Kommentszűrés
’12 máj
18
08:51

Párttakarékosság – Ilyen ország pedig nincs CCCXXXV.

Írta: TuRuL_2k2

  Megfontolandó, hogy a költségvetési takarékosság jegyében ne kapjanak állami támogatást a pártok 2013-ban és 2014-ben – vetette fel Orbán Viktor a Fidesz országos választmányának csütörtöki ülésén. Az álszent intézkedés – mint a politikaellenes politizálás általában – kétségkívül kedvező fogadtatásra számíthatna a választópolgárok többsége részéről, miközben rendkívül rosszat tenne a magyar politikai versenynek.

  Egy ilyen döntéssel ugyanis a Fideszen kívül minden politikai erő finanszírozása megrendülne, és a Fidesznél is komoly gondokat okozna, vagy éppen kínos kérdéseket vetne fel, hogyan tudná pótolni a két év alatt így kieső kétmilliárd forintot (a Fidesz több mint egymilliárd forintot, az MSZP 521 milliót, a Jobbik 448 milliót, az LMP 249 milliót, a KDNP 233 millió kapott az államtól 2011-ben). 

  A pártfinanszírozás átalakítása/átláthatóvá tétele régi adóssága a magyar közéletnek, de aligha járható út az állami támogatás teljes kivezetése, pláne nem egyik napról a másikra. Mert kik támogatnának egy-egy pártot összességében évi százmilliók és milliárdok erejéig? Ha támogatnák, miért támogatnák? Hány olyan szereplője van a gazdaságnak, akiről a többség elhinné, hogy nem vár direkt-féldirekt ellenszolgáltatásokat a szponzorált politikai erőtől? 

  Úgyhogy erősen bízunk benne, hogy ez nem több hangulatjavító ötletelésnél (ami a kormányzás elmaradhatatlan kísérőjelensége), és gyorsan feledésbe is merül.

Címkék: mszp orbán fidesz jobbik ilyen ország pedig nincs lmp

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr904523378

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A biztos pártválasztók 63%-a nem a Fideszre szavazna, míg a teljes felnőtt lakosságnak csak 16%-a voksolna a kormánypártra a Szonda Ipsos szerint 2012.05.18. 17:00:40

Ha most vasárnap lennének a választások, az összes választásra jogosultaknak csak 16%-a szavazna a Fideszre, míg 54%-uk nem jelölt meg pártot a Szonda Ipsos május 5-12 között végzett felmérésén. * Mit tudhattunk meg a teljes választókorú lakosság pártp...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.05.18. 14:39:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Orbán becslése 2012.05.18. 14:18:35

Az oligarcha-vezérelt országokban a politikai és a gazdasági elitek összekapcsolódnak: fontos gazdasági érdekkörök nyereségük egy részét a számukra kedves politikai erők hatalomra juttatására vagy hatalomban tartására fordítják. Az így kedvezményezett ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

TG69 2012.05.18. 16:02:40

@Bell & Sebastian: Így is lehet fogalmazni. Jókisfiúnak kell lenni a nagyvilág korrupciós hálójában és akkor fenntartható a hazai is. De elfoglalni a nagyot az nem hiba, az bűn :).

Diocles 2012.05.18. 16:08:14

@TG69:

azért csak azt ragadtam ki, mert a többi rész, fájdalom, értékelhetetlen álmodozás volt.

"Amikor ez jóelőre kiderül akkor bármilyen pártkonstelláció kialakulhat, mert aki visszaszorul ott új erők léphetnek porondra. Én azt is lehetséges kimenetelnek gondolom, hogy a fidezs észre tér és nyugdíjazza Orbánt. Akkor még kaphatnak egy újabb esélyt. Vagy lesz egy új jobbközép, ami tárgyalóképes egy liberális formávióval. Semmit sem zárok ki, de változás csak akkor lesz, hogyha a szart elzavarjuk."

Nézd meg, hogy mi volt a jobboldal Orbán előtt... Torgyán, Csurka, Lezsák, Hóbagoly... No, ebből lehet következtetni, hogy mit kapnál, már persze azon szinte kizárható esetben, ha "véres háború" után sikerül kilőni Orbánt.

"liberális" és jobbos kiegyezés, jajj, hagyjuk már.
pár kollaboráns mindig találhatok, páran mindig nyitottak lesznek erre a mesére, Debreczeni, Kerék-Bárczy, vagy az új üdvöske, a Véleményvezéres Panyi Szabolcs, de mögéjük sohasem fog felsorakozni a jobboldal.

Vagy olyannal, olyanokkal egyeznek ki a magukat liberálisnak mondók, akit a jobboldal többsége elfogad, vagy nem lesz kiegyezés soha.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.05.18. 16:09:35

@Letienne: "Sikeresen megbénította az ellenzéket"
Ehhez köze nem volt Orbánnak. A választásokat is azzal nyerte meg, hogy befogta a pofáját. Az ellenzék magát bénította meg.

"intézményesítette a kultúrharc eredményeit"
Megint köze nincs Orbánhoz. 40 év bolsevik agymosás után tisztulnak a fejek. Teljesen természetes, hogy a jobboldal kezdi egyre hangosabban követelni a marxista status quo eltörlését.

"saját végrehajtó hatalma alá hajtott egy tucat kulcsfontosságú intézményt "
Ebből milyen konkrét haszna volt? Mert én nem látok változást.

"Ahogy egyre újabb és újabb frontot nyit a status quo ellen a régi vitapontokat az ellenzék feladja (alkotmány, médiatörvény, bírói kar Moszkva tér soroljam még?) "
Továbbra is: ezeknek az egy része Orbántól teljesen független folyamatok eredménye. (Pl Moszkva tér) A többi része nem járt racionális előnyökkel.

Úgy általában: én nem látom a racionalitást a Fidesz kormányzásában. Ahogy nem volt Gyurcsány szenvedésében, és mostani politikai szerepvállalásában sem.

Nem ésszel játszanak, hanem indulatból, mindig rövidtávra optimalizálva. (Persze ha úgy vesszük ezt is nevezhetjük racionális döntésnek. Amit ma ellophatsz, ne halazd holnapra.)

numasi 2012.05.18. 16:10:57

@hoplita: ha nem is érdekel, azért ne engem küldj el a fenébe (kollektivista alapon minket..), mert próbállak felvilágosítani róla, hogy a tüntetés nem arról szól, hogy hol lehessen 'baszni', hanem, hogy ha te házasodhatsz, akkor neki is lehessen. Liberális nácik nincsenek, csak kevésbé bőbeszédűek.. :)

hoplita 2012.05.18. 16:13:55

@Dr. TaTa86:
"...Ezt úgy is összelopja, mert megéri. De akkor már Orbán(, vagyis a mindenkori miniszterelnök) a mi csicskásunk legyen, és ne Simicskáé meg Nyergesé...."

Á, bazmeg, mifelénk erre azt mondják, hogy nincs az a megrakott szekér, amelyikre még ne férne.:(

Viktus 2012.05.18. 16:18:21

Az állami megrendeléseiről és kormányzati kötődéséről ismert Közgép úgy nyert el két cégtársával együtt egy többmilliárdos vízügyi megbízást, hogy az összes többi pályázót kizárták a versenyből. Az egyik pályázó ajánlatát arra hivatkozva érvénytelenítették, hogy túl alacsony az általa kínált ár.

www.origo.hu/itthon/20120517-szigetkoz-vizugyi-projekt-a-kozgep-ujabb-milliardos-megbizasa.html

lehetne itt takarékoskodni ...

TG69 2012.05.18. 16:19:26

@Dr. TaTa86: Van itt hosszú távú optializáció is. Pl a magyar föld legyen a magyar embereké :)

index.hu/belfold/2012/05/18/a_felso_1_szazalek_viszi_a_tamogatasok_40_szazalekat/

TG69 2012.05.18. 16:20:39

@Viktus: Ez mégis úgy hány nokiás doboz lehet ? :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.05.18. 16:20:55

@numasi: Mióta nem házasodhatnak buzik? Ez nekem új. Totális jogegyenlőség van! Egy buzi férfi és a buzi nő minden további nélkül egybe kellhet.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.05.18. 16:23:00

@hoplita: Ez persze igaz...

De azért nem mindegy hogy mekkora része illegális tartalom. Nagyon nem mindegy, hogy van egy kis ügyeskedés is a dologban, vagy az egész rendszer arról hogy, 90%-át a forrásoknak nagykoalícióban összelopjuk.

TG69 2012.05.18. 16:24:44

@Diocles: Azóta viszont van Varga Mihály, Rogán Antal stbstb visszacsábítható lenne Járai, Csaba, Hamecz stbstb. Ezektől egyáltalán nincs távol az Oszkó/Bajnai és pl a Véleményvezéres fonal. De itt van a mandi is. Vannak olyan pontok, amikben sosem lesz megegyezés, de ezeket az okos ember nem feszegeti. Nem kell ezt túlragozni, meg extrapolálni a múlt hülyeségeit.

hoplita 2012.05.18. 16:25:27

@Dr. TaTa86:
"....Biztos vagyok benne, hogy a Fidesz többel gazdálkodik mint 10milliárd. Ezt úgy is összelopja, mert megéri. De akkor már Orbán(, vagyis a mindenkori miniszterelnök) a mi csicskásunk legyen, és ne Simicskáé meg Nyergesé...."

Á, bazmeg...mifelénk erre aszongyák, nincs az a megrakott szekér, amire még ne férne...:(

hoplita 2012.05.18. 16:28:05

@hoplita:
A faszom a blogmotorba...ááááááááááááááá!!!!

Elküldöm, bedfaszom...nem jelenik meg...újraírom, elküldöm, megjelenik ami eltűnt......:(((((((

hoplita 2012.05.18. 16:32:19

@numasi:
De-de...én liberális náci vagyok, hidd el.
Sokkalta liberálisabb és türelmesebb, mint magát annak tartó beles köcsög.:)
Mondom, nekem a buzik műbalhé....még akkor is, ha a homofóbokat is megértem.

ob.szerver 2012.05.18. 16:33:58

@sárkányfő:

"ma is kibukott egy újabb Közgép-ügy..."

Már kettőnél tartunk, pedig még csak fél öt van.

www.origo.hu/itthon/20120517-szigetkoz-vizugyi-projekt-a-kozgep-ujabb-milliardos-megbizasa.html

hvg.hu/hvgfriss/2012.20/201220_milliardok_a_kozgepnek

Mi lesz itt még estig?

Ja, és volt egy CBA-s hír is:

vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20120518-celegyenesben-a-match-felvasarlasa.html

Business as usual. Nem lankadnak a fiúk.

numasi 2012.05.18. 16:34:05

@Dr. TaTa86: Az álnaívságod sajnos nem oldja meg honfitársaink egy jelentős részének azon problémáját, hogy nem kellhetnek törvényesen egybe a választottukkal, illetve, hogy inkább árvaházba adjuk közpénzből a árvákat, mint nekik.. Ha pedig következetesen buzizod őket, és a kiállásuk ellen szítod a hangulatot, akkor te is felelős vagy abban a helyzetben, hogy adott esetben mondjuk a te jogos kiállásod ellen fognak mások hangulatot szítani így végül a jó dolgok mellett nem lehet közösen kiállni a homofóbia miatt. És persze remélem nem sértődsz majd meg mikor lenáciznak, azok akiket lebuzizol. Mindkettő egyébként érthető a kérdés az mi nagyobb szégyen, mi árt többet a honnak, és mi választás kérdése a náciság vagy a melegség..

J.László 2012.05.18. 16:37:01

@numasi:
A "liberális" sajnos a kommunistánál is alávalóbb söpredék.

numasi 2012.05.18. 16:41:43

@J.László: köszi indulatos és jó esetben semmitmondó rossz esetben egyenesen hazug (ez a gyakoribb) szólamokból kapok eleget ha bekapcsolok valami párt médiát. Ja! Hogy ez is az? Akko' bocsi, had szóljon! :)

numasi 2012.05.18. 16:44:10

@hoplita: ja, hogy azt akarod mondani, hogy te a nácik között liberális vagy, tehát egy puha náci vagy. Ok, de az még mindig ellentétben áll a liberálissal, aki sosem titulálná műbalhénak az elnyomás elleni tüntetést.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.05.18. 16:50:20

@numasi: A buzi a buzerant német szó becézése, azon kívül hogy ugyanúgy negatív konnotációja is van mint a homokosnak, melegnek nem értem miért lenne sértő.

Ahogy a náci sem sértő egy nemzetiszocialistának. Viszont én nem vagyok náci. :) Ettől még nem sértődöm meg. Ahogy nem vagyok homofób sem.

Most hogy ezen túl vagyunk: ez nem cinizmus és nem álnaívság. A házasságot nem véletlenül védi az állam, és nem véletlenül egy férfi és egy nő között jön létre.
Egyébként nem kellhetsz egybe a kutyáddal sem, sőt több emberrel sem. (Micsoda jogtalanság?! Hát ha 4 ember szereti egymást, külön-külön meg egybe, miért ne házasodhatnának össze?)

(Azt egyébként támogatom, hogy a buzi pártok fogadhassanak örökbe árvákat. Inkább ők mint az Állami Strici- és Kurvaképző Központ.)

Egy szó mint száz: Én kiállok a buzi emberi jogai mellett is, pont hogy ő is kiálljon értem(, 2006 őszén elfelejtették, jegyzem meg), de szerintem ez nem alapvető szabadságjog.

Letienne 2012.05.18. 16:54:58

@Dr. TaTa86:

Az ellenzék megbénítása alatt azt értem, hogy az új választási rendszerben nincs második forduló. El tudod képzelni, hogy a három baloldali párt és a Jobbik megegyezzen? az egyéni körzetekben hatalmas Fideszes győzelem lesz.

A kultúrharcnak nem közvetlen hatása van, csak évek alatt ivódik be az általa közvetített értékrend, és a köztudatba. Nézd, eltüntették a Köztársaságot Budapest térképéről s az ország nevéből. A köztársasági eszme testesíti meg a népfelség gondolatát a jobboldali autoriter etatista filozófiával szemben. A kultúra intézményeit telepakolták sokszor érdemtelen felkapaszkodott senkikkel. Mondd a kultúrának a puszta szórakozáson kívül van e más feladata, mint az értékek átadása?

Károlyit és a "Felszabadulást" nemcsak vitatják, hanem kizárják a politikai kánonból. Kell magyaráznom, hogy Károlyi és Felszabadulás mit jelent?

Nem vagyok biztos benne, hogy nem kell, nagyon sokan elfelejtik, hogy Károlyi évszázadok óta az első független magyar államfő volt.

A felszabadulás pedig nem a szovjet uralom emlékműve, hanem a náci megszállás végéé. Tudod a Felszabadulási emlékmű annak a ... nézőpontnak is a testamentuma ami szerint a Horthy korszakban a lakosság fele nagyon szegényen élt, és még a legjobb pillanataiban sem volt demokrácia, a levegőt pedig olyan sűrű keresztény-nacionalista giccs felhő hatotta át, ami előtt még ez a szerencsétlen elmebeteg Kerényi is elégedetten csettintene.

Ahogy ezek eltűnnek a szem elől, ahogy az oktatásból ezek az értékek kikerülnek úgy tolódik jobbra a társadalom és vele együtt a pártok is.

A társadalom nevelése zajlik. Ezeknek a kultúrpolitikai lépéseknek az eredményeképpen a társadalom egyre inkább a Fideszhez idomul: toleránsabb lesz a tekintélyelvűséggel szemben, növekszik a kereszténység (iskolaátadások), éljenzi etatizmust, csökken a szociális vívmányok vonzereje (hagyományos vs kétkeresős családmodell, szakszervezetiség vs neoliberalizmus etc) .

Mint mondtam, a kultúrharc egy hosszú távú játszma. A mielőtt azt mondanád, hogy csak revízionálják a kommunista agymosást, kérlek tartsd szem előtt, hogy a szekularitás, a liberalizmus, a baloldaliság, a népfelség elme, a demokrácia éthosza a kommunista uralom előtt is létezett és legitim fogalmak. A kommunistákra hivatkozva akarnak egy filozófiai családot a társadalomban marginalizálni.

PONT MINT AHOGY A KOMMUNISTÁK TETTÉK.

Ne mondd, hogy a terek átnevezése Orbántól független:) Nemcsak azért mert Tarlós mégiscsak a Fidesz jelöltje, hanem mert ehhez az illetékes fideszes kerületeknek a jóváhagyására is szükség volt.

numasi 2012.05.18. 16:59:16

@Dr. TaTa86: Nem találkoztam még olyan meleggel, ismerek egy párat, aki ne szólt volna ha a társaságban valaki buzizott, sokuk szerint sértő, úgyhogy én ezt inkább tiszteletben tartom.

Engem ha meleg lennék nem nagyon izgatna egy hetero moralizálása arról, miért nem házasodhatok össze a szerelmemmel, azt gondolnám - helyesen -, hogy ez pusztán homofóba vagy annak mosdatása.

Szóval, hogy szerinted a házasság miért nem jöhet létre két ember között akik szeretik egymást nemre való tekintet nélkül, az szerintem nem a házasságról, vagy a melegekről szól, hanem rólad.

De persze régen a nők meg nem dolgoztak, ha tüntettek műbalhénak titulálták, sokan mondták, hogy oka van, hogy a konyhában a helyük stb, aztán most meg ők is élvezik a férfiak jogait és lám nem dőlt össze a világ.

Az is figyelemreméltó, hogy egy társadalom élet és szellemi szinvonala egyenesen arányos a liberális demokratikussággal és fordítottan arányos a sokszor pártok álltal tudatosan szított/használt bigottsággal.

Ha van facebookod: www.facebook.com/photo.php?fbid=455016191194506&set=a.223098324386295.105971.205344452828349&type=1&theater

Na pá elvtársak, azt hiszem mára meghaladtam a befogadó képességét itt sokaknak.. :)

pereszke 2012.05.18. 17:04:36

A demokrácia szépen lassan leépült már mostanra, ez az újabb intézkedés a többpártrendszert hivatott megszüntetni, hiszen ha nincs több párt akkor ki nyeri a választásokat 2014-ben? igen, eltaláltátok.
A félreértések elkerülése végett mondom, egyetértek a nulla forintot a pártoknak ötletével, mondjuk dolgozzák ki, és lépjen életbe a következő választások után.
Évi max 3 milliárdról beszélünk, bandzsi pénzügyérünk ennek a tízszeresét baxxa ki a szélbe az unortodox intézkedéseivel, nem beszélve simicskáról, aki meg több tízszeresét nyúlja le az államtól, és pumpálja vissza a kenyéradójának éves szinten, így könnyű lemondani az állami apanázsról.

ob.szerver 2012.05.18. 17:05:52

@Letienne:

"El tudod képzelni, hogy a három baloldali párt és a Jobbik megegyezzen? "

Azt nem, és nem is lenne helyes. De a demokratikus ellenzék választási összefogása lehetséges és szükséges.

"az egyéni körzetekben hatalmas Fideszes győzelem lesz."

És ebből hatalmas Fidesz zakó lesz. Már ma is az lenne, és szerintem addig emiatt a választási rendszert is módosítani fogják.

Be akarták magukat évtizedekre betonozni, de elkúrták. Nem kicsit, nagyon.

Guillaume sous guillotine 2012.05.18. 17:07:53

@Letienne: az a Fidesz bűne hogy a három ellenzéki erő (LMP,MSZP,DK) együtt se esélyes a kormány leváltására? nem hiszem

Letienne 2012.05.18. 17:21:00

@ZZidane:
@ob.szerver:
Együtt esélyes, csak külön külön nem, márpedig a jelenlegi választási rendszerben ezeknek még az első forduló eredményének ismerete nélkül kell megegyezniük, mert a győztes mindent visz azaz ..

a második és harmadik helyezettek (=MSZP, DK, LMP, Jobbik) szavazatai mennek a kukába. Auch.

A listaállítás feltételeit szintén nehezítették ( ha jól emlékszem kopogtató cédulákból kétszer annyit, feleannyi idő alatt? hmm)
Auch.

Fidesz 18, MSZP 12, Jobbik 10, LMP 7, DK 2.,

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.05.18. 17:23:00

@numasi: "Szóval, hogy szerinted a házasság miért nem jöhet létre két ember között akik szeretik egymást nemre való tekintet nélkül, az szerintem nem a házasságról, vagy a melegekről szól, hanem rólad. "

Tőlem éljenek együtt, majd Isten ítél, de a házasság egy férfi és egy nő között köttetik.
Ez van, és a dolog nem csupán arról szól, hogy 2 (miért csak 2?) ember szereti egymást.

Egyébként ha ez is homofóbia, legyen homofób vagyok. Még büszke is. :)

Világnézetről meg lehet vitatkozni, érdekes is, de még egyszer: ne tegyünk már úgy, mintha egy alapvető emberi jog lenne.

@Letienne: Arról nem a Fidesz tehet, hogy az ellenzék olyan amilyen.

A köztársaság léte maga a marxista kultúrharc. Te itt nem egy organikus, demokratikus tehát valamilyen módon legitim status quót védesz, amit a gonosz fidesz fel akar rúgni, hanem az orosz fegyverekkel ránk erőltetett ideológiát, és 40 év diktatórikus agymosás eredményét.

Magyarország királyság, 44ben egy megszállt országban lett Szálasi "nemzetvezető" 46ban szintén megszállt ország döntött az államformáról, ahogyan 49ben és 89ben is.

"Horthy korszakban a lakosság fele nagyon szegényen élt"
1938ra konkrétan az osztrák életszínvonal 70%-án álltunk. Most 30% körül.

"A felszabadulás pedig nem a szovjet uralom emlékműve, hanem a náci megszállás végéé."
Nem szabadultunk fel. A felszabadulás nem újbeszélül azt jelenti, hogy eddig el voltál nyomva, ezután meg szabad vagy. (Érted felSZABADULÁS) Annak is van neve hogy eddig el voltál nyomva, ezután el leszel nyomva más által. Pl: "elfoglalás".

J.László 2012.05.18. 17:26:57

@Letienne:
"A felszabadulás pedig nem a szovjet uralom emlékműve, hanem a náci megszállás végéé. Tudod a Felszabadulási emlékmű annak a ... nézőpontnak is a testamentuma ami szerint a Horthy korszakban a lakosság fele nagyon szegényen élt, és még a legjobb pillanataiban sem volt demokrácia, a levegőt pedig olyan sűrű keresztény-nacionalista giccs felhő hatotta át, ami előtt még ez a szerencsétlen elmebeteg Kerényi is elégedetten csettintene. "

A felszabadulás pedig nem a náci uralom emlékműve, hanem a kommunista megszállásé. Tudod, a felszabadulási emlékmű annak a... nézőpontnak is a testamentuma, ami szerint a liberális korszakban a lakosság fele szegénységben élt és még a legjobb pillanataiban sem volt demokrácia, a levegőt pedig olyan sűrű liberális-posztkommunista giccsfelhő hatotta át, ami előtt még ez a szerencsétlen elmebeteg Imre Kertész is elégedetten csettintene.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.05.18. 17:30:44

@Dr. TaTa86:

"Én kiállok a buzi emberi jogai mellett is, pont hogy ő is kiálljon értem(, 2006 őszén elfelejtették, jegyzem meg)"

mi van???

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.18. 17:34:44

@mavo: Az van, hogy 200 hozzászólás kell ahhoz, hogy tetszőleges magyar politikai beszélgetés a melegházasság-szemkilövetés-szovjetmegszállás témákig degenerálódjék.

Reménytelen.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.05.18. 17:35:01

@J.László:

hát igen, a rákosi-rendszer, mint a libsik műve :) és az imre kertészezés jaj, dehogy is antiszemita bája, az

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.05.18. 17:36:27

@Counter:

sajna 2006 hat éve elmúlt, akkoriban ez első imrekertészező náci köcsög kábé tizedennyi hozzászólással ezelőtt kezdett volna libsifalni

numasi 2012.05.18. 17:36:43

@Dr. TaTa86: ok, ne tegyünk úgy, mintha a szerelemből való házasság alapvető emberi jog lenne, ennek az lesz a következménye, hogy más dolgokban sem kell úgy tennünk, pl. ne tegyünk úgy mintha a többpárti érdekképviselet az lenne. Döntsd a tőkét elvtárs döntsed csak.

J.László 2012.05.18. 17:38:43

@mavo:
Hát igen, a nemzetiszocializmus, mint a keresztény nacionalizmus műve :). És a kerényizés, dehogy is antimagyar bája, az

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.05.18. 17:39:24

@mavo:

bár a mandiner elvben fő vonalának kommentereiből a fű zöld kijelentés is három perc alatt kihozza az egészséges, zsidófób magyart, szóval azért nincs minden veszve.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.05.18. 17:40:49

@J.László:

ahán, kerényi A Magyarok, ugye. :) aki kerényit szidja az magyarfób, yeah.

miért ennyire segghülye minden náci, bazmeg?

J.László 2012.05.18. 17:43:49

@mavo:
Figyelj mavo. Itt zsidóztok ezerrel minden nap, miközben élethalálharcot vív a hazátok. Nem gondoljátok, hogy kötelességeitek vannak a hazátokkal szemben?

numasi 2012.05.18. 17:44:05

@Counter: amíg ennyire zavar van a fejekben, addig mindenről, mindenhol, de ez szerintem a közös értékek és eszmények kifejlesztésének rögös, de fontos útja.

numasi 2012.05.18. 17:45:58

@J.László: én zsidó származású vagyok és tényleg élet-halál harcot vív önmagával a hazám, ezért is tartom fontosnak a párbeszédet. Amire viszont csak akkor van mód, ha nem az alapján tekintesz egyenrangú állampolgárnak, hogy kik voltak az őseim..

J.László 2012.05.18. 17:52:45

@numasi:
Aki a budapesti biztonságából antiszemitázik öt percentként, az menjen haza harcolni a hazájáért. Akkor antiszemitázhat.

Letienne 2012.05.18. 17:59:38

Hello,
@Dr. TaTa86:

Ez nem igaz, a köztársaság az nem valami keleti egzotikum volt, annak eszménye már nagyon régóta létezett itthon, és a már az általam többször emelgetett népfelség elvét testesítette meg. Nem véletlen, hogy a Második Köztársaságot is egy, a jobboldali kisgazdapárt vezette kormány kiáltotta ki.

Lásd, pontosan itt jön elő a kultúrharc. Rengetegen hiszik azt, hogy itthon nem is volt önálló semmilyen baloldal, sminden csak szovjet meg nyugati import.

A szovjet újbeszélben valóban az volt a szobor és a fogalom jelentése amit itt leírtál s a megmaradt vérkommunistákon és az echte nácinokon kívül azt hiszem kevesen maradtak, akik nem úgy fogják fel hogy egyik cseberből a másikba tettek minket.

Csak hogy kibetűzzük: A két esemény értékelésében van egy erős érték disszonancia: A náci megszállást rossz volt, az azt megszüntető szovjetek jók.
Ugyanakkor a pár évvel későbbi szovjet megszállás szintén rossz volt.

Ezek olyan értékhorgonyok, amelyek a baloldali filozófia alapjait adják. Végül a dilemmát a poszt-szocialista társadalom úgy oldotta meg, hogy elismerték a szovjetek érdemét a Náci rémuralom felszámolásában ( a felszabadulási emlékművet ekként értékelték át)

Valamint építettek egy 56-os emlékművet ami közvetetten elítélte a kommunista megszállást. ( és éltette a forradalmárokat)

Amikor a felszabadulási emlékművet piszkálják, akkor a baloldal mindig azt látja, hogy a náci megszállást (+Horthy)akarják relativizálni.

J.László. Ez nagyon gáz lett
A felszabadulási emlékmű ugyanis

@J.László: A szarkazmusnak csak akkor ül, ha van értelme, a szarkasztikusan írt szövegnek.

numasi 2012.05.18. 18:05:18

@J.László: Szerintem aki egy magyar/magyarországi kisebbségért harcol, az egyben az országért is harcol. Zsidó magyar, cigány magyar, meleg magyar végső soron mind magyar, legvégsőbb sorban, pedig ember mind. Aki veszi a fáradtságot, hogy legalább egy neki fontos kis szeletéért kiálljon (értük, nem pedig mások ellen), az nem lehazaárulózást érdemel. Párhuzamos harcok ezek, nem ellentétesek azt értsük már meg. | Aki romániában a magyar kisebbségekért harcol az közvetve a románokért is harcol, mert egy élhetőbb, konstruktívabb együttélésért száll síkra az etnikai árokásás ellenében, és ez a román állampolgárnak is jó.

J.László 2012.05.18. 18:06:25

@numasi:
Aki a budapesti biztonságából antiszemitázik öt percentként, az menjen haza harcolni a hazájáért. Akkor antiszemitázhat.

Putyilov gyári melós 2012.05.18. 18:08:25

Felcsúti cigánygyerek, először tedd vissza a kasszába, amit kiloptál és kövessen benne a rohadék magyargyűlölő janicsárbandád is!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.18. 18:13:07

@numasi: Maga több, mint rutintalan ezeken az oldalakon. Szokik vagy szökik, de ilyen a polgári underground – közönsége. A komoly hülyéket még nem is tapasztalta :-)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.18. 18:36:10

Megfontolandó, hogy a költségvetési takarékosság jegyében ne kapjanak állami támogatást a pártok 2013-ban és 2014-ben – vetette fel Orbán Viktor

minek új pártoknak lenni? elég a fidesz és az mszp, őket majd fizetik a nagy komcsi cégek meg rotsild bankjai

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.18. 18:38:56

@jan: orbán ennyire ostoba, hogy ilyen labdát felüt. megmondják hogy üsse fel, ő felüti, semmit nem ért, az ellenzék lecsapja.

numasi 2012.05.18. 18:44:56

@Counter: Ne féltsen engem, fél évente-negyed évente ide tévedek, ugatok egy kicsit, megnézem hagyják-e, van-e változás a reakciókban, gyakran diszkréten undorkodok csak és ennyi. Azt viszont szerencsére tapasztalatból tudom, hogy nem ilyen a polgári underground, ellenkezőleg ez maga a kispolgári mainstream a komment vonalat illetően, és persze az állampárti agit-prop a kommer vonalon ahaha.. Viszont természetesen látok változást a pofák méretét illetően mióta kormányon van a blog-gazda. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.18. 18:46:54

@tothh: nem tudnak jól kormányozni, mert egyrészről mérhetetlenül buták és hazugok ideológia terén, másrészről nem kormányozhatnak, mert csupán helytartók ők

is 2012.05.18. 18:49:06

OFF:
megereszthettek egy újabb Kolontár posztot, hogy egy kicsit átértékeljétek azt a nagy nemzetmentést, aminek láttatátok az ügyet máfél éve. szerintem minden kolontári átkozza a mostanra kialakult porozási helyzetet. nagy magyar lélek, meg felbuzdulás, az van - hozzáértés meg sehol, amihez nyúlnak, az szarrá változik.
/OFF

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.18. 18:54:10

@numasi: A polgári underground közönsége az, ami ilyen. Csak pontosan.

@tesz-vesz: Mondja, eddig bevált az ilyesfajta fohászkodás? :-)

@is: Minek? Megírták, hogy megtörtént a nemzetmentés. Volt Orbán, Pintér, Makovecz, a túloldalon Gyurcsány, szocik, privatizáció. A meccsnek vége.

Persze mindig vannak elégedetlenkedők, ezt eddig is tudtuk. De hát a kutya ugat, a karaván halad. Ha nagyon pattognak, majd kiderítik, hogy ki pénzeli a nemzetmentés furkálását.

Mindenesetre amióta rend lett téve, nem történt újabb iszapömlés, tehát minden a legnagyobb rendben kell hogy legyen. Ugye?!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.05.18. 18:59:52

@Letienne: Elmentünk a témától. Talán ezért van a fidesznek olyan könnyű dolga. Nem kéne a balosoknak feszegetni ezt a köztársaság-témát. Te úgy gondolod én így, ez van, de ne tegyél úgy mintha ez ellenzéki-, demokrata-, nemzeti minimum lenne.

@numasi: A monogámia is előfeltétel, és szerintem jól van ez így.
Neked is ugyanaz, mint Letienne-nek. Lehet erről vitatkozni, csak nem itt kéne.

cellimega 2012.05.18. 19:00:28

A magyar pártok közül az MSZP messze a leggazdagabb, ezt mindenki tudja, aki foglalkozik politikával. A régi MSZMP-ingatlanvagyon hasznosításából (régi pártházak bérbeadása) hatalmas bevételei vannak.
Tehát sima hazugság az, hogy ez a lépés a Fideszen kívül mindenkinek szar.
A valóságban az MSZP járna a legkevésbé rosszul a pártok közül.

reccs 2012.05.18. 19:06:16

@J.László: "Nem gondoljátok, hogy kötelességeitek vannak a hazátokkal szemben?"

De, csak ha kitekerem egy hozzád hasonló náci nyakát, annyit kapok, mint egy rendes emberért.

J.László 2012.05.18. 19:10:27

@reccs:
Nem fogsz annyit kapni.
1. "Náci" nyakát tekerted ki.
2. Ha cigány vagy, felmentenek. Lásd: Cozma gyilkosság. Ha ügyes vagy, még kártérítést is kapsz.
Gyáva vagy, ha erre hivatkozol. Mint a fajtád.

abrakadabra40 2012.05.18. 19:13:55

Kövezzetek meg, de én támogatom az ötletet.

A pártokat Magyarországon(illetve az egész! világon) a tehetősebb vállalkozók, üzleti körök finanszírozzák. Ezen nem is kell meglepődni. Az állam ne adjon egy büdös petákot se. Oldják meg maguk. (lásd USA) A Fidesz-Kdnp szövetség és az Mszp-Dk formációk alsó hangon fel tudnak maguk mögé sorakoztatni 2-3 tucat gazdag embert.
A kérdés az Lmp és a Jobbik.
Az LMP-nek ott vannak a nyugati liberális körök, a Jobbiknak meg azok a mecénásai akik évi több száz milliót invesztálnak a Barikád és a Hazai pálya folyóiratjaikba. (Gyerekek! A Hazai pálya 2 havonta jelenik meg 2 milliós példányszámban. Ergo ez 12 millió újságot jelent/év. Az újság ingyenes, plusz nincsenek benne hirdetések. Több száz milliós lehet a veszteség. Barikád dettó. Mégis nyomatják őket. Vajon miből? Ki állja a veszteséget? :))

Az ellenzék valódi problémája az, hogy most fény derül a finanszírozóikra. Az Lmp-ről is hallani egyes elit kávézókban, hogy Amerikából küldik nekik a pénzt. Persze nem nagy tételeket, csak évi pár 10 milliót. De a honi zöldeknek ez egyenlőre bőven elég. Most majd max 100 milliókat kell kapniuk. Megoldják.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.18. 19:17:49

@J.László: Nahát, kit mentettek fel a Cozma-ügyben?

@abrakadabra40: Jó az, ha a pártokat eltereljük a transzparens (mert maga a központi költségvetési párttámogatás nevezhető annak!) finanszírozottság felől a szürke/fekete finanszírozás irányába? Tényleg?

abrakadabra40 2012.05.18. 19:20:30

@Counter: Minden egyes pártoknak adott támogatást(ha csak 1 forintról van is szó)nevesíteni kell.
Ez maga a totális fehérség.

J.László 2012.05.18. 19:23:55

@Counter:
"Nahát, kit mentettek fel a Cozma-ügyben?"
Két év múlva szabadlábon lehet a cigány. Szabadlábon is lesz. Ez felmentés egy gyilkossághoz képest.

abrakadabra40 2012.05.18. 19:27:01

@abrakadabra40: Mondok egy példát. A pártfinanszírozási törvény szerint a pártoknak nem kell feltüntetniük az adományozó nevét fél millió forint alatt. Ergo, ha a Soros alapítvány naponta átküld az Lmp-nek 499 000 forintot, akkor éves szinten kb 180 milliót tud beléjük pumpálnia anélkül, hogy nyilvánosságra kerülne Soros neve. Ezt fel kéne számolni.(szerintem ezt is meglépik)

+ egy kibaszott forintot nem kapnának a pártok az államtól.

Nekem ez tetszik.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.18. 19:32:51

@abrakadabra40: Ez mostanáig is remekül működött, ugye jól gondolom? Úgyhogy igazán kívánatos volna a pártfinanszírozás költségvetésen kívüli részének gyakorlatát a pártok teljes finanszírozására kiterjeszteni.

@J.László: Megismétlem a kérdést: nahát, kit mentettek fel a Cozma-ügyben?
Érti? Kit?
Aztán majd elkezdhet ismerkedni a feltételes szabadságra bocsátás feltételeivel, de előbb tegye tisztába, egyáltalán mit akar mondani – egyelőre úgy tűnik, hogy csak az jutott el a tudatáig, hogy "cigány".

GaZe 2012.05.18. 19:34:59

Értem.
Ha a fidesz dobja be, akkor "hangulatjavító ötletelés", ha valaki a 'másik' ódarról, akkor meg "politikai gumicsont".
Nézőpont kérdése ugyebár...

tevevanegypupu 2012.05.18. 19:35:20

@tesz-vesz:

Szivesen gyermekem.Mit ohajt?

tevevanegypupu 2012.05.18. 19:35:20

@tesz-vesz:

Szivesen gyermekem.Mit ohajt?

abrakadabra40 2012.05.18. 19:36:53

@Counter: Nem, mert 500 ezer alatt nem kellett feltüntetni az adományozó nevét. Ezt is fel kell számolni, de pont erről írtam a komemnted felett.

viperakapitany 2012.05.18. 19:48:35

@numasi: melegként tüntetni, ehhez bátorság kell, nem melegként értük tüntetni, szolidaritás. ma a hazaszeretet a szolidaritással egyenlő. helyesen cselekedtél.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.18. 19:49:18

@abrakadabra40: Ezt te költötted hozzá Orbán Viktor ötletéhez.
Próbálj Orbán Viktor ötletéről véleményt alkotni a sajátod helyett; nem utolsósorban azért, mert lássuk be, nem teljesen egyforma esélyük van a megvalósulásra.

Azon kívül pedig légy kreatív: nem kell ahhoz pénzeket átutalnia egy cégnek, hogy pártot támogasson. Elég, ha olcsón juttat hirdetőfelületet a cityposzterein, például; vagy reklámidőt, nyomdai szolgáltatást, ingatlant. Netán az is lehet, hogy nem is a pártot kell támogatni: támogatásra méltó lehet a Kormány, minisztériumok, egyéb hatóságok. Vagy éppen civil szervezetek civil újságjai, vizslatenyésztők lapja, effélék.

viperakapitany 2012.05.18. 19:52:29

@cellimega: az orbán-simicska tengely száz milliárdos nagyságrendben rendelkezik félretett pénzzel. a maszop hozzájuk képest kispálya

abrakadabra40 2012.05.18. 19:55:12

@Counter: Ezt tény, de a kampány előtti években is finanszírozni kell valahogy a pártokat. Amúgy a 386 milliós kampányköltést tényleg betartják a pártok. Mivel mindenhez nyomott áron jutnak hozzá.

Szerintem Orbánék meglépik. Sanszosnak érzem. A kettő egymásból egyenesen következik. Mindegy. Majd meglátjuk. Napok kérdése.

abrakadabra40 2012.05.18. 19:56:01

@viperakapitany: Nem akarsz feljelentést tenni?

greatalex 2012.05.18. 20:00:59

@napi_jokedv:
a szrtáda építésekre gondolsz (alagutak, völgyhidak), esetleg a Margit-híd felújítására, vagy a négyes metró költségeire? Esetleg a szépreményű BKV-s végkielégítésekre? Dataplex mutyira vagy a Máv-os 2 milliárdos sikerdíjra?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.18. 20:01:30

@abrakadabra40: Kampányon kívül is szüksége van egy pártnak kiadványokra, plakátokra, ingatlanokra.

Továbbá még mindig arról beszélsz, hogy neked milyen remek (pedig nem az, az eddigi tapasztalatok alapján is könnyedén kijátszható) ötleted támadt, és ezért dicséred Orbánét. A kettő azonban egyáltalán nem ugyanaz az ötlet.

A 386 milliós kampányköltségvetési keretet nem kell idekeverni. Az egy teljesen más téma: az országgyűlési egyéni képviselőjelöltek kampányköltsége nem haladhatja meg az 1 milliót, papíron. Meg is szokták oldani. De ez nem a pártfinanszírozás tárgyalt témaköre: a pártok ugyanis a választási eredményeik függvényében kapnak a központi költségvetéstől pénzt, amiből akár fordíthatnak képviselőjelöltjeik kampányaira. A párttámogatások összege nem áll ennél szorosabb összefüggésben az oevk jelöltek költségvetésével.

tevevanegypupu 2012.05.18. 20:07:47

@Dr. TaTa86:

Politikusok nalunk ketfelek vannak: egyik csak sajat zsebre dolgozik, a masik sajat zsebre de egy kicsit az orszagnak (es a partjanak!) is. Logikat sokszor nem lehet talalni abban amit tesznek,illetve valoszinuleg van, csak eppen mivel a lenyeges dolgok szinfalak mogott tortennek, nemigen tudjuk meg. Lasd Gyurcsany oszodi beszede, ahol ugy nagyjabol kiderult, hogy a szocialistak es liberalisok mit tudtak csinalni (illetve nem csinalni).
Orbanek kormanyozni ugyan tudnak - legalabbis az elso ciklusban - most nagyon sokan gatoljak oket. Ha oligarchak allnak a hatuk mogott, az mindenkeppen az adott politikai partnak erdeke, biztositek. Orbanekat olyan nagyon nem is tudom elitelni emiatt, tulsagosan sok az ellenseguk, legalabb penzugyi biztositekuk legyen. De kulfoldon ezt sokkal ugyesebben csinaljak, minden partnak jut is marad is..Ugyhogy ebbol meg baj lesz..

abrakadabra40 2012.05.18. 20:13:31

@Counter: Nem mondtam, hogy Orbán ötlete, de szerintem logikus lenne, ha meglépné. Ezzel marhára kifehéredne a rendszer. Nyilván csak részben(de az jelentős lenne), mert mindent ki lehet játszani.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.18. 20:19:44

@abrakadabra40: A saját ötleteit mindenki nagyra becsüli és dicséri, ha és amíg teheti.
Azonban nem illik saját ötleteinket mások vélt viselkedésével dicsérni, mert olyasmiről teszünk olyankor állítást, ami fölött nincs hatalmunk.

Ugye érted?

Mindemellett ha meg akarná lépni az ötleted, most számos remek alkalma nyílna beszélnie róla. De nem beszél róla. Vajon miért...?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.18. 20:19:45

@ucsacsu: mire leesik nyugdíjba mész? vagy mire vársz?

@jose maria padilla: ??? néha azért jó lenne gondolkodni is, különben kevesebben fognak imádni, az meg levesz az életerő pontjaidból

hoplita 2012.05.18. 20:29:10

@abrakadabra40:
Lófaszt fehéredik ki komám...!:)
Akkor lesz csak kormos igazán, ha itt minden párt elkezd pénzt felhajtani....abból nem lesz köszönet, még ennyi se, mint most.

Szamiz67 2012.05.18. 20:40:19

A Közgép 10x felárral csinálja a szajoli vasútpálya felújítást, szerény 70-80 milliárdot lehetett volna ott spórolni a pártok 2 milliárdja helyett, de a közmédia 60 mrd-os kerete is úgy elbírna 2 milliárdot, hogy fel se tűnne.

Szamiz67 2012.05.18. 20:44:21

@abrakadabra40: Mi fehéredne ki? 2006-ban pártonként 20 mrd.-ba került becslések szerint a kampány, hivatalosan meg 2 milliárdba, ha 2014-ben hivatalosan 0 mrd-ba kerül, de mégis lesz kampány pár milliárdért, akkor az szerinted fehéredik?

Pelso.. 2012.05.18. 20:55:54

@tevevanegypupu: Értelmezzem fenti mondataid akként, hogy nézzük el a fidesznek, hogy lop, mert a pártért-országért teszi? Ja, + mert támadják szegényeket a sok konszenzusos demokrácián, jogállami elveken, racionális gazdasági megfontolásokon alapuló intézkedéseikért?
Azért teljesen nem zombik ám az emberek, bármennyire is ez az elvárás.

tapasz13 2012.05.18. 21:01:43

@TrueY: Biztos lehetsz benne hogy a "KÖZGÉP"vasut ,ut,és Autópálya milliárdjaiból a Fidesz finanszirozását megoldják.Fasiszta diktatúra épül Magyar országon .

igazi hős 2012.05.18. 21:11:01

@J.László: Jaj de megható. Gyorsan gyújtok egy gyertyát a zsidó terroristák által megölt német civilekért. (Elvégre már sabbath van.)

igazi hős 2012.05.18. 21:14:34

@is: Érdeklődve hallgattam én is, hátha elhangzik, hogy a mostani helyzet a technológiaváltás egyértelmű hozománya, de valahogy a királyi tévében nem nagyon keresnek okokat. Aki még kétli, hogy 2 év múlva nyer-e a Fidesz, hallgasson m1-et.

tevevanegypupu 2012.05.18. 21:15:38

@Pelso..:

Egyik partnak sem neznem el, hogy lop, de mondja meg, ugy megis mit lehet tenni azon kivul, hogy egy-egy valasztasnal egy masikat szavazunk meg kormanynak..Akik voltak es loptak mennek nyugodtan tovabb jol meggazdagodva, semmi buntetes, aztan az ujak ujrla lpnak, stb..stb..Nem azt mondom, hogy ez a normalis es termeszetes, de igy megy. Nalunk legalabbis.

tevevanegypupu 2012.05.18. 21:15:38

@Pelso..:

Egyik partnak sem neznem el, hogy lop, de mondja meg, ugy megis mit lehet tenni azon kivul, hogy egy-egy valasztasnal egy masikat szavazunk meg kormanynak..Akik voltak es loptak mennek nyugodtan tovabb jol meggazdagodva, semmi buntetes, aztan az ujak ujrla lpnak, stb..stb..Nem azt mondom, hogy ez a normalis es termeszetes, de igy megy. Nalunk legalabbis.

Letienne 2012.05.18. 21:45:35

@Dr. TaTa86: Az első állítás az volt, hogy Orbán sikeres, mert [többek között] intézményesítette a kultúrharc eredményeit, dehogy gondolom én demokratikus minimumnak .

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.05.18. 21:51:52

@Pelso..:

te ezt nem értheted. szegény, csak a haza üdvéért epedő viktorékat kényszerítik, hogy lopjanak. pedig ők nem akarnának, de hát kegyetlen ez a világ.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.05.19. 06:29:24

már csak Kiszel Tündében bízhatunk a természetes donatellácskizmus szellemében

hoplita 2012.05.19. 09:30:00

@igazi hős:
Ez az faszfej, locsold az olajat a tűzre...:(
Egy egészségesen zsidószkeptikusból így lehet habzó szájú antiszemitát faragni.
Csak aztán majd ne legyen ajvékolás...

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2012.05.19. 17:09:13

@Tilikov: A magyar társadalomban a többség gazdaságilag szocializmust, politikailag vezérelvű egypártrendszert szeretne (forrás: pewglobal.org/files/pdf/267.pdf), és ezt a fidesz biztosítja is, a többi párt meg ezen a pályán nem tudja megverni. Olyan párt, ami gazdaságilag kapitalista és nem vezérelvű nemhogy nem tudná megnyerni a választást, de szerintem még az öt százalékot sem érné el.

Pelso.. 2012.05.19. 19:06:55

@stoic79: E szerint élesszük újra a szocialista nagyüzemeket, meg legyen devizakorlát?

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2012.05.19. 19:18:03

@Pelso..: A szocialista nagyüzem - ha egy picit más formában - létezik a jelenben is. Az egyik típusa az állami monopólium (MÁV, BKV stb.) a másik pedig közbeszerzéseket elnyerő, papíron ugyan privát, de valójában állami pénzekből fenntartott cég (pl. Közgép).
A devizakorlát pedig gazdasági úton fog jönni: ha a magyar gazdaság tovább gyengül, akkor egy idő múlva senki sem lesz hajlandó forintért valutát adni.

Pelso.. 2012.05.19. 20:05:05

Más volt a célja az akkori üzemek fenntartásának, más a maiaknak.

igazi hős 2012.05.19. 22:42:05

@hoplita: Mármint J. Lászlót tartod "zsidószeptikusnak", aki egy ilyen oldalt linkel? Hát, vagy szeptikus szó értelmével van problémád, vagy a saját értelmeddel.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.05.23. 09:14:13

@tapasz13: "Biztos lehetsz benne hogy a "KÖZGÉP" vasut ,ut,és Autópálya milliárdjaiból a Fidesz finanszirozását megoldják."

Igen, én is erre gondolok. Nem véletlen, hogy minden tender nagy részét a haverok nyerik.

"Fasiszta diktatúra épül Magyar országon."
Ehhez kellene egy Mussolinihez fogható karizmájú vezető. Ork bán ennek csak gyenge paródiája. Főbohóc...