Budapest testvérvárosa, Szász Jenő – Ilyen ország pedig nincs CCCXXXVIII.
2012. június 04. írta: TuRuL_2k2

Budapest testvérvárosa, Szász Jenő – Ilyen ország pedig nincs CCCXXXVIII.

  Budapest testvérvárosi kapcsolat létesítését kezdeményezi Székelyudvarhellyel – jelentette be Tarlós István főpolgármester. A kezdeményezés már önmagában is felvet bizonyos súlycsoportbeli kérdéseket (ha már Székelyföld, akkor Marosvásárhely, ha már Erdély, akkor Kolozsvár, gondolhatnánk), de ezen még túl lehet lépni.

  Az azonban már sokkal karcosabb, hogy a szándéknyilatkozatot nem a székely város regnáló polgármesterének, az RMDSZ-es Bunta Leventének, hanem a korábbi polgármesternek, Szász Jenőnek (Magyar Polgári Párt) adta át a fideszes főpolgármester. Szász a most hétvégén tartandó választáson egy ciklus kihagyás után újra ringbe száll a város vezetéséért, amiért Bunta mellett még Tankó Lászlóval (Erdélyi Magyar Néppárt) kell megküzdenie.

  Tarlós nem az első magyarországi kormánypárti politikus Szász kampányában: Kövér László diplomáciai bonyodalmakat okozó részvétele a kampányra időzített Nyirő-újratemetés szervezésében sem nagyon magyarázható hirtelen irodalmi felbuzdulással. Pedig egy-két éve már úgy nézett ki, hogy a Fidesz végre leveszi a kezét a párttal látványos intenzitással barátkozó, de az erdélyi/székelyföldi magyarság körében legalábbis vitatott megítélésű Szászról. 

  Tarlós azt mondta, az iratot azért Szász Jenőnek adja át, mert úgy tartja, ő ért el igazi eredményeket Székelyudvarhely fejlesztésében. Az efféle húzások mindig rossz vért szülnek. Ahogy a Felvidéken, úgy Erdélyben is együtt kell működnie a magyar kormánynak azokkal a politikai erőkkel és politikusokkal, akiket a helyi magyarság szavazatai legitimálnak, legyen szó akár a Hídról, akár egy RMDSZ-es polgármesterről. Ha nagyon-nagyon muszáj, meg lehet talán jelenni a Fidesz számára kedves erők kampányában, de semmiképpen sem a megválasztott, valós felhatalmazással bíró külhoni magyar politikusokat negligálva.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr624564726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.04. 14:56:10

www.dw.de/dw/article/0,,15991580,00.html
"But perhaps, viewed cynically, this is precisely Orban's plan - to encourage as many disenfranchised and disappointed Hungarians to return to Hungary as possible. That would secure Orban's party a stable and long-term voter base. It would also ease Hungary's chronic demographic problems, without relying on the immigration of non-Hungarians."

smalladam 2012.06.04. 15:04:24

én ezt nem értem, pár éve mikor Erdélyben jártam, mindenki Szász Jencit szidta, meg röhögött az ígéretein, akkor mit esznek rajta a Fideszben még mindig?

tarackos 2012.06.04. 15:14:37

Úgy tűnik Sarlóstól néha kérnek vmit és a lelkem nem tud ellenálni a kérésnek. Hol egy náci színházat, hol egy vízművet, hol egy másik zászlót, másik nevet...

Hattory Hanzo 2012.06.04. 15:41:33

@smalladam: Még mindig nem érted az orbáni alapvetést: Ha valami nem megy, azt nem másképp kell megpróbálni, hanem kétszer akkora erővel.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 15:42:27

Ha van örökös miniszterelnök úr, akkor van örökös polgármester úr is.
Nincs itt semmi látnivaló, oszoljanak, kérem.

pcmci 2012.06.04. 15:55:38

"Ahogy a Felvidéken, úgy Erdélyben is együtt kell működnie a magyar kormánynak azokkal a politikai erőkkel és politikusokkal, akiket a helyi magyarság szavazatai legitimálnak..."

de te hülye vagy bz+? egy a tábor, egy a zászló, aki nem velünk az ellenünk. és pont.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 16:22:40

@pcmci: Nem azokkal kell együttműködni, akikre a helyi magyarok szavaztak, hanem azokkal, akikre szavazniuk kellett volna. Abból majd tanulnak.

A Párt és az élcsapat kikutatta és megismerte a Történelem Törvényeit, most pedig minél következetesebben, sőt a lehető legkövetkezetesebben alkalmazni kell azokat. Nem szabad, hogy a kriketterkölcs visszafogjon minket az élveboncolástól, ugye.

MézesRozi 2012.06.04. 16:33:07

mi a probléma? az anyaország támogatja erdélyben a politikailag is hozzá közelálló magyar jelöltet egy gesztussal. a posztban feltett kérdés azért csacsiság, mert kolozsvár és marosvásárhely már rég nem magyar többségű város. székelyudvarhely pedig az. ott még a regátból odahelyezett román rendőr is magyarul válaszol a magyarul érdeklődőknek. a többségi magyarság ott még képes az odatévedő regátiakat civilizálni. az odaköltöző románokban nagy csodálkozást váltott ki, hogy a város főutcáján a boltok elé mindenféle őrizet nélkül rakják ki az árukat, és azt nem lopta el senki. egy ilyen város magyar jelöltjét miért is ne támogassa budapest vagy az állam?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 16:41:13

@MézesRozi: Sejthettük volna, hogy a maga felfogóképességét meghaladja az alábbi körülmény: "testvérvárosi kapcsolat".
Tudja. Két város között. A városokat pedig polgármesterük képviseli. És egyik polgármestert se hívják Szász Jenőnek.

Mikka-Makka 2012.06.04. 17:15:59

így tovább, osszuk meg a határon túli magyarokat is mindenhol, ne csak az itthoniak élvezhessék az acsargást

MézesRozi 2012.06.04. 17:16:01

@Counter:
nézze, amikor úgy kezdi a kommentjét, mint most, akkor nyilvánvaló, hogy nem érti azt, amire reagálni próbál. de mindegy is magánakmint az egyszeri forradalmárnak a viccben, mindegy, csak folyjon a vér.

MézesRozi 2012.06.04. 17:20:24

@Counter:
ez a királyi többes egyébként kikre utal?
-maga és a többi okosak
-maga és a többi hülyék
-maga és turul
-maga és a magafélék (patkányblog)

vagy?

Hattory Hanzo 2012.06.04. 17:28:59

@MézesRozi: Hosszas kutatás előzte meg, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben induló Tankó László nem magyar jelölt, vagy csak a fideszes talpas mentalitás eredménye?

vizipipa 2012.06.04. 17:36:49

Igazán megsúghatnátok: mit eszik Kövér ezen a Szászon?
Nem tűnik alapvetően más karakternek mint Markó.

Bár a nyakpánt remekül áll rajta.

Omár mollah 2012.06.04. 17:45:28

Engem nem lep meg ez a durva pártoskodás, még a nemzeti összetartozás napján sem. Az viszont igen, hogy miért nem az erdélyi fideszként beharangozott EMN-t támogatják ilyen egyértelműen.

MézesRozi 2012.06.04. 18:45:51

@jose maria padilla:
de nem ez volt a kifogás:) és székelyudverhely mégis erdély magyarfővárosa.

akkor arról kell írni, hogy nemkóser a fickó.

Nagyzee 2012.06.04. 19:11:29

@MézesRozi: "egy ilyen város magyar jelöltjét miért is ne támogassa budapest vagy az állam? "

Azt implikálod, hogy a többi jelölt román?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2012.06.04. 21:54:06

@Nagyzee:

"az anyaország támogatja erdélyben a politikailag is hozzá közelálló magyar jelöltet egy gesztussal"

megtenné, hogy elolvassa, amit írok, ha már... felhívnám a figyelmét a "politikailag is" részre.

ha így sem megy: nem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 22:03:41

@tölgy: IRL, ha megjegyzem a ballépését? Vagy éppen lépre akarja csalni a magát figyelőket?

Mindig mondták, hogy bölcsész ne vágjon konspirálásba, mert csak lebőg vele :-)
A stiláris különbséget mindenesetre jól kitalálta és fenn is tartotta. Csak ne azonosulna úgy a virtuális személyeivel...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.04. 23:39:48

@Counter: Most mi a gond? Tölgy beköltözött béékhez. Lehet, hogy ezek hárman rokonok. Vagy ez egy kommuna, Rozi a közös nő.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.04. 23:40:53

@Counter: Most mi a gond? Tölgy beköltözött béékhez. Lehet, hogy ezek hárman rokonok. Vagy ez egy kommuna, Rozi a közös nő.

Bell & Sebastian 2012.06.04. 23:44:43

Ilyesmihez kőbalos, informatikus elme kell virtuóz böngészőkezeléssel és bármire lelni érvet pro vagy kontra, saját vélemény/tudás csak hátrány -fizetés igény szerint- dollárban vagy sékelben.

rinaldo-rinaldini 2012.06.04. 23:52:40

Az MSzP az EPben lobbizik a romaniai magyarokert, a temerini fiuk ugyeben az LMP cselekszik... Semjen Zsolt pedig arrol beszel, hogy milyen jok a magyar-szlovak, magyar-szerb, magyar-roman kapcsolatok (a Gyurcsany kormany idejetol elteroen). Ennyit a narancsos "hazaffyasagrol".

2012.06.05. 01:21:31

"Az MSzP az EPben lobbizik a romaniai magyarokert,"

ezzel sem jutnál tovább a humorfesztivál területi selejtezőjén.

Robinzon Kurzor 2012.06.05. 13:01:32

Akkor most Rozi érdemei elismerése mellett nyugállományba vonul?

Vagy visszajár még kisegíteni?

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.06.05. 13:48:41

Mi itt az izgi, hogy megdőlt Tölgy, vagy hogy Tarlós megint csinált valami orbitális-kisstílű diplomáciai fideszostobaságot?

Nagyzee 2012.06.05. 14:38:02

@tölgy: MézesRozi = tölgy? Még a végén kiderül, hogy a kommentelők többsége "kitalált" karakter.

Elolvastam az egész hozzászólást, és az értő olvasással sincs problémám. Az elején tényleg azt írja, amit, az utolsó mondatból viszont szemlátomást kimaradhatott egy "egyik" szócska, ami erősen módosította a mondat jelentését.

Amúgy szerintem ez nem egy korrekt politikai húzás, hanem ordító taplóság. A bejegyzés címe abszolút találó, most akkor Tarlós Székelyudvarhelyt szeretné testvérvárosnak vagy Szász Jenőt?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 14:56:39

@Nagyzee: Hollósi művész úr talán tud valamit, amikor azt mondja, hogy "ugyanaz a három alak köpködi egymást" a bejegyzések alatt :-)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 15:24:18

Egyébként érdekes, hogy MézesRozi magát betyárként azonosította, s betyár viszont valóban eltűnni látszik.

Akkor most betyár is tölgy volt? Nahát...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.06.05. 15:42:33

@Counter:
patkány! jelentsed fel mindet, aztán majd a munkahelyek kiszálazzák a bonyodalmast

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 15:55:22

@jose maria padilla: Na mi van, egy stresszlabdája sincs, amin kitölthetné a frusztráltságát?

Ne aggódjon, még pár év, és nem csak a nincs kivel lesz a problémája.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 15:59:21

@jose maria padilla: Ebből a nickjéből hamar kifogyott a szufla, csináljon egy újat!
süti beállítások módosítása