök elmondták: nagyon közönyös, borzalmasan hűvös, semmilyen megbánást nem tanúsít, érzelmet nem mutat." www.borsonline.hu/aktualis/nem-nezhette-meg-edesanyja-a-halott-alexandrat-/67084

"A brutális gyilkossággal gyanúsított férfi magas testalkatú és mondhatni, hogy jóképű. Szürke melegítőnadrágot és a hozzá illő felsőt viselt – keze és lába szabadon volt, nem bilincsben érkezett –, s egyáltalán nem látszott rajta, hogy megviselné az eljárás A meghallgatást John Bevan bíró vezette.
Gy. Lászlóhoz magyar tolmácsot rendeltek ki. A meghallgatást mindössze tizenöt percig tartott.
„Laszló Gy., önt azzal vádoljuk, hogy 2013. július 17. és 22. között meggyilkolta Alexandra Kovácsot. Bűnösnek tartja magát vagy nem tartja magát bűnösnek?” – hangzott el a kérdés a rövid meghallgatáson.
„Nem vagyok bűnös” – mondta Gy. László."
www.borsonline.hu/aktualis/london-tagad-az-alexandra-megolesevel-vadolt-laszlo/70413

Nem viseli meg az eljárás, érzelmet nem mutat. Neki az a természetes közege, ahová csukták. Ott is kéne hagyni, kár kiengedni.

Á. Anikó egyenesen vidám volt a tárgyaláson. Neki nagyon jó a börtönben, az egy olyan stabil közeg, olyan biztonságot jelent, amit a szabad élet nem volt képes számára biztosítani. Valószínűleg Gy. Lászlónak is szinte "megváltás", hogy a börtönben olyan szabályozott világba került, ami kint nem létezik; az ő számára a szabadság káosz, amivel nem tud mit kezdeni.

"Rémes hely,
Bérelj fel!
Munka nélkül vagyok,
Megbízhatsz bármivel.
Bevallom, hazudtam neked
Nem az vagyok, akinek hiszel
Értsd meg, és próbálj ki végre
Ingyen is végzek bárkivel (...)
Ez az utolsó ország,
Ahol semmit nem követtem még el (...)
Ez tényleg szánalmas státusz:
Egy vaktöltényes szupergyilkos Pesten
Rémes hely,
Bérelj fel!
Munka nélkül vagyok,
Megbízhatsz bármivel."
www.youtube.com/watch?v=j0a1WH5GEmU

Persze Gy. László nem bérgyilkos, de valószínűleg sose fog boldogulni a kinti világban. Ahogy kiengedik, ott folytatja, ahol abbahagyta, és hamar visszakerül.

Az érzelmek teszik az embert etikus lénnyé, az etika teszi az embert közösségi lénnyé.
Ugyanezt lehet a "tükörneuronok" működésével is magyarázni, ehhez nem értek, a CEU idegtudományi tanszéke annál inkább; a lényeg, hogy ha ez nem működik, akkor az illető gépies, mint a terminátor, és mivel nem képes empátiára, így a közösségi létezésre is alkalmatlan. Kiengedhetik, csak minek. Ha pusztán a drog hatása alatt gyilkolt volna, akkor utólag a saját fejét verné a falba, és borzasztóan sápítozna, hogy mit művelt. De teljesen közönyös. 17 év múlva is az lesz. Hacsak addigra műtétileg nem pótolják a bűnözők hiányzó empátiás készségeit.

Bezzeg anyukából nem hiányoznak az érzések: "Azt mondta a pszichológus, hogy 8-10 év múlva talán enyhülhet a fájdalmam."
"Rengeteget gondolkodtam azon, hogyan lehetett volna ezt megelőzni. !!!Magamat is hibáztattam!!!, hogy miért engedtem ki külföldre. A nyomozók és a kinti pszichológus is azt mondta, ilyen őrültek sajnos bárhol járhatnak közöttünk. Ez egy magyar fiú, aki éppen őt szúrta ki magának… A pszichológus is azt mondta, ezt egy anyának nem lehet feldolgozni, idővel biztosan enyhülni fog a fájdalmam, de 8-10 évnek el kell telnie ahhoz…"
"most nem azon gondolkodom, miből fogok enni. Nyolc kilót fogytam a tragédia óta."

Nagyon fontos ez a mondat: "Magamat is hibáztattam, hogy miért engedtem ki külföldre."

Az empátiás készségekre példa: "Nagyon sokszor eszembe jut, hogy amíg fojtogatta ez az aljas, mire gondolhatott."

A Remény rabjaiban mintha olyasmi lett volna, hogy Freeman karakterét nem akkor engedték ki a börtönből, amikor azt ígérgette, hogy kint jól fog viselkedni, hanem amikor arról beszélt a bizottságnak, hogy ha tehetné, megmondaná a fiatalkori énjének, hogy ne legyen ekkora barom, ilyet nem szabad csinálni.

annamanna 2017.04.08. 03:05:28

@Doomhammer: Amikor az szdsz felvetette, hogy szüntessék be a magyar jogrendben a TÉSZ-t, akkor erről volt valami műsor a tévében, és (talán) a balástyai rém nyilatkozott, hogy ő ennek mennyire örülne, mert ha kiengednék, akkor ő nagyon jó ember lenne, horgászgatna és csinálná a halászlevet, a légynek se ártana.

Tehát a fantáziájában teljesen egyedül volt, még csak véletlenül sem képzelte bele magát semmilyen emberi közösségbe.
A szigorított körletben, ahol valószínűleg teljesen egyedül volt a magánzárkájában, senki sem hiányzott neki, csak a halászlé.

Mégis mi értelme lett volna kiengedni? Még a börtön volt az a közeg, ahol a legtöbbet tanulhatott (volna) empátiáról, kommunikációról. De neki még az is túl sok volt az emberiségből, úgyhogy végleg kilépett, agyő világ.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.08. 03:12:06

@annamanna:
"Amikor az szdsz felvetette, hogy szüntessék be a magyar jogrendben a TÉSZ-t,"

De azt azért remélem tudja, hogy TÉSZ nélkül is örökre be lehet csukni valakit? Kap egy életfogytiglant mondjuk 20 év utáni mérlegelési lehetőséggel és 20 év után azt találják, hogy nem szabadulhat. Aztán 25 év után is ezt találják. És így tovább.

A TÉSZ a börtönőröknek probléma. TÉSZ-es rab büntetlenül megölhet bárkit (súlyosabbra már nem ítélhetik) és nem lehet kedvezménnyel kecsegtetni.

annamanna 2017.04.08. 05:08:30

@Doomhammer: De minek kecsegtetni? Vagyis manipulálni. Jobb lenne inkább azt megértetni a rabokkal, hogy ahol vannak, az ugyanúgy az emberi társadalom, mint a kinti, és bent is lehet emberként viselkedni. Legalapvetőbben kint sincs más*, csak bent egyrészt világosabbak a szabályok, másrészt engedetlenebbek az emberek.

* "Mondj már valamit, bent mi volt?"
"Miért? Kint mi vót?"

Nem mellesleg, ha jól tudom, a TÉSZ-eseket szigorúan elkülönítik a többi rabtól (nyilván egymástól is). Talán pont azért, mert nekik már úgyis mindegy, őket már biztosan nem lehet visszaszocializálni, csak tárolni.
Habár ennek a szigorú elkülönítésnek ellentmond, hogy Bogdánt bent megverték, tehát más rabok hozzáférhettek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.10. 09:49:21

@annamanna:
"Jobb lenne inkább azt megértetni a rabokkal, "

Mit akar megértetni valakivel, akinek kéjt jelent, ha haldoklik valaki a kezei között és újabb gyilkosságokat ígért be szabadulása esetére?
www.blikk.hu/aktualis/krimi/meg-ot-evet-kapott-a-tarsara-tamado-battai-rem/dv40e3h

Az ilyet valóban csak "tárolni" lehet, a lehető legkisebb költséggel és rizikóval. És ha könnyebben kezelhető azért, mert be van neki ígérve, hogy 5 év múlva megtárgyalják a szabadon bocsátását, akkor legyen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.10. 09:50:08

www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/emberoles-nyirturan-frissitve
"Holtan találtak rá 2017. április 9-én nyírturai otthonában egy 84 éves idős asszonyra. Az elsődleges adatok szerint a nő halálát idegenkezűség okozta, ezért a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanújával ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást."

annamanna 2017.04.12. 14:55:47

A börtönbeli szocializáció lehetőségei: rtl.hu/rtlklub/hirek/a-legsulyosabb-iteletet-kapta
Á. Anikó a tárgyalás előtt rámosolygott a barátnőjére és puszit dobott neki. Kiderült, a nő a cellatársa volt, de már kiszabadult, most ő a kapcsolattartója Anikónak, rajta kívül nincs is senkije, ő az egyetlen ismerőse.
Tehát amit képtelen volt elérni a börtönön kívül, azon belül könnyűszerrel megvalósította.
Ha máshol nem sikerül, a börtönön belül is meg lehet tanulni a valakihez tartozást és beilleszkedést.
Persze ebből a szempontból lehet, hogy kár TÉSZ-re ítélni, egy idő múlva lehet, hogy kint is képes lenne arra, hogy magát fenntartva, magát másokkal egyenrangúnak látva, működő emberi viszonyokat alakítson ki (bármiféle viszonyulást értve ez alatt).
Amíg magát nem látja másokkal egyenlőnek, egyenrangúnak, hanem csak egy magatehetetlen senkinek, addig tényleg jobb, hogy lesüllyedt arra a szintre, ahol már nem érzi magát másoktól kevesebbnek. Ráadásul a börtön olyan fizikai biztonságot kínál, amit a szabad életben képtelen volt megteremteni magának; most, hogy erre nincs gondja, végre foglalkozhat az emberi kapcsolataival, és átélheti azokat olyan módon, ahogyan kint nem tudta, mert kint legföljebb csak eladta magát (ideig óráig).

rtl.hu/rtlklub/hirek/elsirta-magat-a-birosagon-1
Ennek a férfinak a börtönön kívül is jó esélyei vannak a társadalmi beilleszkedésre. 100-as papírzsepivel, remegő lábakkal teljesen biztos, hogy nem közönyös és érzéketlen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.12. 23:18:25

Engedéllyel tartott Glock pisztolyával végezte ki saját anyját és annak élettársát 2015 júliusában.

kgb2781.uw.hu/bk.html#c27531238

Most a tárgyalásán megtört és megnevezte a főbűnöst. Saját feleségét.

www.kemma.hu/komarom-esztergom/kek-hirek-bulvar/tatabanyai-ketszeres-gyilkos-a-felesegem-szoktatott-ra-a-kokainra-719867/
"A Tatabányai Törvényszéken folytatódott annak a férfinak a pere, aki 2015 nyarán agyonlőtte édesanyját és annak férjét, majd tüzet nyitott a rendőrökre. A tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódó tárgyalást a család és a vádlott is rosszul viselte.

A férfi szervezetében alkohol és drog, egészen pontosan kokain nyomait is megtalálták a vizsgálatok során, azonban N. N. azt mondta korábban, hogy azt minden bizonnyal egy szórakozóhelyen csempészték az italába, miután stégjükről édesanyjáékhoz indult, hogy pontot tegyen a viszálykodás végére.

N. N. megtört a szünetben

A folyamatosan szipogó, szemét törölgető férfi a második szünetben, rokonai, szerettei szavára hallgatva megtört, és jelezte a Detrői Ferenc vezette tanácsnak, hogy beismerő vallomást szeretne tenni, „nem viszi el egyedül a balhét”. Ebben azt is megmagyarázta, hogyan került a kokain a szervezetébe.

- A feleségem szoktatott rá a kokainra - kezdte beszédét, majd elmondta, hogy neje hetente kétszer vásárolt 10 gramm kokaint, 130 ezer forint értékben, vagyis hetente 260 ezer forintot költöttek erre. Állítása szerint ő maga két-három havonta élt a kábítószerrel.

A stégen került a kokain a sörébe

A tragikus éjszaka előtt horgászstégjükön több doboz sört ivott, és egyik hozzátartozója látta is, hogy az asszony port tesz az egyikbe. A házkutatás során egyébként találtak is olyan alufóliát, amelyen kokainnyomok voltak. A férfi állítása szerint felesége alufóliában vagy zacskóban vásárolta a drogot mindig.

A férfi szerint vagyona megszerzése volt a nő célja, és a gyilkossággal akarta kivonni őt a forgalomból, illetve a kislánya láthatásának megvonásával megszerezni tetemes vagyonukat.

Mint elhangzott, a férfi és felesége olyan iratokat is elhelyezett a későbbi áldozatoknál, amelyek szállítmányozási cégük fiktív utaztatásaival kapcsolatosak, és amelyek terhelő bizonyítékok lehetnek.

Végzetes ultimátum

Korábbi vallomásában a férfi azt mondta, hogy pontot akart tenni a családi viszály végére, ezért indult el több doboz sör elfogyasztása után Tatabányára. És ezt a mozzanatot érintette leginkább új vallomása, amelyben azt állította, hogy a felesége azt mondta neki 11 óra körül: megy és megöli az édesanyját, vagy elválik tőle. Ő beült a kocsiba, elsírta magát, majd állítása szerint már csak foltokban emlékszik az éjszakára.

Nem hagyott esélyt édesanyjának és annak férjének

A szakértői vélemények szerint a férfi kóros elmezavarban nem szenved, véralkoholszintje a gyilkosságok, lövöldözés idején 1,33 ezrelék lehetett, a kokaint valamikor 22 és 5 óra között, éjszaka fogyaszthatta. A drog és az alkohol fokozhatta, okozhatta a feszültség robbanásszerű kitörését, amely pedig azt, hogy csak részletekre emlékezzen. A férfinek anyjával kettős volt a viszonya, a viszályok ellenére sem tudott nem foglalkozni vele.

A gyilkosságok hajnalban történtek, maroklőfegyverével előbb édesanyja férjével, majd az asszonnyal végzett N. N. Az életüket nem lehetett volna megmenteni a leggyorsabb orvosi beavatkozással sem.

A helyszínre két rendőrautó érkezett, a férfi tüzet nyitott a rendőrökre, majd a TEK-kel való négyórás tárgyalás után fegyverét letéve megadta magát. A tárgyaláson most azt mondta, nem a rendőrökre, csak a kocsijaikra célzott.

Konfliktusok a családban

A családon belül a viszonyok sokszor haragosak voltak, nem egy feljelentés is történt, a konfliktusok a família több tagja között is fennálltak. N. N. fiát édesanyjára és férjére bízta. A tanúk szerint ez jó hatással volt a gyerekre, bár ezt az apa nem ismerte el a bíróságon. A fiú három nappal a végzetes éjszaka előtt költözött haza. "

annamanna 2017.04.13. 02:09:32

@Doomhammer: Nem is tudom, a szülőknek mennyire kellett volna örülniük egy drogfüggő (valszeg prosti vagy exprosti) menyecskének, aki úgy neveli az unokát, hogy azt kicsapják az iskolából, és a fiukat (férjét) is teljesen megvadítja.
Ha igazak a férfi állításai, akkor a nőcinek is részt kellene vállalnia a balhéból, pl felbujtás miatt bűnhődni. Az nagyon igazságtalan lenne, ha a kokólédi ártatlan bárányként moshatná a kezeit.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.04.13. 18:57:52

index.hu/belfold/2017/04/13/gyilkossag_keseles_fiatalkoru_14_16_eves_anya_zagyvarekasi/

14, illetve 9 év, fk. börtön.

A tömegek vajon követelnek-e halálbüntetést? Mi fogja megvédeni a keményen dolgozó kisembert a saját gyermekében is ott rejtező gyilkos indulattól, ha nem a nyilvános akasztás, felnégyelés, kerékbetörés?!

annamanna 2017.04.14. 04:41:58

@Counter: A pokol tüze, ami soha ki nem alszik. Ez a sodomapatkány ott végzi. Addig csak használja ki múló napjait kurválkodásra. Basszon, ahogy csak akar, annyi faszt szopjon le, amennyit csak bír. Nem szabad túl sokáig böriben tartani, mert még kiöregszik a szakmából.

Szerintem pszichésen-mentálisan-szociálisan fejleszthető a tatai fickó, aki lelőtte a szüleit; Á. Anikó, az agárdi Rebeka Ildikó, az érdi csecsemőgyilkos nő, vagy aki egy papírforgó miatt a lányába vágta a kést.
De ez a pszichopata szuka nem fejleszthető. Az ilyen szerzet minél több lehetőséget kap, annál komiszabb és aljasabb. Gonosz élete lesz és gonosz halála. Egyszer talán majd a kokó végez vele. De nem sokkal különb nála az a drogos szajha se, aki a tatai férfit rávette, hogy végezze ki a saját szüleit.

"az Isten életet ad annak, a ki nem halálos bűnnel vétkezik. Van halálos bűn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön." (1János 5:16)

"És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket:
A kiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak." (Jn 20:22-23)

annamanna 2017.04.14. 20:19:54

@Counter: Jut eszembe, amiről beszélgettünk: az anya életkora. Ebben az esetben az anya 58 éves volt, amíg a lánya 14.
Lámcsak, a legkitűnőbb példa arra, amiről írtam: teljesen fölösleges volt a világra potyogtatni ezt a pszichopata génhibás selejtet negyvenix évesen.
Nagyon durván illusztrálja a tételt, hogy 38 fölött nem csak a down-kór jelenthet veszélyt, hanem bármi előfordulhat. Például (közveszélyes) elmebaj, mint itt is. Aztán viselje el, sőt élje túl a környezete, hogy a nőnek negyven fölött még babázni szottyant kedve.
Na persze teljesen egészségesnek tűnt a kis aranyom, amíg föl nem trancsírozta anyucit. És még csak 14 a drága, még hová fejlődhet!!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.04.14. 21:42:33

@annamanna: A jelentős sértetti közrehatás új nyomvonal.

Van statisztikája arról, hogy az anyagyilkosok tekintetében hogy alakul a korkülönbség, vagy csak ex has tetszik, tehát igaz jellegű az összefüggés?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.14. 22:40:11

@Doomhammer:
A nyírturai gyilkos cigány volt. A börtönben pszichés problémák alakultak ki nála, utoljára két hónappal korábban szabadult. Pszichiátriai kezelés alatt állt. Állítólag tette előtt rendkívüli segélyt kért az önkormányzattól, de nem kapott.

50 km-t utazott Nyírturára, de végül szinte semmit se zsákmányolt.

Videó a cikkben.
alfahir.hu/2017/04/13/tuzser_n1tv_elozetes

annamanna 2017.04.15. 05:21:36

@Counter: Nem az anyagyilkosokról beszélgettünk, hanem a későn szülő nőkről. Nem az anyagyilkosokról állítottam, hogy nagy a veszélye a sokféle génhibának (tehát nem csak a down-kórnak, hanem mindenféle nyavalyának), hanem azokról, akik viszonylag idős anyától születtek.

Ott van például Szita Bence esete, akinek az anyja nem 44 körül volt, amikor szülte, csupán 35-36 lehetett, saccperkábé. Viszont elég nyilvánvalóan alkoholista szerencsétlen nő, ami súlyosbító tényező.

A gyerek fizikailag egészséges volt, szép és okos, viszont az ügy során elég sokszor utaltak rá, hogy pszichésen feltűnően, az egész környezete számára nyilvánvalóan rendellenes volt a viselkedése.
Még az iskola igazgatónője is azt mondta róla, hogy "csibész". És a per egyik fő motívuma volt, hogy annyira agresszív volt a gyerek, hogy Polcz Erika azt gondolta, biztosan megszállta a sátán. Az ördögűző ismerőse sajnos a tanúskodás előtti napon öngyilkos lett, az ő véleményét már nem lehet tudni; de Gyöngyi Sándor maga is azt állította, hogy a fiú nagyon agresszív volt Polcz Erika (szintén!!! beteg!!!!) hasonkorú fiával (úgy rémlik, az a kisfiú vesebeteg volt, szintén jóval 30 fölötti anyától született! és beteg volt!!!), hogy mit művelt, azt nem akarta elárulni, csak hogy "ha csak megverte volna"; tehát a verésnél durvább dolgot tett. Gyöngyi Sándor gyerektársaságba sem engedte Bencét, minden délutánját vele töltötte, sőt vele is aludt, és pszichiáterhez hordta, hogy az segítsen rajta.
Az egész ügyből annyi biztos, hogy a gyerek pszichésen sérült volt.
És valami furcsa oknál fogva nem a nővérkéje körül keletkezett világraszóló botrány, hanem a pszichésen terhelt öcsike körül.

Nem azt mondom, hogy minden egyes későn született gyerek problémás, de azt igen, hogy sokkal nagyobb a veszélye a genetikai károsodásnak, mint fiatalabb korban történt szülésnél, és ez valahol leginkább a gyerekkel való kibaszás, mert ha betegesen születik (ismétlem, nem csak a down-kór jelenthet veszélyt), akkor annak terhét elsősorban neki kell elviselnie egy életen át. Meg persze a környezetének, amire gyakran jóval nagyobb súllyal terhelődik, mint kéne.

Borzasztóan káros a későn szülés propagálása, és emögött jórészt az a felelőtlenség van, hogy aki családot, gyereket akar, az először is teremtsen meg magának minden ehhez szükséges feltételt, mert nem az előző generáció dolga, hogy a fiatal számára megteremtse a a gyerekneveléshez szükséges feltételeket, pedig a történelem során ez mindig is így működött, és a világ egyes részein ez ma is annyira így van, hogy például Indiában, ahol egy szegény család eleve tudja, hogy nem lesz képes a lánybaba számára összeszedni a hozományt, mire felnő, ott inkább eleve megölik újszülöttként a lányt. Mert tudják a szülők, hogy az ő dolguk a gyerek majdani kiházasítása; ezt már akkor is tudják, amikor épp megszületett. Mert csak szülői segítséggel lehet elérni, hogy a következő generáció fiatal, életerős anyától szülessen.
A nagy puszta semmire, a bokor alá, téli éjszaka nem lehet szülni (mint ahogyan azt az érdi nő előadta). Ha nincs hová szülni, a fiatal nő nem fog szülni, pláne, hogy szabad az abortusz.
Inkább abban reménykedik, hogy majd egyszer, 30 vagy 40 pluszosan majd csak összejön a gyerekre való. Mostanában senki sem várja el a szüleitől, hogy segítsék a családalapításban. Nem az ő dóguk! Mit képzelnek a szinglihordák!
A világ meg közben azt mantrázza, hogy a negyven az új húsz, és most már sokkal egészségesebb mindenki... ezért van olyan rémesen rengeteg koraszülött is, például. Mert a negyven az új húsz!

Ez a leányzó is már tizenegy-két éves korában félárva maradt, apus szívinfarktust kapott; mert a negyven az új húsz!! És most már sokkal hosszabb ideig élnek az emberek, mint régen!!!
Ez volt az, amit nem bírt feldolgozni ez a szerencsétlen hülye, inkább lemészárolta még az anyját is.

A tatai szülőgyilkos is az 58 éves nevelőapját lőtte le; csakhogy ő maga 40 éves és nem 14! És a viselkedése persze hogy elfogadhatatlan, de látszik rajta (egy rtl-es videóban láttam, 100-as papírzsepivel a bíróságon); hogy ő maga nem elmebeteg; a viselkedési zavara kezelhető, ő maga fejleszthető, képes lesz visszailleszkedni a társadalomba, mert nem bolond.
Ez a csaj viszont nem fejleszthető, és soha nem lesz belőle normális, mert egyszerűen így született és kész, gyógyíthatatlanul bolond, mindig is közveszélyes marad, soha nem lesz hasznos tagja a társadalomnak, mert születésénél fogva degenerált.

A példája leginkább arra jó, hogy bemutassa, mennyire hamis mantra az, hogy bármilyen idős korban is lehet szülni. Hülyegyereket persze! Azt lehet! De minek?

annamanna 2017.04.15. 05:55:00

@Counter: Hogy majd Vajnáné Timcsike milyen Minótauruszt fog a világra hozni (majd egyszer, mert még ők is ráérnek, ugye), abba jobb bele sem gondolni.
Előbb még kiélvezik az életet, és előbb még Vajna András is felnő a feladathoz. Mert Andy 72 évesen még nem tudja, mi lesz belőle, ha majd egyszer nagy lesz, a saját állítása szerint (888.hu).
A mai korszellem olyannyira elferdült, hogy itt, a mandineren tavaly leparasztozták Stumpf Andrást, amikor kiderült, hogy 36 éves létére 15 éves lánya van. Hogy képzelte, hogy igénybe vette a szülei segítségét! Fúúúújjjjj! 30 alatt gyerek!! Nem normális az ilyen! Micsoda paraszt!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.04.15. 09:42:12

@annamanna: Stumpf nemzetáruló és simicskacsicska, ezért bármilyen, vele szemben felhozott vád automatikusan igaz.

annamanna 2017.04.15. 15:16:57

@Counter: Tavaly még nem volt az. Viszont láttam egy kis videót, ahol goások kiköltöztek egy pici faluba index.hu/video/2017/03/26/bercel_sun_festival_goa_kivonulok/ Az egyik nő azt mondta, hogy a legfurcsább, hogy itt a faluban előre kell dolgozni, például felkészülni a télre. Mert nem Tenerifén vannak, ahol mindig süt a nap.
Nyilván nem csak előre dolgozni, hanem előre gondolkozni is. Előre gondoskodni dolgokról, hogy mire eljön a nehezebb, megpróbálóbb idő, legyen mihez nyúlni.
Ez olyan, mint az immunrendszer, képes biztosítani egy rendszer stabil működését. És sok tekintetben kiveszett a gondolkodásból a hosszú távra tervezés; ebben nem az egyének a hibásak, valahogy így alakult a világ. És mostanra már ordítóan nyilvánvaló, hogy sok tekintetben mekkora baj, hogy nem lett, vagy nem lehetett előre tervezni, gondoskodni, dolgozni, és feléltük a jövőt.
Az egyik ilyen fontos probléma a családtervezés. Nem mondom, hogy az indiaiak csinálják jól, mert ők a ló túlsó oldalára estek a gyerekházasságokkal, meg hogy eleve kinyiffantják a lánybabákat. Ez hasonló őrültség, mint hogy a fiatal mindenről gondoskodjon saját maga, és ehhez semmiféle segítséget nem kap.
Például az is elég nyilvánvaló, hogy azért vált tömegessé a későn szülés, mert a párkapcsolatok egyáltalán nem stabilak. Mert az is majd csak alakul valahogy, magától, nem kell rá előzetesen energiát szánni, _majd_ lesz valahogy, a fiatal _majd_ úgy csinálja az életét, ahogy akarja, _majd_ kitalálja magának oszt kész. A szülők rángatják a vállukat, nem az ő dóguk. Nem az ő dóguk felkészíteni a gyereket az életre. Úgyhogy a gyerek nem is készül fel. _Majd_ csak eltelik valahogy a zidő.
A zagyvarékasi leányzó is már egy többedik kapcsolatból született; Szita Bencéről azt sem lehet tudni, hogy egyáltalán ki a nemzőapja; Polcz Erika is már egy sokadik kapcsolatként került a képbe, és lehet, hogy az ő gyerekei is több apától származnak; és ezt a végtelenségig lehet sorolni.
Mindig mindenki mindent újrakezd. Lovasi András is most kezdi újra az életét. Gémesi György most alakít Új Kezdet néven pártot. Orbánékat nulla, azaz nulla, azaz teljesen nulla programmal választották meg, láthatóan nem roskadnak bele a gondolkozásba, abszolute nem érdeklik őket a következmények.

"Pislogsz hogy mi van most hátakkor
Tekerjünk nézzük meg belülről
Csináljunk bélést a bánatból
Vagy inkább vegyük át még egyszer elölről (...)
Észrevétlenül szalad az idő
Megyünk de mégsem közeledünk
Tombol a türelem"
www.youtube.com/watch?v=pOLuUN0zBcc

annamanna 2017.04.15. 16:59:04

@Counter: Az alábbit nem kell kommentálni, mert a cikk maga keresi a válaszokat arra, hogy honnan ered az "oldja meg, ahogy akarja!" - féle hozzáállás, az előző generáció vállvonogatása, a segítség elmulasztása; a cikkből is látszik, hogy nagyon roncsoló következményei vannak a gyerekvállalás után is. A gyerekvállalás generációkon átívelő közösségi projekt, nem működik sem az "én testem, azt csinálok vele, amit akarok", sem az "ű tuggya, ez nem az én dógom!", mert segítség nélkül ez nem kivitelezhető (egészségesen).

"Mindez egyáltalán nem meglepetés, hiszen az édesanyák fizikailag és szellemileg is hatalmas terhelést kapnak, amivel sokszor szinte teljesen egyedül, vagy minimális segítséggel kell megküzdeniük – hangsúlyozza a szakember.

Viszonylag új társadalmi jelenség, hogy egy nő egymaga, a közösségből szinte kiszakítva látja el a gyerekeit. Régen több generáció élt együtt, míg manapság szeparáltan, a rokonoktól általában távol lakunk. A megváltozott helyzet pedig értelemszerűen hozza magával, hogy az anyát kevésbé képesek tehermentesíteni, nem beszélve arról, hogy a nagyszülők sokáig dolgoznak, így még akkor sem feltétlenül érnek rá, ha a közelben élnek.
A mai nőknek mégis komoly lelkiismeret-furdalást okoz, ha nem tudnak minden feladattal egyedül megbirkózni. A pszichológus nap mint nap tapasztalja, hogy a fentebb megfogalmazott érzések mellett a “nem vagyok jó anya” gondolata emészti őket. Ráadásul a szűkebb környezet – anyáink, nagyanyáink vagy akár a férjünk – és a társadalom úgy általában is hajlamos elfelejtkezni arról, hogy régen másként éltek a családok."

"Annyira tartott a megbélyegzéstől, hogy a nevét sem merte vállalni. A hozzászólóktól azonban nagyrészt biztatást és megerősítést kapott, amire elmesélte, hogy a családja éppen ellenkezően reagált.

Az építő jellegűnek korántsem nevezhető reakció meglehetősen tipikus, ismerteti a tapasztalatait Csizmadia Dóra Dalma, aki úgy látja, hogy az anyák kevést megértést és elfogadást kapnak a külvilágból.

Nagyon gyakran éppen a legszűkebb rokonság nem képes értő figyelemmel fordulni a nőhöz, gyakorlati segítség helyette inkább ítélkeznek, kritizálnak, és meg akarják mondani a tutit.

Rengeteg édesanya meghallgatja, hogy “bezzeg te átaludtad az éjszakát”, “te nem hisztiztél ennyit”, “én simán tudtam szoptatni”, “az Erzsike már félévesen bilizett”, ezek a megjegyzések pedig tovább súlyosbítják az anyák bizonytalanságát.

Sajnos nagyon sok manapság az önbizalomhiányos nő, ami legtöbbször a gyerekkorból eredeztethető. Minden erejükkel harcolnak a szeretetért, eszeveszettül meg akarnak felelni, és azt gondolják, ezekért cserébe mindent egyedül kell elvégezniük. Persze ez nyilvánvalóan lehetetlen, úgyhogy viszonylag hamar frusztrálódnak, telítődnek, és kimerültek lesznek.
Amíg Csizmadia Dalma Dóra nagyon hangsúlyosan kiemeli a környezet rossz reakcióit, addig Pethő Orsolya inkább úgy látja, az anyák többsége saját maga köré húz kerítést, és önként vonul elszigeteltségbe.

Rengeteg férfival találkozom, aki szinte térden állva könyörög a párjának, hogy árulja el, mit segítsen neki. A nők jó része pedig hárít, és nem fogadja el a jó szándékú közeledést. Természetesen vannak kivételek, de én akkor is azt gondolom, hogy a család hozzáállása inkább reakció a nő viselkedésére. Ha én őszintén hiszem, hogy nekem jár a magány és a kikapcsolódás, akkor mindegy, hogy mit gondol az anyám és a férjem. Persze, ha lelkiismeret-furdalásom van már a gondolattól is, akkor nagyon meg fogok sértődni, amikor az anyósom mond valamit, ami rímel erre.
A háttérben meghúzódó okokat Pethő Orsolya is egyértelműen a családban keresi, a nők önmarcangoló, önsanyargató magatartása szerinte többgenerációs tanult viselkedés.

A mai harmincas-negyvenes nők anyái, nagyanyái és dédanyái ugyanis szinte kivétel nélkül mártírok és aszkéták voltak, akik “önmagukat megerőszakolva” feladták az álmaikat, és a mindennapokban sem álltak ki a vágyaikért, szükségleteikért.

A szakemberek azt tanácsolják az anyáknak, hogy bizonyos kérdésekben ne hallgassanak senkire, kizárólag a saját megérzéseikre. Próbáljanak meg rájönni, hogy nekik mi a jó, és kérjenek segítséget a családtagoktól. Hiába írták le a pszichológia elméletei között, hogy a gyermeknek az első egy évben szorosan az édesanyja mellett lenne a helye, ha a nő lelkileg belerokkan az otthonlétbe, akkor menjen vissza dolgozni. Csizmadia azért megjegyzi: érdemes kipróbálni, hogy a munkába való visszasietés helyett eleinte csak 1-2 órára mozdulunk ki a baba nélkül, kikapcsolódni. A pszichológus tapasztalatai alapján sok nőnek már ez is elegendő. Pethő hozzáteszi még, álljunk ki a saját igényeinkért, ne azonosuljunk az előző generációk anyáival, akik saját magukat folyton háttérbe szorították a férfi és az utódok érdekében, mert nemcsak az evés és az alvás, hanem a szociális szükségletek kielégítése is beletartozik az alapszükségletekbe."

24.hu/elet-stilus/2017/04/09/egyaltalan-nem-elveztem-hogy-otthon-vagyok-a-gyerekkel/

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.04.15. 17:58:26

@annamanna: A népszavazási fej vagy írás tette be a kaput, az cáfolhatatlan bizonyíték volt arra nézvést, hogy emberünk titóista-sorosista kém és láncos kutya.

Persze akinek jó orra volt a pártvonalhoz, az már előtte is érezte, hogy Stumpf elhajlik.

annamanna 2017.04.15. 23:04:02

@Counter: Ez még a népszavazás előtt volt, a nyári szigetes tudósítás kapcsán derült ki. Különben meg a "paraszt", mint elítélő kifejezés azért marhára zsici érzetet kelt, ennél nem tudom szebben kifejezni, legfeljebb azzal, hogy "lumpenproli". Az illető azzal jött, hogy 30 év alatt nem is lehet valakinek "értékrendje", ami pont a Stumpf-család esetében elképesztő érvelés.
Az igaz, hogy a családnak valóban falusi gyökerei vannak, erre Stumpf Anna málenykij robotos szövegéből emlékszem. Éppen ezért nekik még nem ment el a maradék józan eszük; ezt a családmodellt nemhogy megvetni kéne, hanem a lehető leginkább propagálni, hacsak nem akarunk záros határidőn belül down-kóros idióták nemzetévé válni.
Amilyen jövőképet felvázolnak, amerre az idősebb generáció utat mutat, a fiatalok arrafelé fognak menni. Ha a tanulás és karrierépítés az elvárt jövő, akkor mindenki azt célozza be. Ezzel remekül ki lehet bújni a "kiházasítás" ősi szokása alól. És emiatt óriási tömegek csúsznak ki az ideális gyerekvállalási időből. Akár egy egész generáció is elveszhet, és kegyetlenül leromolhat a genetikai állomány.
Mindent meg kellene tenni azért, hogy a szülések legnagyobb része az ideális 18 és 30 közti idősávba essen; nyilvánvaló, hogy ehhez rendkívüli családi és társadalmi erőket kellene megmozgatni, és döbbenetesen sok segítséget adni; hogy a szülővé vált fiataloknak ne életük végéig kelljen visszamenőleg nyögve pótolni az elmaradt hiányaikat, hanem már a saját gyermekeik felnőtté válásához gyűjthessenek, előre.
Ha ezzel nem törődik a társadalom (és láthatóan nem törődik), akkor egy nyomorult csirkeháló nem fogja feltartóztatni a máshonnan idezúduló életerős, egészséges genetikájú tömegek letelepedését.

Ilyen esetek most már talán tízezezres nagyságrendben fordulnak elő: "A kicsin háromnapos korában bélelzáródása miatt életmentő műtétet hajtottak végre, majd egy hónapra rá újabb szűkületet találtak, ami miatt ismét kés alá került. A felépülés nehézkesen ment, fertőzésből fertőzésbe esett, végül kétoldali tüdőgyulladásból felépülve három hó­naposan mehetett haza a kórházból.
– Ő a legkeményebb a családban, mi pedig a férjemmel kölcsönösen támogatjuk egymást a nehézségekben – magyarázza az anyuka, aki hol Budapestre, a Down-ambulanciára, hol a nagykanizsai Dévény-tornára, illetve a pécsi fülészetre viszi a refluxos, nagyothalló, evési gondokkal küzdő kisfiát. Az albérletben élő család anyagi határai végén jár, ám harcában nincsen egyedül: jó szándékú felajánlók által küldött műanyag kupakokat gyűjtve és pénzzé téve próbálja fedezni az extra kiadásokat. Matyi tekintete pedig a legnehezebb időkben is erőt ad."

Ennek eredménye a teljes elcigányosodás; egész életében mások jóindulatára szorul, miközben hosszú távon semmit sem tud hozzáadni a társadalomhoz, mert minden energiáját felemészti egy életképtelen gyerek gondozása. Hát majd a jóemberek meg a társadalom eltartja, mivel látják, hogy BAJBAN VAN. Aki pedig bajban van, az megérdemli, hogy segítsenek rajta.
És ő mit ad be ezért cserébe a közösbe? Semmit, mert rászorul a támogatásra. És ebből nincs kiút, hacsak az nem, amit egy elítélt nő tett; miután 25 évig éjjel-nappal gondozta a reménytelenül fogyatékos lányát, megölte és maga is öngyilkosságot kísérelt meg.

Nem azt mondom, hogy meg kell tagadni a segítséget; de azt igen, hogy mindent meg kell tenni, hogy el lehessen kerülni, hogy a fogyatékos gyerekek szülése szinte normává váljon. Ehhez pedig minden segítséget meg kell adni ahhoz, hogy a babák túlnyomó része az ideális 18 és 30 közti idősávban szülessen meg.
Például igenis lakást és ellátást kellene biztosítani mondjuk 20 és 30 között annak, akinek szüksége van rá (tehát a fiatalok legnagyobb részének); hogy a nők ekkor szüljenek gyerekeket és ne 30 után.
Senki sem lenne olyan hülye, hogy ezt visszautasítsa, és azzal tromfoljon, hogy "de én először igenis önmegvalósítok, halálra gürizem magam a karrierem miatt, aztán 35-40 között szülök egy-két édibédi downos gyereket, mert azok olyan czukik és divatosak! Olyan trendire egyformák!"
Plusz ösztöndíjakkal támogatni a 30 feletti felsőoktatási tanulmányokat, mert az agy későbbi időpontban is komolyan terhelhető, nyugodtan meg lehetne fordítani a mai sorrendet, ahol a gyerekvállalás van leghátul, és minden más megelőzi.

annamanna 2017.04.16. 03:41:38

@Counter: Ami még nagyon fontos volna, az a családok szétesése miatt az iskolában pótolni a gyerekkori felkészülést a felnőtt életre, legalább a lányok számára, naponta több órában megtanítani mindazt a tudást, amire egy felnőtt családanyának szüksége van. Tehát egész egyszerűen beléjük nevelni, mentálisan felkészíteni őket (legalább a lányokat) arra, hogy gyerekük lesz, családjuk lesz, és hogy előre tudják, hogy ez mivel jár. Például hogy képesek legyen játszani a gyerekkel, ne csak levágják a tévé elé; tudjanak fejből legalább száz mesét, jártasak legyen a gyerekirodalomban, tudják, miért fontosak az oltások, milyen gyerekbetegségek vannak és mi a teendő, ha beteg a gyerek... és így tovább, százezernyi kis apróság, amire jó, ha előre felkészül valaki, ne akkor bámuljon tehetetlenül, amikor már cselekednie kellene. Hogyan lehet konfliktusokat megoldani, milyen háztartási praktikák vannak... szép ám a rengeteg kémia és fizika óra, de a lányok 99%-a úgysem hasznosít belőle semmit.
Volt egy nagyon jó kémiás csaj a gimiben; annyira jól ment neki a dolog, hogy összekotyvasztott magának egy spéci mérget és megitta, merthogy ő nem elég szép, és mi lesz vele így az életben. Apja-anyja nyilván nem ért rá vele foglalkozni ("az ű dóga, hogy él, ők nem szólnak bele") magára maradt és nem volt segítsége.

Az, hogy ennyire jellemző panasz legyen a kisgyerekes anyák részéről a magukra hagyatottság, annak nagyon sokrétű előzménye van.
Az egyik oka a szorongásnak az, hogy egyáltalán nincsenek felkészülve-felkészítve arra az élethelyzetre, amivel szembe kell nézniük. Mert majd kitalálják maguk, majd megoldják, ahogy akarják.
Sok gyerek a mentális felkészülés hiánya miatt eleve nem is születik meg.
És ha belegondolok azokba az esetekbe, amik ebben a topicban landolnak, ott is nagyon sokszor előkerül a segítség hiánya. A csecsemőgyilkos anyák mindegyikénél biztos, hogy ez a legerősebb szorongáskeltő faktor. Például az érdi nő egészen hajmeresztő sztorija. Vagy Á. Anikó, akinek a volt cellatársán kívül nincs semmiféle ismerőse. Vagy az a nő, aki a lányába vágta a kést, mert nem tudott megbirkózni azzal a helyzettel, hogy este tízkor még nincs begyújtva, a gyerekek nem ettek, és nincs mivel játszani egy nyomorult papírforgón kívül. Vagy az agárdi Rebeka, akit a szülei annyira elszigeteltek, hogy a faluban senki sem tudott arról, hogy gyereke van. Vagy Szita Szilvia, aki kénytelen volt lemondani a gyerekéről, mert nem volt pénze etetni. Vagy a ceglédi nő, aki úgy vágta földhöz a fiát, hogy az meghalt, és kifejezetten az elszigeteltségre és a segítség hiányára panaszkodott.

Ezt általánosságban társadalmi anómiának nevezik, és szép lassan felfalja a nemzetet.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.04.16. 16:38:20

@annamanna: "szép ám a rengeteg kémia és fizika óra, de a lányok 99%-a úgysem hasznosít belőle semmit.
Volt egy nagyon jó kémiás csaj a gimiben; annyira jól ment neki a dolog, hogy összekotyvasztott magának egy spéci mérget és megitta"

Egyértelmű, hogy a nők nem képesek a természettudományok ismeretek elsajátítására és okszerű hasznosítására.
A legtöbb, ami telik tőlük, hogy predeterminált hisztérikus-melankolikus természetüknek engedve tudományosan mérgezik meg magukat érzelmi hullámzásaik során.

Ebből elég!

Kell egy új NAT, leánygyermekek részére a 100-as számkörön belüli alapműveletek elvégzését meghaladóan háztartástan és családi ismeretek lesznek a curriculumban és kész. Felsőoktatásba csak miniszteri engedéllyel kerülhetnek. Az engedély kiadásának feltétele legalább 3, genetikailag hasznavehető, szaporítható gyermek megtermelését követően - ebben az esetben a miniszter mérlegelhet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.18. 00:23:41

Nő és férfi vívott késpárbajt, a férfi győzött, a nő halva maradt ott.

www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/emberoles-mezohegyesen-videoval-frissitve
"A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2017. április 16-án 6 óra 22 perckor érkezett bejelentés arról, hogy mezőhegyesi otthonában elhunyt egy nő. A rendőrjárőrök érkezésekor az élettársa is a lakásban volt. A nyomozás eddigi adatai szerint a nő és a férfi előző este veszekedtek, majd a vita tettlegességig fajult. Mindketten késsel megsebesítették a másikat, a nő életét vesztette.

A 48 éves mezőhegyesi B. Gábort a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vette."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.20. 00:41:10

Papát megölte egy patkány.

www.sonline.hu/somogy/kek-hirek-bulvar/indulatokat-szit-a-facebookon-a-foldvari-gyilkossag-720944/
"

Itt vagyok jelenleg
Címoldal
Somogy
Kék hírek, bulvár
Indulatokat szít a Facebookon a földvári gyilkosság

Indulatokat szít a Facebookon a földvári gyilkosság
2017. április 19. 10:06 , Legutóbb frissítve: 2017. április 19. 10:14 Sonline

Balatonföldvár | A kedden este megölt G. Gábor a déli parti éjszakai élet ismert alakja volt. A Papának vagy Papinak becézett férfit a legtöbb szórakozóhelyen jól ismerték.

@>
Twitter

A balatonföldvári gyilkosság feltételezett elkövetőjének fotói rövid időn belül kikerültek az egyik közösségi oldalra és az áldozat profilján is sokasodnak a részvétnyilvánítások. A kedden este megölt G. Gábor a déli parti éjszakai élet ismert alakja volt. A Papának vagy Papinak becézett férfit a legtöbb szórakozóhelyen jól ismerték, szinte mindenütt megfordult. Valaki kedden késő este ezzel a szöveggel tette közzé az állítólagos gyilkos fotóját: „Ma gusztustalan módon megölte G. Gábor barátunkat a képen látható patkány!”

Az ismerősök által leírtak szerint a rendőrök által elfogott látrányi férfi egy ideje az áldozat balatonföldvári házánál segédkezett. A jól értesültek úgy tudják, gyilkosa leszúrta G. Gábort, de akadt, aki azt is hozzáfűzte, hogy szétverte a fejét.
A halálhírt kommentáló bejegyzések között a részvétnyilvánítások mellett megjelentek a bosszút forraló hozzászólások is."

Patkány megtekinthető a cikkbe foglalt videón.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.20. 09:47:26

Hírünk a világban rovat: egy szabadkai sorozatgyilkos.

www.blikk.hu/aktualis/kulfold/a-szabadkai-sorozatgyilkos-nyomara-bukkanhattak-az-olasz-rendorok/dv3qr9w
"Ahogy arról korábban beszámoltunk, Olaszországban 1000 rendőr keresi a legalább két gyilkosságot elkövetett szabadkai férfit, Fehér Norbertet. Fehér az eddigi információk szerint egy kocsmárossal és egy önkéntes mezőőrrel végzett. A két hete tartó embervadászat úgy tűnik a vége felé közeledhet: szagot fogtak a kutyák.
...
Az olasz hatóságok levélben keresték meg szerb kollégáikat információ reményében, azonban Belgrád egyelőre nem adott választ. Így elképzelhető, hogy nemsokára olasz rendőrök fognak megjelenni Szabadkán, hogy Fehér édesanyját, két lány- és egy fiútestvérét kihallgassák. Az apa hollétéről nincsen információjuk, ugyanis már több éve nyoma veszett a férfinek."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.04.20. 16:07:10

index.hu/belfold/2017/04/20/felmentettek_a_hajogyari-szigeti_gyilkossaggal_vadolt_biztonsagi_oroket/

"... a vádlottakra terhelő vallomást tevő tanú fiatal kora ellenére többszörösen büntetett, és önös érdekből, a saját ügyében hivatkozott arra, hogy enyhébb büntetést kér, amiért egy súlyos bűncselekmény feltárásában segített. A tanút később tizenkét és fél év szabadságvesztésre ítélték, jogerős büntetésének kiszabása során - tekintettel arra, hogy a hajógyári-szigeti ügy akkor még nem zárult le - ezt nem vették figyelembe. Az ítélőtábla bírája hozzátette: bizonyosságot nyert az is, hogy a tanú kábítószer hatása alatt észlelte az eseménysort."

Mármint azt az eseménysort észlelte kábítószer hatása alatt, amiről nem bizonyosodott be, hogy úgy történt, ahogy észlelte?

Volt már, hogy tudtam követni egy tekervényes okfejtést, de ez nem olyannak tűnik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.21. 01:03:41

@Counter:
"A táblabíróság bírája arról is beszélt, az érintett szórakozóhelyen illegálisan rendőrök is dolgoztak biztonsági őrként akkoriban, az eljárás során pedig merült fel adat arra vonatkozóan, hogy őket igyekeztek befolyásolni abban, milyen tartalmú vallomást tegyenek. A háttérben igen komoly munka volt annak érdekében, hogy ne legyen kideríthető, ki teljesített szolgálatot aznap a szórakozóhelyen - mondta a bíró, utalva arra, hogy a beosztásokat átírták később."

Az illegálisan biztonsági őrként dolgozó rendőrök beosztásait írták át később????

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.22. 22:48:39

Brutálisan megölte a 21 éves fiatal az idős nénit. Kikockázott képe a rendőrségi videón megtekinthető.

www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/emberoles-somoskoujfaluban
"Holtan találtak rá 2017. április 20-án somoskőújfalui otthonában egy idős asszonyra. Az elsődleges orvosszakértői vélemény - 2017. április 21-én - megállapította, hogy a sértett halálát idegenkezűség, bántalmazás okozta.

A nyomozók az ezt követően megkezdett széleskörű adatgyűjtés eredményeképp nyolc órán belül beazonosították, és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható Sz. Sándort. A 21 éves férfival szemben emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.24. 21:20:54

F. Csaba átugrott a kerítésen, majd.

A korábbi híradásban volt fénykép és videó is.
kgb2781.uw.hu/bk.html#c30740680

Most megy a tárgyalás.
www.borsonline.hu/aktualis/kaveval-tuntette-el-a-nyomokat-a-zalai-gyilkos/130963
"A Zalaegerszegi Törvényszéken ült a vádlottak padjára F. Cs., a férfit egy tavaly júniusban elkövetett gyilkossággal gyanúsítják.

A vád szerint a férfi 2016. június 24-ről 25-re virradóra a kerítésen átugorva bejutott a zalaegerszegi családi ház udvarára, s miután felfeszítette a bejárati ajtót, bement a házba. Az egyik szobában egy ágyban fekvő, alvó nő talált, akit a helyszínen magához vett 92 centi hosszú, 2 centi átmérőjű vascsővel több alkalommal is megütött.

Az ütések a védekezésre képtelen sértett fejét érték, s olyan súlyos sérülést okoztak, hogy a nő belehalt a bántalmazásba. Ezután a férfi alaposan átkutatta a házat, és 90 ezer forint készpénzt vett magához.

Majd a lakásban talált kávét és különféle háztartási tisztítószereket szétszórta, szétlocsolta, majd több mint másfél óra múlva távozott. Az egyedül élő nő szomszédainak csak napokkal később tűnt fel, hogy egy ideje már nem látták az asszonyt, a postaláda sincs kiürítve, majd az utcáról benézve észlelték, hogy a bejárati ajtót felfeszítették."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.24. 21:57:42

Két év alatt 21 migránsbűnöző. Van mitől félni.

www.hirado.hu/2017/04/24/gyilkosok-es-eroszaktevok-jottek-a-migransokkal
"A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) adataira támaszkodó, néhány oldalas anyagban az olvasható, hogy az elmúlt két évben az illegális migráció növekedésével megnőtt az olyan bűncselekmények száma, amelyek konkrétan bevándorlókhoz köthetőek, és magyar állampolgárok vagy külföldiek sérelmére történtek.

A dokumentum összesen 21 nevet tartalmaz, többen emberölés miatt, mások szexuális erőszak vagy éppen kábítószer-kereskedelem miatt szerepelnek a gyűjtésben. Szinte mindegyiküket régen kiutasították az országból, ennek ellenére sokan közülük még mindig Magyarországon tartózkodnak, jellemzően a börtönbüntetésüket töltik."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.25. 23:13:44

Így jár, aki migránsokat fogad be a lakásába. Esetleg megöli azt a migránst.

Akárhogy is kerestem, az archívumban nem találtam.

civishir.hu/bun/2017/04/segitseget-olte-meg-egy-ferfi-debrecenben
"B. Ferenc vádlott a debreceni Bayk András kertben élt, őstermelőként állattartással foglalkozott. Élettársa halálát követően fogadta be a sértettet a házába abból a célból, hogy segítségére legyen az állatok eltartásában és a ház körüli munkákban. A vádlott korábban sem vetette meg az alkoholt, azonban élettársa halála után mértéktelenül sokat ivott, amit a szomszédok is érzékeltek. A vádlott és sértett napi rendszerességgel vitáztak.

A vádlott nehezményezte a sértett munkához való hozzáállását, valamint azt, hogy a férfi nem járult hozzá a rezsiköltségekhez és az élelmezésükbe sem adott pénzt, így őt élősködőnek tartotta, s ezt a szomszédjai előtt többször is hangoztatta.

2016. június 28-án – a vádlott és a sértett szokásuknak megfelelően korán reggel felkeltek, majd a vádlott megjelent az egyik szomszédnál, s kölcsönkért kétezer forintot. A pénzzel elküldte a sértettet a boltba, hogy vegyen bort. Miután a férfi hazaért, mindketten ittak 2-2- pohárral belőle, majd az állatokkal kapcsolatos szokásos napi teendőiket végezték, de közben folyamatosan ittak. Dél körül megpihentek.

A két részeg férfi ismét összeveszett. A vádlott a heveny alkoholmérgezés állapotában lévő, ágyán fekvő sértettet egy 18,5 centiméter pengehosszúságú késsel egy alkalommal nagy erővel megszúrta. Az ágyon fekvő sértett – bár kezét felemelve igyekezett a vádlottat ellökni – nem tudta a szúrást kivédeni. Arccal lefelé hasra leesett az ágya mellé, s ott rövid időn belül meghalt.

A vádlott észlelte, hogy a sértett meghalt, felkapta a mobiltelefonját és sietősen átment a hátsó kertszomszédjaihoz, s közölte a házaspárral, hogy hívják a mentőket, mert leszúrta a sértettet.

Együtt átmentek a házba, s a szomszéd azonnal értesítette a mentőszolgálatot. A mentőorvos már csak a férfi halála bekövetkeztét tudta megállapítani. A vádirat szerint a sértett életét – nagy valószínűséggel- az azonnali, szakszerű orvosi beavatkozás sem menthette volna meg."

annamanna 2017.04.26. 01:06:20

@Counter: Idős szülők gyerekei, ez nem fontos, bár pöttyet érdekes:
"Gulyás Márton 1986-ban budapesti, középosztálybeli művészcsaládba született harmadik, késői gyerekként – édesapja a megannyi díjjal kitüntetett dokumentumfilm-rendező, az idén hetvenéves Gulyás Gyula. A kis Márton nehezített pályán találta magát: akkoriban senki meg nem mondta volna, hogy később néptribunhoz méltó, gyújtó hangú beszédeket tart majd. Gyerekként súlyos beszédhibákkal küzdött, amelyektől csak három-négy év kemény munkával és logopédusi segítséggel tudott megszabadulni."
"A szabadság Gulyásnak való volt, dramaturgként és rendezőként is bemutatkozott, a kötöttségekkel viszont meggyűlt a baja. Másodjára felvették ugyan a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de csak négy hónapig bírta a nem kifejezetten poroszos pedagógiájáról elhíresült intézmény falai között. Elege lett a tanárokból, levelet írt a rektornak és távozott. Felsőfokú végzettsége mindmáig nincs."
"Tavaly nagy ellenfelet talált Gulyás: a Magyar Művészeti Akadémia ellen tüntetést is szervezett, az elnök, Fekete György nyilatkozatait pedig fasisztoidnak mondta. Eközben édesapja, Gulyás Gyula 2006 óta a testület tagja. Mártonnak „Orbán-hívő” édesanyjával szorosabb a kapcsolata (a szülők elváltak), az ellentétek apa és fia között viszont erősek, Márton saját igazát illetően állítólag vele szemben is kérlelhetetlen. Kíváncsiak lettünk volna hősünk verziójára is, ám kérdéseink egyikére sem volt hajlandó válaszolni."
valasz.hu/itthon/mestersege-lazado-101748

"„Jó focista volt” – idézte fel egy helyi lakos, aki a szülők nehéz életkörülményeiről is beszélt. Elmondta azt is, merrefelé állt Fodorék egykori otthona. A világossárga családi házban már más lakik, miután szülei két évtizeddel ezelőtti halálát követően GFG eladta az ingatlant, és Budapestre költözött."
mno.hu/belfold/g-fodor-gabor-orbanista-stratega-es-hetvegi-apuka-1337557
(Tehát G. Fodor Gábor is, szinte biztosan késői gyerek volt, a gyereknevelésről pedig ilyen emlékei és tapasztalatai vannak: "kaptok majd egy nyalókát, hogy mint a gyerek, egy ideig csendben legyetek." media.mandiner.hu/cikk/20170423_g_fodor_gabor_az_indexnek_vege - ebben nem tükröződik túl sok türelem és lelki érettség; így nevelheti a saját 5-6 éves lányát is, "vasárnapi apukaként"; a középkorú szülő semmivel sem viselkedik érettebben, mint a fiatal).

Ez utóbbi tételre még egy példa (tehát hogy 30 fölött egy mákszemnyivel sem lesz valaki lelkileg érettebb szülő, mint 30 alatt):
"– Anyának lenni nehéz, önbizalomhiánnyal küzdök szülőként – vallotta be Londonban tartott beszédében.
– Még nekem sem könnyű, pedig olyan segítséget kapok, amilyet más anyák nem – ismerte el Kate, akinek két kisgyermeke van Vilmos hercegtől: a hároméves György és a hamarosan kétéves Sarolta, akikkel külön dadák foglalkoznak.
Kate Middleton: még nekem sem könnyű, pedig segítenek
– Számomra az anyaság csodálatos élmény, mégis kihívás. A legtöbb nőt megviseli a terhesség és az anyaság. Tízből két nő mentális problémával küzd emiatt. A boldog pillanatokat sötétnek élik meg. Nem maradhatnak csendben, merniük kell segítséget kérni! – hívta fel a figyelmet a hercegné."
www.borsonline.hu/celeb/talan-meglepo-de-anyakent-nincs-sok-onbizalma-katalin-hercegnenek/129275
(Mellékesen szerintem ő nem az anyaság miatt küzd mentális problémákkal, hanem alanyi jogon. Azért értékelendő, hogy legalább utal arra, hogy mentálisan kihívásokkal küszködik).

Visszatérve a kémiára: amit írtam, abból logikusan pont nem az következik, hogy nők nem képesek kémiát tanulni - ez a lány is nagyon kiváló volt a tárgyból.
Általánosban is, gimiben is nő tanította nekem a kémiát; az egyik alkoholista volt, a másik depressziós, utóbbi olyan szinten, hogy nem nagyon emlékezett rá, épp hol tartunk, én is kaptam úgy egyest, hogy abból kellett volna felelnem, amit még egyáltalán nem vettünk, és hiába mondta az egész osztály, hogy azt még nem tanultuk, a tanárnőt a valóság nem zavarta össze, és bevéste a karót. Az alkoholista meg időnként elaludt óra közben, ezért napszemüveget hordott, hogy ne legyen nagyon feltűnő, hogy bóbiskol.
Ez nem azt jelenti, hogy ezek a nők ne értettek volna az általuk tanított tárgyhoz, de azt jelenti, hogy rengeteg dolgot nem tanultak meg az életről, annak a pszichés terheiről; olyan tudásokról maradtak le, amikre óriási szükségük lett volna minden nap, nekik is, és úgy általában mindenkinek.
Mindkét tanárnő 50 feletti volt, és biztosan neked is van emléked kiégett, letargiás, közömbössé vált idősödő tanárokról, akik már mindent borzalmasan unnak maguk körül, érdektelenül tanítanak, esetleg hisztérikusak, türelmetlenek stb.
A pedagógus pályára különösen jellemző, hogy a fiatalabb tanárok könnyebben szót értenek a diákokkal, jobban kijönnek velük, szimpatikusabbak egymásnak, és minél nagyobb az életkori távolság, annál több a feszültség; mintha az életkorral előrehaladva a tanárok személyisége leépülne,

annamanna 2017.04.26. 01:07:59

(folyt). és kölcsönösen egyre idegesítőbbnek látnák egymást a tanulókkal. Nem mindig persze, de sajnos nem is kevésszer.

Sőt, még általánosabb megfigyelés az, amiről Puzsér is többször írt, hogy az idősek átmennek ún. "nyugger"-be, egy agresszív, dühös, ingerült, türelmetlen, handabandázó, beszűkült lénybe, aki rendkívül messze van a mesék jóságos és bölcs öreg mamókájától vagy tiszteletreméltó, bölcs öregapjától. De még az ókori Vének Tanácsától is. Én is döbbenten látom néha, hogy minél idősebb valaki, annál türelmetlenebb és nyugtalanabb.
Egy példa az egyre tipikusabbá váló nyugger-szindrómára: index.hu/video/2017/03/15/marcius_15_muzeum_korut_balhe/
Sípos Péter is alaposan tanulmányozta a típust: www.youtube.com/watch?v=0fhe_HAg8aw
Az idősebb generációt egyre jellemzőbb éretlenség különös módon párhuzamosan terjedhet az iskolázottsággal; tehát minél általánossá vált a közoktatás, sőt az minél hosszabb ideig tart a tanulási idő egy-egy nemzedék életében, annál kevésbé érik meg a személyiségük, annál inkább leragadnak a "juventus ventus" szintjén.
Vagyis a közoktatás megtanít a szolgalelkűségre, a behódolásra, a külső jutalmazásra, és nem tanít meg a belső jutalmazásra, az autonómiára. A közoktatás mai rendszere sajnos a legtöbb életbevágóan fontos ismeretet nem tanítja meg, miközben rengeteg energia elmegy olyan tudásanyagok elsajátítására, amiket 100 diákból jó, ha egy használ fel későbbi élete során. De azért mind a 100-nak meg kell tanulnia; közben nem tanulja meg a saját indulatait kordában tartani, például.
Ezért fordulhat elő, hogy az idősebb nemzedék (abból is például a pedagógusok) túl gyakran kiégettek, cinikusak, ellenségesek, agresszívak. Nem szereznek olyan bölcsességet életük során, ami "bearanyozhatná" azokat a napokat, amikorra a fiatalság örömei elillannak; helyette marad a keserű irigység és a nárcisztikus düh.
Már csak ilyen okból sem jobbak az idősebb szülők a fiatalabbaknál; sajnos a nárcisztikus viselkedés világtrenddé való válása miatt nem túlzás azt mondani, hogy a későn gyereket vállalókban még több az irigység a gyerekeik iránt, mint a fiatalabb szülőkben.

Mivel a családok egyre kevésbé alkalmasak az érett személyiségű emberek kinevelésére, ezt a feladatot is az oktatásnak kellene magára vállalnia; de ugye aki sokat markol, keveset fog. Nem lehet maximalizmusra törekedni, bár jó lenne; én a magam részéről jónak tartanám, ha a személyiségnevelésre nagyobb hangsúly helyeződne, mint most.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.04.27. 14:22:12

Az egészséges életmód komolyan vétele segíti egészségünk megőrzését, de gyerekgyilkosság esetén is hasznosnak bizonyulhat.

index.hu/belfold/2017/04/27/agardi_gyerekhalal_fenyevo_per_fovarosi_itelotabla_itelet/

15-15 helyett 12-12 év a szülőknek.

annamanna 2017.04.27. 20:33:27

@Counter: "Bárcsak tudtam volna, hogy a gyerekek ilyen gyakran lesznek betegek. Bárcsak ismertem volna alternatív módszereket, hogy segítsek nekik hamarabb meggyógyulni. Számomra a legfontosabb, hogy a gyerekeim egészségesek legyenek, de fogalmam sem volt arról, hogy mennyire nem lesz ráhatásom arra, hogy megvédjem őket a rájuk leselkedő vírusoktól, különösen az influenzaszezon alatt.
Jó lett volna, ha előbb megismerkedem néhány olyan alternatív, természetes módszerrel, melyekkel segíthetek nekik felépülni, és nem kell folyton az orvoshoz szaladni, aki persze egyből antibiotikumos receptet nyom a kezembe. Azóta kitanulmányoztam a lehetséges gyógymódokat, és amikor csak lehet, igyekszem egészségesebb alternatívát kínálni nekik, amiktől erősödik az immunrendszerük." - Leila Lewis
www.babaszoba.hu/articles/baba/10_dolog_amit_az_anyak_tobbsege_sajnal_hogy_nem_tudott_szules_elott?aid=20170419083054

Önmagában véve ez tényleg jó ötlet, szerintem is kellene 12-18 év között, legalább a lányoknak családi életre felkészítő, hasznos ismereteket tanítani, hogy ne bénuljanak le, amikor szembekerülnek egy rakás dologgal, amiről korábban senki sem szólt nekik, mert a közoktatásban ilyesmire nincs idő.
Talán Rebeka Ildikó sem hagyta volna el így magát, talán nem engedte volna, hogy mindenről a mindentudó felsőbbrendű szülei döntsenek. Remélem, legalább a börtönben megtanul önálló felnőtt nőként létezni, és pszichésen leválik a drágajó szüleiről, akik börtönbe juttatták. Meg az elnyomó férjéről (ezt a férfiról csak sejtem; szerintem együttműködött a szülőkkel Rebeka elnyomásában).
Arra kíváncsi lennék, végül csináltattak-e dns-tesztet, amit a férj családtagjai követeltek, mivel szerintük egyáltalán nem biztos, hogy a gyerek F. Balázstól való (szerintem biztos, hogy nem a férj az apa, mivel a gyereket nem is az ő nevére anyakönyvezték, hanem E. Benjáminnak).
Ahogy a képeken látom, az egészségtudatos (és büntetett előéletű) papa végre felhagyott a hajfestéssel.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.04.28. 07:08:32

@annamanna: Úgy rémlik a korábbi tudósításokból, hogy a férj is az ügyefogyott hülye szerepében volt a családban, minden jelentős döntés meghozója a nagyapa volt. De nem néztem most utána.

Érdekes, a régi szép időkben is megesett, hogy a nagycsalád telkére költözött az új házaspár, közös fedél alá az előző generációval (de nem közös helyiségekbe). Mégse volt ennyi baj.
(Vagy csak senkit nem érdekelt annyira, hogy feljegyezve az utókorra hagyja.)

annamanna 2017.04.28. 14:54:43

@Counter: Rebeka gyakorlatilag teljesen be volt zárva, teljesen el volt szigetelve. Ez nem volt szokás a nagycsaládos időkben.
Az ő szüleinél laktak, tehát pszichésen sokkal befolyásolhatóbb helyzetben volt, mert nem volt rálátása semmire, egész életében a szüleihez szokott. F. Balázs nyilván anyagilag volt érdekelt (tehát ő volt a golddigger), de érzelmileg semmiképpen sem lehetett annyira kiszolgáltatott, mint Rebeka, na és persze a gyereket sem ő szülte, nem az ő felelőssége volt. Szerintem még biológiailag sem ő az apa, szerintem ő érzelmileg teljesen közömbös, hideg, számító ember lehet, aki könnyedén elnyomta a magatehetetlen Rebekát. Persze csak tippelek, semmi más fogódzóm nincs, mint a tárgyalás képei, ahol Rebekán látszik csak a szomorúság, szorongás, tehát az esetleges depresszió, neurózis. A család többi tagján nem. F. Balázson nem látszik az elnyomás, ebből következtetek arra, hogy talán ő is inkább elnyomó (és főleg haszonleső) személyiség lehet.
Ha igazam van, akkor Rebekának megváltás lesz a börtön (kivéve, ha az anyjával kerül egy cellába, amire nyilván nagy az esély. Anyuci a börtönben is zavartalanul tovább manipulálhatja a kis drágaságomat, hogy ne tudjon önállósodni, leválni róluk).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.04.30. 02:22:34

Összeveszett a feleségével, aztán baj lett.

www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/halalt-okozo-testi-sertes-szentlorincen-videoval
"A Szigetvári Rendőrkapitányság járőrei 2017. április 28-án 21 óra 58 perckor szentlőrinci otthonában fogták el azt az 59 éves férfit, aki a gyanú szerint a kora esti órákban összeveszett feleségével majd olyan súlyosan bántalmazta, hogy a nő meghalt. A férfi több óra elteltével észlelte, hogy baj van, ekkor szólt a közelben lakó fiának, hogy a nő életét vesztette. A fiú ezután értesítette a mentőket, majd az ügyeletes orvos hívta a rendőröket."