„Az összes 120 éves rézkilincset ellopták a házból” – írta kollégánk pár perce, hazaérkezve a munkából. „Ráadásul visszacsukták az ajtót, így először szerszám kellett, hogy haza tudjak jönni.” A pesti belváros frekventált és rendezett környékén lévő, a Parlamenttől pár száz méterre lévő házba így szivárog be az utolsó lakók által felélt, halódó zsákfalvak világa.

  A ház 1891-ben épült. „Először egy szobrot loptak el. Később egy kovácsoltvas lámpától szabadították meg a lépcsőházi kőkorlát egyik oszlopát. Már csak egy mozdítható érték van, a bejárati folyosó boltíves mennyezetéről lógó lámpa, ez 7 méter magasan van, ezért nem lopták még el. A házban két felújítás is zajlik, a munkások pedig rendre nyitva hagyják a kaput, így bárki bejöhet. Mindig ilyenkor tűnik el valami. Most már nyugodtak lehetünk, hiszen mindenki rácsok mögött él, a lépcsőházból már semmit sem lehet elvinni, a kilincsek voltak a régi polgári világ utolsó mozdítható dolgai. A ház karbantartására, az eredeti állapotok megóvására és helyreállítására rengeteget költünk – ez talán a mellékelt képeken is látszik. A kommunizmus évei alatt az udvar díszburkolatát elszállították, a lépcsőházból a szőnyeget felszedték, annak réz rögzítését pedig vandál módon – vélhetően kalapáccsal – leverték. Remélhetőleg ezek a mai tolvajok értek végére annak a rombolásnak, amit anno az elvtársak indítottak a polgári Magyarország életmódja és javai ellen” – írja a kollégánk egy városból, amely egyre inkább emlékeztet a végső dolgok országára. Várjuk olvasóink történeteit is, kivel milyen hasonló történetek estek meg mostanában?