Jel nélkül az óceánon, avagy a Rakonczay-optimizmus
2012. március 16. írta: st.Ella

Jel nélkül az óceánon, avagy a Rakonczay-optimizmus

  Csak a közbeszéd mondja ki, amit a sajtó nem: Rakonczay Gábor elveszett. Ha életben van is, ha kenujában ül is és evez, Magyarország számára a sportoló egy hónapja elveszett. Francia és amerikai segítség hiányában nyomkövető nélkül, saját döntés nyomán helyzetjelző és rádió nélkül elindulni, csupán egy mobiltelefonra hagyatkozni az Atlanti-óceán közepén felelőtlenség volt. Tudatosan vállalt felelőtlenség, amivel nyilvánvalóan a kenus és felesége is tisztában volt – még ha önmaguknak nem is vallották be. Bár az EPIRB vészjelzők valóban drágák, a feltehetőleg feleslegesen vállalt felelőtlenség az aszkéta extrém-sportolói lélek egy – racionálisan csak pszichológus által megmagyarázható – velejárója.

  A 2011. december 21-én a portugál partoktól indult tapasztalt kenus 2012. január 6-án érkezett meg a kanári-szigeteki Las Palmasba, a tervezett 20 nap helyett 16 alatt. Rakonczay Gábor ezzel világrekordot döntött, de február 6-án, egy vihart követően kenujába mintegy 100 liter víz ömlött, majd megszakadt vele a kapcsolat. Rakonczay Viktória ennek ellenére úgy látja, ura az eredetileg 80 naposra tervezett út, a 6400 kilométeres táv felénél járhat. Az asszony abba próbál éppen beletörődni, hogy csak áprilisban beszélhet újra párjával, miután az kikötött a karib-tengeri Antiguánál. A feleség azt mondja: ha nem együtt evezték volna át korábban az óceánt, most jobban kétségbe lenne esve. Véleménye szerint a telefon meghibásodásáért a kabinba ömlött tengervíz és a sós pára lehet a hibás.

  Rakonczay Viktória optimizmusa – ahogy a napok telnek – egyre kevésbé tűnik megalapozottnak, de hitében, hogy férje él és jól van, hajójának megépítője, Fa Nándor és a korábban a Földközi-tengeren vitorlázó Kardos Gábor is megerősítette. Előbbi a Vitéz nevű jármű elsüllyeszthetetlenségére, utóbbi saját tapasztalataira és pszichés erőkre hivatkozott. Az elsüllyeszthetetlen kenuval azonban a férfi korábban többször is felborult, abból kiesett (ami mind lelkileg, mind fizikailag komoly erőpróbát jelenthetett). A Sport Géza Török Istvánt is megszólaltatta, aki tizenhat éve ugyanilyen hajóval vágott neki az óceánnak. Török felhívta a figyelmet a nagy óceánjárók jelentette veszélyre is, de az aggódó feleségre utalva – mintegy neki üzenve – azt is megjegyezte: a férj akár szerencsésen is partot érhet. Méder Áron, a földet vitorlásával korábban megkerülő mérnök gyakorlatilag egy önmagában is ellentéteket hordozó mondattal próbált – nem túl hatékonyan – reményt kelteni: ha baj lett volna, Rakonczay jelzett volna". A racionális és irracionális, de minden esetben jó szándékú kijelentések mellett a feleség hite túlmutat önmagán: egy nemzet optimizmusává is válhatna a sportoló létét illetően.

  Az utánalódult Szeremley Huba is mintha a kezét fogta volna meg a kétségbe (látszólag) nem esett családnak, holott neki is tudnia kellett: elenyésző az esély arra, hogy az Elizabeth vitorlással az óceánon hányódó apró mozgó pontra talál a két-három méteres hullámok mögött. Ehhez az ötszörös országos bajnoknak néhány kilométeres körzetében kellett volna lennie a naponta 70-80 kilométert haladó Vitéznek. (Láthatóság szempontjából egyes nyilatkozatokban egy kilométer, máshol harminc, megint máshol pedig hatvan szerepel.) Szeremley korábban biztatólag azt mondta: „mint tű a szénakazalban, olyan nehéz vállalkozás megtalálni Gábort, nyílt vízen azonban még a lehetetlen is lehetséges feladni nem szabad". Az öt éves kisfiút is szállító vitorlás eredeti útját csak minimálisan módosította, mintegy megadva az esélyt a találkozásnak”. Az Elizabeth hétfőn még az Atlanti-óceánnak azon a részén tartózkodott, ahol volt esély a találkozásra. Hétfő után azonban már távolodnak ettől a ponttól, mert Szeremleyék a Kis-Antillákhoz tartozó Guadeloupe-ban szándékoznak kikötni, míg Rakonczay Gábor úti célja a karib-tengeri Antigua-sziget. Annak, hogy a vitorlás és a hatalmas óceánon nehezen észrevehető kis kenu találkozzon, egyre kisebb az esélye – hétfő után pedig ez gyakorlatilag szinte teljesen kizárt.

  Az Atlanti-óceánon nyomkövető, helyzetjelző, rádió nélkül elindulni? Rakonczay Gábor ezzel valószínűleg magának akart bizonyítani, illetve elkerülni azt, hogy kalandja során két adrenalinfröccs között váratlanul megmentsék. Majdénmegmutatom, csakazértis.  Emiatt kell most a napról napra fokozódó bizonytalanság ellenére a barátoknak és a szakértőknek hihető/banális nyilatkozatokat adniuk és bízva bízni – legalábbis ezt mutatni. Nem tehetnek mást. A feleség pedig rezzenéstelenül tűr és vár. Reméljük, hogy nem hiába.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr444299371

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rakonczay: a megosztó-megosztott hős 2012.03.27. 08:16:54

  Tele lett a Facebook-falunk a Rakonczay Gáborról szóló hírrel, a fórumokon és mikroblogokon is ömlött a vele kapcsolatos okoskodás. A hír olvasottsági adataiból szerkesztőként azt láttuk: az azt elolvasók mintegy fele a Facebookon is ajánlo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nakhchivan 2012.03.16. 13:26:11

Mindenki ezt szajkózza, hogy EPIRB, EPIRB, de senki sem tudja leírni azt a valós vészhelyzetet amikor ez segíthetett volna, csak azt amikor nem.

states1 2012.03.16. 13:37:19

Az a siralmas ezekben a történetekben, hogy a felelőtlenségükkel nem csak a saját életüket kockáztatják, hanem a családjuk életét is tönkre teszik. Legyen szó akár szülőkről, gyerekekről, feleségekről. Ostoba virtuskodás a köbön.

InTheGajd 2012.03.16. 13:54:00

Jaj gyerekek, mindenfajta adó-vevő nélkül (szándékosan) elindul, az asszony örök optimista, sehol egy könny. Szerintetek? Sima biztosítási csalás.

Puer aeternus 2012.03.16. 14:19:58

@Tickitucku: kötöttél már biztosítást valaha? kb. nem érvényesek az extrém sport űzése közben bekövetkezett balesetekre, vagy minimális összeget adnak.

Kis ember 2012.03.16. 23:30:28

@Nakhchivan:

Az EPIRB egyszerűen szólva helyzetjelző készülék, megmutatja a műholdnak, merre jár a hajó. Abban segíthet, hogyha a hajóval vagy az utasaival történik valami, akkor tudják merre keressék.

@Tickitucku:

Elég szomorú életed lehet, ha nem érted azokat, akik ilyenre vállalkoznak, ráadásul rosszindulatú és tudatlan is vagy.
Én reménykedem benne, hogy jól van a tisztelt sportoló. Aki még nem volt tengeren (pláne nem az óceánon) az el sem tudja képzelni, milyen hatalmas egy ilyen vízfelület. Még egy többtízezer tonnás óceánjáró is aprócska pontnak tűnik, mintha mákszem lenne egy futballpályán és te csak a fű magasságából kereshetnéd.

gyilkoko 2012.03.17. 01:11:07

Köszönjük ezt a extra szánalmas cikket.

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2012.03.17. 07:55:55

Láttam egy videót egy amerikai srácról, aki kötelek nélkül mászik meg több száz méteres sziklafalakat. Kizárt, hogy képes lennék ilyesmire, de meg tudom érteni. Egész más tudatállapotot jelenthet, ha tudod, hogy nem hibázhatsz.
Én egyébként sokszor épp a túlbiztosított "extrém" sportok divatjától hányok. A piac, az üzlet kitermelte azokat a módszereket, melyekkel minimális kockázattal átélheted az "adrenalinmámort". Kérdés, jó-e, hogy így van? Számomra sok más mellett ez a jelenség is arra mutat, hogy az emberiség lassan az élet (legalábbis fizikai értelemben vett) legvégső kihívásait is kockázatmentes szórakozássá alakítja. Természetesen jó pénzért.

Csomorkány 2012.03.17. 11:46:05

@gyilkoko: Nálad a pont. Tényleg szánalmas. Leírja, hogy Rakonczay hallgatásának az is oka lehet, hogy meghalt.

Jé, ki gondolná, hogy a nyílt tengeren ez is benne van a pakliban? Meg az is, hogy folyamatosan halad előre egy bedöglött mobillal.

Hülye cikkek helyett esetleg imádkozhatnánk érte: egyrészt, hogy előkerüljön, másrészt meg hogy találjon örömet a sima hétköznapokban is, amiket Isten ad nekünk ebben a világban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.03.17. 11:50:10

az életet ilyen hübriszparádéra használni, sátáni dolog.

M. Bertalan 2012.03.17. 18:06:58

nekem nagyon hihetetlennek tűnik az egész. annyira, hogy néha, nagyon gonosz pillanataimban eszembe jut az is, hogy nem igaz.

narmer 2012.03.18. 02:28:07

Szerintem elsüllyeszthetetlen hajó nem létezik, vagy vitorlás ,vagy jacht vagy mifene.Már amikor az első híradásokat olvastam sem értettem meg a pasi lelkivilágát. Az egyedüllét az óceán közepén, hát az nagyon gáz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.03.19. 07:57:57

BNI - aki ad, az nyer!
Nekem ez jött le a post-ból.

Alf (törölt) 2012.03.19. 15:22:00

öö csak nekem esett le a politikai allegória?

teknős01 2012.03.20. 20:01:25

Mindenki csak a telefonról beszél, de mi van a két katonai toughbokkal? Ezek gyakorlatilag bárhol működnek bármilyen körülmények között, lehet velük
e-mailezni, skypeolni... médiahekk? Hamarosan választ
kapunk rá.

Szisy 2012.03.20. 22:41:57

Érdekes / az én lelkemnek megfejthetetlen / vállalkozás ! Talán ennél csak a hozzászólások érdekesebbek !
HIÁBA SOKSZÍNŰ / ?/ A MAGYAR !

tevevanegypupu 2012.03.26. 11:03:18

Erdekes figura lehet, mindenesetre gratula, nem akarmilyen teljesitmeny. Viszont az anyukajat nem irigylem..

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.03.26. 11:10:26

@tevevanegypupu:
nézze meg a csávó arcát! a száját mondjuk. egy végtelenül gyenge ember, horpadt lélek. jelenleg túlkompenzál. összefoglalva: egy köcsög.

tevevanegypupu 2012.03.26. 11:30:26

@jose maria padilla:

Igen, valoszinuleg kompenzal. De azert azt el kell ismerni, hogy eleg meresz modjat valasztotta az ellen a valaki vagy valami ellen akit vagy amit meg(le) akar gyozni. Persze kerdes, elegedett-e most?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.03.26. 11:36:31

@tevevanegypupu:
el tudja képzelni, hogy ehhez a merészséghez mennyire kell rettegni? :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.03.26. 11:38:09

@teknős01:
hekk? valószínűleg igen. szponzori igény volt az eltűnés. egy titkos mobilon meg naponta hívta az asszonyt.

tevevanegypupu 2012.03.26. 12:15:15

@jose maria padilla:

Ejjel, vaksotetben, huszmeteres hullamok kozott, szakado esoben capakok es balnakok kisereteben, nanà, hogy el tudom.(:

tewton 2012.03.26. 12:43:50

@jose maria padilla:
kicsi a péniszem meg a termetem is, ezért leigázom a világot egyiptomtól moszkváig. többé senki nem fog seggbekúrt bonaparténak hívni!

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.03.26. 12:55:36

@tewton: Lehet, hogy a Mester is el kellene küldeni egy ilyen útra. Ha másra nem is lenne jó, legalább 1 hónapig nem ütné a katkókat.

ÁrPi 2012.03.26. 13:21:53

@jose maria padilla:

Hogyne folyton az asszonnyal cseveg miközben ezer csapással evez hogy rekordgyorsan minél messzebbre kerüljön, sőt egy karibi szigetre ! Egy -mint ön mondja: horpadt lélek ! Hahh!!

hill billy 2012.03.26. 13:34:13

A közvélemény elveszettebb, mint Rakonczay valaha is. Még mindig nem tudjuk, hogyan viszonyul Orbán Viktorhoz, így képtelenség ítéletet mondani róla.

ÁrPi 2012.03.26. 18:06:42

@hill billy:

:-) Gyors...öööö...naszádunknak kiváló példaképe lehetne a Vitéz, vagy akár fő-fő-hajózótisztje lehetne a kenus. 80 nap helyett 60 alatt átkelt.

ÁrPi 2012.03.26. 18:10:34

@ÁrPi:

(Az asszonnyal már egyszer ketten átkeltek, eleget beszéltek, nem? :) Igazán illuzióromboló lenne a titkos telefonálgatás, és amúgy a szponzoraikat máig se tudom kicsodák... . )

tewton 2012.03.26. 18:36:52

jó, átkelt, megvan.
de azt a hajót vissza is kéne hozni, nem?

"k" (törölt) 2012.03.26. 21:19:51

@hill billy: még nem tiltakozott az orbáni dittatúra ellen, remélem küld egy táviratot antigváról különben ő is csak egy fideszista ^^

teknős01 2012.03.26. 22:06:32

Így legyen ötösöm. Én úgy gondolom, hogy van rá magyarázat: honlapjukat böngészve ahol ajánlják magukat cégeknek, családoknak . Ha simán gond nélkül átkel,a figyelem csekély hányada követi vállalkozásukat . Gondosan terveztek, de tökéletes terv nem létezik.Mindenképpen el kellett tűnni. Nem visz rádiót nehogy véletlenül kapcsolatot teremthessen a nagy hajókkal , Van nála Argosz de nincs bekacsolva, Epirb túl drága .Eltűnt de megbeszélték,hogy nem keresik,mert 5-10 milliót nem ér . Legyen! Feleség arról beszél hogy legközelebb 5db telefonnal engedi útra. A toughbookról 2db nem beszél.Toughbook gyakolatilag elpusztíthatatlan ha le van zárva.Telefon biztos helyen. És akkor jött a végzetes borulás, A brigondolom nagy vihar lehetett , de Ő ebben a helyzetben nyitja majd tölti mind három készülékét. Fejezet lezárva. Lehet fogadásokat kötni!
A britt evezősök még úton...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.03.26. 22:16:16

@"k": Távirat nem elég. Menedékjogot kell kérni.

Csomorkány 2012.03.26. 22:43:21

Remélem, ezzel bizonyította, hogy... És többet nem csinál ilyet. Csak nem biztos. Láttátok a Bombák földjén-t?
süti beállítások módosítása