Reakciósnak lenni (Schmidt Mária) – Mi a jobb? XXIV.
2012. június 06. írta: Redakció

Reakciósnak lenni (Schmidt Mária) – Mi a jobb? XXIV.

  A magyar jobboldalt elemző Mi a jobb? sorozatunkban Schmidt Mária történész, egyetemi tanár, a Terror Háza főigazgatója írását olvashatják.

 

„1789 és 1917 még dátumok, de már nem példák.” (Camus)

  Rövid volt a huszadik század, ahogy a kommunista történész, Eric Hobsbawm állította, amikor kezdőpontját 1917-ben, végpontját pedig 1989-ben határozta meg? Felfogása szerint a huszadik század legfontosabb eseménye a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom” volt, a század pedig a kommunizmusról szólt, annak kísérletezésével telt és a Szovjetunió összeomlásáig tartott. Vannak, akik szerint a múlt század pont száz évig, az első világháború kitörésétől a 2010-es évek elejéig, a mostani átstrukturálódások, átrendeződések kezdetéig – amit mindannyian saját bőrünkön érzünk – tartott.

  Miről szólt az elmúlt évszázad? A baloldali forradalmi mozgalmak által berendezett kísérleti rendszerek (kommunizmus, fasizmus, nácizmus), sikereiről, illetve kudarcairól? Az európai kontinensen kétszer is pusztító testvérháborúról (1914-1918, 1939-1945), ami aláásta Európa vezető szerepét a világban? Esetleg a jobb és a baloldal közötti hol ádáz, hogy mérsékelt eszközökkel, de szünet nélkül folytatott küzdelemről, ami a kollektív és az egyéni jogok közötti erőviszonyokról, másképp az állam versus magánérdekek közötti felosztásról szólt? Arra kerestük a választ az elmúlt évszázadban, hogy mi az állami szerepvállalás optimális mértéke a modern világban? Államosítás vagy privatizálás adja a jobb megoldást? A jobboldal vagy a baloldal válaszolt érvényesebben az elmúlt évszázad kihívásaira? Egyáltalán: megkülönböztethetőek-e jobb és baloldali megközelítés alapján a huszadik században megfogalmazott válaszok? Mit takart ez a felosztás az elmúlt időszakban?  Miért használjuk még ma is?

*

„»Hitt a szocializmusban.« Miféle kifejezés ez? Szerintem értelmezhetetlen, hacsak nem szellemi restségnek vagy gondolkodásbeli kényszernek nevezzük.” (Kertész Imre)

 

  Baloldalról és jobboldalról beszélve ma is a 20. század identitáspolitikai játszmáiba illeszkedő felosztást alkalmazzuk. Baloldalinak lenni a huszadik században azt jelentette, hogy tagjai egy olyan politikai közösséghez tartoztak, akik hittek abban, hogy a történlemi haladás következtében kivívható és berendezhető a tökéletes, kizsákmányolásmentes, egyenlőségen alapuló társadalom. Ezt valós célnak tételezték, olyannak, amiért érdemes harcolni és bármilyen áldozatot meghozni. Ennek igazolására Leninre szoktak hivatkozni: „Ahhoz hogy omlettet készítsünk, össze kell törni a tojásokat”. A baloldaliak, ahogy azt a lengyel Karol Sauerland oly találóan megállapította, úgy tüntették fel magukat, mint akik az emberiség, különösen az egyszerű nép javával törődnek, a jobboldaliak ennek megfelelően azok lettek, akik a gazdag rétegeket támogatják, és akik a nép széles tömegei körében az ésszerűtlenséget és a babonát akarják fenntartani. Akik szembemennek a haladással, vagy újabban a progresszióval, modernizációval és persze szociálisan is érzéketlenek.

  A jobboldaliak a tökéletesnek ígért jövővel szemben szkeptikusak maradtak, tökéletlen megoldásokkal, és kompromisszumokkal is beérték. A bal és jobboldal közötti felosztást a húszas évektől máig antifasiszta-fasiszta különbségtételként is használják. Bár úgy a fasiszták, mint a nemzeti szocialisták, illetve a nemzetközi szocialisták demokráciaellenes baloldali mozgalmak voltak, hamar szembekerültek egymással, hiszen ugyanazt a célcsoportot akarták meghódítani. A történelem motorjaként, a haladás letéteményeseként beazonosított proletariátus kegyeiért vívott harcban a bolsevikoknak elemi érdekük volt a konkurens fasiszta illetve náci mozgalmakat áttolni a jobboldalra, a „kapitalisták” illetve a „reakciósok” közé, és legfőbb ellenségeikként azonosítani be őket.

  A baloldalnak az antifasizmussal való összeházasítása a harmincas évek második felétől, a népfrontpolitika meghirdetésétől napjainkig tart. A népfrontpolitika sikeresen egyesítette a baloldalon a polgári, illetve középpártok egy részét is, azokat, akik a nemzeti szocialista, fasiszta sikerszériák idején – a harmincas évekről beszélek – a liberális, polgári, demokratikus értékeket féltették. Az antifasiszta népfrontpolitika vagy–vagy kérdésre egyszerűsítette a politikai választást, és ezzel sikeresen szabott gátat a Szovjetunióval szembeni kritikáknak, ellenséges érzelmeknek. Azt sugallta, hogy aki nincs velük – mármint Sztálinnal, a Szovjetunióval, a népfronttal –, az ellenük van: vagyis Hitlert támogatja. Az antifasiszta harc a második világháború óta eltelt időszakban is meghatározó eleme maradt a baloldal önmeghatározásának. Bár a nemzeti szocializmusra megsemmisítő vereséget mértek ellenfelei, vezetőit példásan megbüntették, politikai újjászerveződésüket ellehetetlenítették, az ellenük folytatott ideológiai harcot egy pillanatra sem szüneteltették. Azt is kiderítették, hogy azokért a szégyenteljes bűntettekért, amiket a náci tömeggyilkosok elkövettek, végső soron a jobboldal, a nem antifasiszták is felelősek. Sőt, miután az évtizedek múltával valódi náci bűnös már nem nagyon volt fellelhető, bűneik átstrukturálódtak a polgári, istenhívő, nem baloldaliakra. E logika szerint a jobboldal felelős a baloldali, a náci és fasiszta bűnökért, miközben a baloldal még a sajátjaiért sem visel érdemi felelősséget, hiszen a baloldaliak, a kommunisták által elkövetett tömegmészárlások csak hibák, mulasztások, tévedések, a „személyi kultusz” kisiklásai voltak, amiket jóhiszeműen követtek el azok, akik sohasem szűntek meg a jó célért lelkesedni, abban hinni.

  Még nagyobb baj volt, hogy a baloldal nyelve, fogalomkészlete a marxizmussal együtt a nyugati világ meghatározó beszédmódjává vált. Ezt a nyelvet beszéli a nyugati világ értelmiségi elitjének egy jelentős része keleten és nyugaton, azok, akiket a hetven éven keresztül rájuk zúduló népfrontos baloldali propagandának sikerült „megtérítenie”. A huszadik század meghatározó évtizedeiben az értelmiségi szalonokban nem volt divat jobboldalinak lenni. A trendiek legalábbis rózsaszínűek, vagy még inkább vörösek voltak. Még az antikommunizmus leghatásosabb és legkérlelhetetlenebb ellenfelei is az ő köreikből kerültek ki, váltak „renegátokká”, miután rájöttek, mibe is keveredtek, miről is szól valójában a „jövő” szolgálata. (Arthur Koestler, Ignatio Silone, Whittaker Chambers, Irvin Kristol, Normann Podhoretz, Albert Camus, Francois Furet, Annie Kriegel, Alain Besancon stb.)

  A hetvenes évek közepétől a szovjet modell melletti kiállás 1956 és 1968 miatt kezdett kínossá válni. A helsinki záróokmány aláírásával a „béketábor” ideológiai defenzívába szorult, mert az emberjogi kérdésekben nem igazán volt mire hivatkoznia, nyugat-európai szimpatizánsaiknak pedig a proletariátus középosztályosodásával párhuzamosan más elnyomottakat kellett keresnie. Mindez elősegítette a holokauszt középpontba állítását, vagyis azt, hogy az antifasiszta baloldal, az „áldozatok” (zsidók, nők, homoszexuálisok, vallási/nemzeti/faji kisebbségek), marginális csoportok, kisebbségek szószólójává válhasson. Ugyanakkor a nyolcvanas évtized konzervatív ellenforradalmával együtt a jobboldal megerősítette antikommunista identitását, a piacgazdaság, az emberi és egyéni jogok melletti kiállásával végül győztesen került ki a század küzdelméből: a Szovjetunió kimúlt, mert legyőzte legnagyobb kihívója, az USA, a szabadpiaci, liberális demokrácia.

  Jobboldalinak lenni tehát a század végére nem jelentett már valami avítt, a történelem menetével szembeni megátalkodottságot, hanem frissességet, a technológiai haladást, a piacgazdaság sikereit, a szabadság elsöprő és felszabadító erejét. A jobboldal azonban még ezzel a nagyszerű győzelemmel sem tudta átvenni sem a tematizálást, sem az érvényes nyelvet a baloldaltól, mert képtelen volt – nem is akar – jövőképet, vagyis olyan „víziót” adni, ami pótolhatta volna az elvesztett kommunista ígéretet. Másrészt – szerencsétlenségére – mire győztessé vált, már javában virágzott az áldozati kultúra, vagyis egyáltalán nem számított többé trendinek, ha valaki győzött. Amíg még a szovjetek álltak győzelemre, a hidegháború első évtizedeiben, egészen a hetvenes, nyolcvanas évek fordulójáig, addig a győzteseket ünnepeltük. Attól kezdve azonban, hogy a század legfontosabb történetévé a holokausztot tételezték, az áldozatiság került a fókuszba. A győzelem, az erő, a tehetség, a kitartás, az ambíció, a teljesítmény pedig egyfajta gyanús fénytörésbe került.  

  Ettől persze a kommunista baloldal és támogatói még nem váltak se sikeressé, se győztessé. És azon sem tudnak olyan egyszerűen túllépni, hogy azt hazudták maguknak és másoknak is, hogy az erkölcsi törvényeken át lehet gázolni, hogy igazolni lehet az igazolhatatlant, hogy a történelmi igazság csak valami „reakciós babona”, ami rájuk, „haladókra” nem vonatkozik. Ezért olyan bizonytalan az értékrendjük, ezért olyan agresszívek. Ezért beszélik a félelem és a hazugság nyelvét. Ezért bástyázzák körül magukat ezer politikailag korrekt tabuval.

  Úgy hagytuk tehát magunk mögött a huszadik századot, hogy a baloldal jobboldal felosztás átvételével két igencsak megterhelt fogalmat próbálunk egy új évezred, évszázad merőben más kihívásaihoz igazítani. Ez az „antagonisztikusnak” feltüntetett különbség (marxista terminológia), amit cipelünk magunkkal, megakadályoz minket a hátunk mögött hagyott század elfogulatlan vizsgálatában, abban, hogy szemügyre vegyük, mit viszünk magunkkal, mire építhetünk, mit kell magunk mögött hagynunk és lehetőleg elkerülnünk a jövőben.

*

„Die grösste Herausforderung für Europa ist derzeit Europa selbst.” (Helmut Kohl)


  A 21. század beköszönte Magyarországon egybeesett a kommunizmus ránk kényszerített kísérletének csúfos kudarcával, a szovjet megszállás végével, és esélyt adott nekünk arra, hogy szabad és független államként rendezkedjünk be. Régi-új intézményeket hoztunk létre, amelyek lehetővé tették a szabad választásokon alapuló modern parlamentáris, liberális demokrácia működtetését. A politikai berendezkedés alapvetően átalakult, a társadalom tapasztalatai, zsigerei, elvárásai azonban nem változtak meg. Az állampárti totális diktatúra helyett többpárti demokráciát kezdtünk működtetni. A pártok versenyében behozhatatlannak tűnő előnnyel indult az MSZMP utódpártja, az MSZP, mely megörökölte a négy évtizedes monopolhelyzetben kiépített infrastruktúrát, közel egymilliós tagságot, médiaportfóliót, nemzetközi kapcsolatrendszert. A startpisztoly eldördülése előtt még arra is futotta a régi hatalom részéről, hogy az újjászerveződő történelmi pártokba olyan embereket küldjön, akik záros határidőn belül felbomlasztották, alkotórészeire darabolták őket. Elsőnek a célcsoportjukra legveszélyesebb szociáldemokrata párttal végeztek, de az FKGP, illetve a KDNP sem kerülhette el a sorsát.

  Az új felállásban tehát a baloldal az MSZP terrénuma maradt, az újonnan alakult pártok: MDF, SZDSZ, FIDESZ pedig a jobboldalon osztoztak. Az első szabad választások után alig két évvel a kormányzó MDF, FKGP és KDNP koalícióval szemben az antifasiszta harc fegyverét bevetve, a Demokratikus Charta fedésében megkezdődött a népfrontpolitika felmelegítése. Ennek lényege, hogy ha nem a bal, vagyis az utódpárt és szövetségesei kormányoznak, akkor „fasiszta” veszély fenyegeti a demokratikus rendet. Fasiszta veszély esetén pedig minden „demokratikus” erőnek össze lehet, sőt kell is fognia, a közös ellenség: a fasizmus ellen. Valahogy úgy, ahogy a harmincas évek végén, vagy inkább, ahogy 1941 után. Mindez azt jelentette, és jelenti ma is – hiszen a baloldal taktikája máig a „sikerrecepten” alapul –, hogy a csak éppen formálódó jobboldali, vagyis a nem az utódpárthoz, illetve azok szövetségeseihez (SZDSZ) csatlakozó politikai képződmények legitimitását azonnal megkérdőjelezték. A magyar jobboldal – kritikusai szerint – azóta is demokratikus deficittel küzd, míg a sok esetben személyükben is a kontinuitást jelképező egykori állampárt értelmiségi és médiabeágyazottságának, valamint nemzetközi hálózatának köszönhetően bebiztosította magának a demokrácia kizárólagos letéteményesének szerepét. Az antifasiszta harc azért is bizonyult nagyon hasznosnak, mert a holokauszt-tematizáció eredményeként a fasiszta, antiszemita jelzők mindenhol, az USA-ban ugyanúgy, mint Nyugat-Európában, kérdés nélkül szalonképtelenként semmisítik meg azokat, akiket ezzel a váddal illetnek. Több mint húsz év telt el, és a baloldal ma is görcsösen ragaszkodik ehhez a taktikához.

*

„Ne felejtsük el, hogy 1971-óta megvásároltuk a látszólagos politikai nyugalmat és az életszínvonalat, méghozzá külföldi forrásokból vásároltuk meg. És ennek az árát fizetjük meg most, és fizetjük meg az elkövetkező években.” (Horn Gyula: Az MSZMP- KB jegyzőkönyvei 1989-ből, II. kötet, 1616. o.)



  Az elmúlt huszonkét évből 12 éven keresztül a baloldal (MSZP-SZDSZ) kormányozta Magyarországot. Azzal a bűvészmutatvánnyal próbálkozott, hogy összeházasítsa a szocializmust az akkor már turbó üzemmódban működtetett piacgazdasággal. Az elkerülhetetlen privatizáció során fillérekért engedték át a közszolgáltatást végző vállalatokat is a nyugati vevőknek, nem egyszer fix nyereséget is garantálva. Annyira utaztak a külföld, a „Nyugat” elismerésre, hogy azzal sem törődtek, hogy a kellő gondossággal készítsék el azokat a szerződéseket, amelyekkel a külföldi vevőket vállalásaik betartására szoríthatják. Lehetővé tették tehát, hogy a magyar piac felvásárlásával a hazai termelés még azokon a területeken is ellehetetlenüljön, amelyeken egyébként esélye lehetett volna a megkapaszkodásra. A baloldal ugyanis a szocializmusnak, vagyis a tökéletes társadalomnak, mint célnak megszűnte után a ló túloldalára esve, még rövid távra sem volt hajlandó előre tekinteni (kivétel: Bokros-csomag). Múltjából fakadó ideológiai meghatározottságát feladva sportot csinált abból, hogy pragmatikusan, vagyis cinikusan, a hatalomtechnikai szempontok „mindenekfelettiségét” vallva politizál.

  Az állami vagyon kiárusításából befolyó összeg egy részét a fenntarthatatlan szociális ellátórendszerek további életben tartására fordították, ezzel vásárolva meg az egyre hatalmasabbra duzzadt eltartottakból álló tömeg politikai támogatását. Másik része pedig a korrupciós mechanizmusokon keresztül a volt elvtársakból formálódó újtőkések vagyonát gyarapította. Eközben tovább folytatták a már a szocializmusban jól begyakorolt „húzd meg, ereszd meg”, vagy más szóval: egy lépés előre, két lépés hátra gazdaságpolitikáját. Állampárti múltjukat, beidegződéseiket azzal kompenzálták, hogy szinte teljesen leépítették az állami tulajdont, és minden utat szabaddá tettek az egyre zabolátlanabbá váló tőke érdekei előtt.

  2002-ban bevetették a modern populizmus csodafegyverét azt hirdetve, itt az idő, hogy megtörténjen végre a „jóléti rendszerváltás” is. Mindezzel azt ígérték, hogy létezik más út is, mint a FIDESZ által folytatott felelősségteljes gazdaságpolitika. 19 ezer forintos ígérvényt küldtek ki minden nyugdíjasnak, 13 havi nyugdíjról és azonnali jelentős fizetésemelésről intézkedtek. Több pénzt ígértek az önkormányzatoknak és egyébként is mindenkinek, hiszen az olcsó és korlátlanul rendelkezésre álló hitelek látszólag lehetőséget adtak minderre. 2006-ig, az őszödi beszéd kiszivárgásáig a baloldal egyesítette az osztogatásból, vagyis az állami kifizetésekből élők és a baloldalt támogató újtőke érdekeit. Az előbbiek biztosították szavazataikkal a politikai hatalmat, az utóbbiak pedig ennek következtében zavartalanul élvezték a gazdaságit.

  Ezt a szövetséget mondta fel az MSZP. Tudatta, hogy az osztogatás politikája nem folytatható, a baloldalhoz köthető gazdasági érdekcsoportok pozícióban tartását csak egy elkötelezetten neoliberális gazdaságpolitikával lehet biztosítani. (Tony Blair-i modell.) 2008-ban a válság hatására a baloldal feladta hagyományos társadalmi bázisának érdekképviseletét, miközben fogalma sem volt arról, milyen csoportok támogatását biztosíthatja magának helyettük.

  Az a tény tehát, hogy a magyar baloldal a 21. század elejére elvesztette arculatát, és súlyos identitásválságba került, alapvetően kihatott a politikai élet többi szereplőjének, mindenekelőtt a jobboldalnak az önmeghatározására is.

*

„Szabadság, Egyenlőtlenség, Testvériesség” (René Char)

 

  A jobboldal ragaszkodik a már jól bevált tradíciókhoz, hagyományokhoz, értékekhez. Nem célozza meg a tökéletes társadalom megvalósítását, nem ígér földi paradicsomot, csak azt, – ahogy azt Vlagyimir Bukovszkij megállapította –, hogy nem engedi pokollá változni az életünket. Szemben a baloldallal, amely 1789 hagyományait folytatva az istenhittel szakított tömegek számára valláspótlékkal szolgált, a jobboldal istenhívő, kitart a zsidó-keresztény hagyományok mellett, értékválasztásában pedig az egyéni felelősségvállalást hirdeti, természetesnek tartja az egyenlőtlenséget, az egyenlőséget a törvény előtt és az esélyekben tartja megvalósítandónak. Fontos számára a mások iránti türelem, az iparkodás, a munka, a teljesítmény elismerése és honorálása, az egymás iránti szolidaritás. Uralmát a törvények, szokások betartására és betartatására, valamint a szabadságra alapozza. Szent könyve a Biblia, nyelve a kereszténység nyelve.

  A jobboldal hagyományosan igencsak széttartó, ezerféle és igencsak individualista, mely egészen a legutóbbi időkig nem szervezte magát hatékony, korszerű politikai mozgalommá. Legnagyobb fogyatékossága az volt, hogy az egyre növekvő mértékben ateistává váló modern emberek vízióra és reményre vonatkozó igényét nem tudta, és persze nem is akarta kielégíteni. A baloldal lelkesített, szebb, sőt tökéletes jövőt ígért, legfőbb céljának az egyenlőtlenségek kiküszöbölését tekintette; miközben a jobboldal erőfeszítést és türelmet kért. A baloldal tehát a reményt árulta a politikai piacon, szemben a jobboldallal, amely a realitásokhoz való alkalmazkodást kért. Mindez a nyolcvanas évek neokonzervatív térnyerése nyomán kezdett csak megváltozni. A kommunista kísérlet látványos összeomlása deszakralizálta a baloldal bibliáját: a Tőkét, és ezzel párhuzamosan kezdetét vehette a nyelv és a fogalomkészlet visszafoglalása is a marxizmustól. A piacgazdaság, a „kapitalizmus” kezdett kikerülni az évtizedek óta tartó negatív konnotációs mezőből.

  Miközben a jóléti társadalom meggyőző életminősége elszívta a levegőt a baloldal elől, a jobboldal fokozatosan egyre korszerűbbé és divatosabbá vált, végre alkalmazkodott a tömegkultúrához szokott polgárok nyelvi és vizuális igényeihez, kezdett az érzelmeikre hatni. A sokáig kínosnak számító antikommunizmus megteremtette a közös célt, amelyért munkálkodva a jobboldal lelki közösséggé formálódhatott. Karizmatikus politikai vezetőik irányításával átvették a kezdeményezést a baloldaltól, amelyet a századfordulóra le is győztek. A győzelem és az ellenfél kilátástalan helyzete miatt azonban azokban az országokban, ahol a huszadik század folyamán a legsikeresebbek voltak, igencsak elkényelmesedtek. A 21. században eluralkodott szemlélethez alkalmazkodva, minden politikai megoldást igénylő problémához és kérdéshez manager-szemlélettel kezdtek viszonyulni, miközben értékvilágukat egy rajtakapott szűz szemérmességével próbálják palástolni. Mára sok nyugat-európai jobboldali politikus szinte megkülönböztethetetlenné vált baloldali kihívójától, mindenekelőtt azért, mert véleménykülönbségeik a súlyos társadalmi, politikai és végső soron értékválsággal küszködő helyzet ellenére kizárólag a költségvetés kiegyensúlyozásával összefüggő kérdésekre korlátozódnak.

*

„Független középosztályra, erős polgári rendre van szükségünk.” (báró Eötvös József)


  A FIDESZ generációs, antikommunista, rendszerváltoztató pártként került be a demokratikus politikai életbe. Kezdeti szárnypróbálgatásai a liberalizmus értékeihez kötötték. A liberális értékek melletti kiállás azért volt a fiatal demokraták számára elsőrendű fontosságú, mert az állampárti diktatúra nem engedte érvényesülni a liberális szabadságjogokat: a vallásszabadságot, a sajtó- illetve a véleménynyilvánítás szabadságát, a szabad gyülekezést. Ezeknek a kivívása azonban alapvető fontosságú volt ahhoz, hogy a diktatúra lebonthatóvá váljon. A rendszerváltoztatást követően a liberális szabadságjogok mindennapi életünk részévé váltak, így a FIDESZ figyelme egyre inkább a nemzeti érdekek képviseletére, a posztkommunista rendszer lebontására fókuszált. Ezért mondtak nemet 1994-ben Horn Gyula koalíciós ajánlatára, amin egy másik rendszerváltoztató párt, az SZDSZ kapva kapott. A FIDESZ ugyanis a reformkommunistákkal és az SZDSZ-esekkel szemben nem abban látta Magyarország 21. századi jövőjét, hogy a posztkommunista hatalmi elit továbbélését biztosítsa, hanem generáció- és elitváltást sürgetett.

  1994-és 1998 között, amikor a baloldal kétharmados túlsúlya határozta meg a magyar politikai mezőt, a FIDESZ modern jobbközéppé szervezte a széttöredezett jobboldalt, vállalkozott mindazok politikai képviseletére, akik érdekeltek voltak a posztkommunista struktúrák lebontásában. Ezek közé tartoztak a vállalkozó kedvű, önfenntartó rétegek, a középosztályhoz tartozók, illetve azok, akik a középosztályba akartak betagolódni. Határozott és lendületes politikájuknak köszönhetően 1998-ban vezetésükkel jobbközép koalíció alakíthatott kormányt.

  A jobboldal frissességet, fiatalságot, a legjobb magyar tradíciók képviseletét és folytatását, sőt korszerűvé tételét ígérte a magyar társadalomnak. Új nyelvet, új kulturális preferenciákat állított és ezzel maga ellen hergelte mindazokat az erőket, akik a status quo fenntartásában voltak érdekeltek. A jobboldal tehát, mint ahogy a térségben még oly sok helyen, azokat a politikai erőket képviselte, akik változást akartak, kezdeni akartak valamit az életükkel és nem elégedtek meg azzal az értékhiányos világgal, amit a posztkommunisták berendeztek a számukra. 2002-2010-ig még egyszer újra a posztkommunisták kezében egyesült a politikai, kulturális és gazdasági hatalom, hogy aztán a huszadik század végével, restaurációs kísérletük végleg kudarcot valljon.
Azzal, hogy a baloldal elvesztette a szocializmus megvalósításába vetett hitet és ezzel jövőképét, osztályalapú meghatározottsága pedig a nagyipari proletariátus elolvadásával megszűnt, feladatát bevégezte. Utolsó kísérletként még megpróbálkozott azzal, hogy a neoliberális gazdaságpolitikát összeházasítsa a szociális ellátórendszerekről való gondoskodással. Ezzel végképp elvesztette a talajt a lába alól.

  A 2010-ben kétharmados választói felhatalmazással kormányra került Fidesz-KDNP mára olyan modern tömegpárttá, olyan középpárttá, sőt mozgalommá vált, mely egyaránt vállalja a hagyományos baloldali, eltartott, alkalmazotti csoportok illetve a középosztályba tartozók, valamint az oda igyekezők érdekeinek képviseletét. Kinyúlik a jobb és baloldali térfélre egészen addig, ahol már a radikálisoké a tér. Ebből következően retorikájában a hagyományosan baloldalinak nevezett érdekek képviseltét is magára vállalja, intézkedései azonban, melyek a nemzeti érdekérvényesítést célozták meg, határozottan jobboldaliak. Nemzeti érdekérvényesítés, családközpontúság, egykulcsos adó, a munka törvénykönyvének a munkaadók érdekeit is figyelembe vevő módosítása, a segélyezés összekötése a közmunkaprogramokkal, a munka, a teljesítmény hangsúlyozása stb.

  Az újonnan kialakulófélben lévő rendszer nálunk is felülírja mindazt, amit a 20. század második felében megszoktunk. Sem a fizikai, sem a szellemi munkások, sem az alkalmazottak nem számolhatnak többé biztos munkahelyekkel, életük végéig kitartó, egyre növekvő nyugdíjakkal. Az sem garantált, hogy aki egyetemet végez, jobban fizető állást kap majd annál, mint akinek nincs diplomája. Az is látható, hogy az állam nem képes garantálni az egyre rövidülő munkahetet, az egyre hosszabb fizetett szabadságot és a többi ingyenes ellátást, például az ingyenes felsőoktatást, korlátlan orvosi ellátást. A demográfiai adottságok ellehetetlenítik a szociális ellátórendszerek változatlan formában való fenntartását. A hosszabb életkilátások és az alacsonyan meghúzott nyugdíjkorhatárok, az egyre tetemesebbre rúgó egészségügyi ellátási költségekkel együtt súlyos döntések elé állítják a politikai élet szereplőit. Azért szerencsés, hogy a magyar jobboldal centrális párttá vált, mert így az ellátásra szorulók érdekeit a lehetőségekkel mérve alakíthatják ki azt az új, működőképes struktúrát, ami mindazt képes megőrizni a szociális vívmányokból, ami megőrzésre érdemes és meg is őrizhető, miközben képes kigyomlálni belőle mindazt, ami túl nagy terhet rak a rendszerre és finanszírozhatatlan.

  Kisebb, de jobban működő államra van szükség, a közigazgatás korszerűsítésére, mert a 21. század állami adminisztrációjának kötelessége, hogy az internet nyújtotta lehetőségekre építve biztosítsa, hogy az állami szolgáltatásokat a polgárok azonnal és közvetlenül igénybe vehessék. Ez azért is szükséges, mert az állami bürokrácia az elmúlt fél évszázadban olyan óriásira duzzadt, olyan bonyolulttá tette a legtöbb ügy intézését, hogy az mára a gazdasági fejlődés egyik legdöntőbb akadályává vált. 

  A 21. század kihívásaira nem lehet 20. századi válaszokat adni. Akikkel versenyezünk, sokan vannak, gyorsak, és nagyon ambiciózusak. Olcsó, kisigényű, jól képzett, szorgalmas munkaerő áll szemben a mi elkényelmesedett, nagyigényű, ellustult és főleg felelősséget vállalni nem akaró dolgozóinkkal. Itt van a legtöbb teendő. Szemléletváltásra, sokkal több ambícióra és szorgalomra lesz szükségünk ahhoz, hogy lépést tarthassunk. És régi-új gondolkodásmódra. Arra, hogy szakítsunk azzal a múlt századi szokásunkkal, hogy a világról, életünkről a gazdasági hasznosság kizárólagosságát elfogadva gondolkodjunk. Találjunk vissza a politika, az értékrend elsődlegességéhez. Mérlegeljük azt is, mi helyes, mi helytelen, mi erkölcsös, vagyis a jó és mi az erkölcsi szempontból rossz válasz az előttünk álló kérdésekre. A magyar nemzeti érdek azt követeli, hogy minél gyorsabban alkalmazkodjunk az új feltételekhez, amelyek valójában nem is olyan újak. Mi, magyarok mindig is képesek voltunk a kemény munkára, a szorgalomra, és ambíciónk is mindig volt bőven.

  Vissza kell térnünk a régi értékeinkhez, mert azok biztos alapot adnak nekünk a jövőben is. Isten, család, haza, munka, felelősség, teljesítmény. Csupa reakciós érték. Ahogy Bernanos mondta: „Reakciósnak lenni ma annyit jelent, hogy életben vagyunk. Mert csak a halottak nem reagálnak.”  Reagáljunk tehát. Itt az idő: helyzet is, feladat is van.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr334528878

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Smitt Mária és a felelősség 2012.07.02. 08:13:25

A 21. század kihívásaira nem lehet 20. századi válaszokat adni. Akikkel versenyezünk, sokan vannak, gyorsak, és nagyon ambiciózusak. Olcsó, kisigényű, jól képzett, szorgalmas munkaerő áll szemben a mi elkényelmesedett, nagyigényű, ellustult és fő...

Trackback: Schmidt Mária olcsó, kisigényű, szorgalmas magyar munkásokat akar 2012.06.07. 13:06:16

Mariskánk szerint ugyanis a magyar dolgozó “elkényelmesedett, nagyigényű, ellustult és főleg felelősséget vállalni nem akaró”, szemben az olcsó, kisigényű, jól képzett, és szorgalmas ázsiai bérmunkásokkal. Hát ide figyelj, nyuszifül! Életra...

Trackback: “Rongy emberek tobzódnak, meg a náluk is nagyobb rongyok, azok, akik a szájukba adják a rongy mondatokat” 2012.06.06. 17:32:08

„Te köcsög! Te hülye kurva! Büdös zsidó kurva!” – üvöltözött a nemzeti érzelmű utca embere az újságírókkal a nemzeti összetartozás napján szervezett taxistüntetésen az Astoriánál. “Rongy emberek tobzódnak, meg a náluk is nagyobb rongyok, az...

Trackback: A konzervatív ember - 2. rész 2012.06.06. 11:27:07

A konzervatív ember  2. rész     „Testvérim vannak, számos milliók; Én védem őket, ők megvédnek engem. Nem félek tőled, sors, bármit akarsz. Ez az, miért csüggedni nem szabad.” Vörösmarty   1. rész   Gyakorlatban p...

Trackback: Reakciósnak lenni 2012.06.06. 09:39:02

Vissza kell térnünk a régi értékeinkhez, mert azok biztos alapot adnak nekünk a jövőben is. Isten, család, haza, munka, felelősség, teljesítmény. Csupa reakciós érték.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

közösperonos átszállás 2012.06.07. 15:16:03

@Counter: "Adunk pénzt, hogy most ne legyen nagy baj, ne legyen se éhezés, se lázadás, se csúnya gazdasági mutatók – aztán majd lesz valahogy, ez volt a koncepció."

Ez maga a rövidtávú, a nagy esést tompító intézkedés definíciója. Rövidtávú, tompító intézkedésnek el is megy (én mondjuk akkor már a segélyezést preferálom, mert mindent nevezzünk annak, ami, de ez most mellékes). Nem itt van a gond, hanem hogy csinálni kellett volna valamit, ami hosszú távon meg fellendíti a gazdaságot, aztán, hát istenem, néhol nem sikerült.

Mondom megint máshogy: az államfüggés és a munka közül erkölcsileg kárhoztatható az előbbit választani. Az államfüggés és a nyomor/éhhalál közül meg az utóbbit (de ha erkölcsi nem is, praktikus mindenképpen).

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 15:18:29

@evil overlord:

"Ergo semmi haladás és még importálni is kell."

itt rohadjak, meg, a múltkor a gyógyszertárban láttam mást is, mint "melaminnal feljavított tej, vincristinnel szennyezett intrathecalis kemoterápiás gyógyszer"-t.

érdekes egyébként, amikor még nem az volt a baj, hogy "melaminnal feljavított tej, vincristinnel szennyezett intrathecalis kemoterápiás gyógyszer" kapható nálunk, akkor a gyógyszergyártó multik elleni harc volt hazafias biznisz, és nem értem, ezek után miért baj, ha a bayer mellett az olcsó kínai szar (is) kapható. :)

PR-küszöb 2012.06.07. 15:19:07

A XX. század a messianizmusról szólt. A baj az, hogy a vége átlóg ide, a XXI. századba is...

Bell & Sebastian 2012.06.07. 15:19:55

@jose maria padilla: Hát igen, mint falusi vállalkozóék, akik annyira csodálták magukat kicsípve a kirakatban, hogy a lánckorlát átlépése után elütötte őket egy pösti és mindketten meghaltak.

Micsoda királydrámát lehetne írni ebből!

evil overlord (törölt) 2012.06.07. 15:32:40

@mavo: Bassza meg, az értő olvasás nem megy? Írtam olyat, hogy ez a szar kapható lenne nálunk? Melaminos tejpor talán volt, de nem volt igazán veszélyes koncentrációban. Kínai gyógyszer szerencsére nincs a patikában, ne is legyen.

közösperonos átszállás 2012.06.07. 15:32:47

@mavo: "ötlet? mi legyen azokban a konkrét fél megyékben, amitől majd azok a saját lábukra állnak. tényleg érdekel. kohászat? bányászat? netán magyar szicíliumvölgy, vagy mi a here?"

Tehát akkor az eredeti felvetésről (miszerint minden baj okozója a rokkantnyugdíjazás/segélyezés) már nem vitatkozunk, ugye? :-)

Azért az elég tiszta dolog, ugye, hogy a konkrét ipari termelés az ország bizonyos részeire koncentrálódik? Igen sok esetben nem is atomfizikáról van szó, van nem túl összetett ismerősöm pl., aki dolgozott kábelgyárban, például Fordokhoz gyártottak kábelkorbácsot. Mezőberényben, ami a térképen sincs rajta. Ha ott megvolt hozzá az emberanyag, akkor az ország bármelyik másik tízezres gigafalujában is lehetne, tele van ilyenekkel az ország. Csak meg kéne nézni, hogy a termelő cégek miért állnak meg bizonyos földrajzi pontokon, mi hiányzik nekik Törökszentmiklóson vagy Bácsalmáson, aztán kicsit államilag koncentrálni ezekre a pontokra.

(De nézhetjük a szolgáltató szektort is, ha a Budapest Bank tud Békéscsabáról ügyfélszolgálni... Vagy az államigazgatást, legalább tíz város van az országban, ami ki tudna állítani pár minisztériumi főosztályt, ha "leszerveznék" -- ha a gyorshajtási csekket tudják egységesen Szombathelyről küldeni, akkor ez se sci-fi.)

Amúgy az államnak is jó lenne, mert az elvándorlóknak nem Pesten kéne kiépíteni mindent ötszörös áron (lakást, elkerülő utat, BKV-t, a gyereknek óvodát).

PR-küszöb 2012.06.07. 15:32:52

Mellesleg, az itt prezentált szövegnél Schmidt Mária lényegesen okosabb... De akkor miért önti nyakon csupa bullshittel a Mandiner olvasóit?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 15:37:07

@közösperonos átszállás: Nem, az előrehozott nyugdíj, rokkantnyugdíj nem rövidtávú. Az végleges.
Rövidtávú intézkedés lett volna a munkanélküli ellátás meghosszabbítása, a munkapiaci diszkrimináció kőkemény letörése, a mostanában is csak pedzegetett különleges gazdasági övezeti szabályozás, netán hatósági áras rezsi, alapvető élelmiszer, állami bérlakások rendes működtetése. Például.

Csak ez mind-mind bonyolultabb annál, mint amit végül a magyar vezetés választott: hogy ad pénzt a semmire.

Esetünkben egyébként az államfüggés testi-lelki nyomort is jelent. Ha meg választani kell, akkor az államfüggő és az államtól nem függő nyomor közül az utóbbi az erkölcsösebb.

@evil overlord: Maga haladár lett, vagy miért hiányzik annyira a haladás? :-)
Amúgy önmagában az talán nem baj, hogy a bóvlit/netán selejtet termelő része megszűnt a magyar gazdaságnak. Hogy mi jött a helyére, hát, igen.

Vortumnus (törölt) 2012.06.07. 15:37:20

@Counter:

Független Magyarország 1918 óta van"

értem

evil overlord:

"Magyarország a 2. világháború előtt nem volt sokkal rosszabb helyzetben mint pl. Ausztria és Csehszlovákia. A komcsi éra ezt hazavágta"

ezt is

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 15:40:04

@evil overlord:

"Írtam olyat, hogy ez a szar kapható lenne nálunk?"

"A kádárkori bóvli helyett meg kínai bóvlit vesz a nép. Ergo semmi haladás és még importálni is kell. "

még csak nem is céloztál rá, tezsvírem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 15:48:20

@Vortumnus:

én azt szeretem, amikor az jön, hogy a ii. vilháb. előtti ausztriához képest akkor, és de bezzeg halódó világunkban.

az, hogy a ii. vilháb. előtti ausztria annyira nem volt a topon, ámde azóta cseppecskét fejlődött, az nem szempont. cseh lászló meg a ii. vilháb. előtti korszak úszóihoz képest egy motorcsónak. na bumm.

evil overlord (törölt) 2012.06.07. 15:48:37

@Counter: "Rövidtávú intézkedés lett volna a munkanélküli ellátás meghosszabbítása, a munkapiaci diszkrimináció kőkemény letörése"
Az akkori dolgozók nem elhanyagolható része funkcionális analfabéta segédmunkás volt, akiket a kapitalizmusban max. szemétszedésre lehet használni. Ha nem akarunk lágereket, akkor ezeket az államnak kell foglalkoztania.

Nem a társadalmi progresszióról írtam :)
A gagyiért tényleg nem kár, csak éppen semmi nincs helyette.

@mavo: Ezt írtam (egyszerűsítés, kiemelés): A melaminnal feljavított tej, vincristinnel szennyezett intrathecalis kemoterápiás gyógyszer SZERENCSÉRE IDE NEM NAGYON JUT EL, csak a mezei bóvli.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 15:56:47

@Vortumnus:

fogadjunk, hogy te most írtál valamit. biztos értelme is van. vagy nem? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 15:58:27

@evil overlord:

és nem érti. jóvan. szarkazmus, baszod, szarkazmus. ja, jut eszembe, alacsonyabb rendű vagyok, én olyat nem tudok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 16:01:20

@mavo:

na jó, fasz vagyok, ragozom. bóvli ügyben példálóztál, és ... hú bazmeg, aljas volt ... én is. na képzeld. pedig arról is írhattam volna, hogy a "melaminnal feljavított tej, vincristinnel szennyezett intrathecalis kemoterápiás gyógyszer" konkrétan kapható a turul gyógyszertárban (második kerület pina utca 96), de odáig nem aljasodtam, ugye.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 16:04:16

@evil overlord: Egy nem elhanyagolható része pedig ténylegesen szaktudással rendelkező, de korosodó, egyéb társadalmi okból megingó egzisztenciájú ember (szektorvesztett mérnökök, különféle szellemi foglalkozásúak, államigazgatási alkalmazottak). Őket is odahagyta az állam, bár manapság nem ők és gyermekeik fosztogatják a borsodi konyhakerteket, ez igaz. De attól még ténylegesen _elvesztésre és talán át nem adásra is került_ (!!!) a bennük felgyűlt tőke.
Köztudott, hogy Magyarországon 40-45 éves kor felett az ember akkor tud elhelyezkedni, ha a megfelelő párt tagja vagy minimum európai szintű szaktekintély. Vagy ha van némi tőkéje és önfoglalkoztatni kezd. De hogy sima alkalmazott nem lesz, nem lehet, az bizonyos.

Képzetlen tömegeket az állam sehogy máshogy nem tud foglalkoztatni, mint lágerban. Az részletkérdés, hogy a láger éppen a fideszes oli... nemzeti tőkés termőföldje, egy frissen nyitott kőbánya vagy tiszai gát, egy 10.000 fős óriásüzem udvarán egy bódé vagy bármi más.

A technológiai progresszió is a társadalmi progresszió része, lévén a technológia egy társadalmi alrendszer ;-)

evil overlord (törölt) 2012.06.07. 16:37:08

@mavo: Látom még mindig nem érti: ez nem aljasság, hanem maga a valóság: a kínai (belpiaci) bóvli ugyanolyan, vagy még nagyobb szar, mint amit anno a KGST produkált, bár nem (teljesen) ugyanabból az okból.

@Counter: Ezeken az emberek az ön által felsorolt lépések talán tudtak volna segíteni, de az átviteltechnikusokon nem, azokra igazából nincs szükség a mai világban.

A lágert többnyire szögesdrót veszi körül és gépfegyveres őrök. Ha az underclass meg tud élni az ároktisztításból, akkor erre nincs szükség.

A jobboldal szerintem nem tagadja a technológiai progressziót, max. nem isteníti.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 18:05:33

@evil overlord:

„ez nem aljasság, hanem maga a valóság: a kínai (belpiaci) bóvli ugyanolyan, vagy még nagyobb szar, mint amit anno a KGST produkált, bár nem (teljesen) ugyanabból az okból”

azzal az icike-picike különbséggel, hogy akkor sem védenéd a kínai bóvlit, ha megfenyegetnének, hogy kombájnnal basszák meg anyádat, de bezzeg a kádár-kori bóvlit álmodból felkeltve is elkezdted védeni hogy ja, de hát a világhírű ikarusz.

de persze nekem kéne, hogy leessen valami különbség fedőnevű izé.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 18:10:13

és akkor ma ötvenedszer is elgondolkodom, valóban az-e a tüchtig magyar jobber, az echte magyar hazafi, aki a kádár korszakban látja a magyar aranykort, amit szétvert a cúna, cúna kaptlzmus. és csak gondolkodom, és csak gondolkozom. és nem értem bazmeg, nem értem, a kurva isten bassza meg, nem értem. mi jöhet még? rákosi dicsőítése a magyar hírlapban, vagy mi a geci?

Szindbad 2012.06.07. 18:11:55

@mavo: És hehe ezt hívják koherensnek.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 18:15:46

@Szindbad: Hát hogy bbjnick mit hív koherensnek, azt rajta kívül biztosan nem tudhatja senki. De neki saját világa van, nem kell bántani, csak ha elkezd vagdalkozni a rácsos ágyon túlra :-P

@mavo: Azért a kádári bóvli meghaladta a belpiaci kínai bóvli színvonalát. De szerintem is népibalos-kádári nyavalygás a boldog békeidők daliás magyar világszínvonalát (vi-lág-szín-vo-na-lát!) látni a kádári magyar iparban. A KGST-nek jó volt, annak meg azért volt jó, mert az adott cikket más ország nem gyárthatta, máshonnan nem importálhatták, ha meg nagyon nem ment, a nagy SzU adott rá pénzt meg szakértelmet, hogy azért csak legyen valami.
A béketábor szétdőlése megmutatta, hogy ez miért nem járható út. Szóval ne járjuk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 18:21:42

@Counter:

"Azért a kádári bóvli meghaladta a belpiaci kínai bóvli színvonalát."

hát igen, a fusiban gyártott vetkőzős öngyújtó megadta a színvonalat, ami azóta is adott. a kínaiak az ugyanolyan színvonalú bóvlijaikkal meg menjenek a kurva anyjukba nemzetrohasztani.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 18:23:23

@mavo: A melaninos tejporra, kotyvasztott gyógyszerre, kézzel festett kutyakölykökre és effélékre gondolok. Meg a közismert gyerekgázolós videókban megnyilvánuló szellemiségre.

A sorjás szélű vetkőzős öngyújtó az ezekhez képest egy minőségi ugrás.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 18:24:28

@Szindbad:

fogadjunk, hogy ma még nem mondtam, hogy a kurva anyját a koherenciának? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 18:30:52

@Counter:

a kurva isten bassza meg, ez a másik véglet, nem?

na, mesélj, hol volt a másik véglet 88 körül, he? a nemzeti kalmopirinben, amit a faszomsegghülye kibaszott imprlsták aszpirinnek hívnak, de azért ma reklám épül rá (ha nem látom, nem hiszem el, bazmeg!!!!), hogy évezredes hungarikum, vagy hol a tetves gecibe?

mi volt az a csudálatosan magyar és kiemelkedő 88-89-ben, amire olyan büszkék lehettünk? komolyan kezd érdekelni. az ultra? a vim? a túrórudi? a hazafias népfront? mi?

túléltük. némi kakaskodással el is hagytuk, hogy aztán végre visszasírjuk. egyiptomban meg volt uborka. legyen már ennyi elég.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.07. 18:37:21

@Counter:
Hogy bbjnick hív koherensnek, azt világos leírta fentebb:

mandiner.blog.hu/2012/06/06/reakciosnak_lenni_schmidt_maria_mi_a_jobb/fullcommentlist/1#c16921579

De hogy magácskáék mit hívnak annak, azzal már évszázadok óta adósak. Ahol az érték dialektikus és dinamikus fogalom, ott hogyan létezhet koherens fogalmiság (koherens nyelv)? Erre kellene inkább válaszolni és nem hazudozni, ávóstempózni és ürülékkel és gennyes, gombás testváladékokkal összemaszatolni mindent, amihez csak hozzáférnek.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.07. 18:38:16

@bbjnick:

Hogy bbjnick hív=Hogy bbjnick mit hív

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 18:43:52

@bbjnick:

bébézsuzsika például azt hívja koherensnek, és erkölcsileg követetendőnek, ha az aktuális rezsimszolga arról hazudozik, hogy annó kádárhuszár korában igazából nem is ő hamisíttatott magának doktori címet, hanem a király oldali sánc.

már csak ezért megérte kivárni, hogy megtudjuk, bébézsuzsika mit tart kohereizének. de tényleg.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 18:46:03

@bbjnick: azt világos leírta fentebb = azt világosan leírta fentebb

De nem írta le. Nem írta le, pedig elolvastam jobbról balra, felülről lefelé és alulról felfelé is.

i
á

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 18:50:41

@Counter:

bébézsuzsika világosan leírta, hogy ha egy vörösmarti vers lemásolása mögé valaki odaírja, hogy írta vörösmarti mihály verse, az önálló művet alkotott, amit mellékesen eredetileg vörösmarti mihály írt meg.

mi a gecin csodálkozol?

Bell & Sebastian 2012.06.07. 20:16:08

Csak úgy kérdem, az nem az összetartozó/ összetartó?

Feladat: húzza össze átlósan az önállóan is koherens jelentéssel bíró kapcsolatokat!

bébéjé. Smokie, Cuncy
.
dohányzás, vízió, fagykár, baszki a falábam

Na ugye, hogy más és más.

Robinzon Kurzor 2012.06.07. 20:18:33

@Mennike: "Csak a nagyon ostoba emberek hiszik azt, hogy a család nem jelent semmit"

Csak a nagyon ostoba emberek hiszik azt, hogy én bármi ilyet állítottam.

A nagyon ostoba emberek mindig a saját maguk által kreált ellenvéleménnyel vitatkoznak, mert a valódival szemben nem érzik elég felkészültnek magukat.

Robinzon Kurzor 2012.06.07. 20:22:27

@MézesRozi: "nézze, nekem egy nickem van."

Ezzel a szomszéd posztban már tölgy néven lebuktál, kicsi huszár.

evil overlord (törölt) 2012.06.07. 20:24:25

@mavo: A mocskosszájú zergének igaza van, nem kellene annyit piálni. Nem világhírűztem az Ikaruszt.
És a KGST bóvli nem hasonlítható össze azzal, hogy egyes kínai faszszopók szándékosan tettek mérget tejporba, amiből többek között gyermektápszer is készült. (A vincristine más kérdés, ott valószínűleg a QA volt szar. )

WysiWyg 2012.06.07. 20:48:53

@mavo: Ez azért a mi időnkben úgy működött, hogy a "Gondolatok egy könyvtárban" volt egy könnyű tétel. Pedig úgy szerettem volna fakítani valamit részben a csajom, a tanárom előtt, és hát na, összejött. Jobb lett volna Madách plö.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 21:04:03

@evil overlord:

azért úgy elképzelem, ahogy úgymond attól lesz kevesebb, hm, kínai fasszopó, hogy én úgymond nem piálok annyit.

tényleg, a te alkoholista kurva anyád hogy van? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 21:06:45

@mavo:

a jobb lett volna madách pölö izére nem is merek reagálni, wazza. pedig.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 21:09:02

@mavo:

hú, bazmeg, de bunkó vagyok, ugye? :D

Naukratisz01 2012.06.07. 21:13:31

A tisztelt történész asszonynak néhány dologban igaza van. Nagy lendülettel és széles háttérismeretekkel elemzi a rendszerváltó elit posztkommunista, utódpárti MSZP-SZDSZ koalícióhoz köthető politikusainak bűneit. Helyesen világít rá a történelmi pártok szétverésére, azzal, hogy siklott félre a "rendszerváltás". Arra a nemzetközi politika történeti folyamatra is kb. helyesen tér ki, hogyan változott meg a világ és a nemzetközi politika a Szovjetunió felbomlása után, és milyen neo konzervatív fordulat történt a nyugat-európai politikai gondolkodásban. DE AZ MÁR NAGYON NEM HELYES, HOGY AZ ÖSSZES BALOLDALI JELZŐVEL ILLETHETŐ MOZGALMAT ÉS GONDOLKODÓT LEKOMMUNISTÁZZA, SŐT MÉG A NEMZETI SZOCIALISTA, FASISZTA GYÖKERŰ PÁRTOKAT IS KINEVEZI "BALOLDALINAK"! A baloldalon bármilyen fájó, még létezik a világban a valódi szociáldemokrata mozgalom. A tisztelet tanárnőnek be kellene iratkoznia egy alapos továbbképzésre Ormos Mária professzor asszonyhoz, hogy helyre tegye magában a XX. századi eszmetörténet és politika történet alapfogalmait! Az tény és való, hogy a XXI. század átalakuló politikai mozgalmait már nem lehet leírni a hagyományos "jobb és bal" klisével! De nem kell összemosni a közös ön által "baloldalinak" titulált politikai irányzatokat! Az ön által annyira emlegetett "nemzeti középosztály" keresztény politika SEM létezik a különböző jobboldalinak nevezett véleményvezérek és gondolkodók állításai ellenére a mai Európában. Az igaz, hogy az európai baloldal is keresi az útját és átalakul, de nem csak a radikális korábbi komcsikból áll, akik ma az ön által megnevezett és perifériális csoportnak tekintett kisebbségi rétegekre (homoszexuálisokra, zsidókra stb...) hivatkozva politizálnak az "anyanemzetük" ellen. Mert ugyebár egy baloldali csak büdös szájú komenista és hazaáruló lehet! Az ön által oly nagyra tartott politikai párt és mögötte álló mozgalomról, olyan áhítattal beszél, mintha a volt MSZMP Párttörténeti Intézetének egykori alkalmazottainak tanulmányát olvasnám a KB számára készült anyagban! "Középpárt", "tömegpárt", "mozgalom" az lehet, de hogy keresztény, meg nemzeti, meg széles társadalmi érdekeket integráló az már a pártpropaganda tárgykörébe esik! Tisztelt asszonyom, ejtsünk szót, arról is hogy az utódpárt MSZP-n, meg a Gyurcsány-párton kívül ma a Fidesz-MPP parlamenti padsoraiban legnagyobb az egy négyzetméterre eső volt kommunista mszmp-tagok száma. Az a párt hemzseg a hatalmát a Népköztársaság idején megszerzett politikusoktól, volt állami vezetőktől, a vagyonukat a maszopos érdekcsoportokhoz hasonlóan harácsolt üzletemberektől, akik mind a komcsi diktatúra emlőin nevelkedtek. Most pedig ők osztják az észt, azt hogy ki a hazaáruló, meg a nemzetellenes? A gengszterváltás úgy csapódtak az egyik pártból a másikban, mint a csúzli golyó a faágak közt! MDF-KDNP- FKGP-Fidesz volt az átjárás útja! Mikor volt a nagy színeváltozásuk, tisztelet mondjuk a kevés kivételnek, mikor fordultak meg a damaszkuszi úton??? Az igaz, hogy a maszopos-szadeszos ország rombolás súlyos károkat okozott és nehéz helyre tenni, de a rendszerváltó politikus elit minden, az elmúlt 22 évben, hatalomban levő része bűnös a korrupt rendszerért, amit teremtettek 89 után! Az MSZP-től a Fideszig! A mögöttük álló gazdasági érdekcsoportok és maffiák, ugyanolyan alapon működtették a pénzszivattyút. Az aktuális kormány színétől függetlenül! Az egész korrupt politikai elit bűnös abban, hogy mélyre kerültünk, nem kell itt papolni kereszténységről, újjáépítésről. Ki kell állni, a közvélemény egésze, nem csak a hívek elé. El kell mondani nyíltan mi a politikai elit célja, új tőkefelhalmozás, a megmaradt nemzeti vagyon felosztása, új nemzeti középosztály létrehozása, új tulajdonosi elit teremtése! Aki pedig nem fér bele ebbe a "nemzeti együttműködés rendszerébe", mert szegényebb, a rendszerváltás vesztese, minimálbéres, kikölcsönzött dolgozó, állását vesztett értelmiségi, lesmirekellőzött ingyenélőnek titulált rendvédelmis, katona, nyugdíjas, fizikai munkás, külföldön munkát vállalni kényszerülő fiatal, leszakadó régióban élő azokat mind kilökik a nemzet fogalmából. Aki pedig ki meri nyitni a száját, azt pártunk és kormányunk lakájmédiája, vagy az oligarcha gazdáik hónaljmédiája kicsinálja, egyszerű karaktergyilkossággal. Elhintenek róla egy két rágalmat és imamalom szerűen ismételgeti a narancsos papagáj kommandó valamelyik tagja, vagy az infocenter zrt.-s média birodalom "oknyomozó"" bértollnoka. Tisztelt asszonyom engedje, meg hogy kifejezzem a legmélyebb sajnálatomat, csak magam és néhány családtagom nevében, aki ingyenélő "semmirekellő zsoldos", minimálbéres dolgozó, valamelyik nemzeti tőketulajdonosnál, multinál, vagy munkanélküli, beteg nyugdíjas mi is a magyar nemzet része vagyunk, vagy legalább is eddig azt hittük. ÉS NEM VAGYUNK "ELKÉNYELMESEDETT NAGYIGÉNY, ÉS FŐLEG FELELŐSSÉGET VÁLLALNI NEM AKARÓ DOLGOZÓK"! CSAK ÉLNI, MEGÉLNI AKARUNK. De ez úgy látszik, a hatalmon lévő politikus kasztnak mindegy. Egy biztos semmi sem tart örökké, egyszer az önök kedvenc vezetői is el fognak tűnni a következő fülkeforradalom alkalmával. Csak az a szomorú, hogy az önök áldásos tevékenysége a szélsőjobbos autó-gyújtogató, kukaborogató, kirakatbetörő álhazafi csürhét erősíti!
Végezetül gratulálok az új "Fidesz-MPP"-s pártörténeti intézetek áldásos agymosó tevékenységéhez, nagyon hatékonyak az agymosásban. Még Révai elvtás is meg irigyelné, ha élne...

Bell & Sebastian 2012.06.07. 21:27:22

Szocdemek? Mint a rosszlány, azé, aki fizet, állami kitartott, nemzeti örökállás minimálbéren -hadsereg-

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 21:30:55

@Bell & Sebastian:

ezek a szocdemek mind büdös kurvák, bezzeg a nem azok, fúúúúú

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.06.07. 21:33:22

@mavo: Pedig a pia még mentség lett volna. ;P

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 21:37:09

@WysiWyg:

egyébként meg ja.

amikor még mi éltünk, mocskos komcsizmus volt, de ha a gondolatok a könyvtárből témában adtál be dolgozatot, akkor elélveztek a komcsi izék, és hú de jó vót.

jaj, dehogy volt hazug a rendszer, jaj, dehogy. radnóti, na, de, az még. józsidó, és akkor még ki sem mondtam a kulcsszót bazmeg.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 21:38:17

@Holger Hartland:

a fenébe, erről lemaradtam. :)
humor megvan még, főnököm? legalább nyomokban? :) peace.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 21:39:04

@Holger Hartland:

de várjál, félreolvastam: pina. úgy mindjárt más. :D

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 22:02:27

@Vortumnus: Elképzelhető. Mindig a nők a fanatikusabbak és vérszomjasabbak, ezeket a kritériumokat pedig teljesíti. A többi kritériumról nem állt módomban megbizonyosodni, a spekuláció meg spekuláció.

MézesRoziról is hogy kiderült, hogy valójában BajszosRozi.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 05:24:20

@Vortumnus:

igazából nem tudom, én hangzáshívő vagyok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 05:26:28

@Counter:

te, úgy is mint balliberó, örülj annak, hogy töke van a menyasszonynak.

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 11:17:25

@mavo: Én se emlegettem a kedves mamáját, maga se tegye! És köpje ki azt a kurva csikket a szájából!

@Naukratisz01: Marha! A fasizmust egyes történészek baloldali mozgalomnak tartják, ezt nem SM találta ki.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 11:30:39

@evil overlord:

neked is mondom kicsi huszár: nem előjogod mások sértegetése. és ha már sértegetsz másokat, és valahogy visszakapod, ne állj be utána illemtanárnak, mert geci szarul néz ki.

közösperonos átszállás 2012.06.08. 12:09:42

@Counter: "Nem, az előrehozott nyugdíj, rokkantnyugdíj nem rövidtávú. Az végleges."

A rokkantnyugdíjat például rendszeresen felülvizsgálják, már régóta. Az előrehozott nyugdíj meg akkora távra hat ki, ameddig az illető nem ment volna nyugdíjba amúgy is, és mivel nem harmincéves emberekkel csinálták ezt (de a leszázalékolás is az idősebb korosztályra dívott -- jó, utána még nyolcvanévesen is rokkantnyugdíjasnak hívták őket hivatalosan, de ezen csak túl tudunk lépni), ezek biza páréves kifutású dolgok voltak. Ha egy T-2 évest előrehozottnyugdíjazol, annak a döntésednek pontosan 2 év a hatótávja.

"Esetünkben egyébként az államfüggés testi-lelki nyomort is jelent. Ha meg választani kell, akkor az államfüggő és az államtól nem függő nyomor közül az utóbbi az erkölcsösebb."

Ha azt is nyomornak sorolod (sokszor nem az), akkor meg hangsúlyozzuk már, hogy van különbség nyomor és nyomor között is. Erkölcsi is.

Naukratisz01 2012.06.08. 13:04:28

@evil overlord:
Tisztelt Nagyon Tájékozott Elmebajnok! Marha aki mondja. Egyébként, akkor sem megalapozott állítás. Mielőtt hozzáfog "marházni" egy kicsit tájékozódni kellene, másként nem különbözik egy fröcsögő chat-előtől.

dusomoja 2012.06.08. 13:37:58

@tevevanegypupu: Ne volt jobban öltözött és nem volt jobb az utcakép. Én is éltem akkor. Minden bezárt 10-kor, minden le volt rohadva Pesten és féltem a rendőröktől. Nehogy már visszamenőleg legitimáljuk az államszocializmust és beleálmodjuk a szépet, csak azért, mert akkor voltunk fiatalok.

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 14:15:37

@mavo: Mondja, nem érzi magát bagolynak? Ui. maga itt az egyik legmocskosabb szájú nick, akiből teljesen ártalmatlan témánál is előjön a kurvaistenfasza.

@Naukratisz01: A fasisztákat egyesek jobbnak, mások balnak, megint mások centralistának minősítik. Magánál van a bölcsek köve, hogy ilyen magabiztosan állítja, hogy nem baloldal? Az meg már végképp röhejes, hogy SM-et a szintén (végletekig) elfogult (csak éppen ballib irányban) Ormos Máriához akarja beutalni továbbképzésre.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 15:02:21

@evil overlord:

én mocskos szájú vagyok, az őrmi meg vicces. kinek mi adatott.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 15:12:18

marikának egyébként nem csak a "történelmi" fejtegetési torzak

„A pártok versenyében behozhatatlannak tűnő előnnyel indult az MSZMP utódpártja, az MSZP, mely megörökölte a négy évtizedes monopolhelyzetben kiépített infrastruktúrát, közel egymilliós tagságot, médiaportfóliót, nemzetközi kapcsolatrendszert. A startpisztoly eldördülése előtt még arra is futotta a régi hatalom részéről, hogy az újjászerveződő történelmi pártokba olyan embereket küldjön, akik záros határidőn belül felbomlasztották, alkotórészeire darabolták őket. Elsőnek a célcsoportjukra legveszélyesebb szociáldemokrata párttal végeztek, de az FKGP, illetve a KDNP sem kerülhette el a sorsát.”

mindössze 22 két év telt el, és már megszületett egy alternatív valóság, amiben teljesen komolyan hisznek emberek, egy elvben történész végzettségű, komoly néni pedig szemrebbenés nélkül leírja, és senki sem röhögi körbe.

mondjuk egy jó volt benne, felidéztem emlékeim között azt a maszopra olyan kibaszott veszélyes szocdempártot, és el kell ismerni, szórakoztató népség volt. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 15:17:13

@mavo:

petrasovits anna, yeah, hála néked gugli. :)

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 15:36:34

@mavo: "A pártok versenyében behozhatatlannak tűnő előnnyel indult az MSZMP utódpártja, az MSZP, mely megörökölte a négy évtizedes monopolhelyzetben kiépített infrastruktúrát, közel egymilliós tagságot, médiaportfóliót, nemzetközi kapcsolatrendszert. A startpisztoly eldördülése előtt még arra is futotta a régi hatalom részéről, hogy az újjászerveződő történelmi pártokba olyan embereket küldjön, akik záros határidőn belül felbomlasztották, alkotórészeire darabolták őket"
Ebben mi nem igaz?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 15:55:55

@evil overlord:

1. a pártok versenyében behozhatatlan előnnyel induló maszop 1990-ben 11%-ot sem kapott, és ha az antall- majd boross-kormány nem akkora fasz, mint amekkora, akkor 1994-ben sem végez sokkal jobban.

2. a maszopra olyan kibaszott nagy veszélyt jelentő szociáldemokrata párt petrasovics annával az élen 3,55%-ot szerzett ugyanezen a választáson, majd széthullott, és részeben kapolyi magántulajdonává, részben pár marakodó fantompárttá alakult át.

3. a szintén gigászi veszélyt jelentő kdnp 6,5%-ot kapott ugyanekkor, 4 év múlva pedig még mindig 7%-ot, majd konkrétan összeveszett saját magával, és 96 környékén de facto megszűnt létezni. de biztosan megnevezi mariska, ki volt a vakond abban a nagy reményű pártban, surján, giczy, füzessy, vagy netán isépy? :) jelen inkarnációjukban, meg hát ugye olyanok, amilyenek, abszolút jellemző, hogy 2002-ben megválasztott első elnöke egy másik párt parlamenti képviselője volt. :)

4. no igen, nem fidesz szalámizta le az fkgp-t, amiben ugye az a fájin, hogy pár éve az átlag fidesz savazó erre még büszke is volt. :)

5. és akkor még szóba sem került az mdf, amit láss csodát, szintén a fidesz nyuvasztott meg. pardon, egy rendkívülien fideszesnek látszó magán titkosszolgálat. :)

persze van egy olyan verzió is, hogy maszop = fidesz. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 16:02:59

@mavo:

+1 azt, hogy eszközök dolgában előnyből indult a maszop, természetesen nem állítom. azok azonban nem jelentenek automatikus előnyt a választásokon, ld. pont a legelső választást, amikor is a cucik konkrétan beterítették bépestet az akkor egyébként népszerű horn gyulával, és mégis örülhettek, hogy bejutottak a parlamentbe. a másodikat pedig már akkor is megnyerték volna, ha egy fillért sem költenek a kampányra.

és lehet erre azt mondani, hogy a ballib médiafölény, meg azt is, hogy egy balfasz kormány balfasz módon használta az elfoglalt közszolgálati médiát, ami akkor még valóban monopolhelyzetben volt. a mai "nemzeti érzelmű" média csodacsapata ott kezdett el egyébként összeállni, szegények nagyon megsértődtek, amikor kiderült, hogy nem csak a libik kirúghatók a királyiból. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 16:03:35

@mavo:

"azt, hogy eszközök dolgában előnyből indult a maszop, természetesen nem állítom. "

helyesen: azt, hogy eszközök dolgában NEM előnyből indult a maszop, természetesen nem állítom.

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 16:25:03

@mavo: 4 év alatt viszajött, egyedül is többsége volt a parlamentben. Még azt a szóbeszédet is hihetőnek tartom, hogy szándékosan tolták rá az ellenzékre az átmenet káoszát. Ha kevésbé balfasz az MDF, akkor lehet, hogy nem nyernek a szocik 94-ben, de meg tudtak volna erősödni (rendes mennyiségű taposóaknát hagytak maguk mögött). Ezalól egy kivétel lehetett volna: teljes lusztráció, persze az az összes pártnak ártott volna.

Nem véletlenül hagytam le a pártokat az idézetből.

A kisgazdákat leginkább a zugügyvéd csinálta ki. Aki vagy teljesen hülye volt, vagy ügynök (vagy a kettő kombinációja).

Az MDF leginkább magát nyuvasztotta ki (bár az indulásban az 1. pont is segíthetett): egy valódi jobboldali nem szavaz az Olajfára. Az más kérdés, hogy most a Fidesz miatt is vakarja a fejét, de azért nem ugyanarról van szó.

Már a 90-es években is volt magánmédia (igaz, hogy újság formájában). Az MDF persze hülyén kezelte az ügyet, de a kirúgottak egy jó része tényleg posztkomcsi "ügynök" volt.

tevevanegypupu 2012.06.08. 16:35:19

@dusomoja:

Ketsegtelenul hozzajarul az is, hogy akkor voltam fiatal. De a rendoroktol en is feltem, de most is felek, toluk mindig felni kell. Es most is cirkuszolnak a lakok, hogy zarjanak be mar tizkor, bar az ketsegtelen, hogy mos sokkal jobb es tobb lehetoseg van elmenni ide-oda egy sorra vagy koncertre vagy mit tudom en..A kulturalis elet rendezvenyeinek szamat sem lehet osszehasonlitani a mostanival, de hogy akkor sokszor tobb spiritusz volt bennuk az teny. Diktaturaban jobban mukodnek a sorok kozotti mondanivalok. Most barki megvehet barmilyen markas cuccot - ez a magyarok maniaja - csak eppen egyre kevesebben tudjak megvenni. Amit meg tudnak venni annak pedig legnagyobb tobbsege bovli, remes szinekben es anyagbol.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 16:36:32

@evil overlord:

"Még azt a szóbeszédet is hihetőnek tartom, hogy szándékosan tolták rá az ellenzékre az átmenet káoszát."

te hol a faszban voltál 89-90-ben? tényleg érdekelne, mert ha savazókorú intelligens létforma voltál már akkor is, akkor tudhattad volna, hogy a maszop egy másodpercig sem taktikázhatott ilyesmivel. az a 11% egyszerűen csoda volt, valószínűleg hornnak, pozsgaynak és szűrösnek volt köszönhető, különben be sem jutnak a parlamentbe, annyira ellenük volt a közhangulat, miközben ugye a négyigenes abból a feltételezésből indult ki, hogy pozsgayt megválasztja a nép köztelnnek, és igen, tényleg volt rá esély.

ha kedves első kormányunk a média elfoglalása után azt értelmesen használta volna, és nem stefka istván forma rettenetes idiótákkal pakolja teli, akik egy nézhetetlen szart csináltak belőle, akkor a maszop nem nyeri magát szarrá, hogy nyertek volna-e egyáltalán, na az jó kérdés.

a kirúgott emberkék java része meg lehet, hogy szemét balliberrált volt, de mellesleg a többségük tapasztalt, jó felkészültségű is. és akkor még vissza tudott ütni, ha az ország vezetése a tudás helyett a lakájmentalitást preferálta.

MézesRozi 2012.06.08. 16:36:44

@Counter:

akkor most jól figyeljen, tüncike:

patkánylukból patkány szél. valamit csúnyán félreértett. nem vagyok bajszos típus, bár a lábszáramat gyantázom:)

lukra futott, hogy világos legyen, de semmi gond, csak a szokásos formáját hozza.

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 16:54:03

@mavo: Nem voltam szavazókorú.
Azt hiszi, hogy az MSZP politikailag nem szenvedte volna meg az átmenetet, ha ő adja a kormányt? Lehetett tudni, hogy az emberek változást akarnak, ilyenkor az ember vagy ellenáll (és falhoz állítják, mint Csaut), vagy hagyja folyni a dolgokat (az okos ember ezt teszi).

Az MDF nem a média megszállása miatt veszített, hanem azért, mert egymillió ember elvesztette a munkahelyét, és a hőn áhított osztrák életszínvonal helyett komoly lépéseket tettünk Albánia felé. A pufajkás meg jött a 3.60-as kenyérrel, nyert is. A szadi barna esős szemétkedése hab volt a tortán.

A "posztkomcsi ügynökök" már köztvs-ként is a szocik/szadesz szekerét tolták. Mit mást tehetett volna velük a kormány?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 17:05:18

@evil overlord:

ja, igen.

na szóval azt a zugügyvédet a fidesz emelte a hatalomba, és tartotta maga mellett, mint prémium szövetségest. ejnye, akárhova nyúlok, fidesz. mindaddig egy sima bohóc volt a bácsi, aki még nagyon sokáig elvariálgatott volna a pártocskájával, ha nem kerül hirtelen (számukra) túl sok pénz közelébe, és nem csinálnak belőle és pártjából bűnbakot. jellemző, hogy a fradiból max pár százmilliót voltak képesek évek alatt kiszerelni (ld. a legendás szerves hulladék megsemmisítő állami vállalat még legendásabb üllői úti plakátját), miközben hasonló nagyságrendű zsét a happy end - ezüsthajó sikerpáros nagyjából pár hónap alatt rámolt ki a királyi tévéből. nagyjából egy mostani fábry só árából tizenkét éve a televízió archívumának anyagait és a tévé eszközeit használva háromnegyed órás cuccot fabrikálni mindenesetre elég jó biznisznek tűnik. és az csak egyetlen egy feltűnően jól sikerült bizniszük volt a nem kevésből. a kisgizdapártot konkrétan használta majd eldobta a fidesz, nem történt semmi különös és egyedi sem.

az mdf-ből pedig megint csak a fidesz próbált kdnp kettőt faragni, és meglepő módon, ha a barátom le akarja darálni a pártomat, akkor a másik irányba nyitok, hogy mik vannak. elbaszott lépés volt, de nem érthetetlen. a végjátékban pedig hogy, hogy nem, megint csak egy bizonyos fidesz nevű párt bukkant fel bizonyos zéerté képében. biztos hallottál valami felmentő ítéletről mostanság.

ha már, akkor a mszop inkább a szadiban turkált nagy sikerrel, és amilyen ügyesen csinálták, még tartja is magát a legenda, hogy a szadi vezette a koalát.

Mennike 2012.06.08. 17:25:11

@Robinzon Kurzor:

:)
A nárcisztikusok pedig az egész világot csak magukra bírják vonatkoztatni, mert ők állnak a közepén, a paranoiások szintén mindent önmagukra vonatkoztatnak, de sértésnek és ellenük irányuló merényletnek vesznek mindent, amire a legcélszerűbb támadva reagálni. Az igazságot egyik sem tűri jól
:)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 17:56:01

@evil overlord:

aha, tehát csak "megbízható" emberek tolmácsolásából ismered a sztorit. úgy látod könnyű

nos, a maszopnak egyszerűen esélye nem volt 90-ben kormányt alakítani, tehát fel sem merülhetett a kérdés, hogy elsőnek vagy másodiknak kormányozzanak. holott ismétlem, volt egy-két kurva népszerű politikusuk, ha jól emléxem, bizonyos németh miklós volt az egyik első egyéni befutó függetlenként. egy másik ilyen népszerű arc nem is olyan rég segített garantáltan nemsztalinista kotmányt, vagyis alaptörvényt hegeszteni, ám történetünk idején pont egy bizonyos maszop nevű társaság alapítója és egyik alelnöke is volt egy személyben, akinek köszönhettünk egy negyed népsavazást, amit egy bizonyos fidesz lelkesen támogatott, így nem lett aztán őbelőle a rencerváltás utáni első közteln.
pikáns dolgok ezek. :) persze tudom, az összeesküvéselméletek ugyan nem ilyen pikánsak, de legalább frappánsak, és könnyebben emészthetőek a valóságnál. :)

igen, a munkanélküliség magas lett, és rosszul tudod, mert nem 1 milló, hanem nagyjából dupla annyi ember lett akkor nagyjából két év alatt munkanélküli, azonban ezt nem igazán tartották a zemberek a kormány bűnének. nagyjából mindenki tisztában volt azzal, hogy ennek így kell lennie, a legendás magyar iparról a zemberek többsége sajna tudta, hogy javarészt a bújtatott munkanélküliség fellegvárai.

nem. az első kormány nagyon-nagyon konkrétan elkúrta. nagyon, nagyon mocskosul. mindent. a privatizációt tanítani kellene, hogyan nem szabad megcsinálni, és a médiát azért emlegettem, mert azt baszták el a legjobban. konkrétan ők kísérelték meg a magyar demokrácia első állami szervezésű karaktergyilkosságát, aminek aztán a korábban sem teljesen népszerűtlen horn felé irányuló megdöbbentő mértékű rokonszenv lett az eredménye, ami lassan átterjedt a maszopra is. tényleg csak gratulálni tudok, stefka elvtárs és haverjai gondolom azóta is büszkék rá, hogy volt némi szerepük a 94-es koala magalakulásában.

a maszop, ha akart volna, se baszhatott volna ki jobban magával, mint hogy az övék lett a második esély. bokros csomagról nem tudom, hallottál-e, de képzeld el, nem jó kedvükben hagyták garázdálkodni a bácsit, hanem mert kibaszott nagy szarban volt az ország gazdaságilag. nem is nyertek 98-ban, holott javult az életszínvonal, csökkent az államadósság és a munkanélküliség, és az általad vízionált előre tervezettség okán is röhögve nyerniük kellett volna az antallék után már hű de csodálatosan egyszerű és népszerű kúrmányzás után. hát nem volt az.

zárójelben: nem véletlenül hívták azt ott az első médiaháborúnak, az mdf irdatlan amatőr módon próbált kormánypárti közmédiát előállítani (22 évvel később már csak legyintünk rá, mint a mindenkori kormány jól megszokott nulladik lépésére), az ellenzék pedig ezt ügyesen kihasználta, ez egy ilyen biznisz, de tegyük hozzá, ennél több feladatuk nem volt. gondolom akkor a hankiss bizottságról sem sokat hallottál, ott mutatta be az akkori koalíció, hogyan nem szabad koncepciós pert csinálni, olyan röhejesen átlátszó volt. nem tudom, feltűnt-e, nem a rohadt ballibek kibaszását emelem ki, hanem azt az elborzasztó amatőrséget, ahogyan megvalósították, és azokat az elborzasztóan tehetségtelen idiótákat, akiket a megbízhatatlan balliberók helyére ültettek.

ja, és a barna eső, cúna, cúna vádja. tudod ha egy kormány messziről is jól láthatóan a horthy korszakhoz nyúlkál visszafele (újratemetés, hofi kibaszása a közszolgálatiból a vitéz kőbányai világos miatt, estébé), hát szóval érted. nem elég szűznek lenni, annak is kell látszani. aki egy saját maga által büszkén deklaráltan antiszemita bácsihoz fordul vissza példaképet keresve, és megbünteti azt, aki nevetség tárgyává teszi, nos, az ne csodálkozzon, ha néha kicsit gyanúba keverik holmi fasizmussal.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 18:10:17

@mavo:

ibolyának egyébként az volt a balszerencséje, hogy a kereszténydemokratákkal ellentétben, ha csak kicsi párt is, de egy valódi párt volt eredetileg a segge alatt, tehát neki és a pártjának nem volt jó biznisz második fidesz frakcióvá alakulni. a nemlétező kdnp embereinek meg nagyon is jó biznisz volt, és lőn díl.

Naukratisz01 2012.06.08. 18:50:08

@evil overlord:
Tisztelt Uram! Utólag kérel elnézést a legutóbbi bejegyzésem indulatossága miatt. Nem akartam, megsérteni, de a nácizmus "szélső jobb" jelzővel szerepel a politika tudományt oktató iskolákban és kurzusokon. A Századvégtől a Táncsics alapítványig! Csak erre merészeltem utalni. Itt most nincs lehetőségem bővebben kifejteni. Attól még tisztelem véleményét, csak nem értek vele egyet. Úgy ahogy a fideszes párttörténésszel sem! Ha nem "marháznak" le, normálisan reagálok. Tisztelettek: Naukratisz.

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 18:54:44

@mavo: Az a zugügyvéd már Antall alatt is rontotta a levegőt, és aprította a kisgazdákat. A Fidesz pedig mivel nem akart kisebbségből kormányozni, kénytelen volt bevenni.
OV persze nagy lelkesen tolta az egy tábor egy zászló szlogent és szalámizta le a jobber pártokat, de ha nincsenek hasznos idióták, akkor nem ment volna.
Dávid Ibolya sem volt egy zárdaszűz, a 2002-es vereség után rögtön elkezdett távolodni a Fidesztől, miközben egyedül valószínűleg be se jut. A jobber szavazó ezt még megbocsátotta volna, de azt nem, hogy átállt a Pojácához.

Mi az összeesküvés-elmélet abban, hogy a komcsik/szocik a spontán privatizáció kapcsán kiépítették a gazdasági hátországot? Hogy az összes ellenzéki párt tele volt hasznos idiótákkal (és valószínűleg ügynökökkel)? Hogy a komcsik vonakodás nélkül átadták a hatalmat? (Tetszettek volna forradalmat csinálni...)

Ha az embereket nem zavarta az életszínvonal-romlás, akkor hogyan tudott a pufajkás elsöprő győzelmet aratni? Ne mondja, hogy a horthyfasiszta (muhaha) Antall-kormány médiatisztogatása miatt! Az embert alapvetően a zsebe érdekli, a kormányzati elegancia csak max. második lehet.

Igen, elkúrták. A privatizációt is, a kárpótlást is. Viszont nem tudhatjuk, hogy hülyeségből, kapzsiságból vagy ügynökként. Valószínűleg mind a háromn szerepet játszott benne.

A karaktergyilkosság alatt Göncz papát érti? Én inkább arról beszélnék, hogy a ballibik felépítették az öreg imázsát, miközben pont egy olyan szervilis nímand volt mint Schmitt (igaz, ő legalább nem
plagizált).

Bokros előtt Békési balfaszkodott vagy egy évet. (Egyébként az egekig magasztalt Bokros csomag sem volt sokkal jobb, mint amit a balfasz Matolcsy most csinál.)

Horthy ugyan antiszemita volt, de nem volt náci. A társadalom nagy részének pedig igazából semmi baja nem lett volna az öreggel, persze a negyven éves agymosás megtette hatását. Az Antall-kormány pedig semmilyen antiszemita jellemzővel nem rendelkezett, némi töketlenkedés után megszabadult Csurkától is. (És csak gratulálni tudok a zseniális ballib politikusoknak, akiknek köszönhetően a tényleg antiszemita Jobbik komoly tényező lett.)

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 18:59:44

@Naukratisz01: Ne csak magyar szakirodalmat olvasson, nézze meg pl. az angol wikit:
en.wikipedia.org/wiki/Fascism#Position_in_the_political_spectrum
Ahány történész, annyi vélemény.

Naukratisz01 2012.06.08. 19:07:47

@mavo:

Tisztelt Uram!
A sok megjegyzéseivel nagyobb részt, kb. 80 %-ig egyet értek. Kivéve a Szociáldemokrata Párt sorsát! A fő történész asszonynak kb. ebben igaza volt. Akkor 89-90-ben az MSZP alapító reformkomcsi elvtársaknak közép távon tényleg nem volt érdeke a történelmi gyökerű Magyarországi Szociáldemokrata Párt újjászerveződése! Sikerült is beépített III/3-as ügynökökkel, zavarkeltőkkel és megfizetett balhés szenélyekkel diszkreditálni a nagy múltú pártot. Meg volt a szerepe Petrasovics Annának és a többi ügynöknek. Én ott voltal 89 márciusától minden szociáldemokrata rendezvényen és láttam a párt szétverését, ezért lett 90-ben 3,5 %, 94-ben 0,95 %. ennek csak az álszocialista maszop lett a nyertese, az ország pedig a vesztese. Had legyek a történelmi szociáldemokrácia védője! A nagyapám pártját 1948-ban szétverték és beolvasztották a kommunista MDP-be! 40 év után emigránsok és üldözöttek és a nyugati szociáldemokráciát példeképnek tekintő fiatalok próbálták újjászervezni a magyar szociáldemokráciát! De ez a hatalomátmentő rendszerváltó reformkommunista elitnek nem volt érdeke. Meg is tett ellene mindent! Láttam a párt szétverését, én láttam, hogy a hatalomátmentő elit ügynökei mit csináltak. Ismertem Takács Imrét, Dr Révész Andrást, Baranyai Tibort, Bölcsföldi Andort, Egri Györgyöt... és még sok régi szociáldemokratát akik felismerték a rendszerváltó elit szociáldemokraták elleni fellépését. Az 89-ben megalakult mszp szociáldemokrata cégérrel árulta magát, és a történelmi mozgalom újjászervezését abban a sorsdöntő 2 évben 89-90-ben lehetetlenítették el! Röviden ennyit. Tisztelettel: Naukratisz

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 19:39:59

@Naukratisz01:

nézd, én elhiszem neked, hogy te ezt így élted át, még azt is elhiszem a kedvedért, hogy III/3-asok épültek beléje.

de ha nem haragszol, elmondom neked, hogy a zemberek nagyjából leszarták a szocdem pártot. nem volt piaca. akkor se savaztak volna rá, ha tiszta kezű angyalkák vezették volna. így meg legalább szórakoztak is rajtuk egy jót. akkoriban a baloldaliság olyan fúj izé volt, de legalább szegény szocdemeknek nem volt még egy nyamvadt horngyulájuk meg pozsgayimréjük se, csak mindenféle öreg bácsik meg nénik a ködös múltból, meg persze az annuska. a maszop konkrétan tízből tízszer verte volna őket tetszőleges választáson, ez van, a dicső múlt sajnos nem mindig vezet szép jelenhez, még ha minden tiszteletem is azoknak, akik megpróbálták.

ha ha jobban megnézed, a másik nagy történelmi párt is a süllyesztőben végezte, pedig ők a nevük (és csak a nevük) miatt eleinte nem is voltak népszerűtlenek, csak amikor kiderült róluk, hogy tehetségtelen tolvajok, akik úgy mellékesen kisgazdapárt fedőnéven szanaszét baszták a magyar mezőgazdaságot.

és ezen egy centit nem változtat, hogy maszopék valóban beépítették az embereiket a szocdempártba, vagy sem. feltehetően igen, tessék, a végén kapolyi lett a főnök, ahogy mondani szokták, még jó, hogy komoly, mert viccnek nagyon durva lenne. de nem látom azt a helyzetet, amiben akkor ők vagy akár később legyőzhették volna a maszopot. nem, sajnos nem.

és amit ismételten szeretnék hangsúlyozni: a véleményemben egy fikarcnyi értékítéletet ne tessék keresni, én nyugodt szívvel elhiszem, hogy a szociáldemokrata pártot jó szándékú emberek próbálták újra megcsinálni.

Naukratisz01 2012.06.08. 19:44:07

@evil overlord:
Rendben, megnézek több forrást.

Naukratisz01 2012.06.08. 19:49:10

@mavo:

Rendben, elfogadom hogy ez a véleménye. Nem is akarom megváltoztatni, és azt is értékelem hogy legalább megérti mit akartam mondani. Csak emlékezetem a történelmi szociéldemokráciára. Nyugodjék békében!

Naukratisz01 2012.06.08. 19:53:27

@mavo:

Rendben, elfogadom hogy ez a véleménye. Nem is akarom megváltoztatni, és azt is értékelem hogy legalább megérti mit akartam mondani. Csak emlékeztem a történelmi szociáldemokráciára. Nyugodjék békében!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 22:31:24

@Naukratisz01:

ismétlem, én elhiszem a jószándékot, a maszop közvetett és közvetlen, nyílt és kevésbé nyílt befolyását is elhiszem, de sajnos szerintem azok nélkül sem lett volna ez egy sikersztori. ez van.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.09. 01:23:07

@evil overlord:

hát azért a fene se tudja, de van abban némi inkoherencia, hogy akár igaz is lehet mariska legendája az ellenzéket csirkedaráló maszopról, ellenben a valóságban ezeket vegytiszta hatalomgyakorlási okokból kukába küldő fidesz hát ugyan mit tehetett szegény. ahogyan a brúszvilisz mondaná, ők csak megbotlottak, és pont beleakadt a farkuk egy ledarálandó szövetségesbe. és különben is a hasznos hülyék. bájos. igen bájos.

egyébként egy volt ellenzéki pártról valóban tudok, amit a maszop nagyon csúnyán ledarált. szdsz néven futottak 2012-ig, nem tudom, hallottál-e róluk.

"Mi az összeesküvés-elmélet abban, hogy a komcsik/szocik a spontán privatizáció kapcsán kiépítették a gazdasági hátországot?"

abban semmi, azonban abban sem, hogy pl. a fidesz legfeljebb pár év késéssel ugyanezt megcsinálta, csak hát az ugye nem fúj, meg sátán, hanem hát valahogy pénzhez kellett jutnia azoknak a rokonszenves fiúknak. :) noch dazu az mdf is megtette a magáét, meg a kisgazdapárt is, csak a maszoppal meg a fidesszel ellentétben ők eléggé szarul gazdákodtak a vagyonnal, ld. még a kisgazdapárt bem téri székházának viharos történetét, vagy az mdf-ét, ami kábé az üllői úti kampányzáró totális kudarca magasságában kezdett csak el gondolkodni azon, hogy tényleg a kampányba ölés volt-e a legjobb befektetése a hirtelen jött sok píznek, és hogy tényleg annyira holtbiztos-e, hogy ők megint kormányt fognak alakítani.

az embereket zavarta az életszínvonaluk esése, hogyne, de az igazi vesztesek, akik ezután már nagyjából a büdös életben soha nem találtak munkahelyet, mindenféle volt ipar- és bányatelepek környékén éldegéltek, és a zacsi tésztáért buszokkal savazni szállításuk kultúrája még csak a közeli jövőben fogott majd kialakulni. igen, azokról a genetikailag lopós természetű kreol bőrű bácsikról és nénikről van szó, akikért megint csak a gonosz balliberáltak a felelősek.

őket leszámítva ugyanis az ország elég gyors tempóban lépett túl ezen az ügyön. és ó, persze oka volt az mdf bukásának a cuci ígérgetés.

is.

a cocik sem alapvetően a bokros csomag amiatt szoptak ki 98-ban, hanem a tocsik ügy, a zsurki vodkagyár, meg az űrbambák, meg a faszságuk miatt, vagyis mert loptak, és mert idegesítő seggfejek voltak. meg persze a fidesz jókor találta ki, hogy ők akkor polgári magyarországot csinálnak, és ezentúl mindig is antiliberálisak voltak. és a fidesz 2002-es buktájának sem volt komoly relációja az életszínvonallal, olvastam pont eleget, hogy pedig de kurva jól kormányoztak. mivel buktak? hát kaya ibrahimmal, meg josip tottal, meg az ezüsthajóval, meg a milleniumi lófaszaikkal. igen, azzal, hogy a) loptak, b) koronaúsztattak, c) torgyán. még rövidebben azért, mert loptak, és mert idegesítő seggfejek voltak.

a maszop ígérhetett volna toronyórát aranylánccal, meg háromhatvanas kenyeret, ha az mdf nem kúrja el, nem lop és nem áll idegesítő seggfejekből. a sok ici-pici szimbolikus kis baromságból (meg iksz százalékban a coci ígéretektől) a végén egy szép, nagy kormányelzavarás lett. ó, persze, a maszop nem cicózott, ha ígérgetni kellett a népnek (ezen össze is veszett a később emlegetett békesi hornnal), de ettől még a háromhatvanas kenyér konkrétan az mdf önigazolása, mert szegények nem értették, hogy mi a repedt fasztól borulhattak ők itt akkorát, mint az ólajtó, és mivel ők maguk tökéletesnek találták magukat, hát maradt a háromhatvanas kenyér. mondom, tényleg ígérgettek a cucik, mint a veszedelem. de aki szerint az miatt veszített az mdf 94-ben, nos, az nem egy bonyolult elme.

tisztelettel jelentem egyébként, hogy a rendszerváltás idején már évek óta nem volt háromhatvanas kenyér. tízforint valahányas, az volt, igen. kemény a cucc, mi? :)

"Viszont nem tudhatjuk, hogy hülyeségből, kapzsiságból vagy ügynökként. Valószínűleg mind a háromn szerepet játszott benne."

hát igen, a magyar ember az már csak olyan, hogy csak úgy egyszerűen önerőből, komcsi ügynökök segítsége nélkül még atomhülye, tolvaj, korrupt, vagy egyszerűen egy seggfej sem bír lenni. ha dr zerge lennék, éppen az ivási szokásaidról kezdenék roppant magabiztos állításokat tenni.

"A karaktergyilkosság alatt Göncz papát érti?"

of course horn gyuszira gondoltam, oda is írtam, nem tűnt fel? :) a madöfista média nagyon durván rászállt, konkrétan nem bírt lemenni egy-egy kurva vicces kormánypárti humorműsor a királyikban, hogy ne kerüljön elő egy pufajka. ám mint írtam, ettől csak még jóval népszerűbb lett. a nagy fene médiahatalom akkoriban még kurvára nem úgy működött, mint most, pedig ha valakinek, hát az mdf-nek valóban hát, őőőőő, erőteljes kontrollja volt az akkor valóban nagyon fontos hírforrásként szolgáló közmédia felett. ó, persze népszabóság, mint a ballib médiacsodafegyver, de azért megemlítem, ahogy a maszopnak, egy darabig annak sem volt éppen a legjobb píárja.

"Én inkább arról beszélnék, hogy a ballibik felépítették az öreg imázsát"

aha, merő felépített imázsból vezette majdnem 10 évig 90% feletti értékekkel a népszerűségi toplistát. amikor az mdf a közmédiában nyomatott humorkavalkáddal sem bírta magát megkedveltetni. :) a kutya sem tudta ám róla, hogy az egyik legnépszerűbb könyvet ő fordította, és még véletlenül sem ennek köszönhette a kezdeti népszerűségét, a habitusának pedig a későbbit. :) az mdf kormány médiája konkrétan nem is tudott mit kezdeni gönczcel. meg hát ugye a patkánylegenda sem terjedt akkor még.

érdekes ez a média, valahogy csak a ballibik kezében tudott csodafegyver lenni. persze apróbb, misztikus eredetű szünetekkel, mert sem 90-ben, sem 98-ban valahogy nem működött, pedig akkor is akkora ballib médiafölény volt a médiában, mint a jupiter oda-vissza.

"Bokros előtt Békési balfaszkodott vagy egy évet."

inda real world ez volt kb fél év. ami alatt békesi megpróbálta átverni a saját kis bokros csomagját. részben sikerült is neki bizony, ő kezdett el mexorítani, nem a kutyafejű bokros. majd amikor ez nem ment zökkenőmentesen, akkor szépen lemondott ('95. jan. 29.). és a gyuszi még utána is egy hónapig faszkodott, és bokros csak akkor jött, amikor valószínűleg már túl sokan mondták neki, hogy aktuálisan éppen masszív ikerdeficit van, a magyar állam meg egy lehelletnyit a fizetésképtelenség határán billeg, és az minden, csak nem a jóság, és hogy ebből nincs az a a háromhatvanas kenyér. tisztára, mint később a feri, csak a ferinél a kezdeti faszkodást a későbboekben is faszkodás követte, amivel megérdemelten került a szemétdombra, ahol mostanság is tartózkodik. a gyuszi végül megengedte a csomagot, ami ugyan (mint tőled megtudhatjuk) természetesen tökéletesen elmebeteg és hasztalan volt, de hát a gyuszi sem volt tökéletes, na.

"Egyébként az egekig magasztalt Bokros csomag sem volt sokkal jobb, mint amit a balfasz Matolcsy most csinál."

lol. hát mennyivel faszántosabban néz ki, ha nem csak a mieinknek van elmerokkant gazdasági bórembukkja, hanem a gonosz balliberáltaknak is az volt, a ködös múltban. lásd még nem messze innen a boldog mutogatást, hogy deagyurcsány szerint is vége a válságnak, lám, lám, nem csak az országot jelen pillanatban a gazdaságot irányító matolcsy egy nagy, büdös segglyuk, hurrá. azért én tudok csodálkozni időnként, mi minden képes örömet okozni embereknek. akit meg érdekel, az megnézi az úgynevezett adatokat, oszt jónapot. hornék egy mesterségesen alacsony infláción tartott forinttal megátkozott csődtömeget vettek át borosséktól ikerdeficittel és effél nyalánkságokkal, és egy csökkenő adósságú, nem csak virtuálisan csökkenő inflációjú, növekedési pályán levő magyarországot adtak át 98-ban. igen, közben privatizáltak, ámde annak a bevételét az adósság csökkentésére fordították, az ellopikált százalékokat persze leszámítva. hogy aztán ebben a témakörben hány méter a fél évet lehúzó békesi érdeme, mennyi bokrosé, és mennyi a bokros utáni nyugdíjasboldogító medgyessy (egyéb témák esetében dékéccázkilenc, továbbá hazaáruló) péteré, esetleg az orosz gazdasági válságé, hát ja, az valóban nem maximálisan egyértelmű.

"Horthy ugyan antiszemita volt ..." és folytatásai

látod, már megint pár faék egyszerűségű mondattal próbálsz elintézni valamit.

horthyval nem (csak) az a baj, hogy antiszemita volt. tessék olvasgatni a finn kolléga történetét, és nem verklizni tovább, hogy nem volt más lehetőség. volt, csak horthy elkúrta, méghozzá nagyon, mert ő igazából a roppant méltóságteljesen kinézésen felül nem volt egy történelmi léptékű tehetség. a finn kolléga meg nem. és ja, hogy nem volt náci, csak nácikkal haverkodott. hát istenem, jobb családban is megesik ez, ugye, lám a finn kolléga is csinált ilyet, csak ő jól átkúrta őket is, meg sztálinékat is, mint szart a palánkon, és ez az évszázad magyar államférfiújának nem bírrt összejönni. antall természetesen nem volt olyan, de csurkát finoman szólva megkésve baszta ki, de még ezt is elbaszta azzal, amikor kibaszta vele (ismerős név következik!) debreczeni józsefet (szóltam!), akinek a bűne annyi volt, hogy csurka remek kis dolgozatát kiteregette és mindenféle csúnyaságokat írkált róla. mindezeken felül ismétlem, az mdf lelkesen hortiújratemetett, és hofi gézát horthy tiltották le a közszolgálatiból. ó, igen, persze, hogyne, az akkori ellenzék pont olyan lekesen túllihegte a témát, mint a lelkesen komcsizó jobber hívők, szóval egyik kutya, de ahogyan a nép nem a pici hasikája miatt küldte el mdf-éket, ugyanúgy nem is azért, mert fasisztának hitte.

a komcsi agymosásról, aminek következtében a zemberek rosszat gondoltak a jóságos néhai géniuszról, és annak az ő hatásosságáról egyébként kábé annyit, hogy annak idején (értsd: a rencerváltás előtt) a korombéli ifjak vígan szidták a komcsikat, ellenben hortimiklóskatonáját, székely himnuszt meg persze deutschlandüberallest énekelgettek (utóbbit sajnos csak félig poénból), és hidd el nekem, nem ők voltak kisebbségben ebben az országban. kurvára nem. persze könnyebb a komcsi agymosásnak betudni egyes dolgokat, mint mindenféle bonyolult izéknek, sokkal könnyebb, megértelek én. :)

szinte minden állításodból csak az derül ki, hogy sejtelmed sincs, mi történt akkoriban a valóságban, hanem valami finoman előemésztett verzió kering a kis buksidban, amiben minden olyan szép, minden olyan egyszerű az ármánykodó háromhatvanaskenyér komcsikkal, meg az ártatlanul napszámban lefasisztázott nemzeti érzelmű kormánnyal. no, annyit is ér az a kép.

az meg mondjuk nem tudom mennyiben a balliberált politikusoknak és csakis nekik köszönhető, hogy egy bizonyos obán viktor fasza kis keltetőiből egyszer csak jól fejlett vonagáborok potyogtak ki. nem, nem hiszem, hogy az ő kizárólagos felelőssége a jobbik, de számomra erőst úgy tűnik, a fidesznek is van hozzá hangyányi köze. azokról a keltetőkről beszélek, amiket a gonosz balliberáltak pöcsköröknek gúnyoltak, és ahonnan aztán 2003 után ezek a remek srácok testületileg kijelentették, hogy ők akkor most kilépnek, mert ezentúl ők a jobbik (vélhetően durva balliberált erőszak hatására, nem pedig többek közt a nem is tudom, hol képviselősködő wittner mária erélyes felszólítására), későb csurka pistivel is szövetségesdiztek keveset, akivel aztán jól összeveszek a pártpízen. régi szép idők, azután vált csurka is zsidóbérenccé, lám, milyen finom kis okai is vannak ezeknek. meg persze azt sem tudom,a jobbik egyáltalán hogy a faszba jött ide, azt leszámítva, hogy lám, a balliberáltak miatt vannak még ezek a fajvédő barmok is, ergo ha nem lennének balliberáltak, nem lenne jobbik sem. gondolom azért, mert akkor az ország boldogtalanabbik felében nem élne egymás nyakán brutális nyomorban több százezer cigány és nem cigány, ami ugye a jobbik sikerének az ő egyik kulcsa, de ha nem, hát majd megmondod, jó alaposan. az például nyilván a mágikus csodákra is képes véletlen műve, hogy a fidesz úgy tűnik, az ő ún. bethlen programjukból kölcsönözte a német megszállással megszűnő alkotmányos jogfolytonosság écáját, amire alapozva jöttek elő az egyébként az ő legitimációjuk forrásául is szolgáló nemérvényes büdössztalinista kotmány leváltásával, meg persze ezzel a dejogfolytonos tündibündi alaptörvénnyel. szóval érted, az a minimum szerintem, hogy a jobbik jelenséget egyöntetűen akár a balliberáltak, akár a fidesz nyakába varrni, hát hogy is mondjam, ismét csak a nem túl bonyolult gondolkodás egyik jele.

korábban írtam, jó lenne a cigányseggnyaló liberált - fasiszta fidesz volnalról leszakadni. már látom, hogy te annyira nem vagy ebben érdekelt.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.06.10. 09:28:13

@tyto: Bocsánatkérést? Jó hogy nem már pénzt. :))

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.06.10. 15:26:34

"Olcsó, kisigényű, jól képzett, szorgalmas munkaerő áll szemben a mi elkényelmesedett, nagyigényű, ellustult és főleg felelősséget vállalni nem akaró dolgozóinkkal."

Kedves Mariska én eztet nem értem.
Ez a sok lusta éppenséggel kitűzte a "Let's Go West" zászlót és húznak innét elfelé. Nem éppen azon ment a rinya a fidesz központban hogy a sok fiatal megy nyugatra dolgozni?

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.06.11. 09:20:47

A demagóg kénytelen előjönni belőlem:
Kedves Mária ön milyen hasznos dolgot tett már az életében azon túl hogy emberek lelövéséről fantáziált?

Dr. GGG77 2012.06.12. 10:48:38

Arról az "apróságról" megfeledkezik, hogy épp a Fidesz építette újra a kádári nosztalgiát 2002-2010 között.
"Nem kell tandíj, nem kell vizitdíj" Ismerős, Schmidt Mária?

Az pedig, hogy a Fidesz mára illeszkedne a modern jobboldali pártok sorába egyszerűen nevetséges, bár nem, inkább vérlázító hazugság.
Nemzeti, irredenta, keresztény mázzal leöntött, EU- és nyugat ellenességre alapozott kádárista szabadrablás folyik, kb 20x mértékben az MSZP idejéhez képest. Csak a kliensek mások (részben).

szpeater 2012.06.14. 15:37:33

A reakcióval, mint céllal ugyanúgy nem érdemes vitatkozni, mint a kommunizmussal. Mindkettő valóra nem váltható idealizált világot kerget. Az egyik a jövőben, az utópiákban; a másik pedig a mindig megszépülő múltban, a tradíciók világában látja a célt.

A vita az alapértékekről értelmetlen.

Egyik szerint Isten létezik, másik szerint nem. De az igazság az, hogy egyik sem tudhatja biztosan. Nincs olyan tapasztalati tény, ami tagadná, vagy bizonyítaná. (Legfeljebb el lehet hitetni ezt vagy azt valakivel.)
Az egyetlen, ami biztos: nem tudhatják a választ. Senki sem.

Inkább arról kellene vitázniuk, hogyan tudják végre elfogadni a másikat - olyannak, amilyenek - provokáció nélkül.

A XVIII.-XIX.-XX. század a másként gondolkodók, élők, más isteneket félők, máshonnan származók tömeges leigázásáról, átneveléséről, üldözéséről és módszeres gyakorlati kiirtásáról szólt. Ebben mindkét fél jeleskedett, a saját ideáját hirdetve, de a gyakorlati érdekei szerint cselekedve. Beismerés helyett egyaránt a mások bűneivel takaróztak.

Reakció vagy antireakció helyett érdemes volna kicsit körülnézni és fontosabb témákról beszélni.

szalaj21 2012.06.15. 01:57:29

Jaj de okos tojások vagytok mindannyian!

Rendőrálat · http://onoguristan.blogspot.com 2012.06.15. 14:09:38

Hobsbawm egy hülye vén tróger pöcs.

Vannak itten könyvületei nekem, mert - és ez MÁRIS GYANÚS! - Bihari Misi eztet szerette különböző jogbölcseleti, államelméleti, jogszociológiai aspektusból...

Szeréntem a XX. század a Világ újrafelosztásának igénye megvalósításával kezdődött és nem valamiféle falanszter-színek törekvéseivel.

Ez pedig az 1878-as Berlini Kongresszussal kezdődött - ekkor még csak az Oszmán Birodalom ruméliai területei kapcsán.

DE! Az 1895-ös amerikai-spanyol "világháború" (Manilától Kubáig és a Panamától északra fekvő kis államokig, )

illetve az angol-búr haború volt a kezdete.

S ez aztán meg sem állt a Szu. 1991-es bukásáig.

Rendőrálat · http://onoguristan.blogspot.com 2012.06.15. 14:21:46

Hosszasan hozzászóltam, elszállt, mint a vakablak....

re: szalaj21:

IGEEEN, okosak, mer itt tunni köll, mint az állat!

De a bal hátsó véleményekre NEM MERD MONDANI, hogy okos!!!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.18. 22:45:30

már bánom, hogy nem olvastam el, ennek furcsa személynek az írását :)

"Akikkel versenyezünk, sokan vannak, gyorsak, és nagyon ambiciózusak. Olcsó, kisigényű, jól képzett, szorgalmas munkaerő áll szemben a mi elkényelmesedett, nagyigényű, ellustult és főleg felelősséget vállalni nem akaró dolgozóinkkal."

ha a magyar dolgozók ilyenek, miért nem rúgják ki őket a főnökeik? mert itt csak ilyen van, ja értem.
az hogy ilyeneket alig látok, biztos az én hibám, de marcsikám, ez azért elég durva mondat, azt ugye tudod?
kínában olcsóbb a munkaerő? ezt akarja orbán, nem? hogy kína legyen az ország, ezért mondja smitt marcsi is, köszi de nem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.18. 22:53:41

"ellustult és főleg felelősséget vállalni nem akaró dolgozóinkkal"

milyen pénzügyi eshetőségei vannak ennek? hogyan befolyásolják ezek a termelést és a profit nagyságát?
mit jelent a piacon az hogy egy dolgozó nem akar felelősséget vállalni? a gyakorlatban?

- ki verte le a csőkulcsot?? józsi, te voltál?
- nem, nem én voltam!

-ki tervezte rosszul a mercédesz lökhárítóját? andrás, géza? nem ti terveztétek?
-nem, nem mi voltunk!

- ki törte össze a villamos berendezéseket?

- ki adott fiktív tanácsadó szerződésekre pénzt? ki ezért a felelős? a vezérigazgató?

áhh, ezek a magyarok semmilyen felelősséget nem vállalnak a munkájukért! Stefan, menjünk át a szlovákokhoz.

Szabó Máté · http://legiregesz.blog.hu/ 2012.06.20. 13:46:34

A cikk szerzője, ha végigolvasta volna saját írását, világosan látná, hogy amit követendő, értékrendet adó jobboldalként megfogalmaz, valójában populista.
Innét nézve pedig az egész cikk csupán a 20. század egy FIDESZ oldali történelem-magyarázása, Urambocsá' történelem-írása, legitimitást igazoló szándék.
Történészhez méltatlan írás!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.06.24. 20:31:04

"Baloldalinak lenni a huszadik században azt jelentette, hogy tagjai egy olyan politikai közösséghez tartoztak, akik hittek abban, hogy a történlemi haladás következtében kivívható és berendezhető a tökéletes, kizsákmányolásmentes, egyenlőségen alapuló társadalom."

Az ilyen hülyét miért nem küldik ki kapálni inkább?!

1) A rendszerváltás utáni részt elfelejti. OK, csak 10 év.
2) Az 1949-ig mindenképpen létező szociáldemokrata mozgalmakat elfelejti.
3) Nem lát az ország határain túl, ugyanis nyugaton mindvégig létezett a szociáldemokrata mozgalom. És az jelentette a baloldal fő sodrát mindig is.

A szociáldemokrácia meg semmiféle tökéletes társadalmat nem hirdet, semmiféle teljes egyenlőséget nem hirdet, csak valamennyivel egyelőbb társadalmat. Praktikusan sokszor még ez sem igaz, mert bizonyos körülmények között mondjuk pont a szocdemeknek kell visszavonni a szociális osztogatásból, és mondjuk máskor pont egy jobboldali párt van abban a helyzetben, hogy osztogathat ezerrel.

De ismétlem, ha Magyarországon ilyen hülye emberek ilyen pozíciókban vannak, akkor emiatt van szarban az ország. Az ilyeneknek kapálniuk kéne a földeken, Schmidt Mária nem értelmiségi!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.06.24. 20:35:32

"Szemben a baloldallal, amely 1789 hagyományait folytatva az istenhittel szakított tömegek számára valláspótlékkal szolgált, a jobboldal istenhívő, kitart a zsidó-keresztény hagyományok mellett"

A másik éktelen tárgyi tévedés.

A Tárki felmérése szerint az MSZP támogatói bizony vallásosabbak, mint a Fidesz támogatói. Felmérés, tény. Ismernie kéne, mielőtt hülyeségeket írogat!

www.tarki.hu/hu/news/2012/kitekint/20120207.html

Persze lehet, hogy az MSZP nincs annyira az államegyház mellett, mint a Fidesz, de nem azért, mert a támogatói vagy párttagjai ne lennének hívők is. Méghozzá meglepően magas arányban.

Én ennek nem örülök, mert ateista vagyok, de ismerem az adatokat, Schmidt Mária meg csak hasból vagdalkozik. És az ilyenek igazgatók?!
süti beállítások módosítása