Keleti szél az Urániában (is)
2012. július 03. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Keleti szél az Urániában (is)

tangshani_foldrenges.jpg

  Ma kezdődnek az Uránia moziban a kínai filmnapok, amelyek igazából egy napig tartanak. Kínai-buziknak, filmbuziknak és kínaifilmbuziknak kötelező program, de mindenki, aki szívesebben tölti egy napját egy légkondicionált vetítőteremben, mint a Kalapács Józsi-féle betondzsungelben, ajánlható az esemény – ráadásul mindezt ingyen. Lehetne most elmélkedni a keleti szélről meg az édes-savanyú kutyáról, de inkább nézzük magukat a filmeket.

  A nyitófilm a Szárnyaló öregek otthona (Feiyue laorenyuan, 2012) lesz (kedd 18:00, szerda 10:30), az esemény díszvendége pedig ennek egyik főszereplője, a csinos Yan Bingyan. A filmben egy idősotthonból megszöknek a szépkorúak, hogy részt vegyenek a kínai Csillag születikben. A film szereplőinek összéletkora 3000 év, a Mandiner gerontofil olvasói biztos jól szórakoznak majd rajta, de nyugdíjvédelmi kormánybiztosunk is biztos meríthet belőle egy-két ötletet.

  A szerda az Anya (Eji, 2010) című fimdrámával kezdődik (9:30). Ebben az éhező kínai kisgyereket belső-mongóliai belső-mongolok fogadják be a jurtájukba, hosszan folyik a könny meg a kumisz, s végül a főszereplőnek döntenie kell: puszta vagy nem puszta, és ő persze a pusztát választja. A film után a rendezőt lehet kérdezni mindenféléről.

  Aki nem szereti a birkákat és az erjesztett lótejet, az szerdán 10-kor a Majomkirály – Nagy felfordulás az Égi Palotában (Danao Tiangong, 2012) című rajzfilmet tekintheti meg, amely egy 1960-as évekbeli klasszikus felújított változata. A mese arról szól, hogy Sun Wukong, a Majomkirály felmegy az égbe, ahol mindent szétkúr. Ebből, de csak ebből a szempontból egyébként hasonlít Matolcsy Györgyre, ettől függetlenül azonban igazi felüdülés ez a film ebben a nagy melegben.

  10:30-kor ismétlik a Szárnyaló öregek otthonát, a film után beszélgetni lehet Yan Bingyannal, de itt jelezzük, hogy már foglalt.

  13:45-kor kezdődik az Igen, akarom (Wo yuanyi, 2012) című romantikus szinglifilm, amely pekingi yuppie-k között játszódik. A főszereplő jó csaj egy cégnél középvezető, akinek a kegyeiért két milliomos menedzser vetekszik. Az egyik menőzik a pénzével, a másik szegénynek teteti magát, hogy saját magáért szeressék, ne a pénzéért. A végén aztán különrepülővel utaznak Párizsba, pezsgőznek és gyémántgyűrűznek. Igazi sztárparádé, a főszereplőnőből, az egyik Kaptárból is ismert Li Bingbingből még a Véleményvezér nagyon buta Kína-bloggere sem húzná ki, a két főszereplő fickóval pedig ázsiai hölgyek százmilliói álmodnak éjszakánként.

  14:00-kor egy maszturbációra – a biciklisfutárok kivételével – kevéssé alkalmas film kezdődik egy másik teremben. A hegy körül (Kora, Zhuanshan, 2011) igazi LMP-s kultfilm, arról szól, hogy egy taiwani hülyegyerek felbiciklizik Tibetbe. Az út nehéz, tibetiül meg nem tud, úgyhogy túl sokat nem beszél közben, és a kínai filmekre oly jellemző állandó picsogás is elmarad. Nyugati szemmel ez a legélvezhetőbb film a felhozatalból, és még a Tibet- és extrémsport-fanatikusok is megkapják, amit akarnak.

  16:15-kor kezdődik A nagy mágus (Da moshushi, 2012), ami tipikus hongkongi történelmi bohóckodás. Az 1910-es években játszódik, egy fiktív kisvárosban verekednek, varázsolnak és szerelmesednek, és a végén a japán agresszorok jól megszívják. A főszereplő nem más, mint Tony Leung Chiu-wai, bugyiszázmilliók nedvesítője, a nálunk is bemutatott Hős, 2046, Szigorúan piszkos ügyek, Szerelemre hangolva, Ellenséges vágyak, Vörös szikla, Csungking expressz stb. sztárja.

  Szerdán 18:30-kor egy másik romantikus filmet, A szerelem nem vak (Shilian 33 tian, 2011) címűt láthatjuk. A cégnél dolgozó luvnyát kidobja a pasija, szenved, szenved, szenved, de aztán összejön egy munkatársával. Guy Ritchie-s-Mátrixos vágások kínai módra, szexre ne számítsunk.

  20:30-kor kezdődik a legnagyobb durranás, A tangshani földrengés (Tangshan da dizhen, 2010). Ez minden idők üzletileg legsikeresebb kínai filmje, csajoknak két és fél óta szipogás, pasiknak is, kivéve a cinikus geciket, akiknek ugyanennyi kínos feszengés. A '76-os tangshani földrengésben egy fél család kipusztul, a másik fele szétszakad, 32 évig szenvednek, aztán a 2008-as sichuani földrengés során egymásra találnak, már akik még élnek. Aztán szenvednek tovább. Rendezője a „kínai Spielberg”, Feng Xiaogang.

  Ha valaki lusta elmenni a moziba, de érdeklik a filmek, az természetesen a számítógépes világhálón is megtekintheti őket, de nagyon szégyellje magát.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr434625995

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.07.04. 10:24:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pelikán* 2012.07.03. 16:33:05

Hiába próbáljátok meg behozni ide a kínai kultúrát, áljobber pekingi ügynökök, nem fog sikerülni!!!4

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.03. 17:00:17

én még az ember tragédiáját se tudtam megnézni, és senki se ad egy linket

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.03. 17:09:24

cms.sulinet.hu/get/d/ac718de1-0152-4090-996d-d316c3bcd3b7/1/3/b/collection/large/largeimage.jpg

Persze tudom, a magyar-kínai kulturális kapcsolatok erősítését hosszú évek, hónapok óta szakadatlanul követelik magyar szakmunkások, családi gazdaságok és eszmetörténészek.

Talán lesz közös légitársaság is:
1.bp.blogspot.com/-ulk5ZFJKr6Q/T5tCRIoPOzI/AAAAAAAABqY/B1ZtxUTZdyM/s1600/maszovlet_1954.jpg

De annak is lehet következménye, hogy a Patrubányok és Magyarok Világszövetsége kiesett a Főnök kegyeiből:
auxx.hu/images/szovjet-kultura-es-tudomany-haza-1ft-1976-0001119756-87-orig.jpg

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.07.03. 18:21:45

@tesz-vesz: nem csúsztál le semmiről, gyakorlatilag nézhetetlen mozi.

pcmci 2012.07.03. 20:10:41

reggel mosogatás közben volt "mtva bemutatja a kínai filmnapokat" szpot, el is gondolkodtam, hogy mégis mifasz alapon?
btw, nem teljesen értem, hogy amikor a veres csillagot tiltjuk büszkén ideológiai alapon, hogy van közben arc az árány csillag égisze alatt melegszarig benyalni...

Dr.Zomboss 2012.07.03. 21:31:08

Most akkor a "közszolgálati" meg a mandinka a komcsikat propagálja? Ez volt a párt utasítása?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.03. 21:55:24

@Counter: @pcmci: @Dr.Zomboss:

Ostoba surmó trolljai! Ti csak akkor néztek meg egy iráni filmet, ha iszlamisták vagy csak akkor néztek meg egy izraeli filmet, ha cionisták vagytok?

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.03. 21:57:33

@bbjnick: Nem a bemutatott alkotásokról beszéltem, hanem a keretül szolgáló szervezésről és annak vélt motívumairól, titkár elvtárs!

pcmci 2012.07.03. 22:06:12

@bbjnick: ha már így kérdezed, voltam egy tökmindegymilyen népi összejövetelen anno az urániában, de valahogy azt gecire nem állami pénzből nyomták bazmeg.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.03. 22:37:52

@Counter: @pcmci:

A keret és az állami pénz:

www.urania-nf.hu/rendezvenynaptar.php

Van itt gyermeknapi rajzfilmvetítéstől klezmerfesztiválig, határontúli magyar- és indiai filmvetítésektől élő operaközvetítésig minden kutyasz*r... Az Urániát erre találták ki és tartjuk fenn. Most miért pont a kínai filmvetítésekkel lenne/van probléma? Ha k*csög pösti lennék, lehet, hogy néhanapján én is beülnék egy-egy ilyen alkalomra. Pár éve módom volt egy ORTT-s rendezvénysorozat néhány vetítésén részt venni, egy rakás olyan cuccot láttam (nem mellesleg klassz dolgokat), amiket sehol máshol nem lett volna módom megnézni. Ez, szerintem, ennyi.

ü
bbjnick

pcmci 2012.07.03. 22:47:14

@bbjnick: ez senkit se zavarna, ha nem ilyen nyílt bőnyálas szopás menne az összes kormányközeli csatornán kína ügyben (pl ma reggel kossuthon dolgos, példaértékű kínai kolóniákról esett szó, akik itten kínai piacokat hoztak létre, amiről még véletlenül sem a hamisítás és adócsalás jut eszébe minden épeszű embernek.).
faszért kell kultiválni egy kibaszott kommunista elnyomó országot? mer' kell a pénz? bazmeg, ez nem érv, pénzért a sasorrúakhoz is lehetne menni. akkor?

kispufi 2012.07.03. 22:56:33

@pcmci: na jó, de a sárgák utoljára 800 éve geciztek velünk direktbe, a kampósok meg épp azóta, folyamatosan, még ha javarészt indirektbe is. há'nem?

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2012.07.03. 23:06:53

Nem akarunk beleszólni a magasröptű társalgásba, de jeleznénk: 2005-ben és 2009-ben is volt kínai filmfesztivál az Urániában, pedig akkor még európai értelemben vett progresszív kormányunk volt. A mostani esemény meg a tavalyi sanghaji magyar filmhét viszonzása.

Bell & Sebastian 2012.07.04. 00:43:38

Hajtás Pajtás kivel találkozik a végén?
Az szülinapi csákós karibu, kínai unikornis, esetleg bigfootjeti vagy tán a lokális párttitkár?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.07.04. 01:21:15

@tauglich:
Szerintem kifejezetten jó. Egy héten belül láttam a Tragédia Jankovics- és Alföldi-féle feldolgozását, nálam egyértelműen az előbbi nyert, holott utóbbi sem volt rossz.

marko11 2012.07.04. 07:47:59

Vessetek meg, de én ma elmegyek az Urániába!

marko11 2012.07.04. 07:51:01

@tauglich: Jankovics Marcell filmje több, mint nézhető: zseniális! De legalábbis: alapfilm.

Karcolt lendület 2012.07.04. 11:12:56

@pcmci:
Az, hogy ez a kormány kitalálta, hogy a kínai munkamennyiséget és életszínvonalat propagálja a magyar jómunkásembereknek, az egy dolog és fasság. (Mondjuk, ha Matolcsy eleget foglalkozik a problémával, az életszínvonalat sikerül elérni.)

Az ilyen film- és egyéb fesztiválok, meg könyvkiadások viszont ettől függetlenek, ezeken keresztül lehet megismerni másik kultúrában élő emberek gondolkodását: nagyon hasznos, ha a politikai és ideológiai sztereotípiákon túl is szeretne valamit tudni az ember.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.04. 11:34:27

@Karcolt lendület: Igazán nehéz feltételezni az egyedül a kézivezérlésben bízó kormányról, hogy az állami média és az állami filmszínház a kormány politikai programjától függetlenül tartja összehangoltan a Kínai Kultúra Napját.

Természetesen az is elképzelhető, hogy a Szovjet Kultúra Napja, a Szovjet-Magyar Barátság Háza az iskolai Ki Tud Többet a Szovjetunióról? vetélkedők mind függetlenül valósultak meg attól, hogy a kormány kitalálta, hogy itt kommunizmus lesz. Csak tudjuk, hogy hiába képzeljük el, attól az még igaz nem lesz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.07.04. 11:45:51

@Counter:
Plane, ha ugy adodott, hogy a fesztivalt az NMHH rendezte.

news.xinhuanet.com/english/china/2012-07/04/c_131694203.htm
"BUDAPEST, July 4 (Xinhua) -- A two-day film festival showcasing eight Chinese films opened in Budapest on Tuesday.
...
Before its screening to a packed audience, Annamaria Szalai, head of Hungary's National Media Authority which organized the festival, said that along with literature, film is one of the best ways to get to know a culture and a people.

"The festival is an opportunity for us to get to know better one of the world's most exciting and most interesting countries through its films," she said.

Speaking on behalf of a delegation of Chinese film dignitaries, Zhang Hongsen, deputy director of the Film Bureau of China's State Administration of Radio, Film and TV, said China and Hungary share a rich cultural past and film tradition."

Szalai biztos jol megertette magat a kinai partnerevel.
en.wikipedia.org/wiki/State_Administration_of_Radio,_Film,_and_Television

marko11 2012.07.04. 14:20:13

Voltam az Urániában, deviszont(!) nem láttam semmit.
Az ingyenes mozizás lehetősége úgy látszik megmozgatta a népeket. Sokan nem fértek be.
Nincs ez így jó.
Kellene valami kis pénzt kérni a filmekért. Ha csak pl. 300 Ft-ot elkértek volna, biztos csak azok vettek volna jegyet, akik tényleg meg akarják nézni a filme(ke)t.
Így meg az nézte meg, aki előbb ért oda.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.04. 16:01:49

@marko11: A kommunizmusban a pénz megszűnik. Mindenkinek szükségletei szerint elégítik ki filmnézési igényeit: aki előbb ér oda, annak nagyobb a szükséglete is, értelemszerűen.

Olvasóinkat tájékoztatjuk: marko11 elvtárs szükséglete nem érte el a kellő mértéket, gyámoltalan, retrográd korrupciós kísérletét pedig átnevelő táborunkban értékeli át.
Nyilvános önkritikája nem marad el.

marko11 2012.07.04. 16:27:25

@Counter: Igaz is, erre nem gondoltam.
Meg is nézem sürgősen az Angi Verát.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.04. 23:58:19

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: DVD-n vajon kiadják ezeket a kínai filmeket? Vagy ha szerencsés az ember, akkor egyik éjjel sikerül a felvevővel elkapni, mikor leadja a köztévé? (Aminek, ugye, ilyesmi is lenne a dolga, hogy kultúrát közvetít.)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.07.05. 08:31:07

@TuRuL_2k2: nekem viszont túl tömény, túlontúl hosszú, már-már kínzó volt azt a három órát végig ülni. Pedig hát három órás klasszik szerzői filmeken szocializálódtam annak idején. Aztán vannak komoly dramaturgiai és szakmai problémáim is, majd kifejtem szívesen ha valakit érdekel.
Egyébként a prágai szín tetszett a legjobban, de hát azt meg az Orosz István rajzolta.

@marko11: nekem ez az alapfilm kategória mindig olyan gumifogalom volt, persze elfogadom hogy csíped a filmet. Feltéve persze, ha elárulod hogy számodra mitől alapfilm és mitől zseniális Jankovics mozija.

marko11 2012.07.05. 10:26:10

@tauglich:
Én meg elfogadom, hogy te nem csíped Jankovics moziját.
Vagyis, hogy kit mi fog meg, az erősen szubjektív. Nem csak a műtől függ!
Alapfilmnek nevezni pedig, jelen esetben nem nagy merészség.
Az ember tragédiája az emberi létezés alapkérdéseit boncolgatja (máig érvényesen).
Madách Imre műve a magyar irodalom alapműve.
Nem vitatnám el ezt a besorolást Jankovicstól sem.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.07.06. 10:32:30

@marko11: természetesen Madách művével kapcsolatban osztom a véleményed, ugyanakkor ez a közösen tett megállapítás még nem biztos hogy elegendő az üdvösséghez Jankovics Tragédiája számára. Persze ettől még nem veszem al tőled a jogot, hogy ne tartsd zseniális filmnek a Tragédiát. Mondjuk szerintem messze nem az, főként annak tudatában, hogy ismerem Jankovics valóban zseniális munkáit.

Alapvető problémám például a film hosszúsága és toldozott-foldozott jellege. Mintha Jankovics már baromira túl akart volna lenni ezen a több évtizedes történeten. Gyakran dilettáns a hangkeverés (Muszorgszkijtól, vagy Mozart állandóan citált Requiemjétől a végén már herótom volt), több helyen nincsenek meg a fázisrajzok, így csak állóképek ismétlődnek, érezhetően nem a koncepció, hanem alapvetően az elmaradt munkák okán. Aztán ott van az a nagyon jól megrajzolt londoni szín, melyet végül digitálisan, brutálisan rossz rajztudással fejezett be Jankovics, vagy valaki, aki érezhetően nem ért a technikához.
Amikor Jankovics belekezdett ebbe a munkába, még egészen más ritmushoz és filmidőhöz voltak szokva az emberek, egészen más filmidővel operált a szakma. Természetesen nem gondolom, hogy pörgősre kéne és lehetne vágni a Tragédiát, ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy az akkori idők lassúdad filmes nyelve nem áll ősszhangban a film elkészültének jelenidejűségével. Lehet hogy kellett volna csinálni egy mozikba szánt kétórás verziót és mondjuk dvd-re blue ray-re egy háromszor egy órás verziót.

Egy szó mint száz, Madách műve többet érdemelne. A helyzet az, hogy Jankovics magához képest is jelentősen alul teljesített. Szerintem.

marko11 2012.07.06. 11:48:35

Kösz a korrekt választ, a megfontolásra érdemes véleményt.
De engem ott és akkor (Uránia mozi....) erősen megfogott a film (is). Pedig, nem is az elsők közt néztem meg. Attól tartottam leginkább, hogy hosszúnak/unalmasnak fogom találni. De nem!

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2012.07.06. 14:45:28

@marko11: nincs mit. Meg aztán a lényeg, hogy neked bejött.
süti beállítások módosítása