Nincsen köztünk csicska – Tüntet az új baloldal
2012. március 17. írta: Szelli

Nincsen köztünk csicska – Tüntet az új baloldal

 Az LMP már öreg rókának számít, már ami a demonstrációkat, performanszokat illeti, a szocik fiatalos lendületét pedig már jól ismerjük. Így amíg Kínai Kálmánék jó pártkatonához illően vonultak a Békemenettel, mi nagy érdeklődéssel látogattunk el a Demokratikus Koalíció és az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport rendezvényeire, hogy szemrevételezzük, mit villant az új baloldal. Amit kaptunk: forradalmiaskodó Gyurcsány-standup és vad autogram-osztogatás, öltönyben – az idősebbek kedvéért – rapet szavaló DopeMan (muhaha), ingyen Népszava és az Astoriáig kígyózó tömeg, melyet a nácik betyárok próbáltak megpiszkálni, sikertelenül. Még DK-s zászlót is kaptunk egyenesen Miss Sün kezéből, Gréczy Zsolt pedig vásárolt egy hajléktalantól Fedél nélkül-t – igaz, olyan kigúvadt szemekkel figyeltük, hogy nem volt sok választása.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
*
 
 Végezetül pedig hallgassuk meg az immár hivatalosan beiktatott alternatív köztársasági elnök egyik, lájtosabb nyelvezetű számát. Szeretettel küldenénk a pórázon, négykézláb vezetett hölgyet a Milla szexizmus ellen vadul harcoló megmondóinak!
 

 

*Mert nincsen köztünk csicska, és még akkor is, ha az egész csak egy fricska, kezemben kinyílt a bicska.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr854320340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

takács bálint (törölt) 2012.03.17. 15:12:18

szerintem ez a március 15-e arra volt jó, hogy orbán viktor (a fidesz) végre egyértelműen pozícionálta magát. világossá vált, hogy ő a kaczynski, és nem tusk vonalat képviseli. azon nem csodálkozom, hogy a fidesz páholy ennek tapsol, csak azt nem értem, hogy minek örül. ez a hazafias népfront eddig mindig megbukott. sohasem sikerült mérsékelt jobbközép kormányzást tartani.

ez a március 15-e azt is világossá tette, hogy aki nem fővárosi balliberális annak nem kell az ems (szdsz). és egyébként az lmp sem kell senkinek csak budapesti zöldeknek.

azzal nagyjából mindenki (!) egyetért, hogy jobbközép kormányzásra van szükség. mert bajnai jobbközép. ehhez kétség ne férjen. a kérdés az, hogy e mögé balközép parlamenteti ellensúlyt kell tenni, vagy nincs szükség parlamentarizmusra (demokráciára) a hatékony kormányzás érdekében. ez utóbbit mondják az orbán-szimpatizánsok. de ez a szélsőjobb.

tusk féle mérsékelt polgári jobbközép kormányzásra egyre inkább a haza és haladás tűnik esélyesnek. nem véletlen kezdtek el sokan "bajnaizni". ami a "feri segíteni kell, gyere vissza" nótához képest elég jelentős elmozdulás.

ami persze nem azt jelenti, hogy a szocialisták teljesen visszaszorulnának. nyugdíjasok, munkanélküliek, közalkalmazottak elég sokan vannak. szegényebb családok diákjait és szakmunkásait képes lenne megszólítani a societas.

tehát egyszerűen nem értem a fidesz örömtüzeket. ez a viktor orbánozó lengyel csoport 100-as iq felett ellenszenves volt mindenkinek. mit keres itt egy fizetett pártküldöttség március 15-én. ez a polgárosodás ünnepe, és a személyi kultuszé. ezeknek az embereknek fogalmuk nem volt, hogy mi 1848. olyanok voltak, mint kun béla kommunistái. a lengyel elvtársak jöttek segíteni.

értem amúgy, hogy a jobboldal mindig egy hazafias népfrontot akar összerakni. de ez eddig még mindig megbukott.

Atisz 2012.03.17. 15:18:48

A "nem kérünk a szexizmusból" transzparenses lányoknak elismerésem, mert legalább következetesek.
A mai világban ez is nagy erény...

Várúr 2012.03.17. 15:24:42

@takács bálint:
Ki is fizette a lengyeleket? Mitől pártküldöttség? Még a nyilvánvaló rágalmat is illik alátámasztani valamivel. Ez nyilvánvalóan nem megy, marad a sokat ismételt hazudozás, az lmp nyolvan fős, Furcsány cca egyezer fős, Meseházy ugyancsak cca ezerfős tüntije és a milla Pityingerje.

Chicano 2012.03.17. 15:43:16

@takács bálint: Bajnai jobbközép? Ezt most akkor hogy? Feri meg a maszop tudják már?

takács bálint (törölt) 2012.03.17. 15:56:59

@Várúr:
tudod ez úgy megy: ha egy következetlen kormány hangosan tagad valamit, akkor az annál inkább igaznak hat.

takács bálint (törölt) 2012.03.17. 16:03:53

@Chicano:
a bajnai-oszkó tandem olyan sokban nem különbözik egy elképzelt navracsics-varga párostól.

Dr. GGG77 2012.03.17. 17:33:35

@takács bálint: "világossá vált, hogy ő a kaczynski, és nem tusk vonalat képviseli."

Kár ideológiát keresni, nettó pénz- és hatalomszerzésről, illetve megtartásról szól a dolog.
Az a közönség, az a 100-200-300 ezer Fidesz-szavazó egyszerűen erre a dumára vevő, gyakorlatilag semmi nem választja el őket (és ezáltal az ilyen eseményeken szereplő Orbánt) a Jobbiktól.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.03.17. 18:20:59

ejh, hát véletlenül nem megint az ellenzéket sikerült betalálni a fantasztikus mandarin-szarkazmusnak, a lengyel import helyett! és még fideszközelizik ezeket a vicces embereket ... :)

nekem a dopeman és szexizmus című rész tetszett a legjobban. böszörményi haverjaitól ez abszolút autentikus oltás.

Várúr 2012.03.17. 18:26:06

@takács bálint:
"Tudod ez úgy megy" ha hazudsz valamit, folytatod. Szebb lett volna, ha nemes egyszerűséggel közlöd: tévedtem, bocs'... de tőled nem várok ilyesmit.

varosoko 2012.03.17. 19:53:13

@takács bálint: a tömegbelövetőre szavazzak vagy a libás tömeggyilkosra, aki kádári pangásba vitte az országot ... nem is tudom, csak a zorbánsátán takaroggy, mi? tényleg azt hiszitek, hogy a magatokféle szélsőségre lesz vevő?

Piacbarát 2012.03.17. 20:05:49

@varosoko: milyen tömeggyilkosra?...

Guild 2012.03.17. 20:40:08

Nem igazán értem a lengyel tüntetőkkel szembeni támadásokat. Ha 48-ban jó volt, hogy lengyelek harcoltak mellettünk, most sem lehet kifogásunk ellene. És nem egy csapat Kacynski támogató látogatásán múlik, hogy a Fidesz melyik lengyel párthoz áll közelebb, hanem a tettein. Sajnos.

ketroot 2012.03.17. 20:53:04

@felebarát:

Ezt ne kérdezd már, mert akkor nekiállnak Hajdú-Bét-ezni...

Chicano 2012.03.17. 21:11:27

Bajnai nem elsősorban a libás ténykedése miatt problémás, sokkal inkább az a gáz hogy évekig a fletó kormány oszlopos tagja volt. Pontosan a nagy elkúrások idején. Aztán a szocik csináltak belőle miniszterelnököt ahol az egyetlen számot tévő ténykedése az volt hogy egy szó nélkül megcsinálta amit az IMF kért tőle. Cserébe neki egy büdös vasat nem kellet törleszteni abból a pénzből amit akkor kapott tőlük. Mindeközben nagyon nagy haverja volt fletónknak, a pénzügyminiszteréről meg egymás után derülnek ki érdekes dolgok. Most meg kiderült hogy Amerikából pénzelik a független kis think-tank-ját. Amire ő büszke, de az 5. kerületi ballib értelmiségen kívül ez nem fog sok jó pontot hozni neki itthon. Nem csodálkoznék ha mögé állna be a ballib ellenzék (maszop, dk, milla, anarchisták, stb), de bajnai már ezek nélkül is annyira terhelt hogy nem tudom elképzelni hogy megválasszák miniszterelnöknek.

Steppenwolf 2012.03.17. 21:52:43

@takács bálint: Tudod ez úgy megy, hogy bárkire rá lehet húzni a magyar politikai életből, hogy ha valamit határozottan tagad, az igaznak hat. :)

vizipipa 2012.03.17. 22:23:20

Ezeket Ungváry Krisztián írta. Igaz, az ügynökügy kapcsán, de nem nehéz észrevenni, általános érvényű.

"Ha a választók hite a jogállamiságban megszűnik, akkor ne csodálkozzon senki sem azon, ha szavazatukat olyan erőknek adják majd, akik e hazug politikai elittel írmagostul és a jogállamiság szabályait figyelmen kívül hagyva fognak leszámolni."
" Mi várható viszont attól a társadalomtól, amely az effajta politikai machinációk hatására csak azt gondolhatja, hogy a parlamentarizmus és a demokrácia nem más, mint porhintés? "

Egyébként a megyei intézmények államosítása a megyerendszer kiüresítését jelenti. A járások rendszerének visszahozatala pedig az önkormányzatiság kiüresítését. Erősödik a centralizmus.
Hogy ez a mai viszonyok között jó vagy rossz, azon lehet vitatkozni. Az irány viszont egyértelmű.

Őrnagy 2012.03.18. 01:54:17

Miért van az, hogy ez a fiatalos, lendületes, tettrekész, laza baloldal csupa vén trottyból áll, hm?

maskep 2012.03.18. 08:37:02

@Őrnagy úr: Jó kérdés... Szerintem ennek csak egyetlen oka lehet: Régen voltál szemorvosnál...

maskep 2012.03.18. 08:43:34

@Guild: Nem igazán értem a nyugat elleni támadásokat. Ha 56-ban jó lett volna, hogy beavatkozzanak, meg ha azt várjuk, hogy betartassák a kisebbségi magyarok szabadságjogait a szomszédos országokkal, akkor milyen alapon követeljük, hogy ne szóljanak bele a magyarországi szabadságjogokba?

Na jó, mi követelhetjük, még ha baromság is... De hogy külföldiek tüntessenek amellett, hogy a külföld ne avatkozzon be a magyar belügyekbe, az elég, khm... Nevetséges? Szánalmas? Hazug?...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.03.18. 09:54:23

@Őrnagy úr: szerintem még mindig "A Békemenet kezdetek" és a "Békemenet visszatér - import erő" című albumokat nézegeted, azért.

Arp1 2012.03.18. 10:12:49

Szóval Miss Sün támogatói pályafutása az MSZP-től a DK-hoz vezetett? Nem kérdeztétek meg tőle, hogy így utólag él-e valamilyen kritikával az MSZP-t illetőleg?

Chicano 2012.03.18. 10:58:52

@maskep: Kérdésedre válaszolva azért mert 56-ban is szartak a fejünkre, a kisebbségi magyarok ügyében is szarnak a fejünkre, a 2006-os eszement gumilövedékes ámokfutás is belefér nekik a szabadságjogokba. Viszont az valamiért az nagyon fontos nekik hogy mondjuk az alkotmányunkban az ne szerepeljen hogy nálunk a házassághoz egy férfi és egy nő kell. Ez annyira nagyon fontos nekik hogy képesek lennének ezért elvenni a szavazati jogunkat, ergo kizárni bennünket az EU-ból. Remélem sikerült megvilágítanom hogy pontosan mi is a helyzet és miért tartjuk mi zorbánfasiszta zombik képmutatónak ez EU-t.

Bloodscalp 2012.03.18. 18:43:39

@Őrnagy úr: a fiatalok a Békemenetben voltak

maskep 2012.03.19. 07:26:06

@Chicano: Kérdezhetném, hogy akváriumod-e van, de ahhoz, hogy logikai bakugrásokkal gyanusítsalak, ahhoz legalább a kiinduló tényeknek igaznak kéne lenniük. Ez nem "zorbánfasizmus", csak... Nem minősítem. Inkább azt kérdezem: A heves reakciódból gondolom, hogy te is érzed: Ez nagyon-nagyon sántít?
süti beállítások módosítása