Félúton (Békés Márton) – Mi a jobb? II.
2012. április 25. írta: Redakció

Félúton (Békés Márton) – Mi a jobb? II.

  A magyar jobboldal elmúlt tíz évét és jelenlegi folyamatait elemző Mi a jobb? sorozatunkban Békés Márton (Jobbklikk) írását olvashatják.



  Az első tíz év

  2002 és 2012 között kis túlzással és minden ezzel ellenkező, ráadásul bőséges bizonyítékkal szemben egy inkább jobboldali évtized volt, főként a 2010-es választási eredmény és a valamikor kicsit korábban érlelődni kezdő konzervatív szellemi ébredés felől nézve.

  A második világháborút követő balratolódás mintegy természetszerű volt a negyedszázados Horthy-rendszer és a kollaboráns nyilas-rezsim után, ám a több mint négy évtizedes kommunista diktatúra már egyértelműen erőszakos szovjet típusú „modernizációt” valósított meg, emellett a szellemi életben szélsőbaloldali korszakot eredményezett. A rendszerváltással a gazdasági és a politikai szerkezet ugyan megváltozott, de csak részleges elitcsere történt, a szellemi életben és a „dolgokról” való vélekedés világában pedig még ennél is kevesebb. A kommunizmusból a demokráciába való átmenet során sok esetben inkább a folytonosság, mintsem a megszakítottság érvényesült (G. Fodor Gábor–Kern Tamás: A rendszerváltás válsága. 2009). Az 1989/90 utáni korszak, vagyis a rendszerváltás kora egyenlő a posztkommunizmus korszakával, hiszen egyfelől a régi (személyi, gazdasági, gondolkodásbeli, mentális) struktúrák maradandónak bizonyultak, másfelől a korábbi szélsőbaloldali miliő kulturális tehetetlenségi nyomatéka folytán baloldali–liberális kulturális klímává alakulva megőrizte elsőbbségét, így abban, hogy miről és mit kell gondolni, s azt milyen nyelven kell kifejezni, továbbra is vezető szerepet töltött be. A jobboldali felfogás továbbra is ellenség volt az értelmiség többségének szemében, és amint a politikai világában 1992-ben a Demokratikus Charta közelebb hozta egymáshoz az MSZP-t és az SZDSZ-t, majd ’94-ben az utódpárt és a volt demokratikus ellenzék koalícióra is lépett egymással, úgy a szellemi életben a többnyire lukácsi dialektust beszélő liberális értelmiség megtalálta a közös nevezőt a régi-új baloldaliakkal.

  A rendszerváltás utáni jobboldal nagy tragédiája az volt, hogy az 1998 és 2002 közötti sikeres polgári kormányzást nem lehetett folytatni, és ekkor még nem is lehetett tudni, hogy mindez egészen két cikluson keresztül így is fog maradni! Egy ilyen helyzetbe bele szokás pusztulni, és bár nálunk szerencsére nem így történt, ennek nyilván ára volt. 2002-ben a volt kommunisták hatalomba való második visszaszavazása, méghozzá egy irritáló törpepárt hathatós segítségével (ahogyan a vereséget szenvedett erők definiálták a helyzetet), azzal járt, hogy a jobboldal igazságérzetében mélyen megsértetté vált (joggal). A nyolc éves balliberális kormányzás ráadásul azt jelentette, hogy mintegy a 2002-es elutasítást megerősítendő, 2006-ban ismét a szocialisták–szabad demokraták szövetsége győzött, ezzel ráadásul a rendszerváltás után először fordult elő, hogy egy kormány négy év után nem bukott meg, hanem felhatalmazást kapott a folytatásra.

  A 2006-os Gyurcsány-hazugság kiderülése, a rákövetkező forró ősz, a 2008-as szociális népszavazás sikere, a 2009-es EP-választás előrejelzésnek is beillő eredménye, illetve a voluntarista–kommunikációs reformdühöngésből való kiábrándulás, valamint az MSZP–SZDSZ-koalíció felbomlása, végül Gyurcsány bukása és a Bajnai-féle régenskormányzás együttesen azt eredményezte, hogy a társadalom várakozása a jobboldal felé fordult. Az eredmény ismert (Békés Márton–Lánczi Tamás: Igény a bizalomra és a hitelességre. Magyar Nemzet, 2010. április 15.).

  2002 és 2012 mind a jobboldali tábor képzése, mind a szellemi háttér szempontjából döntő év volt. Mielőtt rátérünk a két fontos, már-már szimbolikus dátumra, foglaljuk össze két bekezdésben, hogy mi történt a két időpont között!

  A magyar jobboldal az 1990 után eltelt két évtizedben két nagy integrációs korszakot élt át (Wéber Attila: Metamorfózisok. A magyar jobboldal két évtizede. 2010 ). Az első 1994 és 1998 közé esett, amikor a fragmentált jobboldali pártok közül ’96-ra a Fidesz emelkedett ki. A második pedig a nyolc éves ellenzéki érában ment végbe, amikor ez a pozíció nemcsak, hogy megkérdőjelezhetetlenné vált, hanem a párt 2003-as szövetséggé alakulásától kezdve „az egyesült jobboldalból egységes jobboldal lett” (Wéber Attila). Ekkor, 2002 és 2010 között – érthető módon – a jobboldal vezető ereje, azaz a Fidesz ellenzékiségre rendezkedett be. Ez, a magyar jobboldal ma ismert állapotához elvezető időszak egyben a rendszerváltás utáni jobboldal legfontosabb alapélménye is volt (amit megelőzött a 2002-es vereség ős-tragédiája), amely a reflexekbe épült, és ma is meghatározó hatást gyakorol. A kérdés, hogy a Fidesz kurucos–plebejus irányt vegyen-e, nagyjából ekkor dőlt el. Az ezredfordulós polgári kormányzás jövőorientáltsága, nyitottsága, fiatalos lendülete mára visszaszorulni látszik, márpedig a negatív érzések meglovagolása mellett a választásokon a lelkeket is meg kell nyerni egy átélhető pozitív üzenet közvetítésével. Nehéz eldönteni 2012-ben, hogy a rendszerváltás utáni magyar jobboldal három pólusa, azaz a népi–nemzeti, a polgári és a kereszténydemokrata irányzatok közül melyik van a Fidesz gondolkodásának főáramában?

  Eközben a kétharmados parlamenti többségre váltott választói felhatalmazás és az ellenzék pártjainak szétesése, egymással való inkompatibilitása lehetőséget ad arra, hogy a jó kormányzás megvalósításával – amely manapság legtöbbször bizony pőre gazdasági kérdésnek tűnik – a jobboldal ne csak egy, hanem két, vagy akár három ciklusra rendezkedjen be. Mivel az MSZP 1990-től monopolizálta a hazai baloldalt, így bukása a baloldal bukása is volt egyben. Kijelenthető és intő példának tekintendő, hogy bár az MSZP rövidtávon (1993 és 1995 között, illetve 2002–2004-ben) sikeres volt, hosszú távon mégis vereségre volt ítélve (Lakner Zoltán: Utak és útvesztők. Az MSZP húsz éve. 2011). A fenntarthatatlanság oka, hogy egyfelől demográfiailag krízisbe került a párt (sztereotipikus módon a szocialista törzsszavazó volt párttag budapesti nyugdíjas), másfelől sem az eszmei megújulás nem történt meg, sem az utódpártiság bélyegét nem sikerült lemosni, miközben a nagy megszorításokat éppen a baloldali párt hajtotta végre. Mindez azt húzza alá, hogy az 1990-es és a 2010-es választás „kétszeres utódpártja” (Lakner Zoltán) jelenlegi formájában valószínűleg két–három cikluson keresztül nem tud a jobboldal kihívója lenni.

  2002 májusában tartotta Orbán Viktor nagy és igazán emlékezetes beszédét a Dísz téren, amely után létrejöttek a polgári körök, de valójában ennél több történt: a megvert jobboldali tábor talpra állt, és politikai-lelki vezetőt talált magának. „Sokan igazságtalannak érzik, hogy éppen akkor vették ki a polgári összefogás kezéből a kormányzás lehetőségét, amikor országunk az elmúlt négy évben olyan gazdasági növekedésen, kulturális fejlődésen, olyan erkölcsi megerősödésen ment keresztül, mint azelőtt évtizedekig sem”hangzott el ekkor a volt kormányfő szájából, aki e csalódás talaján társadalmi mozgalmat hozott létre. Tíz évvel később, 2012. januárjában a hazánkat ért külföldi sajtótámadások ellen, az Európai Unió eljárásaival szemben és elsősorban a kormány(fő) támogatása érdekében minimum több mint százezres Békemenet vonult át méltóságteljesen Budapesten. A hivatalosan civil kezdeményezés sikere megmutatta, hogy másfél év kormányzás után is több embert tud utcára vinni a kormánypárti érzelem, mint az összes árnyalatú ellenzékiség – általában mindig jobb mozgósító erővel bíró – érzése együttvéve.

  Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy 2012-ben is elmondhatta volna-e a régi-új kormányfő – akinek a kedvéért úgy a Dísz téren, mint a Békemeneten részt vett tábora –, amit egy évtizeddel korábban: Engedjék meg, hogy néhány őszinte szót szóljak a fiatalokhoz. Látom, ma is szép számmal vagyunk. Köszönjük a fiataloknak a friss erőt, a jókedvet és a jövőbe vetett hitet. (Kiemelés tőlem.) Bármit is válaszolunk, az talán kijelenthető, hogy a 2002-es választás két fordulója közötti páratlan eufória, a kormányzás folytatásába és a jövőbe vetett hit, valamint a fiatalok körében tapasztalható Fidesz-szimpátia mára megkopott. Ki kell mondani, hogy nagyon hiányzik Wermer András!

  2002-ben azonban nem csak az Orbán Viktor személyével azóta is sikeresen összetartott jobboldali népmozgalom jött létre, hanem a konzervatív szellemiség is elkezdett kibontakozni. Lánczi András Konzervatív kiáltvány című szövege, majd a könyvvé bővített változata szintén ebben az évben jelent meg. A konzervatív felfogású politikafilozófus akkori helyzetértékelése szerint a posztkommunizmust alapvetően a „demokrácia morális alapjainak hiánya” jellemzi, fő aktorai között pedig a látszat ellenére csökkenő erejű utódpárti baloldal és a hedonista–relativista liberálisok vannak. Eközben a jobboldal szellemi hátországát jelentő konzervativizmus gyökereit már jó régen eltépték, ráadásul technikai értelemben a konzerválás éppenséggel a posztkommunisták érdeke.

  Lánczi szerint így egy új konzervativizmusra van szükség, s arra, hogy „a jobboldal, amely szerencsére […] sokszínű, nyíltan vállalja és kifejezze elkötelezettségét a konzervativizmus valamilyen válfaja mellett”, hiszen ez az az eszme, amely a „politikai bölcselet talaján áll”, mentes az utópizmustól, és a forgalomban lévő ideológiák mellett egyedül képes a valóság megközelítőleg helyes leírására, továbbá hisz az objektív igazság létezésében. Végső soron pedig, mivel a demokrácia működtetését nem tudja elképzelni erkölcs nélkül, az egyedüli ellenszer lehet posztkommunizmus ellen.

  Lánczi könyve gondolkodásra inspirált és olyasmit fogalmazott meg, amit sokan sejtettek, de nem tudták megfogalmazni. A kötet megjelenése után négy évvel elindult a Kommentár folyóirat, amely tavaly ünnepelte működése ötödik évét, emellett 2007–2008-tól kezdve egyre nagyobb befolyásra tett szert a fiatal konzervatívok három internetes véleményfóruma (Reakció/Mandiner, Jobbklikk, Konzervatórium). Ez utóbbiak, amint Lánczi is javasolta manifesztumában, a nyugati konzervativizmus megismerését és a hazai viszonyok közötti konzervatív véleménynyilvánítást gyakorolják, és eszmeiségüket tekintve a hivatalos jobboldalhoz képest szabadság- és piacpártibbak, atlantista elkötelezettségük mélyebb, és a filozófiai-kulturális kérdések iránt nyitottabbak.

  Kiegészítésként érdemes elővenni az új- és ifjúkonzervatív csoport nyomtatott zászlóshajójának számító kéthavilapnak azt a számát, amely pontosan a most vizsgált tíz év metszéspontján jelent meg! Ebben olvasható Körösényi András sokat vitatott cikke (A jobboldal elhúzódó válsága. Kommentár, 2007. 4. szám), amelyben a szerző négy problémát vet fel. Vizsgáljuk meg, hogy mik voltak ezek, és mit gondolunk róluk ma!

  Körösényi akkori vélekedése szerint (1.) bebizonyosodott, hogy a néppárti – vagyis a jobboldalon kvázi egypárti – struktúrával nem lehet választást nyerni, csak akkor, ha a baloldal nagyot bukik. Majd a szerző egy kétpólusú jobboldalt javasolt, amelyben van „egy mérsékeltebb, liberálisabb és piacpártibb konzervatív, másrészt egy etatistább, protekcionista” párt. Az „egy táborrá” szervezett jobboldal 2002-ben és 2006-ban valóban nem tudott győzni, 2010-ben viszont igen – mondhatnánk, ha nem tennénk fel azt a kérdést, hogy vajon legutóbb nem a baloldal szenvedett-e inkább katasztrofális történelmi vereséget? Amelyre a felelt persze nem lehet nem csak igen/nem.

  A (2.) második pont szerint „egyre kevesebben hisznek abban, hogy Orbánnal a Fidesz még egyszer választásokat nyerhet, és kormányra kerülhet”. Nos, akik így gondolták, nagyot tévedtek. Orbán Viktor neve maga az „egy zászló”, a 2010-es választásokon például megjelent egy réteg, amely nem a Fidesz, hanem kifejezetten annak elnöke miatt szavazott a jobboldalra, nevének mozgósító ereje 2012 januárjában is bizonyított. Orbán Viktor ma a jobboldal fejedelme, vagyis annyival több első kormányzásának kancellári típusú miniszterelnökénél, hogy most nem csak kormányfő, hanem a jobboldal egyszemélyi vezetője is.

  A szerző úgy vélte, hogy (3.) nincs a jobboldalnak stratégiája, maximum ölbe tett kézzel várja, hogy a balliberális koalíció megbukjon. A szociális kérdések felvetése ugyan nem ezt mutatta, de a vízió, a jövőkép erőteljesebb megfogalmazása ma is késlekedik. Végül (4.) az akkori cikkben felvetődött, hogy a „populista, etatista, protekcionista és plebejus” elemek a Fidesz retorikájában maradandónak bizonyulnak-e, amely kérdés ma egyéni ízlés szerint válaszolható meg.

  A második tíz év előtt

  A jobboldal ma ismert formájának kialakulását eredményező elmúlt egy évtized után következő második tíz évben két fontos kérdésre kell megnyugtató választ találni.

  A rendszerváltás utáni harmadik jobboldali kormány koalíciós kényszerek és komolyabb ellenzéki mozgalom nélkül működik, és előre láthatóan (mostani tudásunknak megfelelően) meg fogja nyerni a 2014-es választás, ha nem is lesz ismét kétharmados parlamenti többsége. Egy ilyen győzelem rendkívüli jelentőségű lenne a jobboldal szempontjából, hiszen végre nem ellenfelei szenvednének vereséget, hanem saját jogán, eddigi kormányzati tevékenységét megerősítendő győzedelmeskedhetne. A jobboldali előtt álló egyik nagy kérdés az, hogy (1.) második tíz évét egy párt választói táboraként, egy elsősorban egy személyhez kötődő politikai mozgalomként, vagy esetleg több párt által formált közegként szeretné-e megélni?

  Egy dologgal még adósak vagyunk, mégpedig annak magyarázatával, hogy 2012-ben mi volt az a nagy jelentőségű erkölcsi lépés, amely párba állítható Lánczi könyvének tíz évvel korábbi szellemi-filozófiai természetű felvetéseivel? A posztkommunizmus lezárásának igénye 2010-ben a Gyurcsány-rezsim által manifesztté tett hazugságra alapított politikai gyakorlat megszüntetésének vágyával kapcsolódott össze. A kétharmados többség egy jogos erkölcsi felháborodás eredménye volt (és a parlamenti matematikáé, amely a győztes Fideszt az Országgyűlésben alkotmányozó többséggel jutalmazta). Ezért volt sokak szerint – akiknek egy jelentős része képletesen és szó szerint is értően olvasta Lánczi könyvét – erkölcsileg tarthatatlan, hogy (az ugyan jó ideje már a jobboldal politikai közegében tevékenykedő) Schmitt Pál köztársasági elnök a helyén maradjon. Mindez hangsúlyozottan nem a személy ellen szólt, hanem az intézményi tekintély megóvása mellett.

  Az államfő lemondásának kérdése egy idő után ugyanis elvált az egykori kisdoktori ügyétől, és a „következmények nélküliséggel” – vele együtt pedig a posztkommunista erkölcsi relativizmussal – való leszámolás elemi igényévé vált. A politikailag exponált „mi-kutyánk-kölyke” mentalitást ez egyszer végül felülírta az etikai hozzáállás, amelynek végeredményével a baloldal nem tudott mit kezdeni, hiszen az a rendszerváltás utáni összes kormányfőjével szemben felmerült súlyos erkölcsi aggályok fölött rendre könnyedén napirendre tért. A kérdés ezzel kapcsolatban nem más, mint hogy (2.) vajon a 2010-re kialakult és 2012-ben egy kis hezitálás után végül fenntartott erkölcsi többségét a hivatalos jobboldal meg tudja-e őrizni a későbbiekben is?

  A jobboldal elkövetkező tíz éve sok tekintetben fontosabb lesz, mint a mostani állapotának kialakulásához vezető első évtized.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr1004467946

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az érett narancs 2012.06.01. 15:02:23

Beérett a Fidesz tízéves munkájának gyümölcse. Gyönyörű, érett narancsként mosolyog ránk mindannak az eredménye, ahogyan ez a párt az elmúlt tíz évben működött. Ültettek egy fát, és most zavartan mustrálják a hatalmas gyümölcsöt. Az első lépés - a nar...

Trackback: Az érett narancs 2012.06.01. 15:01:54

Beérett a Fidesz tízéves munkájának gyümölcse. Gyönyörű, érett narancsként mosolyog ránk mindannak az eredménye, ahogyan ez a párt az elmúlt tíz évben működött. Ültettek egy fát, és most zavartan mustrálják a hatalmas gyümölcsöt. Az első lépés - a nar...

Trackback: Ungarische szabadulóművész 2012.04.25. 12:03:08

Oda a Nabucco, oda az egykétkulcsos SZJA-tól remélt gazdasági növekedés, oda az álom, hogy valaha is jóléti társadalomban élhetünk. Mindez természetesen Brüsszel miatt, amely mindenáron kényszerzubbonyt akar szeretett miniszterelnökünkre ölteni, rajta ...

Trackback: Félúton – Mi a jobb? II. 2012.04.25. 10:36:01

A jobboldali előtt álló egyik nagy kérdés az, hogy második tíz évét egy párt választói táboraként, egy elsősorban egy személyhez kötődő politikai mozgalomként, vagy esetleg több párt által formált közegként szeretné-e megélni?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wazelin 2012.04.25. 08:06:21

Ezt a cikket olvasva olyan Magyarország képe rajzolódik ki, ahol minden tökéletes. Számomra felfoghatatlan ezek az önkritikát teljes mértékben mellőző cikkek.

2008-ban sikeresnek tűnt a szociális népszavazás, 2012-ből visszatekintve is az?
Gyurcsányék hazudtak, nem kérdés, a jobboldal talán nem?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.25. 08:10:30

" A rendszerváltás utáni jobboldal nagy tragédiája az volt, hogy az 1998 és 2002 közötti sikeres polgári kormányzást nem lehetett folytatni"

ostobaság. egyrészt a torgyánnal súlyosbított nyomorkormány csak a jó világgazdasági környezetnek köszönhetően volt gazdaságilag sikereske, másrészt a mostani tragikus fejleményeket okozó szürkeállományhiány is ugyanilyen volt.
ha az a kormány marad akkor most húsz százalékos fideszről beszélnénk, és várhegyi még mindig a vadliberális ellenség kegyét keresné.
soha, de soha olyan hasznos vereség nem volt, mint a 2002-es. d209- üggyel, gyurcsány történelmi sikerével a baloldal szétverésében, az eszdéesz eltűnésével.
az a fidesz sosem nyírta volna ki az ilyen békésmártonokat, a mostani meg ki fogja :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.25. 08:13:01

képtelen vagyok végigolvasni egy ilyen iskolai dolgozatot. nem kéne már felnőni, stílust találni? mindegy a szerző baja.

bervas · http://mt10.blog.hu 2012.04.25. 08:16:23

Több részletben nem értek egyet.

Schmitt bukása azért történt meg, mert Orbán Viktornak kellemetlenné vált. Azért kellettek hozzá napok a bizottság döntése után, mert patikamérlegen megmérték a maradás és lemondás lehetséges hasznát, és a lemondás látszott több hasznot hajtónak. Ha az elnöki tekintély bármikor számított volna, Schmitt szóba sem jöhetett volna, mint a nemzet egységének megtestesítője. Ezzel az üggyel kapcsolatban intézményi tekintéllyel érvelni, pláne etikai hozzáállást emlegetni egyszerűen vicces.

A Fidesz haszonelvű és zsákmányelvű. Azt az etikát használja, amivel többet nyer, amivel több a zsákmány. A politikai haszon, és ennek köszönhetően a gazdasági haszon érdekli. Ugyanúgy cipel magával irritáló törpepártot, mint az MSZP. Ugyanúgy utópista, társadalommérnöki mint az MSZP. A különbség, hogy bárdolatlanabb, arrogánsabb.

A mai jobboldal nagy problémája szerintem a szocializmusból örökölt szolgalelkűség, büszke dilettantizmus és vezetőimádat. Ha nem így lenne, nem egyetlen, kétségtelenül tehetséges, de emberileg vitatható értékű vezető lenne a porondon.

A dolgok jelenlegi állása szerint Orbán Viktor bukásával bukik a Fidesz, és az általa bekebelezett jelenlegi politikai jobboldal. Aki dilettánsokkal veszi körül magát, mert a nála okosabbtól tart, nem lesz hosszú életű sem bármilyen szervezetben, sem a hatalomban.

Robinzon Kurzor 2012.04.25. 08:18:47

"Ki kell mondani, hogy nagyon hiányzik Wermer András!"

Na, ebben legalább egyet értünk.

Ez már jobb, mint a tegnapi, bár az igazán kényes kérdéseket, mint pl. Körösényi 4. felvetésének "egyéni ízlés szerinti" megválaszolhatósága, a T. Szerző elegánsan (gyáván?) megkerüli.

A végén persze ott a kötelező narancs farok: Plagi bácsi lemondásában ugyanis nem volt semmiféle etikai megfontolás. Plagi bácsi (és ún. jobboldal jelentős része) a mai napig úgy véli, hogy Plagi bácsi semmi rosszat nem tett, csak azok csúnya opponensek, a terrorista firkászok meg az anarchista SOTE-professzorok összeesküdtek ellene.

Amíg a kritika (fikázás) csak az ellentábornak jut, a jobboldal (Fidesz) nem hibázik, vele csak igazságtalanságok történnek, addig ez nem elemzés csak hűségeskü.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.25. 08:19:15

@bervas:

milyen érdekes az egyetlen saját gondolatot fel nem mutató prolifej tartalom.

Persécuté Persécuteur 2012.04.25. 08:30:06

A szerző túlértékeli az "eszmék" jelentőségét. A gazdaság fontosabb. 2010-ben pl. nem egy "erkölcsi felháborodás" hozott a Fidesznek 2/3-ot, hanem egy életszínvonalcsökkenés.

A gazdaságot vizsgálva az is világossá válik, hogy miért nem volt "jobboldali évtized" 2002-2012.

A szerző alapvetően érti félre a jelenlegi politikai erőviszonyokat. Az MSZP nem esélytelen, hanem DK-val és LMP-vel együtt nagyjából olyan erős, mint a Fidesz.

Ami a fiatalokat illeti, ezen Wermer feltámasztása sem segítene a Fidesznek, mert más dolog a fiatalok kegyeiért az MSZP-vel versenyezni, mint a Jobbikkal.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.25. 08:37:41

@Persécuté Persécuteur:
a kétharmad kizárólag gyurcsánynak köszönhető. semmi köze a gazdasághoz. általában, nyugiban, vagy éppen nagy gazdasági kilengéskor a gazdaság számít. az emberek tömege alember, a zsebével vonzódik, vagy sem. hisztérikus helyzetben viszont az indulatok számítanak. a kétharmad indulatos eredmény volt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.25. 08:49:46

istennek hála az a manifeszt hazugságizé jól megszűnt.

kéne már lassan az a cikk a globaloböllérek által ránk kényszerített nemmegszorítások elmagyarázására, mert ezek az önfényezések lófaszra sem jók, az egyre szűkülő tábor tagjai kitartanka, ha a szájukba szarnak is, a többiek meg már nehezen veszik be az ilyen maszlagot

Tilikov (törölt) 2012.04.25. 08:56:22

Ez is félreértette a feladatot. Azt kellett volna leírni, hogy a zelmúltkétévben mi lett a jobb!

Ehelyett kapunk egy száz évre visszamenő ideológiai maszlagot, meg a kötelező győzelmi jelentéseket és az erkölcsi felsőbbrendűség bugyogását.

Most akkor tulajdonképp semmi nem lett jobb, de azért alanyi jogon még mindig a jobb a jobb, mer ez van oszt kész?

jan 2012.04.25. 08:57:19

Az egyetlen érdekes motívum ebben lapos és borzasztó hosszú posztban a 2002-es bukással kapcsolatos szánalmas önsajnálat-sebnyalogatás.

"Éppen virágoztattuk fel az országot, és akkor csúnya valakik egyszercsak igazságtalanul kitépték a kezünkből a kormányrudat."

Ébresztő, bazmeg! Ne már, hogy sajnáljam az akkori Fideszt azért, mert hagyta magát megverni egy cégéres balfasz, a magyar politikatörténet legnagyobb lúzere (Medgyessy Péter) által.

teknős 2012.04.25. 09:07:39

@wazelin: A baloldaliak visszatérő mantrája, hogy a jobboldalnak önkritikát kellene gyakorolnia. Miért is?

Az általad említett szociális népszavazást, ugyanazzal az álszent és teljesen hiteltelen, valóságtól elrugaszkodott szemüveggel nézitek, ahogy éppen az érdekeitek diktálják.

Az, hogy hazugok vagytok, azt Horn Gábor megjegyzése, az ominózus, "Nem azt mondták Feri! teszi világossá. Ha valaki nem akar szembenézni önmagával, az éppen a baloldal. Ahol pl. látványosan küzdenek a rasszizmus ellen, de maguk között nagyon is eltűrik a rasszista megnyilvánulásokat.

Az évek meg a rutin 2012.04.25. 09:36:14

Ha 2002-ben megindult az értékkonzervatív ébredés (Lánczi & Co.), mivel magyarázható, hogy a Fidesz csak a szocik helyére betüremkedve, balos szociális demagógiával tudott kétharmadhoz jutni (háromdíjas népszavazás, a Zemberek pártja és tsai)?

JohnnyLillibrogida 2012.04.25. 10:08:12

A 2002es bukas utani melyseges megbantottsag eleg erthetetlen.parlamenti demokracia ilyen aki megbantottsagnak éli meg nem érti a lényegét.
Politikatorteneti leirásnak nem rossz, hianyolom a szegenyseg, tarsadalmi feszultsegek, korrupciò, kultúra, munkavilaga es a jobboldal tevekenysege kozotti szamvetest.
Leírhatjuk meg sokszor h orban legyozte a gyurcsanyt de ez keves lesz az orszag jobbatételéhez.
Illetve jó lenne beszelni arrol jo lett volna felkészülni alaposabban a kormanyzasra ha mar volt ra 8 ev.

kalamajka49 2012.04.25. 10:08:28

Az "1998 és 2002 közötti sikeres polgári kormányzás" egyrészt mítosz, másrészt egy kibaszott irritáló középpárt hathatós közreműködésével jött létre.

kalamajka49 2012.04.25. 10:11:49

A fidesz gondolkodásának főáramában a hatalom van, nem olyan nehéz kérdés ez :)

teknős 2012.04.25. 10:15:10

@Az évek meg a rutin: Erős tévedés, hogy a Fidesz szociális demagógiával nyert. Vagy önámítás?

Azt sem állítom, hogy a jobboldal saját jogán győzött 2010-ben. A baloldal annyira szar, hogy nem kellett semmi érdemlegeset tenni azért, hogy nyerjen a Fidesz.

Az mszp-től való szavazói elfordulás egyben a szociális demagógiától való elfordulást is jelenti , akkor is, ha ezt a Fidesz sem veszi észre, sajnos.

2012.04.25. 10:16:01

Remek írás ez is, akár Zöldié tegnap. Kicsit hátrább lép és messzebbről elemzi a folyamatokat, egy tágabb fogalomkörből, nem pedig a részleteiben, ahol könnyebb elveszni a sok probléma és zavarkeltés között.

@jose maria padilla: Te meg szokd már meg végre a többi haveroddal együtt, hogy érveléshez állításokra is szükség van. Az, hogy azt mondod valamire, hogy "szar", az még nem elégséges. Attól az még csak egy vélemény, amelyre — őszintén szólva — kurvára szarunk itt mindannyian.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.25. 10:18:03

@Persécuté Persécuteur:
"A szerző túlértékeli az "eszmék" jelentőségét. A gazdaság fontosabb."

Persze, de ezt be is vallja mashol.

jobbklikk.hu/index.php?Cikk=743
"4. Felismerni, hogy problémáink erkölcsi természetűek, válságunk kulturális krízisből fakad, bajaink nem elsősorban anyagi, hanem szellemi eredetűek, hiszen a felszín kérdéseinek mélyén teológiai tételek ülnek. A gazdaság helyett ugyanis az eszmék mozgatják a világot."

A melyszerkezet elemzesevel el kell jutni a gazdasagi latszakerdesek melyen rejtozo teologiai kerdesekig. Ez egy szakralis vilag.

Tilikov (törölt) 2012.04.25. 10:20:03

@teknős:

Ezek alapján az ellenzéknek sem kell majd semmi érdemlegeset tennie, hogy nyerjenek legközelebb, ugyanis a helyzet minimum ugyanolyan szar most, de valójában még sokkal szarabb.

A "mi a jobb?" kérdésre egyszerűen nincs válasz.

Viktus 2012.04.25. 10:22:34

Ez a mai Fidesz nem jobboldali átvette a szocialisták kenyerét fokozatosan. Nagyjából a szociális népszavazás mantra környékére teljes egészében, és azóta semmi mást nem csinál, mint igyekszik megtartani a saját nyugdíjas állományát meg egy felső réteget. Azt a középosztályt támadja leginkább, amely előtte évtizeden át támogatta, és akit még az első kormányzásuk alatt segítettek jobboldali politikával.
A 19.500 forintok sikeréből tanultak, hogy elég a nyugdíjasokat megvenni kiegészülve a cimborákkal még a többséget biztosítja.

Viktus 2012.04.25. 10:23:37

@Tilikov:

Matolcsy így szorgoskodik előbb-utóbb bármi, mint anno a szocik esetében volt :P

2012.04.25. 10:24:27

'Nehéz eldönteni 2012-ben, hogy a rendszerváltás utáni magyar jobboldal három pólusa, azaz a népi–nemzeti, a polgári és a kereszténydemokrata irányzatok közül melyik van a Fidesz gondolkodásának főáramában? '

A negyedik, a proli. Most azok kormányoznak, akik 2006-ban 14. havi nyugdíjjal kampányoltak. A 2002-es vereség kiváló alkalom lett volna az önkritikára és megújulásra. Ez elmaradt, isszuk is a levét.

Ringlósztár 2012.04.25. 10:33:49

" Igény a bizalomra és a hitelességre. " Muhahaha

VV 2012.04.25
"A Fidesz még az eddig megszokott személyre szabott törvényalkotási gyakorlaton is túltett, amikor a Széll Kálmán-terv 2.0 szerint megmenti az összes saját káderét a büntetőadótól azáltal, hogy azt egyszerűen eltörli, miután a szocialistáktól és kinevezettjeiktől visszaszedték a nekik kifizetett pénzeket. Ez a megoldás pedig azért volna különösen visszás, mert a Fidesz-kommunikáció eközben folyamatosan azt sulykolja, hogy ők valamiféle magasabb erkölcsiséget képviselnek, mint a szocialisták, illetve, hogy a politikai osztálynak saját magán kell kezdenie a szigort.
A 98%-os különadó ilyen módon történő megszüntetése nagyon rossz üzenetet küld a közvélemény felé.
Hiszen egyrészt akkor vonják vissza a politikai osztályt is sújtó különadót, amikor a társadalomra éppen újabb és újabb sarcokat vetnek ki. Másrészt, ha ez így marad, az világos bizonyítéka lenne annak, hogy az erkölcsösség és a korrupcióellenesség hangoztatása csupán egy máz volt, és a valóságban a fideszes politikusoknak a pofátlan végkielégítésekkel nincs semmi bajuk – amennyiben ők kapják."

wazelin 2012.04.25. 10:35:50

@teknős: Sehol nem állítottam, hogy csak a mostani kormányoldalnak kellene tükörbe néznie, mivel azonban a cikksorozat a jobboldalról szól, a cikk pedig kicsit pátoszosan ír az elmúlt időszakokról.

Attól még, mert a másik oldal nem gyakorolt önkritikát, a jobboldal ezt nyugodtan megtehetné, hasznukra válna.

Amúgy a véleményemet ne mosd össze egyes események baloldali magyarázatával. A 2008-as népszavazás szerintem már akkor is hiba volt, amit az azóta eltelt időszak csak még jobban megvilágított.

Viktus 2012.04.25. 10:37:06

@khamul:

Inkább egy Ceausescu féle irányzat a gazdaságban keveredve egy kis reform kommunista irányvonallal meg egy csipetnyi liberalizmussal az szja rendszer esetében.
Politikai ideológia meg egyértelműen személyi kultuszra épül semmiféle népi–nemzeti, a polgári és a kereszténydemokrata irányzat nem lelhető fel benne. A kdnp amit lényegében ennek fedezésére szolgált most járatta le végképpen magát a saját zsebük körüli hercehurcán ...

Az évek meg a rutin 2012.04.25. 10:39:24

@teknős: "Az mszp-től való szavazói elfordulás egyben a szociális demagógiától való elfordulást is jelenti , akkor is, ha ezt a Fidesz sem veszi észre, sajnos."

Ez önellentmondás, hiszen akkor mivel nyert a Fidesz? Igazad van abban, hogy a szocik 2010 tavaszára már a földön feküdtek, de ha Viktorék csak a felét elárulják annak, amit azóta tettek, szoros lett volna a végeredmény.

A Fidesz nagyon is észrevette ezt az igényt: ment a nyugalom és biztonság-kép átsugároztatása a Zemberek felé, nyugi, nem kell fizetned semmiért. Rengeteg korábbi MSZP-szavazó pártolt át az "újkádáristákhoz" akkor.

Viktus 2012.04.25. 10:41:23

@ketroot:

Írt v.mi a kiscsákó, hogy ő is kapjon v.mit a jóságos PÁRTtól ... más értelme nem nagyon van neki.

Hoppázó Beléndek 2012.04.25. 10:44:26

"2002-ben a volt kommunisták hatalomba való második visszaszavazása, méghozzá egy irritáló törpepárt hathatós segítségével"

mármint 2010-re gondol a lelkes újszekértoló.. és tényleg mennyire irritáló az a törpepárt!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.25. 10:54:19

@bervas: "A Fidesz haszonelvű és zsákmányelvű. Azt az etikát használja, amivel többet nyer, amivel több a zsákmány. "

Ha megnézed az utóbbi 4 évet rájössz, hogy ez nem igaz. Annyiban egyetértek, hogy moralitás nem szempont a Fidesznél, de ahhoz hogy machievellisták legyenek túl ostobák. Sokszor az egyéni sértődöttség, pozícióhajhászás simán felülírja a pártérdeket.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.25. 10:56:27

Most akkor ebben a sorozatban végigmegyünk a seggnyalás árnyalatain?

Yossarian1 2012.04.25. 10:57:54

@ketroot: Ez a második szar ebben a témában.
Lehet én értettem félre, de arra számítottam,hogy megtudom végre (jobboldaliként), hogy a jobboldal nak és/vagy jobboldali értelmiségnek mi a viziója az országról, a közeljövőről és mondjuk a következő 20 évről. Úgy társadalom politikailag, gazdaságilag stb.
Ja és végre választ kapok arra is - de legalább némi véleményt amivel lehet vitázni vagy amin lehet gondolkozni - hogy mi a fene köze van a fidesznek a jobboldalhoz, mitől tartják ezek jóemberek jobboldali pártnak.

filburt 2012.04.25. 11:05:11

Sokkal jobb írás, mint az előző.

De két dolog.

1. El kellene felejteni már ezt a nyomorult "polgári kormányzás" meg "polgári kormány" fordulatot.

A Fidesz vezetősége soha a büdös életben nem volt "polgár" vagy "polgári", mert egyszerűen nem olyan környezetből származnak. Majd a gyerekeik, meg az unokáik. Azok már nagyjából polgárok lesznek, ha kapnak megfelelő nevelést.

Ráadásul még csak nem is a "polgárokat" (definálták egyáltalán, kit tekintenek annak?) képviselik. Hogy pontosan kit, az még nem világos.

2. Nem kellene úgy csinálni, mintha a permanens gyurcsányi hazugság áradatot most felváltotta volna valami tiszta tekintetű őszinteség. Konrkétan nem látszik a változás.

everyday_normalguy 2012.04.25. 11:17:40

Hmmm… Főleg az első részben szereplő kronológiát, de az írás többi részét is lehetett volna még szerkesztgetni, szelektálni, bizonyos gondolatokat kikerekíteni, ilyenek.

Bár tudom, hogy az az első parancsolat, hogy a konzervativizmus nem ideológia, talán nem vagyok egyedül azzal, hogy erősen ideologikusnak találom a jobboldali elemzők hozzáállását ahhoz a jelenséghalmazhoz, amit Magyarország kormányának meg Fidesznek neveznek.

Érdekes:

1) Ahogy a szerző nagyon éles és határozott kritikát fogalmaz meg a „posztkommunista-szocialista”, illetve a szerinte a rendszerváltás előtti szellemi szélsőbaloldal hagyományait folytató „hedonista-relativista liberális” oldallal szemben, amelyet tömbszerűen ír le, ugyanakkor a saját oldalán tapasztalható jelenségeket óvatosan, elkenve érinti csak.
2) A Lánczi manifesztum szerint a konzervativizmus (és, gondolom, felkent magyarországi képviselője, a Fidesz) ’a „politikai bölcselet talaján áll”, mentes az utópizmustól, és a forgalomban lévő ideológiák mellett egyedül képes a valóság megközelítőleg helyes leírására, továbbá hisz az objektív igazság létezésében’. Felmerül a kérdés, nem kéne-e mindezt számon kérni a Fidesz-kormány szakpolitikáin? Vajon például a tankötelezettség korhatárának csökkentése, az ún. gazdaságpolitika és a szövetségesi- és külpolitika beváltotta ezt az ígéretet?
3) A Körösényi cikkben megfogalmazott kérdéssel (a „populista, etatista, protekcionista és plebejus” elemek a Fidesz retorikájában maradandónak bizonyulnak-e) kapcsolatban a szerző azt mondja, hogy ez „ma egyéni ízlés szerint válaszolható meg”. Valóban? És akkor vajon mi a szerző egyéni ízlése alapján megfogalmazott válasz erre a kérdésre? És hová tűnik ilyen helyzetekben szerző éleslátása és határozottsága, amellyel a magyar baloldalt tudja minősíteni?
4) Orbán Viktor személyét, befolyását és felelősségét megint sikerült nem elemezni. Vajon a józan, ideológiamentes konzervativizmussal mennyire egyeztethető össze a „jobboldal fejedelme’’ státusz kiosztása, és khm… a személyi kultusz?
5) A Schmitt-ügyet fordulópontként értelmező gondolatmenet az írás általános kritikátlanságával kombinálva azért a Kádár-korszak konstruktív rendszerkritikáját idézi…
6) „A jobboldal elkövetkező tíz éve sok tekintetben fontosabb lesz, mint a mostani állapotának kialakulásához vezető első évtized.” Ezért a konklúzióért aztán igazán érdemes volt mindezt végigolvasni.

tarackos 2012.04.25. 11:30:38

Úgy tűnik a jobbereink még csak észre sem veszik a társadalmat végletekig megosztó káros tevékenységüket -haza nem lehet ellenzékben, aki nem velünk van az ellenség, sem ellenzékben sem kormányon nem hajlandók az égvilágon senkivel se szóba állni etc.-, és a 2010 óta zajló ámokfutásukról is mindössze annyit tudnak mondani, hogy Schmitt...

Ez pont beleillik a keresztényi gyakorlatukba és az ún. jóerkölcsükbe...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.25. 11:34:00

@johnnymoore:

tahókám! én már letettem annyit az asztalra, hogy aki értelmes, az elfogadja amit csak úgy, érvek nélkül mondok. nekem nincs szükségem érvekre. az a tahók kötelezettsége.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.04.25. 11:39:01

A szerzőnek valamit kezdenie kellene azzal a ténnyel, hogy a "szociális népszavazás" egyrészt:
- semmilyen jobboldali értéket nem tükrözött
- alapvetően hazugságra épült
- a fenti tényeket igazolja, hogy mára az egyetemi tandíj tény, és a fizetős egészségügy bevezetése folyamatban van, tehát a kérdések semmiképpen nem tekinthetők erkölcsi zsinórmértéknek, csak alja demagógiának.

Én azt gondolom, hogy a baloldal döbbenetes bukása nélkül (amit egyébként üdvözlök) nem valósulhatott volna meg a Fidesz hatalomba való visszatérése.

Körösényi harmadik pontja szerintem - az ad hoc gazdaságpolitikát elnézve - igencsak aktuális. Sokkal inkább egyetértek azokkal, akik szerint haveri protekcionizmusa történik (így teremtve meg a hazai, Fideszhez lojális nagytőkés osztályt) mint azokkal, akik szerint valamiféle értékelvű gazdaságpolitika jelent volna meg az elmúlt két évben.

A köztársasági elnök lemondásával kapcsolatosan sem Kövér László (senkiházi mitugrász sajtópribékes) sem Lázár János (nem az volt Schmitt bűne, amit húsz éve elkövetett) nyilatkozata nem azt sugallja, hogy morális megtisztulási igény, hanem a politikai veszteségek minimalizálása miatt kellett az "álamfőnek" lemondania. Egyébként (ha jól emlékszem Pokornin kívül) egyetlen Fidesz vezető sem nyilatkozott erről a kérdésről a lemondásig (sajtókacsa, nincs napirenden), azaz nehéz ezt a Fidesz erkölcsi győzelmeként aposztrofálni.

A fokozatosan napvilágra kerülő korrupciós ügyek (Közgép, állami földbérletek) sem valamiféle magasabbrendű erkölcsiséget tükröznek, hanem azt sugallják, hogy minden lenyúlás maradt a régiben, csak a hagyómiklósok személye változott.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.25. 11:42:22

@tarackos: "Úgy tűnik a jobbereink még csak észre sem veszik a társadalmat végletekig megosztó káros tevékenységüket "

A baloldal nem veszi észre, hogy kollaboránsokkal, hazaárulókkal nem szövetkezünk. Amikor egy Horn pufajkás Gyula, Medgyessy D-209 Péter, Gyurcsány KISZ-titkár mószeroló Ferenc a miniszterelnök, akkor a haza csakis ellenzékben lehet.

Tetszettek volna nem beállni a kollaboránsok mögé és nincs "megosztás"!

tarackos 2012.04.25. 11:50:57

@Dr. TaTa86: Ilyenkor szokták belinkelni a jobber komcsik listáját. Aztán megemlíthetném az ügynökaktákat és visszahivatkozhatnék arra amit citáltál: észre sem veszik...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.25. 11:55:57

@RAMBO: "Nem azt mondták Feri! Azt mondták húzz a picsába!"
Másrészről a népszavazás az esztelen, valódi strukturális reformokat nélkülöző rossz súlypontokon megszorító politika ellen szólt.

Szóval én most is 3 igennel szavaznék.

Amiben egyetértek, hogy a Fidesz úgy ahogy van a gyurcsányi úton halad. Hitelesség mára 0, szerkezeti reformok 0, és persze, hogy az aktívokat és tanulókat kell megszorítani, ahelyett, hogy ide fektetnénk be.

Tehát szó szerint: most is, a Fidesz ellen, 3 igennel szavaznék.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.25. 11:58:35

@tarackos: Azt hiszem ismered a véleményemet a kérdésben. Így van.

És amíg ez így marad számomra a Fidesz is posztkomcsi párt, akire nem szavazok.

tarackos 2012.04.25. 12:05:37

@Dr. TaTa86: Ezzel én is így vagyok TaTa, '98 körül óta ez a véleményem. A ballibről sem jobb, de hát ez van...

2012.04.25. 12:11:34

@jose maria padilla: Válaszod kitűnő iskolapéldája a nagypolgári gondolkodásmódnak. Minden elismerésem...

:DDD

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.25. 12:40:00

@johnnymoore:
nem, ez a felsőbbrendű ember életérzése :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.25. 12:41:00

@johnnymoore:
de ne vigyük el a társalgást, bár nyilvánvalóan érdekesebb vagyok, mint a szerzőcske makogása, de mégsem illenék

vizipipa 2012.04.25. 12:45:49

"...a jobboldal...mentes az utópizmustól...a demokrácia működtetését nem tudja elképzelni erkölcs nélkül..."

Felkérem a szerzőt, hogy helyezze el a fenti tengelyen(?) az alábbiakat, csak minta jelleggel:
- mellékállású képviselő (KDNP, Rubovszky),
- az államtitkár gépkocsit is kap (KDNP, Harrach),
- ügynök ügy,
- föld ügy,
- Közgépre, Pintérre szabott közbeszerzés,
- ez nem tandíj (és lesz diákhitel 2).
Nem mondom tovább.

Ez az írás ezzel együtt is lényegesen jobb mint az előző. Csak éppen a szép, nemes, stb. elvekből mi látszik a gyakorlatban?
Ezt azért meg kellene magyarázni! Meg lehet ezt magyarázni? Meg hát, csak éppen ki(k)nek?

Viktus 2012.04.25. 12:52:19

@Yossarian1:

Eleve az egész címadás téves, mert nem a jobboldalról szól, hanem a Fideszről ...

2012.04.25. 12:56:08

@jose maria padilla: Igen, felsőbbrendű vagy, bizony, nagyon az vagy...

Piacbarát 2012.04.25. 13:12:16

Schmittet a jobb oldal tette el lábalól...akár maga Viktor parancsára, bár ez valahol sántit, ha januás és a lemondása közti időszak miatt, ami meg nagy arcvesztés volt a fidesznek...

akkor maradnak a működtetők...

Piacbarát 2012.04.25. 13:13:37

@Tilikov: valahol én is azt hiányoltam...

Vén Csataló 2012.04.25. 13:33:37

Szörnyű. Szörnyű, hogy mennyi vörös öklendezés borítja el a mandiner kommentfelületeit. És az az elképesztő, hogy ezek a nyomorultak tényleg azt hiszik, hogy számít bármit is, hogy teleöklendezik a posztok alját.
Srácok! van egy rossz hírem. Semmit se számít a véleményetek. Egy nyuszibogyónyit se. Különösen nem számít egy olyan mértékben jobbos belügy poszt esetében, ahol ti, szerencsétlenek, mindössze a Népszavából, meg a 168órából vett, tehát végképp semmiféle relevanciával nem bíró "saját véleményeteket" bírjátok beböfögni.

Tilikov (törölt) 2012.04.25. 13:37:18

@felebarát:

Talán majd a következő "mi a jobb" cikknél. Bár gyanítom, hogy ezeknek az a jobb, hogy manapság jó pénzeket fizetnek az ilyen győzelmi jelentésekért...

Piacbarát 2012.04.25. 13:43:10

@Vén Csataló: ha így gondolod, akkor nagy baj van...remélem ezt még érted, ha nem számit semmit a véleményük...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.25. 13:43:26

"Ki ezek, kik ezek az emberek"?

1) bbjnick.blog.hu/2010/01/04/egeszsegugyi_seta_4_dik_jan_2010

Figyeld a dátumot!!!

2) ... Egy blogposzt alatti kommentsorban, @d ö m ö t ö r nick hozzászólásában (itt: mandiner.blog.hu/2010/06/27/uj_rendszer_ilyen_orszag_pedig_nincs_ccxxxiv/fullcommentlist/1#c10293072) futottam bele két hivatkozásba - ezekbe:

www.szazadveg.hu/files/kutatas/5.pdf
www.szazadveg.hu/files/hirek/4.pdf -,

melyek fontos adalékok e bejegyzés témájához.

Nyomban el is olvastam a hivatkozott szövegeket (a hivatkozások G. Fodor Gábor – Fűrész Gábor – Giró-Szász András Az ideológiák vége. A Nemzeti Együttműködés Rendszere és „Forradalom a szavazófülkékben”. A nemzetegyesítés megkezdődött c. munkáira mutatnak) és még abból a lendületből „meg is kommenteltem” azokat. (Itt: mandiner.blog.hu/2010/06/27/uj_rendszer_ilyen_orszag_pedig_nincs_ccxxxiv/fullcommentlist/1#c10296960) Valahogy így:

EZAZZZ!!! Így már világosabb.

Szóval ebben a kifőzdében készült ez az emészthetetlen kotyvalék? Szóval a Századvég „bűne” ez a mostani „zavar”?

Furcsa mindenesetre. Orb*nt autonómabb személynek gondoltam, minthogy így, egy az egyben, benyelje és kritikátlanul folytonfolyt felböfögje ezt az életképtelen gondolatkonstrukciót (...) Persze, lehet, hogy csak annyi történt, hogy, mivel a célnak megfelel - erős legitimációt és nagy cselekvési szabadságot biztosít -, hát használja, s nem nagyon agyal rajta. A Nemzeti Együttműködés Rendszere ha nem is korlátlan, de majdhogynem korlátlan cselekvési szabadságot biztosít. Mindig lehet a hatalom forrására a népakaratra hivatkozni; mivel forradalmi átalakulás zajlik, a változásokat, átalakításokat nincs mihez mérni, hasonlítani; nincsenek „ideológiai kötöttségek”, a kormányzati cselekvés célja egyedül a közjó (de mihez képest közjó az a közjó?) --- így nincs szükség magyarázatokra, a hatalom lépései gyakorlatilag számonkérhetetlenek; a kormányzati felelősség - mivel nemzeti együttműködés van - megoszlik a hatalomgyakorlók és a nép között.

Rövid távon ez nagyon kényelmesnek tűnhet a hatalom számára, hosszú távon azonban nagyon veszélyes a nemzetre nézve.

A magyar nemzet jelenleg legnagyobb betegsége a mindent átjáró, tragikus méreteket öltő bizonytalanság: ez a politika ezt a bizonytalanságot nem hogy kezelné, orvosolná, hanem mégjobban erősíti. (...) ...

bbjnick.blog.hu/2010/06/05/kotcse_n_1_tortenelmi_tett_volt_a_forradalmi_hangulatot_becsatornazni_a_demokraciaba

ü
bbjnick

BISMARCK 2012.04.25. 13:49:26

Marci csak hozta a formáját, a ködösen fogalmazó de semmi lényegeshez nem értő humán értelmiségit.
A stílus a régi szar, mondanivaló meg nincs. Kit érdekel ez a konzervatív hülyeség?

takács bálint (törölt) 2012.04.25. 14:31:38

vicces, amikor valaki jövőkép nélküli álmodozik.

itt a kérdés az, hogy ki menti át a hatalmát az elkövetkező 25 éves ciklusba. a bal, vagy a jobboldal mérsékelt másodvonala. esetleg mindkettő. az lehetetlen, hogy teljesen új elit jöjjön.

itt nem az elkövetkező évtizedről van szó, hanem negyedszázadról. a magyar történelemben 20-25 évente vannak a szervezett politikai fordulatok.

1825-1848-1867-1896-1920-1945-1968-1989-?

csak 1956 lóg ki a sorból. de akkor nem volt semmilyen intellektuális szervezkedés, hanem az elégedetlenség spontán módon eszkalálódott.

szerintem orbán ismeri ezt a primitív teóriát, és ezért akart ő maga rendszert váltani. de a kormánya alighanem a posztkádárista rendszerváltó rezsimek utolsó kabinetje lesz.

azért gondoljatok már bele, hogy a közvélemény széles tömegei által maffiavezérnek tartott személy a belügyminiszter. egy semmiféle nemzetközi tekintéllyel rendelkező alibi diplomata a külügyminiszter. egy a közvélemény által eszelősnek tartott ember a pénzügyminiszter. a költségvetés nevű számolótáblában nincs olyan összegző sor, amit ez az ember közelítőnek eltalálna. az ipari (fejlesztési) minisztert nem kevés ember tartja szalmaembernek. hagyjuk, hogy nincs diplomatája, és a kormánypártiak is fogják a fejüket ha ez az asszony a parlamentben felszólal. az agárminisztérium állapotáról a lemondott államtitkár tudna beszélni. összevont egészségügyi és oktatási minisztériumot egy nímand fogja vezetni. talán az igazságügy-miniszter személyét nem érheti kemény kritika. de a szakigazgatás romokban. semmilyen területen nincs az sem tisztázva, hogy mi a kormányzati és az önkormányzati hatáskör. és az ebből fakadó szervezetlenség okozza a humán területek relatív pénztelenségét. a három közjogi méltóság mindegyike egykori kisz-titkár, és ezek után mindháromnak csak pártpolitikai szerepvállalása volt. egyetlen komoly tanulmány nem fűződik a nevükhöz. egyetlen komoly szakmai felismerés sem. két nyertes, és három vesztes választás.

ez a kormány intellektuálisan kevés. az ország 100-110-as iq felett a fiatalok számára élhetetlen. nagyobb az elvándorlás, mint 56 után. itt maga a rezsim fog megbukni. kérdés, hogy ki vált rendszert.

user792 2012.04.25. 14:45:07

Srácok, énnekem dézsávűm van!

Ez most pont olyan, mint mikor évekkel ezelőtt Kende Péterek, Bauer Tamások és TGM-ek elemezgették a Beszélőben, az ÉS-ben meg a Narancsban, hogy az ország végleg rátért a Progresszió útjára, a jobboldalnak annyi, és csakis Gyurcsány az egyetlen üdvözítő út.

Tartalmatlan és semmitmondó bölcsészdiskurzusok, opportunista politikai megmondások egy párhuzamos Magyarországról, amely nem is létezik (csupán pár ember fejében).

A valóság meg sajna közben ránkrohasztja az ajtófélfát is.

Vén Csataló 2012.04.25. 16:55:21

@felebarát: Már miért is lenne baj? Miért kellene, hogy bármit is számítson ezeknek a frusztrált öklendezőgépeknek a véleménye? A világon sehol nem számít ennek a típusnak a véleménye. Szólásszabadság van, kiönthetik a béltartalmukat, ha akarják, de normális ember, azon túl, hogy igyekszik nem belelépni, nem latolgatja az epeömléseiket, annál is inkább, mivel ezekkel az behányásokkal nem építeni akarják az interakciót, hanem rombolni. Rombolni viszont csak akkor tudják, ha nem scrollozunk át rajtuk. Tehát: egyszerűen át kell scrollozni rajtuk. Már csak azért is, mert a behányások tényleg 0 érdemi információt hordoznak, csupán a feneketlen, dühöngő gyűlöletüknek adnak valamiféle, mondjuk röfögő hangot.

Piacbarát 2012.04.25. 16:57:56

@Vén Csataló: ezzel egy gond van....hoyg faszság...

az értelmetlen dolgokkal nem kell foglalkozni, de meg kell tudni hallani a másik oldal hangját is, ha az jól hangzik, azért, hogy magad is fejlődj tőle, hoyg nyiljon ki a csipád, és láss az ő fejével is...

ahoyg ezt mindenhol máshol is alkalmazni tudni kéne...beleélni magad más gondolat menetébe helyzetébe, mert egyébként, csak az egód nőhet és nem érhetsz el semmit...

Vén Csataló 2012.04.25. 17:14:39

@felebarát: Ej már no, ne kapd fel a vizet azon, hogy tojok rá, hogy mi a véleményed bármiről is, akár a véleményemről. Sajnos nem érdekel sem a véleményed, sem, hogy mit hogyan ítélsz meg.
Tudod, az az empátia, amiért itt nyafizol olyanoknak jár, akik maguk is empatikus lények. Ám az itt megjelent öklendező horda nem az, így nem jár neki empátia. Figyelem is csak akkor, ha túlságosan kimászik a csatornából.

MézesRozi 2012.04.25. 17:15:57

@jose maria padilla:

látom, nem érti. nem az a cél, hogy jól és jót írjon, hanem az,nehogy lemaradjon egy névsorról. tudja, leül és készít egy bakancslistát: milyen neveknek és melyiknek milyen kontextusban kell szerepelnie. három kategória lehetett: 1. példaképünk (befolyásosember), 2. még nem tudjuk, jó-e nekünk az, ha szeretjük, de megemlítjük (mi nem azon a pályán focizunk, mint ő, nem tudjuk hasznát venni pillanatnyilag), 3. kártékony alak (döglött oroszlán, semmibe sem kerül belerúgni, de egyszer majd jól jöhet). és e köré kerekítünk valami szövegfélét.

stílus? hát az meg kit érdekel:)

MézesRozi 2012.04.25. 17:22:51

@johnnymoore:
"Az, hogy azt mondod valamire, hogy "szar", az még nem elégséges. Attól az még csak egy vélemény, amelyre — őszintén szólva — kurvára szarunk itt mindannyian."

hát barátom maga eltévedt. itt nem padilla véleményére szarnak. ha pedig valami szar, akkor szar. mit kellene ezen érvelni?

Manyi Béci 2012.04.25. 20:26:10

Felületesen olvastam el a posztot, de azért:

Az nem lehetne, hogy egy, a kilencvenes évektől kezdődő mélyelemzést (hehe) olyan ember írjon, aki már felnőtt korú volt ebben az időben?

"az 1998 és 2002 közötti sikeres polgári kormányzást nem lehetett folytatni"
Sikeres??:)
"mintegy a 2002-es elutasítást megerősítendő, 2006-ban ismét a szocialisták–szabad demokraták szövetsége győzött, ezzel ráadásul a rendszerváltás után először fordult elő, hogy egy kormány négy év után nem bukott meg, hanem felhatalmazást kapott a folytatásra."
Sikeres, hát persze.
Miért?? Miért hozták vissza a szarból is a választást a szocik?? Még most sem tudják a választ, az eltelt két év után sem?
Ez baj.

"azzal járt, hogy a jobboldal igazságérzetében mélyen megsértetté vált (joggal)"
Joggal??
Megsértődtek? Joggal?
Ez egyszerűen beteg hozzáállás.

"2012. januárjában a hazánkat ért külföldi sajtótámadások ellen, az Európai Unió eljárásaival szemben"
Támadások, bántások, hát mi a túrót lehet erre mondani 2012-ben, most komolyan? Ijesztő.

"vajon a 2010-re kialakult és 2012-ben egy kis hezitálás után végül fenntartott erkölcsi többségét"
Na, itt már nevettem.:)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2012.04.25. 20:49:41

Nincs semmi baj ezzel az írással, azon kívül, hogy nem szól semmiről.
Pont olyan, mint amit egy HÖK-ös köcsögtől elvár az ember.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.25. 21:45:14

@RAMBO: pokorni kívül senki ja, és már pokorni is megbánta
morális megtisztulás? akinek van szeme láthatja, hogy nincs ilyen, semmilyen morál nincs a fideszben.
igazad van

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.25. 21:51:37

@user792: én ezt megmondtam már szentesi zöldnél is:

"el fog jönni az idő, meglátjátok, hogy ugyanúgy kiesik a parlamentből ez a primitív posztkommunista besúgópárt, mint ahogy az MDF és ahogy az SZDSZ. pontosan azért, mert a fidesz hazug, ideológiailag hazug, az MSZP-DK meg tudja tartani a prosztó szavazóit, ugyanúgy prosztó az MSZP ahogy a szavazói, de a fidesz ->lényegében<- más, mint a szavazói."
másnak hazudja magát, és egyre inkább elszabadultak a komcsiellenes szövegek, míg végül megszületett a biszku-film is. a fidesz támogatta, mert ebben a szerepben van, ebben a színben kell feltűnnie, de ez a támogatás egyben a végét is jelenti.

"csak mikor lényegében kéne támadni őket, akkor a fideszes (média) kiskutyaként nyűszítve hátraszalad és hátára fekszik, szabaddá téve a mellkasát."

Alfőmérnök 2012.04.26. 05:36:19

@Manyi Béci: Ez most valami önparódia akart lenni? Elkészítsem az önparódia paródiáját? Kb. ilyen lenne:

„Az nem lehetne, hogy egy, a kilencvenes évektől kezdődő mélyelemzést (hehe) olyan ember írjon, aki már felnőtt korú volt ebben az időben?”
Miért ne írhatna olyan, aki nem volt felnőtt korú????

„Sikeres??:)”
Nem??? :)

„Miért?? Miért hozták vissza a szarból is a választást a szocik?? Még most sem tudják a választ, az eltelt két év után sem?
Ez baj.”
Baj? Miért????

„Megsértődtek? Joggal?
Ez egyszerűen beteg hozzáállás.”
Nem lehet joggal megsértődni?

„Támadások, bántások, hát mi a túrót lehet erre mondani 2012-ben, most komolyan? Ijesztő.”
Ijesztő vagy sem, ez az igazság.

„Na, itt már nevettem.:) „
Ne nevessen. :(

Alfőmérnök 2012.04.26. 06:00:49

@MézesRozi: "ha pedig valami szar, akkor szar. mit kellene ezen érvelni?"

www.youtube.com/watch?v=_5cUZmHZmXE

Manyi Béci 2012.04.26. 06:17:12

@Alfőmérnök:
"Miért ne írhatna olyan, aki nem volt felnőtt korú??"
Ahhoz még nem telt el elég idő.

"„Sikeres??:)”
Nem??? :)"
Kétszer is buktak utána. Nem volt tehát sikeres.

"Baj? Miért?"
1. Valamennyire hozzáértő elemzőnek illene tudni erre a válaszokat
2. Különösen az elmúlt 2 év után.

"Nem lehet joggal megsértődni?"
Politikában? A választásokra-választókra? Nem.

"Ijesztő vagy sem, ez az igazság."
Ne röhögtessen.:) Tessék, hallgassa meg újra:
www.youtube.com/watch?v=1_twFQ5uvBg

Alfőmérnök 2012.04.26. 08:53:55

@Manyi Béci: "Kétszer is buktak utána. Nem volt tehát sikeres."

Az első állítás tény, kár lenne vitatni. A második állítás viszont nem következik feltétlenül belőle.
(Egyébként, ha jól emlékszem, minkét alkalommal - az egyikkel biztosan - egy hajszálon múlott, hogy nem ők győztek.)

Politikában a 2 év nem sok idő.

A többire nem is reagálok, mert szamárság.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.26. 13:14:30

Valószínűleg azért akkora az értetlenség Békés Márton szövegével kapcsolatban, mert egy motívumot sokan nem vesznek figyelembe: Békés kriptofasiszta. Ha úgy olvassuk szövegeit, mint kriptofasiszta szövegeket, akkor mindjárt közelebbjutunk a megértéshez.

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2012.04.26. 13:59:31

@bbjnick: BM egy beképzelt, eminens zsúrpubi, de kb. annyira indokolt le(kripto)fasisztázni, mint téged lenácizni.
Ez a fasisztázás a frankfurti iskolások mániája volt, csaxólok.
Mondjuk kétlem, hogy van még olyan ember, aki komolyan veszi, amiket írsz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.26. 15:00:43

@Alfőmérnök:

1) Tudod te, mi az a fasizmus, @Alfi?

2) Miattam ne aggódj, én megvagyok.:-) De ha már komolyanvehetőségről/komolyannemvehetőségről beszélgetünk, én, a helyedben, inkább a saját házamtáján néznék szét egy kicsit.

ü
bbjnick

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.26. 15:15:40

@bbjnick: faszod a kriptofasiszta. mit fényezed ezt a taknyot? :)

Alfőmérnök 2012.04.26. 15:39:35

@bbjnick: Nem hiszem, hogy kevésbé tudnám, mint te, mert tudtommal egyikünk se élt még fasiszta diktatúrában.
Komolyanvehetőségemről: mivel általában pontosan előre látom, hogy mi fog történni, ezért természetesen elsőre megbotránkozást kelt a gyenge/közepes szellemi képességekkel rendelkezők körében, amikor leírom az igazságot. (Aztán mikor kiderül, hogy igazam volt, már nem emlékeznek rá, vagy megint azt hiszik, hogy hülyeségeket beszélek, mert addigra ismét egy lépéssel előre járok.:))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.26. 16:16:52

@jose maria padilla:

Hát, ha egyszer az, micsináljunkmicsináljunk?! Nem azt mondom, hogy egy nagy formátumú fasiszta gondolkodó, csak annyit, hogy fasiszta:-)

Elitista? Az. Etatista? Az. Modernista? Az. Utópista? Az. Tradicionalista? Nem az. Kommunista? Nem az. Demokrata? Nem az. Fasiszta ez a fiú, apám, akárhogyan is forgatjuk a dolgot:-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2012.04.29. 20:39:08

@Manyi Béci: Küldtem magának egy üzenetet.

Wrex 2012.06.02. 11:11:25

"Ki kell mondani, hogy nagyon hiányzik Wermer András!"

Egy nagy büdös francokat! Egy pénzügyminiszter hiányzik de nagyon. Mondom, pénzügyminiszter, nem Kuszaszem, aki az eddigi teljesítménye alapján legfeljebb egy "Közgazdaságtan for dummies" könyvet olvashatott el életében a témáról...
süti beállítások módosítása