Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
      Kommentszűrés
’12 feb
11
10:11

Update kétnyelvűség

Írta: Kajdász

  A Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért Mozgalom alaposan felkavarta az állóvizet a szlovákiai (és valamelyest a magyarországi) sajtóban. A civil aktivisták egy olyan témát vetettek fel, ami nem új és nem is egyedi jelenséggel foglalkozik. Jópár magyar cég van – MOL, OTP, csak hogy a legnagyobbakat említsem –, amely határon túl is jelen van különféle kirendeltségeivel. Az alkalmazottak révén az üzletekben szinte kivétel nélkül kiszolgálják az ügyfelet magyarul, viszont a kirakatok, reklámanyagok, termékek megnevezései már igen hiányosan, vagy egyáltalán nincsenek feltüntetve magyarul a helyi hivatalos nyelv mellett. Azokról a településekről beszélünk, ahol a vásárlók túlnyomó (vagy legalábbis jelentős) része egyébként magyar. A szlovákiai magyar bolttulajdonosok számára, akik félelemből vagy megszokásból – erre is kitérek később – ódzkodnak a magyar feliratok kihelyezésétől, példaként szolgálhatnának a magyar gyökerű láncok. Ehelyett gyakran ellenállásba ütköznek a magyar változatot igénylők – mint most is.

  A legújabb ügy egy olyan céghez kapcsolható, ami híres is, terjeszkedik is, de nem kapcsoljuk klasszikusan a magyar témához. A Norbi Update vásárló-közönsége nem feltétlenül érzékeny a kisebbségi magyarok gondjaira, jobb esetben nem értik, miről van szó, rosszabb esetben pedig teljesen félreértelmezik. Schobert Norbi és Rubint Réka gyakori vendégek a celebhírekben, rajongótáboruk a bulvárban edződött, és bizony kapnak meleget-hideget témától függetlenül.

  Talán ezért is értékelte a Norbi Update szlovákiai franchise ágának ügyvezetője a márkanév ellen irányuló támadásként a nekik címzett vásárlói levelet, amely a magyar feliratokat hiányolta. A vezető úgy gondolta, szakít a megszokott „Köszönjükválaszát, mindentmegteszünk” sablonnal, és jól odamond a vásárlónak, kioktatva őt, és számon kéri a jóindulatot. A tudatos vásárló viszont kitette a Facebookra a levélváltást, akaratlanul is elindítva a lavinát, és gondoskodva arról, hogy az ügyvezető ismételt nyilatkozatain és a témához érkezett több száz megjegyzésen keresztül bepillanthassunk egy széles tömegekre jellemző gondolatmenetbe. Megszólal a mit sem értő magyarországi átlagpolgár, a jól értesült összeesküvés-gyártó, a jogairól rég önként lemondott szlovákiai magyar, és az ez ellen harcoló kétnyelvűség-párti aktivista.

  Ezen sorok írója maga is szlovákiai magyar, aki már jópár éve idejének felét Budapesten, másik felét Komáromban tölti, és szimpatizál a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalommal. Ez természetesen befolyásolja a véleményekről alkotott véleményemet, ahogy másét is saját környezete. A következőeket igyekszem magyarországiak és szlovákiaiak számára egyaránt érthetően, senkit nem sértve leírni.

  A legtöbb ember nem érti, hogy jön a kétnyelvűség problémája Norbihoz. Miért pont ő? Akadtak, akik egyből azt gyanították, hogy egy másik pékség vagy étterem fizethette le az aktivistákat, netán a kolbászlobbi áll a háttérben, szakmai féltékenységből.

  A Kétnyelvű Dél-Szlovákia az elmúlt hónapokban válogatás nélkül helyezte el a kétnyelvűség hiányára figyelmeztető matricáit több városban is, megafonnal pótolták a magyar szöveget a párkányi állomáson, kétnyelvű útjelzőtáblát állítottak Szerdahely mellett, és a települések magyar megnevezéseit hiányoló táblákat helyeztek ki, tehát legfeljebb a matrica- és táblagyártók lobbija lehet befolyással a szervezetre. A mozgalomnak politikai szándéka sem volt a kezdeményezéssel, a nyelvhasználat kérdése független az ideológiai irányultságtól.

  Akkor mi lehet az, ami a Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért Mozgalmat motiválja? Az, amire a felhívás szövegéből közvetlenül is következtetni lehet – a csoportosulás célja Szlovákia magyarlakta településein a magyar nyelvhasználat fokozatos kiszorulásának megakadályozása, megfordítása.

  Nagyon lehangoló, hogy általában szlovákiai magyarok, köztük a ügyvezető igazgató is azzal érveltek, hogy felesleges a magyar felirat, ha a szlovákiai magyar úgyis megérti a szlovákot.

  A szlovák nyelvtudást és a magyar nyelvhasználatot gyakran összemossák, pedig teljesen másról szól a kettő. A magyar nyelv színtere fokozatosan az otthoni nyelvhasználatra korlátozódik, ami az elszlovákosodás előszobája. A magyar a nyilvános érintkezésből való kiszorulásáról tehetnek a hivatalok, munkahelyek, szolgáltatások és üzletek is, minden, amit látunk és hallunk. Így a hangosbemondó, a buszmenetrend, a hivatali nyomtatvány, a munkahelyen elkészítendő dokumentáció, az éttermek étlapja, a termékek neve a boltban. A felvidéki magyarok szókincsébe akaratlanul is belekeveredik egy-egy szlovák szó. Bizonyára a magyarországi olvasók már találkoztak olyan szlovákiai magyarral, akit alig értettek, mert tyeplákiban vagy botaszkiban ment venni párkit horcsicával a poisztyovnya mellé, a podporát pedig kalkulacskával kontrolálta. Ezek a jelenségek rövid távon viccesek, de bizonyított tény, hogy ez magyar felek közt is csakhamar átcsaphat szlovák vagy vegyes nyelvű kommunikációba.

  Másik gyakori reakció, hogy a magyar feliratok hiányára való figyelmeztetés felesleges problémakeresés, ahelyett, hogy egy magyar cég sikereinek örülnének, csak a negatívumot keresik, és ez is egy tipikus példa a magyar széthúzásra.

  Szerintem a Nagy Magyar Széthúzásnál csak egy rosszabb van: ha bármilyen kritikát a Nagy Magyar Széthúzásra panaszkodva utasítunk vissza. Valójában az egész érvelés saját farkába harap, hiszen egy magyar összefogást mi sem szimbolizálná jobban, mint az, hogy a magyar vásárlókra való tekintettel válogatás nélkül mindent feltüntetünk magyarul is.

  Mert a változtatás felfogható egy gesztusként a vásárló irányába. A cég van az ügyfélért, és nem fordítva. A vásárló kényelmesebben érzi magát egy étteremben, ha kedvenc zenéje megy a háttérben (vagy épp nem megy semmi), ha kedvelt ételeit szolgálják fel, vagy éppen ha anyanyelvén (ráadásul megfelelő helyesírással) olvashatja az étlapot. És részben igaz az, ahogy többen is írták, nem az alapján választunk éttermet, hogy milyen nyelven van kiírva a nyitva tartás, de ez is hozzájárul a vásárló kényelméhez, összességében pedig ahhoz, hogy hol költi el a pénzét. A férfiaknak szóló reklámok nem véletlenül vannak tele mellekkel, ahogy a gyereknek sem véletlenül cuki kisállatokkal reklámozzák a tejtermékeket. Akkor sikeres a marketing, ha a célcsoportot a lehető legszemélyreszólóbban tudják megszólítani. Ennek pedig egyik elsődleges eleme a nyelv.

  A megszokásnak a szlovákiai magyar társadalmon belül nagy visszatartó ereje van. Egy képzeletbeli üzletvezető számára teljesen magától értetődő és logikus (lenne) a környezetet az ügyfeléhez hangolni, betartva a törvényi rendelkezéseket. Ez – például Komáromban – azt jelenti, hogy a potenciális vásárlóra való tekintettel magyarul és szlovákul is feltüntet mindent az árcédulától kezdve a nyitva tartásig. A gyakorlatban viszont már nem így van. A megjegyzésekből is kitűnik, egyszerűen megszoktuk a szlovák vizuális környezetet a többségi területeken is, és sok szlovákiai magyarból kiveszett az igény arra, hogy ott, ahol ő fizet egy szolgáltatásért, ne tekintsék az ő nyelvét másod- vagy harmadrangúnak.

  A hírhedt szlovák nyelvtörvény sem tiltja, és nem is tiltotta soha, hogy magyarlakta településeken magyar feliratok megjelenhessenek. De úgy látszik, nincs is rá szükség, hiszen félelemből vagy közönyből lemondunk erről a jogunkról.

  Norbinak tulajdonképpen balszerencséje, hogy a vezérigazgató agresszív kismalacként reagálta le a dolgot, kirobbantva ezzel az ügyet. Az Update hálózat szlovákiai boltjaiban ugyanis nem általános gyakorlat a kétnyelvűség, de helyszíntől függően számos kiírás és termékfelirat két- vagy akár többnyelvű. Több magyarországi gyökerű cég, például a MOL-Slovnaft vagy CBA (ugye, a magyar üzletlánc) szlovákiai pultjain általában egy kézen össze lehet számolni a magyar szavakat.

  A részleges kétnyelvűség, vagy a magyar szövegek szégyenkező, titkolt feltüntetése ugyanúgy káros. Többek szerint ez szőrszálhasogatás, és részletkérdés. A semminél ugyan több, de nincs értelme az információ egy részletét lefordítani az egyik elsődleges vásárlói kör nyelvére, főleg, ha ebben nem akadályoz minket nyelvtudás vagy törvény. Másrészt a magyar nyelvű szövegek kisebb betűmérettel való szedése, háttérbe szorítása tudat alatt és közvetlenül is tükrözi a nyelvet használó vásárló felé, hogy ez a nyelv itt másodrangú. 

  Mit tehet akkor a magyarországi polgár?

  A magyar gyökerű cégektől joggal lehet elvárni, hogy lehetőségeiket kihasználva mindent két nyelven, az adott ország hivatalos nyelvén és magyarul is feltüntessenek. Ezzel hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Szlovákiában és más magyarlakta vidékeken olyan környezet alakuljon ki, ahol a helyi magyar ugyanúgy teljes értékű állampolgárnak érezheti magát.

Címkék: szlovákia norbi komárom update felvidék kétnyelvűség somorja nemzetpolitika kétnyelvű dél szlovákiáért mozgalom

A bejegyzés trackback címe:

http://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr864092438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

antho 2012.02.11. 11:01:07

Hagyjátok, Norbi is kisebbségi. Az agyatlan faszfejek kisebbségébe tartozik.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.02.11. 11:01:17

Most mondanám, hogy többet nem vásárolok Norbinál, de ez igazából akkor is így lenne, ha "Elhízás? Nem, nem, soha!" feliratokkal reklámoznák magukat Felvidéken.

Egyébként fontos poszt, ha kezdeni akarunk valamit a problémával, első a megfelelő helyzetértékelés. Igaz, tényleg lehetne némileg rövidebb.

Hogy mi lehet a megoldás? Szerintem amit a Kétnyelvű Szlovákia csinál... szépen lassan el kell kezdeni küzdeni a jogokért, az élet egyre több területén. Nem lesz könnyű, mert a felvidéki magyarok félnek, és a szokás nagy úr. De érdemes megnézni Csonka-Magyarországot. Itt ugyanúgy a nem volt divat magyarnak lenni 20 éve, és ez azért mostanra megfordult.

Turhoparaszt 2012.02.11. 11:08:30

@jose maria padilla: No hát ékesen bizonyítottad, szépecsém, hogy gyönyörű országunk azon takonyagyú lakói közül vagy az egyik, akiről a poszt szól :)

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2012.02.11. 11:09:46

@malacz69 rezignált: rövidítem :) egy vegyes közösségben az üzletekben az egynyelvűség rossz, a többnyelvűség jó.

Asztalos Gábor 2 2012.02.11. 12:12:13

"szlovákok országa"

menjen a redvás kurva anyjába ez az exrendőr geci.

A felvidéki magyarok meg bojkottálják a nem kétnyelvű üzleteket. Ha tömegesen teszik, talán észheztérnek.

vizipipa 2012.02.11. 12:21:30

@TaTa86.: +1

Az ülünk és magunkban siránkozunk, nagyon egyirányú út. Ezek a lányok/fiúk elindultak egy másik úton. Minden elismerésem az övék.

És erre ugye rájött az MKP is.
Táblákat állított az MKP
www.bumm.sk/65152/tablakat-allitott-az-mkp.html

A Híd pedig ébredezik és zavarban van.
Híd: kampányfogás az MKP táblaállítása
www.bumm.sk/65166/hid-kampanyfogas-az-mkp-tablaallitasa.html

A kétnyelvűek meg örülnek. Mert lehet ez kampányfogás is, de mindenképp a kétnyelvűséget erősíti. Meg tán azt is, hogy siránkozás helyett jobb a cselekvés.

Bloodscalp 2012.02.11. 13:14:09

egy dolog hogy igaza van hogy egy pöcs norbika-amugy is-ha nem írja ki a saját nyelvén, de az eszem megáll hogy erről ennyi pofázás megy.

Mellesleg Pozsonyban épp mennek a tüntik hozzánk hasonlóan, és itt arról megy a vita miért csak szlovákul tájékoztat...

végülis kinek mi a fontos.

Kajdász 2012.02.11. 13:43:57

@Bloodscalp: pontosan, kinek mi a fontos. Erről is szól a poszt. Szeretném én is, ha kevesebbet kéne pofázni róla, sajnos eddig ez nem használt. Az ügy pedig most robbant ki a napokban.
Ezzel együtt persze a pozsonyi tüntetések is fontosak.

csi szi 2012.02.11. 13:56:52

Valahol meg tudom érteni, ha egy magyar cég nem akarja "provokálni a szlovákokat", épp elég hogy magyar. Egyelőre elég, ha megvetik a lábukat magyar cégek odaát.

panelburzsuj 2012.02.11. 14:35:06

@Kajdász:

Norbi - föltételezem - leginkább eladni akar.

És azt mérlegelheti, hogy a kétnyelvűséggel több magyar érzelmű vásárlót nyer-e, mint amennyi szlovák érzelműt - veszít.

Nem szoktuk hangoztatni, de attól még úgy van: a határt átlépve minden "hazai" automatikusan multivá válik, akit egy dolog érdekel igazán - a pénz ...

(És Norbi Szlovákiában - nem "hazai" ... )

Kajdász 2012.02.11. 14:58:40

@csi szi: Nagyon erős túlzás, és nem állja meg a helyét, hogy a magyar feliratok provokálják a szlovákokat. Néhányat lehet, hogy igen. De ha abból indulunk ki, hogy csak azt csináljuk, ami egy szlovákot sem provokál, bizony, eláshatjuk magunkat.

jan 2012.02.11. 15:12:33

Onnét, hogy "minek kiírni magyarul, úgyis mindenki tud szlovákul is", csak egy lépés a "minek megtanítani a gyereket magyarul, ha apu, anyu, szomszédok stb. mindenki úgyis tud szlovákul is".

És tényleg. Lehet, hogy el kéne fogadni, hogy az emberek többségének mindegy, hogy melyik nemzethez tartoznak: boldogulni szeretnének, családot, gyerekeket, megélhetést. Az meg, hogy mindezt szlovákként, magyarként, csehként, amerikaiként teszik, sokadlagos kérdés.

Kajdász 2012.02.11. 15:14:50

@panelburzsuj:

1) Nem hiszem, hogy azért, mert minden megvan magyarul is, vesztene egy üzlet a szlovák vásárlóiból. Ha olcsó a Forint, gond nélkül vásárolnak a magyarországi, dél-komáromi üzletekben.

2) A pénz miatt nyit boltot mindenki, nincs is ezzel gond. Az csak lendít az üzleten, ha a termékedet a vásárlónak saját nyelvén (is) ajánlod.

3) És ha már a pénznél tartunk, mivel olyan városokról beszélünk, ahol a többség, vagy jelentős kisebbség magyar, a vásárló, aki a pénzét otthagyja, ugyan ilyen arányban magyar. Illik megtisztelni a vásárlót.

4) Hmmmm. Írod, hogy Norbi Szlovákiában nem hazai. Mivel magyar tévét néznek, magyar újságokat olvasnak, a szlovákiai magyarok alapvetően az anyaországi üzleteket hazaiként fogadják. Visszafelé is kéne működnie.

Ezekiel 25,17 2012.02.11. 15:24:15

@antho: AZ a baj, hogy ők nem kisebbségben, hanem többségben vannak :S

StMarton 2012.02.11. 15:49:26

@jan: Az a világ, amit te megfestesz, jövő nélküli. De jobb esetben unalmasabb.
Jól láthatod, hogy az idézett emberek magyarnak vallják magukat, néha még mély érzelműnek is, csak elszoktak a nemzeti hovatartozás néhány velejárójától :)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2012.02.11. 15:55:30

@malacz69 rezignált: mi van, nincs türelmed bizonyos terjedelemnél hosszabbat elolvasni? :)

panelburzsuj 2012.02.11. 16:00:50

@Kajdász:

Érvelni lehet a végtelenségig - egy vállalkozás viszont számolni, sőt mérni is kényszerül, ha hosszú életű akar lenni a piacon.

Hogy Szlovákia állam egyes vidékein, pláne egyes településein az ő számára mi az üzletileg legcélszerűbb nyelvhasználati magatartás, azt Norbi Update vagy okosan kitapasztalja a saját bőrén, vagy kevesebbet keres a lehetségesnél.

Szóval a gubanc ott van, hogy a Kétnyelvűség Egyesület és a Norbi célfüggvénye nem ugyanaz.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.02.11. 16:26:15

Norbert úr hozza a szokásos paranoiás, sértődött kisgyerek hozzáállását, a nép egyik fele védi, a másik támadja. Nem újság. Bár ez a hiszti lényegesen több tartalommal bír, mint mikor a végigkarcolt luxusautója okán nyígott.

Kajdász 2012.02.11. 17:56:51

@panelburzsuj: Mérni kell, való igaz, ki kéne nekik próbálni. Az elmélet viszont mellette szól, ahogy a külföldi és a csekély számú belföldi példa is. Lehet más a célfüggvény, de pozitívan korrelál a kettő.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2012.02.11. 18:02:16

@dobray:

De van. Csak ahhoz érdekesebb témát érdekesebben kell megírni. Néhány példa címmel:
Heller Ágnes és a szex,
Vásárhelyi Mária és a fodrászok,
Miért izgulnak rá a lovak Gréczy Zsolt cikkeire

Tragedy 2012.02.11. 18:08:30

bulvármandiner...
Ennyi jött le ezen a héten az überjobber vérifjaknak?
Lehetett volna riportot arról, hogyan vészelték át arcuk átrendezését azon honfitársaink, akik a matolcsi-féle matematikai transzmodell szárba szökkenését éppen első, 2012-es fizetésük megérkezéskor tapasztalták meg!

Bár a mandineren vasalt inges fidesznyikek szórakoznak.

bgp 2012.02.11. 18:12:00

Az egész cikkből ez jött le:

"Több magyarországi gyökerű cég, például a MOL-Slovnaft vagy CBA (ugye, a magyar üzletlánc) szlovákiai pultjain általában egy kézen össze lehet számolni a magyar szavakat."

Ha a CBA se "magyar" akkor már gáz van!!!

komplikato 2012.02.11. 18:12:55

" Több magyarországi gyökerű cég, például a MOL-Slovnaft vagy CBA (ugye, a magyar üzletlánc) szlovákiai pultjain általában egy kézen össze lehet számolni a magyar szavakat."

A posztban ez, meg a beidézett beszélgetések azok amin filózni kéne.

@Ezekiel 25,17: Izé, magyar településen nem a magyarok vannak kisebbségben Szlovákiában.

Az meg hihetetlen és érthetetlen számomra, hogy van aki nem pofázik hanem tesz, erre mindenki nekiáll fikázni és hőbörögni.

endre2714 2012.02.11. 18:13:35

Egy másik oldalon olvastam először a témáról, ahol be volt linkelve a tulajdonos facebook oldala. Megnéztem, van két gyermeke: szüleik magyarok és mégis csak szlovákul posztolnak - és még csodálkozunk, hogy nem érdekli, hogy nincs semmi kiírva magyarul?

Heremóka 2012.02.11. 18:16:46

@jan: ma a nemzetiségedet adod fel, mert úgy "kényelmesebb", holnap pedig az elveidet is, ha úgy lesz az...

Anselmo 2012.02.11. 18:27:24

Ha Magyarországon tiltanák meg a kisebbségek nyelvhasználatát, az összes liberális pesti fehjangon visítana, hogy nácizmus van. Ha Szlovákiában teszik ugyanezt, akkor ugyanezek az emberek helyeselnek. Össze kéne szedni mindet és átrakni Szlovákiába, hadd élvezzék. Persze ez nagy kiszúrás lenne a szlovákokkal, mert rosszabb lenne, mintha atomot dobnánk rájuk.

panelburzsuj 2012.02.11. 18:31:47

@Kajdász:

"pozitívan korrelál a kettő"

Abban megegyezhetünk, hogy konkrét mérésekig jobb ebben hinni és ezt hirdetni, mint ellenkezőleg. :)

komplikato 2012.02.11. 18:38:18

@Anselmo: Ugye tudod, hogy nem tiltották meg a kisebbségi nyelvek használatát. Egyszerűen hivatali nyelvként csak akkor van esélyed, ha adott területen az a nyelv elér egy bizonyos százalékot.
Magyarországon meg nincs tiltás, csak éppen szarnak rá. Mert az oké, hogy van sváb, szerb, román ügyintézés itt-ott, de van ám rengeteg kínai, vietnami, orosz Budapesten és hát szerinted használhatják a nyelvüket? Az nem nyelvhasználat, hogy kiírják a boltra annak nevét ciril betűvel vagy kínaiul.

StMarton 2012.02.11. 18:39:19

@Tragedy: Tökéletesen megszemélyesíted a határon túliak iránt nulla figyelmet szentelő anti-Fideszest.

StMarton 2012.02.11. 18:41:05

@panelburzsuj: Van bármi tapasztalatod vagy érved, ami alapján azt sugallod, hogy szerinted határon túl nem érdemes magyarul megnyilvánulnia a kereskedőnek?

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.02.11. 18:43:12

Update magyarul szar. Update szlovákul szar. Mi itt a probléma?

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2012.02.11. 18:44:41

@panelburzsuj: Te viszont azt tartod elképzelhetőnek, hogy a (döntően magyarlakta, erről beszélünk) településeken negatívan hat a forgalomra a magyar nyelvhasználat, ami, valljuk meg, eléggé abszurd :)

roki 2012.02.11. 18:47:34

@csi szi:

Cserebe Norbinak sikerult provokalnia a magyar kozvelemenyt a felvideki, turbototosodo uzletvezeton keresztul, mar pedig itthon tobbet veszithet.
Havereknal mar ki van adva ukazba, hogy tronorokos kismalacot nem tomheti a zasszony a Norbiupdattel a kilok ellen, vegyen neki jo magyar zoldseget inkabb.

A haver meg en ugyan a szalonna & palinka tagozatot erositjuk, de tudjuk, hogy a kozeposztalybeli jo megjeleneshez karcsu zasszony es megjeleneskepes orokos dukal, igy a penzmagot az update kajajukra nekunk kell osszegereblyezni, ugyhogy a Norbi jol teszi, ha ugy forgolodik, hogy nekunk is tessen.

StMarton 2012.02.11. 18:48:10

@Kompli: A legnagyobb és őshonos magyarországi kisebbségek is számban és arányban is jóval kevesebben vannak, mint a felvidéki magyarok. A többi általad említett kisebbség még ennél is gyérebb.
Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lehetne nekik is kényelmesebbé tenni az ügyintézést.

sisszi 2012.02.11. 18:54:02

norbi csapkodja nevettében a térdét miközben üzeni, hogy " köszi az ingyenreklámot srácok, nem is tudom mivel érdemeltem ezt ki"

Kajdász 2012.02.11. 19:07:08

@sisszi: A posztnak nem célja Norbit vagy bárkit is lejáratni. Sőt, Erdélyben és Felvidéken is alakultak olyan csoportosulások, amelyen ingyen reklámot biztosítanak olyan üzleteknek, amelyek teljesen kétnyelvűek.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.02.11. 19:21:07

A főoldalon a címet olvasva gondoltam végre egy értelmes, magyarok összefogásáról szóló cikket olvashatok, erre néhány bevágott facebug beszólással sikerült bebizonyítani, hogy milyen egy mocskos széthúz fajta vagyunk mi. Értelmes hangvételű cikkre nincs igény ami összefogásról, vagy alapvetően pozitív dolgokról szól? Vagy azért nem fizet az index?

Norbival meg nem tudom minek kell törődni, a saját országában átba**za honfitársait, majd egy idegen országban pont ne tenné ezt.

is 2012.02.11. 19:36:25

@StMarton: és akkor az a sokszázezer ember, aki a 18-19. században elmagyarosodott, miután a törököket követően ide lettek "telepítve", az is jövő nélküli lett? vagy ha elmagyarosodik, az jó, de ha más irányba lép, akkor nem?

roki 2012.02.11. 19:37:41

@sisszi:

Ketlem.
Norbinak sikerult a wannabe magyarokkal utkoznie (igaz mas hibajabol + korultekintes nelkuli uzleti teblabolas, magyarul szakertot megfizetni nem akaro soher amatorizmus okan) akik friss kozeposztalykent nagyon fogekonyak a nemzeti eszmere. Mint mindenhol a vilagban igy tortent a tortenelem alakulasa soran, itt, nalunk is ez egy karakteres jellemzoje az alakulo kozeposztalynak.
A polgarosodas karoltve jart a nemzeti eszmevel, mint az kozismert, a globalizalodo elitek mar a kovetkezo gradics.
Amiert ez kulonoskeppen Norbinak fontos, annak oka, hogy a wannabe kozeposztaly az, aki a szegenyebb sorbol kivakarodzva habzsolva fogyaszt, aztan hizik mint a luftballon. A hizas utan lelkiismeretfurdalasa van es ezert kitomi Norbit, de rendesen.
A (relativ) draga etelek megvasarlasahoz szinten megfelelo anyagi erovel rendelkezo regi kozeposztalybeli retegek mar megtanultak egyuttelni a jomoddal, oket nem fenyegeti az elhizas, igy Norbi tobbsegi kundcsaftjai eleg jol belohetok, a rajtuk kivuli keves szamu, alkatilag hizasra hajlamosra nem nagyon lehetne karcmentes BMW czirkalot, a wannabe kozeposztaly statuszszimbolumat bazirozni.

Norbinak meg kellene talalnia azt az utat, aminek soran kielegitheti a felvideki, sovenizmusra hajlamos wannabe turbotot kozeposztaly igenyeit is a magyar nyelv megtagadasaval, amin jarva ezzel parhuzamosan nem vesziti el azon hazai retegek joindulatat, akikbol megtollasodott.

Tulajdonkeppen igazi megoldas elottem nem nagyon korvonalazodik, mert ami tot sovenizmushoz dorgolodzes kell a mutatvanyhoz, az Magyarhonban egeszen biztos, hogy veri a biztositekot.

Talan, ha Norbi probalkozna egy athidalo megoldassal....

aritus 2012.02.11. 19:37:55

@Anselmo: én úgy látom az itteni kommentekben, hogy az itteni (nagyon magyar érzelmű) törzsközönség az, aki értetlenkedik a poszton, unalmasnak találja stb. Kivétel Tata86. Szóval az lehet, hogy a te fejedben lévő liberálisok ilyenek, csak annak a valósághoz semmi köze, az csak a te projekciód.
Én pl liberális vagyok, de teljesen egyetértek a posztolóval, és nagyon is értem, hogy az miért veszélyes, ha a társadalom nyílt tereiről a 4 fal közé szorul a magyar nyelv használata. Hogy a rejtőzködés hogyan nyomorít meg. Hogy sivárosít el, ha a gyökereinket "elfelejtjük", elhagyjuk, nem ápoljuk.

StMarton 2012.02.11. 19:44:20

@is: Nem állítottam ilyet. Fontos számukra biztosítani mindent. Ha másért nem, legalább azért lenne érdemes Magyarországnak átlagon felül is jól bánnia a kisebbségeivel, hogy ezzel példálózva kérhesse számon szomszédaitól ugyanezt. De ez csak politikai ok, az egész célja az, hogy a kisebbségi otthon érezhesse magát.

aritus 2012.02.11. 19:44:42

@vladys73: szerintem nem az derül ki, hogy mocskos, széthúzó fajta vagyunk, hanem inkább az, hogy a félelem nagy úr, abból lesz az öncenzúra, és jobb, ha nem nyitod ki a szádat, és nem provokálsz mentalitás. Nem tudom, hogy te Szlovákiában élsz, én nem, tehát én nem mernék ilyen sommás negatív véleményt mondani, mert nem az én bőrömre megy. A Kétnyelvű-Délszlovákia mozgalom pont ezzel az öncenzúrával szakít, és helyesen teszi.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.02.11. 19:49:22

@aritus: Magyarországon élek ezért érdekelt mi van kint Szlovákiában, arra vártam le lesz írva miket tesznek, hogyan harcolnak stb. az elején volt erről is szó, aztán meg átmegy a cikk fikázásba.

StMarton 2012.02.11. 19:50:00

@roki: Te roki, szerintem nagyon mellékvágányon vagy. Wannabe magyar - ez mit jelent nálad?
Szerintem a sovinizmushoz való dörgölőzés nem megoldás, semmilyen esetben sem. Ha egy szlovák azt rója fel nekem, hogy kiteszem a boltomra a magyar táblát is, akkor vásároljon máshol, de ne nálam. Ugyanez fordítva.
Az áthidaló megoldás, amit keresel, az pont a kétnyelvűség. Akinek nem tetszik, az meg hízzon meg! :D

roki 2012.02.11. 19:51:26

@is:

A t0r0k utan a Felvidekrol is zomeben azok koltoztek vissza, akik korabban eszakra, vagy eppen nyugatra menekultek.

A valodi, etnikai gyokerekkel is megtamasztott nemet vagy "szlovak" bekoltozes alacsony aranyu volt, a nemetek zommel el is tavoztak a kitelepites soran.

A kulonfele okbol a magyarokat szalamizo politika termeke a betelepulo "szlovakok" tomege, ok elsosorban evangelikus vallasuk oegyhazi cseh nyelve miatt lettek letotozva, mikozben a felvideki, evszazadok soran magyarkent egysegesulo etnikumra utalnak azok a vezeteknevek, amik megorzodott siremlekeiken lathatok.

Be kellene fejezni a panszlav nyomulast, mar Sztalin is megmakkant, hogy lenne, aki nyomatekot adhatna a kulturalis ternyeresi kovetelodzesnek.

Olvasni kellene kis mainstream euroatlanti regeszetet, ahol egyertelmuen leszamoltak a mindenfele vandorlo szlavok legendajaval.... ha mar a sirjaikat nem talaljak.

aritus 2012.02.11. 19:51:40

@is: a 18-19. században szökkent szárba a nacioanlizmus, és gyakran igen erőszakos formában nyilvánult meg. Nemcsak Magyarországon, egész Európában. Aztán a 20. században megtapasztaltuk, hogy ez az erőszakos nacionalizmus hova vezet (2 vh, európa kettészakadása stb), tehát MA már másképp gondolkodunk erről (remélem). Tehát a kisebbségi jogok fontos emberi alapjogokká váltak. Persze sajnos a gyakorlat nem tündérmese, de ez a mozgalom nekem azért szimpatikus, mert azt mutatják, hogy ezekkel a jogokkal szabad élni, ezekkel nem másokat rövidítesz meg, hanem azokat gazdagítod, ha élsz vele, akikre vonatkoznak.

StMarton 2012.02.11. 19:52:53

@vladys73: "arra vártam le lesz írva miket tesznek, hogyan harcolnak stb"
Pont ez volt leírva. Mert a harc általában nem csak játék és mese.

aritus 2012.02.11. 19:54:26

@vladys73: épp az a lényeg, hogy nem "harcolnak", hanem cselekszenek. A harccal csak ellenségeket szerzel, a cselekvéssel pedig támogatókat, szimpatizánsokat.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.02.11. 19:58:34

@StMarton: Nekem az jött le, hogy a magyarok széthúznak meg beszólogatnak, a magyar cégek lusták Szlovákiában magyar feliratot biztosítani.+ Itt válaszol a FB megjegyzésekre.

roki 2012.02.11. 20:00:20

@StMarton:

A "wannabi" (lenni akar) ebben az esetbe a feltorekvo, elsogeneracios kozeposztaly jellemzoje, nalam most itt pozitiv fogalom, magamat is ide ertem. Ez a reteg kulonfele, fokent racionalis okokbol mindig az eros nemzeti erzelem megtestesitoje, igy Norbi vagy idehaza utkozik, vagy a totoknal, ez tipikusan az a szitu, hogy nem lehet egy seggel ket lovat megulni.... egykonnyen.

Az "athidalo megoldas" felenk egy eufemizmus, azt akartam finoman megfogalmazni, hogy kapja be a faszom, ... marmint a Norbi.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.02.11. 20:01:21

@aritus: átfogalmazom, miket tesznek a kinti Magyarok a nyelvük érdekébe, nem pedig arra, hogy egyesek csak otthon beszélnek csak magyarul, és mikor ezt megjegyzik FB-n akkor leugatják őket, a cikk író meg itt reagál.

aritus 2012.02.11. 20:05:25

@vladys73: talán fontosnak tartja, hogy erről a csapatról itthon is tudjunk. Meg arról, hogy így is lehet a magyarnyelv megmaradásáért tenni. Én pl nem tudtam róluk eddig. És örülök, hogy vannak.

Dermesztő 2012.02.11. 20:20:41

@bgp: ha pl. Erdélyben bemész egy cba üzletbe a kirakaton kívül - a legtöbb helyen - aligha látsz magyar feliratot. Persze Székelyföldön vagy Érmelléken igen, de pl. Nagyváradon már nem.

oTTo$$ 2012.02.11. 20:23:08

@jan: el kéne azt is fogadni hogy van akinek meg fontos hogy milyen nyelven milyen országban beszél és él.
nem?

Vincenzo90 2012.02.11. 20:41:34

Mit kell ezen ennyit vitázni? Normális embernek eszébe sem jutott volna, hogy magyarlakta területen magyar létére ne írjon ki semmit magyarul. Ha mégis, anyaországi, tájékozatlan emberként lövése nincs arról, hogy ott milyenek a viszonyok, akkor kedvesen tájékoztatni kell. Nem Norbit kell viszont okolni, mert nem ő személyesen döntötte ezt el nyilván. Itt egy kérdés maradt: a reakció. A helyes reakció az lett volna, hogy szépen nyugiban végiggondolják és elmondják, mit tehetnek az ügy érdekében. Ha valaki nem táplál ennyi érzést sem a nemzete(vagy bármilyen közössége) iránt sem, akkor legalább üzleti megfontolásból tesz a vevőkért.

VI. Béla 2012.02.11. 21:09:10

@antho:

Nem, ő egy másik kisebbséghez tartozik.

Anti Anyag (törölt) 2012.02.11. 21:09:25

Ilyen helyen eleve nem vásárolnék.

Bennünket basztatnak, pedig ezek vannak igen messze európától.

bgp 2012.02.11. 21:16:26

@Anti Anyag: ne menj külföldre, mert éhen maradsz.

panelburzsuj 2012.02.11. 21:27:27

@JClayton:

"Azokról a településekről beszélünk, ahol a vásárlók túlnyomó (vagy legalábbis jelentős) része egyébként magyar."

Ez áll a posztban. Bővebb, mint amit te mondasz.

És - ráérzésre - pont úgy gondolom, hogy a túlnyomóan magyar többségű településeken föltehetőleg előnyös a kétnyelvű feliratozás, a jelentős (mennyi az?) magyar lakosságú településeken meg fenetudja. (Előnyös=a boltnak.)

Az egy következő kérdés, hogy a nagyobb települések (mondjuk 8-10 ezer lakos felett) között melyek a még túlnyomóan magyar többségűek? (Arról nincs képem, hogy a "magyarországi gyökerű" cégek mennyire terjeszkednek falun. Norbi Update-ről nehéz ezt elképzelnem, CBA-ról talán könnyebb... )

Mert a kétnyelvűség - valamivel - nyilván drágább. A kétféleség (egynyelvű, is, meg kétnyelvű is) picivel még több. Megint számítgatás kérdése, hogy 1-2, vagy 10-20 százalék költségnövekedés-e, és hogy mekkora többlethasznot hoz.

Mégegyszer mondom: érdemes józanul tekintetbe venni, hogy ki mit akar "maximálni".

panelburzsuj 2012.02.11. 21:32:58

@StMarton:

Nem azt mondom, hogy "nem érdemes", punktum, hanem hogy árnyaltan, véggigondoltan érdemes.

Talán még kommentelni is. Bár erről meg már talán túl sok is a tapasztalatom.

Elvileg persze nem kizárt, hogy egy-egy poszt után nem egyre szögletesebbé és primitívebbé válnak a kommentek, hanem fordítva: egyre finomodik, árnyalódik a kép ... :))

tass-tass 2012.02.11. 21:33:18

Az a baj, hogy az EU-ban van 27 tagország, mindnek hivatalos a nemzeti nyelve, ami eleve magában hordozza a megosztottságot, nacionalizmust.

Ha volna politikai akarat a valódi közös Európa létrehozására, akkor a következőket kellene tenni:

- csak az eszperantó legyen hivatalos nyelv az EU-ban
- és az összes sport eseményt, amelyeket nemzeti válogatottakkal rendeznek meg, meg kell szüntetni. (Olimpia, VB-k, EB-k, stb.)

A nyelvről csak ennyit:

"Az eszperantó nemzetektől független, mindenki számára egyenjogú nyelvhasználatot biztosító, élő, mesterséges eredetű, semleges nemzetközi nyelv."

hu.wikipedia.org/wiki/Eszperant%C3%B3_nyelv

A sport eseményekről csak annyit, hogy a klub bajnokságok mostnában sokkal színvonalasabbak, mint a világméretű események. Lásd mondjuk szegény Messi példáját a VB-n. Nem volt senki aki labdákkal tömje.

A Barca-t vagy MU-t vagy Bayern-t nemzeti hovatartozástól függetlenül is lehet szeretni.

Tehát meg kell szüntetni a nemzeti érzést erősítő tényezőket, és 20-30 év múlva kialakulhatna egy olyan generáció, ami alkalmasabb lenne az Európai Egyesült Államok létrehozására, mint a mi generációnk.

Én támogatnám.

borzzz 2012.02.11. 21:40:59

Nagyon jó gondolatnak tartom a Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért Mozgalmat! Még jobb lenne kibővíteni három- vagy akár négynyelvűre. A Felvidéken nagyon sok roma él, és a magyarországi cigányokkal ellentétben ők többségükben még beszélik a romanit. (Délkeleten meg sok az ukrán).
Szerintem hatalmas húzás lenne, ha az anyaországi és felvidéki magyarok három nyelv használatáért lobbiznának az EU-ban: máris nem lehetne azzal elintézni, hogy két kis nacionalista társaság acsarkodik, oldják meg egymás közt stb.

Schmittpál és a Borz 2012.02.11. 22:30:40

Azért arra is kíváncsi vagyok, hogy mikor januárban tele volt az Új Szó egynyelvű szlovák hirdetésekkel (valamilyen határon átívelő partnerprogramot propagáltak, ami Érsekújvár és Tát között zajlik), akkor milyen akciót vetettek be?

Szomjas Gödény · http://szomjasgodeny.hu/ 2012.02.11. 23:02:44

Jó a poszt, köszi!

Nem kussolni kell a problémákról, hanem beszélni róluk. Végül is az a kérdés, hogy mi az összkép, ami kialakul a végén, és ez hogy máshogy derülhetne ki?

jardajagr · http://kozepeuropaisport.blog.hu 2012.02.11. 23:30:19

@roki: géniusz vagy...nem tudom röhögjek-e vagy sírjak, pedig talán még diplomád is van. Remélem nem töri szakon.

ivrilider 2012.02.12. 01:29:30

@VI. Béla: na... végigolvastam, hogy mikor kezdődik... és megnyugtató, hogy csak tíz óra elteltével. és csak egy komment. fejlődés.

karnak 2012.02.12. 03:50:07

Nem ertem egy tok masik orszagban a tok masik orszag nyelven van kint a tabla?

Raadasul szabadon, mert igy dontott a tulajdonos? Felhaborito, ma norbi vert akarok inni.

Ertem en h nekik ez fontos, talan duldimenzionalt is a konkret kerdesben az allaspont, de pl nekem magyarorszagon egy nagy csomo mas dolog nem tetszik, fontos, es megse ugy van ahogy en szeretnem...
Akkor most hoboroghetek?

karnak 2012.02.12. 03:53:26

@StMarton: nem ertem, ha szlovakiabam a szlovaknak az baj, h en kiteszem a magyar tablat/ is...

Akkor en mint cegtulajdonos a sajat hasznomat nezve a sajat penzembol, sajat kockazatomra azert eldonthetem h mit csinalok a sajat boltommal, vagy a fidesznek mar hataron tul is ketharamada van?:)

Kajdász 2012.02.12. 05:55:33

@karnak:

"nem ertem, ha szlovakiabam a szlovaknak az baj, h en kiteszem a magyar tablat/ is... Akkor en mint cegtulajdonos a sajat hasznomat nezve a sajat penzembol, sajat kockazatomra azert eldonthetem h mit csinalok a sajat boltommal,"

Nagyon túlzó megállapításból indulsz el. Lehet, hogy van néhány ökör, akinek nem tetszik a szlovák mellett a magyar felirat, de szerencsére kevés, és főleg északon. Soha nem az ökrökhöz kell alkalmazkodni. Ha ebből indulsz ki, akkor internetezned sem szabadna, mert sok ember szerint káros...

"vagy a fidesznek mar hataron tul is ketharamada van?"

Mi köze ennek a Fideszhez? :) Jelentősen korlátozza a vitát, ha mindent pártkérdéssé szűkítünk le.

"Nem ertem egy tok masik orszagban a tok masik orszag nyelven van kint a tabla? "

Olyan településekről beszélünk, ahol magyar többség, vagy jelentős magyar kisebbség él. Így már érthető? :)

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.02.12. 07:28:41

Sajnos ott is eltűnik a magyar nyelv, ahol amúgy kedvezőek a kisebbségpolitikai feltételek, nézd meg a Drávaszöget vagy a Muravidéket. Még mindig jobban fennmarad a kisebbség ott, ahol küzdeni kell azért, hogy magad maradhass, a Felvidék pedig egy ilyen hely. Viszont a fenti igazgató okossága sem lep meg, aki karriert akar, átveszi a többségi identitás egy részét, mert másként nem fog menni.
Kárpátalján is hasonló a helyzet, még ha ott törvényben csak a kettős állampolgárságot tiltják.

Koalabeer 2012.02.12. 07:52:46

Mielőtt a két tábor meglincselné egymást. Ausztrália kicsit messze van, a hivatalos nyelv ANGOL. -De bármerre mentek még az összes kicsi településre is. Ha egy üzletben csak egy eladó legyen Magyar vagy bármilyen nemzetiségű akkor azon a nyelven ki van irva a kirakatra vagy ajtóra Pl, " Beszélünk Magyarul ". Nagyobb városokban Sydney, Adelaide, Melbourne Stb meg Magyar kerületek vannak. Szívesebben megyek egy olyan bankba vagy üzletbe vagy bármilyen nyilvános tevékenységet folytató vállalkozáshoz ahol úgy köszönhetek " hogy Jó napot Kívánok " és a föld túlsó felén azt kapom vissza, hogy " jó napot Kívánok Miben segíthetünk ? " ....
Az itt egymás nyakát elvágni készülő posztolóknak meg Magyarul lóf@szt a seggükbe, mert könnyű nekik Magyarországban Magyarnak lenni.

EddieCivic4g 2012.02.12. 09:16:19

És mi a véleményük erről a szlovákiai magyaroknak? Hmm? Mert ezt sehol nem látom, se a posztban, se a kommentekben. Nekem van kint ismerősöm. Ott született, ott él, ott dolgozik, és egyáltalán nem tetszik neki, hogy mások bele akarnak avatkozni az életükbe. Otthon, baráti körben magyarul beszélnek, munkahelyén szlovákul, és kész. Nem kell nekik ez a mélymagyarkodás, csak békében nyugodtan szeretnének élni.
Hogy Őt idézzem, levették a magyar táblákat, hivatalokban csak szlovákul lehet beszélni, de ettől Ők még magyarok. Ha pedig problémájuk lesz, megoldják, vagy kérnek segítséget, de amíg ez nem történik meg, senki ne akarjon beleszólni az életükbe, főleg ne politikai okokból.

rinaldo-rinaldini 2012.02.12. 09:38:18

@EddieCivic4g:
"És mi a véleményük erről a szlovákiai magyaroknak? Hmm? Mert ezt sehol nem látom, se a posztban, se a kommentekben. "

Nyisd ki akkor a szemed ! A "Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért Mozgalom"ban szlovakiai magyarok vannak !

"Hogy Őt idézzem, levették a magyar táblákat, hivatalokban csak szlovákul lehet beszélni, de ettől Ők még magyarok."
A gyerekek pedig mar szlovak iskolaba jarnak, magyarul mar csak par szot tudnak. Ok mar nem magyarok !

"Ha pedig problémájuk lesz, megoldják, vagy kérnek segítséget, de amíg ez nem történik meg, senki ne akarjon beleszólni az életükbe, főleg ne politikai okokból."
Senki sem akar beleszolni az o szaros eletukbe. Beszeljenek otthon is szlovakul, ha ugy kenyelmesebb nekik. Norbinak sem kotelezo magyar feliratokat kitenni. Mindenki az csinal amit akar. Demokracia van ! De az vonatkozik a "Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért Mozgalom"ra is, ugy hogy abba hagyhatod a rinyalast.

rinaldo-rinaldini 2012.02.12. 09:45:28

Az eset tanulsaga egyertelmu: Aki Norbi-update termekeket vasarol Magyarorszagon addig, amig szlovak Komaromban nincs a Norbi uzleteben kiteve a magyar felirat, az egyszeruen nem magyar.
A lenezett amerikai feketek 1955ben bojkotalni tudtak az alabamai buszokat. Ha a sziriuszi, szivcsakras magyarok, akikbol ezen a portalon is van eleg, keptelenek ugyanerre Norbi eseteben, akkor nyugodtan kijelenthetjuk, hogy Magyarorszagon mar nem maradtak magyarok, csak szarmagyarok !

Fermentátor · http://fermentator.blog.hu/ 2012.02.12. 10:23:50

@jan:
Tényleg a boldogulás az első, a kulturális közösséghez való tartozás csak az után jön. De ez egyúttal azt is jelenti, hogy a boldogulás, az életben maradás nem az egyetlen, hanem csak az első!
Tehát fontos a kulturális kapocs is.

EddieCivic4g 2012.02.12. 11:07:24

@rinaldo-rinaldini: "A gyerekek pedig mar szlovak iskolaba jarnak, magyarul mar csak par szot tudnak. Ok mar nem magyarok !"

Ebből látszik, mennyire nem ismered őket...

"Aki Norbi-update termekeket vasarol Magyarorszagon addig, amig szlovak Komaromban nincs a Norbi uzleteben kiteve a magyar felirat, az egyszeruen nem magyar."

Aki abból származtatja a magyarságot, hogy egy magyar vállalkozó külföldi üzletében ki van-e téve magyar tábla, az egyszerűen nem normális.

Amúgy meg nem rinyálok, csak leírtam a véleményem. Amihez ugyebár az általad is említett demokráciában jogom van:)

Wasmakox 2012.02.12. 11:08:50

A nemzetiségi és nyelvhasználati dolgokhoz nem szólok, mert nem értek hozzá.

Inkább beszélnék kicsit a történet főhőséről.
Zsírégető barátunk régóta a bulvár hullámlovasa...és ő az az ember, aki rendszeresen lepotyog az ingatag szörfdeszkájáról és nagyokat kortyol a meglovagolni kívánt szennyhullámból.
Ő az az ember, aki negyven éves korára se tanulta meg, hogy mikor-kinek-mit szabad mondani. Ha kamerát vagy mikrofont lát, akkor meg valahogy elveszti a józan eszét. Sajnálatos módon hűséges hitvese is teljesen hozzáhülyült...és hála a Facebooknak a hülyeségük terjed, mint a vírus. Már számos embert megfertőzött. Ők azok, akik nagy számban lájkolják a leggagyibb bejegyzéseiket is, és kritikátlanul hozsannáznak minden újabb ötletükre.
Norbi mindent az Update-reklámozásának rendel alá. A magánéletét is. A családját is. A jó hírét is (ha ugyan van neki olyanja). De annyira átgondolatlanul és hasraütésszerűen teszi mindezt, hogy rendre öngólt lő vele (mint pl. legutóbb, amikor az apjának tulajdonított híres '56-os fényképeket - aztán megjelentek az igazi fotós örökösei). Az ő korában és tapasztalataival már nem szabadna belefutni ilyen pofonokba. De ő nem tanul semmiből. Újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat. Leginkább azért, mert mindenki másról is csak annyi észt feltételez, mint amennyi neki van.
Úgyhogy én nem gondolnám, hogy a reménybeli szlovák vásárlók megnyerése érdekében nem adott utasítást az alkalmazottainak a magyar feliratok elhelyezésére. Egyszerűen eszébe sem jutott, mindaddig, amíg fel nem hívták rá a figyelmét. Az, hogy hogyan reagálta le, őt minősíti és pontosan beleillik az általam felrajzolt képbe.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.02.12. 11:21:56

@bgp:

2 és fél éve Balánbányán beugrottam egy CBA-ba, és bár minden termékjelölő felirat román volt - nem csoda, mára megfordult a betelepített románok és székelyek aránya ezen az elhagyatott, szinte már szellemvároskának számító bányatelepülésen -, az áruk gyakorlatilag mind magyar feliratúak voltak, át sem címkézték őket, talán lustaságból vagy spórolásból. Csodálkoztam is, hogy emiatt is lehet kvázi kétnyelvű egy bolt.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.02.12. 11:28:14

@Kompli:

Tessék bevallani a népszámlálás során a valós nemzetiséget, és akkor talán nem csak 13 elismert nemzetiség/etnikai kisebbség lesz, ilyen egyszerű. Mert az elég fura ám, hogy jóval több kínai nyelvű újság példányát adják el, mint amennyi kínai hivatalosan az országban él. (Nálunk például a ruszinság is a 13 nemzetiség/kisebbség része, míg "őshazájukban", Ukrajnában el sem ismerik őket, olyannyira, hogy ukránnak vallhatják csak magukat. Úgyhogy nem hiszem, hogy pont nekünk kellene még többet tennünk.)

rinaldo-rinaldini 2012.02.12. 11:44:48

@EddieCivic4g:
"Aki abból származtatja a magyarságot, hogy egy magyar vállalkozó külföldi üzletében ki van-e téve magyar tábla, az egyszerűen nem normális."

hmm... szerinted mibbol kellene "szarmaztatni" a "magyarsagot" ? abbol, hogy ki tud hevesebben zsidozni, hangosabban trianonozni ? Itt nem egy tavoli kulfoldi orszagrol, hanem egy 60-70%os magyar tobbsegu varosrol beszelunk. Ki rakja ki az uzletere a magyar tablat, ha nem a "magyarsagara" oly buszke "magyar" vallalkozo ? Mit akarunk akkor a szlovaktol, romantol, szerbtol... ha a melymagyar vallalkozonak sem fontos a magyar tabla... ha pedig nem fontos, akkor nem kell a sirni-rini, hogy bantanak (mint ahogy a Norbi csurheje teszi), hanem egyszeruen meg kell mondani, hogy ez nem fontos.

"Amúgy meg nem rinyálok, csak leírtam a véleményem. Amihez ugyebár az általad is említett demokráciában jogom van:) "

rinyalni... rinyalsz... de jogod van hozza :)

hrabó 2012.02.12. 11:56:58

Bizony sajnálatos dolog, hogy mi magyarok, hagyjuk, hogy szülőföldünkön mindenféle kultúrálisan alsőbbrendű szedett-vetett népek(tót, oláh) másod- meg harmadrangúnak állítsák be gyönyörű nyelvünket. Komáromiként én is tapasztalom, hogy egyre több magyar adja gyermekét szlovák iskolába azzal az álszent magyarázattal, hát majd a kölök jobban fog boldogulni a szlovákok között, hiszen mi úgyis a szlovákok országában!!! élünk.
Ország lopott területen, lopott címerrel és lopott himnusszal. (www.youtube.com/watch?v=e_WSpVsv2Z0) 96'-ban a Vág-Duna partján laktam és emlékszem, hogy a szlovákok nagy büszkeséggel, légi parádéval dicsőítették ezt az országot, hiszen 1000 napos! lett Szlovákia :) (a bal felső zápfogamban lévő tömés régebb óta létezett) -- igen, pont abban az évben amikor mi az 1100 éves itteni múltunkat ünnepeltük, ahol egyszer csak másodrangúként kezelik nyelvünket, és törvényekkel próbálják szabályozni annak használatát.
Visszatérve a buta szülőre, arra már sajnos nem gondol, hogy gyermeke a szlovák iskolában szlovák(vagy szintén ott tanuló magyar) barátaival való kommunikációban a szlovák nyelvet fogja használni, továbbá nem kis valószínüséggel szociális körének nagy része később szlovák emberekből fog állni - majd szlovák párt választ magának, akivel a gyermekeit nem fogja megtanítani a nagyszülők! nyelvére (igen a nagyszülők nyelve, mert hiszen az ő nyelve már az általános iskola óta a szlovák). S ekkor a hülye szülő értetlenül néz maga elé(már ha egyáltalán érdekli) és nem érti, hogyan tótosodott el családja másfél generáció alatt.
Ez ellen bizony fel kell lépni, és nagyon örülök hogy mások is úgy gondolják, hogy nem szabad a témán ülni. Hiszen gyönyörű nyelvünket meg kell védeni és meg kell értetni az emberekkel hogy a magyar nyelvtudás csakis a javukra válhat, mivel fejlettebb kommunikációs forma mint a térség többi nyelve. Agglutináló nyelvként biztosítja a dinamikus szókincs-bővülést(aki több dolgot azonosítani tud, annak a világ is tágasabb), bonyolult nyevtani felépítése pedig készteti használóját a bonyolultabb gondolkodásmódra, így biztosítva újabb és újabb gondolatok, ötletek megszületését(nem véletlenül nálunk a legmagasabb az 1 emberre eső Nobel-díjas tudósok száma, de a végtelenségig sorolni lehetne hogy mi mindent adtak világunknak a ragozós nyelvet használó népek: sumér, maja, japán...).
Tehát bárhonnan is nézzük a miénk fejlettebb nyelv és ezért persze nehezebb is megtanulni.
Szóval ne resteljük kikérni magunknak hogy valamiféle tót alsóbbrendüként tekintsen ránk, holott csak példaként, mikor 1 évszazada a mi Kandó Kálmánunk elektromosította a vasutat Európában, a tótok még úgy erintkeztek egymással nagy távolságban, hogy átkiabáltak az egyik hegyről a másikra.....
Egy kicsit eltértem a témától, de dióhéjban ez a véleményem a kétnyelvűségről. Norbi Update-ról meg annyit, hogy az ilyen cégeknek függetlenül attól h magyar-e vagy külső-mongol, csak a profit számít ezért nem meglepő hogy ennek érdekében elmegy bárki ribancának

¿Qué tapas hay? 2012.02.12. 12:49:30

Néhány gondolat:

1) Meg lehet élni Szlovákiában a szlovák nyelv ismerete nélkül, mondjuk akár magyar többségű településen? Nem. Egy adóbevallást sem tudsz megcsinálni, nem tudsz a TB-be bejelentkezni, semmi.

2) Jó-e, kell-e magyar üzletfelirat Szlovákiában. Persze. Tetszetős a szemnek ha elhajtasz az üzlet előtt, vagy átmész a falun: lám él még itt a magyarság. De mi lesz, ha bemész egy kétnyelvűre feliratozott üzletbe? Ha szerencséd van, nagy szerencséd, akkor esetleg kiszolgálnak idegenként is magyarul. Ha a boltoskisasszony szlovák, bármilyen jól beszél magyarul, végigcsuklóztat a szlováknyelvű vásárláson. Újraköszöntet, elmondatja szlovákul a véletlen magyarul mondott mondatokat stb. Ha kényelemből, vagy szégyenlősségből váltasz szlovákra, akkor jó esély van, hogy a végén hibátlan magyarsággal, néhány udvarias mondattal köszönjön el - no nem udvariasságból, csak hogy éreztesse hogy jól megcsicskáztatott, és ő a felsőbbrendű.

3) Persze a magyarság - épeszű anyaország hiányában - defenzívában van. Amíg a kilencvenes években a mečiari Szlovákia mellett Magyarország egy fejlett csoda volt, addig valahogy a magyarság öntudatosabb lehetett. Most, amikor Szlovákia egy többé-kevésbé jól működő európai országgá vált, Magyarország pedig egy nevetséges, szegény operettországgá lett, nem könnyű a nemzeti öntudatnak jó alapot találni.

England win The Ashes! 2012.02.12. 14:21:40

@hrabó: Na, csak megérkeztünk a fajelmélethez! A sumér vonalat kihagytad. Vagy az már megdőlt?

StMarton 2012.02.12. 14:31:08

@¿Qué tapas hay?: Alapvetően egy türelmes és illedelmes ember vagyok. Néha sajnálom, mert nem tudom részletesebben leírni, mekkora baromságokat írtál.

Főleg a 2-es pontnál. Még mindig olyan településekről beszélünk, ahol a többség magyar. Ezeken a helyeken, például Szerdahelyen még a szlovák is tud magyarul. Legfeljebb azért beszél szlovákul, mert azt hiszi, hogy érted, nincs a fejedre írva, hogy honnan vagy.

¿Qué tapas hay? 2012.02.12. 18:47:29

@StMarton: Látom, amit legjobban szeretsz magadban, az a szerénység... Kár, hogy a türelmed nem terjed ki a kommentem lényegi elemzésére. Baromság? Lehet. Bár legfőképp személyes tapasztalat.

A Csallóközt nem ismerem, pontosabban jelen állapotát nem, mert úgy húsz-huszonöt éve gyakran jártam Szerdahelyen, Nagymegyeren, Felbáron stb. De ez régen volt, egy másik világban.

Magyar vagyok, anyanyelv és állampolgárság szempontjából egyaránt. Szlovákul rosszul és hibásan beszélek. Mindemellett egy szlovák cégnek dolgozok Szlovákiában és Magyarországon. Friss személyes tapasztalataim a Gömör-Torna-Abaúj vidékről valók.

¿Qué tapas hay? 2012.02.12. 19:04:47

Szeretném ezt a cikket a Mandinernek megköszönni. Egy nagy talányt sikerült megfejtenem a belinkelt videók (egész pontosan a "Névtelen falvak") segítségével. Rozsnyó felé menet, Csoltóról Lekenye felé kihaladva, szoktam látni a lakott terület vége tábla alatt (a magyar helységnévtábla helyén) egy ilyen apróbetűs kék táblát. Eddig nem tudtam hogy mi ez, most már ezt is tudom. (Megjegyzem, én az autóból sosem tudtam elolvasni, 50-nel haladva túl hosszú a szöveg és túl aprók a betűk).

vizipipa 2012.02.12. 21:11:38

Többen is írták itt: kit érdekel a kétnyelvűség, huszadrendű kérdés.
Nem tudom persze hány volt közöttük ügynök, aktivista vagy valódi kommentelő. Mindenesetre azon el lehet gondolkodni, hogy az én véleményem mennyire egyezik másokéval. Mert esetleg nem mindenkinek huszadrendű kérdés.

Egy napig élt a párkányi tábla. A pénteken felszerelt táblát szombat éjjel leverték.

Neki(k) nem huszadrendű kérdés volt.

Schmittpál és a Borz 2012.02.12. 21:19:19

@vizipipa: Azért remélem, kiderül majd, hogy kik tették. Mert ugye azt kizárhatjuk, hogy zsolnai legények éjszaka lekocsiztak Párkányba. Nagyon nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy ez is a koreográfia része volt.

EddieCivic4g 2012.02.12. 21:49:48

@rinaldo-rinaldini: Te a zsidózástól vagy magyar? Vagy a trianonozástól? Vagy mert magyar táblák vannak a boltokban? Nem hiszem. Ahogy én sem.

@hrabó: Védje a magyar nyelvet az, aki akarja. És ezt úgy értem, hogy ha védeni akarod, akkor védd, de ne erőszakold rá másra.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.02.12. 22:43:18

@rinaldo-rinaldini: Bizonyos értelemben, a szóhasználatoddal nem, de a mondanivalóddal egyetértek.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.02.12. 22:52:03

@hrabó: "Ez ellen bizony fel kell lépni, és nagyon örülök hogy mások is úgy gondolják, hogy nem szabad a témán ülni. Hiszen gyönyörű nyelvünket meg kell védeni és meg kell értetni az emberekkel hogy a magyar nyelvtudás csakis a javukra válhat, mivel fejlettebb kommunikációs forma mint a térség többi nyelve. Agglutináló nyelvként biztosítja a dinamikus szókincs-bővülést(aki több dolgot azonosítani tud, annak a világ is tágasabb), bonyolult nyevtani felépítése pedig készteti használóját a bonyolultabb gondolkodásmódra, így biztosítva újabb és újabb gondolatok, ötletek megszületését(nem véletlenül nálunk a legmagasabb az 1 emberre eső Nobel-díjas tudósok száma, de a végtelenségig sorolni lehetne hogy mi mindent adtak világunknak a ragozós nyelvet használó népek: sumér, maja, japán...).
Tehát bárhonnan is nézzük a miénk fejlettebb nyelv és ezért persze nehezebb is megtanulni.
Szóval ne resteljük kikérni magunknak hogy valamiféle tót alsóbbrendüként tekintsen ránk, holott csak példaként, mikor 1 évszazada a mi Kandó Kálmánunk elektromosította a vasutat Európában, a tótok még úgy erintkeztek egymással nagy távolságban, hogy átkiabáltak az egyik hegyről a másikra....."

Ez szép és jó, de ilyen érvekkel nem győzöd meg a szülőket, hogy magyar iskolába irasság gyerekeiket. Tudom miről beszélek, van egy pár ismerősöm, aki a beiratkozási kampányt csinálta, és ismerek egy pár tanárt magyar iskolákban.

rinaldo-rinaldini 2012.02.12. 22:54:40

@EddieCivic4g:
"Te a zsidózástól vagy magyar? Vagy a trianonozástól? Vagy mert magyar táblák vannak a boltokban? Nem hiszem. Ahogy én sem."

Ok, ezutan a suket duma utan... talan vegre... leirhatnad, hogy mitol magyar a magyar szerinted ? :D

jardajagr · http://kozepeuropaisport.blog.hu 2012.02.13. 00:58:59

@Vhailor: nagyon tetszik ez az agglutinálós érvelés. Jó eséllyel persze 1700 körül még Oberbachernak hívták a családodat, de ma már honfoglaló leszármazott vagy.
Vannak a magyarnál bővebb szókincsel rendelkező nyelvek, ráadásul minden nép életében kialakultak prioritások, ezen dolgok árnyalására több szavat használtak, s ha nagyon ezekre koncentrálsz nagyon felsőbbrendűnek érezheted magad. Esetleg sok bevándorló érkezett ekkor vagy akkor, akik hoznak ezt meg azt, vagy mi látogatunk meg ezeket-azokat.
Szlovákiai, vagy felvidéki magyarként persze fontosnak érzem, hogy ki legyen írva magyarul minden állami intézményben hogy mi merre és hogyan, sőt kulturált helyeken a magánszféra is ad ilyemire, hiszen elvégre a vevőért vannak, vagy mi fene. Bosszantó, de ez nincs így, múzeumokban gyakorta hiába keresi az ember az anyanyelvén a felvilágosítást, nic, Nem mintha nem érteném a szlovákot, de egyszerűen a tisztelet hiányát fájlalom, amin nélkül nehéz otthon érezned magad bárhol.
Norbin most kár rúgózni, ő csak a nevét adja szerintem fingja nincs mi van kiírva és hova, de azt tudom sok kaját elad és akik eszik ehetőnek tartják. A kollégáim pl. metál magyarok(egész család magyar suliba jár-járt), de le sem szarják, hogy csak szlovák a megrendelőlap. Norbi számukra magyar(és nem rafkós zsidó)a kajája meg fogyszt, vagy nem annyira hizlal és egész jó. Azt is tudom, ha szólsz neki, hogy bunkó volt bótosné, akkor reagál és korrigál(tat)(konkrét eset), Nem rajongók, nem követik életét, de veszi az egyébként tök normálsi kajákat. Az üzlet meg megy és állítólag a franchise is jól termel. Még én is szurkolok neki valami furcsa okból picit szomorú vagyok, ha nincs senki a pozsonyi üzletben , mikor arrafelé járok és belesek.
Az élet alapszinten nem magasröptű dolgokról szól és főleg sehova nem jutunk, ha pszeudo-elméleteket gyártunk a másik nemzet vagy ember alacsonyabb rendűségéről. Viselkedjen(ek) XY nemzet reprezentánsa(i) bárhogy is, alapvető mentálhigiénia része, hogy az ember nem engedi meg magának, hogy az egészről az jusson eszébe, hogy "mi pedig különbek vagyunk". Én így gondolom.

jardajagr · http://kozepeuropaisport.blog.hu 2012.02.13. 01:12:55

bemásolok ide egy munka részletét, miként látta a szlovákság mondjuk a trianoni Magyarországot. Csak azért, hogy nehogy azt higgyük jobbak voltunk:
Hasonlóképpen ellentmondásosan érvényesültek a szlovák kisebbség kulturális, nyelvi jogai, ha egyáltalán érvényesülhettek a gyakorlatban. Az 1920-as évek második felében a szlovák kisebbség soraiban erőteljes mozgalom indul meg az egyházon, az egyleteken és az iskolákon belüli anyanyelv használatáért. A jól ismert mondáshoz ragaszkodtak - nyelvében él a nemzet. Így a nemzeti kisebbség még jobban. Számos levéltári forrásból és korabeli statisztikai feldolgozásból ismert, hogy az iskolák többszörösen ki voltak téve a magyarosító szándéknak. A két háború közötti időszakban egyetlen egy tisztán nemzetiségi (szlovák nyelvű) iskolája sem volt a szlovákságnak. Az országban három B-típusú és 48 C-típusú szlovák iskola működött. Ez utóbbiban mint egyszerű idegen nyelvet tanították a szlovák nyelvet, de igény szerint a vallást és írás-olvasást I-III. osztályig ugyancsak szlovákul oktatták. így a nyelv megtartásának fő bázisai az evangélikus egyházi iskolák lettek, természetesen a családi és iskolán kívüli magánnyelvhasználaton kívül.

Komoly hátrányt jelentett a nyelvhasználat szintjén Raffay Sándor evangélikus püspök azon rendelete, hogy 1925-től fogva kötelező lett a magyar istentiszteletek tartása. A presbitériumok jegyzőkönyveit magyarul kezdték vezetni. Megkövetelték az olvasókörök és egyletek esetében is a magyar nyelvű jegyzőkönyvezést, hogy a főszolgabíró is el tudja olvasni. Persze ennek egy-két helyen ellenálltak, pl Tótkomlóson, ahol 1934-ig szlovákul vezették a dobolási könyveket is az elöljáróságon. 1938-ban újból próbálkozás történik annak visszaállítására, de sajnos eredménytelenül. Négy év elég volt ahhoz, hogy rögzüljön, illetve kizárólagossá váljon a magyar nyelvű adminisztráció.

jardajagr · http://kozepeuropaisport.blog.hu 2012.02.13. 01:17:37

További sokak számára ismerős részlet, hogy a korlátoltság nem szlovák betegség:
A hatóságok arra is nagyon ügyeltek, hogy lehetőleg ne alakulhasson ki semmilyen módon egységes nemzetiségi többségű járás. Ezt évtizedeken keresztül eredményesen megakadályozták Tótkomlós esetében. A közigazgatási átszervezések, átsorolások tehát mind-mind közösséggyengítő hatással voltak. Miközben nyelvükben gyengültek, identitásukból is veszítettek. Jó példa erre a Békéscsaba és Vidéke Ipartestület elnökségének reagálása a Hubay-Vágó-féle törvényre, s ennek kapcsán hangzik el s írják le a következő kijelentésüket: "Hiszen városunkban a lakosság sorai között tót anyanyelvű magyarok is vannak, kiknek államhűségük közismert"!
www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_kisebbsegek/2008/Fejezetek_a_mo_i_romanok_es_szlovakok_tort/pages/006_szlovakok.htm

jardajagr · http://kozepeuropaisport.blog.hu 2012.02.13. 01:20:28

újabb adag, milyen érdekes nem, csak a ló másik oldaláról:
Figyelemre méltó Kovács Alajosnak, a kor kiváló statisztikusának az elemzése 1936-ból. Ebből idézünk egy részt:

"A csonkamagyarországi tótság, amint már a történeti bevezetésben megmondottuk, túlnyomó részben mint paraszt telepes, mint gazdasági munkás és cseléd, vagy legjobb esetben mint vándoriparos került a mai területre. Ez nem jelenti azt, mintha a magasabb társadalmi osztályokba nem kerülhettek volna, mert a valóságban kerültek is, csakhogy azok, akik magasabb iskolákba jutnak, a meglévő viszonyok folytán már magyaroknak vallják magukat és sok esetben szinte restellik tót származásukat. Nemzeti öntudatuk éppen szétszórtságuk folytán nincs kifejlődve s minthogy reális gondolkozásúak, egyébként is inkább anyagi boldogságukra fektetik a fősúlyt. Ennek következtében értelmiségi osztályuk ha fejlődött is, fokozatosan beolvadt a magyar értelmiségi osztályokba."

Atisz 2012.02.15. 13:45:37

Szlovák nagybetű, magyar kisbetű - ez mindent elmond.

Szánalom a köbön, ennél már csak a sok identitászavaros "-ová" nevű hozzászólása a viccesebb (vagy inkább szomorúbb).