Köz(g)épszerű (Politicus) – Mi a jobb? XVI.
2012. május 21. írta: Redakció

Köz(g)épszerű (Politicus) – Mi a jobb? XVI.

  A magyar jobboldal elmúlt tíz évét és jelenlegi folyamatait elemző Mi a jobb? sorozatunkban Politicus (Mandiner) írását olvashatják.

 

  Amikor felkérést kaptunk a jobboldal elmúlt tíz évének elemzésére, akkor sokunkban a Fidesz elmúlt tíz éve idéződött fel. Nyilván okkal, hiszen a jobboldalon (nem a szélsőjobbon) más látható, komolyan vehető, potens politikai párt nemigen mutatkozik. Abban, hogy ez így alakult, a Fidesznek sok munkája volt, de a munka dandárját már 2002 előtt elvégezte, így most nincs más dolgunk, mint vigyázó szemeinket a Fideszre és a 2002-es Orbán Viktorra vetni, mert érzésem szerint ez a kulcsa annak, hogy megértsünk valamit az elmúlt tíz évből.
   
  2002 májusában a Fidesz a sebeit nyalogatta, miután egy sikeres kormányzás után kénytelen volt átadni a kormányrudat a Medgyessy Péter vezette nemzeti közép(szer) kormányának. Hogy ez miért történt, és jó-e, hogy így történt, nem ennek az írásnak a tárgya; ellenben az igen, hogy az éppen leköszönő miniszterelnök első nekifutásra milyen következtetéseket vont le a választási vereségből.

  „– Akkor másképp teszem föl a kérdést: a mögötted lévő négy kormányzati év ismeretében van-e olyan dolog, amit másképp csinálnál?

  – Természetesen ha az ember visszatekint, akkor mindig talál olyat, amit másképp csinált volna. Tehát föl tudnám sorolni azt az egy-két tucat dolgot, amelyben biztosan lehetett volna jobb döntést hozni. De ezek számomra kevéssé fontos részletkérdések. A lényeget illetően ugyanis nem tettem volna mást. Az elmúlt négy év meghatározó döntései esetében nem hoztam volna más döntéseket.

 
Akkor konkrétabb leszek. Számomra túl célratörőnek és konfrontatívnak tűnt az a politika, amellyel az utódpárti hatalmi konglomerátummal szemben kiépítettetek egy ellenerőt, egy másik hatalmi bázist. Ennek során, látva a radikális személycseréket és a legkülönfélébb pozíciók birtokbavételét, az embernek olyan érzése támadhatott, mintha magatok is úgy kalkulálnátok, hogy minderre csupán négy év áll a rendelkezésetekre, s nem több. Fölvetődik a kérdés: nem ez volt-e éppen a kudarc egyik legfőbb oka? Nem keltett-e túl sok ellenállást és visszatetszést mindez - az MSZP mellett nem föltétlenül elkötelezettek körében is?

 
Ennek pont az ellenkezőjét gondolom. Ha újrakezdhetném a négy évet - annyival okosabban, amennyivel ez az idő okosabbá tett -, akkor sokkal keményebben irányítanám a kormányzat munkáját.” (Debreczeni József 2002-es interjúja Orbán Viktorral)

  Ha újrakezdhetném, sokkal keményebben irányítanám a kormányzat munkáját – mondja az éppen távozó kormányfő. Debreczeni József, aki az interjút készítette, nem véletlenül pedzegeti Orbánnál a stílus kérdését. Ő is tudja, hogy abban valamiféle elemzői konszenzus alakult ki, hogy az éppen elvesztett választások egyik fő oka már akkor is az úthenger politika, a minimális konszenzusképesség hiánya és az erőszakosság voltak. Orbán mégis meglepő választ ad. Szerinte ő akkor, abban az időszakban nem volt elég kemény. És a maga szempontjából igaza is van, bár úgy érzem – még így 10 év távlatából is – hogy a felek elbeszéltek egymás mellett. Jól érzi az olvasó: Debreczeni a szimbolikus ügyekre, az egész pályás letámadásra, a korrupciógyanús ügyekre és ehhez hasonlókra gondolt. Míg Orbán a gyanúm szerint nem.

  Orbán fejében a Debreczeni által említett ügyek inkább csak a felszín kapargatásának, a lényeg megkerülésének tűntek. Ő ezeket felesleges értelmiségi picsogásnak, túlérzékenységnek, a civil életben megengedhető, ám a politikaiban luxusnak számító finomkodásnak gondolta. Orbánt már ekkor is egészen más szempontok izgatták. Ez pedig a jobboldal hosszú távú fennmaradása, amihez számos feltétel egyidejű megléte szükséges. És valóban, azokon a területeken, ahol a dominancia életbevágó a későbbi sikeres politikai szereplés szempontjából, Orbán és első kormánya nem volt elég határozott. Igen, itt elsősorban a gazdasági dominanciára kell gondolni. Egy olyan „nemzeti” nagytőkés rendszerre, amely megalapozhatja és hosszú távon életben tarthatja a jobboldali politikai pártokat, civil szerveződéseket, szakszervezeteket, az írott és elektronikus sajtót.

  Mindezekben a jobboldal a rendszerváltozás első tíz évében látványos vereséget szenvedett. Tőkések nem álltak mögötte, hogy is állhattak volna, amikor a rendszerváltozás környékén valamirevaló (eredeti) tőkét felhalmozni képes rétegek egyértelműen a szocialisták köreiből kerültek ki; a média területén – némi satnya és igénytelen kezdeményezést leszámítva – lényegében nem látszottak; a szakszervezetek történelmi okokból a baloldalt támogatták; civil jobboldali mozgalmakról pedig hírből sem lehetett hallani. Orbánnak így lényegében a szó szoros értelmében a semmiből kellett egy működőképes politikai erőt létrehoznia, és azt politikai, pénzügyi és humán potenciállal felvérteznie (a szakpolitikai tudásról nem is beszélve).

  2002-re ebből a munkából lényegében a pártszervezet alapszintű, üzenetrögzítős működtetésén, a humán feltételek (értsd: a kormányzás) biztosításán kívül semmit sem sikerült megvalósítania. A Fidesz úgy esett ki a kormányzati szerepből, hogy ütőképes, az üzeneteit hatékonyan közvetítő sajtóval továbbra sem rendelkezett; gazdasági háttere pedig épphogy elkezdett volna szárba szökkenni, amikor az új kormány lényegében minden csapot elzárt. Politikai hátországa – néhány értelmiségi egyesülést leszámítva – szinte alig volt, és a közigazgatásban sem sikerült mélyebben megvetnie a lábát.

*

  Orbán tehát úgy ment neki a 2002 utáni időszaknak, hogy az igazi hatalom (a gazdasági mellé most már a politikai is) továbbra sem az ő és a jobboldal kezében volt, és e tekintetben még csak megközelítenie sem sikerült politikai ellenfeleit. Egy területen ugyanakkor kétségtelenül rendkívül hatékonynak bizonyult: a jobboldal konszolidálásában. A pártrendszerben ugyanis ez időszak alatt korábban elképzelhetetlen mozgások indultak meg. Az addig erőteljesen fragmentált jobboldal lényegét tekintve egypólusúvá vált. Ami egykor a jobboldal legnagyobb problémája volt (lásd a '94-es és részben a '98-as választást), az idővel egy másikba fordult át. A Fidesz 2002-re, de különösen 2006-ra lényegében egyedül maradt a jobboldalon. Orbán Viktor túlságosan is jó tanulónak bizonyult azzal, ahogy magáévá tette Helmut Kohl doktrínáját, amelynek alaptétele az volt, hogy tőled jobbra ne legyen politikai erő. Orbánhoz képest nemhogy jobbra, de sehol nem volt senki. 2002-re meghalt az FKgP, a KDNP, nem volt már sehol az MDNP, és halott volt a Békejobb is.

  A 2002-es vereségből Orbán nem azt szűrte le, hogy tompítani kell stílusán, vissza kell fogni a tempót, megértőbbnek, elfogadóbbnak, kompromisszumkészebbnek kell lenni (ekkor még a szakpolitikai háttérbázissal különösebb gondok nem voltak); hanem éppen ellenkezőleg: még erőteljesebben, még határozottabban, még agresszívabban kell teret nyerni, gazdasági- és médiatőkét kovácsolni, és természetesen a politikai ellenfeleket kritizálni. Ebben a gondolatkörben – bár ez lehet, hogy erősen hangzik – a kormányzás csupán egy másodlagos, kényszerű nyűg. Az elsődleges feladat a jobboldal hátországának miden áron történő megerősítése.

  Ennek a magatartásnak a lenyomata végigkísérte a Fidesz ellenzéki időszakát. Azt az időszakot, amelyet a nyilván nagyon fontos felszíni csatározások, a klientúra és a médiahátország kiépítése mellett elsősorban a szerves szakpolitikai fejlődésnek kellett volna jellemeznie. Ezzel szemben sikerült – igaz közel sem egyedül – egy olyan nyelvezetet meghonosítani a magyar közéletben, amely párját ritkítja. A magyar politikai közbeszédet ugyanis a brutális hangnem és a teljesen irreleváns témák valami egészen furcsa ötvözete jellemzi. A hangnemet a szélesebb publikum talán még meg is bocsátaná, ha a közéleti diskurzus komoly témákról folyna; de a stílushoz olyan sivárság párosul, és olyan mértéket öltött az irreleváns, piszlicsáré ügyek napirenden tartása, amilyenre példát sem nagyon lehet találni. Nem kell hozzá hosszas tartalomelemzést végezni, hogy belássuk: érdemi, a társadalmat és a gazdaságot közvetlenül érintő témák helyén a közbeszédben a vulgáris elemekkel sűrűn tarkított személyeskedés, kiszivárogtatás, gyalázkodás és minimális hírértékkel sem bíró ügyek miriádjait találjuk.

  Mindez és számos más egyéb tényező a politikai szembenállás olyan döbbenetes fokát hozta magával, amire nem nagyon van példa demokratikus országokban. A magyar politika ellenfelei között engesztelhetetlen harc alakult ki. Nincs bocsánat, nincs megbékélés, nincs kompromisszum. Nincs, mert nem lehet. a másikat el kell taposni, le kell igázni, ki kell szorítani, el kell kergetni, diszkvalifikálni kell. És ebben a jobboldalnak is súlyos felelőssége van.

*

  Mi is jellemezte még azt a bizonyos, 2002 utáni elmúlt nyolc évet? Egy olyan jelenség, amit leginkább totális kontraszelekciónak nevezhetünk. A 2002-es választási vereség jól érzékelhetően megváltoztatta Orbán Viktor személyzeti politikáját. Egyre-másra jelentek meg Orbán környezetében másod-, harmadvonalbeli fideszesek, polgári körös fantaszták, a való életben sokra jutni nem képes, sokszor dühítően ostoba figurák. Velük szemben pusztán egyetlen követelményt állított a Fidesz elnöke: a lojalitást. A szakértelem ekkorra már másodlagossá vált. Nem véletlen, hogy a legkülönbözőbb döntések túlnyomó többsége Orbán kezében összpontosul. Ő mondja ki a végső szót. Emlékszem egy interjújára, ahol arról beszélt, mennyire nem szereti azokat az embereket, akik himihumiznak, mismásolnak egy-egy szakpolitikai ügy kapcsán, és ő mennyire tudja értékelni azt, ha egy-egy kérdést a felelőse néhány mondatban be tud mutatni, hogy neki a főbb (általában két-három) alternatívák közül már csak a végső döntést kelljen meghoznia. Ez a fajta hozzáállás egyébként profi politikusra, igazi menedzserre vall, de ehhez a saját területüket átlátó és ott jól eligazodó szakértőkre volna szükség. Ők viszont már jó ideje hiányoznak a jobboldalon.

  Így jutottunk el 2010-ig és a kormányváltásig. Ami ellenzékben még sokaknak nem tűnik fel annyira, az kormányzati szerepben már nehezen takargatható. A szakértelem megléte vagy hiánya némi túlzással (politikai) élet-halál kérdése. Fájdalmas látni, hogy a stratégiai, koncepciózus gondolkodás mennyire nem hatja át a mai kormányzati munkát. Ad-hoc döntések, ötletelések nyomán előálló javaslatok, hatásvizsgálat, és döntés-előkészítő szakanyagok nélkül meghozott jogszabályok – ma már mondhatjuk – százai jellemzik a mostani kormány tevékenységét. Pedig lehetett volna másképp is. Az elmúlt nyolc év alatt a média szisztematikus felépítése, a gazdasági hátország megteremtése, a magyar nagytőkések megnyerése és a pártszervezet megerősítése, illetve más jobboldali pártok rugdosása mellett/helyett bőven lett volna idő komoly, szakmai megalapozó munkák elvégzésére is. Ki lehetett volna érlelni briliáns szakpolitikai stratégiákat, lehetett volna tanulmányozni jól működő közigazgatási modelleket, fel lehetett volna térképezni a magyar társadalom és gazdaság legégetőbb problémáit, lehetett volna jó európai megoldásokat találni a hatékonytalanul működő állami rendszerek konszolidálására és persze a sor még hosszan folytatható. Nem így történt.

  A 2010-es választási győzelemmel megnyílt az út újra Orbán Viktor előtt, hogy a kormányzati hatalom minden eszköztárát igénybe vegye a 2002-ben feladni kényszerült elképzelései megvalósítására. A hangsúly immár elsősorban nem a kormányzati munkán, hanem a klientúra megerősítésén van. Ez persze részben helyes is tud lenni, de ezt a törekvést ma már nem a „ne mi nyerjük a legtöbbet” finomkodó hozzáállása jellemzi, hanem a totális tarolásé. Most már nincs finomkodás, nincs megértő együttgondolkodás, nincs kompromisszumkeresés, de legfőképp nincs alázat. Ezért látszik a kormányzati munka szinte minden területen koncepciótlannak, előkészítetlennek és – tegyük hozzá szomorúan – eredménytelennek. Persze tudom, hogy súlyos az örökség, annál is súlyosabb, mint ahogy bárki közülünk el tudja képzelni. Tudom, hogy a szocialisták mind politikai, mind gazdasági értelemben totális csődöt mondtak és hagytak utódaikra. De egy kicsit is összeszedettebb, átgondoltabb kormányzással, több alázattal, jobb ütemérzékkel is lehetne kormányozni.

  2010-ben minden adott volt a politikai konszolidációhoz. Hogy levegőhöz juttassuk az ellenfeleket is. Hogy legyünk alázatosak. Nagyvonalúak. Tegyünk gesztusokat. Hogy szinte totális felhatalmazás mellett igazi úttörő kormányzati lépéseket tegyünk. A történelmi lehetőség elveszett. A fenti interjúrészlet alapján már azt is tudhatjuk, miért: tíz éve ez a jobboldal értékelvű közösség volt, ma már pusztán érdekelvű.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr384524471

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Marslakó jáksó, fidesz, milliárdok: habony 2012.05.21. 13:35:21

és most tánc!:   "te leszel a nézők pitypangja"    primitív sorozat, nincsenek is benne színészek, csak konzumidióta ripacsok, ripacskodnak, k*rválkodnak közpénzből. a barátok közt is, jóban rosszban is hasonló, de az nem közpénzből van, közpénzből...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2012.05.21. 08:00:26

Es kivel szemben kellene nagyvonalubbnak lenni?

bervas · http://mt10.blog.hu 2012.05.21. 08:08:56

Szerintem a Fidesz 1998-tól 2000-ig haladt a jó pályán. 2000 után már a lejtőt célozta, megágyazott Medgyessynek. Viktor akkor valamit nagyon félreértett, ahogy a szerző is írja, és azóta úgy maradt.

A többi résszel az előttem szólókhoz hasonlóan egyetértek.

RavenLord 2012.05.21. 08:12:03

"Persze tudom, hogy súlyos az örökség, annál is súlyosabb, mint ahogy bárki közülünk el tudja képzelni. Tudom, hogy a szocialisták mind politikai, mind gazdasági értelemben totális csődöt mondtak és hagytak utódaikra. De egy kicsit is összeszedettebb, átgondoltabb kormányzással, több alázattal, jobb ütemérzékkel is lehetne kormányozni."

Ez maszatolás, szerecsenmosdatás. Ha már elemzitek elmúlt időszakot, próbáljatok őszintén szembenézni vele. Mi értelme van önbecsapó módon "elmúltnyocévezni" 2012-ben, két év 2/3-os kormányzás után?

Az, hogy "kicsit" jobban is lehetne kormányozni, szintén falsul hangzik: SOKKAL JOBB kormányzást várt itt mindenki 2 éve, de amit eddig láttunk az katasztrófa. Nem kell mentegetni őket, relativizálni a teljesítményt, mert ha elkenitek a problémát, azzal nem segítetek. Ki kell mondani: a 2010-12 időszak politikája mind morális, mind gazdasági szempontból totális csőd. Lehet, hogy most még nem egyértelmű, de annak a rohamos hitel és támogatottságvesztésnek, amelynek tanúi vagyunk meg lesz a politikai következménye, aztán majd leesik sokaknak, hogy anyám én nem ilyen lovat akartam...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.05.21. 08:32:04

@bervas: Mármint gazdaságilag, vagy nemzetstratégiailag, vagy szakpolitikailag (és akkor mely területeken?), vagy pártpolitikailag - választástaktikailag?

Csak azért érdeklődöm, mert szvsz rendkívül vegyesfelvágott volt már az a ciklus is.

Viktus 2012.05.21. 08:39:00

Nagyon jó kis írás.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.21. 08:48:23

@tevevanegypupu: Van itt egy ország, tudja, a pártszervezeti jobboldalon kívül.

@bervas: Akkorra inkorporálták a történelmi jobboldalt, ha nem vette volna észre. Amiről szoktak beszélni, hogy '94-98 között hogyan fogadtatta el magát a Fidesz a vallásos nacionalista táborral, az 2000-re beérett: az elméleti megalapozás befejeztével megkezdődött a gyakorlati együttműködés, Magyarország – és dr. Grespik László, például! – nagyobb dicsőségére.

Szúrófény 2012.05.21. 08:51:05

Márai Sándor naplójából

„Ha vége lesz ennek a háborúnak, a feladatok mérhetetlen sora vár ránk: államot kell építeni a cserepekből, amit a rablógyilkos horda, melynek nagy része megszökött már, reánkhagyott. Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit; a tudatot hogy ő, „mint keresztény magyar ember”, előjogokkal élhet e világban egyszerűen azért, mert ő „keresztény magyar úri ember” joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „kereszténymagyar” vagy „úriember”, tartani a markát, s kereszténymagyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot,

Szúrófény 2012.05.21. 08:51:55

„A politikában az emberek mindig az ámítás és az önámítás együgyű áldozatai voltak és azok is maradnak, amíg meg nem tanulják, hogy bármely erkölcsi, vallási, politikai, szociális frázis, nyilatkozat, ígéret mögött fel kell fedniük egyik vagy másik osztály érdekeit. A réginek a védelmezői mindig rá fogják szedni a reformok és javítgatások híveit, amíg ezek meg nem értik, hogy minden régi intézmény, bármily használhatatlan és rohadt is, egyik vagy másik uralkodó osztály erejére támaszkodik.”

Forrás: Lenin: Mi a teendő.

tevevanegypupu 2012.05.21. 09:02:25

@Counter:

A partszervezettel ami az elmuttnyocevben kormanyztt elkepzelhetetlenul, megbocsajthatatlanul nagyvonalu a fidesz, ugyhogy ennel tobbet kovetelni tole valoban pofatlansag. Ami az orszagot illeti, ugy tunik meglehetos satuba kerult az EU es az IMF kozott, ha ki akar szabadulni, legalabb kis reszletben vissza kell fizetni azt amit egy masik kormany szamolatlan kolcsonok formajaban, felvett. Megpedig azoknak akik dolgoznak, a tobbivel - akik nem dolgoznak mert nem is nagyon akarnak - a lehetosegekhez kepest meg mindig nagyon engedekenyek. Ennel tobbet adni nem lehet. Persze nagyon kellemetlen, kiabrandito es borus jovo ele nezunk jopar evig, dehat errol azert nem a fidesz tehet. Ami Orbant illeti, termeszetes, hogy szeretne megszilarditani a hatalmat, ugyan melyik politikus nem szeretne? Ahol lehet a balliberalisok mar mindenhol feljelentettek, amennyire lehet meg kulso segitseggel is akadalyozni problajka, ugyan miert banjon kesztyus kezzel az ellensegeivel? Vizagyut es viperat o legalabb nem alkalmazott senkivel szemben, a verbalis viszonttamadas pedig megengedett.

Ebcsont 2012.05.21. 09:04:04

"A fenti interjúrészlet alapján már azt is tudhatjuk, miért: tíz éve ez a jobboldal értékelvű közösség volt, ma már pusztán érdekelvű."

Ezzel semmi, de semmi baj nem lenne! Ha az érdekek HELYES felismerésén alapulna! Megjegyzem az érdekek helyes felismerése lenne az első lépés a megvalósítható stratégiák felé.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.21. 09:10:43

@tevevanegypupu: Olvassa el újra, mit kérdezett és mit válaszoltam.

Viktus 2012.05.21. 09:11:35

@Ebcsont:

Az egyéni szoc.probléma, hogy kinek mi a helyes ... Simicskának az a helyes érdekfelismerés, hogy neki jár a pénz. Nem kell az az embereknek nekik elég az az álmodozás, hogy nem ők fizetik meg emez bagázs árát ...

Bell & Sebastian 2012.05.21. 09:16:14

@Counter: Tevét úgysem ehet, ettől olyan bátor.

Ebcsont 2012.05.21. 09:19:53

@Viktus:

Hát akkor neki futok még egyszer! :)

"Ha az ÉRDEKEK HELYES felismerésén alapulna! "

Ez a mondat nem csak az adott politikus/párt/párt közeli teremtmények egyéni érdekeiről szól! Hanem az ÖSSZES szereplő, összes érdekeltségéről szól! Tehát egy jóval tágabb értelmezés, mint az egyéni érdek felismerés!

caralho voador 2012.05.21. 09:22:50

Bazmeg, Dobray is legalább háromszor emlegette az írásában az egész pályás letámadást, a politikussnál is már második bekezdésben előjön. Felejtsétek már el!
Orbán is megmondta egy felszólalásában, hogy a sportban az egész pályás letámadás egy VÉDEKEZÉSI forma. Ha publicisztika-generátor módjára átveszitek a ballibek ökörségeit, azzal csak azt bizonyítjátok újra és újra, hogy egyfelől nincsen egy fia önálló gondolatotok sem, másrészt ismételten előbújik ez a gennyes, hollánutcás megfelelési kényszer.
Na, olvasom tovább.

2012.05.21. 09:24:20

Mily' más lett volna ez a cikksorozat, ha ez lett volna a kezdő opusz; ha ez adja a felütést!
Merthogy ebben legalább komoly, érdemi kérdésfölvetések, kritikai észrevételek fedezhetők föl. Nem csak a sz*rral polirozás.

caralho voador 2012.05.21. 09:30:37

"Hogy levegőhöz juttassuk az ellenfeleket is. Hogy legyünk alázatosak. Nagyvonalúak. Tegyünk gesztusokat."
Ez egy óriási baromság, agyonvágja az írás összes értelmes gondolatát.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.21. 09:32:24

@/ms: Majd dobray feltűzi a "mi kritizáljuk a kormányt!" tárlóba és mutogatja, hogy "Nézzétek, nézzétek! Mi ennyirehűdenagyon kritizáljuk a kormányt, egy cikksorozat tizenhatodik darabjában, alig néhány héttel a fél MH utánközlése után!".

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.21. 09:34:01

@Bell & Sebastian: Viszont legalább tudok írni meg olvasni. Szerintem megéri a lemondást.

(Jaj, de unalmasan zsidózgatik, igyon egy kávét.)

Steve the Great 2012.05.21. 09:47:14

@caralho voador: Hogy egy alapjában jelentéktelen, de szimbolikus lépést mondjak: Tehát az volna a hatalomgyakorlás kívánatos módja, hogy felrobbantjuk a Földrajzinév Bizottságot és a tagokat még az ettől független állásukból is kirúgjuk, mert nem pont azt a reptérnevezet támogatták, amit a kormány?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.21. 10:00:19

@Steve the Great:
A bizottsagi tagok megerdemeltek a sorsukat. A dontest az ezzel megbizott partszervezet meghozta es a nomenklatura-kapcsolatokon keresztul kozoltek a bizottsaggal. Amely azonban frakciozott, nem volt kepes megerteni a tarsadalmi erdeket es ilymodon hajtotta a nep ellensegeinek a malmara a vizet. Az ilyenek ne remeljenek egyuttmukodest.

index.hu/belfold/2011/11/15/koznevelesi_torveny/

Steve the Great 2012.05.21. 10:04:48

@Doomhammer: Látom, te már érted az idők szavát... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.21. 10:06:03

A szerző végül nem mondta ki, de OV a leszálló ágban levő Kádár Jánosra hasonlít... a szolgalelkűség az egyetlen, mindenek feletti érték a rendszerében...

vizipipa 2012.05.21. 10:12:29

A szerző elég határozottan kimondja: a Fidesz (elsősorban persze OV) az ország érdekeit csak azon esetekben képviseli amikor az egybeesik az övével.

Egyetértünk.

Bell & Sebastian 2012.05.21. 10:36:15

@Counter: Olvasott már olyan mesét, amitől a hideg futkározott a hátán? Külön érdekessége a nyelvezete, kicsit angol vagy holland, de nagyon német. Ha Google nélkül kitalálja, hogy ki írta le, iszom egy kávét.

Die Rose

Et was mal eine arme Frugge, de hadde twei Kinner; dat jungeste moste olle Dage in en Wald gohn un langen Holt. Asset nu mal ganz wiet söken geit, kam so en klein Kind, dat was awerst ganz wacker to em un holp flietig Holt lesen un drog et auck bis für dat Hus; dann was et awerst, eh en Augenschlägsken vergienk, verswunnen. Dat Kind vertelde et siner Moder, de wul et awerst nig glöven. Up et lest brochte et en Rause mit un vertelde, dat schöne Kind hädde em deise Rause gieven und hädde em sägt, wenn de Rause upblöhet war, dann wull et wier kommen. De Moder stellde dei Rause in't Water. Einen Morgen kam dat Kind gar nig ut dem Bedde, de Moder gink to dem Bedde hen un fund dat Kind daude; et lag awerst ganz anmotik. Un de Rause was den sulftigen Morgen upblöhet.

(Csak ezért és semmi másért.)

caralho voador 2012.05.21. 10:49:27

@Steve the Great: Hát ha szerinted az ellenfél szó a Földrajzinév Bizottságot takarja pontpontpont Hogy jön ez ide?

Steve the Great 2012.05.21. 10:55:44

@caralho voador: A nagyvonalúság kapcsán gondoltam volna relevánsnak

maskep 2012.05.21. 11:09:31

Kiváló írás! Szóhasználatban egy picit, de valójában érdemben teljesen maskep közelíteném meg a Fidesz ellenzéki idejét:

"A magyar politika ellenfelei között engesztelhetetlen harc alakult ki. Nincs bocsánat, nincs megbékélés, nincs kompromisszum. Nincs, mert nem lehet. a másikat el kell taposni, le kell igázni, ki kell szorítani, el kell kergetni, diszkvalifikálni kell. És ebben a jobboldalnak is súlyos felelőssége van."

Az engesztelhetetlen harc kezdete valójában 1998. volt, Orbán kormányzásának kezdete a "titkos, törvénytelen, közpénzen végzett megfigyelések" vádjával. Tölgyessy szerint (is) Orbán Viktor STRATÉGIÁJA volt, hogy kétfelé szakítsa a társadalmat, és gyűlölet segítségével lehetetlenné tegye az átjárást a két oldal között. Persze, ezeréves előképei vannak ennek a kuruc-labanc ellentétnek, amit az 1989.-es rendszerváltás és alkotmány tudatosan igyekezett megegyezés-kényszerbe terelni.

Az ellenzéki időszak (egyelőre sikeres!) stratégiája a többlépéses fogolydilemma-játék "következetes versengő" szerep volt. Ennek lényege, hogy semmiben sem kooperál a partnerével (ellenfelével), ami által meg is akadályoz minden együttműködést (amihez indkét fél kell). További jellemzője ennek a nem-nullaösszegű stratégiának, hogy jellemzően a saját veszteség csökkentését, illetve, ha sikerül a másikat "átvernie" és az megpróbál együttműködni, esetenként kiugró nyereség bekaszálását szolgálja, és nem a kölcsönös, biztos, ám kurtább nyereséget.

Nem szeretném a szocialisták és az SZDSZ érdemeit csökkenteni, de ez a (folyamatos társadalmi veszteséget, és legfeljebb relatív saját előnyt megcélzó) stratégiája a Fidesznek nagyban hozzájárult ahhoz, hogy "a szocialisták mind politikai, mind gazdasági értelemben totális csődöt mondtak és hagytak utódaikra". Legkiugróbb példája ennek a "szociális népszavazás", de teljességgel nyilvánvalóvá vált a 2008.-as államcsődközeli helyzetben is a minimális együttműködés megtagadása a kormánnyal.

Van-e ezzel a "versengő" stratégiával szemben győztes stratégia? Rövidtávon nincs - ha valaki tudna ilyet, gyönyörködve figyelném! Hosszútávon viszont van: Önmaga. Ez a stratégia, mint írtam, maximum a veszteség minimalizálására alkalmas. De a veszteség csak veszteség, hosszú távon is - különösen, ha lassan nem lesz mivel összehasonlítani az egész Magyarországot jelentő Fidesszel - és egyszer elfogy, amiből "veszítünk"...

Most úgy látom, hogy ha a Fidesznek, azaz: ha Orbán Viktornak sikerül megtartania a támogatást és a hatalmat, akkor csak az egész társadalom totális csődje vethet véget ennek a folyamatos országvesztésnek, amire a stratégiáját úgy lőtte be, hogy minden lépés az általa megtagadottak felé felér az imidzsében személyes a totális vereségével.

Tündér_Lala 2012.05.21. 11:11:19

Nagyon nem értek egyet az értékeléssel, sokféle szempontból.
Alapvető hiba a lehetőségek és a vágyak össze nem egyeztetése.

tarackos 2012.05.21. 11:13:58

Eddig talán ez az írás a legönkritikusabb. A végével egyetértek, mára minden érték hátrébb sorolódott és semmi más nem számít mint a pőre érdek.

Ezt viszont kifejthette volna a szerző. Milyen érdek? A jobb oldal érdeke? Az nem nemzeti érdek. A jobbik is sír sok mindenért vagyis ez nem jobb oldali érdek. Akkor pártérdek? Az sem nemzeti érdek. Netán még a pártérdektől is szűkebb érdek? Az sem nemzeti érdek de máris elérkeztünk a sztem jó címhez...

caralho voador 2012.05.21. 11:16:06

@Steve the Great: aham. A nagyvonalúság szerintem baromság, pont olyan jelentéktelen faszság, amit mindenki pont leszarna, ha: az ország egyértelműen jó irányba menne, és ha istenigazából a nyakára lépnének a komcsiknak. Nekem inkább az a bajom, hogy egyiket sem látom maradéktalanul.

maskep 2012.05.21. 11:23:14

@maskep: 2010.-ben azt vártam, hogy Orbánnak, miután sikerült maximalizálnia a relatív nyereségét (az összes többi politikai erőhöz és személyhez képest), immár elkezd a kölcsönös nyereségre játszani, akár az erő birtokában, de ennek tudatában a "nagyvonalúságnak" legalább a kommunikációjával. Ez lett volna racionális.

Orbán Viktor hatalom-gyakorlása irracionális. Ezért szükségeltetik "hit" a támogatásához. És a hitet észérvekkel nem lehet le- és meggyőzni, legfeljebb elvenni lehet. Ezt pedig csak a totális bukás, a teljes csőd okozhatja mélyen hívőkben.

2006.-ban, mikor láttam, hogy Orbán és a Fidesz támogatja az utcai rombolást, már akkor leírtam valahol: Ez a rombolás addig fogt tartani, míg mindent le nem rombolnak, és majd a romokon, a füstölgő bombatölcsérek fölött kell elkezdeni gondolkozni azon, hogyan lehetne együtt, maskep...

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.05.21. 11:40:11

"hiszen a jobboldalon (nem a szélsőjobbon)"

A jobboldalba a szélsőjobb is beletartozik, per definitionem. Még akkor is, ha a szerző megpróbálja -hiábavalóan- a kettőt mesterségesen elválasztani egymástól.

"Orbánt már ekkor is egészen más szempontok izgatták. Ez pedig a jobboldal hosszú távú fennmaradása, amihez számos feltétel egyidejű megléte szükséges."

Na persze. Ekkor alakult ki benne az autoriter vezetési stílus. ennek zéró köze van a "fennmaradáshoz", ennek a következő kormányra kerülés esetén alkalmazott taktikához (mert ez nem stratégia, ez csupán taktika) van köze.

"A Fidesz úgy esett ki a kormányzati szerepből, hogy ütőképes, az üzeneteit hatékonyan közvetítő sajtóval továbbra sem rendelkezett;"

A Magyar Nemzet már akkor is létezett, _média_ terén pedig rövidesen létrejött a Hírtv, amely a Fidesz elsőszámú propaganda-szócsöve lett, az ATV méltó párja, a lehető legszervilisebb, és -gerinctelenebb újságírók, sajtómunkások beintegrálásával. ehhez kapcsolódik egy kérdés: egy _újságíró_ mennyire alkalmas arra, hogy _műsorvezető_ legyen? Huth Geri, Zsebők Csabi (akik régebben a hírtv-n masszívan jelen voltak) talán rendelkeznek valami különleges képességgel, amely őket nagyszerű műsorvezetővé teszi? Vagy a Csermely? szürke, jelentéktelen figurák mindannyian.

"Ezzel szemben sikerült – igaz közel sem egyedül – egy olyan nyelvezetet meghonosítani a magyar közéletben, amely párját ritkítja. (...) a stílushoz olyan sivárság párosul, és olyan mértéket öltött az irreleváns, piszlicsáré ügyek napirenden tartása, amilyenre példát sem nagyon lehet találni. Nem kell hozzá hosszas tartalomelemzést végezni, hogy belássuk: érdemi, a társadalmat és a gazdaságot közvetlenül érintő témák helyén a közbeszédben a vulgáris elemekkel sűrűn tarkított személyeskedés, kiszivárogtatás, gyalázkodás és minimális hírértékkel sem bíró ügyek miriádjait találjuk."

Na és pontosan itt jön be a képbe a hírtv-atv kettőse, amely ebben elévülhetetlen szerepet játszott.

A következő dologról van szó nagyjából:

Magyarországon a polgáriság, állampolgáriság, felelős gondolkodás, hosszútávra való tervezés társadalmilag számottevő mértékben nem létezik.

Ezen nagyjából úgy lehet javítani, hogy különböző programokkal erősítjük a választási hajlandóságot, a tvben-rádióban népszerűsítjük a választásokat, az állampolgári aktivitást, ésatöbbi.

Ehelyett a fidesz azt csinálta, hogy önmagát kinevezte "polgári pártnak" hogy erre milyen jogalapja vagy bármiféle alapja volt, az homályban marad, LEFOGLALTA magának a "polgáriság" eszméjét, és indirekt módon azt közvetítette: aki "polgár", vagy az akar lenni (a sznoboknak ez nagyon bejön, különösen a gyökértelen tahó újgazdagoknak), az velünk tart, mert mi vagyunk a "polgári párt".

Természetesen hogy mit jelent polgárnak lenni, azt -teljes összhangban ezzel a diverzáns céllal-, kényelmesen homályban hagyták, hadd képzeljen bele mindenki azt, amit akar, mindenféle jó dolgot.
Máig sem tudja senki, mit jelent polgárnak lenni. Nem is foglalkoznak vele sehol, a mandarinosok különösen kerülgetik ezt a témát.

Ezt a kicsit hosszú kitérőt azért kellett megtenni, hogy mindenki lássa: egy VALÓBAN FONTOS, országos jelentőségű problémát (a szavazókat felrázni, a választási hajlandóságot, állampolgári aktivitást növelni) a Fidesz hogy sajátítja ki, gyalázza meg, fordítja ki eredeti jelentéstartalmából.

Emlékszünk, a '02-es bukás után mennyi polgári kör jött létre, amelyek végsősoron a fidesz-népszerűsítő ernyőszervezetek voltak. Szépen ki is fújt az egész, 2006-ra nagyjából.

Tehát, ezt a gondolatmenetet lezárva: a fidesznek és az mszp-nek egyaránt érdekük, hogy a választópolgár minél tudatlanabb, minél kevesebbet gondolkodó, minél befolyásolhatóbb, becsaphatóbb legyen, mivel a primitív, egybites propagandájuk csak így tud átmenni, "méltó" befogadókra találni. És ebben a hihetetlenül sivár környezetben az olcsó szenzációhajhász, iszonyatosan primitív színvonal virágzik (pl: Orbán, mint "celeb" Orbán, mint a Haza bölcse, lásd a mai mandiner címlapot, Orbán, mint a megváltó, "szektavezér", lásd a Heti Válasz némely írását, stb), és a Fidesznek pont ez az érdeke, hogy ez a helyzet fönnmaradjon.

"A magyar politika ellenfelei között engesztelhetetlen harc alakult ki. Nincs bocsánat, nincs megbékélés, nincs kompromisszum. Nincs, mert nem lehet. a másikat el kell taposni, le kell igázni, ki kell szorítani, el kell kergetni, diszkvalifikálni kell. És ebben a jobboldalnak is súlyos felelőssége van."

Ez a kerekasztal-tárgyalásoknak köszönhető, ahol a bukott komcsi elit csont nélkül mentette át gazdasági-kulturális hatalmát az új rendszerbe. Persze a fidesz is tele van komcsikkal: matolcsy, martonyi, stumpf, pozsgay, kövér, orbán stb. lényeg, hogy a "leigázom, eltaposom, kicsinálom" című komcsi mentalitás a Fideszen (nem a "jobboldalon", hiába próbálkozik kényszeresen a "talking point" célbajuttatásával a szerző) belül is élesen megmutatkozik.

"Egyre-másra jelentek meg Orbán környezetében másod-, harmadvonalbeli fideszesek, polgári körös fantaszták, a való életben sokra jutni nem képes, sokszor dühítően ostoba figurák."

Mondjunk néhány nevet: Selmeczi, Szíjjártó, Lázár, akik különösen arrogáns, fölháborítóan nagyképű, bunkó, és a való életben csupán 0% teljesítményt fölmutatni képes csinovnyik káderek közé tartoznak.

"Az elmúlt nyolc év alatt a média szisztematikus felépítése, a gazdasági hátország megteremtése, a magyar nagytőkések megnyerése és a pártszervezet megerősítése, illetve más jobboldali pártok rugdosása mellett/helyett bőven lett volna idő komoly, szakmai megalapozó munkák elvégzésére is."

Na itt már - a semmiből - előjön a média is, persze konkrétan a zsírtv, echo, meg a többi zugmédium neve megint gondosan rejtve marad. Sebaj, nyilván a szerzőnek is meg kell élnie valamiből...:)

A cikk többi része nagyjából rendben van. A fidesz mára egy teljesen bolsevista párttá vált: "mi vagyunk a (kétharmados) többség, azt teszünk, amit akarunk", mindenhova az ő embereik kerülnek, akiket senki nem választott meg, csupán küldték őket, szóval egy hányinger az egész.

egyre többen vándorolnak ki, a gyermekszám családonként a mélyben (kivéve a cigányoknál), most bosszulja meg magát a népszerűségi, valamint az érzelmi hatáskeltő politika: az ország óriási része politikai analfabéta, "minden párt geci" (érthető: csalódott érzelmileg, és hárít, kivetít), tejed a nyomor, kilátástalanság.

Elmondhatjuk hogy két év kormányzás után, hogy ha az MSZP országromboló tevékenységét 100% -nak vesszük, akkor a Fidesz 90%-ban hűen követi a példát.

Szégyen.

Bell & Sebastian 2012.05.21. 11:42:30

@Tündér_Lala: Politicus a bárki által érzékelhető, nem is olyan apró mocsokságokról állítja fel a saját vektoralgebráját. Ha téved is, egyféle módon lehet csak rábizonyítani, el kell mondani őszintén a rendezőelvet, amely -minden jel szerint- nem publikus, hiszen maga a politika is az elhallgatás (és nem hazugság) művészete.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy Amerika az erőterébe vonta Európát, ami egyben a FED és a dollárt uralmát jelentheti csak hosszútávon. Ennek legfőbb bizonyítéka, hogy mindenféle szoknyás ördögök járnak ide Washingtonból jópofizni, fenyegetőzni és terrorizálni minket, mint leggyengébb láncszemet, ugyanakkor az ellenállás gócát és példát a potenciális renitenseknek, akiknek mi csak Lehel kürtje vagyunk.

Ha föderatív irányba mozdul az Unió és engedélyezik a keleti nyitást, akkor nekünk áll a zászló, nyertünk.

A napi bosszúságok méregfogát meg csak úgy lehetne kihúzni, ha egy felkent bértollnok elmesélné a központi beruházás -finanszírozás és megrendelés elosztás lényegét. Amíg erre várunk, legfeljebb körömmel kaparhatjuk a falról a festéket, de mást úgysem tehetünk.

Addig csak marad a (z újabb) lopás -gyanú.

Bell & Sebastian 2012.05.21. 12:02:21

@Schwerer Gustav: Ne legyen már csacsi, akinek nincs fogalma a polgári létről, az nem is csalódott.

(a definíciót bármely lexikon megadja, nagyjából döntésképes helyzetet saját sorsa irányításában, politikai függetlenséget jelent)

A polgár csak attól jobboldali, hogy lojális az őt felemelő értékrend iránt, a szellem embere, azaz semmiképpen nem baloldali.

Csakhogy elválaszthatatlan a fogalom az állampolgártól és államtól, pont itt a bibi és kommunikációs zavar. A világpolgár független értelmisi az nem polgár, nincs identitása, max. kozmopolita, kitartottja a világkormány talmi eszméjének.

Pont ettől az ellentmondástól szokott megegeresedni minden imrekertész elméje.

filburt 2012.05.21. 12:07:53

Ebből a cikkből is kiderül, hogy OV csak azért "jobboldali", mert ott volt luk a palettán. Ha máshol lett volna a luk, akkor ő most láng lelkű szakszervezeti vezér vagy lelkes liberális lenne.

Egybként nem lesz baj az ilyen cikkekből? :)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.05.21. 12:32:47

@Bell & Sebastian: "nagyjából döntésképes helyzetet saját sorsa irányításában, politikai függetlenséget jelent"

Igaza van, nyilván, tényleg ezt jelenti, de ezt nem öntől akarom hallani. Ezt Orbán Viktortól akartam hallani.

Egy dolgot kihagyott: "polgárnak" lenni pár éve olyan volt, mint régen "úrnak" lenni. Teccikérteni? "csináljunk divatot!" - mondta Edward Bernays, Freud unokaöccse, a propaganda egyik megalapítója.

Az üzenet: "aki polgár, az a Fideszre szavaz" - harsogja a propagandagépezet.

"akinek nincs fogalma a polgári létről, az nem is csalódott."

Pontosan így van! A sok tahó kádárpalánta, akik megszokták, hogy a dolgokat "okosba" megoldják, a fusizók, mutyizók sosem voltak polgárok, de mivel legalábbis egy részük sznob, ezért azok akarnak lenni.

Ezeknek a Fidesz adta el a "polgáriságot". Innentől a Fidesz csinálhat akármit, mivel jelen rétegnek köze nincs a polgárisághoz, ezért a Fideszt (és vele önmagát) mindig "polgárinak" fogja tekinteni.

a "polgáriság" egy brand. Márka. levédett címke. ennyire egyszerű. Mint ahogy ha megveszed az adidast, egy sportos ember lesz belőled, pedig lehet hogy 10 éve futottál egy jó kiadósat utoljára.

Ugyanez a fityesszel. Rájuk szavazol, cserébe polgár leszel. Persze ez a "mondanivaló" szerencsére kifújóban van, ezt tegyük hozzá.

(Az E/2-es megszólítások az olvasó könnyebb beleélését szolgálják a példába, kérem ne vegye magára :) )

Bloodscalp 2012.05.21. 12:53:47

nagyszerű körülírás ez is:) Viktort nem nagyon érdekli az ország, azon az áron nem hogy -ami a magyar jobb zászlaja- egyetlen erővé tegyen:) leszarja ő az ország 2/3-át, elég neki az az 1/3 ami mögötte van, az az 1+1 millió ember, elit (1 milla)polgár és kispolgár (1 milla, ennek csak egy része) meg pár behülyitett ember a médiától. na majd őket felemeli, és majd ők húzzák magukkal az országot:) mint régi szép békeévekben.

Bell & Sebastian 2012.05.21. 13:19:00

@Schwerer Gustav: Valóban nem nekem szól, mivel a kokárdázásnál kiszálltam, ugyanis soha nem volt rajtam, mert másként ítélem meg '48 -cat és '56 -ot, mint a nemzeti konszenzus. Másról nem is beszélve.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.05.21. 13:30:09

@Bell & Sebastian:

ez mind nagyon szép és jó.:)

egyszer azt álmodtam, hogy független, pártok fölött álló, európaiértelembenvett értelmiségi vagyok.

Nagyon rossz volt...igazi rémálom. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.21. 13:36:26

"Hogy levegőhöz juttassuk az ellenfeleket is. Hogy legyünk alázatosak. Nagyvonalúak. Tegyünk gesztusokat"
és a Haza fényre derül

semmitmondó, butácska írás
politikus, ezt a pártlapba, pártlapba, ott élvezettel fogják olvasni ez a lufiszöveget.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.21. 13:43:22

Orbán fejében a Debreczeni által említett ügyek inkább csak a felszín kapargatásának, a lényeg megkerülésének tűntek. Ő ezeket felesleges értelmiségi picsogásnak, túlérzékenységnek, a civil életben megengedhető, ám a politikaiban luxusnak számító finomkodásnak gondolta. "

hát hogyne
www.youtube.com/watch?v=QysTpdnFpYM
orbán lényege maga a korrupció. mindenről tud, de röhög a tükörbe, hogy milyen ostobák vagytok, hogy nem látjátok.

"Orbánt már ekkor is egészen más szempontok izgatták. Ez pedig a jobboldal hosszú távú fennmaradása"
mármint a fidesz hosszútávú fennmaradása.
foglalkoztatja ez a kérdés pár ember egzisztenciáját is, pl viktorét is, de nehéz ügy ez, hogyha teljesen ellentétesen állítják magukról, azt amit, egyre több embernek nyílik fel a szeme, lassan de biztosan látják, hogy demszky és orbán nemcsak egy generáció, de teljesen ugyanazt az utat járták be: kommunista vezető szülő egyengeti az álellenzéki fiút, és ő a hatalmát is ebből nyeri
mondjuk szerintem túl lassan is esik ez le a magyaroknak, már várom mikor megy viktor a dk-ba pártja bukása után dávid ibolya, és a koónzervatív bokros mellé

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.21. 13:49:55

@tesz-vesz: de nehéz ügy ez, hogyha teljesen ellentétesen állítják magukról azt amik valójában soha nem is voltak
a fidesz lényege a hazugság, a képmutatás és a bolsevik korrupció, lényegük a hazaárulás, persze a fentiek miatt a kommunikációnak másnak kell lenni, mint pl az mszp-nél. ott fel lehet vállalni az eu-barátságot teljes mellszélességgel, a fidesznél azért lopva becsempésznek a médiájukban eu-kritikát, persze a parancsaikat lógó nyelvvel végrehajtják azonnal és feltétel nélkül.
hihetetlen dráma amúgy orbán személyisége, életútja, orbán ahhoz is primitív, hogy bármiféle lelki, erkölcsi problémája legyen abból, hogy naponta szembemegy a szavaival, meg a látszólagos ideológiájával.
kkbk.blog.hu/2012/04/19/a_keresztapa_9

Bell & Sebastian 2012.05.21. 13:56:35

@Schwerer Gustav: Tudhatná, hogy a "független értelmiségi" balliberális fogalom, így a szitokszó kategóriája, mint a politikus, vállalkozó, pályázat, támogatás, pozitív diszkrimináció, egyebek.

A független értelmiségi az a tápon élő, láncon tartott kutya, akinek túl hosszú a póráza, ezért folyton feltekeredik vele a gazdája lábára.

A polgár akkor sem veszik éhen, ha elmarad a Pedigree Pal -osztás. Így kell érteni a politikától való függetlenségét.

A nagypolgár még etetni is képes a kis vörös dögöt, fekete pulit vagy a bolhás, böhöm keveréket.

==T== 2012.05.21. 13:58:05

Korrekt cikk, de a szerző a végkövetkeztetés kimondásáig már nem jut el.

komolytalan samu 2012.05.21. 14:08:43

A csak egy maradhat, és szinte bármit azért, hogy az én legyek elve politikai szemszögből rövid távon racionális.

De ami a Fideszen kívül van, az ma egy politikai vákum. Szociktól Jobbikig bezárólag.

Meddig lehet arra építeni a politikai sikert, hogy nincs ellenfél?

Idővel, ahogy a vákum egyre erősebb, ahogy a kormány hibái egyre halmozódnak, nő a valószínűsége egy új formáció hirtelen berrobbanásának. Egyelőre nyoma sem látszik ilyennek, de a választói hangulat, igény már megvan hozzá.

Ha pedig a gazdaságpolitikai hazardírozással csak egyszer futnak bele egy kicsit is komoly uniós válságba, az kirúghatja az egész felépítményt. Ami vagy a teljes behódolást, v a tényleg brutális megszorításokat, vagy az államcsőd lehetőségét hagyja meg.

Államcsőd (még puha csőd) esetén is garantált egy új formáció berobbanása. Egy további gyors, drasztikus megszorítás lassabban, de valószínűleg ugyanezt hozná. A harmadik kiszámíthatatlan.

A fidesz jobb esetben befuthat 2014-ben, de hacsak nem történik gazdasági csoda, irgalmatlanul megszopják 2018-ban. És akkor annyi irgalmat kapnak majd, amennyit adtak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.21. 14:22:24

@Politicus:

"A magyar politikai közbeszédet ugyanis a brutális hangnem és a teljesen irreleváns témák valami egészen furcsa ötvözete jellemzi. A hangnemet a szélesebb publikum talán még meg is bocsátaná, ha a közéleti diskurzus komoly témákról folyna; de a stílushoz olyan sivárság párosul, és olyan mértéket öltött az irreleváns, piszlicsáré ügyek napirenden tartása, amilyenre példát sem nagyon lehet találni. Nem kell hozzá hosszas tartalomelemzést végezni, hogy belássuk: érdemi, a társadalmat és a gazdaságot közvetlenül érintő témák helyén a közbeszédben a vulgáris elemekkel sűrűn tarkított személyeskedés, kiszivárogtatás, gyalázkodás és minimális hírértékkel sem bíró ügyek miriádjait találjuk." --- írod.

Ez pontosan így van.

ü
bbjnick

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.05.21. 14:32:04

@Bell & Sebastian:
természetesen ironizáltam.....

"A polgár akkor sem veszik éhen, ha elmarad a Pedigree Pal -osztás. Így kell érteni a politikától való függetlenségét."

Na akkor az egész zsírtv-echo-magyar hírlap háromszög (éz ezek ballib megfelelői) éhen veszne, ha elmaradna a kutyatáp...:)

"A nagypolgár még etetni is képes a kis vörös dögöt, fekete pulit vagy a bolhás, böhöm keveréket."

Ja, biztos van ilyen....0,000001 %. Ha a hagyományos értelemben vett nagypolgárról beszélünk, nem pedig simlicskáról, meg a többi újonnan jöttről.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.05.21. 14:39:36

@tesz-vesz:

""Orbánt már ekkor is egészen más szempontok izgatták. Ez pedig a jobboldal hosszú távú fennmaradása"
mármint a fidesz hosszútávú fennmaradása."

szerintem inkább "Orbán Viktor" hosszú távú fennmaradása... szerintem Orbán Viktort csakis ez izgatja. :)

maskep 2012.05.21. 14:53:12

@komolytalan samu: Most legfeljebb olyasmi robbanhatna be, mint 2006.-ban a Kossuth térre. Ez pedig majdnem kizárt: A "baloldal" (Fidesz-ellentábor) egyrészt önmagát is az utcai erőszak ellenségeként azonosítja, sikerrel (Békemenet ide vagy oda... Naná, az lenne már az irracionalitás csúcsa, ha Orbán hívei a kormány támogatásául törnének-zúznának...). Másrészt Orbán népszerűségének egyik oka személyiségének túlnyomóan erőszakos jellege, tehát ellenzékébe kényszerülnek azok is, akiknek ezt elutasítják.

Nincs győztes stratégia a bármiféle együttműködés megtagadása ellen, csak önmaga. Ezt nevezed te vákuumnak - és ide fog valami percemberke betódulni. Egy újabb vezér, remélhetőleg, mer ha még az se... És szintén remélhetőleg jóindulatú lesz az a percemberke, és nem egy náci barom.

Az összes kooperatív utat elzárta Orbán. Nincs más út, le kell zuhannunk oda, ahonnan már nincs lefelé. És akkor majd llutrizunk, mert akkor szinte bárki le fogja győzni azt, aki tönkretette az országot. Valaki, akit épp akkor kap föl valami kósza szél.

Orbán legfőbb bűne az, amit 1998.-ban, az ország kétfelé szakításával kezdett meg. Az összes többi, ami azóta történt, alapvetően ennek a következménye. És ami szörnyűbb: Ami ezután fog sokáig történni, annak is...

Bell & Sebastian 2012.05.21. 15:05:12

@Schwerer Gustav: Ó, nem egy van, ide százat - oda százat választásra, oszt bárki nyer is, győztünk!

Ügyes kis algoritmussal ezek a nevek ki is szedhetők a Közbeszerzési Értesítőből, plusz bank & multi, amiből máris kijön, mitől mozog a föld?

Inkább ezer a számosságuk, mint egypár. :)

plazaboy 2012.05.21. 15:50:48

Van egy dolog, ami következetesen kimaradt az eddigi elemzésekből - már amit végigolvastam a sorozatból - és ez a vesztes választások utáni hídfoglalás balhé.
Még ha a végrehajtóit manapság már a szélsőjobb sorai között tartjuk is számon, kirobbantója egyértelműen Orbán választások utáni csalást emlegető kijelentései voltak. Egy, a jobboldal elmúlt 10 évét elemző írásban szerintem helye kell legyen ennek az ordenáré hazugságnak is. Ezzel alapozták meg a szerző által fentebb írt szakmaiságot és minden egyéb őszinteséget mellőző magatartásukat.

Bell & Sebastian 2012.05.21. 16:11:51

@plazaboy: Persze hogy csalás volt (legalább háromlépcsős) és telkesen jogos volt a felháborodás. Azt, aki a csúcson belenyúlt a rendszerbe, utána alaposan ki is tömték a szocik állami megrendelésekkel.

Emília asszony patácskája alaposan kilógott, mondhatom!

maskep 2012.05.21. 16:53:51

@plazaboy: Ehhez két dologra volna szükség:

1. Elismerni (elfogadni, kijelenteni), hogy Orbán alapvetően teoretizálta a szélső... izé, radikális jobboldalt.

2. Elismerni, hogy stratégia volt Orbán részéről a 2002-2010. közötti kormányzatok lehető legteljesebb ellehetetlenítése. maskep megközelítve: Orbán stratégiája volt a hideg-polgárháború szítása, és nem valamiféle természeti csapás, vagy "magyar átok".

Eddig egyetlen jobboldali elemző sem fog elmenni. Tölgyessy tette meg ezt egyedül, 2006.-ban. Se előtte, se utána.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2012.05.21. 17:08:40

@tesz-vesz: Azért az elképesztő, hogy egy ilyen debil senki milyen könnyedén szórja a kritikai jelzőket.

komolytalan samu 2012.05.21. 17:10:44

@maskep: Nem hinném hogy a kétfelé szakítás eredendően Orbán bűne lenne, a 98-as datálás pedig az összes szóba jöhető közül a legrosszabb, ha már ráerőszakoljuk. A jelenlegihez képest félpályás letámadás, vagy a polgári magyarország szlogen? Ugyan.

90-es évek: médiaháború, szociszadesz, komcsik vs fasiszták stb, stb. Mennyi mély, jól karbantartott árok már Viktor előtt is.

Tény, hogy a "kooperatív stratégiák" kilátástalanok, kikoptak az IS-ek, megkeményedett vagy-vagy. Én is Orbánnak tudom be ezt leginkább, de a negatívumaival együtt van benne ésszerűség. Az elmúlt 20 év kooperatív-korporatív tehetetlensége után valahol joggal látta a kitörés feltételének az ezzel való szakítást. Azaz szerintem ez azért több mint Orbán konfliktuskeresésének a terméke és önmagában a diagnózissal nincs feltétlenül baj, még ha kockázatos is.

Vagy-vagy

A baj az hogy ez csupán eszköz, a valódi célhoz az újraépítéshez világosan felrajzolt, szakmailag kidolgozott koherens koncepció kell, és azt megvalósítani képes, legalább a kulcsterületeken, minőségi és önálló szakpolitikusokra.

Így is rizikós, én pl. nem rajongok az ilyen megoldásért, még siker esetén is túl sok a forgács, de leg. lenne esély a sikerre.

Viszont a fenti szükséges feltételek közül ma többé kevésbé mindegyik hiányzik. Maradt a fülkeforradalmi radikális szakítás, a központosított gyors megoldások, fantáziálós-kapkodás.

És hogy ne hulljon az egész darabokra, hadipolitizálás, hadigazdaságpolitika, az ellenfél diszkrét fojtása.

De az egész csak addig tartható, míg nincs valódi valódi ellenfél és legyen Viktor akármekkora politikai zseni, ha botlik, nem fogja tudni megakadályozni a politikai vákum betöltését.

tevevanegypupu 2012.05.21. 17:18:17

@maskep:

Orban lehetetlenitette el a 2002-2010 kozotti kormanyzatokat? Erdekes: ugy emlekszem Medgyessyt az szdsz es az mszp lehetetlenitette el tokeletesen (bar nem azert mert D209-es volt, hanem mert nem hagyta azt, hogy az szdsz tul sokat lopjon) utana jott Gyurcsany es Oszod. Mit kellett itt ellehetetlenitenie Orbaneknak? Szinte talcan kaptak az orszagot.

A szelsojobboldalt sem Orbannak koszonhetjuk, ha Gyurcsanyek nem olyanok amilyenek, az eletben nem jonnek letre, hiszen a naluk sokkal szolidabb es Vonanal ezerszer intelligensebb Csurkanak sem sikerult a MIEP-et igazan nagy partta alakitania. Barmilyen fajdalmas is, Magyarorszagon nincs igeny sem fasizmusra sem nacizmusra. Nem mintha Csurkaek azok lettek volna, pusztan csak radikalisabb helyre huzodtak.

komolytalan samu 2012.05.21. 17:24:08

@maskep:
1 A hidegháborút nem Orbán indította, csak a 90-es évek már homályosodnak neked, meg érdektelen, ha egyszer a résztvevői eltűntek, vagy súlytalanná váltak.

2 Igen, Orbán nem csak karbantartotta ezt a megosztottságot, de rendesen bővítette is a toposzokat. Az antikapitalista retorika pl. teljesen egyértelműen a határon túli magyarok áll. népszavazása után bontakozott ki. Ki is mondta utána: a nemzeti érzésre nem lehet győzelmet építeni.

Viszont bármilyen kényelmetlen neked, Feri bá ugyanúgy, de néha még Viktornál is mélyebb árkokat tudott ásni. A 23 milla románozás, a határon túli magyarok kitagadása epikusan aljas pártpolitikai húzásai voltak. És maradjunk abban, hogy a megosztottságból napi szinten is kivette a részét, hiszen ugyanúgy erősítette a saját erejét, hitelességét bázisán belül, azaz érdekében állt.

maskep 2012.05.21. 17:33:11

1998.-ig egy 72%-os mandátumú kormány volt hatalmon, amelyik a 2/3-os törvényekből 4/5-ösöket csinált. Rendben van, dúlt a médiaháború, meg minden. De a kormánnyal szembeni elvárás mind az ellenzék, mind a kormánypártok részéről a konszenzusra való törekvés volt. Legalább törekvés. Volt egy szétzúzott MDF, egy bohóc FKgP, egy kiesés szélén tántorgó Fidesz, meg egy gerontokratikus KdNP, némi szkinhed-pedigrével büdösítve. Ezzel a teljesen szétzúzott ellenzékkel egyeztetett a Horn-Kuncze kormány, és ha nem is volt minden kérdésben valódi konszenzusra törekvés, ennek a szükségét, legalább kommunikáció-szinten sohasem tagadták, sőt...

1998.-ban Orbán a "Több, mint kormányváltás, de kevesebb, mint rendszerváltás" programjával tudatosan kétpólusú, angolszász parlamenti rendszerre törekedett, és a konszenzuskeresést immár deklaráltan felváltotta az "egy szavazat többésg mindent visz".

A helyzet annyiban változott, hogy a 2014.-es jelszó nyilvánvalóan a "Több, mint rendszerváltás, de kevesebb, mint kormányváltás" lesz - ha ironizálhatok az amúgy szó szerinti leírásaim mellé.

1998.-ban kezdte bizony, és Orbán viktor volt bizony az, aki elkezdte a konszenzus, mint a rendszerváltás utáni állam alapeszméjének lecserélését a szándékos, nyílt és tervezett gyűlöletkeltésre.

maskep 2012.05.21. 17:35:25

@tevevanegypupu: "A haza nem lehet ellenzékben..."

maskep 2012.05.21. 17:43:26

@komolytalan samu: "Feri bá ugyanúgy, de néha még Viktornál is mélyebb árkokat tudott ásni..."

Nos, Feri bá kampányidőszakban nyilván kitalált olyan demagógiákat, aminek célja a szavazat-maximalizálás volt.

Mondj egy, egyetlen-egy példát, mikor Orbán egyáltalán elfogadott bármilyen együttműködési kezdeményezést! Nem kezdeményezett, hanem elfogadott... Nem ellenzékben, de kormányon...

"Feri bá" a kampányidőszakon kívül több kezdeményezést is tett. Akkor vette át ő is a tudatos és következetes "versengési" stratégiát, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesz, pontosabban: Orbán Viktor minden együttműködést megtagad. Ekkor ugyanis - a soklépéses fogolydilemma játék elemzéséből tudható - az együttműködni akaró nagyot veszít, míg a versengő nagyot nyer.

Igen rövidtávú a magyarok emlékezete, nem látnak az orruknál tovább, de legfeljebb addig és azt, ameddig és amit Orbán visszamutat nekik.

Vitatkozhatunk azon, hogy a következetes versengés stratégiája jó-e (Orbánnak és/vagy az országnak), de azon nehéz, hogy Orbán, és (a szélsőjobbot leszámítva) csak Orbán felelős a következetes, stratégiai jellegű gyűlöletkeltésért, és az együttműködés, a közmegegyezés szándékos megakadályozásáért - mely rövidtávon, mint jeleztem, valóban sikeres volt.

gono 2012.05.21. 17:50:54

Azert az elegge fajdalamas, hogy 10 ev tavlatabol is sikeresnek nevezik egyesek azt ami közelében sem volt annak.

- 500 milliard MFB hitel eldugva a költsegvetes mögé
- tamogatott hitelek altal felporgetett gazdasag, azonnali haszonnal de hosszútávú kötelezettségvállalással

már ez a két tétel kiolt minden gazdaságpolitikai vívmányt, és voltak itt ugye sokkal nyilvánvalóbb hátrányok is.

komolytalan samu 2012.05.21. 17:51:19

@maskep: Végtelenül leegyszerűsíted, torzítod a problémát. Ez már-már a "bizonyos erők teszik velünk" szinten való mindenremagyarázat, csak a bizonyos erőket Orbánra cserélted.

Biztos jó móka utólag érvekkel díszmagyarba öltöztetni a vudubabádat, de én vudubabáról még díszmagyarban sem vitatkozom.

Bon voyage, de nélkülem!

maskep 2012.05.21. 17:55:11

@maskep: "t, hogy a Fidesz, pontosabban: Orbán Viktor minden együttműködést megtagad. Ekkor ugyanis - a soklépéses fogolydilemma játék elemzéséből tudható - az együttműködni akaró nagyot veszít, míg a versengő nagyot nyer."

Aki együttműkodést kezdeményez azzal, aki nyilvánvalóan versengeni fog, azt a versengő átveri. Akit többször átvernek ugyanazzal a módszerrel, az balek. Ezért a maradéktalan és következetes versengésre a veszteség-minimalizálás céljából az egyetlen lehetséges stratégia a viszont-versengés.

Nincs lehetőség nyereségre, csak a veszteség minimalizálására. A kérdés, hogy van-e nyerő stratégia a következetes versengés legyőzésére, vagyis arra, hogy a veszteséget nyereségbe fordítsák a partnerek - együtt?

Rövid távon nics. Hosszú távon talán. De ehhez a "Tit for Tat" stratégiát kell következetesen mutatni, és ha a játék eldurvul, kiszállni, amíg nincs igény a racionalitásra és a következetes jóindulatra. Talán, ahogy Bajnai csinálta-csinálja... De lehet más is, érdekelne, ha van ötlet.

(A soklépéses fogolydilemmáról nagy vonalakban, ha valakit érdekelne: "Cselekvéselmélet dióhéjban"

www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=sokl%C3%A9p%C3%A9ses%20fogolydilemma&source=web&cd=4&sqi=2&ved=0CDwQFjAD&url=http%3A%2F%2Fwww.uni-corvinus.hu%2Findex.php%3Fid%3D41618%26type%3Dp%26file_id%3D467&ei=KWO6T_6-LcqfOumBxZEK&usg=AFQjCNFPupEcHeZXF2-VTpCnodhXakMC5w&cad=rja

maskep 2012.05.21. 17:57:58

@komolytalan samu: Nincs leegyszerüsítve a lényegnél jobban, nem utólag érvelek csak így, és nem vudubaba Orbán Viktor számomra.

A jelzőidet ismerem, az érveidet nem. De mielőtt visszakézből érvelnél, talán gondolkozz el egy kicsit...

maskep 2012.05.21. 18:03:39

@komolytalan samu: Csak azt nem tudom, kit-mit sértettem meg, sántít ez a sértés nélküli sértődöttség... Persze, értem én, elfogyott az érv... Bízom benne, hogy ez a sértődött hátfordítás csak amolyan "Feri bá" féle kampány-kommunikáció, és igazából gondolkozni vonulsz vissza...

komolytalan samu 2012.05.21. 18:09:53

@maskep: Óda a vudubabához

Szóval akkor Feri és a baloldali árokásók alapvetően jó fejek, csak Viktor és a játékelmélet kényszerítette őket bele az aljas dolgokba és az egész magyar politika elmúlt 14 éve leírható egyetlen fogolydilemmával.

Hihi.

Feltűnt, hogy e szerint, Viktor is szuboptimális eredményre fut ki és már tizenéve magával is kicseszik? A többi játék miért nem játszik? Milyen stratégiával? Az elvileg legoptimálisabb tit for tat szerint már régen együtt kellene működniük pláne ha ez fogolydilemma.

Vagy mégsem :)

komolytalan samu 2012.05.21. 18:13:22

@komolytalan samu: Már eleve ott sántít a fogolydilemma, hogy nem zerosumma a résztvevőknek a végeredmény, azaz Viktornak IS érdeke lenne az együttműködés.

komolytalan samu 2012.05.21. 18:19:41

@maskep: Kulturáltan vitatkozol, de olyan rohadt egyértelműen húzol mindent Viktor nyakába, hogy az még kulturáltan is vitaképtelen.

Neked Viktor az origó, az ősbűn a nemezis. Erre épül a politikai világképed. Egyéb felelősökről, árnyalatokról sem én sem más nem fog meggyőzni. Nem sértődtem meg, csak tudom, hogy ez így teljesen terméketlen vita lenne.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.21. 18:34:56

hát, nem nagy kedvencem a szerző, de sok mindenben igaza van. annyit azért meg kell jegyezni, hogy ez is jobb, mint ha komcsi kormányzás lenne

maskep 2012.05.21. 19:02:25

@komolytalan samu: Szeretnék egy klasszikust ideidézni, @maskep: "Orbán Viktor hatalom-gyakorlása irracionális. Ezért szükségeltetik "hit" a támogatásához."

maskep 2012.05.21. 19:08:34

@komolytalan samu: Nem én húzok mindent Orbán Viktor nyakába, hanem ő maga...

De jussunk túl a személyem, vitastílusom és mondanivalóm minősítésén! Lépjünk túl továbbá a feltételezéseken is, vagyis hogy "szerinted" minek mi és mi nem az oka.

Ha esetleg egyetlen végre pédát hoznál arra, mikor Orbán Viktor (által vezetett Fidesz) 2002. óta, kormányon vagy ellenzékben együttműködést kezdeményezett vagy együttműködési kezdeményezést elfogadott politikai ellenfelei részéről...

Ha kívánod, én hozok példákat mind a bármikori MSZP kormány együttműködési kezdeményezéseire, mind idézeteket Orbán Viktor saját szájából arra, hogy "a haza nem lehet ellenzékben", vagyis hogy a bármifajta együttműködés következetes megtagadása alapvető stratégiája.

Tehát térjünk át az érzésekről a tényekre, ha lehetne, mint ahogy eddig is "történelmi" tényekkel érveltem...

tevevanegypupu 2012.05.21. 19:17:11

@maskep:

Nem bizony, figyeltem is Orbant mikor a hazai "nemlehetellenzekiek" felbiztatasara a sok felkeszuletlen es legtobbszor elegge korlatolt partemberek tamadtak az EU-ban. Kulonosen az lmp embere Cohn-Bendit szivta meg Viktorral, hiaba toporzekolt es kiabalt. Ami pedig a magyar kepviseloket, Goncz Kingat es Tabajdi Csabat illeti, gyonyoru peldai voltak annak, hogy de igen, vannak magyarok akik tamadjak az orszagot..hogy a hazajukat, azt nem merem mondani, mert olyan felszolalasaik voltak, mintha valami idegen, ellenseges orszagrol beszeltek volna. Magyarorszagot ketszer inteztek el: egyszer mikor a hatalmas kolcsont felvettek, masodszor ott, azon az EP-s szereplesukon.

maskep 2012.05.21. 19:23:05

@tevevanegypupu: "Mit kellett itt ellehetetlenitenie Orbaneknak?" - kérdezted. Én válaszoltam, te pedig részletesen alátámasztottad az állításomat. Köszönöm! :o)

tevevanegypupu 2012.05.21. 19:25:02

@maskep:

Erdekes milyen maskeppen latjuk: ugy gondolom a valaszom a maga meglatasait lehetetleniti el.(:

maskep 2012.05.21. 19:36:19

@tevevanegypupu: Akváriumod-evan?...

- Mit kellett ellehetetlenítenie Orbánnak?
- Az ellenzéket diszkreditálta.
- Na ja, de azok meg is érdemelték!...

maskep 2012.05.21. 19:37:06

@maskep: Jav:
- Az ellenzékÉt diszkreditálta!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.21. 20:34:11

@tevevanegypupu: Maga amúgy a vitát nézte vagy a vita közben a saját torz képzelgéseit?

Szerencsére bárki elolvashatja az ülés jegyzőkönyvét az interneten: www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+CRE+20120118+ITEM-021+DOC+XML+V0//HU&language=HU

Mint emlékezhetünk is rá, Tabajdi kifejezetten kikérte magának az országot illetve a népet érő bírálatokat és megvédte a miniszterelnök személyét is.
Göncz Kinga meglehetősen semmitmondóan ugyan, de úgyszintén a kormányra igyekezett terelni minden, addig az országot érő kritikát.

Azt persze megértem, ha magának és a kényszerképzeteinek jobban esik mást hinnie.

Robinzon Kurzor 2012.05.21. 22:07:09

Pedig már majdnem kimondta.
Segítek.

Orbán a számára váratlan 2002-es vereségből azt a legfőbb tanulságot szűrte le, hogy olyan hatalmi struktúrát kell kiépítenie legközelebb, ami megvédi őt attól, hogy a butácska nép pillanatnyi szeszélyéből adódó választási vereség esetén elveszítse a tényleges hatalmat.

A NER ennek megvalósítása, még akár azon az áron is, hogy közben csődbe megy az ország.

JohnnyLillibrogida 2012.05.22. 06:46:58

Jo cikk!
A szakmai felkeszules elmulasztasa a fidesz egyik legnagyobb hibaja eredmenye egy lassan gyurcsanyi-bajnai idoket idezo kiserletezgetes.
Levegot adni az ellenfelnek, en ezzel ovatosan bannek inkabb gesztusokat a valasztoiknak!
Alazat az nagyon kene mer sokaknal oriasira nott az arc.
Illetve a monolit felepites, a lojalitas vegsokig valo elvarasa valoban hajaz a kesokadar korra.
2010 nagy sansz volt.
2014ben ismet a nincs lo jo a szamar elv alapjan szavazok...

maskep 2012.05.22. 07:43:17

@JohnnyLillibrogida: "Levegot adni az ellenfelnek, en ezzel ovatosan bannek inkabb gesztusokat a valasztoiknak!"

1998-2002. között Orbán többek között azt nem tanulta meg, vagy ha igen, azt tekinti most irrelevánsnak, hogy ha egy pártot, pártcsoportot, irányzatot megaláz, azzal azok választóit, híveit alázza meg. A kettő összefügg. Ha valaki az ellenfelét ellehetetleníti, az nem meggyőzni akarja azok híveit, hanem maga alá gyűrni.

"2014ben ismet a nincs lo jo a szamar elv alapjan szavazok..."

Nekem 2010. ősze, az önkormányzati választás volt az első alkalom, mikor azt mondtam: Nem fogok a kisebb rosszra szavazni csak azért, hogy elkerülhessük a nagyobb rosszat. Ugyanis a "kisebb rossznak" csak választások idején van relatív előnye, kormányzás idején önmagához mérettetik (lásd: fogolydilemma-stratégiák, @maskep: ). És ezután, más alternatíva híján, legközelebb úgyis jön a "nagyobb rossz", más alternatíva híján, csak immár 2/3-os felhatalmazással...

debreceni.blog 2012.05.22. 17:02:52

Jogállampárt

Orbán eldöntötte az irányt: kitömik a Közgépen keresztül a pártkasszát, a többiektől pedig elveszik az állami támogatást. Indulhat az egyenlő feltételeken alapuló választási kampány!
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2321_jogallampart

politicus · http://mandiner.blog.hu 2012.05.23. 20:59:07

@tesz-vesz: Miután egy egyetemi professzor írását is sikerült hasonló stílusban gyaláznod, efelől kevésbé vagyok meggyőződve. Bár, ha jobban belegondolok, a blogod és a hozzászólásaid, valamint a világképed sziporkázó, lehengerlő minősége alapján tulajdonképpen minden jogalapod meg is van az éles kritikára.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 21:18:02

@politicus: Sajnos Magyarországon az egyetemi professzori cím önmagában még nem jele az intellektuális kvalitásnak. A hiánya sem, még annyira sem, gyorsan hozzáteszem.

Iszonyúan pesszimista a cikked, ilyennek is akartad vagy csak nekem szól úgy?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2012.05.23. 22:38:29

@Counter: Mondjuk, Schöpflin nem itt szerzett hírnevet magának, de ha az utolsó magyar felsőoktatási intézmény takarítója is lenne, ennél a debilnél akkor is többet tudna...

A cikk vitán felül pesszimista mind a múltat, mind az itt részletesebben nem taglalt jövőt illetően is.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.23. 22:44:54

@politicus: Nem követtem tesz-vesz munkásságát, azt hittem, Hörchert (aki bármennyire is művelt és intelligens, azért mégiscsak egy egyértelműen saját nívója alatti cikkel jelent meg) nézte ki magának. Amennyire ismerem, őt sem zárja a szívébe.

A pesszimizmus tényleg vitán felüli, de szörnyen, maradéktalanul letargikusnak is találtam. A kérdés így inkább az "iszonyúan" jelzőre vonatkozott, sajnálom, hogy kukacoskodok – de tényleg mellbevágóan lesújtónak tűnik nekem.

csi szi 2012.05.25. 06:37:45

@Robinzon Kurzor: Ha közben csődbe megy az ország, akkor aligha valósulhat meg ez a cél. :)

csi szi 2012.05.25. 07:25:54

@maskep:
Az 1998-as vereség ugyanolyan sokk volt a baloldalnak és a liberálisoknak, mint a Fidesznek a 2002-es. Orbán ellen azonnal beindult az MSZP-SZDSZ-szel összefonódott teljes haveri kapcsolatrendszer, ez jól érzékelhető volt. Amikor elindult a Heti hetes, Verebes deklarálta is valahol, hogy a céljuk, hogy kicsinálják az OV-kormányt, amiért felrúgta az addigi "konszenzust", veszélyeztette bizonyos körök addigi kiváltságait, pozícióit, úgymond semmibe vette a szerzett jogaikat, azt üzente nekik, hogy "el lehet dobni a telefonszámokat tartalmazó noteszokat" (Lengyel László is azt panaszolta valamelyik írásában anno, hogy Hornék alatt bármikor felhívhatta a minisztert, Orbánék alatt egy államtitkárt sem tud elérni, mert lepattintják. Szóval ez a kör eleve világraszóló sérelemként érte meg a "fideszes fiúk" megjelenését, akik a szemükben lesöpörték a sakkfigurákat az asztalról, és ennek megfelelően reagált is, minden szinten. Az ismert publicistától az átlag pesti ballib zsidó értelmiségiig. Anno egy szoci közelinek is nevezhető cégnél dolgoztam, a főnök asszony a választás (1998-ról beszélek) másnapján be se jött dolgozni, annyira kivolt. Más szoci-szadi közeli ismerősök is kétségbe voltak esve, még mielőtt bármi konkrétum történt volna a kormányváltás után. Egyszerűen azt képzelték, hogy az 1994-es választással a dolgok "végleg visszakerültek a rendes kerékvágásba", és ezután már mindig úgy lesz. Ezek a körök már a választás másnapjától hideg polgárháborút indítottak az OV-kormány ellen és persze elsősorban OV személyének lejáratására, nevetségessé tételére, a karaktergyilkosságra, a hétköznapi beszédben megjelentek az OV-re tett állandó gúnyos megjegyzések, a "fideszezések", olyanok részéről, akik addig kerülték a politizálást (aztán később az Orbán cigány téma is, az egyszerűbb embereknél persze). Ez aztán csak fokozódott 2002-ig, amikor már a Kende-könyv és az OV feleségveréséről szóló SMS volt a sláger.
Na persze nem is 1998-cal kezdődött a politika végletes megosztottsága, azt én 1990 elejére tenném, amikor egyérteműen megjelent az antiszemitizmuskártya a politikában, az MDF antiszemitának bélyegzésével (aminek persze pl. Csurka esetében volt alapja).

Robinzon Kurzor 2012.05.25. 20:46:57

@csi szi: "Ha közben csődbe megy az ország, akkor aligha valósulhat meg ez a cél."

Miért is nem?

Még abban az esetben is, ha a Fidesz be sem jutna egy következő Országgyűlésbe, a formailag független, gyakorlatilag Orbán által kézben tartott emberek vezette hatalmi intézményeken keresztül minden kormányzati intézkedés blokkolható.

csi szi 2012.05.26. 08:05:47

@Robinzon Kurzor: Elméletben lehet, de egy államcsőd után jó eséllyel forradalom lenne. Nem fülke. Jó esetben bársonyos, de legalábbis nem véres. Mindenesetre olyan helyzetet hozna, ahol egy új hatalom simán eltakaríthatná ezeket az embereket is, gondolod, hogy azok fognak tiltakozni ellene külföldön, akik szerint Orbán a veszélyes? Itthon sem tiltakoznának sokan már, ha Orbán helikopteren menekült el Bp-ről és a TEK-esek védőgyűrűjében dekkol Felcsúton :) Vagy már külföldön van.
Az államcsőd lenne az a helyzet, amikor a fidesz törzsszavazói is otthagynák Viktort, ugyanis ezek nem önálló egzisztenciák, hanem nyuggerek, közalkalmazottak, állami megrendeléseken élő vállalkozók és azok alkalmazottai nagyrészt. Államcsőd esetén pedig nem kapnának több pénzt, üres gyomorral pedig nem sokáig fognak kitartani.
Hiába lenne törvénytelen, ha egy szoci-elempé bagázs államcsődben "ideiglenes kormányt" alakít, persze "független szakértőkkel", azt simán elismerné a nyugat is.

Pelso.. 2012.05.26. 09:16:55

@csi szi: Feltételezem, államcsődön itt azt értjük, hogy az állami szolgáltatások összeomlanak. Viszont, ha a kormány, parlament és a rendőrség működik, -nem biztos, hogy hatalom ill. kormányváltás következne. Kételkedem abban, hogy sorozatos, nagy demonstrációk hatására OV távozna.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.26. 12:33:04

@politicus: ki volt az az egyetemi progfesszor?
így most nem tudom, de nyilván megvolt rá az okom
ma már akárki kaphat katedrát, a Horthy-korban ez nem volt így pl.
mi bajod a blogommal? mi nem tetszik benne?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.26. 12:37:28

@politicus: ja slöpfin ! :D az egy senki. legalábbis az írása alapján.
azt hiszem eléggé részletes voltam ott a kritikámban:

mandiner.blog.hu/2012/05/22/a_magyar_modernseg_lehetosege_schopflin_gyorgy_mi_a_jobb_xvii/fullcommentlist/1#c16731659

mandiner.blog.hu/2012/05/22/a_magyar_modernseg_lehetosege_schopflin_gyorgy_mi_a_jobb_xvii/fullcommentlist/1#c16731814

miért nem reagálsz rá ott?
miért itt nagy a pofád, te primkó, észérveket persze nem mondanál, vmi bármi konkrétat, a szokásos "debil " jelző, meg az idiótázás, már nem oylan meggyőző a 21. században

mindjárt megnézem láncit is, az kimaradt

csi szi 2012.05.26. 16:25:47

@Pelso..: A rendőrséget sem lesz miből fizetni sokáig, ha államcsőd lesz.
Amúgy meg szerintem távozna, persze. Nem hiszem, hogy lövetne (amit Gyurcsány megtett volna 2006-ban simán, de csak azért, mert tudta, hogy - pillanatnyilag még - elég a támogatottsága ehhez, és a rendőri állomány hűségében sem kellett kételkednie).

csi szi 2012.05.26. 16:29:08

@politicus: Nem azért, de attól, hogy valaki egyetemi professzor, vagy kiváló tudós, még mondhat igen naiv dolgokat a politikáról...

picur3ka 2012.07.25. 23:32:11

Kommenista maszatolas ez a cikk megint. Amiert elbukott, az pontosan az volt, hogy emberszamba vette a kommunistakat.

Orulok, ha tanult ebbol a hibabol.
süti beállítások módosítása