Kommentszűrés
’12 máj
7
07:01

A megoldás (Lánczi András) – Mi a jobb? IX.

Írta: Redakció

  A magyar jobboldal elmúlt tíz évét és jelenlegi dilemmáit elemző Mi a jobb? sorozatunkban Lánczi András filozófiatörténész, a Corvinus Egyetem tanárának írását olvashatják. 

 

  Ha valaki elsétál a IX. kerületi Knézich utcába, akkor az egyik ház falán ezt a kézzel írt feliratot olvashatja: „A megoldás a közösségekben van.” Fogalmam sincs, ki és miért osztotta meg e gondolatot az arra járókkal, ám ennél tömörebben nem lehetne kifejezni az elmúlt tíz év jobboldali politikájának a lényegét.

  A felismerés azzal kezdődött, hogy amennyiben elfogadja a jobboldal a rendszerváltás eszméjét, azaz erőszak és leszámolás nélkül igazságosan átalakítható egy politikai közösség intézmény- és értékrendszere, akkor szervezettségben és közösségépítésben kell megerősödnie. 2002-ben kiderült, hogy az 1989 előtti hatalmi elitekhez képest – beleértve a közértelmiséget, a láthatatlan hatalmi hálózatokat; beleértve a – hazai és külföldi – titkosszolgálatokhoz köthető, az egész társadalmat átszövő mikrocsoportokat, a legkülönfélébb civil jellegű szerveződéseket; beleértve a szakszervezetek nyilvánosan ritkán tetten érhető politikai színezetű közösségeit – a jobboldalnak jórészt csak elképzelése van egy jobb társadalomról, de nincs hozzá szervezeti ereje. Ennek lényeges eleme a választási mozgósítás megszervezése is. De ennél is fontosabb, hogy a magyar társadalomnak csupán nagyon törékeny belső tartást adó egységesítő ereje vagy identitása van. A baloldal politikája azon alapult, hogy az államot részérdekek összességének tekintették: semmi eszmei nem volt benne, az állam lényegét tekintve a jövedelmek újraelosztását szervezte, hogy ezáltal politikai függőséget alakítson ki az állampolgár és az állam között. Az elmúlt tíz év jobboldali politikájának az volt a döntő kérdése, hogy miként lehet egy új politikai közösséget szervezni, illetve az állam és a polgárai közötti viszonyt hogyan lehet úgy átalakítani, hogy az állam mind a külső, mind a belső szuverenitás kifejezője legyen.

*

  A feladat nem csekély, ugyanis a kommunista időszak kollektivista közösségei, amelyek adott esetben akár valódi identitást és valahova tartozás érzését is nyújthatták sokak számára, nem alapulhattak az önként vállalt, szabad elképzelésen nyugvó összetartozás kötelékén. A szabadság körülményei között heroikus feladat közösségeket kialakítani, főként úgy, hogy a vallási alapú közösségalakítás eleve gyanús a marxista ideológián és oktatási rendszerben felnövők sokasága számára. A hagyományos népi jellegű közösségek is felbomlottak. A lokális egyébként is alábbvaló, mint a szocializmus univerzális eszméje, amely a vallás univerzalizmusát „a nép ópiumának” nevezte, vagy az egyéni szabadság univerzalizmusa, amelyet a liberalizmus hirdet. Egyik sem kínál olyan közösségképet, amelyhez közvetlenül kapcsolódhatnának az emberek. Többek között innen is van az orbáni fordulat, melyet „plebejusnak” nevezhetünk: az emberi élet kézzel fogható aspektusaira kell építeni, közelebb vinni a politikát a valódi szükségletekhez, amelyek legalább annyira spirituálisak, mint anyagiak. Valódi közösségek nélkül a virtuális közösségek töltik ki a hiányt: TV, internet, a technológia és a bújtatott üzleti érdekek kínálta pótszerek. Ezeknek van politikai következménye, de nincs valódi politikai hatása. Politikai hatás és közösség csak valódi – eszmei vagy transzcendentális – alapon alakulhat ki. Amiben hinni is lehet.

  Az egyéni hit is csak akkor üdvözítő, ha közösséghez való tartozással kapcsolódik össze. Az ember számára a legfőbb jó, ha a közösség, amelyben él, biztonságos, igazságos és virágzik. Hogy mennyire erről van szó a jobboldal politikájában, elég arra utalni, hogy a nemzet folyamatosan a közösség és a hazaszeretet értelmében fogalmazódott meg az elmúlt tíz évben. Ez érvként, tehát racionális módon jelent meg: aki nem tartozik valamilyen közösséghez, nyomorúságos az élete. Innen a család és a politikai közösség legkülönfélébb formáinak a dicsérete. Ami a szerelem a magánéletben, ugyanaz a barátság a közéletben. Ami a család a magánéletben, ugyanaz a nemzet a közéletben.

  A baloldaliak, a liberálisok a civil társadalom formáit ajánlják, amivel az a baj, hogy eredendően a liberális antipolitika a kiindulópontja: a politika gyanús, valójában mindenki képes az önkormányzásra. A jobboldal nem akarja a politikát, azaz a legfőbb vezetést kiiktatni, ahogy a liberális, mert a személyes felelősségen alapuló vezetés államformától függetlenül, tehát a demokráciában is a politikai jó egyik fontos feltétele. A jó vezető feltétele a jó életnek, csakhogy az egyéni jó életet megelőzi annak feltétele, a közösség virágzása. Fordítva is lehetséges, de csak kevés ember számára adott a jó élet feltétele, ha nem a közösség a keret. A liberális politikafelfogás könnyen vezet önző egyének sokaságához. Ez sem volna baj, ha az egész világ pusztán kóborló egyének összessége volna. Ez nem azért lehetetlen, mert nem minden politikai közösség liberális, hanem mert a természet rendje szerint az embereknek a természet törvényeivel összhangban, azzal együtt, benne élve kell kialakítania a megélhetésük feltételeit: amit a politikai gondolkodók egészen az utóbbi időkig tudtak, a maiak számára már nem magától értetődő.

  Egy jobboldali, konzervatív politikai erő soha nem feledkezhet meg a létezésünk alapjáról, a természet törvényeiről és erejéről. Az ember nem azért közösségi lény, mert véletlenül így alakult, hanem mert így lett azzá, ami. A politika tétje ugyanis mindig az, hogy képesek vagyunk-e fenntartani a civilizációt annak nem dekadens értelmében. Minden háború megmutatja, mit jelent, ha ezt nem tudjuk fenntartani. A jobboldal nagy része 2006-ban is felismerte, hogy az anarchia, az erőszak – mint mindig – az élet biztonságát fenyegeti, túl a politikai, taktikai harc adott pillanatban gyakran átláthatatlan napi érdekein. Sose mindegy, ki az, aki uszít. 2006-ban a jobboldalnak nem volt érdeke a feszültség növelése.

*

  Mit jelent magyarnak lenni? Önmagát túlélt kérdés? Ha így lenne, akkor nem értenénk meg a franciákat, olaszokat, angolokat, az oroszokat és az amerikaiakat sem, nem beszélve Magyarország környezetében élő népeket. A nemzet konstruált politikai fogalom, de nem utópikus. Racionális megfontolásokat egyesít érzelmekkel és hittel. Csak akkor vált negatívvá, amikor az állam és a nemzet fogalmát azonosították: egyébként a nemzeti érzés a hazaszeretet politikai fogalma. Megint fölbukkan egy megfordíthatatlan viszony: az ember – már csak a nyelvi kötöttség, a magyar nyelv egyedülállósága miatt fokozottan – előbb magyar, csak utána minden más a magyar ember – amennyiben az emberről, mint közösségi lényről beszélünk. Ez nem zárja ki, hogy valaki román állampolgár legyen, Angliában legyen ápolónő vagy Amerikában tanuljon.

  Kell lennie valaminek, ami összetartja a magyar embereket, ez volt mindig az alapja a magyar nép létezésének – ez nem nacionalizmus a szó mai, negatív liberális értelmében, ugyanis a nemzet eredetileg pozitív liberális fogalom volt. Nem lehet mindig és örökké a második világháború árnyékában megítélni a politikai fogalmakat. Ami recseg-ropog, az a háború utáni félelmek hatása alóli felszabadulás: a németek mai is vezekelnek, a német jobbközép és a német szociáldemokrácia között lényegében nincs különbség, de az alkotmányos patriotizmus újbóli meghirdetése szolid jelzés, hogy szükség van a német identitásra, még ha a nacionalizmus vádját akarja is mindenképpen elkerülni. Az angolok újra szkeptikusan tekintenek a kontinensre, különösen a franciákban nem bíznak. Az Egyesült Államok pedig először néz szembe világhatalmának belső gazdasági gyengeségeivel; a világ többi része pedig így vagy úgy, de prosperál. Ez korábban elképzelhetetlen lett volna. Európa a maga jóléti államaival, berendezkedésével bajban van, mert a jólét fontosabb lett, mint a jólétet lehetővé tevő közösségi élet.

  Leginkább azért van bajban, mert azt hitte, a nemzeti szuverenitás idejétmúlt idea. A posztkommunista világban azonban a nemzeti újjászületés a szabadság elnyerésének az egyik kifejeződési formája. A nemzeti érzés – ahogy a 19. században is – felszabadító érzésként s érvként jelent meg a kommunizmus összeomlása után. Több formája is van a nemzeti érzés újjáéledésének, új nacionalizmusok formálódnak, beleértve az európai radikális pártokat és mozgalmakat is, amelyek keresik a nemzetközi és a nemzeti közötti új egyensúlyokat. Nyilván lesznek rossz válaszok is. De jelenleg ez a fő kérdése mind gazdaságilag, mind politikailag a politikai küzdelmeknek. Ez határozza meg a magyar jobboldal dilemmáját is: meddig engedhető meg a globális gazdasági folyamatok terjeszkedése, és hol kell nemet mondani, sőt, ha kell, radikálisan ellenállni. Tipikusan ilyen kérdés a föld kérdése Magyarországon.

*

  A közösség kérdése vált mára a nyugati világ egyik fontos politikai kérdésévé is. Tavaly nyáron a Center for European Renewal éves konferenciáján Roger Scruton azt a kérdést tette fel előadása elején, hogy a konzervatívok számára mi a fontosabb: a szabadság, egyenlőség vagy a testvériség. Meglepő módon a szabadság helyett Scruton a testvériséget nevezte meg. Egész előadásában amellett érvelt, hogy a jelenlegi nyugati társadalmak szétesőben vannak, az összetartozás érzése, a nemzeti állam szuverenitása van veszélyben. Ha nincsenek közösségek, politika sincs. Ha nincs politika, ott virágzás és egyéni boldogulás sincs.

  A jobboldal elmúlt tíz éves politikája egyetlen elvet akar érvényesíteni: a közösség érdeke előrébb való, mint az egyéné. Az állam és a polgár viszonyát – ha komolyan vesszük a szabadság lehetőségét – meg kell fordítani, a polgár szabadsága ott kezdődik, ahol az egyén képes a sarkára állni, képes küzdeni a megélhetéséért és az igazságért. Az állam pedig azokon segít, akik a közösséget nem a saját boldogulásuk eszközének akarja tekinteni. De hogy mennyire a közösségépítés, a nemzeti érzés reneszánsza zajlik, azt leginkább a magukat baloldalinak nevező új politikai képződmények retorikája jelzi. A hazafiságot, a nemzeti érzést legitim politikai célként említik.

  Hogy egy új nemzet felfogás lesz-e a politikai identitás fő eleme, nem tudom. De azt igen, hogy a közösségi érzést, a valahová tartozás érzését politikailag nem tudta semmi sem helyettesíteni, ez pedig – a természeti törvények súlya alatt – azt jelenti, hogy a jobboldal minden erőfeszítése, beleértve a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát, az új Alkotmány bevezető részét, abba az irányba mutat, miként lehet közösséggé formálni a magyar polgárokat, különben képtelenek leszünk megbirkózni a gazdasági, társadalmi és kulturális bajokkal. A Fidesz néppárttá válása a politikai közösségépítésről szólt, a polgári körök alakítása szintén. Az első kormányalakítás után azt tanulta meg a Fidesz, hogy az egység és a közösségi fegyelem többet ér, mint sok politikai virtuóz egyéni útjainak összessége. Itt áll a jobboldal tíz év után, politikájának sikere azon fog múlni, hogy hiteles-e a közösségépítése, a nemzeti érdek védelme, a biztonság garantálása a polgárai számára.

Címkék: közösség jobboldal társadalom baloldal lánczi andrás mi a jobb?

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr314484493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.07. 08:13:56

"A jobboldal elmúlt tíz éves politikája egyetlen elvet akar érvényesíteni: a közösség érdeke előrébb való, mint az egyéné. "

És ez miért jobboldali elv?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.07. 08:15:37

"Az első kormányalakítás után azt tanulta meg a Fidesz, hogy az egység és a közösségi fegyelem többet ér, mint sok politikai virtuóz egyéni útjainak összessége."

A második Orbán-kormány miként mutatja a "közösségre" alapuló politika sikerét? (akármit is jelentsen a "közösség" ebben az esetben)

Robinzon Kurzor 2012.05.07. 08:49:09

Safranek, ne tettesse magát hülyébbnek, mint amilyen!

"A jobboldal elmúlt tíz éves politikája egyetlen elvet akar érvényesíteni: a közösség érdeke előrébb való, mint az egyéné."

300 forintos népszavazás?
Esztergom?
"Földosztás?"
Közgép?

Hol él ez az ember?

A "közösség érdeke" jelenleg ( továbbra is) egy üres frázis, amire hivatkozva az Orbán körüli szűk kör kezébe játsszák át a közvagyon (és helyenként magánvagyonok) egy részét, és saját politikai hatalmukat is igyekeznek úgy kiépíteni, hogy még egy esetleges választási vereség esetén is blokkolni tudják egy új kormány működését (AB, Költségvetési Tanács, Szájerné, Polt stb.).

Miközben az ország egyre reménytelenebb, kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül, mert a közösségek nagy bajnokai képtelenek betartani a közösség legalapvetőbb normáit is, amikor arról van szó, hogy Magyarország is egy közösség tagja, önként vállalt alapon.
Ott egy "szabadságharcnak" hazudott kocsmai kötekedést ad elő a kormány, mert a szocializációjukból valahogy kikopott az érdekek kooperációs magatartáson keresztüli érvényesítése.

Ez a magát jobboldalinak tartó szellemi elit vagy átment teljes seggnyalóba, vagy szó szerint az agyukra ment a Fidesz-kormány és ezért kreálnak maguknak valami alternatív, párhuzamos valóságot.

Viktus 2012.05.07. 08:55:19

Ez az egész széria egy elég csúfos mandineres önégetés ... minek erőltetik?

tarackos 2012.05.07. 09:16:22

"Csak akkor vált negatívvá, amikor az állam és a nemzet fogalmát azonosították: egyébként a nemzeti érzés a hazaszeretet politikai fogalma."

Igen, ez sztem is így van. Viszont vaknak kell lennie annak aki nem látja, hogy a fidesz pontosan ezt csinálja. Már akkor elkezdte amikor a haza nem lehetett ellenzékben és a kormányváltás után teljesedett ki mikor azzal az indokkal verte szét az érdekegyeztetést, hogy a fideszben minden érdek jelen van. Vagyis a fidesz, a kormány egyenlő a néppel különben nem lehetne minden érdek jelen benne.

De remek mai példája ennek az ET ajánlás feletti értetlenkedés is: kérték, hogy az ellenzékkel közösen dolgozzák ki az új médiatörvényt. Ezen a jobberek fennakadtak, minek, hiszen a fidesz mindenre mandátumot kapott. Vagyis megint, a fidesz egyenlő néppel minek egyeztessen.

Mivel ez nyilván nem így van, kódolva van ebbe a konfliktus amit most a folyamatos külső, belső ellenség kép kreálásának bolsi módszerével oldanak fel...

tarackos 2012.05.07. 09:18:19

Ja. A mai magyar jobboldalnak nem sok köze van a konzervativizmushoz hiába próbálják súlykolni. Egy konzervatív nem államosít, nem az inaktívak valagát nyalja, nem forradalmárkodik etc.

Pelso.. 2012.05.07. 09:27:55

@Doomhammer: Siker bármi lehet, csak annak kell nevezni)

@Robinzon Kurzor: "közösségépítésről szólt, a polgári körök alakítása szintén" -s megszépül a világ, oda-vissza.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.05.07. 09:43:42

Megpróbálom a lényegi pontokat összefoglalni.

"Valódi közösségek nélkül a virtuális közösségek töltik ki a hiányt: TV, internet, a technológia és a bújtatott üzleti érdekek kínálta pótszerek. Ezeknek van politikai következménye, de nincs valódi politikai hatása. Politikai hatás és közösség csak valódi – eszmei vagy transzcendentális – alapon alakulhat ki. Amiben hinni is lehet."

Erről beszéltem én is, sokkal érthetőbben. MÍTOSZ kell az embereknek, amiben hinni tudnak. Ehelyett viszont csak IDEOLÓGIÁT kapnak, ami a legjobb esetben is csak 2,7 millió emberre hat (2010-s választások fideszes szavazói, ma már ennek a fele), tehát nem léphet föl a társadalmat egységesítő erőként.

A többi meg csak egyszerű porhintés. "Fogjunk össze", mert "egységben az erő", és Orbánnak minél többet kéne tennie, hogy mindenki vígan meneteljen a szavára.

Hajánál fogva ideráncigálja Roger Scrutont, aki a "testvériségről" értekezik, mintha a szabadsás,egyenlőség, testvériség jakobinus terrorista jelszavai egy konzervatív-polgári környezetben bármit is jelentenének...brrr.

"a jobboldal minden erőfeszítése, beleértve a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát, az új Alkotmány bevezető részét, abba az irányba mutat, miként lehet közösséggé formálni a magyar polgárokat, különben képtelenek leszünk megbirkózni a gazdasági, társadalmi és kulturális bajokkal."

Egy PÁRT nem törekedhet arra, hogy egységesítse a társadalmat, mivel egy PÁRT per definitionem csak a szavazók egy részének (és nem egészének) véleményét tudja képviselni.

Technikailag egyébként akkor képviselhetné elviekben a szavazók egészének véleményét (A Fidesz), ha "pártokon felüli erőként" határozná meg önmagát.
De erre kísérletet sem tett soha. Tett kísérletet arra, hogy a "polgáriság" eszméjét "levédesse", és saját céljaira használja, de ez sem a társadalom egésze.

A szerző láthatólag a társadalmi mérnökösködés kábulatából él, ahelyett hogy pár pillantás vetne avalóságra.

Folyt köv.

filburt 2012.05.07. 09:51:21

Nna.
Most már egyre világosabb, hogy meztelen a király.

"Mi a jobb?"

Nem hiszem, hogy senki nem tud érdemben válaszolni a kérdésre.
Hacsak tényleg nincs válasz.

Vicces, hogy még mindig a komcsi éra meg a "hanyatló Nyugat" a téma, aminek az író most persze nem szeretne a helyében lenni.
Szomorú, hogy a jobboldal ezekhez képest definiálja magát és nem a magyar politikai és kultúrális hagyományokhoz. Sőt, érdekekhez.

"... az Egyesült Államok pedig először néz szembe világhatalmának belső gazdasági gyengeségeivel; a világ többi része pedig így vagy úgy, de prosperál. Ez korábban elképzelhetetlen lett volna."

Ki a világ többi része, amelyik prosperál? Kína? India? Köszi. Tényleg ők lennének a minták? A prosperitáshoz "sajnos" az kell, hogy Európa politikailag és gazdaságilag minél jobban egyesüljön. Mert Kína nagy, az USA nagy. Nagyokkal csak nagyok versenyezhetnek. Ez az egyesülés pedig nem feltétlenül jelenti a kultúrális és nemzeti különbségek eltűnését. Viszont gazdaság nélkül nincs virágzó kultúra, kultúra nélkül pedig nincs nemzet.

Havonta majdnem egy hetet töltök különböző nyugat-európai országokban, ezért erre a mondatra külön kitérnék:

"Európa a maga jóléti államaival, berendezkedésével bajban van, mert a jólét fontosabb lett, mint a jólétet lehetővé tevő közösségi élet."

Ki kéne kicsit menni "Európába". Megnézni, milyen közösségek is léteznek valójában. Nem, egyiket sem lánglelkű vezérek hozták létre felülről, hanem az emberek saját maguknak, "alulról". Igaz, nem tíz év alatt.

Európa problémája jelenleg a válság (ne aggódjon senki, meg fogják oldani) és a nagy mennyiségű nem sok mindenre jó bevándorló (ez is megoldható lenne, de ebbe nem mennék bele, mert rég lerágott csont). Meg hát igaz, hogy Európa kissé elkényelmesedett.

De ilyet leírni: "Leginkább azért van bajban, mert azt hitte, a nemzeti szuverenitás idejétmúlt idea."... Tényleg el kellene menni világot látni egy kicsit.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.07. 09:53:18

@Pelso..:
"Siker bármi lehet, csak annak kell nevezni)"

Attol tartok, ebben a sorozatban erosen osszekeverednek a valasztasi kampany es a "jobboldal misszioja" megfontolasai. En ezeket szetvalasztanam.

1. Termeszetesen minden part egy nagy "kozosseget" epit: mindazokat, akik ra szavaztak/szeretnek, hogy ra szavazzanak. Ez egy kampanyszempont, ahol vannak a mi meg az ok - meglepo modon ugy definialva, hogy a "mi" legyen tobben. En ezt a kerdest szakemberekre hagyom, a kampany engem nem erdekel (mert kulon szakma).

2. Sokkal fontosabb azonban, hogy egy kormany mit tesz a felhatalmazassal, ha megnyerte a valasztast. Ez engem is erdekel, sot erint, mert a nevemben hoznak donteseket. A fenti irasbol teljesen ugy tunik, hogy a masodik Orban-kormany megette a sajat propagandajat es azt hitte, hogy o nem jobb, nem bal, hanem nemzeti es magyar. Vagyis a "nemzet erdekeben" koncentralnia kell a teljes hatalmat, hogy a nemzetvezerek rapid donteseivel a gyorsnaszadot kikormanyozzak az orvenybol.

Ez az elmelet szanalmas kudarcot vallott. Egyfelol, mert a Fidesz altal definialt "nemzeti erdekek" valojaban nagyon partikularisak voltak, kituntetett kis csoportok erdekeit szolgaljak. Ez ugyben az IMF elemzese kulonosen szemnyitogato: a vegtorlesztesrol megjegyzik, hogy minek itt eroszakoskodni, amikor a hitelvalsag csupan a csaladok 20%-at erinti. A lista hosszan folytathato akar szimbolikus kerdesekkel is, peldaul az alkotmanyunk helyett idelokott alaptorveny nemzeti hitvallasaban olyan allitasok vannak, amelyekkel a torteneszek nagyobb resze nem ert egyet.

Masfelol, mert a Fidesz "nemzeti egysegkormanya" riaszto minosegu kormanyzast muvelt. Utalnek itt vegrehajthatatlan, hibas torvenyekre, jogallamisagot felrugo megoldasokra, oriasi penzugyi vesztesegekre a fek nelkuli gazdasagpolitika miatt.

Vagyis a Fidesz a leheto legnagyobb hibat kovette el, amit part elkovethet: elhitte a sajat propagandajat. Amely propagandat raadasul a baloldal propagandajanak elleneben alkottak meg, tehat meg csak nem is a sajatjuk volt.

Olyan ez, mintha egy tabornok egy hollywoodi haborus filmben talalhato otletek alapjan vezetne a hadsereget. Az eredmeny elore volt josolhato es itt ulunk benne.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.05.07. 09:53:22

Folytatás

"A Fidesz néppárttá válása a politikai közösségépítésről szólt, a polgári körök alakítása szintén. Az első kormányalakítás után azt tanulta meg a Fidesz, hogy az egység és a közösségi fegyelem többet ér, mint sok politikai virtuóz egyéni útjainak összessége. Itt áll a jobboldal tíz év után, politikájának sikere azon fog múlni, hogy hiteles-e a közösségépítése, a nemzeti érdek védelme, a biztonság garantálása a polgárai számára."

Politikai közösségépítés = szavazók szerzése bármilyen eszközökkel. Polgári körök = lejárt lemez, szintén a "polgáriság", mint címke, levédéséről, kisajátításáról szólnak.

ennek kapcsán szeretném letisztázni, hogy mi is a polgári életforma, a civil társadalom lényege.

Ezen a blogon sok szó esett a polgári életformáról, a „civil társadalomról”, ami tulajdonképpen a polgári életforma társadalmi vetülete. Hogy ez a dolog mit jelent, azt egy érzékletes leíráson keresztül szeretném bemutatni, egy újságíró, Michael Lewis szemével, aki a válságtól sújtott európai országokat járja be.

"Athénban sokszor volt olyan érzésem, amit újságíróként még sosem tapasztaltam: az érdeklődés teljes hiányát aziránt, ami oly egyértelműen sokkoló volt. Leülök valakivel, aki ismeri a görög kormány belső működését: egy bankár nagyágyúval, egy adóellenőrrel, egy pénzügyminiszter-helyettessel, egy hajdani képviselővel. Előveszem a jegyzetfüzetem, elkezdem leírni mindazt, ami kibukik belőlük. Botrány botrány után. Húsz perc múlva oda az érdeklődésem. Egyszerűen túl sok az egész: könyvtárakat lehetne megtölteni vele, nemhogy egy könyvet.
A görög állam nem csupán korrupt, hanem korrumpáló is. Ha az ember látja, hogyan működik, megérti azt az egyébként értelmetlen jelenséget, hogy a görögöknek igencsak nehezükre esik jót szólni a másikról. Maguk a görögök jó kedélyűek: viccesek, meleg szívűek, okosak és jó társaságot jelentenek. Két tucat interjúról jöttem el úgy, hogy azt mondtam magamban: "Micsoda nagyszerű nép!" ezt azonban nem mondanák el egymásról: a legnehezebb dolog Görögországban rávenni egy görögöt, hogy bókot mondjon a másikról. Nincs olyan siker, amire ne gyanakvással tekintenének. Mindenki meglehetősen biztos benne, hogy mindenki adót csal, vagy megvesztegeti a politikusokat, vagy kenőpénzt fogad el, vagy hazudik az ingatlana értékéről. És ez, a másokba vetett hit teljes hiánya, újra meg újra megerősíti önmagát. A hazugság, csalás, lopás járványa mindenfajta polgári életet ellehetetlenít; a _polgári_életforma_ összeomlása pedig csak további hazugságokat, csalásokat és lopásokat szül. Az egymásba vetett hit hiánya miatt csak önmagukra és családjukra számíthatnak.
A görög gazdaság szerkezetére nézve kollektivista, de maga az ország lélekben a kollektivizmus szöges ellentéte. Az igazi struktúrája az, hogy mindenki önmagáért felel. Ebbe a rendszerbe a befektetők több százmilliárd dollárt öntöttek. És a hitelbomba a szakadék szélére sodorta az országot, a teljes erkölcsi összeomlásba."
(Az idézett szemelvények nagyjából a 70-77. oldalakról valók)

ÉRTÉKELÉS
Nálunk ugyanez a probléma. A csalás, hazugság annyira a részünkké (Mo- n divat, „erény” adócsalónak lenni, persze a hatalmas adóterhek nem is hagynak más utat) vált, hogy senkiben sem bízunk meg, mindenkit eleve csalónak tekintünk (mivel valószínűleg az is), és ezért elsivárosodik az érzelmi életünk, ami a dicséret, elismerés hiányában is megmutatkozik. Ha mindenki csaló, akkor mit dicsérjünk rajta?

Innen ered ami lelki nyomorunk. Meg persze a nagy szegénységből, mikor ziláltan ugranak az emberek az utolsó falatért. Egyébként a gyanakvás és bizalomhiány talaján pedig elburjánzik az irigység („vajon miért nem tudtam/tudok én is olyan nagyot kaszálni, mint ő”).

Pár oldallal később:
"-Hogy a fenébe mondhatja az eurózóna egyik tagja, hogy a hiány a GDP 3%-a, amikor a valóságban 15%-a? - teszi fel a kérdést egy vezető IMF-tisztviselő. - Hogy lehet ilyesmit megtenni?

Ekkor a globális pénzügyi rendszert az a kérdés feszíti, hogy mikor dől be Görögország az adósságai miatt. Időnként úgy tűnik, egyedül ez a kérdés számít, mert ha Görögország szépen elsétál a 400 milliárd dolláros tartozással, akkor az európai bankok, amelyek kölcsönadták ezt a pénzt, összeomlanak, és a többi olyan ország, amely már most a csőd szélén táncol (Spanyolország, Portugália) könnyen a nyomdokaiba léphet. De az, hogy Görögország visszafizeti-e a kölcsönt, igazából ahhoz a kérdéshez vezet, hogy Görögország megváltoztatja-e a kultúráját, és ez csak akkor fog megtörténni, ha a görögök is meg akarnak változni. Ha ötvenszer nem hallottam, akkor egyszer sem, hogy a görögöket az "igazságosság" érdekli, és attól forr fel igazán az agyvizük, ha úgy érzik, tisztességtelenül bánnak velük. Nyilván ez nem különbözteti meg őket a Földön élő többi emberi lénytől, de figyelmen kívül hagyja azt, ami igazán érdekes: pontosan mit is tartanak a görögök tisztességtelen bánásmódnak. Szemmel láthatólag nem a politikai rendszerük korruptságát tartják annak. Sem az adócsalást, sem a kisebb kenőpénzek elfogadását az állami szolgáltatások rendszerében. Nem. Az aggasztja őket, amikor egy külső személy - valaki, aki egyértelműen különbözik tőlük, és nem a korlátolt és könnyen érthető önös érdekek vezetik - megjelenik, és kihasználja a rendszerükben rejlő korrupciót."

Michael Lewis: Öszeomlás-Adósságválság, Tőzsdék, Devizapiacok, Alinea kiadó, 2011. 86-87.old
ÉRTÉKELÉS:
Magyarországon is pont ugyanez van: A Békemenet valójában ugyanezen "tisztességtelen bánásmód" ellen tiltakozott. Hogy az EU ne bánjék velünk tisztességtelenül. Mindezt a "nem leszünk gyarmat" c. jelszó egy 21.századi propaganda-csavarral nagyszerűen megjeleníti.

Amit a cikk írója fölsorolt: adócsalás, korrupció, kenőpénzek (hálapénz), urambátyám-világ mind-mind nálunk is élesen (és egyre élesebben) jelen van.

Azért vagyunk annyira érzékenyek, hogy a külföldiek "beleszólnak" a magyar belügyekbe, mivel érezzük, hogy vaj van a fülünk mögött, és ahelyett hogy ezzel szembesülnénk, inkább kitámadunk: "Minek pofáztok bele az ügyeinkbe?..."
Inkább rendet kéne tenni végre a fejekben és a lelkekben. Ha a korrupció például a szingapúri szinten állna, akkor a külföld sem pampoghatna, hogy magas a korrupció. Ugyebár? Ilyen egyszerű.

ÖSSZEFOGLALÁS:
Láthatjuk tehát, hogy a polgári életforma legbiztosabb tönkretevője a korrupció( magyar jelentése: romlottság), gyanakvás, bizalmatlanság. És ebből a tekintetből nézve a kádár-korszak is polgáribb volt, hisz abban az időben széleskörű jelenség volt, hogy az emberek nem zárták a házakat, az emberek bíztak egymásban, segítettek egymásnak, kalákában építették a házakat, eljártak egymáshoz.

Ezzel kapcsolatban: amikor a mandiner a belvárosi épületek kapcsán nosztalgiázik a polgári életformáról, valójában ennek a felfogásnak szöges ellentétét képviseli, hiszen a bérházak a maguk kódos kapuival, vasrácsos ajtóival, többszörös riglijeikkel és záraikkal a bizalom és nyíltság teljes ellentétei, pici erődök.
Ennek kapcsán a kérdéseim:
1) Miért nem írtok arról, hogy _most _mit_jelent_ polgárnak lenni? Miért próbáltok a tartalom helyett nosztalgiát eladni (belvárosi tömbházak, pár Márai-bölcselkedés , megárgult fotósorozatok a 40-es évekből)?
2) Miért nem írtok arról, hogy _miért_fontos_ polgárnak lenni? Hogy mi a polgári hozzáállás lényege: a korrupció és a bizalmatlanság, irigység, kisstílűség ELLENI KÜZDELEM? Mert az egy dolog, hogy megírjátok az „ilyen ország nincs” című sorozat DCXVI. részét. Ezt a Vastagbőr blog is tudja (és mellesleg jobban is csinálja). Miért nem írjátok meg, hogy a polgári életformával összeegyeztethetetlen (a fentebb felsoroltak), és hogy konkrétan miért?
3) Mikor fogjátok kijelenteni, hogy a korrupció a polgári társadalom legnagyobb ellensége, bármelyik oldal is követi el? Mikor fogjátok ennek kapcsán a jobboldali oligarchákat (Csányi, Demján, Simicska, és akikről Ángyán beszélt) betámadni, vitriolos cikkekben a gúny tárgyává tenni, és ezáltal hiteles erkölcsi mércét felállítani?
4) Mikor fogtok egy átláthatóbb és kevésbé bürokratikus világért küzdeni? Mikor fogjátok kinevetni és gúny tárgyává tenni a magyar bürokratikus viszonyokat, sorbanállást, íróasztaltól íróasztalig való szaladgálást, ahol pl. a személyes iratok elvesztése esetén egyhónapi futkosásba és több tízezer forintba kerülhet a pótlás?
(jut eszembe: az amerikai rendszer hogy bír létezni egyetlenegy „driver’s licence”-cel, mint azonosító irattal, meg „social security number”-rel, amikor egyetlen szám jelent mindent – személyi szám, adószám, TAJ, szem ig. szám?) Mikor fogtok nyílt pályázatokat követleni, pl. tót mintára, ahol a pályázatok/tenderek teljes anyagát fölrakják az internetre?
5) Mikor fogjátok az adócsalókat, adóelkerülőket, a nepotistákat-urambátyámokat (egy példa: az Orbán-Vitézy klán és az összefonódásaik), és az egész rendszert (mutyiország), ami ezt lehetővé teszi, könnyed, szellemes, gúnyos cikkekben nevetségessé tenni, illetve komoly cikkekben ezen „megoldjuk okosba”-szellemiséget elítélni, valamint ezzel szemben a polgári értékrendet fömutatni?
6) Mikor fogtok az szörnyű adómorállal, - hogy adócsalónak lenni dícsőség – leszámolni úgy, hogy ésszerű számú adónemet (a mostani kismillió helyett), mindenkire vonatkozó (nem csak a kisembert zsaroló), kiszámítható, egyszerű és érthető adózási szabályokat követeltek? Mert amint ezek megvalósulnak, onnantól lehet az adócsalókra a törvény jogos szigorával lesújtani. Mikor fogtok egy igazságosabb adórendszerről, illetve a megfizethető adórendszerről (pl: hány százalék az áfa nálunk, mennyi akörnyező országokban, mennyi lenne a megfzethető), egy társadalmi megbeszélést, (pl. cikksorozatot, hasonlóan a „mi a jobb”-hoz) kezdeményezni, lehetőleg minél szélesebb körű nyilvánosság bevonásával?

Kedves mandi-szerkesztők!
Ti vagytok ugye a polgári ándörgránd, akik kifigurázzák a nempolgárokat, és kurvajó cikkeket írnak a magyar jobboldalról. Vagy tán az ándörgránd azt jelentené, hogy strucc módjára homokba dugjátok a fejeteket, amely így a föld alá („under ground”) kerül?
Erősen kétlem, hogy érdemi választ kapnék a kérdéseimre, de legalább nyilvánvalóvá tettem, hogy mi mindent kéne csinálnotok, hogy a polgári viselkedés minimumának megfeleljetek.
A polgári életforma lényege a romlottság elleni küzdelem. A föntebb írottak fényben mindenki eldöntheti, hogy mennyiben feleltek meg ennek a kitételnek.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.07. 09:58:36

hülyék ezek mindegyszálig. a fidesz falangista párt. konzervatív? muhaha.
egy konzervatív párt nem csinál csúcsáldozati plágiumügyet egy hű szolgájából, csakhogy gyurcsányt is ledarálja. egy falangista az okos. az igen. :)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.05.07. 10:23:09

Még csak annyit szeretnék kiegészítésül hozzátenni, hogy a kádár-korszak "szociális" szempontból volt kiszámíthatóbb, nyíltabb, barátságosabb, egyszóval polgáribb. Politikai szempontból keményen működött a besúgó-rendszer, de ezt szemmel láthatólag -cserébe a viszonylagos, hitelből épített jólétért- a társadalom elfogadta.

egy korcs értelemben vett polgári életforma volt, de a mai "ember embernek farkasa"-világnál emberarcúbb.

Viktus 2012.05.07. 10:33:33

@filburt:

"Európa a maga jóléti államaival, berendezkedésével bajban van, mert a jólét fontosabb lett, mint a jólétet lehetővé tevő közösségi élet."

Nem a közösségi élet lett kevesebb, hanem a MUNKA. Kína, India éppen azért ugrott meg, mert szépen a munkahelyek jelentős hányada elvándorolt oda Európából pl. aztán itt csak a jólétti rendszer maradt hitelekből finanszírozva, és nem véletlenül a mediterán térség meg Írország van a legnagyobb kakiban , mert pont az ott lévő munkahelyek szűntek meg sorban, és mentek át Ázsiába.
Viszont, ha Európa nem kap észbe pár évtized, és a németek is szarban lesznek, ha Kína is szépen kifejleszti a maga autóiparát piacképes technológiával amiket apránként már most beszerez rover, volvo ...

bervas · http://t1projekt.blog.hu 2012.05.07. 10:42:04

Vitatkoznék pár ponton.

"Valódi közösségek nélkül a virtuális közösségek töltik ki a hiányt: TV, internet, a technológia és a bújtatott üzleti érdekek kínálta pótszerek."

A tv, internet, stb alakította virtuális közösségek egy idő után konkrét, létező emberek személyes találkozásához vezetnek, azaz létező, konkrét közösségeket alakítanak ki. Annyi a változás a hagyományhoz képest, hogy az első találkozás nem a valós hanem a virtuális térben történik. Tehát az ilyen szerveződés pont ugyanolyan értékű, mint emberek véletlen összetalálkozása egy kocsmában/fesztiválon/stb.

VEKE, 4K, LMP, Milla... innen indultak.

TG69 2012.05.07. 10:44:27

A nemzet az nem lehet úgy politikai fogalom, ahogyan a jobboldal, ill a fidesz csinálja. A nemzethez nem egy politikai párton keresztül csatlakozunk, hanem a közös alapokon. Ehhez pedig a veesengő pártoktól az kell, hogy legyen minimális konszenzus a nemzet jövőjéről, múltjáról stb. A áder féle tisztelel egymás iránt stb. Amit most a Fidesz csinál a NER-el a kisajátítás, a hatlom túlzott koncentrálása és egyszerű kádercsere. Alapvetően a közösségépítést csendesen csinálni kell és nem hozsannákat zengeni róla, ilyen értelemben a liverális kisközösségek sokkal szerethetőbbek.

bervas · http://t1projekt.blog.hu 2012.05.07. 10:49:25

"2006-ban a jobboldalnak nem volt érdeke a feszültség növelése."

Ezzel vitatkoznék. A vicceskedő, dobálódzó, gyújtogató futballhuligánok jellemzően baloldali érzelműek lennének, és személyesen Gyurcsány Ferenc stábjával tartották volna a kapcsolatot?

A jobboldalnak annyiban nem volt érdeke a feszültség növelése, hogy nehogy előrehozott választások legyenek, nehogy nekik kelljen elkezdeni a Bajnai által végzett kezdeti romeltakarítást. Ezen kívül minden eszközzel igyekeztek gyilkolni a baloldali kormány még nyomokban létező hitelességét. Azok a balos maflák meg lépre mentek, és ráeresztették a rendőrséget a népre. A Fidesz vezetés meg gondolom hátradőlt, és elégedetten kért egy feketét.

TG69 2012.05.07. 10:51:34

Ja és mégvalami. Azt kellene végre megéreteni, hogy 2006-ban nem azért nem lett forradalom, mert a fidesz nem akart (akart, ezért csinált nagygyűlést az Astoriánál), hanem mert mi ballibbantak (tehát a politikailag aktív közösség fele) nem akartunk változást, hittünk Gyurcsányéknak és adtunk nekik egy esélyt. Öszöd ilyen értelemben akkor inkább megerősítés volt ebben , a múlttal való szakítás és nem jobber hazaárulás. Amikor ez az esély elszállt kapott reészben tőlünk is ekkora hatalmat a jobboldal és most ezt játszák el az öncélú gazdasági szabadságharccal és az agresszív területfoglalással. Ez nem a lánczi féle közösségépítés, hanem klientúra szervezés, ahol ha valaki kritikával él (vö Ángyán), akkor azonnal levadásszák.

bervas · http://t1projekt.blog.hu 2012.05.07. 11:03:39

"A jobboldal elmúlt tíz éves politikája egyetlen elvet akar érvényesíteni: a közösség érdeke előrébb való, mint az egyéné. "

"Itt áll a jobboldal tíz év után, politikájának sikere azon fog múlni, hogy hiteles-e a közösségépítése, a nemzeti érdek védelme, a biztonság garantálása a polgárai számára."

A mai jobboldal egyik alapvető problémája, hogy annyi mocskos eszközt bevetett a baloldal hiteltelenítésére, hogy az egyszer emberek már semelyik oldalban sem bíznak. Az nem létezik, hogy az egyik oldal csak hófehér lehet, ha a másikról csak a feketeséget látni-hallani. A jobboldal sem hiteles.

A jobboldal közösségen azokat érti, akik feltétlenül (ac cadaver) vele vannak. Ez, szögezzük le, az ország választópolgárainak kisebbsége, és nem többsége.

A jobboldal ebből a közösségből annak a szűk körnek a kedvében jár, amely a gazdasági hátterét biztosítja, biztosította az elmúlt nyolc évben. A Fidesz 8 évig hitelből élt, most törlesztenie kell, ha belepusztulunk is.

Az elmúlt két év kormányzásában az országot előbbre vivő stratégia nem látszott. Egyes érdekköröket helyzetbe hoznak, más érdekköröket igyekeznek kigolyózni, óvodai homokozókban megszokott finomsággal.

Az eddig érezhető jogbiztonság, kiszámíthatóság, mint olyan, megszűnt. A baloldal után a jelenlegi jobboldalnak nevezett politikai oldal vall éppen kudarcot, karikírozza saját magát.

VI. Béla 2012.05.07. 11:11:07

@tarackos:

nem az inaktívak valagát nyalja

Érdekes, a Gréczy blog meg arról panaszkodik, hogy vegzálják a "rokkant"-akat.

A buszon meg panaszkodnak a nyugdíjasok a kedvezmények megvonása okán.

Szóval miről is beszél maga?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.05.07. 11:22:19

"Lánczi András filozófiatörténész, a Corvinus Egyetem tanárának írását olvashatják. "
azt miért nem írtátok oda, hogy a milliárdos állami megrendelést teljesítő Századvég alapítvány elnöke? csak hogy nyilvánvaló legyen, miről is van szó.

Viktus 2012.05.07. 11:24:06

@VI. Béla:

Milyen nyugdíjas kedvezményt vontak meg? az elempí felvetette, hogy kellene v.mit fizetni a nyugdíjasoknak a kdnp mindjárt rákontrázott, hogy a szegény nyugdíjas a házát se tudja majd elhagyni ...

Bell & Sebastian 2012.05.07. 11:30:56

A balliberális Unió karámjában megszomorítottan és megalázottan ücsörögve ez az eszmetörténeti fejtegetés késő bánat - eb gondolat, vagy talán inkább még korai.
Vagy talán inkább federációval kellett volna indítani az Egyesült Európa -projektet és nem rögtön fejest ugrani a VI. Birodalomba.

De fogadjuk el, hogy a felkínált modell ebben a környezetben működőképes és az egyedüli, üdvözítő szervezési forma, amelynek felkent komprádora és regulátora az egyedüliként erre felkent Fidesz.

(Érdekes, hogy volt idő, 2-3 heródesnyire visszatolatva a nem is olyan távoli múltba, amikor Orbán ki is mondta a fenti tételt, talán még hitt is benne.)

Csakhogy azóta nagyot változott a világ, belerepült a levesbe Amerika, egy píszméker döglégy képében és vehemenciájával, hogy ránk erőltesse a magánháborúit a kábszerért és olajért, visszautasíthatatlanul megkínálva bennünket az ebből következő pénzügyi vákuum ránk eső részével, vagy talán még kicsit többel is.

Márpedig háborús helyzetben borul a papírforma, más vezetési forma dukál. Persze mindig van egy másik választás is, jelesül a teljes behódolás, önállóság feladása, alávetettség és érdek-telen kormányzás Bajnai módra.

Eddig az elmélet. A gyakorlatban (összefoglalva, tehát) legalább három oka van annak, hogy az LA által vázolt jobboldaliság most miért nem működhet: Amerika, az EU -s környezet és a fidesznyikek légiókká átszervezettsége.

Egy százszoros fölényben lévő túlhatalommal áll szemben egy maroknyi védő pénz, utánpótlás és nehézfegyverzet nélkül, akik kínjukban csak jó mélyre beáshatják magukat, időnként kicsaphatnak, nagy pofával csúfolódhatnak, dögvészt terjesztő döglött macskákat dobálhatnak az ellen közé, de nyílt csatába sosem bocsátkozhatnak, mert annak kardélre hányás lenne csak a reális következménye.

Egyetlen reményünk marad, megunja az ellen és hazamegy. Vagy kipusztul valami betegségben.

Bell & Sebastian 2012.05.07. 11:37:33

Negyedik Birodalom, bocsesz.

tarackos 2012.05.07. 11:47:14

@VI. Béla: Arról, hogy a Széll 1-ből ezen a téren semmi sem lett. Ebből pedig az következik, hogy nem akaródzik...

tevevanegypupu 2012.05.07. 12:38:38

Amig unios tagok vagyunk attol tarthatunk, hogy az egyseges magyar nemzet kialakulasa egyre bonyolultabb es nehezebben legyozheto ellenallasba utkozik majd. Az unionak sokkal inkabb erdeke az egyen boldogulasa - barmely orszagaban - mint egy kozossege, foleg ha az raadasul jobboldali. Ket eve tesznek meg mindent, hogy ezt Orban ertesere adjak raadasul ugy, hogy az unio ket vezeto orszaga - a francia meg a nemet - mindent megtesz azert, hogy sajat nemzeti egysegevel verje szet a mienket. Egy olyan orszagban ahol egy 12 evig mukodo balliberalis-szocialdemokratanak hazudott kormany mindent megtesz azert, hogy a nemzet NE johessen letre, es ehhez minden segitseget meg is kap kivulrol, a jobboldalnak sok eselye nincs, hogy celjait megvalosithassa. Ahhoz nagyon eros, sokszor valoban diktatorikus rendszert kellene kialakitani, ami jelen pillanatig legalabbis egyaltalan nem latszik..a balliberalis sirankozasok ellenere sem.

Viktus 2012.05.07. 12:48:49

@tevevanegypupu:

Egységes magyar nemzetet éppen egyedül az uniót berkein belül van esély létrehozni lásd. schengeni övezet ... marakodó nemzetállamok keretein belül lenne itt igazi cumi.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.05.07. 12:52:00

@tevevanegypupu: muhaha, ma még magadhoz képest is el vagy szállva.

tevevanegypupu 2012.05.07. 12:58:55

@calam: @Viktus:

Ne velem vitatkozzanak fiugg, csak a velemenyemet irtam, nem olyan erdekes mint az iras, azt cafoljak vagy lelkesedjenek erte.(:

greybull 2012.05.07. 13:01:24

Istenem, ezt a káoszt jobb, meg baloldal körül! Van ennek a két dolognak még valami értelme? A fidesz egy zagyva, etatista, lokalista, hol individualista, hol kommunista (kommunista=communista=közösségi, közösségieskedő), pszeudo-vallásos, ifjú (már nem is annyira) conquistadorok kis csapata (idézet TGM-től). A szoci-DK-stb oldal meg egy legalább ennyire zavaros, tökéletesen értékmentes internacionalista tolvajbanda.
Úgyhogy OTP (O-vatosan T-akarodjunk a P-icsába....)

Viktus 2012.05.07. 14:01:52

"A Fradi szurkolói között nagy felháborodást váltott ki az Újpest-Ferencváros NB I-es mérkőzéssel kapcsolatos elsődleges jegyinformációk. Mint ismert, a lila-fehérek 3000 Ft-ban határozták meg a vendégszektorba szóló belépők árát, míg az ezzel azonos kategóriába eső hazai lelátórészbe 900 Ft-ért árusítják a jegyeket."

www.nb1.hu/hirek/az-mlsz-hez-fordult-fradi

ilyen tételek mellett egy új stadion üzemeltetését sem tudják kifizetni a nézőszámok alapján majdan ...

Viktus 2012.05.07. 14:04:13

@Viktus:

Ja egy ablakkal arrébb :P

Viktus 2012.05.07. 14:04:49

@VI. Béla:

"Az telefonadóra azért van szükség, mert Magyarország nem járhatja azt az utat, hogy nyugdíjat és fizetést csökkent. Ezért kitaláltak egy olyan megoldást, ami az adóbevételeket a fogyasztáshoz köti, s így aki többet telefonál, vagy több pénzt utal át, az nagyobb mértékben veszi ki a részét az adófizetésből is." - Varga Mihály államtitkár, Ma reggel.

:D

komolytalan samu 2012.05.07. 14:14:30

Szvsz a jelenlegi jobboldali kormány legnagyobb tragédiája éppenséggel az, hogy a valódi önszerveződő közösségek helyett kizárólag az államban hisz.

A közösségi önrendelkezés bajaira, visszásságaira az egyetlen válaszuk hogy akkor leépítjük, megszüntetjük, MAJD központilag MI megoldjuk helyettük.

Ahelyett hogy a pázsit gyomlálásával és kertészeti tanácsadással igyekeznének a gyepet a több évszázados brit minőségéhez közelíteni, lebetonozzák az egészet a picsába.

Gyors, tiszta, áttekinthető és persze a legkönnyebb megoldás.

Szerintem viszont gyáva, önelégült, és főleg szűklátókörű és ostoba.

Viktus 2012.05.07. 14:25:24

@komolytalan samu:

Próbálkoztak polgári körösdivel, mint civil szerveződés csak nehezebb volt pórázon tartani, mint a pártkatonákat ...

komolytalan samu 2012.05.07. 14:55:24

@Viktus: A polgári körök részlegesen voltak önszerveződőek és elsősorban célszerszám.

Én az önkormányzatiságra utaltam, az alulról szerveződő közösségteremtés legfontosabb terepére.

Mert igen, abban a Fidesznek igaza van, hogy ezek jellemzően pocsék hatékonysággal és korruptan működtek az elmúlt 20 évben és a tisztességes, felkészült emberek inkább kerülték.

Ami teljesen logikus.

A kommunizmus után újra kell tanulni a hogyant, a felelősséget a saját környezetünkért, idő kell felismerni azt, hogy ha én nem lépek, akkor csak a törtető gátlástalanoknak jut szó és befolyás a dolgok menetére.

Viszont pont az elmúlt 2-4 évben látom jeleit annak hogy ez a folyamat elkezdett csírázni, jó irányba indulni egyre több helyen.

Erre a Fidesz kormány a szép retorikával szöges ellentétben a komcsi rendszer központosított irányítási rendszerét hozza vissza szinte minden területen.

Nem kell felelősséget vállalnod, MI megoldjuk helyetted is. Nem kell önállóskódni, központi direktíva van. Szakmai alapon, már ha nem tévedünk.

Ebből lófasz lesz, nem közösség.

Várúr 2012.05.07. 15:05:48

@tarackos:
Jóember. Melyik ellenzékkel kéne közösen dolgoznia a fidesznek? Amely hallani sem akar egymásról? Lmp és Jobbik miafenében közösködne? De még az mszp és a dk is... vagy az lmp és a dk... Szépen elgyűlölködnének egymással és a kormánypárttal is, míg az ország csúszik egyre lejjebb. Micsoda életidegen, hogy nem mondjam, hazug a dumád... Ezek a pártok kivonulnak, odaláncolják magukat, a rabomobilt taxinak használják, a másik csapat EU-zászlót éget... Egyijk éjjel-napal diktatúrát visong, a másik cigányozik/zsidózik, a harmadik "népszavaztat"(na).
Na.

bervas · http://t1projekt.blog.hu 2012.05.07. 15:20:45

@komolytalan samu:

Ismerős volt önk.-i képviselő a hőskorban, a kora 90-es években. Legendákat mesélt. Egy ciklust bírt idegekkel.

Lehet, a Fidesz is érzékeli a jó értelemben vett civil öntudatra ébredést, és még utoljára szakítani akarnak egy nagyot közös dolgainkból. Mert utána jön a bünti, a dádá, meg az 5%.

tarackos 2012.05.07. 15:58:39

@Várúr: Az ellenzék meg hasonlókat gondol a fideszről. Csak hát nem az ellenzék makog NER-ről meg nemzetről.

Egyébként meg ez van, ahogy a családtagokat úgy a nemzettestvéreket sem válogatjuk hanem adott. Ideje lenne tudomásul venni!

MézesRozi 2012.05.07. 16:14:34

@Doomhammer:

""A jobboldal elmúlt tíz éves politikája egyetlen elvet akar érvényesíteni: a közösség érdeke előrébb való, mint az egyéné. "

És ez miért jobboldali elv?"

azt írta volna? téved. olvassa el még egyszer:). bár még igaz is lenne, hiszen az szdsz-mszp kormányok legfőbb törekvése volt, hogy az ellenkezőjét sugallják. tehát azt biztosan állíthatjuk, hogy nem baloldali-liberális törekvés, törekvése volt viszont a magyar jobboldalnak. de segítsen, ha rosszul emlékeznék: kiktől is hallottunk folyton hazaszeretet helyett nacionalizmusról és sovinizmusról? kik kapnak sikítófrászt a történelmi jelképeinktől? kik kapcsolták össze és kapcsolják össze a nemzettudatot folyamatosan a "retrográd Horthy-korral", a fasizmussal, antiszemitizmussal? debizonyhogy mennyire a balok és libbantak:)

MézesRozi 2012.05.07. 16:18:02

@Bell & Sebastian:

"Vagy kipusztul valami betegségben. "

akkor mégsem hiába valóság a döglött macska dobálása:)

MézesRozi 2012.05.07. 16:29:53

@calam:

hát fájdalmas is lehet magának állandóan szembesülni, hogy vannak szintek, amikre soha fel nem juthat. maga sem egyetemi tanár, sem századvég elnök soha nem lehet. ahhoz ugyanis előbb teljesíteni is kéne:

"És most ott áll, egyedül a tömegben, mint egy szigeten. De még nem megy helyre. Neki nem mondták, hogy menjen helyre - odvas és züllött, kitaszított szívvel áll ott -, neki nem mondták, nem mondták. Ő még felel. Most végigmenjen, újra, a padsorok közt? Nem, inkább áll, hülyén: keze dadogva babrál a táblán, a félbemaradt egyenlet roncsai közt, mint a lezuhant pilóta, a motor megpattant hengerei fölött. A másik fiú közben már felel is. Valami párhuzamos vonalakról beszél - ez is olyan idegen és furcsa... mint minden... amivel itt évek óta foglalkoznak körülötte... foglalkoznak vidáman és ruganyosan és hangosan... és amiből ő soha nem fogott fel semmit... néhány mondatot jegyzett meg eddig, s azokon úszott...

Egyszer aztán minden ereje elhagyja, elhallgat, és még egyszer a katonaiskolára gondol. Elboruló elméjében, mint távoli szavak, verődnek vissza a zajok... a kréta ropogása... elfolynak az arcok, és egy pillanatra világosan látja a végtelent, amelyről e percben jelentette ki a felelő, hogy ott a párhuzamos vonalak találkoznak. Látja a végtelent... nagy, kék valami... oldalt egy kis házikó is van, amire fölül fel van írva: "Bejárat a negyedik végtelenbe." A házban fogasok vannak, ahol a párhuzamos vonalak leteszik a kalapjukat, aztán átmennek a szobába, leülnek a padba, és örömmel üdvözlik egymást... a párhuzamos vonalak, igen... a végtelen, a megértés, a jóság és emberszeretet osztályában, ahová ő soha eljutni nem fog... ama "felsőbb osztály", melybe "elégtelen eredmény miatt fel nem léphet" soha."

Heron44444 (törölt) · http://kulonvelemenyek.blog.hu/ 2012.05.07. 16:41:25

Lánczi írásából kimaradt egy fontos gondolat:
A fidesz közösség építésével az a gond, hogy az egy jól körülhatárolható csoport bujtatott gazdasági és hatalmi érdekeit szolgálja. pl: A magyar tulajdonú boltok preferálása (mondjuk az Erzsébet utalványokkal) véletlenül egybeesik az Orbánékhoz közel álló CBA támogatásával.

A közösség fontosságának indoklásával és azzal, hogy a testvériség fogalmát a jobboldal központi témájává emeljük egyetértek. Már csak az kérdés, hogy ezt a testvériséget genetikai, állampolgári vagy kulturális alapon fogalmazzuk meg.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.05.07. 17:48:16

@Bell & Sebastian:

"Csakhogy azóta nagyot változott a világ, belerepült a levesbe Amerika, egy píszméker döglégy képében és vehemenciájával, hogy ránk erőltesse a magánháborúit a kábszerért és olajért, visszautasíthatatlanul megkínálva bennünket az ebből következő pénzügyi vákuum ránk eső részével, vagy talán még kicsit többel is."

Ennek akkor lenne relevanciája, ha ez elmúlt 4 miniszterelnökünket megölték/megpuccsolták/tehetetlen nyomorékká tették volna. Nekem nem úgy tűnt.

Amíg pedig mi vagyunk a legmegbízhatóbb szövetséges, legodaadóbb szolga, addig ez a rettegősdi
eléggé undorító, a behódolt szolga valóságmagyarázata, racionalizációja, hogy miért is jó, ha mindennap szaros lesz a szánk a seggnyalástól.

Alfőmérnök 2012.05.07. 17:51:02

@MézesRozi: "tehát azt biztosan állíthatjuk, hogy nem baloldali-liberális törekvés"

Téves következtetés, a magyarországi speciális helyzetből általánosít. A liberálisok tényleg individualisták, a baloldaliak nem feltétlenül.

Pelso.. 2012.05.07. 18:36:17

@Doomhammer: Nem keverednek. A sorozat egyetlen célja ez.
Azon tűnődöm, mi lehet a vizionált közösség (tagjai vélhetően egyeznek a Kubatov-listák nyilvántartottjaival) feladata, lehetőségei az adófizetésen s a választói joggyakorláson (szavazz ide) kívül.

Pelso.. 2012.05.07. 18:41:26

@MézesRozi: Nocsak, vajon mit, mennyit kell teljesíteni, hogy valaki századvég elnök lehessen? (a gyomor tűrőképességének korlátait nyugodtan tegyük félre)

MézesRozi 2012.05.07. 18:44:41

@Pelso..:

hát egy ba-nál bizonyosan többet. már ha csak a lepapírozást nézzük. a többihez olvassa az idézetet: mindent, ami nem az:)

Bell & Sebastian 2012.05.07. 18:50:44

@MézesRozi: Döglött macskából van elég, legújabban Kanadában keletkezett némi túlkínálat eme kurrens jószágból.

@Schwerer Gustav: Figyelje csak meg mennyire ragadós volt Bush casus belli -trükkje, utána mindenki felhatalmazva érezte magát arra, hogy bevesse a céljai elérése érdekében, oldalfüggetlenül és még itthon is.

Például a hazai TEK története is ide sorolható, lévén teljesen fölösleges magánkommandó, államilag kitartva.

Egy dolog indokolhatja csak a puszta létét, a többi, tradicionális elnyomó szervezet megbízhatatlansága.

Nyaljuk-e Amerika seggét? Hát persze, csak nem elég jóízűen és intenzitással, legalábbis az amerikaiak szerint. De inkább úgy van ez, hogy a fakónak muszáj húzni, mert őt is húzzák.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.05.07. 19:28:30

@Pelso..: asszem hívőnek kell lenni, ez fontos szempont

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.05.07. 19:38:03

@MézesRozi: ez vmi rém gyenge tekintélyi érvelés volt.

Pelso.. 2012.05.07. 20:01:24

@calam: Elsődleges, de önmagában kevés. Sokan hisznek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.07. 20:40:36

@Pelso..:
Az világos, hogy az egész cikksorozat arról szól, mivel lehet 2014-ben megszólítani a Fidesz-tábort, kiknek nagyobbik fele jelenleg azon az állásponton van, hogy mindent, csak Fideszt ne.

A következő lépés az, hogy ezek az emberek egy hálózatot alkotnak és minden tevékenységüknél előnyben részesítik a hálózat további tagjait, tőlük vásárolnak, az ő ajánlásaikat veszik figyelembe, stb.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.07. 20:58:08

@Pelso..:
Nem, egy social network. Egyébként az MLM is az.

A lényeg, hogy a hálózat zárt legyen, vagyis aki egyszer belekerült, az ne léphessen ki belőle csak úgy, hirtelen impulzus hatására.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.05.07. 22:04:58

@Bell & Sebastian:
Amit az elmúlt 2 évben "gazdasági szabadságharc" címén végigvittünk a focista és Kusza Szem parancsnoksága alatt, az a fejbekólintott kacsa összevissza totyogása volt.

Most is arról van szó, hogyan lehet még több bőrt lehúzni az emberekről, hogy a 9%-os kamatozású deviza-(!) államkötvényeket vissza tudjuk fizetni.

Ezek akkora pénzügyi idióták, mint a ház.

közben egy főre eső GDP-ben lehagytak minket a lengyelek, szlovákok, a horvátok hajszál híján utolértek.

Egyre rohadunk tovább. amit írtam a polgári létforma haláláról, az már talán végbe is ment. Pár éven belül az emberek egymást fogják fölfalni az utolsó falatokért.

MézesRozi 2012.05.07. 22:11:10

@calam:

1. mi a szentszar az, hogy tekintélyi érvelés? na ez egy ok arra, hogy miért nem lesz maga soha elit:)
2. ki a fene érvelt magának. én biztos nem. pusztán szemléltettem a maga állapotát.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.05.07. 22:18:48

@Doomhammer: ezek szerint már jobboldali bogárlászlói hálózat is?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.07. 22:35:06

@calam:
Bogár László mindig is a fidesz hálózatának magas fokszámú csomópontja volt. Ezt azzal lehet bebizonyítani, hogy mindig hamarabb tudja meg az aktuális üzeneteket, minthogy azok megjelennének a médiában (a hálózat szélén). Volt már rá példa, hogy 2 hónappal is hamarabb tudta, mi a pálya, mint a média többi része. Egy hét előnyt rutinszerűen hoz.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.05.07. 22:46:06

@Doomhammer: úgy értettem a bogár lászlót, hogy ő értekezik évek óta a "hálózatról", de amúgy értem, amit mondasz. csak akkor fura, hogy vajon miért a világ egyértelműen egyik legszarabb főiskolájára deportálták?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.07. 22:53:47

@calam:
Talán mert a globalitás hatalmi rendszerének kutatását sehol máshol nem végezhetné docensként?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.05.07. 23:14:52

@Doomhammer: hát de miért ne csinálhatna neki lánczi papa egy helyet a közgázon vagy az új közszolgálati egyetemen valaki? esetleg csinálhattak volna neki egy kutatóintézetet egy kis pénzzel. de ez így olyan méltatlan. én sajnálom

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.07. 23:36:36

@calam:
nemzetstrategiai konyveit megjelentettek, a filmje most fut a duna tv-n, rendszeres vendeg az echo tv-n, ir a magyar hirlapba es akarki meglassa, sorselemezni fogja a magyar neplelket. ezen felul o a Professzor.

magabol az irigyseg beszel.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.05.07. 23:51:04

@Doomhammer: de hát írhatna akár a heti válaszba és lehetne műsora az MTV-n is! nem irigy vagyok, csak értetlenkedem, hogy egy ekkora formátumú embert miért nem becsül meg jobban a nemzeti együttműködés rendszere?

bz249 2012.05.08. 00:25:52

@Doomhammer: "Az világos, hogy az egész cikksorozat arról szól, mivel lehet 2014-ben megszólítani a Fidesz-tábort, kiknek nagyobbik fele jelenleg azon az állásponton van, hogy mindent, csak Fideszt ne."

Ez igy konkretan nem igaz, mert a kozvelemeny kutatasok es az idokozi valasztasok eredmenyei alapjan meg mindig csont nelkul behuznak a valasztasokat. Nincs baromi nagy Fidesz ellenes osszefogas es az plane nem igaz, hogy a Fidesz tabor nagyobbik fele a Fidesz ellen szavazna.

Maximum annyit lehet elmondani, hogy nem szavazna a Fidesz mellett. Ameddig az MSzP-Jobbik ugy nem dol el, addig ez total lenyegtelen. Majd alacsony lesz a reszvetel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.08. 06:29:11

@bz249:
"Majd alacsony lesz a reszvetel. "

Mondta Horn Gyula 1998-ban és vesztett.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.08. 06:31:02

@calam:
Már bocsánat, de a komprádorburzsoázia lapjába, a Heti Válaszba írjon meg a proliknak szóló M1-en szerepeljen? Drága idejét inkább tölti a szűk elit műhelyeiben, ahol megnyilatkozásait értő fülek hüvelyezik.

bz249 2012.05.08. 07:02:49

@Doomhammer: ez termeszetesen lehetseges. Csupan arra reflektaltam, hogy nincs mindent elsopro kormanyvalto hangulat, mint mondjuk 2008-ban volt. Inkabb apatia es a ki nem szarja le melyik troger tarsasag viszi legkozelebb csodbe az orszagot hangulat mukodik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.08. 07:38:51

@bz249:
"Inkabb apatia es a ki nem szarja le melyik troger tarsasag viszi legkozelebb csodbe az orszagot hangulat mukodik. "

Azért van itt más is, a "hazudnak éjjel és nappal" hangulat. Amire remekül felépíthető egy kormányváltó kampány.

babarczyeszter 2012.05.08. 13:10:12

Lánczi professzor érvelésében több problémát is látok.

1. Képes-e a politikai hatalom konzervatív értelemben vett közösséget alkotni (mesterségesen)? A social engineering ilyen formái sokkal inkább a totalitárius diktatúrákra voltak jellemzőek, amelyek mesterséges közösségekbe tömörítették a polgáraikat, erőteljes ideológiai kampányokkal. Egyetértek azzal, hogy akár az úttörőmozgalom, de még inkább a KISZ szolgálhatott helyi ifjúsági közösségként is, de ettől még nem szeretjük őket. A közösségekkel kapcsolatban az állam ezek kialakulását, illetve védelmét jogszabályokkal elősegítheti (ld. a multikulturalizmus-vitákat, különösen Charles Taylor és Michael Waltzer álláspontját), de közösséget _létrehozni_ csak kényszer+agymosás kombinációval lehet.

2. Empirikusan igaz-e, hogy nem szolgál a kormány politikája egyéni érdekeket? Ennek ellentmondani látszik bizonyos cégek, illetve személyek helyzetbe hozása, egyes személyekre szabott törvények megalkotása, a közbeszerzéseknél bizonyos -- a kormányhoz, illetve személyesen Orbán Viktorhoz közeli -- cégcsoportok előnyben részesítése (ld. pl. Kantár-média felmérései, őrző-védő cégek feladatai, tanácsadás és kutatás a kormány számára).

3. Empirikusan igaz-e, hogy a társadalmi kohéziót jelöli meg a kormány célként? (Általában a középosztály és a magyar tőke megerősítéséről beszél, társadalmi szolidaritásról vagy összetartozásról nem.) Mondhatjuk, hogy a "közösség" (communitas) nem azonos a szolidaritással, mert a közösség feltételezi, hogy van valami közös a tagjaiban, a szolidaritás pedig nem feltételez ilyesmit. Lánczi szerint ez a magyar nyelv; ezzel egyet is értek. A nyelv mint összekötő elem viszont csak idegen nyelvi közegben válik érzelmileg/egzisztenciálisan lényegessé, shibboletté, egyébként semleges élmény, nem tud egy politikai közösséget megalapozni, még akkor sem, ha nem cseszegeti a MTA Nádasdy Ádámot, vagy fordítva, azzal kapcsolatban, hogy van-e "helyes" magyar nyelv.
Megjegyzendő azért, hogy a politikai közösségek gyakran hidalnak át nyelvi különbségeket (pl. Svájcban). A vallási egység empirikusan sokkal fontosabb közösségalkotó tényező, ha nem lenne Magyarország szekuláris és vallásilag megosztott. A kultúra is lehetne közös nevező, ha nem lenne Magyarország kultúrája (tág értelemben) nagy mértékben rétegzett, nemzedékek szerint, településtípus szerint, iskolázottság szerint. A legegyszerűbb közösségképző elem -- ismét empirikusan -- a térbeli közelség, bár már vannak virtuális közösségek, amelyek közösségképző ereje meghaladja a térbeli közelségét (pl. ilyen a Mandiner).

Ha nemzeti szintű kulturális közösségként szeretnénk definiálni a magyarságot, el kell fogadnunk, hogy Magyarországon empirikusan az RTL Klub a közös nevező. Ha nem gyilkolják le a köztévét, lehetne akár az is...

4. Összefér-e a közösség hangsúlyozásával a bírálók kirekesztése a politikai közösségből? Amennyiben igen, akkor nem közösség, hanem tábor szervezéséről van szó. A jobboldali retorika igen gyakran támaszkodik ellenségképekre. Ez normálisnak tekinthető antropológiai és filozófiai szempontból egyaránt, de az ellenség megképzése a magyar jobboldalon sajátosan aggresszív. A konzervatív álláspont a védekezés lenne, a magyar jobboldal viszont a támadást választja.

5. Ismét filozófiai síkon: valóban lehetséges-e altruizmus vagy általánosított reciprocitás mesterségesen kreált, az emberi felfogás számára túl nagy, befoghatatlan "közösségben"? A Lánczi által említett természeti törvény, ha megpróbáljuk alkalmazni, (ld. Dunbar-szám) az emberi közösség maximális méretét 250 fő körül határozza meg. Ennek tiszteletben tartása teljesen ellentétes a kormány jelenlegi centralizáló törekvéseivel, és alkalmazhatatlan a nemzetfogalom esetében.

6. Empirikusan: igaz-e, hogy a magyarokra a közösségi szemlélet jellemző, nem az individualizmus? És ha inkább az individualizmus, akkor hogyan lehet felülről, politikai eszközökkel valódi altruizmust kialakítani -- kényszer nélkül.

7. Az újraelosztás szintje a legmegfoghatóbb példája annak, hogyan hozható létre nemzeti vagy állami szinten a politikai közösség: ha az újraelosztás magas, és nincs adókerülés, az azt jelenti, hogy a gazdagabbak szolidaritást vállalnak a szegényebbekkel. Én ugyan örülnék, ha Magyarországon kiterjedtebb lenne a személyes felelősségérzet más embertársainkkal kapcsolatban, de hogyan lehet ezt állami eszközökkel fejleszteni?

8. Lánczi szerintem téved abban, hogy az EU kudarcai abból következnek, hogy a nemzeti szuverenitást nem tartották tiszteletben. Az elemzők túlnyomó többsége szerint a kudarc oka az, hogy a nemzeti szuverenitást túlzottan is tiszteletben tartotta, tehát nem alakított ki közös fiskális és külpolitikát (ezért szállhatott el Görögország, mert igen udvariasan nem kérdezték meg, hogy miért teccenek hazudni és pazarolni, kedves görögök?).

Örülnék, ha ezekre a kifejezetten szakmai felvetésekre választ kapnék, de nem reménykedem benne.

Google 2012.05.08. 17:32:18

Kedves @babarczyeszter:

azért lássuk be, ezek csak részben szakmai problémák - legnagyobbrészt mégiscsak politikaiak.
A szoclibek nyolc éve alatt sokan, mások érezték úgy, még a "lakosságba" sem tartoznak bele. Velük, véleményükkel nem számolnak, csak leverni akarják őket. "Le kell verni a jobboldalt", á la Gyurcsány.
Vagy: "akinek tévé kell, vegyen magának!" Nekik volt, apropó "köztévé legyilkolása" akkor és most.
Hát ott, akkor szólni kellett volna az illető úriembereknek, hogy közösséget, nem drukkerklubokat építünk. És nem egymás közösségeit, hanem közösséget. Nagy k-val.
Együtt, és nem egymás ellenében létezünk.
Ami pedig a görögöket illeti, sokan segítettek nekik az adatok kozmetikázásában (pld. Goldman Sachs), míg a különféle német és egyéb bankok nagyon szép hozamokkal számolhattak abban az időben, azon a helyen. Csak hát milyen a pénz, egyszer csak elfogy, és akkor az erős bátran mutogathat, miattad van az, ami van.
Bár, miattunk van, mindannyiunk miatt.
Együtt csak nevetni akarunk, sírni már nem.
Pedig: összetartozó dolgok ezek.

Várúr 2012.05.08. 18:12:31

@tarackos:
Jóember. Nem azt írtam, mit g o n d o l az ellenzék a fideszről, hanem hogy mit csinál, illetve nem csinál. Ellenzéket valóban nem lehet megválasztani, de együttműködni csak azokkal lehet, akik elfogadják, hogy ezúttal a választásokon más nyert, így hát a nyerő akarata érvényesül. Ha nem képesek elfogadni, egye fene - de akkor ne visongjanak éjjel-nappal demokráciát.

Várúr 2012.05.08. 18:31:42

@babarczyeszter:
De szívesen vitáznék kegyeddel, ha nem is ezen a fórumon... Többek közt a 8. pontban. Nem azzal tartotta tiszteletben az EU pl. a görög és egyéb nemzeti szuverenitásokat, hogy nem alakított ki közös pénzügy, stb. elvárást, hanem hogy a gazdaságpolitikájával tudatosan az erős EU-tagországoknak kedvezett. Nem nevezhető a nemzeti szuverenitás tiszteletben tartásának, ha a tagállamok kvóta szerint delegált, senki által meg nem választott tisztviselői döntenek (az EU bizottságok tagjairól és biztosairól beszélek). Végül: az EU fafejű bürokratái végre beláthatnák a régi birodalmi tapasztalatot: az egyes nemzeteket akaratuk, politikai tendenciáik ellenére legjobb szándék alapján se lehet "egységesíteni" - de még közelebb hozni sem. Ehhez történelmi érlelődésre van szükség, lásd: német-francia viszony. A Montánúnió, ill, az EGK óta csak az ellentétek enyhülése volt lehetséges és az is óriási dolog. A különböző társadalmaknak nincsenek gázpedáljai, melyek Brüsszelből nyomogathatók. Érdekek vannak - és belátások, melyekért valóban sokat lehet tenni, de egyelőre ez minden. Az EU-nak ugyancsak történelmi okokból nem sikerült megszüntetnie a kettős látását: a periferiálisat és a centrálisat. E kancsalsághoz még rosszul is politizál, pl. a visegrádi négyek összefogásának tudatos akadályozásával. Holott a Kelet-Közép-európai összefogás, majd a Nyugathoz felzárkózás és a kölcsönös megértés ezzel kezdődne (nem szólva az Észak/Dél hagyományos életviteli és kulturális ellentéteiről).
Stb.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.26. 13:25:08

"A felismerés azzal kezdődött, hogy amennyiben elfogadja a jobboldal a rendszerváltás eszméjét, azaz erőszak és leszámolás nélkül igazságosan átalakítható egy politikai közösség intézmény- és értékrendszere, akkor szervezettségben és közösségépítésben kell megerősödnie."

a jobb(nemzeti)oldal akkoriban az MDF volt, a fidesz ekkoriban még neolibsi kisSZDSZ párt volt (az is maradt), és az mdf a gyanúsan diktatúrban múzeumigazgató antall - szerintem vakoló is - pedig semmit nem fogadott el, semmilyen harcott, unom a tetszettek volnát hajtogatni, de ezt mondta, aminek többféle jelentése is van, enm egyértelmű milyen lehet a kapcsolata a forradalommal.
a rendszerváltást a kommunisták vezényelték le, tudja ezt lánczi is nyilván, csak éppen nem érdeke mondogatni.
az igazságtétel nem leszámolás - nem véletlenül mondta ezt így lánczi. ő se különb. az szdsz mondjuk leszámolástól fél, emlékszik erre lánczi is, de akkor miért nem az szdsz.hu-n osztja az igét?
kkbk.blog.hu/2010/05/26/konya_peto_vita_az_igazsagtetelrol