Tehetetlen a pápa? Ratzinger az iszlámról, zsidókról, pedofíliáról és a toleranciáról
2012. március 17. írta: dobray

Tehetetlen a pápa? Ratzinger az iszlámról, zsidókról, pedofíliáról és a toleranciáról

 

- Használja a szobabiciklit, amelyet korábbi orvosa, doktor Buzzonetti állított fel önnél?
- Nem, egyáltalán nem jutok hozzá – és Istennek legyen hála, pillanatnyilag nincs is szükségem rá.
- A pápa tehát úgy véli, mint Churchill: no sports!
- Igen!


  XVI. Benedek pápa szereti Don Camillo és Peppone történeteit is – derül ki Peter Seewald német újságíró Joseph Ratzingerrel készített harmadik riportkötetéből, melynek címe: A világ világossága. Az interjúkat 2010 nyarán, Castel Gandolfo pápai rezidenciáján vették fel, egy hét alatt. Az előző két riportkötet idején Ratzinger még a Hittani Kongregáció prefektusa, bíboros volt – most pedig pápa.

  „Ön az egyház legnagyobb hatalmú pápája. A katolikus egyháznak soha nem volt még ennyi hívője, ekkora kiterjedése” – veti fel a riporter. A pápa azonban leinti: neki nincs hatalma a számok felett, és különben is, az 1,2 milliárd katolikus „között sokan vannak olyanok, akik bensőleg nem is tartoznak ide”. És idézi Szent Ágostont: sokan vannak kívül, akik belül lévőknek látszanak, és sokan vannak belül, akik kívül levőknek tűnnek. A pápának nem csak hadosztályai nincsenek, akiknek parancsolni tudna, hanem „nagy vállalkozása sincs, amelyben az egyház minden hívője egyszersmind az ő alkalmazottja vagy alattvalója lenne. Ennyiben a pápa egyrészt teljességgel tehetetlen ember. Másrészt azonban nagy felelősség nehezedik rá.” Azonban „egyedül az Úrnak van hatalma arra, hogy meg is tartsa a hitben az embereket”.

  Széles körben elterjedt tévképzet, hogy az egyház pápájának minden szavát tévedhetetlennek hirdeti, és ezzel hallgattatja el az ellenvéleményeket. Nos, XVI. Benedek első kézből cáfolja ezt (egyébként a pápa tévedhetetlenség ritka eseteit és korlátait minden valamire való hittantanár megtanítja): a tévedhetetlenség fogalma évszázadok során tisztázódott, és az alapvetése az, hogy van-e egy végső fórum, ami lezárja a vitás kérdéseket. A pápa viszont meghatározott körülmények és feltételek mellett hozhat csak ilyen teljesen végleges döntést. „Ez nem jelenti azt, hogy a pápa szüntelenül tévedhetetlen kijelentéseket tud produkálni” – szögezi le a szentatya. Sőt: „a pápa magától értetődően rendelkezhet helytelen magánvéleménnyel”. Amikor azonban az egyház pásztoraként nyilatkozik, figyelembe véve a hagyományt és meghallgatva mások véleményét, már nem magánvéleményt mond.

  Pedofil papok: meg kell tanulni újra büntetni

  Hosszasan taglalja a könyv a pedofil papok botrányát (a pedofil botrányokról és a pápa ellenintézkedéseiről ezt ajánlom). XVI. Benedek hangsúlyozza: „igen súlyos bűn”, ha valaki visszaél papi mivoltával, ami által „a hit mint olyan hiteltelenné válik, az egyház nem tud többé úgy fellépni, mint az Úr hiteles hirdetője”. S hogy mi az oka ezeknek a visszaéléseknek? Például az, hogy az egyházjogot, amit az ötvenes évekig alkalmaztak, a hatvanas évektől nem alkalmazták többé. „Az a felfogás uralkodott, hogy az egyháznak nem jogegyháznak, hanem szeretetegyháznak kell lennie; nem büntethet. Kizárták annak a lehetőségét, hogy a büntetés szeretetből fakadó cselekedet is lehet.” Ma pedig újra kell tanulnia az egyháznak azt, hogy „a bűnöst oly módon kell megbüntetni, ami lehetséges és megfelelő”. A szeretet fogalma mostanára leszűkült, pedig az nem csak „kedvességből és jólneveltségből” áll, hanem „az igazságban valósul meg. Az igazsághoz pedig hozzátartozik, hogy meg kell büntetni azt, aki az igazi szeretet ellen vétett.”

  A pápa sorolja a pedofil ügyek kapcsán tett intézkedéseket is: az amerikai ügyekre azonnal megújított és szigorított normákkal válaszoltak. Emellett javítottak a világi és egyházi igazságszolgáltatás közötti együttműködést. Felteszi a kérdést: „Esetleg Róma feladata lett volna egyenként szólni minden országnak: nézzetek utána, nincs-e ez ugyanígy nálatok is? Talán ezt is meg kellett volna tennünk. Számomra mindenesetre meglepetés volt, hogy ilyen mértékben sor került visszaélésekre Németországban.”

  Persze Ratzinger megjegyzi azt is: „nem lehetett nem észrevenni, hogy nemcsak az igazság utáni vágy vezérelte a sajtót a felvilágosítás során, hanem örömet okozott neki az egyház lemeztelenítése és lehetőség szerinti hiteltelenítése”. Ugyanakkor minden felvilágosításért hálásnak kell lennie az egyháznak. Hiszen végső soron a média sem tudósíthatott volna így, ha a rossz nem lett volna jelen az egyházban. „Csak azért tudták mások kijátszani a rosszat az egyház ellen, mert az már ott volt benne.” Az ügy kapcsán azonban a pápa elismeri: „a sajtómunkánk csődöt mondott”. Szükséges „annak megbüntetése, aki elbukott, és mindenekelőtt a gyermekekkel való kapcsolatteremtése lehetőségének kizárása”. Ugyanakkor megérti, ha sokan a visszaélések hatására kilépnek az egyházból.

  Seewald rákérdez: mit tart azokról a hangokról a pápa, akik szerintő hallgatásba burkolózik? XVI. Benedek úgy válaszol: mindent elmondott, ami gondolt ezekkel a visszaélésekkel kapcsolatban. Elsőként azonban az illetékes püspököknek kell nyilatkoznia, ezért várt egy kicsit. Kérdésre hozzáteszi: lemondásra nem gondolt, amikor ugyanis nagy veszély van, nem lehet elfutni előle. Lemondani csak békeidőben és akkor lehet, ha már tényleg úgy érzi: nem képes semmire.

  A pedofília ilyen felbukkanásához a pápa szerint hozzájárult a hetvenes évek – ötvenes évek óta bontakozó – légköre is, amikor elkezdték hirdetni, hogy nincs semmi önmagában rossz, és a pedofília jó. Csak relatív rossz van, ami a körülményektől függ. És ez átvezet egy másik témakörhöz, a pápa által gyakran hangoztatott „relativizmus diktatúrájához”.

  A tolerancia nevében felszámolják a toleranciát

  „Új türelmetlenség van terjedőben, ez teljesen nyilvánvaló” – mondja a pápa. Ez a „negatív tolerancia”, például amikor nem lehet kihelyezni a falra a keresztet középületekben. „Alapjában véve a tolerancia felszámolását éljük meg, hiszen arról van szó, hogy a vallás, a keresztény hit többé nem nyerhet látható kifejeződést”. A pápa szerint amikor a hátrányos megkülönböztetés címszava alatt arra akarják kényszeríteni a katolikus egyházat, hogy változtassa meg a homoszexualitás vagy a nők pappá szentelése kapcsán vallott nézeteit, akkor ez azt jelenti, hogy az egyház nem élheti meg többé identitását, s ehelyett egy elvont negatív vallás válik zsarnoki mércévé, amelyet mindenkinek követnie kell. Látszólag ez a szabadság – már csak azért is, mert ez az eddigitől való megszabadulás.

  „Valójában azonban ez a fejlődés mindinkább egy új vallás intoleráns igényéhez vezet, amely vallás úgy tesz, mintha általánosan érvényes volna, mivel ésszerű, igen, ő maga az ésszerűség, amely mindent tud, és ezért azt a teret is kiszabja, amelynek aztán mindenki számára mércéül kell szolgálnia.” Az értelem igényt tart a totalitásra, és így szabadságellenessé válik – mutat rá Róma püspöke. Egy-egy viselkedés- és gondolkodásmintát úgy állítanak be, mint egyedül ésszerűt. Igaz, hogy voltak vallásháborúk, de az új ideológiák az ember korábban elképzelhetetlen mértékű semmibe vételéhez vezettek, mivel korábban megvolt az Isten képmása iránti tisztelet. E tisztelet nélkül az ember önmagát abszolutizálja, és akkor tényleg mindent megtehet.

  Ratzinger elismeri, hogy sokszor visszaéltek az igazság igényével a történelem folyamán, melynek nevében intolerancia és kegyetlenség lépett fel. Ezért aztán már félünk, ha valaki azt mondja: igazam van. Azonban „az igazság sohasem a mienk, legjobb esetben mi vagyunk az igazságé”. Az igazságra való igénnyel elővigyázatosnak kell lennünk, jegyzi meg a szentatya, azonban az, ha egyszerűen elérhetetlennek nyilvánítjuk, pusztító hatással jár. Ha az ember nem lenne képes az igazságra, nem lennének mércéi sem, ettől kezdve pedig csak a többség viselkedése lenne az egyetlen számító kritérium. Azt pedig, hogy a többség mennyire pusztító tud lenni, már „megmutatta a történelem az olyan rendszerekben, mint a nácizmus és a marxizmus, amelyek különösen is kiálltak az igazság ellen”.

  Tűnhet úgy, hogy a kereszténység kimerült, ám ha Afrikára és Dél-Amerikára nézünk, látni fogjuk, hogy ez nem igaz. Nyugaton is megvannak az alulról és belülről, nem pedig a bürokrácia részéről jövő új kezdeményezések. „A kereszténység talán új arcot, új kulturális formát ölt magára” – véli a pápa. „Optimista vagyok: a kereszténység új dinamizmus előtt áll”. XVI. Benedek a katolikus egyházzal kapcsolatban az új zsinatot igénylő hangokra reagálva hozzáfűzi: húsz zsinat volt eddig, tehát egyszer biztos lesz még egy újabb is, de jelenleg nincs erre szükség.

  Iszlám

  A pápa leszögezi: az iszlámnak tisztáznia kell az erőszakhoz és az értelemhez való viszonyát. Másrészt viszont a katolikus egyház közös harcot vív az iszlámmal, mivel „nagy vallásos értékeket védünk”. Itt felmerül a kérdés, hogy miként viszonyul egymáshoz igazság és tolerancia. A toleranciához hozzátartozik-e a vallásunk megváltoztatásának joga? Az iszlám szerint nem, aki egyszer muzulmán lett, már nem léphet vissza többé.

  A riporter régi háborúkra utaló kérdésére XVI. Benedek úgy felel: változnak a történelmi helyzetek. A török invázió idején „tényleg az volt a tét, hogy fennmarad-e Európa identitása, vagy Európa gyarmattá lesz”. Európának tehát össze kellett fognia, és meg kellett védenie történelmét, kultúráját és hitét. A mai világban azonban máshol húzódnak a határvonalak: a radikális szekularizmus áll az egyik oldalon, a másikon pedig az  istenkérdés, a maga különbözőségeivel. Fekete-Afrika területein már hosszú ideje él egymás mellett az iszlám és a kereszténység. Az ottani püspökök beszámolója szerint együtt tartják ünnepeiket.

  Szóba kerül a burka is, ezzel kapcsolatban a pápa leszögezi: nem látja megalapozottnak a burkatilalmat. Ha valaki tényleg kényszerből hordja, akkor azzal természetesen nem érthetünk egyet, „ha azonban szabadon hordani akarják, nem tudom, miért kellene megtiltani nekik”.

  XII. Piusz

  Nagy tiltakozást váltott ki sokakból, amikor a pápa elismerte, hogy elődje hősies fokon gyakorolta az erényeket, ami egy lépcsőfoknak tekinthető a boldoggá avatás felé. A pápa leszögezi: ez az elismerés nem értékeli az ő politikai vagy történelmi teljesítményét általában. Ugyanakkor XII. Piusz „több ezer zsidó életét mentette meg, például amikor megnyittatta a római zárdákat és kolostorokat – amit csak a pápa tehet meg – és területen kívüli helyekké nyilvánította őket, ami jogilag nem volt teljesen bebiztosított lépés, ám a németek eltűrték”.

  Az biztos XVI. Benedek szerint, hogy ha elődje nyilvánosan tiltakozott volna, a megszállók azonnal figyelmen kívül hagyják mindezt, és deportálták volna a kolostorokba menekülő ezreket. „Tudta, hogy igazából szólnia kellene, ám a helyzet ezt nem tette lehetővé számára.” Rámutat a pápa arra is: XII. Piusz még Pacelli bíborosként, vatikáni államtitkár korában, 1938-ban levelet intézett a világ összes püspökéhez, amiben „felszólította őket, hogy fáradozzanak azért, hogy a Németországból kivándorló zsidók vízumot kapjanak országaikban”.

  Peter Seewald emellett emlékeztet arra is, hogy XI. Piusz 1937-es Mit brennender Sorge kezdetű enciklikája, aminek megfogalmazásában Pacelli is részt vett, és nemhiába íródott németül, Bernard Henry-Lévy zsidó filozófus szerint napjainkig az egyik „leghatározottabb és legerőteljesebb megnyilvánulás a nácik ellen”, és Golda Meir, későbbi izraeli miniszterelnök is úgy nyilatkozott 1958-ban: „amikor a nemzetiszocialista terror évtizedében népünk rettenetes vértanúságot szenvedett el, a pápa felemelte szavát az áldozatok érdekében”.

  AIDS , Afrika, koton

  A pápa 2009. márciusi afrikai útjából annyi maradt meg a közvéleményben, hogy továbbra is ellenzi a kotont. A pápa a kötetben ezzel kapcsolatban leszögezi: „nem foglaltam állást általánosságban az óvszerprobléma kapcsán, hanem csak azt mondtam, és ez sokakból nagy bosszúságot váltott ki: ezt a problémát nem lehet óvszerek osztogatásával megoldani. Sokkal többnek kell történnie. Közel kell mennünk az emberekhez, vezetnünk és segítenünk kell őket; és erre a megbetegedés után is szükség van. Valójában úgy van, hogy bárki, ha akar, akárhol hozzáférhet az óvszerhez. Azonban ez önmagában nem oldja meg a kérdést.” Hozzáteszi: a szekuláris világban is elterjedt az ABC-elmélet, azaz az önmegtartóztatás-hűség-óvszer hangsúlyozása. „Ez azt jelenti, hogy a puszta rögzülés az óvszerre a nemiség elsekélyesedését jelenti”.

  A szentatya viszont arra is rámutat: világszinten az AIDS-betegek 25 százalékát katolikus intézményekben kezelik. Afrikában pedig az egyházi intézmények annyi AIDS-beteget és különösen AIDS-beteg gyermeket kezelnek, mint senki más.

  Williamson és holokuszttagadás

  Ha tudta volna, hogy a püspökök között, akiknek feloldotta a kiközösítését, van, aki tagadja a náci gázkamrák létét, aláírta volna a kiközösítés alóli feloldozást? – kérdezi Seewald. Nem – szól a válasz. A Williamson-esetről e sorok szerzője anno írt blogon: a pápa feloldotta négy engedély nélkül szentelt, a II. Vatikáni Zsinatot tagadó püspök automatikusan beálló kiközösítését. Azért oldotta fel, mert elismerték a pápát. Ettől még a négy püspök nem tölt be semmiféle aktív szerepet az egyházban, azaz gyakorlatilag szimpla hívőknek számítanak, ám Williamson, mivel anglikánként lépett át egyből a szakadár, zsinatot tagadó szervezetbe (X. Szent Piusz Papi Testvérület), „soha nem volt katolikus a szó tulajdonképpeni értelmében”.

  Nem sokkal később utazott  a pápa Izraelbe. „Izraellel mindvégig megvolt a kölcsönös bizalom. Tudták, hogy a Vatikán kiáll Izrael, a világ zsidósága mellett, és hogy atyáinkként és testvéreinkként ismerjük el a zsidókat”.

  Döntésalapú kereszténység

  A pápaságot gyakran gyanúsítják azzal, hogy egy már nem keresztény civilizációt tekint kereszténynek. XVI. Benedek rámutat: a világ sok részén soha nem is létezett népegyház. És ugyan Európában talán fogyatkozik a keresztények száma, egyfajta kulturális identitás mégis jelen van. „Sok nyugati ország általános kulturális légköréhez még mindig hozzátartozik a kereszténységtől való származás. De egyre inkább közeledünk egy olyan kereszténységhez, ami személyes döntésen alapul.” Ez a döntésalapú kereszténység. A kereszténység pedig nem azonos sem a kultúrával, sem a nemzettel, mint olyannal.

XVI. Benedek: A világ világossága. A pápa, az egyház és az idők jelei. Beszélgetés Peter Seewalddal. Új Ember kiadó-Duna International Kft., 2011

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr624312060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mement 2012.03.18. 09:32:04

Egyszeruen csak felkene oszlatni a katolikus szervezeteket, visszavenni ay evszazadok allat elvett, kieroszakolt, elrabolt vagyont, amibol kartalanitani lehetne a katolikusok alltal meghurcolt, tonkretett, kizsigerelt individumokat.

A katolikus eletfelfogas beteg es torz.

Motyóbábi 2012.03.18. 09:37:37

@mement: így van. és ez igaz minden egyéb erőszakszervezetre is, mielőtt még elkezdenének a katolikusok vagdalózni az iszlámmal és másokkal.

2012.03.18. 09:37:58

@szMáté:

"Ez mitől hangulati elem?"

Azt irtam szo szerint, hogy:

'Be tudnad linkelni? '

Erre irod, hogy 'kozismert dologra kovetelek bizonyitekot'

Nem 'koveteltem' es nem 'kozismert dologra'. A tobbi stimmel.

Hegseztő Hegesztő 2012.03.18. 09:43:26

@Motyóbábi:

Sohase általánosíts. nagy hibát követsz el..
Minden vallásban vannak fanatikusok és homokosok. Hány nős ember pedofil, még a saját gyerekét sem kíméli...
A nemi erőszakok 50 százaléka a családban történik...
Erről mesélhetnének az orvosok...bírok...ügyészek...
És menj el a Fedettbe, ott aztán láthatod, mennyi ráérő homokos pedofil pasi "halacskázik" a lubickolóban , kihasználva, hogy a gyerekek egymással játszanak..

Hegseztő Hegesztő 2012.03.18. 09:46:08

@mement:

Sokkal több pasi él egyedül, nő és feleség nélkül..mint ahány katolikus pap van a világon..

Ővelük mit tennél...?

Motyóbábi 2012.03.18. 09:50:20

@Hegseztő: Erről beszéltem. Sajnos az általam megkérdezett ismerős papok is csak ezt a formulát használják. Azonnal rámutatni, hogy "de nem csak mi"... Itt szerintem nem a kedves, jóravaló keresztény ártatlanokról van szó, hanem kizárólag azokról a hazug és aljas elemekről, akik miatt az egész hiteltelenné válik. Azt hittem, hogy ezt nem kell kihangsúlyozni. Nem állítom, hogy máshol nincs bűnözés, de míg az egészséges társadalom kivetni igyekszik magából a bűnösöket (börtön stb...), addig az egyház összezár a bűnösök körül, és ahelyett, hogy azt nyilatkozná, hogy jujj mi is gyalázatosnak tartjuk és azonnali hatállyal kiközösítve átadjuk az igazságszolgáltatásnak, mert ezek a bűnök nem férnek bele a katolikus eszmerendszerbe, inkább mentegetni próbálják, és eltussolják a dolgot, lejáratva ezzel az egész szervezetet.

2012.03.18. 09:52:12

@Motyóbábi:

'Egy katolikus bűnelkövetőnek elég bocsánatot kérni, míg bárki mást elér az igazságszolgáltatás szigora. '

Ez gyakran igy van, pedig nem kene igy lennie (sem a polgari torvenyek sem az egyhaz szabalyai szerint). Azert csak halkan kerdem: a munder becsuletet vedo rendorokkel, orvosokkal, jogaszokkal mi a helyzet?

'Nemrég egy alig 20 éves papnövendék bizonygatta nekem, hogy amint felszentelik, egy felsőbbrendű embertípusba fog kerülni, mert ő lesz isten kiválasztott pásztora. Természetesen ezzel az átlagemberek fölé kerül, így azoknak kötelességük lesz rá hallgatni, és elfogadni amit mond. Először vitatkozni akartam vele, de aztán csak mosolyogtam. Agymosott a srác, és az ilyenekkel hiába vitázol. Amíg ők ilyeneket tanulnak, addig nincs miért firtatni, hogy milyen jogon szól bele az egyház az iszlám dolgaiba, milyen jogon mondja meg, hogy ki mit csináljon, és kinek hogy kell viselkedni.'

Kicsit durva ez az altalanositas. Az rendben, hogy talalkoztal egy hulye papnovendekkel, de az nem igaz, hogy 'ok ilyeneket tanulnak'. Ez a dolgok osszemosasa.

'Ugyanolyan zárt közösség, mint a maffia. Saját törvényekkel, gyilkos hajlammal, ami még egymás kiirtásától sem ódzkodik, ha hatalomról és pénzről van szó. '

Mondanal esetleg peldat a 'sajat torvenyekre' ?

Hegseztő Hegesztő 2012.03.18. 09:53:21

@mement:

Bravó öregem...!!

Leninék, Sztálinék , Maoék, Polpoték, Hitlerék már mindent megtettek nem csak akatolicizmus , hanem a kerszténység ellen is..(A piti Rákosi Mátyást csak zárójelben említem..)
Amely pap kritizált , annak elvágták a torkát...

bravó!!!

2012.03.18. 09:56:55

@mement:

'Egyszeruen csak felkene oszlatni a katolikus szervezeteket, visszavenni ay evszazadok allat elvett, kieroszakolt, elrabolt vagyont, amibol kartalanitani lehetne a katolikusok alltal meghurcolt, tonkretett, kizsigerelt individumokat.'

Es a kartalanitashoz miert kell katolikus szervezeteket (szerzetesrend, iskola, korhaz?) feloszlatni?

'A katolikus eletfelfogas beteg es torz. '

Ezt kifejtened?

mement 2012.03.18. 10:00:52

@Hegseztő: Hany millio embert egetettek meg elve, nyilvanosan az elmult 500 evben?

Mondjam en is hogy bravo? A hozzad hasonlo hivo kollaborans idiotaknak ugy is mindegy, sok szaz eves rutinotok van arra hogyan mentsetek fel magatokat, a vezetoiteket az egesz szervezetet az emberiseg elleni bunok alol.

Hitler, Lennin, Mao es a tobbi totalitarius diktator nevet ma mindenhol megvetes kiseri, eliteljuk oket, es kizartuk az alltalanos ertekrendunkbol a hirdetett eszmeiket. A katoliksu egyhaz ellenben meg most is vigan dozsol az elrabolt es kisibolt penzekbol, ugyanugy hirdeti a beteg, embertelen, torz elet es vilagfelfogasat.

2012.03.18. 10:00:56

@miro1:

'A bűnre nincs mentség, de ezek az esetek az 50-es években voltak és csak megjegyzem Hollandia egy protestáns ország volt.'

Ez nem igaz, Hollandia vallasilag megosztott, enyhe katolikus (szambeli) tulsullyal.

Hertelendi 2012.03.18. 10:01:15

@Hegseztő: Hát ez azért meglehetős csúsztatás! A papok hány embernek vágták el a torkát, vagy küldték inkvizicióra? Én nem tudom sajnálni őket, mert haszontalan tagjai minden társadalomnak! Minden cselekedetük az egyszerű emberek hülyítésére és becsapására irányult és irányul most is!

mement 2012.03.18. 10:03:15

@khamul: Es a kartalanitashoz miert kell katolikus szervezeteket (szerzetesrend, iskola, korhaz?) feloszlatni?

Mert beteg ideakkal mergezik a gyerekeket, ha nem eppen megeroszakoljak, vagy vegletesen megalazzak oket. Ezeknek az intezmenyeknek meg van a vilagi megfeleloje, ahol rendesen be lehet tartatni a kozosseg torvenyeit.

2012.03.18. 10:06:28

@mement:

'Hany millio embert egetettek meg elve, nyilvanosan az elmult 500 evben? '

Nem milliokrol van szo, ezt senki nem allitja komolyan.

'A katoliksu egyhaz ellenben meg most is vigan dozsol az elrabolt es kisibolt penzekbol, ugyanugy hirdeti a beteg, embertelen, torz elet es vilagfelfogasat. '

Vannak dozsolo katolikusok, en is ismerek ilyet. De ismerek modern remeteket is, akik aldozatosan dolgoznak a sajat teruletukon. Nagy atlagban 'a katolikusok' nem elnek sem jobban sem rosszabbul a kornyezetuknel.

2012.03.18. 10:09:58

@mement:

"Mert beteg ideakkal mergezik a gyerekeket, ha nem eppen megeroszakoljak, vagy vegletesen megalazzak oket. Ezeknek az intezmenyeknek meg van a vilagi megfeleloje, ahol rendesen be lehet tartatni a kozosseg torvenyeit."

Ez szep kozhely-gyujtemeny. A katolikus iskolakban butitanak, eroszakolnak es megalaznak. Tudsz esetleg olyan felmerest, ami szerint a katolikus iskolakban elterjedtebb a pedofilia mint mashol?

Ezt pusztan azert kerdezem, mert tudni szeretnem, hogy a gyerekeim valoban jobb helyen lesznek-e, ha atviszem oket vilagi iskolaba.

Pinka-Panka 2012.03.18. 10:10:14

Ajajjj, de felesleges ez az általánositás, megint csak nem tudjuk mit beszélünk...ej, ejjjj

Hegseztő Hegesztő 2012.03.18. 10:10:59

@Motyóbábi:

nem kettős mér ez?

ha világi ember homokos, az liberalizmus... és annyi a kritikusoknak..

A pap homokos, az maga bűn, meg maffia, meg összezárás...meg fel kell számolni az egyházat...

Én a megoldás részben a szülői felelősségben ill. felelőtlenségben látom..vagyis a nevelésben..
Sajnálatosan a szülők nagyobb része prüd, vagy egyszerűen hazug életmódban él...nem beszélnek ilyesmiről a gyerekkel, nyista felvilágosítás.

Még arról sem beszélnek otthon a gyerekkel, hogyan születik a gyerek..Hát csoda, hogy évente 5000 abortusz van 14 év alatt , vagyis 14 naponta..csak Magyarországon..

Hol van ez problémát tekintve néhány homo-esetről zárt közösségben, pl. egyházakban..börtönben, katonaságnál..stb
A katolikus egyházat tekintve ezrelékről beszélhetünk csak...(Persze ennek sem kéne lenni)

LAVÓRVAGÁNY 2012.03.18. 10:11:41

Vicces, ahogy ez az ember szónokol a toleranciáról. Nyilván csak akkor kell élni a toleranciával, ha a pedofil haverokat kell védeni, értem én.
Azokat sajnálom a legjobban, akik beveszik a sok maszlagot, és gondolkodás nélkül mondják utána...
Ébredjetek már fel emberek.

mement 2012.03.18. 10:12:18

@khamul: 'Nem milliokrol van szo, ezt senki nem allitja komolyan.'

Meg az 1800 evek kozepen is nagy divat volt, eretnekseg vadjaval illetni kb akarkit, es ropogosra sutni a foteren, és akkor nem beszeltunk a pestis vagy egyeb krizis idejen fellangolo boszorkany uldozesekrol, amihez a jo katolikus papok penzt paripat fegyvert nem kimelve nyujtottak tamogatast. Csak ebben a ket emlitett tortenelmi szegmensben tobb mint 500k europait vegeztek ki kulonos kegyetlenseggel a katolikus papok.

'Vannak dozsolo katolikusok, en is ismerek ilyet.'
Szimbolikusan ertettem, arra celoztam hogy globalisan meg most is irrdatlan vagyonal gazdalkodik az egyhaz.

Hertelendi 2012.03.18. 10:14:51

@khamul: Azt gondolom, minden egyháznak, köztük a katolikusnak is meg kell találnia a helyét minden társadalomban. El kell felejteniük a politizálást, mert ők sem engednek beleszólást a belső ügyeikbe, akkor ők se akarjanak beleszólni a világi dolgokba. Úgyis csak az érdekeik vezérlik. Annak nyalnak, akitől a pénzt kaphatják.
Amit becsülök, értékelek az egyházakban, azok a művészeti alkotások. Templomok, festmények, szobrok, zeneművek...stb...

Motyóbábi 2012.03.18. 10:15:38

@khamul: igen. ezt mondtam fentebb. nem általánosítunk, hanem az épp ma aktuális hír kapcsán ítéljük el a bűnösöket. nem példálózunk másokkal, mert nem állította sem a cikk, sem a kommentelők közül senki, hogy ilyen csak és kizárólag a kat. egyház tagjai esetében fordul elő. viszont ma nem a világi bűnösökről van szó. ma (újra) az egyház van terítéken, mert jogosan háborodik fel a világ, ha egy olyan szervezet, ami mindenek feletti ítélkezési jogot képzel be magának, fű alatt elköveti mindazt, amit másoknál fennhangon elítél.

még egyszer mondom, nem általánosítok. a srácnak pedig nem egy magánórán tanította egy titkos "jóakarója" azért, hogy szegénykét teljesen hülyének nézzék, hanem bizony az iskolájuk sugallja ezt nekik. amennyiben ez nem egyezik a mindenhol alkalmazott tantervvel, úgy ez az intézmény súlyos túlkapása, és nagy hiba, ha nem plántálják ki maguk közül az ilyen "elszállt" tanerőt/ket.

és elérkeztünk az általánosításhoz! itt ugyanis nem vagyok hajlandó belemenni az egyházi személyek és elvakult hívők által oly gyakran és előszeretettel alkalmazott szőrszálhasogatásba és szavakon lovaglásba, mert annak általában elterelés a vége.
valószínűleg én nem fogalmaztam pontosan, de szívesen elmagyarázom. mivel az átlag felett állónak képzelik magukat, ezért az ő törvényeik rugalmasabbak a világiaknál. erről szólt a cikk is, és a sok komment (már amelyikben nem egymást anyázták), ez háborítja fel a világot, hogy milyen jogon úszhatja meg egy katolikus bűnös azt, amit egy világi nem.

mindössze ennyi. :)

mement 2012.03.18. 10:17:51

@khamul: Ember, a pedofilizmus es a torz szexualis devianciak eleve koncentraltabban vannak jelen az egyhaz berkein belul, mint barmely mas csoportosulasnal, hacsak nem kifejezetten pedofilianak, vagy mas szexualis aberracionak szentelt kozossegrol beszelunk, ami valljuk be ritka, es tuzzel vassal uldozzuk. Masreszt nehez olyasmirol felmerest kesziteni aminek letet eleve tagadja az erintett, es lehetosege van teljesen gatat szabni a kerdeses kutatasnak.

'Ezt pusztan azert kerdezem, mert tudni szeretnem, hogy a gyerekeim valoban jobb helyen lesznek-e, ha atviszem oket vilagi iskolaba.'

Igen, mindenkeppen. Velemenyem szerint sulyos felelotlenseg volt vallasi szemelyekre biznod a gyermeked neveleset, de ez a te dolgod, nem kivanlak meggyozni az ellenkezojerol.

2012.03.18. 10:19:03

@mement:

'Meg az 1800 evek kozepen is nagy divat volt, eretnekseg vadjaval illetni kb akarkit, es ropogosra sutni a foteren'

Hol?!

'krizis idejen fellangolo boszorkany uldozesekrol, amihez a jo katolikus papok penzt paripat fegyvert nem kimelve nyujtottak tamogatast'

A boszorkanysagot nem a katolikusok talaltak ki, ahogy a tuzprobat, vizprobat meg a tobbi marhasagot sem. Akkor hittek ezekben, ma nem hiszunk. Ha ma is hinnenk abban, hogy valaki raolvasassal tonkre tudja tenni a termest, vagy meddove tud tenni embereket, akkor ma is kuzdenenk a boszorkanyok ellen.

Hertelendi 2012.03.18. 10:20:09

@Pinka-Panka: Fejtsd ki a nézeteidet!

Érdekel!

Hegseztő Hegesztő 2012.03.18. 10:24:15

@khamul:
Az inkvizició, amely Spanyolországban indult el, amikor még apró királyságokból állt Spanyolország , kb. 40.000 áldozattal járt, az arab térhódítás is bőven megindult.
Milliós áldozatokról egyáltalán nem beszélhetünk, ez erősen túlzás..

Azért vezették be, mert a bünözés, rablás, gyilkolás öldöklés, olyan méreteket öltött közbűnözés, hogy kellett. Ártatlanok is akadtak, sajnos…

Persze, ahol fát vágnak, ott fogács is van.(Kádár kedvelt mondása volt, amikor kérdőre vonták, miért akasztott annyit 1956 után....).
A legtöbb keresztény áldozat a keresztény vallás korai kialakulása idején a Római birodalomban volt . Itt mindenféle számok röpködnek, de sok volt az biztos...

Hegseztő Hegesztő 2012.03.18. 10:27:00

@khamul:

egyetértek....
Sajnos a történelem nem ismerése tragikus..
Visszaköszön a mai politikában és a vádaskodásban...

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2012.03.18. 10:28:12

@takács bálint: ezt írod: "házasságon kívüli testi érintkezés"
?!?!
Akkor már nem katolikusokról, sőt, nem keresztényekről beszélünk. A bűn elkövetésének módjával nincs mit tennie a pápának, ez a legtisztább logika. Mivel a félrekúrásról magáról elég egyértelműen kijelenti az Egyház, hogy bűn, az, hogy valaki gumival vagy anélkül lesz-e hűtlen, az már nem tartozik az Egyházra, KÖZE SINCS HOZZÁ. Kész. Vagy a precíziós fegyverekre is a pápa áldását várjátok? (elvégre ugyanúgy a "kár minimálisra csökkentését" célozza...)
Erre úgysem fogtok tudni logikus ellenérvet, úgyhogy a vérnyomásom érdekében nem is fogom elolvasni amit válaszoltok. Adieu!

Motyóbábi 2012.03.18. 10:33:05

@Hegseztő: "A pap homokos, az maga bűn, meg maffia, meg összezárás...meg fel kell számolni az egyházat..."

igen, mert míg egy átlag homoszexuális polgár eléldegél nyugodtan a maga köreiben (persze ha a sok idióta hagyja), addig az egyház fennhangon hirdeti, hogy a homoszexualitás bűn. így nincs helye egy homokosnak köztük, de azért nem bántják, ha nem derül ki. pff

a szülői felelősségben egyetértünk. sajnos manapság divat ráhagyni a nevelést az iskolára, tv-re stb... na de ha az iskola berkein belül még ilyen esettel is szembesül az a szerencsétlen magányos gyerek, akkor az rettenetes!

Mérges 1234 2012.03.18. 10:39:13

Én magam részéről nagyon egyházellenes vagyok, de Jáézus szavait nagyon is helyénvalónak érzem.

A Pápa szavai nagyon is jó úton haladnak, a baj én ott érzem, és ez nem kicsi baj, hogy az egyház cselekedetei és a szöveg nincs összhangban.

És ez már régóta így van, hiol nő szakadék hol cökken.

Dettó ez a baj Viktorral is, lehet jó akar, jókat mond, de látjuk mit tesz és a kettő nem passzol......

Ennek ellenére nekem még így is tetszetek a Pápa szavai, mert legalábbis szóban nyítottabb, összintébb, mint egyébként a vallás.....

Hegseztő Hegesztő 2012.03.18. 10:40:36

@Motyóbábi:

ok!

persze, minden eset sok és sokkoló. Itt a kevés is lehet sok..
Ezért kell beszélni róla. A papok is emberek, esendőek, sőt minőségi különbség van közöttük akár, mint a világiak között.
A nőtlenséget valószínű azért vezették be, mert különben széthordták volna az egyházi vagyont..
És akkor az oktatás, iskolák, egyetemek megindítása, megszervezése volt a fő feladatuk, vagyis a nép tanítása. Hiszen mindenhol a legszervezettebbek lettek. Valószínűleg igény is volt rá, akár most. Mindenki akar tartozni valahová..
És a bűnözés egyik visszaszorító eszköze is volt a vallás, ez nyilvánvaló..

De ez nem baj.., valószínű , belőlünk, emberből jön ez, z igény...

De nem kell mindjárt ócsárolni egy közösséget, mert valami kiderül, ami nem helyes egy közösségen belül, amely egyébként nagyon sok pozitív dolgot alkot…

rasztaszív 2012.03.18. 10:44:32

" „Új türelmetlenség van terjedőben, ez teljesen nyilvánvaló” – mondja a pápa. Ez a „negatív tolerancia”, például amikor nem lehet kihelyezni a falra a keresztet középületekben. "

tipikus.

ha valaki azt nem viseli el,hogy nem kényszerítheti rá másokra a saját jelképeit,az mi?

Hegseztő Hegesztő 2012.03.18. 10:51:25

@Motyóbábi:

Nem tudok róla, hogy az egyház bűnnek nevezné a homokosságot..
Inkább itt arról lehet szó, hogy vannak bárányok , akik „megtévednek” és ezáltal általánosításképpen rossz vélemény alakulhat ki az egyházról.
Sajnos sokan, főleg liberálisok kritizálják az egyházat, de ugyanakkor maguknak meg jogot formálnak a „másságra”, nevezetesen homokosságra. Pedig a homokosság, sajnálatosan melegágya a pedofil kialakulásának. Mindig kell új hús…
Öregebb homokosok, igyekeznek felhajtani fiatal áldozatokat.., gyerekeket. Ezt tudja mindenki, csak a nem beszélünk addig róla.

És itt jön megint a szülő szerepe... Az oktatás..

fromdtod 2012.03.18. 10:52:46

@trolololol: "Így van, csak mikor pistikét mindig lebasszák azért, hogy a szülei rablók, gézukát meg sosem pedig az ő szülei is, akkor pistike egyre jobban azt érzi, hogy elmehet mindenki a faszba."

Először azt hittem, hogy a romákról írsz, aztán vettem észre, hgoy Te a katkókat véded... Vicces....

Hegseztő Hegesztő 2012.03.18. 10:59:18

@Doubledecker:
Hogy mit adott a zsidó-keresztény világ Európának, azt Ázsiában lehet megtapasztalni. El kell menni, pl. Bangkokba az ottani Nemzeti Múzeumba és az ottani Nemzeti Képtárba..
Akkor kezdi igazán értékelni az ember a kereszténységet. És megköszönni szegény Jézusnak a szenvedését... Sokat adott nekünk a példamutatásából kialakult vallási kultusz, az ő példamutatásából kialakult keresztény kultúra.. Reneszánsz, Firenze, stb stb..

Hegseztő Hegesztő 2012.03.18. 11:00:34

@Doubledecker:

ja,... csak jelzem, most kb 50 millió muszlim él Európában (már)

2012.03.18. 11:01:40

@mement:

"Ember, a pedofilizmus es a torz szexualis devianciak eleve koncentraltabban vannak jelen az egyhaz berkein belul, mint barmely mas csoportosulasnal"

Pontosan ez a kerdes, hogy ez igy van-e. Az nem bizonyitek, hogy SZERINTED ez 'eleve' igy van.

"Masreszt nehez olyasmirol felmerest kesziteni aminek letet eleve tagadja az erintett, es lehetosege van teljesen gatat szabni a kerdeses kutatasnak."

Ezzel sehol sem szoktak dicsekedni, es a kollegajarol, beosztottjarol sem szeret senki ilyeneket hallani.

"Velemenyem szerint sulyos felelotlenseg volt vallasi szemelyekre biznod a gyermeked neveleset, de ez a te dolgod, nem kivanlak meggyozni az ellenkezojerol. "

Nem is menne, mert a tapasztalataim ellentetesek a tieiddel. Az egyhazi es a vilagi iskolakban is gyarlo emberek tanitanak, mindnek megvannak a hibai es erenyei.

Bloodscalp 2012.03.18. 11:03:36

Szánalmas:( már régóta süllyed a kereszténység, meg is érdemlik a sorsukat

takács bálint (törölt) 2012.03.18. 11:05:19

@NDT:
oké, de a biblia nem azt mondja, hogy a házasságon kívüli szex tilos. ezt a vatikán mondja. ők azt is levezették, hogy a vaginális coitus gyereknemzésre való, az anális pedig örömszerzésre. káma szútrát csináltak a bibliából.

az újszövetség csak azt tanácsolja, hogy két test a házasságot követően váljon eggyé. a nemi betegségek terjedését, és a nem kívánt terhességek számát próbálták ezzel mérsékelni. de az óvszer is pontosan ezt a célt szolgálja. azt, hogy a két test házasságon kívül ne váljon eggyé.

a római katolikus afrika projektjének része volt az óvszer tiltása. azért volt ördögtől való, mert az túlságosan modern. például azt is levezették a bibliából, hogy a higanyos lázmérő használható.

nekem nincs problémám azzal, ha a pápa kinevez magának házi kedvenceket: csupa férfit. ez az ő dolga. az sem zavar, hogy ezek az öregurak időnként összeülnek pinkben. oké. felmérem ésszel azt is, hogy ehhez komoly tradíció kötődik. rendben. de komoly felelősség is tartozik ehhez. és ezért a vatikánba komoly értelmiség kell. újkori polihisztorok. és nem semmihez sem értő képmutató karrieristák. amilyen ratzinger, erdő péter, és a többiek.

Hegseztő Hegesztő 2012.03.18. 11:07:09

@mement:

Talán jobb helyen van a gyerek a világi iskolában?

Ahol minden második tanár elvállt, félrekefél, cigizik, nem sportol, nincs ideje foglakoznia a tanulóval ,mert rohan el a suliból és panaszkodik, hogy nem keres semmit , ezért kell maszekolni

Ez egy átlagos magyar suli…

(tisztelet a kivételnek..)
...

Hegseztő Hegesztő 2012.03.18. 11:14:57

@khamul:
Talán jobb helyen van a gyerek a világi iskolában?

Ahol minden második tanár elvállt, félrekefél, cigizik, nem sportol, nincs ideje foglakoznia a tanulóval ,mert rohan el a suliból és panaszkodik, hogy nem keres semmit , ezért kell maszekolni

Ez egy átlagos magyar suli…

(tisztelet a kivételnek..)

Szerintem jó helyen vannak a gyerekek, ma már én is beadnám a gyerekemet egyházi suliba. De..de itt is érvényes az elv, hogy az iskola nem helyettesíti a szülőt...
Az meg végképp hülyeség, hogy minden pap vagy apáca homokos, miként az is baromság, ha liberálisokat homokosnak neveznénk......

tevevanegypupu 2012.03.18. 11:18:49

@tomwar:

Nem kell uj Jezus, a regi mar bevallalt mindent, es nem csak ertunk, keresztenyekert.

tevevanegypupu 2012.03.18. 11:23:59

@tomwar:

A torveny egyforman vonatkozik katolikusra es nem katolikusra egyarant. A pedofil papokat eliteltek nem? XVI. Benedek es II. Janos Pal bocsanatot is kert a katolikus egyhaz altal elkovetett bunokert nem egyszer es nem ketszer. Nem felmentest kerunk hanem egyenlo elbiralast. Ha a tobbi vallas viszont nem megbocsajto, akkor eloszor jobb lesz ha sajat hazuk tajan neznek korul, utana jonnek soprogetni a masokei elott.

Hegseztő Hegesztő 2012.03.18. 11:24:06

@Hertelendi:

csak a történelmi hüség kedvéért neked is..

Az inkvizició, amely Spanyolországban indult el, amikor még apró királyságokból állt Spanyolország , kb. 40.000 áldozattal járt, az arab térhódítás is bőven megindult.
Milliós áldozatokról egyáltalán nem beszélhetünk, ez erősen túlzás..

Azért vezették be, mert a bünözés, rablás, gyilkolás öldöklés, olyan méreteket öltött közbűnözés, hogy kellett. Ártatlanok is akadtak, sajnos…

Persze, ahol fát vágnak, ott fogács is van.(Kádár kedvelt mondása volt, amikor kérdőre vonták, miért akasztott annyit 1956 után....).
A legtöbb keresztény áldozat a keresztény vallás korai kialakulása idején a Római birodalomban volt . Itt mindenféle számok röpködnek, de sok volt az biztos...

Szűrés

Hegseztő Hegesztő 2012.03.18. 11:33:11

@Bubba Washington:

És a fenti idő alatt hány apa erőszakolta meg a saját gyerekét a családjában..?
Tudsz adatot szolgáltatni?

Orvosok , bírok, ügyészek tudnának erről beszélni...

2012.03.18. 11:38:06

@Motyóbábi:

'nem példálózunk másokkal, mert nem állította sem a cikk, sem a kommentelők közül senki, hogy ilyen csak és kizárólag a kat. egyház tagjai esetében fordul elő'

Azt viszont mondtak (mement), hogy 'a pedofilizmus es a torz szexualis devianciak eleve
koncentraltabban vannak jelen az egyhaz berkein belul'. Volt olyan is, aki 'fergeket' emlegetett, meg hogy 'kasztralni kene mind'.

'viszont ma nem a világi bűnösökről van szó. ma (újra) az egyház van terítéken, mert jogosan háborodik fel a világ, ha egy olyan szervezet, ami mindenek feletti ítélkezési jogot képzel be magának'

Mindenkinek joga van itelkezni minden felett, nem?

'fű alatt elköveti mindazt, amit másoknál fennhangon elítél'

Persze, ez rossz dolog. Csak tessek mindenki mast hasonlo mercevel merni. A pedofiliaval kapcsolatos erkolcsi felfogas mindenhol (hivonel, hitetlennel) ugyanaz.

'még egyszer mondom, nem általánosítok. a srácnak pedig nem egy magánórán tanította egy titkos "jóakarója" azért, hogy szegénykét teljesen hülyének nézzék, hanem bizony az iskolájuk sugallja ezt nekik
[...]
az átlag felett állónak képzelik magukat, ezért az ő törvényeik rugalmasabbak a világiaknál. erről szólt a cikk is, és a sok komment (már amelyikben nem egymást anyázták), ez háborítja fel a világot, hogy milyen jogon úszhatja meg egy katolikus bűnös azt, amit egy világi nem.'

Sok pappal es panovendekkel talalkoztam, de egyikuk sem mondta meg, hogy 'magasabb rendu ember' lenne. Az megfigyelheto, hogy a papi hivatas sok esetben egyhazi karrierre laposodik. Az ilyen emberek elkenyelmesednek es gyakran ugy gondoljak, hogy nekik sok dolog jar. Ennyiben jogos a kritika. De kb ugyanez mondhato a politikusokra, orvosokra vagy jogaszokra (akik szinten feleskudtek bizonyos szep dolgokra).
Ha vetkezett valaki, akkor kapja meg a bunteteset. Ezt mondjak az egyhaz belso szabalyai es a civil torvenyek is (ez is benne van a cikkben). Egyes egyhazi vezetok nem azert tussoltak el ugyeket, mert 'tul katolikusok voltak' hanem mert nem elegge azok.

Hegseztő Hegesztő 2012.03.18. 11:45:20

@tevevanegypupu:

pedofil papokat elítélem, ha vannak,
a homokosokat kevésbé, de nem örülök ilyesminek..

A papot és a papnét elfogadom..., csak nem kell dobraverni..

mialenyeg 2012.03.18. 12:05:03

Nekem az nem világos, miért tűnik úgy, hogy az egyházban történt bűncselekményeket az egyházi dolgozók nem érzik a rendőrségre tartozónak. A rendőrségi eljárás az valami pogány dolog, vagy mi?
Másodszor, ha már ennyire zártan akarják megoldani azokat az ügyeket, amikről azt hiszik, hogy belügyek, akkor miért nem rúgják ki egyszerűan azokat, akik így "elbuktak"? Amíg a társadalom jogrendszerén felül allónak hiszik magukat, addig nyilván támadva lesznek "kívülről"...
Ez ráadásul hatalmas cinizmus képét mutatja, köze nincs a toleranciához, amire próbálnak rászokni. Ha azon filóznak, hogy talán az iszlámban is lehetnek jó dolgok, akkor azon is kéne, hogy a "nemhívő" közösség jogrendjében is lehetnek jó dolgok (pl. lecsukják a pedofilokat).

Before · http://azbeszt.blog.hu 2012.03.18. 12:06:31

@dr. birca max: így van. Demagóg vagy. Megrontott, megerőszakolt gyerekek tízezreire legyinteni, hogy csak bulvárhab... Az már mindenen alul van. Persze személyes érintettség nélkül könnyű pampogni...

2012.03.18. 12:21:41

@takács bálint:

'a biblia nem azt mondja, hogy a házasságon kívüli szex tilos. ezt a vatikán mondja'

Ez egyszeruen nem igaz.

'az újszövetség csak azt tanácsolja, hogy két test a házasságot követően váljon eggyé'

Nem 'tanacsol' semmit az Ujszovetseg ezen a teren. Jezus szavai:

'A ketto egy testte lesz, tobbe mar nem ket test, hanem csak egy'

' a nemi betegségek terjedését, és a nem kívánt terhességek számát próbálták ezzel mérsékelni'

Volt ilyen hatas is, de nem itt a tanitas lenyege, hanem abban, hogy Jezus a hazassagot felbonthatatlannak tekintette.

'de az óvszer is pontosan ezt a célt szolgálja. azt, hogy a két test házasságon kívül ne váljon eggyé.'

Ezt a legegyszerubb ugy elintezni, ha le se fekszenek egymassal hazassagon kivul. A paraznasag az paraznasag, akar ovszerrel akar nelkule.

'a római katolikus afrika projektjének része volt az óvszer tiltása. azért volt ördögtől való, mert az túlságosan modern'

A 'modern'-seg nem erkolcsi kategoria.

'például azt is levezették a bibliából, hogy a higanyos lázmérő használható'

No azt hogyan?

bgp 2012.03.18. 12:33:09

@bbjnick: Egyszer, de csak egyszer írd már le, hogy kiskorúak megrontása bűn. Különösen akkor, amikor a megrontó egy pap.

mrgumby1 2012.03.18. 12:38:53

bbjnick és társai érvkészletét elég jól ismerem, mert az egyik legjobb barátom fél év alatt vad hívő katolikussá változott. ugyan addig minden hétvégén lekúrt pár csajt, elkezdett olyan dolgokat mondogatni, hogy afrikában az aids kérdésre nem az óvszer, hanem az önmegtartóztatás a megoldás. és a "pár" aidsben meghalt afrikai csak járulékos probléma "sajnos", de ők tehetnek róla, mert nem követik az egyház útmutatásait.

a pedofíliával kapcsolatban őt is a balliberális sajtó zavarta a legjobban.

még mindig nagyon vallásos, de most van barátnője. óvszert használnak védekezéshez.

további sok sikert kívánok annak, aki ezekkel akar dűlőre jutni.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2012.03.18. 12:52:02

@tundrazuzmo: "Hazudsz, amikor kérdezel, ez nem semmi."

Különösen, hogy nem is kérdeztem, hanem kijelentettem :) Öregem...

Mellesleg bárhogy magyarázod, mellébeszélsz. Fel lehet adni a magyar állampolgárságot. Feladtad a magyar állampolgárságodat a móri mészárlás után, azzal, hogy "téged ne azonosítsanak gyilkosokkal"? Nem. Ennyi.

Gondolom pártokra se szavazol, hiszen téged ne azonosítsanak az ahhoz a párthoz tartozó rossz emberekkel.

Hiszti ez a "jajajaj ott kell hagyni, mert mit gondol különben a többi ember majd" szólam. Nem ott kell hagyni, hanem meg kell javítani. A többi ember meg azt gondol, amit akar.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2012.03.18. 12:53:54

@mrgumby1: "mert az egyik legjobb barátom "

A madarat meg állítólag a tolláról lehet megismerni.

takács bálint (törölt) 2012.03.18. 12:55:41

@khamul:
az emberek szexuális irányultsága eredendően négyféle.
-- 00: aszexuális
-- 10: homoszexuális
-- 01: heteroszexuális
-- 11: biszexuális
úgy születünk, hogy valamelyik kategóriába beleesünk. na most ha valaki a '01', vagy uram bocsá' az '11' kategóriába esik, akkor nem tud teljes önmegtartóztatásban élni. nem képes a szexualitását elfojtani. a melegek még úgy, ahogy. azért, mert a populáción belül összességében a heteroszexuális minták dominálnak. és hozzájuk csatlakozhatnak az aszexuálisok. akik számára a nemiség nem ösztönös, hanem tanult magatartás.

vannak, akik nagyon furcsán néznek, amikor az udvarlást tanítani akarják. ezt az aszexuálisoknak kell tanulni. a többiek számára ösztönös. a heterók az ellenkező nemet keresik. a melegek ösztönösen a saját nemük irányába udvarolnak. a biszexuálisok mindkét irányba. az alfahímek biszexuálisok. azért, mert ösztönösen teljes (tökéletes) testiségre (nemiségre) törekednek. az amerikai hadseregből azért nem zárják ki teljesen a homoszexualitást, mert akkor a legjobb katonák (a biszexuálisok) sem harcolhatnának. egy alfahím nem tud önmegtartóztatásban élni. egy heteroszexuális sem. és egy nyitott társadalomban a melegek sem.

ezért van az, hogy a társadalom döntő többsége minimum azt mondja: az egyház nem érti ezt a problémát, vagy nem akarja megérteni. különbözőek vagyunk, és ezért alkalmazkodni kell.

most nyilván össze lehetne rakni egy olyan egyházat, amiben mindenkinek meg lenne a maga helye, és szerepe. össze lehetne ezt rakni úgy, hogy a tradíciók se sérüljenek túlságosan. és a dogmákat sem kellene kidobni. legfeljebb meglábjegyzetelni. de ezt már fejtse meg a magyar katolikus püspöki konferencia. fejtse meg a vatikán.

kanálwarrior 2012.03.18. 13:13:58

@trolololol: "Gondolom pártokra se szavazol, hiszen téged ne azonosítsanak az ahhoz a párthoz tartozó rossz emberekkel.
"

Valóban ez a helyzet. És igen erős véleményem van azokról akik meg szavaznak.

takács bálint (törölt) 2012.03.18. 13:22:28

@tevevanegypupu:
ez egy vallásháború. észak, és nyugat európából a katolikusokat a többség ugyanúgy ki akarja szorítani, mint az iszlám vallást. skandinávia evangelikus. az atlanti térség pedig libertárius. nyugat-európában a libertárius gondolkodás a vallás.

magyarországon a római katolikus egyház az ortodox nacionalizmust támogatja (fidesz-kdnp). egy olyan kretént jelöltek államminiszternek amilyen semjén. brávó. a kultuszminiszter szerepét betöltő államtitkár a legnépszerűtlenebb politikus. úgy tűnik, hogy az egyházat a pénzen kívül sok minden érdekli. a pénzért cserébe az ortodox nacionalizmust támogatják. ami nem csak a libertárius gondolkodással áll szemben, hanem a latinkereszténységgel is. ebből következően a jobbik által hirdetett újpogányság erősödik. a katolikus klérussal szemben egyre többen sorakoznak fel.

az majd eldől, hogy a magyar katolikus konferenciának lesz-e erre bölcs válasza.

tevevanegypupu 2012.03.18. 13:29:23

@Hegseztő:
Pedofilt elitelem, homokost elfogadom (mit lehet tenni) de a papot es papnet nem. Tudja ez ugy van, hogy aki predikal es itelkezik plusz gyontat es feloldoz..hat az probaljon meg ugy elni, ahogy azt katolikus paptol elvarna az ember. Ha mar egyszer colibatus - es ugy tunik ehhez a tobbseg ragaszkodik - akkor legyen az. Ki lehet lepni, utana lehet baratnot tartani, megnosulni, gyermekeket nemzeni, vegulis a termeszet torvenye ez. Aki katolikus papkent szeretne vegigelni az eletet, az jol gondolja meg..

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.03.18. 13:36:53

@mement:

"Hany millio embert egetettek meg elve, nyilvanosan az elmult 500 evben?"

40-50 ezret. Nagy többségük megérdemelte.

tevevanegypupu 2012.03.18. 13:38:14

@takács bálint:

Nem tudom miert haragszanak maguk annyira Semjenre, nem latok benne kulonosebb kivetni valot, a vadaszat az - ez viszont nem allamugy - ami nem tetszik nala, de ugy latom egyebkent minden egyhazzal eleg jo a kapcsolata. A fidesz minden egyhazat tamogat a megfelelo mertekben es nem hallottam, hogy a kormany barmely tagja (nem maganemberkent hanem politikuskent) barmifele sorrendet eroltetne az emberekre. Egyebkent minden egyhaznak joga van egy-egy kormanyhoz kozelebb allonak ereznie magat meg akkor is, ha az a kormany eppen a letezo legkartekonyabban tevekenykedik. Ivanyi Gabor es a zsidok egy resze peldaul Gyurcsanyekat es az o politikajukat tamogattak es tamogatjak.

Hegseztő Hegesztő 2012.03.18. 13:47:53

@takács bálint:

Semjénnek a határonkívüliek beintegrálása a fő feladata . Az jól csinálja, bátran megalkuvás nélkül..

Vége a proletárinternacionalizmusnak..

(Szlovákiábvan, Romániában, Jugoszláviában, Lengyelországban nem is volt az sohasem...)

Hegseztő Hegesztő 2012.03.18. 13:51:18

@tevevanegypupu:

persze, de ez nem is általános.. nem szép, nem szép, de láttam példát, hogy a papnéból feleség lett...

De értem , mit mondasz..

mrgumby1 2012.03.18. 13:58:16

@trolololol: kár, hogy a beszólásba fektetett energia mellett arra már nem maradt, hogy végiggondold, hogy nekem esetleg már nem az, pont az említett okokból.

a másik kedvenceim a cigányozó katolikusok, kacsintás.

takács bálint (törölt) 2012.03.18. 14:05:25

@tevevanegypupu:
semjénnel nem az a gond, hogy vadász, hanem az, hogy egy kretén. egyetlen közéleti problémára sem tud még csak közelítő választ sem adni. ehhez képest csúcs pozíciókat követel magának. hoffmann rózsa ilyen. a kultuszminiszter szerepét betöltő államtitkár az ország legnépszerűtlenebb politikusa. egy idős hölgy, akiket azért olyan nagyon nem szoktak gyűlölni. rózsika néninek sikerült elérni. oké, lehet, hogy németh lászlóné majd mögé kerül a rangsorban.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.03.18. 14:38:57

@tevevanegypupu:

"Pedofilt elitelem, homokost elfogadom (mit lehet tenni)"

Pedig a kettő ugyanaz lényegileg, mindkettő genetikai hiba a szexualitásban. Én mindkettőt elfogadom, a bennük szenvedő betegeket pedig megértéssel kezelem.

tevevanegypupu 2012.03.18. 15:41:07

@takács bálint:

Semjen eleg jol elboldogul az egyhazakkal, neki elsosorban ez a feladata. Hoffmann Rozsa ellentmondo erzelmeket valt ki , hiszen gyokeres reformot hajt vegre, ez nem szokott zokkenomentesen menni sehol.

tevevanegypupu 2012.03.18. 15:48:28

@dr. birca max:

Amennyiben ezek az emberek kezelesre jelentkeznek es tisztaban vannak azzal, hogy a pedofilia nem csak betegseg hanem buncselekmeny is, es hogy az aldozatok egesz eletukre megszenvedhetik azt a kiserletet amit el kell szenvedniuk a beteg emberektol, akkor valoban sajnalatra meltoak. A homoszexualisokat nem sajnalom , bar ertem, hogy meg nehezen fogadja oket el a tarsadalom, ez okoz traumat (mindket oldalon) de azert egymas kozott megtalalhatjak a kiegyensulyozott, nyugodt eletet, boldogok is lehetnek.

takács bálint (törölt) 2012.03.18. 15:52:51

@tevevanegypupu:
bakker. egy országban a kultuszminiszter (szerepét ellátó államtitkár) ne váltson ki ellentmondó érzelmeket. elég szomorú, hogy ezt magukat konzervatívnak mondóknak magyarázni kell.

tundrazuzmo (törölt) 2012.03.18. 16:26:18

@trolololol: "Nem ott kell hagyni, hanem meg kell javítani. A többi ember meg azt gondol, amit akar. "

Ismerem ezt a katolikus porhintést. "Meg kell javítani, meg kell újítani"

Sok sikert. Ha majd pár éven belül megszűnik a katolikus vallási szervezetet, akkor majd meglátod, hogy mennyire volt javítható.

tundrazuzmo (törölt) 2012.03.18. 16:32:34

@dr. birca max: "Pedig a kettő ugyanaz lényegileg, mindkettő genetikai hiba a szexualitásban. Én mindkettőt elfogadom, a bennük szenvedő betegeket pedig megértéssel kezelem."

Mindent kimagyarázol, csak hogy erkölcsi felelősségről, és személyes döntések következményéről ne legyen szó. Nem hiba, nem betegség - hanem személyes döntés, hogy ki milyen életet él.

Genetikailag(?) baromira nincs kedvem bemenni dolgozni hétfőnként, és mégis megteszem. Pedig az én drága jó génállományom egész nap aludna. Ha elalszom, kések, ködösítek a főnöknél, és elhanyagolom a feladataimat, akkor kirúgnak, ennyi. És csak magamat okolhatom.

Számos hasonló "génhibát" fel tudok fedezni akár magamban is, de nem érdekel. Döntök, és az lesz. Ha ehhez gyenge vagyok, akkor pedig segítséget kérek. De nem tolom le a saját életem felelősségét magamról. Mint ahogyan a katolikus ködösítők teszik.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.03.18. 21:48:15

@BircaMan MaxVal (HCJD-tag): megfejtetted a bulvármédiát, éljen.

Vicces egyébként összevetni a bulvármédiás pedofília ügyeket az országban a katolikus egyház és Cohn-Bendit vonatkozásában. Viszonylag jól bemutatja, hogy a pedofíliavád korunk boszorkányüldözési technikája. Az egyik esetben a semmiből megjelenik tízezer kasztrálás (és a vélhetőleg fordítási hiba nem gyanús a szerkesztőknek, minden hihető már), a másik esetben sosemvolt pedofíliát szajkóznak ceterum censeo technikával. Senkit sem izgat a valóság, amíg tetszőleges ellenségen el lehet verni a port mert pedofil.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.03.18. 21:56:38

@flugi_:

A pedofilhisztéria kb. ugyanaz, mint 300 éve a boszorkányhisztéria.

Tavalyelőtt láttam egy svéd dokukentumfimet a svédországi boszorkányüldözésről. Ott vonták le azt a következtetést, hogy a XVII. században ha valakira rámondták, hogy boszorkány az kb. olyan volt, mint amikor manapság valakit pedofilnak neveznek. Az esetek többségében nem is igaz, de hiába nem igaz, az emberek akkor sem hiszik el, ha az illetőt ártatlannak nyilvánítják. Konkrétan voltak esetek bemutatva: az egyházi hatóság XY-t felmentette a boszorkányság vádja alól, de a faluban továbbra is mutogatták rá, hogy "á, csak kibeszélte magát a rohadék, becsapta az egyházat". Manapság meg azt mondanák "pedofil a rohadék, de jó az ügyvédje".

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.03.18. 22:02:13

@tevevanegypupu: "ugy latom egyebkent minden egyhazzal eleg jo a kapcsolata"

Hát ez erősen függ az egyházfogalmadtól. Ha a jogi kategóriára gondolsz, akkor például igazad van, annak az a definíciója most már, hogy "akik Semjénnel jóban vannak". Ha a szó valódi értelmében vett egyházakra gondolsz, akkor viszont gondold végig még egyszer, különös tekintettel a metodistákra, vagy a krisnásokra, vagy azokra az egyházakra, akiket a második körben sem ismertek el.

király vagyok 2012.03.19. 02:40:34

@flugi_: tesó neked kivan képeden nem az a metalikás csávó ?

2012.03.19. 04:22:56

Nincs isten és nincs is rá szükség. Ebből következően vallásra és egyházra sincs szükség.

Pelso.. 2012.03.19. 06:35:52

A politikus meg azért lop, mert benne lakozik a génjeiben, nem kőbányába kell küldeni, hanem orvoshoz..

tevevanegypupu 2012.03.19. 07:58:24

@flugi_:

Nem nagyon vagyok tisztaban azzal, hogy krisnasok vagy metodistak mennyien vannak Magyarorszagon. Krisnasokat mar nagyon regen nem is lattam, tudom hol elnek, de azt hiszem ahhoz kepest amennyien vannak kisse eroszakosak es kovetelezoek. Hive vagyok a tokeletes vallasszabadsagnak, de ugy gondolom, hogy amikor olyan keves penz van, akkor nem feltetlenul oda adnam, ahol ugy tunik a vallas inkabb valamifele passzio, kovetel es eleg keves embernek ad..A metodistak is elegge elkulonult es nem tul gyakori vallas errefele. Talan jobb lenne, ha azokhoz az orszagokhoz fordulnanak segitsegert, ahol valoban szelesebb korben leteznek. Nem lehet azt kovetelni egy allamtol, hogy minden letezo vallasi elkepzelest tamogasson pusztan csak azert mert par ember osszeall es kideriti, hogy ok ebben vagy abban hisznek. Teljes mertekben joguk van hozza, de eloszor nekik kellene megteremteni az anyagi alapot ehhez. Aztan ha sikerul hiveket gyujteni, ha elernek egy olyan jelentos letszamot ami mar indokolna, hogy kapjanak anyagi tamogatast is, akkor valoszinuleg megvitatjak az illetekesek, hogy mi legyen..Ha most peldaul vallast szeretnek alapitani mert mondjuk eldontom, hogy imadom ettol a naptol kezdve a kamillat, mert mindenfele gyogyito es termeszetfeletti ereje van, kovetkezeskeppen kell, hogy legyen egy felsobb Kamilla aki ezt az erot adja, es tudok keriteni vagy ezer embert aki hasonlokeppen gondolkodik, az meg nem jelenti azt, hogy nekem jar az allamtol tamogatas..(:

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.03.19. 08:32:50

"A pedofília ilyen felbukkanásához a pápa szerint hozzájárult a hetvenes évek – ötvenes évek óta bontakozó – légköre is, amikor elkezdték hirdetni, hogy nincs semmi önmagában rossz, és a pedofília jó. Csak relatív rossz van, ami a körülményektől függ. "

Megemlíthette volna, hogy ez a Frankista zsidók "szent bűn" fogalma, aminek filozófiai alapja a Kabbalából ered. De akkor nem védhetné annyira Izraelt...

HToma 2012.03.19. 09:12:48

@ArmaGedeon: A frankista zsidók "szent bűn" fogalma mennyire van benne a vallástörténeti köztudatban?

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.03.19. 09:23:31

@HToma: Meglehetősen. Biztos lehetsz benne, hogy Ratzinger ismeri. A dolog nem valami marginális "szektácska", ugyanis Jacob Frank többezer követőjével már maga is betért (nem éppen őszintén) a katolikus egyházba, keresztapja maga a lengyel király volt. Halála után pár évvel hívei többek között a magyarországi frankistákhoz küldtek egy ún. "Vörös levelet", amiben célul tűzik ki Róma bevételét a titkoszsidók által. Ezek után az utóbbi idők nem egy pápájáról lehet tudni, hogy zsidó származású...

A szent bűn kabbalai alapú fogalmáról angolul ezeket érdemes megguglizni:

"holy sin", "redemption through sin"

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.03.19. 09:28:27

kitalaltujkor.blogspot.com/2011/05/santo-subito.html

"Talán sokat megvilágít az ún. Neo-sabbateánus szekta szellemi vezetőjével a Mááriv c. izraeli lapban megjelent interjú egy konkrét kérdése és válasza:

Beszélgetés Reb Yakov Leib Hakohain-nal a Neo-Sabbateánus Kabbala újjáéledéséről a Mááriv c. lapban

részlet:

Mááriv: Mi a helyzet az Ön vallási áttéréseivel? Hogyan változott a vallási élménye, miközben felvette a kereszténységet, az iszlámot és a buddhizmust?

REB YAKOV LEIB HAKOHAIN: Először is, vallási áttéréseim célja, akárcsak elődeim, Sabbatáj Cví és Jacob Frank esetén, nem az volt, hogy megjavítsam önmagam, hanem, hogy megjavítsam Istent. A Neo-sabbateánus Kabbalában az egész hangsúly nem önmagamon van, nem az én üdvözülésemen, vagy átalakulásomon, hanem Isten üdvözülésén és átalakulásán. (...) Tehát Sabbatáj Cví, Jacob Frank és jómagam Szent Aposztázisai nem "a test" áttérései voltak, hanem "a szívé". Az összes vallásba való betérés célja a bennük rabul ejtett Szent Szikrák kiszabadítása volt, nem pedig az, hogy vallási közösségeik gyakorló tagjaivá váljunk.

Az ilyen neo-sabbateánus VALLÁSI ÁTTÉRÉSEK CÉLJA tulajdonképpen ANNAK A VALLÁSNAK A SZÉTROMBOLÁSA, AMELYBE BELÉPÜNK, NAGYRÉSZT ÚGY, AHOGY A FÉREG SZÉTRÁGJA AZ ALMÁT, NEM PEDIG RÉSZÉVÉ VÁLIK.
------------------------------------

Sabbatáj Cví és Jacob Frank a modern illuminátus-mozgalom elődei..."

Az alábbi egy szaktudományos elemzés a frankista szekta vezetői által a magyarországi frankistákhoz 1800 körül írt, zóhári nyelvezetű héber nyelvű levélről.

www.donmeh-west.com/frankintro.shtml

A szerző: Ben Zion Wacholder, Ph.D
Hebrew Union College - Jewish Institute of Religion, Cincinnati

"E publikáció közli és értelmezi a héber-zóhári levelet, melyet Jacob Frank három tanítványa írt 1880 körül a magyarországi zsidókhoz. (...) Dokumentumunk szerint Frank megjósolta az európai zsidóság pusztulását, hacsak a zsidók nem veszik fel "Edom szent vallását", vagyis a kereszténységet. A kereszténységre áttérésnek azonban eszközként kellett szolgálnia, mely a kereszténység végső legyőzéséhez vezet. A Frank személyében reinkarnálódott Jákob pátriárka küldetése volt, hogy Izrael élére álljon annak Edom elleni háborújában. "

"...a levél általános üzenete így összegezhető:
- Frank megjósolja a zsidók eljövendő mészárlását Európa minden nagyobb és kisebb országában az apokalipszis részeként. (Holokauszt! Mi van, ha ez nem "jóslat" volt, hanem FORGATÓKÖNYV???!!! Arma Gedeon)
- A zsidók megváltásának alapja, hogy elfogadják Edom, vagyis Róma hitét.
- Jacob Frank Jákob pátriárka reinkarnációja.
- Jacob Frank fogja vezetni Izrael megváltását a világ, azon belül a Katolikus Egyház meghódítása által."

A szakemberek által vizsgált dokumentum az úgynevezett "Vörös Levél", ugyanis vörös tintával írták sok példányban. Ez szimbolizálja a héber Adom-vörös és Edom-azaz a gojok birodalma szavak hasonlóságát.

Tehát a frankisták által irányított világforradalmi mozgalom vörös zászlaja azt jelképezte, hogy az alatt a zsidók épp meghódítják a gojok birodalmát???

És akkor a fentieket a kat. egyh. meghódításáról vessük össze egész Santo Subito c. bejegyzésemmel... Vajon egy következmények nélküli banális életrajzi apróság, ha kohanita zsidó származású ember a római pápa???

is 2012.03.19. 20:36:23

@tevevanegypupu: tényleg mindent felhoztál, amivel mindenki mást be tudtál sározni. és akkor tudnál mondani néhány szót a katolikusok védelmében is, vagy ennyi jött össze, hogy ha már megvédeni nem megy, akkor támadjunk vissza?

is 2012.03.19. 20:40:43

@tundrazuzmo: "Ha egy vallási közösség lábbal tapossa ezeket az értékeket"

A kérdés, hogy mekkora részben vált az alma rohadttá. Van alma, ami menthető azzal, hogy a megfelelő részt kivágjuk, és van, amelyiket dobni kell. Azért az egész katolikus egyházat nem kell talán kidobni. Püspökségeket feloszlatni (szervezetileg, mint egy pártalapszervezetet), azt igen, azt már én is nagyon várom.

is 2012.03.19. 20:42:15

@bbjnick: hát és akkor most olvassuk, hogy nem, a szülők tudta és belegyezése nélkül: index.hu/kulfold/2012/03/19/a_felugyeleti_szerv_is_tudott_a_kasztralasokrol/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.19. 21:15:38

@is:

Olvasd el azt a szöveget mégegyszer: a "kasztráltak" nagykorúnak számítottak, így nem volt szükség a szülők beleegyezésre.

Én elhiszem, hogy jó h*lyének lenni --- hazudni meg még frankóbb ---, de a hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát.

Az általad linkelt cikk hivatkozik egy korábbi index-cikkre, amely egy holland cikk MTI-s átvétele (fenn az indexes és a holland cikk is linkelve), amelynek eredeti címe: Jongens binnen R.-K. Kerk gecastreerd wegens homoseksueel gedrag. ebből a magyar sajtóban Kisfiúkat kasztrált a Holland Katolikus Egyház. Az eredeti cím olyan fiatalokra utal, akiket homoszexuális viselkedés miatt "kasztráltak" és egy személyről szól, valamint szó sincs a holland cikkben arról sem, hogy megrontott gyerekekről van szó. (A kasztrálás pedig --- mint két perc guglival bárki utánajárhat --- a korban bevett gyógyszeres(!) kezelés volt a homoszexualitás gyógyítására.)

Nem tudtam, csak gyanítottam, mostmár világosan látom: amit a magyar ballibsi sajtó a maga sunyi és hazug módján habosít az egy holland ballibsi sajtókampány meghamisított interpretálása (a holland ballib sajtó a saját kormányára próbál vele nyomást gyakorolni, hogy egy szerintük nem elég alapos vizsgálatot folytassanak). De míg a hollandok a maguk logikája szerint következetesen tájékoztatnak (sehol nem írják, hogy megrontott kisfiúkat "kasztráltak" volna --- beszélnek "megrontásról" és "homoszexuális viselkedésű fiatalok kasztrálásáról"), addig a magyar ballib sajtó a klasszikus kommunista antiklerikális recept szerint katyvasztja a maga horrortörténeteit és hazugságait a történetekről.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.19. 21:18:24

@bbjnick:

gedrag. ebből a magyar sajtóban Kisfiúkat kasztrált a Holland Katolikus Egyház. = gedrag. Ebből a magyar sajtóban Kisfiúkat kasztrált a Holland Katolikus Egyház lett.
szerint katyvasztja = szerint kotyvasztja

tevevanegypupu 2012.03.19. 22:52:38

@is:

Nem kell az egesz katolikus egyhazat feloszlatni, hat ez nagyon kedves magatol, XVI. Benedek ezt valoszinuleg megkoszoni maganak majd..ilyen nagylelkuseget egy zsidotol, nahat ez igazan szep gesztus.((:

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.03.20. 00:03:36

@tevevanegypupu: öö. Te azt mondtad, hogy Semjénnek minden egyházzal jó a kapcsolata, most meg olyasmiket indokolsz, hogy melyik egyházat miért nem kell elismerni egyháznak. Most melyik hozzászólásodat tekintsem mérvadónak? Egymásnak ellentmondanak.

Szerintem a leginkább kézenfekvő feloldás az, hogy Semjén _nincs_ minden egyházzal jóban. Esetleg úgy is lehet, hogy a "történelmi" egyházakon kívül szerinted nem léteznek egyházak, de így már Semjén hirtelen mégis minden egyházzal jóban van :)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.03.20. 00:19:33

@ArmaGedeon: asztamindenit, most lusta vagyok, de szerintem te még leszel poszt nálam, ez kiváló anyag! :)

tevevanegypupu 2012.03.20. 07:41:27

@flugi_:

Vannak elismert egyhazak es vannak kevesbe elismert egyhazak es vannak mondvacsinalt egyhazak. Azt az ido, a hivek szama donti el, hogy mi tekintheto olyan egyhaznak, amit egy allamnak (penzszukeben) tamogatnia kell(ene). Hogy egy keresztenydemokrata miniszterelnokhelyettes hivatalbol szoba kell, hogy alljon minden "egyhazzal", hogy joindulattal hallgatja oket, az meg nem jelenti azt, hogy ezt a joindulatot anyagi juttatasokkal is bizonyitania kell. Van a torveny, ami meghatarozza, hogy melyiknek adjon es mennyit. Nalunk a rendszervaltas ota szazaval alakulgatnak "egyhazak", amiket az mszp-szdsz kormany bokezuen tamogatott szavazatok remenyeben. hat ez most megszunt. Elhiszem, hogy ez kellemetlen, a nem tamogatott "egyhaz" vezetoinek esetleg ideje lesz valami munka utan nezni..vagy mehet tuntizni szarvasmarhakkal a Kossuth terre..

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.03.20. 08:16:21

@flugi_: Szeretnél jól megcáfolni, mi? :-)
Akkor fel kell kötni a gatyát. Idézett forrásom is zsidológiai PhD, de idézem ez ügyben az Izr. Tud. Akadémia egykori elnökét, Scholemet is.
Itt van papíron "Ben Zion Wacholder, Ph.D
Hebrew Union College - Jewish Institute of Religion, Cincinnati"-től, többszörösen hozzáértő és feltételezhetően nem antiszemita kutatótól, hogy létezett zsidó világura,mi terv, ha nem is a hivatalos zsidó fősodor részéről, bár pl. Scholem szerint a fősodor igen nagy arányban került burkoltan a frankizmus hatása alá.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.03.20. 08:29:10

@bbjnick: A Telegraph cikke szerint:

www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/netherlands/9153676/Dutch-Roman-Catholic-Church-castrated-at-least-10-boys.html

sebészeti kasztrálás történt, a herék eltávolításával, amiről a megnevezett Heithuis férfi ismerősei gatyaletolást kérve meg is győződtek.
Egy pokoli sátánista összeesküvés képe bontakozik ki előttünk, amiben egyházi, rendőrségi és állami vezetők működnek együtt a megrontásokat leleplezők katolikus kórházba kányszerítésében és büntetésből kiherélésében.
Ezrek után feltételezem, hogy a megrontások nem "szimplán" pedofil szexuális visszaélések voltak, hanem sátánista rituális aktusok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.20. 14:54:13

@ArmaGedeon:

Hát, én úgy vagyok ezzel az egésszel, főként, mert ahány cikket olvasok az "ügyről", annyiféle újabb és újabb ellentmondással találkozom, mint a székely bácsi a Csillagok háborújával. No, ezt mán nem hiszem!

Hogy valójában mi történt, hogy történt, ilyen minőségű sajtó, ilyen szintű tájékoztatás mellett soha nem fogjuk megtudni:-(

ü
bbjnick

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.03.20. 14:57:42

@bbjnick: nekem gyanús, hogy Jacob Frank tervét a katolikus egyház bevételéről sikeresen végrehajtották követői. A frankisták számára a "szent bűn" elkövetésének egyik legfőbb terepe a rituális szexuális perverzió.

király vagyok 2012.03.20. 23:29:20

@flugi_: tesó neked kivan képeden nem asz metalikás csávó ?

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.03.28. 08:30:23

kitalaltujkor.blogspot.com/2012/03/papnovendek-vagy-romaban-ejszakara-zard.html

"Papnövendék vagy Rómában? Éjszakára zárd kulcsra az ajtódat!
Homoszexuális maffia a Katolikus Egyházban"
süti beállítások módosítása