Feljegyzések Fideszországból (Rajcsányi Gellért) – Mi a jobb? XXIII.
2012. június 04. írta: Redakció

Feljegyzések Fideszországból (Rajcsányi Gellért) – Mi a jobb? XXIII.

  A magyar jobboldalt elemző Mi a jobb? sorozatunkban Rajcsányi Gellért, a Mandiner főszerkesztő-helyettesének írását olvashatják.

 

  „Elfussunk? Nincs hová, sohun másutt Magyarországot meg nem találjuk... Az mi nemes szabadságunk az ég alatt sohun nincs, hanem Pannoniában.” (Zrínyi Miklós)

  Szűk két éve, 2010 során Fideszország megszületett. Azt az cikket azóta is folytattam. Hol különböző posztokban, hol csak gondolatfoszlányokban. Legyenek az alábbi rövidke bekezdések mintegy post-it feljegyzések egy soha meg nem írt cikkhez, egy örökké befejezetlen történetről és véget nem érő témáról, a magyar jobboldal mibenlétéről.

  Nyugatosok, keletesek

  Vagy labancok és kurucok. Atlantisták és posztkádáristák. A létező magyar jobboldal nagy táborai ezek. Mi nyugatosok vagyunk, tényleg jobboldaliak, szabadelvűek avagy konzervatívok, vagy mind egyszerre. Ezt képviseljük több mint egy évtizede, miközben köreink organikusan fejlődtek tovább. Szeretnénk egyszer polgárokká válni, és kiráz minket a hideg a plebejus szótól. Hiszünk a hagyományban, a vélemények sokszínűségében, a szabadságban, a közösségben. Ebből nem engedünk – de legalább kiszámíthatóak vagyunk, szemben azokkal, akik közvélemény-kutatások avagy a széljárás változása miatt rendre változtatják világnézeteiket. Nem hiszünk sem a nagyvilággal szembeni kuruckodásban, sem a keletre nyitás ideológiai magyarázataiban, sem a velünk élő kádárizmusban. Különösen sajnálatosnak tartjuk, hogy a nyugatos-keletes, labanc-kuruc, polgári-plebejus, atlantista-posztkádárista törésvonalak a jobboldalon, a mérsékelt jobboldalon belül is húzódnak. Kényelmetlen, hogy a magyar jobboldali mainstream egyes hangadói nemzeti mázzal leöntött baloldali politikákat próbálnak eladni a választóknak. Az pedig életveszélyes az önmagát többször is a kádárizmus, az átmenet 22 éve meghaladása mellett elkötelező jobboldal számára, hogy nem mer szembenézni a benne élő kádárizmussal, a politika homályzónájával.

Örökké 1998

  Sokunk számára a politikai eszmélés ideje az ezredforduló körüli pár év volt. És ezek jó évek voltak. Nem csak azért, mert jó tíz évvel fiatalabbak voltunk – én is, te is, Ön is –, de ennyivel fiatalabbak voltak az álmaink a rendszerváltás utáni, szabad és prosperáló Magyarországról is – ahogy az egységesülő, békében fejlődő Európáról és Nyugatról is, amit akkor is – mint mindig – épp húsz év múlva terveztünk utolérni. Akkor, 1998-ban egy penge yuppie a választások előtti tévévitában lemosta a pályáról a vén proletárt. Más öltözet, más beszédmód, más világnézet volt. Volt más választás: a polgári Magyarország. Annak ígérete, legalábbis. Ma is várjuk az ígéret beteljesülését, még ha meg is koptak az álmaink a szabad és prosperáló Magyarországról. És túl sokat képzelünk az akkori Fideszből a maiba.

  Örökké 1992

  Vannak mások is, nálunk többen, akiknél viszont nagyjából 1992-ben, a kamikazekormány és a vele szemben álló posztkommunista gazdasági-közigazgatási hálózat és az azzal lassan-lassan szövetségre lépő liberális mainstream egyenlőtlen küzdelmei idején állt meg az óra. Akik azóta sem hiszik el, hogy közben a jobboldal győzött, kétharmaddal. Az árkot ássák tovább, szemükben minden kritika ellenséges szabotázs, szerintük még mindig egy túlerőben lévő hadsereg által ostromlott végvár a jobboldal. Bár az, hogy mi a jobboldal, talán nem is kérdezik meg maguktól vagy másoktól. A bunkermentalitás 2012-ben már árt, s nem segít a két évvel korábban totális győzelmet aratott jobboldalnak. A levegővétel, a kitekintés és az építkezés, s nem a Dugovics Tituszok ideje ez.

  Fidesz

  A Fidesz gépezet. Gyár. Multi. Egy párt, ami professzionális. A Fidesz 2010-es eredménye, ami által a tavaszi és őszi választások után konkrétan övék lett az egész ország, politológiai, sőt, történelemkönyvekbe illő, egyszeri történet, valószínűleg megismételhetetlen siker. A világháború utáni európai demokráciák történetében ilyen politikai sikert egy szem párt nem ért el. A győzelemnek és a sikernek viszont ára volt. A Fidesz az elmúlt 22 évben, s különösen az elmúlt tíz évben olyanná vált, mint a magyar társadalom. Sem jobb, sem rosszabb nála. Az átlag fideszes választó maga a magyar átlagember. Igazi, plebejus, s nem polgári értelemben vett néppárt ez. Az egykor fiatal értelmiségi előörsből jobboldali gyűjtőpárt, majd néppárt lett. A mennyiség a minőség rovására ment. Amellett, hogy a Fidesz vezetése jobbára tisztán lát a pályán (persze pont azt nem kötik a sokat hivatkozott emberek orrára, amit valóban látnak); a másod-, harmad-, negyedvonalban, a mamelukok seregében nem kevesen vannak, akik több értelemben is súlyos hiányosságokkal rendelkeznek, s akiknek egyetlen érdeme a párthűség. A Fidesz ma mindenhol ott van, képviselői, emberei mindenhol ott ülnek. Kérdezzenek meg egy random választót a helyi fideszes potentátokról. Fognak hallani történeteket. Nagy tisztelet a kivételeknek. De ahogy mondtam, nincs ebben semmi meglepő. A Fidesz sem jobb, sem rosszabb, mint az ország, amit 2010-ben átvett, és amit megpróbált átformálni. Csak a magyar valóság már előtte átformálta a Fideszt, amely jobboldalinak is csak megszokásból nevezi magát, konzervatívnak meg annyira sem.

  Jobbik

  Válságjelenség. Veszély. De valahol mégis játszótér. Áldás és átok a Fidesznek. Kispályás amatőrök Fideszország vezetőihez képest, de utóbbiak mégis rendkívül sok figyelmet fordítanak a Jobbikra és a radikális jobboldali szavazókra. Pedig nem kellene, maradhatnak inkább a középút és a mérséklet politikájánál. A szellem kijött a palackból, nem áll már meg a Kohl-i intelem a radikális jobboldal kordában tartására, így a mérsékelt jobboldal erőinek sem kellene gesztusokat tennie a széljobb felé. A Jobbik szubkultúrák hálózata. Mintha mindig fölfelé jönne, pedig valójában ugyanott tart, mint két éve. Ilyenek ezek a fiatalos szubkultúrák. Talán pár év, és kimegy a divatból. 2006-ban még sehol sem voltak. Ha egyszer konszolidálódik a helyzet, ha látszik a kiút a magyar ugaron, visszasüllyednek majd. De az sem baj, ha hosszú távra bent maradnak a parlamentben. Tartsa csak közel a magyar állam is az ellenfeleit. A radikális jobboldaliság régóta benne van a magyar néplélekben, és szívós egy társaságról van szó. Szívják csak magukhoz a velük szimpatizálókat, annál könnyebb lesz az országot irányító politikai erőnek a centrális erőtér belakása. De a hatalom közelébe soha nem szabad engedni őket.

  Orbán Viktor

  Orbán Viktor nélkül nincs sehol a magyar jobboldal 2012-ben. Orbán Viktor nincs sehol a magyar jobboldal nélkül 2012-ben. Orbán Viktor az egész magyar politikai szcéna fölé magasodó, mai ellenfeleit reggelire megevő, korszakos államférfi. Orbán Viktor a bárkit kihívó, még mindig gyors észjárású, kiszámíthatatlan vidéki vagány. Orbán Viktor a jobboldal kiteljesedésének motorja. Orbán Viktor a jobboldal kiteljesedésnek korlátja. Arra irányíthatná a jobboldalt, amerre akarná. Most is tart egy irányt, amit nagyon kevesen vélnek érteni. De ezt is megszoktuk már, hiszen Orbán Viktor rejtély. Huszonhárom éve próbálja őt megfejteni az ország. Talán egyszer megírja az emlékiratait, és valamit megtudunk abból, ki is ő valójában, és mit is gondolt igazából a politikában töltött évtizedek során. Vagy sem. Ma övé az ország. Arra irányítja, amerre akarja.

  Demokrácia plusz

  A magyar jobboldal – melynek politikai ereje a Fidesz és csatolmányai – az elmúlt tíz évben megszervezte magát. Lett gazdasági hátország. Lett média. Lettek networkok, civil és félcivil hátország. A magyar jobboldal ebben az értelemben hozzátett valamit a valódi demokrácia kialakulásához, amelyben már nem csak egy politikai-gazdasági-kulturális hálózat tudja mozgatni a szálakat. A magyar jobboldal így több évtizednyi nemlét és egy évtizednyi hátrányos helyzet után az elmúlt tíz évben elkezdte a kibontakozást. A hatalmi viszonyok 2010-ig tartó kiegyensúlyozódása egyensúlyba hozta a demokráciát: nem véletlen, hogy az azt megelőző években már stabil kétpártrendszer kialakulásáról beszéltek az elemzők. Aztán tévedtek.

  Demokrácia mínusz

  2010-ben a fideszes hálózatok immár kellő felkészültséggel rendelkeztek a hatalom átvételéhez, és a kétharmadnak köszönhetően a hatalom minden bástyájának bevételéhez. Az ehhez szükséges tananyagot mindenki megtalálhatja egy bizonyos firenzei Niccolò vonatkozó művében. A tudás és a felkészültség azonban jobbára csak erre terjedt ki: a hatalmi politizálásra, a rendszer fölötti kontroll megszerzésére, majd a sakkbábuk tologatására. Sokszor a teljes rendszert és annak legfelsőbb szinten elhatározott átalakítását áttekinteni nem képes emberek kerültek döntéshozó pozíciókba, a viharos gyorsaságú, ad hoc döntések eluralták a rendszer minden szintjét. Az előkészítetlenség gyengítette a kormányzati munka minőségét. És túl sokszor látni azt, hogy a kormányhoz nagyon közel álló gazdasági erők szereznek újabb és újabb pozíciókat maguknak. A rapid közjogi átalakítások, a túl kevés párbeszéd és vita rombolta a közbizalmat, gyengítette a demokráciába vetett hitet. A dagályos nyilatkozatok ezt nem tudják pótolni.

  A középút esélyének elszalasztása

  Az égvilágon semmi baj nincs a centrális erőtér elképzelésével, ami Orbán Viktor egyik fő tétele volt a választásokat megelőzően. Teljesen világosan látta, hogy egy meggyengült balliberális oldal és egy megerősödött szélsőjobb között fog kormányozni egy jobboldali-konzervatív erő élén. 2010 esélyt nyújtott volna a középút megtalálására. Ez nem az előző kormányzatokhoz közeli bűnözőkkel való kiegyezést jelentette volna, hanem a mérséklet egyszerűen nagyszerű politikáját, amelyben kultúrharc nélkül, gesztusokat téve és az alázat egyébként hangoztatott erényét tényleg gyakorolva lehetett volna követni az aurea mediocritast. A válság és megoldatlan társadalmi, gazdasági problémák szorításában azonban újra és újra fölös konfliktusok nyílnak – sokszor a kormányzat hibájából –, amiből rendre a jobboldal jön ki rosszabbul. Két év lázas átalakítás után most sokat beszélnek a konszolidációról - meglátjuk, ebből mi valósul meg a gyakorlatban.

  Etatizmus

  Nem osztom az „állam rossz - piac jó” állatfarmi szintű lebutított ideológiáját – de még kevésbé annak fordítottját. Magyar emberként talán génjeimbe van kódolva az állammal szembeni gyanakvás, és a két éve hivatalban lévő kormány adós még a fennen hirdetett és szimpatikus „jó állam” vízió gyakorlati bemutatásával. Az új kormányzat ellenben számos jogot és hatáskört a központi igazgatásba vont az alsóbb és helyi szintekről; láthatóan nem bízik nagyon a civil szférában sem; ami nem éppen a szubszidiaritás szép elvének megvalósulását jelenti. Jobb lenne, ha az állam inkább kivonulna mindennapjainkból, átadva a terepet az egyéni és közösségi kezdeményezéseknek, a vállalkozásoknak. Az Orbán-kormány az államban és a még erősebb államban hisz, és ha van kormányzati filozófia, amiben biztosan nem lesz változás Orbán Viktor kormányfősége végéig, akkor ez az.

  Unortodoxia

  Az Orbán-kormány gazdaságpolitikája egy hatalmas, bizarr kísérlet, melynek alakítói már-már eposzi jelzőkkel beszélnek egy jövőbeli időpontban bekövetkező csodáról. Csakhogy az elmúlt két év hajmeresztő, kiszámíthatatlan, mindent átalakító magyar gazdaságpolitikája a legutóbbi adatok szerint sem hozott még áttörést, kibontakozást a magyar gazdaságban, miközben vannak térségbeli országok, ahol a legortodoxabb, piacbarát, kiszámítható gazdaságpolitikával már rég kifelé tartanak a válságból – vagy bele se sodródtak, mint Lengyelország. Mélyponton a bizalom, évről évre csökkennek a beruházások, alig mérhető a munkanélküliség csökkenése, nem enyhül az államadósság terhe - a közbizalmat aláásó, unortodox gazdasági lépések, ad hoc jellegű intézkedések és átmeneti adók alkalmazása után. A jobboldalhoz valamilyen módon köthető közgazdászok sorának véleményét tessék meghallani - és nem a Mátrix-filozófiát marxizmussal és nemzeti színekkel leöntő mágusokra gondolok.

  A bezárkózás veszélye

  A kilencvenes években Márai Sándor, a kétezres években Wass Albert, most pedig Nyirő József: a jobboldali mainstream által piedesztálra emelt írók sora pontosan mutatja a veszélyes, mi több, életveszélyes kulturális bezárkózást, amely a jobboldalt a rendszerváltozás utáni politikailag legsikeresebb időszakának kellős közepén fenyegeti. Mondjuk ki: a magyar jobboldali mainstream kultúrvilága szűk, kulturális teljesítménye kevés. A Fidesz mindig is jogászok és közgazdászok hatalomtechnikai gépezete volt elsősorban, a kultúra mindmáig kiforratlan területe a Fidesz uralta jobboldalnak. A kultúrpolitika mai is szinte az utolsó a kormány prioritásai között, és bár vannak egyéni és kisközösségi szándékokból formálódó, biztató törekvések, hiányzik egy Klebelsberg Kunó, aki eszmét, formát és szerkezetet adna a posztmodern korszak konzervatív kultúrpolitikájának.

  Megbékélni a sokszínűséggel

  Hatalmas az ellentét a létező magyar jobboldal gondolatvilágának gomolygó masszája, egymással ellentétes irányba haladó, ágas-bogas irányzatai, és a magyar jobboldal politikai pártjának szigorú rendje, katonás fegyelme között. A magyar jobboldal hagyományai 1944-45 után megszakadtak, a rendszerváltozás után iszonyú ideológiai katyvasz uralta a jobboldalt, s nem volt elég két évtized, hogy újra feltérképezzék a gyökereket, rendet vágjanak a dzsungelben. Volt és van számos kezdeményezés, platform, közösség, amely a jobboldal különböző irányzatait képviseli. Az Ufi-Reakció-Mandiner 13 éves története, a körülötte kialakult bloghálózat (Konzervatórium, Jobbklikk, Mos Maiorum), a Kommentár folyóirat csak egy facsoport ebben az őserdőben. De ez az ágas-bogas facsoport létezik, és létezünk a jövőben is. A jobboldal sok más irányzatának is artikulálnia kell magát: műhelyek, think tankek, lapok, portálok egész sorának kellene alakulnia. S jobb lesz mindenkinek, ha ezek a sejtek a lehető legfüggetlenebbek lesznek a jobboldal politikai szervezetrendszerétől, amelynek már vannak hozzá erősebben kötődő háttérintézményei. A jobboldalnak el kell fogadnia saját sokszínűségét. A jobboldalnak meg kell ismernie saját létező, sokrétű, hihetetlenül izgalmas, de széles közönség által nem ismert saját hagyományait. És akkor talán megéljük azt, hogy nem kétes körökhöz csapódó, közepes tehetségű ködevők lesznek a jobboldal eszmei idoljai.

  A jövő vagy a múlt kezdődött el?

  A világ ma már elképesztő mértékig kinyílt: a maga valójában azoknak, akik megengedhetik maguknak az utazást; virtuálisan viszont mindenkinek, aki internet elé jut. A mai magyar jobboldal nincs egészen tisztában ezzel a ténnyel – ahogy azzal sem, hogy vannak már fiatal nemzedékek, akik ebben a nyitott világban nőttek fel, és teljesen máshogy jutnak az információkhoz, a tudáshoz, mint a szüleik és a nagyszüleik nemzedéke. A kulturális bezárkózás veszélye mellett ezért egy életmódbeli elzárkózás is veszélyezteti a mai magyar jobboldalt: a politikusok elkezdik nem érteni a világot, amelyre nézve döntést kellene hozniuk nap mint nap, törvényekben, programokban, stratégiákban és így tovább. Hatékony konzervatív-jobboldali politikát csinálni egy posztmodern korban - ez embert, szellemet próbáló, hatalmas feladat a ma kormányzó politikusoknak, és nem látom, hogy a múltból eredező mindennapi politikai és kulturális konfliktusok, valamint a jövő nemzedékek teljesen eltérő világa között át tudnák hidalni az egyre táguló szakadékokat. A magyar jobboldal elkezdte nem érteni a mai világot. Nem meglepő így, hogy a mai világ sem érti már teljesen a hazai jobboldalt.

  Kinyitni!

  A jobboldalnak óriási szellemi erőfeszítéseket kell tennie ahhoz, hogy éljen azzal a lehetőséggel, amit 2010-ben kapott a választóktól. A hatalomtechnikai tudás itt már nem elég. Kinyílni, építkezni, világot látni és értelmezni, vitázni, párbeszédet folytatni és tanulni kell. Viharos gyorsasággal. És ez nem csak a jobboldal vagy annak politikai erejének önérdeke. Jaj az országnak, ha 2014-ben az utolsó épkézláb kormányképes garnitúrája is bukik. Ne legyünk második Görögország. Legyünk inkább második Hellász. De még jobb, ha önazonos, megbékélt Magyarország leszünk egyszer, benne egy önazonos, megbékélt jobboldallal. Hol hatalmon, hol ellenzékben, vagy független, autonómiájára kényes polgárokként. Mondjuk ki Zrínyivel: nem futunk sehova; itt van, és itt legyen nemes szabadságunk Pannóniában. Csak mindig otthon legyünk benne.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr144559942

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A negyedik opció 2012.06.04. 17:14:13

Elégedetlenek vagyunk Magyarország állapotával, és nem számítunk semmi jóra a meglévő politikai osztálytól, sem annak bal-, sem pedig jobboldalától.  Hagyományosan három lehetőség közül választ ilyenkor az egyszeri gondolkodó magyar ember. 1. Elmerül ...

Trackback: A trianoni diktátum aláírói 2012.06.04. 10:06:15

Tudjuk-e kik voltak azok, akik Magyarország részéről aláírták a trianoni békeszerződést? Honnan jöttek, és utóbb mi lett a sorsuk? Most van 92 éve annak, hogy a versailles-i Trianon kastélyban a magyar kormány delegáltjai aláírták a történelmi Magyaror...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2012.06.04. 08:31:11

Orban farad, kicsit kezd elhasznaltnak latszani es gyakran elobb beszel mint megfontol. Persze jot akar, de lehetne diplomatikusabb. A Jobbik pedig maradni fog. Gyurcsany lete mar nem indokolna a jelenletuket, de a meglehetosen furcsa politika amit a korulottunk levo orszagok gyakorolnak Magyarorszag iranyaba es a viszontvalasz miatt maradnak, mert a kerdes megoldatlan. Sokszor szenved a fidesz- kormany is vereseget, amit a Jobbik felhasznalhat sajat epitesere. A vilag kulonben tenyleg kinyilt es korlatlanok a lehetosegek csak eppen nem magyarok es Magyarorszag szamara. A visszahuzo es akadalyozo ero egyelore ugyanis nagyobb, es errol nem csak a kormany tehet.

is 2012.06.04. 08:49:25

Igen, Kb. így néz ki, amikor egy 15 éve a FIDESZ szekerét toló ember, aki azért úgy tartja magáról, hogy ő "értelmiségi", tehát muszáj neki kritikával szemlélnie támogatásának tárgyát, leírja a párthű kritikát. Mint anno a szocializmus építésének hibáit feltárni a Népszabadságban, vagy amikor Szanyi kapitányt hallgatni, hogy igen, az MSZP-ben is vannak hibák. Aszondja:

- "Kényelmetlen, hogy a magyar jobboldali mainstream egyes hangadói nemzeti mázzal leöntött baloldali politikákat próbálnak eladni a választóknak." - Szóval kényelmetlen, hogy (a később kiemelkedő államférfiként aposztrofált) Orbán Viktor Kádárt, és nem kevésszer Rákosit utánozza. Kényelmetlen. Ühüm.
- "Sokszor a teljes rendszert és annak legfelsőbb szinten elhatározott átalakítását áttekinteni nem képes emberek kerültek döntéshozó pozíciókba, a viharos gyorsaságú, ad hoc döntések eluralták a rendszer minden szintjét." - Nem kellene még azt erőltetni két év után is, hogy itt volt rendes terv, elhatározott átalakítás. Nem volt. Süketek nyomják a csengőt, már 2001-ben is azok (ugyanazok) nyomták.
- "A Fidesz mindig is jogászok és közgazdászok hatalomtechnikai gépezete volt elsősorban, ..." - A közgazdászok sosem számítottak a FIDESZben, egyetlen döntést sem tudsz mondani, amiben a közgazdászok szempontjai felülírták volna a jogászi/néplelki és maffia szempontokat.

Úgy általában beállítod a FIDESZ 2002-2010 közötti tudatos országrombolását (csúcs: 2008-as hülyenépszavazás) valami pozitív építkezésnek, mítosznak. Erról nincs mit beszélni, ez a saját magad szemébe hazudás.

Szép, szép, hogy sok helyen a már tarthatatlan dolgokat nem próbálod megmagyarázni, és aggódó kritikákkal karistolod a felszínt, amelyet már 3 méteres betonfallal erősítettek meg a fiúk, Simicska és tsai. Annyit is ér.

tenegri 2012.06.04. 09:00:48

Mintha a szerző igazából meglehetősen csalódottnak tűnne, aki nagyon nem azt kapta, amire számított, de ezt nem meri magának sem teljesen bevallani. Ha megtenné, kiderülne, hogy ahova tartozónak vélte magát eddig, oda nem tartozik, de mivel nem látja, hogy akkor hova is tartozhatna, inkább igyekszik elnyomni, eljelentékteleníteni a csalódását.

tenegri 2012.06.04. 09:03:33

Alternatíva, hogy a csalódás okozói nem tartoznak oda, ahova a szerző, de szemmel láthatólag ennek bevallása és az okozók nevesítése is vállalhatatlan önmeghasonlást okozna.

Viktus 2012.06.04. 09:31:06

A sorozatból nagyjából ezt kellett volna megírni elsőnek, és utoljára.

F. A. Hayek 2012.06.04. 09:38:26

Elismerésre méltó közhelygyűjtemény, politikai szcénástul, a posztmodern korszak konzervatív kultúrpolitikájának eszmét, formát és szerkezetet adó Klebelsberg Kunóstul, ködevőstül és Hellaszostul. Talán az LMP 2010-es lábjegyzetelt "programján" is túltesz.

Amit nem akar megérteni a szerző - sem az előtte szólók közül sokan - hogy a kormány választóktól kapott felhatalmazása nem valamiféle tankönyvekből (rosszul) ismert konzervatív ideál megvalósítására szól, hanem egy csődközelbe juttatott ország akut problémáinak megoldására.

Lehet, hogy a magát nyugatosnak tartó konzervatív ifjúságot zavarja, hogy egyetemi tanulmányaiban nem szerepelt egy állami kényszeren alapuló, alapjaiban elrontott magánnyugdíjrendszer felszámolása, piaci versenytől többé-kevésbé függetlenedett nagyvállalatok különadóztatása, rossz hitelkonstrukciók társadalmi költségének legalább részben bankokkal való megfizettetése, vagy éppen a közigazgatás és a média törvényi úton való gyökeres átszabása. Némi pragmatizmussal mégis átláthatná - különösen ha magát jobboldalinak tartja - hogy ennek az az oka, hogy nincs tankönyvi példa a kapitalizmus ilyen módon való kiforgatására, a banki prudenciális kötelezettség ilyen mértékű megsértésére, arra, hogy egy ország egész közigazgatása egy korrupt és hozzá nem értő kormányzás szolgálatába álljon (2002-2010) és hogy a közbeszédet, közízlést meghatározó média kizárólag a félretájékoztatást és az erkölcsrombolást szolgálja. Az unortodox megoldások tehát a leküzdendő nehézségek unortodox jellegéből erednek (leghajmeresztőbb külföldi példaként ld. görög mentőcsomag). Hiába felelne meg jobban a szerző vérmérsékletének, ha mindannyian egy párizsi kávézóból néznénk, ahogy az idő mindent megold, de sajnos a jelenlegi körülmények között erre nincs lehetőség, a kormány részéről ez a választók elárulását jelentené.

A másik gond az írással az intellektuális bezárkózást tükröző kategóriák használata. Vajon tényleg a nyugati értékek feladását jelenti az orosz vagy kínai gazdasági kapcsolatok felélesztése? (A pekingi olimpia megnyitóján jelenléfő nyugati állam- és kormányfők során végignézve felmerül a kérdés, hogy egyáltalán ki képviseli ezeket az értékeket.) Vajon árvalányhajas múltba révedés a kommunizmusban cenzúrázott Wass Albert vagy Nyírő József rehabilitálása? Egy konzervatív-szabadelvű gondolkodónak nem inkább örülni kellene, hogy ezek a szerzők a hat évtizedes állami elhallgatás ellenére spontán módon visszanyerték népszerűségüket a társadalomban? Vajon kuruckodás a válság idején is extraprofitot termelő oligopol helyzetű vállalatok megadóztatása a teljesen elszegényedett lakosság helyett? Tényleg posztkádárista a jobboldali többség, amely munkához köti a segélyt, iskolalátogatáshoz a családi pótlékot és korlátozza a munkanélküli járandóságra való jogosultságot?

A jobboldaltól számon kért világértelmezés, vita és párbeszéd jegyében érdemes lenne elgondolkozni a szerzőnek a fenti kérdéseken.

nemzeti centrum 2012.06.04. 09:55:30

A sorozat eddigi legkorrektebb darabja, és legbátrabb is.Persze, csak a maga módján. Érződik a szerző csalódottsága,kicsit a hitevesztettsége is. A kemény kritikának látszó részekből is hiányzik néhány lényegi megállapítás:
1. A polgári Magyarország eszményét, a "Van más választás" lehetőségét a fidesz rombolta le, kizárólag hatalmi megfontolásokból. Orbán cserélte a "polgár"-t "zember"-re, a rendszert "plebejus"-ra.
2. A "velünk élő kádárizmus" továbbéléséért a fidesznél egyetlen párt sem tett többet. Ennek a "csúcspontja" volt a "szociális népszavazás". Milyen jobboldal az aminek jelentős bázisát a velünk élő kádárizmus fertőzöttjei adják?
3. Orbán,mint "korszakos államférfi". Orbán lehet "vidéki vagány", akár "furmányos parasztgyerek", de államférfi sohasem volt,és nem is lesz. Az ahhoz szükséges elegancia, nagyvonalúság olyan mértékben hiányzik Orbánból, hogy megrémül tőle,ha ilyennel találkozik. A távlatos gondolkodásról,vagy a hatalom egyéni célokra való nemfelhasználásáról nem is beszélve.
4. A mostani garnitúra kormányzásképtelensége szembeszökő, ezt csak az elvakult nem látja. A kontraszelekció olyan mértékben határozza meg a személyzeti politikát,hogy gyakorlatilag működésképtelenné teszi a rendszert.
5. Orbán nem tud,vagy nem akar mit kezdeni a "nemzeti nagytőkésekkel". Az "ezek is lopnak" vélekedés megállíthatatlanul terjed, Orbán korrupt politikusként fog megbukni.
6. A "fidesz-bázisú" jobboldal zsákutca, ezt a szerző alaposan bebizonyítja, a végkövetkeztetés kimondása nélkül.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.04. 10:01:35

@F. A. Hayek:
"hanem egy csődközelbe juttatott ország akut problémáinak megoldására. "

Es ebben a tekintetben milyen sikereket ertek el?

Hogy nem ment csodbe az orszag (tobb, mint 30 milliard dollar valutatartalekkal es aktiv IMF programmal)?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.04. 10:13:00

@F. A. Hayek: Kedvencem:"vállalatok megadóztatása a teljesen elszegényedett lakosság helyett". Sálálálálá.

Viktus 2012.06.04. 10:15:22

@nemzeti centrum:

Ez is tökéletes kiegészítés.

tarackos 2012.06.04. 10:29:24

Ez is jó írás! Sajna ebben a sorozatban nincs kétharmada a jó írásoknak ami azért elgondolkodtató...

A jobboldal valóban sokszínű de mindig is az volt. Az elmúlt 10 év semmi újat nem eredményezett azon kívül, hogy helyet követelt magának az új generáció akikkel már talán könnyebb lenne szót érteni. Befolyásuk viszont jelentéktelen, a felsorolt lapok hatása sztem elenyésző a htv, echo, mn etc.-ből folyó csatornaléhez képest.

Viszont ez a sokszínűség képtelen felszínre kerülni amíg az egy tábor egy zászló játékot játszák. A mi meg a ti felosztás nem engedi a mi alábontását. Egységben az erő, össze kell zárni, a cél szentesíti az eszközt dominálnak. Mellár esete a profokkal remekül bemutatja: még a nemzetközi botrányok sorához vezető ámukfutást is überelte a báncsák a mdzsart érzés. (Mellárnak respect amiért otthagyta ezt a bagázst)

Félelmetes még mindig mennyire alulértékelik Orbán elmúlt kétéves ámokfutását. Pedig a hivatkozott jobbos közgazdászok mondják pl. Mellár már tavaly: ez egy újabb elvesztegetett évtized lesz. Demján szerint a következő 10 évben nem lesz életszinvonal növekedés. (ami nem jelenti azt, hogy csökkenés sem lesz) Orbán a fiatalok elvándorlására csak annyit bírt kinyögni: majd 5-10 év és visszajönnek. Ezek után azzal jönni, hogy ők az egyetlen kormányképes erő?Ne már! Erről egy dakota mondás ugrik be: ha megdöglött a lovad akkor szállj le lóra. A fidesz nevű gebe bizony megdöglött, két év alatt kimúlt...

Tilikov (törölt) 2012.06.04. 10:51:38

A vége egyszerűen gyönyörű lett. A Hellászos résznél nekem konkrétan lúdbőrözni kezdett a kezem. Zrínyi bölcsessége mellé odatettem volna még Madách sorait is: "mondottam ember küzdj és bízva bízzál".

Valójában látszatkritikával megfűszerezett párttömjénezés, ami a végén eposzi elélvezésben merül ki.

Robinzon Kurzor 2012.06.04. 11:01:48

"Különösen sajnálatosnak tartjuk, hogy a nyugatos-keletes, labanc-kuruc, polgári-plebejus, atlantista-posztkádárista törésvonalak a jobboldalon, a mérsékelt jobboldalon belül is húzódnak."

És az nem lehet, hogy egyszerűen rosszul van felfestve a pálya?
(Történelmileg úgy alakult ...)

És azért kell marginális kérdésekből (is) szimbolikus ügyeket kreálni, azért kell a karaktergyilkosságra alapozott politika (oda-vissza), nehogy ez kiderüljön?

Hogy a nyugatos beállítottságúak között (itt és ott) sokkal több hasonlóság van, mint az elvileg táboron belüli nem nyugatosokkal?
Lásd még: "a magyar jobboldali mainstream egyes hangadói nemzeti mázzal leöntött baloldali politikákat próbálnak eladni a választóknak" + "benne élő kádárizmus".

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.06.04. 11:02:04

@F. A. Hayek: Ez eddig a maffiakormányzás legcinikusabb apológiája, amit ezen a blogon olvastam. Kijavították a nyugdíjrendszert? Rendbe hozták a közigazgatást? Helyreállították a hiányzó piaci versenyt? Megfizettették a bankokkal a prudenciális kötelezettségek megsértését? Tényleg? Ufó-e vagy?

A valóságban épp fordítva történt minden: totális pártállamot építettek ki, felszámolták a magántulajdon alkotmányos védelmét, a maffia maga írja magának a polgári és büntetőjogot, állami monopóliumokat alapítanak, boldogságkutató semmirekellőkkel tömik ki a minisztériumokat, szétverték a banki hitelezést és az egész országgal fizettetik meg a korrupt, erkölcstelen és dilettáns kormányzás árát.

De legalább vannak kegyeleti ügyek, hamvak szatyorban, és határon átnyúló választási manipuláció. Ehhez értünk, ebben vagyunk a legjobbak.

fremskritt (törölt) 2012.06.04. 11:02:24

"Szívják csak magukhoz a velük szimpatizálókat, annál könnyebb lesz az országot irányító politikai erőnek a centrális erőtér belakása. De a hatalom közelébe soha nem szabad engedni őket."
mégiscsak egyszerűbb lenne az "állam ellenségeit" kitelepíteni hortobágyra, disznóólba. ott szubkultúrázzanak meg kuruckodjanak a mocskok, mi?

fremskritt (törölt) 2012.06.04. 11:03:14

a cikk egyébként jó, a kommentekből ítélve :)

fremskritt (törölt) 2012.06.04. 11:11:09

a totális pártállam :D szalai annamária másfél éve betiltotta a zinternettet, biztos az usából tetszik kommentelni

bozon 2012.06.04. 11:12:53

Nem Lenin elvtárs csinált hülyeségeket, hanem az elhajló másod-, harmad- és akárhanyadvonal -- kissé ilyen a cikk hangvétele. Pedig rá kellene jönni arra, hogy pont a fejétől bűzlik a hal. Mert ki az, aki dilettánsokra hallgat? A dilettáns vezető. Ki az, aki maffiózókkal veszi körbe magát? A maffiavezér. Ki az, aki érdemi mondanivaló helyett állandóan giccses megnyilatkozásokban merül ki? Maga a tehetetlen giccs.

Persze pozitívan kellene látnom a dolgot: legalább van tépelődés a jobboldalon és ez kívülről is látszik. Csak lehet, hogy a tépelődés kevés, amikor "abban a bőrtáska-koporsóban nem csak Nyirő József, de a mi elkövetkezendő húsz, vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik" (idézet a "Mi a jobb?" előző, nagyszerű cikkéből). Tessenek forradalmat csinálni, nem tépelődni abban a rohadt, országvesztő magyar jobboldalban!

A forradalomhoz még egy megjegyzés. "Hatékony konzervatív-jobboldali politikát csinálni egy posztmodern korban" úgy lehet, hogy az ember nekiáll értelmezni a mondatot. Hát, nem (legjobb esetben is) modern forgalom a jobboldaliság? Dekonstruálni! Le a szekértáborozással!
Mondjuk, magához a dekonstrukcióhoz a mai kormány is eljutott, hiszen dekonstruálta először a választási program, aztán a kormányzás fogalmát (meg a fiskális politikáét, meg az atlantizmusét, meg az oktatáspolitikáét, meg a parlamenti munkáét és a többi). A szuperokos, szuperhelyettesíthetetlen, "az egész magyar politikai szcéna fölé magasodó, mai ellenfeleit reggelire megevő", korszakos Lenin elvtárs sem tudhatja mindig, hogy mit bontson le, ha az egész világot ő egy személyben akarja kitalálni az utolsó szögig...
Meg oly sok balszerencse közt, oly sok viszály után én a becsületes szándékaiban sem lennék annyira biztos.

Tündér_Lala 2012.06.04. 11:13:43

Azt az egyet kellene megérteni végre, hogy NINCS jobb vagy baloldali politika. A nemzet és az ország hosszútávú érdekeit szolgáló politika van vagy nincs.

fremskritt (törölt) 2012.06.04. 11:17:13

még annyit, hogy bizony jó előre ki kell zárni mindent a jobbikkal, persze kölcsönösen. kurva jó taktika. a híveket pedig évekkel az esetleges koalíciós kényszer előtt megdolgozni, a fidesz az zsidesz, a jobbik az dzsobbik és nyulaspárt. kinél fognak ezek kilincselni, gyurcsánynál vagy az lmp-nél? megint lehet majd puffogtatni, hogy sokan de nem elegen, igaz jobboldali a szavazók 60%-a dehát a programok, ugye.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.06.04. 11:32:22

Néhány kiragadott részlet, a cikkből amúgy is hiányzik az egységes szerkezet, struktúra:

"Szeretnénk egyszer polgárokká válni"
Soha nem fogtok polgárokká válni.

"kiráz minket a hideg a plebejus szótól"
mert sznobok vagytok, és az is maradtok.

"Nem hiszünk sem a nagyvilággal szembeni kuruckodásban, sem a keletre nyitás ideológiai magyarázataiban, sem a velünk élő kádárizmusban. "

Nem hiszel a keletre nyitásban? Orbán mit csinált Kazahsztánban? Vagy nem hiszel az "ideológiai magyarázatban"? Tökmindegy, kiscsicska, mivel akeleti nyitás az keleti nyitás, ha hiszel az ideológiájában, ha nem.

Le vagy maradva egy brosurával, Rajcsányi elvtárs!

"A Fidesz gépezet. Gyár. Multi. Egy párt, ami professzionális. A Fidesz 2010-es eredménye, ami által a tavaszi és őszi választások után konkrétan övék lett az egész ország, politológiai, sőt, történelemkönyvekbe illő, egyszeri történet, valószínűleg megismételhetetlen siker."

a 2010-es fityesz-győzelem 90%-ban a gyurcsányi elkúrás következménye volt. ezt figyelmen kívül hagyni, és bátran többszörösen elélvezni a korszakos győzelemre, igazi nemzeti bolsevik tintanyalóra utal.

jelzésértékű, hogy ezt meg sem említi a kommunista médiamunkás.

"A radikális jobboldaliság régóta benne van a magyar néplélekben, és szívós egy társaságról van szó. Szívják csak magukhoz a velük szimpatizálókat, annál könnyebb lesz az országot irányító politikai erőnek a centrális erőtér belakása. De a hatalom közelébe soha nem szabad engedni őket."

Hiába fújjátok ezt a pártközpontból leadott dumát, hogy a Jobbikot nem szabad hagyni megerősödni, a valóság rácáfol a direktívákra.

A Fidesz sikere vagy bukása Orbánon múlik. Orbán pedig annyiszor szembeköpte már magát az elmúlt két évben, teljesen abszolút alapvető dolgokban, most nem fogom sorolni őket, hogy végleg kezd elhasználódni, mint politikus.

a szerző egyébként megerőszakolt kisgyerek módjára disszociál: egyszer A Právda folyóírat szellemében dícséri a kormányt, másszor a gazdaságpolitikát, ugyanezen szellemben teszi nevetségessé. Vagy csak ennyire idióta, hogy még ezt is hülye észrevenni.
Egy példa, hogy pengeéles elemző Rajcsányink mennyire benéz dolgokat:

mandiner.hu/cikk/20100927_kover_nyolc_evnyi_kampany_zarul_le

a vezérkommentet érdemes elolvasni.

"Ha van tanulsága annak, amit Kövér mond, az éppen ez: itt az ideje a saját életünkkel foglalkozni. A politika amúgy is sokkal unalmasabb lesz egy egyszínű országban. Ideje élni; ideje művelődni; ideje jobboldali, konzervatív, más színű vagy épp apolitikus kultúrát építeni; ideje országot és világot látni; ideje kiereszteni - és ideje szeretni."

Elértünk a paradicsomba, eljött a megvalósult szocializmus, az osztálynélküli társadalom. Éljen, hurrá!

Ekkora egy marhát....

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2012.06.04. 11:41:03

Ez a cikk sem ér többet a keserű felnevetésnél.

Ugorjunk.

laci0011 2012.06.04. 11:48:23

Kár volt nekik 2/3-od szerezni most hogy bedöglött a csodafegyver ,várhatóan örökre ki lesznek zavarva a hatalomból,és szégyenükben jobb ha el is költöznek a szellemileg az ovodában rekedt kollégisták...

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.06.04. 12:00:12

@fremskritt: Nem cenzúrázzák a netet, TEHÁT nincs pártállam. Mondom, hogy ufó.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.06.04. 12:03:45

Említettem már, most megismétlem: OV egyre jobban hasonlít a leszálló ágban levő Kádár Jánosra (és a nyurga pápai idiótára).
Lózungok és önellentmondások tömkelege minden megszólalásában, "helyzetelemzések", amiknek semmi kapcsolatuk a helyzettel.
El kellene olvasnia valamelyik beszédét alaposan, és átgondolni, 20 évvel ezelőtt mit gondolt volna egy ilyen beszéd szerzőjéről (vagy felolvasójáról).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.04. 12:12:19

@Hepci:
En akkor ideznek is egy mostanit, fontolkodasi celzattal.

www.orbanviktor.hu/cikk/sikeres_ket_evet_tudhatunk_maguk_mogott
""[Orban Viktor, dh] Állapotbeli kötelességnek" nevezte, hogy annak, aki politikai vezetői szerepet lát el, csak attól a ténytől, hogy ide született és hogy magyarnak született, bizonyos feladatokat el kell látnia, és ezek iránt alázattal kell viseltetnie.

A miniszterelnök szerint az elmúlt két év kormányzati munkáját ez az alázat jellemezte. Összegzése szerint sikeres két esztendőt tudhatnak maguk mögött, mert Magyarország képes volt arra, hogy stabilizálódjon, hogy "a lovakat visszarántsa a szakadék széléről". A stabilizációt úgy végezte el a kabinet, hogy közben ellentmondott egy "európai csábításnak", amely "a demokráciafeladás felé sodort volna bennünket" - mondta a 250-300 vendég előtt Orbán Viktor, aki szerint ez a csábítás abban állt, hogy Európa sok, válságba sodródott államot arra ösztökélt: lássa be, a stabilizálás a demokratikusan megválasztott vezetőkkel nem lehetséges, ezért technokrata vezetőket próbáltak országok élére állítani. Ehelyett "a magyar nép inkább egy kétharmadot dobott össze" - mondta."

Oblomov 2012.06.04. 12:23:06

Ergé, részben igazad van: egy bizonyos firenzei Niccolò vonatkozó művének forgatása nélkülözhetetlen.
Ugyanakkor egy bizonyos predappioi Benito praxisának tanulmányozása is elengedhetetlen tananyag a tárgyban .

Szindbad 2012.06.04. 12:41:52

@Doomhammer: Az a vicces, hogy Orbán pontosan ilyen zöldségeket mondott 3-4 évvel ezelőtt.

Akkor ezeket miért nem tekintette figyelmeztető jeleknek szinte senki?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.04. 13:05:34

@Szindbad:
Egesz pontosan: 3-4 evvel ezelott Orban nem mondott semmit (es tette ezt tobb oras beszedekkel). Ma sulyos allitasokat tesz, de teljesen osszefuggestelenul. Pelda a mostanibol:

"A kormányfő az elmúlt két év eredményei között említette, hogy az államháztartás stabil lábakon áll - jövőre is 3 százalék alatt lesz a hiány -, valamint azt is, hogy új alkotmány született, amelynek megalkotásával "darázsfészekbe nyúltak"."

Tehat a darazsfeszkes alkotmany megalkotasa egy eredmeny.

Szindbad 2012.06.04. 13:29:04

@Doomhammer: Nekem már 3-4, sőt 5-6 éve az volt a véleményem Orbánról, hogy nem áll két lábbal a földön, elszakadt a valóságtól.

Szóval azért én még nem mondanám, hogy a túlélésért küzd.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.04. 13:37:29

@Szindbad:
"Szóval azért én még nem mondanám, hogy a túlélésért küzd. "

Magyarorszagon nem is, hiszen a Fideszben a szerepe megkerdojelezhetetlen.

Viszont elszigetelodott nemzetkozileg egy olyan helyzetben, amikor az orszag fizetokepessege a kulfold joindulatatol fugg. Szamara mindket kimenetel vegzetes: ha az orszag fizetokepessege megkerdojelezodik, akkor kirugjak a valasztok az eletszinvonal drasztikus zuhanasa miatt, ha meg eleget tesz a kulfold kereseinek, akkor meg a megszorito intezkedesek miatt rugjak ki a valasztok. Ezt egyebkent mondja is:
"Kijelentette ugyanakkor, hogy az Európai Unió által javasolt válságkezelést Magyarországnak érdemes elutasítania, a brüsszeli bürokraták által indítványozott lépések végrehajtása ugyanis csak ártana. A kormányfő szerint ehhez egy "bonyolult taktikai akciósorra" van szükség: "a saját utunkat kell járni", és ellen kell állni azoknak a nyomásoknak, amelyek a magyaroknak hátrányos intézkedéseket akarnak bevezetni az országban. Példaként említette az ingatlanadó bevezetésére tett javaslatot, valamint az energiaár-maximalizálás megszüntetésére érkezett kezdeményezést.

Hangsúlyozta azonban, hogy a diplomácia "táncrendje" miatt az elutasítást úgy kell előadni, "mintha egyébként barátkozni szeretnénk". "Ezek azok a politika művészetéhez tartozó mozdulatok, hogy majd a hét javaslatból kettőre-háromra - úgyis megcsináltuk már, csak ők nem vették részre - rábólintunk, a maradék kettőt pedig, amit nem akarunk, úgy utasítjuk el, hogy a többségét tulajdonképpen elfogadjuk" - fejtette ki, megjegyezve, hogy ez egy bonyolult játék."

A velemenyem az, hogy ebben a jatszmaban nem fog tudni gyozni es felmorzsolodik, aminek a jelei mar lathatoak is. Meg is erdemli, ezek az o donteseinek az eredmenyei. Vele egyutt morzsolodik fel a Fidesz is.

Vortumnus (törölt) 2012.06.04. 13:55:09

@Doomhammer:

Meg is erdemli, ezek az o donteseinek az eredmenyei. Vele egyutt morzsolodik fel a Fidesz is. "

nem lenne szükségszerű. a fidesz lehetne viszonylag normális párt orbán és sleppje nélkül.

==T== 2012.06.04. 13:57:06

Ez nagyon gyenge lett. Látszik, hogy rendelésre készült.

Kandeláber 2012.06.04. 14:02:03

A "nyugatos" címkét meg kéne hagyni Gyurcsánynak és a DK-nak.
Mi maradjunk meg közép-európaiaknak.
Ha az osztrákoknak megfelel a közép-európaiság, talán nekünk is jó lenne.

Vortumnus (törölt) 2012.06.04. 14:11:53

@Kandeláber:

kelet-európaiak vagyunk, de ez senki se zavarjon.
politikai értelemben, természetesen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.04. 14:19:19

@Vortumnus:
"a fidesz lehetne viszonylag normális párt orbán és sleppje nélkül. "

De akkor nem tudna valasztasokat nyerni. Ahhoz, hogy a Fidesz valasztast tudjon nyerni, a szekerre fel kellett lapatolni a kisgazdakat, a MIEP-et (azt a bizonyos 300 spartait a 300 ezres fix taborukkal), az MDF rettenetes tagsagat es akkor meg nem is beszeltunk olyan lezengo ritterekrol, mint Szocs Geza, aki Orban fulebe sugdosasaval nyomja a monomaniait vagy olyan erdekes jelensegekrol, mint a Jobbik, ami fele a Fideszbol tucatnyi ajto nyilik es amelynek programjat a Fidesz kulonosebb titkolozas nelkul hajtja vegre.

Mikozben ez zajlott, a Fidesz teljesen megvaltozott. A jelenlegi Fidesz inkabb hasonlit a MIEP-re, mint arra a Fideszre, ami 1998-ban valasztast nyert (ami mar azzal a Fidesszel sem volt azonos, ami 2002-ben valasztast veszitett es ennek oka ismet csak Orban). Mar elmondtam a velemenyemet errol: a jelenlegi Fidesz _veszelyes_, mivel innen-onnan osszeszedett szelsoseges retegek szavazataitol fugg a valasztasi sikere. Ebben a helyzetben mar az is oriasi vivmany, ha a Fidesz mersekeltjei neha-neha el tudjak fogadtatni valamelyik javaslatukat es altalaban azt is radikalis kontosbe kell rejtsek.

Ugyanezen ok miatt vegtelenul kartekonyak az orszagra nezve es ez ohatatlanul a bukasukat fogja okozni, akarmilyen gyenge is az ellenzek.

Kandeláber 2012.06.04. 14:21:33

@Vortumnus: Jó, hogy nem Balkánt kiáltasz, mint egynéhány nekikeseredett polgártárs.

Kandeláber 2012.06.04. 14:24:23

@Doomhammer: Netán megvonnád az "innen-onnan összeszedett szélsőséges rétegektől" a szavazati jogot?
Vagy átnevelőtáborba zárnád őket?
Hol a híres tolerancia (ami egyébként sohasem volt)?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 14:27:54

@Kandeláber: Teljesen félreérted. Nem az a probléma, hogy szélsőséges-e. Az a probléma, hogy többes számban vannak és hogy ezektől _függ_ a Fidesz.

Kandeláber 2012.06.04. 14:43:10

@Counter: Na és a szélsőséges baloldaliak (kádáristák, '56-ot ellenforradalmazók stb.. ) vajon kire szavaznak majd? Mert szegény Thürmerék mindig 5 % alatt maradnak, holott azt a szellemiséget egyedül ők képviselik.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 14:54:40

@Kandeláber: A többféle szélsőséges nem jelenti az összes lehetséges szélsőséget.
A kötözködésed alaptalan és unalmas.

A kádárista, illetve az orbánista világnézet, felfogás, személyiség között egyébként nincs érdemi különbség. Tehát a kádáristák jelentős része Orbán Viktorra (nem a Fideszre, Orbánra) szavaz. Ez már csak abból is nyilvánvaló, hogy Magyarországon sok kádárista éldegél, Orbán Viktor pedig sok szavazatot kap – a két halmaz konjunkciója szükségszerű.

Kandeláber 2012.06.04. 14:58:25

Szóval valaminek a megkérdőjelezése kötözködés.
Kádárizmus= Orbánizmus.
Egyszerű gondolkodású emberke vagy.
Még egy kérdés: vajon miért nyert zsinórban kétszer az MSZP, ha a kádáristák mindkétszer Orbánra szavaztak?

Vortumnus (törölt) 2012.06.04. 15:03:31

@Doomhammer:

a fidesz nacionalista, mert orbán viktor az, ill. mert erre van igény

==T== 2012.06.04. 15:04:55

@Doomhammer:

"Ahhoz, hogy a Fidesz valasztast tudjon nyerni, a szekerre fel kellett lapatolni a kisgazdakat, a MIEP-et (azt a bizonyos 300 spartait a 300 ezres fix taborukkal)"

Azt te csak hiszed. A MIÉP-esek zöme 2006-ban nem szavazott, 2010-ben : Jobbik. Az igazi kisgazdák - ahogy tegnap nagyon helyesen írta valaki - nem bocsátották meg orbánnak amit a párttal tett, és zömmel otthon maradtak, esetleg Megyóékra szavaztak. Ők lehetnek azok a 2002/6-os szoci szavazók, akik 2010-ben visszatértek a nemzeti oldalra a Jobbikra leadott voksukkal.

2010-et a ballib nyerte meg a Fidesznek.

==T== 2012.06.04. 15:06:06

@Doomhammer: A jelenlegi Fidesz a MIÉP-re hasonlít? Az izraelita tagozattal?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 15:06:07

@Kandeláber: Kötözködés az, ha a többféle szélsőségest minden szélsőségesnek olvasod. Kötözködés az, hogy a "kádáristák szavaztak Orbánra" kifejezés értelme a számodra: "minden kádárista mindig Orbánra szavaz".

Nem kérdőjeleztél meg semmit.
Unalmas, lapos és alaptalan.

Valamint használtad az "emberke" szót. Már csak ezért is tíz év szigorított jár.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.06.04. 15:12:52

gellrét, a márai-wass-nyírő vonal nem a bezárkózás jele. a tahósághoz /máraikultusz. márai konkrétan egy tupírozott seggfej, aki úgy végezte, ahogy megérdemelte/ képest a fidesz népessége még tahóbb lett. nyírő, a teljesen bunkóknak is lehet emészthető. egy két mondat, kiemelkedő prosztó intellektus esetében egy egy könyv erejéig.
persze ez a tahóság korosztályi dolog. a komcsik és a hippik ifijei is egyre tahóbbak. ugyanolyan, legfeljebb nemzetközien súlytalan dolgokat szeretnek. mint tik is. :)

bz249 2012.06.04. 15:15:08

@==T==: ezert is volt a Jobbik kifejezetten eros Bacs-Kiskun megyeben es viszonylag gyenge Nogradban es Hevesben... merthogy a volt kisgazdak a Jobbikhoz csapodtak.

Vortumnus (törölt) 2012.06.04. 15:18:10

@==T==:

nacionalisták ezek is, csak nem olyan szélsőségesek, mint a miép-jobbik és a még durvább csoportok

Alfőmérnök 2012.06.04. 15:20:11

@Hepci: "El kellene olvasnia valamelyik beszédét alaposan, és átgondolni, 20 évvel ezelőtt mit gondolt volna egy ilyen beszéd szerzőjéről (vagy felolvasójáról)."

Na, ez demagógia. Saját maga is felvállalja, hogy volt egy fordulata.

Vortumnus (törölt) 2012.06.04. 15:22:38

a magyar politika 94-ben kezdődött igazán, azzal kell összevetni, nem az azelőtti, átmeneti időszakkal.
a 94-es orbán már jobboldali volt, csak még nem ennyire nacionalista.

tarackos 2012.06.04. 15:45:40

@Kandeláber: Nem kell Balkánt kiálltani uis konkrétan azt mérte a tárki 2009-ben. Egy csipetnyi dél-amerikával meghintve...;)

"Minden térképen – kivétel nélkül – látható volt,
hogy a magyar adatpont a nyugati kultúra tömbjétől távol (és ez legtöbb esetben
a kelet-európai országoktól való távolságot is jelentette), az ortodox vagy (némely
esetben) dél-amerikai kultúrájú országokhoz áll közel."

www.tarki.hu/hu/research/gazdkult/gazdkult_wvs_keller.pdf

Szindbad 2012.06.04. 16:31:28

@Doomhammer: "Fontos, hogy a tehetősebbek adakozzanak. Lassan, de biztosan kialakul a nemzeti tőkések egyre erősödő tábora. Ennek szimbolikus alakja Csányi Sándor is. Nélkülük nincs gazdasági teljesítmény, növekedés, munkahely. Fontos, hogy a nemzeti tőkések ne akarjanak politikai hatalmat, a milliárdosokra nem a kormányban van szükség. A nagytőkének van társadalmi felelőssége, támogassa a sportot, kultúrát, tehetséges gyermekeket. Örülök, hogy ezt egyre többen így gondolják" – fogalmazott Orbán Viktor.

Szerintem ez egy nagyon is jó szimbiózisnak tűnik. Emögött pl. pont van egyfajta racionalitás.

vizipipa 2012.06.04. 16:45:49

A szerzőnek gondolkodnia kellett volna némely kijelentése egyenes következményein.
Persze lehet hogy megtette. De le nem írta. Korlátozott kritika. Öncenzúra. Mert (szerinte) nincs jobb jobb. De miért nincs?
Például ezért:
@nemzeti centrum:
4. A mostani garnitúra kormányzásképtelensége szembeszökő, ezt csak az elvakult nem látja. A kontraszelekció olyan mértékben határozza meg a személyzeti politikát,hogy gyakorlatilag működésképtelenné teszi a rendszert.

Orbán leválthatatlansága és támadhatatlansága a jobb jövőt öli meg (a jobb itt mindkét értelemben helytálló).
"Orbánra 99,7 százalék szavazott, 1472 küldött közül mindössze négyen húzták ki az egyedüli jelöltként indult miniszterelnök nevét a cédulán."
index.hu/belfold/2011/07/03/negyen_nem_szavaztak_orbanra/
Az idősebbek számára jól ismert arányok ezek. Meg a következményük is.

Ezen is morfondírozhatna egy sort a szerző. Hátha eljut odáig is: ez ellen tenni kell. És ez minél később történik, annál rosszabb lesz.

Inoffensus · http://inoffensus.blog.hu 2012.06.04. 16:48:10

Kiváló írás, a valódi, nyugatos magyar polgárság percepciójának a tökéletes összegzése! Nagyon biztató látni, hogy a kezdeti botrányos színvonaltalanság után (egy-két kivételtől eltekintve), végre meredeken emelkedik e sorozat írásainak a minősége, ez a darab pedig egyértelműen az eddigi csúcspont.

A dicséret mellé megfogalmazom az egyetlen súlyos kritikát is, ami a tartalmat illetheti, mégpedig az alábbi gondolatok kapcsán:

"Orbán Viktor ... korszakos államférfi. ... Orbán Viktor rejtély."

Nos, Orbán Viktor nem államférfi, és nem rejtély. Orbán Viktor egy kivételesen tehetséges, intelligens ember, aki a profi politikusi pályára lépése előtt elmulasztott kellő élet- és munkatapasztalatot szerezni ahhoz, hogy államférfi válhasson belőle. Orbán Viktor egy jó adottságokkal, de félműveltséggel, féltudással, és elképesztően gyermeteg indulatossággal és belátásra való képtelenséggel rendelkező politikai vállalkozó. Őszintén remélem, hogy az éles eszű és az őt körülvevő világot tűpontosan látó és értő szerző maga sem hiszi az általa adott jellemzést, inkább egyfajta megszokásból keveredett ez a bekezdés ebbe a remek posztba.

Erre az írásra még sokáig emlékezni fogunk, és sokan fogják idézni a következő évtizedekben. Őszintén gratulálok hozzá!

Kandeláber 2012.06.04. 17:35:41

@tarackos: Afelől nincs is kétségem, hogy te balkáni mentalitású vagy.
A közvélemény-kutatókról csak annyit: a FIDESZ 2002-ben hitt nekik, és akkorát bukott, hogy még 2006-ban is csengett a fülük tőle.

Kandeláber 2012.06.04. 17:39:32

@==T==: A nagyokosok összemossák a Jobbikot, a MIÉP-et és a FIDESZT, holott nagyon messze vannak azok egymástól.
Szerintük a kádáristák szavaznak Orbánra.
Nagy az Isten Állatkertje, de ezek a zakkantak csak a rovarházban kapnának helyet.

Mikka-Makka 2012.06.04. 18:39:34

semmi új, de attól még korrekt
Orbán viszont nem államférfi, sikeres és tehetséges politikus de ennyi
ha államférfi lenne akkor képes lenne háttérbe szorítani pillanatnyi politikai érdekeit és felvállalni népszerűtlen intézkedéseket az ország javára
a nagy elosztó-rendszerek átalakítására ő sem mert vállalkozni, most se 2/3addal a háta mögött (pl Merkel az szerintem, ahhoz viszonyítsatok..naugye)

Vortumnus (törölt) 2012.06.04. 18:58:59

@Kandeláber:

ezt azért tisztázni kell.

a fidesz nem tisztán konzervatív-liberális párt, nem is kissé avítt de jószándékű kereszténydemokra (jobbközép), hanem egy nacionalista párt (jelenleg, orbánnak és sleppjének köszönhetően, más kérdés, hogy a tőlük megfosztott fidesz már nem is fidesz, hanem valami más). nálunk a normális jobboldal marginális.
ezért nem helytelen összemosni, mert csak fokozati különbségek vannak, a magyar "mérsékelt jobb" szélsőséges elemekkel átitatott.

Kandeláber 2012.06.04. 19:26:11

@Vortumnus: Véleményem szerint a fidesz nacionalizmusa egy vékony máz.
'95 táján kitöltötték azt a vákuumot, amely az MDF földre esésével keletkezett, és azóta építgetik a nacionalista imázst.
Ennek azonban nem mindenki dől be.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.04. 20:20:17

@Szindbad:
"Szerintem ez egy nagyon is jó szimbiózisnak tűnik."

Hát igen, az üzenet világos. Az olyan nemzeti csányisándorok, mint például Csányi Sándor maradjanak csak meg a karitatív tevékenységnél, különben UD Zrt.

Az olyan nemcsányisándorok, mint például Demján Sándor meg lehetnek énekelve az Őszödi Beszédben, köthet velük a Viktor a 2010-es választások előtt stratégiai szövetséget (kivéve az euróbevezetés elhalasztását, ahol meg fognak küzdeni,
www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/demjan-es-orban-kezfogassal-pecsetelte-meg-megallapodasukat-308659
), beleszólhatnak az oktatáspolitikába, továbbá kinyilváníthatják a véleményüket abban, hogy a mindenki kontójára felvett IMF-hitelből mennyi jár nekik (3 milliárd dollár) és mennyinek kell lennie az euró árfolyamának (310-315 forintnak).
vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20120522-demjan-sandor-310-forint-feletti-eurot-szeretne-az-imfhitelt-felhasznalna.html

A nemcsányisándorok akár az Orbán-kormány politikájába is beleszólhatnak, legyenek bár elkötelezett baloldaliak saját bevallásuk szerint.

Jack Torrance 2012.06.04. 20:26:00

" Jaj az országnak, ha 2014-ben az utolsó épkézláb kormányképes garnitúrája is bukik."

már megbukott, csak még hatalmon van. és ha ismét hatalomra kerül, akkor is bukott marad.

TG69 2012.06.04. 20:38:46

@ergé: OK 92-ben sokan beleragadtak, vö Tőkéczy hülyeségeit pár napja, de ti viszont 1998-2002-be ragadtatok bele. Nem volt az olyan jó kormányzás, csak idő nem volt nagyon elrontani :). De azért érdemes lenne felidézni, hogy Chikán helyére egy Matolcsy került már akkor is a gazdasági tárca élére és 2001-ben már sok minde felhigult. Volt koronaúsztatás és egy korrekt nemzeti helyett egy giccs, voltak kokárdázások és Terrorháza a választások elé időzítve. Miközben elfeledkeztünk mindenről, mi akkor fontos volt, nyugdíjügy, eü. oktatás és a közigazgatás. Gyakorlatilag mindenben visszakoztak (lsd több-biztosítós modell) és a régiós versenytársaink szépen lehagytak mindenben. A szocik csak feltették az i-re a pontot, nem volt az valamiféle nagy törés :).

Diocles 2012.06.04. 20:56:39

@TG69:

"A szocik csak feltették az i-re a pontot, nem volt az valamiféle nagy törés :). "

LOL, elég megengedő vagy az államadósság megduplázásával kapcsolatban, ennél még Gyurcsány is önkritikusabb volt :)

Amúgy igazad van, a helyzet reménytelenül el van kúrva (aktív-inaktív arány, adósságspirál, kivándorlási hullám), nincs kormány, amely ezt a hógörgeteget feltartóztathatná már.
Vedd úgy, hogy az i-re még egy pontot raktak. :)

Diocles 2012.06.04. 21:03:39

'92: Miért is nincs 1992?

A jobboldal esküdt ellenségei fölényesen uralják a nyilvánosságot, a megyei (átmentett) lapoktól a netes médiáig, az utódpárt stabilizálta a helyzetét, immáron beérte a Fideszt, és éppen most készülnek ágyba bújni az új SZDSZ-szel. A gazdasági helyzet reménytelen, és nem csupán Matolcsyval az (tényleg, ő már Antall körül is nyüzsgött, újabb párhuzam), egy tökös kiadáscsökkentés, nyugdíjfelezés sem tudna csodát tenni.

Jack Torrance 2012.06.04. 21:21:35

Az a kibaszott kognitív disszonancia, az a felelős. Ezért a cikkért mindenképp.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 21:28:06

@Diocles: Abból a fetisizált államadósságból – nem kisebbítve Gyurcsány, Kóka, Veres urak páratlan kormányzati hozzáértését és tényleges teljesítményét – kivette a részét a számtalan fideszes önkormányzat és azok díszburkolatos főtere is.

Kérdezzük csak meg Lázár és Meggyes urakat, hogy értékelik saját szerény hozzájárulásukat.

@TG69: Ergéék többször is említették, hogy az az ő politikai eszmélésük ideje. Ami nem is baj, ez csak születési idő kérdése.
De azért egy átlagos házilúd intellektusát jó volna meghaladni, mert az már a személyes képességé.
en.wikipedia.org/wiki/Imprinting_(psychology)#Filial_imprinting

tevevanegypupu 2012.06.04. 21:37:43

@Jack Torrance:

Nincs mas. Kiszolgaltatott helyzetben egyebkent csak tevelyegni lehet.

Diocles 2012.06.04. 21:42:49

@Counter:

Jajj.

Írok egy általánosabb jellegű hozzászólást, szándékom szerint kímélve a pártpolitikát, de - mily jellemző! - csak jön valaki, aki összemossa a dolgokat, és hozzárakja az államadóssághoz Hódmezővásárhely hitelből (?) épült főterét. Legyen! Köszönjük Emese!

Más.
Igazából én nem is az államadósságot tartom messze-messze a legsúlyosabbnak, hanem az aktív - inaktív arány teljes felborulását.
Ez nincs az ergé által példaként felhozott Szlovákiában, Lengyelországban (nem csoda, hogy száguldanak hozzánk viszonyítva, sokkal rugalmasabb a gazdaság, sokkal moderáltabb, centristább, kevésbé demagógabb közélet, stb.)

Puzsér Robi találó szavaival:

„Ebben az országban a fontos és a kevésbé fontos kérdésekben is a nyugdíjasok döntenek. Sajnálom a Quantumot, annak a generációnak az áldozatai, akik bármelyik kormányt megbuktatják plusz egy havi nyugdíjért, akik körömszakadtukig ragaszkodnak az ingyenes utazásukhoz, akiknek semmi se drága, csak az előjogaik."

media.mandiner.hu/cikk/20120603_puzser_robert_ebben_az_orszagban_a_nyugdijasok_dontenek

ez egyben azt is megmagyarázza, hogy miért nem "polgári" a Fidesz-kormány, Nyuggerisztánban hogyan lehetne egy kormány polgári?

Jack Torrance 2012.06.04. 21:45:11

@Vortumnus: lehetne, de a fideszt kilugozta Orbán. Az összes fontos pozícióban vagy bábok vannak, vagy gazemberek. És külön úgy válogatva, hogy ne veszélyeztessék Orbán pozícióját.

Jack Torrance 2012.06.04. 21:45:59

@tevevanegypupu: konkrétan fogalmam sincs, miről beszélsz.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 21:46:23

@Diocles: Szokás szerint kímélve a pártpolitikát, aha :-)

Abban meg igazad van, hogy az államadósságnál van fontosabb és súlyosabb probléma; s a gazdasági inaktivitás, illetve ennek mentén a hatalmas, államfüggő inaktív rétegek és az általuk képviselt szavazótábor túlsúlya is ilyen.
Persze amíg a pártok nem is tesznek kísérletet az aktív/fiatal/képzett rétegek megnyerésére, addig ne csodálkozzunk, hogy ezek a rétegek politikailag passzívak és/vagy kivándorolnak, ezzel fokozva az inaktívak súlyát és a rájuk támaszkodó politizálást. Ördögi kör.

tevevanegypupu 2012.06.04. 21:48:50

@Jack Torrance:

Hat Orbanrol. Egyebkent valoszinuleg eppen forditva van: a fidesz lugozta ki Orbant.

Diocles 2012.06.04. 21:50:03

@Counter:

Miért is tennének, ha 19e forint nyugdíjígérettel kormányokat lehet buktatni?
(Látod, itt is pártpolitizálhatnék, de minek, oly mindegy, hogy ki kezdte, nem?)

Azt mondják, hogy Orbánék nem tanultak a múltból, pedig dehogynem, inkább beáldozzák az országot, de nem nyúlnak a nyugdíjakhoz.

A "polgár" helyére a "nyugdíjas" lépett, elvégre Nyuggerisztánban a legfőbb érték a nyugdíjas.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 22:06:47

@Diocles: Mondom, pozitív visszacsatolási folyamat, ördögi kör.

Ellenben abból miért nem tanultak, hogy 14. havi nyugdíjígérettel *nem* lehetett nyerni? :-)

gono 2012.06.04. 22:13:03

én az antall-i értelemben vett kiegyensulyozasra törekvést vélem felfedezni az írásban. a poszter bizonyára úgy gondolja, hogy ha a cikk második felében az ellenkezőjét írja, mint az elsőben, azzal megteremti a politikai kiegyensulyozottságot, ami minden valamirevaló mediumnak sajátja kell hogy legyen.

a kommentek viszont zsenialisak. nagyok vagytok!

Jack Torrance 2012.06.04. 22:15:22

@Szindbad: akkor adjunk minden pénzt néhány milliárdosnak, aztán reménykedjünk, hogy majd kegyeskednek kicsit minket is támogatni. meggyőzően racionális, valóban.

Jack Torrance 2012.06.04. 22:23:19

@tevevanegypupu: a fidesz rúgta ki az összes potenciális Orbán konkurenciát és az önállóan gondolkodó embereket Orbán mellől? Ő meg nagyon elfoglalt volt, hogy mindezt észre se vette?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.06.05. 00:16:37

@Alfőmérnök: nem demagógia, mivel nem a képviselt "értékekre" (?) gondoltam, pusztán a formális (stílus/logikai) elemekre.
Orbán beszéde elképesztően gagyi lett, ha lehet ezzel a szóval illetni a jelenséget. Összefüggéstelen lózungok, Magyarország szikla, mi vagyunk a legjobbak, gyorsnaszád, sose hazudunk, bonyolult lépések sorozatában kell megtéveszteni az ejrópaji főfaszkalapokat. Mi ez? Full bullshit.
Azt még - jobbosnak nevezhetőként - megértem, hogy létezik olyan megvilágosodás, ami az SZDSZ ifjúsági tagozatának vezetőjétől a nemzet kicsiny nagymagyarjáig ível. Az már picit neccesebb, amikor valaki eljut a "csuhások, térdre!" gondolattól a szent jobb körbehordozásáig és Semjén Zsoltig.
Viszont ez az elképesztő nihil és értékrelativizmus, ami Orbánból árad, már a nálam sokkal fideszesebb barátaimnál is kivágta a biztosítékot. Mi is a lényeg? Van még valami azon kívül, hogy "tőlünk bármi jobb, mint azoktól bármi"?
Ez a ballib-értelmisi idióták kedvenc attitűdje volt Gyurcsótánnyal szemben, s látható, hová vezetett...

Alfőmérnök 2012.06.05. 00:24:14

@Hepci: Így már tényleg nem demagógia (bár nem értek egyet, de elfogadom ezt az álláspontot).

derabitz 2012.06.05. 06:19:14

"Orbán Viktor az egész magyar politikai szcéna fölé magasodó, mai ellenfeleit reggelire megevő, korszakos államférfi."

Ezzel a mondattal a T. Szerző feljutott az Obersovszky képviselte szervilizmus magaslatára!
Gratulálok!

Szindbad 2012.06.05. 08:53:04

@derabitz: Mondjuk igen, Obersovszky díjat a szerzőnek! :)

Szindbad 2012.06.05. 09:45:28

@Doomhammer: Hahaha :)) Nagyon jó :))

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2012.06.05. 10:23:22

A "nagyvilággal szembeni kuruckodás" akár jogos is lehetne, ha a pénzközpontú, mindent az anyagi szempontoknak alárendelő nyugati világgal és politikával szemben valami működő társadalomképet tudna szembeállítani, különbet a kínai hangyatársadalomnál.
Nem szép dolog elkergetni a kormányból Ángyánt, aki az egyetlen volt, aki komolyan is vette a szép szavakat a kisvállalkozók helyzetbe hozásáról.
Szép dolog hangoztatni, hogy a gyógyítás ne legyen profitérdekeknek alárendelve, de mit tett a kormány annak érdekében, hogy ez ne így legyen?

Vén Csataló 2012.06.05. 14:22:01

Sajnálom, de ezért az írásért kár volt koptatni a billentyűzetet. Rengeteg dologot érint, és semmi érdemit, eredetit, említésre vagy elgondolkodásra méltót nem mond el róluk. Ez sajnos egy nagyon felszínes közhelygyűjtemény.
A feladat és a szerző nem voltak egy súlycsoportban.

Karcolt lendület 2012.06.05. 15:18:24

@Kandeláber:
Hát elég benézni a szomszéd mandiner.hu-ra és elég jól látszik, hogy a leghangosabb fideszesek értékrendje gazdaságpolitikailag vagy demokratikus alapértékek szempontjából mennyire kádárista. OK, némi nacionalizmussal, esetleg konkrét @Diocles: antiszemitizmussal fűszerezve.

@TG69:
A szoci propagandagépezet, miután 2002-ben kihasználta, utána ügyesen törölte a köztudatból, hogy a Fidesz elég komoly eü-reformot készített elő - meg is voltak szavazva a törvények, csak az új kormány azonnal hatályon kívül helyezte ezeket. (A szocik kórházprivatizáció címszó alatt kampányoltak ellene - pedig nem igazán erről szólt a dolog...)

Karcolt lendület 2012.06.05. 15:24:34

@Diocles:
Igen, ez a probléma.
Csak akkor az a megoldás, hogy a politikai hatalom megőrzése miatt nem kezdenek ezzel semmit?

(Bocs, az előző hozzászólásomba véletlenül és szerencsétlenül került bele a nicked.)

caralho voador 2012.06.05. 16:05:49

Nyugatimádó, sznob, álértelmiségi szar.

TG69 2012.06.05. 17:01:05

@Karcolt lendület: Aha, minden megvolt csak az a fránya ellenzék :). Ilyenből tele volt a padlás, minden meg volt már itt tervezve, csak épp a bevezetés sikkadt el. Nevetséges ma már ilyenekbe kapaszkodni....

piefke 2012.06.05. 22:00:18

Gellért! Az már-már kísérteties, hogy ugyanazt a Zrínyi-szöveget idézzük: progressziv.blog.hu/2012/03/15/hogyan_csinaljunk_forradalmat - "„Fegyver, fegyver, fegyver kévántatik, és jó vitézi resolutio! Ezenkivül én semmit sem tudok, sem mondok… mert non datur aliud medium [más mód nincsen]. Elfussunk? nincs hová, sohun másutt Magyarországot meg nem találjuk, senki a maga országábul barátságunkért ki nem megyen, hogy minket helyheztessen belé: az mi nemes szabadságunk az ég alatt sohun nincs, hanem Pannoniában. Hic vobis vel vincendum vel moriendum est. [Itt győznötök, vagy halnotok kell.]”

Sok dolgogban egyetértek a posztoddal - nem csináunk egy virtigli jobblib pártot?:-))))))))))))))))))))
süti beállítások módosítása