Munkahelyen, munkaidőben – Ilyen ország pedig nincs CCCXXIV.
2012. március 29. írta: TuRuL_2k2

Munkahelyen, munkaidőben – Ilyen ország pedig nincs CCCXXIV.

  Elmarasztalta népszavazási aláírásgyűjtése miatt az LMP-t az Országos Választási Bizottság. Ismét. Ezúttal a testület egy olyan kifogásnak adott helyt 5:2-es szavazataránnyal, miszerint tilalmazott módon, azaz munkaidőben, munkahelyen gyűjtöttek aláírásokat, amikor hétfőn két MSZP-s képviselő – Mesterházy Attila pártelnök és Ujhelyi István, a parlament alelnöke Jávor Benedek LMP-képviselő jelenlétében – egy sajtótájékoztató keretében nyilvánosan aláírta a kezdeményezés egyik aláírásgyűjtési ívét.

  A bizottság szerint a választási eljárásról szóló törvény 48. § (2) bekezdésének a) és d) pontjait sértette meg:

„48. § (1) Ajánlószelvényt az állampolgárok zaklatása nélkül - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - bárhol lehet gyűjteni.
(2) Nem gyűjthető ajánlószelvény:
a) munkahelyen munkaidőben vagy munkaviszonyból, illetőleg munkavégzésre irányuló más jogviszonyból fakadó munkavégzési kötelezettség teljesítése közben,100
b)101 a Magyar Honvédségnél, a rendvédelmi szerveknél és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál szolgálati viszonyban levő személytől a szolgálati helyen vagy szolgálati feladat teljesítése közben,
c) tömegközlekedési eszközön,
d) állami és helyi önkormányzati szervek hivatali helyiségében.”

  Határozatában a 1/2010. (II. 25.) számú OVB állásfoglalásra hivatkozik a bizottság: „az ajánlószelvények gyűjtésének a Ve. 48. § (2) bekezdése a) pontjában foglalt tilalmának célja a választási cselekmények kizárása a munkahelyekről. Ebből következően a tilalom nemcsak a munkahelyeken munkát végzők egymás közötti kapcsolatában zárja ki az ajánlószelvények gyűjtését, hanem tilalmazza azt is, hogy munkahelyeken munkaidőben bárki ajánlószelvényt gyűjtsön. E tekintetben az Országos Választási Bizottság a munkahely fogalmának meghatározásánál a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 87. § 5. pontjában foglaltakat tekintette irányadónak, mely szerint munkahely „minden olyan szabad vagy zárt tér (ideértve a föld alatti létesítményt, a járművet is), ahol munkavégzés céljából vagy azzal összefüggésben munkavállalók tartózkodnak. Értelemszerűen nem vonatkozik a tilalom a jelölő szervezetek által fenntartott, működtetett munkahelyekre. A tilalom megsértését jelenti azonban, ha a jelölő szervezet - a saját maga által fenntartott munkahelyeken kívül - más munkahelyet jelöl meg, hirdet meg, népszerűsít az ajánló szelvények gyűjtésére vagy leadására.”

  Az a) pont megsértésének indoklása teljesen abszurd: ha így értelmezzük a munkahelyi gyűjtést, akkor minden hely munkahely. A kocsma a pultosé, a terek és utcák meg a közterület-felügyelőké és a köztisztasági munkatársaké. Egy országgyűlési képviselőnek (Mesterházynak és Ujhelyinek) ráadásul még munkaszerződése vagy munkaviszonya sincs, ami a munkaidejéről és a munkavégzés helyéről rendelkezne, nem is munkabért, hanem tiszteletdíjat kapnak.

  Hogy a d) pontot megsértették-e, az már fogósabb kérdés. Bár a törvény tiltja az ajánlások (aláírások) gyűjtését állami és helyi önkormányzati szervek hivatali helyiségében, szerintem nem erre az esetre gondolt a jogalkotó, abban sem vagyok biztos, hogy gyűjtés történt-e az LMP-MSZP sajtótájékoztatón. Ráadásul az Országgyűlés sajátos jogállása miatt könnyen lehet, hogy a parlament épülete nem is állami szerv hivatali helyisége.

  Akárhogy is, az OVB döntésében nehéz mást látni, mint kicsinyes és teljesen felesleges akadékoskodást. Az LMP-nek enélkül is megvan az aláírásaival a maga baja, nem ez a két szignó hozza el nekik a megváltást – hogy az MSZP rendelkezik-e esetleg ennél komolyabb, a hajrában bevethető, a jövőbeli együttműködést illetően kitűnő tárgyalási alapot biztosító, kulcsrakész aláíróív-tartalékokkal, az más kérdés.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr264347735

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.03.30. 11:51:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.03.29. 12:25:20

de az országház a képviselőknek nem munkahelyük.
nem kapnak bért, tiszteletdíjat kapnak.
Bért az országházi dolgozók kapnak, nekik munkahelyük a T ház.
és tőlük nem gyűjtöttek.

tevevanegypupu 2012.03.29. 12:31:06

A, ok voltak ugye akik Zuschlaggal egy szobaban "nem tudtak", hogy mit muvel a penzekkel a Janos.(:

Az évek meg a rutin 2012.03.29. 12:35:28

Az OVB olyan lett, mint Plagi bá: amit benyújtanak nála a Fidesz érdekében, elfogadja.

bolá 2012.03.29. 13:17:44

Az munkahely! És egyáltalán, dolgoznak?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.29. 15:21:18

Hogy örült a sok nyilasházmesterlelkű kisg*có, amikor a dohányosellenes törvényt elfogadta a kétharmad! Nem érte föl a kis agyacskájuk, hogy ahol ilyen abszurd törvény átmegy, ott bármiféle abszurditásra képesek! Amíg nem ők szorulnak be két abszurd hatalmi aktus közé, addig őket nem érdekli --- de hát, előbb-utóbb, mindenki, ők is, beszorulnak!

ü
bbjnick

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.29. 16:34:18

@bbjnick: Muhaha, a bagóellenes tv-t inkább a Vatikánnal beszélje meg!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.29. 16:44:55

Ebben a hónapban 3 autó lett defektes Magyarország közútjain - Ilyen ország pedig nincs! CCCXYVII.

A közeli pék kifelejtette a kenyérből a sót - Ilyen ország pedig nincs! CCCVVVIIX.

Megbotlott az utcán Jáksó László, beverte az orrát! - Ilyen ország pedig nincs! CCVWXX.

L. Simon László ebben a hónapban alig írt verseket (Háborúban hallgatnak a múzsák) - Ilyen ország pedig nincs! QQQXXXZZZ.

Orbán nem adja vissza a diplomáját - Ilyen ország pedig nincs! CCCVVTTX.

Karcosak a fideszes AUDIK! - Ilyen ország pedig nincs! XXXXVTTZX.

Ángyán József nem nézi a Marslakókat! - Ilyen ország pedig nincs! VIIIXIIXI.

Elfogyott itthonról a kakaó! Ilyen ország pedig nincs! CCCXXXYIVV.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.29. 16:46:19

Habony Árpád nem tartott egyházi esküvőt! Ilyen ország pedig nincs! CCCXXXYIVII.

Karcolt lendület 2012.03.29. 16:46:33

Az OVB lassan eléri, hogy aláírjak egyet az LMP-nek, pedig semmi kedvem nem volt ezek mellé a kérdések mellé odaállni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.29. 16:51:09

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

"Muhaha, a bagóellenes tv-t inkább a Vatikánnal beszélje meg!" --- írja.

Mi köze a Vatikánnak a magyar dohányosellenes törvényhez?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.29. 16:51:45

@tesz-vesz:

Ez komoly, mert viccnek kicsit durva lenne:-)

ü
bbjnick

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.29. 16:58:33

@bbjnick: Pusztán annyi, hogy II. János Pál is megtiltotta a közterületi és épületen belüli dohányzást a Vatikánban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.29. 16:59:32

@bbjnick: dohányozni egészségtelen, és árt a gyereknek

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.29. 17:07:38

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Maga vagy @Gloire másodnickje vagy Bartus László, mert rajtuk kettőjükön kívül senki nem gondolja azt, hogy a Vatikánnak közvetlen joghatósága volna Magyarország felett;-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.29. 17:10:14

@tesz-vesz:

Kezdjem el sorolni, hogy mi minden egészségtelen és árt a gyerekeknek és mégsem üldözik azokat, akik élnek vele?

ü
bbjnick

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.29. 17:24:41

@bbjnick: Úgy tudtam maga katkó, és hallgat Őszentségére. Ezek szerint tévedtem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.29. 17:31:11

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

No, ez most mi volt? Egy katolikusnál, ha a hitével szórakoznak, az felér nagyonsok anyázással!

Egyébként pedig, látott már maga engem a Vatikánban közterületen vagy középületen beül dohányozni?

ü
bbjnick

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.29. 17:39:22

@bbjnick: Őszentsége betiltotta a Vatikán (egy állam) összes közterületén (és zárt terében) a dohányzást. Ön szerint ez így jó.
A Fidesz betiltotta Magyarország (egy másik állam) bizonyos közterületein (és majdnem minden zárt terében) a dohányzást. Ön szerint ez nem jó, a dohányosok megbélyegzése.
Ellentmondást érzek, ön nem?

turulpina 2012.03.29. 19:37:21

Az amúgy volt már, hogy lévén a törpehitler nevezte ki plagit, 100%-ban az ő (nemzet)vezetői kvalitásait dícséri, hogy talált egy nyalonc csaló aláírásbélyegzőt megtestesíteni a NER egységét?

Bell & Sebastian 2012.03.29. 20:07:58

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Ha tározottan emlékszem, hogy Beríja elvtárs Walter Ulbrichtról állította, hogy soha életemben ilyen idiótát még nem láttam. Különben is, maga '53 karácsonyán elhunyt. :)

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.29. 20:16:50

@Bell & Sebastian: Nincs olyan szerencséjük, hogy megússzanak, visszajöttem kísérteni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.30. 05:48:27

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

"Ellentmondást érzek, ön nem?" --- kérdezi.

Én önben érzek némi ellentmondáskényszert:-)

A dohányzástilalom a Vatikán köz- és közforgalmú zárt terein/ben --- tekintve, hogy egy 0,44 négyzetkilométer területű épület- és kertkomplexumról van szó, egy nagyváros közepén, ahol a kb. 800 állandó lakosból csak néhányan vagy néhány tízen, ha dohányozhatnak --- az értelem és a méltányosság keretein belüli döntés (nem sért, nem akadályoz, nem gátol senkit semmiben). Magyarországon azonban egy ilyen döntés --- tekintve, hogy egy tízmilliós országról van szó, ahol a felnőttkorú lakosság kb. 40-50%-a rendszeres dohányos --- milliókat sért, akadályoz és gátol napi életvitelének bonyolításában (sőt, mi több, a törvényszöveg pontatlansága és felszínessége miatt, tisztességes emberek tömegeit kriminalizálja).

A Vatikán területére pld. személyautóval sem hajthat be magánszemély csak spec. engedéllyel) --- elképzelhetőnek és méltányosnak tartaná ezt magyarországi viszonyok között?

Arról már ne is beszéljünk, hogy míg a Vatikán egy teokratikus monarchia, addig Magyarország köztársaság (alkotmányos demokrácia) --- azaz a döntéshozóknak alapvetően más szempontokat és megközelítést kell(ene) alkalmazniuk döntéseik meghozatala során. (Quod licet Iovi, non licet bovi.:-))

ü
bbjnick

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.30. 06:52:52

@bbjnick: tehát akkor ha bejut egy török a várba, akkor engedjünk be még 2-3-mat? mert egy már benn van?

cutcopy 2012.03.30. 10:14:29

Na igen mert ha nem jön össze a kétszázezer akkor az emiatt lesz, na meg azért mert túl közel parkolt egy autó az egyik gyűjtőíves standjukhoz..
Egyébként ebből a szabálysértésből viccet csinálni olyan mint amikor a gyorshajtók aljas dolognak tartják a traffipaxot..

tarackos 2012.03.30. 10:50:30

Turul, mikor látom végre az a posztot:

NER - Ilyen ország pedig nincs

Már nagyon aktuális lenne! Lassan elfogynak a római számok...;)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.03.30. 11:32:31

@tesz-vesz:

Érthető az indulat, én sem lennék most a helyetekben. Én is nehezen dolgoznám föl, hogy egy ország röhög (kínjában) a tehetségtelen pojáca megváltómon, meg a maga köré gyűjtött bohócbrigádon. Talán majd legközelebb...

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.03.30. 11:34:14

@cutcopy: Látom, ismét nem sikerült felfogni, az amúgy nem túl bonyolult posztot, hülyegyerek.

tarackos 2012.03.30. 12:03:09

@rajcsányi.gellért (ergé): Akkor bocs, bevallom lusta voltam keresni. Detalán lehetne aktualizálni, ez az eset szép példa a működésére.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.30. 13:38:15

@tesz-vesz:

"tehát akkor ha bejut egy török a várba, akkor engedjünk be még 2-3-mat? mert egy már benn van?" --- írod.

Hol is állítottam én ilyet?

ü
bbjnick

cutcopy 2012.03.30. 15:11:20

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Na oszt mit látsz még kipukkadt szemeiddel..?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.03.30. 15:38:39

@cutcopy:

Nagyon nem megy ez neked, lehet, nem kéne erőltetni...

cutcopy 2012.03.30. 16:31:55

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Mindjárt gondoltam hogy szerinted itt te vagy a penge..

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.30. 21:13:31

@bbjnick: Szóval a dohányos egyházi személyek, akik a Vatikánban szolgálnak kénytelenek kimenni Rómába (feltéve, hogy nincs dohányzásra kijelölt terület a Vatikán területén), és ez nem megalázó. Az, hogy Magyarországon nem lehet buszmegállóban és iskola előtt füstölni az pedig az.

Egyébként itt van egy találó dekrétum, igaz, hogy nem katkó követte el:
Have you not reason then to bee ashamed, and to forbeare this filthie noveltie, so basely grounded, so foolishly received and so grossely mistaken in the right use thereof? In your abuse thereof sinning against God, harming your selves both in persons and goods, and raking also thereby the markes and notes of vanitie upon you: by the custome thereof making your selves to be wondered at by all forraine civil Nations, and by all strangers that come among you, to be scorned and contemned. A custome lothsome to the eye, hatefull to the Nose, harmefull to the braine, dangerous to the Lungs, and in the blacke stinking fume thereof, neerest resembling the horrible Stigian smoke of the pit that is bottomelesse.

Alfőmérnök 2012.03.30. 21:32:10

@Lavrentyij Pavlovics Berija: "kénytelenek kimenni Rómába"

Btw. Tudtommal Rómában sem lehet zárt térben ("kocsmában") dohányozni. (De lehet, hogy tévedek.)
Azt, hogy kis kocsmákban ne lehessen, én is elleneztem, de már most látom, hogy kezdenek hozzászokni az emberek, az erős dohányosok is kibírják, hogy ki kell menniük az ajtó elé. Aki meg kifejezetten arra vágyik, hogy olyan helyre menjen, ahol lehet bent is dohányozni, az talál olyat (vannak kiskapuk és a fiatalok leleményesek).

(Előre szólok, hogy a következő "érve" az lesz bbjnicknek, hogy "de azt ti nem tuggyátok, hogy mi van vidéken"...)

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.30. 21:46:47

@Alfőmérnök: Egész Európában rászálltak a bagósokra, de Japán még durvább: ott nem lehet az utcán sem bagózni.
Én speciel közterületen tiltottam volna be (mint Japán), kocsmáknál meg lehetőséget adtam volna, hogy vagy füstös, vagy füsttelen, amit a bejáratnál fel kell tüntetni.
Azt már megkaptam, hogy az avarégetés sem egészséges, meg Bp. belvárosa sem az.

tistedur 2012.03.30. 21:55:39

@Lavrentyij Pavlovics Berija: japánban mikor tiltották be a közterületi dohányzást? nem lehet, hogy keveri valamelyik másik állammal?

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.30. 22:14:36

@tistedur: Igaza van, rosszul emlékeztem: nem generálisan tiltották be Japánban, csak bizonyos helyeken:
Smoking is forbidden on some streets in Japan. Smokers utilise smoking lounges, such as this one in Tokyo.
(wiki)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.31. 00:32:38

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: ez turul paródia én meg nem vagyok komcsi

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.31. 00:34:09

@bbjnick: "Kezdjem el sorolni, hogy mi minden egészségtelen és árt a gyerekeknek és mégsem üldözik azokat, akik élnek vele?"

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.31. 07:10:19

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

"Szóval a dohányos egyházi személyek, akik a Vatikánban szolgálnak kénytelenek kimenni Rómába (feltéve, hogy nincs dohányzásra kijelölt terület a Vatikán területén), és ez nem megalázó." --- írja.

Egy Vatikánban szolgáló egyházi személy számára biztosítva van a lehetőség, hogy dohányozhasson, ha dohányozhatnékja támad --- ebben egészen biztos lehet:-)

"Az, hogy Magyarországon nem lehet buszmegállóban és iskola előtt füstölni az pedig az." --- írja.

Mielőtt kiáll egy rendelkezés mellett, talán, nem árt, ha megismeri. A magyar dohányosellenes törvény nem (csak) a buszmegállókban és az iskolák előtt tiltja meg a dohányzást, hanem...

www.complex.hu/kzldat/t1100041.htm/t1100041.htm

"Egyébként itt van egy találó dekrétum, igaz, hogy nem katkó követte el..." --- írja.

VI. Jakab nem szerette a dohányfüstöt, szíve joga, de például az égett hús szagát kifejezetten bírta (igen sok boszorkánygyanús személyt máglyáraküldött) --- ízlések és pofonok... Senki nem kötelezne senkit, hogy márpedig dohányozzon, de az szerintem egy épeszű közösségben elvárható, hogy egy dohányos dohányzásigényét kielégíthesse.

magyarido.blog.hu/2012/03/10/a_dohanyosok_a_xxi_szazad_sargacsillagos_zsidajai

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.31. 07:17:31

@tesz-vesz:

Ha a dohányzás egy új jelenség lenne, akkor igazad lenne a "törökökkel". Mivel azonban egy olyan legális szokás, melynek jelenleg a felnőtt lakosság 40-50%-a hódol, ezt a többmillió embert --- máról-holnapra --- "törökké nyilvánítani", kriminalizálni, morbid és veszélyes tempó.

ü
bbjnick

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.03.31. 08:03:29

@bbjnick:
többször említetted, hogy beteges ember vagy. bazmeg, ember, arra még nem gondoltál, hogy többek között a dohányzásod miatt én anyagilag vagyok kénytelen szolidarítani veled, aki beteg ember létedre még rúgsz magadon egyet, szemben velem, aki naponta úszom, biciklizem, szóval fenntartom magam, hogy fizessem a tb-t,amit meg rádköltenek, mert ki nem esik a bagó a szádból? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.31. 11:29:10

@jose maria padilla:

"többször említetted, hogy beteges ember vagy" --- írod.

Beteges vagy te!:-) Húsz éve volt egy tkp. banális balesetem, amit (nemkicsit) elkezeltek az orvospolgártársak, azóta jóformán folyamatosan (relatív sikerességgel:-)) megy a barkácsolás rajtam. Igen, ebben az értelemben nem vagyok egészséges.

"...bazmeg, ember, arra még nem gondoltál, hogy többek között a dohányzásod miatt én anyagilag vagyok kénytelen szolidarítani veled, aki beteg ember létedre még rúgsz magadon egyet, szemben velem, aki naponta úszom, biciklizem, szóval fenntartom magam, hogy fizessem a tb-t,amit meg rádköltenek, mert ki nem esik a bagó a szádból? :)" --- írod.

No, no, no! Elvi kérdés, barátom, eldöntendő, hogy akarunk-e társadalombiztosítást vagy nem akarunk. Én a társadalombiztosítás híve vagyok, azzal együtt is, hogy belátom, az általam befizetett összegek felhasználása (ill. e felhasználás hatékonysága felett) nem (vagy csak elhanyagolható mértékben) diszponálok. Fizetem én is a tb-t (is), de eszembe sem jut azon rágódni, hogy abból az összegből kik milyen eü.-i ellátást kapnak; nem rágódok, mert értelmetlennek tartanám a rágódást, az pedig eszembe sem jut, méltatlannak érezném, ha eszembe jutna, hogy ítélkezzem azok felett, akik abból részesülnek.

Az élet-halál-egészség-betegség kérdése sokkal összetettebb kérdés annál, minthogy azt (fa)szócskai gondolkodásmóddal kezeljük. Ez az uszítsd rá az egyik betegcsoportot a másikra, tudatosítsd az egészségesekben, hogy a betegek betegsége sajátbűnük és hogy betegeink cipelése mekkora társadalmi teher, számomra elfogadhatatlan. A dohányzás egészségkárosító? Így igaz. De ezért ilyen undorító, megalázó, a dohányosokat méltóságában sértő, napi létében ilyen szinten korlátozó intézkedéseket hozni és a dohányosok ellen uszítani, szerintem, latorság. Az a hivatkozás pedig, hogy a dohányosok b*sszák szét a tb-kasszát, legalábbis, kétes. Olvastam én már erről többféle kimutatást: volt, ami azt bizonyította, hogy a dohányosok többet vesznek ki a kasszából, mint amennyit betesznek és volt olyan is, ami épp az ellenkezőjét.

Nagyapám 83 évesen halt meg. Saját bevallása szerint 12 éves kora óta cigarettázott, láncdohányos volt. Orvos életében nagyon ritkán látta. Egyszer ágynak esett, kivizsgálták, azt mondták, olyan gyenge a szíve, hogy semmiféle érdemi beavatkozást nem tudnak rajta végrehajtani, Polyvitaplexet (!!!) írtak fel a szívére (amit lelkiismeretesen szedett is) és néhány hónapon belül csöndben elhunyt. Feleségem nagyapja most kilencven éves. Soha nem dohányzott. Szellemileg teljesen ép, korához képest fizikai állapota is kielégíthetőnek mondható. Gyenge szervezete miatt évente hónapokat tölt kórházban, jónéhány műtétje is volt már, egy szekéralja gyógyszert szed rendszeresen. Ítéld meg őket!!!

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2012.03.31. 13:55:31

@bbjnick: Kiestél a Tiborc-szerepből, pojáca!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.31. 14:11:22

@Alfőmérnök:

Te viszont rendesen hozod a formádat, @Alfi! :-D

ü
bbjnick

hakos2 2012.03.31. 23:04:22

Körülményes a dohányzás?

Abba kell hagyni. A törvény segít ebben. És ennek örülhet minden dohányos.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.01. 12:32:39

@hakos2:

Körülményes a demokrácia?

Abba kell hagyni. Egy törvény segíthetne ebben. És ennek örülhetne minden demokrata.

ü
bbjnick

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.04.01. 20:40:32

@bbjnick: Van bagózásra kijelölet hely?

Ez elég egyértelműnek tűnik + nem nehéz betartani:
"2. § (1) A dohányzás számára kijelölt helyek kivételével - a (3) bekezdésben foglalt eltéréssel - nem szabad dohányozni

a) közforgalmú intézménynek a nyilvánosság számára nyitva álló helyiségeiben,

b) közösségi közlekedési eszközön,

c) munkahelyen,

d) közterületnek minősülő

da) a gyalogosforgalom számára nyitva álló aluljárókban és egyéb, zárt légterű közforgalmú közlekedő összekötő terekben, valamint közterületi játszótereken, továbbá a játszóterek külső határvonalától számított 5 méteres távolságon belül,

db) a közforgalmú vasúti szolgáltatás nyújtására szolgáló vasúti üzemi létesítmények és a vasúti pálya tartozékainak személyforgalom számára megnyitott területein, közösségi közlekedési eszköz igénybevételének céljából létesített, illetve erre kijelölt megállóban, várakozó helyen, illetőleg helyiségben, valamint nyílt légterű megálló, várakozó hely esetén annak külső határvonalától számított 5 méteres távolságon belül, azzal, hogy ha a dohányzási korlátozás alá tartozó terület külső határvonala nem állapítható meg egyértelműen, akkor a dohányzás a megállót vagy várakozó helyet kijelölő táblától vagy más jelzéstől számított 5 méteres sugarú körnek megfelelő körzetben tilos."

Ezzel van baja?
"2/A. § A helyi önkormányzat rendeletben a 2. § (1) bekezdés d) pontjában foglaltakon túl közterületet nemdohányzó közterületnek nyilváníthat. ..."

Jakab nemcsak boszorkányokra vadászott, hanem katkókra is. Bár őket valószínleg nem máglyával ölték meg.

Dolfi ugyan utálta a bagózást, de azért a bagósokat nem küldte KZ-be.

@jose maria padilla: Abban téved, hogy a bagósok többe kerülnek az államnak. A jövedéki adó, és az, hogy 5-10 évvel rövidebb ideig kapnak nyugdíjat fedezi a kemoterápia és az oxigén költségét.

Alfőmérnök 2012.04.02. 00:18:16

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Szerintem max. télen lehet szar a bagósoknak, hogy ki kell menni a szórakozóhely elé. Egyébként vannak pozitívumai is, pl. könnyen lehet ismerkedni idegenekkel.
A buszmegállókban meg tényleg zavaróak a bagósok. Reggel nekem is felfordult néha a gyomrom, amikor vártam a buszra, pedig általában nem zavar a cigifüst.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.02. 06:27:12

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

"Ezzel van baja?" --- kérdezi.

Szerintem nem kell magának ahhoz kommentálni és/vagy lábjegyzetelni ezt a törvényt, hogy össze tudja rakni, hogyan néz (és néz majd) ki ennek a jogszabálynak a napi gyakorlati alkalmazása.

ü
bbjnick

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.04.02. 14:02:41

@bbjnick: Ha az önkormányzat geci, az az ő bűnük lesz, nem a kormányé (tudja, hogy cinikus vagyok).

A 2. § (1) teljesen rendben van.

@Alfőmérnök: A kocsmabeli tiltás szerintem nem a legjobb megoldás, inkább a füstölgő kocsma belsejében füstöljenek, mint előtte az utcán.
Az aluljáró, buszmegálló, játszótér (!) esetében a tiltás teljesen jogos.

Alfőmérnök 2012.04.02. 16:25:20

@Lavrentyij Pavlovics Berija: "A kocsmabeli tiltás szerintem nem a legjobb megoldás, inkább a füstölgő kocsma belsejében füstöljenek, mint előtte az utcán."

Na, ez meg szerintem így már túlzás. Azért csak ki tudja valahogy kerülni az arrajáró nemdohányos a dohányosokat. Vagy vesz egy nagy levegőt, és gyorsan átmegy a dohányosok csapatán.
A füstölgő kocsmákkal az a baj, hogy egy társaságban lehet, hogy vannak olyanok, akik dohányoznak, meg akik nem. Akkor most melyikbe menjenek? Nem teoretikus kérdés, szerintem ez tényleg problémákat okozna. (Bár azt nem hiszem el, hogy néhány órányi cigifüsttől valakinek komoly egészségkárosodása lenne, de van akit tényleg zavar + büdös lesz a haja, ruhája, stb.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.02. 17:34:28

@Lavrentyij Pavlovics Berija: @Alfőmérnök:

"Ha az önkormányzat geci, az az ő bűnük lesz, nem a kormányé (tudja, hogy cinikus vagyok)." --- írja @Lavrentyij Pavlovics Berija:.

Akkor is őrizze majd meg a cinizmusát, amikor egy magát sértő, diszkrimináló, kiszolgáltató, ellehetetlenítő vagy csak egyszerűen (nagyon) kellemetlenül érintő rendelkezéssel kell majd szembesülnie. Ahol ilyen a törvényalkotás, mint nálunk, előbb-utóbb találkozni fog ilyennel.

Pld. (hogy értse miről beszélek): a napokban gyógyszert írattam fel magamnak. Az új szabályozás szerint max. 2 adag ír(at)ható fel és az orvos köteles a vényeket egy bizonyos ütemezés szerint kiválthatósági időponttal ellátni (a vényen feltüntetett időpont előtt nem váltható ki a gyógyszer). Az én orvosom is így járt el, de mivel az adott gyógyszer különböző kiszerelésben férhető hozzá és az a kiszerelés, ami alapján az orvos dátumozta a vényt éppen nem kapható, ezért, ha nem akarok gyógyszer nélkül maradni, vissza kell mennem az orvoshoz, hogy dátumozza át a vényemet (ez plussz idő, plussz költség, plussz energia stb.). Ez a rendelkezés is kb. olyan alaposan volt átgondolva, mint a dohányosellenes törvény.

És: a kocsmai dohányzástilalomról. Szerintem ez a része a legkevésbé problematikus a törvénynek (már a kocsmatöltelékek oldaláról, mert a vendéglátósokkal nagyon nagy kib*szás).

Épp tegnap beszéltem kocsmatársaságunk egyik tagjával, aki többek között azért is keresett, mert már van ajánlat jövő heti rendes "ülésünk" helyére. Van egy kb. 8-10 tagból álló társaságunk, akikkel (ha nincs is minden alkalmon mindenki ott, de) heti rendszerességgel összeülünk, iszunk, füstölünk, eszmétcserélünk. Ez eddig egy törzskocsmában történt. Most vagyunk átállóban a "megvesszük a szeszt a boltban és hol itt, hol ott ülünk össze"-metódusra. Lakásban, nyárikonyhában, garázsban, kazánházban, az idő jobbrafordulásával mostmár kertben, szóval efféle helyeken gyűlünk össze, s mivel egymásért gyűlünk, idegenek társasága egyáltalán nem hiányzik. Mindent egybevetve nekünk jobb lesz így --- de vajon a vendéglátósoknak jobb lesz-e, ha egyre több törzstársaság áll át erre a módira?

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2012.04.02. 20:31:57

@bbjnick: Akkor most jött elő a "ti nem tudjátok, mi van vidéken"-mantra. :)
A nem vendéglátóhelyeken való ivászat mifelénk is ismert szokás, mi úgy hívtuk: padbüfé. :)
De nem hiszem, hogy a tulaj nem tud kirakni a Kocsma elé egy asztalt, vagy székeket. Télen kicsit problémás, ezt jobb helyeken megoldják valami melegítős szarral, lehet, hogy ez drága megoldás egy vidékinek, de Pesten és Európa városaiban működik.
Egyébként a vendéglátósok bizonyos szempontból jól járnak, mert ilyen mennyiségű passzív dohányzás már tényleg káros.
A törvényt meg majd az minősíti, hogy hogyan működik. Egyelőre úgy tűnik, jól.

tewton 2012.04.03. 00:40:45

@bbjnick:
a bázisdemokrácia új bölcsői alakulnak ki, tanítsa erre leszármazóit, olvassanak kis körökben csengeydénest és csurkát, főzzenek együtt pálinkát és termesszenek szűzdohányt :)

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.04.03. 22:02:01

@Alfőmérnök: Én igazából csak kocsmára gondoltam, melyeknek legalább fele nem dohányzó kellene legyen. Nagyvárosban ez működne, kis helyen kevésbé.

Az egyik ismerősöm leszokott, azóta megfájdul a feje a dohányfüsttől.

"Egyébként a vendéglátósok bizonyos szempontból jól járnak, mert ilyen mennyiségű passzív dohányzás már tényleg káros."
Kivéve, ha nikotinista a pincér, eddig ingyen megvolt a cucc.

@bbjnick: Tudhatná, hogy cinikus vagyok. Azonban ha elkúrja az önkormányzat, az az ő bűnük, és elvileg lehet menni vele az AB-re (vagy nem, a bánat se tudja már követni).

Próbálnak fogni a gyógyszerkasszán, ez részben marhaságokra vezet. Pár év múlva a doktor meg fogja tudni nézni a patikai készletet.

Én sem vagyok a teljes tiltás híve kocsmaügyileg. Amíg csak ital, dohány, beszélgetés, addig tényleg el lehet intézni garázsban. Ha enni is szoktak közben, az már macerásabb.

Alfőmérnök 2012.04.04. 09:23:28

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Na de a probléma akkor is fennál: a társaság egyik fele a dohányzó részen van, a másik a nemdohányzóban? És átkiabálnak egymásnak, vagy webkamerával kommunikálnak? :)

Egyébként a legagresszívabb antinikotinisták a leszokott dohányosok.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.04.04. 22:12:45

@Alfőmérnök: Az ideám csak akkor működik, ha a teljes társaság dohányzó. Ők jól járnának, ha maradna néhány füstölő hely.

Az illető nem aggresszív antinikotinista, egyszerűen nem bírja az utóbbi időben a füstöt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.26. 15:45:27

@bbjnick: ez nem szokás, hanem egészségtelen ártalommánia, de felőlem csinálhatják, csak én ne érezzem az utcán se, elég elviselni a kocsifüstöt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.26. 18:44:33

@tesz-vesz:

Szerintem gondold ezt át mégegyszer.:-)

ü
bbjnick

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.26. 21:31:34

@bbjnick: be kell tiltani az utcán is! :)
ezt diktálja az egészségvédelem :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.27. 15:43:32

@tesz-vesz:

Jó, hát ha nem megy, akkor ne gondold át mégegyszer. Akkor maradj úgy/így.

ü
bbjnick
süti beállítások módosítása