Az ügynökök főnökei
2012. február 28. írta: jvizkeleti

Az ügynökök főnökei

  Sokan nem értenek egyet azzal, hogy az ügynöktörvényt leszavazta a Fidesz-KDNP frakció. Helyesen. Természetesen az ügynöktörvénynek már réges-rég meg kellett volna születnie és a Fidesznek kellett volna megszülnie azt.

  Azonban ne feledjük, hogy az ügynök csak egy eszköz a rendszer irányítóinak kezében. Ha az ügynökkérdést tisztázzuk, ha nyilvánosságra kerülnek azok a bizonyos információk az ügynökök kilétéről, tevékenységéről, akkor csupán arra kapunk választ, hogy mi volt a raktári száma, származási helye a kalapácsnak és az ólmosbotnak, amivel a veséket leverték; és mindenki számára elérhetővé válik, hogy pontosan milyen sebeket okoztak az államszocialista rendszerben kalapácsokkal és ólmosbotokkal.

  A kézről azonban, amely a kalapácsot használta, az agyról, amely döntött a kalapács használatának szükségességéről, még nem tudunk semmit. Sőt, az is „lehet” (ez a lehet inkább biztos, persze), hogy a kalapácsosok még magas beosztásban vannak jelen ma is a parlamentben, a végrehajtó hatalomban, vagy a bíróságokon.

  Az ügynöktörvény csupán az első lépés a múlt lezárásához. A múlt csak akkor zárható le, ha születik egy lusztrációs törvény. Amely a mai köztisztviselői, bírói karból és a politikai elitből kizárja azokat, akik a rendszerváltás előtti világ felső vezetői voltak, mind az MSZMP-ben, mind a Hazafias Népfrontban, mind az államigazgatásban, és így tovább. Ezeknek az embereknek a magánszférában továbbra is lenne lehetőségük kamatoztatni rendkívüli szakértelmüket, amelynek nyilván ezeket a magas beosztásokat köszönhették. Az állam szépen elműködne nélkülük is, és valahogy az ország is túlélné, hogy azt a rendkívüli szaktudást, amelynek birtokában vannak, kénytelenek lennének a termékek és szolgáltatások világában kamatoztatni a törvényhozói, igazgatási és bíráskodási területek helyett.

  A Fidesz, ha le szerette volna zárni a múltat, akkor ügynöktörvényt és lusztrációs törvényt hozott volna, nem a NEM sztálinista alkotmányt cserélte volna le és bohóckodott volna itt a NER-rel. Akárhogy is lesz: annak, hogy én még egyszer valaha a Fideszre szavazzak, szükséges feltétele, hogy ebben a ciklusban megszülessen a megfelelően szigorú és konzekvens lusztrációs törvény és ügynöktörvény.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr84217257

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megvédte a Fidesz a kommunizmus ügynökeit 2012.02.28. 13:57:18

 Február 25-e Magyarországon a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Szombaton az országban több megemlékezésen is felszólaltak kormánypárti politikusok. Lassan mondom Viktor, hátha így eljut a Leponexel leszedált agyadig is. Ügy-nök-lis-ta! Orbá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.02.28. 11:12:39

"A Fidesz, ha le szerette volna zárni a múltat, akkor ügynöktörvényt és lusztrációs törvényt hozott volna"

Mondjuk 1998-ban? Persze jobb 2012-ben, mint soha.

Samott 2012.02.28. 11:33:27

Szerintem felesleges a lusztracios torveny, eleg lesz a nyilvanossag ereje is. Ha ezek a dolgok kiderulnek az igazi gazemberek korul el fog fogyni amugy is a levego.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.28. 11:35:33

"Az ügynöktörvény csupán az első lépés a múlt lezárásához. "

a múltat nem kell lezárni. ez liberális nyafogás, és kommersz álelméleti közhely.
a múltat az ellenség felszámolására kell felhasználni.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.02.28. 11:37:43

remek taktika veseleverésről beszélni, miközben ez teljesen félreviszi a dolgot, és alátámasztja wittner hazug érvelését.
ugyanis nyilvánvalóan a teljes nyilvánosság teljes nyilvánosságot jelent.

Alfőmérnök 2012.02.28. 11:40:36

Jó lenne tisztázni, hogy mit értett a Fidesz "elszámoltatás" alatt. Mert akármit is értett, sok minden nem történt ez ügyben. Ja, néhány filozófus pályázatát megtámadta Budai Gyuszi. Azt meg most berakják Ángyán helyére. Gratula fiúk, csak így tovább!

Cook kapitány 2012.02.28. 11:42:14

Érdemes szokni a gondolatot, hogy az egész ügynökkérdést - látva a pártok aktív és passzív ellenkezését - csak az idő fogja megoldani. 30-50 év múlva az összes volt kommunista föld alatt lesz, akkor majd le lehet zárni a kérdést.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.02.28. 11:48:27

@Alfőmérnök: Kedves Alfőmérnök!

A Fidesz azt értette elszámoltatás alatt, hogy fideszes politikusok azt mondják a népnek: "elszámoltatás", mire a nép azt mondja: "rátok szavazunk".

Ennyi.

Bell & Sebastian 2012.02.28. 11:49:55

Aztán hogyan váltják az ügynököket? Egy Brezsnyev az hány id. Bush? Kettő Soros ér-e három Merkelt?

nénike · http://mandiner.hu 2012.02.28. 11:53:58

Azért a T/5116-os tárgysorozatba vétele legalább elindíthatott volna egy értelmes vitát. Legalább az érveket meghallgattam volna.
Ha pedig el is fogadták volna, akkor azok az említett ólmos botok bizonyára érdekes történteket mesélhettek volna különös személyekről.
Erre most tovább kell várni.

pcmci 2012.02.28. 12:07:00

"annak, hogy én még egyszer valaha a Fideszre szavazzak, szükséges feltétele [...]"

fúúúú de durcás valaki. robin mester tud már erről? kezdenek a köcsög vakondok elszaporodni a szerkesztőségben!

Tilikov (törölt) 2012.02.28. 12:13:48

A lusztrációt várni elképesztő naivitás. Ha még az ügynököcskék is megússzák, akkor ki várhatja azt, hogy majd a főnökeiknek bármi baja eshet?

Tessék már szétnézni, hogy csak a miniszterek között hány mszmp-s, népfrontos, vezető komcsi van? Tényleg elhiszi bárki, hogy ezeket majd kizárja a fidesz, amikor még a mezei ügynökökhöz sem nyúl hozzá?

Micsoda elképesztő naivitás...

morse 2012.02.28. 12:21:22

Ez megmagyarázhatatlan. Ez védhetetlen. Ez szégyen.

naugye! 2012.02.28. 12:21:44

Teljesen nyilvánvaló, hogy a kalapácsosok és ólmosbotosok most ott űlnek a Fidesz-emberekre lecserélt államigazgatási elitben, a csókos vállalatok vezetésében, felügyelő bizottságaiban, és természetesen a politikai elitben. A piti besúgók pedig most is a vesztesek között vannak, kisnyugdíjasok, állásukért rettegő minimálbéresek és munkanélküliek. Nem változott olyan sokat ez a világ huszonvalahány év alatt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.02.28. 13:06:07

"annak, hogy én még egyszer valaha a Fideszre szavazzak, szükséges feltétele, hogy ebben a ciklusban megszülessen a megfelelően szigorú és konzekvens lusztrációs törvény és ügynöktörvény."

Szinte biztos, hogy én nem fogok se így, se úgy a DIDESZ-re szavazni, de attól még az ügynöktörvényre szükség volna.

A lusztrációs törvény már más kérdés. Ennek lett volna létjogosultsága a rendszerváltáskor, de most? Legyen minden nyilvános, de 22 év után büntetni?

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2012.02.28. 13:18:36

@Fedor:

Lusztráció: Ez nem büntetés, csak a politikából kizárás. A felhalmozott vagyonaikhoz hozzá se kellene nyúlni, és a magánszférában azt csinálnának, amit akarnak.

Szavazás: szükséges, de nem elégséges feltétel.

basel 2012.02.28. 13:39:25

Ezek szerint csak amolyan városi legenda lenne, hogy még a rendszerváltás előtt megsemmisítették azokat az iratokat, amik a rendszer működtetőinek elszámoltathatóságát lehetővé tették volna? Hogy tudatos taktika volt az MSZP részéről a III/3-asok elszámoltatását követelni, miközben a tartótiszteket, magasabb pozícióban lévő ügynököket már nem lehet utolérni?
Nem értem a vérmes felhördülést a törvénytervezet kapcsán. Szemlátomást itt mindenki úgy viszonyul a kérdéshez, mintha a múlt kutatható lenne, csak épp a titkok ládáján rajta ül a kormány, és nem akarja kinyitni.
Én úgy tudom, abban a ládában annyi van, amennyit benne hagytak. De kérlek javítsatok ki, ha tévednék...

Sneé Péter 2012.02.28. 13:39:38

És a hatalmon lévők tovább hallgatnak.

vizipipa 2012.02.28. 13:44:26

Akit érdekel a téma - addig is amíg a Fidesz csinál valamit - forduljon nyugodtan a kuruchoz, talál ott érdekes dolgokat. Például ezt:

Tanulmányok :: 2010-03-12. 00:34
Az átmentett állambiztonsági múlt

kuruc.info/r/9/56499/

Pelenkát felkötni, hosszú lesz!

Magon_ 2012.02.28. 13:44:54

@basel: Ez a 'megsemmisítették a legfontosabbakat' meg a 'tonnányi iratokat hordtak ki' olyan béna urban legend, hogy nagyon. A takarózás magasiskolája.

basel 2012.02.28. 13:56:00

@Magon_:
Nézd, ez esetben viszont nem kell törvény ahhoz, hogy tudjuk, ki a gazember. Az összes eddig hatalomra került politikai formáció minden politikusa az, kezdve nyilván Antall Józseffel.
Én mondjuk inkább hiszek a jól bevett kis legitimációs mítoszban, mert ha az nem igaz, akkor úgyis mindegy, nem történt rendszerváltás, és teljesen felesleges minden szájtépés.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.02.28. 13:56:16

"Akárhogy is lesz: annak, hogy én még egyszer valaha a Fideszre szavazzak, szükséges feltétele, hogy ebben a ciklusban megszülessen a megfelelően szigorú és konzekvens lusztrációs törvény és ügynöktörvény."

Vagyis ilyen torvenyt keszitenek elo?
De akkor miert kell bohockodni ilyen "hogy en meg egyszer ..." szovegekkel?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.28. 14:01:49

ha nyilvánosságra kerülnek azok a bizonyos információk az ügynökök kilétéről, tevékenységéről, akkor csupán arra kapunk választ, hogy mi volt a raktári száma, származási helye a kalapácsnak és az ólmosbotnak, amivel a veséket leverték"

sajnos nem, többek önként és dalolva jelentettek és mocskoltál be a "szemét 9 millió fasisztát", ezzel akár a végüket is jelenthette a vallomásuk. jelentésük.
így ők voltak az ólmosbotot használók kezdeti suhintása. az első ütést ezzel ők adták
mások félelemből jelentettek, de ugyanúgy lehetett végezetes a jelentés.
ne relativizálj fideszdroid.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.28. 14:04:25

"Akárhogy is lesz: annak, hogy én még egyszer valaha a Fideszre szavazzak, szükséges feltétele, hogy ebben a ciklusban megszülessen a megfelelően szigorú és konzekvens lusztrációs törvény és ügynöktörvény."

biztos, hogy születik majd valami a kedvetekért.
amúgy szerintem nem lehetnek ennyire primitívek a fidesz vezérkarában. megbeszélték, hogy erősítsék a kis pártokat, az ellenzéket. a jó elvtársak összefognak a bajnban, nem hiszem el, hogy ezek tényleg ilyen mérhetetlenül ostobák.
ángyán józsefről lesz poszt?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.28. 14:20:27

@Samott: hát persze, meg ahogy móricka elképzeli

@Holger Hartland: ezt fejezd be! ezért lekevernek a hír tévéről!

@pcmci: hiába a gerinc nagy úr! csak idézni tudok: "Mégis, ki volt az a barom, aki ezen meglepődött? Nem is értem, komolyan."

@basel: demszkiét, hornét, a nagy komcsikét elégették azonnal, már ha volt nekik, de egyesekét megtartották hátha engedetlenek lesznek, gondolom én. orbán nagy komcsi családból származik, ő sose lehet engedetlen.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2012.02.28. 14:25:59

most komolyan, egy pozsgay, szűrös, vagy egy kövér megszavazná, hogy ők többet nem szavazhatnak? szélessel vagy demjánnal többet nem állnak majd szóba? és ki az a pintér?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.28. 14:27:50

@basel: Én mondjuk inkább hiszek a jól bevett kis legitimációs mítoszban"

az mi?

Oblomov 2012.02.28. 14:38:07

@jvizkeleti: "... csak a politikából kizárás."
Nem igazán tudom értelmezni. Tranzparens politikusként valszeg nem sok fungál már. Kaposváron, meg itt-ott legfeljebb. Nagyobb lehet a súlya a közvetetten érintetteknek (a benősültek, és az aktívak egyenesági rokonsága), de ezeket meg nehéz lenne kizárni a politikából.

A köztisztviselői, bírói kar ... szintén csak közvetetten érintett területek. A szovjet protektorátus és a puha diktatúra utáni 22-25 év elteltével álságos műbalhék sora lenne minden keménykedés. És naná, hogy meg kellett újítani minden olyan paktumot, amit megkötöttek anno a kerekasztalnál ahhoz, hogy előbb az MDF, aztán tőlük a fidesz fel tudja szívni magát ezekből a valahogy, de mégsem egyértelműen flekkes egzisztenciákból.

Pont a gazdasági szférán, az előprivin, az olajszőkítésen, tehát a vagyonok eredetén lenne szerintem piszkálni való. Ahol meg rég elment már a hajó. Az ezzel összefüggésbe hozható helyi oligarchiák, az ún. holdudvar tartja kézben a politikát.

A pártfinanszírozási, közbeszerzési eljárások tranzparenciája hozhatna új minőséget, nem a lusztráció. Utóbbi csak gumicsont.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2012.02.28. 14:50:36

Múltat lezárni - mint valami üres koporsót, melynek a fedelét is ellopták?

...- oszoljunk kérem! Nincs itt semmi látnivaló, tessék szépen hazamenni!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.28. 14:51:39

@Cook kapitány: a kommunista nem vész el, csak átalakul és újratermelődik.
Nézz rá például Molnár Csabára és Szijjártó Péterre...

evil overlord (törölt) 2012.02.28. 14:54:32

@Doomhammer: Romlanak a kémei, jvizkeleti nem a KIM-ből bloggol :)

@Alfőmérnök: A végén lehet, hogy bbj-nek lesz igaza?

Ringlósztár 2012.02.28. 14:56:04

Ahhoz, hogy én még egyszer a fideszre szavazzak, teljes lobotómia szükséges.

Agyalap 2012.02.28. 14:56:14

Nagyon álszent hozzáállás, hogy "miért csak szegény megvezetett beszervezett áldozatokat" büntessük.
Én szeretnék haragudni rájuk is, elvégre az ő döntésük is volt a dolog. különben az válik lúzerré, aki képes volt a börtönt is vállalni...

TG69 2012.02.28. 15:02:25

Ennyit erről fiúk :
index.hu/belfold/2010/12/16/megszunik_a_kenedi-bizottsag/

Nem volt szükség az anyag szakszerű és teljes feldolgozására, tulajdonképpen maradt minden a régiben.

Velence19 2012.02.28. 15:19:47

@Agyalap: igazad van, de hozzátenném, amiről itt nem beszélnek. MSzMP-tagot TILOS volt a III/III-ba beszervezni (más okok mellett, gondolom, azért, hogy ne jelenthesse főnöke hülyeségeit), vagyis az ügynökök nem az MSzP-ben ülnek. Hogy melyik pártokban, azt ezek után mindenki fantáziájára bízom.

Tilikov (törölt) 2012.02.28. 15:20:21

@Ringlósztár:

Állítólag a Szijjártó-nyilatkozatok verbális lobotómiának minősülnek, és a HírTV nézőinél is észleltek az említett agyterületeken súlyos szöveti trombózist.

Velence19 2012.02.28. 15:33:06

Lusztrációs törvénynek ma már nincs értelme.
1.Az 50-es és 60-s évek érintettjei többségükben már nem is élnek
2. A rendőri és titkosszolgálati főnökök jelentős részét le kellene cserélni, de ebben az esetben "...ha én egyszer kinyitom a számat..."-szindróma érvényesülne
3. Egy ilyen törvény esetén Strumpf nem lehetne alkotmánybíró (Hazafias Népfront alelnöke), Martonyi miniszter (az ÁPÜ első elnöke), Járai MNB felügyelőbiz.elnök (pénzügyminiszterhelyettes), és még sorolhatnám tovább a Fidesz környékén megtalálható volt MSZMP-vezetőket.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.02.28. 15:52:59

Annak, hogy én még egyszer valaha a Fideszre szavazzak, szükséges feltétele, hogy legalább egyszer már a Fideszre szavaztam. De hát nem. :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.02.28. 15:57:39

@jvizkeleti: "Lusztráció: Ez nem büntetés, csak a politikából kizárás. "

A közügyektől való eltiltás is büntetés, bíróség szokott ilyeneket osztogatni. És fenntartom, hogy 22 év után, amikor az egykori kormánypárt tagjai az MSZP és a FIDESZ színeiben egyaránt hatalomra jutottak már demokratikus módon is, elég vicces. A rendszerváltást kellett volna ezzel kezdeni, de akkor mindenki inkább a békés megegyezésben volt érdekelt, bármennyire is mást állítanak most egyesek.

chronometere 2012.02.28. 16:14:19

@Alfőmérnök: höhö, majd a Budai, mi??!!...aki ügyvédként maga is bőszen sertepertélt a zsebszerződések körül? jó kecskére a nagy káposztát

hvg.hu/itthon/20080611_igazoltatas_budai_gyula_sajtotajekoztato

hvg.hu/itthon/20110707budai_izsgalata_feljelentes_elszamoltatas

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2012.02.28. 17:02:10

Előrebocsátom, hogy én is úgy gondolom, hogy aki az elmúlt rendszerben vezető funkci volt, annak nincs helye a demokratikus rendszer politikai elitjében igazságszolgáltatásában, végrehajtó hatalmában.

Egy gond van, jelesül, hogy Magyarország polgárainak többsége a rendszerváltást követően legalább három alkalommal olyanoknak szavazott bizalmat, akikről mindenféle ügynöktörvény és nyilvánosságra hozatal nélkül is lehetett tudni, hogy ők bizony nemhogy "kisnyilasok", de egyenesen a kommancs rendszer felső-vezetői voltak. (lehet, hogy többször is megszavaztak ilyeneket, de azokról legalább nem tudták ezt)

Azt gondolom, tehát, hogy a lusztrációs törvény így 22 év után már tökéletesen értelmezhetetlen.

Várúr 2012.02.28. 17:53:05

@basel:
'89-ben mázsaszám égettek kartonokat. Horn Gyula idején elvittek mindent, ami még véletlenül megmaradt. Jópár iratot zsarolási céllal hazaloptak, mint pl. Medgyessyét, hogy egyszercsak előkerüljön. Rossz vicc az egész hercehurca - mondom én, mint fiatal srácként besúgott, egyetemről kirúgott, stb. Mindig rühelltem a partvonalon kívül visongókat. Wittner Máriával értek egyet. Ma már ember nincs, aki biztonsággal megállapíthatná, hogy az állambiztonsági dokumentumok közt melyik
eredeti, melyik hamisított, ha mégis sikerülne, hosszú évekig tartana. Biszkuval se tudnak boldogulni, hát még vagy tízezer besugdosóval. Lehet hangoskodni, mint Vízkeleti pajtás, akár fölháborodni. Ijesztő, hogy nem szavaz a továbbiakban a fideszre - magánügy - dehát van a világban háború, elszegényedés, tűzvész, árvíz, tornádó is...

Oblomov 2012.02.28. 18:06:51

@Oblomov:
Utána gondoltam, és bizony revideálnom kell álláspontomat.

Az 1950-nes születésűek voltak 1968-ban (érettségizett) 18 évesek . 1973-74-ben, a reform megtorpanásánál lettek (diplomás) 23-24 évesek.

1973-74 és 1985 közötti 13-14 évnyi időtartam a gázos időszak, amikor fokozatosan átvehették a rendszer működtetését, függően attól, milyen háttérrel, vagy ambícióval érkeztek. 1985 után már csak a hülye állt rá a káderi útra, 87-től meg már csak a hülye nem próbált letérni róla, ha ottan volt. 35-37 éves életkornál tartunk, a generáció zöme törvényszerűen legfeljebb középkáder. 2012 mínusz 1987 = 25 (+37) = 62. Tehát ők azok, akik idén , vagy a következő két évben mennek nyugdíjba, és akiknek apái már 80 év plusszos nyugdíjasok. De nyugdíjas az is, akiket az apák beszervezhettek ügynöknek.

Az 1950-nest követő (mondjuk 56-ig) népes (mert ratkós) (és "KISZ-es") generáció már (akik 1985-ben 29, 1987-ben 31 évesek voltak) csak a még pitibb káderségig vihette, de a köv. politikai ciklusban már ők is mind nyugdíjba mennek.

Aki még 2018-ban sem lesz nyugdíjas korú, de ügynökséggel érintett lehet, annak 1985-87 előtt már legalább 18 évesnek kellett lennie, vagyis 1967-69 közötti születésű, és ma 43-45 éves. Tehát aktivitása delelőjén van, viszont legkésőbb mondjuk 1985-ben még beszervezhető volt. Két irányban lehetett érdemes őket beszervezni: 1.) az akkor induló demokratikus ellenzéki pártokba, és 2.) a kémelhárítás-nemzetbiztonságba. Utóbbi irány belpolitikailag talán érdektelen, fedettségének fenntarása tehát valahol indokolt.

Az 1985 utáni demokratikus ellenzéki pártok közül nem csupán azok lehetnek viszont érintve, amelyek ma is is léteznek, hanem azok is, amelyek között volt átvándorlás. A fidesz, mint konzivá avanzsáló gyűjtőpárt, az vastagon. Beszipkázott minden leszakadót, bárhonnan szakadt le az illető. Miközben a szűz pártok, a Jobbik és az LMP sem érintetlen a 43-45 éves korosztálytól.

Magyarul: tényleg lehetnek cinkeltek azon kétharmados erők, akik ellenállnak a lapok terítésének.
Debrecenben pl. 1990-től nem a szocik osztják a lapot, gyakorlatilag mégis minden szinten túlélt mindent az egykori intézményi nomenklatúra. Az a legmegdöbbentőbb, hogy kezdetektől folyamatos, és egyre nyilvánvalóbbnak bizonyuló fideszes politikai tranzparencia mellett. Nálunk még az MDF is csak az ellenzéki jelenlétig vitte, és az 1998-2002-tes koalíciót is csak az élte közülük túl, aki átigazolt a fideszbe. A szocik bázisaként legtovább a megye tartott ki, de már ez is csak történelem.

mindig igazamva 2012.02.28. 18:49:07

Ha bevezetnék a lusztrációs törvényt, kiürülne a Parlament!

Virág et. 2012.02.28. 19:25:01

@jvizkeleti: Kérdés, kikre terjedne ki? Ha a kommunizmus működtetőire gondolsz, akkor azzal már nagyon el vagyunk késve, ezek az emberek - ha élnek is még - nyugdíjasok már, elve nem dolgoznának az államigazgatásban.

vizipipa 2012.02.28. 21:41:27

Évente 200 millió forint nyugdíjpótlékot fizet a magyar állam egykori partizánoknak és korábbi pártállami kitüntetésben részesítetteknek, valamint hozzátartozóinak. ........

barikad.hu/4_milliardot_fizettuenk_partallami_kituentetetteknek-20120228

Közöttük szt tiszteknek, pártitkároknak, mszmp osztályvezetőknek, belügyeseknek. Azoknak, akik működtették a rendszert.

zollerbá 2012.02.28. 21:41:44

@Oblomov: Tévedésben él Kedves Barátom, de ezzel legalább másokat ne tévesszen meg!------------------
Az ügynökbeszervezés még 1989-ben is gőzerővel folyt

2005. március 03., csütörtök, 15:39
Szerző: hvg.hu

Már recsegtek-ropogtak a szocialista rendszer eresztékei, de még 1989 első felében is több mint 2000 újabb célszemélyt vettek fel a megfigyeltek listájára. Összesen 165 ezer személy szerepelt a nyilvántartásokban, a megfigyeléssel pedig 8000 hálózati személyt foglalkoztatott.

Az Állambiztonsági Szolgálat (BM III. Főcsoportfőnökség) utolsó teljes félévi jelentését 1989. június 30-i keltezéssel készült. (ÁbOpNyO 1989. I. félévi jelentése 64-101/1989). Ez a hírszerzés (III/I) kivételével valamennyi csoportfőnökségre, tehát a kémelhárításra (III/II), a belső reakció elhárítására (III/III), és a katonai hírszerzésre (III/IV) egyaránt kiterjedt – idézi fel a jelentést Varga László történész, aki 1995-ben a Belügyminisztérium Iratfeltáró Bizottságának tagjaként találkozott a dokumentummal, és jegyzeteket készített róla. (Az irat egyébként az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárban ma is megtalálható.)

A jelentés szerint 1989 közepén az operatív nyilvántartóban 164 900 név szerepelt. Vagyis ennyi megfigyeltet tartottak nyilván. Ebből mindössze tizenegyen voltak a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagjai.

Bloodscalp 2012.02.28. 21:45:53

@Várúr: ennél szánalmasabb érvelés nincs:) ennyiből még van pofád komcsizni a későbbiekben? mellesleg akkor a D-209-es akta lehet hamisítvány is...

Bloodscalp 2012.02.28. 21:48:35

@jvizkeleti: nem hiszem hogy kiadják az iratokat:) KIM-es haverok is írnak a témáról, nekik lehet egy kis plusz infójuk csak ezért kérdem:)

Oblomov 2012.02.29. 00:00:06

@zollerbá:
Senkit nem akartam megtéveszteni. Nem is igazán értem, miért cáfolná a maga hozzászólása az általam mondottakat.

A maga által közöltek adatszerűen: 165 ezer megfigyelt (nem ügynök) jutott 8 ezer hálózati személyre 1989-ben. Ez ügynökönként 20-21 fő megfigyelt. Ha jól értem.

Amúgy a 8 ezer nem tűnik soknak. Országosan lehetett simán ennyi ellenzéki csoport, félcivil szervezet, intézmény, egyebek, ahova érdemes volt ügynököt telepíteni, akár többet is. De ez is már 23 éve volt, és az államrend is változott, rotáltak benne a pártok és a tartótisztek.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2012.02.29. 00:19:56

@Oblomov:

Az érvelésedben azt látom, hogy arra törekszel, hogy bizonyitsd azt, hogy egy ilyen lusztrációs és ügynöktörvénynek a haszna kicsi. Ezt el is tudom fogadni, hogy a haszna lehet eltúlzott.

De azt nem értem, hogy mi a kár, ami keletkezne a bevezetésével? Mert károkat biztos nem okozna. Tehát még mindig nettó haszonnal járna, akkor is, ha ez a haszon nem nagy.

TG69 2012.02.29. 11:14:27

@jvizkeleti: A kár az, hogy nincs rendesen feldolgozva az anyag, nincs kellően kitárgyalva az ügynöki tevékenység fajtái stb és így egy nevezőre kerül az összes 'ügynök', miközben az egyik emberek életét tettte tönkre, a másik meg nem is csinált semmit. Sok ember lett úgy ügynök, hogy a túlbuzgó tartótisztnek teljesítenie kellett a beszervezést, közben a 'beszervezett' nem is csinált semmit (vö talán Paskai). Volt 100-150 ezer (ilyen-olyan) ügynök, félmillió (családdal) közvetlenül érintett a dologban tágabb értelemben meg legalább 1 millió. Abszurd dolog ilyet ráengedni a társadalomra, amikor egyelőre a cél az ügynökök utálata és nem az áldozatokkal való együttérzés.

Szar ez az ország így is, egy ilyen aktus csak tovább rontana a helyzeten.

Oblomov 2012.02.29. 12:33:31

@jvizkeleti:
Ha károkat nem okozna, akkor haszna se sok. :)
Az én problémám is az, hogy nem kerülnénk a tudás birtokába általa. Ezt mutatja, hogy nem sok közéleti következménye volt az eddigi dekonspirálódásoknak sem. Vörös Vince, Olajos Csaba, Boros Imre, Szita, Csurka, Martonyi...
A tágabb közéleti érintettségek is kuriózumok, érdekességek, még inkább különösségek. Papp Márió, Bácskai Tamás, Molnár Gál Péter, Paul Lendvai, Tőke Péter, Incze Miklós, Gunst Péter, Szegvári Kati ... Nemigen tudsz súlyozni köztük, ha szimplán elolvasod nevüket ugyanazon a listán .
Vagy vannak még megrendítőbb esetek: Szabó István, és főleg Tar Sándor! Ezek bizony károk, talán veszteségek is.

Mert szemek voltak ugyan a láncban, mégis odapakoltak valamit, ami meg lazította a diktatúrát.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2012.02.29. 14:18:28

@TG69:

Ne haragudj, de ez nevetséges. Hogy lehetne a nyilvánosságra hozatal előtt már feldolgozni és látni, hogy ki hogy lett ügynök és ki bűnös és ki áldozat? Ezt egyszerűen nem is értem, hogy lehet ekkora hülyeséget ilyen magabiztossággal leirni.

Ez olyan, mintha a biróságon a birótól azt várnánk, hogy már az egész tárgyalási folyamat előtt tökéletesen lássa, hogy ki bűnös és ki ártatlan. Aztán mivel ez elve lehetetlen, megállatpitani, hogy hát akkor ez igy nem jó, ezért az egész biróságosdira nincs is szükség, mert nem lehet előre tudni, hogy akit megvádolnak az ártatlan vagy bűnös-e, és lesznek olyanok akiket megvádolnak és majd a végén kiderülhet, hogy ártatlan volt.

Ne haragudj, de ez az érvelés egész egyszerűen nevetséges.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2012.02.29. 14:22:14

@Oblomov:

Ez most, hogy érv arra, hogy ne legyen nyilvános az adat?

Nem értem, hogy ki állithatja komoly arccal, hogy az, hogy egy diktatúra működésének adatait, ne hozzuk nyilvánosságra, mert az "megzavarhatja" az embereket.

Ez maga a paternalizmus ne továbbja.

TG69 2012.02.29. 14:36:20

@jvizkeleti: Kenedi bizottság megvan? :)

TG69 2012.02.29. 14:43:41

@jvizkeleti: Tehát a sorrend a következő:

- Legyen egy alapos történészi feltáró munka, amelyik rendezi a különböző ügynököket és feltárja a tényleges tevékenységüket. (Ez egyáltalán nem egyértelmű!!!!)
- Ezután
a1) nyílvánosságra lehet hozni és/vagy lusztrációval szabályozni, hogy az érintettek ne lehessenek bizonyos közfeladatokban pozíciókban
a2) továbbra is kvázi titkosítani és a rendszerváltáskori paktumnak megfelelően (vö spanyol ilyen téren sikeres átmenetet) és csak amikor már történelem foglalkozni vele nagy nyílvánosság előtt.

Oblomov 2012.02.29. 17:00:32

@jvizkeleti:
Valóban azt gondolod, ha a fidesz mégis nyilvánosságra hozna valamit, akkor az majd a paternalizmusnak tüstént véget vet? Amikor meg mégis megteszik, akkor nagyon baba lesz újrázniuk?

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2012.02.29. 23:54:51

@TG69:

Hát igen, ez igy már sokkal jobban hangzik, bár én igy is a teljes nyilvánosság pártján állok.

@Oblomov:

"Valóban azt gondolod, ha a fidesz mégis nyilvánosságra hozna valamit, akkor az majd a paternalizmusnak tüstént véget vet?"

Nem gondolom úgy, hogy véget vet. Azt gondolom, hogy a van két állapot. 1) Nyilvános adatok. 2) Nem nyilvános adatok. Ebböl a két állapotból az 1) a kevésbbé paternalista. Én nem bizom az államban. Ne titkolozzon, lássunk csak a veséjébe.

" Amikor meg mégis megteszik, akkor nagyon baba lesz újrázniuk?"

Még egyszer leirom és akkor ki is fejtem: Ezeknek a törvényeknek (ügynök, lusztrációs) a bevezetése szükséges de nem elégséges feltétele annak, hogy én a Fideszre szavazzak. Ez azt jelenti, hogy ha ezek nem születnek meg, akkor BIZTOS NEM szavazok a Fideszre. Ha megszületnek, akkor TOVÁBBI feltételei vannak, hogy rájuk szavazzak. Ezek főleg oktatáspolitikai és gazdaságpolitikai feltételek, amelyek szintén szükséges feltételek.

TG69 2012.03.01. 11:40:29

@jvizkeleti: Az eredeti posztomban a "nincs rendesen feldolgozva az anyag" erre utalt, de félreérthető volt. Egyébként én is tudni szeretném a múltat, de azért ráérek és meg tudom várni annak szinvonalas tálalását, amely kevesebb sebet üt (főleg feleslegeset), de azok annál nagyobbak és mondjuk igazi elégtételt tud szolgáltatni az üldözötteknek. Most az lenne, hogy az én ügynököm nem csinált semmit, a tied meg mindekit tönkretett stb.

Sapika 2012.04.14. 15:23:15

@Oblomov: Láttam a nick-adatlapján, hogy írt egyszer egy posztot a Mandiner blogon, de nem találom. Meg tudná adni az elérhetőségét?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.15. 08:55:29

@Sapika: mandiner.blog.hu/authors/Oblomov

Bárki írásai kigyűjthetők bármely blog.hu-s blogról a fenti szintaxist követve, feltéve, ha léteznek.

Sapika 2012.04.15. 15:20:38

@Counter: Kösz. Használni fogom a szintaxist, valahányszor érdekesebb kommentet találok. [Gondolom az ékezetes betűket és szóközöket magamnak kell százalékjeles kódokká alakítanom.]

magyarpoker · http://www.chocolatepoker.hu/ 2012.06.12. 16:30:34

Tudna valaki segíteni az új Magyar pókertörvény bevezetésének státuszáról? Mennyiben vonatkozik a póker játékosok adózására és mikortól lép ténylegesen életbe?
Köszönöm!
süti beállítások módosítása