A Nagy Menetelés végeláthatatlan vége (Techet Péter) – Mi a jobb? XII.
2012. május 14. írta: Redakció

A Nagy Menetelés végeláthatatlan vége (Techet Péter) – Mi a jobb? XII.

  A magyar jobboldal elmúlt tíz évét és jelenlegi folyamatait elemző Mi a jobb? sorozatunkban Techet Péter jogfilozófus, újságíró írását olvashatják.

 

  A jobb- és a baloldal az európai – a széles értelemben vett nyugat-európai – politikatörténet alapvető fogalompárja, amely leginkább az elmúlt 200-250 év európai politikatörténetének leírására – egyre kisebb magyarázó erővel – alkalmas. Mivel Magyarország ezen európai történetnek nem része – és az elmúlt két év megmutatta, hogy nem is kíván része lenni –, felesleges feltenni annak kérdését, hogy mit jelent a jobboldal idehaza. Semmit sem jelent. Egy európai fogalomnak nincs értelme egy Európán kívüli országban, és legfeljebb a nyelvi, fogalmi gyarmatosítás eszköze lehet csak.

  A magyar történelemben a lényegi választóvonal az ország periférikus helyzetéből és népének nyelvi, kulturális izoláltságából adódik. A birodalmi függés volt az állandó kérdés Szent István óta, s bár e függés a magyar történelemben több sikert eredményezett, mint bármely elbukott szabadságharcunk (elvégre valamennyi szabadságharcunk elbukott), a magyar nép, s különösen a valamilyen megmagyarázhatatlan okból „jobboldalinak” nevezett oldal (ugyanígy érthetetlen a másik oldal „baloldalként” való megnevezése is) mai napig inkább a birodalmi – jelenleg az Európai Unió képében jelentkező – függést utasítja el. Ezzel igent mond periférikus és izolált helyzetére, annak minden kulturális következményével együtt. Persze ezen helyzetén változtatni nem tud, így a birodalmi út hívei – akik például az ország európai integrációját támogatják – a birodalom szemszögéből nézve ugyanolyan helyi ugarelitnek számítanak, mint a „jobboldal”. Magyarország nem tud helyzetén változtatni, így a bezárkózás vagy a kiárusítottság egyaránt, bár másképp hasztalan megoldásai között választhat.

*

  A jobboldal és a baloldal kettőse azonban Nyugat-Európában is jelentősen veszít magyarázó erejéből. Norberto Bobbio szerint a jobboldal és a baloldal lényege az egyenlőséghez való viszonyukban fejezhető ki. A jobboldal elutasítja az egyenlőséget, míg a baloldal célnak tekinti azt. Természetesen így, sematikusan nem sok értelme van egy ilyen kijelentésnek, elvégre az emberek bizonyos tekintetben valóban egyenlők (méltóság, azonos antropológiai-biológiai lényegi tulajdonságok, azonos fajúság, stb.), míg számos – többségében szekunder, de a mindennapjainkat mindennél jobban meghatározó – szempontokban (szépség, anyagi helyzet, egészség, származás, stb.) meg egyenlőtlenek.

  A baloldal arra tendál, hogy az egyenlőtlenségeket a lényegi egyenlőségek alapján egyenlítse ki, és így nem tartja legitimnek, hogy valaki származása, szülei anyagi helyzete vagy akár pusztán születési helyének tényszerűsége okán kevesebb, egyenlőtlenebb esélyekkel induljon el. A baloldal radikálisai valamennyi határt lebontana – elvégre egyenlőtlenné éppen a határok, a különbségek tesznek bennünket. „Egyetlen ember sem illegális”, hirdetik például a radikális baloldali körök, és ezért teljesen szabaddá tennék a bevándorlást. Elvégre annak puszta tényéből, hogy valaki mondjuk Párizsban született, nem látják indokoltnak, hogy előnyöket élvezzen egy Szenegálban születettel szemben. Természetesen a határok, a különbségek, az egyenlőtlenségek felszámolása végső soron a nemiség vagy a betegségek tagadásához is elvezet. Ha minden egyenlőtlenséget (betegség, nemi pozíció) társadalmi konstrukciónak tartunk, akkor eljuthatunk oda, hogy nincs férfi és nő, nincs egészség és betegség, nincs szépség és csúfság – csak az ember mint olyan van. Michel Foucault, amikor megtudta, hogy AIDS-es, azt mondta, hogy a betegség eleve a polgári társadalom konstrukciója, így a feladat csak annyi, hogy dekonstruálni kell a betegség fogalmunkat, és emancipálni kell az AIDS-et. Végül a történet másképp alakult, s a HIV-vírus dekonstruálta Foucault-t.

  Az egyenlőség tagadása a jobboldalon is elvezethet szélsőséges nézetekhez, amikor az egyes egyenlőtlenségek alapján eleve az emberi faj egységét vonják kétségbe, s a beteg, csúnya vagy más vallású, más származású emberektől az ember-mivoltot is megtagadják. Sajátos, hogy végső soron mind az egyenlőség teljes igenlése (azaz annak állítása, hogy nincsenek egyenlőtlenségek az emberek között) és ennek tagadása (azaz az egyenlőtlenek kirekesztése) egyaránt unalmas, egyszínű világhoz vezet.

  Természetesen a vita nem a szélső álláspontok között folyik. És ha az érvek beljebb jönnek, jogos kérdések vethetőek fel. Meg kell-e adóztatni az örökséget, elvégre az örökös az örökség révén nem a teljesítménye révén jut egyenlőtlen pozícióba? Be kell-e tiltani a bevándorlást, elvégre a bevándorló és az őshonos között legfeljebb a születési helyük a fő különbség? Lehet-e elitiskolákat létrehozni, ahol az eleve előnyösebb helyzetben lévő gyerekek további előnyét biztosítják a hátrányos helyzetűekkel szemben? Beleszólhat-e az állam egy vállalkozó döntéseibe, holott a vállalkozó saját cégében maga dönthetne minderről? Megadóztathatja-e az állam a polgárt, holott a polgár maga kereste, saját teljesítményével a pénzét? Együtt tanítandók-e egészséges és fogyatékos emberek, vagy már az iskolában külön kell választani őket? Előnyben részesíthető-e egy szép ember a munkaerőpiacon, vagy az állam kvótákkal, előírásokkal segítheti azokat, akik saját akaratukon kívül kerültek hátrányosabb helyzetbe? Ki lehet-e az állampolgárságból származási alapon rekeszteni bárkit is, holott a származás tényéből normative nem következik még semmi sem? Érték-e egy önálló kultúra, vagy a bezárkózás egyik formája csak?

  És a kérdések folytathatóak még. A politika feladata dönteni, hogy ad-e (és hol ad) teret a természetes egyenlőtlenségeknek, vagy hol ítéli természet-, de legalábbis jogellenesnek azokat. És minél inkább támogatja valaki az egyenlőtlenségek fenntartását, szankcionálását, annál inkább jobboldali – amely láncolat végén a neonácizmus áll –, és minél inkább egyenlősítene valaki, tagadná a természetes egyenlőtlenségek létét is, annál inkább baloldali, ahol a láncolat végén meg a sztálinizmus áll. Sajátos persze, hogy számos baloldali kifejezetten nagypolgári – azaz az egyenlőtlenségek által kedvezményezett –, míg számos neonáci meg proletár – tehát az egyenlőtlenségek által sújtott – környezetből származik. Magyarországon is az LMP támogatja leginkább az egalitárius megoldásokat – holott szavazói inkább jobb módú, tanultabb rétegekből származnak –, míg a Jobbik anti-egalitarizmusának fő bázisa a borsodi magyarság, amely az egyenlőtlenségeknek maga is inkább áldozata.

*

  A Fidesz e kérdésekben egyértelműen jobboldali. Célja egy szűk nemzeti burzsoázia kialakítása, amely a nemzeti és nemzetközi nagyvállalatok üzemeiben alacsony bérért és munkavállalói jogaiktól megfosztottan dolgozó rétegek felett gyakorolhatja a hatalmat. A kormánypolitika így az egyenlőtlenségek szélesítését és megerősítését célozza. Mindazon rétegek, amelyek nem találják helyüket eme új társadalmi szerkezetben – mert egyetlen Fidelitas-bulin sem tudtak kiérdemelni legalább egy tisztes középvezetői állást, viszont nem akarnak a szalag mellett állni – az új oktatási törvénnyel érthették meg a kormány nagyon őszinte és igenis tisztességes üzenetét, ajánlatát arról, hogy el kell menniük. A jelenlegi kormányról mindenképp pozitív értelemben jegyzendő fel, hogy nem hitegeti lehetőségekkel – mint elődjeik tették – a fiatalokat.

  A Fidesz a birodalmi függés tekintetében is azt az utat választja, amelyet magyar vonatkozásban „jobboldalinak” szokás nevezni, s amelynek célja a periférikus izoláció fenntartása, a kulturális bezárkózás, a másság és az idegenség elutasítása. Mivel ezen pozícióval szemben legfeljebb a birodalmi függés opciója – amely az elmúlt kudarcos húsz évet határozta meg – vagy egyfajta dühödt egalitarizmus áll – TGM ennek szellemében tartja például elkeserítőnek, hogy ő egy fehér, heteroszexuális férfi (a baloldalon nem véletlen a férfiellenesség, és a homoszexualitás- vagy színesbőrűség-kultusz) –, a nem idézőjeles jobboldal számára a jobb híján való választás lehetősége marad csak.

  A „jobboldal” az elmúlt tíz-tizennégy évben szembe fordult Európával, amelyet a külső szemlélődő értetlenkedésével figyel. Elhiszi, hogy a hatvannyolcasok állnak minden mögött, holott a hatvannyolcasok befolyása jelentősen csökkent, egyes liberális körök eleve nácizmussal vádolják őket (Götz Aly szerint 1968 gyakorlatilag 1933 folyománya), és számos képviselőjük a magyar népi jobboldalt is megszégyenítő antiszemitizmusba, kultúrpesszimizmusba, Európa-ellenességbe menekült. Ám mivel a második nagy harmincéves európai polgárháborúban (1914-1945) Európa megsemmisült – és Közép-Európa, Bécs, Prága, Budapest és Trieszt világa végleg eltűnt –, a Kelet-Európában is egyedül és értetlenül maradt Magyarország elszakadt a nyugati folyamatoktól. Orbán bizonyosan azt hiszi, hogy minden európai nagyváros utcasarkán hatvannyolcasok leselkednek az ártatlan gyerekekre, a nyugati újságírók meg bizonyosan meg vannak győződve arról, hogy Magyarországon tombol a fasizmus. Pedig Európa minden ideáját elvesztette. Fasizmus sincs már, hatvannyolc se. A konzervatív ezért csak önmaga számára vonulhat ki az igénytelenség, az olvasatlanság, a felszínesség világából, és teremtheti meg saját közegét. Nem a politikában, hanem a nappali és a hálószoba között félúton.

  Európa jobboldala sem szól már túl sokról. A német CDU és az SPD között már árnyalatnyi különbségek sincsenek, az ÖVP elnökének nevét megjegyezni se érdemes, a franciák túl vannak életük legunalmasabb választási kampányán, az olasz jobboldal szétesőben, szétfolyóban. Az elégedetlenség látszik csak. Amelyet hol jobboldali populisták (Le Pen, FPÖ), hol liberális iszlámellenesek (PvV), hol hitleristák és kommunisták (mint Görögországban), vagy posztmodernek (mint a német Kalózpárt) fejeznek ki.

  Magyarországon az elégedetlenség szülte a Fidesz elmúlt tízéves Nagy Menetelésének sikerét: a kétharmados parlamenti többséget, az eklektikus új Alaptörvényt és az egész Nemzeti Együttműködés Rendszerét. A Fidesznek protestpártként sikerült győznie, és állampártként egy új rendszert kiépítenie, amely rendszer – szakítva a korábbi két évtized jogállami blablájával – önnön legitimációját ténybeli sikerére (amely egyelőre még nyomokban sem látható) építi. Egyre többen elégedetlenek ezzel az eredménnyel, ám elfogytak az elégedetlenség formái. A Fidesz – és így a jobboldali kormány – elkövetkező tíz éve éppen ezért garantált. A tiltakozás erejét elvette a nyitott határok ígérete. És, hogy nincs más.

  A Fidesz innentől fogva tehát bármilyen lehet. Övék az ország.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr994498743

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.05.14. 09:30:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pas · http://pasthelod.hell-and-heaven.org 2012.05.14. 07:51:52

> "amely az elmúlt kudarcos húsz évet határozta meg"

Az elmúlt húsz évet az inkompetencia, felelőtlenség, populizmus és a világgazdasági trendek határozták meg. Lehet "nemszeretni", hogy van birodalom, meg lehet szemkinyitva felfedezni, hogy se import se export nélkül nem lennénk a környéken sem, és olyan meg nincs, hogy a szomszédok összevesznek de a kölykök meg játszanak tovább és a kis homokozólapátkáikkal önfeledten építik a GDP várat.

> "A Fidesz innentől fogva tehát bármilyen lehet. Övék az ország."

Miért lenne más, mint amilyennek leírja pár bekezdéssel előbb? Sikertelen, pofátlan és egyre könyörtelenebb, vadabb.

labrabbit 2012.05.14. 08:25:29

Elképesztő, hogy mik jelennek meg újabban a mandin.

Nagyon jó írás.

bervas · http://mt10.blog.hu 2012.05.14. 08:36:46

Szimpatikus írás.

A végkövetkeztetéssel vitatkoznék. Hiába lehetne a Fideszé az elkövetkező tíz év, ha hülyék hozzá, hogy működő országot építsenek.
Viktor gondosan ügyel, hogy ne legyen szóba jöhető utód mellette, sem nála értelmesebb a vezérkarban. Ő meg nem mindenható, sem örökéletű, sem végtelenül terhelhető idegrendszerű.

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2012.05.14. 08:41:55

@bervas: és ez ennek a sokat szenvedett társadalomnak,az egyetlen szerencséje, addig van még remény, amíg nincs egy kijelölt utód

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.05.14. 08:42:38

"Végül a történet másképp alakult, s a HIV-vírus dekonstruálta Foucault-t."

Szerző írhatna ide többet. Mondjuk aristo helyett.

Tündér_Lala 2012.05.14. 08:44:08

Ez legalább érdekes (a szerzőtől nem várt) értelmezése a dolgoknak.

A probléma azonban az, hogy a kirakatból próbálja megállapítani a bolt valós belső viszonyait.
A valódi elitista ugyanis éppen az a vezető, aki mindenféle különbséget fel akar számolni ezzel lehetetlenné téve mindenféle közösséget (a családtól a nemzetig). Az arctalan, jellegtelen tömeg ugyanis számottevő ellenállás nélkül felhasználható bármilyen célra és magában védekezésképtelen.

A másik oldal a különbségek elismerésével lehetővé teszi és támogatja a közösségek képződését, a szolidaritás megjelenését, a jogok és kötelezettségek egyensúlyát. A vezetőt a közösség morális szempontjai és érdekei korlátozzák.

A végkövetkeztetés tehát éppen fordított. A "baloldal" tehát mindent megtehet az arctalan tömeggel, a "jobboldalt" a a közösség ereje korlátozza.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.14. 08:44:12

Gratulálok, sikerült egy olyan cikket közölni, ami valóban elgondolkodtat és amivel vagy ami mellett, esetleg amivel párhuzamosan érdemes vitázni (ellentétben az eddigi 11-gyel, amelyek kapcsán vita jobbára csak a cikkről indulhatott).

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.05.14. 08:55:39

@Dr. Zerge: Igen, az a fél bekezdés frappánsabb kritikája a posztmodern balos gondolkodásnak, mint aristo & tölgy együttesen :-)

@Tündér_Lala: Nézzen már szét: a létező jobboldal a gyakorlatban semmi mást nem csinál, csak szelektíven rombolja a közösségeket (illetve meggátolja a kialakulásukat).

A maga okfejtése rendkívül apologetikus, feltett célja, hogy igazolja a Fidesz-rezsimet.

Azt pedig magyarázza meg, hogy az elitizmust hogyan sikerül a közösségek felől definiálni.

Robinzon Kurzor 2012.05.14. 08:57:51

10 pont, így ébredési hőmérsékleten még vitatkozni sem tudok vele.

Talán majd este ...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.14. 09:20:37

techet péter kornis mihály zabigyereke

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.14. 09:29:38

na, nem rossz!
a szerző viszonylag jól látja a dolgokat, persze addig már nem ér az intellektusa, hogy örülni is tudjon neki.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.05.14. 09:36:14

Hát igen. A bal értelmetlen, a jobb még értelmetlenebb. Európába rossz itthon még rosszabb. A tej is kifutott. De rossz nekünk. Keresek egy kötelet.

"Célja egy szűk nemzeti burzsoázia kialakítása, amely a nemzeti és nemzetközi nagyvállalatok üzemeiben alacsony bérért és munkavállalói jogaiktól megfosztottan dolgozó rétegek felett gyakorolhatja a hatalmat. " Ezt viszont a teljesen elborult TGM sem mondhatta volna szebben.

Az ideszokott agyhalott libsi kommentelőknek, mint a kérődző naná hogy tetszik, minden rossz, mindenki hülye, - főleg a Fidesz - csak én vagyok helikopter.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.14. 09:55:58

@Alfőmérnök: azt azért nem. a szerzőt úgy kell kiszorítani az országból, hogy nem olvassuk. :)

Yossarian1 2012.05.14. 09:56:40

@aristo: Mi a baj?
Bántják a fideszkédet helikopter?
Ne izgulj van még pár jó évetek, pénzt kapni a KIM-től.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.14. 09:58:05

nem tudom amúgy minek elolvasni egy olyan ember írását, aki a nacionalizmus kezdetét a 1789-hez köti,
de megtettem, és mindjárt ehhez kapcsolódik az első mondat is:

"Mivel Magyarország ezen európai történetnek nem része – és az elmúlt két év megmutatta, hogy nem is kíván része lenni –, felesleges feltenni annak kérdését, hogy mit jelent a jobboldal idehaza. Semmit sem jelent."

nyilván a kornisvér mondatja vele, hogy nincs értelme magyar jobboldallal, magyar nemzettudattal foglalkozni. de még pl a jobb /= gazd jobb, de ezt senki se fejti ki, minek az alapvető fogalmakkal fárasztani az olvasót? minek közérthetően beszélni? ez "semmit se jelent".

"bár e függés a magyar történelemben több sikert eredményezett, mint bármely elbukott szabadságharcunk "

éljen a gyarmati lét. nyilván sikeres volt, és ezért voltak a nemzetiek (tehát nem a kornisvérűek) olyan buzgóak a szabadságharcokban,
tehát kinek mi a siker? a labancoknak siker, ha a habsburgok építenek még egy kastélyt a magyar nép és magyar nemzet megnyomorítására. de könyörgöm, ez a teshpedt péter magyar nyelven ír, írjon ilyeneket német nyelven osztrákiában.
de az elbukott szabadságharcoknak is volt ám eredménye: 1867 és a gulyáskommunizmus. utóbbi sokkal jobb, mint a csengőfrász.

"És a kérdések folytathatóak még. "

hát de válaszoljál, ne a szót húzd te kornisvérű, nem azért olvasunk, hogy kérdezgessél. itt a kérdés, a Mi a jobb? arra kéne válaszolni, nem újabb kérdéseket feltenni.

"míg a Jobbik anti-egalitarizmusának fő bázisa a borsodi magyarság, amely az egyenlőtlenségeknek maga is inkább áldozata."

annyira nem érti techet péter az életet,
m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/2010/politikabra.jpg
csekély halandó felvetései

"A Fidesz e kérdésekben egyértelműen jobboldali. Célja egy szűk nemzeti burzsoázia kialakítása, amely a nemzeti és nemzetközi nagyvállalatok üzemeiben alacsony bérért és munkavállalói jogaiktól megfosztottan dolgozó rétegek felett gyakorolhatja a hatalmat"

nem célja a kialakítás, mert már régen kialakította, erre világított rá Ángyán is. de minden értelmes ember tudta már,
emellett soha nem lehet nemzeti egy ilyen hazudozós kis internacionalista komcsi. demszky elvbarátja. amúgy korrekt: igen, alacsony bérért ki akarja semmizni a magyar népet, úgy hogy a nemzethez sincs köze. ugyanazt csinálja a gazdaságban mint bokros lajos.

ez is nagyon korrekt:
"Mindazon rétegek, amelyek nem találják helyüket eme új társadalmi szerkezetben – mert egyetlen Fidelitas-bulin sem tudtak kiérdemelni legalább egy tisztes középvezetői állást, viszont nem akarnak a szalag mellett állni – az új oktatási törvénnyel érthették meg a kormány nagyon őszinte és igenis tisztességes üzenetét, ajánlatát arról, hogy el kell menniük."

jól van, a mandineren se írsz már többet :) igen derék! jó gyerek ez a techet :)

"A Fidesz a birodalmi függés tekintetében is azt az utat választja, amelyet magyar vonatkozásban „jobboldalinak” szokás nevezni, s amelynek célja a periférikus izoláció fenntartása, a kulturális bezárkózás, a másság és az idegenség elutasítása."

ne legyünk naivák, a fidesz is ugyanúgy be fog telepíteni egymillió kínait és izraelit ahogy az mszp tette, teszi. semmit se jelent neki hoyg ki dolgozik a szalagon, csak az ő havi 1-3 milliójujk megleygen, ez a baj az internacionalistákkal.
kulturális élet bezárkózása?
kkbk.blog.hu/2011/03/29/szilagyi_gyorgy_interju
van mit bezárni? könyörgöm

"Orbán bizonyosan azt hiszi, hogy minden európai nagyváros utcasarkán hatvannyolcasok leselkednek az ártatlan gyerekekre"

orbán a wiki szerint katonaságig hitt a kommunizmusban, apja vérkomcsi, emelett be is volt szervezve, ez számomra teljesen egyértelmű
kkbk.blog.hu/2012/04/19/a_keresztapa_9

azt meg ideje lenne leszögezni, hogy Magyarországon a kommunista ideológiával csak annyi baj van, hogy elárultak minket: kokettáltak az oroszokkal, internacionalisták, valamint vallásellenesek.
bizonyos gazdasági kérdésekben lehet igazuk az ideológia szerint (minden ideológiában vannak apró igazságok, különben nem léteznének). pl a bankok ,mint a víz és a gáz, minimum állami felügyelet alá kell őket vonni, olyan hatalmasok és állambiztonsági tényezőt jelentenek. erős államot akarunk vagy gyarmatot? a nemzeti szereti az országát is és szeretné annak is látni. erősnek. ha erős az állam, erős a nemzet.
hogyha a fidesz még maradhat kormányon 10 évig, azt azt jelenti hogy nagyon buta a nép tömege.

amúgy én is válaszoltam már sokkal korábban a Mi a jobb? kérdésre:
kkbk.blog.hu/2010/01/09/a_konzervativ_ember_magyarsagtudat_idegenszivuseg

Diocles 2012.05.14. 09:59:11

nah, megjött az LMP-vonal is :)

"Célja egy szűk nemzeti burzsoázia kialakítása, amely a nemzeti és nemzetközi nagyvállalatok üzemeiben alacsony bérért és munkavállalói jogaiktól megfosztottan dolgozó rétegek felett gyakorolhatja a hatalmat. A kormánypolitika így az egyenlőtlenségek szélesítését és megerősítését célozza."

ez véletlenül nem egy LMP-s brossúrából van?

kérdésem: nem lehet, hogy a gonosz kormány azért nem akar skandináv munkavállalói jogokat, mert az a jelen globalizáció körülményei között kábé versenyképtelenné tenné Magyarországot?

apropó, nem épp azért szokták támadni az első Orbán-kormányt (amúgy jogosan), és részben a másodikat is, mert a minimálbér drasztikus felemelésével iparágak sokaságát írtotta ki Mo-ról?

"A tiltakozás erejét elvette a nyitott határok ígérete. És, hogy nincs más."

Már hogyne lenne más! Görögországban is van más...

Tessék az ellenkezőjét csinálni annak, amit az "oligarchák érdekeit kiszolgáló, munkavállalókat sanyargató" Fidesz csinált.

Tessék skandináv munkavállalói jogokról szóló törvényeket hozni, tessék alaposan megemelni a minimálbért, tessék jól megadóztatni a "gazdagokat", mind a nemzeti és nemzetközi oligarchákat, mind a Nyugatra való távozáson filózó képzett fiatalokat..., tessék minden faluban filoszokat képezni állami pénzen, tessék...

Csak azon ne tessék csodálkozni, ha a jövő hónapban a postás bácsi már nem hozza ki a nyugdíjakat...

Alfőmérnök 2012.05.14. 10:03:08

@jose maria padilla: Közben már Loxon jól kielemezte a jósdán...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.14. 10:03:12

most látom csak:

"Mindazon rétegek, amelyek nem találják helyüket eme új társadalmi szerkezetben – mert egyetlen Fidelitas-bulin sem tudtak kiérdemelni legalább egy tisztes középvezetői állást, viszont nem akarnak a szalag mellett állni – az új oktatási törvénnyel érthették meg a kormány nagyon őszinte és igenis tisztességes üzenetét, ajánlatát arról, hogy el kell menniük."

tisztességes üzenet? mi van teshpedtkém, nem fejted ki?
miért tisztességes, ha a cigány előre közli velem, hogy meglop?
tisztességes ajánlat? cselédnépet csinálni az én drága országomból ,népemből, nemzetemből az egy tisztességes ajánlat?
hát b k a !

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.14. 10:13:02

@Pas:

"se import se export nélkül nem lennénk a környéken sem"

lényegében tudunk élni import nélkül, kivéve jelenleg a kőolaj, ami elengedhetetlen, geotermikus fűtés kellene még, de technológiai ugrással már kőolaj se kéne, amúgy is elfogy majd egyszer. fel kell rá készülni, meg kell vizsgálni a teljes öneállátásunk lehetőségét.

minden függés, gyengeség is egyben, ez a mottója egy erős és szuverén országnak!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.14. 10:15:48

@saravad: csecsemőnek minden új és minden igaz

vizipipa 2012.05.14. 10:23:35

Érdekes írás. Lehet rajta morfondírozni. Egyes részein.
De.
Az emberek igen nagy része szereti az egyszerűsítéseket. Ennek az az oka hogy... Ha kiküszöböljük, megoldottuk a problémát. Ez azért van mert... Csak meg kell szüntetni és kész.
Sokak számára szimpatikus e felfogás. Egyszerű világ, egyszerű megoldások. Fekete-fehér, igen-nem.
A szerző ennek egy verzióját adja elő. Jobb-bal. Egyenlőség-egyenlőtlenség.
A modell ennek megfelelően ennyit is ér. Nem sokat. Mert világunk egy picit összetettebb. Nem írható le egyetlen tengely mentén. Bármely tengelyt is választjuk.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.14. 10:24:30

@Dr. Zerge: ja, ez poénos volt

@aristo: egyem a kis szívedet, te milyen funkcit töltesz be a fideszben?

@Diocles: munkavállalói jogok? miről beszélsz? akarni lehet, beszélni róla lehet a kampányban, de meg is kéne valósítani, a dolgozót csak megszorítások érik. a tettet kell nézni, ezek nem Mátyás királyok, hogy erősítik a paraszt jogait, de meg is adóztatják rendesen, ezek csak utóbbiak, persze valamit azért mondani kell szijjártónak, már amikor tud beszélni rendesen, elég ritka ez, de havi két milkát megért azért fideszes mércével.

komment1 2012.05.14. 10:35:51

Gratula TP-nek, a HV-ben is mindig elolvasom, amit ír, mert egyszerűen jók az írásai. Sajnos reális képet fest.

Robinzon Kurzor 2012.05.14. 10:43:13

@aristo:

Akarsz beszélni róla, kicsi huszár?

Bell & Sebastian 2012.05.14. 10:46:15

Semmitmondóan igaz. Kiút meg nincs, ezek szerint.(?)

Manyi Béci 2012.05.14. 11:01:46

Érdekes volt, jó volt.
@aristo:
"Keresek egy kötelet."
Ennyire ne legyen elkeseredve, aristo. A maga írásain például sokkal jobbakat lehet nevetni.
Tényleg, írjon egyet, szedje ízekre a szerzőt!:)

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.05.14. 11:07:04

@Manyi Béci: Nem én vagyok elkeseredve, hanem Techet.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.05.14. 11:12:47

Enyhe liberális elfogultság érződik az íráson. Viszonylag el tudja kerülni a címkézést a _magyar_viszonyok_ elemzésében. (Az Arany Hajnalra "hitleristaként" utal, kétlem hogy ez lenne a "politikailag korrekt" :p meghatározás. Bár ezt jóindulatúan tudjuk be annak, hogy szerző fiatal, és majd kinövi....)

Baloldal ma már nem létezik. Végleg megbukott. A 4k! próbálkozik egy ütőképes baloldali _ideológia_ megteremtésével, de valószínűleg elkéstek vele. Az LMP is inkább protestpártként került be, egyelőre nem nagyon találja magát. Ha már itt tartunk: Gyakorlatilag az mszp-n kívül mindenki protestpártként került be a parlamentbe, a Jobbik is... most ez kezd visszaütni, az lmp-re és a jobbikra is. Az akcióik nem sikerülnek (népszav. kezdeményezés), vagy nem úgy sikerülnek (pár ezer ember a szombati tüntetésen), szóval ők is egyfajta identitászavarban vannak.

Vissza a tárgyhoz, lényeg hogy a szerző a jobboldalt, a jobboldali mítoszt dekonstruálja. A lényegi pontokkal (identitásválság, értékválság, szétesés) egyet lehet érteni. Persze ez a baloldalra is ugyanúgy igaz.

Az egész politikai paletta kezd szétesni. A Technológiai Társadalom mítosza fölszámolja, megsemmisíti a hagyományos értékrendeket, és az óriási, ásító űrt teremti meg. (lábjegyzet: Általában ezt az űrt egy karizmatikus vezető szokta betölteni.)

A másik uralkodó mítosz, a "Történelem" mítosza, mely szerinte legyőztük a komcsikat, legyőztük a nácikat, itt vagyunk- ragyogunk, húdejó. Ez a mítosz akkor működne, ha
1) a komcsikat csatában győztük volna le - ehelyett magától omlott össze a rendszer
2) a komcsikat elkergettük volna - ehelyett ott ülnek az mszp-ben, ott ülnek a fideszben, vezető pozícióban (pozsgay, stumpf, matolcsy, kövér, martonyi, orbán)

Tehát általában, Magyarországon meg főleg, nincs túl sok ok az örömre, derűlátásra.

Nagy kérdés, hogy a demokratikus rendszerben létező Technológiai Társadalom mítosza, mely "minden gondra-bajra megoldást ígér", idővel, képes lesz-e felülemelkedni a válság miatt problémán.

A válasz: NEM.
1) a technológiai/technikai hozzáállás tárgyként, gépezetként kezeli az embereket, és figyelmen kívül hagyja az emberi szükségletek kielégítését: szeretetvágy, közösség utáni vágy. Egyedül az "inger" utáni vágyat elégíti ki. Következésképpen a szeretetvágy szenvedéllyé torzul (alkoholizmus, dohányzás, munkamánia, számítógépfüggés, kóros zabálás, és a többiek),

2) a közösség utáni vágy pedig a régi "összejárás" helyett csupán virtuális üzenőfalakon való technikai részletek megbeszélésére szorítkozik. (pl: egy hosszabb történet elmesélésére se idő, se hely nincsen, valamint mivel általában sokan olvassák /facebook, myspace, és a többi/ ezért nem éri meg, "túl személyes" lenne és így az ember nem "öntheti ki a szívét" senkinek.

A technikai társadalom mindent deszakralizál: a természetet, az embert, a szeretetet, az Isten, Haza Család eszméjét. Mindegyikről leírja, "hogyan működik", ezáltal azt hiszi, hogy a lényegét is tudja. Az emberek többsége -különösen aki az oktatási rendszert végigjárja, ezáltal "értelmiségi" lesz, meg ezt elhiszi, sőt maga is lelkesen propagálja. A média óriási pusztító hatásáról nem is beszéltem, de az olvasók többségének ez nyilvánvaló.

A tartalom helybe a módszertan/eszköztan/forma -a technika- lépett. A szellem és a lélek helyébe a test. A forma, a test, a részletek bálványozása folyik. A férfiakat a "karrier" a nőket meg a "szépség" ígéretével vonzza be a rendszer, és teszi őket törtetővé, másokon áttaposóvá, illetve lélektelen burokká, buta libává, közönséges kurvává.

Nagyléptékben biztosan haladunk a katasztrófa felé. Kiút: nincs. Talán egy óriási katasztrófa után, összeszerveződik egy normálisabb társadalom. (Akit a másik verzió érdekel: ajánlom a "The road" c. filmet...Cormac McCarthy regényéből, Viggo Mortensen főszereplésével.)

Egyedül azt tehetjük,hogy mikroméretekben, családi kör, kisközösségek, megőrizzük a lángot. A feladat: Embernek maradni, minden mással szemben, ami elembertelenít.

fikanick 2012.05.14. 11:14:18

Hulyeseg, a Fidesz es holdudvara altal annyira lenezett urbanusokat egyaltalan nem nezik le nyugaton, mondhatni egyaltalan nem foglalkoznak veluk, azontul, hogy nekik van elkonyvelve tobbek kozt a nagy magyar talalekonysag, amelyik legendanak a letezese nem csak mendemonda. Jo a magyar urbanus irodalmarok kulfoldi szakmai megitelese is, de mondjuk a MOMA-ban es a Tate-ben is talalni a gyujtemenyekben magyar avantgarde festoket, a matematikusok es a fizikusok vagy a programozok johirerol nem is beszelve.

Az igazsag az, hogy a mucsaizas nem szol a magyar urbanusoknak, leven a magyar urbanusok mindent megtesznek, hogy tavoltartsak maguktol ezt a fertot, ez a tulkompenzalas pedig altalaban sikerre vezet. Magyarkent kulfoldon ervenyesulni mostanaban kifejezetten elonyos, mar felteve, hogy nem fuggsz a politikai berendezkedestol, leven mindenki szimpatizal, leven legalabb annyi, hogy a fasisztak meddig jutottak Magyarorszagon, mindenkihez eljutott.

Kicsit hasonlit a helyzet az 56-os menekultekhez, mindenkiben szimpatiat kelt mostanaban egy nyugatra szakadt magyar, ennyire elidegenitette a Fidesz mostanra mar a mindennapi fehergallerost is nyugaton. Mostanaig kb annyit tudtak, hogy valami obskurus orszag K-Europaban.

tarackos 2012.05.14. 11:19:01

Sztem ez az első cikk ami valóban válaszolni akar a cikksorozatot életre hívő kérdésre.

Ha szándékos ha nem -sztem igen- a fidesz intézkedéseinek következménye akkor is ez, ami sztem tragikus:

"Célja egy szűk nemzeti burzsoázia kialakítása, amely a nemzeti és nemzetközi nagyvállalatok üzemeiben alacsony bérért és munkavállalói jogaiktól megfosztottan dolgozó rétegek felett gyakorolhatja a hatalmat. "

fremskritt (törölt) 2012.05.14. 11:24:07

ez az ecset péter akkor se volt értelmesebb mikor a jobbik lapjába, a barikádba irkált. hát még most!

fremskritt (törölt) 2012.05.14. 11:29:02

@tarackos: mert a teszkóban dolgozó rétegek nem voltak eddig is maximálisan kihasználva, mi? a jó baloldal még egy európai-modern-környezetkímélő gumigyárat is intézett nekik, a büdös gazdagjától elvett pár milliárdból megtámogatva a kizsákmányolásról véletlenül sem híres kóreaiakat.

duzur 2012.05.14. 11:32:59

@vizipipa: éppen, hogy nem egy szimpla fekete-fehér elemzés hanem egy kitünö írás ami dióhéjban rámutat a dolgok komplexitására. Pont az egyszerüsitöknek fog nagyon nemtetszeni.

jan 2012.05.14. 11:37:28

A cikk nem rossz, bár nekem továbbra is kevés ez a "néhány provokatív gondolatot mindenfajta koherencia nélkül egymás után rakok" jellegű írásművészet.

Aristó cikkei pl. jóval koherensebbek (minden rossz '68-ban kezdődött, '68 meg Rousseau-val), bár ennek meg az az ára, hogy a valósághoz nincs semmi közük.

Szóval nehéz eredetit, koherenset és a valósággal köszönő viszonyban lévőt írni, de azért ne adjátok fel.;)

Robinzon Kurzor 2012.05.14. 12:09:03

@jan: "Szóval nehéz eredetit, koherenset és a valósággal köszönő viszonyban lévőt írni, de azért ne adjátok fel.;)"

Olyan ez mint a régi kabaré a mindenki számára elérhető, ingyenes és magas színvonalú egészségügyi rendszerről.
A háromból egyszerre max. kettő teljesül ... még ma is.

Czelder Orbán 2012.05.14. 12:21:34

Ez egy érdekesen fura bullshit, ebben Techet otthon van. Nem tudom eldönteni, mennyiben "ironizál" és mennyiben gondolja komolyan a szerző a leírtakat.

TG69 2012.05.14. 12:25:20

Azért most érdekelne a mandi szerkesztőségének véleménye a 'Nem tetszik a rendszer' opuszról :).

Techet Péter 2012.05.14. 12:35:20

@Schwerer Gustav: Az Arany Hajnal politikailag korrekt, bevett jelzője az, hogy neonáci. Én ezt a jelzőt nem szeretem, értelmetlen. Jobboldali populistának viszont nem nevezhető a párt, az mondjuk a Független Hellének. Szélsőjobbosnak sem, mert az meg az Orthodox Népi Gyűlés. Az Arany Hajnal jóval vadabb, mint akár a Jobbik, és a hitlerizmust maguk vállalják fel, a szintén Arany Hajnal c. újságjukban Hitlert a szellemi elődeik között említik, és elnökük tudatosan Heil Hitler-rel köszönti híveit mindig. A párt tehát egyértelműen hitlerista, a jelzőn nem is sértődnének meg.

Bloodscalp 2012.05.14. 12:47:15

Ha magyar tart magyart rabszolgaságban intézményesítve és ad mellé némi filozófiát is, rögtön szebb képet mutat:)

tarackos 2012.05.14. 12:53:29

@Fremskritt: Nem az a lényeg, hogy eddig is így volt hanem az, hogy így is lesz mert ez vkiknek tetszik. Te sem ellene érvelsz...

Pas · http://pasthelod.hell-and-heaven.org 2012.05.14. 12:58:55

@tesz-vesz: know-how, szellemi tulajdon, hogy mondjak két dolgot ami nélkül indulhatnánk vissza kb. 1940-be. másik probléma, hogy nem lenne költséghatékony ennyi emberre felépíteni minden fontosabb szektor teljes vertikumát, a nyersanyag-kitermeléstől a finomításon át a feldolgozáson keresztül az összeszerelő gépsorokig.

van egy tanulmány ami megvizsgálja tudományos igényességgel és megszállottsággal egy ceruza életútját. egy olyan sima egyszerű 6 oldalú, a végén radírral, mondjuk HB-s grafitkacat. és kiderül-kiderül, hogy igen sok dolog megléte szükséges hogy le tudjanak gördülni azok a ceruzák a gyártósorról. [10 perc keresgélés után sem találom, szóval lehet, hogy urban legend, de mint gondolatkísérlet még tökéletes]

van egy kedves kis ország, csodás zöld mezők, virágba borult rétek, hetyke lankák és dölyfös dombok között, úgy lehet legkönnyebben megismerni, hogy diktatúra van, a lakosság általában éhezéssel üti el az időt, és nagyon szeretnek fenyegetni mindenkit, akik nem ők.

Bloodscalp 2012.05.14. 13:00:31

egyébként bírom ezt a sorozatot:) végigkérdezik a fidesz eltartott firkászait a jobboldali létről:)

Diocles 2012.05.14. 13:23:46

@tarackos:

Tudod, van az a mondás, hogy annak a legrosszabb, akit már senki sem akar "kizsákmányolni"...

Szomáliát pl. senki nem akarja, de Mao Kínáját sem akarták.

Csak aztán jött Teng, akinek a "borzalmas", "kizsákmányoló" rendszeréről joggal írhatná ugyanúgy Techet, hogy "Célja egy szűk nemzeti burzsoázia kialakítása, amely a nemzeti és nemzetközi nagyvállalatok üzemeiben alacsony bérért és munkavállalói jogaiktól megfosztottan dolgozó rétegek felett gyakorolhatja a hatalmat. A kormánypolitika így az egyenlőtlenségek szélesítését és megerősítését célozza."

Szegény kínaiak, megy hozzájuk a sok csúnya maszek kizsákmányolni a szegény melósokat. A hülyék meg azt hiszik, hogy épp példátlan felemelkedésben van részük, na innen látszik, hogy nem olvasnak elég Techet Pétert :)

Szal kérdezném a sok rendszerkritikustól, hogy ugyan mit kéne csinálni? Tényleg az a megoldás, hogy a balos Matolcsy szélsőbalról támadjuk be, mert az oly trendi, meg ökoszociális, stb. ?

bervas · http://mt10.blog.hu 2012.05.14. 13:28:09

@Fremskritt:

A teszkóban dolgozó rétegek hivatalosan, teljes munkaidőre be vannak jelentve. Ha odateszik magukat, van előrelépési lehetőség.
Próbáld ki pl. az éjszakás árufeltöltést. Többet kereshetsz vele, mint pl. egy kezdő egyetemi tanársegéd.

Amiért a hiszti van, az az, hogy ott bizony keményen dolgozni kell, a pénz nem csak úgy jár. Attól meg az elmúlt 40 évben elszokott, aki kényelmes fajta.

A multik általában betartják az írott munkaügyi szabályokat, ellentétben sok nem multival.

fremskritt (törölt) 2012.05.14. 13:42:45

@bervas: teljesen felesleges lenne belemenni egy olyan vitába, hogy jó-e a "multi" (mit értünk multi alatt? a francia állam vállalatait is??), vagy sem. nem ez volt a kommentem lényege. egyébként nem hallottam olyat, hogy a teszkóban ne kéne ledolgozni a törvényes ebédidőt. de azt még a bigfouroknál is le szokás. ha ennyit nem képesek betartani, mi az amit igen.

fremskritt (törölt) 2012.05.14. 13:47:13

@tarackos: ne legyen így, ha alapvető jogokat nem képesek biztosítani, akkor menjenek ezek a picsába, ha magyarok, ha külföldiek, én azt mondom. azzal együtt, hogy van egy olyan tömeg akinek ez a lét tökéletesen megfelel, nem alkalmas többre.
de hogy ez 2 év terméke lenne, az valami egészen elképesztő debilség. az ilyeneket utalnám be 20 évre valami levesporgyárban dolgozni havi 80-ért, csak hogy megtudja milyen volt eddig.

bervas · http://mt10.blog.hu 2012.05.14. 13:54:13

Érdekes a "periférikus izolációval" kapcsolatos gondolatmenet.

Régen a politika a nemesek játéka volt, hagyományokkal, szokásrenddel. A parasztok, nincstelenek, városi proletárok ki voltak zárva a játékból. Ez a nemesi hagyomány szélesedett, választójogi reformok fokozatosan terjesztgették tovább a résztvevői jogosultságot a hatalomnak megfelelőkre, az aktuális kedvezményezettek körére.

Aki nem volt benne a körben, az megvetette, szidta a politikát, nem törődött vele. Aki be akart kerülni, az harcolt. Aki benne volt, az a hagyományok folytán tudott élni vele, tudta működtetni a rendszert.
Ez működött egészen 1948-ig.

1948 után a tradicionálisan a politikával foglalkozó társadalmi csoportokat nagyrészt szétverték, elüldözték. A vezetést az MDP és utódpártjai vették át. A választójogot megkapta mindenki, az is, aki addig nem törődött vele. A rendszer még működött, vitte az inercia, bár az új vezetői rétegnek kimondott probléma volt felnőni a működtetéshez. 20-30 év alatt azért sikerült részben hozzászocializálódni.

1990 után a frissen kicsírázó MSZMP elit került részben lapátra. Az 1948-tól szétvert csoportok maradéka nem volt elég erős visszafoglalni a pozíciókat, helyreállítani a törést a hagyományban. Antallék próbálkoztak, de be kellett látniuk, ez nem ugyanaz a nép, nem ugyanaz a hagyomány, nem ugyanaz a szocializáció.

Szerveződtek új pártok, részben a 48 előtti elit maradékából, részben a 48 utáni elit maradékából. A maradék abból a rétegből jött, amely ferdén néz a politikára, nem tudja, hogyan kell létre hozni és működtetni egy komplex rendszert.

Most ott tartunk, hogy van egy felső vezetőréteg, aki egyszerű emberektől származik, és pont úgy gondolkodik a politikáról, mint az egyszerű szántóvető a 30-as években. Az egyszerű szántóvetőnek akkor nem volt választójoga, nem választhatták volna meg, és nem tudta volna működtetni a rendszert.

Ma meg...

bervas · http://mt10.blog.hu 2012.05.14. 13:57:38

@Fremskritt:

Amit én ismerek (osan-teszkó), ott nem kell ledolgozni az ebédidőt. Cége, cégkultúrája válogatja.

Techet Péter 2012.05.14. 14:08:08

@tesz-vesz: Legalabb azt döntsd el, hogy jo gyerek vagyok-e, vagy kornisver (?)... Bizonytalansagban nem tudok elni. Amde: 1. A nacionalizmus egy modernkori ideologia, amely tagadja a transzcendens legitimitast, s mindent az evilegi, immanens nepszuverenitasbol vezetne le. Baloldali, mert a nep egyenlöseget vallja. Veszelyes, mert kiirtja a belsö sokszinüseget es imperialista hajlamu. Egy konzervativ sohasem a nemzetallamot, hanem a Reich-ot tartana idealis politikai közössegnek. A nacionalizmus tehat 1789-es ideologia. 2. Nevezz meg akkor egyetlen egy gyöztes szabadsagharcot törtenelmünkböl! A Habsburgok epitettek azert egy s mast! De kerdem en: mit epitettek a kurucok? Hmm? Delibabot a hortobagyon, azt! 4. Nem ertem, Orban "kommunizmusa" (?) hogy jön ide, de örülök neki, hogy kurucos jobboldalikent sokban egyet tudsz erteni a kommunizmussal. Erdekes vallalkozas. 5. A "tisztesseges üzenet" ironiajat nem fejtem ki, mert nem ertened. Annyiban viszont tisztesseges valoban, hogy az orszag törtenelmi, gazdasagi es földrajzi helyzete kevesse tesz lehetöve egy skandinav joleti allamot, de mivel a szetoszthato torta is kicsi, az adoemeles - ami a görögöknel vagy az olaszoknal reszben megy - sem müködne, mert a hazai oligarchak minigarchak meg a regioban is. Ergo tenyleg az egyetlen kiut, amit az OV-ek belöttek, azaz, hogy Összeszerelöcsarnok-Magyarorszagot csinalnak - s aki többre tartja magat, annak pedig a kormany megsugja az oktatasi törvennyel, hogy menjen el. Egyfajta apai tanacskent. Szomoru, de legalabb öszinte törtenet. A ciganyozos parhuzamot nem ertem.

tarackos 2012.05.14. 14:10:46

@Fremskritt: A két év termése nem ez a tömeg hanem az a szabályozási környezet ami a tömeg számát növelni fogja és konzerválja a mára kialakult helyzetet. Ez pedig a kormány bűne. Az pedig kifejezetten gusztustalan, hogy a "nemzeti" oldal műveli ezt az egyházak pofátlan hallgatása közben...

TG69 2012.05.14. 14:40:50

@Techet Péter: Ez egy tehetségtelen rezsim tenyeres talpas víziója az országról, nem keverendő össze az egyetlen kiúttal. 2000-ben még tudásalapú vízióik voltak és akkor az volt az egyetlen kiút :).

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.14. 15:56:50

@Fremskritt: techet péter írt a barikádra? vagy a heti válaszba írt és megjelentették a barikádosok?
barikad.hu/node/11780
nem mindegy, ugyanis nagy szégyen egy ilyen figura teljes felvállalása :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.14. 16:05:20

@Fremskritt: ugye ? :)

@Pas: dehogynem, költséghatékony lenne, hiszen a pénznek egy zárt rendszerben kell keringenie, ami jelenleg nincs így. ha kering, akkor valaki ad, valaki kap, így költséghatékony alapból. de ez nagyon elméleti dolog, az igaz. :)
a tudás, ami nélkül mennénk vissza 1940-be, pedig megvan. az ilyen dolgokat okosan kell csinálni.
a ceruza elkészülhet céhekkel is, nemcsak gyártósorról jöhet le kapitalista manufaktúrában gondolkozol csak. minőség kontra mennyiség, nekünk nem is kell sok.
ne képzelegj diktatúrával és éhezéssel.

pad78 2012.05.14. 16:14:00

@Techet Péter: Azert nagyon oszinten: szerinted a Habsburgok Magyarorszagrol alkotott vizioja mennyivel volt magasztosabb, mint az Osszeszerelo-csarnok? Hallottal a vasvari bekerol? Maria Terezia adopolitikajarol? a Bach-rendszert talan nem is emlitenem... Hova vittek minket azok a kiemelkedoen sikeres haboruk, amelyekbe ok vittek bele minket (orokosodesi haboru, vilaghaboru stb.)? Ertem en, h. szamos kastelyt epitettek nalunk a nyugalmazott osztrak tabornokok, de a kulonbseg max. annyi, h. akkor nem Fidelitas-bulin, hanem arisztokrata udvari balokon doltek el a felemelkedes lehetosegei.
A Habsburgok almaiban szereplo magyar nep ugyanolyan nincstelen volt, mint a "kurucokeban". Csak a "kurucoke" legalabb maga oszthatta be a sajat szegenyseget, nem masok dontottek volna felole. Es a "kuruc" magyar magat okolhatta volna sikertelensegeert, ha nem tanitjak meg arra, h. o ugysem donthet semmirol. Az pedig igen nagy elony volna, ha nem mindig masoktol varnank a sultgalambot... Talan kicsit hasonlitani kezdenenk vegre a polgarosult nyugatiakra, es nem kellene azon sirankozni, h ami ott ertheto, az itt nem. Persze, hiszen nyugaton erthetetlen a Habsburg-
alavetettsegbol rank maradt lakaj-gondolkozas...

hoplita 2012.05.14. 16:23:03

@tesz-vesz:
Írt bizony régebben, nem is keveset.
Csak asszem egy kicsit másutt több vaj jutott a kenyérre...így szokott ez történni.:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.14. 16:27:59

@bervas: A vezetést az MDP és utódpártjai vették át. A választójogot megkapta mindenki, az is, aki addig nem törődött vele. "

ugye nem teszünk úgy, hogy az a választójog demokráciává tette ezt az országot akkor? pedig hogy harsogták azt hogy népi demokratikus köztársaság vagyunk! ma is harsogják, csak a népi lemaradt, igaz is, nem kell oda a népi, mert ma csak a cél az összes nagy pártnál (fidesz+mszp) egy szűk burzsoázia kialakítása és megtartása, amely a nemzeti és nemzetközi nagyvállalatok üzemeiben alacsony bérért és munkavállalói jogaiktól megfosztottan dolgozó rétegek felett gyakorolhatja a hatalmat.

"1990 után a frissen kicsírázó MSZMP elit került részben lapátra."
nem mentek lapátra, a kieső kisebbség többségének egyszerűen nem jutott hely, vagy ha jutott, annak nagyon örültek, hogy kapnak fizetést valahonnan, ilyen pl a horthy miklós társaság elnöke a komcsi várhelyi andrás; vagy elfáradtak és tisztességes összegű nyugdíjba mentek, ld biszku, grósz, és voltak azok akik júdáspénzen külföldi bankoknál, cégeknél kaptak fantomállásokat, ilyen németh, de fekete is részben sorolható ide.
aztán vannak a kommunisták, kik "sikeres" üzletemberek lettek, csányi, demján, széles gábor stb.

tehát ma gyakorlatilag ugyanazt mondják ugyanazok, és ugyanúgy választunk a választójogunkkal szinte, mint kádár idején a miniszterelnökökre. ki tudna mondani egy kommunista miniszterelnököt? aki tud, az gyorsan felejtse el, mert teljesen felesleges információ. mint áderék.

antall pedig minimum egy üresfejű balek volt, de szerintem meg tudatos hazaáruló volt. köze nincs a népnek ehhez. ill. csak annyi hogy az mindig jobb életszínvonalt szeretne, de azt ebben a rendszerben soha nem fogja megkapni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.14. 16:29:50

@tesz-vesz: ill. várhelyi a vitézi rend elnöke, nem a horthy társaság, de azért horthystának mondja magát ez a komcsi.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.14. 17:09:52

@Techet Péter: most hogy válaszolsz, akkor mindjárt elnézést is kérek a sok udvariatlanságokért :) csak unalmas hülyeségeket olvasni, de akkor is elnézést a sok személyeskedésért :)

"azt döntsd el, hogy jo gyerek vagyok-e, vagy kornisver (?)"

mindkettőt felmutattad, de inkább kornisvérnek érezlek. engem nem győztél meg.

A nacionalizmus nem modern, és nem is ideológia, a nacionalizmus több ezeknél: a nacionalizmus: szeretet.
hazaszeretet.

„A nacionalizmus: meghatározott nemzethez vagy közösséghez tartozás érzése, amelyet a többi nemzettől vagy csoporttól olyan jegyek különböztetnek meg, mint a közös nyelv, kultúra, esetleg vallás, történelmi hagyományok és a körülhatároló földrajzi táj elfoglalása”

Illustrated Dictionary of Essential Knowledge, London, 1995.

köze nincs semmilyen transzcendens legitimitásnak hozzá.... jézusom, a népszuverenitás?
a hazaszeretet nem baloldali (ez melyik értelmezése amúgy a baloldalnak nálad?). és nem népi, de a nép között fordul elő
nagy a zavar a fejedben.
a nacionalizmus nem irtja ki a sokszínűséget, de ez túl általános, milyen területen? mert atekintetben, hogy én nem tűrnék el olyan politikust, közvezetőt, akiben nincs nacionalizmus, abban az értelemben persze, hogy egynemű, akinek nem fontos ez az ország, ne is irányítsa, különben súlyos korrupciók lesznek.
ld Horthy-kor. ld monachiabéli egyetemi vezetők, papok, tanárok, stb.
imperialista?

"Egy konzervativ sohasem a nemzetallamot, hanem a Reich-ot tartana idealis politikai közössegnek."
reich mint birodalom? nem látok különbséget, de ez nem is érdekes...
nálam amúgy nem minden nacionalista konzervatív.

" A nacionalizmus tehat 1789-es ideologia. "
ezt mondom, hogy pont nem. de milyen "tehát"??
mi az hogy tehát, csak úgy előhúzod ezt a mondatot, előtte pedig semmilyen kapcsolat sincsen erre, semmi idevezető út.

"Nevezz meg akkor egyetlen egy gyöztes szabadsagharcot törtenelmünkböl!"

nem tudok mondani győzteset, eformán nem is lehet kuruc építkezésekről beszélni, de ez nem jelenti azt, hogy tűrni kell a gyarmati létet, nem jelenti azt, hogy még simogatni kell a ránktapadó kullancsokat.

építettek a habsburgok? kinek a pénzén? azon a pénzen amit mi befizettünk nekik. nem saját zsebből tették azt nevetve.

orbán kommunizmusa úgy jön ide, hogy ezt írtad: "Orbán bizonyosan azt hiszi, hogy minden európai nagyváros utcasarkán hatvannyolcasok leselkednek az ártatlan gyerekekre"
miközben orbán kommunista családból jön, neki ezek a 68-asok a barátai.

bizony, egyetértek bizonyos kommunista elemekkel de pl a liberalizmus bizonyos elemeivel is, fent írtam is a vízgáz kapcsán a bankokról is.
nem érdekes vállalkozás csak még mindig nem jutott el ez az ábra a zavaros elmédig:
m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/2010/politikabra.jpg

"a nacionalizmus baloldali"
édes istenem...

"A "tisztesseges üzenet" ironiajat nem fejtem ki, mert nem ertened. "

milyen kedves :) honnan tudod? vagy annyira szubjektív ez, hogy nem lehet érteni? dehát lehet hogy az olvasók sem értik,
az iróniát pedig idézőjelbe kell tenni, mert tudod a nyelv azért van megalkotva, hogy közérthető legyen mindenki számára, ha idetéved vmi idegen a fideszes blogokról még azt hiszi te komolyan gondolod, hogy tisztességesnek írod az ajánlatát a fidesznek. éppen ezért találták ki a Magyar Tudományos Akadémián a Magyar Helyesírás Szabályainak 272. szabályát, hogy mindennyian megértsük a magyar nyelvet. mi. magyarok.
magyarszívűek.
mivel tudom én, hogy neked zavaros mondatok vannak a fejedben (mint pl a fenti "a nacionalizmus baloldali" mondat - nem lehet eléggé ismételgetni), simán kinézem, hogy komolyan gondolod, hogy tisztességes ajánlatról beszélsz, ugye akkor nem én vagyok a hibás, hogy nem értem mit mondasz, hogyha nem megfelelően használod a nyelvünket.
ugye, ezért szokás mondogatni, hogy "sokan nem értik az iróniát" mármint a parasztok nem értik, főleg akkor, ha az irónia használója helytelenül jelöli azt írásban, persze rajta kívül mindenki hülye.

szerintem meg jobban élhetnénk, mint a skandinávok, és pont a földrajzi helyzet miatt.

" A ciganyozos parhuzamot nem ertem."
hát én kifejtem neked, mert különb vagyok nálad, és szerintem meg is érted:
az az üzenet nem tisztességes, hogy akinek nem tetszik hogy itthon szalagmunkás legyen vagy gerinctelen álértelmiségi, annak kívül tágasabb, itt ne is maradjon. akinek nem teszik, el lehet menni.
hiába mondja ki azt amit gondol, tehát nem hazudik nekünk, hanem őszinte, attól a tett még nem lesz tisztességes.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.05.14. 17:10:52

@Techet Péter: Értem. Mindennap tanul az ember valamit.:)

Még egy gondolat a cikkről: "Az egyik oldalon egy diktatórikus hatalom áll szemben a nép oldaláról a csöndes megrohadással ("elfogytak az elégedetlenség formái"), ami a fidesz hosszútávú uralmát vetíti előre."

Kétlem. Európában, a világon nagyobb dolgok lendültek mozgásba. Csak annyit mondok, hogy Görögország nyomán összeomolhat az euró-övezet. Ha a görög helyzetet valahogy orvosolják is, ott van Olaszország, Spanyolország, a hihetetlen deficitekkel, és példátlan munkanélküliséggel, és a görög gazdaság 6-8x-osának megfelelő adósságokkal. AZ EU összes stabilitási alapjában sincs annyi pénz, amellyel ezt a helyzetet rendezni lehetne.

Az euró összeomlása az Orbán-kormányt is elsöpörné. Egyszerűen azért, mert még kevesebb pénz (fejlesztési segély, pályázati pénz, stb) jönne be. Vagy legalábbis hatalmas csapást mérne rá, és jelentős előnyhöz juttatná a kezdetektől eurószkeptikus Jobbikot.

Egy dolog biztos: a Fidesz hajdani csúcs-népszerűsége, a 2010-es 2,7 millió fő, már sosem jön vissza. Ezt kompenzálja némileg a kettős állampolgárok szavazati joga (akik valszeg a fideszre fognak szavazni), és az új választási rendszer, valamint az általános kiábrándultság, reményvesztettség. Az új választási szabályok szerint az egyéni választókerületek hatalmas előnyhöz juttatják az itt első helyet szerző pártokat. Az első és a második helyezett közt különbség hozzáadódik az első eredményéhez. Mivel sem az lmpnek, sem a jobbiknak nincs akkora társadalmi beágyazottsága, mint a fidesznek, ezért valószínűtlen ezektől a pártoktól számszerűleg jelentős (pl. összesen több mint 10-15) egyéni győzelmet várni.

A többit a fidesz és az mszp fogja learatni, tehát bebetonozódni látszik a kétpártrendszer. ezt a struktúrát csak egy jelentős választási részvétel tudná fölborítani, amely az új erőknek biztosítana szavazatokat. Ennek megakadályozása nagyon egyszerű: érzést kelteni az emberekben propagandával, hogy a kispártok eleve esélytelenek, "úgyis a legerősebb fog győzni", eleve le van játszva a dolog, stb. És igazából semmit sem kell csinálni, kizárólag magyar választók legendás(an alacsony) szavazókedvére kell apellálni.

Úgyhogy vannak érvek pro meg kontra is, egyáltalán nem egyértelmű, hogy akkor itt most 10 évig csakafidesz.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.14. 17:19:32

@Schwerer Gustav:

Egy dolog biztos: a Fidesz hajdani csúcs-népszerűsége, a 2010-es 2,7 millió fő, már sosem jön vissza."

ebben ne legyen biztos. ahogy kinéz, hát kínai és kazah forgatókönyvből dönti be orbán az eu-t. a népek le fognak borulni minden reggel a házioltár előtt az ejrobasi olajnyomatos képe előtt.
a mandiner és a konzi kivégzett munkatársairól is csak suttogva emlékeznek meg néha-néha a beteglelkű és javíthatatlan liberális barmok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.14. 17:31:12

@Techet Péter: A "tisztesseges üzenet" ironiajat nem fejtem ki, mert nem ertened. ... aki többre tartja magat, annak pedig a kormany megsugja az oktatasi törvennyel, hogy menjen el. Egyfajta apai tanacskent. Szomoru, de legalabb öszinte törtenet. A ciganyozos parhuzamot nem ertem."

hát de akkor itt nincs is irónia :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.14. 17:34:24

@Diocles: a kínaiak aztán tényleg jól élnek, közben persze, gazdasági fellendülés van.
milyen áron? megéri? kinek éri meg?
kkbk.blog.hu/2012/03/07/ongyilkos_dolgozok_az_amerikai_kinaban

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.05.14. 17:37:17

@jose maria padilla:
a kínaiak és kazahok vezetői most húzzák föl (relatíve) a szarból népüket.

orbánbasi meg éppen hazabassza az életszínvonalat.:)
Apró, ámde fontos különbség. :p

Persze maga az ötlet rokonszenves, de katonai háttér kéne hozzá.

Magyarországon nincs katonaság. Van vmi körlettisztító brigád, 10 ezer fővel, és kész.
Amíg volt, addig is csak vén komcsi szarokból állt. (Vén szar komcsikkal nem lehet hazaszerető katonaságot építeni!)

Egy fanatikus keménymag, katonai háttérrel, +állampuccs: na ez működne. Csak sajnos hiányzik a képletből a katonai háttér meg a fanatizmus is.

Persze tudom hogy csak viccel, de azért jólesik néha erről is beszélni.

Apeiron (törölt) 2012.05.14. 17:54:01

@tesz-vesz: "lényegében tudunk élni import nélkül, kivéve jelenleg a kőolaj, ami elengedhetetlen, geotermikus fűtés kellene még, de technológiai ugrással már kőolaj se kéne, amúgy is elfogy majd egyszer. fel kell rá készülni, meg kell vizsgálni a teljes öneállátásunk lehetőségét."

Ez a nap vicce. Mindig szeretem amikor egy idióta 'coming out'-ol.

Ismerkedj egy kicsit a periódusos rendszerrel. Ezeket az elemeket semmiképpen se hagyd ki:

Be, Bi, Zr, Ga, Ge, In, No, Re, Tl, Ta, Te, V

Aztán gondolkozz el azon, hogy miért kerül egy wafer gyár 1e9 dollárba. Utánanézhetnél annak is, hogy az Intel új gyára a magyar éves költségvetés hány százalékából épült fel. És még ezer dolognak. Két hóbortos rémálom között biztosan lesz rá időd.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.14. 17:56:55

@Apeiron: jó jó, ezeket elismerem, én csak a lényegi kérdésekről beszéltem, amivel el lehet élni végszükség esetén boldogan, tehát az élelmiszer-termelésre koncentráltam főként. és az exportunkból csak telne ilyen dolgokra is

Apeiron (törölt) 2012.05.14. 18:05:12

@tesz-vesz: De sajnos a gazdaság nem így működik. Az emberek sem így működnek. Ajánlom tanulmányozásra a kubai gazdaság történetét, azon belül az 1991 és 1994 közötti szakaszt. Irodalmi szemszögből tárgyalja Gutiérrez (Piszkos havannai trilógia, Magvető 2008).

Az elzártságot egy ilyen kis országban, mint hazánk, csakis a legkeményebb diktatúrával lehetne fenntartani.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.14. 18:07:49

@Apeiron: miért? az emberek csalnának?
miért lenne az baj?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.14. 18:09:30

@Apeiron: és mi lenne, ha csak a mezőgazdaságot zárnánk el egy zárt körbe?
én amúgy nem ezt tenném, én csak a bankokkal foglalkoznék és védővámokat védeném az itthon termelt, tenyészett árukat.

Apeiron (törölt) 2012.05.14. 18:10:57

Lehet, hogy elbeszélünk egymás mellett. Ha jól értem, akkor az elképzelésed az, hogy semmit sem importálunk, ellenben exportálunk?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.14. 18:14:52

@Apeiron: nem ezt mondtam, de ez amúgy is elmélet kérdés: amit nem tudunk megtermelni, megszerezni az importálunk, amit tudunk pedig exporálunk

amit szeretnék azt fent írtam le, de lehet hogy ez off itt, nem megyünk át mondjuk ide?
kkbk.blog.hu/2010/10/13/penzugyi_tonkretetelunk_tortenete

bz249 2012.05.14. 18:15:11

@Apeiron: nem kell ennyire bonyolult dolgokban gondolkodni, mint a szamitogep. Egy szaros porszivogyarat sem mereteznek kontinensnyi piac ala, vagy Buzikibol is 4x annyit gyartanak Egomban, mint a teljes magyar autopiac... mert ennel kisebb meretek eseten az egy darabra eso koltseg elkezd meredeken emelkedni.

Szoval eppen lehet onellato Magyarorszag, csak epp az egesz termelesi folyamat rendkivul alacsony hatekonysagu lesz. Amugy eljatszottuk mar ezt a jatekot a cocializmus idejen, es a Trabantert annyit kertek, mintha auto lett volna (es az ugye megiscsak az egesz keleti blokknak keszult... ha csak a magyar piacrol van szo, akkor valszeg premium arkategiriara lenne belove).

Apeiron (törölt) 2012.05.14. 18:23:21

@tesz-vesz: A magyar mezőgazdaság GDP részesedése kb. 5%. Az import áruszerkezetében az élelmiszerek részesedése most kb. 5-6%. Tehát itt néhány százalékról lehet vitatkozni.

Bankok - a magyar embernek nincs megtakarítása. Évtizedek óta. Az élethez viszont hitel kell. Ezt Széchenyi óta minden jó magyar ember tudja. Hitel pedig megtakarításból jön. Ha a magyarnak nincsen, de a franciának, németnek van, akkor a hitel onnan jön.

Egyébként a mezőgazdaság érdekes kérdés. Vlószínűleg több van benne, mint amit kihoznak belőle - jó magyar szokás szerint. Viszont tudomásul kéne venni, hogy a társadalom már nem abban az állapotban van, mint 120 évvel ezelőtt. Más a gazdaság szerkezete, még akkor is, ha a fejekben ódivatú eszmék honolnak.

Veder1 2012.05.14. 18:27:15

Bár jó pár dologban nem értek vele egyet, de ez az első értékelhető/vitára alkalmas cikk a sorozatban.

A korábbiak pusztán felmondták a pártpropagandát, gondolom ugyanezt tették volna a hatvanas években is...

Apeiron (törölt) 2012.05.14. 18:28:39

@tesz-vesz: Örülök, hogy van kedved vitázni a dolgaidról. Sokkal kevésvé demagóg a hozzáállásod, mint azt az első néhány kommentedből kiolvastam. Már bánom, hogy durván fogalmaztam az első irányodba intézett sorokban, ezért elnézésedet kérem.

Viszont azt kétlem, hogy vitaképes lennék ebben a témában, így a felkérésedet vissza kell utasítanom. Nem értek egy szakértő módján a gazdaság kérdéseihez (sajnos), viszont néhány ordas baromságot talán ki tudok szűrni.

További jó gondolkodást!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.14. 18:30:02

@Apeiron: nem. hitel az nem olyan mint egy áru, azt nem kell létrehozni, a hitel alapja a bizalom. illetve a hiteladás alapja a bizalom.
a hitel fontos dolog, forradalmi de akár kockázatos változásokra képes vele az ember, a lassú, de biztos változás helyett. nem biztos mondjuk, hogy az gyors út az jó út is mindig és mindenkinek egyszerre, de a bankok hasznát bele kell forgatni a magyar gazdaságba, irgalmatlan összegekről van szó.
igen, csak a mg lényege, hogy az a legfontosabb, ugyanis enni mindig kell, háború, államcsőd, gyarmati lét vagy szavadság közepette enni mindig kell, az emberi élet legalapvetőbb gazdasági ága, ezért a legfontosabb is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.14. 18:31:44

@Apeiron: egyszer turul rámszólt hogy ha offba beszélek kitilt, ebben amúgy igaza is volt, azóta nem szívesen offtémázok, engem is nagyon zavar egy fontos posztnál.

Apeiron (törölt) 2012.05.14. 18:40:21

@tesz-vesz: Ok, de egy utolsó mondat. Nem az a baj, hogy nyitott gazdságban élünk. A magyar ember problémája az atomizált társadalom, melyben él. Amíg ez nem változik, addig mindig lesznek fundamentális problémáink:

www.youtube.com/watch?v=A1QkepKWRPo

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.14. 18:43:09

@Schwerer Gustav:
nem érti. mink a kelet ügynökei és provokatőrei vagyunk az ejrópában. ezért ki fognak minket fizetni. tudja mennyiért vásárolja fel kína és asztana az egész ejrópai gazdaságot, ha orbánbasi bedönti? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.14. 18:51:23

:-) Egy egy szimpla csajozós cikk:-) Némi intellektuális fölény, ami még nem sértő, némi spleen, ami még nem riasztó vagy taszító, némi felszínes szellemeskedés, hogy még a célszemélyek is értsék --- ezzel bármikor levarázsolható a bugyi egy szabadbölcsész kislányról, bármikor bizalom ébreszthető egy @Counterben vagy @Manyi Béciben. És a szerző tudja ezt:-)

ü
bbjnick

Gest anyó férje 2012.05.14. 20:12:35

A szerző fényképe alapján nehéz volna megállapítani, hogy fiúról, lányról vagy a kettő keverékéről van szó

Az írás szerencsére kevesebb fejtörést okoz, mivel nem több egy elemi iskolásoknak szánt, gyermeteg klisékből építkező ifimarxista alapvetésnél. Gyurcsány is valami hasonlót írt volna, ha létezett volna politikai értelemben vett jobboldal Magyarországon. De hát nem létezett, mert a Párt elrendezte a sorsát, és aki túlélte az megtanult kussolni. Így az akkori ifjúmarxisták a közös vagyon lenyúlására irányíthatták a figyelmüket

De az iskolás korúak még nem éltek és így nem láthatták, hogyan konvertálta hatalmi monopóliumát az erősen kasztosodott baloldal szinte behozhatatlan gazdasági és társadalmi előnnyé az elmúlt évtizedek során. Most hogy fenyegetve érzi pozícióját, minden lehetséges eszközt bevet a kétségkívül igen mohó Fidesszel szemben, de egyelőre még nincs veszve semmi

Ha a kis Techet Péterke sikerrel tolja a posztokat, végén még lehet hogy beveszik a buliba őt is? Akkor majd sokmillás tanácsadói szerződéssel a zsebében hirdetheti az egyenlőség eszméjét a buliból kihagyottaknak

vizipipa 2012.05.14. 21:19:34

@Apeiron: "A magyar mezőgazdaság GDP részesedése kb. 5%. "

Ezt a "haladó" nyugatról átvett hülye definíciót a megfelelő helyre kell tenni, a szemétbe. Vond ki ezt az 5%-ot a gazdaságból, mennyivel fog esni a GDP? Legalább 30%-al!
Azt, hogy az élelmiszer feldolgozást élelmiszeripar néven átsorolják az iparba, a forgalmazását meg a "szolgáltató" területre, csak arra jó, hogy lebecsülhessék az ágazat fontosságát.
Ma már nyugodtan idesorolhatod a qurva zöld bioerőműveket is az energetikai "iparból".

Manyi Béci 2012.05.15. 08:19:36

@bbjnick:

Hát igen, már meg is írtam rajongó levelemet a szerző emailcímére, 59 évesmek mondtam magamat, remélem ez még belefér neki.
Kétségtelen, hogy izgalmasabb az írása, mint egy csalódott, bár hajdan innovatív kisztitkár rugózása azon a három témán, ami hanyatló szellemét még megmozgatja kicsinyt. No de maga nem is csajozni, hanem pasizni jár ide, ugyebár.:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.15. 10:37:57

@Manyi Béci:

"Hát igen, már meg is írtam rajongó levelemet a szerző emailcímére, 59 évesmek mondtam magamat, remélem ez még belefér neki." --- írja.

Ez a maguk ügye, nekem ehhez semmi közöm:-)

"Kétségtelen, hogy izgalmasabb az írása, mint egy csalódott, bár hajdan innovatív kisztitkár rugózása azon a három témán, ami hanyatló szellemét még megmozgatja kicsinyt." --- írja.

Maga ezt így éli meg: nyilván ezért a Techet emilcímére irkál rajongói leveleket és nem az enyémre:-)

"No de maga nem is csajozni, hanem pasizni jár ide, ugyebár.:)" --- írja.

Tudja, az a felhozataltól függ:-) [.................................../.]

ü
bbjnick

Pas · http://pasthelod.hell-and-heaven.org 2012.05.16. 07:33:56

@tesz-vesz: hm, hm. a gazdaságok nem zéró-összegű játszmák. a szinergikus hatások nem elhanyagolhatóak. a zárt rendszerrel jelenleg rosszabbul járnánk (kül.ker mérlegünk pozitív)

egyszerűen nem lenne elég munkaóra, ha manufakturákban képzelnénk el a termelést. a minőséget pedig a precíziós automatizálással lehet növelni, amihez ugye nem árt a tőke (és nem a külföldi, belföldi, oligarcha, piros-narancs-sárgacsillagos, hanem nyugodtan számold át ezt is tetszőleges termékkosárra és az előállításához szükséges munkaórára a teljes függőségrendszerével együtt)

"a tudás, ami nélkül mennénk vissza 1940-be, pedig megvan. az ilyen dolgokat okosan kell csinálni."

hol van? nem az a lényeg, hogy van itthon egy késtervező létesítménye a braunnak, ahol pár mérnök CAD-kattingatva kitalálja, hogy gyártsák le az epilátorok műanyag házát, hanem hogy utána kínába küldik ki a terveket, mert a plasztikszart ott fröccsöntik, vágják, stb. majd viszik hajóval a zuszába, a nagy kék pocsolyán túlra. mert a specializáció miatt még mindig jobban megéri. és így itthon is csak abból van, ami valamiért itthon érte meg. pl. van 1-2 autó-összeszerelő, de pl. ezekbe az autókba (és a buszokba) nem tudnál sebességváltót tenni, mert olyan gyárunk nincs; nemhogy hozzá a tudás.

nem olvastam végig az összes hozzászólást, de érdekelne a skandináv/északi államoknál előnyösebb helyzetünk mögötti érvrendszered.

"ne képzelegj diktatúrával és éhezéssel." igaz! az éhezés (ill. fokozatai) már valóság elég sokak számára; a másik összetevő pedig csak részlet kérdés, de az egypártrendszer tényleg jobban leírja a szituációt.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2012.05.17. 08:36:37

@aristo: en pont az ilyenekert jarok ide, hogy valami kiabrandulasfelet tapasztaljak. Marmint, hogy lassam mi az ami adott ido es "jobboldali kormanyzas" elteltevel meg belefer egy jobboldalinak.

Ket eve belefert a vezerkomment, hogy Lazarnak tulajdonkeppen igaza van, hogy mindenki annyit er, amennyi penze van. Most mar csak finoman osztjatok, hogy Matolcsy szar, de azert annyira nem is, mert a feladat is nagy es akkor csusztattok egy jo nagyot, a koltsegvetesi szamokkal.

Nem kell megijedni, nem a mandinernek vagy a posztoknak szol az erdeklodes, hanem a fiatal szerzoknek, akikben elobb-utobb ki kell alakuljon egy tudathasadas, hogy en ehhez nem csak a szavazatomat adtam, hanem a posztjaimat, meg meg benne vagyok ebben a teveben is.

Erdekel az is, hogy vajon mikent elik meg a szerzok ezt a fajta totalis amukfutast, amit minden terulet minden szintjen tapasztalhato az elmult ket evnek, hogy mar azt kell magyarazni, hogy nem vagyunk rosszabbak, mint Gyurcsanyek.

Szoval olyan ez mint az allatkert. Amikor az allatkertbe mesz, akkor nem az allatkert erdekel, hanem az allatok. A mandineren nem a posztok erdekelnek igazan, hanem az azokban rejlo csusztatasok minosege. Foleg mert azt gondolom, hogy nem ugy terveztetek, hogy itt csusztatni kell valaha is:)
süti beállítások módosítása