Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
      Kommentszűrés
’12 ápr
13
13:13

Szűrös és Pozsgay, a kommunizmus üldözöttjei – Ilyen ország pedig nincs CCCXXVIII.

Írta: TuRuL_2k2

  Előbb Pozsgay Imrével, majd Szűrös Mátyással jelent meg interjú a Magyar Hírlapban: mindketten arról vallanak, hogy az előző rendszerben milyen megpróbáltatások érték őket. Az ember csak kapkodja a fejét, ha mindenki ekkora ellenálló volt, Bolgár Györgytől Medgyessy Péterig, akkor hogyan húzta az a nyomorult szocialista rendszer negyven évig?

  Hogy nem lehet minden kommunistát egy kalap alá venni, az vitathatatlan, mint ahogy az is, hogy Pozsgaynak és Szűrösnek vannak a magyar nemzet szolgálatában végzett érdemei. Érdemes elolvasni a Munkáspárt hetilapjában, A Szabadságban megjelent Szűrös-portrét, ahol Szűröst és Pozsgay-t következetesen a nemzeti-revizionista szárny képviselőjeként emlegetik – Németh Miklós mellett. De hogy a rendszer üldözöttjei lettek volna?!

  Nem voltak üldözöttek, akkor sem, ha esetleg dolgozott rájuk a belső elhárítás. Az üldöztetés egy diktatúrában a legritkábban eredményez miniszteri és országgyűlési képviselői megbízatást, nagyköveti kinevezést. Arra különösen nehéz szavakat találni, amikor legfontosabb állomáshelyre, a testvéri Szovjetunió fővárosába akkreditált nagykövet és az MSZMP KB tagja ecseteli, hogy mennyire nem olvasott jelentéseket, őt viszont folyamatosan megfigyelték.

  Ez a történelemhamisító álüldözöttség a valódi üldözöttek számára sértő és megalázó igazán. Azok számára, akiket a Hortobágyra deportáltak, akiknek minden zsenialitásuk és tehetségük ellenére raktárosként kellett dolgozniuk, akik polgári vagy kulák származásuk miatt sosem végezhettek egyetemet. Akik megjárták az Andrássy út 60. pincéit, akiket dalszövegeik miatt börtönzött be a rendszer.

  Attól még, hogy az előző rendszer magas rangú vezetője ma nem az utódpártban, hanem a jobboldal környékén politizál, egyáltalán nem mossa tisztára a múltját, nem lesz az előző rendszer haszonélvezőjéből a rendszer áldozata. Attól még, hogy akadnak bizonyos érdemei, a népi kommunista is kommunista.

Címkék: pozsgay imre kommunizmus szocializmus szűrös mátyás

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr464387705

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Charles Bronson vagy Pinokkió? 2012.04.14. 13:41:42

Amióta Schmitt Pál elkullogott a hivatalból, amelynek soha még a közelébe sem lett volna szabad engedni, azon töprengek: vajon érdekeljen-e, hogy ki lesz az utódja? Ha reflexből válaszolnék, azt mondanám, piszokul nem. Ha szenvtelenül gondolom végig, n...

Trackback: Charles Bronson vagy Pinokkió? 2012.04.14. 13:38:45

Amióta Schmitt Pál elkullogott a hivatalból, amelynek soha még a közelébe sem lett volna szabad engedni, azon töprengek: vajon érdekeljen-e, hogy ki lesz az utódja? Ha reflexből válaszolnék, azt mondanám, piszokul nem. Ha szenvtelenül gondolom végig, n...

Trackback: Németh Lászlóné tényleg politikus? 2012.04.14. 12:45:08

A Wikipedia bejegyzése, amely Némethné Zsuzsikát, az 59 éves, középfokú végzettségű nemzeti fejlesztési minisztert politikusként említi, a nap vicce kategória győztese. Némethné az a gazdasági szakember, akinek nincs felsőfokú végzettsége. Egy 1976-ban...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.04.14. 12:40:32

Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott a versenyszférában, ám mind MSZMP-s, mind “demokrata” múltja alatt jó pénzt kapott azért, hogy igazgatott, elnökölt, kurátorkodott és tanácsokat adott. Hogyan irányíthatja egy ország gazdaságá...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.04.14. 12:38:10

Egy évnyi szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van, 24 éve megélhetési politikus, aki 1990 óta ki se tette a lábát a Parlamentből, hogy körbenézzen a magyar valóságban. Szónoki képességei rendkívüliek, a politikai marketing és a tömegmanipuláció t...

Trackback: Kiszivárgott Matolcsy levelezése 2012.04.14. 12:21:30

 Kedves Gyuri bácsi!Először is nagyon jók a megszorító csomagok, minden a terveink szerint megy. Biztosra veszem, hogy a tranzakciós adó is remek lesz, nem is beszélve az új ÁFA-dolgokról. Eredetileg én a hatkulcsost tartottam jobbnak, de utól...

Trackback: A kommunista forradalom 2012.04.13. 21:52:59

"Matolcsy a jövő felé fordult, és közölte, hogy új világrend van kialakulóban, amelyben Magyarország is ott lesz, Kína stratégiai partnereként." OrigoA permanens forradalom a fülkék múltjából a jövő felé."Megismételte az Orbán-kormány ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Schakal 2012.04.14. 02:12:45

Pozsgay Imre 1957 december 15-én a Petőfi népében ezt írta az 56-os forradalmárokról:
"Tépett szájú, hasított körmű sok kis senki, háta mögött még több úri bitanggal, megcsinálta az „Első Hazai Nemzeti Forradalmat”, melyet kis híján „Nemzeti Szocialista Forradalomnak” neveztek. A szociális elemet Mindszenty – Pehm József képviselte benne, a nemzetit pedig Lőwenstein herceg. Hogy mégsem „nemzeti szocialistának” keresztelték vívmányukat, az talán azzal magyarázható, hogy e két szó így együtt hányingert okoz minden becsületes emberben és ők nem látták még időszerűnek e hányingert kiváltani." --- Közben meg brutálisan üldözték ... hát gondolom nem ezért ...

urambátyám 2012.04.14. 02:56:28

Pozsgay PB-tag is volt, mindkettő KB-tag. A legmagasabb szintű MSZMP döntéshozó szervek tagjai voltak. Mi nem elég világos ezen?

Emlékeztetőül:
"Két kongresszus között – a nagyjából évente ülésező – Központi Bizottságban, illetve a heti ügyeket vivő Politikai Bizottságban születtek meg a döntések."

http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Szocialista_Munkáspárt

tucano 2012.04.14. 03:15:13

Tökmindegy, hogy mindenki tudja az igazságot a nemzeti kommunistáinkról. Az unokáink már azt fogják tanulni, hogy segítették az átmenetet, hogy valódi konzervatívok voltak. Nincs a mi seggünknek se jobb, se bal oldala, csak egy büdös lyuk a közepén.

pocaklakó minimanó 2012.04.14. 04:08:24

Az elnyomásról a modorosblogon... :)

"Akkor még igazi ellenzék volt. Megvolt bennük az a jó értelemben vett csibészség, az összekacsintás. Az emberek megtanultak a sorok között olvasni, mindenki tudta, miről van szó. Pult alól szereztük az összes indexre tett művet, Istenem... a diMarchi Karcsiék nyomdagépén készültek a kis tacepaók, le is foglalták neki szegénynek - ha nem a faterja a kerületi párttitkár, akkor még ma is ülne talán."

MÁS...

19..-ben született …-en, értelmiségi szülők gyerekeként. A … Gimnáziumban, majd 19…-től az ELTE .. Karán tanult. 19…-ben egy trockista tüntetésen való részvételéért egy évre KIZÁRTÁK az egyetemről és a KISZ-ből. Ezalatt szendvicsemberként, majd gyakornokként dolgozott. 19…-ban JOGI DIPLOMÁT SZERZETT. Tanárai közül különösen nagy hatást gyakorolt rá N. N. szociológus. 19… és 19… között a … című lap munkatársa volt. 19…-ben részt vett a … Alap megalapításában. Egy nyilatkozatban szolidaritást vállalt a …-tel; ezután politikai tevékenysége miatt elvesztette állását, EGY IDŐRE UTAZÁSI ÉS PUBLIKÁCIÓS TILALOM ALÁ KERÜLT.

19…-ben az ELTE-n SZOCIOLÓGUS DIPLOMÁT SZERZETT. Ugyanebben az évben X. Y. barátjával együtt létrehozta a …Kiadót. Megalapította és szerkesztette a … lapot, részt vett a …, a … és a … szamzidat lapok kiadásában, nyomtatásában és terjesztésében. 19…-ben hatóság elleni erőszak címén egy év börtönt kapott, három évre felfüggesztve. 19…-ben ÖSZTÖNDÍJASKÉNT tizenegy hónapig az egyesült királyságbeli …University-n tanult.

• Kizárják, de mégis diplomázhat.
• Folyamatosan ellenzéki, mégis lehetősége nyílik olyan tevékenységek végzésére, amelyekért szankciók járnak normál esetben.
• Amikor szankcionálják, akkor úgy büntetik, hogy azon az ember csak röhögni bír kínjában.
• Vad ellenzékiként tovább folytatja a tanulmányait és még egy diplomát szerez.
• Nem nyughat és folyton zavarog, ezért „jó keményen” megfeddik ismét – felfüggesztve.
• És még ösztöndíjjal is büntetik.

Komolyan mondom, az ember, irigykedik, hogy milyen jól éltek a Kádár-rendszer hivatalos ellenzékijei és a rendszerellenes demokratikus értelmiségiek.

Mennyire más szigor járt ezeknek az ellenzékieknek a rendszer ellen nem lázadókkal szemben! De az még a korai kádárizmus volt. Vélelmezhető, hogy azidőtájt a keményebb lázadók bitón végezték volna – vagy sem. 

„Ugyanebben az évben B-listázták és kényszernyugdíjazták. Földműves igazolványt váltott ki, amelyben munkahelyéül sógora szentendrei kertjét jelölte meg. 1948 és 1951 között földet művelt, gyümölcsöt termesztett. A Karnevál című nagyszabású regényét ebben az időben, Szentendrén írta, továbbá itt, ekkor születettek az Unicornis, a Silencium, a Titkos jegyzőkönyv, az Arkhai és a Mágia szutrá könyvei. 1951-től 1964-ig raktáros volt Inotán, Tiszapalkonyán, Bokodon a hőerőmű-építkezéseken. Amikor csak lehetett olvasott, fordított és írt. Szanszkritül és héberül tanult, a raktárosi munka mellett éjszaka és hajnalban Az ősök nagy csarnoka fordításait készítette: Védák, Sankhya karika, Sepher Jezirah, Kathaka upanisad, Buddha beszédei… Ekkor írta a Patmoszt, Az ősök nagy csarnokát, a Szareptát és a Szilvesztert. 1963-ban (…) fordításában adták ki Muraszaki Sikibu Gendzsi regénye című művét. 1964-ben véglegesen nyugdíjazták. A haláláig hátralévő három évben írta a Scientia sacra II, Ugyanis, Bizonyos tekintetben, Öt meg nem tartott előadás a művészetről című műveit.”

preddy 2012.04.14. 06:03:12

@Mitzimackó:

Nem váltottak elvet, csak eszközt!
A cél a hatalom megszerzése volt...
Felismerték, hogy a ranglétrán való ugrálás sok időt vesz igénybe.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.04.14. 06:25:52

@TBone:

+1

Nekem is épp' ez jutott eszembe.

Javaslom hogy a magyarok hivatalos nemzeti állata legyen a kaméleon.

1bak 2012.04.14. 06:40:15

Például, azon is lehet elmélkedni, hogy ezek a figurák az elmúlt évtizedben kinek kellettek és kiknek nem!
A magam részéről egyet értettem az MSzP-vel, amikor minden további nélkül hagyta ezeket az arcokat, sőt a Szűrös esetében még bátorította is, a pártból kimenni.
Ezek a palik a befogadójukat minősítik, azt a befogadót, aki hülyének néz mindenkit, aki az ő jelenlétükkel demonstrálja, hogy mekkora jó párt is a Fidesz, hiszen tele van baloldali emberrel (is).
Van ott még egyébként Csintalan is, meg más is, ezek olyanok, mint a ragadózóknak állított csapdában elhelyezett hús, vagy a rákketrecben lévő büdös hal. Ezt a szerepet vállalták, na jó, hogy nem ingyen.

sezlony 2012.04.14. 07:26:03

Ez a jobboldal erkölcsi fölénye, ugyebár, amit most a SP-lemondás után hangoztattak. Nyíltan mosdatni az előző rendszer hatalmasságait... Pff.

csárli hárper 2012.04.14. 07:33:05

szűrös, pozsgay, magyar hírlap,
olyan déja'vu érzésem van...
megvan, magyar hírlap a népköztársaság minisztertanácsának a napilapja, akkor jó helyen nyilatkoztak az elvtársak...

nu pagagyí 2012.04.14. 08:00:55

Ha tovább épül az Orbán-rendszer, mindenki azonosulhat Szűrös és Pozsgai világnézetével. A gerinctelenség a kulcsszó, megfelelő szintje mellett ki lehet szolgálni a diktatúrát, majd összeomlása után le lehet hazudni az akkori cselekményeket. Az önérdeket rugalmasan kell becsomagolni az éppen favorit ideológia leplével.

Felkent Tóni 2012.04.14. 08:04:21

Há' ha az emlékeimre hagyatkozom,akkor itt keverednek a dolgok. Mindkettő középfunkcionárius volt, és a maga nemében egyedi vonalat képviselt a pöcsfejségen belül (diktatúra?! juj de pöcsfejség ez is...). Bolgár György nevének bedobása csak zsurnál-marketing fogás, Ő csak azt mondta nem jelentett míg Aczél Bandi bá azt mondta kellett jelenteni. (itt úgy látom a mondat tárgyának definíciója a fő eltérés). Aztat meg,hogy a CPG-t megbaszták zenészek bebörtönzésének nevezni...há' már bocs kábé olyan mint amikor Montoya felháborodott a büntetésen amit 247ért kapott....erre ment ki a buli nem?

samuelfisher 2012.04.14. 08:08:49

@neoteny: Ne magyarozz, köcsög. Ez nem speciális magyar jelenség, sőt.
Ausztria: 1938-ban extázisban ünnepeljük a bevonuló Führert, 1945 után: "megszálltak minket, áldozatok voltunk".
Szlovákia: 1941. jún. 22.-én együtt indult meg a "hatalmas" szlovák hadsereg a némettel a Barbarossa-terv keretében (mi csak a kassai bombázás után), aztán egy "nemzeti felkelésnek" nevezett levert kiugrási kísérlet után mégis pedigrés antifákká lettek nyilvánítva.
Romániáról meg hát ugye ne is beszéljünk, ahol a végighazudott puccsot forradalomnak nevezik stb.

látjátok feleim szümtükkel 2012.04.14. 08:17:35

@nu pagagy: "Ha tovább épül az Orbán-rendszer, mindenki azonosulhat Szűrös és Pozsgai világnézetével."

" A kormányfő a honlapjára feltöltött dokumentumok alapján 1987. március 11-én, jeles eredménnyel védte meg "Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben (A lengyel példa)" című szakdolgozatát.í:" ( Indexről)

Biztos tudta 87-ben, hogy arról fog fújni a szél később is, amerről 87-ben fújt.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.04.14. 08:17:45

@samuelfisher:

Hát az ő pálfordulásaikért nekik kell felelősséget vállalniuk.

A magyarokat nem menti fel a más népek hasonló viselkedése, sőt.

De ha neked jobban esik, akkor veled üzekedjen análisan a turulmadár.

tevevanegypupu 2012.04.14. 08:21:57

@is:

Minden frakcional elsosorban az elnoknek van donto szava, ez nyilvanvalo, legalabbis ha nyilatkozni kell fontos dologban ot toljak elore. Aztan hogy kinek mennyi szava van zart ajtok mogott, azt nem lehet tudni. De Pokornit es Adert azert nem mondanam sulytalannak, hiszen biztosan emlekszik ra, Pokorni hanyszor megfurta Hoffman Rozsa reformelkepzeleseit, hanyszor mondott ellene meg Orban nehany elkepzelesenek is nyiltan a mediakban. Az hogy a II. keruletben polgarmester, inkabb eros pozicionak latszik a fideszen belul. Ader pedig reszt vett az uj alkotmany kidolgozasaban. Hogy terve volt Orbannak vele az nyilvanvalo, nem mindenkit azert kuldenek am el egy idore, mert vitatkozik. Adernek biztosan hasznalt ez az egy-ket ev amig az unioban dolgozott. Lesz sulya koztarsasagi elnokkent, de ha nem tamadjak allandoan, akkor az is biztos, hogy nem lesz ellenseges.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2012.04.14. 08:33:32

Ezt adta a bóvlista fideszes kormány a magyar népnek:
- szégyen a bóvliba sorolás miatt
- csaló, hazug fideszes köztársasági elnök
- sose látott forint romlás
- üzemanyagárak történelmi csúcson
- szomszédaink és a világ utál bennünket
- látványosan fogy a magyar
- rengeteg a bedőlt cég
- pesszimizmus, elégedetlenség, tüntetések
- "sikeres" országmegosztás,
- magánnyugdíjak lenyúlása
- óriási munkanélküliség,
- hitelből vett MOL részvényeken több száz milliárdos bukás
- egészségügy, oktatás...padlóra küldése
- rokkantnyugdíjasok megalázása
- az eddig ellenzett tandíj bevezetése
- utcák, terek, reptér, Magyarország kamu átnevezése,
--stb...stb....stb!

Miért veszel állampapírt, államkötvény, ha a fidesz mindent megtehet mi a garancia a pénzedre, hogy azt nem veszik el?

Single Player 2012.04.14. 08:33:36

"Ha mindenki ekkora ellenálló volt, Bolgár Györgytől Medgyessy Péterig"

Hja, csakhogy Bolgár soha nem verte a mellét, hogy ellenálló lett volna. Ellentétben a jobboldal manapság pajzsra emelt (alkotmányalkotó testületben csücsülő, stb.) volt kommunistáival szemben, akárhogy dobálja a sz@rt a Magyar Nemzet és ferdítetek Ti is, hiszen a 'nem ismeri el a szerepét' nem egyenlő az ellenállóval.

Kelly és a szexi dög 2012.04.14. 08:46:13

Jut eszembe, hogy állunk Biszkuval?

kidon 2012.04.14. 08:46:46

@Kandeláber: Nem csak KB tagok voltak, hanem PB tagok is.
S mint tudjuk, a PB volt az akkori rendszer legmagasabb, döntéshozó csúcsszerve. Ezen tények ismeretében kell megítélni a két volt öreg bolsi mostani gusztustalan viselkedését.

jog-ász 2012.04.14. 08:50:32

azért voltak üldözöttek, mert a rendszer lényege volt hogy mindenki megfigyelt mindenkit. a megfigyelőket is figyeltették és vice versa.

Kutchek (törölt) 2012.04.14. 09:06:06

Ha '89-ben Szűröst elnökké választás helyett simán kibasszák az ablakon a beleinél fogva és a többi komcsit is agyonverik vagy legalább nyomorékká, akkor nagyságrendekkel előrébb tartanánk.
1. Nincsenek visszaszivárgó kommerek sem egyik, sem másik oldalon.
2. Az új "elit" /Antall, Viktor, bárki/ kicsit következetesebb lett volna.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.04.14. 09:12:38

@tevevanegypupu: Pokorni a XII. kerületbe lett félretéve. Ő újra országos politikus szeretne lenni, mindenáron szeretne az oktatásba beleszólni a konzervatív-liberális oldalról és a baráti cégeit jobban helyzetbe hozni, de Orbán a Hoffmann-féle 70-es évekbeli kommunista oktatást preferálja.

Ádert szerintem nem szándékos küldte Orbán tanulni az EU-ba, hogy később köztársasági elnök legyen, hanem Kövér nem vállalta és ezért juthat neki a szerep.

balfék 2012.04.14. 09:22:15

Ne feledjük, hogy a Fidesz vezérkar hol nevelődött. Pozsgay-Horváth-Stumpf-Bibó Kollégium!

balfék 2012.04.14. 09:24:54

Szerintem teli a gatya a felmelegített ügynök törvény kapcsán a két vénembernél!

MézesRozi 2012.04.14. 09:29:03

@hantaboly:

ó, maga tényleg egy nagy hantaboy:)

dr.pupak30 2012.04.14. 09:53:22

kit érdekelnek ezek a majmok? ez a múlt, talán nem véletlen, hogy előszeded most. foglalkozz inkább a saját elvtársaiddal, fajtáddal, aki most tapsolja el az ország utolsó tartalékait, sarcolja az országot ahol lehet, szegénységbe taszít, ezzel végleg tönre teszi az emberek maradék ellenállóképességét. talán nem véletlen

Patreides · http://indavideo.hu/profile/Patreides 2012.04.14. 10:07:27

@soproni1: "Sajnos az akkori belső ellenzék is kommunista volt..."

Á, ugyan!
Ki volt egyáltalán és tényleg kommunista?
Talán utoljára Jézus Krisztus.

czjanos 2012.04.14. 10:13:10

Az érintettek köpönyegforgatók, az őket "átminősítők" pedig álságos szemforgatók. Ez lenne a polgári jobboldal? Igen, ez a polgári jobboldal!

Patreides · http://indavideo.hu/profile/Patreides 2012.04.14. 10:19:27

Egyébként meg 2012-ben kommunistázni szánalmas.
'89 előtt megszállt ország voltunk, és az egész ország kollaborált így vagy úgy, mert az volt az élet, ami neki adatott, és remény se volt másfajta világra.
(Antall József is csak a '89-es változás után dugta elő a képét a múzeumából, és kezdett nagyarccal "mikiegerezni" olyanokat, akik már az előző években próbálták tágítani a szűkre szabott teret a rádióban, később a tévében is. Azért, mert amikor ő lett a miniszterelnök, azoknak volt képük őt is kritizálták, ahelyett, hogy bekussoltak volna.)
Ma viszont demokrácia van, és mind felelősek vagyunk a sorsunkért, azért is, hogy kiket választunk meg, és azok hová juttatják az országot.
Demokráciában a nép azt kapja, amit megérdemel. Mert leginkább rajta múlik, hogy kinek mit hisz el, hogy gondolkozik-e, mielőtt voksol, vagy hagyja magát behülyíteni a demagóg hazug politikusi szólamokkal.

Lapos Erzsi 2012.04.14. 10:25:29

Szegény Havas Szófiát meg kirúgják ebben az átkos kapitalizmusban, pedig hősiesen, jó elvtársnőhöz illően vitte volna tovább az osztályharcot.

Szófiának a panoptikumban a helye.Vagy mauzóleumot neki. Lenin mellé.

Lapos Erzsi 2012.04.14. 10:26:47

@Patreides: Egyébként meg 2012-ben nácizni szánalmas.

royslade 2012.04.14. 10:32:27

@tesz-vesz: orbán viktor annyi iratot hozott nyilvánosságra, amennyit jónak látott

is 2012.04.14. 10:34:40

@Kelly és a szexi dög: és mit keres Oszkó Péter a Wizzairben? ugye?

Kandeláber 2012.04.14. 10:39:50

@kidon: Én úgy tudom, hogy legalábbis Szűrös "csak" KB-tag volt. Forrás: Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig.
Úgy került be (nem mint Pilátus a Credóba) mint id. közt. eln.@Patreides: Valóban, ugyanúgy szánalmas nácizni is.
Ha a mikiegeret, mármint Lengyel Lászlót akarod magasztalni, szíved joga.
Mindenesetre nem okozott akkora kárt a szövege az országnak, mint a privatizátorok tolvajlásai, vagy Antall paktumpolitikája, továbbá a többi '89 utáni kormány dilettantizmusa.

hoplita 2012.04.14. 10:42:50

@török gábor:
Jaj...most belerondítottál a mátrixába ennek a rohambilis hülyének.:)

hoplita 2012.04.14. 10:51:48

@Patreides:
"....A viszonylag normális, becsületes emberek meg ott, ahol voltak, igyekeztek a józan észt képviselni, és azt "érvényre juttatni" úgy, ahogyan azt az adott helyen (gyárban, tévében, rádióban, vagy akár a párt központi bizottságában) éppen lehetett....."

Nyihahahahahahahahahahahahaha....!
Vicces fijú vagy te..:)))

balage_81 reloaded (törölt) 2012.04.14. 10:57:26

turul! azokat miért nem kritizálod, akik ezt a két szentet a keblükre ölelték?

cardenio 2012.04.14. 11:00:52

Javaslom a Mandiner-nek, és el is várnám tőle, hogy próbáljon meg kialakítani és kommunikálni az elmúlt rendszerről egy a valósághoz jobban igazodó képet.
A magyar közélet, ahogy Ti is, a szocializmus 40 évéről egy teljesen sablonos, a politikai oldalak által megrajzolt, sematikus, fekete-fehér képet dédelget arról a végtelenül bonyolult időszakról.
Tudom, hogy sok munkával járna, de egy magára valamicskét is adó elemző 'intézmény' nem beszélhet ilyen egyszerűen arról az időszakról.
Akkor talán megértitek Ti is, hogyan történhet meg 2012-ben, hogy a fent emlegetett két úriember ma is egy (konzervatív?) kormányzópárt üdvöskéje.
Mindannyiszor, amikor legkisebb gesztust is megteszitek a Fidesz és Orbán Viktor felé, mondom, mindannyiszor, részt vállaltok annak jelenségnek a fenntartásában, amit olyan nagyon nem értetetek, például ebben a cikkben.
Olvassatok mindennap!

hoplita 2012.04.14. 11:16:21

@balfék:
Szűrösnek csak egyszer volt igazán tele a gatyája...nem, nem mostanában.
Hanem a 80-as évek elején, amikor a fia megpattant és beállt az Idegenlégióba....Na, akkor igen és nagyon....mert hajszálon függött a politikai karrierje.
Kedves marxistacionista szokás szerint nem csak az apák bűnét a fiakon, hanem a fiak bűnét az apákon is kultiválta a Párt.:)

Olvastam a gyerek könyvét...nem is volt rossz, esti unaloműzőnek elment...asszem még a seregben 89 környékén, a szabaccság hajnalán.:DDD

hoplita 2012.04.14. 11:18:41

@Lapos Erzsi:
Rendben van, tegyük oda....de először tömjük ki.

hoplita 2012.04.14. 11:20:20

@Patreides:
Kénytelen vagyok ismételni magam...

Nyihahahahahahamuhahahahahahahahahahaíííííííííííííííííííííííí......!!!!!!

Hegseztő Hegesztő 2012.04.14. 11:28:18

1.A szovjet szuronyok tartották a rendszert. Ezt mindenki tudta és elfogadta. Kuss volt!

2.Más:
Pozsgai Imre édesapja a Vágóhídon dolgozott a Gubacsi úton, mint marhahajtó. Ott, ahol Fenyvesi Máté dr. mint állatorvosként és futballista dolgozott naponta(!). (Dalnoki Jenő és Gulyás Géza is onnan kapta a sportállású fizetését.).
A kis Pozsgai gyakran bejött a vágóhídra édesapjához. Kitűnt busa fejével és mindig könyveket szorongatott a hóna alatt. Édesapja nagyon büszke volt a valóban jól tanuló, eminens fiára..

3.Más:
Szűrös Mátyást én speciel, mint az NDK-ban dolgozó magyar munkásfiatal, a Berlini Nagykövetségen láttam először. Valamilyen ünnepség miatt mi is meghívást kaptunk a követségre, ahol beszédet mondott Szűrös Mátyás, az új nagykövet.
A beszéd stílusa és tartalma alapjaiban különbözött a korábbi elvtársakétól.
Laza volt, nem papírról felolvasott, mint szánalmas mogorva elődei. (Sok komcsi vette fel Kádár mogorva, barátságtalan stílusát)
Nem a szokványos komcsi dumát nyomta Szűrös Mátyás , mint elődei a proletár internacionalizmus fontosságát hangsúlyozva.. A hazaszeretetről beszélt és a nemzetközi kapcsolatok fontosságáról.
Nekünk fiataloknak, akkor azonnal szimpatikus lett, mert rühelltük az megszokottan vonalas , semmitmondó marxista-leninista hazudozásokat.

Hegseztő Hegesztő 2012.04.14. 11:36:54

@balfék:

Hál istennek látszik, fogalmad sincs, mi az a diktatura. Nagyon magabiztos vagy...

marko11 2012.04.14. 11:37:59

@Patreides: Már '90-ben is szánalmas volt kommunistázni. Azzal, hogy Mo. nagyon kilógott a "szocialista táborból" (felfelé, ill. pozitív értelemben) a mai napig nem tudunk mit kezdeni.
Az viszont, hogy most demokrácia lenne , pláne, hogy "rajzunk múlik", tévedés.
Kapitalizmus van. Önpusztító kapitalizmus. Mely már a látszatra sem ad.
Sem kicsiben, sem nagyban.
Munkahelyeden (ha van!) kussolni tanácsos!
A nagypolitikában pedig az új birodalmi központok miniszterelnököket cserének le. (Görögország, Olaszország. Magyarországon (egyelőre!?) nem sikerült.)

Kandeláber 2012.04.14. 11:38:04

Lehetne beszélni Aczélról is, aki számolatlanul utalta a pénzt a "másként gondolkodó" Jancsó és Tarr Béla nézhetetlen filmjeire, vagy mondjuk Eörsi István (nyugat) németországi tartózkodására.

Kandeláber 2012.04.14. 11:41:26

@marko11: + Spanyolország.
Egyébként ATV-s betelefonáló nyuggerek végtelenül fel vannak háborodva, hogy nálunk még nem "tették oda" Bajnait.
Mert ugye ez a globalizációs demokrácia: csak úgy "oda lehet tenni" miniszterelnököket.

Squid 2012.04.14. 11:41:48

@Hegseztő Hegesztő: Te most tényleg mentegetsz 2 szuperkomcsit akik most kitalálták, hogy ők tulajdonképp ellenállók voltak?

Tényleg?

Beszarás!

Hertelendi 2012.04.14. 11:42:35

@Kandeláber: Jancsó filmjei nézhetetlenek?
Ez érdekes...

marko11 2012.04.14. 11:44:38

@Hegseztő Hegesztő:
A tények nem érdekelnek senkit. Itt "rendszerváltáskor" ki lett mondva, hogy addig minden nagyon rossz volt, most meg majd nagyon jó lesz.

Egyébként a rendszerváltás kapcsán csak annyi igazolódott be, hogy:
Mostantól (89-90) minden másképp VOLT!

marko11 2012.04.14. 11:48:21

@Kandeláber:
Milyen emberek az ilyen betelefonálók?!

Kandeláber 2012.04.14. 12:09:42

@Hertelendi: Elnézést. Az "Oldás és kötés", valamint a "Szegénylegények" nemcsak nézhetőek, de jók is voltak.
Aztán jöttek a félórás snittek, a lovak és a körtáncok...Az ő szóhasználatával "parasztfogásként" a meztelen nők. Akik egyébként többnyire jól néztek ki, de maguk a filmek azért kevésbé.@marko11: Én szórakozásból szoktam nézni-hallgatni az ATV- gréczyzsóti és Vicsek műsorát- persze egy ésszerű határig. Mondjuk 10 percig szórakozok a végtelenül felháborodott betelefonálók bölcs hozzászólásain, aztán elég lesz.
Hogy milyen emberek? Egyszerűek.
Azért az igazság kedvéért hozzáteszem, hogy az ECHO TV betelefonálói sem képviselnek olyan magas színvonalat.
Mert azért a nép szava nem feltétlenül Isten szava.

Patreides · http://indavideo.hu/profile/Patreides 2012.04.14. 12:11:33

@Kandeláber: "ugyanúgy szánalmas nácizni is"

A különbség az, hogy kommunistát már '89 előtt se nagyon látott itt senki (karrierista gazembereket ideológiai köntösben igen), tehát egy nem létező állatfajról beszél, aki ilyet emleget. Illetve a kommunista államosítás és hasonló ideológiai elemek ma leginkább OV és a Fidesz politikájában fedezhetők fel...
Nácik viszont - akár az ottani megnyilvánulásaik alapján is - ma ott ülnek a magyar parlamentben. Másik alfajuk meg pár éve nagyon bátran cigánygyerekekre vadászgatott puskával, terepjáróból...
Ezért aztán a nácizás lehet bármennyire szánalmas is egyesek szerint, egyáltalán nem idejétmúlt ma Magyarországon.

Hegseztő Hegesztő 2012.04.14. 12:13:14

@Squid:

Nem mentegetem őket, szerintem erre nekik nincs is szükségük. Ők egyébként is már nyugdíjasok..

De minden relatív: az ellenálló szó a magyar nyelvben ellenállást jelent a fennálló elnyomó rendszerrel. Jelenthet szembeszegülést a fennálló politikai hatalommal. Az ő esetükben ez nem valósult meg.

Mivel itt két képzett emberről van szó, feltehetően ők ezt pontosan tudják, vagyis az ellenállás szó jelentését.
Szerintem ők ezt nem is állítják, de az tény, hogy a vonalas Grósz Károly és korábban Kádár Jánossal szemben ők a mérsékelt, nem bolsevista álláspontot képviselték.
Egy fajta bátorság kellett akkor ehhez. Arra emlékszem határozottan, a bolsik bírálták keményen Pozsgait a 80 -as évek elején, mert őneki más volt a véleménye. Ez abban az időben elképzelhetetlen volt. És pontosan ez adta Pozsgainak a másságát. Meg a hosszú, oldalra fésült haj. Nevetséges, de aki oldalra fésülte a haját, az biztosan ellenállónak, a leninizmusnak ellent állónak számított. Szinte kötelező volt a hátrafésült haj a mozgalomban..

De hallottam már Koncz Zsuzsát is nyilatkozni, hogy ő mekkora ellenálló volt. Ő, a komcsi rendőrtábornok apjával együtt…Erre burkoltam Szörényi Levente is célzott…

Hegseztő Hegesztő 2012.04.14. 12:22:04

@Squid:
Ha elkerülte volna a figyelmedet, ajánlom az alábbi írást olvani.

Pozsgai Imre édesapja a Vágóhídon dolgozott a Gubacsi úton, mint marhahajtó. Ott, ahol Fenyvesi Máté dr. mint állatorvos és futballista dolgozott naponta(!) Fradiból.(Dalnoki Jenő és Gulyás Géza is onnan kapta a sportállású fizetését.Ők is fradisták voltak.).
A kis Pozsgai gyakran bejött a vágóhídra édesapjához. Kitűnt busa fejével és mindig könyveket szorongatott a hóna alatt. Édesapja nagyon büszke volt a valóban jól tanuló, eminens fiára..

3.Más:
Szűrös Mátyást én speciel, mint az NDK-ban dolgozó magyar munkásfiatal, a Berlini Nagykövetségen láttam először. Valamilyen ünnepség miatt mi is meghívást kaptunk a követségre, ahol beszédet mondott Szűrös Mátyás, az új nagykövet.
A beszéd stílusa és tartalma alapjaiban különbözött a korábbi elvtársakétól.
Laza volt, nem papírról felolvasott, mint szánalmas mogorva elődei. (Sok komcsi vette fel Kádár mogorva, barátságtalan stílusát)
Nem a szokványos komcsi dumát, a proletár internacionalizmus fontosságát hangsúlyozva, nyomta Szűrös Mátyás, .. A hazaszeretetről beszélt és a nemzetközi kapcsolatok fontosságáról.
Nekünk fiataloknak, akkor azonnal szimpatikus lett az új nagykövet, mert rühelltük a megszokottan vonalas , semmitmondó marxista-leninista hazudozásokat, mint azt tették elődei.

marko11 2012.04.14. 12:22:44

@Kandeláber:
Jancsó. Az utóbbi 20-30 évben mintha saját paródiáit gyártaná. Egyébként, ha valakinek, akkor neki illett volna megcsinálni a magyar rendszerváltás filmjét. De lehet, hogy túl sokat tud?
Betelefonálók. Hát, nem tudom. valószínűleg egy sajátos népréteg. Nézik otthon, egyedül a tévéjüket, a kedvenc adójukat, aztán visszhangozzák az ott hallottakat.

zollerbá 2012.04.14. 12:27:35

"1987. szeptember 27-én például megalakult Lakitelken az MDF. A bölcsőnél azonban ott bábáskodtak a Kádár-rezsim ügynökei. A közszáznyolcvanegy regisztrált jelenlévő közül nyolcvanegyen tartoztak a hivatásos fülelők é. Volt közöttük, aki belföldre, volt , aki küldöldre jelentett, de volt olyan is, aki a hazai és a határokon túli megrendelők igényeit is kielégítette egyszerre. Így, a nyolcvanegy jelentő ember közül ötvennégyen voltak hazai besúgók, tizenketten szigorúan titkos tisztek, huszonkilencen pedig informátorai voltak a kelet-német (Stasi), az izraeli (Moszad), az akkori szovjet (KGB) és az amerikai (CIA) titkosszolgálatnak. Ha összeadom, tudom, hogy a végeredmény nem az általam már leírt 81, hanem 95, de még egyszer ismétlem, többen, többféle feladatot is elláttak. Mint ahogyan tették ezt a későbbi időszakban, például az 1989-es ellenzéki kerekasztal tárgyalásokon. Ott is az ügynökök tanácskoztak a sorsunkról, különböző pártszínekben, de ők döntöttek az MSZMP kongresszusának 1989-es őszi összehívásáról, ahol aztán megszüntették az MSZMP-t, és megalakították az utódpártot, az MSZP-t.

És így jutottunk el a bevezetőben már említett, hányingert keltő, országgyűlési képviselőválasztások második fordulójáig, így jutottunk el 1990. március huszönötödikéhez, ahol az MDF 164, az SZDSZ 92, a Független Kisgazdapárt 44, az MSZP 24, a Fidesz 21, a KDNP 21 mandátumot szerzett. Emellett bejutott a parlamentbe öt független jelölt, két Fidesz-SZDSZ közös jelölt és egy-egy-egy jelölt az Agrárszövetségtől, a Fidesz-KDNP-SZDSZ és az Agrárszövetség-Szövetség a Faluért és a Vidékért formáció képviseletében. A végső szám: 386. Csupán érdekesség, de ugyanakkor elgondolkoztató is, Kövér László a Fidesz országos választmányának elnöke, sok más rang birtoklója, akkor Fidesz-Szdsz közös jelöltként indult.

Ez eddig még rendben lévő is lehetne, ám ha a nevek és a számok mögé tekintünk, megdöbbentő tényekkel szembesülünk. Az 1990-es parlamenti választásokon az MDF-KDNP-Független Kisgazdapárt összetételű kormánykoalíció képviselői között százharminc ügynököt találunk. Így már érthető Antall általunk sokat emlegetett kifakadása, nevezetesen: Ha elfogadjuk az ügynöktörvényt, elvész a koalíciós többség . Hát bizony elveszett volna, vagy ha kiderül, hogy a Fideszesek között is tizenhét, az SZDSZ-nél negyvenhat, az MSZP-nél meg húsz ügynök található, de még a függetlenek között is ült két besúgó, új választásokat kellett volna kiírni Magyarországon.

Adják össze a számokat, s elsápadhatnak, az első, úgynevezett szabadon választott képviselők kétharmada ügynök volt. És akkor gondolkodjanak el azon, milyen lényeges magyarellenes törvényeket fogadott el ez a parlament. Míly mértékűvé vált Hazánk vagyonának ki- és átjátszása? Ha górcső alá veszik az eredményeket , levonhatják a következményeket, egyáltalán nem véletlen kifosztásunk, a jog lábbal tiprása.

De vallassuk tovább a számokat, újabb összefüggésekre jövünk rá. Láthatjuk, hogy a kormánykoalíció ügynökei többségükben piti kis III/III-as besúgók voltak, itt-ott akadt egy-két szigorúan titkos tiszt.(A szigorúan titkos tiszt, a korábbi beszervező, akkor képviselőtárs, csak összevonta szemöldökét, s a spicli úgy ugrált, azaz szavazott, ahogy egykori tartótisztje akarta A pártszínek nem jelentettek akadályt. Az MSZP meg még inkább elemében volt, hiszen tudta, egykori MSZMP-sként kit szerveztetett be.) Az SZDSZ, az MSZP és a Fidesz mélyen fedett emberei azonban zömében külföldi titkosszolgálatoknak jelentettek, az MSZP emberei elsősorban a KGB-nek, az SZDSZ, meg a Fidesz képviselői pedig az izraeli titkosszolgálatnak, a Moszadnak és az amerikai CIA-nak.

Az első parlament tagjai között százötvenkét besúgót számoltam össze, huszonheten a Moszadnak, húszan a KGB-nek, tizenegyen pedig a CIA-nak küldték Hazánkat eláruló információjukat. De küldtek jelentéseket az angol, a román és a szlovák szolgálatoknak is. A képviselők jelentős százaléka, elsősorban a befolyásosabb emberek, valamelyik szabadkőműves páholynak is tagjai voltak, s tagjai ma is. Kiszolgálói a globalizált hatalomnak, a gátlástalanul romboló pénzvilágnak.

Kiknek az érdekében döntöttek ezek az általunk megválasztott képviselők? "
Júdások a magyar parlamentben 2005

royslade 2012.04.14. 12:29:35

@Hegseztő Hegesztő: na, csak megvannak azok az érvek a mentegetéshez. Gondolod. Én meg azt gondolom, ki a fenét érdekelnek az MSZMP KB belső civakodásai.Tetszettek volna nem belépni a pártba.

marko11 2012.04.14. 12:29:54

@Patreides:
A magyar szellemi "elit" (köztük: Lengyel László) akkor veszítette el a hitelességét, amikor a hazug rendszerváltást, az ország kiárusítását (= gyorsan és mindent privatizálni) végig asszisztálta. Aztán Gyurcsány idején, 2006 őszén is mélyen hallgattak.
Akkor nem félt?
Ha a magyar miniszterelnök menesztéséről tárgyalnak Brüsszelben, akkor nem fél?

marko11 2012.04.14. 12:35:35

@zollerbá:
Honnan van az idézet?
Egyébként, lehet, hogy a számok nem teljesen stimmelnek, de az írás állításának lényege nagyon is igaz lehet. Sajnos.

Rendszerváltás = Kész Átverés Show

Hegseztő Hegesztő 2012.04.14. 12:38:39

@marko11:

Meglehetősen ismerem a nyugati helyzetet. ) évet húztam ott le, közöttük.Téves azt hinni, a nyugati munkahelyeken megy a politikai pofázás és emiatt ott demokrácia lenne.Számukra szinet mindegy ki van hatalmon. Nekik mást jelent a szocalizmus , liberelizmus, demokrácia, kommunizmus, stb. fasizmus szavak

A nyugati munkahelyen kurvára félnek az emberek, lassan már ott tartanak, ha elutaznak külföldre nem is mondják el a munkahelyükön.
Rettegnek a racizástól, mert a ha munkanélküliek lesznek, sokat veszítenek, ha nincs munkájuk.
Szinte mindenki bérakásban lakik, azt fizetni kell.

Azonkívül, ott más a politika, mert nem mozogtak a vagyonok. Nem vették el senkitől semmit, mint a keleti országokból 3-4x száz év alatt.Nem volt privatizáció.

Egyébként sokkal irigyebbek az emberek ott. Viszont sokkal lojálisabbak a munkahelyükhöz, nincs főnök-ócsárlás, kritizálás, és okoskodás.
Egyszerűek nem merik. És mivel a cégek stabilak és régiek, bíznak a főnökökben, hiszen onnan kapják a pénzüket..

Martian (törölt) 2012.04.14. 12:48:07

a humorosellenálló sasjózsi is akcióba lendült...

Indriq 2012.04.14. 12:53:41

Az, hogy saját maguk miként magyarázzák egy dolog....
A szomorúbb inkább az, hogy van olyan medium, aki ezt készséggel tálalja....
Minden bűnöző ártatlannak vallja magát vagy kevésbé olyan súlyosnak mondja tettét, ezt csinálja ez a kettő is. De ezt azért nem szabadna csak úgy elfogadni és tovább adni.

Hegseztő Hegesztő 2012.04.14. 12:59:58

@royslade:

Van ebben is igazság, de csak részben.

A világ nem ennyire szögletes, tehát nem lehet azt mondani, hogy vannak jófiúk és vannak rosszfiúk. Aki párttag volt az mind rossz, aki nem volt párttag az mind jó.

A 3/3-at pl. a pártonkívüliek közül toborozták. Mondható, aki pártag volt, biztosan nem volt spicli..(de, nem minden pártonkívüli spicli)

Ki gondolta, hogy megbukik a szocializmus, megbukik Szovjetunió. Megbukik az NDK.
A nagy nyugati nagyfőnökök nemhogy nem tudták, de nem is akarták...hogy megbukjon az NDK és SZU.

És olyannyira nem, hogy az általunk ajnározott nyugati vezetők alig akartak szóba állni a NEM komcsi rendszerváltókkal.

Régi igazság: az 5 találatos lottót könnyű kitölteni, utólag.

Monte Christo cselédje 2012.04.14. 13:14:35

Magyar Vándor:

"Elnézést, nem láttak errefelé nyolcszázezer párttagot?"

Háát, ennyi. Úgyhogy szerintem: kuss.

balfék 2012.04.14. 13:16:51

@Hegseztő Hegesztő: Alig vagyok csak hatvan éves! És a működtetőket nem összekeverni a megélőkkel! És Pozsgay, Szűrös inkább a működtetők közé sorolható!

royslade 2012.04.14. 13:22:39

@Hegseztő Hegesztő: na de itt nem mezei párttagokról beszélünk, hanem a rendszer legbelső vezetői körébe tartozókról. Akik "letettek" egy pár dolgot az asztalra annak előtte.

Ez egy hintajáték. Pozsgay azért kellett (Szűrös is), mert érezte a regnáló hatalom, hogy a valójában 54%-os kétharmad jogilag elegendő ugyan az alkotmányozáshoz, de a legitimitást később támadni fogják. Így próbált még százalékot szerezni a maradék 46%-ból.

Azonban a ciklus felétől már a tényleges szavazók felé kell fordulni, ezt inkább jobbról gondolják beszerezni. Így az antikommunista retorikába nem illik be ennek a két embernek a jelenléte. A mór megtette kötelességét, a mór mehet.

A jelen posztból arra lehet következtetni, hogy a két pasira megvan a kilövési engedély.

royslade 2012.04.14. 13:27:49

@royslade: hozzáteszem, szerintem semmivel nem lett legitimebb az új alkotmány, hiábavaló volt a trükk.

tevevanegypupu 2012.04.14. 13:53:25

@online távmunkás:

Igen, bocs a XII. kerultben vanb. Belso ugyekrol mindig vannak kiszivarogtatasok minden partban - vagy nincsenek, csak sokszor az ujsagirok fantaziaja lodul meg.
Valoszinubb, hogy Orban Kovert szerette volna inkabb, de Kover meg talan meg nem fejezte be a fideszben a politizalast, es esetleg arra is gondolt, hogy ha ket ciklusra megvalasztjak elnoknek - vegulis lehet - akkor utana mar nehez lenne visszaternie, Adernek viszont ez politikai palyafutasanak szep befejezese lenne. Hoffmann Rozsa allitolag nagyon jo tanar volt es jol atlatja a kozepiskolak helyzetet, az egyetemi reformokhoz viszont nem ert. Nekem nala az a furcsa, hogy mszmp-s tagsagabol milyen konnyeden lett keresztenydemokrata illetve forditva: hivo kereszteny letere milyen konnyeden lepett be a partba.

Hegseztő Hegesztő 2012.04.14. 14:00:03

@Monte Christo cselédje:

Egy kis statisztika.

Hány magyar családot érintett a párttagság, úgy sac/kb.?

800.000 x 3= 2,4millió magyar család

10.000.000 x 3=3,3millió magyar család

Hány család van magyarországon?

Ki gondolta, hogy megbukik Jalta?

Hegseztő Hegesztő 2012.04.14. 14:02:47

Hány magyar családot érintett a párttagság, úgy sac/kb.?

800.000 x 3= 2,4millió magyar család

10.000.000 x 3=3,3millió magyar család

Hány család van Magyarországon?

Ki gondolta, hogy megbukik Jalta?

Vödör 2012.04.14. 14:08:19

én csak annyit kérdeznék, hogy:

mitkeresoszkópéteraWIZZAERBEEEEEN?!?!?!?!?!?!?

Jameson14 · http://moneymakingonthenet.blogspot.com 2012.04.14. 14:19:13

Internetes pénzkeresés! Nem MLM és nem kattingatás! Valódi pénzkereseti lehetőség , valódi munkával!
penzkereses.blogspot.com/

IGAZI_kovi1970 2012.04.14. 14:19:30

Most ezek nem fideszesek?

.iIi. 2012.04.14. 14:29:45

Húsz évvel a rendszerváltás után ma Magyarországon csak baloldali pártok vannak.

kormányon:

bolsevik és keresztény-szocialista

ellenzékben:

megélhetési szocialista
zöld szocialista
nemzeti szocialista

Ennyit tudunk, erre vagyunk képesek...

Monte Christo cselédje 2012.04.14. 14:38:36

@Hegseztő Hegesztő:
Hát erre bátorkodtam célozni szerényen. De nincs ezzel meg Jaltával sem semmi baj, csakhát ennyien egyszerre ekkora hátraarcot.....Úgyhogy nem csak Szűrös meg Pozsgay (ők csak a rossz példa) stb, hanem mindenki előbb a tükör elé...
És van egy mondás: Aki megcsinálja egyszer, az megcsinálja kétszer is (meg háromszor is..), úgyhogy nagy illúziói itt senkinek sem lehetnek a tuttiról...

Monte Christo cselédje 2012.04.14. 14:40:01

@.iIi.: :-)))))))))))))))))
Muhahaha...jóóó, naggyon jó. Na, nem a helyzet, hanem amit írtál.

Kutchek (törölt) 2012.04.14. 15:04:42

@Hegseztő Hegesztő:
"Hány magyar családot érintett a párttagság, úgy sac/kb.?

800.000 x 3= 2,4millió magyar család"

Ezt úgy kell érteni, hogy 2,4 millió család érintett?

Szerintem ez ferdítés: inkább volt sok olyan család, ahol szinte mindenki belépett. Pl.: az Apró-Dobrev-Gyurcsány klánban több MSZMP, KISZ tag volt, mint egy közepes vidéki faluban.
Szóval, azt a 800.000 inkább osztani kell hárommal mintsem szorozni.

Az meg hogy Jalta bukik-e vagy sem, hááát; miköze ahhoz, hogy jelentéseket írogatok, más kárára élek egy állampárt kinálta lehetőséggel?!
Ilyen alapon sajnálhatom Hitlert is, mert nem gondolta, hogy egyszer lesz egy Jalta....

zollerbá 2012.04.14. 15:16:01

@marko11: Lakatos Pál: Júdások a magyar parlamentben - Másfél évtized sötétségben (Magyar Világ, 2005. már. 31.
Érdemes elolvasni még a szerzőtől
A"rendszerváló" miniszterelnökök pórázon c. könyvét, fent van a neten!

hoplita 2012.04.14. 15:36:50

@Patreides:
No, jisó ráz....:)

Nyihahahahahahahahahmuahahahahahahahahahahahááááááááá.....!!!!!!

hoplita 2012.04.14. 15:45:29

@Patreides:
Röhögök is...
Még ha nem ez a képmutató, senkiházi kis nyikhaj lengyel írta volna, krokodilkönnyek sűrű hullatásával....
Talán...de így...????
Vagyis inkább vicsorgok...és kedélyes Duna parti partyra gondolok, ahol ezt a görényt is meg lehetne úsztatni Mohács felé...mert nekem Mohács kell.:)

nyanyoca 2012.04.14. 17:25:25

@Patreides: De ha az istenadta nép sok szelíd szolíd és bugyuta gyermeke nem szeret gondolkodni, vagy lusta rá? És csak úgy dühöng, ágál meg egymásnak megy attól függően, mikor milyen szelek fújdogálnak? Akkor mit érdemel a többi?

látjátok feleim szümtükkel 2012.04.14. 17:26:53

@hoplita: "Kedves marxistacionista szokás szerint nem csak az apák bűnét a fiakon, hanem a fiak bűnét az apákon is kultiválta a Párt.:)"

Ebbe bele tartozik napjaink vezető pártja is?

Hegseztő Hegesztő 2012.04.14. 18:32:29

@Kutchek:

nagyon optimista vagy. A jellemző 1 pártag/ család .volt
A párttagság nem volt olcsó mulatság...

nagyon kellett kettőnek hinni a kapitalizmus végső bukásában..ha, többen voltak / család.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.04.14. 18:34:54

@tevevanegypupu: Nekem is furcsa, hogy Hoffmann hívő keresztény, de nem volt egyházi esküvője és simán belépett az MSZMP-be. A Szovjet Irodalom című újságban publikált a 80-as években, aztán a rendszerváltás után liberális volt, például a piacgazdaságot követelte az oktatás területén.

Mivel 1995 óta tanít a Pázmányon, illene értenie az egyetemekhez is.

Hegseztő Hegesztő 2012.04.14. 18:52:10

@Monte Christo cselédje:

Elfogadom a véleményedet.
Nekem nem az átlag párttaggal van(volt) gondom, hanem a köpönyegforgatókkal, mint pl. Magyarország állítólag legokosabb nőjével, Heller Ágnessel.

Ő az alábbi fázison ment eddig keresztül..

1. Először vad sztálinista, és rákosista
2.majd vad kádárista
3.majd vad „emberarcú” szocialista faragó
4 majd vad amerikai demokrata párti
5. majd vad liberálisnak nevezett akármi
6. majd vad árulkodó nyugaton

Így lesz a világhírű marxista filozófusból, egyszerűen csak világhírű filozófus.
Továbbá: vad pénzköltő a közösből..

H.Á.-hez képest, ...elnézést, Szűrös és Pozsgai rendes emberek. Ők csak egyszer megváltoztatták a nézetüket és mindvégig kiálltak Magyarországért. Ők nem tartoztak soha a szájtépősökhöz...

Hegseztő Hegesztő 2012.04.14. 18:59:45

@Monte Christo cselédje:

Jut eszembe: vigyázz, a Te teóriád szerint Bolgár György egy nagyon rendes karakán magyar nyugdíjas, mert ő nem változtatta véleményét, még munkát is vállal. Ő ízig-vérig szocialista, vagy nem?
Köpönyegforgatónak nem nevezhető.

Monte Christo cselédje 2012.04.14. 19:51:14

@Hegseztő Hegesztő: Ajjaj, látod, mi van, ha lemegyünk egyedi szintre...

Lapos Erzsi 2012.04.14. 19:58:22

@Martian: Ha még egyszer meghallom ezt a nevet, ölök! :-) ....sj

tevevanegypupu 2012.04.14. 21:59:36

@online távmunkás:

Azert mert valaki egyetemen tanit ugy kepzelem meg nem biztos, hogy ert ahhoz, hogy egy egesz egyetem hogy mukodjon, foleg nem az osszes egyetem. Az viszont, hogy szabalyozta a hallgatok letszamat vagyis nem todulhatnak kedvuk szerint minden szakra a hallgatok, valoszinuleg helyes dontes volt. Aztan hogy miert pont keresztenydemokrata akart lenni azt nem tudhatjuk..

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.04.14. 22:25:02

@tevevanegypupu: Elvileg van vezetői tapasztalata (iskolaigazgató) és másfél évtizedes egyetemi oktatói tapasztalata, ezek alapján nagyjából annyira kellene értenie a felsőoktatáshoz is, mint a közoktatáshoz.

Az jó, hogy korlátozták az államilag finanszírozott hallgatói létszámot, de amíg az érettségi követelményrendszerét nem alakítják át, addig továbbra is nagy az esély arra, hogy hülyék kerülnek be az egyetemekre. Egyébként a létszámcsökkentést nem ő találta ki, évek óta folyamatosan csökkentik a keretszámokat. Az újdonság a röghözkötés és az 50%-os állami finanszírozással bevezetett burkolt tandíj.

tevevanegypupu 2012.04.14. 23:00:11

@online távmunkás:

Amiatt ne izgassa magat, hogy hulyek is kikerulnek, a tobbseguk hulye meg akkor is ha jelesen vegez.(: Ez mindig igy volt es lesz is, ezen nem lehet valtoztatni, nem az iskola nevel az eletre es tanit meg gyakorlati dolgokra. A roghozkotes nem olyan rossz dolog am, azonnal, minden gyakorlat nelkul kulfoldre kerulni, idegenek kozott dolgozni nagyon nehez, par eves gyakorlat otthon mindenkinek jot tesz. Utana mehet ahova akar, nehany ev kulfoldi tapasztalat szinte kotelezo is lenne, maskepp latja az ember onmagat es a helyzetet a vilagban. A tandij az pedig sajnos nyilvan kell, most, a kovetkezo evekben vagy evtizedekben fogjuk megfizetni az evtizedes pazarlasokat, nincs mas megoldas.

samuelfisher 2012.04.15. 07:34:54

@balfék: Ők aligha voltak ügynökök...

Hegseztő Hegesztő 2012.04.15. 08:02:18

@Lapos Erzsi:

Gondolom a "Drága Bolgár Úr!".-ra vonatkozik....
vagy a Heller Ágikára, a "legokosabb" magyar marxista filozófus nőre? Vagy mindkettőre?

Hegseztő Hegesztő 2012.04.15. 08:30:26

@Kutchek:

Ehhez sorold hozzá a kis Apó Tónit, Piroska öccsét, aki Berlinben , mint KISZ-tikár élesítette a körmet...
szerény 4 évig..1968-72 között

zollerbá 2012.04.15. 09:22:38

Kötelező videó!!!------------------------------- MISZOT első sajtótájékoztatója. 1988 YouTube------ 0.59-nél ki is az a szakállas alak?
Áder tagja volt a kerekasztal tárgyalásoknak is, ahol a bukott komcsi vezetők tárgyaltak átmentésük érdekében a saját maguk által felépített ál-ellenzékiekkel!

www.UNIOHID.hu · www.uniohid.hu 2012.05.06. 15:18:16

@zollerbá:"... 0.59-nél ki is az a szakállas alak?"

Talán Langmár F.