Megbotránkozást keltő vagy obszcén felvonulások – Ilyen ország pedig nincs CCCXXXI.
2012. április 29. írta: TuRuL_2k2

Megbotránkozást keltő vagy obszcén felvonulások – Ilyen ország pedig nincs CCCXXXI.

  A fővárosi közterületek használatáról és rendjéről szóló rendelet módosítását kezdeményezte öt fővárosi kormánypárti képviselő, Bagdy Gábor, Németh Zoltán, Németh Szilárd, Pokorni Zoltán és Tarlós István. A helyszínen kiosztott előterjesztés tárgyalását napirendre is vette a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. A kialakult vitát követően az előterjesztők elnapolták javaslatukat, de azt ígérik, hogy a későbbiekben újra tárgyalni fogja azt a közgyűlés.

  A rendeletmódosításról szóló előterjesztés értelmében nem adható közterület-használati hozzájárulás megbotránkozást keltő vagy obszcén felvonulásokra. Az indoklás szerint így nem biztosíthatna helyszínt a főváros olyan megmozdulásokra, melyek provokatív és esetleg szeméremsértő módon népszerűsítenek életformát vagy demonstrálnak valamilyen magatartást.

  Nem kell túl nagy kombinátornak lenni ahhoz, hogy valaki rájöjjön, a javaslat elsősorban a melegfelvonulásról szól. A rendőrség által – a klasszikus a közlekedés más útvonalon nem biztosítható indoklással – korábban nem engedélyezett rendezvényt a bíróság döntése értelmében meg lehet tartani. A tervezett útvonal gyakorlatilag megegyezik a Békemenet januári útvonalával, így igazán kicsinyes, ha a jobboldali döntéshozók bármilyen akadályt gördítenek a Pride útjába.

  A tervezett korlátozás abszurd, mert gyakorlatilag minden utcai rendezvény megbotránkozást kelt több-kevesebb emberben. A Critical Mass zavarja az autókázókat, a Milla-tüntetés azokat, akik allergiásak a hippikre és a demokráciát gyászoló rettegőkre. A 2006 őszi jobboldali tüntetések mértéktartó baloldali demokrata vélemények szerint nem voltak többek utcai, kukaborogatós randalírozásoknál. A traktorok és egyéb mezőgazdasági erőgépek a fejlett urbánus öntudattal bíró liberálisokat botránkoztatják meg. A Szent Jobb körmeneten az antiklerikális vérprogresszívek, a krisnás utcajáráson az elkötelezett húsevők akadhatnak ki.

  A meglehetősen szűkkörű melegfelvonulásra amúgy is sokkal inkább illenek az esetlen és a bátortalan jelzők, semmint a megbotránkozást keltő vagy az obszcén. Álljon itt sokadszorra is: a gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadsága csak nagyon kivételes esetben korlátozható. A melegfelvonulás messze nem ilyen eset.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr454478802

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Akarategység 2012.05.01. 13:56:19

Hála Istennek az elmúlt héten sikerül megismerkednünk ezzel a jogi műszóval is. Méghozzá azért, mert az akarategység hiánya miatt a Cozma-gyilkosság elkövetői és társtettesei, fizikai és pszichikai bűnsegédei, összességében az egész 25-30 fős barbár, e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pelso.. 2012.07.09. 15:29:28

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
Ellentmondás, ugyan már. Teljesen életszerű abszurdisztáni jelenség. Lefortovóba valók ezek mind.
Közben, véresre rágom a körmeim izgalmamban, hisz a patás ígérete szerint Mo. megújul. Tehát, jövőre már kénytelen lesz pénzt osztogatni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.09. 17:16:45

@Pelso..: @Holger Hartland: @Lavrentyij Pavlovics Berija:

Tudják, én még soha nem vettem részt buziparádén, így engem még soha nem dobáltak meg ellentüntetők --- ha már itt tartunk...

Egyébként és mindazonáltal, mi van akkor, ha az én méltóságomat az sérti, hogy szodomiták halálos bűnükkel, romlottságukkal hencegve, hitemet gyalázva, gúnyolva vonulgatnak a főutcán?

Ma Magyarországon három évig terjedő börtönbüntetés (és/vagy kényszerátnevelő intézkedések) jár(hat)(nak) azért, ha valaki holokauszttagad (bármit is jelentsen az), mert sérti egyesek érzékenységét, méltóságát és azt, amit. Mi van, ha a buziparádé ugyanúgy sérti az én méltóságomat, mint egyesekét a holokauszttagadás (bármit is jelentsen az)?! Ha, teszem azt, ugyanolyan félelmet, felháborodást, undort és iszonyt (vagy amit tetszik) váltanak ki belőlem a vergődő, vonagló tobzódó szodomiták, mint egyesekben egy ortodox zsidó attribútumokkal felmaskarázott, esetleg harminckétkilós kényszermunkásnak, szappannak, lámpaernyőnek vagy krematóriumkéményfüstnek öltözött vidám felvonuló társaság váltana ki?

Ugyan, egy ilyen felvonulást biztosítana-e 70-100 millióért a magyar rendőrség? Ugyan, uszítanának-e kutyát az ez ellen a felvonulás ellen tiltakozókra?

ü
bbjnick

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.09. 17:36:58

@tevevanegypupu:

mert akkor elnyomva lennél, mi, te kis toreláns büszkeheteró, ha nem házasodhatnának csak a buzik?

ez majd mindig jusson eszedbe, ha arról károgsz, hogy de a buziknak is egyenlő jogaik vannak egy olyan országban, ahol nincs joguk arra, ami neked megvan, de világvégének éreznéd, ha nem lenne.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.09. 17:37:48

@Holger Hartland:

"Szerintem az a pár tüllszoknyás-pávatollas idióta is belefér"

már ha lennének, ugye.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.09. 17:58:33

@bbjnick: Felvetésére a válasz a poszt utolsó két bekezdésében. Ajánlom továbbá Kínaiék egy régi posztját, ha már emlegettem őket:
mandiner.blog.hu/2009/09/05/hajra_buzik

@mavo: Felőlem lehetnek, így nem is érdekel, hogy voltak-e.

tevevanegypupu 2012.07.09. 18:00:29

@mavo:

Hat ezzel a kerdessel ugy vagyok, hogy nem szeretnem megvarni - lassan tenyleg odajutunk mint a viccben - hogy kotelezo legyen..Vagy ettol eljussanak oda, hogy esetleg egy kecskehez vagy mavohoz akarjanak menni..Mit lehet tudni meddig terjed a szabadsagvagy..

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.09. 19:23:59

@bbjnick: Nézze csak, időközben kikerült a videó a kutyás incidensről:

index.hu/belfold/2012/07/09/a_jobbik_szerint_jogos_onvedelem_volt_a_rendorkutya_fejberugasa/

7:33-nál kezdődik a jelenet, 7:42-nél kerül sor a pórázon tartott, szájkosaras kutya "jogos önvédelmi" fejberúgására.

Ezt sokféleképpen le lehet írni, de úgy aligha, hogy "kutyákat uszított a rendőrség a becsületes, jóérzésű ellentüntetőkre". Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a rendőrség hihetetlenül elnéző és visszafogott volt a bűnöző náci söpredékkel szemben. De ha maga tud becsületes és jóérzésű ellentüntetőkről, meséljen csak. Én nem voltam ott, nem tudom - de az index videóján nem láttam ilyeneket.

S=klogW 2012.07.09. 20:20:15

@Holger Hartland:

megrúgták a kutyát, de _nem fejbe_

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.09. 21:13:49

@Holger Hartland: Nem a felvonulásról kellene tudósítani, hanem galambdúcos stílusban beleállítani a halefot a buzeránsok hátába.

@Pelso..: Lefortovo? Inkább a Gulág, ott lenne valami hasznuk.

@bbjnick: Ezt a "jogvédőkkel" beszélje meg!
Egyébként a kutyába belerúgó köcsögöt egy rendes fasiszta diktatúrában szarrá vernék a rendőrök.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.09. 22:42:59

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Beleállítani a halefot a buzeránsok hátába? Ha a kommentjét frajdista piszokmókusok is olvassák, még elhamarkodott következtetéseket vonnak le. :)

Nézze, én kétféle posztot írok. 1) Humorosat (lehet abszurd, fanyar és nehezen érthető, de legyen benne humor). 2) Novellát. A homoszexualitás-ügyi véleményem egyikbe sem fér bele, a komoly megmondást pedig eddig távol tartottam a blogomtól. :)

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.09. 22:56:30

@Holger Hartland: Hátába, nem a seggébe!

Ehre <=> Pride nem elég abszurd magának? Még fizetőképes kereslet is lenne talán rá. No nem baj, legfeljebb KGB írja meg.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.09. 23:33:10

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Ezt a frajdista piszokmókusoknak magyarázza, ne nekem! :)

Ehre <=> Pride - ezt nem értem: az Ehre angolul honour, a pride németül Stolz.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.10. 00:00:51

@Holger Hartland: Játék a szavakkal. Nem az a lényeg, hogy igaz és helyes legyen, hanem hogy röpködjenek a bélyegek.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.10. 00:11:39

@tevevanegypupu:

sajnos a legrosszabb már megtörtént egyfaszúkám: már nem kötelező istenben hinni. minden romlás innen származik. addig az a buzi is a sixtusi kápolnában föstögette az izmos férfiakat a szeretőiről, most ugyanezt úgy is megtehetné, hogy a föstés után végig megy vele a zuccán, és a környékbeli heterói szép apránként bebuzulnak ... :D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.10. 00:14:28

@S=klogW:

most akkor elképzelem, egy cigány rúg pont ugyanígy nemfejbe egy kutyát. kurva mindegy, hogy kiét.

itt habzana a szád, te szerencsétlen a többi retardált buzifalóéval egyetemben ...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.10. 00:23:23

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Sajnos nem látom benne a humorfaktort, így pedig nem megy. Önmagában az, hogy vannak homoszexuálisok, még nem vicces. A felvonulás kapcsán libi vagyok: felőlem aki akar, vonuljon. A hőzöngő szélsőségeseket pedig remekül helyretette már a Hírcsárda:
hircsarda.blog.hu/2012/07/09/dorner_gyorgy_rendezi_az_idei_szigetet

Most novellákat akarok írni, amik viszont jóval kevesebb olvasót vonzanak, meg van két-három vicces ötletem is, de nem árulom el. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.10. 00:28:58

@Holger Hartland:

dehogy nincs humor a homoszexualitásban ... :) írj egy kis történetet egy homofóbról, aki hegylakó rajongó volt, de a zenei betéteknél mindig kénytelen volt letekerni a hangerőt, nehogy ráragadjon a buziság. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.10. 00:32:20

@bbjnick:

és akkor most szépen leírod ötvenszer:

az egyház mindig átadta a rendőrségnek a pedofil papokat. az egyház mindig átadta a rendőrségnek a pedofil papokat. az egyház mindig átadta a rendőrségnek a pedofil papokat. az egyház mindig átadta a rendőrségnek a pedofil papokat. az egyház mindig átadta a rendőrségnek a pedofil papokat. az egyház mindig átadta a rendőrségnek a pedofil papokat ... :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.10. 00:48:51

@mavo: Akkor írd meg te. Én a hegylakóból a zenére nem, csak a harcokra és a fejlevágásos koncepcióra emlékszem, és hogy mekkora nagy ötletnek tűnt a moziban gyerekfejjel ez a baromság.

Tényleg nem értem, hogy sokan mit lovagolnak ezen a homo-témán. Minek is szóltam egyáltalán hozzá? Ja, most visszanéztem: a "becsületes, jóérzésű ellentüntetők" miatt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.10. 01:21:37

@Holger Hartland:

annyit igazából nem ér az egész. nagyon jól tudom, hogy tényleg van olyan homofób barom, aki emiatt utálja a queent (ők csinálták ugye a hegylakó zenéjét), és berija elvtárs nem is olyan rég jelentette ki, hogy ő aztán nem nézi meg eddi izzard műsorát, mert az egy travi (saját maga tomyboynak tekinti magát, de az ilyen beriják úgy sem tudják, mi a különbség, tehát mindegy).

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.10. 16:11:12

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
Na, mégiscsak írtam egy posztot a vasárnapi parádéról, de nem biztos, hogy tetszeni fog. Tessék:
hartland.blog.hu/2012/07/10/eleg_volt_a_kocsogparadebol

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.10. 19:01:30

@Lavrentyij Pavlovics Berija: @Holger Hartland:

A vasárnap esti mtv-s vagy hírtévés híradóban szerepelt a tudósításban az a képsor (is), amikor a kordonnál tolongó ellentüntetőkre ráuszítják a fogott kutyákat, s a támadó, vicsorgó, hörgő állatokkal próbálják visszarettenteni, visszaszorítani az embereket a kordontól: a képsor alatti kommentből azt is megtudhatta a néző, hogy a parancsnok döntésére került sor a kutyák bevetésére.

Hogy ez az Index videóban nem szerepel? Mik vannak! Mivel megtörtént a kutyák bevetése, ezért kellett szerepeltetni a fejberúgott kutyát, hogy az Alfa mínuszokban ebben a formában rögzüljenek az események. Tudom, hogyan készülnek a hírek, ez az egyik szakmám.

ü
bbjnick

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.10. 20:34:38

@bbjnick: Ha tud adni rá egy linket, megköszönném.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.10. 20:48:52

@Holger Hartland:

Kerestem, de nem találtam. Esetleg teszek még egy kísérletet, de már többször szembesülnöm kellett vele, hogy sem az mtv, sem a hírtv archívuma nem teljes. De megpróbálok még majd keresgélni egy kicsit:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.10. 21:05:02

@bbjnick:

Ezt találtam, @Holger Hartland:

mno.hu/belfold_archiv/konnygazt-is-bevetettek-a-kossuth-teren-1089609

Hogy hová lett az általam hivatkozott képsor, az nem kétséges, mert többszöri, többféle tárgyszavas keresésre sem találtam semmiféle (!!!) tudósítást a www.hirado.hu-oldalon a Budapest Prideról (helyette a londoni World Prideról közölnek fotókat:-)). A cenzúra levetette a kutyásakciót a netről:-(

ü
bbjnick

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.10. 21:21:30

@bbjnick: Köszönöm, az mno-sat megnéztem, és az alapján is fenntartom, hogy az agresszív nácik azt kapták, amit megérdemeltek. Igen, láttam a felvonulókról készült képeket is, és nem, egyáltalán nem rokonszenves társaság. De felvonulni attól még joguk van. A náciknak is, ha nem agresszorkodnak.

A kutyauszítós még előkerülhet, ha volt olyan, és nem értett félre valamit.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.10. 21:31:19

@Holger Hartland:

Tiszta sor ez! Maga jobban hisz az Indexnek, mint nekem:-) Ami nem csoda, mert így kondicionálták:-) Gondolja, hogy nekem öröm látni, amit látok? De engem meg úgy kondicionáltak, hogy bármennyire is kényelmetlen, a valósággal szembe kell néznünk.

ü
bbjnick

tistedur 2012.07.10. 23:07:48

@bbjnick: megszűnt a cenzúra, örvendj :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.10. 23:17:26

@tistedur:

Ó, ez pazar! Ne ha már ilyen önzetlenül segítőkész vagy, akkor azt is megtennéd nekem, hogy megnyitod a júl. 7-i tudósításokat?! Mert nálam a címek --- hiába kattintgatok --- nem "mutatnak" tartalmakra.

ü
bbjnick

tistedur 2012.07.10. 23:21:08

@bbjnick:
www.hirado.hu/Hirek/2012/07/07/18/Megallitottak_a_felvonulast__fotok_es_hirek_a.aspx
ebben vannak a fotók...
egyébként beíród a keresőbe a hirado.hu-n, hogy budapest pride, akkor kiadja az oldalt.
a videótárban pedig dátum szerint rá tudsz keresni a hiradóra.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.10. 23:22:10

@bbjnick: Az index videóját a saját szememmel láttam, azt viszont, hogy a rendőrség kutyákat uszított "becsületes, jóérzésű" ellentüntetőkre, csak a maga elbeszéléséből olvastam. Nem gondolom, hogy hazudna, de láthatta rosszul, emlékezhet rosszul, tévedhet. A szememnek hiszek.

@tistedur: Köszönöm, mindjárt megnézem.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.10. 23:28:04

@tistedur: Ebben nem láttam olyasmit, amiről bbjnick írt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.10. 23:38:29

@Holger Hartland:

Hosszas kutatás után (s csak a maga kedvéért) megállapítottam, hogy (szinte bizonyosan) a Hír TV július 8-i 19 órás híradójában volt látható a képsor. Nekem nem sikerült előhalásznom, ha magának sikerül, akkor linkelje ide, hogy én is megnézhessem újra.

ü
bbjnick

tistedur 2012.07.11. 00:10:35

@Holger Hartland: bbjnick kissé elfogult a becsületes, jóérzésű kordonnál tolongó ellentüntetőkkel :)
mondjuk kordonnál tolongani sosem egészséges...
(teljesen jó arra a híradóra hivatkozni, ami nincs fenn az mno videótárában. az ottlévő, a pridével kapcsolatos videók közül pedig még az aznap a helyszínen lévő tudósító sem említette a kutyauszítást)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.11. 00:12:35

@bbjnick: Köszönöm, de nem találtam meg. Pedig kerestem. Nem valami felhasználóbarát a HírTV weboldala. Minden esetre az általam látott, itt fentebb linkelt HírTV-s tudósításban is a rendőröket hergelő szélsőjobboldali tüntetőkről beszéltek (és mutattak képeket), nem pedig becsületes, jóérzésű emberekről.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.11. 00:43:02

@tistedur:

mno.hu/belfold_archiv/konnygazt-is-bevetettek-a-kossuth-teren-1089609

Miről beszél Bogi 0:53-tól az itt található videón?

És: én tudom, hogy felétek a hazugság nem bűn, de, tudod, felénk az, úgyhogy,lehetőleg, eszerint minősítgessük egymást és feltételezgessünk egymásról ezt-azt!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.11. 01:10:19

@Holger Hartland:

Ha volna annak valamiféle mértékegysége, hogy melyikünk viszolyog jobban a devianciától (legyen az szodómia, agresszió, rendbontás, bármi) nagyon könnyen lehet, hogy nálam mutatná a nagyobb értéket a műszer:-) De itt most nem arról szól a történet, hogy kinek mi a szimpatikusabb, hanem arról, hogy az ellentüntetők felháborodása jogos volt (hogy ki milyen formában ad ennek hangot, azon persze lehet elménckedni) és a rendőrség egy deviancia elleni jogos felháborodásra (mondom, a felháborodás megnyilvánulási formáin akár elménckedhetünk is) kutyásattakkal reagált.

Volt már magának nexusa rendőrkutyával? Nekem volt, még 1986-ban. Nem volt balhé, csak az abszolút erőfölényüket, hatalmi pozíciójukat érzékeltették a rendőrök azzal, hogy kerítésnekszorítottak bennünket kutyákkal. De nincs kétségem afelől, hogy mi történt volna, ha csak mozdulunk.

A neten megfuttatott kutyafejberúgós videóról pedig csak annyit, hogy teljesen egyértelmű volt a szituáció. Az elvonuló rendőrök után kiabált néhány hőbörgő. Ekkor a sorból kivált néhány rendőr és maguk előtt engedve a kutyát, kezükben gumibottal a kiabálók felé indult. (Kérdésem: mi indokolta ezt?) Ha a rugdosódó hülyegyerek megfordul és szaladni kezd, a rendőr simán ráengedheti a kutyát. Nyilván, nem először volt már a hülyegyerek ilyen szituációban, tudta, hogyan működik. Ezért rúgott, mert nem gyáva (csak hülye) és a zavart kihasználva fordult és futott, így sem az esetleg utánaugró kutya, sem a rendőr gumibotja nem érte utol. Ez van. Ezek a kutyák gyilkológépnek vannak idomítva, nem ölebnek, ez a szituáció nem az, amikor egy vandál belérúg érzékenylelkű kis házikedvencünkbe. De hangulatot lehet vele kelteni, kétségtelen.

ü
bbjnick

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.11. 01:18:00

@bbjnick: Tessék, 0:53-tól: "A rendőröknek kutyákkal és könnygázzal kellett megfékezni a több száz fős tömeget, akik (sic!) között ott volt Zagyva György Gyula, jobbikos országgyűlési képviselő is."

Ennyi. A "kutyákkal kellett megfékezni a tömeget" nagyon nem ugyanaz, mint a "kutyákat uszítottak becsületes, jóérzésű emberekre".

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.11. 01:26:19

@bbjnick: Mindenki tetszése szerint viszolyoghat vagy háborodhat fel, így bármilyen viszolygás vagy felháborodás lehet "jogos", bár inkább a jogosságra vonatkozó kérdés értelmetlen. A "ki milyen formában ad ennek hangot" kérdésén pedig nemcsak lehet, hanem kell is elménckedni, ugyanis ez az igazi kérdés.

tistedur 2012.07.11. 01:30:00

@bbjnick: hát nem arról, hogy szegény békés tüntetőket ettek meg a rendőrségi vérebek..
és még azt a kutyát rugdosó faszt mentegeted?!
a rendőrkutya pedig nem gyilkológép.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.11. 01:30:28

@Holger Hartland:

Mondom: láttam!

"A 'kutyákkal kellett megfékezni a tömeget" nagyon nem ugyanaz, mint a "kutyákat uszítottak becsületes, jóérzésű emberekre'."

Maga szerint hogyan fékeznek meg kutyákkal tömeget? Rögtönzött kutyasimogatót nyitnak?

Látom, fogalma sincs, hogy hogyan zajlik egy ilyen akció. A kutya a rendőr jelére támad és a rendőr olyan mértékben tartja vissza (a kezében tartott szíjon) az acsargó, vicsorgó, hörgő, vetődő (magyarul: támadó) kutyát, amilyen mértékben jónak látja. S a tömeg, a támadó kutya elől, nyilván, hátrál. Ennyi.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.11. 01:38:57

@tistedur:

Nekünk is van kutyánk. A világ legjobb arc ebe és legokosabb kutyája. De az velünk szokott beszélgetni és nem tömegoszlatásra idomítjuk. Egy jó rendőrkutya, bizony, gyilkológép. Végtelenül fegyelmezetten parancsra cselekszik, s, ha az a parancs, nyilván, öl is.

ü
bbjnick

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.11. 01:43:47

@bbjnick:
"Kutyákkal kellett megfékezni a tömeget" = a tömeg agresszív, a rendőrség kénytelen volt bevetni ellene a kutyát. A tömeg volt a kezdeményező, a rendőrség a reagáló fél.
"Kutyákat uszítottak becsületes, jóérzésű emberekre" = a tömeg békésen álldogált, amikor kutyás támadás érte. A rendőrség az agresszor, a tömeg az ártatlan áldozat.

Világos a különbség?

tistedur 2012.07.11. 01:48:40

@bbjnick: egy csivavát is csibészeltethetsz, max nem lesz hatékony.
a"családi, jófej" kutyák több gebaszt okoznak, mint ezek a képzett jószágok. ráadásul szájkosaras kutya, max földre dönt, de marni/harapni nem tud. egyébként elég általában a látvány, hogy a tömeg oszolni kezdjen: és ez nem "ráuszítás". a ráuszítás az, amikor elengedik a kutyát.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.11. 01:53:00

@tistedur:

1) Azon a felvételen, amit én láttam a kutyákon nem volt szájkosár.

2) A ráuszítás nem az, hogy elengedik a kutyát, hanem az, hogy "ráküldik" a kutyát valakire. A rendőr kezében ott a szíj és addig engedi az állatot, ameddig jónak látja.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.11. 01:57:36

@Holger Hartland:

1) Szóval, akkor mégiscsak volt rendőrségi kutyás attak?

2) Maga szerint egy jóérzésű, becsületes ember nem lehet indulatos?

3) A hangos, indulatos tömeg jelenléte maga szerint magátólértetődővé teszi, hogy kutyákat vetünk be ellene?

ü
bbjnick

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.11. 10:00:33

@Holger Hartland: A legjobb az lenne, ha a pávatollas köcsögök és a széljobbos idióták elvonulnának valami zárt helyre, és ott intéznék el a dolgot. A túlélőnek a "csendes többség" meg biztos összedobna egy csak oda repülőjegyet valami Isten háta mögötti helyre.

"hogy az agresszív nácik azt kapták, amit megérdemeltek"
Ne fényezze ezeket a taknyokat! (c. egy fasiszta csendőrőrmester)

@bbjnick: A fenti videóban a kutyán szájkosár volt, ráadásul nem támadott (egy támadó kutya nem így viselkedik). Az, hogy a faszszopó attól tartott, hogy ráuszítják, az nem mentség. Ilyen alapon a 2006-os rendőrterror is jogos volt.
Továbbá: egy valamirevaló országban a rendőrnek bekiabáló provókat megbasszák. A minumum egy nagyon komoly pénzbírság.

"És: én tudom, hogy felétek a hazugság nem bűn, de, tudod, felénk az, úgyhogy,lehetőleg, eszerint minősítgessük egymást és feltételezgessünk egymásról ezt-azt!"
Tistedur is megkapja, hogy genetikusan bolsevik?

@mavo: Jól gondolja, nem érdekel, hogy mi a különbség a transzvesztita és a tomyboy között.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.11. 11:22:11

@bbjnick: Amit a videón láttam, az alapján a rendőrség jól kezelte a helyzetet.

@Lavrentyij Pavlovics Berija: A pávatollas köcsögök nem akarnak bántani senkit, a szélsőjobbos köcsögök viszont igen.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.11. 11:47:25

@Holger Hartland:

valaki ezt már megírta, de nem így, egész jó lett. látom, bébézsuzsika ott sem bírt nem buzizni egy jóízűt. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.11. 11:57:21

bébézsuzsikának meg ezer hála a "csak másolt, nem plagizált" revivalért.

tisztességes országban egy ilyen képességekkel rendelkező ember már rég az ottani mónika só ünnepelt, és jól fizetett sztárja lenne. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.11. 11:58:50

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

a bébézsuzsikának írtakért egy respect kijár.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.11. 11:58:53

@Holger Hartland: Pár éve volt egy buzi, aki papnak öltözve gusztustalankodott a menetben. Na ez biztos bántani akart, igaz hogy nem fizikailag.
A libi felszopóik pedig egyértelműen ártani akarnak, ha egy közösség nem igazán csípi a buzikat, akkor minek provokálni őket? Nálunk még elmegy a dolog, de a szerbeknél sokkal nagyobb verekedés lett belőle.
Mi a bánatos francnak kell _teljes_ egyenjogúságra törekedni? Minek házasság (melyik a férj és melyik a feleség)? Minek örökbefogadás, amikor egyrészt az irányultság részben tanult, másrészt szegény gyereket az iskolában halálra fogják cikizni.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.11. 12:00:56

@mavo: Én vagyok Kohn bácsi a brüsszeli főtérről, a jobbereknek libsi, a libsiknek fasiszta.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.11. 12:23:01

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

a hozzád hasonlók tőlünk nyugatra még az is elképzelhető, hogy maguk is egy jót buliznak a buziparádén, itt meg csak azért nem hajlandóak egy erős órácskán keresztül egy jót szórakozni egy tehetséges komikus műsorán, mert az illető szeret nőnek öltözni.

hát, így mennek a dolgok ezen a mi kis balkánunkon.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.11. 12:27:34

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

"Pár éve volt egy buzi, aki papnak öltözve gusztustalankodott a menetben."

na, mit csinált? mesélj már ... lóbálta a faszát, vagy mi volt? :)

az, hogy a valóságban egy halom pap tényleg buzi, csak nem állnak ki ezzel a közönség elé, hanem rejtegetik. hát ja. azért senki sem hörög.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.11. 12:57:34

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Meddig lesz még hivatkozási alap ennek a papnak öltözött idiótának az évekkel ezelőtti esete? Ami egyébként, ha ártott, legfeljebb a felvonulás renoméjának ártott.

"A libi felszopóik pedig egyértelműen ártani akarnak"
Lehet. Nem követem a melegfelvonulásokról szóló híreket, így fogalmam sincs, hogy a libi felszopók mit mondanak a beszédeikben. De joguk van hozzá, hogy elmondják. Aztán majd vagy kapnak elég szavazatot a választásokon, vagy nem. :)

"ha egy közösség nem igazán csípi a buzikat, akkor minek provokálni őket?"
Ki provokál? Évente egyszer felvonulnak, előre bejelentett útvonalon, élve az Alaptörvény biztosította jogaikkal.

Ami a többit illeti: ha ellenzi az egyneműek házasságát és azt, hogy örökbefogadhassanak, abból nem következik a felvonulás tiltása. Felvonulniuk attól még miért ne lehetne szabad?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.11. 14:20:12

@Holger Hartland:

a magyarellenes nyugaton egy ideje már nem az a kérdés, hogy a papok között vannak-e buzik, hanem hogy lehetnek-e nyíltan. van ahol igen, van ahol még nem annyira.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.11. 14:39:09

@Lavrentyij Pavlovics Berija: @Holger Hartland:

Ter 19
Ter 19.1
A két angyal este ért Szodomába, amikor Lót éppen a város kapujánál ült. Mikor Lót meglátta őket, felállt, eléjük ment, földig hajolt előttük,
Ter 19.2
és így szólt: "Kérlek benneteket, uraim, térjetek be szolgátok házába éjszakára és mossátok meg lábatokat. Holnap reggel aztán elindultok és folytatjátok utatokat." Azok így válaszoltak: "Nem, a szabadban akarunk éjszakázni."
Ter 19.3
De unszolta őket, azért betértek hozzá és beléptek házába. Ő pedig vacsorát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, s azok ettek.
Ter 19.4
Még nem tértek nyugovóra, amikor a város férfiai, fiatalok és öregek, az egész nép az utolsó férfiig körülvették a házat.
Ter 19.5
Kihívták Lótot és így szóltak: "Hol vannak a férfiak, akik ma este érkeztek hozzád? Hozd ki nekünk, hadd ismerjük meg őket."
Ter 19.6
Lót kiment hozzájuk a bejárat elé, de az ajtót bezárta maga mögött,
Ter 19.7
és így szólt: "Testvéreim, ne kövessetek el ilyen gonoszságot.
Ter 19.8
Itt van a két lányom, még nem voltak együtt férfival, kihozom őket nektek és tegyetek velük, amit akartok. A férfiaknak azonban nem árthattok, mert ők az én tetőm árnyékában vonták meg magukat."
Ter 19.9
Erre azok így kiabáltak: "El veled! Idegenként jött ide és már a bírót akarja játszani! Veled még jobban elbánunk, mint velük." Hevesen rátámadtak az emberre, Lótra, s már azon voltak, hogy betörik az ajtót.
Ter 19.10
De a férfiak kinyújtották kezüket és behúzták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót.
Ter 19.11
Az ajtó előtt álló embereket pedig vaksággal sújtották, apraját és nagyját, úgy, hogy hiába keresték a bejáratot.
Ter 19.12
Ezután a férfiak így szóltak Lóthoz: "Ha még van itt valakid a városban, fiad és lányod vagy más valakid, aki hozzád tartozik, vezesd ki a helységből,
Ter 19.13
mi ugyanis elpusztítjuk ezt a helyet, mivel igen nagy a panasz ellenük Isten előtt, és Isten azért küldött bennünket, hogy pusztítsuk el őket."
Ter 19.14
Akkor Lót kiment és beszélt vejeivel, akik leányait feleségül akarták venni, és ezt mondta: "Rajta, költözzetek el erről a helyről, mert Isten elpusztítja a várost." De vejei azt hitték, hogy tréfálkozik.
Ter 19.15
Amikor hajnalodott, az angyalok siettették Lótot és mondták: "Rajta, vedd feleségedet s két lányodat, akik itt vannak, nehogy a várost sújtó büntető ítélet téged is érjen."
Ter 19.16
Mivel még késlekedett, a férfiak kézen fogták őt, feleségét és mindkét lányát, mert Isten meg akarta őket menteni, és kivezették, s csak a városon kívül engedték el őket.
Ter 19.17
Amikor kivezették őket, ezt mondták: "Menekülj, az életedről van szó. Ne tekints hátra, ne állj meg sehol a környéken, hanem menekülj a hegyekbe, nehogy elpusztulj."
Ter 19.18
Lót így szólt hozzájuk: "Nem, Uram,
Ter 19.19
hiszen szolgád kegyelmet talált szemedben, s te nagy irgalmasságot gyakoroltál velem azáltal, hogy életben hagytál. De nem menekülhetek a hegyekbe. Hátha mégis utolér a baj, úgy, hogy meg kell halnom.
Ter 19.20
Nézd, ott az a város elég közel van ahhoz, hogy oda meneküljek, s elég kicsi is. Ott szeretnék meghúzódni - ugyanis elég kicsi -, hogy életben maradhassak."
Ter 19.21
Ő így válaszolt neki: "Azzal is megtisztellek, hogy nem pusztítom el a várost, amelyről beszéltél.
Ter 19.22
Menekülj oda sietve, mivel addig nem tehetek semmit, amíg oda nem érsz." Ezért nevezik a várost Coárnak.
Ter 19.23
A nap éppen megjelent a föld felett, amikor Lót megérkezett Coárba.
Ter 19.24
Akkor Isten kén- és tűzesőt bocsátott az égből Szodomára és Gomorrára.
Ter 19.25
Így pusztította el ezeket a városokat, az egész vidéket, a városok minden lakóját és a mező egész növényzetét.
Ter 19.26
Felesége visszanézett és sóoszloppá változott.
Ter 19.27
Ábrahám korán reggel kiment arra a helyre, ahol Isten színe előtt állt,
Ter 19.28
és körülnézett Szodoma és Gomorra irányában, meg az egész síkságon. Azt látta, hogy a földből füstgomolyag száll fel, amely hasonlított az olvasztókemence füstjéhez.
Ter 19.29
Így emlékezett meg Ábrahám Istene Lótról, amikor elpusztította a síkság városait és kimentette őt a pusztulásból, midőn elpusztította a városokat, amelyekben Lót lakott.

+

Jel 3.14
"A laodiceai egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja az Amen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete.
Jel 3.15
Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg!
Jel 3.16
De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból.
Jel 3.17
Azt mondod: Gazdag vagyok, dúsgazdag, nincs szükségem semmire. - Nem látod, hogy nyomorult vagy, szánalomra méltó, szegény, vak és mezítelen?
Jel 3.18
Azt tanácsolom neked: Végy tőlem tűzben kipróbált aranyat, hogy meggazdagodj; fehér ruhát, hogy felöltözz, s ne lássék szégyenletes meztelenséged; kenetet, hogy megkend szemedet és láss.
Jel 3.19
Akiket szeretek, azokat korholom és fenyítem. Buzdulj fel, és térj meg!
Jel 3.20
Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.
Jel 3.21
A győztest magam mellé ültetem a trónra, ahogy én is győztem, és együtt ülök Atyámmal a trónon.
Jel 3.22
Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak."

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 15:00:19

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Most arra a múltbeli szerb alkalomra gondol, amely kapcsán videofelvétel készült arról, hogy egy rohamrendőr meglehetősen hevesen fékezi meg az egyik ellentüntetőt, miközben valami olyasmit vág a fejéhez, hogy "ez az én városom és nem fogom hagyni, hogy szétverd!"?

Tökös gyerek az ilyen, meg kell hagyni.

tistedur 2012.07.11. 15:35:09

@bbjnick: Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! Fehérre meszelt sírokhoz hasonlíttok, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a halottak csontjaival s mindenféle undoksággal. Így ti is kívülről igazaknak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.11. 16:00:42

@tistedur:

Ez mind igaz, de hogy jön ide?

Maga művelt hölgyszemély, miért hozza magát ilyen helyzetbe? Nyilván tudja, kik voltak a farizeusok. Akkor pedig...?!

"L. Finkelstein demokratáknak tartja őket."

lexikon.katolikus.hu/F/farizeusok.html

ü
bbjnick

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.11. 16:19:05

@tistedur:

nem néz ki ez szépnek kívülről sem.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.11. 18:17:24

@mavo: Nem szeretem a tömeget, ergo az ilyen tömegbulik számomra eleve kizártak. De ha nem lenne az, akkor se mennék olyan bulira, amivel nem értek egyet, így a buziparádé meg a gárdaavatás kizárva.

@Holger Hartland: Legalább amíg a ballibik felsikoltanak, ha Marxről Wassra neveznek át egy utcát :)

A libi felszopók mindent támogatnak, ami a megszokott társadalmi rend ellen irányul.

Magyarországon nem az átlagos felvonulók provokálnak, hanem pár provó. Szerbiában, Oroszországban maga a felvonulás a provokáció.

Én nem akarom megtiltani a felvonulást. Viszont az ellentüntetést se szabad tiltani, amíg nem erőszakos.

@bbjnick: Ennek mi köze ahhoz, hogy az ellentüntetők nem kersztényként, hanem söpredékként viselkedtek?

@Counter: A rohamrendőrös videó kimaradt, valami cikket olvastam a derabszámokról.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.11. 18:18:56

@mavo: Nem kellett volna új értelmet adni a meleg szónak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.11. 18:46:35

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Az agresszor, aki a társadalomra támad, az nem a felháborodott ellentüntető, hanem maga a homoszexuális aktivizmus.

www.tradicio.org/trad99buji.htm

A társadalom pedig úgy védekezik, ahogy tud. Meséljen, milyen lehetősége van még a becsületes, tisztességes polgárnak, hogy ellenérzésének vagy aggályainak hangot adjon a szodomiták romboló, mindent beszennyező, összemocskoló, elpusztító ténykedésével szemben, mint az "ellendemonstráció"?

Ha öncélúan törő-zúzó futballhuligánokra, randalírozó, fosztogató csőcselékre vagy egymásnakeső részeg, félállati hordákra uszítana kutyát a rendőrség az teljesen rendjénvaló volna (felőlem akár kardfogú tigriseket is uszíthatnának rájuk), de itt most nem ez történt. Az Igazság, akárkik is azok, az ellentüntetők oldalán áll, a hatalom pedig a Gonoszt szolgálja.

ü
bbjnick

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.11. 19:01:16

@bbjnick: Verekedni, dobálni, ordibálni, a munkáját végző rendőrt baszogatni mióta korrekt reakció? Ha az ellentüntetők kulturáltan viselkednének, akkor sokkal többet érnének el. Az átlagember az egészből annyit vesz le, hogy szegény buzikat bántják a fasiszták.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.11. 19:38:55

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Ugyan, ne zsibbasszon már! '45 óta a mindenkori mainstream ideológia azt a hamis érvelést játssza ki mindenkori ellenzéke ellen, hogy aki nem az általa diktált (ad hoc) társadalmi normarendszert követi, az erkölcsileg alacsonyabbrendű. Ez a hatalommal való visszaélés non plus ultrája. Abesszin makaó. Úgyhogy, ezt hagyjuk!

Shamánakkormán: maga hogy jelezné a főutcán, platósterautókról bömbölő zenekísérettel, kétezer rendőrrel védetten vonuló vonagló buziknak az ellenérzését? Csúnyán néz rájuk?

A társadalom pedig pontosan érti ezt a helyzetet: azt a következtetést vonja le belőle, hogy a hatalomgyakorlók romlottak, visszaélnek a rájuk bízott előjogokkal, a Gonosz kezében a hatalom.

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 19:48:07

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Kerestem, de nem találom, pedig határozottan emlékszem rá.

A videó egy emeleti lakás ablakából készült, amikor már vélhetően szétkergették az ellentüntetőket. Egy kereszteződésben zajlik az akció, a rendőr meglehetősen rendpárti módon bánik az úriemberrel, miközben a már említett értelmű szidalmakat vágja a fejéhez, feltehetően őszinte felháborodással.
Hát így is lehet. Érdekes, hogy milyen nagy mértékben meg tud feledkezni a meleg vagy sem alapállásról és akként kezeli az ügyet, ami: vandalizmus és zavargás.

Bbjnick egyébként jó fél éve átment kőkonzervatív keresztényből misztikus katolikus tradicionalistába. Nem lehet vele már szót érteni, előbb-utóbb maga is azokban a verbális fostengerekben fog fürödni, amiket rám szokott okádni. Aggódnék érte, ha nem látnám fölöslegesnek.

Tündér_Lala 2012.07.11. 20:07:42

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Maguk tévednek.
Igen felmerül az emberben, hogy ha érdektelenségbe fulladna a buzifesztivál, akkor felhagynának vele.

Nos nem. A rendezvény célja éppen az emberek többségének a provokálása. (Érdekérvényesítési próbálkozásnak ugyanis nyilvánvalóan a leghatékonytalanabb.) Ha ilyen módszerekkel nem sikerül elérni a felháborodást, akkor következnek a durvább dolgok (látta az amerikai fotókat ? ilyesmi kellene az Andrssy úton ?) Ezért sajnos a hátrálás nem megoldás.

A dolog legkárosabb része, hogy a propagandával - az eredeti 2-3 % valóban született homoszekszuális mellé, a propagandával, amely szerint nagyszerű és követendő dolog a homoszexszualitás - olyan buta gyerekeket, akiket be lehet csapni és akikben nincs zsigeri ellenállás (újabb 5%) - bemelegíthetnek, ezzel ártva nekik és a társadalomnak (mert nem igaz, hogy azonos értékű emberi lét ez az életforma.) Vagyis a tűrt kategoriából a támogatottba helyezni a jelenséget NEM KÍVÁNATOS !

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 20:11:46

@Tündér_Lala: A tűrés az pont azt jelenti, hogy van joga felvonulni, van joga megtartani az állását, van joga jogvédelemhez, ha agyba-főbe akarják verni stb.

A tűrés magánál miért jelenti azt, hogy eltekint a halálbüntetés végrehajtásától? S miből gondolja, hogy ez a teljesértékű emberi élet, ami ki sem látszik mások meg- és elítéléséből?

Pelso.. 2012.07.11. 20:29:47

@Tündér_Lala: Hol-hogyan kommunikálták a felvonulók, hogy követendő példa a homoszexszualitás, mikor buzdítottak erre kívűlállókat?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.11. 21:08:09

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

igen, ebben is egyet értünk. a homoszexuális egy teljesen használható szó, ami önmagában nem hordoz olyan pejoratív konnotációkat, mint pl. a buzi, a ratyi, pláne a köcsög, tehát megfelelt volna a píszí beszédben is. ez a meleg meg ... no mindegy. nem vagyok homofób, tehát csak a fejemet fogom, ha meghallom, amiből le tudom vonni azt a következtetést, hogy egy homofóbot valószínűleg irritál. ami nem hiszem, hogy jó bárkinek is.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.11. 21:10:24

@Pelso..:

zavarták a vizet a folyón, ahol a homofóbok ittak. esetleg a testvérük, vagy az apjuk.

nem kurva mindegy?

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.11. 21:21:20

@bbjnick: Van egy rossz hírem, a jelenlegi jogszabályi környezet lehetővé teszi, hogy a buzik vonuljanak. Azt viszont nem teszi lehetővé, hogy az ellentüntető testi sértést ill. tetleges becsületsértést kövessen el (az ordibálás nem jogi, hanem ízlésbeli okokból kerülendő). Ha nem tetszik, akkor szavazzon be a parlamentbe 2/3-nyi fasisztát, akik megváltoztatják az Alkotmányt (a BTK módosítása nem lenne elég).

A fenét, a társadalom azt látja, hogy kétféle szubkultúra rontja a levegőt.

@Counter: Lehet, bennem annyi maradt meg, hogy komoly verekedés volt. Az ügy mögött meg a nyugati libik álltak, akik "kikényszerítették" a belgrádi bulit. Ha jól emlékszem, a mandarin ki is rakta az egyik szervező HP cikkét.

A katolikusok manapság nem szoktak ennyire elszántak lenni, az amerikai neoprotestáns felekezetek annál inkább. Az európai protestáns felekezetek egy része meg nyalja a buzik seggét.

@Tündér_Lala: Leírtam, hogy jogos az ellentüntetés. Azonban az ellentüntető tartsa be a BTK-t, vagy ne sírjon a szája, ha a rendőrök szétcsapnak köztük.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 21:31:47

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Hát igen, amennyiben a konfliktus egyik oldalán kompromisszumra egyáltalán nem, erőszakra viszont annál inkább kész és hajlandó fél áll, akkor a konfliktust vagy elhalasztják és később lesz erőszakos, vagy nem halasztják el és most lesz az. Azt hiszem, harmadik lehetőség nincs.
Aztán az erőszak kölcsönös alkalmazásából az szokott következni, hogy valamely fél elunja, ha folyton megverik.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.11. 21:32:14

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

az ellentüntetés nem jogos, hanem jogszerű. ég és föld.

a jogos ellentüntetés például az lenne, amit a pedofil papok pride-jára (zsír felvonulás lenne) válaszul a pedofil papok áldozatai és azok rokonai szerveznek.

ez csak jogszerű volt. a törvény megengedi, hogy az ellen tüntess, aki soha nem ártott neked. miért ne tehetnéd? ha te nem kedveled a sajtkészítőket, a törvény megengedi, hogy tüntess ellenük, amíg bla-bla. eddig oké. de hogy testi erőszakkal fenyegesd is azt, aki továbbra sem ártott neked soha, majd megpróbálj a közelébe kerülni, hogy ezt meg is valósítsd, na azt már kevésbé tolerálja.

érthetetlen, miért. érthetetlen. liberálterror!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 21:32:30

@Counter: (És imígyen a konfliktus egyik oldalán az erőszakos, kompromisszumot elutasító fél átalakul nem annyira erőszakos, kompromisszumkész és kevesebb fogú féllé.)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.11. 21:34:09

@Counter:

"amennyiben a konfliktus egyik oldalán kompromisszumra egyáltalán nem, erőszakra viszont annál inkább kész és hajlandó fél áll"

nahát, hogy ezek a buzik milyenek :)

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.11. 21:57:24

@mavo: A buzi annyira azért nem sértő mint a ratyi, köcsög.

De, jogos, mert egy abnormális viselkedés reklámozása, pozitívként való beállítása elleni tüntetésről van szó.

@Counter: "Aztán az erőszak kölcsönös alkalmazásából az szokott következni, hogy valamely fél elunja, ha folyton megverik. "
Kivéve, ha az áldozat szeret áldozatként tetszelegni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.11. 22:05:29

@Lavrentyij Pavlovics Berija: A tetszelgés a szituáció hamisságát is magába foglalja.

Tudna példát mondani? Úgy érzem, az általam említett konfliktusrendezési mód a tetszelgést az erőszak valóságossága okán kizárja.

Másrészt nem gondolom, hogy a felvonulás pozitívként akarná beállítani a homoszexualitást vagy reklámozná.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.11. 22:09:45

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

"De, jogos, mert egy abnormális viselkedés reklámozása, pozitívként való beállítása elleni tüntetésről van szó."

a reklámozást kifejtenéd? a "legyél te is buzi, az tök kúl", feliratok tömkelegéről csak én maradtam le, vagy esetleg te is?

Kockagolyó - a legjobb csúszógömb (törölt) 2012.07.12. 10:53:40

Aki a szexuális szokásaival kérkedik, az nem ember. A Dunába kell lőni az olyan gennyládát!

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.12. 12:55:13

@Counter: Ha az ügy áldozatot kíván, akkor mindig lesz pár lökött, aki vállalja a mártírságot.

@mavo: Épp maga írta fen, hogy jó buli. A Top Gun című toborzófilmben se írták ki nagy betűkkel, hogy "Lépj be a seregbe!".

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.12. 19:25:12

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

"Van egy rossz hírem, a jelenlegi jogszabályi környezet lehetővé teszi, hogy a buzik vonuljanak. Azt viszont nem teszi lehetővé, hogy az ellentüntető testi sértést ill. tetleges becsületsértést kövessen el (az ordibálás nem jogi, hanem ízlésbeli okokból kerülendő). Ha nem tetszik, akkor szavazzon be a parlamentbe 2/3-nyi fasisztát, akik megváltoztatják az Alkotmányt (a BTK módosítása nem lenne elég)." --- írja.

1) Testi sértésre, tettleges becsületsértésre hol került sor?

2) A magakorabeli német alkotmány is lehetővé tette a nürnbergi törvényeket és a magakorabeli magyar is az '56 utáni megtorlásokat, egy alkotmányban (mint olyanban, önmagában) semmiféle erkölcsi biztosíték nincs.

"A fenét, a társadalom azt látja, hogy kétféle szubkultúra rontja a levegőt." --- írja.

Az egyik szubkultúra buzulni akar, a másik nem akarja a buzulást: no, de mit akar a (nem szubkultúr) többségi kultúra?

ü
bbjnick

fchris82 2012.07.12. 22:24:14

@Kockagolyó - a legjobb csúszógömb: Te nyilván az Atlanti óceánba lőnéd a Riói karnevál összes résztvevőjét, de minimum eltakarod a szemed ha táncoló nőt látsz, esetleg sose táncoltál nővel önfeledten és kicsit erotikusan nyilvános helyen, ide értve a lassút is. Ha sétálsz a pároddal, akkor sem fogod meg a kezét, adsz neki puszit vagy éppen csókot - nyilvános helyen. Ugye? :D

Igen, a lányokat szeretem, szoktam velük táncolni és ki szoktam fejezni, hogy érdekelnek. És nekem rosszul esne, ha éppen egy fordított társadalomban élnénk, és én ezt nem tehetném meg, sőt, titkolnom kéne, hogy tetszenek a nők. Ezt hívják empátiának. Én nem csinálom, de ettől még nem ítélem el azt, aki vmiben más. Ugyanúgy vannak érzéseik és én ezt elfogadom. Nem értek vele egyet, de elfogadom. Mint ahogy nem vetek meg senkit, csak mert ő szereti teszem azt a mangót, én meg nem. Nem vagyunk egyformák, szerencsére. Kapálózhatsz, akkor sem lesz mindenki barna hajú, vagy éppen kék szemű, csak mert szerinted az a tuti.

Kockagolyó - a legjobb csúszógömb (törölt) 2012.07.13. 02:17:17

@fchris82: Kapálózhatsz, a perverz szartúró faszszopók nem fogják gyermekek szeme láttára terjeszteni a fertőjüket.
Az embereknek elegük van a férgekből és kártevőkből.

fchris82 2012.07.13. 05:55:35

@Kockagolyó - a legjobb csúszógömb: "nem fogják gyermekek szeme láttára terjeszteni a fertőjüket."

És áruld már el, hogy szerinted ez mégis hogyan terjed? Cseppfertőzéssel?
Kb annyira lehet ezt terjeszteni, mint amennyire egy tolószékes felvonulásba belerokkanhatsz. Vagy esetleg téged két csókolózó férfi látványa felizgat, vagy mi? Mert ha nem, akkor helyből bizonyítottad is a saját hülyeséged, mely szerint ez terjeszthető.

"Az ismeretlentől nem félni kell, hanem megismerni. Félni azután sem késő." Ajánlom, hogy kicsit olvasgass utána az idegi- és hormonális szabályozásnak, kinél és hogyan működik, meg hogy mennyire lehet szimulálni a merevedést. De ha neked fel tud állni rendszeresen egy hűtőszekrényre is, vagy akár téged ez ki is elégít, akkor persze lehet, hogy velem van a baj. Senki nem választja tudatosan azt, hogy a saját neméhez vonzódik inkább, mint ahogy te sem tudatosan választottad a nőket. Persze próbálkozhatsz, de nem hiszem, hogy tudnál pasikra váltani, bármennyire is szeretnéd.

Lehet, hogy ez szerinted "beteges", de ja, ez igazából egy betegség, "fejlődési rendellenesség", mint amikor vki mindkét nemiszervvel rendelkezik, vagy éppen végtagok nélkül születik, netalántán süketen, vakon, vagy a hangszálai nem fejlődtek ki. A homoszexuálisok agya máshogy van bedrótozva.

Oké, te szereted a krémest, attól még lesznek a világon emberek, akik nem szeretik. Ezért lenézni, elítélni a másikat, elég primitív dolog. Viszont ez már részedről nem veled született tulajdonság, hanem tanult viselkedésforma, amin némi gondolkodással túl lehet lépni...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.13. 07:21:02

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

a kurva isten basszon meg, a hanyatló nyugaton évek óta milliók buliznak a buzifeszten, oszt mégse lett mindenki buzi ... ésszel már, emberek ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.07.13. 07:25:32

@bbjnick:

nos, ez az a pont, ahol a tetves kurva anyádat. aki a nürnbergi törvényeket idézi fel párhuzamként annak kapcsán, hogy a buzikat nem lehet csak úgy tetszés szerint megverni, az beteg. súlyosan beteg. jellemző, hogy ugyanezen "ember" csűrte-csavarta a szót, hogy gyerekeket kasztráltatni a pedofil papjaik miatt igazából trúság.

egy kibaszott pöcegödör a lelked, ennyi.

Frizuravarjú 2012.07.13. 11:22:57

@fchris82: Anyádat, te büdös kretén. Ajánlom ismerd meg a villamosszéket vagy a gázkamrát, ne félj tőle!

Kockagolyó - a legjobb csúszógömb (törölt) 2012.07.13. 18:02:37

@fchris82: Nem jó szó a felizgat, sokkal inkább: kinyílik a bicska a zsebemben.
Ha egy nyomorult perverz szégyentelen a szexualitásával henceg, annak nincs helye a társadalomban. Van sok hely, ahol szeretnek benneteket, húzzál oda, ez itt Szűz Mária országa, te patkány!

fchris82 2012.07.13. 20:44:28

@Kockagolyó - a legjobb csúszógömb @Frizuravarjú:
Huha :D Istenem, de buták vagytok, legalább viszont határozottak :D Egy biológia érettségivel hogy boldogulnátok manapság? Az, hogy DNS, RNS, fehérjék, hormonok, szinapszisok, fMRI, mond vmit? Dr House? :D Legalább a "Volt egyszer az élet" mesét néztétek gyerekként?

Szóval hívők vagytok gondolom. Ugyebár Isten teremtményei vagyunk mind. Igen, a buzik és a leszbik is. Ha ez a hatalmas Isteneteknek nem tetsző, majd elmossa a buzifelvonulást, ha viszont tetsző neki, akkor meg hagyja. Egy rohadt alma miatt hogy kiakadt anno, városokat rombolt le, most meg csak úgy tűri? Minek intézkedtek helyette? Béna kacsának nézitek? Ráadásul Isten elméletileg elég okos és tökéletes - elméletileg. Na most vagy elkúrt vmit, hogy lehetnek homoszexuálisak is a világon, akkor nem tökéletes, vagy simán lehet, hogy szereti a változatosságot, és megteremtette a lehetőségét, hogy az embereknek legyen kiken az elfogadást gyakorolni :P Egyébként ha akkora nagy hívők vagytok, otthon imádkozzatok és várjátok a csodát buzi témában, kevesebbet ártotok magatoknak is, másoknak is.

(Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy az ok-okozati összefüggések átmennek, illetve abban nem vagyok biztos, hogy az elméteket ellepő érzelmi - gyűlölet - köd blokkján keresztül is érthető-e. Ez most nem sértés akar lenni, mindenkinél előfordul, hogy érzelmi alapon mérlegel éppen, és akkor mondhatják neki egy fehér lapra, hogy az fehér, ő akkor is a fekete mellett fog kardoskodni: "Ádáz vitában a felek nem a valóságot védik, hanem saját csalhatatlanságukat". @Frizuravarjú: még, hogy én vagyok kretén, azért úgy tűnik messze több műveltséget tudok felmutatni :D )

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.13. 20:56:00

@fchris82: Dehogy hívők; trollok. Nem kell őket etetni.

fchris82 2012.07.13. 22:32:13

@Counter: Jaj, bocsánat, jogos. Legközelebb jobban fogok figyelni :D

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.07.16. 20:45:56

Faszszopó köcsög undorító gecinyelő csatornapatkány aberrált bélférgek vagytok.
Szakadt volna anyátokba a korcs szarnyaló debil fejetek!
süti beállítások módosítása