Napraforgoblog, az MTI-hírforrás – Ilyen ország pedig nincs CCCXXXII.
2012. május 02. írta: TuRuL_2k2

Napraforgoblog, az MTI-hírforrás – Ilyen ország pedig nincs CCCXXXII.

  14 óra 10 perckor Napraforgoblog: "Kinek a zsoldosa Ángyán József?" címmel adott ki egy hírt az MTI. A Kettős Mérce kereste a hivatkozott blogot, de nem találta. Nem találta, mert a Google sem ismerte még a blogot, aminek egyetlen bejegyzése ma délelőtt született, a bejegyzés szerzője, napraforgo966 pedig korábban se kommentet, se posztot nem írt a blog.hura. Ezt követően az MTI 16 óra 31 perckor a blog url-jével frissítve újra kiadta korábbi hírét.

  A zöldmezős napraforgoblog Kinek a zsoldosa Ángyán József? című posztja szédületes karriert futott be, nem minden nap lesz MTI-hír abból, ha valami megjelenik egy blogon. A Mandiner blog (és előzményei, az UFi- és a Reakció-blog) esetében például 6-7 év alatt egyetlen ilyen esetet, a 2008-as Sólyom-interjúnkat tudok felidézni. Mivel még a kereső sem találta meg a hírben szereplő, Ángyán Józsefet befeketítő írást, az MTI sem akadhatott rá véletlenül – alighanem emailben kaphatták meg a linkjét.

  De hogyan lesz hír a nemzeti hírügynökségnél egy tényleg névtelen blogger teljesen ismeretlen blogjában megjelentekből órákon belül? Az MTI nem az a szuperrugalmas, a blogvilágot megállás nélkül figyelő, azonnal reagáló szervezet. A kormány földpolitikáját súlyos vádakkal illető Ángyánt súlyos vádakkal illető írás hírré válásához éppen ezért nagyon erős szerkesztői szándékra volt szükség. De milyen érdekből fakadt ez a szándék?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr724485060

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Napraforgoblog, az MTI-hírforrás 2012.05.02. 21:42:01

De hogyan lesz hír a nemzeti hírügynökségnél egy tényleg névtelen blogger teljesen ismeretlen blogjában megjelentekből órákon belül?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.02. 22:31:20

@bbjnick:
hogy beszeljenek rola.
veletlenul a teveben is pont most megy a filmje.
es lass csudat, a teman van meg a hvg is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.02. 22:31:34

@vizipipa:

Ezekkel a "tiborctípusú" népibalos-keresztényszociális-disztributista-népnemzeti-senemjobbsenembalkeresztényésmagyar figurákkal mindig csak a baj van...

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.02. 22:32:39

@Doomhammer:

Ki mint él, úgy ítél.

ü
bbjnick

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.02. 22:32:42

@Doomhammer: Ángyánról korábban azt volt szokás terjeszteni szocilibi körökben, hogy dilinyós. Most nyilván hős lett náluk...
Egyébként hallottam őt beszélni tavaly egy alföldi rendezvényen (hungarikumok a szőlészetben). Meglepően normális volt, amit jelez az is, hogy végig bírtam hallgatni (ilyen politikusok esetében olimpiai ciklusonként max. egyszer esik meg velem).
Szóval szerintem a Bogár/szakralitás körbe felesleges őt belekeverni...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.02. 22:35:21

@Alfőmérnök:

@Alfi, barátilag javaslom, hogy lassan, de határozottan próbálj meg ütemesen leszakadni rólam, mert még belegondolni is rossz, mi lesz veled, ha én egyszer már nem leszek, hogy...:-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2012.05.02. 22:37:17

@Hepci: Ángyán jóban van Bogárral, de minden ellenkező híresztelés ellenére normális, épelméjű ember. És jó szakember.
Egyébként a SZIE-n egy Hornok László nevű barom akarta megfúrni, amiért nem elég radikális. Szóval támadják balról és jobbról is, de alapvetően igaza van.

Alfőmérnök 2012.05.02. 22:38:26

@bbjnick: Kispofa, engem nem tudsz átbaszni, elég jó a memóriám, a blog.hué meg még jobb. :)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.05.02. 22:40:51

igen, Turul, ezeknek csinálod az orbanviktor.hu-t.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.02. 22:49:10

@Alfőmérnök: Hornok László - ha az egykori gyógynövény tanszék professzorára gondolsz - nem volt barom, ellenben már meghalt, súlyos kínok közepette.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.02. 22:49:41

@Alfőmérnök:

Most tulajdonképpen mégis miről vagy mit delirálsz, @Alfi?

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2012.05.02. 22:58:36

@Hepci: Szerintem nem ugyanarra az emberre gondolunk. www.agromonitor.hu/index.php/mezo/35-mezo/649-etikai-vizsgalatok-hornok-laszlo-ellen

nol.hu/archivum/20110202-_nem_koszonunk_nekik
(Nem szívesen linkelek népszabós cikket, de ezt találtam elsőre. Lényeg, hogy profok Batthyány Körét is kellemetlen helyzetbe hozta.)

El Topo (Sgt. Elias) 2012.05.02. 23:05:46

@George Sand:

Nem-e? Ugye nem azt akarod mondani, hogy Balogh Ákos Gergely, ez az európai értelemben vett, fiatal, modern jobboldali nem tudta, hogy ez lesz?
Én tudtam, pedig én aztán nem vagyok egy kremlinológus.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.02. 23:16:22

@El Topo (Sgt. Elias):

Ez baromság, @El Topo (Sgt. Elias):! Azt lehetett tudni, hogy nem lehet tudni, hogy mi lesz és azt is lehetett tudni, hogy mi volt. Ja, és azt is lehetett tudni, hogy mi lesz, ha minden abban a keréknyomban halad tovább, ahogyan azt megelőző években. Aki ebben a helyzetben bárkinek a szemére veti, hogy a Fideszre szavazott, az vagy köcsög vagy festi magát! (S én ezt nyugodtan mondhatom, mert --- épp a helyzet átláthatatlansága miatt --- nem szavaztam az előző választásokon.)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2012.05.02. 23:30:24

@bbjnick: Egyébként, balfaszkám, arra gondolok, hogy mikor "kirobbant" a "filozófusbotrány" akkor habzó szájjal kezdtél el kiabálni, hogy ezek nagyobb bűnözők, mint a nemtudomkik. De nem fogom előkeresni a hozzászólásodat, mert elég bonyolult lenne, és ha megtalálnám, akkor sem azt mondanád, hogy tévedtél, hanem elkezdenél magyarázkodni és belekezdenél valami újabb elmebeteg szólamba.

Mária 2012.05.02. 23:32:14

Ángyán vizsgálatot követel az MTI-től az "1 napos blog" miatt

"Az MTI 2012. május 2-án 14 óra 20 perckor közreadott egy engem lejáratni szándékozó koncepciós irományból kreált hírt, amelyet visszautasítok. Az abban foglaltak minden alapot nélkülöznek, egytől egyig szemenszedett hazugságokat tartalmaznak. Visszautasítom továbbá azt az eljárásmódot, ahogyan az MTI, az ország közpénzekből fenntartott hírügynöksége egy hivatalosan nem létező blogon ma megjelentetett első és egyetlen bejegyzésből "példás" gyorsasággal, néhány óra leforgása alatt országos hírt kreált anélkül, hogy a bejegyzés tartalmát bármilyen módon ellenőrizte volna" - olvasható Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkárának szerda késő esti nyílt levelében, melyet Belénessy Csaba MTI-vezérhez intézett.

"Követelem, hogy a jó hírnévhez való jogom durva megsértését helyesbítő közlemény azonnali kiadásával korrigálják, s erre külön hívják fel azon sajtóorgánumok figyelmét, amelyek az Önök hírét átvették. A helyesbítő közleménnyel egyidejűleg az MTI jelen levelemet is hozza nyilvánosságra. Követelem továbbá, hogy indítsanak azonnali vizsgálatot annak kiderítésére: hogyan fordulhatott elő, hogy egy ilyen "1 napos blog" első és egyetlen bejegyzése vezető hírré válhatott az MTI-nél, különös tekintettel arra is, hogy ki vagy mely intézmény volt a "figyelemfelhívó hírforrás"! Elvárom, hogy a vizsgálat eredményeiről engem informáljanak és a közvéleményt tájékoztassák" - közölte a volt államtitkár.

hvg.hu/itthon/20120502_angyan_belenessy

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.02. 23:38:02

@Mária: a seggnyalók élete néha stresszes... de ezt remélhetőleg kompenzálja a fizu...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.02. 23:39:50

@Doomhammer: korábban benéztem a blogodra (erre-e, nem emlékszem) s azt láttam, zárt.
Ne haragudj, de ilyeneket (pl. VV) nem olvasok.

Grrr 2012.05.02. 23:39:54

@El Topo (Sgt. Elias): Plátó episzemológiája szerint a tudás "igazolt igaz hit". Az látszik, hogy sokminden igaznak bizonyult a Fidesszel riogatók félelmei közül, de sokak szerint azok a választások előtt rendelkezésre álló tényekkel nem voltak igazolhatók - szerintük tehát nem valós tudásról beszélünk, csak később helyesnek bizonyult hitről. Lehet, hogy igazuk van - ez nem volt feltétlenül bekódolva.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.02. 23:52:28

@Alfőmérnök:

1) Hogy hogyan jön a "filozófusbotrány" az "ángyánügyhöz", hát, ha "megidvezülök" sem értem. De, ha te mondod, akkor "biztos úgy van".

2) Ja, @Alfi, és én meg mintha arra emlékeznék, hogy (mintha) valami olyasfélét írtál volna, hogy te vonzódsz a pisikakiszexhez. De nem fogom most előkeresni a hozzászólásodat, mert elég bonyolult lenne, és ha megtalálnám, akkor sem azt mondanád, hogy tévedtél, hanem elkezdenél magyarázkodni és belekezdenél valami újabb elmebeteg szólamba.

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2012.05.03. 00:02:10

@bbjnick: 1. Úgy, hogy mindkettőnek van köze Budai Gyulához, és a "filozófusbotrány" kapcsán nem volt kifogásod a személye és az eljárás ellen. Biztos, hogy nem csillagoztad ki a magánhangzókat a nevéből.

2. Te rosszul emlékszel(vagy hazudsz), én meg nem. Ha fizetsz érte, előkeresem a "filozófusbotránnyal" kapcsolatos reakcióidat.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.05.03. 00:10:44

@Grrr: Már bocs, de mit nem lehetett előre tudni? Hogy a Fidesz egy bolsevik elven működő párt? Hogy a gazdasági hátországa maffiózókból áll? Hogy Orbán egy vidéki kócerájt sem tudna elvezetni, nem hogy egy országot? Hogy kevesebbel, mint egy pártállam nem fog megelégedni?

A konkrét döntéseket persze hogy nem lehet tudni előre (azokat még Orbán sem tudja aznap reggel, amikor meghozza őket), de azt igen, hogy bizonyos típusú helyzetekben milyen lépéseket tesznek. És ez most egy ilyen típusú helyzet. A renegátokat kinyírják. Ősi maffiatörvény. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.03. 00:24:27

@Hepci:
Nézd, ha téged nem érdekel, hogy Bogár vele egy csapatban levőnek mondja Ángyánt és együtt követték el a Háború a nemzet ellen című alapművet (tele van vele a youtube), az a te dolgod, de akkor ne tegyél olyan állításokat, hogy Ángyánnak semmi köze Bogárhoz.

Tessék, néhány részlet az alapműből (részekben most megy a Duna TV-n):
www.youtube.com/watch?v=FepVlRGf18o
Ángyánt 11:20-nál találhatod.

2012.05.03. 00:26:33

@bbjnick: @Alfőmérnök:
Ti olyan okosak vagytok, engem meg már megcsal a memóriám. Hogy is van az, hogy a hatalom vége, ha röhög rajta a nép?

Grrr 2012.05.03. 00:28:16

@Kettes: Szerintem felét sem lehetett előre tudni. A hatalom lehetőségeinek kihasználására, a nagymértékű átalakításokra számítottunk, de a legsúlyosabb, a nyugati típusú demokráciát veszélyeztető lépésekre nem.

A Fidesznek 1998-ban is ugyanaz a gazdasági hátországa volt, ugyanaz a vezetője és ugyanaz a vezetési módszerei. Mégis teljesen más volt 1998.
Egy respektált európai pártcsalád része, jó és szoros kapcsolatokat építettek ki az ország vezető (nyugalomra vágyó) vállalkozókkal, és így tovább.

Arp1 2012.05.03. 00:32:39

Belharcokat lehet csinálni, de a földügyeket az még nem teszi rendbe. Viszont rendbetett földügyekkel nincs szükség erre a szarakodásra. Ha meg szarakodnak, akkor azt úgy kell érteni, hogy a földügyeket viszont nem kívánják rendbetenni?

xxiv 2012.05.03. 00:34:11

@Kettes: ezeket mind tudtuk Gyurcsány, Kóka, Demszky etc elvtársakról és mégis rájuk szavaztál ,sőt ha tehetnéd még vissza is hoznád őket

mennyivel jobb?

(ha érdekel, nem, nem tudtam, hogy ez lesz belőle és nem valószínű, hogy még egyszer rájuk szavaznék)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.03. 01:00:55

@Doomhammer: nem tettem olyan állítást, hogy semmi köze Bogárhoz, mert erről fogalmam sincs (hogy mivel van tele a net, különösebben nem izgat).
Annyit bátorkodtam említeni, az általam látott egyetlen megnyilvánulása (az a félórás beszéd a szabadszállási tanácskozáson) a róla hallottakhoz képest meglepően normális volt és nem hasonlított Bogár fantazmagóriáira, mivel az utóbbiakat valamivel jobban ismerem (tv és Magyar Nemzet).
Most lehet belőle a bolgárgyörgyök hőse, mint a jó Solymosi professzor, vagy leszarja őket (is), amit meg jobban tenne.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.03. 01:31:13

@Hepci:
"nem tettem olyan állítást, hogy semmi köze Bogárhoz, mert erről fogalmam sincs"

De, ezt mondtad:
"Szóval szerintem a Bogár/szakralitás körbe felesleges őt belekeverni... "

A valóság viszont az, hogy a Bogár/szakralitás körbe Ángyán teljes mértékben beletartozik. Közös produktumukat, a Háború a nemzet ellen c. opusz első részét hétfőn vetítette a Duna TV - benne Ángyán nemzetstratégiai fontolkodásaival. Bogár ma vízionált a Magyar Hírlapban. Ezek után meglepve hallom, hogy Ángyán ellen hajtóvadászat indult.

Sajnos nem tudom kizárni azt a szcenáriót, hogy ezt a "blog" históriát ők maguk generálták, hogy beszéljenek róluk, mivel ez a kör most kiesett a tutiból és nehezebben tud a Viktor fülébe súgdosni, ami a NER-ben a hatalom legfőbb záloga. Tudva, hogy az MTI-t meg az MTVA-t milyen arcokkal tömték tele, meg vagyok győződve róla, hogy van ott haverjuk.

Bell & Sebastian 2012.05.03. 02:13:09

@Doomhammer: Gondolom, a lengyeleknél is kitörhetett a bogárvész, meg a szlovákoknál is, mert nagyon kezdik fújni a nótáját.

Nagy csodák történnek e hazában, ha már nekem is Kuncemaci egyik strómanja a szomszédom, gondolhassa, mekkora paraszt, ha Pöstről ideér a boronája. Most száz-százhúszezer tíz aranykorona, de lesz még az fél milka is.

Nem is a főd a lényeg, hanem a mindenféle jövedelempótló támogatás. Mindenki legeltet, tehenke meg nyista. Ha gyünnek ellenőrzeni, mindig ugyanazt a gazdát basztassák, nyilván az egyre melegebb tehénlepényen lépdelve jutnak el hozzá, csak már nagyon unnya.

Hektárra hatvanezerért az anyjukat elhajtanák a legközelebbi Hansa városba meztélláb és skót duda kísérettel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.03. 05:28:28

@Alfőmérnök:

Tudod, @Alfi, én még emlékszem rá, amikor először beszéltem veled itt, ezen a blogon:-) Ha veled/belőled ezt csinálja "ez a kibaszott, buja billentyűpüfölő hajcihő", akkor tényleg jobb lenne, ha abbahagynád.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.03. 05:36:56

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Hát, én sok "jóval" nem tudlak biztatni. Ez a bagázs egyszerűen nem tud olyan balf*sz vagy alja lenni, hogy az a ballibbanditák oldalára billentse a népek szimpátiáját. Nem tudom, csak gondolom, hogy ez a nép már egy ideje nincs abban az állapotban, hogy kiröhögje a hatalmat, ha érzelmet fog nyilvánítani egyáltalán, akkor valószínűleg már ütni fog:-(

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.03. 05:45:55

@Doomhammer:

"Sajnos nem tudom kizárni azt a szcenáriót, hogy ezt a "blog" históriát ők maguk generálták, hogy beszéljenek róluk, mivel ez a kör most kiesett a tutiból és nehezebben tud a Viktor fülébe súgdosni, ami a NER-ben a hatalom legfőbb záloga. Tudva, hogy az MTI-t meg az MTVA-t milyen arcokkal tömték tele, meg vagyok győződve róla, hogy van ott haverjuk." --- írja.

A nagy @Doomhammer: nagy tévedése. Az a baj a magukfajtával, hogy csak a saját feje szerint tud gondolkodni, ha valaki másként gondolkodik, mint ő, akkor már az bizonyosan csak hülye lehet vagy csalhat. Pedig nem feltétlenül:-)

A helyzet az, hogy a bogárok és ángyánok (ellentétben, mondjuk, a lázárokkal) valóban komolyan gondolják, amit mondanak-tesznek és kevés dolog áll távolabb tőlük, mint a maga által felvázolt kommunikációs manipuláció.

ü
bbjnick

dobzse.laci 2012.05.03. 06:46:03

@Grrr: Azért nem lehetett tudni, mert ilyen agyrémek fel sem sejlettek senki előtt.
Azt viszont lehetett tudni, ha bármi lehetőségük, vagy agymenésük van, akkor holmi jóérzés, erkölcs, elegancia, -jó értelembe vett konzervativizmus - nem fogja vissza őket.
Az első időszakukban sem voltak gátlásaik, csak hibádzott a kétharmad.
De a bukás után látszott, hogy ilyet még egyszer nem enged ovi.
Ha netán megszorongatják ezeket a választáson, akkor ennek az országnak hugyoztak.
Ha nem, akkor méginkább :(

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.05.03. 07:16:06

@Doomhammer:

Inkább az a csuda, hogy az Index egy büdös szóval se említette meg az Ángyán botrányt.

Hiába él meg belőle az egész média.

Na, erre varrjál gombot.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.05.03. 07:24:10

@Grrr: Szerintem magadat ismételgeted. _Te_ nem láttad előre, tehát más sem láthatta. Most erre mit mondjak? Megint, hogy de? Van egy sorozatunk a blogon, orulunkvincent.blog.hu/tags/id%C3%A9zet, kis túlzással látható belőle, hogy a Fidesz jó előre elárulta, hogy mit fog csinálni, annak akinek van füle a hallásra. Vannak, akik ezt sokkal korábban felismerték, mint te, vagy mi. Őket annak idején fanatikus, rosszhiszemű őrültnek nevezték. Meg ma is. Ha ma valaki megjósolja például, hogy Orbán visszaállíttatja az abortusztilalmat, komplett hülyének fogja nevezni mindenki. Amikor megtörténik, akkor meg vállvonogatás: "ja, végül is ez a lépés is logikusan következett ez előbbiekből."

Tedd fel magadnak rendszeresen a kérdést, hogy mi lenne teljesen elképzelhetetlen, vállalhatatlan, civilizálatlan disznóság a kormány részéről. Azt fogod látni, hogy a határ egyre jobban kitolódik. Mert valójában _nincs_ határ. Ha ezt belátod, sokat javul a becsléseid pontossága. :)

jazzcool 2012.05.03. 07:29:19

Aki szokott eredetiben mti-hireket olvasni, az rogton eszrevehette a furcsasagot. Az anyag vegen csak egy szigno van, ami sosem fodulhat elo, de most megtortent. Majd a kovetekezo anyag, amely a linket is kozli, na annak vegen is csak egy szigno van. Ennel tobbet most nem irnek... De a lenyeg, ez egy felsobb utasitasra megirt anyag.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.05.03. 07:44:08

Ezt ide beteszem, és nem kerültök fel a blogketrecbe csírák.

www.origo.hu/itthon/20120425-fejer-megyei-foldberleti-palyazatok-nyertesei.html

Jujj, de csúnya .... tabutéma az Indexen...

states1 2012.05.03. 08:30:58

Úgy látszik, a Lomnici-ügy nem szolgált elég tanulságul Belénessynek, ugyanazt érdemli, mint Élő Gábor, páros lábbal kirúgni.

tarackos 2012.05.03. 08:53:33

"De milyen érdekből fakadt ez a szándék?"

Turul, még is miből fakadhatna?! Nem kell hozzá atomfizikusnak lenni, próbáld meg sztem menni fog...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.05.03. 08:57:07

600+ poszttal, közel 100 Index címlapos megjelenéssel is csak ha jól számolom, háromszor idéztek a mainstream sajtóban. Szóval ez tényleg egy kicsit hátszeles teljesítménynek tűnik :-)

Mondjuk a kampányban azért volt már egyszer-kétszer olyan, hogy leleplező anyagot így tettek közzé, és az hasonló karriert futott be. Ha 2006-ban lettek volna blogok, lehet, az öszödi beszéd is így került volna nyilvánosságra...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.05.03. 09:17:34

@Fedor: Hát úgylátszik erről lecsúsztam.
És aznap ez felkerült a címlapra ?
Mert már egy hete ezt a bajszos köcsögöt tupírozzák.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.05.03. 09:26:01

@Dr. simonmondja.: hát a franc emlékszik rá. De nn ezt már akkor olvastam, és valószínűleg a címlapról jutottam oda...

Ja, és most épp ez van a címlapon:

index.hu/gazdasag/magyar/2012/05/03/nfa-interju/

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.05.03. 09:33:30

@Fedor: Nagy kár, hogy nem emlékszel, mert én a botrány kipattanása óta várom, hogy az Index megírja de még a Vastagbőr posztján a blogok közt se került föl.
Remélem, csak lecsúsztam róla...

GL-581 g 2012.05.03. 09:44:07

Valahol vicces, ám mégis bosszantó, hogy ennyire alábecsülik az intelligenciánkat.

Az egész ügyből süt, hogy az MTI-nél (?) néhány írógépen és tintaceruzán felnőtt vén hülye kitalálta, hogy majd egy blogra hivatkoznak, hogy ne legyen rágalmazási per, de azért jól odamondanak... csak éppen semmit nem tudnak az internetről, a blogokról és a kommentelő-regisztrációkról.

Egy egyposztos blogon ír valamit egy egykommentes user, majd 4 órával később rábukkan az MTI (ami bizonyára a blogok olvasgatására szakosodott, mert ők elvileg csak ellenőrizhető forrásból származó híreket közölnek, ugyebár), ráadásul úgy, hogy még a Google sem találta meg az oldalt.

Nem vagyunk olyan technika ellen beoltott idióták, mint a kedves bácsiknak tetszik lenni, csókolom! :DDD

Végezetül hallgassuk meg ezeknek a kreténeknek egy nagy, tengerentúli előképét:
youtu.be/_cZC67wXUTs

Hattory Hanzo 2012.05.03. 09:53:49

Az egészben azért nagyon meglepő az eljárás hihetetlenül primitív kivitelezése, így a lejárató vagy nagyon buta, vagy nagyon be van szarva valamitől.

Lasombra 2012.05.03. 10:13:03

@GL-581 g: "majd 4 órával később rábukkan az MTI"

az hagyjál, de 4 órával korábban!! a poszt előtt.
ez volt az egyik facepalm, hogy elfelejtettek órát egyeztetni.

a másik meg hogy - ahogy te is írtad - fingjuk nincs erről az ördögi találmányról, amit internetnek hívnak. hogy ott vannak user meg blog adatlapok, amit egyetlen klikkel elő lehet varázsolni. akárkinek, nemcsak a TEK-nek.

és akkor ők mondják, hogy annyira modernek, hogy facebookon nyertek választást. csórikáim... :S

Késes Szent Alia 2012.05.03. 10:34:30

@Grrr: "Szerintem felét sem lehetett előre tudni. A hatalom lehetőségeinek kihasználására, a nagymértékű átalakításokra számítottunk, de a legsúlyosabb, a nyugati típusú demokráciát veszélyeztető lépésekre nem. "

Azért abban megegyezhetünk, hogy Orbán pontosan tudta, mire készül. A ti hátatokon jutott oda, ahol van, a ti jóhiszeműségeteket kihasználva.
És ugyanezt folytatja ezután is legvégéig, a rendszere bukásáig, ami csak idő kérdése. A ti választásotok itt az, hogy meddig hagyjátok szó nélkül, mikor szálltok ki mögüle. Minél később, annál keservesebb lesz a bukás.

ketroot 2012.05.03. 10:49:05

Ez sokaknál persze nem üti ki a biztosítékot.

fikanick 2012.05.03. 10:58:14

Valahogy mindenki meg van elegedve a Budais magyarazattal. Hogy az MTI poraza kinek a kezeben van, szerintem tok egyertelmu, ez pedig Habony. Ezt az ugyet Habony kurta ugy el, ahogy van, az o egyszerusege es nagykepusege kellett ahhoz, hogy ez igy essen es igazabol nem is az a legnagyobb botrany ebben, hogy mi tortent, hanem hogy azok, akik most hapognak, hogy hat ezt nem lehetett tudni elore, azok mennyire nem figyeltek arra, amikor a Fidesz propagandaeszkozze silanyitotta az osszes, altala iranyitott sajtotermeket. Eszukbe sem jutott feltenni azokat a kerdeseket, hogy erre miert van szuksege es hogy kik azok, akik ebben reszt vesznek.

Az az istenadta szerencsenk, hogy ezek a meglehetosen gonosz emberek, mint a Habony, vannak annyira ostobak, hogy ilyen hibakat kovessenek el, amikor is kilatszanak a fuggony mogul.

Folyamatosan gyulnek a jelek, aki meg ezekutan is vallalja a Fidesz-kadersagot (jelentsen ez akar poziciot a miniszteriumban, akar szerveruzemeltetest, akar irogatast akarmelyik Simicska-fele lapba), az veluk koti ossze a sorsat.

ÁrPi 2012.05.03. 11:48:34

Tisztelt új internetista (*) professzorok! :)

Az MTI póráza holtbiztosan a "facebook-on forradalmat nyertünk"-ek kezében van NADE AKKOR

Kinek a kezében van a DunaTelevizió (póráza) amely pár napja (nevezetesen a napraforgó-blogpost--kreáció előtt)

adta le az Ángyánnal alkotott filmet azaz a "Háború a nemzet ellen" c. dokumentumfilm első epizódját. ???

Figyu új internetisták! Aki szerint különböző kézben van az MTI póráza és a DunaTV póráza, az kétségbe kell vonja az egyszemélyes diktaturát :-)

(*) -- Az "internetista" kifejezés ismereteim szerint a magyari interneten Hix Józsi szóalkotása illetve eccerű önmeghatározása volt anno...

beni00 2012.05.03. 12:28:34

...de "HOVÁ TŰNT Damon Hill!"

Grrr 2012.05.03. 12:44:29

@akela_a_hun: Eleganciára én sem számítottam, persze. Abban is biztos voltam, hogy a határokat fogják majd feszegetni. De nem számítottam például a kirchnerista gazdaságpolitikára, hiszen ellenzékben még a gazdaság vezető rétegét igyekeztek megnyerni és úgy tűnt, hogy a középpolgárság érdekeit fogják leginkább képviselni. Ahhoz nyugalom kell, jó viszony a felvevőpiacokkal és a beruházókkal.

Grrr 2012.05.03. 12:45:35

@Kettes: Az biztos, hogy újabb tapasztalattal vagyunk gazdagabbak. :) Már többet el tudok képzelni mint 2010-ben.

Grrr 2012.05.03. 12:49:57

@Késes Szent Alia: Pontosítsunk azért: én nem a Fideszre szavaztam, hanem az egyik most ellenzékben lévő pártra. De ettől függetlenül valóban meglepetés volt számos húzás.
Továbbra is azt hiszem, hogy pontosan nem is lehetett ez "tudni", előre látni mindezt. A klasszikus mondás szerint "jósolni nagyon nehéz, különösen ha az a jövőre vonatkozik". Mindig több lehetséges kimenet van beletáplálva az eseményekbe, a szereplőkbe. Mi történt volna pl., ha a külgazdasági helyzet javul, a Bizottság megengedi, hogy a 2010-es hiányba belepasszírozzanak minden lehetséges problémás ügyet, ha emiatt nagyobb a mozgástér adóvonalon?

Késes Szent Alia 2012.05.03. 14:58:21

@Grrr: Az ideológiát lehetett látni, a parlament semmibe vételét, a törvényes rend semmibe vételét (kordonbontás, forradalom alig burkolt akarása, rendőrség elleni gátlástalan hangulatkeltés), a
politikai ellenfél ellenségnek láttatását, a nemzetből való kitagadását... Meg Orbán hatalomgyakorlási stílusát, a kontraszelekciót, centralizációt, vezérkultuszt...

Nem tudom, lehetett-e reálisan azt hinni, hogy ez csak a választási győzelemig megy így, vagy hogy mindez nem is olyan fontos, a lényeg a "ballibsik" eltakarítása.
Akárhogy is, Orbán kihasználta a jóhiszemű bizalmat. Ott kell hagyni minél gyorsabban a saját mocskában, kiállni mögüle, mert hogy bukni fog, az nem kétség, de minél kevesebb károkozással tegye.

közösperonos átszállás 2012.05.03. 15:07:50

@Grrr: "Abban is biztos voltam, hogy a határokat fogják majd feszegetni."

Na, hát annyi történt, hogy most nincsenek határok. És aki a Fideszre szavazott, az pont erre szavazott.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.03. 15:34:33

@bbjnick:
tökmindegy, ki kell nyírni ezt a fantaszta "kisparasztot" :)

Alfőmérnök 2012.05.03. 15:46:35

@jose maria padilla: Ennek a "kisparasztnak" egészen részletesen kidolgozott programja volt. Nem volt fantasztaság. Lehetett tudni, hogy mi a terve, akkor miért őt nevezték ki?
Egyszerűen arról van szó, hogy nem kapta meg a kellő (megígért) anyagi támogatást Matolcsyéktól, nem tudta beváltani az ígéretét, és ezt nem tudja összeegyeztetni a lelkiismeretével. Nem úgy mint Hoffmann, aki össze-vissza hazudozik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.05.03. 15:52:37

@jose maria padilla:
vigyaz, kis baratom, nehogy hekkerek torjenek be a gepedre es megszerezzek az allatszexes gyujtemenyedet ...

Kandeláber 2012.05.03. 17:02:52

@Késes Szent Alia: Hát én például a ballibsik eltakarításával teljes mértékben egyetértek.
Mivel valószínűleg te magad is közéjük tartozol, mint eltakarítandó/eltakarított nem igazán élvezed a dolgot.
Csakhogy: ez a kormány nem tudja vagy nem akarja teljesen eltakarítani a ballibsiket, ezért őt magát is el kell takarítani.
Ez már a következő, abszolúte ballibsimentes kormány feladata lesz.
Egyébként a napraforgóblog hangvétele nagyon primitív, mintha egy trágyaszagú gumicsizma írta volna.

benchmade 2012.05.03. 20:19:58

Ejjj, ha Rákosinak is lett volna internetje....

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.03. 20:39:52

alighanem emailben kaphatták meg a linkjét."

jézusom, te milyen buta vagy

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.03. 20:43:13

@Alfőmérnök: és ez mit jelent?
akkor még sokak fejében látszódott a szándék a jóra, és ne gyere nekem szegény esterházikkal és jómunkásemberekkel, akiknek mind tiszta a kezük

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.03. 20:46:56

@George Sand: ezekre szavazott, de nem erre. őt is becsapják már régóta, és nem tudjuk hogy észreveszi-e ezt bármikor, alighanem ezt egy magányos merénylőnek gondolja, de maga a párt még fényes tekintetet varázsol a pénztárcába

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.03. 20:49:14

@makacs szennyeződés: nem tudjuk, hogy leszóltak, nagyon valószínű, hogy elvtárs ül az mti élén, mti-ben, ezért lehetséges az is, hogy ő maga hozta létre a blogot.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.03. 20:56:00

@Alfőmérnök: mit tévedett te retardált?
smitt ügyben félrement kezdetek óta, de a filozófusbotránnyal csak annyi a baj, hogy hitegetés folyt csak, bíróság elé nem került
lassan ki kéne kapcsolni a gépet, álljál fel, ismerkedj, menj ki a szabadba, hidd el jót fog tenni.
ne frusztrálódj.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.03. 21:10:02

@Alfőmérnök: egy nagy újságnak gondosan kell eljárni, nyilván nem megfelelő bizonyítékaik voltak, ill. nem tudták bizonyítani, hogy megfelelt-e a ún filozófusok munkája
a bíróságok pedig elhajtották gellért ádámot, mert nem munkaidőben adta fel a levelét, ez neked hiteles intézmény? hiteles akkor lenne, ha nem kellene gellért ádám, ahhoz, amit meg akart oldani.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.03. 21:12:03

@xxiv: nagyon dicséretes! egy lépés afelé, hogy jobb legyen ez az ország

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.03. 21:14:47

@Doomhammer: mit nem értesz? ne legyél hülye. felhasználták Ángyán urat. azt hitték be tudják törni, nem sikerült, renegát lett, árulójuk, az árulók árulója a hazafi.
a kokainozó bűnözők (a politikusok) most támadni próbálnak, ennyi telik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.03. 21:21:36

@bbjnick: bogár lehet simán áruló. vakoló is lehet. szerintem nem az akinek mondja magát, erre utal, hogy semmi közgáz részlet nincs a mondandójában és a állandó szókapcsolat-ismétlései is ezt mutatják, meg az új szó alkotásai, amik már röhejessé teszik, de ez nem zavarja, neki ez a hivatása
miből él ő amúgy? író? na persze

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.03. 21:29:09

@tarackos: ő nem érti az ilyen dolgokat, nem egy észlény

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.03. 21:35:02

@tesz-vesz:

"bogár lehet simán áruló." --- írod.

Lehet, de nagyon valószínűtlen, hogy az. Ilyen bogárokból nagyon sok van az országban, a mai negyvenes-hatvanas korosztályban sokan látnak, gondolkoznak, beszélnek így.

ü
bbjnick

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.03. 21:39:29

@Alfőmérnök: Egyszerűen arról van szó, hogy nem kapta meg a kellő (megígért) anyagi támogatást Matolcsyéktól"

jézusom, kopj már le te ostoba fideszhívő degenerált.
ne csak tervbe vedd, hanem tényleg lépj le.
Részletesen elmondta Ángyán, miért mondott le, nemcsak a támogatásokról volt szó, hogy örvendkedtél a blogomon Ángyánnak, áradoztál róla, hogy milyen jókat mond, most meg már nem kapta meg a támogatást, ezért lemondott, első a párt droid? még a kedvenceddel szemben is?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.03. 21:41:20

@Alfőmérnök: Lehetett tudni, hogy mi a terve, akkor miért őt nevezték ki?"

már mondtam: kellett egy hiteles arc, azt hitték be tudják törni, de tévedtek, ő nem akart fideszes komcsi gengsztereknek adni támogatást, nála első volt a magyar érdek.

közösperonos átszállás 2012.05.04. 07:26:55

@Kandeláber: "Csakhogy: ez a kormány nem tudja vagy nem akarja teljesen eltakarítani a ballibsiket, ezért őt magát is el kell takarítani.
Ez már a következő, abszolúte ballibsimentes kormány feladata lesz."

A fülkeforradalom felfalja gyermekeit? Valahol mélyen ez még vicces is. :-)

közösperonos átszállás 2012.05.04. 07:30:16

@tesz-vesz: "de a filozófusbotránnyal csak annyi a baj, hogy hitegetés folyt csak, bíróság elé nem került"

A filozófusbotránnyal az egyetlen baj az egész volt úgy, ahogy volt: annyi volt az üzenete, hogy ha deklaráltan nem a mi kutyánk kölke vagy, akkor ne számíts állami pénzre, semmilyenre. Mer'ugye kamu volt a vád, kamu volt az egész kampány, ráadásul olyat vetettek a szemükre, ami teljesen oldalfüggetlenül bevett szokás volt akkoriban, és nohát, mégis csupán az ő szemükre vetették. (Mellesleg amúgy Heller védekezése is kamu volt.)

thetriggerhappy 2012.05.04. 10:34:17

@jose maria padilla:

akkor legalább tanulhattál egy kis tisztességet. nem ártana.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.04. 13:05:44

@thetriggerhappy:
nem tudom, nem tudtam figyelni, a félrehúzott bugyiból kilógó szeméremajak részlet elijesztett az együttlét megélésétől.

thetriggerhappy 2012.05.07. 10:32:04

@jose maria padilla:

tudom, hogy téged egy szeméremajak elijeszt, hiszen a méretes néger falloszok látványa izgat, de azért legközelebb felnézhetnél a saját öledből!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.05.07. 16:06:26

@thetriggerhappy: Ejha. Olyat már láttam, hogy A elküldi B-t az anyjába, mármint B anyjába. De hogy A elküldje B-t az ő (mármint A) anyjába, olyat még nem láttam. Durva ez a mai világ.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.07. 16:43:03

@közösperonos átszállás: a filó botrányt a saját szavazók hitegetése érdekében hozták létre, nagy hévvel csaptak az elvtársak az elszámoltatásba, kellett vmi a bulvárújságokba.
ugyanúgy fizetik őket, ahogy eddig, ugyanúgy fizetik a haveri korniséket, de azért rettegnek, mindenkinek megvan a maga szerepe, osztmeg

thetriggerhappy 2012.05.09. 16:47:48

@Holger Hartland:

meglep, hogy te sem érted. hol utaltam én akár egyszer is anyámra, azon kívül, hogy megemlítettem, hogy lenne mit tanulnia tőle grift ápoltnak?
egyelőre csak az ő, mármint grift öléről szóltam ....

szóval te is fuss neki még 1x

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.05.09. 17:29:29

@thetriggerhappy:

triggerhappy: "tudom, hogy téged egy szeméremajak elijeszt..."
padilla: "anyádé? igen, elijeszt."
triggerhappy: "akkor fuss még egyszer neki...... "

Mármint minek is? :)

(Geci poén volt, elismerem. :))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.27. 05:44:03

http://www.youtube.com/watch?v=slWFuJPTdIo&feature=player_embedded#!
süti beállítások módosítása