Kommentszűrés
’12 júl
5
10:31

Szocialista randevú a jogállammal – játék három felvonásban

Írta: Szmöre

Mesterhazy_Attila_Ponta_demokracia.jpg

Első szín

  2011 decembere. Európai értékrend címmel Bukarestben rendez fórumot az Európai Szocialista Párt. A házigazda Paul Lendvai, a meghívott vendégek Mesterházy Attila, Victor Ponta magyar és román baloldali pártvezérek, valamint Hannes Swoboda, a szocialisták EP-frakcióvezetője. Mesterházy társai hümmögése mellett arról kesereg a román fővárosban, hogy Magyarországon a kormány olyan intézkedéseket hoz, amelyek rongálják a demokráciát és lebontják a jogállamot. Beszél a médiadiktatúráról is. Az MSZP elnöke sajnálkozik, hogy anyagi nehézségeik miatt ezek csak másodsorban érdeklik az embereket.

Második szín

  Az új, Victor Ponta vezette szocialista kormány a szabályokat megszegve eltávolítja a törvényhozás két házának elnökét és a politikailag kényelmetlen ombudsmanokat. Újonnan hozott szabályok alapján kezdeményezik Basescu elnök felfüggesztését. Mivel a felfüggesztési határozatot az alkotmánybíróság elkaszálhatja, gyorsan megszüntetik ezzel kapcsolatos ellenőrzési jogát. Az új kormány sürgősségi rendeletekkel gátolja az alkotmányos rendelkezések alkalmazását. A kabinet felszólítja saját parlamenti többségét, találjon módot arra, hogy leváltsa az alkotmánybíróság tagjait. A köztévé és -rádió vezetőit kirúgják. A kormányfő plágiumügyét vizsgáló bizottságot ülésezése közben oszlatják fel, mielőtt még döntést hozhatna.

  Ezt megelőzően visszavonják a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának működési engedélyét. Új választójogi törvényt fogadnak el. Ez a többségi rendszerre áttérve veszélyezteti a magyar kisebbségek arányos képviseletét. Az új közigazgatási javaslatok alapjaiban változtatnák meg a helyi önkormányzatok erőviszonyait a magyar többségű térségekben.

Harmadik szín

  Az Európai Parlament baloldali többsége, amely korábban három állásfoglalást is átvert Magyarországgal kapcsolatban (többek között MSZP-s EP-képviselők kezdeményezésére), blokkoló szavazatával meggátolja, hogy napirendre kerüljön a román ügy. Hannes Swoboda frakcióvezető csak ennyit mond: „A kormányt azért választják, hogy kormányozzon, nem pedig azért hogy az államfő megakadályozza a munkáját.″ Vitáról és határozatról szó sem lehet. Nincs itt semmi látnivaló, tessék szépen hazamenni!

Címkék: MSZP Mesterházy Attila Románia Ponta

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr694630528

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Európai végítélet 2012.07.06. 10:18:34

Hit és remény Mára odajutott a politikai hitvallás sokakban, hogy a meggyőződés még akkor se vezetné a kezüket a szavazófülképen, ha fegyverrel kényszerítenék erre. A kiábrándultságnak nincs oly fokozata melyet le lehetne írni papírra a magyarorszá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.07.05. 21:19:04

@Counter: "A romániai orbánizmus-pontaizmus a románok dolga (a magyar orbánizmus meg a magyaroké)."

Akkor tehát ez most az ünnepélyes elítélése az orbánizmus elleni ojrópai szoci hisztériának, vagy hogy?

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.05. 23:23:53

@Doomhammer: Az osztrák életszínvonal utolérése nem lehetséges, de a cseh ill. a szlovén megközelítése az lett volna, ha nem kúrják el.
14-ben tényleg szarabbul fogunk élni, mint 4 évvel korábban. Csakúgy mint 10-ben.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.05. 23:36:39

Hijnye, mecsoda két undorító seggfej...

Egyébként meg ez a Ponta a Fidesz-frencsájzot nyomatja...

Bell & Sebastian 2012.07.05. 23:59:52

@jose maria padilla: Volt valami tréning mostanában, ahol elmagyarázták a maradék, tucatnyi kitartónak Matolcsy zsenialitásának lényegét?

Grazban lehetett, mert itt nem hallottunk róla.

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Rosszul méri fel a helyzetet, realitása csak egy posztkomcsi üzletfelek/Fidesz -köménymag összefogásnak van.

Hogy mik a keménymag mellékhatásai, azt szagoljuk. Csak figyelje, micsoda tájolás megy az ATV -n. Ez a verzió még a nagy Medgyessyt is annyira készületlenül érte, hogy egy értelmes mondatot képtelen volt összekalapálni. Mondjuk soha nem is volt a szavak embere.

A körösztények helyében úgy szaladnék elfele, mint a sörétes nyúl. Névleges szocdem/szoci formáció, de finom is az!

Kalózzászlót felhúzzák, oszt hadd fújjon!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.06. 07:15:05

@Dr. Zerge: Ez annak a deklarálása, hogy Orbánt a magyaroknak kell hazazavarniuk.

A poszt a kettősmércékről szólt, volt szerencsém idetolni Schöpflin György, a Fidesz és az Eeerópai Néppárt jól fejlett példányát is. Remélem, a nagy elítélésbe belefér.

Virág et. 2012.07.06. 07:36:59

@gyaloghartur: Értem én. Ha Ponta küldi el az ombudsmanokat vagy vonja el az AB jogkörét az megatonna, ha Orbán, akkor az milligramm. Szép lehet a világ narancsos szemüvegen keresztül, de én inkább maradnék a saját szememnél, köszönöm.

Egyébként hol is fasisztáztam?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.06. 07:39:05

@Virág et.: Nem te fasisztázol, hanem általános alanyban "ti" és "fasisztáztok", így az állítás bizonyíthatatlan, de legalább cáfolhatatlan is.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.06. 07:41:07

@Bell & Sebastian: Na, Ön aztán nem optimista Kamerad! Fidesz-szoci koala rendesen betenne az országnak, de szerintem a Vérfarkas nem vállalná, mert az kinyírja a pártot.
ATV-t nem nézek, mert felmegy a vérnyomáson. (Mást se nagyon)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.07.06. 07:41:15

Az uniónak és az amerikaiaknak 2011-ben politikai szankciókkal kellett volna megállítania Orbánt. Pontával azért szaladt el a ló, mert azt látja, hogy Európa közepén az EP-párttársak sunnyogása mellett maffiózók által üzemeltetett pártállamot lehet építeni, és a legrosszabb, ami történik, hogy bugrisnak nevezik az embert az Economistban. Ponta rövidebb idő alatt tényleg durvább dolgokat művelt, mint Orbán, ami kizárólag annak tulajdonítható, hogy ő már kitaposott ösvényen halad, de Orbánnak még mindig hosszabb a track recordja.

Ez a fordított péniszméregető verseny a kettős mércékkel szánalmas. Úgyis mindenki a másikét tartja nagyobbnak.

Virág et. 2012.07.06. 07:44:09

@Counter: Nyilván, miután azt hogy kik azok a "ti", azt önkényesen ő határozza meg. Az érvelés magasiskolája.

Virág et. 2012.07.06. 07:46:42

@Kettes: És ezt Ponta igen jól látja. Nálunk ugyan megy a nárcisztikus hiszti a jobboldalról, hogy minket bánt a nyugati világ, de lényegében semmi szankciója nem volt az orbáni intézkedéseknek. Semmi. A forrásfelfüggesztés is a hiánycél nem teljesítése miatt lett belebegtetve, nem pl. az 50-es éveket idéző Szalai-sóhivatal gyakorlata miatt.

Ponta Orbán első tanítványa. Jönnek majd mások is.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.07.06. 08:23:20

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
nézze a mocskos ávóskommunista jajongást. orbán történelmet írt. a falangizmus hajnaláét. az ejrópai kultúrának nevezett beteg buzoid nyáltengert lecsapoljuk. a férfiak kora jön :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.06. 08:24:48

@Virág et.: Na igen, tulajdonképpen mindenki elsiklik afelett, hogy:

1. A román ME semmibe vette az román AB határozatát. Na és, a magyar kormányzó párt is (Be.!).
2.. A román ME primitív plagizátor, amely tény megállapítását adminisztratív eszközökkel igyekeznek hátráltatni. Na és, a magyar KE is az volt, most éppen megy a per (ebből az összevetésből – egyelőre – jobban jön ki a magyar közélet).
3. A román kormányzó párt aránytalan választási rendszert fejleszt. Na és, a magyar is.
4. A román kormányzó párt különféle ürügyekkel elmozdít hivatalukból független tisztviselőket. A magyar is.
5. A román kormányzó párt független intézményeket alakít át politikai befolyásolásuk végett. A magyar is.

És mit kifogásul az értékelvű polgári konzervatív underground? Hát nem azt, hogy Magyarországot miért balkáni román módra kormányozzák. Hanem hogy miért kifogásolják ezt a tényt.

Azért, mert úgy hitték rólunk, hogy nem Románia vagyunk, azért bazmeg. Szerencsére meggyőztünk mindenkit, hogy de igen.

teknős 2012.07.06. 09:12:54

@Counter: Az eszem megáll. Még csak nem is szégyellitek magatokat.

Az írásaitokból kitűnik, hogy ti (ketteske és a többiek) nem is egy szerintetek bekövetkezett jogsértést kifogásoltok, hanem az a bajotok, hogy Orbánék, vagyis Magyarország nem kapott nagyobb büntetést, mert nem a ti tolvaj bandátokat szavazta vissza a hatalomba. Nyilván a tolvajlásban sem a tolvajlás fáj nektek, csupán annyi, hogy nem ti vagytok a tolvajok.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.06. 09:18:39

@teknős: --> mandiner.blog.hu/2012/07/05/szocialista_randevu_a_jogallammal_jatek_harom_felvonasban/fullcommentlist/1#c17142167

Továbbá:
"És mit kifogásul az értékelvű polgári konzervatív underground? Hát nem azt, hogy Magyarországot miért balkáni román módra kormányozzák. Hanem hogy miért kifogásolják ezt a tényt.

Azért, mert úgy hitték rólunk, hogy nem Románia vagyunk, azért bazmeg. Szerencsére meggyőztünk mindenkit, hogy de igen."

Nyilvánvalóan felette állsz az olvasásnak és birtokában vagy az abszolút igazságnak. Vagy ez, vagy a felnőttkori analfabetizmus, más lehetőséged nincs.

rinaldo-rinaldini 2012.07.06. 09:45:57

A magyar "jobboldal" ertekeirol mindent elarul az a teny, hogy a szoci kepviselok szavazasaval kapcsolatban ugyanugy csaholnak, mint a szlovak Fico soviniszta kommunistai szoktak a szlovak jobboldali partok EP kepviseloivel kapcsolatban, akik egy-egy szavazas alkalmaval a Fidesz mellett szavaznak.

Diocles 2012.07.06. 09:54:03

@Counter:

"1.
A román ME semmibe vette az román AB határozatát. Na és, a magyar kormányzó párt is (Be.!)."

1. nem, a magyar Parlament törvényt hozott arról, h az Ab nem vizsgálhatja az adótörvényeket, a román kormány pedig egyszerűen nem hajtja végre a már meghozott döntést.

sőt, kirúgatja az ellenségesnek vélt alkotmánybírákat.

Ilyen is volt itt? Pl. a szoci Bragyovát kirúgatta Orbán?

"2.. A román ME primitív plagizátor, amely tény megállapítását adminisztratív eszközökkel igyekeznek hátráltatni. Na és, a magyar KE is az volt, most éppen megy a per (ebből az összevetésből – egyelőre – jobban jön ki a magyar közélet)."

egyetértünk.

"3. A román kormányzó párt aránytalan választási rendszert fejleszt. Na és, a magyar is."

A román esetben pár hónappal a választások előtt történik mindez, ráadásul kompenzációs lista nélkül.

"Azért, mert úgy hitték rólunk, hogy nem Románia vagyunk, azért bazmeg. Szerencsére meggyőztünk mindenkit, hogy de igen."

Nem, eddig az volt a ballib ellenzék által itthon és Nyugaton is népszűsített tétel, h pária vagyunk Európában, fasizálódó ország, stb., Pontával pedig - és ezt akár meg is köszönhetjük neki :) - előreléptünk, immár egy ország vagyunk a sok kétes ká-európai új demokrácia közül.

Orbán köszönőlevelet írhat Pontának, sőt, ahogy arra a Véleményvezért író Fidesz- és jobbfóbiás Panyi Szabolcska is rámutat, Ponta példája erős kétségeket támaszt azzal kapcsolatban, hogy Ponta haverja, Mesterházy, hogyan képzeli el az itthoni "rendezést" a Fidesz bukása után...

Csak egy példa, az adótörvényeket kétharmaddal betonba öntve, akkor Áder és az Ab vétója ellenében fogja beszedni a szoci-LMP-kormány a magasabb szja-t? (Hiszen már Schiffer is lenyilatkozta, h nem érdekli őket, h kétharmados törvény...)

Ilyen esetben mi a teendő? :) Be kell fizetni a többletadót, ha a köztársasági elnök és az Ab törvénytelennek tartja? Vagy ők is ki lesznek rúgva? :D

És Ti mit fogtok írkálni ez esetben Kettes kollégával? Megértőek lesztek ("megérdemelte a Patás!!!"), avagy számíthatunk némi kritikára?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.07.06. 09:59:10

@Diocles:
"Csak egy példa, az adótörvényeket kétharmaddal betonba öntve,"

Semmi se lesz betonba ontve. Lasd Ponta.

Meg csak panaszkodni se fognak tudni majd, hiszen Orban kezdte.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.06. 09:59:55

@jose maria padilla: Muhaha, a Vérfarkas nem elég okos és tökös ahhoz, hogy egy tisztességes fasiszta diktatúrát hozzon létre.
Elhiszem, hogy élvezi a ballerek visongását (tényleg jó érzés), csak az a baj, hogy közben kárt okoz az országnak. Mennyivel jobb lenne, ha Adenauerként viselkedne, hiszen akkor a posztkomcsik nem tudnák keverni a szart (max. magukra borítani).

Virág et. 2012.07.06. 10:05:00

@Diocles: Ponta rendelettel korlátozta az AB jogkörét, nálunk erre törvényt hoztak. Óriási különbség, valóban. És nem, a fidesz nem rugatott ki alkotmánybírákat, csak a saját embereivel felhigította a soraikat, többséget szerzett. A saját volt miniszterét és képviselőjét is beültette pl. Egyszerűbben: azért nem rugatott ki bírákat, mert volt rá jobb megoldás.

Az ombudsmanok felett elegánsan elsiklottál. Vagy az olyan intézmények felett, mint az ORTT, a KT pl.

Az esetleges jogellenes lépésekről Orbán bukása után meg talán majd akkor beszéljünk, ha azokból realitás lesz, nem?

csabakirályfi 2012.07.06. 10:07:55

Romániában is dübörög már a Közgép?
Hogy is mondta Viktor: minket máol Európa. Akkor mi a baj Pontával? És mit is mondott Swoboda: „A kormányt azért választják, hogy kormányozzon, nem pedig azért hogy az államfő megakadályozza a munkáját.″ Mivel is foglakozik Orbán bálványosi puszipajtása?

csabakirályfi 2012.07.06. 10:09:24

Ja, és Viktor nem küldte el a csába a köztielnököt? Pedig annak Kumin Ferenc volt a munkatársa.

Diocles 2012.07.06. 10:10:24

@Doomhammer:

"Meg csak panaszkodni se fognak tudni majd, hiszen Orban kezdte."

Persze, de eddig az volt a szöveg, h a Fidesz az antidemokrata, ők pedig ugye a "demokraták".

és akkor ezt így most hogy?

Virág elvtárs,

miért csak Orbán bukása esetén beszéljünk erről, amikor Schiffer már most megmondta, h nem érdekli, h az egykulcsos + gyerekkedvezmények kétharmados törvények...

Szóval mit is kell majd olyankor csinálni, ha nálunk is Ponta- (na jó, legyetek boldogok, Orbán-módra) alkotmányellenes törvényeket, jelen esetben adótörvényeket hoz a parlamenti többség?

Ui.: Megjegyzem, Orbánnak némi mentsége, h ő a kétharmadával mindent jogszerűen csinált, ha nem is elegánsan, hiszen megvan, megvolt mindenhez a többsége...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.06. 10:18:50

@Diocles:

azért ahogy orbánt azzal véded, hogy de ponta sokkal olyanabb, az nagyon odakúr. te tényleg fideszista vagy, vagy egy beépült maszopos? :)

(teknőc elvtársnő meg, hát istenem, csak sokadszor bebizonyítja, hogy az íkú nem arányos az ivadékok számával. inkább fordítottan arányos)

csabakirályfi 2012.07.06. 10:22:34

@Diocles: Eegen. 2002-ben az orbanviktor.hu-n emlékeztették arra, hogy nem minden etikus (esetedben: elegáns), ami jogszerű. Biztos emlékszel még Tocsikra, papírja lett róla, hogy jogszerű, mégis meszelgették, hogy nem etikus. Főleg a jobberek.
Meg a fideszesek sirámaira, mikor felmerült, Hornék a kétharmaddal jogszerűen esetleg olyat tesznek, ami nem elegáns?!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.06. 10:23:00

@Diocles:

és akkor elképzelem, ahogy üvöltve vered az asztalt, ha mondjuk a pojáca csinálná ugyanezt. és akkor kicsit mosolygok azon, hogy is néz ki egy úgynevezett jobboldali értelemben vett demokrata, amikor elmagyarázza, milyen jó neki szájba szarva lenni. kicsit büdös, de a ponta sokkal büdösebbet szarik.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.06. 10:25:26

@csabakirályfi:

te bazeg, azért az durva lett volna, ahogy a bokros csomagot belebetonozzák az alkotmányba.

Diocles 2012.07.06. 10:32:20

@mavo:

(Bocs, nehari, de nekem te méreten aluli troll vagy, igényesebb vitapartnerekhez szoktam. Tanulj meg összeszedettebben írni, plíz.)

Ami azonban az észrevétel lényegét illeti, sosem voltam egy jogvédő-fan, így - mint már mondtam - önmagában Ponta intézkedéseiről sem tudok véleményt mondani.

Meglehet, h K-Európában egy Putyin- , Orbán- és Ponta-féle berendezkedés a megfelelőbb, hiszen az eddigi csődje nyilvánvaló.

Ez magyarázat arra a Kettes-féle felvetésre is, hogy a csúnya jobboldal miért nem háborgott eddig. Hát ezért.
Mert a 89-es "demokrácia", valójában hatalomátmentés, csődöt mondott, ez vitathatatlan.

Ponta esetében pedig azért fontos azt hangsúlyozni, h túlnőtt Orbánon ((ez már most tény, és még milyen kilátásai vannak :) Egyébként a gazdpol-ügyekben is éppoly vaddisznó, mint másban, az IMF-fel ő is összerúgta már a port :) ), mert így a "fasizálódó, diktatórikus Magyarországról" leírt minden vád erősen relativizálódik.

Biza, hála Pontának, két év kemény ellenzéki melója veszett kárba, Ponta árnyékában kevéssé lehet Orbánozni Nyugaton is, itthon is.
Ettől persze még megbukhat Orbán, nem kell elkeseredni. :)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.07.06. 10:34:10

trompf.blog.hu/2012/07/06/europai_vegitelet

Az nem meglepő hogy a hazai szocialisták saját kezűleg fogalmazzák országukat elmarasztaló határozatot, és a románok hasonló ügyeire legyintenek.
Tudjuk hogy prostituáltak mind ( az MSZP-ben, DK-ban, Fideszben), SZDSZ-ben, LMP-ben...)..

A meglepő az országunkért oly őszintén aggódó Európai urak hitvallása.
Mert mi azt hittük van remény. Hogy majd megtanuljuk a demokráciát.
De aztán rájövünk hogy ezt a demokráciát már ismerjük:
„A kormányt azért választják, hogy kormányozzon, nem pedig azért hogy az államfő megakadályozza a munkáját.″ Hannes Swoboda

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.07.06. 10:42:13

@Diocles:
"Persze, de eddig az volt a szöveg, h a Fidesz az antidemokrata, ők pedig ugye a "demokraták"."

De most mar fogjak tudni mondani, hogy ok csupan a diktatura nyomulasaval szemben voltak kenytelenek agresszivve valni.

hvg.hu/w/20111026_returnoftheferi
"És aki megnyeri, arra kemény munka vár: a kormányzás önmagában sem lesz egyszerű, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének széjjelflexelését pedig végképp nem lehet cérnakesztyűben csinálni. Naivák, hippik erre a feladatra nem alkalmasak – ám ez felveti a veszélyt is, hogy aki alkalmas rá, az nem fogja-e inkább használni ezt a rendszert ahelyett, hogy lebontsa. "

Romaniaban is az volt a mondas, hogy Ponta mindezt kenyszerbol csinalja, mert Nastase majdnem ongyilkossagba menekult az igaztalan vadak elol, most meg a megvalasztott miniszterelnokot kezdtek kostolgatni valami plagiumuggyel. Amikor pedig a kormanynak a kormanyzas a dolga.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.06. 10:42:53

@Diocles:

értem. tehát az ún. jobb oldal egy szálig olyan, mint te.

mondjuk ez elég szar lehet a jobboldalnak. gondolok arra, hogy akkor tulajdonképpen itt 1948 után egy számukra abszolút tökéletes rendszer futott, azzal az apró hibával, hogy nem az ők embereik csinálták. :)

azt egyébként tudtad, hogy amerikában verik a négereket?

Karvaly 2012.07.06. 10:43:03

Jókat mulatok az orbánfóbok viccein.
Persze lehet, hogy ők komolyan gondolják, de így még viccesebb.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.06. 10:50:27

@Diocles:
1. A Be. esetét nevesítettem. A kormányzó párt törvényben elfogadtatott egy normát, ezt az AB alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette.
Reakció: bekerült az alkotmányba. Nehéz nem úgy értékelni, hogy semmibe vették a határozatukat.

2. A kormány kirúgatta az ellenségesnek vélt ombudsmanokat és a LB elnökét.

3. Az nem előrelépés, hogy példánkat követve más is beleszart a zongorába.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.06. 10:54:27

@Diocles:

egyébként (istennek hála) az úgynevezett jobboldal háborgott. sőt néha még most is háborog. például itt. aztán van olyan verzió, hogy turulék nem jobboldaliak, de szerintem ezen inkább ne vitatkozz velük.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.06. 10:58:42

@Counter:

"3. Az nem előrelépés, hogy példánkat követve más is beleszart a zongorába. "

hát, akkor most én elmondom neked, te nem vagy jó jobboldali. :) az ebből következő szóviccekért semmiféle felelősséget nem vállalok. a bal jobboldaliért pedig életfogytiglani kötél.

minden normális országban egyébként egy jobboldali liberális pártra savaznék. és bazmeg, én ebben az országban baloldalinak számítok. és csoda, hogy ez az ország vezető öngyilkos nagyhatalom, hogy a szar szóviccek számát gyarapítsam.

Diocles 2012.07.06. 11:01:18

@Counter:

"3. Az nem előrelépés, hogy példánkat követve más is beleszart a zongorába."

De más innentől a megítélés, ami eddig különcködés volt, és a szégyenpadra lehetett miatta kerülni, az innentől norma lehet, lesz.

Hogy egy tekintélyelvű, rámenős, centralizált kormányzás K-Európában a "zongorába szarás" esete-e, ahogy liberális körökben vélik, azt nem tudom.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.06. 11:04:59

@Diocles:

szlovák lennél, neked gecire bejött volna a szlovák nyelvtörvény. az állampolgárságira meg még ki is vernéd. :)

sztd 2012.07.06. 11:12:10

A román és a magyar helyzet között volt egy óriási különbség.
A magyar cselekedetek szigorúan a jogszabályi rend hozzáigazítása és megváltoztatása mellett történtek.

Nem ismerem a román alkotmányos viszonyokat, de meglepne, ha kormányrendelet szabályozná egy minősített törvény helyett az alkotmánybíróság hatáskörét. Az sem világos, hogy a parlament ehhez ott felhatalmazást kapott volna.
Szerintem ezek fontos különbségek.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.07.06. 11:15:36

@jose maria padilla: A férfiak kora jön és abban terád szoknyát és körömcipőt fognak húzni. :))

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.06. 11:21:22

@Kettes:

vagy bejön az apja, kikapcsolja a gépét, majd irgalmatlanul megrakja. :) hülye magyar nyelv.

Wolff 2012.07.06. 11:22:16

@Virág et.: @Diocles: @Counter: Álljunk meg, Romániában egyelőre egyetlen alkotmánybírót sem rúgtak ki. (Ezt a poszt sem állította.) A Hotnews hírportál közölt egy állítólagos hat lépésből álló tervet Basescu elmozdítására, amiből időközben hét pont lett. Ennek részeként szerepelt alkotmánybírók elmozdítása, de erre eddig nem került sor. Basescu elmozdítására viszont már ma.

Másfelől viszont a magyar parlament nem egyszerűen döntést hozott arról, hogy adótörvényt nem vizsgálhat az AB, hanem utána egy hasonló törvényt fogadott el, vagyis teljesen szándékos módon alkotmányellenes normát alkalmaz. (Attól, hogy az AB ezt nem mondhatja ki, még alkotmányellenes lesz.) Vagyis semmibe veszi a határozatot. A Be. esetében pedig az AB közölte, hogy az nemzetközi egyezménnyel is ellentétes (ez jogkörébe tartozik), tehát hiába tesszük alkotmányba, nemzetközi szerződéseinket továbbra is megsérti. Ismét tudatosan semmibe vesznek egy AB határozatot.

Az szja meg vicces történet, mert ugye legfeljebb Áder politikai vétójáig lehet eljutni vele, az AB nem vizsgálhatja majd az alkotmányosságát, amíg ilyen magas az államadósságunk. De egyébkét elég sok technika van amivel bonyolult módon ugyan, de formálisan egykulcsos szja-val is lehet többkulcsosat csinálni vélhetően teljesen jogszerű módon. (Pl. a jelenlegi szociális hozzájárulási adót átalakítják munkaválallói tehernek, ezzel bruttósítják a kereseteket és aztán ezt differenciálják jövedelem alapján. Természetesen egyes esetekben a jelenlegi 27%-osnál jóval nagyobb kulccsal, más esetekben meg jóval kisebbel. Az eltérő kulcsokat éppen most vezeti be Orbán meglehetősen önkényes kategóriák szerint. Ennek tükrében másféle önkényes kategóriák szerint is nyugodtan differenciálhatsz.)

Kotkodus 2012.07.06. 11:27:12

az mszp támogatja pontát, amíg a fidesz aggódik...
hát mi tényleg a viccország kategóriába tartozunk...

hajrá magyarország, éljen a bohócforradalom!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.07.06. 11:27:54

@Diocles: Tetszetős elmélet, azt leszámítva, hogy Orbán dúlása eddig sem a gazdasági, sem a társadalmi problémák megoldásában nem segített. Hogy a rendszerváltás csődöt mondott volna, az csak Orbánék kifogása a forradalmi kormányzásra. Bájos naivitás azt hinni, hogy itt egy "megfelelőbb" modell keresése folyik. A cél egyértelműen a Fidesz fedésében működő maffia gazdasági hegemóniájának bebetonozása, minden és mindenki más le van szarva. Még a gyagyás falangista is, mert minden lesz itt csak lágerek nem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.06. 11:29:42

@Wolff:

"Álljunk meg, Romániában egyelőre egyetlen alkotmánybírót sem rúgtak ki."

a cikk present continuous tense-t használ. :) bocs, ezt nem bírtam kihagyni. de ez a mai nap ilyen vicces.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.06. 11:35:19

@Kettes:

"A cél egyértelműen a Fidesz fedésében működő maffia gazdasági hegemóniájának bebetonozása, minden és mindenki más le van szarva."

ilyen szempontból egyébként kiröhögöm a maszopot a rádiótenderes fiaskójukért. oké, a demokráciaizés izém meg hány az ügytől, és a maffia szó jut róla az eszébe. a fenébe, ugyanarról beszélünk.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.06. 11:38:09

@Wolff: Azt nem is, viszont a román ombudsman (amely intézmény ott egy kicsit más, persze) kirúgása befejezett tény.

@Diocles: Hogyne, hogyne, de akkor a Fidesznek és sajtójának mi a baja Pontával? Inkább tapsikolni kellene, hogy lám, Románia is az orbáni úton van, nem vagyunk egyedül, éljen a megbonthatatlan Fidesz-román szoclib barátság.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.06. 11:50:30

@Counter:

ezt te tényleg nem érted? eddig magyarellenes világ-összeesküvés volt, most meg, ha kis szerencsénk lesz, magyar ÉS románellenes világ-összeesküvés lesz.

és ha csak egy icipicit is rosszabb lesz a románoknak, az kinek lesz jó? ne ugye.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.06. 11:57:44

@Várúr:

"Gyakorlatilag a magyar jobbboldal menesztette Schmitt Pált."

már ezért a mondatért megérte élni. :) én hülye, mondom visszaolvasok. hát megérte.

Wolff 2012.07.06. 12:03:25

@Counter: Tudom, hogy nem te állítottad, csak vitatkoztál vele, ami hamis állítás esetén felesleges. Diocles használta ezt a minőségi különbség melletti érvként. Viszont egyszerűbbnek tűnt mindhárom vitázót egyszerre megszólítani, mint külön-külön.

is 2012.07.06. 12:05:32

Már rég át kellett volna rakni a FIDESZt a kommunista blokkba, az MSZP-t meg a jobboldalra, ahogy az a politikájukból következne, aztán máris nem lenne diszkrepancia. Tessenek már rendesen felülni arra a lóra. Nyilván az EU jobboldali frakciójának nem érdeke kizárni az egyik legstabilabb részét, pedig a racionális érvek alapján már rég meg kellett volna tenniük.

is 2012.07.06. 12:08:57

@Diocles: "Hogy egy tekintélyelvű, rámenős, centralizált kormányzás K-Európában a "zongorába szarás" esete-e, ahogy liberális körökben vélik, azt nem tudom. "

Hogy egy jogállamot szétverő, pártállami káderelvű, bolsevista (a kisebbség dugja fel magának) kormányzás K-Európában a "zongorába szarás" esete-e, az elég biztos, még a konzervatívoknak is. Te persze simán szopod a csöcsöt, amit eléd tesznek, elvek nélkül, szóval ezt te nem értheted.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.06. 13:04:37

basszátok meg, nem gondoltam volna, hogy van lejjebb a várúr-diocles tengelynél.

van.

"És ennek a nagyon sötét balkáni játszmának a főszereplői mellett ott vigyorognak kárörvendően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetői."

nyami.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.06. 14:07:12

@mavo: ezt láttam a mai Magyar Nemzet(t)ben...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.07.06. 14:07:41

Hat ha a fuggetlen fek es ellensuly is azt mondja, akkor Basescunak mennie kell.

www.origo.hu/nagyvilag/20120706-delutan-eldolhet-az-roman-elnok-sorsa.html#
"A román alkotmánybíróság szerint Traian Basescu elnök nem teljesítette az elvárásoknak megfelelően a hatalmi ágak, illetve az állam és a társadalom közötti közvetítői feladatát. A testület ezt abban dokumentumban fogalmazta meg, amelyben kifejtette véleményét arról az előterjesztésről, amelynek célja Basescu felfüggesztése az elnöki posztról. Az alkotmánybírák ugyanakkor közölték: önmagában az, hogy az elnök aktív szerepet játszik a politikai életben, még nem ellentétes az alaptörvénnyel. A törvényhozás délután szavaz a javaslatról. "

Milyen pikans megoldas az alkotmanybirosagot bevetni az elnok ellen.

is 2012.07.06. 14:27:16

@Doomhammer: a független fék és ellensúly PONTOSAN azt mondja, hogy NE menjen, mert az alkotmánnyal nem ellentétes, amit csinál. nagyon figyelemre méltó, hogy te mindenből azt tudod kiolvasni, amit akarsz, függetlenül attól, ami le van írva. a pszichológusok tárt karokkal várják az ilyen személyiségeket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.07.06. 14:52:33

@is:
Te akartad. :-)

Itt a roman Alkotmanybirosag dontese.
www.adevarul.ro/Document_Verdictul_Curtii_Constitutionale_privind_suspendarea_lui_Traian_Basescu_ADVFIL20120706_0002.pdf
A kulcsmondatok szo szerint:
"În legătură cu aceste susţineri, Curtea reţine că faptele concrete
menţionate mai sus, imputate Preşedintelui, îmbracă forma unor conflicte
cu ceilalţi participanţi la viaţa politică.
Cât priveşte declaraţiile sus-menţionate ale domnului Traian Băsescu,
Curtea reţine că acestea pot fi caracterizate ca opinii politice, pentru care
Preşedintele României rămâne responsabil, din punct de vedere politic şi
moral, în faţa electoratului şi a societăţii civile.
Referitor la rolul Preşedintelui României, prevăzut de art.80 din
Constituţie, Curtea constată că domnul Traian Băsescu nu şi-a exercitat cu
maximă eficienţă şi exigenţă funcţia de mediere între puterile statului,
precum şi între stat şi societate."

Nagy vonalakban ez azt jelenti, hogy ugyan a roman allamelnoknek joga van politikai velemenyt megfogalmazni es ezert felelosseggel kizarolag a valasztoi fele tartozik, de konfliktusba kerult a roman politikai elet szereploivel, ezert nem tudta "maximalis hatekonysaggal" elvegezni kozvetitoi funkcioit a hatalmi agak ill. az allam es a tarsadalom kozott.

Felfuggesztesi szavazas du. 4 orakor magyar ido szerint.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.06. 14:55:01

@Hepci:

mert szerinted hol tudna még ilyen megjelenni magyarországon? na jó, leszámítva a magyar hírlapot, a heti választ, a mandinert ...

hát ja, most, hogy így mondod :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.06. 15:02:33

@is:

légy olyan kedves, és magyarázd már el nekem, hogy egy ilyen alkotmánybírósági határozatnak pusztán a megléte miért nem kurva kínos.

ezzel a posttal itt nem az a kurva gáz, hogy amit victor ponta művel az ne lenne iszonyatosan gáz. az, hogy ne lenne az.

de hogy ezt itt ekézik, ahol, az tesz a bájhoz.

MézesRozi 2012.07.06. 15:09:10

úgy nézem, ciánoznak a patkányblogon, hogy itt ekkora a nyüzsgés.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.06. 16:21:13

@MézesRozi: Még mindig van bajsza, kedves Rozi?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.06. 16:26:13

@Diocles: Baszomalássan, Kelet-Közép-Európában már volt "tekintélyelvű, rámenős, centralizált kormányzás".

Azt szokás hibáztatni azért a dágványért, ami van.

De gondolom, most már, hogy a mieink csinálják és van rajta pántlika, mindjárt jobb lett. Csak ez hiányzott a tökéletességhez az átkosban, nem volt elég nemzeti.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.06. 16:45:28

@Counter:

kádár, ha egy iciri-picirit is jobber lett volna, ezek a dioclesek házi oltárt tartanának neki. főleg azért, ami 57 magasságában megfelelt az orgoványi erdőnek.

édes istenem, bayer zsolt milyen szépeket írhatott volna arról, hogy egy kicsivel kevesebbet lógattak fel a kelleténél. ennek a mansfeldnek például olyan zsidós neve van, nem?

is 2012.07.06. 22:27:47

@Doomhammer: "ott nem kell egy "mersekelt" jobboldali eronek a fasisztakkal osszefognia"

az SNS évekig kormánypárt volt. minden ilyen szélsőséges alakulatot a kormányra jutás ver szét (pl. Haider, most Wilders). tehát volt a szlovákoknál is, és hatalomban is volt.

is 2012.07.06. 22:32:44

@Doomhammer: namost az, hogy ismételgeted a neked tetsző részeket, kihagyod a konklúziót (nem alkotmányellenes), ami a döntő egy ilyen állásfoglalásnál, az ugye 80IQ alatt számít érvelésnek. pl. akkor neked.

is 2012.07.06. 22:39:41

@mavo: "kádár, ha egy iciri-picirit is jobber lett volna"

ezt már mondja meg nekem valaki, hogy mi tesz ma egy jobboldalit Mo-n? a gazdasági világképe? mi lenne az? a társadalmi világképe? mi lenne az? vagy csak szimplán az, hogy ő márpedig a FIDESZre szavaz?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.06. 23:49:01

@is:

igen, magyarországon az, a jobboldaliság definíciója, hogy valaki a fideszre savaz. elég beteg dolog, de ettől még így van, a baloldaliságé meg az, hogy a maszopra, hát az se jobb, na. kevés országot tudnék mondani, ahol a jobboldaliság definíciója az, hogy szociális demagógiát kell nyomatni, és két oligarcha-ellenes demagógia között maffiát üzemeltetni, de ez egy ilyen ország.

meg egy olyan ország, ahol annak a fidesznek a képviselője sápítozhat mengelézésen, amely párt kvázi bevezette a mengelézés használatát, és annak a maszopnak a képviselője mengelézik, amely párt ellen amazok bevezették. rohadjak meg, ha meg tudom mondani, melyik elmebetegebb.

ez egy beteg ország, egy beteg országnak pedig milyen politikusai vannak? betegek? ennyi.

kalamáris 2012.07.07. 00:36:14

Ugyan könnyű összemosni a kettőt, de Orbán kispályás volt Pontához képest. Pl.: Schmitt plágiumügyét nem tussolták el, Ponta feloszlatja a bizottságot ülés közben. Másrészt Pontának nincs igazi választói felhatalmazása, Orbáné elég erős. Tehát amit Ponta csinál, az kvázi puccs, ezt Orbánról azért senki sem állíthatja, még ha nem is szeretjük.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.07. 00:43:36

@kalamáris:

ezt kicsit bővebben is kifejtenéd? mert eddig csak annyi jött át, hogy ha valaki kispályásabban nem jó csávó az jó. vagy hogy ha valaki nem kétharmaddal köcsög, azzal igazából nem is tudom, mi van. de nem szeretnék szavakat adni a szádba.

kalamáris 2012.07.07. 00:56:36

Oké, kifejtem: 53% elég erős legitimáció pl. a köztévé elnökének lecserélésére (vagy akár a Nemzeti Bank elnökéére is, miért is ne, nem?). Orbánnál ezekbe is belekötöttek, pedig ezekben az ügyekben pl. nem volt indokolt. Ponta egy hónap alatt lecserélt mindenkit úgy, hogy egy meglévő parlamentben szervezte össze magának a hatalmat (ez azért nem ugyanaz, mint egy választás, gondolom, Te sem állítod). Szóval aki a két dolog közé egyenlőságjelet tesz, az sztem nem látja valami nagyon differenciáltan a dógokat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.07. 01:19:30

@kalamáris:

egyenlőségjelet? mesélj már, ki a fasz volt az! mert itt pont csak olyanokat látok, hogy juj, de nem egyenlő, mert az ő szaruk hú de kurva nagyobb szar, mint a mienk, és sálálálálá maszop (ld. post), meg olyanokat is, hogy az egy vödör szar ugyan valóban nem kettőezer milliárd tonna szar, de attól még szar, ráadásul a kettőezer milliárd tonna szartól valami irgalmatlanul függetlenül szar (relativizáló ballib köcsögök, akiknek most kurva szar lesz, mert mostantól ajrópa majd nem csak viktort, tehát a vele egy személyben önazonos magyarországot fogja ekézni. ez egyébként azóta be is jött, mert pontát - jé, mik vannak - már ekézik is a magyargyűlölő ajrópaiak).

na, szóval ki is relativizál, mit és hogyan. elő a farbával, egyre inkább érdekel. olyan lesz, hogy másolt ugyan, de nem plagizált? csak hogy tudjam, megéri-e majd belefektetnem azt az iszonyatos méretű intellektuális befektetést, hogy el is olvasom.

kalamáris 2012.07.07. 01:25:42

@mavo: nem olvastam végig az ittenieket. De gondolom máshol nem ez a domináns, oda is járhatnál olvasgatni, jobban éreznéd magad. Bár legjobb lenne, ha kinyitnál egy sört, kicsit idegesnek tűnsz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.07. 01:37:50

@kalamáris:

"nem olvastam végig az ittenieket"

van itt egy post. arra írtál kommentet (pardon, szó szerint értelmezve nem, hiszen nekem írtál, de azért valahol mégis), és komoly arccal kijelented, hogy nem olvastad végig az ittenieket. a post ugyanis elég konkrétan arról szól, hogy miközben itt a maszop azzal riogat, hogy, addig románában. az a baj, ez még csak nem is relativizálás, mert az azt jelentené, hogy a szerző beismerné, hogy valami szar csak van itt is a palacsintában, hanem vegytisztán annyit jelent, hogy itten minden dekurva rendben van, de bezzeg ott

nem rossz. és ezt te nem olvastad. szép.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.07. 01:40:50

@mavo:

és ha már, akkor nyilvánvalóan sem diocles elvtársat, sem teknős elvtársnőt sem olvastad. nem csodálom, ide annyi mindenki ír, közöttük ők egyszerűen elvesztek.

kalamáris 2012.07.07. 01:50:19

@mavo: Nem egészen, a posztot olvastam, a százhúsz kommentet nyilván nem. És nem is neked válaszoltam különben. Sebaj.

Várúr 2012.07.07. 02:00:20

@mavo:
Nekem is megérte elolvasni első objektív mondatod (mármint hogy óriási önismerettel lehülyézted magad)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.07. 02:10:53

@kalamáris:

akkor az "Oké, kifejtem: 53% elég erős legitimáció pl." ... kezdetű izét kinek szántad? kezd érdekelni. csak mert felületes szemlélő számára van egy olyan beütése, mint ha az én közvetlenül előtte leírt "ezt kicsit bővebben is kifejtenéd?" felszólításomra érkezett volna.

nincs egyébként semmi gond. a post alapvetően arról szól, hogy lemásolta, de nem plagizált, akarom mondani a maszop fúj, csúnya, és olyan román szövetségese van, aki pont olyanokat csinál, mint orbán, tehát a maszop de kínos (a vicc az, hogy ebben az egyben nagyon igaza van a szerzőnek, mert a maszop létezése önmagában egy vicc), de ebből egy percig sem következik az, hogy a másik viktorban bármi kínos lenne. na jó, legyünk megengedőek: ezt nem írta le, és most nem megyek bele olyanokba sem, hogy ha egy kínos párt kritizál valakit, akkor. lásd még a magyaroszágnak akkor jó, ha visítoznak a libsik tételt. és neked ez jó, én meg kicsit azért elégedetlen vagyok vele.

ez ugyanis kettős mérce. és mi a kurva életet kér számon a szerző a maszopon, ráadásul abszolút nem jogtalanul?

már én sem tudom. amikor az ajrópai néppárt megakadályozta, hogy a fideszt elítéljék (nincs semmi párhuzam, ne tessék keresni), akkor simán jött a megfejtés, hogy lám, az ajrópai néppárt mennyire visszautasítja a ballib mételyt.

ha ugyanezt megcsinálja a cucilista internacionálé a saját tagjával, az minimum fúj. esetleg análszex.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.07. 02:15:30

@Várúr:

mindig csak a lényegre várúr elvtárs, mindig csak a lényegre! :D még a végén trollnak hihetne téged valaki, és hát az azért, fúj. pláne, miközben amerikában verik a négereket és a maszop a román orbán viktorral paktál lefele.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.07. 09:48:49

@kalamáris: Azért az eltussolási igyekezet megvolt, miniszter úr nem kívánt foglalkozni a témával, a közmédia ott hentergett Schmitt lábai előtt. Tulassay és a SE kurázsiján bukott el az Ügy. Mérget vennék rá, hogy a román fejlemények ismeretében páran verik is a fejüket a falba, hogy miért nem jutott eszükbe feloszlatni/összevonni a SE-t mondjuk a Pázmánnyal vagy a Nemzeti Káderképzővel.

53% mire nem elég erős legitimáció? Mert azt látom, hogy bármit eléd tolnak, arra rá tudsz bólogatni, hogy igen, ez belefér. De mi nem fér bele?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.07. 12:00:56

@Counter:

nos, ha esetleg vannak még futó emlékeid a dologról, páran azért igen lelkesen próbálták meg bebizonyítani, hogy a SE nem veheti el schmitt diplomáját, mert kiszera méra bávatag.

nem mondom, ez még mindig nem olyan jó trükk, mint feloszlatni, de azért tulassay esetében egészen jó részsikereik lettek.

és tényleg az a legkegyetlenebb az egészben, hogy ha az eu beszól (márpedig elkezdett beszólni), akkor az ő viktoruk szemrebbenés nélkül visszakérdezhet, hogy ha a druszáéknak szabad, akkor nekünk miért nem?

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.07. 18:56:38

@Counter: A miniszter úrnak nem szerepelt a munkaköri leírásában a témával való foglalkozás.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.07. 20:57:37

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Miniszter úr politikus is, nem csak bürokrata. A politikus pedig azért az, hogy foglalkozzon. Vö. focihoz való nem értés, magánszemélykéntiség ésatöbbi (bizonyára cucilista miniszterek is, csak azokat már megjegyezni sem volt érdemes a legújabb korban).

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.07. 21:31:36

@Counter: Tulassay megpróbálta áttolni a felelősséget Réthelyire egy (vagy szándékosan, vagy nem) félreértett jogszabály alapján.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.08. 11:12:20

@Talon Karrde: El is olvasta, mit kritizál teknős, vagy csak a beszólás ténye az, ami örömreakciót vált ki?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2012.07.08. 11:58:06

@Counter: @mavo: bővebben kifejtette (mondjuk pont ő nem ért egyet teknőccel, de ez most mellékes :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.08. 11:58:32

@Talon Karrde: Akkor mesélje már el, hogyan olvasta ki teknős azt, amit sikerült neki. Hiszen maga a helyesléséből vélhetően: érti.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2012.07.08. 12:39:01

@Counter:
Aszondod fentebb, hogy: "És mit kifogásul az értékelvű polgári konzervatív underground? Hát nem azt, hogy Magyarországot miért balkáni román módra kormányozzák. Hanem hogy miért kifogásolják ezt a tényt.

Azért, mert úgy hitték rólunk, hogy nem Románia vagyunk, azért bazmeg. Szerencsére meggyőztünk mindenkit, hogy de igen. "

Romániára úgy utalsz mint valamire, amit csak felülmúlni lehetett, azt hitted, hogy Magyarország hű de fasza és most be kell lássad, hogy nem?

Fordítva ülsz a lovon.

Az USL ámokfutása előtt szerintem jobban állt Románia, mint most.

Nekem van jogom azt mondani, hogy a kretén szoclibek miatt most Románia megítélése a világban ROMLOTT, !LE!romlott oda, ahol Magyarország van/volt a másik Vicktor ámokfutása miatt.

Teknőcre visszatérve, tetszett a hozzá(d)szólása, nem tudok az ő fejével gondolkodni és nem tudom, hogy mit honnan olvasott ki, de egyetértek a kijelentéseivel.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.08. 12:47:58

@Talon Karrde: Jól látod, szerintem is kretén szoclibek miatt romlik Románia megítélése és szerintem is Magyarország irányába mozdult. Bár nem értem, miért ne volna jogom ezt megállapítani.

Teknős azt írja, hogy "az fáj, hogy nem kap Mo. nagyobb büntetést", illetve hogy "az fáj, hogy nem a tolvaj szocik vannak hatalmon". Ez hazugság, te meg lájkolod. Természetesen helyezkedhetünk a kölcsönös rágalmazás alapjaira is, de nem ragaszkodnék hozzá.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2012.07.08. 13:01:24

a8.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc6/282671_263761207058724_1061625618_n.jpg

- Te Victor... Tehát, akkor, izé... Te megváltoztattad a törvényeket, azért, hogy kirúgathasd Băsescu-t?
- Igen haver!
- És... akkor én leszek az elnök helyette?
- Persze haver!
- És... és... akkor azokkal a megváltoztatott törvényekkel akkor rúgsz ki engem is, amikor akarsz???
- Ehh...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2012.07.08. 13:09:04

@Counter:

Most akkor matekezünk, vagy kommentelünk? :)

Tranzitív reláció:
Egy homogén kétváltozós relációt akkor nevezünk tranzitívnak, ha az elempárok azon tulajdonsága, hogy egymással relációban állnak, „láncszerűen” tovább adódik, mint például a testmagasság esetében a „magasabbnak lenni” relációnál: ha én magasabb vagyok az apámnál, az apám pedig magasabb az anyámnál, akkor én magasabb vagyok az anyámnál.

Attól, hogy nekem tetszik a teknőc hozzászólása, még én nem vallom magaménak a kijelentéseit.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2012.07.08. 13:11:29

@Talon Karrde:
Rosszul fogalmaztam, de érted te ezt.
Attól, hogy tetszik amit mond még nem én mondom...

DFK 2012.07.09. 22:51:58

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Ne, mivel Magyarország a baloldalnak nem hazája, csak működési területe, ezért nem hazaárulók.

DFK 2012.07.09. 22:54:58

@Virág et.: Nem kis különbség van a kettő közt.

DFK 2012.07.09. 22:59:19

@tarackos: az európai szocik még tárgyalni se engedték a dolgot...