A magyar jobboldal elmúlt tíz évét és jelenlegi dilemmáit elemző Mi a jobb? sorozatunkban Lovas István (Magyar Nemzet) írását olvashatják.
„Ha el akarod érni a Holdat, célozd meg a Napot” (Patrick Nyrishema, Ruanda információs és technológiai minisztere)
Az a hazai szakértő, aki szerint a magyar gazdaság lejtmenete még az első Orbán-kormány idején kezdődött, jobban tenné, ha elmélyültebben olvasná az általa etalonnak tekintett német sajtót is. Tucatnyi olyan cikkre akadna benne 2002-ből, amelyben éppen azt vetik a budapesti jobbközép kormány és az akkor „élen járó” ország szemére, hogy túlzottan eminens tanuló az EU-hoz csatlakozók között.
2002 májusától az elkövetkező nyolc évben ilyen „vádak” nem érték Magyarországot. De a mostani kormányt sem érik, amely egyrészt nem mérte fel teljes súlyában az MSZP-SZDSZ koalíció valódi rombolásának mélységét (lásd például a metrószerződéseket, amelyek rothadtsága a főpolgármesternél csak a napokban váltotta ki a „jé!”-effektust), másrészt a mutatók tanúsága szerint a gazdasági fellendülésnek nem találja szerét.
Magyarországon tíz éve a legfájóbb hiánycikk a siker. Holott az kéznyújtásnyira van. Olyannyira, hogy a siker receptjét eladásra kínálják úgy, hogy az szavatoltan hatékony, akár a gyakorlatban bevált szívgyógyszer.
A modellt az elmúlt évtizedekben a világ leglátványosabban fejlődő országa, Szingapúr árulja. A hatvanas években még elmaradt halászfalu, ma pedig az egy főre jutó GDP-ben Amerikát megelőző ötmilliós városállam a csoda megvalósíthatóságát abban találta meg, hogy felrajzolt magának egy három évtizedes távlatot, és annak eléréséhez eklektikusan alkalmazta helyi módosítással mindazt a sikerreceptet, amely bizonyíthatóan bevált a világ országaiban.
Jó néhány évvel ezelőtt a szingapúri Kereskedelmi-ipari Minisztérium és a Külügyminisztérium 15 társminisztériummal és 60 hatóság együttműködésével létrehozta a Singapore Cooperation Enterprise-t (SCE), amelynek feladata sikerreceptek eladása és – kérésre – helyszíni megvalósításuk.
A vevők sorban állnak. Bahrein-nek a munkaerő-fejlesztés, Katarnak a pénzügyek, Dubainak a villamos- és vízgazdálkodás, a kínai Nanking városának az önkormányzat működése terén nyújtott segítséget. 2008 májusában Afrika legreménytelenebbnek ítélt, tragikus sorsú országa, Ruanda kötött szerződést az SCE-vel, de nem részterület, hanem az egész ország sikeressé tételére.
Rövid időn belül az 1994-es szörnyű népirtásáról ismert, ásványkincsek, kikötők, sőt tisztességes utak híján lévő ország gazdasága évi 8–8,5 %-os ütemben kezdett fejlődni. Fővárosából, Kigaliból eltűntek a többi afrikai országra olyannyira jellemző kóbor kutyák, kolduló gyerekek, agresszív árusok – és gödrök. A Transparency International szerint Ruanda ma kevésbé korrupt Magyarországnál. Elnöke, Paul Kagame tavaly szeptemberben szerződést kötött az amerikai Carnegie Mellon Egyetemmel, hogy az országot Afrika informatikai és technológiai központjává fejlesszék.
Ha a siker nem eminens nemzeti érdek, semmi nem az. A magyar kormánynak a siker iránti kellő alázattal üzletet kellene kötnie az SCE-vel, amelynek eddig nem volt csalódott kliense, legyenek azok a világ leggazdagabb vagy legszegényebb országai. A siker kezdeti jelei fél éven belül jelentkeznének.