Előbb Pozsgay Imrével, majd Szűrös Mátyással jelent meg interjú a Magyar Hírlapban: mindketten arról vallanak, hogy az előző rendszerben milyen megpróbáltatások érték őket. Az ember csak kapkodja a fejét, ha mindenki ekkora ellenálló volt, Bolgár Györgytől Medgyessy Péterig, akkor hogyan húzta az a nyomorult szocialista rendszer negyven évig?

  Hogy nem lehet minden kommunistát egy kalap alá venni, az vitathatatlan, mint ahogy az is, hogy Pozsgaynak és Szűrösnek vannak a magyar nemzet szolgálatában végzett érdemei. Érdemes elolvasni a Munkáspárt hetilapjában, A Szabadságban megjelent Szűrös-portrét, ahol Szűröst és Pozsgay-t következetesen a nemzeti-revizionista szárny képviselőjeként emlegetik – Németh Miklós mellett. De hogy a rendszer üldözöttjei lettek volna?!

  Nem voltak üldözöttek, akkor sem, ha esetleg dolgozott rájuk a belső elhárítás. Az üldöztetés egy diktatúrában a legritkábban eredményez miniszteri és országgyűlési képviselői megbízatást, nagyköveti kinevezést. Arra különösen nehéz szavakat találni, amikor legfontosabb állomáshelyre, a testvéri Szovjetunió fővárosába akkreditált nagykövet és az MSZMP KB tagja ecseteli, hogy mennyire nem olvasott jelentéseket, őt viszont folyamatosan megfigyelték.

  Ez a történelemhamisító álüldözöttség a valódi üldözöttek számára sértő és megalázó igazán. Azok számára, akiket a Hortobágyra deportáltak, akiknek minden zsenialitásuk és tehetségük ellenére raktárosként kellett dolgozniuk, akik polgári vagy kulák származásuk miatt sosem végezhettek egyetemet. Akik megjárták az Andrássy út 60. pincéit, akiket dalszövegeik miatt börtönzött be a rendszer.

  Attól még, hogy az előző rendszer magas rangú vezetője ma nem az utódpártban, hanem a jobboldal környékén politizál, egyáltalán nem mossa tisztára a múltját, nem lesz az előző rendszer haszonélvezőjéből a rendszer áldozata. Attól még, hogy akadnak bizonyos érdemei, a népi kommunista is kommunista.