Évtizedekre konszolidált államháztartás – Ilyen ország pedig nincs CCCXXXIV.
2012. május 13. írta: TuRuL_2k2

Évtizedekre konszolidált államháztartás – Ilyen ország pedig nincs CCCXXXIV.

  „Mi nem a következő évekre, hanem a következő évtizedekre konszolidáltuk a magyar államháztartást (...) nagyon közel állunk ahhoz, hogy jövőre egy, ma senki által nem elgondolt, és elképzelhető növekedési ütemet érjünk el” – jelentette ki Matolcsy György a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton rendezett fórumon pénteken. Matolcsy újra és újra meg tud lepni a helyzetértékeléseivel, a minden látható alap nélküli optimizmusával – vagy arcátlan, hazug önsztárolásával, ahogy tetszik. 

  A magyar államháztartást ugyanis nemhogy évtizedekre, de egyetlen évre sem sikerült konszolidálni. Ha sikerült volna, akkor nem kéne évente többször is új adónemekről ötletelni, egy-egy vállalkozás legalább annyit tudhatna előre, hogyan kell adóznia négy-öt hónap múlva.

  Maga a feladat persze nem egyszerű. Sőt: irgalmatlanul nehéz. A 3% alatti hiány –szerintünk amúgy üdvös – külső kényszere miatt a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányokhoz képest százmilliárdokkal fegyelmezettebben kell gazdálkodni évről évre. A három baloldali kormány idején, 2003-tól 2009-ig (a vitatott illetékességű határéveket szándékosan hagyom ki a sorból) rendre 7,3; 6,5; 7,9; 9,3; 5,1; 3,7; 4,6 százalékos volt a hiány. Ez azt jelenti, hogy évente (az egyszerűség kedvéért 26 ezer milliárd forintos magyar GDP-vel számolva) legalább 180, legfeljebb 1.600 (!) milliárd forintos többlet mozgástere volt az akkori kormányoknak, ha a hiány 3 százalékpont feletti részét vesszük. Már a 180 milliárd is brutális szám, pont annyi, mint a telefonadótól és a pénzügyi tranzakciós adótól együtt várt éves bevétel, azt meg inkább ki sem számolom, hogy az 1.600 milliárd hányféle adóból jönne össze.

  Nem könnyítik meg az államháztartás helyzetét és kézben tartását a ciklusokon át érlelődő, folyamatosan a borulás határán billegő adósság- és feszültséghalmazok sem, mint például a BKV, a MÁV vagy az egészségügy. De mindezt lehetett tudni, számolni kellett vele, többé-kevésbé lehetett volna vele tervezni.

  És pont ezzel van a baj: a tervezés minőségével, az intuitív kormányzással, a gazdaságpolitikai rögtönzésekkel. Régi vesszőparipánk, hogy a nagyobb adóterhelés sem okoz akkora kárt, mint a kiszámíthatatlanság. Ha nem lehet évekre, de még hónapokra sem előre tervezni a gazdaság szereplőinek, az önmagában is sokat ront a teljesítményükön, a mindenféle új adónemek közvetlen adminisztrációs költségeiről nem is beszélve (még több nemproduktív informatikai fejlesztés, még több bevallás, még több hibalehetőség). És kiszámíthatóságban, tervezhetőségben az Orbán-kormány még elődeinél is rosszabbul teljesít, akik pedig nem tették különösebben magasra a mércét. Mint ahogy hasonló a helyzet a gazdasági miniszter által szintén szóba hozott uniós forrásfelhasználással is, ott sem sikerült javítani az uniós pénzek kihelyezéséért felelős intézményrendszer problémás működésén, sőt.

  Mindezek tetejébe Matolcsy még régi vesszőparipáját is elővette, a senki által el nem képzelhető növekedési ütemet, ami természetesen mindig csak a jövő ígérete, soha nem a jelen valósága. A mester 2010-ben, már miniszterként 7 százalékos gazdasági növekedést vizionált 2013-ra, 2014-re, azaz kétség sem férhet hozzá: lát a pályán.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr584504169

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 1354. Telefonadó – a szlovák megoldás 2012.05.14. 09:25:24

Véreim, magyarok! A cégbejegyzés, a rendszám, és a számlanyitás után a telefonadóra is van szlovák megoldás. Hátránya, hogy csak lakosság egy része élhet vele, az viszont olcsón és jutányosan teheti ezt. És főként: adómentesen. A megoldás: O2 Paušál.&n...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

campobaszo 2012.05.13. 19:57:55

Matolcsy úr igazat mond!Valóban évtizedekre sikerült konszolidálni a költségvetést.
Egy év tizede az 1.2 hónap.Nagy valószínűséggel a kiigazítással kitart a büdzsé októberig.Azaz legalább 4 évtizedig!
Van még kérdés?

csárli hárper 2012.05.13. 19:59:22

ez a matolcsiné férje tényleg egy párhuzamos univerzumban él, csak az a baj, hogy néha áttéved és minket basztat a dilettantizmusával.

Sieg 2012.05.13. 20:11:57

"Mi nem a következő évekre, hanem a következő évtizedekre konszolidáltuk a magyar államháztartást"

Hatalmas hazugság vagy ostobaság (Matolcsy munkásságát ismerve a másodikra tippelnék). A "konszolidációs" tevékenység másból sem áll, mint a jövő feléléséből az azonnali "eredmény" érdekében.

A legnagyobb tétel persze a nyugdíj-megtakarítások felélése és saját eredménynek hazudása, ami persze a legjobb esetben sem más, mint hitelfelvétel a jövőből, amikor majd ezek a megtakarítások nem állnak rendelkezésre a nyugdíjfizetéshez.

A szabadságharc másról sem szól, mint a befektetők csicskáztatásáról a jogbiztonság felrúgásával, a "ne a zemberek fizessék meg" populista hazugságáról. Az értő közönség persze ehhez tapsol, de ez a konszolidáció legbutább forrása, mert feléli a növekedési lehetőségeket a befektetők elriasztásával.

Egyik közvetlen "eredménye" a drasztikusan megemelkedett kamatfelár, aminek a hatása csak azért nem katasztrofális egyelőre, mert az államadósság nagy része még nem forgott át ezekkel a kamatokkal. Ha ez megtörténik, egyetlen százalékpontos extra felár ÉVI 200 milliárdba kerül. És ez az extra felár már jó ideje 2-3 százalékpont között mozog...

Amit pedig nem tudunk pontosan számszerűsíteni, de könnyen lehet, hogy még fontosabb, az a működőtőke-beruházások visszavetése, aminek pár éves átfutása van, de a növekedési hatása még nagyobb lehet.

Szóval nem, nem évtizedekre konszolidálnak, hanem évtizedekre felélik a lehetőségeinket, hogy azonnali "konkrét" eredményeket hazudhassanak az erre igényt tartó szurkolóknak.

homér 2012.05.13. 20:15:58

@jose maria padilla:

"Már a 180 milliárd is brutális szám, pont annyi, mint a telefonadótól és a pénzügyi tranzakciós adótól együtt várt éves bevétel"

persze. első bűvszó: MNYP. évente 350 milliárdot lop el jelenleg a kormány az adófizetőktől. ha csak ezzel korrigáljuk kusza szem "teljesítményét", máris 170 milliárddal el van maradva.
ráadásul a folyamat számít. 2006. után egy pozitív fordulat történt, stabilizálódott a költségvetés. még úgy is, hogy a fideSS ellenzékben mindent megtett, hogy az országot minél szarabb helyzetbe hozza. de végül ez igazán csak a kormányalakításuk után jött nekik össze. 3000 milliárdos vagyon tűnt el egy év alatt. erre a magyar történelemben korábban még senki se volt képes. 3000 milliárd forintot éltek fel, egyetlen év alatt. a GDP 12%-a vált semmivé. ez aztán a teljesítmény. gyurcsányék 8 év alatt hoztak össze 25%-ot, orbánék egy év alatt 12-t.

is 2012.05.13. 20:19:09

"nagyon közel állunk ahhoz, hogy jövőre egy, ma senki által nem elgondolt, és elképzelhető növekedési ütemet érjünk el"

miért? van aki jövőre pl. -3%-os GDP növekedést (értsd 3%-os csökkenést) gondol ma el? és ő jövőre ezt eléri...

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.05.13. 20:33:05

azert megvan a hatasa annak, hogy orban csak a szolgalelku hulyeket turi meg maga mellett. az igazi bajnokok a fideszben vannak :)

Blogger Géza 2012.05.13. 20:34:30

Jelem pillanatban valóban úgy néz ki, hogy az új (nem ideiglenes adókkal) tényleg sikerül minimális növekedés mellett is 3% alatt tartani a hiányt. Tetszik, nem tetszik, ez valóban eredmény, amit 10 év óta nem sikerült elérnie senkinek.

Kis nyitott gazdaságként meg sajnos nagyon erősen függ attól a növekedési ütemünk, hogy mit produkál e téren az eurozóna. Sajnos az elmúlt években mindig alulmúlta a várakozásokat (nem csak Matolcsyét). Csodák nincsenek, ez Mo-ra is kihat. Ha korábban beüt a régiós növekedési boom, egy-két adó elkerülhető lett volna...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.05.13. 20:35:09

ha ezt a jóságos orbánc efftárs tudná, biztos nem hagyná!

kvadrillio 2012.05.13. 20:43:25

MIVAAA ????

koncolidáátááááá te.... nem konszolidáltááá öregem ! :O)))))

Smitht 2012.05.13. 20:44:24

Államháztartással egy valamit lehet évtizedekre csinálni: széjjel(ebb)k*rni. Konszolidálni nem.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.05.13. 20:49:25

@Blogger Géza: szeva geza, a tobbi szinten nyitott ke gazdasag hogyan tudott jobban noni mint magyarorszag? eleg gagyi mast okolni a szar gazdasag politikaert.

Robinzon Kurzor 2012.05.13. 20:50:35

Turulkám, elég lassan józanodsz, de előbb-utóbb meglesz azért a döbbent felismerés, hogy kivel háltál ...

Természetesen ez a poszt is linkelhető a "Mi a jobb?" sorozatba.

cutcopy 2012.05.13. 20:50:38

"A magyar államháztartást ugyanis nemhogy évtizedekre, de egyetlen évre sem sikerült konszolidálni. Ha sikerült volna, akkor nem kéne évente többször is új adónemekről ötletelni"

Azért azt tegyük hozzá, hogy az utolsó adóötlet volt előbb és aztán a kijelentés, na meg az is hozzátartozik hogy Orbán valami miatt nem Turult kérte fel pénzügyi górénak hanem Matolcsyt..

becike4 2012.05.13. 20:56:00

Egy szóval:idióta.

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.05.13. 20:57:32

"nagyon közel állunk ahhoz, hogy jövőre egy, ma senki által nem elgondolt, és elképzelhető növekedési ütemet érjünk el” 

Csak engem emlékeztet ez az utolsó hónapok német propagandájára, miszerint mindjárt jön a csodafegyver és akkor minden rendben lesz, vagy éppen az iraki külügyminiszter győzelmi jóslataira, miközben a jenkik már Bagdad külvárosában jártak?

istvankah 2012.05.13. 20:58:25

@Doomhammer: Korrekt!A baj,hogy elvakítja őket a pince-sőtétje!

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2012.05.13. 21:00:52

@Blogger Géza: most se. a manyup ellopását ne tartsuk már elviselhető veszteségnek.

meg mondjuk kikapcsolt AB mellett jókat lehet játszani a magántulajdonnal, amit eddig egy kormány sem te(hete)tt meg.

az egyszeri tételek nélküli mérleg kis híjján az utóbbi 10 év legrosszabbja.

Blogger Géza 2012.05.13. 21:07:57

@pirosfeherzoldezamagyarfold: Hát, ha Mo-hoz hasonló népességű európai államokat nézzük, a 2011-es 1,7%-os magyar növekedéshez képest (ez az utolsó tényadat):

Portugál GDP 2011: -1,6%

hvg.hu/gazdasag/20120309_portugal_gdp

Görögország: -7%

eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2012:113:0008:0010:HU:PDF

A sok által "bezzegországnak" tekintett Csehország sem produkált jobbat:

www.parlamenttv.hu/hu/gazdasagi_hirek/nott_a_cseh_gazdasag_csehorszag_megis_recesszioba_kerult-2012-02-15

Blogger Géza 2012.05.13. 21:15:54

@mcs: A nyugdíjreformnak nem sok köze van az új alkotmányhoz, mert előtte történt. A "lopás" szó meg annyira demagóg... Amikor lemondott az állam a saját járulékairól, hogy a manyupokat hizlalja nyugdíjfizetés helyett, akkor az meg mi volt? Sikkasztás?

Az "egyszeri tételek" meg az egyik legnagyobb demagógia.. Ugyanis a korábbi években is voltak "ideiglenes adók" (pl szolidaritási adó, bankadó), volt akkor is manyup pénzek visszaáramoltatása a központi költségvetésbe, de valahogy akkor senki nem jött azzal, hogy ezek "egyszeri tételek", és azokkal korrigáljunk.. Tehát akkor a korábbi hiányokat is meg kellene növelni ezekkel, amit senki nem tett meg, és nem tesz most sem. Színtiszta kettős mérce.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2012.05.13. 21:18:45

@Blogger Géza: a felsoroltakban melyikében vezettek be visszamenőleges válságadókat, vették még el a magántulajdont és kapcsolták ki a jogrendszert, hogy mindezt megtehessék? Figyi, ha én elvághatom a torkodat, mielőtt viszem tőled a családi ezüstöt, nekem is jobban menne!

butus 2012.05.13. 21:20:12

Nem volt teljesen a helyén Matolcsy, mert ő nem Lipőtra, hanem a Lipótmezőre való! (csak az a baj, hogy az intézményt már megszüntették, pedig ott elszórakozhatna az unortodox gondolataival.)

butus 2012.05.13. 21:22:40

@Blogger Géza: Te vagy Matolcsy???????? (Az írásod alapján elképzelhető.)

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2012.05.13. 21:24:12

@Blogger Géza: a "manyupok" az én vagyok. Engem "hizlalt az állam", de hizlalás kjözben azért kikötötte, hogy csak nyugdíjamra költhetem a hájat, és emiatt nekem persze kevesebb állami nyugdíjcsöcs is jár. Tisztességes üzlet.

Az államnak ugyanakkor nincsenek "saját járulékai". Járulékom nekem van, amit beteszek a közösbe, vagy beteszek a magánba, és ezzel vállalom, hogy kevesebbet kérek a közösből. Tudsz követni, vagy megvárod a zenés-táncos esztrádműsort is?

Az a baj, hogy még mindig túl sok a hozzád hasonló kádárista posztkomcsi, aki az idők szelére hallgatva kibérmálkozott gyorsan, de az eszét 1976-ban hagyta. Ezért nem megyünk semmire: nektek a gyurka is pont elég jó. De nem is érdemeltek jobbat.

Blogger Géza 2012.05.13. 21:26:19

@Humperdickk: Szerintem ilyen egyik országban sem történt, Magyarországot is beleértve. Válságadók, manyup pénzek felhasználása pedig talán sok helyen. (Arról persze ezer évig lehet vitatkozni, hogy mondjuk 2010-ben be szabd-e vezetni adót, ami 2010-re vonatkozik, dehát amikor mondjuk Bajnai 2009-ben vezetett be adóemelést, ami 2009-re vonatkozik, akkor valahogy nem volt ekkora demagóg felhördülés.)

No de ez se nem lopás, se nem torokvágás, hiába hisztiztek.

dr Smittpálelnökúr 2012.05.13. 21:30:16

@Blogger Géza: Amit írsz, annak se füle, se farka.

Mit kéne növelni?

A nyugdíjjárulék az államé? Mi a fene? Komolyan? Mióta? Van valami halvány fogalmad a társadalombiztosításról?

Ne válaszolj, lövésed sincs miről irkálsz!

boyob 2012.05.13. 21:31:49

@TuRuL_2k2: persze mert 1998-2002 között nem nyúltak bele a gazdaságba,amit Bokros néhány intézkedéssel elindított,arra az eredményre ültek rá...

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2012.05.13. 21:32:17

@Blogger Géza: ja, hogy kreatívan kívánod értelmezni a tényeket is. Ne haragudj, de ehhez az unortodoxiuhoz én már túl libsikomcsizsidó vagyok, úgyhogy a továbbiakban jó alkotmánysértést neked.

Még egy utolsó kérdés: ha a Kilábalás Nemzeti Politikájának a tökeidre volna szüksége, azt is adnád? Ne is válaszolj: adnád. Kérdezek itten hülyéket.

Blogger Géza 2012.05.13. 21:32:28

@Humperdickk: Nem te vagy. Nem férhettél hozzá manyup pénzekhez korábban sem, az csak egy megcimkézett pénz volt hogy majd részben (!) abból fizessék a nyugdíjadat. Ebből nem következett sem az, mikortól és se az, mennyi nyugdíjat kapsz. Ezt valahogy mindig elfelejtik a papíron szereplő szép összegektől elvakult emberkék.

Szerinted nincs az államnak járulékbevétele, szerintem (meg mindenki más szerint, aki ért hozzá) meg van, erről kár vitatkozni, szócséplés, játék a szavakkal stb. A járulékfizetés meg nem választás kérdése, nem önkéntes alapon megy, hiába álmodozol erről.

dr Smittpálelnökúr 2012.05.13. 21:33:12

@Blogger Géza: Bántják a szeretett viktorod kedvenc ölebét? Fáj nagyon, ugye?

Pedig a manyup pénzek ellopását nem lehet másként nevezni., mint ami,vagyis lopás.
Tolvaj banda vitte a legnagyobb zsákmányt, amit ért.

Blogger Géza 2012.05.13. 21:35:57

@dr Kangörény: Miért, szerinted a beszedett járulék nem az államé? Hát? A marslakóké ? Tudom, szerinted az is tied. :) Örülnél, ha feleannyit tudnál a TB-ról mint én...

sanyix 2012.05.13. 21:36:50

hahahaa kuszaszem az ország bohóca :)

Pan Modry 2012.05.13. 21:37:12

Az a baj hogy a legnagyobb penznyeldek teruleten semmi elorelepes nem tortent szinte.

1. Kozbeszerzesek transzparenciaja rosszabb lett
2. A budget vs. Tenyleges kiadasok allami intezmenyeknel rosszabb lett
3. A maganszferaban a tervezhetoseg, sokkal rosszabb lett, sajnos ennek hatasait azok nem szoktak erteni akik nem toltottek be vezetoi poziciot nagyobb cegnel
4. Allami szolgaltatasok szinvonala a vallalatok szamara rosszabb lett.

Sajnos ezeket amiket felsoroltam mar az Orban kormany elott is rosszabb bazison voltak mint a regios versenytarsaknal, es ezen csak rontott az Orban rezsim. Egyszeruen ha valaki egy beruhazasrol dont Magyarorszagnak csak hatranya van Csehorszaggal, Szlovakiaval vagy Lengyelorszaggal szemben.

Egyebkent egy negy eves ciklusban ezeket a hatranyokat le lehetett volna dolgozni, persze ez elegge egy sziszifuszi munka es a haveri uzleti korok erdekserelme nelkul nem megy, de pont a megvalositas hianya miatt en nem latok egy meggyozo indokot arra hogy miert Orban vezesse az orszagot es mondjuk nem egy csimpanz.

Adalberto Gellenzeeri 2012.05.13. 21:40:11

Megint írtak egy találó blogot. Minden szava igaz. Sőt. Egyes kommentelők röviden leírták véleményüket: a kuszaszemű egy őrült idióta. Igaz. Nem is ér többet az ügy. De sok kommentelő még megpróbálja védeni, a gazdival együtt. No őket nem értem. Miféle pozitívum jöhet ki abból, ha orbán és ez a díszhülye 2014 után is az ország nyakán marad? Semmi. Csak pusztulás. Azt írja az egyik kommentelő, hogy nem a blogíró a miniszter. Sajnos. De a hétéves fiúunokám is jobb miniszter lenne mint ez a szűkagyú barom. Mert értelmesebb és logikusabban gondolkodik. Hogy létezik, hogy ezeket a férgeket még van aki védi és feltételezi, hogy hatalmon maradhatnak?

Blogger Géza 2012.05.13. 21:41:47

@dr Kangörény: Akkor az MSZP idejében is lopás volt, amikor visszaléptek az emberek?

gabest1 2012.05.13. 21:55:52

Aki olvasott smullyan-t, annak ismerős lehet ez a négy embertípus:

1. igazat mond és igaza van
2. igazat mond, de azt hiszi hogy hazudik
3. direkt hazudik
4. úgy hazudik, hogy igaznak hiszi *

A 4.-et nem tudom miért csillagoztam meg.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.05.13. 22:03:23

Ez a Matolcsy, az a Matolcsy , aki 1998 után 10%-os gazdasági növekedést vizionált? Valaki adja vissza neki a gyógyszerét, mert gáz lesz! ;)

boyob 2012.05.13. 22:07:18

@Adalberto Gellenzeeri: Blogger Gézát,Vidékit meg a többi fideszes bértrollt ezért fizetik...
El sem tudjátok képzelni,hogy milyen jól!

Természetesen a mi,az adófizetők pénzéből,a mi adónkból,a mi utánunk fizetett járulékokból...

És 2014 felé közeledve egyre többen lesznek majd akik próbálják védeni Orbánt...

Kerek négyszög 2012.05.13. 22:08:51

@Blogger Géza: "Nem férhettél hozzá manyup pénzekhez korábban sem, az csak egy megcimkézett pénz volt hogy majd részben (!) abból fizessék a nyugdíjadat."

Óriási tévedés. A MANYUP számlákon elhelyezett VALÓSÁGOS pénz egy korábbi alkotmánybírósági határozattal megerősített magántulajdon volt. Ugyan olyan polgárjogi írásos szerződés volt mögötte, mint mondjuk egy ingatlan adásvétele. Ezen a jogi státuszon az égvilágon semmit nem változtat az a tény, hogy csak évek múltán férhetett volna hozzá a delikvens. Érted? SEMMIT NEM VÁLTOZTAT!

Kerek négyszög 2012.05.13. 22:15:23

@Adalberto Gellenzeeri: "Hogy létezik, hogy ezeket a férgeket még van aki védi és feltételezi, hogy hatalmon maradhatnak? "

Ezt lehet elérni az oligarchák pénzén letarolt médiával. Meg sokakat lehet irányítani az érzelmi kormányzással (gyűlölettel, usztással). Hát így lehet még csodabogarakat találni...

Persze a burzsujokat most orbánéknak viszont kell tömni. Erre jó a pl.simicska féle Közgép, és a hasonló pénzszivattyúk. Jól kivéreztetik az egész országot, a svájci bankszámláik meg híznak...

Yobbágy Fery 2012.05.13. 22:16:11

@Blogger Géza:
Na figyelj, segítek, hátha leesik a tantusz (bár ahogy elnézem a kommentjeidet, elég rendesen oda van szögelve, a biztonság kedvéért meg még hálót is szereltél alá).
A járulék és az adó között a legnagyobb különbség, hogy az adót beszedik, de nem kötelesek érte adni semmit. Eddig tiszta?
A járulék viszont célirányosan megy valamire (pl. nyugdíj, EÜ) és a befizetésedért cserébe jogosult leszel ezen szolgáltatásokra.
Namármost, kedvenc igéző tekintetű mágusunk kivezette a nyugdíjjárulékot és bevezette a nyugdíjadót. Na, akkor ezt most vesd össze a fentiekkel és a manyupok lenyúlásával, nézd meg hozzá Mo. korfáját, majd számold ki, hogy azok, akik 10-20-30 év múlva mennek nyugdíjba, mire is számíthatnak.

Pan Modry 2012.05.13. 22:16:38

@Blogger Géza:

Bazmeg te kocsog, nem ferek hozza az eletbiztositasomhoz sem, megis a magantulajdonom.

Gondolom egy ciganyputriban nevelkedtel, ahol az volt a tied amit megeszel.

baranowicze 2012.05.13. 22:23:53

@légycsapó: aranyosak vagytok. aki nem ért veletek egyet, az bizonyára agymosott vagy ostoba. sose adjatok alább, demokratikus ellenzék!

Yobbágy Fery 2012.05.13. 22:24:07

@Blogger Géza: Még valami: amikor pisztolyt tartottak az emberek fejéhez (gyk.: ha nem lépsz vissza az államiba, akkor felőlünk éhen is dögölhetsz öregkorodban), arról volt szó, hogy egyéni számlák lesznek az állami rendszerben is.
Meséld már el nekünk, hol vannak ezek a számlák? Pénz az sose lesz rajtuk, ezt eddig is csak a hülyék hitték (az állam ugyanis nem takarít meg, optimális esetben bevétel=kiadás alapon működik, de inkább bevétel<kiadás, kivéve pár országot, de azoknak jellemzően van valamijük, ami nekünk sose volt - olaj, egyéb ritka ásványkincsek, miegymás -, de még ezek az országok is idővel elköltik a többletet, ha másra nem, akkor gazdaságélénkítésre, szociális ellátórendszerre, hadikiadásokra, ami épp kell).

Sohse volt ilyen jau 2012.05.13. 22:33:20

Szerintem a játszma még nem dőlt el. Bizonyos körülmények között még be is jöhet kusza szem jóslata.

Hazai pályán abszolút nyerésre állnak. Az ellenzék romokban, semmi remény arra, hogy egyhamar, vagy akár valaha talpra fognak állni. Viktorék nyugodtan tervezhetnek húsz évre mert a a Jobbikkal mint külső támogatóikkal sokáig meglesz a biztos többségük.

A nagyobb gond, hogy lesz-e növekedés? Ők a hazai tőkére számítanak, de én nyomát sem látom, hogy az állami forrásokkal feltőkésített nemzeti cégek (Simicska és tsai) világpiacon is versenyképes termékekkel jelentkeznének.

Minden azon áll, vagy bukik, hogy a külföldi tőke "megbocsát-e", hiszen Viktorék sorozatosan a tyúkszemükre léptek.(szektoradók, válságadók, bankadó). Ha nem, elvesztünk. Ha igen, és visszatérnek a befektetők meglehet a növekedés.
Hírek szerint pl. a BMW is óriás beruházást tervez Kelet-Európában. Megvannak az esélyeink, hiszen az Audi és a Mercedes egyértelmű sikertörténet. Ha jön a BMW, jöhet a többi is, és akkor megindulhatunk felfelé...

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.05.13. 22:37:08

@Blogger Géza: szeva geza. mint az kozismert, gorogorszag es portugalia nem kelet europai orszag.

2011 eves novekedes. PL-4.3%, Slo-3.3%, Ro-2.5%, H-1.7%

balfék 2012.05.13. 22:37:13

@Sohse volt ilyen jau: Szerinted van még olyan hülye befektető, aki önként teszi a nyakába a hurkot?

Bambulka 2012.05.13. 22:38:02

Elég jól látszik rajta, hogy hülye.

mese1 2012.05.13. 22:51:46

@pirosfeherzoldezamagyarfold: Tudod mi volt az ára? Ha azt itt meghúznák sírnátok mind...

Pan Modry 2012.05.13. 22:56:32

@Sohse volt ilyen jau:

Magyarorszagon az audi annyira sikertortenet, mint szlovakiaban a vw/porsche, sokkkal kisebb sikertortenet mint csehorszagban a skoda.

Ha esetleg jonne a bmw magyarorszagra meg akkor is tabolrol nezne az orszag a szlovakok segget.

Magyarorszagon nem erdemes beruhazni, amiota orban van azota nemhogy komoly, de felkomoly beruhazasi dontes sem szuletett, az egyetlen kivetel a huawei, de ez ket ev alatt siralmas eredmeny. Ennel meg a legsotetebb szoci kormanyok is jobb eredmenyt tudtak produkalni, a jobb evekrol nem is beszelve, bajnai egy eve eleg volt ahhoz hogy a mercedes idejojjon, es a gm triplazzon.

Amikor ves jani volt a penzugyminiszter azt hittem ennel nem lehet lejjebb, de ez a korcs Matolcsy mindent alulmul.

SzaszaG1 (törölt) 2012.05.13. 23:21:45

Ha nagyon ráértek kedves kommunisták, akkor az eurostat oldalán találhatô egy nagyon hasznos táblázat, amiben szerepel az EU tagországainak 2000-2010 közötti GDP növekedésének adatai.

Böngésszéttek ki, hogy hogyan sikerült rendre az EU átlaghoz képest csökkenő gazdasági növekedést produkálni 6-10 százalékos hiány mellett. Ha nem az EU átlagot nézzük, hanem a régiót? Na ők mint a gyorsvonat robogtak el melletünk. Ez volt az eredmény amit elértek? Na szép.

daito 2012.05.13. 23:22:36

Nem írom a gazdasági részét, mert ez mégsem gazdasági blog. Írom a politikait, kommunikációst.

A FIDESZ 2006 után azt ígérte, hogy Ők jönnek, és MINDEN másképp lesz. A b.zi nagy ballib média túlsúly ellenére minden második nap Sz. Péterrel kelhetett az ország (M1 reggeli műsor, TV2 Mokka) vagy vele fekhetett; esetleg valamelyik párttársával. Zanzásítva az hangzott el minden alkalommal, hogy itt minden az MSZPSZDSZ bűne (ez OK), és amint ők hatalomra jutnak, az nem így lesz. Sz. P. többször kijelentette, hogy ha a Fidesz hatalomra jut, már azért is jobb lesz, mert irántuk nagyobb lesz a nemzetközi bizalom, és ez a kamatokban is rögtön látszani fog. És ez közgazdász végzettségű. Shame on me.

Ti ezekre az állatocskákra szavaztatok. Ez egy dolog.

Namost ezek gyk. semmit sem bírtak betartani ebből a harmatos f.ng ígérethalmazból. Ez meg a másik dolog.

Viszont ezen Ti meg vagytok lepődve.

Mi nem.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2012.05.13. 23:24:36

@Blogger Géza: valahogy nem figyeltél. a feladat a 3% volt, egyszeri tételek nélkül. nem sikerült. még úgy sem, hogy nevesített tulajdonjogot vontak el emiatt, ami bizony lopás.

de tökmindegy is, mert ennek ellenére is képtelenek akár csak fél évet kibíró költségvetést csinálni, szóval az államkincstár a konszolidációtól talán ilyen messze még nem volt a rendszerváltás óta.

tényleg nincs ország, ahol ilyen színvonalú vezetést elviselnének az emberek.
nem hogy évekig, de hónapokig nem maradhatna a helyén egy ilyen társaság.

és te meg próbálod megmagyarázni a védhetetlent, annyira tipikus.

obersovszky szindróma. eh.

Blogger Géza 2012.05.13. 23:39:49

@légycsapó: Amit leírtál, semmit nem változtat azon, amit én állítottam. Deklarációk voltak, valódi hozzáférésed a pénzhez nem volt.

Blogger Géza 2012.05.13. 23:40:41

@Pan Modry: Akkor béna vagy, mert én hozzáférek.

Melee 2012.05.13. 23:41:21

„Mi nem a következő évekre, hanem a következő évtizedekre konszolidáltuk a magyar államháztartást (...) nagyon közel állunk ahhoz, hogy jövőre egy, ma senki által nem elgondolt, és elképzelhető növekedési ütemet érjünk el”

Első rész: amennyiben a konszolidálás egy visszamenőleges hatállyal elfogadott törvénymódosítás szerint elkúrást jelent úgy teljesen igaza van.
Második rész: negatív növekedésre balgamód senki nem gondol jelenleg, ez tény.

Blogger Géza 2012.05.13. 23:42:29

@mcs: Tévedés. A,úgy ha szerinted ha lopás történt, jelentsd fel a rendőrségen a tettest.

tiborc2008 2012.05.13. 23:45:30

Erről is szemkilövető csótány tehet, ha nem zárták volna be, akkor a Hűvösvölgyi úti Lipóton is nyilatkozhatna matócsi.

Blogger Géza 2012.05.13. 23:48:46

@pirosfeherzoldezamagyarfold: És ki mondta, hogy kelet-európai? Az eurózóna perifériáján vannak ugyanúgy mint mi, és hozzánk hasonló kis nyitott gazdaságok. És eléggé le vannak maradva a centrum fejlettségétől. Tehát elvileg van ott növekedési potenciál bőven.

Amúgy a lengyel növekedés részben pont a stadionépítéseknek, - felújításoknak (EB ugye) köszönhető, no persze ha ott építenek stadiont, az csodálatos, ha itt, az katasztrófa a jó öreg kettős mérce szerint. :)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2012.05.13. 23:50:39

@Blogger Géza: úgy érted, hogy forduljak a véletlenségből kiherélt AB-hoz? haha.

te egy ilyen vicces gyerek vagy?

Blogger Géza 2012.05.13. 23:52:02

@Yobbágy Fery: Lesznek, csak idő kérdése. A sok tudatlan parasztnak az a fontos, hogy legyen egy papír, amin valami jó nagy szám van, meg fogjátok kapni. Nagyobb lesz, mint a manyupos szám volt, aztán jó van. Ez az égvilágon semmin nem változtat persze.

Pan Modry 2012.05.13. 23:55:39

@Blogger Géza:

Lejaratkor fersz csak hozza. Azonban ez igaz a manyupra is.

Mindegy, a legtobb ember ugy gondolja hogy a manyup lopas volt, a ner en kivuli torvenyek szerint is, azaz olyan orszagokban ahol komolyan veszik a magantulajdont ez lopasnak szamit.

Magyarorszagon azonban papiron tenyleg legalis, ahogyan Rakosi elvette a foldeket az altala hozott torvenyek alapjan legalisan. Es ugyanugy nem volt benne a fidesz programjaban a manyup ellopasa akarcsak anno rakosinak a foldek ellopasa.

Budos kommumista banda vagytok, az mszp vel egyutt kellene lehuzni titeket a wc-n.

Blogger Géza 2012.05.13. 23:58:35

@Pan Modry: És igaz az 1. pillérből kapott nyugdíjra is.

SvenH. (törölt) 2012.05.14. 00:43:10

az elso bekezdesnel lealltam...

a tini nyuggerek beszopatasa (megjegyeznem hogy JOGOS!!!) koztudomasu hogy a jelenlegi ciklusban alig hoz a konyhara de a kovetkezo kurmany mar vastagon profital
roki nyugik detto
csak a jelenlegieknek meg kell halniuk... na amint kihalnak ezek a csokosok akkor azzal tenyleg sok kiadastol fog a majdani kurmany megszabadulni

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.05.14. 00:48:03

Azt kell gondolnom, hogy narancsék gazdasági fenoménjának vagy három, vagy öt kereke van, s ha mégis négy, akkor azt hiszi, hogy a választópolgároknak van három, vagy négy. Ostobaság, amit nyilatkozik. Ettől a kúrmánytól már az is csoda, hogy egyelőre nem állt le a gazdaság. Lehet bégetni narancsbirkák!

komplikato 2012.05.14. 01:30:55

@Doomhammer: "Az is az ő érdeme.
Neki legalább egyszer sikerült."

Az általa vezérelt privatizáció is jól sikerült, az is az ő érdeme. Gondolom multimilliárdos haveri kör meghálálja ... most meg ugyan ő államosít.

pereszke 2012.05.14. 01:38:04

@sztd: hű apám, orvos van melletted? nem az, hogy komolyan veszed amit a kancsi mond, de még tovább is gondolnád :))))))))
nyugodj bele, ő nem gondolja komolyan

komplikato 2012.05.14. 01:44:44

@dr Kangörény: OFF/ "A nyugdíjjárulék az államé? Mi a fene? Komolyan? Mióta? Van valami halvány fogalmad a társadalombiztosításról?"

jut eszembe, most akkor az új alko ... izé, alaptörvényből tényleg kikerült a nyugdíjhoz és egészségügyi ellátáshoz való jog szövegrész? És miért is lett adó a nyugdíj és TB járulékból? Mert akkor nem kell érte nyújtani semmit? Blogger Géza meg életére és neki legszentebb dolgokra meg mer esküdni, hogy lesz az embereknek nyugdíja 10-20 év múlva eme történések után?

Veder1 2012.05.14. 02:23:59

@Blogger Géza, akkor is rohannál a rendőrséghez, ha a a Btk-ból kivennék a lopást? Vagy kihez fordulnál? Te tényleg menteni akarod a menthetetlent...

molaris 2012.05.14. 05:51:02

A közszolgálatin Gyuri fogja váltani Fábryt. Összegyűjtik amit mond két hét alatt, és egyben leadják.
Na, akkor lesz röhögés!!!!!!!!!

Yobbágy Fery 2012.05.14. 06:27:27

@Blogger Géza: Idestova másfél év (a bejelentéstől máig) nem volt elég? Legalább annyira, hogy magát a koncepciót kidolgozzák? Mert igazából arról se tudni semmit, hogy fog kinézni, nemhogy arról, hogy mikor fog megvalósulni.
Tükröd gondolom nincs a fürdőszobádban.

Arthur Dent 2012.05.14. 06:41:57

De hát az elrugaszkodás programját már lassan évek óta Matolcsy dolgozza ki. A valóságtól már messzire sikerült elrugaszkodni. Kár hogy a lipótot bezárták, mert mintha ott lenne ezeknek a hülyéknek a helye. Nem igaz, hogy lassan mindenki érzi, hogy a kiszámíthatatlanság mekkora probléma csak az ország vezetése nem. :(

Virág et. 2012.05.14. 07:43:25

@Blogger Géza: Azt a növekedést már csak a Vezéred és Jobb Keze látja. A világ recessziót lát nekünk, nem növekedést.

Malachi 2012.05.14. 07:47:08

@Arthur Dent: érzik azok, tisztában vannak vele. de az a helyzet, hogy ez a haveri cégeknek éppen így tökéletes. őket ugyanis nem érdekli igazán, mi folyik a versenyszférában, az állami megrendeléseket/egyéni bánásmódot így is-úgy is megkapják. az országból kivonulók helyét pedig villámgyorsan elfoglalják. ez a cél. a haveri cégek terjeszkedése. ez az orbán rendszer gazdaságpolitikája.

a többi csak rizsa, meg politika. kérdés, hogy a következő 2 évben mennyien ébrednek rá a valóságra. és hogy akarnak-e tenni a kialakult helyzet ellen, vagy inkább maradnak a langymeleg pocsolyában.

perpill. szar a helyzet. a "rendszerváltás" óta nem volt ilyen szar. mert ha szétnézel, egyetlen komoly erőt látsz, ami képes lenne leváltani ezt a csapatot egy választáson, és az a jobbik. mintha orbán csak ezért rántotta volna össze őket anno. mármint, hogy bármilyen szarul is teljesít, a második erő egy olyan vállalhatatlan banda legyen, amire ép ember nem szavaz. ez csak a fidesz malmára hajtja a vizet.

Velence19 2012.05.14. 08:40:22

@Blogger Géza: az MSzP idején megadták a lehetőséget, hogy önként kiléphessenek következmények nélkül (ez így demokratikus). A Fidesz-kormány intézkedése: ha nem lépsz ki, elveszted a nyugdíjad 25%-t. Érzed a különdséget?

bgp 2012.05.14. 08:53:09

„Mi nem a következő évekre, hanem a következő évtizedekre konszolidáltuk a magyar államháztartást (...) nagyon közel állunk ahhoz, hogy jövőre egy, ma senki által nem elgondolt, és elképzelhető növekedési ütemet érjünk el”

2 dolog derült ki ebből
1. Kusza Szem szerint a béka segge alja egy stabil pont.
2. Ő maga se képzelte, hogy ennyire el tudja kúrni, és elérni a -10%-ot.

Ringlósztár 2012.05.14. 08:55:53

@pancho_sanza:
Vajon miért maradt a cikkből ez a nem elhanyagolható tétel?

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2012.05.14. 10:31:08

@Ringlósztár: na miért? egy derék kormányhű észosztó csak avval a feltétellel tudja kimondani, hogy a vezetőség idióta, ha mellé teheti, hogy de legalább szép.

az is kimaradt, hogy ennek a kormánynak is kb. 1-200 mrd huffal több mozgástere lenne, ha nem hazudnának éjjel és nappal.

ha nem futnak bele az egykulcsos monomániába, akkor meg kb. 4-500 mrd lenne az a bizonyos mozgástér.

meg mellette lenne valami hitelezés is, meg a gazdaság is mozogna, és még értelmetlen adók tucatjait sem kellene bevezetni.

tulajdonképpen vicces, de valószínűleg az "egykulcsos" nevű szerencsétlenség fogja a szakadékba rántani ezeket a marhákat.

strappa 2012.05.14. 11:13:57

@homér: "ráadásul a folyamat számít. 2006. után egy pozitív fordulat történt, stabilizálódott a költségvetés."

Igen, annyira stabilizálódott, hogy 2008-ban mi voltunk az első ország, amelynek az IMF-hez kellett rohannia a csőd elkerülése érdekében.

homér 2012.05.14. 13:40:32

@strappa: "Igen, annyira stabilizálódott, hogy 2008-ban mi voltunk az első ország, amelynek az IMF-hez kellett rohannia a csőd elkerülése érdekében. "

nem a költségvetés miatt kellett az IMF, hanem a devizakockázat miatt. hiába volt az állami devizaadósság fedezve tartalékokkal, ha a vállalati és magánszektor adóssága lógott a levegőben.
a költségvetés kifejezetten jó állapotba került 2009-re. jobb állapotban volt, mint most van, vagy jövőre lesz.

strappa 2012.05.14. 14:09:53

@homér: "nem a költségvetés miatt kellett az IMF, hanem a devizakockázat miatt. "
Ha nem segít az IMF 2008-ban, a KÖLTSÉGVETÉS tudta volna fizetni a folyó kiadásokat? Nem.
2006-ban valóban történt egy kb. 1000 milliárdos kiigazítás egy rakás új adóval, aminek eredményeként az addig is a régióátlag alatt produkáló gazdasági növekedésünk majdhogynem lenullázódott.

kiss a camel 2012.05.14. 14:15:50

Nem tudtam, hogy a Lipótot vidékre költöztették. Azt hittem, hogy már rég bezárták.

homér 2012.05.14. 14:19:07

@strappa: a költségvetés strukturális egyenlege, ha a MNYP befizetésekkel korrigáljuk azt (mintha már akkor is ellopták volna azokat), akkor 2009-ben vastagon plusszos volt: www.economywatch.com/economic-statistics/Hungary/General_Government_Structural_Balance_National_Currency/

erről a mostani komcsibanda max álmodhat.

szóval igen, a költségvetés nagyon jó állapotban volt, messze jobban, mint a jelenlegi. az IMF a devizakockázatok miatt kellett.
az IMF hír bejelentésével az akkori hozamok is drasztikusan visszaestek, jobban, mint a mostani balfaszok ideje alatt. pedig jelenleg 20 milliárd euróval több van tartalékban. mégis jóval 10% fölé ugrottak az állampapírhozamok, és csak az IMF visszakönyörgésének hatására csökkentek. de még mindig jóval magasabbak, mint voltak 2009-ben.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.05.14. 14:24:19

érdekes, hogy nincs egyetlen médiamunkás vagy szakértő, aki a legegyszerűbb módon szembesíteni Matolcsyékat a saját hazugságaikkal: ez pedig a Széll Kálmán terv 2.0, különösen annak 264-269. oldala.

Ha megnézzük például, hogy a Kormány maga 11,4%-os munkanélküli rátával számol 2020-ben (-ra), akkor megkérdezhetnénk, hogyan lesz plusz egymillió munkahely.

vagy például a nyugdíjak: ha a munkanélküliség 2030-ra lemegy 7,8%-ra, akkor hogyan állandósulhatnak 10%-ban a GDP-hez viszonyított nyugdíjjárulék-bevételek, és mi lesz a nyugdíjakkal, ha közben kétszeresére nő a 65 évesnál idősebb korosztály aránya.

és ezt nem én mondom, ők mondják.

valaki(k)nek csak el kellene olvasni ezeket a valós víziókat...

strappa 2012.05.14. 14:41:51

@homér: "a költségvetés strukturális egyenlege, ha a MNYP befizetésekkel korrigáljuk azt (mintha már akkor is ellopták volna azokat), akkor 2009-ben vastagon plusszos volt"

Öreg, te az eredeti hozzászólásodban 2006-ról beszéltél, most minek 2009-ről hadoválsz?
2009 és Bajnai egy másik történet, de ha annyira frankó lett volna minden abban az évben, akkor 2010-RE miért nem szüntette meg ellenünk az EU a túlzott-deficit eljárást?
Mert a hiány akkor se volt 3% alatt, hanem inkább 4 felett.

homér 2012.05.14. 14:51:19

@strappa: akkor tanulj meg olvasni: "2006. után egy pozitív fordulat történt"
nosza, nézzük meg, hogy mikor történt a pozitív fordulat: www.economywatch.com/economic-statistics/Hungary/General_Government_Structural_Balance_National_Currency/

az a kurva, 2006. után. másban segíthetek?
esetleg abban, hogy a 2006-os pozitív fordulat után mikor jött a negatív fordulat? vagy azt már Te is meg tudod fejteni?

homér 2012.05.14. 14:53:39

@strappa: "2010-RE miért nem szüntette meg ellenünk az EU a túlzott-deficit eljárást? "

mert Bajnai nem egy rühes komcsi, és nem az államosításban látta a megoldást. ha már akkor államosítottak volna, akkor PLUSSZOS lett volna a strukturális egyenleg. amit kuszaszem tavaly összehozott úgy 4-4,5%-os hiánnyra.

homér 2012.05.14. 14:56:36

@strappa: www.economywatch.com/economic-statistics/Hungary/General_Government_Structural_Balance_Percentage_Potential_GDP/

itt láthatod a strukturális (egyszeri tételektől megtisztított) egyenleg IMF-EU szerinti alakulását. 2009-ben 1% alatt volt a hiány, pedig akkor még nem államosították az évi kb. 1,5%-nyi MNYP befizetéseket.

strappa 2012.05.14. 15:09:29

Neked egyszer megmutatta valaki azt az egyetlen egy számsort, és azóta szájzárat kaptál rajta?
2006-t azért nevezed pozitív fordulatnak, mert se előtte, se utána nem volt akkora hiány Magyarországon, mint akkor? :)

Még egyszer megfogalmazom a kérdést: ha ez a strukturális hiány olyan fasza volt 2010 elejére, akkor az 5 év szoci kormányzás óta folyó deficiteljrás miért nem szűnt meg azon nyomban?

Azért nem, mert nem az számított, hiába lebegteted most itt. Az számított hogy 2008-ban 3,7% volt a hiány, a számodra totemállat 2009-ben meg 4,6%. Vagyis igen, nőtt a hiány. Lehet hogy a strukturális csökkent, csak az EU-t akkor kezdte el érdekelni ez az adat, amikor Orbánék nekiálltak valóban lefölözni a következő évek tartalékait (pl. manyup) a jelen költségvetésére.

De ettől még nem a pannon pumát csodálta Európa korábban 2009-ben, se 2006-ban.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.05.14. 21:48:54

@strappa: Mit számít az neked? Ha 2010-ben megszüntették volna a túlzott deficit eljárást, azt egyértelműen az Orbán-kormány eredményének tulajdonítanád. :))

strappa 2012.05.14. 22:48:23

@Kettes: Ha te mondod, biztos úgy van.

sz_ 2012.05.15. 09:13:13

Az elemzők többsége által vártnál nagyobb mértékű volt a magyar gazdaság visszaesése az idei első negyedévben. A KSH gyorsbecslése alapján a GDP 0,7 százalékkal csökkent éves összehasonlításban. Németország gazdasági teljesítménye eközben a vártnál gyorsabban nőtt.

www.origo.hu/gazdasag/20120515-ksh-07-szazalekkal-csokkent-a-gdp-az-elso-negyedevben.html

is 2012.05.15. 11:11:18

@is: már jó úton vagyunk: -1,5%. senki által el nem gondolt növekedési adat ...

@daito: bocs, egy hiba van abban, amit írtál: nem SZP, hanem maga Varga Mihály mondta, hogy évi 400 milliárdot fogunk a hitelkamatokon megtakarítani. ehhez képest évi 200 milliárddal többet fizetünk. csak ez 600 milliárddal odébb van, mint ahogy maga Varga Mihály, a máig a legszakmaibb közgazdásznak tartott FIDESZes belemondta a kamerába. ennyit tudott a FIDESZ legszakmaibb közgazdásza, a FIDESZ átlaga ennél jóval lejjebb van

@strappa: "ha ez a strukturális hiány olyan fasza volt 2010 elejére, akkor az 5 év szoci kormányzás óta folyó deficiteljrás miért nem szűnt meg azon nyomban?"

figyelj, csak egyszer írom le, lassan, tagoltan: vi-lág-gaz-da-sá-gi vál-ság. a FIDESZ minden igyekezete ellenére 2008 nyarán elkezdett a GDP növekedés gyorsulni, a GDP arányos hiány tetőzött, és elkezdett csökkenni. minden adat arra mutatott, hogy 2009-ben lekerülünk a listáról. strukturálisan rendberakott államháztartással, kevesebb, mint 70%-os hiánnyal. ennyi. a válság után más országok hiánya is bőven 10% felettivel ugrott, a költségvetési hiányuk meg nem 1%-kal, hanem 5%-kal nőtt, tehát még 2008 és 2010 között is fogták a gazdaságot, keményen. ezt kellett volna még fél-egy évig vinni FIDESZéknek, hogy rendben legyünk. ehhez képest lőttek el 3000 milliárd forintot a levegőbe (bocs, vitték ki a KÖZGÉPen és társain át), és sem a hiány összege, sem a %-a nem csökkent azóta sem.

kérlek olvasgasd bátran, hátha belemegy a fejedbe.

strappa 2012.05.15. 12:12:09

@is:
" a FIDESZ minden igyekezete ellenére 2008 nyarán elkezdett a GDP növekedés gyorsulni"

Onnan nem volt nehéz, ahová az ezermilliárdos, kifejezetten az aktívak ellen irányuló megszorítással lenyomta Gyurcsány a GDP-t, miközben az egész világon konjunktúra volt, a régióban 5%-s növekedés már cikinek számított, itt meg volt 1%.

"minden adat arra mutatott, hogy 2009-ben lekerülünk a listáról. strukturálisan rendberakott államháztartással, kevesebb, mint 70%-os hiánnyal."

A hiány nem is volt 70% felett 2008-ig, nem kellett annak kevesebbnek lennie.

"a válság után más országok hiánya is bőven 10% felettivel ugrott"

Így van. A baj az, hogy nálunk már a válság előtt 2 évvel is e felett volt a költségvetés hiánya.

Ne aggódj, nem az vagyok aki bekajálja a Fidesz minden szövegét, de az se, aki azt hiszi, hogy micsoda nagyszerű kormányok működtek itt Viktorék előtt.
süti beállítások módosítása