Mi a neved, zsidó?
2012. június 27. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Mi a neved, zsidó?

brian.jpg

  Visszanyalt az árpádsávos fagyi, saját vezéreik vérségi viszonyaiban turkálnak a radikális szubkultúra tagjai. Úgy tűnik, a jövőről való mondanivaló híján 2012-ben tényleg a múltban való vájkálásról szól a magyar közélet, bár a származás taglalása tényleg egy új szint a játszmában. Most az EP öblös hangú magyarradikálisa, a cigánybűnözés ostorozója, Szegedi Csanád kénytelen szembenézni azzal, hogy zsidó származású felmenői is vannak.

  Na és? – tehetik fel a kérdést a józanabb elmék. Mit számít, hogy kinek milyen a származása? Nos, a dolognak két oldala van: egyrészt tényleg nem számít a származás, nem lehet belőle kollektív tulajdonságokat, szándékokat, főleg nem bűnösséget levezetni egy teljes népcsoportra, etnikumra, bármilyen kisebbségre vonatkozóan. Ez eddig persze evidens, bár nem kevesen vannak hazánkban, akik nem jutottak el eddig a felismerésig. A dolog másik oldala viszont, hogy igenis számít a származás, egyéni sorsunk, személyiségünk, nézeteink, vonzalmaink és félelmeink alakulásában. Saját származásunk, felmenőink, családunk történetének ismerete igenis hozzátesz személyiségünk alakulásához, és nem elvesz belőle. És csak a legnaivabb idealisták, vagy a társadalom sokszínűségének eltüntetésére törekvő radikális egyenlősítők gondolhatják azt, hogy származásunk, az otthonról hozott kulturális, világnézeti beidegződések nem hatnak ki felfogásunkra, az egyéni nézetek összessége pedig a közélet alakulására. Ha nem vesszük figyelembe ezeket az eredőket, nem is tudjuk megérteni a magyar közélet vitáit, vagy legalábbis nagyon fals képünk és magyarázatunk lesz róla. Persze saját gyökereink nem ismerete, vagy a származásunk önmagunk előtt való eltitkolása, negligálása is jelzésértékű.

  Úgy tűnik, a jelenleg kognitív disszonanciáját feldolgozni kénytelen jobbikos politikus mindkét téren komoly hiányosságokkal küzdött: úgy vagdalkozott kollektív vádakkal, végtelenül leegyszerűsített sztereotípiákkal, egybites politikai üzenetekkel, hogy közben nem volt tisztában saját származásának összetettségével. Pedig ha a közéletbe való belépés, a nemzet sorsának alakítása előtt érdeklődött volna saját múltja iránt is, talán érzékenyebbé, visszafogottabbá, elfogadóbbá vált volna a világ, benne a magyar glóbusz komplexitása felé is. Igaz, ez alkalmatlanná teszi az embert a radikalizmusra, de cserébe realista, mértékletes, belátó, vagyis a nemzet számára hasznosabb politizálásra késztethet.

  A különböző huszadik századi totalitárius rendszerek egyik ősbűne volt, hogy kíméletlenül beleavatkoztak a társadalmak, a családok, az egyének egyik legérzékenyebb magánszférájába, a származás, a vérség világába. Egyeseket megbélyegeztek, jogaiktól megfosztottak, munka- vagy haláltáborba vittek faji vagy társadalmi származásuk miatt; másokat szándékosan elszakítottak eredeti, meglévő gyökereiktől, hogy lélektelen falanszterekben neveljék ki a hol nemzeti, hol nemzetközi szocializmusnak nevezett ideológiák híveit. Pedig nemzetünk ezer éve sokszínű: nézzük csak meg a nyilván radikális jobboldalon is tisztelt Árpád-házi királyok családfáját. IV. Béla dédanyja (II. Géza felesége) Eufrozina kijevi hercegnő; nagyanyja (III. Béla felesége) Châtillon Ágnes antiókhiai hercegnő; anyja (II. András felesége) a meráni Gertrúd; saját felesége Laszkarisz Mária bizánci hercegnő volt, míg saját lányai a lengyel és kijevi fejedelmekhez, valamint a bajor herceghez. Mi ez, ha nem a tökéletes multikulti?

  De nem kell visszamennünk a középkorig: az organikusan alakuló, a pusztítások után új népeket befogadó és jelentős részben asszimiláló magyar nemzet gyökereinek huszadik századi eltépése máig ható ismerethiányt, és ebből fakadó értetlenséget, érzéketlenséget és frusztrációt okozott a magyar társadalomban. Nem csekély mértékben ennek köszönhető az is, hogy egyre több híve van a kitalált, mitizált magyar őstörténetnek is, főleg a nemzeti radikális oldalon. Pedig elég lenne, ha csak a saját családunk történetét megismernénk, és máris többet tudnánk a valódi magyar történelemről, a Kárpát-medence népeinek sorsszerűen összetett származásáról. Paradox módon én részben a származásban vájkáló egykori hatóságoknak köszönhetem a családfám ismeretét, hiszen egyik ágon fennmaradt a több nemzedék „tiszta származását”, kereszténységét igazoló okirat, tele anyakönyvi adatokkal.

  Nem csoda, hogy tragikus történelmi tapasztalatok okán sokan nem ismerik saját múltjukat, nem érdeklődnek vagy akarnak tudni saját gyökereikről. Érdemes azonban kinyílnunk, nem csak a világ, hanem önnön származásunk felé is. Szegedi Csanádnak üzenjük: te is más vagy, te sem vagy más. Ha megbékélünk saját sokszínűségünkkel, akkor jön majd el igazán a szebb jövő.

*

  Az egybites zsidózást pedig hagyjuk meg a bohócoknak és a nevettetőknek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr384614102

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szimbólumok harca 2012.06.27. 15:19:43

Szerintem a jó kormány, olyan mint egy ideális pincér. Észre sem veszed, hogy ott van, de amikor szükséged van rá, rögtön megjelenik. Szólsz neki ha foltos az abrosz, piszkos az evőeszköz, vagy kiürült a poharad. Cserébe nem szól bele melyik asztalhoz ...

Trackback: A fideszes zsidó (filmajánló, online nézhető, letölthető) 2012.06.27. 12:47:15

Mivel sokan nincsenek tisztában az "antiszemitizmus" alapvető kérdéseivel, ezért egy hasznos filmet teszünk megtekinthetővé az oldalon. Igazi minőségi dokumentumfilm a rendszerváltás utáni politikai megosztottságról. Kötelező, alap. A filmet egy zsidó...

Trackback: Az önüldözés bevált politikai és egyházi marketing módszertan 2012.06.27. 12:32:04

Az önüldözés és az öngyűlöletkeltés módszertanát, már régen feltalálták és az Szadi, kisgazdák után 2006-ban az FMPSZ is bevetette. A közben eltelt időben meg már Bokros Lajosnak is kolbászt tölthetnékje támadt. Aki kolbász tölt, annak darálnia is k...

Trackback: Orbán a Dunába lövetné az állástalan diplomásokat 2012.06.27. 12:29:57

Jávor Benedek azonnali kérdésére adott pökhendi és arrogáns “romkocsmás-Dunarekesztős” válaszával a miniszterelnök átlépte azt a bizonyos határt. Tudjuk persze, hogy “nem úgy gondolta” ő a Duna elrekesztését az állástalan diplom...

Trackback: Jóízű zsidózással kapaszkodik az Index fogyatkozó számú olvasóiba 2012.06.27. 12:23:13

  Láthatóan csökken a látogatók száma a jobboldali kötődésű hírportál statisztikáiban. Meg tudják-e fordítani a trendet az intenzív, szaftos zsiráfozással? * * Szegedi Csanádnak, a Jobbik parlamenti képviselőjének sztoriját tegnap este kapta fel a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.27. 18:13:06

@Bebes:

Álláspontod ismert, de érdektelen.

ü
bbjnick

billy reed 2012.06.27. 18:15:26

Ritkán értek egyet a poszt írójával, általában eltérő állásponton vagyunk, de ez most nem így van.

Szép volt!
Higgadt, nyugodt, logikus.

hoplita 2012.06.27. 18:16:17

@Bell & Sebastian:
"... Kutyabőrbe köttettük a kutyát is..."

Az nem árt. Tapasztalatom szerint ott érzi legjobban magát.:)

billy reed 2012.06.27. 18:17:21

"tényleg nem számít a származás, nem lehet belőle kollektív tulajdonságokat, szándékokat, főleg nem bűnösséget levezetni egy teljes népcsoportra, etnikumra, bármilyen kisebbségre vonatkozóan. Ez eddig persze evidens, bár nem kevesen vannak hazánkban, akik nem jutottak el eddig a felismerésig."

Azért, ahogy látom jónéhány "kommentelő" sem...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.27. 18:19:36

@tavanic:

Ha nem egy OV lett volna a min. elnök, akkor egy SchP sohasem lehetett volna közt. elnök. Ezt azért mindketten tudjuk, nem? Aminthogy azt is, hogy ha nem egy OV, hanem, teszem azt, egy Hunyadi vezetné az országot, akkor egy Schmittet sohasem lehetett volna karaktergyilkossággal lemondatni:-)

ü
bbjnick

hoplita 2012.06.27. 18:20:22

@dr. Közbiztonság Szilárd:
Az éhtyúk..?
Nos, sokan gyöngytyúkkal ismerik a mondást, a Kunság ezen részén ez autentikusan éhtyúk...vö, éhes, kiéhezett tyúk.
A rebbék újbeszél nyelvét rád hagyom...dekódold te. De inkább először foglalkozz frazeológiával, szóláskincsünk kutatgatása roppant hasznos és elég érdekes is.

komplikato 2012.06.27. 18:24:12

@kispufi: Keresztlevél meg a hiteles adatok mi?
Régen volt egy felmérés, aminek eredménye az volt, hogy a mostanában olyan mű-prúd USA lakóiból minden 35-ik félrelépés eredménye. A nem vicces az, hogy némi genetikai kutatgatások és egyebek nyomán kiderült, hogy ennél SOKKAL rosszabbak az arányok (valami 1:14 rémlik), ennyit a keresztlevelekről. :D

Az egész ügy vagy hiszti egy dolgon pörög, mégpedig azon, hogy a célszemély elkezdte kimagyarázni a családfáját, amiből kiderül mennyire nem örül neki valamint azt, hogy kötelességének érzi az állítólag nem antiszemita és/vagy náci közösségének agymenéseit igazolni a zsidókról. Erre fel jön egy pár bér-troll és megpróbálja beállítani az összes ez irányú cikket antiszemitának. De eddigi eredményeik alapján még egy 5 éves gyereket nem tudnának meggyőzni egy komplett cukorkabolttal sem.

hoplita 2012.06.27. 18:28:07

@zsanér4:
Élhető ország...?
Elárulok neked valamit ecsém. Egészen élhető ahhoz képest, amilyen majd 20 év múlva lesz....ha minden így megy tovább.:(
Isten adja, hogy ne legyen igazam.

hoplita 2012.06.27. 18:32:04

@zsanér4:
Na még egyet neked...Az apád faszát!:)

hoplita 2012.06.27. 18:35:52

@TGabi:
"... Nem mellesleg: egy magyarul beszélő, itt élő zsidó ember is zsidó vallású magyar állampolgár...) ..."

Hű, bazmeg...ezt a mondatot nem értelmezted - gyanítom nem sikerült előre, de utólag se - viszont igen árulkodóra sikeredett.
Ebből is látszik, hogy faszhülye vagy.:D

hoplita 2012.06.27. 18:39:37

@Lacdelo:
Ide is szoktál hányni, te elmeroggyant pisismajom?
Jézusom...:(

Nácizzá' bazmeg, mást úgysem ér fel az agyad.:)))

nyilassmisi 2012.06.27. 18:42:03

Zavaros indíttatású, gondolatvezetésű cikk, apropója, hogy Sz.Cs.-t éppen zsidó származásával támadják, ő pedig kényszeredetten válaszol a megfogalmazódó kérdésekre.
Élénk csámcsogás főleg az antiszemitázó oldalról, ahol a fából vaskarika logikájával a zsidóságot nem etnikai, hanem vallási közösségként tételezik.
Nyuszika fején nincs sapka, igaz-e, tudta-e, ha nem miért nem, ha nem foglalkoztatja a származás, miért nem (ha igen, rasszista) ...
a jól ismert kettős mérce, duplafenekű érvelés.

A cikk más esetekben kárhoztatott, rejtett üzenetei, feltételezései:
- a politikusnak származása ismeretében kell alakítania nézeteit,
- ennek érdekében induláskor tisztázni kell a gyökereket.
Ez manapság egyetlen országban működik hivatalosan, Izraelben,
a cikk szerzője nyilván innét veszi a mintát,
bár csúsztatásaival már önmagában is árulkodóan azonosította származását, gyanúsan hangoztatott pedigréje ellenére.
Mert a zsidó az faj is, vallás is, de leginkább egy visszataszító szellemiség.

hoplita 2012.06.27. 18:43:31

@.Pierre Bezuhov.:
Hű, de szellemes kispöcs vagy te bezu...mingyán behu....
Tán a temetőárokban csinálták fel anyádat..?

komplikato 2012.06.27. 19:10:55

@nyilassmisi: Hát ez az. Az az utolsó mondat, ami pont süt és éget szegény Csanád minden szavából. Ez a nem vagyunk nácik, de még is meg kell magyarázni én nem is vagyok "úgy zsidó" és azért meg elhintem, hogy állítólag vannak jó zsidó emberek, aminek nyilvánvaló lényege, hogy szerinte és a közössége szerint a többség nem az. Szóval ebbe így belekeveredni ez a szép.

Mondjuk sokat nem is vártam tőle az EU parlament beli "munkáját" látva.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.27. 19:57:37

@komplikato:

"...nem vagyunk nácik, de még is meg kell magyarázni én nem is vagyok "úgy zsidó" és azért meg elhintem, hogy állítólag vannak jó zsidó emberek, aminek nyilvánvaló lényege, hogy szerinte és a közössége szerint a többség nem az..." --- írod.

Kínos nem érteni valamit, de annál csak az a kínosabb, ha (miközben nem értjük) azt gondoljuk, hogy értjük.

Bármely(ik) történész, akiben egy hangyaf*xnyi szakma és tisztesség van, tényekkel, adatokkal alátámasztva, röviden, közérthetően, be tudná neked mutatni, hogy milyen hatást gyakorolt a magyarságra a nagyjából 1870-1914 közötti zsidó bevándorlás. Általában el szokták mondani, hogy hogyan pörgött fel a gazdaság, de azt már nem olyan gyakran, hogy ez a bevándorlási hullám tkp. egy spontán lakosságcserét eredményezett. Bejött (kb. 700000 zsidó és elment kb. 1500000 őslakos. Arról sem nagyon szoktak beszélni, hogy ennek a nagyarányú gyors bevándorlásnak az eredményeként kettészakadt a magyar társadalom és a magyar kultúra. Ez viszont azt eredményezte, hogy: "Ahhoz, hogy zsidó igazán szabadnak érezze magát, uralkodnia kellene minden nem zsidón - ami neki még emancipációnak is kevés, az a többiek számára rémuralom". Ez pedig azt eredményezte, amit az elmúlt száz év történetéből (máig bezárólag) nagyon jól ismer(het)ünk. Ezzel a törésvonallal mindenki úgy él vissza (országhatáron belül és kívül), ahogy csak tud. Erről kellene beszélni és nem a világ "legnagyobb antiszemitizmusáról" és máris előrébb volnánk.

ü
bbjnick

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.06.27. 20:02:00

@bbjnick: "Bármely(ik) történész, akiben egy hangyaf*xnyi szakma és tisztesség van, tényekkel, adatokkal alátámasztva, röviden, közérthetően, be tudná neked mutatni..."

Mondana egy ilyen történészt? Aki bemutatta? Úgy, ahogy maga gondolta és azt, amit maga gondol?

panoz (törölt) 2012.06.27. 20:08:10

Lebukott a náci! :D

Most derül ki hogy a neonáci jobbikból egyik se magyar, főleg nem a Zazrivecz beépülő ügynök.
Eleve tisztességes magyar emberből nem lesz náci.

Szépen ki kell deríteni az összes jobbikos tetűnek a faját, és szépen leereszt a nemzetiszínű lufi.

Mérges 1234 2012.06.27. 20:37:57

@bbjnick:

Na de Pali bá, semmilyen módon nem volt alkalmas a posztra. Gerincetelen dörgölöző hülye volt, és ráadásul komcsi is.

Igazából a Fidesznek is csak ártott. És nem is a plágiummal írta le magát, hanem a iderülése útáni hazúgságaival.

Áder 3 hónap alatt többet tett a köztársasági elnöki pozició tekintélyéért, mint Pail.

Eleve nem lett volna szabad odatenni.

Motorman 2012.06.27. 20:44:47

Doblátok le a padlóla kéhlek...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.06.27. 21:25:25

@bbjnick: Ez lenne a történelemtudomány mai napig érvényes álláspontja? Azóta semmi? Kérdezem.

allegretto23 2012.06.27. 21:29:22

"Bejött (kb. 700000 zsidó és elment kb. 1500000 őslakos."
- viszont ebből csak kb. 500e volt magyar, javítva ezzel a nemzetiségi arányokat...

www.kolcsey-nyh.sulinet.hu/tanul/tori/doku/keztor/06E07_emelt_szobeli.htm

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.06.27. 21:29:55

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: "Szegediben több gerinc és hazafiság van, mint a liberráltakban összesen."

Szeretném tudni, hogyan kell mérni a "gerinc"-et és a "hazafiasság"-ot. Ha ez megvan, akkor meg tudnám mérni Szegedi gerincét és hazafiasságát, majd összegezve az összes(?) "liberráltak"-ra el tudnám végezni az összehasonlítást.

A mérési eljárás egzakt definíciója nélkül csak merő butaság, amit írsz!

"Kellemetlen mi?"
Neked lehet...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.06.27. 21:55:25

"A különböző huszadik századi totalitárius rendszerek egyik ősbűne volt, hogy kíméletlenül beleavatkoztak a társadalmak, a családok, az egyének egyik legérzékenyebb magánszférájába, a származás, a vérség világába. "

Te idióta, a zsidó vallás nem avatkozik ebbe be ősidőktől fogva napjainkig? Nem írják le most Szegedi kapcsán ballibek, hogy "a zsidó vallásban nincs kitérés, tehát Szegedi halachikusan 100%-os zsidó"??? Nem vonja meg a Halacha a szabad identitásválasztás jogát az egyéntől épp származási, vérségi alapon???

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.27. 22:06:03

@Holger Hartland:

Miért, maga szerint az elmúlt száz év során a XIX. század megváltozott?:-D

Egyébként, nyilván, vannak "frissebb" munkák is, csak most nem volt módom, erőm, időm keresgélni:-)

ü
bbjnick

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.06.27. 22:13:42

Ez a történet több mint vicces.
Ez ám az igazi zsidó világösszeesküvés :-)

Nem elég hogy a zsidók mindenhol ott vannak, erre kiderül hogy a mi derék nácijaink is zsidók :-)
Hová jut ez a világ..... :-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.27. 22:17:07

@allegretto23:

Bonyolultabb ez ennél egy kicsit!:-) Egyrészt a korban nem volt nemzetiségi statisztika, csak anyanyelvi és vallási (azaz, pld. aki magyar anyanyelvűnek vallotta magát, az még korántsem biztos, hogy keresztény magyar vagy magyar nemzetiségű is volt stb.), másrészt a Monarchiában a lengyelek és a magyarok születési rátája volt a legmagasabb, harmadrészt, azzal, hogy elhúzott 500000 magyar, azzal tényleg b*romi sokat nyertünk a jövőre vonatkozóan (hiányoztak azok Trianon után itthon is, a határontúl is).

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.27. 22:19:09

@Mérges 1234:

"Eleve nem lett volna szabad odatenni." --- írod.

Ebben egyetértünk.

"Áder 3 hónap alatt többet tett a köztársasági elnöki pozició tekintélyéért, mint Pail." --- írod.

Amennyiben?

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.27. 22:30:29

@bbjnick: Amennyiben kevesebbet rombolt, mint a Pojáca 2.0.
A formális kifogásaitól elájulni azért nem kell, sem az előéletétől. De nem közröhej tárgya, és Schmitt után már ezt is értékelni kell.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.27. 22:39:16

@Counter:

"Amennyiben kevesebbet rombolt, mint a Pojáca 2.0." --- írja.

Amennyiben? Mit rombolt Schmitt, amit Áder nem és mit nem rombolt Áder, amit Schmitt igen?

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.27. 22:46:24

@bbjnick: Például a nők méltóságához egyelőre nem nyúlt hozzá.
Például a hivatala tekintélyét nem rombolta azzal, hogy a Parlamentben lát hozzá az aláírogatáshoz.
Például egyelőre nem futott bele előreláthatóan alkotmányellenesnek bizonyuló törvény lelkes aláírásába.
Például hogy egyelőre nem bizonyult írástudatlannak.

Persze még megteheti (mint mindenki és bárki) – de egyelőre nem tette meg. Ezt értékelni kell.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.27. 23:09:55

@Counter:

"Például a nők méltóságához egyelőre nem nyúlt hozzá."

Jajjj!!! Hogy "nyúlt hozzá" az a vén szatír a nők méltóságához? Elképzelni sem tudom!

"Például a hivatala tekintélyét nem rombolta azzal, hogy a Parlamentben lát hozzá az aláírogatáshoz." --- írja.

Ugye, most ezt nem gondolja komolyan?! nem mindegy magának, hogy hol írja alá egy közt. elnök a törvényeket?

"Például egyelőre nem futott bele előreláthatóan alkotmányellenesnek bizonyuló törvény lelkes aláírásába." --- írja.

Nem ismeri maga a Fideszt, ha nem látja, hogy ez a "formai okokra hivatkozva" visszaküldöm a törvényt-bohózat meg volt "bótolva". De ha magának ilyenek kellenek, akkor szórakozzon jól!

"Például hogy egyelőre nem bizonyult írástudatlannak." --- írja.

Nevezzek meg magának olyan front end ballib politikusokat, akik diszlexiásak és/vagy diszgráfiásak? Nem tiltakozna a minősítés ellen?

"Ezt értékelni kell." --- írja.

:-D

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.27. 23:19:37

@bbjnick:
1, Beszédében.
2, Szimbolikus jelentősége van, azt magának értenie kell.
3, Természetesen a formális megokolást nem tartom sokra. Nem is arról beszélek, hanem arról, hogy nyilvánvalóan alkotmányellenes és jogerősen annak is bizonyult törvényt egyelőre nem írt alá, Schmitt viszont igen.
4, Schmitt az volna?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.27. 23:33:30

@Counter:

"Beszédében." --- írja.

Konkrétabban nem lehetne?

"Szimbolikus jelentősége van, azt magának értenie kell." --- írja.

Ez elég makkk-makkk-ra ((c) @Grift) sikerült most magácskának.

"Schmitt az volna?" --- írja.

Fogalmam sincs, de a kérdésemre nem válaszolt.

"Természetesen a formális megokolást nem tartom sokra. Nem is arról beszélek, hanem arról, hogy nyilvánvalóan alkotmányellenes és jogerősen annak is bizonyult törvényt egyelőre nem írt alá, Schmitt viszont igen." --- írja.

Mindent egybevetve, úgy tűnik, maguk kiérdemelték, hogy Áderrel magukra húzza a Fidesz a sz*póálarcot.

ü
bbjnick

teterezs 2012.06.27. 23:44:12

erről az jutott eszembe, hogy aki másnak vermet ás maga esik bele. Ez mekkora igazság. o.O
Gratulálok! Saját magának ellensége... :D

hill billy 2012.06.27. 23:50:16

Az egész április-május csendben telt el. Soros Gyurkáék ezt az anti-antiszemita kampányt találták ki, elsősorban amerikai és külföldi használatra.

Lacdelo 2012.06.27. 23:55:03

@libbancs:

Te már menthetelenül idiòta neonáci vagy. A normális emberek lemondtak ròla. :(

A kutyát se érdekel, hogy a neonáci Jobbikra szavazol.

Lacdelo 2012.06.27. 23:59:56

A Jobbiknál gusztustalanabb párt nem volt a Parlamentben a nyilasok òta. :(

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.06.28. 00:21:03

@Lacdelo: De. MKP, MDP, MSZMP, SZDSZ, Torgyán-féle FKGP, MSZP, KDNP, FIDESZ, Dávid-féle MDF. Mind erős ellenfelek a gusztustalansági versenyben, és az első négy veri a Jobbikot. Nem mintha nem lenne szép az 5. hely.

Lacdelo 2012.06.28. 00:35:35

@Holger Hartland:

Nálam még az Mszmp is sokkal magasabban van a Jobbiknál, habár èn nem csípem a kommunistákat.

A Jobbiknál ostobább, felelôtlenebb ès demagògabb, Magyarországra veszèlyesebb párt nincs jelenleg a Parlamentben. :(

utópista 2012.06.28. 05:09:10

Most akkor Kövér letiltása után Szegedi Csanád fogja képviselni hazánkat az izraeli Wallenberg megemlékezésen?

molaris 2012.06.28. 07:52:55

@igazi hős:
Az ő problémájuk most megoldódni látszik. Jön a népszavazás.

belekotty 2012.06.28. 08:03:10

@Aszteroida-bányász metal énekes: Nem világos, hogy így ismeretlenül milyen alapon pedofilozol le valakit.

belekotty 2012.06.28. 08:04:18

@utópista: Végül is származás szerint nem lesz semmi probléma ezzel. Még lehet hogy nagyanyja jogán kárpótlást is kér. :-))

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.28. 08:35:40

@bbjnick:
1, Köztudomású („A lányok teste a legfontosabb… Félre ne értsenek! Mint biológiai vagyont gondolom.”).
2, Egy – sőt a – szuverén közjogi méltóság a méltóságából fakadó hatalmát ne gyakorolja olyan közjogi testület helyiségeiben, amellyel a kölcsönös függetlenség közjogi viszonyában állnak. Ez szimbolikus megalázkodás és alárendelődés, amivel nem tartja tiszteletben a saját tisztségét.
3, Mondja, hogy csinálja, hogy tetszőleges kiindulási pontból legfeljebb három lépésből eljut az alpári személyeskedésig? Nem adhat mást, csak mi lényege?
4, Schmitt nem tekinthető maradéktalanul írástudó embernek. Ez végtelenül kínos a pozíciójában úgy általában is, hát még az agyalágyult "programja" fényében.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.28. 08:37:00

@Counter: Hangsúlyozom, hogy Áder nem tevéssel, hanem nemtevéssel tett egyelőre az elnöki méltóságért.

szappanfőző 2012.06.28. 09:02:18

....valaki írta itt, hogy a "zsidó" szó ellenséges szitok szóvá vált,
...hát a goj?
és a gádzsó?
az mi?

A Jóbbik kezdete óta díszmagyarkodó uszító libsi gyülekezet. Sok idióta hüjjöngő fotel forradalmárt megvezetett.

makosgubasta 2012.06.28. 13:00:59

hahahahahahahaha :-) Ritka béna a Jobbik!!!

frontember876 2012.06.28. 13:48:28

@bebe tv: Hadd idézzelek, te faszfejek gyöngye:

Idézet 1. "A tömeggyilkos zsidó fajtikáitokat"
Idézet 2. "Mégis miért nem fröcsögök úgy mint te?"

Hála istennek én fröcsöghetek ezek szerint, bár én nem 'nektek', csak 'neked' szánom:

Elmész te a fokozhatatlanul buta korlátolt demagóg tetves kurva anyádba, te idióta suttyó fasz.

frontember876 2012.06.28. 14:02:54

@Arma Gedeon2: Te hülye tirpák pöcs! A hozzád hasonló nemzetiszocialista fasszopók egyfolytában arról beszélnek, hogy ki 'magyar', ki 'nemmagyar'. Neked a zsidó nem magyar. Pedig az.

Aztán ha jön a zsidó, akinek 6000 éve le van írva, hogy kit tekint annak, akkor meg fel vagy háborodva?! :DDD

Hát ti bazmeg mennyire nevetséges arcok vagytok hallod?

Vergődj még, öröm olvasni!!

hoplita 2012.06.28. 17:09:23

@Schindlеr Pistája:
Hát neked meg mijafasz bajod van...?
Csak nem egy kis skizofrénia, pistukám?

HToma 2012.06.28. 18:42:11

@bbjnick: Esetleg Gyurgyák János A zsidókérdés Magyarországon. Politikai eszmetörténet c. könyvét meg lehet nézni.

Alfőmérnök 2012.06.28. 20:03:36

@bbjnick: A XIX. század nem változott, de a róla alkotott képünk, értékelésünk, sőt, tudásunk, változ(hat)ott, te értelmi fogyi.
Egyébként az sem úgy van, hogy a zsidók “bejöttek” ide. Hanem valaki “behívta”, vagy legalábbis “beengedte” őket.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.29. 12:38:48

@Counter:

Ne nevettesse ki magá(csk)át!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.29. 12:46:50

@HToma: @Alfőmérnök:

Megírhatjuk (s ha már megíratott, olvashatjuk) a magyarországi zsidókérdés eszmetörténetét odafelé és visszafelé is, bizonyára szórakoztató agytorna, mind a megírása, mind az olvasása. (Ha kapnék egy potyapéldányt Gyurgyák könyvéből, magam is elolvasnám:-))

De egy kérdésem azért nekem volna: a tények, események, jelenségek (s azok hosszútávú hatásai) vajon megváltoznak-e attól, hogy milyen fogalmi apparátussal írjuk le azokat?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.29. 12:54:55

@frontember876:

No, ide figyelj hatezeréves barátom!

Te úgy vagy/lehetsz zsidó, hogy/ha a többi zsidó annak tekint. Próbáld feldolgozni, hogy ez a magyarsággal sincs másként! Te úgy vagy/lehetsz magyar, hogy/ha a többi magyar annak tekint.

Ugye, milyen egyszerű ez, b*szomaszívedet?!

ü
bbjnick

frontember876 2012.06.29. 13:50:54

@bbjnick: a magyarságnak ahhoz a szánalmas fröcsögéshez, amit ti itt csináltok, lófasz köze nincsen.

A magyarságnak Vona Gáborhoz, meg Orbán Viktorhoz lófasz köze nincsen. Te meg ezt próbáld meg feldolgozni, baszod.

Ti attól gondoljátok meghatározni, hogy ki magyar, hogy néhány agyatlan haszonleső geciláda azt mondja nektek, hogy kit tekinTÜNK magyarnak, és kit nem.

Itt csúszik meg az egész elméleted, ahogy a komplett ország értékítélete ott baszódott el, amikor 98-ban megmondta Orbán Viktor, hogy ki a polgár, a magyar, a nemzet, a kokárda, kié a korona, meg a többi hülyeség.

Ráadásul ez az egész magyarság egy szar vicc, haver. Európa kellős közepén egy gyenge kis nép ez. 1000 év alatt átment rajtunk 30 entikum, 50 ország, a feketéken kívül az összes rassz. Az összes nagy király felmenőinek 80%a nem magyar.

Ti meg itt azon izmoztok, hogy kinek a vére, meg a nemzet? Hülye vagy? Magyarországon nincsenek tisztán magyar származázú emberek. Ehhez túlságosan tranzitország vagyunk. Ti meg ezen pattogtok, hogy a magyarság védelme? Miközben egy középvállalat fel tudná vásárolni az egészet ahogy van?

Ti meg itt gyűlölködtök a vezetőitek kérésére ahelyett, hogy észrevenné a hülye suttyó buta magyarja úgy 1000 év után, hogy végre kompromisszum, tárgyalás, megbékélés, elfogadás, nyitottság lenne a recept? Ti meg itt hőzöngtök bazmeg a semmire...

olyan, hogy tisztán magyar származás, nem létezik. Ez a szar hírem van, komám. Ne hüppögj.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.29. 14:16:50

@bbjnick: Maga szent őrült, így azon nevet, amin akar.

Nekem nem okoz problémát a saját álláspontom – ha magának igen, akkor kérem, tartsa meg a megoldásait, főleg, ha zavaros heherészésből állnak.

Egyébként téved: vannak és voltak zsidók, akik úgy zsidók, hogy a többi zsidó nem tekinti/tekintette őket annak. És mégis.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.29. 14:40:48

@frontember876:

Mondjad, csak mondjad! Hadd váljék nyilvánvalóvá, mindenki számára világosan láthatóvá, mi is rejtőzik az európaiértelembenvett-emberijogos-liberálisdemokráciás maszk mögött:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.29. 14:42:39

@Counter:

Ne nevettesse ki magá(csk)át!

ü
bbjnick

tewton 2012.06.29. 15:10:58

@bbjnick:
hehe. és most kapcsoljuk shiri zsuzsát jerushalomból .)

tewton 2012.06.29. 15:33:02

@frontember876:
nálad még fekete pákó is magyarabb

Alfőmérnök 2012.06.29. 16:49:36

@bbjnick: Előbb próbáld meg definiálni a "tény", az "esemény" és a "jelenség" fogalmát.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.29. 17:11:54

@Alfőmérnök:

tény: a valóság egy mozzanata, az, ami van, megtörtént, amit megtettek.

esemény: (...) történés, (...) eset

jelenség: Vmely lényeg megnyilvánulásának külső formája. Vmely folyamat tényeinek sorozata, összessége. Esemény, tény. (...)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.29. 20:02:43

@Alfőmérnök:

Nem az, de ha neked úgy könnyebb, akkor neked elnézzük, megengedjük, hogy annak gondold:-)

ü
bbjnick

castella 2012.06.29. 21:48:11

Azért érdekes, hogy a jobbikon belül mennyire zajlik a másik lejáratása...
És most komolyan vannak, akik erre a bandára bíznák az országot??
Mit keresnek egyáltalán a parlamentben?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.29. 22:13:49

@castella:

"Mit keresnek egyáltalán a parlamentben?" --- kérdezed.

855436 választópolgár szavazott a listájukra a legutóbbi országgyűlési választásokon.

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2012.06.29. 22:37:28

@bbjnick: Tovább nem tanítom ingyen, ahogy tölgy mondaná.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.29. 22:46:48

@Alfőmérnök:

Valahogy majd csak túléljük, @Alfi! :-D

ü
bbjnick

SvenH. (törölt) 2012.07.01. 01:30:39

pornozok, buzifesztivalon fuvezok, buzivedok, es most ez is elofordulhat hogy felzsido?
hova sullyedunk? ennel meg Horthy is hatekonyabban csinalta, ha a szegedi csanad hivatkozik horthyra, akkor tudnia kell, hogy ok elvegeztek a csaladfa ellenorzest a tisztek eseteben

röhögő 2012.07.03. 22:01:48

@belekotty: Ismerem a kis ratyit. Szakközepes volt ahol tanítottam informatikát. Kis hülye gyerek, aki űrbányászatról álmodozott, de a periódusos rendszer első periódusát nem tudja, nem azt hogy mi a különbség a fémek és a másodfajú fémek között. :-)) Űrbányászat... hahaha... No aztán nyomatta a nagy metál arcot. Időnként az udvaron előadta az Igyy Popp stílust, ami nagyon röhejes volt, mert amilyen giliszta kinézete van, azzal egy gyengébb önkritikájú ember is sürgősen öngyilkos lenne.
Ennek tudtuk be a dolgot, bár mi tanárok többször figyelmeztettük, hogy ne pózolgasson az udvaron félmeztelenül.
Aztán egyszer a tornatanár rajtakapta, hogy az alsóbb osztályos fiúkat kukkolja az öntözőben.
Fegyelmi tárgyalás lett belőle és kirúgtuk a suliból.
Azóta üldözi azokat a tanárokat akik a fegyelmijén ott voltak és pedofíliával vádolja őket. Előbb utóbb valamelyikünk feljelenti ezért a kis homokost.

6.Lenin az idióta zempléni láncfűrészes · https://szeka.blog.hu/2023/01/15/ideje_hogy_tisztan_lassunk_az_egyetemi_alapitvanyi_kuratoriumok_ugy 2012.07.03. 22:37:18

@röhögő: Hazudsz! Azért rúgtatok ki mert a többiek zuhanyzás közben rájöttek hogy zsidó vagyok. Én azt akartam megnézni, hogy van-e az alsóbb osztályban még zsidó, hátha akkor nem mernek kirúgni.

6.Lenin az idióta zempléni láncfűrészes · https://szeka.blog.hu/2023/01/15/ideje_hogy_tisztan_lassunk_az_egyetemi_alapitvanyi_kuratoriumok_ugy 2012.07.03. 22:43:46

@belekotty: Ezek a szemetek kigúnyoltak mert a fiúkhoz vonzódom. Az meg nem pedofilia ha egy fiatalkorú egy másik fiatalkorúhoz vonzódik. Lehet hogy a vén faszok irigyek voltak és az hogy kiváncsi voltam van-e másik zsidó, csak remek indok volt nekik,

belekotty 2012.07.04. 08:39:48

@röhögő: @Aszteroida-bányász mеtal énekes: Na jó! Hagyjatok a részletekkel! És hagyjatok ki a vitátokból is!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.05. 05:13:51

@bbjnick:

"Csupán a miheztartás végett mondom el neked, tudatlan, tanulatlan barátom: a kereszténység nemzetek feletti, azaz egyetemes. Azonban ősellensége volt mindig, így ma is az az internacionalizmusnak, a kozmopolitizmusnak, a globalizmusnak, a multikulturalizmusnak és minden más ateista, materialista és/vagy sátánista hazug miszticizmusnak, ideológiának, szekuláris aktivizmusnak és hasonló sz*roknak."

erre tényleg csak azt tudom mondani, hogy zseniális. a kereszténység ugyan internacionális, kozmopolita és multikulturális, de természetesen ugyanakkor mindennek az ellensége.

jó, eddig is tudtam, hogy elmebeteg vagy

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.05. 05:28:23

@Karcolt lendület:

milyen római, az isten bassza már meg? nem internacioizé, nem multikulti, nem globalista, tehát zsidó, hogy bassza már meg a jehova.

ezt nem felfogni, hülye kurva zsidók bazmeg.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.05. 05:44:06

@bbjnick:

"Schmitt ellen nem az volt a vád, hogy a doktoriját összeollózta, hanem az, hogy plagizált."

gecinagy, gecinagy. :D

még, még ilyeneket, még :)

lesz olyan, hogy nem gyilkos, csak embert ölt? :D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.05. 05:55:48

@Gattopardo:

"ha neadjisten kiderülne, hogy annki idején férfiakat cidázott le pénzért"

és akkor mi volna? bébézsuzsika szemrebbenés nélkül leírná, hogy ugyan férfiakat cidázott le, de faszt azt nem szopott.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.05. 06:06:21

@Counter:

nem, nem szent. az őrült az stimmel

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.05. 06:40:20

@mavo: Kultúrtörténeti, -antropológiai tény, hogy az emberiség minden csoportja számára a szakralitás fogalma kettős, ellentétes értékeket magába foglaló kategória volt. Még a később kettévált szavak is hordozzák a közös eredetet, pl. a magyar áldás és átok egyazon tőről ered. Ugyanez latinul is, de 35° Réaumurben nem jut az ember eszébe.

futás csicskák! 2012.07.06. 00:59:24

tik micsoda rákos gecik vagytok magyarok mehetel innét a picsába nemsoká csiragecik

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.06. 04:13:28

@Counter:

hát nézd, minimum aranyszájú szent jános óta tudhatjuk, hogy szentnek lenni nem jelenti azt, hogy morálisnak lenni, de azért bébézsuzsika elég konkrétan inkább őrült. ráadásul egy nagyon amorális őrült.

egyébként ebből is látszik, hogy egyszerűen hazugság az, hogy a vallás bármiféle etikára nevelne. ha azt tenné, ez a pöllencs nem létezne. igen, ez az állítás demagóg, de nem bírtam kihagyni. :)

hill billy 2012.07.06. 08:48:11

@mavo: egy sort sem olvastál sem Aranyszájú Szent Jánostól, sem róla. Még az informatikusok wiki műveltségével sem bírsz.

Még a vallást sem ismered, amit gyűlölsz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.06. 11:02:21

@hill billy:

"Még a vallást sem ismered, amit gyűlölsz. "

ebben a mondatban az a zseniális, hogy mindkét felére röhögve mondhatom azt, hogy csak szeretnéd. :)

hill billy 2012.07.08. 12:35:21

@mavo: Akkor hozd az Aranyszájú Szent Jánostól vagy rá vonatkozó és téged igazoló idézeteket.

hill billy 2012.07.09. 15:17:10

@mavo: Idézhetnél belőle részeket, amik a korabeli keresztény morállal ellentétesek.
Nyilván olvastad, hisz szakértő vagy.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.09. 17:43:09

@hill billy:

"a korabeli keresztény morál"

ja, azzal végül is MÁR lehet, hogy éppen nem. sőt, egyesek jelenlegi moráljával sem.

hill billy 2012.07.15. 19:54:35

@mavo: Öt nap alatt nem sikerült semmit sem idézned tőle. Valószínűleg nem olvastad Aranyszájú Szent Jánost, de véleményed van róla.
Nem vagy te liberális?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.07.15. 20:18:16

@mavo: :DD
simán befér a top5 bbjnick kommentbe, pedig erős a mezőny.
süti beállítások módosítása