A Himalája-tragédia margójára
2012. május 16. írta: night hawk

A Himalája-tragédia margójára

  Szomorú eseménnyel végződött az idei magyar nyolcezres expedíció, az emlékére készült videóval a Mandiner is megemlékezett Horváth Tiborról. A kommenteket olvasgatva határoztam el, hogy írok erről az összetett történetről pár sort – a poszt azért csak most jelenik meg, hogy kicsit távolabb kerüljünk a konkrét esettől és a gyásztól.

  Kezdjük az elején: amit egyes hozzászólók megengednek maguknak egy elhunytnak emléket állító bejegyzés alatt, az számomra egyébként felfoghatatlan, de mondjuk azt, hogy ilyenkor kerül felszínre a téma. A leggyakoribb megjegyzés, hogy minek mentek oda, minek ilyet csinálni stb. Röviden azért, mert ott van. Bővebben a Népszabadság remek publicisztikája írja le ugyanezt. Tudom, akik eddig nem értették, azokkal ezektől a soroktól sem fogunk közös nevezőre kerülni, más paradigmában gondolkodunk. Nekik legyen annyi elég, hogy ha én akármilyen nőbe vagyok szerelmes, akkor senki ne mondja meg nekem, hogy ne legyek, csak tartsák ezt tiszteletben, ennyi mindenkinek kijár. Ezek a srácok a hegyek szerelmesei, ez a szerelem pedig kockázatokkal jár, amiket ők nagyon is ismernek.

  Egyébként bármilyen sport üdvözlendő, főleg a mai magyar társadalom egészségi és mentális állapotának ismeretében. A sportokhoz viszont hősök kellenek, ők adják az új generációk számára a motivációt és az inspirációt, és mint ilyenek, szerintem sokat adnak a nemzetnek. Ehhez hozzátartozik, hogy könyveket írunk róluk és sztárok lesznek. A konkrét történet szereplőinek a tevékenysége a Lajtától nyugatra fekvő országokban talán nem kapna ekkora médiaérdeklődést, bár a teljesítményük nemzetközi szinten is komolynak mondható. Mindenesetre nekünk ők vannak, és legyünk büszkék rájuk.

  Erőss Zsolt sportteljesítménye különösen tiszteletre méltó, kivételes adottságai vannak. Tipikus kemény székely gyerek, elpusztíthatatlan őserő. Ráadásul a képességeihez megfelelő szorgalom és kitartás is párosult. Lábának elvesztése is kemény történet, nem volt szükségszerű, de különben nem mehetett volna többet magashegyre.

  Másik visszatérő kérdéskör a kommentekben a pénz. Igen, egy ilyen expedíciónak milliós költségei vannak. Nyugati országokban a felszerelésgyártók hatalmas pénzeket tolnak a saját mászóik szponzorálásába alaptevékenységükből adódóan. A hazai expedíciók ilyenről nem is álmodhatnak, annak ellenére, hogy azért vannak támogatók. Ezért a zseton sokszor korlátot jelent, valamint gyakran arra kényszerülnek a csapatok, hogy ezt-azt megoldjanak okosban, vagy azzal főzzenek, amijük van. Továbbá ezeknek a hazai mászóknak egyik fő bevételi forrása a jómódú, kalandvágyó emberek kirándultatása, hogy egy-egy hegyen készíthessenek magukról egy fényképet, amivel otthon verhetik magukat, hogy milyen fasza csávók. Na, ez az a pont, ami számomra már vet fel kérdéseket, de mondjuk azt, hogy ilyen tapasztalt hegyi vezetők nyilván sosem kerülnének ilyen emberekkel olyan helyzetbe, ahol semmi keresnivalójuk nem lenne. És ha van fizetőképes kereslet, akkor legalább tudnak belőle pénzt csinálni.

  A konkrét történésekhez kanyarodva, bár én alapvetően sehol sem láttam ezt leírva, de bármiben mernék fogadni, hogy a csapatnak az egyetlen célja, hogy Erőss Zsolt legyen az első magyar, aki megmássza az összes (14) nyolcezrest. A világon ez eddig 27 embernek sikerült, ő kilencnél tart. Nem kis szó lenne – viszont nem ez az első tragédia, ami erőfeszítéseiket kíséri. Ez szerintem részben a fentiekben leírtakkal magyarázható, részben egy másik dologgal. A tragédiák mindig akkor történnek, amikor a sok kisebb-nagyobb hiba összeadódik.

  Ott kezdődött, hogy hetekkel később értek a helyszínre, mint optimális lett volna. Miért? Mert embereket kirándultattak a Himalájában, hogy pénzt keressenek. Azt gondolták, majd később behozzák a lemaradásukat az akklimatizációban, de jött a rossz idő. Az expedíción résztvevő újságíró a saját blogján írja le, hogy a tragédia előtt napokkal az összes komoly csapat elhagyta a hegyet a várható időjárás miatt. És jött a tipikus magyar sztori: nem számít se a rossz idő, se az elmaradt akklimatizáció, ha már ott vagyunk, akkor ráfordulunk a történetre, mert ki tudja, mikor lesz megint lehetőségünk idejutni. Egyszer hatalmas hóvihar közepette toppantam be egy osztrák hüttébe. A csapos röhögve kérdezte, hogy ugye magyarok vagyunk? Mert ilyen időben csak a csehek, a lengyelek és mi mászunk... 

  A másik ok a csapat működése környékén keresendő. Erőss Zsoltról már egy több mint tízéves cikkben is leírták, hogy valószínűleg nem fog egyetemi előadásokat tartani a csapatmunkáról. Viszont az ilyen szintű hegymászáshoz csapat kell, ha csapatjátékos valaki, ha nem. Sőt a legnagyobb hegymászók, (pl. Messner, aki elsőként mászta meg az összes nyolcezrest) rendszeresen tartanak menedzsereknek képzéseket és előadásokat vezetéselméletről és ehhez kapcsolódón dolgokról, mint pl. csapatmunka vagy célmeghatározás. Ettől függetlenül ezen a szinten elfogadható, hogy szétválnak a partik, és egyedül folytatják a mászók. Mindenki nagyfiú, mestere a hegymászásnak, képzett, megfelelő rutinnal és erőnléttel rendelkezik a különféle helyzetek kezelésére. Ezért hiába vetődik fel sok emberben, miért indult el egyedül lefelé Horváth Tibor, mert ha együtt maradnak, vagy megvárja Zsoltot, akkor ez vagy az lehetett volna – nem ez a fő kérdés. Tudjuk, hogy az egész helyzet el volt cseszve, és ott sem kellett volna lenniük: rossz idő volt, és nem akklimatizálódtak megfelelően. Az ilyen helyzetben pedig már benne van a tragikus kimenetel.

  Az igazi kérdés az, hogy a csapatukat hogyan állították össze (kik és milyen szerepet/felelősséget vállaltak), és hogyan hozták a döntéseket. Nekem gyanús, hogy Erőss Zsolt mellé nem először kerül nála gyengébb ember, akinek nem megfelelően ítélik meg a képességeit. Az már csak okozat, hogy egyedül marad, és bajba kerül. A másik lehetőség, hogy Erőss Zsolt szinte elképzelhetetlenül önző. Mindenesetre kíváncsi leszek, hogy lesz-e bárki, aki legalább részben vállalja a felelősséget, vagy bevallja, hogy vastagon benne volt az események tragikus alakulásában. Mert a csapatmunkához ez is hozzá tartozna.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr74502811

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mondjátok meg Júliának... 2012.05.16. 23:02:49

 A pécsi Egyetem eredmény nélkül zárta le a vizsgálatot Gyurcsány Ferenc dolgozata ügyében. A DK szerint "megdőlt a plágiumvád". Az MN szerint "Gyurcsányt nem tisztázták".Közben (nem) mellesleg kiderült:nem igaz, hogy Gyurcsány...

Trackback: Mondjátok meg Júliának... 2012.05.16. 23:02:48

 A pécsi Egyetem eredmény nélkül zárta le a vizsgálatot Gyurcsány Ferenc dolgozata ügyében. A DK szerint "megdőlt a plágiumvád". Az MN szerint "Gyurcsányt nem tisztázták".Közben (nem) mellesleg kiderült:nem igaz, hogy Gyurcsány...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jofiu 2012.05.16. 17:53:23

Csak végigolvastam, összességében most már tetszik a cikk.
Nekem az jön le, a személyes dicsőség kedvéért erőltetik a dolgot. Akkor is mikor nem kellene, mikor nincsenek meg az erőforrások.
De továbbra is a véleményem, ez nem követendő példa.
És nem ösztönző.
Sőt!!
(úgy értem egészséges és tevékeny szinten. mások különleges - mégis megismételt - és ömagában haszontalan teljesítményét elérni újra nem nagyon releváns az átlagember állóképessége ügyében - értsd a népesség sportossága. Ez csak reklám. Az egyénnek, vagy a szponzornak.)

Jofiu 2012.05.16. 17:56:39

@Wagner Úr: kivéve, hogy nincs értelme.
Ellenben a családépítéssel és a korlátaink ellenére hasznossággal.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.05.16. 17:58:43

@Jofiu: hát peeeersze, csak az egó, a dicsőség..
a többi csak a porhintés...
ez minden élsportra igaz..talán a hegymászás kicsit eltér, mert nem győz le mást...talán.

Jofiu 2012.05.16. 18:00:37

@VRbagoly: A probléma az, hogy rossz helyen bátor.

Jofiu 2012.05.16. 18:02:46

@FILTOL: Egyetértünk
Az élsportokat én sem tartom sokra, pláne nem követendőnek.

popocatepetl 2012.05.16. 18:03:17

@VRbagoly: Köszönjük, hős tetűhintás, hogy megosztottad velünk bölcs elméd híg fosát.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.05.16. 18:04:10

bátorság
- fizikai
- morális
vakmerőség
elszántság
önfeláldozás
hősiesség

Néhol vannak (kisebb-nagyobb) átfedések, néhol nincsenek.

popocatepetl 2012.05.16. 18:05:25

@EMU: Azt beszélik? Ez kb annyira volt meggyőző, mint az egyikismerősömmárhallottvalakirőlakiminthalátottvolnaufót vagy a megírtaablikk vagy akár az aztmondtaemu.

popocatepetl 2012.05.16. 18:06:55

@Kopi3.14: A serpa az ugye a fizetett jeti?

Jofiu 2012.05.16. 18:10:41

@Wagner Úr: hát nem ezt kérdezem én is!!?

KenSentMe 2012.05.16. 18:11:33

@popocatepetl: Nagyon szívesen. (Jó, ez egy korai köszi, biztos lesz még pár ember, aki csatalkozik sommás véleményedhez, nekik majd tartunk egy második "köszönöm"-kört.)

is 2012.05.16. 18:12:16

Én azt gondolom, hogy ha egy magashegyi hegymászó csapat a leggyengébb tagjához igazodna, akkor még mindig nem másztak volna meg egyetlen 8000-es csúcsot sem. Kell az a fajta önzés és értelmen felüli elszánás. Ez a poszt nagyon okos és racionális, hídépítő mérnököknek kötelező olvasmány. A magashegyi mászás lélektanáról és saját racionalitásáról láthatóan nem sok fogalma van.

tollborzfű 2012.05.16. 18:13:15

@Monarch:

elgondolkodtam kommenteden, annyit hozzátennék még (a konkrét poszthoz ez már of, elnézést), hogy a nyugati és keleti gondolkodásmód alapvető különbsége, hogy míg nálunk a kétértékű, addig ázsiában a többértékű logikai gondolkodásmódból létezik. Hosszú lenne ide kifejteni, így hely hiányában csak Sári László kelet kutató: "A Himalája arca, Ázsiáról és a végtelenségről" című könyvét tudom ajánlani ennek megértéséhez. A könyv egy része elmagyarázza mi az alapvető különbség a két gondolkodásmód között, a kétértékű nyugati, és a többértékű ázsiai között.

Ennek ismerete nélkül, sok mindenről téves következtetéseket is le lehet levonni, amíg a keleti és nyugati történelem megismerésén, megértésén fáradozunk.

És természetesen Sári László könyvének semmi köze a mostanában divatból keletet majmoló, de valójában keleten olyan formában nem is lévő, ezoterikus, spirituális tanoknak, stb.

"A serpák meg ott élnek gyerekkoruktól, oda születtek, fehér emberek nélkül eszükbe se jutott volna megmászni a hegyet..."

Ez nem is a többértékű logikai gondolkodásmódjuknak, hanem vallási, kultúrális gyökerüknek köszönhetően volt így, hiszen a Himalája vidékén, környékén élők, az ottani viszonyokhoz igazodtak, nyugati szemmel felfoghatatlan, élhetetlennek tűnő helyeken települések is vannak.
A himalája vidékén éltek, ám a himalája csúcsok megmászása tiszteletlenségnek számít(ott)! Az ottani emberek számára, a Himalája nem csak szentély, hanem maga az istenség is volt. Csodálták és tisztelték. Egyaránt a tibetieknek, buddhistáknak, indiaiaknak, nem csak a hinduknak a himalája templom, szentély. Ha jól tudom, sokak szerint, még a mai napig tiszteletlenség a csúcsra törni, hogy ott diadalmaskodjanak. (Ezzel nem árt amászóknak sem tisztában lenniük, hiszen a fogadó vidék alapvető kultúráját jó tudni). Persze a serpáknak a nyugati mászók, a megélhetést jelentik. (Kiszoklgálják, segítik, de szerintem nem feltétlen tisztelik a mászókat, sőt...Persze tévedhetek).

Egyébként fentiektől teljesen független a magas hegyi mászókat(és más estrém sportólókat) nem tudom megérteni, azokat nem, akik életüket is képesek kockáztatni, hogy elmondhassák, fent jártak a csúcson. Na és akkor mi van?

Mondom ezt úgy, hogy magam is szeretem a természetet, ismerem az érzést feljutni egy hegyre (no jó, legyen inkább domb, én csak 15 km-eres sétát teszek meg pl. egy szabad szombati napon a közeli "hegyekben". Imádom az elterülő tájat figyelni, belemerülni a természetbe. Imádom a természet ezernyi szépségét, madarak hangját, virágokat. Fantasztikus érzés. Ám ha fizetnének érte se mennék olyan magas hegyekre, vagy olyan helyekre, ahol benne van a pakliban, hogy súlyosan megsérülhetek, vagy meghalhatok. Nem vagyok keleti filozófia fun sem, ám mégis a keleti filozófiához tudnám hasonlítani a gondolkodásmódom e tekintetben, bőven elég, ha békében elvagyok a természettel... Mellette értékesebbnek gondolom az életem annál, hogy hülyeségek miatt elveszítsem. Majd eljő annak is az ideje, de idő előtt minek kísértsem a sorsot? Aki házas, kisgyerekes, azt végképp nem értem, minek teszi kockára az életét, minek a család neki, hiszen a szeretteinek élve van rá szükségük.
Minél több írást olvastam a hegymászókról, minál több riportot, annál kevésbé értem őket, egyre inkább "eszelősnek" tartom őket.

Persze, hogy ki mit csinál az életével, az másik oldalon mindenkinek a magánügye.

És ha nem is úgy tűnne, kifejezetten kívánom Erőss Zsoltnak is, hogy sikerüljön a vágya, legyen lehetősége megmászni az összes csúcsot! Sok sikert nekik!

hoplita 2012.05.16. 18:18:10

@Kihajolni Veszélyes:
Zsidófób a zanyád kankós picsája.
Nem tudod miről van szó, de belemakogsz majomparádé....

Wagner Úr 2012.05.16. 18:18:50

@Jofiu: Mármint én a polgári helytállásra értettem. Miért tulajdonítasz ennek nagyobb értelmet, mint annak, hogy valaki megcsinál egy csodálatos kihívást?

states1 2012.05.16. 18:19:55

Az mind nagyon szép, hogy azért kell megmászni, mert ott van. Csakhogy ezek a megszállottak nem csak a saját életüket kockáztatják, hanem családokat tesznek, családjaikat teszik tönkre egy életre. És innentől kezdve együgyű süketelés a szerző érvelése a (hegyi) szerelemről, meg a nőről, amelyiket kockázatos szeretni.

hoplita 2012.05.16. 18:25:28

@Kopi3.14:
Muhahahahaha...!
Na , neked se sok fogalmad van erről a műfajról...:))))

hoplita 2012.05.16. 18:26:07

@hammerhead:
Igazad van, minek kutyagolni.:)

Késes Szent Alia 2012.05.16. 18:32:26

@dr. pretender: Például van egy új -zélandi fickó, aki nepáli árvaházakat alapított és tart fenn azért, mert Sir Edmund Hillary (szintén új-zélandi) egykori hegymászása a Mount Everesten ennyire fellelkesítette Nepál iránt.

Mondjuk Sir Ed tényleg kiemelkedő példa, mint első nyugati, aki felmászott oda, és ez így korszakosabbnak számít, mint első magyarként felmászni. De könnyen lehet, hogy lesznek magyarok, akiket pont az Erőss Zsolték története inspirál, vagy Rakonczay példája, valami olyasmire, ami a közérdek szempontjából hasznosabbank számít, mint pusztán evezni vagy hegyet mászni.

Kihajolni Veszélyes 2012.05.16. 18:32:50

@hoplita: Te egy kis buznyák fasznyaló vagy, ezt mindenki tudja rólad seggszőr. Egy igazi dilettáns.

Osztod az észt, csak épp mellébeszélsz, ennél szánalmasabb nem sok van, de legalább kiröhögnek, akik látják nap mint nap a vergődésed.

Mi az anyádért ugatsz olyanba, amihez nem értesz, te ostoba szutyadék?!

Kihajolni Veszélyes 2012.05.16. 18:34:54

@hoplita: Te egy kis buznyák fasznyaló vagy, ezt mindenki tudja rólad seggszőr. Egy igazi dilettáns.

Osztod az észt, csak épp mellébeszélsz, ennél szánalmasabb nem sok van, de legalább kiröhögnek, akik látják nap mint nap a vergődésed.

Mi az anyádért ugatsz olyanba, amihez nem értesz, te ostoba szutyadék?!

OftF 2012.05.16. 18:38:19

Hölgyeim, és uraim, egy ember meghalt.
Legalább a családjára és a barátaira legyetek tekintettel.

Gondoljátok át, hogy személyesen ugyanezt mondanátok-e.

És itt most lényegtelen, hogy amúgy van-e felelős, és ki az. Az egy másik történet, bízzuk az igazságszolgáltatásra, ha jól tudom, indult vizsgálat.

Kopi3.14 2012.05.16. 18:41:10

@popocatepetl: elvileg igen. Csak a nagyonfejlett erkölcsileg többnyugaton nagyjából a senki egyik szininímája.

Kopi3.14 2012.05.16. 18:44:33

@hoplita: ha már a szövegértés nem müködik, marad a kínos röhögés...

Monarch (törölt) 2012.05.16. 18:48:12

@Kopi3.14: Én még nem nagyon láttam olyan comment-thread-et (Magyarországon vagy angol nyelvű helyen) ahol a serpákat ne hozták volna szóba.

Tehát akkor talán ki lehetne mondani, hogy nyugaton a köztudatban a serpák elég nagy megbecsülésnek örvendenek, az átlagember a média által nyújtott tájékoztatás alapján gyakran többre tartja őket, mint a nyugati hegymászókat.

hoplita 2012.05.16. 18:50:51

@Kopi3.14:
Egy szót mondok...pénz.
A nyolcezresek drágák és mivel két rövid mászószezon van igencsak zsúfoltak....de a pénz a fő ok.
Mondom ezt úgy, hogy nem tudom mennyi most a csúcsdíj.

Advanced Flight 2012.05.16. 18:53:05

Nemrég láttam egy videót a neten. Orosz fiatalok 5-6 emeletes panelházak tetejéről ugráltak le a hóba.
Rendkívül bátor, sőt vakmerő dolog ez, biztos van, aki túl sem éli. És pont annyi értelme van, mint a hegymászásnak, azaz semmi.
Érdekes módon azonban ezeket a fiatalokat mindenki lehülyézte, és nem tartotta hősöknek...
Ugyanez igaz a bungee jumpingra, parkourra stb.

A megfejtés ott keresendő, hogy a sok hülye ugrik az olyan hívószavakra, mint "megmászni egy 8ezrest", "áthajózni az óceánt" stb.

Mindegyik értelmetlen erőfitogtatás, csak némelyikhez romantikus képzetek társulnak, és a massza lihegve rohan segget nyalni.

Szánalmas.

hoplita 2012.05.16. 18:54:11

@Kihajolni Veszélyes:
Hát igen....sokkal jobb lett volna ha apád részegen inkább a kutyátoknak akaszt be anyád helyett.
De ez van, ezt kell elviselni...
De lehet, hogy mégis a kutyát csinálta fel...hm?

Kopi3.14 2012.05.16. 19:04:12

@Monarch: általában a "szakmai", érdeklödö blogokba bekerülnek, oda meg nem marinéni megy kommentelni. A tömegmédiába az jött, hogy Erösszsaóti, meg a többiek mennek fel, húdefaszák. Az, hogy a tábor cirka kilencven százalékát a helyiek viszik fel, már nem jut el odáig.

@hoplita: tudom, hogy én most két euróból nem tudnék nekivágni, igen komoly logisztikai melót igényel egy ilyen program. Amit modnok. A dezoxiribonukleinsav legyen edezoxiribonukleinsav. Azaz ha a projekt lényege, hogy Zsolt és bandája mássza végig a Himaláját, akkor annak nevezzük, ne Magyarok a világ nyolcezreseinnek. Mert egyébként maximum ork matematikai és számolási ismeretekkel lehet ezt magyaroknak nevezni. ( Egy, kettö, sok, több, mind)

Monarch (törölt) 2012.05.16. 19:12:14

@tollborzfű: A hegymászás Európából indult, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy szintén a hegyek között, elég nehéz, szinte lakhatatlan körülmények között élő népek között (alpesi népek: svájciak, osztrákok, délnémetek, északolaszok, délfranciák, stb.), akik szintén a hegyek között éltek. Az ő felfogásukról is lehet áhítattal beszélni, bár nyilván kevésbé egzotikusak, mint a Himalája népei, meg nyilván a hegyeik se olyan magasak. (Azért az Alpokban is vannak nagyon nehéz csúcsok, az alpinizmus kezdetén nagyon sokan haltak bele néhány csúcs meghódításába, lásd Eiger-Nordwand.) Az alpesi kultúrában pont megtiszteled a hegyet, hogy megpróbálod meghódítani, életedet a hegy kezébe helyezed, az ő szeszélyétől és jóindulatától teszed függővé: mert az időjárás bizony az Alpokban is percek alatt tud napsütésről tomboló hóviharra változni, néha a modern meteorológia se valami megbízható ezek előrejelzésében. És persze közben magadat is próbára teszed, ami az egésznek az értelme: vajon képes vagyok-e vállalni ekkora veszélyt, képes vagyok-e megtenni ezt a távot, vajon mennyit érek, érhetek-e annyit, amennyi a hegy meghódításához kell..?

Ez egész más, mint a keleti felfogás, de szvsz valamiféle objektív nézőpontból (ha ilyen létezik) nem kevésbé tiszteletreméltó (vagy megvetendő), mint a keleti. Csak más.

És persze van még egy kérdés. Ha a keletiek nem tisztelik a mi csúcsra törekvésünket, mi miért tiszteljük az ő nem-törekvésüket?

túrósfaszúkurvaisten 2012.05.16. 19:14:03

nincs itt semmi hiba, erős' még felmegy ötször, öten legalább meghalnak, ő meg elveszt még egy pár végtagot, oszt ő lesz a terminátor

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.16. 19:18:45

@Alfőmérnök:
halottról csak az igazat,vagy semmit, hogy a latint idézzem
de mortuis nil nisi vere

Kihajolni Veszélyes 2012.05.16. 19:20:21

@hoplita: Jujjj, de gyengusz vagy fater! Azért erre nem számítottam.

Szerintem hagyjuk is, mert ebben így nem sok a kihívás. Egy egyszerű, ostoba pali vagy, aki saját magát szopatja a nagyképű hozzászólásaival, majd amikor rákefél, alacsony minőségi szintű személyeskedéssel próbálja elvenni a dolog élét.

Legalább basztál volna oda rendesen, vagy valami, de ez így elég toy! Hjja, manapság már a hozzád hasonló arcok is puhapöcsök lettek. Nincs mese, megérett a világ a pusztulásra.

Kopi3.14 2012.05.16. 19:25:02

@Monarch: mivel mi egyik nemzet sem vagyunk, a kölcsönös tisztelet jegyében mondjuk egyezzünk ki abban, hogy a svájciak scvájci hegy mászását tiszteljük, meg a nepáliak nepáli hegy nemmászását.

Monarch (törölt) 2012.05.16. 19:26:18

@Kopi3.14: Nem tudom, te mennyire vagy hozzáértő, de te például biztosan tudsz a serpákról. Namost, az átlagemberek közül, aki kicsit részletesebbet tud a hegymászókról (aki hősként tiszteli őket), az általában már tud róluk. Nekünk földrajzórán mondta a földrajztanárnő például.

Monarch (törölt) 2012.05.16. 19:29:30

@Kopi3.14: Magyarok közül arányaiban nem másznak annyival kevesebben, mint a svájciak közül, főleg ha a sokkal behatároltabb lehetőségeket is figyelembe vesszük. Sőt mint valaki már megemlítette, egy sor ilyen fura teljesítményben vagyunk ott, az óceán átkenuzása meg a hasonló dolgok eléggé a magyar nemzetkarakter részei, főleg amióta a foci már nincs.

Monarch (törölt) 2012.05.16. 19:33:07

@FILTOL: Magyarországon, kiskorú veszélyeztetése vagy valami ilyesmi. A fényevőt is ezért állították bíróság elé, mert saját maga mellett a gyerekét is veszélybe sodorta.

hoplita 2012.05.16. 19:33:59

@Kopi3.14:
Fingom nincs, hogy miért így nevezték el, de az is tény, hogy nincs annyi olyan magas szintű mászónk, mint az alpesieknek, vagyis nincs akkora merítési lehetőség a hátországból.
Erőss jó mászó, nevéhez méltón erős , mint a bivaly és ugye a cél a 14 nyolcezres...erre pedig jelenleg neki van a legnagyobb esélye.

Csak a nagy "bérmászató" expedíciók használnak a hegyen serpákat...a kisebb profik maguk cipekednek, mert mire kiépítik a táborokat megvan az akklimatizáció is..

Kihajolni Veszélyes 2012.05.16. 19:35:01

@hoplita: ..mondtam, hogy hagyjuk. Kevés vagy. Minek reagálsz?! Akarsz valamit?!

Menj inkább okoskodj másik blogokban, ahogy szoktad. Itt már leírtad magad. Miért nem arról írsz milyen kínos teli pofával kioktatni valakit miközben te magad óriási faszságokat hordasz össze?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.16. 19:38:48

@Elstron:
Lehet, hogy az én mintám kétfős, de én legalább statisztikát készítettem, amivel te azóta is adós vagy! Ez is mutatja, hogy mennyire futóhomokra épül az érvelésed.

Te ráadásul egy sorozatgyilkost védsz, holmi dohányosokra hivatkozva. Megkérdem, hogy milyen érdekből?

hoplita 2012.05.16. 19:41:00

@Kihajolni Veszélyes:
Annyit értek hozzá, hogy megkötök egy szorítónyolcast, vagy egy pruszikot és nem keverem össze a jumárt a krollal.:)
Többet nem igazán, de ez is sokkalta több, mint amit te konyítasz.

Egyébként miért nem inkább anyáddal foglalkozol behatóbban...nagyon elhanyagolod a vén kankós kurvát....nem szép tőled.

Le Orme 2012.05.16. 19:42:12

SZeretnék avatart a hozzászólásaim mellé, salala.
Namost valami okosat is kéne mondani:
Erőss önző!
RIP Horváth!
A hegymászók hősök!
A hegymászók rohadékok!
Satöbbi, csak tessék, tessék!

Jofiu 2012.05.16. 19:44:33

@Wagner Úr:
"csodálatos kihívást"
no comment.
elbeszéltünk egymás mellett.
szia

(Mellesleg le kellene szállnod a Wágner Úr azonosítóról. Tudod miért)

Monarch (törölt) 2012.05.16. 19:45:49

@Doomhammer: Ha az extrémsportler feldobja a pacskert, azzal jót tesz a tébének, mert se eü, se nyugdíjköltség többet nincs vele.

Nagyzee 2012.05.16. 19:46:36

@Doomhammer: Menj fel az angol wikire, ott megtalálható az összes 8000 fölötti hegy death / summit aránya. (Ti. hogy hány haláleset jut egy csúcsra felérő mászóra.)

Amúgy nekem egyáltalán nem szimpatikus sem Erőss Zsolt, sem a magashegyi hegymászó mentalitás / erkölcsök, de sorozatgyilkosnak nevezni azért elég brutális. A most meghalt mászót pl. hogy ölte meg?

adrfst 2012.05.16. 19:51:55

Azt hiszem, az a gond, hogy a hegymászók nem olyan igazi hős tipusok -mármint jellemileg-, és mégis szeretnék magukat valami hihetetlen nagy hősnek láttatni.
Nemrég láttam egy Mount Everest-es dokumentumfilmet valamelyik csatornán. Az egyik hegymászó ott haldoklott a csúcsra vezető úton. A felfelé igyekvőket nem igazán érdekelte. A lefelé jövők közül megállt egy-kettő, meg talán még segíteni is próbált, de azért senki sem törte kezét-lábát. Végülis egy teljes napon keresztül haldoklott a csóka, mire végre kilehelte a lelkét. Nehéz így felnézni a teljesítményükre.
Az Erőss Zsolttal nem is mennék hegyet mászni, még a sarki boltba se kísérném el, az biztos.

az_igazi_trebitsch 2012.05.16. 19:52:30

Egy percig sem sajnálom sem Erőss Zsoltot, sem senkit, aki ebben az értelmetlen, sportnak nevezett őrületben ottmarad. Maguknak keresték a bajt. Ugyanakkor mélységesen elítélem azokat, akik feleséggel, gyerek(ek)kel a hátuk mögött örökös rettegésre kényszerítik a családjukat, és nem egyszer kilátástalansággal vegyes gyászban hagyják őket. Ha olyan fasza gyerekek, akkor álljanak helyt itthon, dolgozzanak keményen, és gondoskodjanak a családjukról! Ahhoz kell az igazi bátorság!

tollborzfű 2012.05.16. 20:06:07

@Monarch:

Az Alpokban, Dolomitokban, stb. is előfordulnak balestek. Mindig a mászó hibájából. A természet nem okolható, max. rosszul méri fel képességeit és lehetőségeit az ember.

A keleti és nyugati kultúra más, nem mondom, hogy egyik jobb, mint a másik.

"Ha a keletiek nem tisztelik a mi csúcsra törekvésünket, mi miért tiszteljük az ő nem-törekvésüket?"

A kölcsönös tisztelet sosem árt. Ám szerintem alapvető, ha vendég vagyok egy idegen országban, akkor én próbálok igazodni és nem fordítva várom.

Szerintem az ősi keleti kultúrától hasznos lenne megtanulni, hogy alapvetően nem legyőzni, hanem együtt élni kell a természettel. Az embernek a természet erőivel, a figyelmes szemlélő, az igazodó szereppel célszerű megelégedni, különben életét idő előtt vesztheti a hegyekben.

Ha a nyugati ember fogja magát és elmegy keletre, akkor alapvetően nem a helyieknek kéne a nyugatihoz igazodni, persze más dolog, ha manapság a helyiek igazodnak, ráállnak ma már a nyugatiak igényeire, ha ettől a megélhetésük a tét, ha ebből tudják a családjukat fentartani. Ettől független tiszteletlenségre vall a nyugatiaktól, ha fel sem fogják, hogy valójában olyan vidéken másznak, ahol a helyi kultúra gyökereiben alapvető tiszteletlenségnek számított a Himalája legtetejére törni, hiszen az ottani ősi kultúra szerint, a Himalája vidékén élő emberek "szent hegyének a fején" toporognak a nyugatiak.
Ebben a helyzetben a hegymászóknak az arcukból vissza kellene venni.

Kiszolgálják őket ugyan a serpák (mi mást tehetnének, szegénység van arrafelé) , szolgáltatást nyújtanak pénzért cserébe, rá vannak utalva a nyugatiak pénzére. Ám, nem szabad elfelejteni, hogy a felállás az, hogy a mászók folyamatosan megsértik az ottani ősi kultúrát.

Monarch (törölt) 2012.05.16. 20:14:59

@az_igazi_trebitsch: Ezzel az erővel a feleség minek ment hozzá egy ilyenhez? A többségük még nőtlenül kezdi a sportot...

sárkányfő 2012.05.16. 20:16:20

@Sarkvideken:
Szia,

na ez előtt a hozzászólás előtt le a kalappal. Végre valaki önkritikus, micsoda ritkaság... egész biztos, hogy te magyar vagy? ;)
Be is másolom újra, olvassák minél többen:

"Sarkvideken · sarkvideken.blog.hu/ 2012.05.16. 16:06:28
mint hegymászó magamat önző és beteg embernek tartom. miért nem vagyok akkor is a családommal, mikor a hegyen esetleg vásárra viszem a bőrömet? erőmmel és anyagiaimmal miért nem a közösség javára végzek munkát? nem vagyok normális. ez a válaszom. semmi logikus magyarázatom nincs, ez egy furcsa perverzió, ami úgy gondolom magánügy. örülök hogy vannak társadalomtudósok akik bebizonyítják mennyire károsítom vagy nem károsítom meg a Zadófizetőket. letojom. mondom, önző vagyok. máskülönben nem is foglalkozik velem senki, mint ahogy a többi őrülttel sem akik ezt művelik. ez így van jól.
azt is elfogadom, hogy vannak akik 8000-es célokat hajszolnak erős serpa támogatással, de ők nem hősök. pláne nem nemzeti hősök. "

Teljesen egyetértek veled, nem is kell ezt részletezni. Aki ezekben hősöket lát, az reménytelen. Szerintem inkább függők, vagy nárcisztikusak, vagy be akarják tömni az ürességet az életükben, vagy más. Én ismerek egyet személyesen, véletlenül egészen közelről. Okos, értelmes ember, sikeres, kifejezetten jól néz ki, stb. De mivel közelről ismerem, tudom, hogy őrült. Hogy iszonyat diszharmónia van benne a világgal és önmagával, bár ezt sose fogja elismerni. A hegyekre is azért megy, mert menekül önmaga elől is, mellesleg kockáztatja hogy a gyerekei félárván nőjenek fel. Hős? Dehogy... A hősök azok a nővérek, pedagógusok, rendőrök akik 100 nettóért alázattal odaadással végzik a melójukat egy hálátlan világban.

Amúgy ha te már felismerted a defektedet, szembe néztél vele, akkor a legnagyobb lépést megettted, nem vagy reménytelen, innen már kár lenne visszafordulnod, jó úton vagy a gyógyulás felé. Keress pszichomókust ha egyedül ne megy, vagy keress valódi tartalommal bíró kihívást (miközben az egészséges mértékű hegymászásról sem kell lemondani). Én szorítok neked.

tollborzfű 2012.05.16. 20:31:35

@Monarch: még annyival kiegészíteném, hogy mondjuk míg Erőss Zsolték embereket azért kirándultattak a Himalájában, hogy pénzt keressenek a költséges hobbijukra, a magaslatok, csúcsok mászásra, addig a serpák azért játszanak málhás szamarat, stb. a magas hegyi mászóknak, mert többeknél a tét az, hogy tud-e enni adni a családjának, vagy sem. Nekik az "életük", megélhetésük múlik azon, hogy a gazdag, vagy szponzorált nyugati mászónak a cuccait hurcibássza a hegyekben, stb.

E szempontból jó, hogy vannak nyugati mászók, van munka a serpáknak, de összegészében elszomorító, hogy ehhez a saját kultúráját, a szent hegy tiszteletét mellőznie kell, - más választása nincs, ha enni akar.

Félelmetes, ha vannak olyan nyugati mászók, akik viszont nem is tudják még elméletben sem, hogy ott alapvetően, az eredeti kultúrában tiszteletlenségnek számít a szent hegy, csúcsok megmászása.

Gekko 2012.05.16. 21:04:16

@sárkányfő: Szimplán gizda vagy. Soha semmit nem mertél csinálni, ami a határaidat feszegeti. Ha rajtad múlt volna, még mindig a fán élnénk...
A csúcsok azért vannak, hogy megmásszák. Minden értelemben.

[c] 2012.05.16. 21:16:21

@Elstron: A kérdésem: mi a "több"?
Nincs egyetemleges mércéje, vagy igen?

[c] 2012.05.16. 21:26:09

@hoplita: És? Ha így is van, véleményük attól még lehet.
Anno, amikor először hallottam, hogy Erőss Zsolt inkább lemond a fél lábáról, hogy mászhasson, eszementnek tartottam; azóta - mert láttam, ahogy felkarol egy fél lábát vesztett fiút, mert belegondoltam, hogy nekem is vannak efféle céljaim, "szerelmeim", csak relatíve veszélytelenek - jobban megértem. De most is úgy gondolom, hogy ezek az emberek a családjukkal szemben önzők.
A világ viszont sokat köszönhet az efféle "megszállottaknak".

Kihajolni Veszélyes 2012.05.16. 21:29:01

@hoplita: Te fasszívó hippander, hát csak anyázni tudsz?! Ez még valami ált. iskolai reflex, vagy mifasz?

Mekkora egy gyáva féreg vagy, hogy folyton anyámat citálod elő, mikor velem van gondod. :D A nőkkel kajak vagy, meh?

Csak lejáratod itt magad.

Professor Chaos 2012.05.16. 21:35:56

Megütötte a szememet a "hős" szó. Hős aki életét áldozza a hazájáért, vagy másokért. Hős aki becsületben végigdolgozza az életét és felneveli a gyerekeit. Nem hősök akik saját egójuk miatt belegyalogolnak a halálos veszélybe, majd ha megtörténik aminek meg kell, üzengetnek egymásnak.
Sportteljesítménynek sem mondanám, csak hobbi.
Kell-e a sport az emberek mentális egészségéhez? Igen kell, mint a háborúk, a kivégzések végignézése a főtéren vagy mint a véres gladiátorjátékok, mert ez nem szól másról, csak kevesebb a vér és a halott...

Elstron 2012.05.16. 21:39:20

@tea fan: Számszerűsíteni nem tudod, de egymáshoz viszonyítani igen. Persze itt belemehetnénk filozofikus vitába arról, hogy kinek mi a "több" - ez nyilván szubjektív.

trollhunter89 · http://trollhunter.blog.hu/ 2012.05.16. 21:41:44

Van egy olyan érzésem, hogy pont azok az emberek alázzák itt a hegymászókat, akik Rakonczainak a teljesítményét is kétségbe vonták...

[c] 2012.05.16. 21:42:46

@Elstron: Azt akartam kihozni ebből, hogy nem csupán ez a két kategória létezik - az Erőss-féle "megszállott", aki "többre" vágyik meg a tévé-világba belesatnyult, igénytelen surmó.

Elstron 2012.05.16. 21:47:42

@tea fan: Én sem ezt állítottam. Inkább csak ki akartam karikírozni a "valóvilágosok" hozzáállását. A dolog nyilván nem fekete-fehér.

Én is túl veszélyesnek tartom a magashegyi mászást, pedig sziklamászó vagyok. Viszont elfogadom, hogy ez is egy ága a sportnak, és nem állok neki mindenféle mondvacsinált, félművelt indokkal köpködni őket.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.05.16. 21:51:08

Szerintem felnott embereknek egyeni dontesei vannak. Tibort tarsai kertek , varja be Zsoltot. Nem tette.

Teljesen felesleges ilyen esetben barkit is hibaztatni.

Nyugodjek bekeben.

incola 2012.05.16. 22:07:52

A hegymászásnak ugyanúgy mint pl: a repülésnek megvannak a VÉRREL ÍRT szabályai!!!
Itt ezek nem lettek betartva.
Akklimatizáció nélkül SENKI ember fia nem tud felmenni 8.000 m-re - ez élettan!!!
Erőss azt nyilatkozta h számára ez kísérlet volt, meddig és hogyan mozog így akklimatizáció nélkül.
Sajnos a kísérlet emberáldozatba fordult.
Felelőtlenség? Önzés? Alázat totális hiánya?
Nem tisztem eldönteni.
De
az elgondolkodtató hogy Erőss Zsolt aktuális "csapataiba" tartozó 4 ember halt meg az elmúlt években...

incola 2012.05.16. 22:10:10

Akklimatizáció nélkül a csúcs irányába elindulni és erre mást is - kevésbé tapasztaltat - rávenni...
Ezzel neki kell elszámolnia...

kutya vacsorája 2012.05.16. 22:17:51

@EMU: és azt is beszélik, hogy mogyoródon az utcájában felére estek az ingatlanárak. seggfej mellett nem jó lakni:)

Demis Castro 2012.05.16. 23:09:04

Volt itt egy komment, ami nyolc embert említett, akik Erőss mellett haltak meg hegymászás közben.

Én akárhogy kutattam a neten, csak ötöt találtam. Tud valaki adni egy teljes listát?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.05.16. 23:21:23

@az_igazi_trebitsch: Ahhoz nem batorsag kell, hanem beletorodes.

En megertem ezeket az embereket. Ha mindig azokra hallgattam volna, akik egyfajta szerepbe probaltak belekenyszeriteni, nem lenne az a munkam, amit imadok. Vissza akartak fogni ? Annal jobban mentem, csakazertis.

En csak repulos oldalrol tudok kicsit hozzaszolni, leven anno belekostoltam a vitorlazorepulesbe, meg a sikloernyozesbe. Esznel kell lenni, de a dontes felelossege az egyene.

dr. pretender 2012.05.16. 23:39:11

@Késes Szent Alia: köszi.
én ezt a Rakonczay-sztorit sem tudom hova tenni, de az is biztos, hogy ez az annapurnai történet sem éppen az emberi méltóságról meg a motivációról szólt. sajnos ez így alakult. ez inkább elriasztó annak, aki nem ismeri ezt a közeget (én sem).

dr. pretender 2012.05.16. 23:46:36

@VRbagoly: de én csak azt nem értem, hogy most így ettől mégis miért lett _több_ annál, aki egész nap az irodában gyárt excel táblákat? jobb lesz ettől a világ, hogy ők 8000-es hegyekre mászkálnak? határozottan nem.
(bár @Késes Szent Alia: felhozott egy példát, de ez nyilván nem tömeges)
szóval csinálják nyugodtan, de miért kell őket piedesztálra emelni? valószínűleg egy erőss zsoltnak sokkal nagyobb erőfeszítés lenne egy évet egy irodában lehúzni napi 8 órában, na az lenne csak az igazán heroikus tőle :)

dr. pretender 2012.05.17. 00:01:47

@adrfst: ez kemény. nemrég volt hír, hogy a serpák felmennek pár 8000-esre összeszedni a hullákat. volt pár fotó is a cikk mellett, gusztustalan szeméttengerrel mindenfelé.

Jofiu 2012.05.17. 00:38:06

@tildy:):
"En megertem ezeket az embereket. Ha mindig azokra hallgattam volna, akik egyfajta szerepbe probaltak belekenyszeriteni, nem lenne az a munkam, amit imadok"
....nooormális?!
A lázadok a tradíciók ellen az mióta egyenlő a kockáztatom az életem fölöslegesennel?
Nem értem, mert én sem adok a szerepekre, és mégis tudok értelmesebb elfolglatságot, mint hogy felmenjek és le a sehol.
(és a serpás konzumálástól eltekintve is, az agyonszabályozott repkedést még mindíg ne tekentsük mércének)

Apeiron (törölt) 2012.05.17. 07:48:12

Üdv! Nem olvastam végig az összes kommentet, a huszadiknál abbahagytam. Bámulatosak a végletekig amortizálódott, beteg magyar társadalom tünetei. Ezt a proletármentalitást, ezt a mocskos, undorító, alamuszi és irigy kisszerűséget ki lehetne állítani egy szociopatológiai múzeumban! Nem Kádár népe ez, hanem Rákosié!

Hogyan akar ez a nép sikeres lenni, miközben gyűlöli és megveti a kiválóságot? Hogyan akar ez a nép büszke lenni magára, ha azokat, akikből hősök, gyermekkori példaképek lehetnének, még a cigányainál is kevésbé értékeli?

Szégyeljétek magatokat!

hoplita 2012.05.17. 07:58:32

@Apeiron:
Ne általánosíts.
Itt a magukat okos elitnek képzelő, de valójában a selejt selejtjét képző netcigány réteg viszi a prímet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.17. 09:48:13

@Apeiron:
Egyetertek. En is nehezen viselem a kisszerusegnek, a szajtati tohonya bunkosagnak azt a tombolasat, ami korulvesz - nem csak ezen a forumon, de a villamoson, a kozertben, ugy altalaban a magyar valosagban.

Kevesen vagyunk, akiknek jelent valamit az egyeni kivalosag, a birkatomeg fele emelkedo emberfeletti ember. De a lenyeg az, hogy vagyunk. Meg vagyunk. Csak ne hagyjuk magunkat beleszurkiteni az ezerszer leragott paneleket szajkozo selejtemberek oceanjaba.

Sarkvideken · http://sarkvideken.blog.hu/ 2012.05.17. 09:49:47

@sárkányfő: kösz a törődést:)
saját ítéletem szerint soha nem vállaltam túlzott rizikót, de kétségtelen, hogy bármilyen lightos hegyi túra értelmetlen kockázatvállalás az otthonüléssel szemben. a terápiát meg magtaláltam a lelki bajomra . ez a mászás :)

Wagner Úr 2012.05.17. 10:14:51

@Jofiu: oké, akkor nem értjük egymást.
Az viszont nagyon érdekel, hogy miért kéne leszállnom a Wágner Úr azonosítóról, sajnos nem tudom.

Avatar 2012.05.18. 15:34:49

- Mr. Mallory, miért akarta megmászni a Mt. Everestet?
- Mert ott van.
- Mi is észrevettük, de mi rájöttünk, hogy egyszerűbb megkerülni...
;)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.05.18. 23:47:27

"Klein Dávid péntekre tervezte a csúcstámadást, de elmaradt a lusta kínai kötélrakók miatt."
(Index-cikkajánló)

A cikk:
sportgeza.hu/extremsport/2012/05/18/jovo_heten_ujra_lehet_magyar_az_everesten/

"Klein május 18-ára tervezte a csúcstámadást, de 8300 méter felett nem készítették még elő a köteleket a kínai úttörők, így halasztania kellett. Egy hét múlva próbálkozhat. Klein nem érti, miért késlekednek a kötelek felrakásával, régóta tudott volt, hogy május 18-án nyílik ablak (a hegymászók a kedvező időjárási körülményeket nevezik így.) Úgy tudja, a kötelpályát május 19-én vagy 20-án készítik elő leghamarabb, de a csúcsra ő csak később indul."

Előkészített kötélpálya? Akkor szeretnék én, egyszerű ember is feljutni. Dózerolják le a tetejét, építsenek oda helikopter-leszállópályát, és persze pilótát is kérek. Meg szponzort. "Közönséges hétköznapi emberek a világ nyolcezresein"!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.19. 00:39:02

@Holger Hartland:
Nézze, ne várja a nepáliaktól, hogy ne akarják az Everestet ugyanúgy kiaknázni, mint mi a Balatont. Ahhoz pedig, hogy dőljön a lé, tömegturizmus kell.

blog.climbeverestwithme.com/?p=311
"I had often mentioned the term fixing ropes by Sherpas. What does this mean? Everest is one of the most commercialized mountains and on an 8000m peak, there are bound to be accidents and deaths. For the expedition companies and the Nepal government, to keep the commercialization of the mountain going, they have to minimize the accidents and deaths that occur on Everest."

Maga nem volt még?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.05.19. 00:53:04

@Doomhammer: Épp a még jobb kiaknázásra tettem szerény javaslatot.

"Maga nem volt még?"

Parkoló van? Büfé van? Feleségnek női wc van? Pelenkázóhelyiség van? EU-konform játszótér van?

Ha ezek a nepáliak azt akarják, hogy náluk költsem a szponzorok pénzét, akkor dolgozzanak is meg érte. Ez a Piac és a Kapitalizmus! A Vevőnek mindig igaza van!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.19. 01:06:12

@Holger Hartland:
Egyelőre sajnos a francia kolonializmus áll az EU-konform játszótér útjában.

www.nationalgeographic.com/adventure/0509/whats_new/helicopter_everest.html
"- Any chance of a Café Everest on the summit someday?

- Tourism is unthinkable. You'd need safety standards comparable to passenger flights on an airliner. Personally, I'd like to see the Tibet and Nepal governments make rules to ensure that tourist flights never happen."

Persze, mert ez a francia nem akarja, hogy a nepáliaknak jó legyen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.19. 01:09:08

@Holger Hartland:
Jut eszembe, ha a nepáliak nem tudják garantálni az egyszerű turisták számára is biztonságos csúcstámadást, akkor ideje egy alternatív terméket választani.

Ha betonból építenénk meg a világ legmagasabb hegyét, abban lehetne lift (a világ leghosszabb liftje).

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.05.19. 01:32:17

@Doomhammer: Nem ragaszkodom a helikopter-leszállópályához, jó lesz egy aszfaltozott szerpentin is, az út mentén kulturált pihenőkkel (parkoló, büfé, stb).

De szerintem a francia is máshogy állna hozzá, ha az Air France üzemeltethetné a csúcsjáratokat, és francia kajajeggyel lehetne csak fizetni a csúcsbüfében.

A betonhegy kiváló ötlet, az Alföldön meg lehetne építeni. Egymillió munkahely, özönlő turisták, országimázs. Kényszeredetten mosolygó nyugati politikusok, pukkadozó szlovákok és románok, döbbentségében károgni is elfelejtő nyugati és hazai ellenzéki sajtó. Bombaüzlet a hazai vállalkozásoknak, főleg az építőiparnak. A Közgép biztosan vállalná a kivitelezést.

2012.05.19. 01:57:58

A Klein Dávidról szóló indexes cikk hemzseg az ellentmondásoktól. Egyedül mászik, de éppen arra vár, hogy mások köteleket rögzítsenek számára. Nem használ oxigént, de azért van nála egy palackkal "mentési céllal". Menjenek a fenébe.

2012.05.19. 02:00:42

A következőket már lassan rühellem: élsport, hivatásos sportoló, extrém sport. Mind beteg dolog.

Amit kedvelek: a régi olimpikonok, akik amatőr sportolók voltak. (Nem ebből éltek, passzióból csinálták.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.19. 09:57:04

@csi:
Hát azért azt látni kell, hogy minden évben halnak meg a hegyen, két éve például Klein társát, Várkonyi Lászlót temette be egy lavina, meg is halt (neki is megvan az egy halott társ). Ha pedig a hegyen jön rá, hogy oxigén nélkül nem bírja, akkor valószínűleg nem jön vissza.

Mára azonban az Everest megmászása inkább egy költséges extrémsport, mint hősi tett. A nepáliaknak nagy üzlet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.19. 10:00:14

@Holger Hartland:
Az anyagmegmaradás törvénye értelmében a betonhegy anyagát el kell valahonnan hordani. Az áldozat komoly, de úgy érzem, ezen a ponton kell beáldozni a Budai hegységet és a Pilist.

Képzelje csak el, ha Budapest terjeszkedését immár abban az irányban sem akadályoznák holmi hegyek.

nocsak! 2012.05.20. 11:19:29

Kedves night hawk,

nem tudom olvastad-e Mecs Laszlo nyilatkozatat errol, sajnos az origo nem vette at.
index.hu/velemeny/olvir/2012/05/15/mecs_laszlo_nyilatkozata/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.21. 12:47:46

@Holger Hartland:
"Nem ragaszkodom a helikopter-leszállópályához, jó lesz egy aszfaltozott szerpentin is, az út mentén kulturált pihenőkkel (parkoló, büfé, stb)."

Nem jo a szerpentin, mert a szerpentinen dugo alakulhat ki, ami nagyon veszelyes egy ilyen hegyen.

sportgeza.hu/extremsport/2012/05/21/tobb_hegymaszo_meghalt_a_mount_everesten/
"„Szombaton dugó alakult ki a hegyen. Néhány mászó még elég késői időpontban, délután fél háromkor is nekiindult a csúcsnak, ami nagyon veszélyes" - közölte Shresta. „A tömeg miatt az alpinistáknak többet kellett várakozniuk, amíg megkísérelhették elérni a csúcsot, ezért túl sok időt töltöttek nagy magasságban. Feltehetően sok mászó csak kevés oxigént vitt magával és nem számított az extra várakozási időre"."

Lift vagy semmi. Esetleg helikopter a modosabb csucstamadoknak.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.05.22. 13:12:16

@Doomhammer: Maga beáldozná a szívcsakrát? Szó sem lehet róla. A hegy anyagát helyben, az Alföldön kell kitermelni. Ásni kell egy bazi nagy lyukat a hegy mellett, úgy. Ha beletereljük a Tiszát, nemcsak az Everest, hanem a Mariana-árok dicsőségét is átadjuk a múltnak.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.05.22. 13:18:53

@Doomhammer: A lift is elromolhat. El tudja képzelni a "Pokoli torony" katasztrófáját 9 km magas változatban? (Mert ugye csak nem áll meg a hegyépítés nyomorult 8850 méternél?)

Modern világunkban a dugó az alpinizmusnak ugyanúgy velejárója, mint a nagyvárosi közlekedésnek - tessék hozzászokni. Nemcsak a kommercializált Everesten, de a szomszédban is, a Grossglockneren:

www.summitpost.org/grossglockner/150224

"If conditions are good you will never be alone on this mountain. The "traffic jams" at the Obere Glocknerscharte between Kleinglockner and Grossglockner summit on the normal route are legendary. So please try to avoid the weekends when the mountain is most overcrowded."

Dugó az Everesten:

www.summitpost.org/summit-ridge-from-south-summit/519278/c-150230

anyósnyelv 2012.05.22. 13:21:49

Nem voltam ott,de feltételezem, hogy csapatprobléma is lehetett,hogy dafke elindult lefelé egyedül olyan útvonalon,ami eleve a veszélyesebb volt. Nem volt szerencséje. Mi is volt azzal a blogbejegyzéssel, amin kiborult a bili ? - bár mi a kacsa, mi nem azt innen nem lehet felmérni, az tudja, aki ott volt. Sokan meghalnak - béke vele.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.05.26. 01:48:58

@Doomhammer: Humor OFF, hajmeresztés ON.

Ez a nepáli származású kanadai nő meg akarta mászni az Everestet, és föl is jutott:
myeverestexpedition.com/about.php
"She is an entrepreneur, political activist, social worker, and above all, a daring lady."
"She says, "This is my dream and passion, and want to do something for my country. Nothing is impossible in this world, even the word 'impossible' says 'I M POSSIBLE'!"

Följutott, de aznap annyian akarták megmászni a csúcsot, hogy közlekedési dugó alakult ki. A nő (és három másik mászó) így végül olyan sok időt kényszerültek 8000 m fölötti magasságban tölteni, hogy kifogytak az oxigénből és meghaltak.
www.theaustralian.com.au/archive/travel-old/climber-describes-deadly-congestion-on-everest/story-e6frg8ro-1226365257203

Sokkoló videó: tömeg a Mt.Everesten (az elején van egy reklám, utána jön a riport, a dugó 0:35-nél kezdődik):
http://video.ca.msn.com/watch/video/everest-congestion/16aszjt0v?cpkey=cbcc2012-2505-1020-0035-223916150500||||

Ramón y Cajal 2012.05.26. 06:03:16

@Holger Hartland: van ebben - morbid - humor is

sorban állni rengeteg helyen lehet, a himaláját is részben ez elől menekülve szokták célba venni

aki a himalájára készül, az tudja, hogy ilyesmivel találkozhat
süti beállítások módosítása